Az űrlap alja
Ötvenöt grafika, ötvenöt ihlet
Gazdag látványvilágot felvillantó, sokoldalú kiállítás megnyitójára került sor kedd délután a nagyváradi református püspöki palota emeleti aulájában. A Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) szervezésében állították itt ki a Magyar Grafika, 55 művész, 55 grafika elnevezésű grafikasorozatot, mely egy debreceni gyűjtő, Máté László jóvoltából tekinthető meg a Körös-parti városban. Az alkotások között több ismert váradi vagy nagyváradi kötődésű alkotó munkái is szerepelnek, így többek között Jakobovits Miklós és Mottl Román képei, emellett jó néhány neves kortárs magyarországi művész munkája is látható.
Sz. Horváth István, a PMMC ügyvezető igazgatója köszöntötte a tárlatnyitó résztvevőit, majd Cs. Tóth János művészeti író a debreceni önkormányzat nevében mondott rövid beszédet, kitérve arra, milyen fontos kulturális kapocs erősödik évek óta Debrecen és Nagyvárad között azáltal, hogy az alkotók közösen tesznek az egységes magyar művészet életben tartásáért. Máté László, a kiállított gyűjtemény tulajdonosa beszélt a képek alkotóiról és arról, mennyire fontosnak tartja, hogy a szépség hitbizonylata, azaz a képzőművészet a mai napig egyben tudja tartani a magyar kultúrát. Meleg Vilmos színművész a beszédek között verseket szavalt, majd a rendezvény végén Máté László megajándékozta egy-egy alkotással a PMMC reprezentánsait, így ismerve el a művelődési céh szerepét és fontosságát a váradi és határon túli kultúra megtartásában. A debreceni műgyűjtő ajándékot hozott a váradi Ady Endre Líceumnak is, egy, a névadó költőgéniuszt ábrázoló képet, Meleg Vilmosnak pedig egy emlékplakettet adott át hálából, hogy a színész aktív közreműködőként vesz részt a város kulturális eseményein.
A tárlatnyitó végén tombola is volt, kisorsoltak egy grafikát, melyet a véletlen szerencsének köszönhetően a Reggeli Újság nyert meg. A kiállítás október tizedikéig tekinthető meg, ezt követően továbbviszik azt Kolozsvárra.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Emlékezés Trianonra
Trianonra gyógyír lehet az autonómia, hangzott el a június 4-iki nagyváradi Trianon megemlékezésen.
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar (EMNT) megyei szervezete június 4-én, délután 5 órától megemlékezést szervezett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület váradi székházának belső udvarán. A kevés számú megjelentet először Szigeti Horváth István a PMMC elnöke köszöntötte, majd Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke szólt az egybegyűltekhez, aki többek között kiemelte: „Újkori történelmünk legfájóbb napjára emlékezünk ma! Az ország két harmada és a nemzetnek több mint a fele veszett oda a gyűlölködő nagyhatalmak és a kapzsi szomszédos országok igazságtalan történelemformáló akaratából. A gyász nem múlik, sőt, ha ma szétnézünk, hogy mit hozott ránk Trianon, és hol tartunk, ha felmérjük a következményeket, látjuk, hogy csak mélyült a seb. Sajnos ma is a kettős mérce érvényesül még Európában is.” Ezt követően kiemelte: „Arról, ami nekünk jár, nem mondhatunk le. Az autonómia lehet a megoldás. Az össznemzeti brüsszeli képviselet, a világlobbi talán segíthet enyhíteni fájdalmunkat.”
