"A közvélemény még most sem igazán tudja, hogy az 1956-os magyarországi forradalomnak erdélyi mártírjai és áldozatai is vannak. Az 56-os magyarországi forradalommal kapcsolatos egyik legnagyobb romániai koncepciós per színhelye Temesvár volt. Ebben az ügyben 380-420 embert tartóztattak le rendszerellenes fegyveres szervezkedés vádjával, közülük 57-et elítéltek, a lehető legsúlyosabb büntetést szabva ki rájuk: tíz embert kivégeztek, a többiek több mint 1300 börtönévet kaptak. A Szoboszlay nevével fémjelzett kirakatper történelmi értékelése még várat magára, de egyre több írás, könyv, emlékhely jelzi, hogy az utókor végre helyére akarja tenni ezeket a dolgokat is. Budapesten, a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában az 1956-os erdélyi áldozatok emlékére 1999-ben elkészült az első emlékmű: Fresch Ottó Anya és gyermeke c. alkotásának hátoldalára került az Erdélyben kivégzettek vagy a börtönben elhunytak neve. Az emlékművön 23 név szerepel, közülük 13 a Szoboszlay-per vádlottja. Az erdélyi születésű Erdélyi Zoltán sírköves készítette alkotás felavatására 2003. június 16-án, Nagy Imre volt miniszterelnök kivégzése évfordulóján került sor. Magyarországon tehát már van emlékhelye az 1956-os erdélyi áldozatoknak, illendő lenne valahol Arad vagy Temes megyében is hasonló emléket állítani. Magánszemélyek részéről kezdeményezés is született erre: az első adományozók egy leendő emlékhelyre Stelcz Gyula, a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájának gondnoka, Szoboszlay Alexandra (Szoboszlay Aladár húga) és Péterszabó Ilona, az 56 után 57-en a temesvári perben c. könyv szerzője. /Az 1956-os áldozatok emlékének megörökítésére. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 10./"

Az 1958. május 30-i bírói ítélet alapján halálra ítélt, majd kivégzett Szoboszlay Aladár egykori római katolikus lelkipásztor ügyében perújrafelvételt kezdeményezett Kincses Előd. A marosvásárhelyi ügyvédet Szoboszlay nővére, a Budapesten élő Szabó Emilné Szoboszlay Alexandra kereste meg, hogy rehabilitáltatni szeretné igazságtalanul kivégzett fivérét, akinek haláláról csak 1989. decemberében szerzett tudomást. Addig sem róla, sem a per többi kivégzettjéről nem tudtak a hozzátartozók semmi bizonyosat, ahogy még most sem tudják, hol vannak eltemetve. A 2007. januárjában elindított perújrafelvételt azzal a magyarázattal utasították vissza, hogy az ország akkori törvényei szerint a bíróság jól döntött, tehát nem indokolt a rehabilitáció. Kincses Előd megfellebbezte a döntést, a fellebbezés tárgyalását a jövő héten tartják. „Ha helyet adnak a perújrafelvételnek, az precendens értékű lesz, hiszen akkor az a Szoboszlayval egy időben halálra ítélt és kivégzett másik kilenc áldozat rehabilitációját, illetve annak a 47 személynek a kárpótlását is maga után vonja, akiket börtönre, illetve kényszermunkára ítéltek ebben a perben” – magyarázta az ügyvéd. Románia az egyetlen ország a posztkommunista államok közül, ahol még nem történt meg a kommunizmus áldozatainak a rehabilitációja, Kincses bizakodik: az Európai Unió tagállamaként Romániában is elérkezett az ideje, hogy szembenézzenek a múlttal. A Szoboszlay-per iratait, a magyarországi 1956-os forradalom romániai visszhangjának áldozatairól az adatokat Tófalvi Zoltán gyűjtötte össze és egy részét a Mentor Kiadónál megjelentette. A szabadságvesztésre ítélteket 1964-ben kegyelemben részesítették, de a büntetés és annak következményei ma is érvényesek. /Antal Erika: Perújrafelvételt kér Kincses. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./ A per újratárgyalását Ana Covrig bíró elutasította. Azzal indokolta döntését, hogy a katonai törvényszék jogosan járt el. „A bírónő ráadásul az 1968-as Büntető Törvénykönyvre hivatkozik, holott az ügy azelőtt tíz évvel történt” – részletezte Kincses Előd. „A vagyonelkobzás ma is érvényes, ami azt jelenti, hogy még a leszármazottak sem kaphatják vissza azt, amitől a kommunista rendszer megfosztotta apjukat, nagyapjukat. Felfoghatatlan, de nálunk ők még mindig bűnösöknek számítanak” – mondta Kincses. Amennyiben Romániában elveszítené a pert, Szabó Emilné és jogi képviselője a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulna. /Szucher Ervin: Szoboszlay Aladár rehabilitálását szeretné a kivégzett testvére. = Krónika (Kolozsvár), máj. 28./

Perelnek a Szoboszlay-per áldozatainak hozzátartozói
Áldozatonként 2,2 millió lejes erkölcsi kártérítést igényelnek a román államtól az 1958-as Szoboszlay-per áldozatainak leszármazottai. Az első tanúmeghallgatásra tegnap került sor. Gondot jelent, hogy a perek különböző helyszíneken zajlanak.
Tanúként hallgatták meg az 1958-as Szoboszlay-per két túlélőjét, Ferencz Ervint és Orbán Pétert tegnap délben a Hargita megyei törvényszéken. A két idős elítélt az áldozatok leszármazottjai által indított fájdalomdíjperben tanúskodott a több mint fél évszázaddal ezelőtt történtekről.
