Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabo Gabriela (Gabriela Szabo)
12 tétel
2002. november 7.
"A Capital című gazdasági folyóirat becslés alapján közzétette Románia száz leggazdagabb emberének nevét. Bukaresti lapértesülések szerint a lista részben azért hiányos, mert több érintett visszautasította azt, hogy neve ebben az összeállításban megjelenjen. Elsősorban a politikusok tartották távol magukat a nyilvánosságtól, hogy vagyonukat ne lengje körül a korrupció gyanúja. A százas listán két romániai magyar szerepel. A 27. helyen megjelenő 32 éves nagyváradi Teszáry Zoltán vállalkozó vagyona 60-70 millió amerikai dollárra tehető, a 82. helyen pedig az RMDSZ Hargita megyei szenátora, Verestóy Attila szerepel, aki 15-20 millió dolláros vagyonát a lap szerint a faiparhoz kapcsolódó vállalkozásaival szerezte. A sportolók különlistáján felbukkan a harmadik magyar is, Szabó Gabriella személyében. Románia első húsz leggazdagabb embere: Iosif Constantin Dragan 700-900 millió USD, Ion Tiriac 600-700 millió, Ioan és Viorel Micula testvérek 500-600 millió, George, Valentin, Viorel Paunescu 500-600 millió, Sorin Ovidiu Vantu 400-500 millió, Ioan Niculae 250-300 millió, Camelia és Corina Voiculescu 250-300 millió, Frank Timis 200-250 millió, Dinu Patriciu 150-200 millió, George Copos 100-150 millió, Nicolae Badea 100-150 millió, Dimitrie Sturzda 100-150 millió, Gigi Becali 100-150 millió, Fathi Taher 100-150 millió, Joseph Seroussi 100-150 millió, Viorel Catarama 80-100 millió, Marius és Emil Cristescu 80-100 millió, Ovidiu Lucian Tender 80-100 millió, Gelu Tofan 80-100 millió. - A lap közzétette a világ száz leggazdagabb emberének névsorát is. A listán egyetlen magyar származású üzletember szerepel: Soros György, vagyona 6,9 milliárd dollár. /Románia száz leggazdagabb embere. Két romániai magyar szerepel a listán. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./"
2009. március 3.
Sára Sándor, a neves filmrendező Illyés Gyulát idézve mondotta az egyik tévéműsorban: „A magyar asszonyok ma sem szülnek tehetségtelenebb gyermekeket, mint korábban.” A magyar filmiparban ma sincsenek kevésbé jó rendezők, operatőrök, vágók, hangmérnökök, mint korábban. Nem ez az oka annak, hogy manapság a magyarok nem készítenek olyan sikeres filmeket, mint régen. Hova tűntek a kimagasló eredményeket elérő erdélyi magyar sportolók? – tette fel írásában a kérdést Ujj Jánoss Az atlétikában olyan romániai bajnokok, mint a világcsúcstartó, olimpiai bajnok magasugró Balázs Jolán, az olimpiai helyezett futó Vámos Zoltán és Barabás András, a gerelyhajító csúcstartó Bizim Sándor. Olyan, aki vallja is nemzetiségét, nem mint a közelmúltban a magyarul megszólalni sem akaró Szabó Gabriella. Nincs elfogadható magyarázat arra, hogy egy másfél milliós nemzeti közösség nem tud kitermelni bajnokokat, példaképeket. Mint alig néhány évtizeddel ezelőtt. Amikor az erdélyi városok kosár- vagy vízilabda együttese jószerével szinte csak kisebbségiekből verődött össze, de az első osztályú labdarúgó csapatok mindegyikében két-három magyar fiú volt. A nemzetiségi fiatalok nem szívesen járnak edzésre. Számukra idegen környezetbe, idegen nyelvű edző keze alá! Ahol sokszor még társai is ellenségesen viszonyulnak hozzájuk. Évekkel ezelőtt egy igen tehetséges aradi rögbiző azért hagyta abba a sportolást, mert társai valamennyien csak bozgornak szólították. Minden játékostársának volt becsületes neve a csapatban, csak neki nem! Létre kellene hozni az erdélyi városokban a nemzetiségi sportklubokat, javasolta a cikkíró. Gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek. Hogy megyei szinten vagy iskolás bajnokságban szurkolni lehessen magyar fiataloknak. A két világháború között Aradon létezett a városban a soraiból nemzetisége, anyanyelve miatt senkit ki nem tiltó AAC, ATE, AMTE sportegyesület, a Turista Egylet, a román fiatalok számára mégis létrehozták a Gloriát, a zsidó fiataloknak pedig a Hakkoah nevű egyesületet. Jó lenne végiggondolni az ötletet. Néhány év múlva ismét lehetnének országos bajnokaink, írta Ujj János. /Ujj János: „A magyar asszonyok…” = Nyugati Jelen (Arad), márc. 3./
2014. március 3.
Bemutatta új kormányát Victor Ponta román miniszterelnök
Bemutatta új kormányát Victor Ponta román miniszterelnök, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusainak részvételével megalakuló, huszonhat tagú kabinet hivatalba lépéséhez fogja kérni kedden a parlament támogatását.
Ponta hétfőn ismertette kormánya névsorát, amelyben négy miniszterelnök-helyettes, 17 miniszter, és nyolc tárca nélküli miniszter foglal helyet. A miniszterelnök-helyettesek egyben miniszterek is, valamennyien egy-egy minisztériumot is irányítanak.
Az RMDSZ-t Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesként és kulturális miniszterként, Korodi Attila pedig környezetvédelmi miniszterként képviseli a kormányban.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) két kisebb koalíciós partnere, a Konzervatív Párt (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) egy-egy miniszterelnök-helyettesi és két-két miniszteri posztot kapott. Daniel Constantin, a PC elnöke a miniszterelnök-helyettesi tisztség mellett a mezőgazdasági szaktárcát, Gabriel Oprea, az UNPR elnöke miniszterelnök-helyettesként a belügyi tárcát is vezeti.
