Megjelent az Acta Siculica 2011
Az utóbbi évek szokásától eltérően nem az adott év vége előtt, hanem jócskán a következő esztendőben, azaz idén májusban jelent meg a Székely Nemzeti Múzeum 2011-es évkönyve, az Acta Siculica. A kézirat nyomdakészen állt, a hazai bürokrácia szólt bele az elképzelésbe: módosították a közbeszerzési eljárás futamidejét, így kicsúszott az évből, aztán meg kellett várni az idei költségvetés jóváhagyását, s lefuttatni a közbeszerzési ceremóniát a nyomtatásra. De immár készen áll a tartalmas, szaktanulmányokat összesítő kiadvány.
A kötet főszerkesztője Kinda István, akit Boér Hunor segített a munkában. A fejezetek szerinti szerkesztést Barti Levente és Kocs Irén (természettudományok), Szőcsné Gazda Enikő (néprajz), Bordi Zsigmond Loránd és Sztáncsuj Sándor József (régészet), valamint Csáki Árpád és Demeter Lajos (történettudományok) végezte.
A kiadvány Vargha Mihály igazgatói jelentésével kezdődik. A beszámoló az utóbbi két évkönyv kéziratlezárása közötti időszakot – 2010. november–2011. október – öleli fel. Az évkönyv gazdagon tartalmaz háromszéki témákat és számottevő a megyénkbeli szerzők jelenléte is. Bordi Zsigmond Loránd a sepsiszentkirályi unitárius templom 2008–2009-ben zajlott régészeti kutatását, s annak eredményeit mutatja be, Süli Attila gróf Mikes Kelemen ezredest, a szabadságharc hősi halottját, Szőcsné Gazda Enikő a Zathureczky család székelyföldi ágának 19. századi történetéből szemelvényez, Nagy Botond a dualizmuskori székely kivándorlást tárgyalja, Nagy Szabolcs az 1916-os román megszállást Balázsovich Sándor, szerb származású sepsiszentgyörgyi patikus naplója felhasználásával mutatja be, és Sepsiszentgyörgy első világháború végi közállapotait is ismerteti. Az Orbaiszékből 1916-ban elhurcoltak, illetve elmenekültek lajstromát közli Koszta István Schmidt Tibolt kémelhárító hadbíró iratai alapján, a történelmi háttér ismertetésével. Több tanulmány foglalkozik Kézdivásárhellyel. Tóth-Bartos András a város 1940–1944 közötti történetéhez fűz adalékokat. Dimény Erika a Céhtörténeti Múzeum gyűjteményében található, 19. századi kiváltságleveleket, Dobolyi Annamária az Épületmesterek és a Szépítő Bizottság tevékenységét, valamint a kis sétateret és gőzfürdőjét mutatja be. Dimény Attila a polgárság egyesületi életéről értekezik.
Szekeres Attila István a sepsiszentgyörgyi állami levéltárban őrzött armálisok közül a háromszékieknek adományozottak – alsócsernátoni Kelemen, angyalosi Forró, lisznyói Damó – címereit mutatja be, Tudor-Radu Tiron bukaresti heraldikus a Székely Nemzeti Múzeum kőtárában található, Béldi Lászlóné Zenone Jozefa bodolai címeres síremlékéről értekezik. Bernád Rita és Pénzes Loránd a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Sepsiszentgyörgyi Gyűjtőlevéltárát, Zepeczaner Jenő a Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen megőrzött céhpecséteket, Csáki Árpád – kalendáriumi bejegyzései kapcsán – Solymosi Incze Simeon erdővidéki református esperest mutatja be. A Háromszéki Árvafiú- és Szeretetház alapítványairól Tóth Szabolcs Barnabás értekezik. Barabás Hajnalka Sovánka István felvidéki származású sepsibükszádi üvegművest, Pozsony Ferenc a pávai család- és háztartásszerkezetet, Kinda István egy száztíz esztendős erdővidéki vőfélykönyvet és íróját, Gyenge Andrást mutatja be. Dimény Haszmann Orsolya Végh Antalra, Albert Ernő a kétszáz éve született Kriza Jánosra emlékezik. Végezetül a volt múzeumigazgatóra, Kónya Ádámra (1935–2008) emlékezik Boér Hunor és Kinda István, közlik a művelődéstörténész irodalomjegyzékét, a legapróbb újságcikkeket is beleértve.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Két évtizednyi közművelődés (Erdővidék)
Kevesebb helyszínnel, de gazdagabb programmal szervezik a kedden kezdődő XX. Erdővidéki Közművelődési Napokat. Barót, Vargyas, Nagyajta, Középajta, Nagybacon, Kisbacon, Olasztelek, Erdőfüle és Ürmös kulturális kínálatra fogékony közönsége hadtörténeti értekezéseket hallgathat, Erdővidékről szóló dokumentumfilmet, néptáncos fellépést, bábszínházi előadást tekinthet meg, téma lesz a könyvtár és a könyv, képzőművészeti és fotókiállításnak is örvendhetnek.
Érdekes kalandot ígér a világ új trendjeinek illata által meghintett Brassó magyar képzőművészeinek – Dimény András, Tomos Tünde, Vetró B. S. András, Ábrahám Imola, Sipos Gaudi Tünde, Dimény András és Tomos Tünde – kiállítása. Hasonlóképp izgalmas lehet a bikfalvi NAPtelep természetművészeti alkotóműhely dokumentációs kiállítása is. Az augusztusi táborban készült installációkat, performanszokat és folyamatműveket örökítették meg, hogy a „múlékony” alkotások örömet szerezhessenek másnak is. A Hadtörténeti Múzeum és Intézet Kedves Gyula, Udovecz György és Süli Attila révén komoly segítséget nyújt az Erdővidéki Közművelődési Napok szervezőinek: az Aradi Ereklyemúzeum történetéről és gyűjteményéről, a császári és királyi 68. közös gyalogezred I. világháborús szerepéről, illetve a magyar katonai térképészet úttörőjének, Tóth Ágostonnak az erdélyi tevékenységéről szóló tudományos előadást hoznak. Az Erdővidék Kultúrájáért-díj a volt könyvtáros, kultúrházvezető, kórusszervező, egyesületi mindenes Deák Vilmánál igencsak jó helyen lesz. A kitüntetéssel több évtized kitartó lelkesedéssel végzett kulturális és értékmentő munkáját ismerik el – emlékezzünk csak: a vargyasi Daniel-kastély három évtizeddel ezelőtti, enyészettől való megmentését neki köszönhetjük. Keddtől szombatig lesz, amiért felkeresni a közművelődési napok helyszíneit.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely határőrség: konferencia és múzeum
Csikány Tamás történész, a magyarországi Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára kezdeményezésére került sor A székely határőrzés évszázadai című, a Székely Nemzeti Múzeumban tegnap zajlott tudományos konferenciára, mely alkalommal Tamás Sándor megyeitanács-elnök bejelentette: létrehozzák a Lábas Házban a Székely Határőrség múzeumát.
Életben tartani, illetve tovább vinni azt az elképzelést, hogy Székelyföld nyilvánvalóvá váljon a magunk számára, de lássék Bukarestből, Budapestről, és Brüsszelből is, ezért vált a tudományos konferencia támogatójává Kovászna Megye Tanácsa – fejtette ki Tamás Sándor az esemény megnyitóján. Bejelentette, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel egyeztettek arról, a Lábas Hában, az egykori székely határőrség ezredparancsnokságának székhelyén múzeumot hoznak létre, ehhez a szakemberek támogatását kérte. Csikány Tamás történész felemlítette, a múzeum alapításának ötlete nem újkeletű, a nagyajtai, mostanára eléggé romos állapotba került huszárlaktanya-épület ilyen jellegű hasznosítását is javasolta már, de a sepsiszentgyörgyi helyszín sokkal megfelelőbb a célnak. A konferenciáról elmondta, az Új Széchenyi-terv révén tavaly az egyetem által elnyert pályázat részeként valósulhatott meg, ezen ismertetik a kutatók témáikat, kutatási eredményeiket. És hogy miért éppen a székely határőrség sok anyaországi történész kutatási területe? Mert a székely történelem a magyar történelem része, ráadásul annyira gazdag, hogy igen sok történészt el tud tartani – fejtette ki.
