Viszik mint a cukrot a románoknak írt Magyarságtörténetet
Alig két hét alatt elfogyott a románajkúak számára írt Magyarságtörténet (O istorie a maghiarilor) első, kísérleti jelleggel 300 példányban kiadott kiadása – tájékoztatott a kolozsvári Világhírnév Kiadó.
Szabó Csaba televíziós újságíró, a könyv ötletgazdája és projektvezetője elmondta: élményszámba megy, hogy a magyar érdeklődők többek között a sajtó tudósításaira hivatkozva keresik a kapcsolatot a könyvet patronáló Fehér Holló Médiaklubbal, de az is rendhagyó jelenség, amint román érdeklődők kérdezgetik a városban, hol van az Únió (Memorandumului) utcában az Alpha Könyvesbolt, vagy hogy melyik udvar a "konzulátusé" (lásd az ottani Phoenix Könyvesboltot). A Gaudeamus Könyvesboltban is sokan nézegetik a könyvet, főleg a rendhagyó Őshaza-térkép vonzza a román tekinteteket.
„A legérdekesebb visszajelzések Kisinyovból érkeztek, ahol a Kisinyovi Állami Egyetem egyik tanára nemcsak teljes empátiával nyilatkozott a könyvről (kiemelve annak "orosz" vonzatait is, azaz a Volgát, Kámát és a finn-ugor illetve magyar tanszékeket Tatárország szomszédságában), de meglepő nyíltsággal jelentette ki azt is, hogy Magyarország - bizonyos szempontból - úgyanúgy anyaországa a Moldáv Köztársaságnak, mint Románia” – mondta Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Alapítója.
Arra a kérdésre, miszerint miért csak három kolozsvári könyvesboltban lehet kapni a könyvet, elmondta: olyan váratlanul érte a Világhírnév Kiadót ez a nagy érdeklődés, hogy egyszerűen könyv nélkül maradtak, még a kötelező könyvtári köteteket sem tudták leadni. A zilahi Eurocolor Nyomda jóindulatának köszönhetően rekord idő alatt készül el az újrayomás, és a csomagok a hét végén már meg is érkeznek Kolozsvárra.
Az O istorie a maghiarilor január 30-án jelent meg Kolozsváron, szerzői fiatal történészek, akik a Babes-Bolyai Tudományegyetemen végeztek.A Páll-Szabó Ferenc, dr.Váradi Éva, dr.Ciprian Rad, Pócsai Sándor és dr.Wellmann László felállítású szerzőcsapatot több vidéki város román polgármestere meghívta már bemutatni a könyvet. A szerzőcsapat a közeljövőben (február 21-én) Nagyenyeden (Rebreanu Kulturális Központ), április 11-én Nagyszebenben (Astra Kulturális Központban) március végén pedig a Kisinyovi Állami Egyetem Történelem Karán mutatkozik be.
maszol.ro,

Barátkozós történelemkönyv románoknak
Kolozsváron mutatták be azt a kötetet, amely a kompromisszumkészség erős jeleit mutatva igyekszik a román és magyar társadalmat, a román és magyar történelmi nézeteket közelíteni egymáshoz. Az O istorie a maghiarilor kiadvány mögött álló Fehér Holló Médiaklubról, a kötet elkészültéről, s a fogadtatásáról SZABÓ CSABA ötletgazdát, újságírót Kustán Magyari Attila kérdezte.
Miért érezték szükségét egy ilyen kiadvány megírásának?
Amikor a magyarok történelméről beszélünk egy sajátos magyar-román egyenlet keretében, mindig azt szeretjük mondani, összekacsintva, hogy a román és a magyar történelem üti egymást. A jószándékú román társadalom is legfennebb addig jut el, hogy mi itt bejöttünk, őket megvertük, elvettünk, leromboltunk mindent, amit felépítettek, a többi pedig hazugság. Amikor meglátnak néhány királyt, gyanakodnak ugyan, de fogalmuk sincs, milyen sajátos kultúrával töltötte fel ezt a régiót a magyarság, mennyire aktuális Koppány és István története – stilizálva persze –, amikor kérdés, hogy visszafelé vagy előre tekintünk.
Konkrétan hogyan született az ötlet?
A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten láttuk vendégül a Fehér Holló Médiaklub rendezvényén dr. Aurelian Lavricot, a Kisinyovi Egyetem tanárát, aki a romániai magyarok moldáviai megítéléséről beszélt. Kiküldött húsz lejjel, hogy vásároljunk egy román nyelvű könyvet a magyarok történetéről, akkor derült ki, hogy egy Mátyás királyról szóló angol nyelvű kiadványon kívül nem találni egyebet. Akkor kezdtünk el tárgyalni fiatal történészekkel, hogy kezdjük el a munkát.
Kiket és milyen elvárások alapján válogattak be a csapatba?
Páll-Szabó Ferenc szakmai irányítót, Dr. Váradi Éva tanárnőt, dr. Ciprian Rad román Erdély-szakértőt, Pócsai Sándor középiskolai tanárt és dr. Wellmann László jelenkor-kutatót kértük fel, illetve még egy román történészt, aki végül nem folytatta velünk a munkát. Egy évtizede harcolok a történelmi népszerűsítő műsorokért, de sokaknak derogál, hogy a kamera elé álljanak. Páll-Szabó Ferencet úgy ismertem meg, hogy egy román líceumból kerestem fiatal történészt, aki Mátyás király árnyoldaláról beszélgetne. Rögtön vállalkozott a feladatra, és nem tántorították vissza a kritikák, folytatni szerette volna.
A munkából egy román történész is kivette a részét, bár többet meghívtak. Mások miért nem vállalták a feladatot?
Két történésszel kezdtük meg a munkát, de egyikük végül elhagyta a társaságot. Egy nagyon jó régészről van szó, aki sok honfoglalás kori sírt ásott ki, de a könyvbe írt anyagában minden szerepelt, csak az erdélyi területek nem. Aztán kiderült, hogy a román történetírás szerint ezek a sírok bolgárok, ezért aztán elváltak útjaink. Az viszont igaz, hogy a fene tudja megmondani, ezek magyar vagy bolgár sírok. Ciprian Rad-dal is tisztáznunk kellett számos kérdést. Mondok egy példát: a könyv egyik részében leírtuk, hogy Magyarország három darabra szakadt, egy másik részében már mint román földet említette a keleti területeket. Azt mondtam, semmi gond, leírjuk, hogy a román történelem szerint ekkor és ekkor lett román az adott terület, de nem találtunk egy konkrét évszámot, amit leírhatunk. Kérdeztem tőle, hogy a román történetírás szerint mióta beszélünk román területről? Azt válaszolta, aszerint mindig is az volt. Akkor jöttem rá, hogy még didaktikai szempontból sem tudnak kiegyezni a román történészek, ezért van egy állandó összekacsintó átmenetiség, miszerint ha román, akkor hazudik, ha magyar, akkor hazudik. Megjegyzem, Ioan Aurel Pop, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora nagyon kedves és döbbenetesen vagány volt ebben a kérdésben, az utolsó percig azt mondta, hogy előszót ír a könyvhöz. Végül meggondolta magát, egy szép levélben kifejtette, nem arról van szó, hogy egyetért-e a tartalommal, vagy sem, de azt mondanák, az ő emberei vagyunk, nem szeretné, ha ez ellehetetlenítene minket.
Nem törnek pálcát, hanem informálnak
A hat hónapos vajúdás után megszülető O istorie a maghiarilor című kiadványt január 30-án, Kolozsváron mutatták be. A találkozón Szabó Csaba úgy fogalmazott: mivel a történészek mindig összevesznek időnap előtt, a románság nem hallhatott II. Endréről, az Anjouk-ról stb. Szerinte a kötet újszerűsége abban is áll, hogy az érzékenyebb jelenségek kapcsán, amelyek a román olvasót elbizonytalanítanák, a román történésztársadalom álláspontját is feltüntették. „A szerzők nem vitatkoznak, nem törnek pálcát, hanem informálnak, majd mennek tovább, egész a visegrádi Anjou-tervek uniós változata kikristályosodásának pillanatáig, azaz a kötet végállomásáig” – fogalmazott.
Milyen további történelmi pillanatok okoztak kellemetlen perceket az írás során?
Mihály vajda személye például, mert a román történelem szerint serege nagy havasalföldi győzelmeket tudhat magáénak, a valóság azonban az, hogy a Bocskai István vezérelte erdélyi csapatok szintén csatlakoztak hozzájuk. A másik a honfoglalásé, amit Páll-Szabó Ferenc ügyesen megoldott: azt írta, nem lehet erről beszélni anélkül, hogy feltennénk a kérdést, ki volt itt hamarabb? Éppen ezért mindkét fél elméletét ismertette, a magyarnál leírva, hogy Anonymus írásai és a sírok alapján áll az elmélet, de megvannak a gyenge pontjai, a románnál megemlítve, hogy a dák-római kontinuitás hipotéziséhez nincsenek meg a régészeti leletek. Trianon is nehéz esetnek számított, a fogalmazással kellett óvatosan bánnunk.
Voltak-e nézeteltérések magyar és magyar történész között?
Amikor más elméletekről volt szó, mint a finnugor, kihagytuk azokat. Egyetlen kivételt tettünk, ez Szőcs István sumér-magyar elmélete, amiről három sorban tettünk említést. Azt gondoltuk, amikor az megjelent a múlt rendszerben, olyan horderejű dolog volt, hogy érdemes beszélni róla. Ráadásul az írása Kolozsváron jelent meg, mi pedig kolozsvári szemmel néztük a történéseket – ezért sem Bukarestben vagy Budapesten jelent meg a könyv.
Ön szerint miért nem született hasonló kiadvány mostanáig?
Nem hiszem, hogy hasonló könyvet nem akartak már írni, azt sem, hogy ne lett volna rá jelentkező, vagy érdeklődés. De egy ilyen projektet csak együttműködve lehet elvégezni. Ezen a könyvön öt ember dolgozott, egy hatodik irányította őket, mindezt pénz nélkül: azt mondhatom, ez egy csoda.
A könyv bemutatóján elhangzott, hogy fel kell készülni a minden oldalról érkező támadásokra. Eddig milyen reakciók születtek?
Két visszajelzés érkezett román részről: az egyik azt a kérdést tette fel, hogy ennyi királyunk volt és mégis mit tettünk az országgal, a másik, hogy meglehetősen civilizáltak lettünk a „mongol” hordákhoz képest. Magyar részről sok kritika fog érni minket, és sok jogos lesz. Ha beírunk egy információt, az lesz a probléma, hogy sok fölösleges adattal tömjük az olvasó fejét. Ha nem írunk be, akkor az lesz a gond, hogy kihagytuk. Azzal már meg is vádoltak egyébként, hogy a rektor hatása alatt vagyunk, ez azonban csak annyiban igaz, hogy a társaság fele vagy nála doktorált, vagy nála doktorandusz.
A könyv egyik fő célkitűzése közelebb hozni egymáshoz a két felet. Ez a feladat már nem olyan nehéz Kolozsváron, mint Funar ideje alatt. Mi történt az elmúlt években, hogy javultak a kapcsolatok?
Rendkívüli javulás állt be, ez pedig főleg akkor érzékelhető, ha közben Marosvásárhelyre is elmegyünk – ott egymás mellett laknak románok és magyarok, itt együtt. Funar korában, amikor egy magyar kemencére leltek, a helyi sajtó nem írta meg, csak a Népszabadaság egyik munkatársa jött el. A Főtér római leleteinek ásásakor szinte verekedés tört ki, holott újságíróként nagyon jól tudtam, hogy azok valóban a föld alatt voltak, ugyanis a román régészek egy héttel korábban már ki tudták mutatni a maradványokat. Az emberek megváltoztak, mert emelkedett az életszínvonal, és már nem az ellenségkép kialakítása a legfontosabb dolguk. Ha van ellenség, akkor azt inkább Bukarestben keresik.
Egy nemzetközi médiaklub története
A Fehér Hollók Médiaklub Kisinyovtól New Yorkig ismert, tagjai is ilyen szórásban lelhetők fel. Megálmodója, Szabó Csaba szerint ez egy szabad társaság, független, és még annak is tud örülni, ha a száz eurósra szabott díj – amelyet azoknak a családoknak szánnak, akik megszenvedtek, hogy gyerekük magyar tagozatra járhasson – mindössze nyolcvanra sikeredik.
A klub tíz éve nőtt ki a szórványtengely mozgalomból, amely szintén kapcsolódik Szabó nevéhez. Miután észrevette, hogy a szórványban élő közösségek, iskolák nem tudnak egymásról, többedmagával összehozott olyan találkozókat, amelyen a felek – a dévai, a tordai, a medgyesi, a gyulafehérvári kollégiumok, a hajdani szebeni magyar tagozat – megismerhették a többieket. „Az együttműködés, az összetartozás öröme szinte szétfeszíti ezt a társaságot” – magyarázza, hozzátéve: az említett díjból azért hiányzott a húsz euró, mert kellett benzinre, de a következőre már több mint százat gyűjtöttek össze.
A médiaklub tagjai között tudhatja Szilágyi Szabolcsot (Kolozsvári Rádió), Bodó Mártát (Keresztény Szó), Benkő Leventét (Krónika), Ambrus Attilát (Brassói Lapok), Bodolai Gyöngyit, Kuti Mártát (Népújság), Lőwy Dánielt (Amerikai Népszava) stb., ahogy Szabó Csaba viccesen megjegyzi, ilyen csapattal bármikor népszerűsíthetnék magukat, hiszen mindannyian újságírók, de még azt is élvezik, hogy csendben dolgoznak.
A klub tagjai számos kiadványt jelentettek már meg, a szerénységről tanúskodó Világhírnév Könyvkiadó zászlaja alatt. A Fehér Hollók újságíró-sorozatban számos értékes kiadvány jelent meg, azok az írások, amelyekkel az egyes újságírók beléptek a média porondjára. Szabó Csaba regényes nyomozásokkal indította a pályáját, arról írt, mi történt az Egri csillagok hőseivel, kinyomozta, hogy Dobó István Erdélybe jött, Bornemissza Jánost Gyaluban temették el stb. Mihály István, a Kolozsvári Rádió munkatársa a két tévéhőst, Derricket és Columbót hasonlította össze, Ambrus Attila Brassó és a székelyek közti szakadék témáját boncolgatta, ebből született a Gótvárosi levelek, Tamási Attila, a Bányavidéki Új Szó munkatársa tudományos-fantasztikus kisregényeket írt. A csapat öndefinícióját Szabó Csaba így fogalmazta meg: „Ezek vagyunk hát mi, a Fehér Hollók. Újságíró-sorozat főszereplői. Mi vagyunk a sorozat. Függetlenek vagyunk, nem pályázunk, egymást segítjük-futtatjuk, hollókat avatunk. Önerőből. Újságírók vagyunk. Médiaprózát írunk. Várunk rátok. New Yorktól Kisinyovig.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Magyar történelem – románul
Az alább bemutatandó könyv* a kiadó Fehér Holló sorozatában, az európai nemzetek közti közeledés építésére fölesküdött, hasonló néven ismert erdélyi magyar újságírói tömörülés (Fehér Holló Médiaklub) legújabb kiadványaként került a könyvesboltokba. Kiadói besorolása feltétlenül jogos, hiszen a hazai könyvipar – a címben jegyzett tárgyban és nyelven – nem kényeztette el olvasóit. Pedig ugyancsak szükségesnek mutatkozik a magyar nyelvet nem ismerő román olvasó hasonló szellemű tájékoztatása.
* O istorie a maghiarilor (A magyarság története)
Szabó Csaba a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen doktorált, vagy jelenleg doktori képzésen részt vevő fiatal történészeket kért fel egy-egy fejezet megírására. Az őstörténet és a honfoglalás korát Pál Szabó Ferenc, a középkori magyar királyság Mohácsig tartó történetét Váradi Éva, Mohácstól az 1700-as évekig Ciprian Rad, Erdélynek az osztrák birodalomba való betagolódásától 1914-ig Pócsai Sándor, 1914-től napjainkig Wellmann László írta meg a történelmi összefoglalót, Szabó Csaba pedig a Kárpát-medencében élő és a világban szétszóródott magyarság mai helyzetéről írt egy fejezetet. Szabadság (Kolozsvár)

A marosvásárhelyi sorok és glosszák őrzője: a Teleki-Bolyai Könyvtár
A Gecse Dániel utca 17. szám alatt található könyvtár Marosvásárhely óvárosának egyik legszebb épülete. A Téka az egykori Szent Miklós és Fazekas utcák keleti sarkán áll.
Bevezetésül erről a műemlékről tudni kell, hogy 1797-ben Ignatz Schlaff bécsi építész készítette Teleki Sámuel elképzelése szerint.
A Wesselényi-ház kibővítését 1799. április huszonnegyedikén kezdték meg, és 1802-ben fejezték be. Ez az épület lett az erdélyi empire stílusú csarnoképítkezés legszebb példája. Itt található a Teleki-hagyaték… Ezen a héten ezt a páratlan épületről írunk, ezt a műemléket mutatjuk be lapunk olvasóinak.
A könyvtár, ahol Kazinczy „összerázkodtaték az álmélkodástól”
Az épület megépítése egészen pontosan három mester nevéhez fűződik, akikhez fogható nem volt egész Erdélyországban. Egyikük időközben meghalt, a másikat elkergették, a harmadikra maradt tehát a munka befejezése. Ebben a marosvásárhelyi épületben nyílt meg 1802-ben Erdély első közkönyvtára.
