Az első 70 év – Az üvegcipő
Március 10-16. között kerül sor Az első 70 év címmel a marosvásárhelyi intézményes színház fennállásának 70. évfordulóját ünneplő évfordulós rendezvénysorozatra, melynek keretében megtekintetők a Tompa Miklós Társulat jelenleg műsoron szereplő reprezentatív előadásai, emellett tárlatmegnyitókra, színházi előadások archív felvételeinek megtekintésére, kegyeleti temetői sétára, szakmai találkozókra kerül sor.
Az ünnepi hét nyitánya Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékának bemutatója lesz, Mohácsi János Jászai-díjas, érdemes művész rendezésében. Szereposztás: Simon Boglárka, Berekméri Katalin, Varga Balázs, Korpos András, Nagy Dorottya, Tollas Gábor, B. Fülöp Erzsébet, Galló Ernő, Kilyén László, Kiss Bora, Ördög Miklós Levente, Biluska Annamária, Hollai Heiser Anna, Bokor Barna, Kovács Botond, Lőrincz Ágnes, Gecse Ramóna, László Csaba, Bartha László Zsolt, Illés Alexa, Wessely Zsófi, Bálint Örs, Gergely Botond. Zenészek: Engel Lajos Lehel, Kostyák Márton, Makkai István, Ősz Domokos. Jelmeztervező-asszisztens: Szabó Annamária, díszlettervező-asszisztens: Huszár Gábor, dramaturg: Mohácsi István, zene: Kovács Márton, díszlet: Mohácsi András, jelmez: Remete Kriszta, segédrendező: Fülöp Bea.
A bemutató előadásra március 10-én, csütörtökön 19 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében. Érvényesek a Bernády György-mecénás- és a Kemény János-bemutatóbérletek.
Pr-titkárság. Népújság (Marosvásárhely)

Családias hangulatban zajlott a nagyváradi Szent László Napok
A barátságtalan hőség ellenére is népszerűek voltak a vasárnap este véget ért, családias hangulatú Szent László Napok programjai Nagyváradon.
Vevők voltak a nagyváradiak a Szent László Napok kínálatára: a vasárnap este véget ért rendezvénysorozat idén is több ezer helybélit és környékbelit meg tudott szólítani, a legtöbb program pedig igazi családias hangulatban zajlott. Bár a kánikula gyakran „beavatkozott” a váradi magyarság legfontosabb kulturális rendezvényébe, a késő délutáni és esti programok még a barátságtalan időjárás ellenére is rendkívül népszerűnek bizonyultak
A Szent László Napok legfontosabb helyszínén, a váradi várban szombat este az Intim Torna Illegál és a Republic fellépése alkalmával még a teltház-táblát is ki lehetett volna akasztani a várkapura: a népszerű magyarországi együttesekre legalább tízezren voltak kíváncsiak.
Vasárnap délután a nagyváradról elszármazottak számára tartottak találkozót a várban, míg a világzene kedvelőit Palya Bea szólította a színpad elé. A Szent László Napok résztvevői a Pece-parti Párizs szépségeivel, nevezetességeivel is megismerkedhettek. Szombaton szervezett városnéző séta is volt, be lehetett jutni a római katolikus bazilika kriptájába, Simon Judit újságíró vezette körbe az érdeklődőket a Darvas–La Roche-villában, a várgondnokság szervezésében pedig a frisssen felújított várat is meg lehetett ismerni.
A várban az állandó programok – kiállítások, kézműves vásár, könyvvásár, gyermekprogramok, kaktuszkiállítás és sok egyéb meglepetés – várták az érdeklődőket, a vár hűvös terei és a sörsátrak, lacikonyhák ernyői nyújtottak menedéket a forróság elől .
A hőségre való tekintettel szombaton a nagyváradi várban kialakított nyári színpad helyett a várudvar egy árnyékosabb részén tartották meg Ilyés Szabó Anna előadását, melynek során székely népmesékkel örvendeztette meg a kicsiket és nagyokat. A közönség a tréfás meséken kívül népdalokat is hallhatott a mesemondó előadásában, melyek csak még színesebbé tették az ismerős történetek által megteremtett mesei világot.
Délelőtt gyerekek százai követték figyelemmel a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának előadását. A csillagos eget a földdel, a napot a holddal összekötő égig érő fa és a királylány meséje sokak számára ismert. A Benedek Elek által újrafogalmazott hagyományos magyar népmesét Lélek Sándor Tibor alkalmazta színpadra, és Bíró Böske nemezből és tüllből készült díszleteinek és Trifán László bábjainak segítségével tárult a közönség elé. Az előadást a váradi gyerekek áprilisban láthatták először, s most a Szent László Napokra is elhozták nekik a művészek, Szentpéteri Lenke, Németi Emese, Lélek Sándor Tibor és Varga Imre.
A délután folyamán két könyvbemutatóra is sor került: elsőként Molnár János Most és mindörökké című könyvét ismerhették meg a Könyv-Várba érkezők, ezt követően pedig Csinta Samu erdélyi író, újságíró eddig megjelent köteteit mutatták be.
Krónika (Kolozsvár)

Tíz nap alkotói szabadság Székelyudvarhelyen
Birtokukba vették a művészek a Székelyudvarhelyi Spanyár-házat az ötödik Pulzus művésztelep idejére. A táborban született munkákat csütörtökön állítják ki, ám addig bárki betekinthet az alkotók világába, ha meglátogatja a Székelyudvarhelyi művésztelepet.
Immár ötödik alkalommal zajlik Pulzus alkotótábor, amelyet a Székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szervez. A tíznapos tábor csütörtökön zárul. „Az alkotás öröme mellett a tábor célja Székelyudvarhelyt az erdélyi, sőt a nemzetközi művészeti vérkeringésbe is visszakapcsolni, lehetőséget adva a művészek ismerkedésének, illetve olyan kortárs alkotások megszületésének, amelyek nemcsak egy kiállítás, hanem a múzeum gyűjteményének részévé is válnak" – magyarázta Miklós Zoltán, a Székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján.
Helyi pályakezdők előnyben
„A táborszervezőknek első perctől fontos volt a helyi alkotók felkarolása, így az udvarhelyi művészeket előnyben részesítettük, hogy olyan csapatba kerüljenek, amelyik serkenti a kreativitásukat, elősegíti a szakmai fejlődésüket" – tette hozzá Berze Imre, a művésztelep művészeti vezetője. Idén Gál Boglárka és Fülöp György Székelyudvarhelyi pályakezdő alkotóknak szavaztak bizalmat, de tapasztaltabb alkotókat is toboroztak a tábornak otthont adó Spanyár-házba. Ezúttal is több városból érkeztek a művészek: Csíkszeredából Csillag István és Mezey Ildikó, Budapestről DAradics Árpád, Munkácsy-díjas művész, illetve Fabricius Anna, Kalotaszegről Horváth Levente, Szentegyházáról Lőrincz Imre Levente, Marosvásárhelyről pedig Szabó Anna-Mária.