A konferencián, két ülésszakban Demeter László történész, Erdővidék Múzeumának muzeológusa, illetve Csikány Tamás vezetésével Bordi Zsigmond Loránd és Cserey Zoltán helybeli, illetve Szem Géza, Csikány Tamás, Süli Attila, Kaiser Ferenc, Soós Péter magyarországi szakemberek tartottak előadást, akik ma a háromszéki ’48-as emlékhelyek bejárásával zárják a rendezvényt.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Benyújtották az aláírásokat – Civil petíció emlékhelyeink védelmében
A Civilek Háromszékért Szövetség és a Vitézi Rend tegnap iktatta a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban azt a közel ezerkétszáz aláírást tartalmazó beadványt, amelyet emlékhelyeink, különösképpen a helyi köztemetőben lévő első világháborús emlékmű (felvételünk) védelmében fogalmaztak meg. Ezt követően Bereczki Kinga, a CIVEK elnöke sajtótájékoztatón ismertette a szervezet álláspontját.
A petíciót aláírók közel fele sepsiszentgyörgyi, de nagyon nagy számban írták alá Magyarországról, Ausztráliából, Kanadából, Amerikából, Németországból, Ausztriából és más országokból is, érezhető az összefogás, mindenki természetesnek vette, hogy történelmünkhöz, hagyományunkhoz ragaszkodnunk kell, és ha ez veszélybe kerül, az már egyetemes nemzeti ügyet jelent – hangsúlyozta a CIVEK elnöke, aki szerint az a tény, hogy a sepsiszentgyörgyi aláírók száma is nagy, üzenet a városnak: állítsák meg az emlékmű rombolását.
Bereczki Kinga leszögezte: „Továbbra is hangsúlyozom, hogy itt nem felújításról, restaurálásról, egy korábbi állapot konzerválásáról van szó, hanem romba döntötték, teljesen átalakították az emlékművet, új anyagokkal, új tartalommal, egy számunkra teljesen idegen emlékművet hoztak létre. Ez a fajta restaurálás nagyon hasonlít ahhoz az eljáráshoz, amire Szentgyörgyön, sajnos, már van példa, amikor átalakították a volt cigányiskolát, és most első román iskolaként ismerjük. Egy régi épületről van szó, amit az ortodox egyház megkapott, és földig rombolta, teljesen újjáépítette olténiai építészeti jegyekkel és stílusban, és kinevezte első román iskolának.”
A CIVEK vezetője közölte: bíznak abban, hogy a város nem támogatja emlékeink rombolását, képviseli az őshonos lakosság érdekeit, és fontosnak tartja, hogy a város megőrizze sajátosságait. Berecki hangsúlyozta: „Bízunk abban, hogy a továbbiakban, ha felújításra, restaurálásra kerül sor, akkor igaz szakemberekre támaszkodik, nem pancserekre, nem dilettáns embereket von be az ilyen nagyon fontos munkálatokba, hanem valóban igazi szakembereket szólít meg, ami biztosítja a felújítás szakszerűségét. Az a Demeter Lajos, aki ennek az emlékműrombolásnak a szakmai irányítását végezte, ugyanaz a Demeter Lajos, aki ma este (tegnap – szerk. megj.) könyvet dedikál a sepsiszentgyörgyieknek a sepsiszentgyörgyi neves személyiségekről. Felháborító és nagyon méltánytalannak tartjuk, hogy egy olyan ember, aki nem tiszteli az őseink emlékét, aki meggyalázza az őseink emlékét, és részt vesz ebben a gyalázatban, az beszéljen a szentgyörgyi neves személyiségekről.” A beadvány kezdeményezője elmondta, várják a választ, a város reagálását, és bíznak abban, olyan döntést hoznak, amely megerősíti őket abban, hogy valóban méltán képviselik Sepsiszentgyörgy város lakóit. Kérik, hogy az első világháborús emlékműre kerüljön vissza minden korábbi szimbólum, a Horthy István kormányzóhelyettesnek emléket állító felirat, a magyar korona, A hazáért felirat, és ne költöztessék el a temetőkertben található többi emlékművet, ugyanakkor külön parcellát igényelnek, amelynek hagyományőrző civil egyesületek felvállalják a gondozását.
A tájékoztatót követően megkerestük Demeter Lajost, és arra kértük, reagáljon az őt ért vádakra. A helytörténész elmondta: „Számomra nem Bereczki Kinga a mérvadó, minősítése őt magát minősíti. Legyen mérvadó dr. Egyed Ákos történész, akadémikus, dr. Szakály Sándor és Süli Attila hadtörténész, és sorolhatnánk még a neveket. Legyen mérvadó a Hadtörténeti Múzeum évkönyve, valamint az a munkásság, amit letettem eddig, és amiért elismerésben részesültem magyar történészek részéről.
Megjegyzem: amíg a cirkusz folyt a város és az úgynevezett kegyeleti bizottság között, addig természetesen a másik oldal tendenciózusan nacionalistának nevezett. Nekem is fáj, ami gyalázat történt ott, az is fáj, hogy nem került vissza a címer, de ne feledje senki, 1918-ban autonómiát és szabadságot ígértek, amit sosem váltottak be. A polgármesteri hivatalnak ennyi volt, amit megengedtek. Én, mint helytörténész, levéltári kutatásokra alapozva megírtam a száraz valóságot. Javaslataimat a kegyeleti bizottság nem fogadta el, kompromisszumokba kellett bocsátkozni, ez lett a végeredmény.”
„Én nem voltam a munkálatok irányítója – folytatta Demeter –, de a névsorokat, amelyek ma olvashatóak az obeliszken anyakönyvi és levéltári források alapján, Ravasz István hadtörténész útbaigazításaival én egészítettem ki. Jobb lenne, amíg még van a »német emlék« mellett üres terület és néhány katonasír, vigyázzanak arra, mert ott második világháborús német és magyar bakák nyugszanak, és van közöttük – nevük még kiolvasható – olyan is, aki 1944 szeptemberének elején Sepsiszentgyörgy védelmében esett el. Miért is nem érdekli őket az a »német obeliszk«, hiszen eredetileg akörül nyugodtak azok a katonák, akiket 1931-ben az új Hősök temetőjébe temettek újra? Miért nem kérik, hogy arra véssék vissza mindazt, amit levakart róla az 1944 utáni demokrácia? Szomorú, hogy mindkét fél »fenségjele« alatt szeretné látni az új Hősök temetőjének obeliszkjét. Pedig sem az egyik sírgyalázó, sem a másik magyarosító cselekedete nem volt szép és dicséretre méltó. Az obeliszk körül és alatta nyugvó katonák, sajnos, 1931-ben összekavart csontjai végre békére vágynak, nekik már nem számít a rendfokozat, nem számít a nemzetiség.”
Fekete Réka

Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Gábor Áron Budapesten
Lehet, nem sok újdonságot, de a további kutatásokra való ösztönzést helyezte előtérbe a május 22-én Gábor Áron, a székely tüzérség megteremtője címmel Budapesten tartott konferencia, ahol a fogadó intézmény, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténészei, illetve háromszéki történészek tartottak előadásokat.
A rendezvény a Gábor Áron Emlékév részeként, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum és Kovászna Megye Tanácsa rendezésében zajlott, ezúttal a budapesti közönség előtt, hogy majd októberben a sepsiszentgyörgyiek is megismerkedhessenek ugyanezekkel az előadásokkal. A konferencia fővédnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nem lehetett jelen a rendezvényen, üzenetében azonban megfogalmazta: „Ahogy utazunk Háromszéken (…), mindenhol felragyog a legendás ágyúöntő szelleme. Háromszék kiváló ezermestere azonban mindnyájunké.” Hasonlóképp az összmagyarság kincseként értékelte Gábor Áron alakját Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára is, kijelentve, az őrnagy nemcsak a székelység önbizalmát, de nemzetünk jövőbe vetett hitét is visszaadta. A köszöntőbeszédek sorát Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke zárta, kiemelve: Gábor Áron nagysága abban rejlik, hogy megmutatta, reménytelennek hitt helyzetből is ki lehet törni.