Orbán János művészettörténész szerint olyan nagy városokat utasított ezzel maga mögé Vásárhely, mint Kolozsvár vagy Nagyszeben. Köszönhetően a grófnak, aki gondolkodásban jóval megelőzte korát. Németh László, 1943-ban A minőség forradalma című alkotásában így ír a könyvtárról:
„Ha valamiképp lehetségessé válna, hogy hátralévő életem Erdélyben töltsem, Marosvásárhelyt választanám ki székhelyül s a Teleki-Tékából csinálnék koporsót magamnak... Ez az a könyvtár, melyben Teleki Sámuel vendége Kazinczy, »összerázkodtaték az álmélkodástól«… Az alapító egy magyar Göttingát akart Vásárhelyből csinálni.”.
A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy Erdély első közkönyvtárát, a Teleki Tékát, Teleki Sámuel erdélyi kancellár alapította és építtette. A gróf már 1760-ban elkezdte a gyűjtőmunkát Nyugat-Európában, pontosabban Svájcban, Hollandiában és Franciaországban tett tanulmányi útja során.
Csaknem negyven évvel később, 1799-ben nekilátott annak az épületszárnynak a megépítéséhez, amelyben most a Téka található. Húsz-huszonöt évvel azelőtt egy nemesi palota épült azon a helyen. Tulajdonosa Wesselényi Kata volt, aki nem más, mint a gróf feleségének egyik nagynénje. Halála után a kastélyt a teleki család örökölte, és ehhez építette hozzá a gróf a könyvtárnak otthont adó szárnyat. A könyvfelvásárló erdélyi kancellár
A Marosvásárhelyi útikalauz című adatgyűjtés szerzői, Fodor Sándor (S.) és Balás Árpád tudni vélik, hogy Teleki Sámuel már fiatalon kezdte gyűjteni a könyveket. Megvásárolta a külföldi és hazai könyvpiacokon található klasszikus műveket és tudományos kiadványokat.
Tizenkét szekéren 1793. április tizennegyedikén indította útnak Bécsből bibliotékáját, és helyezte el az újonnan felépített Tékában.
Mintegy 40 ezer kötetet kitevő gyűjteményében hatvanhat ősnyomtatvány. Íme pár a könyvtár ritkaságaiból:
Kéziratok: - A könyvtár legrégebbi kéziratos könyve a Koncz-Kodex a tizennegyedik században pergamen lapokra másolt latin nyelvű Biblia. Ez a kódex tartalmazza a hatodik magyar nyelvemléket mely a Marosvásárhelyi sorok és glosszák néven ismert. A könyv néhány lapjának szélére a magyar szavakat és egy rövid összefüggő szöveget – a Biblia néhány sorának magyar megfelelőjét, összesen ötvenöt szót jegyeztek be a tizenötödik század első negyedében;
– A legkorábbi magyar nyelvű orvosi könyv, az Ars Medica tizenhatodik századi kézirat Lencsés György műve;
– Cserei Mihály, Szepsi Lackó Máté, Nagy Szabó Ferenc krónikaíró, Bod Péter művei, továbbá egy tizenhatodik századi csillagászati munkát, egy pergamenre írott, illusztrált tizennyolcadik századi tóra-tekercset, stb.
– Bolyai Farkas és fia Bolyai János húszezer oldalas eredeti kéziratos hagyatéka. Ősnyomtatványok (1500-ig kiadott könyvek):
– 66 nagy értékű ősnyomtatvány. Köztük a legrégebbi Galeotto Marzio Liber de Homine (Bologna, 1475); – Cicero, Horatius, Ovidius, Plinius, Temesvári Pelbárt, Savonarola művei.
Unikumok, ritkaságok:
– Apáczai Csere János: Magyar Logikátska (Gyulafehérvár, 1654), az első magyar nyelven írt logika tankönyv;
– Balassi Bálint: Istenes Énekeink (Bártfa, XVII. század);
– Benczédi Székely István: Chronica ez világnak yeles dolgairól (Krakkó, 1559); – jeles Biblia gyűjtemény, ezek közül kiemelkedik Szentírás (Bázel, 1519), Frobenius nyomda terméke, Rotterdami Erasmus gondozásában, Koberger-Biblia (London, 1657-1669) Hans Sprininkle illusztrációival, nyolc nyelvű párhuzamos szöveget tartalmaz (szamaritai, káldus, latin, etióp, görög, szír, arab, perzsa), Vizsolyi Biblia (1590)
– Janssonius Atlas major, Amsterdam, 1657-1682, kézzel színezett; De külön említést érdemelnek a ritka szépségű könyvkötések és az igen gazdag ex-librisek.
A második világháború után, 1955-ben a volt Református Kollégium gyűjteményéből ide került át 50 ezer könyv, valamint a két Bolyaitól levelek, kéziratok és más emlékek, amelyek ma a Bolyai Tudományos Könyvtár alapanyagát képezik.
A gyűjtemény amelyet a hatalom felszámol: a képeket pinceraktárakba száműzi…
A fent már említett könyvből még az is kiderül, hogy az idők folyamán, a volt Magyar Autonóm Tartomány területéről, Mikházáról, Székelykeresztúrról, Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából összeszedett könyvek, iratok is növelték az állományt. Így kerültek ide Orbán Balázsnak a Székelyföldről készített eredeti fényképei, melyeket Mészáros József könyvtáros fedezett fel és Erdélyi Lajos könyv alakban kiadott.
Itt volt kiállítva a kb. száz darabból álló Nagy Imre gyűjtemény is, amelyet a hatalom indokolatlanul a nyolcvanas években felszámolt, és a képeket a Művészeti Líceum pinceraktáraiba száműzte. A gyűjteményt a művész a városnak adományozta, és ezért a művészet pártolói joggal követelik a képek újrakiállítását.
Érdekes kultúrtörténeti eseménynek számít az a tény is, hogy az országban itt nyílt meg elsőként, 1952 októberében a magyar tannyelvű könyvtárosi technikum. Tiszavirág életű volt, de végzettjei akkor nagy hézagot pótoltak a könyvtárak működésében.
Az építkezés irányításának felelősei
Az épület történelme azonban megköveteli, hogy lépjünk még egy kicsit vissza az időben.
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnöktől kapott dokumentumokból az is kiderül, hogy Erdélyi kancellár lévén Teleki Sámuel Bécsben lakott, s így az osztrák-magyar birodalom fővárosának egyik ismert és elismert építészét, Ernest Kochot kérte fel a tervrajz elkészítésére. Az ő rajza alapján kezdték el a munkát 1799-ben az erdélyi építőmesterek.
Előbb egy marosvásárhelyi szakembert, Türk Antalt (nevét már többször említettük összeállításainkban) bízták meg a munkával. Az Erdély-szerte ismert Türk, aki egyébként német származású volt, a tizennyolcadik század hetedik évtizedének második felében érkezett Marosvásárhelyre. Elismerten a város legjobb építésze volt, de paradoxális módon nincsenek adataink arra nézve, hogy a város mely épületei fűződnek konkrétan az ő nevéhez.
A meglévő dokumentumokból azonban azt tudni, hogy ő építette a kolozsvári unitárius templomot, az építészeti szempontból különösen érdekes erzsébetvárosi mechitarista templomot, de dolgozott Besztercén, illetve Erdőcsinádon is, és a település református temploma is az ő munkája.
A könyvtár építési munkálatainak kezdetét azonban már nem érte meg. 1798-ban meghalt, helyét pedig egy szintén német származású építész, a már említett gyulafehérvári Ignatz Shlaff vette át.
Az ő vezetésével kezdődtek el a munkálatok, röviddel ezután azonban elkergették a mestert. Nem tudni pontosan, hogy miért, feltételezhetően a hozzáértését vagy a munkához való hozzáállását kifogásolták. Tény, hogy 1800-ban a tordai Kövecsi János vette át az építkezés irányítását, akinek a neve elsősorban az Aranyoson épített fahíd révén vált ismertté.
1802-ben megnyílnak a könyvtár kapui
A közben Bécsben tartózkodó Teleki gróf figyelemmel követte a munkálatok menetét. Abban az időszakban természetes volt, hogy a tulajdonos akarata elsőbbséget élvezett az építész tervrajzaival szemben. Sorina Botanak adatai vannak arról, hogy a terveken utólag végzett módosítások miatt az épület középső hajója szélesebb lett, mint az oldalhajók. Ugyancsak utólag toldották az épülethez a könyvtárterem előterét is. Az építkezés pontos menetéről három személy számolt be Telekinek: Kadácsi István prefektus, Herbert Mihály számtartó és Gyujtó Sándor ügyvéd.
Az épületet 1802-ben fejezték be teljesen, és néhány hónapra rá meg is nyitotta a kapuit a nagyközönség előtt.
Erdélyben egyébként ez az egyetlen olyan épület, amelyet eleve könyvtárnak szántak, a klasszikus barokk jegyeit viseli, és ez volt az első nyilvános könyvtár. A gróf azt akarta, hogy mindenkinek legyen hozzáférése a Téka anyagához, és ez így is történt. A tizenkilencedik század első feléből fennmaradt adatok szerint naponta öt-hat olvasója volt a könyvtárnak, ami az akkori viszonyokhoz képest soknak számított.
Nagy-Bodó Tibor
Központ. Erdély.ma

Temesváron először: Magyar Hagyományok Napja
„Egyik legsikeresebb kampánynyitó rendezvényünk lett a mai”
A Temes megyei RMDSZ április utolsó szombatján első alkalommal szervezte meg a Magyar Hagyományok Napját a Lugosi úti Kemping területén. Az Összetartozunk székely–szórvány partnerség keretében Hargita megyei hagyományőrzőket is meghívták Temesvárra, akik bemutathatták népi táncaikat, ősi foglalkozásaikat és a hagyományos székely termékeket.
A hagyományteremtő szándékkal megtartott rendezvény ez alkalommal a helyi RMDSZ európai parlamenti kampányának nyitóeseménye volt, de a szervezők azt ígérik: jövő tavasszal is megtartják a magyar hagyományok, közösségi értékek ünnepét Temesváron.
A gyönyörű tavaszi időben megtartott, jó hangulatú rendezvény több mint 200 résztvevőjét a Magyar Hagyományok Napjának ötletgazdája, Molnár Zsolt parlamenti képviselő ezekkel a szavakkal köszöntötte: „Nagyon örülök, hogy ilyen szép számban összegyűltünk temesvári és Temes megyei magyarok. Jó látni, hogy tudunk még találkozni, én is sok régi ismerőssel találkoztam itt. Remélem, hogy sok ilyen alkalmunk lesz, hogy az ismerőseinkkel minél szélesebb körben találkozzunk!” A képviselő hozzátette: a Temes megyei RMDSZ azt szeretné elérni, hogy ezek a közösségi rendezvények gyakrabban, szélesebb skálán, több műfajban valósuljanak meg.
Halász Ferenc megyei RMDSZ-elnök köszöntőjében rámutatott: „Nemcsak a magyar hagyományokat ünnepeljük ma, hiszen egy hónap múlva, május 25-én európai parlamenti választások lesznek és ezt a rendezvényt kampányindító rendezvényünknek is tekintjük.” Az RMDSZ-elnök hangsúlyozta: visszatekintve az előző évekre, a Magyar Hagyományok Napja lett a helyi RMDSZ egyik legsikeresebb kampánynyitó rendezvénye. „Nagyon remélem, hogy május 25-én mindnyájan, 10-15 ismerős kezét megfogva elmennek szavazni, hogy a hazai önkormányzatokon és a bukaresti parlamenten túl az európai parlamentben is ott lehessünk, ahol az erdélyi és ezen belül a bánsági magyarság érdekeit továbbra is képviseljük” – zárta mondandóját Halász Ferenc.
A Magyar Hagyományok Napján Hargita megyéből érkezett kézművesek mutatták be Székely Termék védjeggyel ellátott hagyományos termékeiket. A vásáron gyergyószentmiklósi házi szörpöket, lekvárokat, küküllőkeményfalvi házi mustárokat, csíkpálfalvi méztermékeket kóstolhattak meg a bánságiak. Népművészeti munkáikkal jöttek Temesvárra Török Csaba fafaragó mester (Csíkszereda), Kilyén Irma bútor- és kerámia-festő művész és Bálint Júlia, a csuhéból készült dísztárgyak, használati tárgyak mestere. A vásár keretében kézműves sarok is működött, ahol a hagyományos mesterségek alapjait sajátíthatták el a gyerekek. A Vinum Hungaricum jóvoltából a magyarországi borvidékek válogatott kézműves borait is megkóstolhatták az érdeklődők.
A bánsági magyar települések bográcsfőző versenyére két temesvári és egy végvári csapat nevezett be. A győztesnek járó serleget a Szabó Ferenc néptáncoktató vezette temesvári csapat emlékezetes túrós-csuszás borjúpörköltje érdemelte ki, ezüstérmes lett Fazakas Csaba, az RMDSZ művelődési alelnöke vezette csapat marhahúsból készült, ínycsiklandó raguja, a bronzérem a végvári Palicsák Zoltán ízletes sertéspaprikásának jutott. Fazakas Csaba református esperes és segédei jóvoltából kürtőskalács-sütöde is működött a kempingben, ahol a vendégek saját maguk süthették meg a hagyományos székely édességet.
A sikeres rendezvény fénypontja volt a hagyományőrző gálaműsor, ahol a Madéfalvi és Csíkcsicsói Ifjúsági Néptánccsoport, a temesvári Bokréta népi táncosai és citerásai, valamint az Eszterlánc és Bóbita csoportok népi táncosai fellépésének tapsolhatott a közönség. A gálaműsor a Scserbin János vezette, Arany Páva-díjas Kazincbarcikai Galagonya Citerazenekar fergeteges koncertjével zárult.
„Temes megyében nagyon erős a néptáncmozgalom, emellett sok helyen hagyományos mesterségeket űznek, és hagyományos termékeket állítanak elő – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő, a rendezvény ötletgazdája. – Hiányzott az összefogó esemény, amelyik ezeket az értékeket fel tudja mutatni. Így alakult ki a Hagyományok Napjának ötlete, ami nemcsak a bánsági hagyományokat próbálja bemutatni, hanem a magyar hagyományos értékeket általában. Meghívtuk a székely testvéreinket is erre a rendezvényre. Nagyon jó kapcsolatunk van Hargita megyével 2010 óta, a székely–szórvány partnerség keretein belül sok akció megvalósult, több rendezvényre, tapasztalatcserére került sor, oktatási és kulturális szinten. Annak örülök, hogy ilyen szép, széleskörű rendezvényt sikerült összehozni, ahol fel tudtuk mutatni hagyományos, autentikus magyar értékeinket. A Temes megyei RMDSZ kezdeményezésére nagyon sokan pozitívan válaszoltak, a megvalósításban nagyon sok ember segített és szeretném nyilvánosan is megköszönni mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a rendezvényhez!”
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Az Ormós Zsigmond-szoboravató nyitotta meg a XIX. Bánsági Magyar Napokat
Magyar személyiség szobrát leplezték le Európa napján
Az Európa-napi ünnepségek alkalmából május 9-én, pénteken a temesvári Személyiségek Sétányán felavatták Ormós Zsigmond, a XIX. századi Bánság legkimagaslóbb magyar személyiségének köztéri szobrát. A Központi Parkban sorra került szoboravatáson részt vett Nicolae Robu temesvári polgármester, Titu Bojin Temes megyei elnök, Eugen Dogariu temesi prefektus, Marossy Zoltán alprefektus, Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő, Temes megyei RMDSZ-elnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő, valamint Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje. Az avató ünnepség szép számú résztvevőjét a szoborállítás kezdeményezője, Szász Enikő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke köszöntötte, hangsúlyozva, hogy régi álma valósult meg a bánsági magyarságnak a Városháza és Nicolae Robu polgármester támogatásával. Szakács Béla temesvári szobrászművész alkotásának felavatása egyszersmind a XIX. Bánsági Magyar Napok nyitórendezvénye, amelynek célja felmutatni a magyarság értékeit, hozzájárulását a térség szellemi életéhez. Nicolae Robu polgármester elismerő szavakkal méltatta Ormós Zsigmond, a kiemelkedő bánsági kulturális és közéleti személyiség, szép-, köz- és művészeti író, műgyűjtő, a Bánság Múzeum történelmi és művészeti részlegének alapítója tevékenységét, aki teljes mértékben megérdemli a város elismerését. „A szoboravatásra kiváló alkalom, hogy 2013. február 20-án volt Ormós Zsigmond születésének 200., 2014. november 17-én lesz halálának 120. évfordulója” – mondta a temesvári polgármester. Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök üdvözölte azt a tényt, hogy ha egyéves késéssel is – hiszen születésének 200. évfordulójára tervezték a szoborállítást –, de Ormós Zsigmond végre elfoglalhatta méltó helyét a Személyiségek Sétányán, Hunyadi János, Török János, Küttel Károly és Telbisz Károly egykori temesvári polgármesterek és Bartók Béla zeneszerző szobrainak társaságában. „A szoborállítás Európa napján, a polgármesteri hivatal és az önkormányzat közvetlen támogatásával történt, ami azt jelenti, hogy ők is elismerik azokat az európai értékeket, amelyeket Ormós Zsigmond képviselt a XIX. században” – mondta Halász Ferenc, aki hozzátette: nem csak a temesvári magyar közösség és képviselői által a román közösség hajt most fejet Ormós Zsigmond emléke előtt, hanem Sógor Csaba EP-képviselő jelenlétének köszönhetően fejet hajt most egész Európa! A szoboravató ünnepség befejező részében Szekernyés János helytörténész emelt ki néhány meghatározó mozzanatot a pécskai születésű Ormós Zsigmond életrajzából, hangsúlyozva, hogy „a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeumtársulat 1872-es megalapításában és felvirágoztatásában oroszlánrészt vállalt. Szellemi, munkatársi és anyagi hozzájárulásával jelent meg 1872. május 1-jétől a tájegység első magyar nyelvű napilapja, a Temesi Lapok”. Szekernyés János azt is megemlítette, hogy „nyomtatásban megjelent regényei, színművei, útleírásai és művészettörténeti tanulmányai gazdag és változatos tárából kiemelkedik A banya sziklája /Piatra babi/ című korrajza”, amelyet román vonatkozásai miatt érdemes lenne román nyelvre is lefordítani. A helytörténész végezetül jóvátételnek nevezte a szoborállítást, hiszen Ormós Zsigmond csontjait 1982-ben kegyeletsértő módon kidobálták a várostól örökbe kapott díszsírhelyből és obeliszkjéről levésték, lecsiszolták a nevét. Ormós Béla bronzból készült mellszobrát, Szakács Béla temesvári szobrászművész mesteri alkotását Szász Enikő TMNSZ-elnök és Nicolae Robu polgármester leplezték le, majd Sógor Csaba EP-képviselő koszorút helyezett el a szobor talapzatánál. A szoboravató ünnepséget a Bartók Béla Elméleti Líceum diákjainak műsora színesítette: Stan Lilla és a Bokréta csoport citerásai népdalokat adtak elő, Szabó Ferenc oktató irányításával.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

A gyógyszerészek varázslók…
Nagyvárad - Pénteken este a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban mutatták be dr. Budaházy István főgyógyszerész: Halványodó arcképek. Öt nagyváradi gyógyszerész, öt sors című könyvét.
