A hagyományőrző néptánctalálkozót együtt tartották a Vargyas Napokkal. Testvértelepülésük, az anyaországi Pápakovácsi önkormányzata a decemberi népszavazás sikertelenségének ellensúlyozásaképpen Vargyas község minden lakóját tiszteletbeli polgárának fogadta. A július 9-i hagyományőrző néptánc­találkozóra hat együttes jött el. A megjelentek betekinthettek Sütő Gábor, Máthé Ferenc Ilonka, Török Imre fafaragók műhelytitkaiba, megcsodálták Soós Emma bútorfestő és Veress Miklós festőművész munkáit. Július 10-én, vasárnap a program unitárius istentisztelettel vette kezdetét. Fellépett a pápakovácsi Turmix könnyűzene-együttes, este pedig a baróti Magic Club. Az est fénypontját a tábortűz és a tűzijáték jelentette. /Hecser László: Vargyas minden lakója Pápakovácsi tiszteletbeli polgára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 11./

Az a fajta székelymagyar ember Sütő Gábor, akiből egyre kevesebb van manapság. Akire viszont annál nagyobb szüksége lenne a közösségnek. A Sütő család a fiatfalvi Ugronok jobbágyaiból került Vargyasra 1568-ban, generációk sora faragással, bútorfestéssel, asztalossággal, ácsmesterséggel foglalkozott, nem csoda hát, ha kötelezettséggé vált az immár tizenötödik nemzedék – Sütő Gábor fiai – számára is a családi mesterség továbbvitele. Nagyapja még hatvan-hetvenféle gyógynövényt felsorolt. A nagyapa, idős Sütő Béla meghatározó egyénisége a családnak. Több mint háromezer múzeumi anyagot gyűjtött össsze Vargyas falu múzeumának, aminek most az összessége egy szekrénybe befér, annyi maradt meg belőle. ,,A többi? Nem adtak helyet a kommunizmusban, ha jöttek az elvtársak, s megtetszett nekik egy régi olajfestmény, egy középkori kard, jó szívvel elvitték magukkal. Vargyasnak még mindig nincs falumúzeuma, csak ami nálunk látható, a családi örökség” – mutat körbe Sütő Gábor. A lelkiség veszett ki az emberekből, vallja. Milyen kevés virágot ültetnek most. Gyerekkorában több mint száz régi kapu volt, most öt-hat ha fellelhető még a faluban. ,,Kiesett a vasárnapi templomlátogatások szokása is.” Az immár tizenöt esztendeje tartó kivándorlás nem marad abban. Egyetlen esélyünk az önrendelkezés, hangsúlyozza Sütő Gábor. /Váry O. Péter: Sütő Gábor bölcsessége. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 3./

Erőforrás az emlékhely – Szinden avatták az 53. honvédemlékművet
Nem felejtik el a Házsongárdi temetőben nyugvó magyar katonákat sem
A Tordához közeli Szind község környékén 1944 szeptemberében elesett 43 honvédnak állított emlékművet a szindi unitárius templom kertjében szombat délben a Szindi Unitárius Egyházközség, a Magyar Honvédelmi Minisztérium, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) és a Történelmi Vitézi Rend Észak-Erdélyi Törzse. További két kopjafa őrzi a templom udvarán eltemetett hét honvéd és a második világháborúban elesett nem magyar katonák emlékét. A kevesebb mint három százalékában magyarlakta falu emlékműavató ünnepségén elmondott beszédében Florin Pădurean polgármester éves találkozót javasolt a honvédek emlékére. A THHB működésének tizenhárom évében a szindi immár az 53. honvédemlékmű. Felállításán hazai és anyaországi egyházi és világi méltóságok, szakemberek vettek részt. A kolozsvári Házsongárdi temetőben és a zsidótemetőben elhantolt további többszáz honvéd emlékére is jelet állítanának.
Az unitárius templomban 13 órától Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök hirdetett igét, majd a helybéli unitárius pap, Szabó László szólt az egybegyűltekhez. Az egyórás istentisztelet után köszöntő beszédek következtek, majd vitéz Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke és Bálint Benczédi Ferenc leleplezte az emlékművet. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja és Szind község polgármestere, Florin Pădurean is. Mezei Csaba unitárius pap, Kiss Tibor református lelkipásztor és Florin Gheorghiu görög katolikus pap közösen áldották meg az emlékművet.
Szinden 18 unitárius lakik, és a magyarok számaránya nem éri el a három százalékot. Ennek ellenére a település román polgármestere, Florin Pădurean és a görög katolikus pap, Florin Gheoghiu is eljött az emlékműállításra. (Az ortodox pópa a község határában épp keresztállítással foglalatoskodott.)