Igazságtételt
Ezt követően Hermán M. János, a Partiumi Magyar Művelődési Céh hittudományi referense tartott emlékbeszédet. Többek között elmondta: „Trianon nem volt szükségszerű. Bekövetkeztének alapvetően többek között az volt az oka, hogy a nemzet nem volt egységes. A trianoni békediktátumban nem is az a legaljasabb, ahogyan minden emberséget és igazságot félretéve elbánt a magyarsággal, hanem az, hogy cinikusan és tudatosan előkészítette a második világégést. (…) Szlovák, román, vagy szerb szempontból úgy tűnhet, mintha a történelem 1918-ban vagy 1920-ban kezdődött volna, de ez a szemlélet elfogadhatatlan. Ha pedig azt nézzük, ki hogyan viselkedett, vagy viselkedik a saját kisebbségeivel, akkor azt látjuk, hogy előszeretettel alkalmaznak kettős mércét. Az anyaországi magyarok a külhoni magyarok helyzetét alapvetően emberi jogi és kisebbségi kérdésnek látják, az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai azonban hatalmi és biztonságpolitikai kérdésnek tekintik. Ezért is alkalmazták és alkalmazzák a magyarság ellen az asszimilálás rejtett és durva módszereit: az elrománosítást, elszlovákosítást, stb. A győztesek és az utódállamok talán megbocsátják nekünk, hogy szétszedték és elvették tőlünk az országunkat. Mi ugyan nem tartunk igényt erre a megbocsátásra, de ha ők képesek lesznek végre túljutni rossz lelkiismeretükön, akkor elkezdődhet végre a határon túli magyarok igazságtétele. Amit úgy hívnak: autonómia.” A beszédek után a megjelentek elénekelték a Szózatot, majd következett a Trianon emléktábla megkoszorúzása, majd pedig a Himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.
Pap István. Krónika (Kolozsvár). erdon.ro

Partiumi Írótábor: gondolatok irodalomról, Komp-országról
Irodalom és identitás alcímmel szervezik meg immár 11. alkalommal a Partiumi Írótábort csütörtöktől szombatig, amelyen a meghívott irodalomtudósok és szerzők arra keresik a választ, milyen a régió identitása, és hogyan jelenik ez meg a művészetben.
„Megtartani és meghaladni” jelszóval, immár 11. alkalommal rendezik meg Nagyváradon a Partiumi Írótábort, amelynek szervezéséhez idén a Partiumi Keresztény Egyetem, illetve annak szakkollégiuma, a Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) is csatlakozott.
A Pro Universitate Partium Alapítvány által életre hívott háromnapos, csütörtöktől szombatig tartó találkozónak is a tanintézet Bartók Terme ad otthont, de tanáraik és diákjaik is bemutatkoznak majd, ezáltal is hangsúlyozva a magyar irodalom és nyelv szak jelenlétét az egyetemen. „Fiatalosabb lendületet vesz, mondhatni felfrissül az írótábor, a paletta pedig az egyetem kapcsolatai révén szélesedik” – mutatott rá lapunknak Sz. Horváth István, a PMMC igazgatója.
Tájékoztatása alapján céljuk a hagyományok mentén tovább építkezni és túlszárnyalni a már elért színvonalat. „Minden évben egy adott téma köré csoportosul az írótábor, az idei cím: Partium-Kompország. Irodalom és identitás. Szeretnénk megnézni, hogy e régiónak milyen az identitása, van-e egyáltalán neki, és hogyan fogható ez meg az irodalmon keresztül” – magyarázta. (Ady Endre egy publicisztikai írásában nevezte Magyarországot Komp-országnak – a szerk.)
A hazai és magyarországi irodalomtörténészek mellett nyelvészek, írók, költők és bölcsészhallgatók is képviseltetik magukat a rendezvényen. Pomogáts Béla irodalomtörténész például már évek óta visszajáró vendégnek számít, de a debreceni Károli Gáspár Református Egyetem docense, Bertha Zoltán is járt már a váradi táborban.
Ők ketten a csütörtöki megnyitó után tartanak előadást. A Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kihelyezett tagozatának adjunktusa, Végh Balázs Béla most először tart előadást a rendezvényen.
Elemzésre kerülnek még kortárs szerzők munkái is, de bemutatják az Ugyanaz a föld – Szatmári és partiumi költők antológiáját, valamint a román–magyar kulturális szótárat, továbbá szerveznek egy zenés estet is a Bodega kávézóban, ahol Kiss Barna és utcazenekara ad elő megzenésített Weöres Sándor- és Petőfi Sándor-verseket. A szombati zárónapon Barabás Zoltán költő veheti majd át az írótábor díját, míg Tüzes Bálint költő posztumusz elismerésben részesül.
Vásárhelyi-Nyemec Réka, Krónika (Kolozsvár)

Írótábor az emlékezetkultúra jegyében
Csütörtökön délután a Partiumi Keresztény Egyetemen vette kezdetét a XII. Partiumi Írótábor, melyen jeles irodalmárok, irodalomtörténészek tartottak előadásokat.
