Leselkedő krónikások
Marosvásárhelyi Krónikák – avagy krónikák Marosvásárhelyről, néhai polgárok feljegyzései, vitái, észrevételei a város középkori és újkori életéből – mostantól könyvbe szedve, megvásárolhatóan, Sebestyén Mihály válogatásában. És két kötetben. E kötetek bemutatóján vett részt szépszámú közönség a Bernády Házban kedd délután.
Káli Király István, a könyveket gondozó Mentor Kiadó igazgatója fogadta a megjelenteket, majd a szerkesztő, Gálfalvi Ágnes szólt hozzájuk.
– A kötetek a kiadó Erdélyi Ritkaságok sorozatában jelentek meg, e sorozatnak a világháború előtt már volt előzménye. Eredetileg egykötetesre terveztük, de Sebestyén Mihály sorra hozta az érdekességeket, így kétkötetnyire duzzadt a mű.
– Ha az ember könyvtáros, állandóan olyan könyveket kérnek tőle, amelyek nincsenek meg a könyvtárban. Innen származott az ötlet, sajtó alá rendezni az egykori vásárhelyi krónikákat. Egy dolog közös bennük: hogy szerzőik marosszékiek, illetve marosvásárhelyiek voltak. Polgáremberek, egyikük kivételével – erre Tonk Sándor hívta fel a figyelmemet. A középkori és újkori város életét ábrázolják a kommentárokkal ellátott szövegek. A XVII. században Vásárhelyen krónikaíró-iskola alakult, a krónikaírás divattá vált. Egyszerű polgáremberek szabadidejükben leírták, hogy mi történt velük és mi történt a városban aznap. Az egyik szerzőnk Borsos Sebestyén bíra, Borsos Tamás apja. Borsos Tamás szövegeit nem közöljük, mert azok már megjelentek a Fehér Kötetek sorozatban, Nagy Szabó Ferenc, a szabócéh céhmesterének írásait azonban igen. Ő negyvenévesen kezdett írni, munkái átölelnek egy fél évszázadot. Mindent részletesen közöl a városi életről. Ebben Vásárhely élenjáró, más, korabeli, a városi életet taglaló munka nem született. Enyedi Lakatos Márton ugyancsak polgár és mondhatni voyeur, amolyan leselkedő krónikás. Kitűnő portrékat írt az igazi, veszekedő polgárokról, riporteri frissességgel, maró gúnnyal számol be a nézeteltérésekről 1660 és 1675 között. De közöljük – többek között – még Petri Nagy György és Rozsnyai Dávid írásait is. A teljes szöveget adjuk és igyekeztünk az olvasmányosságot szem előtt tartani anélkül, hogy a filológia szabályait áthágnánk. Mellékletekkel, hely- és névmutatóval, magyarázatokkal láttuk el a könyveket, amelyekben folyamatos mesélést olvashatunk. Kár, hogy Jókai nem inspirálódhatott belőlük. A sorozat eredetije Jancsó Elemér nevéhez köthető, 1938-ban indult, és keretében '48-ig jelenhettek meg kötetek. A Mentorén kívül van egy másik folytatása is, a Kriterion Téka-sorozata, az már hozzáedzte a közönséget a történelmi szövegekhez. Nekünk még jobbat kell csinálnunk – mondta Sebestyén Mihály.
– Átlagolvasóknak szánjuk a sorozatot, ezért is ügyeltünk az olvasmányosságra – tette hozzá a szerkesztő. – Két típusú szöveggel dolgoztunk: amelyeket már átírtak egykori szöveggondozók – mellesleg nagyon szépen –, és amelyek kézírását úgy kellett kisilabizálni. Az átírásnál a tájszólás jellegzetességeit ott is megőriztem, ahol az nem volt következetes. Rendkívül szórakoztató, regényes és egyáltalán nem száraz történelmi szövegekről van szó, ráadásul ez már a második idei kötetünk, amely Vásárhelyhez kapcsolódik. És hamarosan újabb következik: Szabó Éva Erzsébet Vásárhelyi villanypózna című könyve, amelyben a szerző két világháború közötti Palás-közi élményeit meséli el, tulajdonképpen a Palás-köz történetét írja le.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Pillanatképek, visszaemlékezések – Szabó Éva Erzsébet könyve*
Vásárhelyi villanypózna
Ajánlás és elöljáró beszéd az alant leírtakhoz
Elmondok itt most belőlük egy keveset, s kérve kérem a múltat, hagyjon itt magából néhány töredéket, pár színfoltot, hadd gyönyörködjünk benne, s álmodozzunk, álmodjuk magunkat vissza, ha csak egy rövidke, kevés kis időre, csak annyira csupán, míg tart a tollnak ereje, s a megfáradt szívnek végső, utolsó dobbanása.