„A diploma és a végzettség, valamint a szakmában szerzett tapasztalat garancia arra, hogy valaki jó művész" – magyarázta Berze, miért fontos, hogy felsőfokú végzettségű, hivatásos alkotók legyenek a résztvevők. Az alkotótábor egyben szakmai fórum is, ahol bemutatják és értékelik egymás munkáit az alkotók. Betekintésre viszont nemcsak a szakmabelieknek van lehetősége, hiszen bárkit szívesen fogadnak a Spanyár-ház udvarán.
Szavakra fordított látvány
Idén a művészeken kívül Ungvári Zrínyi Kata Marosvásárhelyi műkritikus is jelen van, aki végigköveti a táborban alkotó művészek munkáját, és „szavakra fordítja le" a vizuális műfajban keletkező alkotásokat. „A kortárs művészet sokszor távol áll az emberektől, mert nem volt meg a kapcsolat, amellyel beavatták a laikust a művészet fejlődésébe. Most egyre inkább azon kapják magukat az emberek, hogy ez nagyon is szükséges. Én megfigyelőként veszek részt az alkotás folyamatában, tapasztalataim alapján értelmezem a végeredményt" – magyarázta a műkritikus. Szerinte a Székelyudvarhelyi alkotótábor sokszínűsége az alkotók különböző származásának, de az életkori különbségeknek is köszönhető.
Minden Pulzus művésztelepnek más-más karaktere van, a változatosság azonban elsősorban a múzeum által biztosított alkotói szabadságnak köszönhető. „A Pulzus hangulata a tábor lejárta után is él a művészekben, a korábbi résztvevők is gyakran visszatérnek újra belekóstolni ebbe az életérzésbe" – véli Berze Imre.
A festészet magányos foglalkozás
„Egy művésztelep nagyon meghatározza a munka folyamatát, hiszen alapvetően magányos foglalkozás a festészet. Az alkotótáborban viszont új, külső hatások érkeznek, a művészek közötti kommunikáció nagymértékben befolyásolja az alkotást" – magyarázta a Kalotaszegről érkező Horváth Levente festőművész. „Mivel a Pulzuson nincs meghatározott tematika, így mindenki magát adhatja. A legfontosabb az alkotási folyamat fenntartása, ebben a közös beszélgetések sokat segítenek. Korábban voltak műtermek, ahova újságírók, költők és más művészek is bejártak, éhezték az alkotás hangulatát, ami a műteremben végig ott lebegett. Manapság azonban mindenki annyira elfoglalt, hogy a hasonló lehetőségek elmAradnak, csak a művésztelepek idején történhet meg ez az interakció" – véli a festőművész.
A táborban született alkotásokból összeállított anyag a Székelyudvarhelyi képzőművészek hagyományos éves kiállítását, a Termés 2016 című csoportos tárlatot eredményezi a Haáz Rezső Múzeum képtárában. A Pulzus táborzáró kiállítást csütörtökön délután hatkor Ungvári Zrínyi Kata műkritikus nyitja meg, aki a művésztelep alatt szerzett tapasztalatai szerint értelmezi az alkotásokat.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

III. Kastélypark Művésztelep Gernyeszegen
Főszerepben a reflexió
Kéken tükröződik az ég a zöld gyepen. Nincs látogató, akit a gernyeszegi Teleki-kastély hátsó traktusai közül letekintve ne hökkentene meg a különös látvány a hatalmas fák uralta tágas angolkertben. Persze azokat, akik az előző két évben nyomon követték a Kastélypark Művésztelep eseményeit, nem éri felkészületlenül e szokatlan festői beavatkozás, amely rendhagyó képzettársításokra készteti a nézőt. Tavaly is érvényt szerzett itt magának a természetművészet. Akkor a víz volt az alkotó táborozás ajánlott témája, és olyan figyelemre méltó land art műveket, installációkat produkált, hogy több közülük fő helyre került a Budapesti Műcsarnokban október közepéig látható nagy nemzetközi természetművészeti kiállításon. Mindenekelőtt a Gernyeszegen ihlető otthonra talált művésztelep kezdeményezője és kurátora, Pokorny Attila munkáira gondolhatunk, vagy az osztrák Alois Lindenbauer kivirágoztatott bot installációjára, amelynek egy része ma is helyén van a parkban, de nyilván Szabó Zoltán Judóka performance-át se feledhetjük, ő azóta személyesen sajnos már nem lehet közöttünk. Az idei összejövetelre kiválasztott központi gondolat, a reflexió akárha folytatná a tavalyit, hiszen a visszatükrözés a víz egyik sajátja. De sokkal gazdagabban, áttételesebben is értelmezhető annál. Ahogy Pokorny Attila többször is hangsúlyozta beszélgetéseinkben, a reflexió, a különböző szintű és szempontú tükröződés a művészet minden megnyilatkozásában nyomon követhető, művészeti irányzatoktól függetlenül érvényesül, a kortárs művész és kora összetett viszonylatában fontos szerepet játszik, így hát akár értelmi, akár érzelmi töltetű egy mű, valamiféle reflexió eredménye. Ezzel is magyarázható, hogy nem csak a címükben, jellegükben e témára közvetlenül is utaló művésztelepi alkotások sorolhatók a tükrözés körébe, a többi is e kérdéskör bűvkörében született reflexív, öntörvényű munka. Ez azt is magyarázhatja, miért gazdagabb a 3. művésztelepi együttlét termése, mint a korábbiaké. És miért érezhetjük egységesebbnek, noha egyben változatosabb is a bemutatott anyag, mint az előbbieké. Bizonyára azért, mert ahogy az augusztus 19-i zárókiállításon a művészeket és műveiket méltató Budapesti, szentendrei művészettörténész, Muladi Brigitta fogalmazott, jól érzékelhető "a művészet sokféle igazsága".
