Okt. 28-án Dutka Ákos nevét viselő vers- és prózamondó találkozót szervez Nagyváradon a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD). Szeretnék Dutkát visszaadni Váradnak, emléktábla elhelyezését is tervezik Dutka szülőházán, és kötetének kiadása is szóba jött, világította meg a rendezvény célját Szabó Emese, az NMD Kulturális Szakosztályának vezetője. /Kulcsár Andrea: Vers- és prózamondó találkozó. Dutka Ákos többet érdemel a szülővárosától. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 6./

"Okt. 22-én egyetlen jelölt sem érte el tegnap a megfelelő jegyet a torockói versenyvizsgán, két hét múlva új versenyvizsgát kell kiírni. Felháborodást keltett a néprajzos szaktekintélyek körében a torockói néprajzi múzeum muzeológusi állásának betöltésére kiírt pályázat körüli helyzet. A szakértők attól tartanak, hogy nem a megfelelő személy veszi át a muzeológusi tisztséget, ami az ismert intézmény leromlását vonhatja maga után. A lezajlott versenyvizsga bizottságába egyetlen magyar szakember sem került be. A torockói néprajzi múzeum élére a múlt évben felmondott igazgató helyére - ideiglenes jelleggel - Lasser Ágnest nevezték ki, aki addig takarítónőként dolgozott a polgármesteri hivatalban. Mivel a két intézmény ugyanazon épületben kap helyet, Lasser párhuzamosan végezte takarítónői teendőit és a néprajzi múzeum igazgatását. Most a muzeológusi állás betöltésére két személy jelentkezett: Lasser Ágnes és a helyi iskolában oktató Szabó Emese. Szabó Emese azt gyanítja, hogy továbbra is a múzeum jelenlegi vezetőjét akarják tisztségében tartani. Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke kifejtette: fennáll a veszély, hogy az intézményt egyszerűen "bedöglesztik", ha nem a megfelelő személy kerül az élére. Az intézménynek olyan személyre van szükség, aki gyarapítani is képes a gyűjteményt, valamint kutatást is tud végezni. Pozsony sérelmezte, hogy a pályázat kiírásakor nem értesítették a kolozsvári egyetem néprajzi tanszékét, de még a magyar nyelvű napilapokban sem hirdették meg az állást. /Lázár Lehel: Takarítónőből múzeumigazgató? = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./"

"Szabó Emese tanítja az egyre fogyó torockói gyermekeket, diplomásként nem nyerhette el versenyvizsgán a néprajzi múzeum vezetőjének tisztségét, azt egy szakképzetlen kapta. A múzeum átrendezését szeretné elérni, de ötleteit nem hallgatták meg. /Győrfi Dénes: Mi lesz veled Torockói Múzeum? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./ "

A kolozsvári székhelyű Román Mozart Társaság évről évre megemlékezik néhai tiszteleti tagjáról, Végh Sándorról, a legendás hegedűművészről, aki Kolozsvárt született 1912-ben. Korán elkerült szülővárosából, 1945 után Magyarországról is, ahol mint a Magyar Vonósnégyes alapítója és a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára akkor már a zenei élet élvonalához tartozott. A Román Mozart Társaság elnöksége évente odaítél egy Végh Sándorra emlékeztető ösztöndíjat, amely az özvegy, Végh Alice asszony adománya. Idén ketten is megkapták: Mihaela Goje és Szabó Emese. /László V. Ferenc: Végh Sándor-ösztöndíjak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./

Torockón koncertek, nótaestek színhelye volt a Kriza János Művelődési Ház. Fellépett a 150 tagú szentegyházi gyermek-filharmónia, Haáz Sándor karnagy vezényletével. Haáz Sándor szigorúan és következetesen foglalkozik növendékeivel, próbákról nincs hiányzás, a kórusba felvételi vizsgával lehet csak bejutni. Aug. 14-én, a nótaesten zsúfolásig megtelt a terem. Felléptek Ötvös Csilla, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Fényes György, az ATV közkedvelt magyarnóta- és cigánydal-énekese, valamint a torockói származású, Budapesten élő Vígh Levente nótaénekes. A fellépéseket Horváth Sándor és híres cigányzenekara kísérte. /Szabó Emese: Előadóestek Torockón. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 26./

A torockói iskola a régió egyik legrégebbi oktatási intézménye. Az első írásos dokumentum 1595-ből származik. Az iskola infrastruktúrája megfelel a korszerű követelményeknek, azonban csak egy elsős diákunk van, ami az I–IV. osztály összevonását eredményezi, tájékoztatott Deák Szilárd igazgató. Az V–VIII. osztályban összesen 56 tanuló van – ez nagy hátrányt jelent pályázatok esetén. Az iskola fejlesztésében oroszlánrész jut a budapesti Bocskai István testvériskolának. Ha megszűnik az iskola, néhány évtized múlva kihal az elöregedőben lévő falu is. /Szabó Emese: Kitűnő körülmények,  kevés gyerek. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 21./

Franz Schubert Asszonyháború című egyfelvonásos operáját mutatták április 28-án Kolozsváron a Magyar Operában, Szabó Emese rendezésében, a szövegkönyvet Orbán János Dénes írta, díszlet- és jelmeztervező Dobre-Kóthay Judit. /Asszonyháború az opera színpadán. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 28./

Franz Schubertet dalszerzőként, valamint szimfonikus és kamarazene-szerzeményei révén ismerik. Schubert operakomponistaként is tevékenykedett, de ezek az alkotásai nem bizonyították életképességüket: ezeket ritkán vagy egyáltalán nem játszották. Szabó Emese rendező bátorságára volt szükség ahhoz, hogy egy sosem látott/hallott Schubert-opera, az Asszonyháború rendezésére adja a fejét. Kulcsár Szabolcs vezénylése a schuberti dallamvilág tökéletes megértéséről tanúskodott. A darab mondanivalójához találó díszleteket és jelmezeket Dobre-Kóthay Judit alkotta meg. /Asszonyháború – opera a semmiből. Schubert-opera országos bemutatója a Kolozsvári Magyar Opera színpadán. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./