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök igehirdetésének középpontjában Mózes 1. könyve 35. fejezetének 14. verse állt, miszerint Jákob oszlopot állított azon a helyen, ahol szólott vele az Isten. – Tiszta, nemes, emberi érzés hozott ma ide minket, hogy ez ünnepi órában halljuk meg szavad, és lélekben megerősödjünk – kezdte igehirdetését Bálint Benczédi Ferenc, majd folytatta: minden ilyen emlékhely „a látható és a láthatatlan világ metszéspontja, ahol az isteni és az emberi lélek találkozik, és ennek következtében erőforrásokat hoznak létre”. – Torda környékén vér öntözte a földet, ám ebből a szeretet, a megértés és a jóság virága kell hogy kinőjön – összegzett a püspök, majd románul is szólt pár szót.
Szabó László helybéli unitárius pap arra figyelmeztetett: eme 43 honvéd emlékére úgy gondoljunk, mintha apáink és nagyapáink lettek volna. – Óvjon meg minket Isten egy újabb háborútól – mondta Szabó, majd ő is románul köszöntötte a polgármestert és a görög katolikus papot.
53 emlékmű 13 év alatt
Az ünnepi istentisztelet után a gyülekezet kivonult a templomkertbe, ahol a Himnusz eléneklésével folytatódott az ünnepség. Vitéz Pataky József, a THHB elnöke beszédében arra összpontosított: az utódok adósságot törlesztenek, amikor emlékművet állítanak a hazáért és nemzetért életüket áldozó honvédeknek. Patakytól megtudtuk: a THHB működése óta eltelt 13 évben 53 helyszínen állítottak emlékművet 2472 honvédnek. A Házsongárdi temetőben nyugvó 251 honvédnek is állítanának egy emlékművet, ám ennek véghezvitele még kérdéses. Egy közelmúltban napvilágra került írásos dokumentum szerint a kolozsvári új zsidótemetőben, két tömegsírban 68 honvéd nyugszik. Zárszóként Pataky köszönetet mondott azon intézményeknek és civil szervezeteknek, amelyek hozzájárultak a szindi honvédemlékmű megvalósításához.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja kifejtette: lélekemelő minden magyar számára, hogy méltóképpen emlékezünk hőseinkre, mártírjainkra. Majd emlékeztetett arra, hogy a kommunista diktatúra alatt kemény büntetés járt az ilyesmiért. – Ma nem felelősöket, bűnösöket keresünk. Az irtózatos kegyetlenségeket nevükön kell neveznünk, és a ferdítés kultuszának eltörlésével is tartozunk katonáinknak. Fejet kell hajtanunk más nemzetek – román, német, orosz, ukrán – áldozatai előtt is, hiszen ők nem ellenségek. Ezek utódai is a közös Európa építői – hangoztatta a főkonzul, majd kifejezte abbéli reményét, hogy a pár évvel ezelőtt aláírt román–magyar hadisírápolási egyezmény végre rendbehozza a mulasztásokat.
Florin Pădurean polgármester román nyelvű beszédét Rácz Norbert kolozsvári unitárius lelkész fordította. Pădurean köszönetet mondott az unitárius egyházközségnek, hogy helyet biztosított az emlékmű felállítására. Majd arra emlékeztetett: minden ember, aki a második világháborúban elhunyt, hősi halottnak tekinthető. A polgármester azt javasolta: minden évben szervezzenek találkozót az elesett honvédek emlékére.
Felelősek vagyunk a múlt megismeréséért
A magyarországi vitéz Cech Vilmos egyetemi adjunktus elmondta: 1977-ben járt először Erdélyben, amikor édesapjával ellátogattak Abrudbányára, ahol megtekintették Cech dédszüleinek sírját. Tordán áthaladtukkor édesapja elmondta: az Aranyos-kanyarban a honvédek által tanúsított vitézi helytállás eredményeképpen egy hónapon át sikerült feltartóztatni a hatalmas szovjet hadsereget. Cech azóta minden évben ellátogat Erdélybe családjával, és Pataky Józseffel megalakították a THHB-t, hogy ezáltal biztosítsanak szervezett keretet a honvéd emlékművek állításának.