Jó a csapat – hallhattuk Pokorny Attilától. A kastély gazdája, a készséges házigazda, gróf Teleki Kálmán ugyanilyen lakonikusan közölte: – Úgy dolgoztak, mint a megszállottak. És nagyszerű munkákat alkottak. Érdemes volt megnyitni előttük a kastély kapuit. Az alakuló műgyűjtemény is újabb látogatókat vonzhat, megérdemli, hogy folytassák, amit 2014-ben elkezdtek. Tegyük hozzá, hogy a rendhagyó környezet is megtette a magáét, a patinás műemlék épület és a képzeletpezsdítő park is ösztönző erejű, növeli az alkotókedvet. Ennek is köszönhető, hogy nő a Kastélypark Művésztelep híre, egyre szívesebben jönnek ide a művészek. Rangos, neves alkotók és a pályán rövidebb ideje bizonyító, tehetséges fiatalok. És a gernyeszegi napok idején (Muladi Brigittát parafrazálva) mindenki annyi teret szakít ki itt magának, amennyit akar. A Maros-part is megszólítja a művészeket, s ahogy Herczeg László mondta egy rádióinterjúban, azért is jól lehet alkotni Gernyeszegen, mert tetszetős a falu, igényes emberek lakják, kellemes, jól karbantartott a környezet.
Tizenegyen dolgoztak most a művésztelepen. Pinczehelyi Sándor, Munkácsy-díjas kiváló és érdemes művész, akinek a Példa 4 négyzetméter fű termesztésére című festett fű installációjára az elején hivatkoztunk, a záróünnepségen már nem lehetett jelen, újabb kitüntetést kellett átvennie Budapesten, a kastélytárlaton azonban több munkával mutatta föl rendkívüli termékenységét. A park ihlette más szellemes, ötletes installációi és egy kályhacsempéket megörökítő grafikai sorozat egy egész termet megtöltött.
Installációval hívta fel magára a figyelmet az osztrák Josef Wurm grazi képzőművész is. A kastélyparkban földből és kőből építette ki az 50% vakondmunka, és vízparton szénből, kőből hozta létre az 50% tűztermés című jelképes művet. Eredeti, gondolatébresztő grafikája is több érdeklődő figyelmét felkeltette a kiállítóteremben.
Pokorny Attila régóta elmélyülten foglalkozik tájművészettel. Kurátori foglalatosságai miatt ezúttal csak egy művet állított ki, a Föld- árnyék a kastélyban látható. A méretes faág és az árnyékát kirajzoló földsáv, illetve az ablakon bevetülő változó fények játéka több irányba indíthatja el a szemlélők fantáziáját.
Knyihár Amarilla harmadszorra is elképeszti a látogatókat kimeríthetetlen alkotókészségével, kiapadhatatlan energiáival. Négy kiállított olajfestménye a tavalyi tótükröződéses témáját folytatva lenyűgöző színgazdagságban vetíti elénk a fák, az ég, a növények vízfelületen visszatükröződő, el-eltorzuló képét, amely a nézők saját tapasztalataival, benyomásaival feldúsulva nyeri el a kiteljesedést.
Akárcsak Pinczehelyi, Herczeg László is Pécs magas szintű képzőművészetét képviseli. Kartonra álmodott Reflexkioltás sorozata egymást már-már kioltó színeket ütköztet, ellenpontoz feketével, igen hatásosan. Zoltán Béla, aki másfél évtizede a Bukaresti művészeti életben vált egyre elismertebbé, vásznain a Múlt szellemeit, A szobor szellemét kelti életre kellő iróniával és atmoszférateremtő erővel. A Kolozsvári Dabóczi Géza grafikusi érzékenységét, kitűnő rajztudását mutatja fel a Lapis mirabilis című titokzatos grafitmunka. Benkő Lilla az anyaországból érkezett. Festményei, amelyeken realitás és imaginárius egymással összefonódva szervesül álomszerű, sejtelmes világgá, sajátos szenzitív látásmódra, jelrendszerre vallanak. Címük: Kapu és Bál. A Marosvásárhelyi Szabó Anna- Mária Gernyeszegen is tanúsította, hogy sikerrel képes túllépni a pályakezdés nehézségein. Az Átjáró és a Két irány című szürreális látomások egyéni hangon szólítják meg és gondolkodtatják el a közönséget. Horváth M. Zoltán zalaegerszegi. Olajmunkái eredeti módon érzékeltetik, hányféle arca lehet a reflexiónak.
Arcuk, egyéniségük van a fáknak is. Ezt sugallja Őry Annamária Fűzfája és a Part című olajfestménye is. És ellenállhatatlanul vonzza magára a tekintetet különleges erővel, hangulatteremtő kvalitásokkal megfestett Borókafenyője, amely megannyi különös, sejtelmes hangot tud megpendíteni a nézőben. A fenyő- portré több tíz méter távolságból, a faltól falig sorjázó, ajtó nélküli boltozatok egymásutániságából is képes úgy utánad szólni, hogy kénytelen vagy visszatérni hozzá. Sokan örülnének, ha a Teleki-kastély az eddigieknél is gyakrabban lehetne a mostanihoz hasonló mAradandó élmények színhelye.
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

Régi sírköveket mentettek
Különösebb hírverés és avatási ceremónia nélkül mentettek meg a pusztulástól és állítottak fel hét régi sírkövet a Kézdivásárhelyi római katolikus temető ravatalozóháza előtti tér jobb oldalán az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület Kézdivásárhelyi tagjai által 2015 mindenszentek napján felavatott első világháborús honvédek emlékparcellájával párhuzamosan – tudtuk meg Vargha Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes tájékoztatójából.
A hét régi sírkövet a helybeli Rotary Klub segítségével mentette meg a Kézdivásárhelyi-kantai Szentháromság-plébánia. A sírkövek megfelelő sorba helyezését és a szükséges környezet kialakításának tervét szakember bevonásával maguk a klubtagok végezték. A sírköveket nemcsak szakszerűen állították fel, hanem felirataikat is megtisztították. A hét sírkövön az alábbi nevek olvashatóak: Hoffmann Antal (1816–1865) 1848-as honvéd hadnagy, Fodor Imre és neje családi sírhalma (1914), Viliko János és testvére, Viliko Mária (1866), Antal Ferenc (1808), Lakatos János és nője, Szabo Anna (1875), a Jancsó család (1873), valamint id. Hanzel János és családjának nyughelye (1881).
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bemutatkozott a Szabó család
Rendhagyó tárlat nyílt kedden a marosvásárhelyi Kultúrpalota földszinti galériáiban: családi és egyben emlékkiállítás. Az egy évvel ezelőtt elhunyt festőművész, Szabó Zoltán Judóka, felesége, Schneller Mária és szintén művész lányuk, fiuk, Szabó Anna-Mária, illetve Szabó Csongor munkái kerültek közönség elé, amelynek soraiban a helyiek mellett sepsiszentgyörgyi, szovátai, székelyudvarhelyi és máshonnan érkezett kollégák, barátok, művészetkedvelők is szép számban voltak jelen a megnyitón. A 63 évesen hirtelen elhunyt vásárhelyi alkotó rég eltervezte a közös bemutatkozást, a család most valóra váltotta az elképzelést, és nyilván nemcsak a családfő s a művészi elismertség jogán, hanem azért is, mert sajnos immár lezárult életműről kell beszélnünk, Szabó Zoltán Judóka alkotásait helyezték előtérbe. Az utca felőli két nagyobb terem nyújt reprezentatív válogatást a festőként, grafikusként, performerként egyaránt termékeny és karakteres, sokoldalú vizuális művész munkáiból. A belső teremben Schneller Mária festményei, a felső szinten a fiatalok alkotásai láthatók. Érthető, hogy a tárlatot s a kiállítókat méltató Ütő Gusztáv is elsősorban Judóka művészetére koncentrált szakavatott beszédében.