A szerzők jelenlétében ismertették az április 5-én bemutatásra kerülő két kortárs operát április 3-án Kolozsváron, a Magyar Opera előcsarnokában. A Római láz, illetve a Szirén, „két magyar egyfelvonásos a múlt századból” . Fekete Gyula elmondta: első operája, a Római láz 15 éve íródott angol nyelven, chicagói tanulóéveinek vizsgadarabjaként, Edith Wharton novellája nyomán. 1996-ban a Budapesti Kamara Opera vitte színre magyar nyelven, ezt követően angolul is játszották Chicagóban, két alkalommal pedig olasz nyelven, Olaszországban. A Római láz kétszemélyes kamara-opera. Selmeczi György 17. évadját kezdi az Operában karmesterként, rendezőként, szerzőként viszont most mutatkozik be először. A Szirén első operája, amely Szőcs Géza egy kevésbé ismert novellájából született – a librettót is ő írta. A darab a 80–90-es évek fordulóján, franciául, luxemburgi megrendelésre íródott, 1997-ben a luxemburgi Conservatoire adta elő franciául. A darabot két éve Budapesten a Művészetek Palotájában mutatták be nagy sikerrel. A két operát ezúttal a fiatal rendező, Szabó Emese viszi színre. /F. I. : Országos bemutatók a Kolozsvári Magyar Operában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./

A kolozsvári Magyar Opera új évadáról Simon Gábor igazgató elmondta: a november 2. – december 22-e között sorra kerülő Európai Színházi Unió XVII. Fesztiválja miatt az intézmény egyelőre nem tudott igazán terveket szőni az évad első felére, ezt az időszakot átengedték a fesztivált szervező Állami Magyar Színháznak. Ennek fejében azonban nem kaptak semmiféle segítséget sem a színház vezetőségétől, sem a Művelődési Minisztériumtól annak megoldására, hogyan is pótolják a kieső periódust. Valószínűleg kiszállásokat fognak szervezni, azonban ez is pénzbe kerül. A Keringő Szerelmeseinek „Johann Strauss” Román Társasága szeptember 7–13-a között rendezi meg Kolozsváron a VII. Johann Strauss Nemzetközi Fesztivált, amelynek nyitó hangversenye a Magyar Opera épületében lesz. A fesztivál keretében az opera társulata bemutatja Verdi Traviata című operáját. Októberre tervezték az évad első bemutatóját: Henry Purcell Didó és Aeneas, valamint Jean-Philippe Rameau Pygmalion című művét Szabó Emese rendezésében láthatja a közönség, karmester: Kulcsár Szabolcs. A reneszánsz év jegyében Ciro Pinsutti: Mattia Corvino című művét Demény Attila állítja színpadra, karmester: Rózsa Ferenc. /Köllő Katalin: Felemás évadkezdés a Magyar Operában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./

Jegyáremelés nélkül, hét új előadással készül az új évadra a Csíki Játékszín társulata. Parászka Miklós elmondta, nem engedik, hogy a gazdasági válság színvonalbeli esést okozzon. Idén korábban kezdik az évadot, szeptember 12-én, amikor az Urs Widmer Nagykutyák című darabjából készült előadást mutatják be. Molnár Ferenc Liliom című művét Victor Ioan Frunza rendezi. Szilveszterre és a farsangi időszakra kínál szórakozást Nemlaha György Mesék a musicalről című darabja, melynek rendező-koreográfusa Csutka István lesz. További bemutatók: William Shakespeare Szentivánéji álom című komédiájából készült musical Szabó Emese rendezésében, zenéjét Cári Tibor szerezte, egy mozgásszínházi előadás, Neil Simon Furcsa pár /rendező: Parászka Miklós/, Hamlet című előadásukkal magyarországi turnén vesznek részt, A kék madár című előadásukat pedig októberben a Sepsiszentgyörgyi Nemzetiségi Színházi Kollokviumon játsszák majd. Az évad második felétől visszatér a Csíki Játékszínhez Kozma Attila színművész. /Varga László: Hadat üzen a válságnak a Csíki Játékszín. = Krónika (Kolozsvár), szept. 2./

Új, őszi arculat az Erdély Tévén
Új, őszi arculattal jelentkezik szeptember közepétől az Erdélyi Magyar Televízió (ETV). A változás legfontosabb szempontja a fiatalos lendület és az erdélyi táj szépségeinek, pillanatképekben való bemutatása. A zenei aláfestést a folk-jazz zenét játszó nemEZ zenekar készítette a tévének.
Az arculatváltás szellemében szeptember 29-től, új, 10 részből álló, dokumentumfilm sorozat is indul (szerdánként 20 órától, ismétlés pénteken 20 órától és szombaton: 10-tól). A Retropolisz rendezője Keresztes Péter, szakmai irányító Guttmann Szabolcs, narrátor Szabó Emese, szerkesztő-operatőr Tóth Orsolya, szerkesztő-riporter Bodó Előd, az ETV felelős szerkesztője.
„Ezzel a sorozattal be akartuk mutatni, hogy Erdélyben mennyire gazdag az épített örökség, és érdemes ezzel foglalkozni, mert az amit látunk az nem egy téglarengeteg, hanem épülő- szépülő történelem és valóság. Elsősorban a fiatalokhoz szólunk. Érdekes történetekkel, nem pedig száraz adatokkal próbáljuk megszólítani őket” – nyilatkozta lapunknak Keresztes Péter. A televízió szerint úgy az új arculat, mint a dokumentumfilm értékközvetítés.
„Mindkettőt fiatal csapat készítette és az Erdélyi Magyar Televízió szemléletvilágát tükrözik” – hangsúlyozza a televízió vezetősége. A dokumentumfilmhez játék is kapcsolódik. A tévénézőknek nem kell mást tenniük, csupán figyelmesen végignézni az egyes részeket, és telefonon vagy sms-ben válaszolni a filmek végén látható kérdésekre. Az Erdélyi Magyar Könyvklub jóvoltából értékes könyveket lehet nyerni. Minden rész, a hét folyamán ismételten megtekinthető lesz. Új Magyar Szó (Bukarest)