Az érdeklődőket- akik közt voltak Hankovits-, Barla- és Urszinyi-hozzátartozók, illetve leszármazottak is- házigazdai minőségében Veres Kovács Attila várad-olaszi református lelkipásztor köszöntötte, aki úgy jellemezte dr. Budaházy Istvánt, mint olyan tiszteletreméltó személyiséget, akire büszkék lehetnek a váradiak, mert a hitelességéhez semmi kétség sem fér. Úgy vélte: szükségünk van ilyen típusú emberekre, akik nem hullócsillagok vagy „a való világ valótlanjai”. A könyvet ismertető és annak szerzőjét méltató Molnár Judit közíró, nyugalmazott magyartanárnő sajátos kötetnek, dr. Budaházy István főgyógyszerészt pedig sajátos egyéniségnek nevezte. Magyarázatképpen arra hívta fel a figyelmet: manapság lépten-nyomon nyílik és bezár egy-egy gyógyszertár, melynek eladói jó esetben diplomások, így ezen szakma szinte elvesztette a becsületét, megadta magát a merkantilizmusnak, holott ahogy a kiadványból is kiderül, a gyógyszerészet hivatás, mágia, varázslat, a művelői pedig mágusok. Jó példa erre dr. Budaházy István is, aki széles látókörű reneszánsz ember. Megjegyezte azt is: a gyógyszerészet, mint minden igazi elfoglaltság, családi vállalkozásként indult, így az olvasók tulajdonképpen öt régi váradi gyógyszerész-dinasztia történetét, sorsát ismerhetik meg, miközben a korhű környezet is kirajzolódik számukra, felidézhetik városunk múltba tűnő képeit.
Kuriózumok
A tanárnő a folytatásban olyan momentumokat ragadott ki az életpályákból, portrékból, melyek kuriózumnak számítanak, kevésbé köztudottak a nem szakmabeliek számára, pedig hely- és kultúrtörténeti érdekességnek számítanak. Szó esett többek közt Hankovits Ferenc vállalkozói rátermettségéről, dr. Rácz Rezső húzótapaszáról, a Brassai-dédunoka Barla Dezső receptrendező feljegyzéssorozatáról, Szabó Ferenc kutatásairól, valamint arról is, hogy Urszinyi Zoltán költőként is megállta volna a helyét. Dr. Budaházy István elmondta: mindig vonzotta a történelem, bár sohasem szeretett volna történész lenni. A rendszerváltozást követően hívták meg Székesfehérvárra egy konferenciára, ahol bemutatott egy dolgozatot, és ezután úgymond megpecsételődött a sorsa. Hangsúlyozta: elfogadja a kritikákat is, sőt, örülne annak, ha valaki kiegészítené, folytatná a tanulmányokat, mert fontos, hogy megmaradjanak az utókor emlékezetében azok a gyógyszertári technikák, formák, melyeket a mai és ezt követő generációk egyre nehezebben tudnak interpretálni.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Vajdahunyadi városnapok
Magyar történelem románoknak
Idén is Hunyadi János híres nándorfehérvári győzelem emlékét idézve, július 13. és 20. között rendezik meg a vajdahunyadi városnapokat. Akárcsak tavaly, az önkormányzat által szervezett ünnepségsorozatban magyar vonatkozású eseményre kerül sor. Tavaly Nagy István-Gáspárik Attila kabaré előadása örvendett nagy közönségsikernek, idén viszont a magyarság történelme című könyv bemutatójára kerül sor.
A vasárnap este hét órakor kezdődő városi felvonulással kezdődnek a városnapok, amikor a középkori öltözék parádéjára kerül sor. Hétfőn délután 5 órától a művészeti galériában mutatják be a magyarok történelme című, román nyelvű könyvet. A kötet 4 magyar és egy román történész közös munkájaként született, melyben Páll Szabo Ferenc koordinálása alatt Wellman László, Pocsai Sándor, Varadi Éva és Ciprian Rad a megszokott román mítoszoktól eltérő magyar történelmet mutatnak be a román olvasóközönségnek. Néhány kényesebb ügynél mindkét – magyar és román – álláspontot ismertetik, hogy a románság a történelem más megközelítését is megismerhesse.
A könyvbemutató után hétfő este 7 órától szabadtéri vígjátékra kerül sor a színház előtti téren. Kedden este 7 órától gyermekelőadás lesz az Ifjúsági parkban, szerdán pedig reggeltől estig sportvetélkedők zajlanak számos helyszínen (uszoda, stadion, sportcsarnok). Csütörtökön este fél nyolctól újabb színházi előadásra kerül sor, pénteken pedig egész nap ingyenes belépést biztosítanak a vajdahunyadi vár látogatóinak, ahol délelőtt 10 órától lovagi bemutatóra is sor kerül. Délután 6 órától klasszikus zenei koncert szerepel a programban, este pedig az Opera Nights fesztivál keretében az operabálra, szintén a várkastélyban.
Szombaton a Michael Klein nevét viselő stadionban nemzetközi kutyakiállításra kerül sor, a város főterén, pedig hat órától zene- és táncelőadások lesznek. Vasárnap este a szabadtéri színpadon fellépő tánc- és könnyűzene-együttesek koncertjeivel zárulnak az idei városnapok.
Chirmiciu András, Nyugati Jelen (Arad)

A népművészet mesterei
Tíz alkotónak adományozott Népművészet Mestere-díjat a magyar kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Budapesten.
A Mesterségek Ünnepe keretében, a Budai Várban megtartott ünnepségen díjat vehetett át Csiszár Aladár, a magyarországi táncházak, táborok rendszeresen meghívott adatközlője, napjainkig a jobbágytelki Marosszéki Népzene- és Néptánctábor hegedűoktatója, Fodor János, az erdélyi Mezőség tánckultúráját és néphagyományait kiválóan ismerő táncos, énekes és tanítómester, valamint Gaál János, a Néprajzi Múzeum egyházi- és bútorgyűjteményének restaurátora, famennyezet-készítő is. Az elismerést megkapta Holecz Ferencné Gyepes Ilona énekes, a Nyitra-vidéki Zoboralja magyar nyelvsziget helyi népdalkincseinek, különösen balladáinak gyűjtője és megőrzője, Horváth Elek, a magyar népzene egyik meghatározó adatközlője, a reneszánsz korig visszanyúló magyar zenei hagyomány őrzője, előadója és terjesztője, Kanalas János kosárfonó népi iparművész, oktató, Porkoláb Ferenc szűrrátét-készítő népi iparművész, Reszeginé Nagy Mária szalmafonó népi iparművész, Sebestyén István bukovinai székely mesemondó, népdalénekes, továbbá Szabó Ferencné Balázs Róza, a válaszúti magyar, román, cigány néptánc- és népdalkincs ápolója, megőrzője is. A Népművészet Mestere-díjat azok a nem hivatásos alkotók kaphatják meg, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságukban kiemelkedő teljesítményt értek el a népművészet területén. A négy kategóriában odaítélt díjat, amelyet idén adtak át 61. alkalommal, mára több mint 500 tárgyalkotó, zenész, mesemondó, énekes és táncos nyerte el.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A pedagógusok tudományos munkáit jutalmazzák
Negyvenhárom tudományos munka érkezett be idén a Apáczai-díj felhívására, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szeptember 27-i ülésén értékelte ezeket. Amint az a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből kiderül, az RMPSZ kétévente jutalmazza Apáczai-díjjal azokat a pedagógusokat, akik az oktató-nevelő munka mellett tudományos kutatást is végeznek. Azok a pedagógusok pályázhatnak, akik a közoktatásban dolgoznak (vagy onnan mentek nyugdíjba), és önálló kötetben vagy elismert tudományos szaklapban közzétett munkák szerzői. Az év elején kiírt pályázatra az előző díjkiosztás óta megjelent tudományos munkákkal szeptember 16-ig lehetett jelentkezni a természettudományok, a humántudományok, valamint a pszichopedagógia területéről. A díjhoz a Sántha Csaba szobrászművész által készített kisplasztika, sorszámozott oklevél és pénzjutalom is társul.
A kitüntetettek:
Apáczai-díj gyémánt fokozat
Bencze Mihály – Selected Problems and Theorems of Analytic Inequalities (természettudományok);
Apáczai-díj arany fokozat
József Álmos – Mire a falevelek lehullanak… (humántudományok);
Apáczai-díj ezüst fokozat:
Balázs Lajos – Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúra világából (humántudományok);
Nagydobai Kiss Sándor – Nemzetközi matematikai szakfolyóiratokban megjelent cikkek gyűjteménye (természettudományok);
Apáczai-díjban részesül:
Erdély Judit – Fatikus beszéd (humántudományok);
Kiss Kálmán – Túrterebes földrajzi neveinek története (humántudományok);
Török Árpád – Észak-Erdély–Bukovina útikalauz (természettudományok);
Vincze Zoltán – A kolozsvári régészeti iskola a Pósta Béla-korszakban (1899–1919) (humántudományok);
Dicséretben részesül:
Molnár-Kovács Emese, Ferencz Edith-Mária – Medvecukor iskolás lesz (pszichopedagógia);
Szász-Mihálykó Mária – Bolyongás a rengetegben (pszichopedagógia);
Kovács Béla – Matematika szaklapokban megjelent tanulmányok gyűjteménye: Kalandozások 2013 körül; Feladatvariációk, avagy hogyan szerkeszthetünk feladatokat?; Teljes négyzet évszámok; Feladatvariációk – Hogyan szerkeszthetünk ismert feladatokból újabbakat?; Változatok egy témára, avagy hogyan szerkeszthetünk feladatokat?; Variations on a theme or how you can create problems? (természettudományok);
Lőrincz Sándor – Erdővidéki túrautak (természettudományok);
Wilhelm Sándor – A törpeharcsa (természettudományok);
András Ignác – Tudomány s erény díszére (humántudományok);
András József – Lövéte, a megtartó székely falu (humántudományok);
Incze Pál – Gyűlölet nincs, csak fájdalom (humántudományok);
Fazekas (szül. Salánki) Éva – Egy berettyószéplaki cigányasszony hiedelmei (humántudományok);
Kodolányi András – Volt egyszer egy 2-es számú Iskolás Sportklub (humántudományok);
Kulcsár Gabriella – Emlékek a kolozsvári magyar zenekritika történetéből – Brassai Sámueltől Lakatos Istvánig (humántudományok);
Lőrincz József – Székelypetki népballadák (humántudományok);
Magyari Sára (tanulmányok) – A kert/udvar és szócsaládjának képe a magyar népdalokban; Imaginea lingvistică a „vieții” în limba maghiară și română; Anyanyelv–hangyanyelv–ecet. Avagy a fától fáig – magatartás oktatásstratégiai példája a Bánságban; Az anyanyelv képe – csoportos kutatás a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen; The Linguistic Image of Man in the Hungarian and Romanian Languages; A magyar mint idegen nyelv az áll és a stă igék tükrében; A munka–pénz nyelvi képe a magyar és román nyelvben (humántudományok);
Pénzes Lóránd – Szentkereszty Stephanie testamentuma és alapítványai (humántudományok);
Tamási Zsolt – Az 1848-as erdélyi római katolikus egyházmegyei zsinat (humántudományok);
Veres Tünde – Erdély református templomai (humántudományok);
Elismerésben részesül
Nemes Emil – Barangoló – városismereti kisokos 1–3. (természettudományok);
Trufán Ildikó Rozália: Földrajz munkafüzet, 4. o. (természettudományok);
Trufán Ildikó Rozália, Trufán József – Történelem munkafüzet, 4. o. (humántudományok);
Szabó Katalin – The introduction of the preparatory class in Romania (pszichopedagógia);
Barabás Attila – Alternatív eljárások a kémia oktatásához (természettudományok);
Keresztes Kálmán – Genii ale matematicii la Sibiu, Farkas Bolyai și János Bolyai (természettudományok);
Bakó Botond Béla – Áprily-estek emlékkönyv (humántudományok);
Berekméri D. István – Bethlen Gábor Erdély fejedelme (1613–1629)(humántudományok);
Farkas Aladár – 100 éves a ditrói Jézus Szent Szíve templom (humántudományok);
Frigy Szabolcs-István: A felekezeti iskolák hozzáadott értékének vizsgálata Romániában (humántudományok);
Gergely Erzsébet-Emese – Ki olvas ma (még) az iskolában? (humántudományok);
Metanova kutatócsoport, Borsos Szabolcs – Hit, kultúra, önrendelkezés Kelet-Európából nézve (humántudományok);
Nagy János – Románia hadba lépése 1916-ban – Trianon és a román történetírás (humántudományok);
Váradi Éva-Andrea, Páll-Szabó Ferenc Dániel, Pócsai Sándor – O istorie a maghiarilor (humántudományok);
Veress Imola – The Myth-Shaping Power of a Past Vision of the Future (humántudományok);
Incze Fejér Anikó, Incze Pál – Gyűlölet nincs, csak fájdalom (humántudományok).
A díjakat és az okleveleket október 11-én, szombaton délelőtt 10 órától adják át a szovátai Teleki Oktatási Központban. A testület az Apáczai-díj pályázati felhívásának kiegészítése és módosítása mellett is döntött: ennek értelmében a kiírás jövőben kiegészül az elektronikus pályamunkák fogadásával, valamint a pályázatok benyújtási határideje július 1-jére módosul. Azok a szerzők, akik elnyerték az Apáczai-díj legmagasabb, gyémánt fokozatát, továbbra is küldhetnek be pályamunkákat, amelyet a Tudományos Tanács nyilvántartásba vesz, elismerő oklevéllel jutalmaz, valamint kiemelt helyen megjeleníti azt az RMPSZ honlapján.
Szabadság (Kolozsvár)

Ars Hungarica 2014
Magyar kulturális fesztivál
Szerdán kezdődik a hagyományos magyar kulturális fesztivál Nagyszebenben. A HÍD Szebeni Magyar Egyesület immár kilencedik alkalommal szervezi meg Dél-Erdély legnagyobb magyar kulturális eseménysorozatát.
Az ötnapos rendezvény a Kós Károly világa – 1912 kiállítással indít, majd a Thalia nagytermében tartott hivatalos megnyitót a 4 for Dance tánceladása és Barabás Réka koncertje követi. A csütörtöki programban szerepel az O istorie a maghiarilor (Magyarok története) bemutatója. A Páll-Szabó Ferenc szakmai irányításával, fiatal kolozsvári történészek által összeállított könyv a párhuzamos történetírások egymás mellett való ismertetésén túl közérthetően meséli el a magyarok múltját, kifejezetten a román és szász olvasókat célozva meg.
Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművész három gyerekeladását viszi színre, szombaton a Habitus könyvesboltban a baróti Tortoma Könyvkiadó mutatkozik be. Vasárnap délelőtt Killyén Ilka lép fel a Református Templom Galériában, a programot vasárnap késő este a legmenőbb magyar smooth jazz banda, a Peet Project zárja. Részletek a www.szeben.ro honlapon
A Kovászna Megyei Tanácsa a főtámogatók közé tartozik. A szórványprogramot Tamás Sándor elnök a megyei önkormányzat egyik legsikeresebb akciójának tartja.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Sosem szabad feladni” -
beszélgetés G. Szabó Ferenc gidófalvi költő-íróval –
A nyolcvanas évek derekától számítva sok verse, írása jelent meg országos és helyi lapokban, irodalmi mellékletek hasábjain a Gidófalván élő G. Szabó Ferencnek. A kenyerét jelenleg biztonsági őrként kereső alkotót mindig is vonzotta az irodalom. Az írás megnyugtatja, értelmet ad a hétköznapjainak. Tavaly decemberben jelent meg első verseskötete a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó jóvoltából, Létdac címmel.
– Honnan indult? Mikor került kapcsolatba az irodalommal?