Az Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének nevében Bartha Alpár unitárius lelkész mondott beszédet. – Büszkék és hálásak vagyunk azért, hogy szövetségünkből került ki az a lelkész, aki befogadta ezt az emlékoszlopot. Felelősek vagyunk a múlt megismeréséért, és nekünk is vállalnunk kell azt a küldetést, amelyet Isten ránk rótt, úgy, ahogy a honvédek vállalták küldetésüket, ugyanakkor a békét és a jövendőt kell szolgálnunk – vélekedett a lelkész.
Szedilek Lenke a Kolozs Megyei Tanácsot képviselve arra buzdította a jelenlevőket: őrizzék meg anyanyelvüket, és ne hagyják se a templomot, se az iskolát.
Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régiójának elnöke azt hangoztatta: ha életben maradt volna a második világháborúban elesett 300 ezer honvéd, akkor a nemzet „milliókat nyert volna”, a honvédek gyermekei és unokái által.
Csép Sándor, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezetének elnöke azt javasolta: a szindi gyülekezet tekintse hivatásának a honvédek emlékének továbbéltetését.
„Az elmúlt 90 év arról szólt, hogy emlékeinket elveszik, temetőinkre ráépítkeznek, mintha soha nem lettünk volna” – mondta vitéz Kocsis László, az Észak-erdélyi Vitézi Rend törzskapitánya, majd kitért arra is, hogy a sok emberéletet követelő, 1944 szeptemberében és októberében lezajlott tordai csatával nem törődtek eddig a történészek: – Ne keressünk bűnösöket, de reménykedjünk, hogy ez intő példa lesz, és soha többet nem fordul elő ilyesmi – összegzett Kocsis László, majd azt kívánta, hogy a többségi román nemzetnek sok olyan polgármestere legyen, mint a szindi.
Ezt követően Pataky József és Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök leleplezte az emlékművet, majd Mezei Csaba unitárius pap, Kiss Tibor református lelkipásztor és Florin Gheorghiu görög katolikus pap megáldotta azt. Szabó László unitárius lelkész köszönetet mondott az emlékmű tordai készítőjének, Péter Árpádnak és a két kopjafa megvalósítójának, a vargyasi Sütő Gábornak, akitől később azt is megtudtuk: családjában ő a 16. nemzedék, aki ilyesmivel foglalatoskodik.
Az ünnepi beszédek után magyarországi és romániai világi és egyházi méltóságok koszorút helyeztek el az 53. erdélyi honvéd emlékművön, majd a Szózat eléneklésével zárult az avatás.
Közreműködött az Alsó- és Felsőszentmihályi vegyeskar (Szabó Zsombor karnagy vezényletével); jelen volt még a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum tanulóiból álló 122-es cserkészcsapat nyolc tagja is. Ezt követően a résztvevőket az unitárius papilakban vendégelték meg, ahol Pataky József díszoklevelet adott át mindazoknak, akik valamilyen módon támogatták a szindi emlékmű felállítását.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Nyolcan nyerték el idén a Székely Előfutár Ösztöndíjat
2013-ban nyolc pályázó kapott 1000 dolláros Székely Előfutár ösztöndíjat – derül ki az Előfutár Szövetség (Forerunner Federation) szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményéből. A Székely Előfutár Ösztöndíjak célja a Székelyföldről származó, alkotó tehetségek támogatása tudományos munka tanulásában, melyet választott tanácsadó segítségével, egyetemi vagy kutatóintézeti irányítással végeznek. Kizárólag székelyföldi születésű és ott lakóhellyel rendelkező személyek részesülhetnek az ösztöndíjból. A Székely Előfutár Ösztöndíjra idén 36 pályázat érkezett be. Az alapítvány Nemzetközi Ösztöndíj Tanácsa a legjobbakat írásos pályamunkák alapján választotta ki a jelentkezők közül. A döntőbe jutott pályázók telefonos illetve Skype interjún vettek részt. A nyertesek ösztöndíjukat két részletben kapják meg: az összeg első kb. egyharmad részét (350 dollár) a pályázat elnyerésekor, a második kétharmad részét (650 dollár) pedig a kutatásból származó és közlésre alkalmas dolgozat bemutatásakor. A 2013. évi Székely Előfutár Ösztöndíjasok szakterületük feltüntetésével és szülőhelyük sorrendjében: Sütő Gábor (Vargyas, néprajz), Czikó Melinda (Csíkszereda, vegyészmérnök), Páll Emőke (Csíkszereda, szaporodásbiológia), Sándor Hunor (Csíkszereda, információ technológia), Szilágyi Botond (Csíkszereda, vegyészmérnök-vegyipari folyamatok), Sebestyén Tihamér (Kézdivásárhely, turizmus és területfejlesztés), Bakk-Miklósi Kinga (Marosvásárhely, média), Nemes István (Nyárádszereda, egyháztörténet). (hírszerk.)