A 2004 óta megrendezésre kerülő Partiumi Írótábor idei, XII. évadát csütörtök délután a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Bartók termében nyitotta meg Szigeti Horváth István az egyik szervező intézmény a Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) elnöke. Elmondta, hogy mint minden évben, ezúttal is egy adott tematika mentén szervezték meg az írótábort, az idei rendezvény Az emlékezetkultúra a régiók irodalmában összefoglaló cím alatt zajlik. Szigeti Horváth István a megnyitón kifejtette: „a közösség emlékezete kapcsán mindig az a központi kérdés, hogy melyek azok az események, folyamatok, amelyeket a közösségnek nem szabad elfelejtenie, hisz az emlékeit elveszítő közösség hagyományait és identitását veszíti el. A közösségi emlékezet sokszor olyasvalamit is magában foglal, amit a kollektívum tagja nem élt, nem élhetett át, ennek ellenére emlékezik rá. Az írásbeliség, az irodalom, mint ilyen értelemben felfogott életképek hordozója az emlékezés kultúrájának fontos médiuma, és ezáltal egy régió, egy közösség emlékezetének hordozója is, ekképpen döntő módon hozzájárul az identitás kialakulásához és fenntartásához. Ennek a vezérgondolatnak a jegyében hívtuk meg visszajáró, már ismert előadókat, és olyan előadókat is, akik még talán nem mutatkoztak be a Partiumi Írótáborban”. A köszöntő után a megjelentek egy perces néma felállással adóztak a nemrégiben elhunyt Barabád Zoltán költő, a Partiumi Írótábor ötletgazdája és hosszú ideig főszervezője, illetve Mihálka Zoltán szerkesztő emlékének. Az írótábor első napjának előadója volt Nagy Erika író, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának titkára, Bertha Zoltán irodalomtörténész, a debreceni Károli Gáspár Református Egyetem docense, Ködöböcz Gábor irodalomtörténész, az egri Eszterházy Károly Főiskola docense, Jónás Zoltán szerkesztő. Bemutatkozott továbbá Szilágyi Szilvia fiatal költő, aki a Partiumi Keresztény Egyetem volt hallgatója. A csütörtöki nap programja este felolvasóesttel zárult a Bodega kulturkocsmában.
Pap István
erdon.ro

A délvidékiekkel való szolidaritás nevében
Április 10-én, vasárnap délelőtt két egymást követő eseményen idézték fel Nagyváradon a délvidéki magyarság kálváriáját, főhajtással adózva az áldozatok emlékének. Előbb az újvárosi református templomban tartott igehirdetésen, majd az egyházkerületi székházban megejtett tárlatnyitón.
Az alkalmat az adta, hogy a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány vándorkiállítása, amely a délvidéki magyarirtás 70. évfordulóján, 2014-ben az Országházból indult útjára, s amely a Kárpát-medence több mint negyven helyszínén volt látható eleddig, legutóbb Temesváron és Aradon, megérkezett a Körös-parti városba is.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke János evangéliuma 19. részének 25-27. verseire alapozva előbb a szolidaritás fogalmát járta körül prédikációjában, az értelmezések sokaságát a keresztyéni hit- és lélekközösség fundamentumára helyezve, hiszen a golgotai kereszt fényében mélyebb megvilágításba kerül az együvé tartozás ténye, valósága. A mindent összemosó globalizáció helyett az összetartó szeretet egyetemességét tapasztalhatjuk meg a krisztusi testvériségben és közösségben. „Add, hogy a világ tömeges sodródása ne szakíthasson ki bennünket családunkból, népünkből, közösségünkből” – szólt az igehirdető fohásza, aki az egyetemes embertestvériségtől a nemzeti együvé tartozásig húzódó ívre fűzte fel megpróbáltatásunk tragikus példáit. A püspök felsorolta azokat a szolidaritási alkalmakat, amelyeket a kisebbségi sorban élő magyar nemzetrészek bátorítására szerveztek az utóbbi években munka- és harcostársaival, lélekben elzarándokolva azokra a helyszínekre, ahol megnyomorgatták, üldözték és halálra adták embertársainkat, csak azért, mert magyarok voltak. A Délvidékről szólva még csak nem is olyan távoli az a múlt, lásd a temerini fiatalok kálváriáját. Tőkés László felhívta a figyelmet: a gyászos események felidézésekor nem a sebek feltépése a cél, hanem a részvét kifejezése és az igazságtétel szükségességének hangoztatása. „Mert növeli, ki elfödi a bajt” – idézte Illyés Gyulát. A gyógyulás útja a diagnózis kimondásával kezdődik, mert tudnunk kell, mi történt és minek nem szabad megtörténnie ismét.