A sepsiszentgyörgyi barát és művésztárs, aki maga is a performance elkötelezett híve, felidézte Szabó Zoltán közel négy évtizedes művészi pályájának fontosabb állomásait, a kolozsvári főiskolás foglalatosságaitól az utóbbi esztendőkben újult erővel és odaadással folytatott művésztelepi, happeninges ténykedéseiig több figyelemre méltó jelenségre kitért, kiemelte a Judóka művészetét meghatározó főbb jellegzetességeket is. Az egykori kolléga, Ady József és a műkritikus Vécsi Nagy Zoltán gondolatait is idézve méltatta a Marosvásárhelyhez eltéphetetlen szálakkal kötődő művész, a MAMŰ egyik alapítója alkotói, emberi következetességét, igényességét, bátorságát, hangsúlyozta azt a kitartást, amellyel a legnehezebb időkben is ragaszkodott az elveihez, konceptuális művészeti elképzeléseihez. Szóba hozta land-artos törekvéseit, installációit, Anna-artos, alkotótáboros munkásságát is. Többrétű, gazdag a korán lezárult életmű, alapos felmérésre vár a későbbiekben.
Schneller Mária három gyermek anyjaként nyilván nem bontakoztathatta ki annyira gazdagon festészetét, a természet szerelmeseként azonban finom, érzékeny líraiságú képeken mutatja fel, hogy szülőhelye, Nagybánya szelleme, hagyományai mély nyomot hagytak benne, és a táj az az ihletforrás, amely arra ösztönzi, hogy a megálmodott festői szekvenciákhoz önmagából is hozzáadjon valamit. Tájfestészete bizonyára újabb színpompás alkotásokkal gyarapodik a jövőben, hiszen a művésztelepek kapui előtte is nyitva állnak.
A jövőt viszont elsősorban az új nemzedék vetíti előre. Ígéretes mindkét fiatal. Szabó Anna-Mária már több az ígéretnél, az egyetem elvégzése után néhányszor alkalma volt bizonyítani, hogy a maga útját kereső, egyéni hangú, érdekes egyéniség, akire nem lehet nem odafigyelni. Munkái, festményeinek valóságba ágyazódó, mégis szürreális, furcsa, sajátos geometriát érvényesítő, különös világa közös kiállításokon, alkotótáborokban már joggal szerzett több hívet számára.
Szabó Csongor még egyetemista, erre is, arra is tapogatózik, még teljes szélességben előtte a pálya, nem döntötte el, melyik a legjárhatóbb út, amit választania kell, de őt is bőven felvértezték talentumokkal. A kiállításon bemutatott plasztikái, origamiszerű ötletes formabravúrjai jogos elismerést váltanak ki a nézőkben.
(N.M.K.)
Népújság (Marosvásárhely)

Szubjektív visszaemlékezés - Tízéves a Humana Regun
Az önszerveződés követendő példája mindaz, amit a szászrégeni Humana Regun Egyesület jelent a közösségnek. A hagyományt folytatva, a korábban már létező Kemény János Népszínház néhány tagja mintegy tizenöt évvel ezelőtt aktív szerepet vállalt a március 15-i ünnep, a történelem jeles évfordulói alkalmával szervezett rendezvényeken. Ugyanakkor számos más művelődési rendezvényt is szerveztek, amelyek célja a szászrégeni magyarok együvé tartozásának megerősítése volt. Az évtizedes múltra, a teljesség igénye nélkül, Menyei Ildikó, a Humana Regun Egyesület elnöke emlékezett vissza. Az említett rendezvényeket a kezdetekben szászrégeni és a környékbeli iskolák magyar diákjai és néhány tanár bevonásával szervezték. Az évek során több tehetséges fiatal bemutatkozhatott az eseményeken. Másrészt a népszínház tevékenysége fellendült, így anyagi támogatás kellett a színdarabok elkészítéséhez, a kiszállások költségeinek fedezésére. Szükségessé vált egy olyan egyesület létrehozása, amely hivatalos keretek között felvállalja a rendezvények szervezését, a népszínház adminisztrálását, s lehetőséget teremt arra is, hogy a szervezők többet tegyenek a város magyar művelődési életének fejlesztéséért. 2006. augusztus 21-én a nagyrészt értelmiségiekből álló csapat úgy döntött, hogy létrehoz egy civil szervezetet, amely önkéntes alapon, politikamentesen működjön. Célul tűzték ki a szászrégeni magyar köz- művelődési élet értékeinek a meg- őrzését, ápolását és fellendítését. Az alapító tagok Tamás Ibolya, Sükösd Levente, Szabó Annamária, Fábián András és Menyei Ildikó voltak. 2006. október 30-án hivata- losan is bejegyezték és megkezdhette tevékenységét a Szászrégeni Humana Regun Egyesület, amelynek védjegyeként egy szívbe rajzolt tulipánt választottak, ezzel is jelképezve, hogy az egyesület tagjai „szívből, fizetség nélkül” teszik a dolgukat. A megalakulást követően sikeres pályázatok útján rendszeresebben a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatta a rendezvényeket. Ezek közül kiemelendő a 2007-ben megrendezett egykori szászrégeni színjátszók találkozója, amelyen azok vettek részt, akik az utóbbi 50 évben, hosszabb-rövidebb időre, a szászrégeni műkedvelő színjátszást erősítették. A műkedvelő színjátszók találkozóján plakát- és képkiállítás, valamint egy színházi előadás is volt. Ennek folytatásaként 2008-tól évente megszer- vezik a Kemény János nevét viselő műkedvelő színjátszók szászrégeni találkozóját. 2009-ben kiemelkedő rendezvény volt Schultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió volt szerkesztője, Szabó Zsolt, a Művelődés és Agyagási Levente, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztőjével való találkozó. Ebben az évben a város első írásos említésének 780. évforduló- ját ünnepelte. Ebből az alkalomból Bíró Donát helytörténész újabb, Szászrégenről szóló könyvet adott ki. Az Adalékok Régen monográfiájához című kötet szerkesztésében és bemutatójának megszervezésében is oroszlánrészük volt az egyesület tagjainak. Az egyesület tevékenységének köszönhetően a színjátszó, báb- és néptánccsoportok Erdély és Magyarország különböző településein is vendégszerepelhettek. Több éven át támogatták az elsősorban diákoknak szóló Historia nostra történelmi vetélkedőt, a környezetvédő rendezvényeket és a Maros menti Vitéz László műkedvelő bábos találkozót, amely szervezőjének, a Humana Regun alapító tagjának, Tamás Ibolyának az elhunyta miatt félbeszakadt. Az egyesület által hagyományosan megszervezett rendezvények között van: a március 15-i ünnepsé- gek, a Hagyományőrző Rügyecskék népdalvetélkedő, a 2011-ben elindított Gézengúzok Diákszínpad találkozó, az október 6-i megemlékezések, a szászrégeni magyar napok. Ezenkívül a rendszeressé vált író-olvasó találkozókon neves erdélyi írók, költők műeit is bemutatták az érdeklődőknek. Állandósult a Kemény János Népszínház gyerek- és felnőttcsoportjainak a támogatása. Az egyesület jó kapcsolatokat ápol a a Szászrégen és Vidéke helyi kiadvány, valamint a Népújság, a Krónika és a Vásárhelyi Hírlap szerkesztőivel is. Kapcsolatot alakítottak ki és ápolnak a nagykőrösi NATKA és a pécsi KOMA nemkormányzati szervezetekkel. Népújság (Marosvásárhely)

Átadták a 2016-os Ezüstfenyő-díjakat, kitüntették a leköszönő honatyákat
Huszonkilenc személynek és egy intézmény képviselőjének adott át a 2016-os Ezüstfenyő-díjakat Kelemen Hunor szombaton, Marosvásárhelyen, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülése előtt. A szövetségi elnök kitüntette a volt ügyvezető elnököt és a leköszönő RMDSZ-es honatyákat is.
