Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sütő Mihály
1 tétel
2016. március 18.
Megmentenék a síremléket 
Évekkel ezelőtt elevenítette fel a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés nagykárolyi csapata azt a kezdeményezést, mely során honvédek sírját keresik fel.
Nemcsak nemzetünk nagyjait illeti meg a dicső főhajtás, hanem azokat is, akik a mieink, Nagykároly szülöttei voltak, s tetteikkel fontos szerepet játszottak az 1848–49-es forradalomban, vallják a nagykárolyi MIK szervezetének tagjai. Ezen indíttatástól vezérelve szervezik meg évek óta azt a főhajtást, mely során felkeresik a Mesterrészi római katolikus és a református temetőben nyugvó egykori honvédek sírját.
A ’90-es évek elején Hevele Imre atya, a nagykárolyi Szentlélek templom plébánosa kezdeményezte azt, hogy a világháborús és az 1848-as katonai sírokat koszorúzzák meg. Egy lelkes csapattal éveken keresztül meg is tette, azonban halálát követően mindez feledésbe merült. Romát Sándor nagykárolyi régész-történész, a MIK titkára, aki maga is a csapat tagja volt anno, szerette volna, ha a MIK felvállalja ezt a feladatot.
„Bár úgy gondolom, nem elsősorban a MIK, sokkal inkább a helyi önkormányzat, érdekvédelmi szervezet feladata lenne mindez, vagy éppen azé az egyházé, amelynek temetőjében az illetők nyugszanak, de ha más nem teszi meg, akkor nekünk kötelességünk cselekedni” — mondta Romát.
A nagykárolyi Mesterrészi római katolikus temetőben nyugszik Kovrig Artúr egykori 1848-as tábori lelkész. Korának megbecsült alakja volt ő, aki a forradalmat követően politikai pályát is befutott helyi szinten. Síremléke ma omladozik, repedések barázdálják. A MIK tagjai, együttműködve a Történelmi Vitézi Rend Nagykárolyi Székének tagjaival, szeretnék az illetékesek figyelmét erre felhívni, hogy történjen valami a megmentése érdekében.
Kovrig sírján kívül még két nagykárolyi szabadságharcos sírjáról tudnak a szakemberek. Sütő Mihály és Tóth Lajos honvéd huszárhadnagy a református temetőben nyugszanak, az ő sírjaik lényegesen jobb állapotban vannak.
Tőtős Tímea. frissujsag.ro