Az igehirdetés után Sándor Lajos váradújvárosi lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket és a vendégeket, majd Matuska Márton újvidéki újságíró, helytörténeti kutató vázolta azokat a múltbéli történéséket, amelyekről a Keskenyút Alapítvány kiállítása szól. A magyarokat rengeteg sérelem és tragédia érte a XX. században amiatt, hogy két világháború veszteseiként szigorúbbak elbánásban részesültek, mint a többi legyőzött ország népei. A ma Szerbiához tartozó Délvidéken például tudományosan kitervelt, módszeres etnikai tisztogatás zajlott a magyarok és más kisebbségek ellen 1944-45-ben, több tízezer nemzettársunkat egyszerűen legyilkoltak, százezret pedig elüldöztek szülőföldjéről a kommunisták, akik azokat a szerbeket sem kímélték, akik „nem kellettek” Titóéknak. Egészen 1990-ig még beszélni sem lehetett a vérengzésekről, nemhogy kutatni a történteket vagy emléket állítani az áldozatoknak. A kutató rövid összefoglalója csupán felvillantani tudta e kérdéskör bonyolultságát, amelynek diplomáciai vonzatai is csak növelik hiányérzetünket.
Az istentisztelet után a hívek egy része átvonult a templomból a Partiumi Keresztény Egyetemnek is otthont adó egyházkerületi székházba, amelynek emeleti aulájában megnyitották a Délvidéki magyar golgota című történeti tárlatot a Partiumi Magyar Művelődési Céh és Tőkés László EP-képviselő parlamenti irodája közös szervezésében Sz. Horváth István, a PMMC igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket és az alapítvány képviselőit, akiknek nevében Cseresnyésné Kiss Magdolna kuratóriumi elnök mutatta be röviden a kiállítás anyagát. Emlékeztetett: az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás mindmáig nem szerves része a magyar történelemoktatásnak, Szerbiában is csak hős partizánokról szól a tanítás. Beszélt az elmaradt beismerésről, feltárásról, bocsánatkérésről, tisztelgésről, rehabilitációról és kárpótlásról – a mindmáig húzódó léleknyomorító hiányérzetről. Az egyik pannón szereplő felirat például így igazít el: Csurog, Zsablya és Mozsor teljes magyar és német lakosságát kollektíven háborús bűnösnek nyilvánították, s bár a civil szervezetek kitartó küzdelmének, a magyar állam és a helyi politikai erők határozott fellépésének köszönhetően 2014. október 30-án a szerb kormány hatálytalanította a magyarokat kollektív háborús bűnössé nyilvánító határozatokat, de a leszármazottaknak továbbra is egyénileg kell kérniük az áldozatok rehabilitálását…
Tőkés László mintegy végszóként jegyezte meg a Fekete-Körös menti magyarirtásokra utalva: „Ha valaki, a Bihar megyeiek át tudják érezni a délvidékiek gyászát.”
A tárlatnyitón Thurzó Sándor József brácsaművész egy-egy Dankó János- és Bihari Sándor-szerzeményt játszva teremtett illő zenei hátteret, a részvevők pedig hozzájuthattak Matuska Márton dokumentumköteteihez és a vándorkiállítás minőségi katalógusához.

tokeslaszlo.eu

Erdélyi–felvidéki „csúcstalálkozó” volt Nagyváradon
Kettős, kulturális és politikai rendezvény helyszíne volt október 8-án a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 1937-ben átadott, 2001-ben felújított nagyváradi palotája, amely jelenleg a Sulyok István Egyházi, Oktatási és Művelődési Központnak, illetve a Partiumi Keresztény Egyetemnek is helyet ad.
A református püspöki palotaként is emlegetett belvárosi épület aulájában előbb Felvidéki polifónia címmel kortárs szlovákiai magyar képzőművészek kiállítását nyitották meg, ezt követően Tőkés László és Csáky Pál európai parlamenti képviselők tartottak közéleti fórumot a Bartók-teremben. 