A marosvásárhelyi Kultúrpalotában ünnepi beszédében Kelemen Hunor emlékeztetett, az RMDSZ megalakulásának 13. évfordulóján adták át először az Ezüstfenyő-díjat mindazok munkájának elismeréséért, akik szerepet vállaltak a közösségi javak visszaszerzésében, a szövetség programjának megvalósításában. A 2016-os díjban 29 személy és egy intézmény részesült.
Az elzárkózás, a közöny nem célravezető, a közösség meggyengüléséhez vezethet – hangsúlyozta az RMDSZ-elnök, hozzátéve, hogy nem csupán a jog és az intézményes keretek befolyásolják a közösség fennmaradását. Ez azoknak a személyekhez is köthető, akik az általuk kiválasztott területen tudásukat a közvetlen környezetükben élők, a helyi közösségek szolgálatába állítják.
 „Szükség van a hősökre, a kis- és nagybetűs hősökre, olyan példaképekre, akik összekapcsolják a múltat a jövővel, akik cselekvő részesei, hétköznapi hősei a kultúránk értékeinek megőrzésében, a közösségünk javainak ápolásában, hogy ez az ország ne csak lakcímünk, de otthonunk is legyen. Ezeknek a hősöknek a létük nélkülözhetetlen, hiszen követendő példák, hősök hiányában mindaz, amit 27 év alatt kivívott a romániai magyar közösség, visszafordítható, egy tollvonással áthúzható” – fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ 2016-os Ezüstfenyő-díjazottjai a következők: 
Balázs Antal nyugalmazott néptanító, faragómester,
Balázs Dénes tanár,
Barcsy Lajos, a nagybányai Teleki Blanka Nyugdíjas Klub vezetője,
Biró Albin, a Szövetség csíki szervezetének alapító tagja, a Biztosítási Felügyelet vezetőtanácsi tagja,
Csibi László az RMDSZ tölgyesi szervezetének elnöke,
Fábián Emese humánerőforrás-felelős,
Fornvald András erdészeti jogi szakértő,
Gábor Árpád János, az RMDSZ búzásbocsárdi szervezetének elnöke, a község alpolgármestere,
Gáspár-Barra Réka újságíró,
Gáspár Attila-Adalbert karnagy, zenetanár,
Hajdú Géza színművész,
a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium,
Ilkei Árpád unitárius lelkész,
Keresztes Kálmán, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szeben megyei kirendeltségének elnöke, oktatási szakértő,
Kilyén Ilka színészművésznő,
Kovács Imre Németpereg polgármestere,
Máté András Levente, az RMDSZ volt parlamenti képviselője,
Meleg Vilmos színművész,
Dr. Molnár Csaba állatorvos,
Nits János nyugdíjas, egykori városi tanácsos Szatmárnémetiben,
Pál József Csaba főesperes,
Pauer Andrea főkönyvelő,
Petki Pál tanár,
Pop Piroska pénztáros,
Sipos Ilona, az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének irodavezetője,
Szabó Anna nyugdíjas,
Szabó Levente-György, Kémer polgármestere,
Szakács Imre nyugdíjas tanító, egykori alpolgármester,
Székely Levente, az RMDSZ Galac Megyei Szervezetének elnöke,
Tánczos Vilmos néprajzkutató.
Az Ezüstfenyő-díjak átadása után az RMDSZ szövetségi elnöke megköszönte Kovács Péter volt ügyvezető elnök, illetve a leköszönő szenátorok és képviselők munkáját, oklevéllel és Részegh Botond képzőművész alkotásával díjazva őket.
Antal Erika
maszol.ro

Szent Lászlótól számít Várad
Kedd este a Kanonok soron szokásos havi összejövetelét tartotta a Nobilitas Egyesület. Dr. Fleisz János egyetemi tanár, történész tartott előadást, Nagyvárad Szent László korában címmel.
Az érdeklődőket Mons. Fodor József általános helynök, a Nobilitas Egyesület vezetője köszöntötte. Előadása bevezetőjében dr. Fleisz János egyetemi tanár megjegyezte: kevés forrás áll rendelkezésre a témában, ezért „röviden el lehet intézni”, és várostörténeti szempontból kijelenthető, hogy az elindulás mindenképpen Szent Lászlóhoz köthető. Ahogy 1940. december 8-án, az országzászló felavatásán elhangzott Bélteky László-költemény is leszögezi, Várad egy olyan város, mely Szent Lászlótól számít. Az előzményekről elmondható, hogy ugyan levéltári anyagok nem maradtak fenn, de azért kialakult egy olyan kép, miszerint több mint 50 ezer éve kimutatható emberi lét Biharban, illetve a régészeti leletek arra utalnak, hogy 8 ezer éve már lakott volt a mai Várad területe. Ez viszont nem jelenti azt, hogy valamilyen településforma is létezett volna itt, állandó település nem alakult ki se a rómaiak idején, se pedig a kora középkorban. A településfejlesztést az indította el, hogy Szent István létrehozta a püspökségek, illetve a megyék rendszerét, és tudjuk azt, hogy 1009/1010 táján az egyik püspökség a bihari volt, és Bihar volt az ispánság központja is. A környéken udvarhelyek, valamint kisebb hevenyészett várak voltak a bihari központ megvédése érdekében, de úgy, mint az emberi élet gyűjtőhelyeként működő település, még mindig nem létezett.