A kormány gerincét azok a szociáldemokrata miniszterek alkotják, akik eddig is tagjai voltak a bukaresti kormánynak. Így Titus Corlățean külügyminiszter, Mircea Dușa védelmi, Remus Pricopie oktatási, Robert Cazanciuc igazságügyi, Eugen Teodorovici az európai pénzek minisztere és Liviu Dragnea regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter marad. Ez utóbbi a PSD részéről a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betölti. Szintén az előző kormányból hivatalában marad Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter.
A liberálisok ellenzékbe vonulásával megüresedett tárcák többségét szintén a szociáldemokraták veszik át, így Ponta miniszterelnök Dan Șovát a közlekedési, Nicolae Banicoiut pedig az egészségügyi tárca, Ioana Petrescut a pénzügyminisztérium, Rovana Plumbot a munkaügyi minisztérium, Constantin Nitát pedig a gazdasági minisztérium élére javasolta.
Az új kabinettagok között szerepel többek között Szabó Gabriella, volt romániai sportcsillag. A híres atléta az ifjúsági és sportminisztérium élére kerülhet.
MTI
Székelyhon.ro,
2014. március 3.
Erdélyi magyar világsztár kerül a Ponta-kormányba
A magyarul sosem tudó, de magyar édesapjára büszke Szabó Gabriella lesz az átalakított Ponta-kabinet ifjúsági- és sportminisztere. A 38 éves volt atléta „nagy megtiszteltetésnek és óriási felelősségnek” nevezte a felkérést.
Szabó Gabriella személyében világsztárral ülhetnek egy asztalhoz a Ponta-kormány miniszterei, ugyanis a besztercei futót 1999-ben a világ legjobb atlétájának és Európa legjobb sportolójának választották meg. Edzője, és későbbi férje, Gyöngyössy Zsolt tizenkét évesen fedezte fel egy iskolai verseny alkalmával.
"Nem jó ez így, bánom, hogy már nem tudok magyarul. Az édesapámat számon is kértem, miért nem volt erélyesebb, és miért hanyagoltam el gyerekkoromban a nyelvet, jóllehet a pajtásaimmal magyarul beszéltem. Nem véletlen, hogy eszembe sem volt a nevem megváltoztatása" - állította az Indexnek 2005-ben adott interjúban. Emlékezete szerint gyerekként nem érte hátrány a magyarsága miatt, nem csúfolták, és részben magyarnak tartja magát.
A 2000. évi nyári olimpiai játékokon aranyérmet szerzett 5000 méteren, és bronz- illetve ezüstérmet 1500 méteren az 1996-os és 2000-es olimpián. Ötszörös szabadtéri és négyszeres fedett pályás világbajnok, egyszeres fedett pályás Európa-bajnok. 1998-ban 2000 méteren, egy évvel később 5000 méteren állított fel világcsúcsot.
2005-ben vonult vissza az aktív sportolástól. 2006-2013 között a Román Atlétikai Szövetség alelnökeként tevékenykedett, 2011 óta tagja az Európai Atlétikai Egyesület végrehajtó bizottságának. 2007-ben beválasztották a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) nőbizottságába. A bukaresti testnevelési egyetemen doktorált.
2013 februárja óta a most elődjének számító Nicolae Bănicioiu tanácsadójaként dolgozott.
maszol.ro,
2014. március 4.
Román kormányalakítás – Bemutatta új kormányát Victor Ponta miniszterelnök
Bemutatta új kormányát Victor Ponta miniszterelnök, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusainak részvételével megalakuló, huszonhat tagú kabinet hivatalba lépéséhez fogja kérni kedden a parlament támogatását.
Ponta március 3-án, hétfőn ismertette kormánya névsorát, amelyben 4 miniszterelnök-helyettes, 17 miniszter, és nyolc tárca nélküli miniszter foglal helyet. A miniszterelnök-helyettesek egyben miniszterek is, valamennyien egy-egy minisztériumot is irányítanak.
Az RMDSZ-t Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesként és kulturális miniszterként, Korodi Attila pedig környezetvédelmi miniszterként képviseli a kormányban.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) két kisebb koalíciós partnere, a Konzervatív Párt (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) egy-egy miniszterelnök-helyettesi és két-két miniszteri posztot kapott. Daniel Constantin, a PC elnöke a miniszterelnök-helyettesi tisztség mellett a mezőgazdasági szaktárcát, Gabriel Oprea, az UNPR elnöke miniszterelnök-helyettesként a belügyi tárcát is vezeti.
A kormány gerincét azok a szociáldemokrata miniszterek alkotják, akik eddig is tagjai voltak a bukaresti kormánynak. Így Titus Corlatean külügyminiszter, Mircea Dusa védelmi, Remus Pricopie oktatási, Robert Cazanciuc igazságügyi, Eugen Teodorovici az európai pénzek minisztere és Liviu Dragnea regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter marad. Ez utóbbi a PSD részéről a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betölti. Szintén az előző kormányból hivatalában marad Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter.
A liberálisok ellenzékbe vonulásával megüresedett tárcák többségét szintén a szociáldemokraták veszik át, így Ponta miniszterelnök Dan Sovát a közlekedési, Nicolae Banicoiut pedig az egészségügyi tárca, Ioana Petrescut a pénzügyminisztérium, Rovana Plumbot a munkaügyi minisztérium, Constantin Nitát pedig a gazdasági minisztérium élére javasolta.
Az új kabinettagok között szerepel többek között Gabriela Szabo volt román sportcsillag. A híres atléta az ifjúsági és sportminisztérium élére kerülhet.
Íme, tehát a harmadik Ponta-kormány névsora:
Liviu Dragnea, fejlesztési miniszter és miniszterelnök-helyettes Gabriel Oprea, belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes Kelemen Hunor, kulturális miniszter és miniszterelnök-helyettes Daniel Constantin, mezőgazdasági miniszter és miniszterelnök-helyettes Titus Corlăţean, külügyminiszter Mircea Dușa, védelmi miniszter Robert Cazanciuc, igazságügyi miniszter Korodi Attila, környezetvédelmi miniszter Nicolae Bănicioiu, egészségügyi miniszter Remus Pricopie, tanügyminiszter Constantin Nita, gazdasági miniszter Ioana Petrescu, pénzügyminiszter Eugen Teodorovici, uniós alapokért felelős miniszter Dan Șova, szállítási miniszter Liviu Voinea, költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter Gabriela Szabo, ifjúsági és sportminiszter Rovana Plumb, munkaügyi miniszter Aurelia Cristea, társadalmi párbeszédért és civil társadalomért felelős miniszter Eugen Nicolicea, parlamenti kapcsolatokért felelős tárca nélküli miniszter Florin Jianu, kis- és középvállalkozásokért, valamint turizmusért felelős tárca nélküli miniszter Mihnea Costoiu, felsőoktatási és kutatási tárca nélküli miniszter Doina Pană, víz- és erdőgazdálkodási miniszter Răzvan Nicolescu, energiaügyi miniszter Alexandru Răzvan Cotovelea, távközlési miniszter Bogdan Stanoevici, határon túli románokért felelős miniszter.