A konferencia első ülésszakát levezető Balla Tibor alezredes mintegy érdekességként felemlítette, 1913. március 1. a magyar honvédtüzérség megszervezésének időpontja, Gábor Áron mégis annak előtte bő hat évtizeddel már megteremtette a székely tüzérséget. A konferencián elhangzott előadásokat csupán felsorolásként idézzük ezúttal, az érdeklődők októberben a Székely Nemzeti Múzeumban úgyis meghallgathatják: Egyed Ákos a forradalmár Gábor Áronról beszélt, Süli Attila őrnagy Gábor Áron első ágyúinak történetét elevenítette fel, Bán Attila őrnagy az ágyúgyártás folyamatát, ennek kapcsán az 1848–49-ben a háromszékiek rendelkezésére álló kohászati lehetőségeket ismertette, Bordi Zsigmond Lóránd régész-történész pedig az 1849. július 2-i kökösi csatát ismertette. A második ülésszakban Csikány Tamás ezredes Gábor Áron tüzér kézikönyvét mutatta be, taglalva, abból mily mértékű ismeretekre tehetett szert Gábor Áron, Demeter Lajos helytörténész a székely nemzet hőse kultuszának kialakulását vázolta, alulírott a háromszéki Gábor Áron-szobrok, -emlékművek történetét ismertette, Négyesi Lajos hadtörténész a Rikában elásott/felrobbantott ágyúk keresésére indult expedícióról beszélt. Összefoglalóként Egyed Ákos professzor megállapította, az előadók a mélyfúrás módszerével egy-egy résztörténetet emeltek ki, igyekezve azokat az összképbe helyezni, és aláhúzta – miként előadása bevezetőjében is elmondta, hogy az ötven esztendeje írott könyve, a Háromszék, 1848–1849 című történelmi munkája megjelenése óta eltelt időszakban újabb adatok kerültek elő, ezek ismeretében ő maga is sok mindent ágondolt –, van még kutatnivaló Gábor Áronnal és korának történéseivel kapcsolatban is, hiszen sok még a nyitott kérdés.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mi, hol, mikor?
10. EMI-tábor
Gyergyószentmiklós közelében, Borzonton a Dorka Panzió és kemping területén zajló tábor mai programja: az Előadósátorban 10 órától Raffay Ernő történész, Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője, Borbély Zsolt Attila közíró, politológus, Délvidéki S. Attila történész (Délvidék), Fehér István tanár (Felvidék), Kovács Miklós, az Ungvári Megyei Tanács képviselője (Kárpátalja) tart előadást; 16 órától Berecz András mesél. A Keskeny út-sátorban 11 órától hangoló és áhítat, Bardócz Csaba lelkipásztor előadása a párkapcsolatok témakörben, Maldives-foglalkozás, filmnézés és beszélgetés. A Művész-sátorban 10–18 óráig Irodalmi sarok, portrékészítés, rajzoktatás, kiállítás, 13 órától Gyöngyösi János a Székely kártya készítéséről beszél, filmvetítés, nemezelés, felolvasó-délután, népdaltanítás és gitárest. A Bor-házban 18 órától borkóstoló, meghívott: Kertész Zoltán (Etyek). A Csép Sándor-sátorban 10 órától kézműves-foglalkozások, filmvetítés, 13 órától Makkai Béla történész, Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke, Serfőző Levente, a nagyszebeni Híd Egyesület elnöke, Vetési László, az erdélyi Diaszpóra Alapítvány elnöke, Bardócz Csaba, az Adj, király, katonát csoportos vetélkedő szervezője, Murányi Levente 1956-os elítélt, politikus, országgyűlési képviselő előadásai. Párhuzamosan naponta sport-, hagyományőrző és gyermekprogramok zajlanak a táborban. A kisszínpadon 18 órától TransylMania- és The Blast-koncert, a színpadon 20 órától az Attila Fiai Társulat: Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós, Nagy Feró és a Beatrice lép fel. Holnap: az Előadósátorban 10 órától Borbély Imre politikai elemző, Gergely István (Tiszti), a Csibész Alapítvány elnöke, Kincses Előd ügyvéd, Szabó László unitárius lelkész, Kis Júlia ügyvéd, Lakó Péterfi Tünde civil nyelvjogi aktivista, Landman Gábor nyelvjogi aktivista, Vincze Gábor történész, Kőszegi Zoltán dabasi polgármester, Szilágyi Zsolt, az EMN alelnökének előadása. A Keskeny út-sátorban 11 órától a hangoló és áhítat után Simon Kinga Katalin szociálpszichopedagógus és pszichoterapeuta tart előadást a boldogító emberi kapcsolatokról; gitárdélután és filmnézés, este beszélgetés. A Művész-sátorban 10–18 óráig Irodalmi sarok, portrékészítés, kiállítás, Ősz Zoltán festőművész előadása, felolvasó-délután, népdaltanítás és gitárest. A Bor-házban 18 órától borkóstoló, meghívott: Miklós Csaba (Mór). A Csép Sándor-sátorban 10 órától kézműves-foglalkozások; 12 órától előadást tart Szabó-Györke Zsombor, az Igen, tessék! mozgalom tájékoztatási felelőse, Mihály István, a sepsiszentgyörgyi EMI elnöke, Opra Zsófia Szende, a CIVEK programvezetője, Biszak István székelykevei helytörténész, Rancz Károly, a pancsovai Petőfi Sándor Kulturális Egyesület elnöke, László Gergely Pál, a bukovinai székelyek történetének kutatója, Kali István, a marosvásárhelyi Regeneráció Egyesület elnöke, Simon Emőke projektvezető, Karácsony Lehel humánerőforrás-felelős, Lukács Csaba, a Magyar Nemzet újságírója; 17 órától filmvetítés: Egyetlenem (rendező: Csép Sándor). A kisszínpadon 16 órától interaktív gyermekműsor Miklós Gyurival; 18 órától Black Roses Band-, majd Bagossy Brothers Company-koncert. A színpadon 20 órától a Hot Jazz Band, később a P. Mobil zenél.
Könyvbemutató A zabolai gróf Mikes- kastélyban pénteken 17 órától dr. Fejér Tamás bemutatja dr. Süli Attila hadtörténész Erdélyi arisztokrata sors a „csudák évében”. A gróf Mikes család tagjainak szerepe az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban című kötetét. Zenél a sepsibükszádi fúvószenekar. Házigazda: a gróf Mikes – Roy Chowdhury család.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kultúra és szórakozás
Könyvbemutató és falunap
Pénteken 17 órakor a zabolai Mikes-kastélyban mutatják be dr. Süli Attila hadtörténész Erdélyi arisztokrata sors a „csudák évében” – a gróf Mikes-család tagjainak szerepe az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban című kötetét. Hétvégén az egész falu ünnepel.
Hétvégén, szombaton és vasárnap falunapot tartanak Zabolán, a központban. A rendezvény szombaton 17.30-kor a hivatalos megnyitóval rajtol. 17.40-kor a gidófalvi fúvószenekar programja következik, majd 18.10-től térzene lesz hallható. 19.40-kor sörivó-versenyt tartanak. 20 órától fellép George Burnichi és Rică Cosneanu, 21 órakor László Attila koncertezik, 22 órakor az Open Stage lép színpadra, 23 órától utcabál lesz.