A változás elkezdése Szent Lászlóhoz köthető, aki a területet elérő politikai mozgások hatására hercegséget kapott. Szeretett itt lenni, vadászni, tölteni az idejét. Elkezdődött tehát egy folyamat, mely a városalapításhoz vezetett.
A legendák szerint 1068-tól mutatható ki Szent László jelenléte ezen a vidéken, mely 1075 körül gyakorivá válik. Áttörést 1077-ben bekövetkezett királlyá való választása hozott, illetve 24 kanonok általi káptalan létrehozása 1082-ben. A monostor alapítása tulajdonképpen Várad megalapítását jelenti, hiszen mint település- és városalkotó intézmény, egyházi, gazdasági, társadalmi és politikai komplexumként fejlődést eredményezett- magyarázta a történész-, hozzátéve: valószínű, hogy Szent László már ebben az időszakban elhatározta, hogy a Szűz Mária tiszteletére templomot épít.
Sose volt falu
A kunok támadása miatt Bihar elpusztult. Felmerült a dilemma, hogy Szent László újraépítse, vagy áthelyezze Váradra a püspökséget. Utóbbi mellett döntött, melynek konvencionális dátuma 1092. Megoszlanak ugyanakkor a vélemények, hogy akkor ez a püspökség a korábbinak-e a folytatása, vagy teljesen új? A város igazi kibontakozása tehát 1092-ben indult el, amikor a megyeközpont is Váradra került, a püspök a prefektusa volt a megyének. Egyes vélemények szerint 1095-ben az első székesegyház részben már kész volt. Szent László halála után a fejlődés lendületet kap az 1241-es mongol betörésig, annak is betudhatóan, hogy a király sírja zarándokhellyé vált, és ez nem csak egyházi, hanem gazdasági hátteret is biztosított.
A találkozó második felében Szabó Annamária egyesületi tag a Loire-menti kastélyokról tartott vetített képes előadást. Beszámolójának alapját egy tavaly augusztusban zajlott kirándulás képezte, melyen több váradi katolikus pap, illetve magánszemély is részt vett, és magába foglalt innsbrucki és nürnbergi városlátogatást, valamint a Louvre-nak a megtekintését is.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Őrizzék meg emberi méltóságukat!
A Diakónia Uzon községben
Az 53 eddigi település mellé, ahol a Diakónia idősgondozó szolgálata működik, hétfőtől még 7 település társul: Uzon község 7 falujában is van már az öregeknek megbízható támaszuk. A segélyszervezet az érdeklődőknek a kultúrotthonban mutatkozott be.
A gyűlésen jelen volt Ráduly István polgármester, Birtalan Csilla, a Diakónia Alapítvány alelnöke, Vass Mária a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság képviseletében, Ungvári Barna András uzoni református lelkész és természetesen Tóth Anna, a Diakónia idősgondozó szolgálatának igazgatója. Az előzmények rövid áttekintőjében Ráduly István felemlegette: már 2006-tól történtek próbálkozások az idősgondozói szolgáltatásnak a községben való meghonosítására, akkor nem ment át a tanácson, később nem volt pénz rá. Most Szabó Annamária alpolgármester kitartó, meggyőző munkájának köszönhetően a tanács is rábólintott a vonatkozó költségvetési tételre (ez 6000 lej havonta).
Ungvári Barna lelkész János evangéliumából vett igéjével vont párhuzamot a betegek hit által való gyógyulása és a Diakónia dolgozói által az öregeknek hozott enyhülés, de akár felépülésük között, majd Vass Mária ígért a megye részéről további támogatást a növekvő szociális igények kielégítéséhez, melyet „csak a civil szervezetek közreműködésével tudnak megvalósítani.” Tóth Anna igazgatónő kimerítő részletességgel mutatta be szolgálatuk – és nem szolgáltatásuk, bár hivatalosan így nevezik – három ágazatát: mit jelent, amikor alapápolást, egészségügyi ellátást vagy háztartási-közösségi segítséget nyújtanak naponta a rászorulóknak.
Elsősorban az egyedülálló öregeket, az idős krónikus betegeket és a mozgáskorlátozottakat segítik abban, hogy emberi méltóságuk megmaradjon ágyban fekve, magatehetetlenül is, tisztán, rendbetett hajjal, meleg szobában éljék napjaikat. A betegek hozzájárulása szimbolikus, a látogatások heti gyakorisága függvényében nyugdíjuk 5, 3 vagy 1 százaléka. Kizáró jellegű feltétel csak az lehet, ha valakinek főállású gondozója van, de még ilyen esetben is egészségügyi szakellátásra hívható az alapítvány helybeli munkatársa, akit ott helyben be is mutattak. Karácsony Erika asszisztensi végzettséggel kezdi meg a napokban tevékenységének ismertetését a község lakóinak körében, akiket a háziorvosi, lelkészi ajánlások nyomán keres fel, majd folytatja a gyakorlati teendőkkel. Ha 20-25-nél több igénylő lenne a községben, jövőtől akár a második munkatársat is alkalmaznák – jelezte Tóth Anna.
A kultúrotthonbeli előadás után a vendégeket a szolgálati autókkal átszállították az uzoni volt autóbontó mellett kialakított munkapontra, egy frissen rendbetett kis irodába, ahol helyi munkatárs intézi majd az adminisztratív ügyeket. Az udvaron frissen vásárolt Dacia Logan szolgálati autó állt felszalagozva – ez minden alkalommal így történik, mikor új helységben indítják el működésüket. Megtörtént a szalagvágás is, majd a szervezők kis kínálmációval húzták alá a Diakónia és Uzon község szövetségét.
Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bethlenfalvay Gábor visszatért a romokból feltámadt régi villába
Székelyudvarhely 18–19. századi történelmében meghatározó szerepe volt a bethlenfalvi Haberstumpf családnak, főként az építészként sikeres karriert befutott Haberstumpf Károlynak. A Haáz Rezső Múzeumnak ma otthont adó épület egykor családi villája volt. Oda járt nyaralni unokája, Bethlenfalvay Gábor, aki múlt hét végén felkereste gyermekkora helyszínét.