Erdély.ma,
2014. március 5.
28 százalékban technokrata kormány
Kedden a román parlament szakbizottságai meghallgatták a Ponta III kormány új minisztereit – azokat, akik eddig még foglaltak ilyen tisztséget, illetve a számukra új minisztérium élére álltakat.
A hétfőn bejelentett, de véglegesnek a parlamenti szavazat után se tekinthető új kormányban hét ún. technokrata – szakértőkből álló, de pártoknak (elvileg) el nem kötelezett miniszter szerepel. A technokrata miniszter se túl gyakorinak, de igazán ritkának sem számít, a kormányalakításoknál akkor szoktak közreműködésükhöz folyamodni, amikor „pártvonalon” (egy párton vagy koalíción belül) nem találnak megfelelőnek ítélt tárcavezetőt (például azért, mert a „régi motorosok” valamilyen okból lejáratták magukat). Nos, a volt USL-kormányban, amelyből a Nemzeti Liberális Párt nemrég kilépett, és ellenzékbe vonult, volt (hogy ne mondjuk: maradt is) néhány inkompetens, hozzá nem értő miniszter, de a cseréket a helyzet változása ettől függetlenül is szükségessé tette.
Ponta miniszterelnök pár merésznek tűnő húzást hajtott végre az új kormányban, többek között azzal, hogy néhány tárcát úgymond ismeretlen (30–40 év közötti) fiatalok kezére bízott. A legmerészebb közülük Ioana Petrescu pénzügyminiszterré jelölése. Az Egyesült Államokban végzett, a Harvard Egyetemen doktorált (ami általában nem rossz ajánlólevél), negyvenen inneni hölgy közpénzügyi, gazdaságfejlesztési és nemzetbiztonsági szakosítással rendelkezik. Indulásnak nem rossz, bár Romániában aligha garancia arra, hogy nehéz feladatát sikeresen el tudja látni. Petrescu egyébként tavaly szeptembertől a miniszterelnök kabinetjében tanácsadói szerepkört töltött be.
Némi meglepetés Gabriela Szabo (Szabó Gabriella) – tény, hogy magyarul nemigen beszél) ifjúsági és sportminiszterré történő kinevezése. A kiváló, besztercei születésű olimpiai és világbajnok, számos egyéb éremmel is bíró középtávfutót (edzője és férje Gyöngyössy Zsolt volt) 1999-ben a világ legjobb atlétanőjének választották. Kérdés, hogy elég lesz-e számos érme a román ifjúsági és sportélet magas szintű irányításához.
„Vadonatúj” (tárca nélküli) miniszter Florin Jianu, aki a turizmus és kis- és középvállalatok, üzleti ügyek (meglehetősen furcsa párosítás!) kérdéseiért felelős. 38 éves, soha nem volt politikai párt tagja, ellenben öt éve a Fiatal Romániai Vállalkozók Patronátusának, 2012-től a Fiatal Vállalkozók Európai Patronátusának az elnöke is. A kis- és középvállalkozások fejlesztése az országnak kétségkívül fontos kérdése – tud –e hozni valami újat, meggyőzőt ebben a tekintetben?
A 36 éves Răzvan Nicolescu energiaügyekkel megbízott miniszter 2004-ben PD-s egyetemistaként kezdte karrierjét. Három évig (2006–2008) Románia európai uniós energetikai megbízottja, 2007–2008-ban az EU–Oroszország párbeszéd-csoportban is képviselte országát, 2008-tól a Petrom menedzser-csapatának tagja.
Aurelia Cristea (45) Kolozs megyéből került fel a nagypolitikába, a PSD képviselőjeként. Megyei tanácsos, a legutóbbi választások óta parlamenti képviselő. A Biztosítás-Felügyelő Bizottság tagja volt, és azt mondják, szép kis vagyon birtokosa.
Răzvan Cotovelea (41) az információs társadalom tárca nélküli minisztere 2004–2009 között az ACIS, a Strukturális Eszközök Irányításának vezérigazgatója volt, utóbb, 2011-ig, az EU vissza nem térítendő pénzügyi támogatása országos bizottságának második embere, majd a Külügyminisztérium államtitkára. 2013. február elsején Ponta miniszterelnök menesztette.
A fiatalok közül kilóg Eugen Nicolicea mérnök, jogász, a parlamenti kapcsolattartással megbízott miniszter. 57 évesen „régi motoros”, 1992-től parlamenti és régi PSD-tag 2009-ig, amikor átnyergelt az UNPR-hez. Arról ismert, hogy a parlamenti tagok „szuper-immunitásának” vehemens ellenzője.
Szintén nem fiatal Bogdan Stanoevici (56), a határon kívül élő románok ügyeivel megbízott tárca nélküli miniszter. Foglalkozására nézve filmszínész (az USA-ban elnök, kormányzó lett filmszínészből), 2011-ben tért vissza a forradalom előtt elhagyott hazájába.
Nem tartozik az újak közé az RMDSZ két politikusa, de ejtsünk róluk is néhány szót.
Kelemen Hunort, a 46 éves új kulturális minisztert (2009–2012 között kulturális miniszter, 1997–2000 között kulturális államtitkár), jeles publicistát, a Korunk egykori szerkesztőjét, két verseskötet szerzőjét aligha kell bemutatni a magyar olvasónak, akit legfeljebb állatorvosi végzettsége lephet meg némiképp. A 36 éves Korodi Attila környezetvédelmi miniszter 2007–2008-ban, tehát még fiatalabban, a Tăriceanu-kormányban betöltötte ezt a funkciót, 2012 áprilisában az Ungureanu-kormányban is ezt a tárcát vezette. Amiről mindenki ismerheti a hazai politikai életben: a Verespatak-projekt ellenzője. Egyébként Bukarestben végezte, az ottani Műegyetemen, német nyelven a gazdasági mérnöki szakot.