Vasárnap 11 órakor főzőversenyt tartanak, 12 órától térzene lesz, 13 órakor a csíkmadarasi Forrás néptáncegyüttes lép színpadra. 15 órától kihirdetik a főzőverseny eredményét, 17 órakor a zabolai Gyöngyharmat néptáncegyüttes műsora lesz látható, amit a zabolai román Datina néptáncegyüttes előadása követ 18 órától. 19 órakor fellép a Betli duó, 20 órától Angie, 21 órakor a Studio Project és Julia koncerteznek. 22 órától tűzijáték lesz, 22.10-kor a Studio Project és Julia zenél, az ünnepség a 23 órakor kezdődő utcabállal zárul.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kopjafát avattak Torockón
Kopjafát avattak pénteken Torockón az 1848–49-es szabadságharc hőseinek emlékére, ezzel kölcsönözve ünnepi jelleget a témában a Duna Házban előtte rendezett tudományos konferenciának. A település főterén felállított kopjafa előtt Hernády Zsolt történész, a konferencia főszervezője örömét fejezte ki, hogy a Duna Ház éppen Torockón nyitotta meg kapuit, és hogy a kulturális központ első rendezvénye sikeresen zajlott le.
Beke Márton Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője idézte Széchenyi István szavait, miszerint „nyelvében él a nemzet”. Az ünnepi szónok hozzátette: szükség van erős gazdaságra és erős társadalomra is, amelynek tagjai összefognak. Egy ilyen társadalom viszont csak a szorosan együttműködő közösségek, családok talaján képes létrejönni, mindehhez pedig nélkülözhetetlen a szabadság. Beke Márton szerint 1848 üzenete az, hogy a nemzet a szabadságát kiharcolja, mert élhetővé akarja tenni saját világát. A torockói konferenciának a tanulsága, hogy a nemzet csak együtt lehet sikeres – jelentette ki a főosztályvezető, hozzétéve, a helyi közösségek szintjén kell megvalósulnia a közös gondolkodásnak és cselekvésnek, amelyet a magyar kormány is igyekszik elősegíteni. Erre törekszik a Duna Televízió is, amely a Torockón álló Duna Ház révén segít a helyiközösség megerősödésében – mondta Beke Márton Zoltán. A Duna Ház július 6-án nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy kulturális központként működve elsősorban a szórványban élő magyarság szülőföldön maradását segítse. Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: a kulturális intézmény az október 6-i nemzeti gyásznap előtti napokra időzítette első rendezvényét, melynek mottójául Görgey Artúr szavait választották: „Az igaz ügy örökre veszve nem lehet.”
Egyed Ákos bodosi származású történész, akadémikus a kétszáz évvel ezelőtt született Gábor Áron szerepéről beszélt Háromszék önvédelmi harcában. Felidézte, hogy a székelység annak idején fontos döntés előtt állt: vállalja fegyveresen az önvédelmi harcot, avagy behódol a császári seregeknek. A küzdelem ugyanis nehéztüzérség nélkül kilátástalannak tűnt. Ebben a helyzetben vállalta Gábor Áron az ágyúöntést, s ezek a fegyverek tették lehetővé a székelyeknek, hogy megküzdhessenek a náluk sokkal erősebb ellenséggel. Süli Attila őrnagy, budapesti tudományos kutató gróf Mikes Kelemen huszár ezredes katonai pályafutását idézte fel, emlékeztetve, hogy ő alakította meg a 15. Mátyás-huszárezredet. Csikány Tamás hadtörténész, egyetemi tanár emberközeli képet festett Bem Józsefről. Kedves Gyula, a Hadtörténeti Múzeum igazgatója az aradi vértanúk emlékét idézte fel, mégpedig az egykori aradi ereklyemúzeum gyűjteményei alapján, vetített előadás keretében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A példamutató Gábor Áron
Könyvbemutatóval egybekötött konferencián értekeztek helyi és magyarországi történészek, művészettörténészek Gábor Áron életéről, tetteiről, az ágyúöntés technikájáról, a székely hős emlékére emelt szobrokról, emlékművekről szombat délelőtt Sepsiszentgyörgyön. A megyei tanács által kezdeményezett Gábor Áron Emlékév részeként zajlott esemény helyszínéül nem véletlenül választották a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termét: emitt hangzott el, hogy lészen ágyú – hangsúlyozták többen is a konferencia nyitányában.
Köszöntőbeszédében Demeter László történész rámutatott: az 1848-as szabadságharc idején megvalósult a székely összefogás, erre most is szükség van, és ennek jegyében vesznek részt az eseményen mindhárom székely megye képviselői. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke emlékeztetett: sokadik rendezvénye a konferencia a Gábor Áron Emlékévnek, majd köszöntötte Kozma Pétert, a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottját. Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke arra hívta fel a figyelmet: a székely összefogás szelleme perdöntő lehet a közösség jövője szempontjából, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke pedig azt hangsúlyozta: Gábor Áron a tettek embere volt, fontos, hogy a cselekvésbe vetett hit ma is éljen.
A megnyitót követően dr. Süli Attila őrnagy, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos kutatója nyitotta meg az előadások sorát, Erdővidék szerepét méltatva a szabadságharc hadiiparában. Következtetésként fogalmazta meg: 1848–49-ben a kistérség erején felül teljesített a hadiiparban. Dr. Prokai Gábor budapesti művészettörténész az ágyúöntés múltját, technikáit ismertette részletesen. Az ágyú történetéről szólva rámutatott: a fegyver előzményének számítottak például a hajítógépek, amelyekkel az ostromlott vár falain belülre lőttek be különféle „fegyvereket”: cserépedénybe tett kígyókat, viperákat, méhkast. A fából, vasból készített ágyúk történetének bemutatása után a bronzöntés technikájáról is szólt a művészettörténész. Bordi Zsigmond Loránd sepsiszentgyörgyi régész a Gábor Áron halálát okozó kökösi csata történetét ismertette, dr. Csikány Tamás ezredes, hadtörténész, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára pedig a kor tábori tüzérségéről szólt, kitérve arra is, milyen műszaki, tudományos ismeretekkel kellett rendelkeznie egy tüzérnek a 19. század közepén. Dr. Szakács Lajos budapesti hadtörténész azt vette számba, mennyire változatos formákban él ma Gábor Áron emlékezete Magyarországon és a Kárpát-medencében: kezdve a kisgyermekek által is jól ismert népdaltól a tankönyveken, intézmény-, utcaneveken át a székely hősnek állított emlékművekig. Váry O. Péter, lapunk munkatársa, a Gábor Áron Ünnepet Rendező Bizottság elnöke az ágyúöntő háromszéki emlékezetéről beszélt, kitérve az eresztevényi emlékműre, a kézdivásárhelyi, csernátoni, berecki, sepsiszentgyörgyi szobrokra, majd dr. Jánó Mihály művészettörténész vette számba, miként ábrázolták Gábor Áront a képzőművészeti alkotásokban, kitérve Gyárfás Jenő befejezetlen kompozíciójára is.
Csikány Tamás ezt követően röviden bemutatta az Ágyúba öntött harangok című, az alkalomra megjelent tanulmánykötetet is. A konferencián elhangzott előadások közül több is része a kötetnek, de szólt a további szerzőkről, kiemelve a konferenciáról egészségügyi állapota miatt hiányzó Egyed Ákos akadémikust. Zárszóként Váry O. Péter jelentette be: novemberben Bereckben kerül sor a Gábor Áron Emlékév zárására, a tervek szerint ekkor mutatják be a meghirdetett irodalmi pályázatra beérkezett dráma felolvasószínházi változatát is.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Díjátadó és könyvbemutató Beöthy Ödön tiszteletére
A RMDSZ Bihar megyei szervezete idén nyáron jelentette be, hogy önkormányzati díjat alapít a nagyváradi születésű Beöthy Ödön politikus, országgyűlési követ tiszteletére abból az alkalomból, hogy Bihar megye egykori főispánja 160 esztendeje, 1854. december 7-én hunyt el Hamburgban.