Amint arról beszámoltunk, háromesztendős pereskedés után tavaly a kolozsvári táblabíróság felmentette a Szoboszlay-per 57 elítéltjét. Az egykori katonai törvényszék által hazaárulással vádolt Szoboszlay Aladárt és további kilenc társát még 1958. szeptember elsején kivégezték, a többieket börtönbüntetésre ítélték. A halálraítéltek hozzátartozói a mai napig nem szereztek tudomást szeretteik holttestének a hollétéről. A most zajló perben Safta Mária Ildikó a kivégzett apja, Tamás Imre, Maria Şerban a szintén a halálba küldött apja, Arcadie Crâsnic, valamint Pataki Alexia Mária a megölt apja, Pataki Zoltán és azonos sorsú nagynénje, Pataki Alexia után áldozatonkénti 2,2 millió lejes erkölcsi kártérítést igényel a román államtól.
A tanúk szerint – akiket húsz, illetve huszonöt éves szabadságvesztésre ítéltek – ennél lényegesen többet ér egy-egy emberi élet. A 92. életévébe lépett Ervin atya az őt és sorstársait érintő, múlt rendszerbeli kegyetlenségekről számolt be a törvényszéken. Kérdésünkre, hogy maga számára, mint aki a Szoboszlay-per elítéltjeként évekig ült börtönben, majd 1980-ban újból letartoztatták, miért nem igényel fájdalomdíjat, a lelkész elmondta, őt a becsületbeli kártérítés érdekelné. „Engem nem a pénz, hanem a becsületbeli kártérítés foglalkoztat, azonban most értesültem arról, hogy a politikai foglyokat ilyesmi nem illeti meg. Romániában mindenkinek jár, még a tolvajoknak is, csak nekünk nem” – kifogásolta a gyergyószárhegyi kolostorban élő pap.
„Annak ellenére, hogy 1958-ban egyetlen ítélettel, egyetlen helyen döntöttek az ötvenhetek sorsáról, illetve a tavaly szintén egyetlen ítélettel mentették fel valamennyiüket, a pénzügyminisztérium kérésére a Maros megyei törvényszék felszabdalta a pert, így ahány fájdalomdíj-igénylő van, annyi pert kell beindítanunk. A pénzügyi tárca rondaságára vall, hogy körbeutaztatja az országot az idős tanúkkal” – nehezményezte a tegnapi csíkszeredai tárgyalás után Kincses Előd, a kárvallottak jogi képviselője. Kérdésünkre, hogy ezek szerint születhetnek-e egymásnak teljesen ellentmondásos ítéletek, a marosvásárhelyi ügyvéd igennel válaszolt. „Az erkölcsi kártérítés, avagy a fájdalomdíj megítélése még mindig a román igazságszolgáltatás cseppfolyós része. A döntések nagyrészt bírói hasra ütéssel születnek” – magyarázta lapunknak Kincses.
Maga a Szoboszlay-per újratárgyalása sem bizonyult zökkenőmentesnek. A marosvásárhelyi ügyvédet 2007-ben Szoboszlay Aladár lánytestvére, Szabó Emilné bízta meg bátyja perének újravételével. Az ügy a lehető legrosszabbul rajtolt: előbb sem a katonai, sem a polgári kolozsvári törvényszék nem akarta újratárgyalni a valamikori katonai törvényszék ügyét, majd amikor a fővárosi Legfelsőbb Ítélő- és Semmitőszék a táblabíróságra utalta a pert, az ottani törvénybírók elutasították Szabó Emilné kérését. A bukaresti legfelsőbb törvényszék elfogadta Kincsesék fellebbezését, és visszahelyezte a pert Kolozsvárra. Tavaly a felperes és ügyvédje másodjára sikerrel járt.
(Kivégzés lett a vége a forradalmi szervezkedésnek. Szoboszlay Aladár 1925-ben született Temesvár-Mehalán, Kolozsváron érettségizett, majd 1948-ban szintén Temesváron szentelték pappá. Négy évig Pécskán szolgált, majd káplánként visszakerült a Béga-parti városba. Itt kezdte el 1956 végén megírni a Confederatio című művét, amelyben kifejtette nézeteit egy Arad központú, közös román–magyar konföderáció létrehozásáról. Ennek megvalósítására már ’55-ben társakat keresett és talált. Legfőbb segítője Reusz Klára és Alexandru Fântânaru aradi román ügyvéd lett. Azt tervezték, hogy a magyar forradalommal egy időben Romániában is forradalmat robbantsanak ki. Fântânaru felvette a kapcsolatot a Fogaras környékén bujkáló kommunistaellenes román partizánokkal, valamint a mozgalomba sikerült beszerveznie egy páncélos ezredest, akinek az lett volna a feladata, hogy egységeit Caracalból a fővárosba vezesse, és megszállja a stratégiailag legfontosabb épületeket, amihez felfegyverzett székely katonák is csatlakoztak volna. Szoboszlaynak több csíki embert is sikerült bevonni a szervezkedésbe, így a mozgalom egyik központja hamarosan Csíkszereda lett. Az államhatalom viszonylag hamar tudomást szerzett a szervezkedésről. Egy Iosif álnevű besúgó jelentette fel a szervezkedőket, aki maga is be volt vonva a készülődésekbe. Ezek után az egykori román titkosszolgálat, a Szekuritáté emberei letartóztatták a konspiráció résztvevőit, majd a Kolozsváron sorra kerülő, Szoboszlay-perként ismert eljárásban 57 személyt ítéltek el. Közülük 11-et golyó általi halálra, a többieket pedig átlagosan 17 esztendő szabadságvesztésre. A 11 halálraítéltből végül 10-et végeztek ki, köztük Szoboszlayt Aladárt is.)
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)