– 1968. december 29-én születtem Gidófalván, ötödik osztályig itt jártam iskolába. Édesanyám nagyon szeret szavalni, énekelni, rengeteg régi verset tud kívülről még most is. Mikor kicsi voltam, sok mesét olvastak nekem és a testvéreimnek, ebbe nőttem bele. Később Sepsiszentgyörgyre kerültem, az akkori 7-es Számú Általános Iskolában tanultam, majd a 2-es líceumban végeztem a középiskolát, építészeti szakon. Itt nagyon jó tanáraim voltak, Ráduly Gitta tanította az irodalmat, nagyon szerettem a humán tantárgyakat, a reáltárgyakban nem voltam erős.
– Hol jelentek meg az első írásai?
– Az Ifjúmunkásban. Lázár László volt akkor a főszerkesztő. Olyan írásokat is beküldtem, amelyek rendszerellenesnek minősültek, így a főszerkesztő óva intett, ha ezt így folytatom, többé nem fogják hagyni, hogy bárhol is publikáljak. 1990 után már az Ifi Fórum, a Zabhegyező ifjúsági lapokban is jelentek meg verseim, rövid prózáim. A legtöbb szerzeményemet a Romániai Magyar Szóhoz küldtem be, a Szabad Szombat elnevezésű irodalmi-kulturális melléklet számára, majd az Új Magyar Szó Színkép kulturális mellékletében is jelentek meg írásaim.
– Mit jelent önnek az írás?
– Körülbelül 6–7 évig nem akartam, hogy közöljék az írásaimat, mert az is egyfajta stresszel jár, ha közreadják a művedet, de magamnak azért csak írtam, mert ha ezt nem teszem, akkor nem igazán vagyok jól. A lírát közelebb érzem magamhoz, abban jobban ki tudom „tombolni” magam. Sokan azt mondják, a verseim szomorú hangvételűek. Talán valóban kissé borúlátóak, de ilyen az élet is, erről az oldaláról is írni kell, nem csak a szerelemről meg a pozitív érzésekről. Biztonsági őrként dolgozom, egy helyben 24 órát kell ülnöm, ilyenkor írással töltöm az időt. Van egy laptopom, azon alkotok.
– Az első verseskötete címe Létdac. Miért ezt a címet választotta?
– A cím azt akarja sugallni, hogy soha nem szabad feladni, tovább kell lépni, még akkor is, ha nagy pofont kapunk az élettől. A negatív történéseken túl kell lépni, újra kell kezdeni. Mindig küzdeni kell a céljainkért. Közelebbi terveim között szerepel egy novelláskötet kiadása, erre is gyűjtöm az írásaimat.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Új köntösbe öltözött a mezőbándi református templom
A Székely-Mezőség legimpozánsabb templomát öltöztette újra hófehérbe a Mezőbándi Református Egyházközség, s ezzel újból a falu dísze lett az imádság háza. A küzdelmes munka árán gyönyörűen felújított 130 éves templomot 2015. október 18-án hálaadó istentiszteleten áldotta meg főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Büszkék lehetnek a bándiak
Büszke lehet az a közösség, amelynek ilyen ősi hagyaték adatott meg, olyan hagyaték, ami életerőt, jó módot, tartást és erős hitet sugároz, ahová méltósággal léphetnek be vasárnapról vasárnapra istentiszteletre, az élet legszebb pillanataiban, esküvő vagy keresztelő alkalmával. Déli 12 óra előtt megkondult a harang. Zzászlóval bevonult a kórus, érkeztek az egyházi főméltóságok: főtiszteletű Kató Béla püspök, Jakab István maros-mezőségi esperes, Szabó Ferenc vértesaljai esperes, Lukácsi Szilamér lelkipásztorral, dr. Csige Sándor Zoltánnal, Magyarország csíkszeredai vezető konzuljával, Szabó Barna főgondnokkal és Bartha Albert gondnokkal együtt. A hálaadó istentiszteleten a meghívottak, a vendég lelkészek, magyarországi vendégek mellett a gyülekezet is nagy számban vett részt.
Örüljetek!
Jakab István, a Maros-mezőségi Egyházmegye esperesének előfohásza után Kató Béla püspök optimizmust sugárzó igehirdetése következett. A püspök elismerően szólt a mezőbándi gyülekezet nagyszabású munkájáról, aminek eredménye a gyönyörűen felújított templom, ami elsősorban az imádság helye. Ravasz László püspök szerint az öröm Isten legszebb ajándéka. Vágyunk rá, szeretnénk, ha mindennap részünk lenne ebben az életérzésben. Ami felülről jön, Istentől jön, nem függ a pillanatnyi értékválságtól. A statisztikák azt mutatják, hogy a magyarságra a búskomorság, a pesszimizmus jellemző. Villanásnyi örömeink vannak, de az általános életérzésünk ezzel ellentétes. Ilyen ünnepeken kell tudatosítsuk magunkban, hogy isteni öröm kell áthassa az életünket!
Egyedül Istené a dicsőség!
Az igehirdetést követően Lukácsi Szilamér lelkipásztor a vendégeket név szerint köszöntötte, majd a 400 éves református gyülekezet történelmét, a templomaik sorsát ismertette.
– Soli Deo gloria! – Egyedül Istené a dicsőség! A mezőbándi református közösség lelkét öröm tölti be, hiszen órási összefogással megújult a 130 éves templom. Az ősi településről szóló legrégebbi feljegyzésre a pápai tizedjegyzékben bukkantak, ami 1332-ből származik. Református hitre pontosan 400 éve tértek át a mezőbándiak. Ekkor épült fel az első vályogtemplom. Később ehelyett kőtemplomot építettek azon a helyen, ahol ma az ortodox templom található. Ez a templom nem állta ki az idő próbáját, sokat kellett javítani. 1881-ben az egyházközség megvásárolta a telket, s 1883-ban Losonczi Dénes tervei alapján megkezdődött az építkezés, amely három évig tartott. A templom 27 méter hosszú, 12 méter széles, 10 méter magas, a torony pedig 44 méteres. Három harang szól benne. A szószéket id. Csiszár Sámuel készíttette, az Úrasztala Kiss János marosvásárhelyi asztalos munkája, az orgonát Szabó János készítette, a toronygombot Káli Nagy Ferenc csináltatta. Szász Domokos püspök 1894-ben szentelte fel. A templom 2010 után érett meg a teljes felújításra. A munkálatok 2013-ban kezdődtek. Szász István 70 darab fémlemezt adományozott. Óriási összefogás eredménye a megújult templom.
Hálaadás, köszöntések
A gyülekezetet köszöntötték Jakab István, Szabó Ferenc esperesek, dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul, Nagy Sándor egyházmegyei főgondnok, Kelemen Atilla parlamenti képviselő, Szabó Andor mezőmadarasi lelkész. A gyülekezetet a Balázs János Zoltán vezette kórus, majd Mészáros János Elek magyarországi énekes dallal örvendeztette meg.
A hálaadó ünnepség a gyülekezeti otthonban folytatódott, ahol szeretetvendégséget tartottak. S mielőtt még az ebédet tálalták, a mezőbergenyei Domahidi lányok léptek színpadra, akik – négyen – komolyzenével kápráztatták el a közönséget. Fellépett a Csipkebokor gyermek- és ifjúsági táncegyüttes. Dr. Szekeres Gerő ismertette a gyülekezeti otthonfelújítás tervét.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Az egyedüli, de talán nem az utolsó kádármester
A Maros megyei kézműipari kiállításokon már egyáltalán nem látni helyi készítésű hordókat, pedig korábban a bortermelők itt készült tárolóeszközben tartották a nemes nedűt. Valószínű azért nincsenek, mert már csak egyetlen kádármester van a megyében.
A falatnyi faluban, Nyárádszentimrén ma már alig kétszáznyi magyar él – a múlt század elején háromennyien voltak. Itt lakik a máig utolsó marosszéki kádármester, Szabó Ferenc is.
Cserefa, akác- vagy eperfa jó hordónak – mondja Szabó mester mindjárt a megismerkedésünk után a miheztartás végett. Tudni kell, hogy cserefának mifelénk nem csak a cseretölgyet, de mindenféle tölgyfát neveznek. Aztán, hogy nézegetni kezdjük a tornácasztalon álló hordókat, pontosít – tulajdonképpen még az eperfa sem az igazi, egy kicsit olyan, mint a cseresznyefa, gyér a szála, ezért aztán elereszti a levet. Pálinkáshordónak is az akác a jobb, az is ugyanúgy megfesti a nedűt.
A kádárságot tanulni nem muszáj, de ellopni, ellesni a fortélyát elengedhetetlen, szűrjük le a tanulságot, miután Szabó Ferenc elmondja a kádárrá válása történetét. „Nem jártam én sem asztalos, sem kádár szakiskolába. Már kisgyermekkoromban ott tébláboltam a nagyok között, három nagybátyám készített hordókat, egyikük egy hegedűt is kifaragott, s még játszott is rajta, ellestem tőlük a mesterség minden csínját. Tizenkilenc éves koromban, a katonaság alatt készítettem egy tisztnek egy háromliteres hordót. Remekbe sikerült. Aztán ’967-ben, szeptember 4-én jelentkeztem asztalosnak a szeredai Nyárád szövetkezetnél. Felvettek” – emlékezik a kezdetekre. Innen jött nyugdíjba 1994-ben. Dolgozott asztalosként, épületmunkáknál készített ajtókat, ablakokat, aztán, hogy kényszerből nyugállományba vonult, gondolt egy merészet, s újból elkezdte a hordókészítést.
„Mostanság már inkább csak ismerősöknek, barátoknak készítek hordókat, úgy is mondhatnám, hogy unalmamban. Annak viszont örülök, hogy itt vannak az unokák körülöttem, s ők is lesik – már a fiúk, mert a négyből kettő fiú – a mesterség fortélyait. Egyébként a két fiunk is fás lett, egyik faragászkodik, a másik asztalos” – mondja nem kis büszkeséggel.
Ferenc mester hozzálát, hogy felvilágosítson – miként is lesz a cserefából, na jó, mondjuk az akácfából hordó. A legfontosabb, hogy az anyag megfelelőképen kiszáradjon. Amilyen vastag a deszka, annyi év kell a kiszáradáshoz. Háromcentisnek három év. Aztán a hordóanyaghoz kitűnő fa kell. Tőfából kell a deszkát vágni, nem hegyfából, mert az gyengébb. A fehérjét nem szabad beletenni a hordóba, csak a fa belét. Mostanában szárítókba teszik a fát, de ha túl gyorsan szárad az sem jó – bereped. Ha száraz, jöhet a ledolgozás. Aztán ki kell nagyolni, hogy dongaformájú legyen. Régebben ezeket a munkálatokat szekercével végezték, manapság már segítenek a gépek – mondja Ferenc mester, s mutatja is a faillatú műhelyben a gépeket. Abrichter, szalagfűrész, eszterga meg egy sor másfajta gép is segíti a munkában.
Ki kell hornyolni a szárnydongát, egyformán hosszú méretre vágni, a donga pedig, amikor próbából hozzámérik a fejabroncshoz – ez az első abroncs az orom mellett – tíz centivel kell hosszabb legyen, mint annak az átmérője, s ezt mutatja a gyakorlatban is. Így már nem is kell méricskélni az űrtartalmat, annyi lesz az, amennyire szánták – már a fejabroncsméretnek megfelelően.
Cirkalommal (körzővel) méri le a fenékdongákat, kirajzolja a feneket – itt a felesége is be szokott segíteni, mert a látása már némelyest romlott –, aztán következik az ontora kivágása. Ez is kézzel történt régebben, ma már géppel ontorázik, vagyis marógéppel maratja ki azt a vájatot, amibe belepattan a hordó két feneke. Annak úgy kell illeszkednie mint a dongáknak – tizedmilliméternyi rés sem lehet köztük, különben elfolyik a bor. De hogyan hajlanak a helyükre a dongák? – kérdezzük. Égetéssel – jön a válasz. Az egyik abroncsba beállított, felül széttartó dongák között tüzet gyújtanak, majd a dongák felső részét átkötik egy drótkötéllel, a kötelet egy különleges szerkezetű orsóval húzzák össze. „Miközben belülről melegszik, húzom a sodronyt, a dongák behorgadnak, közben locsolom is őket, s amikor elérte a kellő alakot, állítóabroncsot teszek rá” – magyarázza a mester, majd kivisz a műhely mögötti színbe, hogy megnézzük az orsót is. Ezután már csak a nyak- és hasabroncsok felhelyezése, az orom körbegyalulása, az utómunkálatok következnek. Ha a tulajdonos úgy akarja, a hordó első fenekére faragásokat is tehetnek, ezt a mester fia végzi. Az akonanyílás (itt töltik fel a hordót) és a csapdugó elkészítése már csak részletkérdés.
A Kárpátokon túlról átjönnek néha hordókészítők árulni – kockáztatom meg. „Tudom” – legyint a mester. Egy ilyentől vásárolt egy ismerőse nagy hordókat, olyanokat, amelyekbe sok tucatnyi veder bor fér. Beléjük is töltött néhány hektó vörösbort, aztán a hordókból kifolyt a nedű kilenctizede. Idehozta javítani őket. „Nemigen szoktam javítást vállalni, mert az nehezebb, mint új hordót készíteni, de mert ismerős volt... Na, én olyat nem láttam. Amikor szétszedtük, kiderült, hogy belül a dongákon még a fa héja is ott volt, s a héj alatt a féreg (Szabóné kiokosít – a féreg, az a szú). Máskor meg egy ilyen pancsermester arra oktatott, hogy belülről a hordót parafinnal kell bekenni, akkor nem ereszt. Na most képzelje el, mi lenne, ha a borosgazda kiforrázza a hordót. Leolvadna a parafin, aztán a drága bor mind elfolyna” – mondja a mester nevetve.
A négyéves unoka ott téblábol körülöttünk. Szabó Ferenc titkon azt reméli, hogy majd csak ellesi a hordókészítés titkát. Mert már erősen ügyködik a cirkula körül. Akkor meg lenne utánpótlás...
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Unitárius Találkozó Temesváron
„Szórvány vagyunk a szórványban, kisebbség a kisebbségi létben”
November 22-én, vasárnap unitárius találkozót tartottak a temesvár-belvárosi református templomban. Az istentisztelet keretében Bálint Róbert Zoltán unitárius lelkész, közigazgatási előadótanácsos szolgált, a rendkívüli eseményen részt vett Koppándi-B. Zoltán, a Dél-Nyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség lelkésze, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő, a történelmi egyházak képviselői, unitárius hívek és hozzátartozóik, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
A szép számú egybegyűltet Koppándi-B. Zoltán dévai unitárius szórványlelkész köszöntötte. „A temesvári Unitárius Találkozónak kettős célja van – mondta Koppándi-B. Zoltán –, az egyik célunk az, hogy a Temesváron és a megyében élő unitáriusokat megszólítsuk, egy kicsit fölrázzuk, hiszen hitünk és meggyőződésünk, hogy minden egyes egyén fontos. A másik célunk egyfajta kéznyújtás, köszönetnyilvánítás a történelmi magyar egyházak képviselői felé” – mondta a dévai unitárius lelkész, aki külön megköszönte a helyi evangélikus és református lelkészeknek a támogató munkát, illetve azt, hogy az ökumenizmus jegyében ezt ennyire természetes módon teszik meg. Koppándi-B. Zoltán azt is elmondta: két évvel ezelőtt megalakult a Dél-Nyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség, és ő szórványlelkészként négy megyében élő unitárius hívek számára tart istentiszteleteket, látja el őket lelki támasszal.
„Első célunk volt Dévát, mint központot megerősíteni – mondta a szórványlelkész –, hiszen számunkra nagyon fontos Déva, egyházalapító püspökünk ott halt mártírhalált. Ezt a fontos lépést megtettük. Havonta tartok istentiszteleteket a temesvári unitárius hívek számára, itt kialakult egy mag, és most azt akarjuk, hogy ezt kibővítsük. Következő célunk pedig az, hogy mindezt Aradon is megtegyük, ezért örömmel hallottam, hogy Aradról is érkeztek képviselők. Nekünk kötelességünk mindent megtenni azért, hogy a szórványban élő unitárius híveket is összetartsuk. Ha ezen a vidéken magyarságként szórványról beszélünk, akkor unitáriusokként szórvány vagyunk a szórványban, kisebbséget alkotunk a kisebbségi létben” – mondta befejezésül Koppándi-B. Zoltán.
A temesvári unitárius közösség színvonalas ünnepi műsorral lepte meg a találkozó résztvevőit. Szilágyi Borbála zenetanárnő orgonán Bach-menüettet adott elő, Illés Izabella szavalt, furulyán játszott Illés Sándor és Fóris Zoltán, trombitán Fóris András és Szabó Ferenc, a verset betanította Bakó Ágnes, a zeneműveket Szabó Ferenc tanító. A templomi ünnepség a Himnusz közös eléneklésével ért véget, majd a szervezők ünnepi ebédre invitálták az unitárius találkozó résztvevőit.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Kós Károly-estek Temesváron
Hogyan tovább, bánsági magyarok?
A Temes megyei RMDSZ 2016-ban Kós Károly-estek címszó alatt beszélgetés-sorozatot indít, mely által a magyarság minden tagja bekapcsolódhat közös jövőnknek a megtervezésébe. A Temesváron született Kós Károly szellemiségében megtartandó beszélgetések olyan konkrét helyzetekre kívánnak rávilágítani, amelyek sajátos jellemzői a bánsági magyar közösségnek, és ezen jellemzők mentén próbál megoldásokat megfogalmazni a magyar közösség jövőjét illetően. „Bánsági magyar közösségünk jövője saját kezünkben van. Megmaradásunk, magyarságunk ápolása csakis rajtunk múlik – nyilatkozta Molnár Zsolt parlamenti képviselő. – Legyen Kós Károly szellemisége megtartó ereje a bánsági magyarságnak!”