A díj testületi díj, amit a legjobb közösségi kezdeményezéseket felmutató önkormányzat kapja majd  egyéves teljesítménye elismeréseképpen. A díjhoz tartozó plakett pedig személyes elismerés, ezt annak a polgármesternek vagy alpolgármesternek ítélik oda, aki olyan kezdeményezéssel élt, amely méltó arra, hogy a többiek is átvegyék.
A Beöthy Ödön Díjat és az emlékplakettet december 17-én 18 órakor a nagyváradi városháza dísztermében adják át. Az ünnepség keretében bemutatják a budapesti Süli Attila hadtörténész Beöthy Ödön erdélyi főkormánybiztos című hiánypótló kötetét is. A kiadványt ismerteti Dukrét Géza helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke. 
maszol.ro

Átadták a Beöthy Ödön-díjakat
Nagyvárad- Szerda este az RMDSZ szervezetésében a nagyváradi városháza dísztermében átadták az idén alapított Beöthy Ödön önkormányzati díjakat, illetve egy róla szóló kiadványt is bemutattak.
Az érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Az ünnepség első felében Süli Attila: Beöthy Ödön erdélyi főkormánybiztos című hiánypótló kötetét mutatták be. A jelen levő szerző, aki egyébként őrnagy, és a Magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, arra hívta fel a figyelmet: egy politikus munkásságát nagy mértékben jellemzi, hogy a kortársai vagy az utókor hogyan vélekedik róla, és ennek alapján Beöthy Ödön pozitív megítélését jelzi, hogy úgy emlegették őt, mint „az ősz bihari” (ezen nagyrabecsülés és tisztelet annak is köszönhető, hogy már 1832-ben feltűnt a reformkori országgyűlésben), és „a kis káplár” (1812-1820 közt huszártisztként szolgált, és ez a életszemlélet, a határozottság, a gyors döntéshozatal maradandó tulajdonságoknak bizonyultak az esetében). Elmondható tehát róla, hogy nagy formátumú politikus volt (emiatt irigyei is akadtak, egyeseknek ellenszenves volt), az 1848-49-es szabadságharc és forradalom idején pedig az országos politika elitcsapatához tartozott.
Önkormányzatiság
Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke a Beöthy Ödön életrajzáról elhangzottakat azzal egészítette ki: 1796. december 2-án született Nagyváradon, fiatalkori éveiben katonáskodott, egészen a főhadnagyi rangig vitte. 1826-ban táblabíró lett, és a liberális eszmék képviselőjeként vált egyre ismertebbé. Megalapította a helyi Szabadelvű Pártot, 1830-től kezdve pedig többször is a megye követének választották. 1841-ben alispán lett, az önkormányzatiság elkötelezett harcosa. A forradalmi kormány 1848-ban főispánná nevezte ki, mely tisztségéről 1849 januárjában lemondott. Ezután Délvidék és Erdély főkormánybiztosává vált, majd követnek nevezték ki Konstantinápolyba. Világos után külföldre menekült, élt Párizsban és Londonban is. 1854. december 7-én, tehát 160 évvel ezelőtt hunyt el Hamburgban, ahol a feleségével akart találkozni.
Tevékenységéből kiemelendő, hogy erdélyi főkormánybiztosi kinevezése után azonnal újraszervezte a közigazgatást, a törvényhatóságok élére megfelelő személyeket nevezett ki, és szigorúan fellépett az önbíráskodás ellen. A kötetben olvashatunk a nemzetiségi politikájáról, honvédelmi és hadsereg szervezői intézkedéseiről, megismerhetjük jobban a személyiségét, valamint kordokumentumokat- rendeleteket, értesítéseket, utasításokat, leveleket, jelentéseket, tudósításokat és felhívásokat- böngészhetünk, szám szerint hatvanötöt. „Olyan emberről szól ez a könyv, aki fél hónap alatt annyit szervezett, és valósított meg, mint mások éveken keresztül”, hangsúlyozta a PBMET vezetője. Ezt követően Szabó Ödön annyit jegyzett meg: a főispánról többet is lehetne még írni, ezért terveik közt szerepel egy munkacsoport felállítása, így akár az is meglehet, hogy a jövő évi díjátadáskor egy bővebb monográfiát is fel tudnak mutatni.
A rendezvény második felében átadták a Beöthy Ödön-díjakat, melyet olyan önkormányzatok és polgármesterek vagy alpolgármesterek kapnak, amelyeknek, akiknek a jövőépítő tevékenysége a köz javát szolgálja, hozzájárul az adott település fejlődéséhez, az általuk kitalált és gyakorlatba ültetett ötlet pedig annyira kiváló, hogy máshoz is alkalmazni kellene, úgynevezett jó gyakorlatként (best practice). Idén ilyen elismerésben részesült Érsemjén önkormányzata és Balázsi József polgármester (Tiszta udvar, rendes ház-program), valamint Nagyszalonta önkormányzata és Török László polgármester (Bocskai-terv).
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Évértékelő Borbély Zsolt Attila EMNT-megyei elnökkel
Autonómiaelvű magyar egységet!
Arad – 2014 eseménydús esztendő volt a magyarság életében. Három választás az anyaországban, tüntetéssorozat a kormány ellen, itthon elnökválasztás és az RMDSZ kilépése a kormányból. A múlt év kiértékelésére ezúttal Borbély Zsolt Attila politológus-közírót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei elnökét kértük fel.
– Miként lehetne megvonni a 2014-es esztendő nemzetpolitikai mérlegét?
– Kezdjük az anyaországgal. A minden hibája és mulasztása ellenére is a korábbinál nagyságrenddel jobb, eredményesebb s mellesleg nemzetpolitikában, Kárpát-medencei közös magyar jövőben gondolkodó kormányzatot három választáson is megerősítette Magyarország választóközönsége. Ez hatalmas eredmény, akkor is, ha roncsolt a kormány népszerűségén néhány balszerencsés ötlet, s a nyomukban megszervezett tüntetéssorozat. Orbán Viktor több tabudöntögető, előremutató beszédet mondott, meghirdette a munkaalapú, nemzetépítő, illiberális állam programját, aminek megvalósítását sokan várják a nemzeti oldalon. Az említett tusványosi beszédben körvonalazott pragmatikus, a magyar nemzeti érdeket követő új külpolitika, a keleti nyitás, azon belül az orosz–magyar viszony szorosabbra fonása azonban nem mindenkinek nyerte el a tetszését. A térségünket gyarmatosító globalista háttérhatalom, melynek első számú nyíltszíni képviselője, az Egyesült Államok kormányzata újabb diplomáciai háborút indított Magyarország ellen. Ennek kimenetele többesélyes. Aligha vitatható, hogy az Egyesült Államok, mely képes volt titkosszolgálati eszközökkel levezényelni az ukrajnai puccsot, Magyarország kormányát is megbuktathatja, ha nagyon akarja, de remélhető ugyanakkor az is, hogy a két vezetés megtalálja a modus vivendit.
– Talán evezzünk inkább erdélyi vizekre…
– Erdélyben a múlt év legnagyobb kihatású eseménye az elnökválasztás volt, melyen sokak meglepetésére a német Klaus Iohannis győzedelmeskedett. Ez nem jelent túl sok jót magyar szempontból, de az ország demokrácia-minőségére egyértelműen pozitívan fog hatni. Nemcsak azért, mert jobb egy politikai szempontból kiegyensúlyozott főhatalom, jó, ha a bármire képes utód-kommunista Ponta-féle kormányzatnak van ellensúlya, hanem azért is, mert a jelenlegi elnökről könnyebb elhinni, hogy őszinte elkötelezettje a korrupció elleni harcnak, a hatékony és elvszerű kormányzásnak, mint bármely korábbi államelnökről. Az RMDSZ rossz lóra tett Ponta támogatásával, le is vonta a vezetés a következtetést a magyar szavazók elsöprő többségének Iohannist támogató szavazatából: a szervezet kilépett a kormányból. Kár, hogy e taktikai húzás nem járt stratégiaváltással, a brassói, ma is érvényben levő programhoz való visszatéréssel, az autonómia körüli akcióegység megteremtésének igyekezetével. Pedig az erdélyi magyar parlament életre hívásának gondolata ma is aktuális, akárcsak a nemzeti kataszter összeállítása és egy vállalható autonómia-statútum megfogalmazása. Az autonómiaelvű magyar egység első számú létparancs ma is.