A tárlatnyitóra érkezetteket Sz. Horváth István, a társszervező Partiumi Magyar Művelődési Céh köszöntötte, majd átadta a szót a szlovákiai magyar nemzeti közösség egyik legismertebb vezetőjének, Csáky Pálnak, aki rövid beszédében fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Partiumba elhozott kiállítás megjárta Brüsszelt is, mégpedig azelőtt, hogy Szlovákia átvette volna az Európai Uniós soros elnökségét az év második felére. Ezzel is fel szerették volna hívni Európa figyelmét arra – mondotta a Magyar Közösség Pártjának EP-képviselője –, hogy a Trianonban idegen uralom alá került felvidéki magyarság teljes és pezsgő szellemi életet élve küzd a megmaradásért, valamint hogy államalkotó tényező az EU-tag Szlovákiában. 
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke házigazdaként üdvözölte a közéleti személyiségekből, művészekből, közírókból álló felvidéki küldöttséget, kitérve vázlatosan az erdélyi és felvidéki magyarság közötti történelmi kapcsolatokra és párhuzamokra, méltatva a gyümölcsöket termett egyházi, kulturális és felsőoktatási együttműködést. Miglinczi Éva művészeti író, a kiállítás kurátora személyes hangvételű bevezető után szakmai ismérvek mentén ismertette a 28 alkotóművész munkáiból összeállított tárlatanyagot, majd Kopócs Tibor, a Magyar Alkotóművészek Szlovákiai Egyesületének elnöke mutatta be röviden az alkotói közösséget és köszönte meg a meghívást e történelmi, szakrális térbe, Szent László király városába. Thurzó Sándor József brácsaművész az alkalomhoz illően felvidéki komponista, Lavotta János (1764–1820) műveiből adott elő kettőt az ünnepélyes tárlatnyitón.
Ezt követően a két európai parlamenti képviselő Ügyünk Európában címet kapott fórumára került sor, amelynek moderátora, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke aktuálpolitikai felvetésekre kért reagálásokat Csáky Páltól és Tőkés Lászlótól. A felvidéki EP-képviselő többrendbeli válaszaiból az a konklúzió volt leszűrhető, hogy mind ő maga, mind az egész szlovákiai magyarság többet várt a negyedszázaddal ezelőtti rendszerváltozástól éppúgy, mint az ország NATO- és EU-csatlakozásától. Sőt, többet vártak a többségi nemzettől is, amellyel együtt élni kénytelenek, de önmaguktól is. „Féloldalasra sikerült minden” – mondotta vallomásszerűn a felvidéki politikus, aki ennek okát és magyarázatát több általa írt könyvben is igyekezett felfedni és megadni. 
Tőkés László a maga során egyetértett képviselőtársa megállapításaival, az erdélyi magyarságra nézve is érvényesnek tartva azokat, bár a romániai helyzet e tekintetben is rosszabb. S noha az elszakadt nemzetrészek közötti szolidaritás példás, és az anyaországgal való kapcsolataik is szép fejlődésen mentek át, a nemzetegyesítés politikája pedig áldott gyümölcsöket termett, mégis: elfáradás mutatkozik az autonómiaküzdelemben, politikailag töredezik a magyarság, elhagyja szülőföldjét a könnyedebb boldogulás reményével – mutatott rá erdélyi képviselőnk, amit a felvidéki vendég azzal toldott meg, hogy a Magyarország határain túl élő magyarok közösségi tudatát változatos terhek erodálják: az asszimilációs nyomástól a demográfiai negatívumokon át a mentális tévelygésekig. És akkor most nyakunkon a migránsválság, a globalizáció legújabb kori vadhajtása – utaltak rá mindketten, elismerve: a magyar politikai képviseletnek szinte semmit sem sikerült elérnie az európai porondon, ami az őshonos nemzeti kisebbségek jogait, törekvéseit, igényeit jelenti, még a régebbi idők súlyos sérelmeit sem rendezték a hatalmasok – lásd a Benes-dekrétumokat vagy az elbitorolt vagyonokat. Jelenleg a petíciók és perek rögös és végeláthatatlan útját járják a közösségi képviselők, szószólók, küldöttek – de feladni sosem szabad „ügyünket Európában”. 
E konklúzió mentén hangzott még el, hogy az erdélyi és felvidéki magyar felsőoktatásért folytatott harc közötti hasonlóságok és különbözőségek tanulságosak, ugyanakkor a magyar nemzetpolitikát úgy kellene alakítani oktatási téren is, hogy a támogatások és könnyítések, csereprogramok és kapunyitások a fiatalok szülőföldön-maradását szolgálják, hiszen minden határon túli magyar intézménynek megtartó hatást kell kifejtenie. itthon.ma