Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Svoboda, Pavel
1 tétel
2017. április 27.
Emlékművet állítanának Brüsszelben a totalitárius rendszerek áldozatainak
Április 26-án Tőkés László brüsszeli irodájának szervezésében az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja szimpóziumot rendezett az emlékmű felállítása ügyében – közölte az erdélyi EP-képviselő sajtóirodája.
Emlékezetes, hogy kereken két évtizeddel a szovjet típusú kommunista diktatúra bukása után, az Európai Parlament 2009 áprilisában fogadta el azt a történelmi jelentőségű határozatát, melyben – félreértve az eddigi kettős mérce használatát – a nácizmussal azonos súllyal mondott ítéletet a kommunista diktatúra fölött. A határozat – egyebek mellett – augusztus 23-át a totalitarizmus áldozatainak európai emléknapjává nyilvánította, valamint előirányozta egy páneurópai emlékmű felállítását a totalitárius rezsimek áldozatainak emlékére. Jelek szerint elérkezett az ideje ezen nemes célkitűzés megvalósításának.
Április 26-án Tőkés László brüsszeli irodájának szervezésében a Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja szimpóziumot rendezett az emlékmű felállítása ügyében. Védnöki megnyitó beszédében európai képviselőnk az emlékezés krisztusi szemlélete jegyében fejtette ki mondanivalóját. Az Európai Unió nagy adóssága az ateista kommunista diktatúra ártatlan áldozatairól való megemlékezés – mondotta, beszámolva arról, hogy európai parlamenti képviselőtársainak egy csoportjával már két hónappal ezelőtt tervbe vették emlékük méltó megörökítését. A Platform kezdeményezése viszont abba az irányba terelte az ügyet, hogy immár ne csak a kommunizmus, hanem valamennyi 20. századi totalitárius rezsim áldozatának közös emlékét állítsanak.
Göran Lindblad, a Platform elnöke is emellett érvelt, rámutatva, hogy a két elképzelés nem zárja ki egymást. Neela Winkelmann platformigazgató örömmel számolt be arról, hogy Brüsszel városa kész méltó helyet biztosítani és engedélyt adni az emlékmű felállítására. A városi tanács meghívott képviselője személyesen is megerősítette ezt.
A továbbiakban Navracsics Tibor európai biztos támogató videoüzenetét hallgatta meg a közönség. Milan Zver szlovén néppárti képviselő és Hannes Hólmsteinn Gissurarson izlandi történész a totalitárius múlt történetéről és tanulságairól értekeztek. A megszólalások sorát Pavel Svoboda cseh képviselő, az EP Jogi Bizottságának elnöke zárta beszédével.
A brüsszeli emlékmű tervének megvalósulása nagy előrelépést jelentene a kommunista múlt európai értékelésének és jóvátételének folyamatában – hangsúlyozta Tőkés László. itthon.ma/nagyvilag