Mostantól új összetételű kormány áll Románia élén. Jó lenne hinni, de legalább remélni, hogy az eddigi legjobb. Rossz és gyenge kormányokkal ugyanos, az elmúlt negyedszázadban, tele van a padlás.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),
2014. március 7.
Új RMDSZ-es kormány, régi magyar gondok
Két miniszteri tárcával és tizennégy államtitkári tisztséggel lett tagja az RMDSZ az új román kormánynak. A csúcsvezetőség elégedett a kialkudott protokollummal, amelynek vezető tétele az a kisebbségi törvénytervezet, amely végigkísérte az RMDSZ-t az utóbbi évtized kormányaiban. A szövetség főtitkára, Kovács Péter szerint ma ismét a magyarságnak áll a zászló Bukarestben.
Hét elején dőlt el az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának kérdése a Victor Ponta vezette szociáldemokrata többségű kormányban. Az egy héttel korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotta Szociálliberális Unióból (USL) távozó liberálisok helyére a kormányfő az RMDSZ-t hívta meg, a felkérésre Kelemen Hunor igent mondott. A Szövetségi Képviselők Tanácsának múlt hétvégi, marosvásárhelyi ülésén a többség felhatalmazta az RMDSZ csúcsvezetőségét, hogy folytassa a tárgyalásokat a román kormánypártokkal. Sajtóhírek szerint a feszült hangulatban induló megbeszélések hétfő délutánra jutottak révbe: az RMDSZ olyan protokollumban egyezett ki, amely tartalmazza főbb követeléseit.
A kormányban az RMDSZ mellett a három román párt alkotta Szociáldemokrata Unió (USD) osztozik a miniszteri tárcákon és az államtitkári tisztségeken: a kormánykoalíció vezető pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 2002-ben aláírt egyezség szerint továbbra is együtt kormányoz az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) nevű politikai formációval és a Konzervatív Párttal (PC). A Szociálliberális Unió (USL) helyett sebtében megalakított Szociáldemokrata Unió (USD) megnevezést a Központi Választási Iroda azonban nem hagyta jóvá, mivel a két név túlságosan hasonlít egymásra.
Az új kormányban az RMDSZ egy miniszterelnök-helyettesi és két miniszteri tárcát, valamint 14 államtitkári tisztséget kapott. Utóbbiak nevesítéséről lapzártánkig még nem döntött a kormánykoalíció.
Nézeteltérések nélkül
„Az RMDSZ és a nagyobbik román kormánypárt közötti megbeszélésekről napvilágot látott sajtóértesülések 90 százalékának semmi köze nincs a valósághoz” – szögezte le az Erdélyi Naplónak Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Tekintettel arra, hogy a Szociáldemokrata Párt elnöke a kormánykoalícióban részt vevő két román „törpepárttal” együtt aláírta az RMDSZ-szel kötött politikai megállapodást, elfogadták a protokollumban tételesen felsorolt magyar elvárásokat, innentől fogva ez a kormányprogram szerves részét képezi. Kovács Péter szerint semmi okunk nincs ma azt feltételezni, hogy az RMDSZ elvárásai nem valósulhatnának meg.
Az eddig született kormányzati egyezségek meg nem valósult részleteiről Kovács azt mondta: az RMDSZ számára egyértelmű, hogy Romániában nem létezik úgynevezett magyarbarát párt, csak olyan román pártok vannak, amelyek időnként rászorulnak az RMDSZ szavazataira. A sokat halogatott kisebbségi törvény elfogadásához ezúttal is a választási aritmetika, az RMDSZ által alkotott parlamenti többség lehet az egyetlen garancia. „Jelenleg az RMDSZ a mérleg nyelve: ő biztosítja a többséget a román parlamentben. Ameddig a román pártok mai felállása nem borul, ezzel a lehetőséggel tudunk élni. Számunkra teljesen egyértelmű, hogy a protokollum annyit ér, amennyit sikerül belőle megvalósítani” – fogalmazott lapunknak az RMDSZ főtitkára. Kovács szerint az RMDSZ arra törekszik, hogy a 2016-os parlamenti választásokig megtartsa kormányzati szerepét, és követelései közül minél többet megvalósítson.
Kisebbségi jogokat szavatoló új törvények
Az RMDSZ részvételével megkötött eddigi kormányzati protokollumokhoz hasonlóan a szövetség prioritáslistáján a jó tíz éve húzódó kisebbségi törvény elfogadása szerepel. Az RMDSZ honlapján olvasható új protokollum újdonsága mégis az, hogy az Európai Kisebbségek és Regionális Nyelvek Chartája által előírt kisebbségi jogok alkalmazása és életbeültetése tekintetében a kormány új törvények elfogadását tervezi. Erről több részletet egyelőre nem tudni, a tétel bekerülése mégis azt sejteti, hogy a kisebbségi törvénytervezet újbóli elodázása esetén az RMDSZ más törvényekkel szeretné szélesíteni az erdélyi magyarság nyelvhasználati jogát.