Az első ilyen jellegű beszélgetést jövő csütörtökön, január 21-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezik meg Temesváron a Kós Károly Közösségi Központban (Putna utca 7. szám). A kulturális témájú közvitán részt vesz Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója, Szekernyés János helytörténész, Szabó Ferenc, a Bokréta néptánccsoport vezetője, valamint Tamási Emese, az Eszterlánc néptánccsoport vezetője. A temesvári magyar kulturális élet helyzetéről szóló vita házigazdái Fazakas Csaba református esperes, a Temes megyei RMDSZ művelődési alelnöke és Molnár Zsolt parlamenti képviselő. A rendezvény nyitott a közönség számára, minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak a szervezők.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Kultúra-napi Kós Károly-est
Ki vállalja fel Ormós Zsigmond örökségét?
A Magyar Kultúra Napja előestéjén, január 21-én indult útjára a Kós Károly-estek beszélgetéssorozat, amelynek célja a bánsági magyarság közösségi ügyeinek a kibeszélése, a közös jövőtervezés. A Kós Károly Közösségi Központban sorra került beszélgetés házigazdái Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Fazakas Csaba, a Temes megyei RMDSZ művelődési alelnöke volt. A beszélgetéssorozat a magyar érdekeltségű kulturális intézmények bemutatásával, a közösség kulturális igényeinek a feltérképezésével rajtolt.
A szépszámú jelenlevőt és a meghívott kulturális intézményvezetőket Molnár Zsolt parlamenti képviselő köszöntötte, aki arra kérte a résztvevőket, mondják el, hogyan látják a bánsági magyar kultúra helyzetét, és fogalmazzák meg jobbító szándékú javaslataikat. A képviselő azt is elmondta: a két-három hetes rendszerességgel megszervezett Kós Károly-estek célja a magyar közösség igényeinek a feltérképezése, szó lesz az egyház és a közösség viszonyáról, a magyar ifjúságot foglalkoztató kérdésekről, az oktatás helyzetéről, gazdasági kérdésekről stb. A beszélgetések során megfogalmazott igények és javaslatok alapján megfogalmazódnak azok a célkitűzések, amelyek megvalósítására vállalkozhat az RMDSZ. Fazakas Csaba művelődési alelnök a Himnusz bejátszásával indította a rendezvényt, Sinkovits Imre színművész előadásában.
Szekernyés János, a Képzőművészek Szövetsége (UAP) helyi szervezetének az elnöke áttekintette a bánsági magyar művészeti élet utolsó másfél évszázadát, hangsúlyozva, hogy akkor születtek kimagasló eredmények a művészetek területén, amikor volt olyan kimagasló személyiség, mint Ormós Zsigmond, aki magyar újságot és múzeumot alapított, hobbija volt a képzőművészet és festménygyűjteménye ma is a Bánság Múzeuma kollekciójának a javát jelenti. „Amikor volt olyan vezéregyéniség, mint Ormós Zsigmond, aki pártolta a művészeteket, és ehhez anyagi adottságai is megvoltak, akkor virágzott a művészeti élet, amikor pedig nem, akkor pangás volt” – mondta Szekernyés János, aki szerint azért voltak még jó periódusai a temesvári magyar művészeti alkotóknak, de az utóbbi időben mintha megcsappant volna a számuk.
A másfél évtizeddel ezelőtt útjára indult bánsági magyar néptáncmozgalom sikertörténetéről Tamási Emese (Eszterlánc néptánccsoport) és Szabó Ferenc (Bokréta néptánccsoport) számolt be, mindketten hangsúlyozva, hogy a magyar népi hagyományok elsajátításán túlmenően a mozgalom célja a magyar fiatalok megtartása a magyar közösségben. A néptáncosok közül már néptáncoktatók is kinőttek, a táncos párkapcsolatokból életre szóló kapcsolatok és gyerekek is születtek, akik minden bizonnyal fel fogják vállalni szüleik örökségét. Szabó Ferenc néptáncoktató, aki sokoldalú zenész, arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre nagyobb igény van a gyerekek körében a hangszertudásra, citerázás és furulyázás mellett hegedülni és zongorázni szeretnének tanulni a gyerekek, ezért lenne igény egy alapfokú művészeti iskolára Temesváron. Tamási Emese véleménye szerint szükség lenne Temesváron egy Hagyományok Házára, ahol a népi hagyományok különféle ágazataival ismerkedhetnének meg a gyerekek.
Balázs Attila direktor a Csiky Gergely Állami Magyar Színház jelenéről, a közönséghez való közeledési törekvésekről számolt be a hallgatóságnak. „A repertoárunkkal igyekszünk mindenféle igényt kielégíteni, játszunk klasszikusokat, zenés darabokat, kamaradarabokat, újító jellegű előadásokat – mondta Balázs Attila – létrehoztuk a magyar színház baráti körét és azt szeretnénk, hogy a közönség érezze magát otthon a színházban”.
A rendezvény befejező részében Molnár András ügyvéd beszámolt a temesvári „magyar kultúra vára”, a Magyar Ház ügyének állásáról, amelynek eltulajdonítását jogosan sérelmezi a bánsági magyarság. „A Magyar Ház csak akkor igényelhető vissza, ha be tudjuk bizonyítani a bíróságon, hogy jogosultak vagyunk visszakövetelni, hogy az ingatlant egykor birtokló Magyar Ház Rt. soha nem szüntette be a tevékenységét, és az egykori részvényesek jogutódai ma is léteznek” – mondta Molnár András, aki szerint ez egy rendkívül hosszadalmas folyamat, de van esély a végső győzelemre.
A beszélgetés során szó esett még a Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozat szerepéről, amely a magyarság évi kulturális seregszemléje és a magyar sajtó szerepéről, amely sokat tesz a magyar szó, a magyar kultúra megmaradásáért a Bánságban. Az utóbbi években a Bánsági Magyar Közösségért Egyesület is hozzájárult a kulturális élet gazdagításához, a Vándorszínház, a Magyar Filmnapok és Hagyományok Napja rendezvények megszervezésével. A jelenlevők részéről még sok érdekes javaslat hangzott el magyar könyvtár létrehozásáról, író–olvasó találkozók szervezéséről, az irodalmi kör újraalakításáról.
A Kós Károly-estek következő beszélgetésére február elején kerül sor, amelynek témája az egyházak és a közösség viszonya lesz.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

nteraktív konferencia a BBTE-n: nemcsak az előadók, a közönség is versenyzett
Nem a tudományon, hanem a tudománybemutatáson volt a hangsúly a hétvégi műhelykonferencián.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézettel közösen rendhagyó konferenciát szervezett a hétvégén. A két napos rendezvény célja a tudományos kutatási eredmények interdiszciplináris bemutatásának a gyakorlása volt, ahol a különböző szakterületek hallgatói egymásnak mutatják be a kutatási eredményeiket. 
Járai-Szabó Ferenc, a BBTE Magyar Fizika Intézetének az igazgatója és a rendezvény főszervezője elmondta a Transindexnek, hogy a konferencia egy három részes rendezvénysorozatnak a befejező része: 2015. őszén az előadók nagy része egy kommunikációs táborban vehetett részt, ahol az előadás-technika rejtelmeibe vezették be őket. Ezt követte egy kommunikációs képzés, ahol már a gyakorlaton volt a fő hangsúly. A hétvégén megrendezett konferencián pedig élesben is kipróbálhatták a diákok az előadástartást. 
A tudomány bemutatásán volt a hangsúly 
Járai elmondta, hogy ezen a konferencián nem a tudományos eredményeken van a hangsúly, hanem a tudomány bemutatásán, így a különböző szakterületekről érkező előadókat a szervezők összekeverték, egyhangúságra biztos nem volt panasz a konferencián. A lényeg az volt – hangsúlyozta a főszervező – hogy a hallgató úgy tudja elmondani a saját kutatási eredményeit, hogy azt egy más szakos diák is megértse. 
A közönség is versenyzett 
Szintén eltérő a hagyományos diákköri konferenciákhoz képest az is, hogy nagyobb hangsúlyt próbáltak fektetni az interaktivitásra, így hosszabb idő volt hagyva a kérdéseknek. A konferenciára közel ötven előadó jelentkezett, a két szekcióban 37 előadást lehetett meghallgatni.
A hétvégén két párhuzamos műhelyben folytak az előadások, ahol díjazták a legjobb előadókat, de a legjobb kérdezőket is. A legjobb előadó díjának az odaítéléséről mindkét szekcióban egy három tagú zsűri döntött. A zsűriben egy BBTE-s oktató, egy doktorandusz és egy kommunikációs szakember vett részt. A zsűri mellett a közönség is értékelhette az elhangzott előadásokat, ahogy a közönséget is értékelte az előadó. Az előadásokat követő beszélgetés végén az előadó a kérdezők között kiosztott egy legjobb kérdező kártyát, így aki a konferencia végén a legtöbb kártyát összegyűjtötte, az nyert. 
Az előadások között volt húsvétra hangoló teológiai téma, amely az emmauszi tanítványokról szólt, volt olyan is, amely az online identitás stratégiáját vázolta fel. De volt szó a gravitációshullám-formák összehasonlításáról, és megtudhattuk, hogy milyen összefüggései vannak a modern regionalizmusnak és a nemzetépítésnek Jókai és Kemény regényeiben. 
Az egyik műhelyben egy ökológus előadása bizonyult a legjobbnak, elnyerve így az első díjat; megtudhattuk, hogy a mérsékelt övi lágyszárú fajok magjainak a tűztűrése erőteljesen függ a hidratálási állapotuktól. A második műhelyben egy bölcsész előadást értékelt nagyra a zsűri, amelyből a modern nagyvárosok mitológiájáról hallhattak a résztvevők Kiss József Budapesti rejtelmek regényéből kiindulva. 
A két napos rendezvényt nemcsak a szervezők tartják sikeresnek, a konferencia végig jó hangulatban zajlott le, s habár nem tudni, hogy a közönség a beígért nyeremény miatt vagy tényleg az elhangzott előadások érdekessége miatt, de végig rengeteget kérdezett. Ezen a konferencián nem a zsűri kellett feltegyen pár tiszteletkérdést, szinte mindenik előadás után kialakult egy-egy kisebb beszélgetés, eszmecsere a bemutatott témáról. Transindex.ro

Marosvásárhely történetének legfontosabb dokumentuma – fotón kiállítva
Megtekinthető a Bethlen Gábor 1616. április 29-én kelt kiváltságleveléről, Marosvásárhely címeréről és pecsétjéről készített fotó a Maros Megyei Múzeum várbeli épületében szervezett kiállításon.
A csütörtöki megnyitón Soós Zoltán múzeumigazgató elmondta, érdekes módon nem a törökök és tatárok jelentettek fenyegetést a marosvásárhelyiek számára, hanem az osztrák birodalom, Basta tábornok hadserege, amely kíméletlenül mészárolta a lakosságot. A várépítés igénye is ezért fogalmazódott meg és kezdődött el 1602-ben Borsos Tamás és Nagy Szabó Ferenc városvezetők idején, majd 1658-ban fejeződött be.
Györfi Zalán és Sárándi Tamás, a múzeum munkatársai, a kiállítás szervezői a tárlaton látható tablókról, az ott bemutatott kiváltságlevélről, a városcímerről és pecsétről beszéltek. Mivel az eredeti, Marosvásárhely történetében legfontosabb iratot az Állami Levéltár őrzi, és afölött a belügyminisztérium rendelkezik, a nagyközönség nem láthatja – mondta Györfi Zalán. A kiváltságlevél tartalmáról Sárándi Tamás beszélt, alapdokumentumnak nevezte azt, amelynek révén Marosvásárhely is bekerült az erdélyi elit városok sorába, mint Szeben, Brassó, Kolozsvár, még ha nem is sikerült fejlődésben soha utolérnie azokat.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Vásárhely fontos irata
Marosvásárhely városi rangra emelésének 400. évfordulója alkalmából a Maros Megyei Múzeum várbeli épületében tekinthető meg a Bethlen Gábor 1616. április 29-én kelt kiváltságleveléről, a város címeréről és pecsétjéről készített fotó.
A csütörtöki tárlatnyitón Soós Zoltán múzeumigazgató elmondta, abban a korban nem a törökök és tatárok jelentettek fenyegetést a marosvásárhelyiek számára, hanem az osztrák birodalom, Basta tábornok hadserege, amely kíméletlenül mészárolta a lakosságot.
A várépítés igénye is ezért fogalmazódott meg, és kezdődött el 1602-ben, Borsos Tamás és Nagy Szabó Ferenc városvezetők idején, majd 1658-ban fejeződött be. Sárándi Tamás, a múzeum munkatársa a kiváltságlevelet alapdokumentumnak nevezte, amely révén Marosvásárhely is bekerült az erdélyi „elit városok” sorába, mint Szeben, Brassó vagy Kolozsvár, még ha nem is sikerült fejlődésben soha utolérnie azokat.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)

Nemzeti sorsregény
Gidófalvi szerző második kötete
A tavasz folyamán jelent meg G. Szabó Ferenc legújabb kötete, Félre az útból! címmel a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál. A gidófalvi szerző második műve olyan rövid prózai írásokat tartalmaz, amelyek mindannyiunk gondolatainak ébresztője lehetnek.
„Minden van itt. A miénk itt minden!” – írja a háromszéki író egyik művében, arra célozva, hogy a székelység képes volna boldogulni önerőből. Feszegeti népe szabadsággátló rácsait, árulók között keresi a kiutat a megalkuvásból, az önmegtagadásból. Megméretkezik a mindenkori idegen hatalmak eltipró próbálkozásaival, daccal és reménnyel ragad tollat. Bátorság kell egy ilyen könyvet megírni, az érzelmek tiszta áradását úgy továbbadni, hogy nyomodban lopakodnak az elleneid.
G. Szabó Ferenc egyéni sajátossága, hogy másképp látja az életet. Nem alkudozik, nem másol, csak körülnéz, megfigyel és alkot. Tollal harcol népe szabadságáért. A falusi hétköznapokból ragad ki drámai mozaikjeleneteket, de büszkén emlékezik Gidófalva nagyjaira is. A könyvet a székelykeresztúri Druta Annamária illusztrálta.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A csíksomlyói búcsú kapcsán
Csak örvendhetünk annak, hogy a csíksomlyói búcsú a világ magyarságának össznemzeti találkozóhelyévé és ünnepévé nőtte ki magát. Annyira, hogy a magyarság vezető személyiségei évről évre rendszeresen részt vesznek a búcsún.
Csak örvendhetünk annak, hogy Csíksomlyón minden év pünkösd szombatján százezrek imádkoznak együtt a szülőföldünkön való megmaradásért, nemzetünk jogaiért, nemzetünk egységéért.
Csintalan László tiszteletbeli kanonok, tiszteletbeli főesperes, csíkdelnei plebános, az idei mise főszónoka szívünkhöz szóló beszédet mondott – főleg nekünk, székelyeknek, erdélyieknek –, amikor a szülőföldünkön való megmaradásról beszélt. Szavai időszerűek, a lelkünkbe markolnak: „ne maradjon beszegezett ház, gyerek nélküli iskola, megfogyatkozó falu és város, megfogyatkozó ország és szülőföld. Be kell töltenünk életterünket.” Mi, unitáriusok is ezt akarjuk, ez az egyik legnagyobb célja nemzetszolgálatunknak.
A Krónika 2016. május 17-i számában hozta le a beszámolót a csíksomlyói búcsúról. A beszámolóval egyetértünk, kivéve az utolsó mondatot: „Csíksomlyón 449 éve gyülekeznek pünkösd szombatján a zarándokok annak emlékére, hogy a csíki székelyek a tolvajos-tetői csatában legyőzték János Zsigmond csapatait, amikor a fejedelem protestáns hitre próbálta kényszeríteni a székelyeket”. Az idézett mondatban több csúsztatás, történelmi valótlanság szerepel. A csíksomlyói búcsú eredete nem 1567-re, hanem 1444-re nyúlik vissza, amikor IV. Jenő pápa – azért, hogy a csíki katolikus hívek lelkesen segítettek a Ferenc-rendiek templomának felépítésében – ettől az évtől engedélyezte, hogy Csíksomlyón búcsút tartsanak. Tehát a csíksomlyói búcsú nem 449, hanem 572 éves.
Az 1567-es Tolvajos-tetői csatáról semmiféle hiteles történelmi feljegyzés nincs. Borsos Sebestyén és Nagy Szabó Ferenc a Chronica az világnak lett dolgairól című munkájukban év szerint beszámolnak János Zsigmond fejedelem uralkodásáról. Az 1567-es tolvajos-tetői csatát egy szóval sem említik. Vajon elkerülte volna mindkettejük figyelmét? Nem. Azért nem írnak róla, mert ilyen csata nem volt.
Mi, unitáriusok az erdélyi fejedelemség szellem- és vallástörténeti csúcsának tartjuk a vallásszabadság törvényének kimondását 1568-ban a tordai országgyűlésen, János Zsigmond fejedelem hathatós támogatásával. Nehezen hihető, hogy az a fejedelem, aki egyfelől kimondatta a vallásszabadság törvényét, másfelől erőszakos hittérítő hadjáratot vezényelt volna a Csíki-medencébe.
Nem kell bizonygatnom, hogy a protestáns egyházak mit tettek a magyar nyelvért, a magyar kultúráért, a magyar nemzetért. A csíksomlyói búcsút illetően jó volna a történelmi tények alapján maradni – ezen az alapon könnyebb a közös hang megtalálása. Ha valamikor, akkor ma szükség van arra a keresztény szeretetre, mely képes egybeölelni minden magyar keresztény embert, vallásra való tekintet nélkül.