Nem voltunk nagy város. Talán egy közepesnek is alig mondható, poros, sáros, ám megyei központ a Görgényi- és Gyergyói-havasok aljában, lágyan ívelő, lankás hegyoldalakkal körülvéve, melyek, mint védőpajzs, húzódnak körbe a város peremén. Szűk, girbe-görbe, keskeny sikátorai, apróbb mellékutcái rendre belekapcsolódnak a várost átszelő, széles és nagy úttestekbe, hogy aztán eljussanak a nagy kiterjedésű központba, a Rózsák terére. Ősi templomát, a református Várbeli templomot már maga II. József osztrák császár és király is látta és jól ismerte. Nem egy alkalommal látogatott el a hétbástyás várudvar ódon falai között meghúzódó, általuk épített kaszárnyákhoz s katonai létesítményekhez, kultúrát s szellemi felemelkedést hagyva maga mögött.
Történelmi hely vagyunk, hisz ennek a templomnak falai között kiáltották ki II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé. A sok rombolás, kegyetlen garázdálkodás dacára a város megmaradt, hiába akarták sokan oly sokszor megsemmisíteni, nem tudták elpusztítani.
A két világháború közti időszakban Dr. Bernády Györgynek, a széles látókörű és nagy tudású embernek sikerült minden tekintetben átalakítani a város arculatát. Felrázta lagymatag mivoltából: életlendületet, programot s munkalehetőséget biztosított a lakosság részére. Ő volt az az ember, aki európai szintű kultúrát, rangot és civilizációt hozott magával. Megemlítésre méltónak tartom megvalósításaiból az egész város csatornázását, a vízvezeték s teljes hálózati rendszerének bekötését, utcák, közterek rendbe tételét, a Maros gátjának felépítését, a turbina és közüzemi központ létesítését. Rengeteget tett a kultúráért, közegészségért, egyszóval a felemelkedésért. Zeneiskolát, konzervatóriumot létesített, hol a zongora szakon többek között Erkel Ferenc unokája, Erkel Sarolta, Sárika néni tanár és zongoraművész oktatott. Kultúrközpont lett a Bolyaiak városa, Székely-Marosvásárhely.
Bernády György polgármester áldott keze munkájának nyoma örökre beleivódott a város házainak falaiba, pityókaköves utcáiba, a gát s annak áramot hajtó motorjába, vizének morajába, s a városszéli vámházak pléhlobogós bódéiba.
Én ennek a városnak vagyok a szülöttje, itt éltem le életemet, azonban néminemű okok miatt ott kellett hagyjam. Most, ahova kerültem, ott csak vagyok, valahogy elvagyok. De hagyjuk a keservet, az elmúltért való prünnyögést. Inkább kotorjunk ki valami kedvesebbet, hangulatosabbat belőle.
Családom általam szeretett minden kedves tagjának, valamint a tisztelt olvasónak ajándékozom ezen emlékképeket. Olvasgassák, olvasgassátok, s ha jónak találjátok, kössetek barátságot a bennük leírt főbb- vagy mellékszereplőkkel. Tartsatok velük, rágódjatok, vagy szórakozzatok rajtuk kedvetek szerint. De egyet, egy nagyon fontosat ne hagyjatok számításon kívül. Mégpedig azt, hogy vessen néhanapján mindenki egy szempillantást az általa eddig megtett életútra. Legyen elég bátorsága szembenézni önmagával, lelkiismeretével, mert nem árt elgondolkozni egy s más dolgon, ha egyébként nem is, csupán a jövőre való tanulság-okulás végett. Soha ne engedje senki szívében elkopni a szép, a nemes, egymás iránti tisztelet és megbecsülés magasztos érzését. Maradjon örök útitársatok az időtálló és mindig hűséges visszaemlékezés.
Felhők, könnyed, kis bodorfelhők, miket én itt papírra vetettem, s hogy mit is szeretnék elérni velük? Egyet, egyetlenegy valamit, de nagyon nagyot, mit megfizetni sokszor még pénzzel sem lehet: egy mosolyt az arcon, egy jóízű nevetést. Egy őszintét, de ha többre nem is futja, még egy tiszteletteljes vigyorral is megelégszem, mert akkor tudom, hogy a nyájas olvasó valamit csak megszívlelt belőle.
És még egyet, mielőtt még elfelejteném: ha jól odafigyelünk, szinte halljuk az elmentek hangját. Együtt vagyunk, holtak és élők, mint jelen és jövő. Jó tanácsokat osztogatnak, utat mutatnak, mely bizonyára fontos és hasznos lesz az előttünk álló időre. Nem kérkednek, nem hivalkodnak, ám halkan izengetnek valamit, egy megszívlelendőt, egy fontosat.
Ezen gondolatokkal zárom soraimat és igen nagy bizakodással indítom útjára szerény s lélekből jött irományomat, reménykedve, hogy tollamnak s hátamnak koptatása nem volt éppen felesleges és hiábavaló.
Szabó Éva Erzsébet
*
Szabó Éva Erzsébet: Vásárhelyi villanypózna /Under-ground Kiadó, Budapest/
A kötet a napokban jelent meg az under-groundkiado.hu gondozásában. Szerkesztette Balázs Ildikó, a szerző lánya. Népújság (Marosvásárhely)