Transindex.ro

Közzétették az ösztöndíjasok névsorát
Ismertette a hétvégén az amerikai székhelyű Előfutár Szövetség a 2013. évi Székely Előfutár Ösztöndíj kedvezményezetteinek névsorát.
A szervezet gyergyói származású vezetője, Balás András közleményében rámutat, az ösztöndíj célja a Székelyföldről származó alkotó tehetségek támogatása a tudományos munka tanulásában.
A meghirdetett határidőig beküldött 36 pályázó közül nyolcan kapták meg az egyenként ezer dollár értékű Székely Előfutár Ösztöndíjat. A támogatást két részletben utalják a fiatal kutatóknak, az összeg egyharmadát a pályázat elnyerésekor, kétharmadát pedig a kutatásból származó és közlésre alkalmasnak minősülő dolgozat bemutatásakor adják át. Az ösztöndíjasok között van a néprajz területén dolgozó, vargyasi Sütő Gábor, a kézdivásárhelyi Sebestyén Tihamér, aki a turizmus és területfejlesztés terén végez kutatómunkát, a marosvásárhelyi Bakk-Miklósi Kinga, aki a média területét kutatja és a nyárádszeredai Nemes István, aki egyháztörténettel foglalkozik.
Több csíkszeredai kutató részesült idén ösztöndíjban, így Czikó Melinda vegyészmérnök, akinek kutatómunkáját nemcsak az Előfutár Szövetség találta támogatásra érdemesnek, hanem már több hazai és nemzetközi szervezet is elismerte. Támogatásban részesül a csíkszeredai Páll Emőke, aki a szaporodásbiológia terén végez értékes kutatómunkát, a csíkszeredai Sándor Hunor, aki az információs technológia területén robotokkal ért el nemzetközi szinten is jelentős eredményeket. Szintén jelentős eredményeket tudhat már maga mögött a csíkszeredai Szilágyi Botond vegyészmérnök, akinek tevékenységét ugyancsak támogatással ösztönzi az Előfutár Szövetség.
Az ösztöndíjak megítélése mellett a szervezet dicsérő okleveleket is kiosztott azoknak, akik munkáját már nem tudták anyagilag támogatni, de el kívánják ismerni tevékenységüket. Dicsérő oklevelet a kovásznai Sipos Lehel, a maroshévízi Neag Annamária, a marosvásárhelyi Fodor János, a marosvásárhelyi Lazsádi Csilla és a szintén marosvásárhelyi Szász Levente kapott.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Elismerés a nemzet részéről
Ex Libris-díjjal tüntették ki a vargyasi Sütő családot
Június 27-én tartották Gyergyócsomafalván a dr. Gubcsi Lajos magyarországi közgazdász által alapított Magyar Művészetért Díjrendszer 14. székelyföldi gálájának központi ünnepségét, amelyen az alapító Ex Libris-díjjal tüntette ki a vargyasi Sütő családot, azaz Sütő Gábort és fiait, Istvánt, Béla Józsefet, valamint az ifjabb Gábort, továbbá Gábor testvéreit, a Budapesten élő Sütő Leventét és a Brassóban élő Sütő Jusztinát.
Idősebb Sütő Gábor úgy fogalmazott, számukra fontos elismerés ez a díj, annál is inkább, hogy a Vargyason több mint 400 éves múltra visszatekintő fafaragó- és bútorfestő család legutóbb 1942-ben kapott elismerést Magyarországról. Akkor nagyapjának, idős Sütő Bélának személyesen Horthy Miklós kormányzó köszönte meg azt, hogy más erdővidéki fafaragókkal közösen – az erdőfülei Nagy Fábiánnal és fiával, ifjabb Sütő Bélával és Ferenc Lajossal – székelykaput készítettek kenderesi birtokára.
– A közönség engedelmével most is felemeltem, és őseink felé is felmutattam a díjat, hiszen lélekben ők is közöttünk vannak – mondta id. Sütő Gábor, egyben reményét fejezve ki, hogy három fia és azok majdani utódai (jelenleg két unokája van, Miklós és Zsombor) még legalább négyszáz évig folytatják a családi hagyományt.