Kedei Mózes
A szerző székelyudvarhelyi unitárius lelkész-esperes
Krónika (Kolozsvár)

Pénteken bemutatják a héten tanultakat
Kisiratosi néptánctáborban a Bokrétások
Mától Kisiratoson szervezi meg a szokásos nyári néptánctáborát a Temesvári Bokréta Néptánccsoport. Amint Szabó Ferenctől, a Néptánccsoport vezetőjétől megtudtuk, a hagyományos nyári tánctáboraik helyszínét azért szokták változtatni, mert folyamatosan új településeket, embereket óhajtanak megismerni. Kisiratoson többször jártak a citerásokkal, akik mindig jól érezték magukat, mindnyájuknak megtetszett a hely és a kedves emberek, ezért is esett a választásuk idén az alföldi településre. Ide mintegy 90 gyermek érkezik, közülük közel 70-en a Bokréta Néptánccsoport tagjai, közel 30-an az anyaországból, Hódmezővásárhelyről, illetve a Szeged melletti Tiszaszigetről érkeznek. Ezekkel a csoportokkal igen jó kapcsolatokat ápolnak, a családokkal is baráti viszonyban vannak – az érkező gyermekeket mindenhol családok látják vendégül, a Temesváriak mindkét településen vendégszerepeltek. Ugyanakkor oktatói szinten is közeli kapcsolatok léteznek, hiszen a maga nagyleánya, Adorjányi Szabó Nóra mindhárom tánccsoportot oktatja.
A kisiratosi néptánctábor pénteken zárul, amikor a 18 órától kezdődő előadáson mutatják be a hét folyamán három korcsoportban tanult tánclépéseket, illetve a kézműves foglalkozásokon készült hímzéseket, kalárisokat, valamint a legkisebbek, a Morzsa csoport által, a napi foglalkozásokon megtanult citerajátékból is ízelítőt nyújtanak. A heti foglalkozásokra meghívtak néhány kisiratosi gyermeket is, de a néptánctábor zömét a Temes megyei, illetve az anyaországi gyermekek adják.
A tánctábor szervezői pénteken a kultúrotthonban sorra kerülő előadásra szeretettel várják az érdeklődőket, köztük a Temes megyei szülőket, hozzátartozókat – mondta el érdeklődésünkre Szabó Ferenc, a Temesvári Bokréta Néptánccsoport vezetője, a kisiratosi néptánctábor szervezője.
Nyugati Jelen (Arad)

Nagy sikerű tánctábor-záró Kisiratoson
A bokrétások apraja-nagyja kitett magáért
Amint arról előzetesen beszámoltunk, a Temesvári Bokréta Néptánccsoport július 2-ától a hagyományos, egyhetes néptánctáborát Kisiratoson szervezte meg, ahol a következő pénteken a helybeli kultúrotthonban mutatták be a héten tanult tánclépéseket, illetve a Morzsa csoport által a kézműves foglalkozásokon készített dísztárgyakat.
Nos, pénteken valamivel 18 óra előtt már az is jelezte az esemény iránti fokozott érdeklődést, hogy Kisiratos központjában alig lehetett parkolóhelyet találni a Temes megyei vendégek autói miatt. A kultúrotthon előcsarnokában elhelyezett asztalsoron számos színes, papírból, illetve textíliából készült dísztárgy, hímzés, kaláris, a Morzsa gyermekcsoport alkotásai fogadták a szemlélődőt.
A szinte telt házas nagyteremben 18 órakor Szabó Ferenc, a Bokréta Néptánccsoport vezetője köszöntötte az egybegyűlt hozzátartozókat, érdeklődőket, megjegyezve: a Temesvári Csiky Gergely Állami Színház előadásain is gyakran elkelne ilyen sok néző. Miután név szerint is köszöntötte, illetve köszönetet mondott a vendéglátásért és a segítségért az első sorban helyet foglaló Korondi Józsa Erika kisiratosi polgármesternek, Andó László alpolgármesternek, Hadnagy Dénes iskolaigazgatónak, a szakácsnőknek a finomságokért, illetve a kisiratosi segítőknek a gyermekek elszállásolásáért, elmondta: azért választották az idei néptánctábor helyszínéül az alföldi települést, mert ahányszor itt járt, mindig meleg lelkű, barátságos embereket ismert meg. Az egyhetes foglalkozáson a Temes megyei gyermekek mellett mintegy 30-an Hódmezővásárhelyről és a Szeged melletti Tiszaszigetről érkeztek, de a helybeli Szent Ferenc Alapítvány Pio Atya Gyermekotthonának a lakói is részt vettek. Sajnos a záróprogramra a hódmezővásárhelyiek már nem tudtak mAradni, de a színpadra kérték az összes, még itt lévő gyermeket és fiatalt, akik közül az elöl lévők ülve, a többiek állva, a maguk hegedűkíséretével, sárközi nótacsokorral kedveskedtek.
A továbbiakban a tiszaszigeti, valamint a kisiratosi Pio Atya Gyermekotthon tagjai sárközi táncokat adtak elő nagy sikerrel. Majd a közönség Galga menti táncokat, a Morzsa csoport által, Szabó Ferenc vezetésével bemutatott színes, énekszóval kísért citerazenét, 4 gyermek remek furulyajátékát, a Bokréta nagycsoport kalocsai táncát, vajdaszentiványi táncokat, a Morzsa csoport 17 párjának ropogós táncát láthatta.
Szabó Ferenc ismertette az elmúlt héten zajlott kézművesfoglalkozások programját, eredményeit, Korondi Józsa Erika polgármesternek, valamint Andó László alpolgármester feleségének, Ildikó asszonynak egy-egy általuk készített dísztárggyal kedveskedtek. A pénteki nagyszabású rendezvény végét, egyben csattanóját a Bokréta nagycsoport dél-alföldi tánca képezte, amivel a szegedi néptáncversenyen Arany-minősítést nyertek. A nagy fegyelmet igénylő, hajszálpontosan kidolgozott koreográfián alapuló, művészi igénnyel összeállított tánc a kisiratosi nézők körében is nagy sikert aratott, vastapssal jutalmazták. Korondi Józsa Erika polgármester az előadás végén köszönetet mondott a gyermekek magas színvonalú oktatásáért, a színvonalas programért Szabó Ferencnek és munkatársainak, a Bokréta Néptánccsoport tagjainak, akiknek további sok sikert kívánt, illetve elmondta, máskor is szívesen látják őket vendégül Kisiratoson.
Amint az előadás után Szabó Ferenc a Nyugati Jelennek elmondta, már ideérkezés előtt akkora hírverése volt a kisiratosi tánctábornak, hogy ide csakis pozitív gondolatokkal lehetett érkezni. Azt a szeretetet, odafigyelést, amit a község vezetősége, de lakosai részéről is tapasztaltak, abban máshol aligha lehetett volna részük. A falu utcáit kerékpárral járva, az emberek köszöntek, illetve visszaköszöntek neki, ami csodálatos érzés. Kisiratosnak olyan varázsa van, ha az embernek egyszer része volt benne, mindig visszavágyik ide. A kultúrotthon előtt készített közös fotó, illetve a Rózsika néni és csapata által főzött finom töltött káposzta elfogyasztása után, a bokrétások közel százfős csapata feltöltődve utazott haza.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Kulturális élet Krassó-Szörényben
Krassó-Szörény megye lakosságának mintegy 1,5 százaléka magyar. A közösség fele, közel 1800 személy a megyeszékhelyen, azaz Resicabányán él, a másik fele pedig szétszórtan Anina, Újmoldova, Oravicabánya, Boksánbánya, Karánsebes és Nándorhegy városokban, valamint a környező falvakban is élnek kisebb magyar közösségek.
A Templom és Iskola Szórványegyesület csoportos kiszállások révén vallásos és kulturális programokat szervez a megye szórványmagyarságának. Szükség van rá, hogy ezeket a közösségeket rendszeresen látogassák, a családokat pedig megkeressék, mert ezekkel az emberekkel évtizedeken át nem foglalkozott senki. A katolikusoknak nincs magyar miséjük, nem olvasnak magyar sajtót, és nincs Magyar Házuk, ahova rendszeresen összejárhatnának. Ezért Resicabányán, a Govondár negyedben és Újmoldován is vásároltunk egy-egy lakást, amely Magyar Központként segíti őket az önszerveződésben, és helyet ad a magyar programoknak. A szórványokban bálokat, színházi előadásokat, nótaesteket, történelmi és egyéb jellegű programokat szervezünk.
A Resicabányai Református Templom és Iskola többrendeltetésű épületében 2011 szeptemberétől beindítottuk a magyar óvodát-napközit, amely két szakképzett óvónővel működik. Ez az egyedüli magyar tanintézmény a megyében. Minden évben tábort szervezünk a resicabányai gyermekeknek és fiataloknak, a cél kiragadni őket legalább egy hétre a román környezetből. A Petőfi Program ösztöndíjasai, a szegedi néptáncosok és a helyi önkéntesek jóvoltából magyar műsorok – táncház, kézműves foglalkozások – várják szombatonként a gyermekeket és a fiatalokat. De versmondó esteket és színdarabokat is szervezünk, nemzeti és egyházi ünnepeink alkalmával pedig megemlékezéseket tartunk a helyi Hóvirág Daloskör részvételével a megye több településén.
2015. november 15-én első alkalommal vendégszerepelt Resicabányán, a Templom és Iskola épületében a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtagozata. Lázár Ervin meséje nyomán készült előadásukkal, A hétfejű tündérrel varázsolták el a resicai magyar óvodásokat és kisiskolásokat. Több kisgyermek először vett részt bábszínházi előadáson, és az est különlegességét a darab szokatlan bábtechnikája csak még inkább fokozta. Mesekönyvek lapjaihoz hasonlítható leginkább A hétfejű tündér díszlete: ahogyan haladt előre a történet, úgy lapozták tovább a háttérül szolgáló „mesekönyvet” a színészek. A szereplők kétdimenziós bábfigurái pedig a lapok közül bukkantak fel, és oda is bújtak vissza. „A Temesvári magyar színház fontosnak tartja a szórványmagyarság kulturális identitásának megőrzését és támogatását, valamint a helyi magyar nyelvű intézményekkel való szakmai kapcsolatok kiépítését és fenntartását” – olvasható a színház honlapján. Ehhez az ars poeticához hűen látogatott el a bábtagozat Resicabányára, és csempészett egy kis magyar nyelvű színházi élményt a helyi gyermekek és szüleik mindennapjaiba.
A szüreti bált több mint 150 fő részvételével tartották meg 2015. november 21-én Resicabányán, ahol a Templom és Iskola Szórvány Egyesület meghívására a verseci Petőfi Sándor Kultúregyesület néptáncegyüttese és a nagykikindai Róna tánccsoport lépett fel – mindkét bánsági település ma a szerbiai Vajdaság tartományának a része. A talpalávalót a nagykikindai Virradó népi zenekar húzta, a zenét a resicai Szilágyi Ádám biztosította. A néptáncegyüttesek bemutatója során nemcsak a dél-alföldi zenével és táncokkal ismerkedhetett meg a resicai közönség, hanem a táncosokon megcsodálhatta a hagyományos délvidéki népviseletet is. Majd Tápai Róbert Nagykikindáról és Virág Bene Klára, a verseciek vezetője néhány szóban bemutatta hagyományőrző munkájukat. A bál tánctanítással egybekötött táncházzal folytatódott, amihez a fiatalok és a kissé régebbi fiatalok is lelkesen csatlakoztak. Majd a táncban megfáradt közönség finom szilágysági töltött káposztából és egy kis temesrékási borból meríthetett erőt az újabb csárdásra.
A resicai magyar bál kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a jelenlévők kulturált körülmények között szórakozhassanak. Az esemény iránti érdeklődést jelzi, hogy a helyi magyar közösség tagjai a belépőjegyeket néhány nap alatt elkapkodták. De nemcsak a mulatozásról szólt az este, hanem a Bánság romániai és szerbiai oldalán élő magyarok ismerkedéséről, kapcsolatépítéséről és barátkozásáról is. A Romániában élő bánsági magyar fiatalok egymás között már sokkal inkább a román nyelvet használják, itt azonban anyanyelvük volt a közös nyelv, amelyen meg tudták egymást érteni a verseci és nagykikindai fiatalokkal. Így hatványozottan volt a jelen a bálon a hagyományőrzés és a nyelvápolás.
A Farsangi Magyar Bált hagyományteremtő céllal rendezte meg 2016. január 23-án, Resicabányán a Templom és Iskola Szórvány Egyesület, a készülődés azonban már jóval korábban elkezdődött. A bált megelőző szombaton a resicai gyermekek és fiatalok álarckészítő kézműves foglalkozáson vehettek részt Kovács Ágnes ösztöndíjas vezetésével. A helyi óvodások is elkészítették saját farsangi maszkjukat, így például tündéreknek, kalózoknak és nyomozóknak beöltözve vettek részt a bálon.
Míg a gyermekek az álarcokat és a jelmezeket cserélgették, addig a felnőttek élő zenére járták a csárdást a Szeged Néptáncegyüttes tagjai, Adorjányi-Szabó Nóra, Számfira Máté, Nagy Zita és Adorjányi Botond közreműködésével – utóbbiak 2015. szeptember óta havi rendszerességgel tanítják a resicai fiatalokat csárdásozni. 2016. februártól pedig már nemcsak gyermekeknek, hanem felnőtteknek is indult táncház Resicabányán Zita és Boti vezetésével.
A fiatalok néptáncbemutatója után tanítással egybekötött táncház következett, mindehhez a Temesvári Szinkron Együttes húzta a talpalávalót, vacsorára a finom töltött káposzta sem mAradt el. Az élő zene varázsa és a táncosok lendülete magával ragadta a bálozókat, szinte sohasem volt üres a táncparkett. Volt olyan vendég is, aki hívás közben kirakta a telefonját az asztalra, így „közvetítette” a magyar zenét a bálon részt venni nem tudó barátainak. Hogy mi a titka a sikernek? „A minőségi munka – legyen szó zenélésről, néptáncról, tanításról – mindig meghozza a gyümölcsét. Csak így érdemes csinálni” – mondta a bál végén Szabó Ferenc, a Szinkron Együttes vezetője.
A bálon közel 150 fő vett részt, de a rendezvény sikerességének és eredményességének az egyik fokmérője az is, hogy sikerült becsalogatni több olyan resicabányai és környékbeli magyart is, aki eddig nem vett részt magyar rendezvényeken. Reméljük, ez a pozitív tendencia folytatódik!
Idén először Resicabánya is bekapcsolódott a Temesvár központú Bánsági Magyar Napok műsorába. A rendezvénysorozat április 30-án kezdődött Resicabánya új negyedében, Govondáron, a Magyar Kulturális Központ átadójával. Ezáltal hivatalosan is megnyitotta kapuit a resicabányai magyarok új találkozóhelye, amelyet 2015-ben vásárolt meg a resicabányai református egyházközség a Nemzetpolitikai Államtitkárság segítségével. A kulturális és közösségi céloknak megfelelően felújított és berendezett földszinti, kétszobás, konyhás, fürdőszobás lakás 2016 februárja óta már „próba üzemmódban” működik: hétfőnként csigatésztát készítenek az asszonyok, keddenként magyar nóta és népdaléneklés zajlik a központ falai között, szerdánként a Magyar Asszonyok Klubjába várjuk a hölgyeket.
A székházavató után azonban senki sem ment haza, ugyanis színházi előadással folytatódtak a Bánsági Magyar Napok. 18 órától a govondári Líra Teremben lépett fel a Vajdaságból érkező tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület műkedvelő színtársulata. Mindkét humoros színdarabjuk – a Lónak vélt menyasszony és a Viaszkvirág – egyöntetű sikert aratott a körülbelül hatvanfős resicai közönség körében, legalábbis a sok nevetés és tapsolás erre engedett következtetni.
2016. május 1-jén folytatódtak a Bánsági Magyar Napok Resicabányán. Anyák napja alkalmából a református templomban, az istentisztelet után a Hóvirág Daloskör köszöntötte az alkalomhoz illő énekekkel az édesanyákat, amihez a gyülekezet tagjai is csatlakoztak egy-egy szívhez szóló versmondással. Az anyák napi műsor után az épület iskolai részében folytatódott a program Farkas Ibolya resicabányai születésű naiv festőművész kiállításának megnyitójával. A megnyitón az alkotó elmondta, hogy közel negyven évig tanított középiskolában matematikát, és nyugdíjazása után vágott bele fiatalkori álmába, a festésbe. Mint mondta, számos európai díj és tárlat után most ismét szülővárosában állít ki, hogy az itteni magyar közösség is megismerhesse festményeit. A virágcsendéletek és önarcképek között resicabányai motívumokra is bukkanhatunk az élénk színvilágú, aprólékosan kidolgozott festményeken. A megnyitó koccintással és szeretetvendégséggel zárult.
Május 3-án délután az esős idő ellenére, több mint ötven érdeklődő gyűlt össze egy közös főzésre a Templom és Iskola épületében, illetve udvarán. A Magyar Gasztronómiai Napon hagyományos magyar ételeket készíthettek a résztvevők helyi asszonyok vezetésével. A gulyáshoz először közösen megtisztították és feldarabolták a hozzávalókat, majd az udvaron felállított sátor alatt – amire a zuhogó eső miatt nagy szükség volt – kitartóan őrizték, keverték a két bográcsban készülő gulyást. Közben készült a desszert is: miután az asszonyok begyúrták a fánknak és a csörögének való tésztát, a legkisebbek szaggatták ki, illetve vágták és hajtották formára. A kisült fánkokat szintén a gyermekek szórták meg porcukorral. Az elkészült ételek egyöntetű sikert arattak, amit csak fokozott egy helyi termelő bora és pálinkája. Az este jókedvű nótázással zárult.