A harmadik Ponta-kormány
Miniszterelnök: Victor Ponta Miniszterelnök-helyettesek: Liviu Dragnea (egyben közigazgatási miniszter), Gabriel Oprea (egyben belügyminiszter), Kelemen Hunor (egyben művelődési miniszter), Daniel Constantin (egyben mezőgazdasági miniszter) Külügy: Titus Corlăţean Honvédelem: Mircea Dușa Igazságügy: Robert Cazanciuc Környezetvédelem: Korodi Attila Gazdaság: Constantin Niţă Egészségügy: Nicolae Bănicioiu Oktatás: Remus Pricopie Munkaügy: Rovana Plumb Európai források: Eugen Teodorovici Pénzügy: Ioana Petrescu Ifjúság és sport: Gabriela Szabo Közlekedés: Dan Șova Költségvetés: Liviu Voinea (tárca nélkül) Kutatás: Mihnea Costoiu (tárca nélkül) Víz- és erdőgazdálkodás: Doina Pană Parlamenti kapcsolatok: Eugen Nicolicea (tárca nélkül) Energiaügy: Răzvan Nicolescu (tárca nélkül) Kis- és középvállalkozások–idegenforgalom: Florin Jianu (tárca nélkül) Távközlés: Alexandru Răzvan Cotovelea Társadalmi párbeszéd: Aurelia Cristea Határon túli románok: Bogdan Stanoevici
„A protokollum kimondja: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyének az egyetem magyar és román oktatóinak 2012-ben aláírt megállapodása szerint kell megoldódnia.” Kovács elmondta, hogy az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának folyamatát is felgyorsítanák az új kormányban. RMDSZ-prioritásnak számít az alkotmánybíróság által megtámadott decentralizációs folyamat újraindítása is: a szövetség elképzelései szerint minisztériumokra, szakterületekre lebontva kezdenék újra a folyamatot, az eddiginél hatékonyabb jogszabályt terjesztenének a törvényhozás elé. Az észak-erdélyi autópálya ügye a megállapodás infrastrukturális fejlesztések fejezetének vezető tétele: Kovács szerint hamarosan folytatódik az Aranyosgyérestől Marosvásárhely irányába, Gyalutól pedig Nagyvárad felé tartó erdélyi autópálya építése.
A kolozsvári politikus igyekezett megnyugtatni: a Székelyföld területi autonómiáját szabályozó törvénytervezetről sem feledkeztek meg, „belátható időn belül” elkészül, véglegesítését az RMDSZ kormányzati szerepvállalása semmiben sem befolyásolja.
Államfői nem, demokrata-liberális támadás
Az aláírás és Victor Ponta, illetve a Szociáldemokrata Párt magabiztossága ellenére sem automatizmus az új román kormány beiktatása. Traian Băsescu államfő szerint ugyanis Ponta nem állhat a parlament elé egyszerű bizalmi szavazást kérve, mivel két külön kormánytöbbségről, és külön kormányprogramról van szó. Az államelnök azt szeretné, hogy Victor Ponta kérjen ismét kormányalakítási megbízást, miközben maga is kijelentette, hogy a PSD vezérének soha többé nem adna miniszterelnöki mandátumot. Băsescu kijelentette: Alkotmánybíróságon támadja meg az új Ponta-kabinet beiktatását, ha a parlament megszavazza. Politológusok szerint Traian Băsescu fenyegetőzése azért blöff, mert az államelnök nem fordulhat közvetlenül az Alkotmánybírósághoz, ebben az esetben ezt csak egy parlamenti párt teheti meg. A két ellenzéki párt közül a demokrata-liberálisok máris jelezték, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2014. május 27.
Baloldali siker az időközi választásokon is
Hét újabb parlamenti képviselői mandátumot sikerült megszereznie a baloldali pártszövetségnek (PSD–UNPR–PC) a vasárnapi EP-választásokkal egyidőben rendezett időközi parlamenti választásokon.
rendezett időközi parlamenti választásokon.
Victor Ponta elmondta, jelöltjeik közül csupán Gabriela Szabónak nem sikerült mandátumot szereznie Ilfovban, a másik sportikon, Ilie Năstase ellenben bukaresti kerületben győzött. A polgármesteri mandátumokért folyó versenyből is a baloldali pártszövetség került ki győztesen: a 17 önkormányzatból 13-nak a vezetését sikerült megszereznie, közölte Ponta, az erdélyi megyékben elért jó eredményt hangsúlyozva.
A baloldali pártszövetség jelöltje, Ovidiu Sliaghi volt közlekedési miniszter győzött a Szatmár megyei 2-es választókerületben, ahol az érvényes voksok közel 36 százalékát szerezte meg. Az RMDSZ jelöltje, Nagy Szabolcs mindössze a szavazatok 28 százalékát tudhatta magáénak.
„Nyerhettünk volna, ha a magyarság nagyobb arányban vesz részt a választáson” – fejtette ki Pataki Csaba megyei RMDSZ-elnök, aki szerint a szövetség táborának kishitűsége vezetett ehhez az eredményhez. Úgy vélte, ha minden második magyar megjelenik az urnáknál, és az RMDSZ jelöltjére szavaz, első helyen végezhetett volna jelöltjük.
A kettes körzet a közel 30 százalékos magyar lakossággal hagyományosan az úgynevezett billegő körzetek közé tartozik, ahol az első körben általában egyik jelölt sem lépi át az 50 százalékot, így országos visszaosztással dől el a képviselői tisztség sorsa.
A 2008-as voksoláson az RMDSZ-es színekben induló Kovács Máté végzett az első helyen 30 százalék körüli eredménnyel, azonban akkor külön jelöltet állított a Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL). Az elhagyott körzetében újfent induló Ovidiu Silaghi most a PSD–UNPR–PC jelöltjeként szállt ringbe, jelölt nélkül hagyva a PNL-t.
A riválisok között egyébként felbukkant Dan Diaconescu, a PPDD elnöke is, aki mindössze paraszthajszállal (11,8%) maradt le a 12 százalékkal végzett demokrata-liberális párti induló, Ileana Blidar mögött. A kettes körzetben a Polgári Erő (FC) jelöltje 7, míg a Népi Mozgalom Pártja (PMP) közel 5 százalékot szerzett.
Bár Szatmár megyében nem, a Brassó megyei Apácán sikerült nyernie az RMDSZ-nek, ahol Bölöni Lászlót választották polgármesternek. A hírt Kovács Péter adta hírül Facebook bejegyzésében.
„A Brassó megyei Apáca községben megnyertük az időközi polgármester-választásokat. Bölöni László, az RMDSZ jelöltje a szavazatok 53%-át szerezte meg egy olyan településen, ahol a magyarok aránya csupán 36,8%” – fogalmazott a szövetség főtitkára.
Apácán azért kellett kiírni időközi választásokat, mert tavaly áprilisban, 53 évesen elhunyt Bölöni Gyula polgármester. Az elöljáró három mandátumot szerzett az RMDSZ színeiben, 2000 óta állt a település élén. A tisztséget utána ideiglenes jelleggel Bölöni László töltötte be.