Évadnyitó
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera (KMO) kinevezett igazgatója a 2011- 2012-es évaddal kapcsolatos sajtótájékoztatóján elmondta: minden idők egyik legsikeresebb évadját zárták a tavaly, ami a premierek sokaságát, külföldi megjelenések színességének sokaságát jelenti.
Ami a múlt évadot illeti, Venczel Péter által komponált Ali Baba és a negyven rabló- előadása 8 teltházat ért meg, ami a mai körülmények között nem lebecsülendő. Az évad végén bemutatták Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia, Ruggero Leoncavallo: Bajazzók, majd a Giacomo Puccini Gianni Schicchi, Vajda János Mario és a varázsló opera-alkotásokat. Mindenik bemutató méltó volt a KMO hagyományaihoz.
A következő 2011-2012-es évad sem adja alább elképzeléseit.
Évadnyitó előadás Kálmán Imre Csárdáskirálynő operett, három felvonásban. Sok új szereplővel, akik bizonyíthatják, Kolozsvárnak megvan a tiszteletet érdemlő operett hagyománya. Vezényel Incze G. Katalin, Kulcsár Szabolcs. Rendező Selmeczi György. Az előadás időpontja 2011. szeptember 22, 18.30 óra.
Bemutatók a 2011-2012-es évadra a következők: Szentek és démonok. Színpadi fantázia Liszt Ferenc életéről és műveiről. A szöveget Egyed Emese gondozza. Rendező Selmeczi György.
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő. Rendező Szabó Emese.
Szilveszteri előadás, rendező Gombár Annamária.
Gaeteano Donizetti: Szerelmi bájital. Rendező Kürthy András.
Tavaszi áldozat, balettelőadás, rendező Jakab Melinda.
Sok előadáson kettős szereposztással találkozhatunk, ami azt is jelenti, a kolozsvári operát és operettet kedvelő közönség még színesebb előadásban láthatja, akár többször is, az előadásokat. Lehetőséget adva azoknak a fiataloknak, akik tagadhatatlanul megérdemlik, hogy egy jól átgondolt vezetéssel, tehetségük a nagyközönség elé kerüljön.
Az évad egyik kivételesen érdekes eseménye, hosszú évtizedek kihagyása után, a KMO meghívást kapott Óromániai vendégszereplésre. A Krajovai (Craiova) Operafesztiválon vesznek részt.
A társulat Szép Gyula tudomása szerint a Kárpátokon túl 1871-ben szerepelt Bukarestben. Az elmúlt években többször provokálták a bukaresti Operaházat, sajnos sikertelenül. Most úgy néz ki, szerintem Krajova jobb hallással, rendelkezik, amiben benne lehet a visszahívás lehetősége is. Nem beszélve a szólista felkérésekről.
Október 6. -17. között zajlik a Nemzetközi Liszt Ferenc Fesztivál, melynek eseményeiről egy későbbi sajtótájékoztatón Horváth István karmester a médiát bővebben fogja felvilágosítani.
Az idén körülbelül harminc művet fognak játszani, köztük olyanokat is, melyeket eddig kevésszer játszottak.
A Marosvásárhelyi Színház felkérte a Kolozsvári Magyar Operát, hogy vegyenek részt az ők bérletrendszerükben. Ez most van kialakulóban. Egyelőre most csak egy előadást ígértek, de ha a visszajelzések megfelelőek, akkor a kört bővíteni lehet.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

A dráma és a pedagógia összeolvadása
Az Országos Drámapedagógiai Napok helyszíne volt a váradi Szent László Római Katolikus Gimnázium óvodája. A kétnapos rendezvényre sokan érkeztek.
A Nagyváradi Drámaműhely szervezésében 1997 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal tizenötödik éve szervezik meg a drámapedagógiai napokat, amelyre idén is számos pedagógus érkezett. A kétnapos képzés megnyitóján jelen volt Pető Csilla parlamenti képviselő, Szabó Emese a Szent László óvoda vezetője, János Szatmári Szabolcs a Partiumi Keresztény Egyetem rektora és Soós Sándor a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Bihar megyei elnöke. Pető Csilla elmondta, hogy a drámapedagógiai képzés mögött nagyon sok év küzdelme áll, viszont mára már bátran ki lehet jelenteni, hogy Nagyvárad a drámapedagógia fővárosa lett. Hozzáfűzte: „Sokan fenntartásokkal fogadták ezt az alternatív képzést, de az évek alatt bebizonyosodott, hogy ez a módszer helytálló és sok érdeklődőt vonz.”
Módszertan
Továbbá a nulladik osztály kérdését vetette fel. Elmondta ez egy olyan megoldás, amellyel a fiatalok iskoláztatása nem 14, hanem 16 éves korukig tart. „Eddig 14 éves korukba végezték el a gyerekek a nyolc osztályt és sok helyen már ezután munkába állították őket. Az új törvény ezt akadályozza meg.”-tette hozzá Pető Csilla, majd elmondta, hogy azok akik a nulladik osztályokban fognak tanítani hatékonyan felhasználhatják a képzésen szerzett tudást és azok a pedagógusok is akik tanulási nehézségekkel küzdő diákokat tanítanak. János Szatmári Szabolcs a színház, templom, iskola hármasságáról beszélt, hozzátéve azt, hogy a drámapedagógia lényege az ismeret közvetítése, a közösségi élmények és az önismeret. Elmondta, hogy a PKE szívesen vendégül látja a jövőben az ilyen és ehhez hasonló képzéseket. Végezetül Soós Sándor elmondta, hogy a szervezőknek nagy kihívás a minden évben megszervezni az eseményt, de a RMPSZ és a Bihar megyei szervezet a lehetőséghez mérten támogatja a drámapedagógiai képzést.
Előadók
A köszöntők végén Rusz Csilla főszervező ismertette röviden a napi programot, ami után kezdetét vette a képzés. A résztvevők négy csoportot alkotva különböző témájú előadásokat hallgathattak meg hazai és magyarországi drámapedagógusoktól. Kovács Andrásné Jászfényszaruból, Bíró Gyula Szarvasról, Dr. Előd Nóra Budapestről, Kiss Tibor és Kovács Éva Fótról, Emont Rusz Mónika Párizsból, Kunné Darók Anikó és Kun Dóra pedig Jászberényből érkezett, hogy megossza drámapedagógiai tudását és tapasztalatát a résztvevő óvónőkkel, tanítókkal és tanárokkal. A képzés alatt Nemezmesék címmel kiállítást tartottak Erős Zsuzsa, Bíró Erzsébet és Bacsó Pál Erika nemez munkáiból.
A kétnapos képzés előadásai: Árnyak játéka, Integrált Tantárgyak és művészeti nevelés, Bábjáték koktél, Kávémasina (egy magyar népmese feldolgozása), Philemon és Baucis (a hitestársi hűség jelképe), Jálob-játéka (testvérkapcsolat, szemet szemért elv, élelmesség-átverés határai), Személyiségfejlesztéstől a színpadig, Doja- a cigány tündér (Szécsi Magda művein kersztül bepillantás a cigány mitológiába), Bemutató gyerekekkel, A kíváncsiságvezérelt módszer, Szülői értekezletek szervezése drámás eszközökkel.
Nagy Noémi
erdon.ro