Május 7-én délután Farkas Ibolya festőművész tartott alkotódélutánt, amelybe nemcsak a gyermekek, hanem a szülők és a nagyszülők is bekapcsolódtak. Sok vízfestékkel, jó adag fantáziával és nem kevesebb bátorsággal készültek az élénk színek kavargásából álló nyomatok.
Magyar nótaesttel zárult május 8-án, vasárnap este a Bánsági Magyar Napok Resicabányán. A Temesvári Magyar Színház művészeiből álló zenekar, a Shake Kvartett vendégszereplését közel hetvenen tekintették meg a govondári Közgazdasági Szakközépiskola éttermében. A színészzenekar előadásában felcsendültek olyan ismert nóták is, mint a Jaj, de szép kék szeme van magának, a Rózsalevél vagy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, amelyeket együtt énekelt a közönség a színészekkel.
A júniusi második hét végén újabb rendezvénnyel gazdagodott a kis magyar közösség. Népzenei estet szerveztünk, ahol a szolnoki Tiszavirág Daloskör tagjai vezették a jókedvű nótázást, citerakísérettel a gyulai Kiss Ferenc szolgált, de megszólalt a hegedű, a kisbőgő, a tárogató is a szolnokiak jóvoltából. Ugyanezen az esten láttuk vendégül a pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület tagjait, amelynek a néhány hónapja alakult citeracsapata itt lépett fel először nagyobb közönség előtt, és nagy sikert aratott. A jelenlévők jó néhány új dalt – köztük kalocsai népdalcsokrot is – megtanultak a jó ízű bográcsos elfogyasztása előtt.
A Templom és Iskola Szórványegyesület másik fontos éves tevékenysége az Ébresztő című információs lap kiadása, amellyel célunk a közösségformálás a szervezett programok révén, valamint a magyarságtudat erősítése.
A szórványegyesület által szervezett minőségi programok hozzájárultak ahhoz, hogy a szétszórtan élő magyarság közösséggé formálódjon, és hisszük, hogy programjaink és tevékenységeink révén a Krassó-Szörényben élő magyarok megmAradnak magyarnak.
Kovács Ágnes
Művelődés (Kolozsvár)

„Legyen e szent hajlék a belépőknek a gyógyulás háza!”
Követésre méltó csoda, a szentleányfalviak összefogása
Szombaton XIV. alkalommal szervezték meg a Szentleányfalvi Falunapot, programja 15 órakor hálaadó istentisztelettel kezdődött, a református templom belső felújításának a befejezése alkalmából.
Amint ünnepi igehirdetésében nt. Módi József esperes kifejtette: „szívünkben öröm és hálaadás van ezen az ünnepi istentiszteleten, amiért itt, Szentleányfalván Isten megmutatta a csodálatos hatalmát, gondviselését. Köszönjük, amiért Isten bátorságot adott nekik a felújítás elhatározásához, de segítette őket a hatalmas munka kivitelezésében is. Ezért köszönetet mondunk a felújított templomért és Istent arra kérjük, hogy a dicsősége azt töltse be minden alkalommal, amikor itt hozzá imádkoznak. Adja Isten, hogy ebben a szent hajlékban sok, megfáradt emberi szív találjon békességre, gyógyulásra és az Ő igéjén keresztül, a Megváltónk, Jézus Krisztus megismerésével, sok lélek találjon üdvösséget e helyen”. A továbbiakban az esperes örömének adott hangot, amiért az ünneplő gyülekezettel lehet, velük együtt hálát adni Istennek, amiért segített nekik sikerre vinni az egyáltalán nem könnyű vállalkozást, a templom belső felújítását. Abban a gyülekezet számos tagja hittel, jó szívvel vállalta a munkát, ezért nekik köszönhetjük a belülről gyönyörűen felújított templomot. Nagyon kellemes érzés volt ide belépni, tapasztalni a jól végzett, szakszerű munka gyümölcsének az örömét. E jó érzést valamikor decemberben az ágyaiak is megtapasztalhatták, amikor a mesterek végre összeszedték a szerszámaikat és mAradt az utolsó munkafázis, a padok behordása, átfestése. A lelkipásztor kollégától tudja, hogy az itt végzett munkálatok igen áldott alkalmak voltak, azért is, mert a helybeli hívek mindenben mellettük álltak. Isten dicsőségére nagy áldozatokat hoztak. Külön öröm volt hallani, hogy a kisperegi hívek is besegítettek. A felújítási munka mellett arról az évek óta zajló szellemi munkáról is beszélt, amivel a helybeli lelkipásztor és felesége a gyermekek lelki nevelésére fordítanak, amiért mindkettőjüknek köszönetet mondott. Legyen ez a szent hajlék minden belépő számára a gyógyulás háza – zárta lélekemelő igehirdetését nt. Módi József esperes, aki megáldotta a belülről felújított templomot és a benne lévő híveket.
Lelkészi beszámoló, köszönet
A továbbiakban nt. Vékony Zsolt József lelkipásztor mondott köszönetet az esperes szolgálatáért, bátorító szavaiért. A hívek mellett köszöntötte a lelkésztestvéreket, kiemelve Papp Sándor egykori szentleányfalvi, most nyugalmazott lelkipásztort, a németországi testvérgyülekezet képviselőit, Kovács Márkot és feleségét, Barbarát; az RMDSZ képviselőjét, Faragó Péter megyei elnököt. Köszöntötte a zimándközi, a kisperegi, a nagyzerindi, valamint a simonyifalvi híveket. Amint kifejtette, mindez, aminek ma szemtanúi vagyunk, egy csoda. A 2015 januárjában a tetőcserére készülődve már a belső felújításra is gondoltak azzal együtt, hogy sokan aggodalmuknak adtak hangot a gyülekezet erejét messze felülmúló munkálatok sikerével kapcsolatban. Arra senki nem gondolt, hogy hatalmas lelkesedéssel több mint 30 férfi fogott hozzá a munkához, hiszen a helybeliek mellett a zimándközi és a kisperegi hívek is csatlakoztak. Május 21-én hordták ki a padokat, majd folyamatosan, szombatonként dolgoztak azoknak a lecsiszolásán, újrafestésén. A falak és a mennyezet felújítását Szabó Ferenc és csapata végezte el 17 nap alatt, de a padokkal együtt az egész karzat és a szószék is teljesen megújult. A villámhárítót is újra váltották, új csillárokat és lámpákat szereltek fel, de az orgonát is sikerült felújítani. Köszönet Szabó Ferencnek és csapatának, köszönet a Fakerti Polgármesteri Hivatal, illetve az RMDSZ megyei szervezetének a megyei tanácstól szerzett támogatásért, ugyanakkor köszönet jár nt. Módi József esperesnek is a felújításban tanúsított fáradozásaiért, közbenjárásáért, Kozma Attilának az orgona felújításáért. Nem utolsósorban köszönet jár a szentleányfalvi híveknek, akik anyagilag, fizikailag, de imáikkal is támogatták a felújítási munkálatokat. Sokan végeztek itt önkéntes munkát a villámhárító leszerelésében, a padok ki-, illetve behordásában. A munkálatok értékének a negyedét a hívek adományából fedezték. Az elmúlt nyáron megtanultak együtt munkálkodni, ezért most már valóban a magukénak érzik a templomot, mert a szentleányfali maroknyi gyülekezet emberfeletti összefogása hitvallássá vált. Végszavában azt kívánta, az öröm és a hála mindnyájuknak töltse be a szívét. „Legyen velünk az Úrnak, a mi Istenünknek a jóindulata. Kezünk munkáját tedd mAradandóvá! – zárta a (Zsolt. 90, 17) idézettel beszámolóját nt. Vékony Zsolt lelkipásztor.
Köszöntők, koszorúzás, kiállítás
A továbbiakban egy-egy igeverssel nt. Módi József esperes, majd a vendéglelkészek, Czégé Imre Arad-gáji, Baracsi Levente Arad-belvárosi, Gecse Tamás angyalkúti, Iaroslav Kalousek nagyperegi, Tóbiás Emőke kisperegi, illetve Dénes József nagyzerindi lelkipásztorok köszöntötték a híveket.
Seres Margit felolvasta Molnár Károly Isten háza c. költeményét, nt. Dénes József nagyzerindi lelkipásztor összekötő szövegei nyomán az ottani gyülekezet fúvószenekara alkalmi zeneszámokat játszott, majd a szentleányfalvi templomkórus énekelt, illetve nt. Vékony Zsolt gitárkíséretével 14 gyermek a szemlaki vakációs táborban tanult énekeket adta elő. Nemzeti imánk közös megszólaltatását követően a gyermekek megkoszorúzták Szondy György templomépítő lelkipásztor emléktábláját, majd mindnyájan átvonultak az imaterembe. Ott Ódry Mária képzőművész méltatta Brittich Erzsébet linómetszetekből álló templomos sorozatát. Amint kifejtette, első alkalommal jár Szentleányfalván és soha nem gondolkodott a falu nevén. Egy dolgot azonban biztosan tud: a hely, ahol most vannak, az biztosan szent. A kiállítás azért egyedi és különleges, mert a linómeszeteken a művész Isten házait, a templomokat örökíti meg. Amint a képzőművész, Brittich Erzsébet elmondta, 1999-ben kezdett templomokat festeni, közöttük a szentleányfalvi a harmadik volt. Éppen ezért köszönetet mondott a meghívásért. Az alkotásokat a résztvevők nagy érdeklődéssel tekintették meg, köztük az 1970-es években egyetlen éjszaka alatt eltűntetett Aradi, Szent Flórián kápolnát is. Élményeiket többen beírták a vendégkönyvbe.
Ezt követően, a templomkertben felállított sátrak mellett Nagy Gizella bemutatta a Kövek c. időszakos kiadvány legújabb számát, illetve elhangzottak az ünnepi köszöntők.
Nt. Vékony Zsolt lelkipásztor köszöntötte a templomkertben Bimbó József polgármestert, akinek megköszönte a községnek a templom felújításához nyújtott támogatását. A polgármester magyarul kezdte, majd románul folytatta beszédét, amelyben örömének adott hangot, amiért jelen lehet e szép ünnepen, ahol köszöntheti a falu vendégeit. Annak is örvend, amiért a község segíthetett az ősei hozzájárulásával is épült templomnak a felújításában A községi tanács a továbbiakban is megpróbál minden felekezetet támogatni.
Faragó Péter RMDSZ megyei elnök bevallotta: az év folyamán nagyon sok ünnepségen vett részt, a mostani viszont különleges, mert az aznapi RMDSZ küldöttgyűlésen is szóba került Szentleányfalva, ahol vészesen fogy a magyarok száma, ezért, fokozattan oda kell figyelni, hitet, erőt adni e közösségnek. Az istentisztelet után úgy érzi, maga is itt töltődött fel hittel és erővel, mert megtapasztalta: összefogással, közösen nagy dolgokra is képesek lehetünk. Mmindnyájuknak további erős összefogást kívánt, hogy együtt tarthassuk meg hitünket, kulturális örökségünket és magyarságunkat.
Ezt követően Papp Sándor nyugalmazott lelkipásztor kapott szót, aki éppen Szentleányfalván, 57 évvel ezelőtt kezdte szolgálatát, 1959. január 1-étől nevezték ki segédlelkésznek. Miután mindnyájuknak további jó egészséget, Isten áldását kívánta, a gyülekezet énekkara adta elő ünnepi műsorát. Utánuk a nagyzerindi fúvószenekar adott térzenét, miközben a szentleányfalvi és az onnan elszármazottak elfogyasztották a Márton Zoltán és segédei által 40 kiló sertéshúsból főzött finom pörköltet, és igen jó hangulatban elbeszélgettek. A kellemes együttlétet fokozta a 20.30 órakor kezdődött filmvetítés, amelyen felelevenítették az eddigi Szenleányfalvi Napok, illetve a templom felújításának a legfontosabb eseményeit.
Igaza volt Faragó Péter RMDSZ elnöknek, amikor kijelentette: látva a maroknyi ember összefogásával véghezvitt hatalmas munkát, feltöltődve, azzal a tudattal megy haza, hogy Istenben és egymásban bizakodva magyarságunk képes lesz megbirkózni a reá váró legnagyobb feladatokkal is.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Vészkiáltás az erdélyi magyar értelmiségtől
Vészkiáltásnak szánja egy húszfős értelmiségi csoport azt az internetes petíciót, melyben az erdélyi magyar oktatás és sajtó nehéz helyzetére hívják fel a figyelmet. Rámutatnak, konkrét intézkedéseket várnak a politikai elittől ezen, az erdélyi magyar társadalom jövője szempontjából létfontosságú területeken.
„Szomorúan állapítjuk meg, hogy oktatásunk leszakadóban van, sajtónkra politikai kontroll nehezedik, nyilvánosságunkat pedig tabuk szűkítik" – olvasható a Facebook közösségi portálon terjedő petíció szövegében. Ezt többek között Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató, Nagy László fizikus, egyetemi professzor, Néda Zoltán fizikus, egyetemi professzor, Balázs Attila lelkész, Papp-Zakor András újságíró, Sipos Zoltán újságíró, illetve számos erdélyi magyar gimnázium igazgatója látta el kézjegyével.
„Politikai elitünk választási programja számos olyan részt tartalmaz, amely elsősorban nem rajta, hanem a többségi döntéshozókon múlik. Ilyenképp számonkérhetősége is korlátozott, és másokra háríthatja a felelősséget a vállaltak megvalósulását illetően. Aránytalanul sok szó esik viszonylag könnyen megoldható és kedvező sajtóvisszhangot hozó problémákról" – olvasható a Beszéljünk megoldható problémákról! című dokumentumban. Ennek szerzői beismerik, a sokszínű fesztiválokra, többnyelvű feliratokra, a műemlékek és hagyományok védelemére is szükség van, ahogy a jelképek ügyét is lényegesnek tartják. Ugyanakkor leszögezik: a jövő generáció megfelelő színvonalú képzése és az átlátható közügyek, a sajtó szabadsága „a mostaninál sokkal több figyelmet érdemel, az erdélyi magyar politikai elitnek pedig konkrét elkötelezettségeket kell vállalnia ezekért".
Hiányzik a támogatás
A dokumentumban elsőként az oktatás gondjait ismertetik, rámutatva: már a történelmi múltú, eddig helyzeti előnnyel bíró magyar iskolák is elkezdtek leszakadni a román vetélytársak teljesítményétől, így félő, hogy hosszú távon a szülők román tannyelvű intézményt választanak gyerekeik számára. „Ez rövid idő alatt a magyar közösség zsugorodásához, versenyképtelenségéhez, sorvadásához vezet" – jelentik ki az egyetemi tanárok, iskolaigazgatók az erdélyi magyar pedagógus-pályamodell, a megfelelő szakmai és anyagi támogatás hiányát hangsúlyozva.
Úgy vélik, hosszú távon a tanároknak nyújtott célzott segítség, az utazási és lakástámogatás, illetve ösztöndíj jelenthet megoldást a gondokra. „Ezt az égető problémát egy politikai támogatással létesített, de civil kontroll alatt működő oktatási alapítvány, illetve egy széles körű társadalmi összefogás révén tartjuk megoldhatónak" – áll a petícióban, melynek szerzői szerint ennek költségvetését a politikai elitnek kellene biztosítani a romániai magyar kisebbségnek szánt állami támogatásból.
Katasztrofális helyzet alakulhat ki
„Manapság senki nem akar tanár lenni – ezt az egyetemen nagyon jól látjuk –, egyszerűen azért, mert a tanári szakma nem megbecsült, és a társadalom semmit nem tesz annak érdekében, hogy a gimnáziumainkban jó tanárok legyenek" – részletezte a Krónikának a petícióban foglaltakat az egyik aláíró, Néda Zoltán fizikus. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem professzora szerint ez hamarosan „katasztrofális helyzethez fog vezetni", melyet az erdélyi magyar közösségre leselkedő legnagyobb problémának ítél. Elmondta, elsősorban vidéken vannak problémák, itt tehetne sokat a kért alapítvány.
Felvetésünkre, hogy az Iskola, illetve Communitas Alapítvány részben megoldást kínál ezekre, kifejtette: az „egy csepp", ráadásul az említett alapítványok főleg az egyetemi oktatók problémáival foglakoznak, amelyek nagyjából rendeződtek, de a közoktatásban, főleg vidéken számos a gond. „A nagy gimnáziumokban például természettudományokból már nem lehet jól felkészült tanárokat találni. És nem azért, mert nincs egyetemi képzés rá, hanem mert egyszerűen nincs jelentkező" – részletezte a professzor, aki szerint a hozzájuk csatlakozott kolozsvári, temesvári, csíkszeredai, székelyudvarhelyi stb. iskolaigazgatók is ezzel a problémával küzdenek.
„Sok a háttéralku"
A petíció szerzői a nyilvánosság problémáját sem hagyják szó nélkül, rámutatva: bármilyen társadalmi vita alapját az adatok és a transzparencia kell, képezze. „Ebből a szempontból azt tapasztaljuk, hogy a közügyeink illetékesei vonakodnak pontos nyilvántartást vezetni, adminisztrálni, sok a háttéralku, másfelől a létező dokumentumokhoz, a közérdekű adatokhoz való, egyébként törvényben garantált hozzáférés is akadozik" – állapítják meg. Kijelentik, az erdélyi magyar sajtóban kevés „az önálló újságírói munka".