– Milyen volt akkor Székelyudvarhely és a villa?
– Bethlenfalván végződött Székelyudvarhely, a házunk előtt volt egy tábla, és ez volt az első szám. Az út göröngyös, kavicsos volt, akkoriban autók nem igazán jártak. A házunk előtt szép fás park volt, ahol virágok és lepkék voltak, a ház mögött pedig egy hatalmas kert, tele almafákkal. A gyümölcsös mögött rét volt, nem voltak tömbházak, nem volt iskola, ott kezdődött a természet. Gyerekekként a réten fogtuk a lepkéket. A ház mögött egy hintóház is volt, mi gyerekek ott olvastunk, hiszen akkoriban már nem voltak lovak, a hintó még megvolt, de már nem használtuk. A ház mellett volt egy tyúkudvar is, a nagyanyám, Haberstumpfné Szabó Anna az erkélyről etette a tyúkokat, valószínűleg nagyapám korában az sem volt. Azt hiszem, amikor nagyapám, Haberstumpf Károly megépítette a házat, jól alakult az építészkarrierje, de amikor véget ért a magyar világ, az a konjunktúra is megszűnt. A nagyanyám tovább vezette a házat, de mivel nagyapám hét évvel a születésem előtt, 1927-ben meghalt, nem ismertem őt. Nagyanyám szigorú volt, féltékeny volt az édesanyámra, nem értették meg egymást. De megtanultam tőle puliszkát készíteni, éspedig a régi módon. Miután kikevertük, kiborítottuk, cérnával vágtuk fel, jó sok tejföllel és juhtúróval ettük. Ilyen emlékfoszlányok maradtak meg. Mi a felvidéki Léván éltünk, nyaralni jöttünk ide 1941-ben, 1942-ben és 1943-ban, ám 1944-ben már nem, mert akkor a román hadsereg átállt a Szovjetunióhoz. Miután a nagyanyám 1947-ben meghalt, és '48-ban államosították a házat, minden kincs elveszett, ami a házban volt, a családi okmányok, a régi fegyvergyűjtemény. A rokonok zetelakiak voltak, hiszen nagyanyám onnan származott, de akkoriban Zetelaka messze volt Bethlenfalvától, a göröngyös úton szekérrel, kocsival vagy gyalog egynapos út volt. Ahogy zetelaki rokonaim mesélték, nem volt semmilyen esély megmenteni a tárgyakat a házból.
– Ön utoljára tízévesen járt a házban, amikor az még a családi tulajdonban volt. Hogyan látja most?
– Még láttam, mielőtt eladtuk volna, 2011-ben látogattuk meg utoljára, akkor bementünk, már teljesen elhanyagolt, piszkos terület volt, próbáltunk bemenni az ajtón, amikor hirtelen beállított egy cigány, aki megkérdezte, be akarunk-e menni, mert neki van kulcsa. Be is mentünk, hajléktalanok voltak beköltözve, és egy család is volt, akik a pincében főztek, mindent megtöltöttek füsttel. A villa egy rom volt. Megtudakoltuk, hogy több száz ezer euróba került volna helyreállítani, de annyi pénzünk nem volt, így az egyetlen megoldás számunkra az maradt, hogy a város átveszi. Most feltámasztották a romokból, és öröm volt megint látni. Az egyetlen része a háznak, ami felismerhetően olyan volt, mint régen, az a pince.
– Mi az, ami változott az épületen?
– Nem csak azért más, mert most múzeummá alakították, hiszen már előtte új falakat építettek, a nagy külső tornác be van építve, és az is felismerhetetlen, ahol akkor a konyha volt. Az emeleten volt édesapám és a világháborúban elesett két nagybátyám birodalma, de most már az is felismerhetetlen. Most a múzeumigazgató irodája van ott, én egy kör alakú térre emlékszem, ahonnan három fülke nyílt ki, ott volt a három fiú ágya. Ahol a nagy almáskert volt, most tömbházak vannak... Talán jobb nem visszamenni. Az emlék kőbe van vésve, és amikor látod a jelent, valahogy nem illeszkedik össze.
Veres Réka / liget.ro

Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Harag György Társulat
A Tamási Áron Színház meghívására november 6–9. között Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Harag György Társulat a Tévedések vígjátéka című előadással.
A társulat négy alkalommal lép színpadra a rendkívül sikeres produkcióval, amelyet már több rangos fesztiválon – mások mellett a Gyulán tartott nemzetközi Shakespeare Fesztiválon, a nagyváradi Varadium Fesztiválon és a gyergyószentmiklósi Kisebbségi Színházi Kollokviumán – is bemutattak, november 20-án pedig a budapesti Nemzeti Színház színpadán játsszák.
Az előadás szereplői Kovács Nikolett, Rappert-Vencz Gábor, Diószegi Attila, Nagy Csongor Zsolt, Orbán Zsolt, Bodea Tibor, Bessenyei István, Nagy Orbán, Frumen Gergő, Varga Sándor, Nagy Tamás, Méhes Kati, Moldován Blanka, Budizsa Evelyn, Keresztes Ágnes, valamint: Ferenczik György, Kecskés Szabolcs, Varga Gyula és Budai József.
Rendezője a kétszeres UNITER- és Jászai-díjas rendező, Bocsárdi László, dramaturgja Benedek Zsolt, zeneszerzője Boros Csaba. A produkció jelmezeit Kiss Zsuzsa, díszleteit pedig Bartha József UNITER-díjas tervező, vizuális művész, egyetemi oktató készítette. Az előadás fénytervezője Bányai Tamás, Jászai-díjas light-designer volt, rendező- és tervezőasszisztensekként pedig Poszet Nándor, Fornvald Gréti és Szabó Anna segítették a stáb munkáját. Az előadás létrejöttében ügyelőként és súgóként Fábry Zoltán és Nagy Anikó vett részt.