Erdélyiségem természetrajza – erdélyi természetem rajza
Orcátlan senkiházik című cikkemben valóban keményen fogalmaztam. Nem rendelésre, nem fizetség ellenében (a bírálóim vajon honnan élnek?), hanem egyedül és saját akaratomból. Mert rendelésre soha semmit nem mondtam, nem írtam, és nem is fogok, a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor.
Eredetileg nem akartam reagálni a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége január 16-ai, kolozsvári ülése kapcsán írt Orcátlan senkiházik című vezércikkem (Krónika, január 17.,) által kiváltott bíráló véleményekre. Aztán meggondoltam magam, a közvetett és közvetlen megszólítottság okán egyaránt. Nem mosakodni jöttem, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nincs miért. Most sincs, de úgy érzem, hogy az engem érintő reagálásoknak vannak olyan elemei, amelyeket nem árt a helyükre tenni.
Orcátlan senkiházik című cikkemben valóban keményen fogalmaztam. Nem rendelésre, nem fizetség ellenében (a bírálóim vajon honnan élnek?), hanem egyedül és saját akaratomból. Mert rendelésre soha semmit nem mondtam, nem írtam, és nem is fogok, a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor.
Szóban forgó cikkemben szándékosan annyira voltam kemény, amennyire felháborító a mindenkori magyar (baloldali, balliberális) kormányoknak – tisztelet a kivételt képező néhány politikusnak – a rólunk, határon inneni magyarokról lemondó, legfeljebb mosolydiplomáciában megtestesülő és a „tízmillió magyar miniszterelnökének tekintem magam” mondattal pontosan rögzített magatartása, nemzetpolitikai hitvallása. Amely ama 2004. decemberi, ellenünk irányuló és megtagadásunkról szóló kampányban csúcsosodott ki, s a jelek szerint nem ér véget. Valaki ki is igazított, hogy szóban forgó cikkemben nem Rákosinál, hanem Kun Bélánál kellett volna kezdenem a felsorolást. Valaki említette a múltkor, hogy a mai magyar kormánykoalíció úgymond kisajátította a nemzetstratégiát.
Azzal együtt, hogy én sem tartom helyénvalónak, ha akármelyik oldal igyekszik ezt a kérdéskört kizárólagosság tárgyává tenni – mert valójában az össztársadalmi konszenzus adja az erőt és a jogosítvány kikezdhetetlenségét –, hozzá kell tennem, hogy a mindenkori magyar bal-balliberális oldalnak éppen elég ideje volt „kisajátítani” az országhatárokon átívelő magyar nemzetpolitikát. A bírálóim pedig mindeközben nem akarják észrevenni ugyanabból a cikkből egy másik mondatom: „Ne kapkodjanak a szívükhöz, mert az oktondi, túlcsepegett másik szél sem megoldás, abból sem kérünk.” Utóbbira is volt példa a történelem során.
Szóval vitatott cikkem karcos hangvételéhez visszatérve: annyira voltam kemény, amennyire durva az, amikor például bennünket, ezredéves léptékben mérhetőn, őshonos, erdélyi, tágabb értelemben véve az anyaország mai határain kívül élő Kárpát-medencei magyarokat magyarul beszélő egyéneknek – tehát sejtek tömegéből álló biológiai lényeknek – neveznek. Vagy az, amikor huszonhárommillió románoznak (és szlovákoznak és szerbeznek és ukránoznak). Vagy legújabban román „anyanyelvünkön” óhajtanak köszönteni, merthogy – „érvelnek” – minden ember olyan nemzetiségű, amilyen az állampolgársága. Ezt a kilencvenes évek első felében Ion Iliescu államelnök is eljátszotta velünk, mondván: amennyiben egy szenegáli Franciaország állampolgára, akkor az francia. (Kíváncsi vagyok, hogy ha azok, akik ezt Magyarországon szintén így gondolják, hirtelen román vagy más állampolgárságot is kapnának, milyen nemzetiségűnek vallanák magukat. Hacsak nem tévesztik össze a Télapót a Gestapóval, mert a nemzetiség, illetve az állampolgárság között legalább akkora a különbség.) Szóval ezek az utóbbi magyar szocialista álláspontadalékok egészen frissek, körülbelül ennyit tehát ama bocsánatkérés őszinteségéről és hiteléről. Közérthetőbben és egyszerűbben: amilyen részükről az adjonisten, olyan részemről a fogadjisten.
Jaj igen, siessek hamar leszögezni: nem azzal van bajom, hogy kommunista vagy szocialista, baloldali vagy szabadelvű, mert az én erdélyiségembe ez gond nélkül belefér, jó helyt van ott. Hanem azzal van gondom: ez a – nagyon kevés kivételtől eltekintve – fájdalmasan sokak által képviselt „magyarul beszélő egyének”, „huszonhárommillió román” felfogás folyamatosan szembejön, és arcul csap. Engem is, téged is, őt is, a velem egyetértőket is, a bírálóimat is, mindnyájunkat. Az én erdélyiségembe EZ nem fér bele. S valahogy csodálkozom egy kicsit, hogy bírálóim a cikkem kapcsán nem ezt, hanem a nyelvük magyar, szívük idegen, magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket emelik ki. (Ágoston Hugó: Az idegenszívűzés természetrajza,
Maszol.ro, 2013. január 25.; Markó Béla: Jön-megy az urna,
Maszol.ro, 2013. január 28.; Erdélyi Magyar Televízió: Sajtóprés, 2013. január 30., ) Begyömöszölve engem a zsidózók, idegengyűlölők, gyűlöletbeszélők klubjába, a gazdához hűséges megmondók társaságába. Ne tegyék, mert minden esetben tévúton járnak!
Persze amikor erdélyi munkások nehéz sorsáról írok riportsorozatot a Háromszékben, illetve a Krónikában, akkor természetesen baloldali vagyok. Amikor a Háromszék hasábjain azt kiáltom, hogy segítsen valaki, mert a kiváló képességű székely magyar Andriska továbbtanulása ellehetetlenül, mivel a szülei munkanélküliek, és még a téli lábbelire sem futja, akkor is baloldali vagyok. Amikor szintén a Háromszék hasábjain segítséget kérek az emberektől: kerülne-e egy-két zsák pityóka a kőhalmi szórványbentlakásban tanuló gyermekeknek, akkor is baloldali vagyok.