„Íródeák vagy mikrofonállvány módján azt mondja tovább, amit megmondanak neki, és ritkán kérdez vissza, ellenőriz vagy von felelősségre. Ha egy újságíró mégis kifejtene egy-egy témát, akkor gyakran felkészületlenséggel és arroganciával találja magát szemben. Úgy véljük, a civil szféra finanszírozása – érkezzen a pénz a romániai vagy a magyarországi költségvetési forrásokból – is tényező abban, hogy jelenleg bátorság kell bármilyen közügyben állást foglalni, véleményt nyilvánítani" – jelentik ki az értelmiségiek. A visszásságokra példaként az erdélyi magyar sajtó finanszírozásának kérdését, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosának közrádiós állása körüli visszásságokat említik. A közérdekű adatokkal való pontos és naprakész elszámolást sürgetik, illetve azt kérik a politikai elittől, hogy közvetlenül a Bukarest által az erdélyi magyarságnak szánt költségvetési keretből elkülönített összeggel, nyilvános pályázatok útján garantálja a sajtó szabadságát.
Cselekvést várnak
„Ez vészkiáltás, amelyre azonnali cselekvést várunk. Saját erőforrásainkból, azonnal tevékenykedni kell" – magyarázta lapunknak a petíció célját Néda Zoltán. Elmondta, ennek címzettje az egész erdélyi magyar politikai elit, párthovatartozás nélkül. Hozzátette, nem terveznek más akciót az ügyben, csupán a probléma fontosságára akarták felhívni a figyelmet. „Nem hosszú távú ígéreteket kérünk, amelyek mástól függnek, hanem olyanokat, amelyek megvalósíthatók" – fogalmazott a fizikus. Kérdésünkre hozzátette, bár a megfogalmazásról lehetne vitatkozni, a petíció tartalmáról reményei szerint az erdélyi magyar társadalom egészében konszenzus van. A peticíót csütörtök délig több mint százan írták alá, többen közülük azt az opciót választva, hogy nevük ne legyen publikus.
Pap Melinda
(A petíció:)
Beszéljünk megoldható problémákról!
Nyilvánvaló, hogy azok a közösségek fejlődtek és fejlődnek versenyképesen, amelyek hosszútávú befektetésekben gondolkodnak, és a demokráciára, oktatásra, tabuk nélküli párbeszédre és átláthatóságra építenek. Jólétet ott tapasztalunk, ahol adottak a párbeszéd feltételei, türelmesen meghallgatják a többségétől eltérő véleményeket is, elítélik a populista és üres szólamokat, és ahol átlátható a döntéshozás és a képviselet, számonkérhető a pénz elköltése, a jövő generáció képzése pedig kiemelt fontosságú.
Szomorúan állapítjuk meg, hogy oktatásunk leszakadóban van, sajtónkra politikai kontroll nehezedik, nyilvánosságunkat pedig tabuk szűkítik. Politikai elitünk választási programja számos olyan részt tartalmaz, amely elsősorban nem rajta, hanem a többségi döntéshozókon múlik. Ilyenképp számonkérhetősége is korlátozott, és másokra háríthatja a felelősséget a vállaltak megvalósulását illetően. Aránytalanul sok szó esik viszonylag könnyen megoldható és kedvező sajtóvisszhangot hozó problémákról. Természetesen mi is úgy látjuk, hogy fontosak a sokszínű fesztiválok, fontosak a többnyelvű feliratok, utcanevek, fontos a műemlékek, hagyományok védelme, és fontos a zászlók és a jelképek ügye. A jövő generáció megfelelő színvonalú képzése és az átlátható közügyek, a sajtó szabadsága a mostaninál azonban sokkal több figyelmet érdemel, az erdélyi magyar politikai elitnek pedig konkrét elkötelezettségeket kell vállalnia ezekért:
I. Az oktatás szempontjából úgy tűnik, hogy mostanra a történelmi múltú, eddig helyzeti előnnyel bíró magyar iskolák is elkezdtek leszakadni a román vetélytársak teljesítményétől. Félő hogy az, aki minőségi oktatást szeretne gyermekének, román tannyelvű intézményt fog választani. Ez rövid idő alatt a magyar közösség zsugorodásához, versenyképtelenségéhez, sorvadásához vezet. A színvonal hiányának a legfőbb oka az, hogy hiányzik az erdélyi magyar pedagógus-pályamodell, a megfelelő szakmai és anyagi támogatás. Ma már a nagyobb középiskolákba is nehéz jó és elkötelezett tanárokat toborozni. Hosszú távon megoldást jelenthet, ha a magyar nyelven tanító tanárok célzott segítséget kapnak, utazási és lakástámogatást, és a jól teljesítő oktatóink megfelelő ösztöndíjban is részesülnek. Ezt az égető problémát egy politikai támogatással létesített, de civil kontroll alatt működő oktatási alapítvány illetve egy széleskörű társadalmi összefogás révén tartjuk megoldhatónak. Az alapítvány megfelelő költségvetését a romániai magyar kisebbségnek szánt állami támogatásból politikai elitünknek biztosítani kell, felkutatva ugyanakkor további alternatív finanszírozási lehetőségeket is.
II. A nyilvánosság tekintetében úgy véljük, bármilyen társadalmi vita alapját adatok kell hogy képezzék és transzparencia, nem pedig előítéletek, korábbi sérelmek, vágyálmok. Ebből a szempontból azt tapasztaljuk, hogy a közügyeink illetékesei vonakodnak pontos nyilvántartást vezetni, adminisztrálni, sok a háttéralku, másfelől a létező dokumentumokhoz, a közérdekű adatokhoz való, egyébként törvényben garantált hozzáférés is akadozik. Ez meglátszik az erdélyi magyar sajtón is, amelyben kevés az önálló újságírói munka. Íródeák vagy mikrofonállvány módján azt mondja tovább, amit megmondanak neki, és ritkán kérdez vissza, ellenőriz vagy von felelősségre. Ha egy újságíró mégis kifejtene egy-egy témát, akkor gyakran felkészületlenséggel és arroganciával találja magát szemben. Úgy véljük, a civil szféra finanszírozása – érkezzen a pénz a romániai vagy a magyarországi költségvetési forrásokból – is tényező abban, hogy jelenleg bátorság kell bármilyen közügyben állást foglalni, véleményt nyilvánítani. Hadd említsük példaként az erdélyi magyar sajtó finanszírozásának kérdését, az RMDSZ-elnök sajtótanácsosának közrádiós állása körüli visszásságokat és a helyzet szimptomatikusságát, az önkormányzatok és más szervezetek pénzügyeinek elszámoltathatóságát. Kérjük politikai elitünket, hogy a közérdekű adatokkal legyen pontos és naprakész, a sajtó szabadságát pedig szintén közvetlenül a Bukarest által az erdélyi magyarságnak szánt költségvetési keretből elkülönített összeggel garantálja, nyilvános pályázatok útján.
Két olyan tág kérdéskörben - nyilvánosság és oktatás - várunk tehát előrelépést, amelyek az erdélyi magyarság döntéshozóin múlnak. A felelősség közös, a civil és a szakmai szféra kész az együttműködésre, az érdekképviselőinken múlik a kármentés és a megoldás. Már csak azért is, mert a legutóbbi felmérések szerint kérdéses az 5 százalékos küszöb elérése, amihez kétségtelen, hogy ezen problémák megoldatlansága és a konkrétumok hiánya is hozzájárult. Beszéljünk közös dolgainkról, beszéljünk a megoldható és lényeges problémáinkról!
Balázs Attila (lelkész)
Barabási Albert László (PhD, professzor)
Barabás Réka (PhD, docens)
E. Ferencz Judit (újságíró)
Erdei Ildikó (iskolaigazgató)
Gagyi József (iskolaigazgató)
Járai-Szabó Ferenc (PhD, adjunktus)
Lázár Zsolt József (PhD, adjunktus)
Laczkó György (iskolaigazgató)
Libál András (PhD, docens)
Nagy László (Phd, professzor)
Néda Zoltán (PhD, professzor)
Pap Szilárd István (publicista)
Papp-Zakor András (újságíró)
Popa Márta (iskolaigazgató)
Sipos Zoltán (újságíró)
Szabó Tünde (újságíró)
Szabó Loránd (PhD, professzor)
Tőkés Zsolt (iskolaigazgató)
Vörös Alpár (iskolaigazgató)
Krónika (Kolozsvár)

Nincs közösség, nincs iskola
Ami Fotosmartonoson, az másutt is igaz  
A gidófalvi önkormányzatnak a fotosmartonosi elemi iskola megszűntét kimondó határozata ellen tiltakozik a közösségi hálón a két EMNP-s gidófalvi képviselő, Máthé István és Szabó Ferenc.
Az iskolabezárást elkerülendő, Máthé István a szülők panaszai alapján javasolta a helyi oktatás színvonalának emelését, a délutáni oktatás bevezetését, illetve az épület, illemhelyek rendbetételét, de elismerte, hogy ezek csak hosszú távon működtethető megoldások.
Kérdésünkre a Fotosmartonost képviselő Incze Réka RMDSZ-es tanácstag elmondta: a február 6-i tanácsülésen tulajdonképpen csak elfogadták a tanfelügyelőség által közölt tényt: Fotosmartonoson idén hét negyedikes gyermek van, akik jövőre Gidófalvára járnak ötödikbe, az egyetlen jelenlegi előkészítőssel nem lehet működtetni az iskolát, így az megszűnik.
– Nem a személyi vagy tárgyi feltételeken múlik a dolog, mondta Incze Réka – hiszen rendbetett épületről beszélünk, inkább arról van szó, hogy a városban dolgozó szülők viszik magukkal gyermekeiket is, mert szervezési szempontból így könnyebb, illetve a sok helyen működő délutáni oktatás megoldja azt a gondjukat is, hogy a munkaidő végéig biztonságban tudják a csemetéket. Gidófalván pár éve megkísérelték megszervezni a délutáni oktatást, azonban a költségek miatt kihátráltak a szülők a programból.
Azt is megpróbálták, hogy az összevont osztályok helyett egy-egy külön elemi osztály működjön a község falvaiban, és bár a szállításuk az iskolabusszal meg lett volna oldva, a gyerekeknek túl korán kellett volna elindulni, hogy mindenki célba érjen 8-ra. 
– Minden megoldás újabb problémát szült tehát. Itt a tanácsnak nincs játéktere, a közösség tudna csak lépni ez ügyben – vélekedett Incze Réka. 
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Harcolnak a szülők is
Kell az iskola, de csak majd 
Nemrég írtunk Máthé István és Szabó Ferenc gidófalvi EMNP-s tanácsosok tiltakozásáról a fotosmartonosi elemi iskola bezárása ellen. A falubeli szülők is kérvényt fogalmaztak meg a gidófalvi Czetz János-iskola vezetősége felé, hogy ne szüntessék meg a fotosi tanintézményt. Sass Erika igazgatónő az üggyel kapcsolatban közleményt juttatott szerkesztőségünkbe.
„A Czetz János Általános Iskola vezetősége szükségesnek látja tájékoztatni a helyi közösséget a fotosmartonosi iskola helyzetéről, mivel az utóbbi időben sok téves tájékoztatás kering erről.
A tanügyi törvény alapján egy tanulóval nem lehet osztályt indítani, ezért az ősztől felfüggesztődik az iskola működése. (Az óvoda továbbra is működik ugyanott.) A községi iskola vezetősége, a polgármester és a helyi tanács ebben az ügyben csak annyit tehet, hogy ezt tényként elfogadja. Ez a döntés ideiglenes, ezért nem a hibást kell keresni, hanem a megoldást. Hosszabb távon ez a közösségen, a gyermeklétszámon és az iskolánk iránti bizalmon múlik. Iskolánk megfelel az európai normáknak, pedagógusaink kivétel nélkül szakképzettek, tantermeink tágasak, barátságosak.
Amennyiben a közösség a továbbiakban gyermekeit iskolánkba íratja, és a szülők nem viszik el őket a helységből, akár újraindulhat a fotosmartonosi iskola tevékenysége is, továbbá folytonos lehet az oktatás a helység más tanintézményében is” – áll a közleményben.
Hogy a fenti közlemény iskolát illető állításairól a helybeliek is meggyőződhessenek, Gidófalván pénteken 9–12 óra között az óvodában és az elemi osztályokban nyílt órákat tartanak, Fotoson és Angyaloson pedig jövő csütörtökön, azaz március 2-án tekinthetnek be a tanintézmények életébe az érdekelt szülők. 
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A most megjelent Tőkés László-breviárium bemutatójáról
A Tőkés László Alapítvány kuratóriumának rendezésében tartották meg Kisvárdán április 2-án a Hit és nemzet – Tőkés László breviáriuma című könyv díszbemutatóját, egybekötve a névadó születésnapi köszöntésével – közölte az erdélyi EP-képviselő sajtóirodája.
Az 1989 őszén, még a Ceaușescu-diktatúra bukása előtt létrejött, Temesvár üldözött lelkipásztora iránti szolidaritásból és mellette való kiállásként Tőkés László nevét felvett alapítvány számos jó ügyet támogatott az elmúlt bő negyedszázad során, s ezen felül évente kiosztja a Tőkés-díjat a nemzetszolgálatban jeleskedő személyiségek valamelyikének.
A kisvárdai alapítvány kuratóriuma az önkormányzattal karöltve szervezte meg az ünnepi köszöntést és könyvbemutatót, amelynek helyszínéül a református templom szolgált, keretéül pedig a vasárnapi istentisztelet. Százvai László lelkipásztornak a 71. zsoltár alapján tartott igehirdetését a nyilvános és ünnepélyes kuratóriumi ülés követte, amelyet Papp Angéla kuratórumi tag vezetett le. Elöljáróban köszöntötte a megjelent egyházi és közéleti méltóságokat, mindenekelőtt Tőkés László püspököt és családjának jelenlévő tagjait, továbbá Tilki Attila és Vinnai Győző országgyűlési képviselőket, Baracsi Endrét, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés alelnökét, Leleszi Tibor kisvárdai polgármestert, Lengyel Szabolcs kuratóriumi elnököt és kurátortársait, a gyülekezetet és az érdeklődőket. Nem utolsó sorban pedig Szabó Ferenc vezérigazgatót, presbitert, a Tőkés László Alapítvány kuratóriumának tagját, aki nagy szerepet vállalt a most megjelent díszkötet létrehozásában. A reformáció 500. évében kiadott breviárium jórészt magának Tőkés Lászlónak az írásaiból, beszédeiből, rádiós igehirdetéseiből, valamint ezek mellett róla szóló és hozzá intézett textusokból nyújt egy átfogó, mégis szűknek mondható válogatást úgy, hogy a teljes eddigi életpályára és életműre koncentráló, ezeknek összetettségét bemutató, fotódokumentumokkal ellátott gyűjteményből kirajzolódjon annak az embernek a képe, akit egyik méltatója a hit és a nemzet hősének nevezett.
Az Ady Endre verseivel és Buhály József festőművész illusztrációival gazdagított kötetet Jánosi Zoltán irodalomtörténész szerkesztette az általa kiválasztott szövegekből, grafikai-képi megjelenítése Farkas Ernőt dicséri, a kiadói hátteret a Magyar Napló biztosította. A szerkesztők hozzászólásukban kifejtették: egy olyan kiadványt igyekeztek letenni az olvasók asztalára, amely legfőképpen Tőkés László 28 évi küzdelmeit és munkáját hivatott bemutatni. Az ötletadó, kezdeményező Szabó Ferenc a saját indítékairól beszélt, Buhály József pedig a művészetek mecénásaként is méltatta az ünnepeltet, akit a továbbiakban többen is köszöntöttek 65. születésnapja alkalmából. Tilki Attila a kor meghatározó politikusának és egyházi elöljárójának nevezte a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspökét, aki egy évtizede európai parlamenti képviselőként is tevékenykedik, miközben továbbra is az erdélyi magyarság ügyének fáradhatatlan harcosa. Néhányan, mint például a kisvárdai polgármester, a rendszerváltozáskor szerzett élményeiket is megosztották a hallgatósággal, hiszen volt idő, amikor Tőkés Lászlóra és Temesvárra figyelt a fél világ. Lengyel Szabolcs illőnek tartotta, hogy a püspök nevét viselő alapítvány történetét és munkáját is vázolja, a kuratórium nevében pedig a jelen lenni nem tudó Tófalvi Zoltán köszöntötte egy esszészerű, „hazulról haza” küldött levélben az ünnepeltet. Végül a szolgatárs, Százvai tiszteletes méltatta azt, aki református lelkészként és püspökként egyházának egyik prominensévé vált.
A köszöntésekre és méltatásokra adott rövid válaszában Tőkés László elsődlegesen a kisvárdai polgárok 1989-beli kiállását idézte fel hálatelt szívvel, valamint az 1990. februári emlékezetes fogadtatását az itteni református gyülekezetben és lakóközösségben. Méltatta az őt nevében is megtisztelő alapítvány létrehozását és nemzetépítő tevékenységét, köszöntötte a jelen lévő Horkai László nyugalmazott kárpátaljai református püspököt, megemlékezett elődeiről, szüleiről, harcostársairól, mindazokról, akik a szolgálat és hivatás egységében erőt adtak neki ahhoz, hogy elvégezze a Teremtő által reá szabott feladatokat. A helytállás és az erkölcspolitika, a kitartó közösségépítés és a nemzetvédelem jegyében végzett munkából minden cselekvőképes embertársunknak ki kell vennie a részét – biztatott végül mindenkit a püspök, mielőtt az Úr áldását kérte volna a jelenlévőkre.
itthon.ma/kult