– Mi a gond ezzel az RMDSZ székelyföldi autonómia-statútumával?
– A tavaly ősszel az elnökválasztási kampányban közvitára bocsátott dokumentum azon túl, hogy a majdani Székelyföld prefektusának a jelenleginél sokkal nagyobb hatalmat ad – az elképzelt autonóm régió élére állított kormányzati tisztségviselő akár a fegyveres erőket is bevethetné, ha szükségesnek látná –, nem a történelmi Székelyföldre, hanem Maros, Hargita és Kovászna megyék együttesére vonatkozik, mely integrál a Székelyföldhöz soha nem tartozó román többségű területeket is. E három megyén belül a magyar többség nem kellően masszív, és könnyen felmorzsolható. Nem véletlenül minősítette Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, hogy az autonómia-statútum közvitára alkalmatlan.
– Arad megyei szinten milyen évet zárt az EMNT? Mik a jövő évi terveik?
– Tavaly folytattuk „szabadegyetemünk” előadássorozatát, melynek keretében rangos szellemi alkotók gondolatait ismerhette meg az aradi közönség Süli Attila hadtörténésztől Toót Holló Tamás irodalomtörténészig. Testvérszervezetünk, az Erdélyi Magyar Néppárt több helyi szervezetet alakított, s azt sem hallgathatom el, hogy közösségi támogatással sikerült tető alá hozni az elmúlt 25 év politikatörténetét összefoglaló monográfiát. A jövő esztendőben is gondolatdús programmal jelentkezünk, a meghívottak között lesz Szentesi Zöldi László, a nemzeti oldal több kötetes gondolkodója, jó tollú közíró, aki legutóbb egy török szakácskönyvvel jelentkezett, Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, Balogh Gábor történész, Hegedűs Tamás közgazdász és még mások. Az újabb előadássorozatot az autonómiaelvű erdélyi magyar egység kiépítése jegyében szervezzük.
– Köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Sepsiszentgyörgyiek előadása Marosvásárhelyen (A Magyar Tudomány Napja Erdélyben)
Két sepsiszentgyörgyi előadója volt az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) által 15. alkalommal meghirdetett Magyar Tudomány Napja Erdélyben című fórum marosvásárhelyi rendezvényének, amelyet múlt szombaton tartottak a Kultúrpalotában. A Marosvásárhely és a Maros megyei magyarság történetéből tematikájú, az EME helyi fiókja és a Boros Tamás Egyesület által szervezett konferencián hat helybeli és nyolc idegen (Budapest, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós) előadó osztotta meg kutatási eredményeit.
Sepsiszentgyörgyről Boér Máté, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mesteri képzős hallgatója és Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke vett részt az eseményen. Előbbi Kovásznai Sándor, a marosvásárhelyi kollégium professzora egy Cicero- és egy Cellarius-fordítását elemezte akképp, hogy leszűrt belőlük egy olyan oktatási koncepciót, amely világosan eltér mind az Erdély-szintű oktatásügyi reformtervezetet (Norma Regia) védő katolikus, mind az azt támadó református állásponttól. Szekeres Attila István Címerek a marosvécsi református templomban című előadásában bemutatta a patrónus magyargyerőmonostori Kemény család tagjai emlékére állított címeres táblákat, a szószéket és az orgonakarzatot díszítő címereket. A Kemény család több címere mellett megjelenik a vajai Vajay, kisrédei Rhédey, hadadi Wesselényi, cegei Wass és homoródszentpáli Szentpáli család címere. Ugyanakkor a Kemény-kastélyban megmaradt egyetlen címert, Kendi Ferenc erdélyi vajda 1555-ből származó emléktábláját is bemutatta. A konferencián szó volt még Marosvásárhely jelképeiről (Mihály János, Simon Zsolt), a Borsos-hagyatékról (Rüsz-Fogarasi Enikő), Jeney József honvéd őrnagy életútjáról (Süli Attila), Dósa Elek marosvásárhelyi jogtudorról (Somogyi Gréta), a Marosvásárhelyi Önkéntes Tűzoltóegyletről (Petelei Klára), a búzaházi nyomdáról (Nemes Gyula), az 1913-as erdélyi katolikus zsinatot előkészítő marosi esperesi kerület koronagyűléséről (Tamási Zsolt), az 1916-os román betörésről (Pál-Antal Sándor, Garda Dezső), a marosvásárhelyi zsidók 1945–1948 közötti helyzetéről (Sebestyén Mihály), a marosvásárhelyi tudományos könyvtárakról (Lázok Klára). (M. I.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tudományos ülésszak Maros megye történetéről - Korok, emberek, történések
Egy hosszú és érdekes napot töltöttünk helybeli és vendég történészek társaságában november 26-án a Kultúrpalota kistermében. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 15. fórumán Marosvásárhely szabad királyi városi rangra való emelésének 400. évfordulója tiszteletére az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezete és a történészek Borsos Tamás Egyesülete szervezett emlékkonferenciát. A rendezvényt Simon Zsolt, az EME marosvásárhelyi fiókegyesületének titkára és László Lóránt, a Borsos Tamás Egyesület elnöke ajánlotta a nézők figyelmébe és mondott köszönetet a támogatóknak. A konferencia zárszavaként Pál Antal Sándor akadémikus foglalta össze a nap tanulságait. Mint elmondta, a címben megfogalmazott témáról – Marosvásárhely szabad királyi városi rangra való emelésének 400. évfordulójára – egy mondat sem hangzott el, de nem véletlenül, hiszen április 29-én ugyanabban a teremben az idei kerek évforduló témáját már feldolgozták a vásárhelyi történészek. Az előzményeket figyelembe véve terveztek a tudomány napjára egy olyan vegyes hely- és régiótörténeti tematikájú ülésszakot, ami magába foglalja a Bethlen Gábor kiváltságlevele utáni 400 évet, sőt a korábbi korokat is. A cél az volt, hogy a múlt kutatásával foglalkozó szakemberek összegyűljenek, és egymással, valamint a történelem iránt érdeklődő közönséggel az utóbbi időben végzett kutatásaik eredményét ismertessék. Pál-Antal Sándor szerint a szervezőkben volt egy hátsó gondolat is: lehetőleg olyan előadások kerüljenek bemutatásra, amelyeknek az írott változata idővel kiadvány formájában napvilágot láthat. Az emlékkonferencián a középkortól a 20. századig terjedő idő- szakról 14 előadást hallottunk, amelyek közül kilenc Marosvásárhely város történetére vonatkozott, három Maros megyére és kettő általános témát dolgozott fel. Tartalmukat tekintve három tanulmány 20. századi köztörténetről, négy személyiségtörténetről szólt. – Ez utóbbiakat hallgatva arra gondoltam, hogy pár évvel ezelőtt kiadtunk egy marosvásárhelyi személyiségekről szóló tanulmánykötetet. A könyv sikere kapcsán készítettem egy lajstromot, amelyen 200 körüli név szerepel. Téma tehát volna, csak legyen, aki ezeket a tanulmányokat megírja – jegyezte meg Pál-Antal Sándor. A konferencián három előadó címertörténetről, pecséttörténetről beszélt, egy szerző egyháztörténeti, egy pedig nemzetiségtörténeti témát dolgozott fel. – A 14 előadóból hatan marosvásárhelyiek, nyolcan pedig meghívottak voltak, ami bizonyos szempontból rossz aránynak tekinthető, mert a vásárhelyi történészek egy része politikai útra tér, és kezdi a szakmát elhanyagolni – tette hozzá Pál-Antal Sándor. Majd köszönetet mondott mindazoknak, akik elfogadták a meghívást, és még inkább a kutatóknak, akik hosszú utazás után Budapestről és távoli erdélyi településekről érkeztek Marosvásárhelyre, hogy húszperces előadásukat megtartsák. A sepsiszentgyörgyi Szekeres Attila, aki az egyedüli hiteles és országosan elismert magyar heraldikus Romániában, színesen és érdekesen beszélt és mutatott be képeket a marosvécsi református templomban látható címeres táblákról és azok feliratáról, amit az átlagember már nem vagy csak nehezen tudna kibetűzni, s talán a jelentésükkel és a háttérinformációkkal sincsen tisztában. A Gyergyószentmiklósról érkezett Garda Dezső az 1916. augusztus 27-i Gyergyó elleni román katonai támadásról és annak következményeiről, a menekülésről számolt be. Tegyük hozzá, hogy az évforduló kapcsán ezt a témát taglalta Pál-Antal Sándor is, aki az 1916-os menekülőket fogadó és továbbító Marosvásárhely helyzetét mutatta be. Simon Zsolt a marosszéki pecsétekről szóló, újonnan előkerült adatokat magyarázta. Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeş- Bolyai Tudományegyetem tanára, aki a kolozsvári helyett a marosvásárhelyi tanácskozást választotta, Borsos Tamás lányának, Balogh Lászlóné Borsos Annának a végrendeletéről írt érdekes tanulmányt. A végrendeletet a mezőbándi Kovács család családi levelei között találta meg. Mihály János székelyudvarhelyi (lövétei) történész, aki Pál-Antal Sándorral évek óta együtt dolgozik a régi székely szimbólumok kutatásán, azt a folyamatot követte nyomon, ahogy az ősi székely címer a karról, amely szívet és medvefejet szúr át, és ami sok székelyföldi templom bolthajtásán megtalálható, hogyan vált Marosvásárhely szabad királyi város címerévé. Boér Máté (Babeş–Bolyai Tudományegyetem) fiatal kutató Kovásznai Sándornak, a marosvásárhelyi Református Kollégium professzorának két fordításkötetét elemezte, amelyekből az 1871-es Erdély-szintű oktatási tervezetet támadó és védő álláspontoktól eltérő felfogás olvasható ki. Minden történészkonferenciára tanulságos, új témával érkezik a nagyernyei Nemes Gyula – hangzott el az értékelőben. Ezúttal Dillmont (Széphegyi) Gyula (1872-1921) búzaházi hangszerkészítő asztalosmesterről tartott elő- adást, aki az európai nyomdatörténetben páratlan fabetűs nyomdát hozott létre Búzaházán, és működtetéséhez saját kezűleg készítette el a felszerelést. – László Lóránt történészt mi ragadta meg szakemberként? – tettem fel a kérdést a konferencia egyik szervezőjének. – Vásárhely története szempontjából érdekes újdonságot hozott Rüsz-Fogarasi Enikő előadása, aki nagyon jó rálátást nyújtott arra nézve, hogy milyen vagyonnal rendelkezett a Borsos család. Örvendetesnek tartom, hogy három heraldikai előadás hangzott el. Nagyon alapos kutatáson alapult a két életrajz két olyan személyről, akinek az élete jelentősen kötődik Marosvásárhelyhez. Süli Attila (budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum) Jeney József, Marosszék honvéd őrnagyának életét mutatta be, akit túlkapásaiért Bem altárbornagy hadbíróság elé állított. Somogyi Gréta a kiváló marosvásárhelyi jogtudor és politikus Dósa Elek pályaképét rajzolta meg. Dósa Elek a Református Kollégium tanára, majd az 1948-49-es forradalom és szabadságharc idején Brassó kerület kormánybiztosa, később a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, az 1867-es kiegyezés jogi előkészítésében pedig Deák Ferenc fő segítőtársa volt. Külön színes foltja volt a konferenciának Petelei Klára előadása a Marosvásárhelyi Önkéntes Tűzoltó Egyesületről, amely 1901-ben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Erre az alkalomra szecessziós stílusban kézzel illusztrált album készült, amely sok érdekes adatot tartalmaz a szervezet működéséről. Tamási Zsolt alapos levéltári kutatáson alapuló visszatekintése az 1913-as zsinatnak az erdélyi katolikus egyházmegyében betöltött szerepéről és a marosi esperesi kerület előkészítő koronaüléséről szólt. Nagyon keveset beszélünk Marosvásárhely zsidó lakosságának a II. világháború utáni történetéről, az újrakezdés nagyon kényes témájáról, amelyről alaposan dokumentált előadásában Spielmann Mihály beszélt. Lázok Klárának a Teleki Téka és a Bolyai-könyvtár 1950-es évekbeli történetéről tartott előadása az ismert adatok mellett sok érdekes újdonságot is tartalmazott. Összefoglalójában Pál-Antal Sándor arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy a marosvásárhelyi EME-fiók a tudomány napjának megünneplését hamarabb elkezdte, mint a kolozsvári központ. Az első ülésszakot ugyanis húsz évvel ezelőtt, 1997-ben tartották, 1999-től az Orvosi Szakosztállyal közösen, majd 2005-től újra önállóan. – Az utóbbi időben, érezve, hogy az erőnk lankad, sikerült hasznosan együttműködni a Borsos Tamás Egyesülettel, amelynek László Lóránt személyében kiválóan szervezni tudó elnöke van. Ami a jövőt illeti, Pál-Antal Sándor a korábbi példákra alapozva azt reméli, hogy a szerzőknek ezúttal is sikerül az előadásokból nyomtatásban kiadható tanulmányokat szerkeszteni, és lesz olyan kiadó, amely könyv formában megjelenteti a gyűjteményt. A történészek ülésszakának megtartását a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Teleki Téka, a megyei múzeum támogatása tette lehetővé.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Pál-Antal Sándor akadémikussal – Kitűzték a lobogót „wárosunk tanácsházára”
Bodor Ferenc a központi témája annak a tudományos ülésszaknak, amelynek március 17-én a Hargita Megyei Kulturális Központ ad otthont, és amelynek előadói Csíkszék szabadságharcával foglalkoznak a legújabb kutatások tükrében. A tudományos ülésszak házigazdája Pál-Antal Sándor akadémikus, levéltáros, aki előadóként az 1848-as csíkszeredai eseményeket foglalja össze. Őt kérdeztük a legújabb kutatási eredményekről. Amint kiderült, a szabadságharc kutatása még bőven tartogat meglepetéseket.
– Mi adta a konferencia apropóját?
– Csíkszereda mindmáig ritkán volt kimondottan történelmi tárgyú konferencia helyszíne, ’48-cal kapcsolatos pedig egyszer sem. Mivel Süli Attila hadtörténésszel az utóbbi időben együtt dolgoztunk Bodor Ferenc életének, csíki ágyúöntő és lőporgyártó tevékenységének feltárásán, alaposabb kutatást folytattam a forradalom csíki vonatkozásait illetően. A feltárt forrásanyag alapján megismerhettem az események, főként a változások meglepően sok, a feledés homályába veszett vetületét. Én személy szerint ezekből szeretnék egy kis ízelítőt nyújtani a pénteki konferencián. Két előadás Bodor Ferenc tevékenységére és az ezzel kapcsolatos több mint egy évszázados vitára összpontosul. Elhangzik egy-egy ismertetés a csíki papság szerepéről a forradalomban, a gyergyóiak részvételéről a szabadságharcban, a forradalom szimbólumainak elterjedéséről a Székelyföldön, a székely identitás kérdéséről, a csíki események historiográfiájáról, valamint Csíkszeredáról.
– Azt hinnénk, az 1848–49-es szabadságharc már agyonkutatott, lezárt téma – lehet mégis újat mondani? Milyen meglepetésekkel szolgálhatnak a kutatási eredmények?