És egyben jobboldali is természetesen, hiszen egy magyar református lelkésznek és parányi gyülekezetének a fáradozásai nyomán született meg az a bentlakás és iskolai tagozat, ahol a szórványban élő magyar gyermekek a testi táplálék (ezt otthon is megkapják) mellett az anyanyelvű betűhöz és szellemi táplálékhoz (ezt nem kapják meg otthon) is hozzájutnak, s én melléjük állok. És amikor szintén a Krónika hasábjain kikérem magunknak, hogy Bayer Zsolt ne „hülyerománrendőrözzön”, amikor szégyellem magam, hogy magyarországi fociultrák köpködik, és vízzel locsolják az aradi vasútállomáson várakozókat, vagy amikor a Kolozsváron ágáló magyar gárdistának azt ajánlom, ne hőbörögjön, hanem menjen haza, dolgozzon, vállaljon és neveljen magyar gyermekeket, mert ez a legjobb nemzetpolitika, akkor mi vagyok? Segítek: olyasvalaki, aki az életet, életünket innen, a szülőföldről nézem. Ilyen egyszerű.
Úgyhogy csendesedjetek meg egy kicsit, emberek. Nem lépek én át semmiféle választóvonalat, mert amikor a nyelvük magyar, szívük idegen és a magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket használom, csak a kölcsönt adom vissza, s kizárólag a politikai pászmán, ezen belül is nemzetpolitikai csapáson belül teszem. Abban az értelemben és szomorúságban, hogy Magyarországon, Erdélyben, a Kárpát-medencében, szerte a világon mindenütt vannak ilyen magyarok. Kós Károly enni és kérőzni születetteknek nevezte az ilyeneket annak idején.
Ez nem a Csurka- vagy Bayer-féle megközelítés, de máséval sincs köszönő viszonyban, hanem a sajátom, ha úgy tetszik, a Benkő-féle, abban az akadémikusabb értelmezésben, amelyben – lám! – baloldalt is jónak, megnyugtatónak találnak, és amely kifejezés tartalmi vonzata nemcsak ott, de középen és a jobbszélen is tetten érhető. Olyasfajta értelmezésben (is), mint ahogyan a jó öreg blues-király, Hobo dörmögő hangján 1988. óta a fülembe cseng: „(…) Tudom, hogy szólni kell vagy lépni, / De arcomba robotok néznek, / Nyelvük magyar, szívük idegen, / Nem tagadom le, hogy félek (…)”. Ilyen nyelvük magyar, szívük idegen robotok néztek szembe 2004 decemberében a Duna Televíziónak ama népszavazással kapcsolatos vitaműsorában Duray Miklóssal, Tőkés Lászlóval, Ágoston Andrással, Kovács Miklóssal, RMDSZ-esekkel, RMDSZ-ellenesekkel, erdélyiekkel, felvidékiekkel, kárpátaljaiakkal, őrségiekkel, vajdaságiakkal, balosokkal, jobbosokkal, szabadelvűekkel, hívőkkel, hitetlenekkel, mostani bírálóimmal: Ágoston Hugóval, Farkas Istvánnal, Makkai Jánossal, Markó Bélával, Karácsonyi Zsigmonddal, Szabó Emesével, velem, egyszóval mindnyájunkkal. Hogy érthetőbb legyek: az én erdélyi magyarjaim között is volt, van, és bizonyára lesz magyar nyelvű, de idegen szívű, azaz olyan, akiknek „fajilag”, mai értelemben véve: etnikailag, köze sincs a zsidósághoz.
Nem kertelek, megkérdem tehát: hova tegyem például azokat a magyar szülőket, akik – bár volna számukra más megoldás – román óvodába és iskolába íratják a gyermekeiket, hogy úgymond: könnyebben érvényesüljenek? S hát azokat a magyar embereket, akik fele-fele arányban román–magyar vegyes lakosságú faluban az óvodai és iskolai magyar tagozatok megszüntetését kérték ugyanabból a „megfontolásból”? És hova tegyem azokat a magyar tanfelügyelőket, akik nemrég egy kalotaszegi magyar faluban arról győzködték a magyar szülőket, hogy miért jó, ha az iskolát megszüntetik, és az elemista gyermekeket ingáztatják? A nép zúgolódott, a közfelháborodásnak pedig az vette elejét, hogy a gyűlésen jelen levő román polgármester odaszólt a magyar végrehajtóknak: „Amíg én leszek a polgármester, ebben a faluban nem szűnik meg az iskola.” Pont.
Az iskola azóta is működik, a román polgármestert szépen újraválasztották, az RMDSZ pedig számolhatta a román pártszövetséghez átvándorolt magyar szavazatokat. Szóval: az idegenszívűség nálam – és vélhetően sokak esetében – nem nemzetiségi hovatartozás, hanem felfogás, ha úgy tetszik nemzeti identitástudat kérdése, s hogy ez a jelek szerint Magyarországon „levédett” klisékifejezés mennyire nem zsidózásról szól, azt pont az Erdélyi Magyar Televízió január végi Sajtóprés című műsora igazolta, amikor is a szereplők egyikének sem az kattant be, hogy Orcátlan senkiházik című írásában Benkő zsidózik. Mert bár marháztak, badaroztak, szívátültetéseztek, szemeteztek ama televízió műsorában rólam, de ők sem erre gondoltak.
És a vitatott cikkem nyomán nekem gratulálók sem erre gondoltak, hanem pontosan arra a határon inneni magyar rossz érzésre, amelyet az évtizedekben mérhető mellőzöttség, megtagadottság és ama december 5-e körüli arculcsapás okozott. Úgyhogy itt és most visszautasítok minden olyan „szentenciát”, de még utalást is, miszerint beiratkoztam volna az idegengyűlölők, „a zsidózók klubjába”, és most már ott vagyok! Cseppet sem mellékesen legyen mondva: furcsa televíziós műsor az, amelyben úgy kérnek számon sajtóetikát, hangvételt, miegyebet, hogy az érintett fél nincs jelen, meghívást, de még egy telefonhívást sem kap.
Pedig a korlátlan távközlési eszközök századában volnánk, nem abban a középkorban és nem azokban a diktatúrákban, amikor az eretnekeknek, illetve a kirakatperek vádlottjainak is megadatott, hogy ítészeik elé álljanak a kérdésekre adandó válaszok, netán az utolsó szó okán-jogán. S a műsor hevében ez Karácsonyi Zsigmondnak, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnökének sem jut eszébe… Tanulni lehetne abból, hogy még a mostanság bennünket, romániai magyarokat fő műsoridőben pocskondiázó román televíziók is adnak erre, ha másért nem, hát a látszat kedvéért. Ugye, Erdélyi Magyar Televízió, ugye, Sajtóprés?
Bocsánatkérést senki ne követeljen, és ne várjon tőlem tehát, mert nincs, amiért megtennem. Főleg a tartalmatlan bocsánatkérések korában.
Benkő Levente
Népújság (Marosvásárhely),