Az is öröm számukra, fejtette ki, hogy a díj által a Székelyföldért, a székelyföldi hagyományok ápolásáért tevő, más, jelenleg aktív emberekkel, civil szervezetekkel kerültek egy besorolásba. Néhány példát is megemlített a közösség javát szolgáló munkáikból: Makovecz Imrének díjmentesen kopjafát faragtak, az építész által tervezett vargyasi református templomba az ő ötletük alapján rendeztek istentiszteletet a temetésével egy időben, édesapjával, Sütő Bélával közösen kaput ajándékoztak a vargyasi unitárius kántori laknak, legutóbb pedig a Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet számára készítettek faragott padot, melyet ezután adnak át.
Telefonon a díj alapítóját, dr. Gubcsi Lajost is sikerült elérnünk, aki elmondta, ebben az elismerésben már más háromszékieket is részesítettek, 2011-ben a szárazajtai faluközösséget az 1944-ben lemészároltak emlékére is, 2012-ben a Haszmann Pál Múzeumot, a Háromszéki Közösségi Alapítványt, a sepsiszentgyörgyi EMI-t és még sok más szervezetet, személyt, hiszen a huszonhét éve létező díjrendszerrel a magyar nemzet minden kiemelkedő tehetségét bátorítani kívánják, éljen az bárhol a világon. A Sütő családról pedig megjegyezte: „ha négy évszázadon át folytatni tudták ezt a mesterséget, és annak ma is hírét viszik a nagyvilágban, mint Sütő Levente, aki Budapestet is meghódította munkáival, akkor megérdemlik, hogy elismerésünket e díj által is kifejezésre juttassuk”.
Böjte Ferenc, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Dokumentumfilm-szemelvények Erdővidékről
„Hogy megmaradjon”
Vörös T. Balázs vizuális antropológus, dokumentumfilm-rendező tartott filmvetítésekkel egybekötött előadást kedd este Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében, ahol az 1997 és 2009 között Erdővidéken készített filmjeiből láthatott részleteket a közönség.
A Sepsiszentgyörgyön született rendező 1991 óta foglalkozik dokumentumfilm-készítéssel, amelyben külön szerepet tölt be Erdővidék különböző részeinek bemutatása. Amellett, hogy gyermekkora egy részét itt tölthette, vidékünk szeretetét több helybélinek is köszönheti. Az igazi paraszti élet rejtelmeibe a magyarhermányi Hegyi Dániel vezette be – vallotta be az előadó –, amikor a falu hagyományos mesterségeiről, kádárságról, fazekasságról, kőfaragásról készített filmeket. Olaszteleken id. Barthalis Szabolcs volt az, aki beavatta a rendezőt az erdővidéki kultúrába, de Bardocz Lehel is nagy hatással volt rá, aki a három év alatt a kamerái előtt alapozta meg gazdaságát.
A Kétlakiak című néprajzi film a válság kultúráját mutatja be Erdővidéken, ahol a főhős az olaszteleki gazda, akinek életét a bányába való ingázás feladásától a falusi gazdálkodás teljes felvállalásáig végigkövették. Több ilyen történetet párhuzamosan láttatott a kamerán keresztül Olaszteleken, Magyarhermányban, Bardocon és Vargyason is.
Közben horogra akadtak újabb és újabb történetek, így készítettek filmet a Duna televízió számára a Daniel-kastélyok sorsáról Minden, ami romlandó címmel. A kilencvenes években ugyanis az olaszteleki kastélyban éppen gabonát tároltak, de a vargyasi kastélynak sem volt örvendetesebb sorsa. Továbbá 2002-ben filmet készítettek a Vargyas-szorosról is A maga szűziességében címmel. Itt a munka során nagy segítséget jelentett számukra néhai Dénes István geológus, barlangkutató, de ugyancsak a néhai, felsőrákosi Székely Anna néniről is forgattak Szerettem csinálni címmel, a szövés világába nyújtva betekintést.
Természetesen nem maradhatott ki a vargyasi Sütő család több nemzedékének bemutatása sem, amelynek életében ugyancsak megmutatkozott a kétlakiság, hiszen csak bútorfestésből és fafaragásból nem lehetett volna megélni, így ez a tevékenység másodállásra szorult. „Emellett a fotózás világa varázsolt el, a fényképek és fényképezés iránti szeretet az, ami közel áll hozzám” – mesélte id. Sütő Gábor A faragász becsülete című filmben, amely 2000-ben készült. A zalánpataki üvegcsűr és Karácsony Zoltán malommúzeumának történetét is megörökítették 2001-ben, Hogy megmaradjon címmel.
Az említett filmekből egy-egy másolatot a rendező átadott Erdővidék Múzeumának, hogy bármikor, bárki számára újranézhetők legyenek, s talán azért is, „hogy megmaradjanak”.
Lázár Szilárd
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)