A sepsiszentgyörgyi vendégszereplés bérletcsere keretében történik, a Tamási Áron Színház társulata pedig november végén játssza Szatmárnémetiben a Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadást, amelynek szintén Bocsárdi László a rendezője. szatmar.ro

Jó úton a megyei tárlat
Elvárásközelben
A 2017-es Téli Szalon nem okozott csalódást, a megye képzőművészeinek közös kiállítása olyan lett, amilyennek régóta szerettük volna látni: friss, ütős, a jövőre nézve is ígéretes. Nem felülmúlhatatlan, szó sincs róla, láthatunk középszerű vagy még jelentéktelenebb munkákat is, ami valószínűleg zsűrizés esetén is elkerülhetetlen, de egészében színvonalas, megkapó a felvonultatott műegyüttes, a szokásosnál jóval több a kiemelkedő, a figyelmet ellenállhatatlanul magára vonzó, nézőmarasztaló alkotás. És ami külön hangsúlyozandó: az eltelt tizenkét hónapban született, új műveket ismerhet meg a közönség. Ez lehet egyébként az ilyenszerű éves jelentkezések egyik fő célja is. Ily módon az alkotók reális képet formálhatnak arról, hogy adott időpontban hol, merre tart a közösségük, s a művészetkedvelők is lépést tarthatnak a változásokkal. Érthető, hogy a képzőművészeti szövetség helyi fiókjának vezetősége kitartóan szorgalmazza, hogy a tagok ne régebbi munkákkal próbáljanak benevezni a hivatásos művészek seregszemléjére. Érdemes megőrizni ezt a most bevált részvételi kritériumot, még ha emiatt egyesek olykor ki is maradnak a tárlatról. Számszerűen így is bőséges a felhozatal, pedig vannak, akik elvi megfontolásból nem vállalják a közös megmérettetést, mások azért, mert nemrég egyéni kiállításon mutatkoztak be, vagy kényszerhelyzet tartotta távol őket a Szalontól.
Több mint 60 kiállító munkáival találkozhatnak a látogatók a marosvásárhelyi Kultúrpalota Art Nouveau Galériájában, négyen megyén kívülről, vendégként vesznek részt az eseménnyé előlépett rendezvényen. Ez is jelez valamit. Nem csak lelki, családi kötődések késztették itteni szereplésre a budapesti Benedek Józsefet és B. Laborcz Flórát, illetve a kolozsvári Forró Ágnest, Károly-Zöld Gyöngyit, szakmai kihívásként is tekinthettek a vásárhelyi kiállítási lehetőségre. Na meg az is vonzerőként működhetett, hogy a Szalon megannyi alkotó nemzedéket, a helyi művészeti líceum számos kiváló végzettjét képes összehozni ilyenkor. Vajon a továbbiakban erősödik majd ez a tendencia? Előfordulhat, és ettől még változatosabbá válhat a nézők elé tárt anyag. A veszteségek amúgy elkerülhetetlenek. Az utóbbi pár esztendőben kiváló alkotóegyéniségek hunytak el. Haller József, Siklódi Zsolt, Adrian Chira halála fájdalmas veszteség, a korábban távozott Fekete Zsolté, Szabó Zoltán Judókáé is az. A tárlaton ez is tudatosul a megye művészeti mozgalmának ismerőiben. Chirára néhány kiállított festménye is emlékeztet. Judóka portréja a lépcsőfeljáró tetején torpantja meg a felfelé igyekvőt. Akárha élne, éppen csak meg nem szólal a festő. Özvegye, Schneller Mária örökítette meg így egy remek arckép-kompozíción. Lánya, Szabó Anna Mária a lenti nagyteremben bizonyítja újra különleges festői kvalitásait.
A festészeti anyag idén is domináns. Abban pillanatig sem kételkedtünk, hogy a korban előbbre járó mesterek, akik országosan és nemzetközi vonatkozásban is jól kiérdemelt elismerésnek örvendenek, ismét legjobb szintjükön nyűgözik le a nézőket. Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Kuti Dénes, Major Gizella, Moldovan Mircea, Şerban Mariana, Szép György és a textilművészet mellett folyamatosan a piktúrában is bizonyító Hunyadi Mária, Sajgó Ilona, Csíky Szabó Ágnes, Nagy Dalma alkotókedve és inventivitása kiapadhatatlannak tűnik. Arra viszont talán kevesebben számítottak, hogy a fiatalok ekkora súllyal, ilyen markánsan gyarapítják a tárlat értékeit. Igen sokat ígér az utánpótlás, újabb színeket, látásmódot, vizuális kiteljesedést hozhat a kiállítótermekbe. Kuti Botond, Căbuz Andrea, Căbuz Annamária, Csupán Eduárd, Marin Victor, a már említett Szabó Anna Mária erre már bizonyosság. A tehetség persze a köztes generációk joggal népszerű képviselőihez is hozzászegődött. Bíró Kálmán Enikő, Csatlós Levente, Radu Florea, Dorel Cozma, Puskai Sarolta, Gergely Erika, Pop Călin, Mihai Frunză, Căpriţă Petre ugyancsak jó példát szolgáltatnak erre saját stílusukhoz hű munkáikkal. Ahogy a kilencedik X-éhez közeledő Szotyori Anna is megörvendeztet fiatalosan üde, színes grafikáival. Nem véletlenül hiányoltuk, amikor nem volt ott a Szalon felhozatalában.
Talán az olvasók is észrevették: sok a női név a felsoroltak között. Igen, mind nagyobb a művésznők részaránya a megye képzőművészeti életében. Nyugodtan nyereségnek tekinthetjük ezt a tendenciát. Az eddigieknél is nagyobb érzékenységgel, empátiával, szépérzékkel gyarapszik általa az amúgy is széles alkotói paletta. Pláne, ha a díszítő- és iparművészetet is bevonjuk ebbe a körbe. A Téli Szalon téma- és látványvilágát megkapóan dúsítják Mana Bucur és Olteanu Mariana Cara finom mívű kerámiái, Nagy Zsuzsánna faliszőnyege, Vidra Birtalan Éva színpompás tűzzománcai is. És kétségtelen nyereség a karakteres fotóművészeti jelenlét a tárlaton, Jakab Tibor, Mihai Stoica és Fekete Zsolt vizuális remeklése.
A festészet mellett azonban a kiállítás másik, igazán mély benyomást keltő és nagy elismerést kiváltó műfaja a szobrászat. A megye ebben is kivételes talentumú művészekkel büszkélkedhet. Az életkori spektrum ezen a téren is igencsak széles. Nem beszélve arról a szemléleti sokféleségről, amit ez a kiállítás is tanúsít. Elsősorban a kisplasztika, a mintázás terén, de forma- és méretgazdagságában, anyaghasználatában, technikai megoldásaiban is meglepő az a változatosság, amely a maga egészében humánus fogantatású harmóniát sugároz a befogadók felé. Kiss Levente, Gyarmathy János, Bocskay Vince, Gheorghe Mureşan, Miholcsa József, Sánta Csaba, Szőcs Zoltán Zörgő, Nagy Attila, Pop Gheorghe, Makkai István, Kovács Tibor, Veres Gábor Hunor, Gábor Barna nagyszerű szobrászati válogatása bárhol megállná a helyét. És ne feledjük, az utóbbiak még reménykeltő pályájuk elején igyekeznek kitaposni saját útjukat! Érdemes nyomon követni, mindez hova vezet. Népújság (Marosvásárhely)