Bizony gyűlöletbeszéd volt!
A legkevésbé a személyes érintettség okán, inkább erdélyiként tartom fontosnak reagálni Benkő Levente Erdélyiségem természetrajza – erdélyi természetem rajza című írására, amelyben úgymond helyre teszi az Orcátlan senkiházik című Krónika-cikke kapcsán megfogalmazott kritikákat.
Kezdeném mindjárt a végével. A konklúzió megfogalmazása előtt Benkő Levente szakmaiatlansággal vádolja a bírálóit, konkrétan Szabó Emesét, az Erdély TV műsorvezetőjét és a Sajtóprés című műsor 2013. január 30-i meghívottait. Alaptalanul!
Azt írja: „(...) furcsa televíziós műsor az, amelyben úgy kérnek számon sajtóetikát, hangvételt, miegyebet, hogy az érintett fél nincs jelen, meghívást, de még egy telefonhívást sem kap. Pedig a korlátlan távközlési eszközök századában volnánk, nem abban a középkorban és nem azokban a diktatúrákban, amikor az eretnekeknek, illetve a kirakatperek vádlottjainak is megadatott, hogy ítészeik elé álljanak a kérdésekre adandó válaszok, netán az utolsó szó okán-jogán."
Benkő Levente az egyik fontos sajtóetikai elv, az audiatur et altera pars be nem tartását hiányolja, látszólag helyesen. Hallgattassék meg a másik fél is! – mondja az elv. Az ám, de miképpen kifogásolhatja Benkő Levente, hogy nem hallgatták meg a véleményét, amikor éppen a véleményéről mondtak – véleményt? Nem ítéletet, hanem véleményt. A kettőt Benkő Levente sem téveszti össze, gondolom, vagy ha mégis, akkor szándékosan teszi. Vélhetőleg ugyanazért, amiért belekeverte a „kirakatpereket"; értse a nyájas olvasó, hogy itt bizony alaptalan vádaskodás folyik.
Még egy szakmai kérdés. Benkő Levente tévesen használja birtokos személyraggal a vezércikk szót. Így: „vezércikkem". Nem árt tisztázni, hogy a vezércikk nem a szerzőé. A cikkben megfogalmazott vélemény a szerkesztőségé, hiába sugallja Benkő Levente, hogy „nem rendelésre, nem fizetség ellenében (fogalmaztam keményen), hanem egyedül és saját akaratomból".
Visszatérve. A szerző, bár határozottan cáfolja, igenis mosakodik. Elismeri, hogy „keményen" fogalmazott, és azzal védekezik, hogy szándékosan tette, mert „felháborító a mindenkori magyar (baloldali, balliberális) kormányoknak a (...) magatartása, nemzetpolitikai hitvallása". Most tekintsünk el attól, hogy a január 17-i cikkben még azért nevezte „idegen szívű, magyarul beszélő sejttömegnek" a baloldalt, mert „a szavak szintjén is vékonyan, az érdembeli, komoly tettek szintjén pedig soha nem vállalta fel a Magyarország mai határain kívül élő magyarságot." A lényeg a lényeg: emberünk elégedetlen a baloldallal. Annyira, hogy „felhorgad" benne a gyűlöletbeszéd?!
Én nem mennék olyan messze az idegenszívű értelmezésében, mint Ágoston Hugó; biztos vagyok benne, hogy a Krónika legtöbb olvasója sem ment. Abban is biztos vagyok, hogy a legtöbben arra gondoltak a cikket olvasva: a baloldali idegenszívű, tehát nem magyar. Erre egyébként Benkő Levente is célozgat apológiájában: „(...) a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor". Értsd: mások nem a magyar nép mellett teszik le a garast.
Másutt azt írja: „erdélyi–romániai magyar sorstársaim újbóli és durva arculcsapásaként veszem az MSZP elnökének erdélyi jelenlétét s vele együtt a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről tartott előadását". Majd zárójelben hozzáteszi: „legalább egyszer látnám-hallanám már magyar politikustól ezt a szép szót: időszerű". Értsd: milyen magyar az, aki nem használ olyan szép magyar szavakat, mint az időszerű?
A Krónika tehát nem azzal érdemelte ki a kritikát, mert nem fogadta tárt karokkal az MSZP-t (ahogy azt egy másik Krónika-vezércikk érzékelteti), hanem azért, mert igenis kirekesztő, igenis intoleranciára ösztönöz: „Amúgy semmi gond nem lenne azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt valamely tisztségviselője, netán országgyűlési képviselője Erdélybe látogat. (...) Csakhogy..." Értsd: „gond van azzal, ha a Magyar Szocialista Párt valamely tisztségviselője, netán országgyűlési képviselője Erdélybe látogat".
(Egyébként a hivatkozott cikkben hiába tettek erőszakot a magyar nyelven, nem tudták rásütni Magyari Nándorra a bélyegsütést. Erre azért is fontosnak tartom kitérni, mert jó alkalom az összehasonlításra. Hol van ebben az interjúban egyetlen kirekesztő vagy gyűlöletkeltő mondat, szó, kifejezés?)
Egy írás attól válik gyűlöletbeszéddé, hogy gyűlöletet szít. Ezt a feltételt pedig a Benkő Levente írása messzemenően teljesíti. Olyan bélyegeket használ, amelyek semmit sem jelentenek. Nem előzményük nincs, az van bőségesen, hanem tartalmuk nincs. Mint a pörgettyű: a madzagot már régen elrántották, de a giroszkóp még mindig eszeveszetten forog.
Ki tudja például, mivel rontott rá az MSZP a nemzetére? Talán maga Tőkés László sem tudja, aki pedig heti rendszerességgel használja ezeket a kifejezéseket a közleményeiben. Nem beszélve arról, hogy a hazaárulónak, a gazembernek stb. soha nem volt „igazi" tartalma. Több olyan Fidesz-szavazót ismerek, aki nem tudja megmondani, miért áruló, gazember stb. Gyurcsány, de percekig képes sorolni ilyen jelzőket. Benkő Levente cikkében is bőven találni ezekből: gátlástalan, ocsmány, áruló, nemzettagadó, senkiházi orcátlan...
Azért is tartottam fontosnak reagálni, mert akadhat olvasó, aki esetleg azt hiszi, hogy az erdélyiség olyasmi, amiről Benkő Levente értekezik; hogy az erdélyiségbe belefér, amit Benkő Levente megpróbál belefértetni. Holott az Orcátlan senkiházik nem az „erdélyi természet rajza", hanem bizony mindközönségesen gyűlöletbeszéd volt!
Szőcs Levente
Maszol.ro,