Apáca jelenlegi polgármestere korábban alpolgármesterként és településmenedzserként dolgozott. A vasárnapi időközi választáson rajta kívül még hárman indultak: Corneliu Morar, a Polgári Erő (FC) színeiben méretkezett meg, Gheorghe Dorin Ganeát a szociáldemokraták, míg Gheorghe Drăgant a demokrata-liberálisok indították.
Babos Krisztina, Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2014. július 5.
Múltba kapaszkodó gáncsoló sárdobálás
Marosvásárhely 1989 óta frontváros. Többé-kevésbé csendes etnikai harc színtere immár több mint 20 éve, amelyet mind a magyar, mind román részről, jól kiszámított alkalmakkor adagolva éltetnek a politikai erők. Mert az emberekkel, a hajdanában, a régi rendszerben egymásnak tojást és étolajt kölcsönző román és magyar szomszédokkal alapjában véve nem volt és nincs is gond. Csak hát az 1990. márciusi események szelleme azóta valahogy mindegyre előjön, és igencsak megmérgezte a nincstelenség szolidaritását. Kár. Mert bár ennek a csatának volt(ak) nyertesei, a háborút hosszú távon mindkét fél – a marosvásárhelyi lakosok – elvesztették. Nem jöttek vállalkozók, a város megrekedt gazdaságilag és mentalitásban is. Az etnikai feszültség fenntartása, szítása aztán államérdek lett, hogy az országlási útkeresés kudarcaival küzdő politikai réteg tehetetlenségét leplezzék. Meguntam, hogy egy olyan városban kell élnem, ahol ha valami történik, elmozdul és véleményt fogalmazok meg róla, akkor mindjárt besorolnak valahová, valamelyik táborba. Meguntam azt, hogy a fametszéstől, -kivágástól, a szoborállításokon, az épületfelújításon át az építkezésekig, a kivitelezetlenül maradt tervekig azt kell osztani, szorozni, hogy az a román vagy magyar (helyi és központi) politikai erők sikere, kudarca. Meguntam, hogy a haladást olyanok gátolják, akik folyton a múltba kapaszkodnak, és nem akarnak előretekinteni, folyton a sárdobálással szítják azt az ellentétet, ami miatt több mint két évtizede mocsárban taposunk. Emiatt Marosvásárhely csigalassúsággal fejlődik. Ez a város rákfenéje. A megoldás pedig nem az elköltözés, a kivándorlás, hanem a közös összefogás a szellemidézők ellen.
Lássuk a példákat! Még Fodor Imre polgármestersége idejében a város vezetősége hozzáfogott a Víkendtelep felújításához. Aztán leálltak a munkálatok, mert kiderült, hogy gondok akadtak az építkezés körül. Váltás történt a város élén. Folytatódott a kivitelezés és befejeződött. Aztán jöttek a hangok, visszhangok: ez már nem a régi, ez nem Marosvásárhely. Elcsitultak: ma a környékbeli megyékből is jönnek ide, egyik legnépszerűbb kikapcsolódást nyújtó hely, románoké és magyaroké egyaránt. Somostető, ahol tiltakozással, hercehurcával, engedélyeztetési vita közepette végzett felújítási munkálatok, játszótér-kialakítás volt. Elkészült. A létesítményt naponta több százan használják, románok és magyarok. Persze, nem kell feladni, ami a miénk, a Marosvásárhely (magyar) jellegzetességét, történelmi arculatát. Csak hát tisztában kellene lenni azzal is, hogy egy város olyan, mint egy élő szervezet, amely fejlődik, alakul, él a kor követelményeinek, ízlésének megfelelően. A korábbi példát folytathatnánk az állatkert, a Színház tér és más hasonló helyszínek felújításával kapcsolatban felmerült diskurzussal. Természetesen lehet és kell is vitatkozni az említett létesítmények kivitelezésének szakmai megoldásain, mert a kulturális beágyazottság miatt különbözőek az ízlések, az ötletek, a meglátások stb. De túl kell végre lépnünk azon, hogy ezek magyar vagy román érzelmi megközelítésűek. Nem ez a lényeg! Mert az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a nyilvános viták mögött tulajdonképpen az áll, hogy milyen érdekcsoporthoz tartozó vállalkozók kapják meg ezeket a munkálatokat. És ebben a látszólag ellentáborba tartozó felek (néha) megegyeznek vagy nem, és ez váltja ki az újabb konfliktust. Pedig meg kell, hogy egyezzenek, mert ez a konszenzus a „béke” kulcsa. Az is nyilvánvaló, hogy a város különböző pontjain kihelyezett szalagreklámokon továbbra is látszatharmóniát hirdető polgármesternek és a holdudvarának sem igazán érdeke a megbékélés. Erre jó a kétnyelvű feliratok kihelyezése körül fenntartott konfliktus. Mert törvény van, csak alkalmazni kellene. Azért nem teszi a polgármesteri hivatal – említett érdekcsoportosulása –, mert ez is része az 1990 óta uralkodó adok-kapok játéknak. Egyik adu a kezükben. A marosvásárhelyi tanácsban a sarkalatos kérdésekben évek óta csak úgy születik döntés, ha egyik fél (magyar és román – ez már nem politikai pártállás kérdése) ad, illetve kap valamit. Emlékeztetőül: csak úgy lesz Sütő-emlékmű, ha állhat Aurel Filimon mellszobra stb. Ha már nem lett digitális város, akkor legyen emeletes parkoló a Kultúrpalota mögött (jeleztük, hogy kik állnak a beruházás mögött). A város bizonyos tereiről, helyeiről való etnikai kiszorítósdi rég nem arról szól, hogy miként jelenítünk meg szimbólumokat vagy nem, – az aktuális példával élve – román mintákkal díszítjük vagy sem a Rákóczi-lépcsőt, hanem az, hogy a kevés közpénzt hova és milyen vállalkozásokhoz irányítsák a döntéshozók, ahova aztán visszatér. Távolról