Négy országos bemutatóra készül a Kolozsvári Magyar Opera
– Nevezhetném ezt az előttünk álló időszakot az országos bemutatók évadának, hiszen december közepéig négy országos bemutatót tartunk. Nem valamilyen ismeretlen vagy esetleg új, jelenkori zeneszerzők műveit rántjuk elő, hanem az operairodalom talán legismertebb zeneszerzőinek műveiből láthat néhányat a közönség – hangsúlyozta Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója tegnap délben tartott sajtótájékoztatóján. Kifejtette: elsőként Gioachino Rossini Ory grófja című vígoperáját játsszák szeptember 22-én, vasárnap délután 6 órától, a francia nyelvű produkciót magyar és román nyelven feliratozzák. A budapesti bemutatók után, december 6-a és 8-a között Verdi Schiller-trilógiáját tűzik műsorra, a Magyar Állami Operaházzal együttműködve, Verdi születésének 200. évfordulója tiszteletére. Mint kiderült, a látványvilágában egységes trilógiát három fiatal rendező viszi színre: Zakariás Zalán (Szent Johanna/Giovanna d’Arco), Göttinger Pál (A haramiák) és Szőts Artúr (Luisa Miller).
A Budapesti Operettszínházzal együttműködve 2014. áprilisában mutatják be Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjét Kerényi Miklós Gábor rendezésében, május végén pedig, az évad utolsó bemutatójaként Mozart Figaro házassága (r.: Novák Péter) című operáját tekintheti meg a közönség. – Az elmúlt évek, évtizedek egyik legmerészebb évadát nyitjuk – mondta a folytatásban Szép Gyula, aki arra is kitért, hogy a korábban játszott előadások közül is több szerepel az idei repertoárban: januárban például a huszadik század két jelentős zeneszerzőjére, Igor Sztravinszkijre és Bartók Bélára emlékeznek a Tavaszi áldozat és A kékszakállú herceg vára előadásával, de ugyanakkor visszatér a Valahol Európában című nagysikerű musical, és természetesen idén is lesz szilveszteri szórakoztató műsor. – Remény van arra is, hogy Orbán György Bűvölet című operáját Kolozsváron is bemutassuk, erről egyelőre nem tudok részleteket mondani – fűzte hozzá az igazgató. A Bánffy Miklós-emlékév keretében, immár a 2014/2015-ös évadban szeretnék a nagyközönségnek megmutatni azokat a jelmezterveket, amelyeket Bánffy az 1917-es Kékszakállú-bemutatóra készített.
A vasárnap esti bemutató előtt, már a tegnapi sajtótájékoztatón találkozhattak az érdeklődők az Ory grófja alkotóival, akik érdekes részleteket árultak el az előadás múltjáról és jelenéről. Nagy Ibolya korrepetitor megjegyezte: vitathatatlan a darab művészeti értéke, ezt igazolja az 1828-as ősbemutató utáni kritika is. Berlioz, a kor éles tollú kritikusa, Rossini ellenlábasa ugyanis elragadtatással írt az előadásról, és véleménye szerint a mű „zenei szépségeiből két vagy három opera sikerét is biztosítani lehetne”. A korrepetitor arra is utalt, hogy a ’60-as évektől kezdődően szinte minden évtizedben megjelent egy-egy új lemezfelvétel az Ory grófjáról, és büszkén nyugtázta, hogy a mostani kolozsvári előadás ötletgazdája és címszereplője, Bardon Tony tenor Rossini legelismertebb szakértőinek mesterkurzusain vehetett részt az elmúlt időszakban. – Mostanság egyre több helyen állítják színpadra a produkciót eredeti nyelven, nemzetközi szólisták közreműködésével: 2008-ban Stuttgartban, majd 2011-ben másik három helyszínen mutatták be a vígoperát, a metropolitanbeli előadást pedig élőben követhette a magyarországi közönség a Művészetek Palotájában – sorolta Nagy Ibolya, aki a magyar nyelvű produkciók közül a 2010-es szegedi előadást említette, amelyben Adéle szerepét Miklósa Erika játszotta.