sem az a kérdés, hogy a katolikus gimnázium magyar lesz vagy sem, hogy összedől-e a jelenlegi Művészeti Líceumnak otthont adó hajdani zárda, marad vagy lebontják az egykori zsidó iskolát (Európa Gimnázium), hanem az a fontos, hogy ki épít? Nem a múlt megőrzése, hanem a jövő építése a lényeg. Jöjjön erre egy aktuális példa: évek óta üresen áll egy félig megépített sportkomplexum, amelyet azért nem fejeznek be, mert elfogyott a pénz, s nem tudják eldönteni a politikusok, hogy kié legyen a homlokzati koszorú kihelyezésének dicsősége. A minap városunkban járt Szabo Gabriela sportminiszter, aki meglátogatta a félig felhúzott, vitatott sportlétesítményt, hogy a folytatásról tárgyaljon. Két politikussal, külön-külön, pedig az érdek ugyanaz. Marosvásárhelyi átok? Egy másik időszerű példa: a vár folyamatosan zajló felújítása, bármennyire is hihetetlennek tűnik egyeseknek, szakszerűen, a magyarok múltjáról tanúskodó régészeti leletek megmentésével, konzerválásával, érvényesítésével történt és történik. Még a vitatott új kupola is azt a célt szolgálja, hogy a várnak idegenforgalmi (gazdasági) haszna legyen. A terv szerint rég be kellett volna fejezni a munkálatokat, mégis – a különböző látszatnyilatkozatok ellenére – azért késnek az átadással, mert el kell osztani azt, hogy ki fogja működtetni a vendéglátó helyiségeket, ki költözik be a várba, kié lesz a gazdasági haszon? Mert ez a lényeg: akié a pénz, azé a hatalom! Az a közösség megerősödhet, előretekinthet. Miért nem szabadulunk meg végre 1990 márciusának átkától, és keressük azt, hogy végre úgy építkezzünk ebben a városban, hogy mindenki nyerjen belőle: a politikusok, a vállalkozók, a magyar és román lakosok egyaránt? Elegem van ebből az állandó múltba kapaszkodó sárdobálásból, ami földhöz ragaszt! Nézzünk már előre!
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)
2014. december 16.
Újabb Ponta-kormány
Egyórás késéssel kezdődött tegnap délután a parlament két házának egyesített ülése, melyen Victor Ponta legújabb, az RMDSZ kormányból való kilépése után alakított kabinetjét, illetve annak programját mutatta be. Az RMDSZ és Dan Diaconescu Néppártja már előzőleg bejelentette, bizalmat szavaz a 4. Ponta-kormánynak, késő este a parlament 377 igen, 134 nem szavazattal elfogadta a legújabb kormányösszetételt.
A parlament két házának egyesített ülése előtt a házbizottságokban zajlott az új miniszterek meghallgatása, a késést az okozta, hogy a szórványban élő románokért felelős miniszteri tisztségre az eredetileg javasolt Adrian Anghel kinevezését a parlamenti bizottságok elutasították, ezért a kormányfőnek Angel Tîlvăr személyében új javaslatot kellett tennie. A 4. Ponta-kormányban miniszteri tisztséget kapott a Călin Popescu Tăriceanu alapította Liberális Reformpárt, támogatásáért cserében a Dan Diaconescu Néppárt államtitkárai tisztségükben maradhattak. A plénum előtt mondott beszédében Victor Ponta azt kérte a képviselőktől, javítsanak a parlament és a kormány közti kapcsolaton. Kormányprogramja ismertetése során semmi újjal nem rukkolt elő, csupán az élelmiszertermékek áfájának csökkentéséről beszélt részletesebben, kijelentve, legkésőbb 2016 januárjától csökkenthető a pékipari termékek mellett más élelmiszerek adója is, de ehhez a mezőgazdasági területek jobb mértékű szubvenciójának megszervezése szükséges. Előzőleg, házbizottsági meghallgatásán a pénzügyminiszternek javasolt Darius Vâlcov kijelentette, a költségvetési többlet és a meg nem valósított kiadások függvényében szándékszik majd csökkenteni az áfát.
A 4. Ponta-kormány összetétele: Liviu Dragnea, regionális fejlesztés; Gabriel Oprea, belügy; Daniel Constantin, mezőgazdaság; Rovana Plumb, munkaügy; Nicolae Bănicioiu, egészségügy; Mihai Tudose, gazdaság; Darius Vâlcov, pénzügy; Robert Cazanciuc, igazságügy; Eugen Teodorovici, európai alapok; Ioan Rus, szállítás; Ionuţ Vulpescu, kultúra; Bogdan Aurescu, külügy; Mircea Duşa, védelem; Szabó Gabriella, sport és ifjúság; Sorin Grindeanu, távközlés; Angel Tîlvăr, diaszpóra; Eugen Nicolicea, parlamenti kapcsolat; Sorin Cîmpeanu, oktatás; Andrei Gerea, energetika, kis- és közepes vállalkozások; Graţiela Gavrilescu, környezet és Liviu Pop, társadalmi párbeszéd.
Bizalom látatlanban
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap, még a két ház együttes ülése előtt bejelentette, a szövetség parlamenti képviselői többségi vokssal úgy döntöttek, hogy megszavazzák a 4. Ponta-kormányt a parlamentben, és megemlítette, hogy a pozitív voksot részben a kormányprogram kapja, amely változatlan. „Megállapítottuk, hogy az SZDP-n kívül senki nem akar kormányozni – az országot azonban kormányozni kell. Láttuk, hogy a kormányprogram, amelyhez mi márciusban csatlakoztunk, nem változott, megmaradt a kisebbségekre vonatkozó fejezet is, és figyelembe véve, hogy nem tettek ki minket a kormányból, hanem jószántunkból távoztunk, illetve a kormányfővel ma folytatott megbeszélésemet, a kollégák nagy többségével úgy döntöttünk, hogy látatlanba bizalmat szavazunk a kormányfőnek, elsősorban Victor Ponta kormányfőnek, de általában véve a kormánynak” – mondta Kelemen.