A bemutató létrejöttét támogató kolozsvári Francia Kulturális Központ képviseletében Benoît Bavouset, újonnan kinevezett igazgató volt jelen a találkozón, aki Bardon Tony remekbe szabott Ory grófját dicsérte. – Uraim, azt ajánlom önöknek, hogy vigyázzanak a feleségeikre, Ory grófja ugyanis Kolozsvár utcáin jár-kel – jegyezte meg az igazgató.
Jankó Zsolt karmester kifejtette: a darab zenéje már az első pillanattól fogva meggyőzte arról, hogy érdemes színre vinni az előadást, és reménykedik abban, hogy a közönség is szeretni fogja. – Rossini operáját a bel canto korszak vége fele mutatták be Párizsban, amikor a zeneszerzők szinte hangszerként bántak az emberi hanggal. Ezért olyan nehezen énekelhető, a rengeteg díszítéssel, ugrásokkal, kitartott hangokkal – magyarázta, majd Bardon Tony, valamint az országos bemutató utáni előadásokban Isolier-t játszó Barabás Zsuzsa adott elő néhány áriát a műből, Incze G. Katalin kíséretében (vasárnap este Iulia Merca mezzoszopránt, a kolozsvári román opera művészét láthatja a közönség ebben a szerepben).
Szabó Emese, az Ory grófja rendezője és jelmeztervezője elismerően nyilatkozott a kétfelvonásos előadás művészeiről (Bardon Tony mellett Covacinschi Yolandáról, Balla Sándorról, Sándor Árpádról stb.), mint mondta, kiváló hangi adottságuk lehetővé teszi, hogy a legjobbat nyújtsák, a hangulatról pedig Lőrincz Gyula díszletei is gondoskodnak.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Háry János az operában – sírva kacagni önmagunkon
A megújulás jegyében mutatja be Kodály Zoltán Háry János című daljátékát május 14-én, csütörtökön este fél 7 órától a Kolozsvári Magyar Opera.
Az előadást Szabó Emese rendezi, aki a tegnapi sajtótájékoztatón megjegyezte: Háry János a jelenkor emberét szimbolizálja, magában hordozza azt a fajta fantáziavilágot, amely nélkül szegény, kopár és szürke lenne a valóság. – Ezt a művet csak úgy lehet színpadra vinni, s a történetet elmesélni, ha közben aktualizáljuk; fontos, hogy a ma embere milyennek érzi a valóságot, hogy milyenek az álmai, a vágyai, az illúziói, a képzelete – hangsúlyozta a rendező. A daljátékban közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera ének-, zene- és balettkara, vezényel: Kulcsár Szabolcs; a díszleteket a németországi Ralph Zeger, a jelmezeket pedig Szabó Emese tervezte, koreográfus: Jakab Melinda.
„1948. december 11-én este, a Magyar Népi Szövetség IV. országos kongresszusának záróakkordjaként, a Kolozsvári Magyar Színházban, Rónai Antal karmester beintésére felcsendült Kodály Zoltán halhatatlan daljátékának nyitánya, ami egyben az Állami Magyar Népopera megszületését is jelentette. (…) A Háry János színpadra állítását dr. Gróf László végezte, Török Sándor volt a segédrendező. A díszleteket Szakács György, a jelmezeket Szopos Klára tervei szerint készítették.” – olvasható a László Ferenc szerkesztésében megjelent Utunk Kodályhoz című kötetben (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1984.). Erre a momentumra, a Háry János-bemutatóval egybekötött operamegnyitóra hivatkozott a sajtótájékoztatón Kosztin Áron aligazgató, majd a darab sorsának kolozsvári alakulását vázolta: 1982-ben a cenzúra úgyszólván „lebutította” az előadást, majd legközelebb 1992. december 11-én, Demény Attila rendezésében mutatták be.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Bál a Savoyban Galambos Lillával
A neves koloratúrszopránnal, Galambos Lillával a főszerepben játsszák vasárnap délután 6 órától a Bál a Savoyban című operettet a Kolozsvári Magyar Operában. A fordulatokkal teli, játékosságban és humorban bővelkedő revüoperettet Szabó Emese állította színpadra, vezényel: Incze G. Katalin.
Az elmúlt években a Kolozsvári Magyar Opera szinte minden évadban játszotta az operettet, az intézmény most újra műsorra tűzi.
Szabadság (Kolozsvár)