Az RMDSZ elnöke hozzáfűzte, meg van győződve arról, hogy Victor Ponta kormányfő „megfelelő” megoldást fog találni a Kovászna megyei feszült helyzetre, amelyet a prefektus idézett elő. Kelemen korábban beszélt Pontával a Kovászna megyei helyzetről, és rámutatott, ez a dolog változtatott az RMDSZ eredeti álláspontján, hogy a 4. Ponta-kormányt megszavazza. „Beszámoltam neki a Kovászna megyei gondokról, mivel mi úgy gondoljuk, hogy az interetnikus viszonyoknak nem kell kárt szenvedniük, és nem kell még jobban rontani azokon, mint amennyit a Kovászna megyei prefektus rontott rajtuk, csak azért, mert mi távoztunk a kormányból” – mondta Kelemen, miután beszélt Pontával a parlamentben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 16.
Agronómia 145.: szülinapi „ajándék” a Palocsay-kert
Fennállásának 145. évfordulóját ünnepelte tegnap a Kolozsvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem (USAMV), többek között Daniel Constantin mezőgazdasági, Szabó Gabriella sport- és ifjúsági, Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter jelenlétében.
A vendégek meglátogatták az új Állatorvosi Sürgősségi Kórházat és annak termeit (képünkön), továbbá felavatták az egyetem korszerű központi könyvtárát. Vákár István 1996-ban itt végzett kertészmérnök, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke lapunknak elmondta: annak idején az egész komplexum a bencés apátok adományából került az akkori egyetem birtokába, ezért is fájó, hogy ma nincs magyar tagozata. Délután elhangzott: az egykori kolozsvári Kertészeti Kutatóállomást (SCPP), azaz a volt Palocsay-kertet átadnák adminisztrálás céljából az USAMV-nek – a földjeiket ott visszaigénylő hóstáti gazdák „bosszúságára”.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 15.
Hogy válik valaki románná/magyarrá a mioritikus nemzettudatban?
Ha nagyot ütünk a siker kalapácsával, tősgyökeres románok vagyunk. Ha eltoljuk, visszavedlünk bozgorrá. Köszi!
A nacionalista képmutatás nem halt ki, csak egy csöppet megpihent. A hivatásos műhazafiak minden területen állnak a vártán és kifejtik nyakatekert, de – nota bene – helyzettől függő véleményeiket. Hiszen persze, az érdek mindenekelőtt. Mely érdek nevetségessé teszi mindazokat, akik kettős mércét alkalmaznak, amikor a más etnikumú román állampolgárokról beszélnek.
Felfigyeltem a központi sajtó néhány, az Arany Glóbusz-díjas Saul fia című film sikerére vonatkozó cikkének címére. Ezek mindegyike nagyjából így hangzik: „Saul fiát jelölték a legjobb külföldi filmnek, a román Molnár Leventével a szereposztásban”, vagy „Az a film nyerte az Arany Glóbuszt, melyben a román Molnár Levente is játszik”. Hirtelen nem találunk elég dicsérő szót és romános címkét Molnár Levente számára. Az ismert dákopátiás honlapok számára valószínűleg túl friss a hír, mert különben olyan szövegekre is bukkanhattunk volna, mint: a géta-dák származású színész legyőzte a tengerentúli gyarmatosító konkurenciát, amit persze, olyan képpel illusztráltak volna, melyen egy dák farkas és egy tarabosztész látható a háttérben.
Pont most és hirtelen hihetetlenül büszkék lettünk nemzettársunk teljesítményére.
Aki, persze, nem magyar etnikumú, hanem tősgyökeres román.
Románia érdeme, hogy erős és tehetséges fiakat szült, akik uralják a világ filmiparának rangsorait. Lehet, hogy egyáltalán nem lenne túlzó egy ilyenfajta beszámoló, ha a fordítottjával is találkozhatnánk. Emlékeznek még arra a hírre, melyben arról volt szó, hogy a nemzeti ünnep alkalmával merényletet akartak elkövetni a kézdivásárhelyi parádén? A román Beke Istvánnal a főszerepben. Csakhogy akkor ugyanezen a hazafiak dühödten megbélyegezték az incidenst, természetesen a „mentő” kifejezést használva: magyar szélsőséges.
Akkor Beke nem román volt, hanem magyar és szélsőséges.
Hiszen ez felelt meg egy veszett diskurzusnak, egy irracionális propagandának, melynek az volt a célja, hogy gyűlöletet szüljön és megbélyegezzen egy közösséget.
Nem megyek bele annak az esetnek a részleteibe. Ha az illető törvényt sértett, akkor feleljen érte. Ezért fizetjük az illetékes intézményeket. Feleljen a tetteiért bármely másik román állampolgár is ebben az országban. Mások kettős mércéjére kívántam, szomorúan, felhívni a figyelmet. Amikor nekünk úgy jó, akkor a mienk, amikor viszont nem, akkor az illető egy másik etnikumhoz tartozik. Vagy ahogy egyesek mondanák – bozgor, hogy még inkább kimutassák lenézésüket, nem az állítólagos tette iránt, hanem mert az a fő bűne, hogy egy kisebbségi etnikumhoz tartozik.
Tudják, eszembe jutott, hogy mielőtt nevük ismertté vált, valószínűleg Bölöni László, Jenei Imre, Selymes Tibor, Szabó Gabi vagy Szabó Katalin (az eredeti szövegben: Ladislau Boloni, Emerich Ienei, Tibor Selymes, Gabi Szabo, Ecaterina Szabo – a szerk.) is csak holmi jelentéktelen bozgorok voltak. Idővel az egyik az a román edző lett, aki a Sporting Lisszabonnal megnyerte a portugál bajnokságot, a Standard Liège-zsel pedig a belgát; egy másik az a román, aki 1986-ban a Steauával elhódította az Európai Bajnokcsapatok Kupáját; a másik a labdarúgó Aranycsapatunk román bal hátvédje; megint másik az a román nő, aki szinte mindent megnyert az atlétikában, amit lehetett; az utolsó pedig az a román tornászlány, aki arany- és ezüstérmeket szerzett az 1984-es, Los Angeles-i olimpián. Akkor már a többséghez tartoztak!!!
„Tiszta” románként büszke vagyok mindezekre az eredményekre. De az egyetlen dolog, ami eszembe jutna e romániaiak teljesítményei és Molnár Levente minapi sikere láttán, egy egyszerű köszönöm lenne!
Ciprian Aron. foter.ro