– Valóban, a szabadságharcra vonatkozóan elég sok írás megjelent mostanig: visszaemlékezések a harci eseményekre, tanulmányok a szabadságharcról, valamint feldolgozások Gál Sándor tevékenységéről. De magáról a forradalomról édeskeveset tudunk. Mindeddig két kérdésről készült kielégítőnek tekinthető ismertetés: a forradalom kezdeteiről, valamint a szék 1848 őszi „pacifikálásáról”. Mivel összegyűjtöttem és kiadásra készítem elő a korabeli levéltári forrásokat, volt alkalmam megismerni azok tartalmát. Rendkívül sok újdonsággal szolgálnak. Azok feldolgozása révén válik lehetővé egy tudományos igényeket kielégítő átfogó munka megírása. Nem néhány tucat dokumentumról van szó, hanem több százról. Lesz meglepetés a javából.
– Milyen események zajlottak Csíkszeredában 1848–49-ben? Talált „újdonságot”, bukkant eddig nem ismert adalékra kutatásai során a csíkszeredai vagy a csíki részvételt illetően?
– Tudtommal, a csíkszeredai városi események mindeddig nem kerültek a kutatók érdeklődési körébe. Gondolom, azért, mert hiányzott a szükséges forrásanyag. Éppen ebből a meggondolásból választottam a számomra már ismert levéltári adatok alapján ezt a kérdést. Nem maradt meg sok várostörténeti korabeli forrás, de arra elegendő, hogy felelevenítsük az eseményeket. Nyomon követhetjük itt is a forradalom hírének a fogadtatását, a háromszínű zászló kitűzése körüli csatározást, a változást ellenző katonarendűek és a forradalom vívmányainak az elfogadásáért kiállók közötti szembenállást, a városvezetésért való személyeskedéseket és egyebeket. A csíkszeredai események illusztrálására álljon itt egy példa: az 1848. április 5-i városi közgyűlésen az országgyűlés összehívása ügye mellett tanácskozás tárgya lett az unió szimbólumát képező nemzeti zászló kitűzésének a kérdése is. Míg az előbbiről ellenkezés nélkül egyöntetű határozatot hoztak, a nemzeti zászló kitűzését, amit bizonyosan a váratlanul megjelent Gecző János javasolt, az idősebb katonarendű tanácsosok és az esküdt testületi tagok leszavazták. De a javaslatnak hamar híre ment, és az általános felbuzdulásra a főbíró még aznap délután kénytelen a gyűlést újból összehívni. „Azonban később jobban meggondolkozván városunk közönségének egy része – olvasható Bartos Imre főbíró április 8-i jelentésében –, délutánra a nép öszvehívását mind addig követelte, míg én ellent nem állhatván, a Tanács és Esküt közönséget öszvehívni kéntelen voltam, mely másodszori gyűlésben a nemzeti három színű lobogót wárosunk tanácsházára, az Egyesülés és Éljen Ferdinánd cím reáírásával kitűzetni határozta. Határozatát töstént teljesedésbe is vette, és a lobogó kitűzésekor Ferdinánd ő Felségét és az Egyesülést háromszor-háromszor éljeneztetvén, a nép minden csend és rendzavarás nélkül szép csendben szétoszlott, és az ólta a legjobb csendesség uralkodik wárosunkban.”
– Foglalkozott kiemelten Gecző János vagy Veres Ádám személyével? Úgy tartják, hogy a forradalom hírét ők hozták el Csíkszeredába és mindvégig aktív szerepet vállaltak a szabadságharcban. Vagy hogyan látja Boros Ignác személyét – egyes vélekedések szerint ő az egyik legjelentősebb csíkszeredai szabadságharcos, de alig tudunk valamit róla…
– Csak sorjában. Én mindenekelőtt levéltáros vagyok. Felmérve a csíkszéki események kérdéskörét, rájöttem, hogy a kutatásokat új alapokra kell helyezni. Első a forrásfeltárás. És remélem, hogy az év végéig a forráskötet a kutatók asztalára kerül. Ezután következik a forrásfeldolgozás. Ebből is szeretném kivenni a részem, lehetőségeimhez képest. De ez nem egyemberes munka. Az említett személyek megérdemelnek egy alaposabb írást, de ahhoz kutató is kell.
– Vajon mi a magyarázata, hogy az idén, amikor éppen Gál Sándor születésének kétszázadik évfordulóját ünnepelhetjük, nem szerepel a konferencia napirendjén kifejezetten Gál Sándorra vonatkozó előadás? Hogyan látja ma Ön Gál Sándor alakját, a közismert forradalmárét, aki tábornok is volt, meg nem is…
– A válasz egyszerű. Nem volt a ki. Az ülésszakunk címéből is kitűnik, hogy ez alkalommal a forradalmi eseményekre vonatkozó legújabb kutatások eredményeivel foglalkozunk. Tehát nem egy egyszerű ünnepi megemlékezés. Gál Sándor egyébként is megérdemel egy külön ülésszakot. Én vele személyesen nem foglalkoztam, és nem is szándékozom. Értékelését másra bízom.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

Csíkszékiek szerepe a szabadságharcban
Tudományos ülésszakot tartottak pénteken a csíkszeredai Hargita Megyei Kulturális Központban, ahol történészek mutatták be az 1848-as forradalom és szabadságharc csíkszéki vonatkozásairól szóló kutatások legújabb eredményeit.
Pál-Antal Sándor csíkmadarasi születésű, Marosvásárhelyen élő levéltáros, akadémikus, a konferencia főszervezője a megnyitón elmondta, az ötletet Süli Attila magyarországi hadtörténész adta, akivel két éve közösen dolgoznak a csíki ’48-as események kutatásán. Úgy vélték, hogy az eredményeket elsősorban a csíkiakkal kell ismertetni. „Nem egy általános megemlékezéssel kapcsolatos múltfelidézést szerettünk volna, hanem az volt a célunk, hogy a legújabb kutatások eredményeit mutassuk be. Nagyon régi tervem volt a székelyföldi ’48-as események forrásainak közlése. Úgy gondoltam, hogy öt szék – öt kötet. 2001-ben sikerült a marosszékit kiadni, rá két évre az udvarhelyszékit, és ott elakadtam. Pedig a csíki eseményekre vonatkozóan ezelőtt több mint ötven éve kezdtem gyűjteni a forrásokat, nagyon sok iratot átmásoltam abból a csíki levéltárból, amelyiknek az anyaga mindmáig nem kutatható. Levéltáros lévén, alkalmam volt kezembe venni mindegyiket. A forráskötet összeállítása során meglepődtem, hogy milyen sok forradalmi eseményre vonatkozó tényről nincs tudomásunk, a múlt homályába vesztek. Ezek közzétételével igazán fel lehet vetíteni a múlt eddig elfelejtett részeit is” – mutatott rá Pál-Antal Sándor, aki Csíkszereda az 1848-as forradalomban című előadással nyitotta meg az ülésszakot. Ezt követően Süli Attila budapesti hadtörténész és Komán János maroshévízi történelem szakos tanár Bodor Ferencről szóló előadásai következtek, majd a gyergyószentmiklósi Garda Dezső a gyergyóiak részvételét mutatta be a forradalom és szabadságharc jelentősebb eseményeiben.
Azért fontos ez a konferencia, mert eddig egyféleképp ismertük a székelység részvételét a ’48-as forradalomban és szabadságharcban. Azt az irányvonalat Imre István és Egyed Ákos kutatásai szabták meg, Pál-Antal Sándor és Süli Attila kicsit másfelé és másképpen közelítik meg ezeket az eseményeket – magyarázta Garda Dezső, aki az ülésszak első részét vezette le.
Mihály János lövétei történész Magyar nemzeti színek Székelyföldön 1848–1849-ben címmel értekezését Tamási Zsolt marosvásárhelyi történelem szakos tanár előadása követte, aki arról beszélt, hogy milyen mértékben vett részt a csíkszéki római katolikus papság a ’48-as történésekben. Orbán Zsolt csíkszeredai történelem szakos tanár 1848 – a székely identitás vége? című előadásában arra kereste a választ, hogy igaz-e az az elmélet, amely szerint ’48-ban a székelység feladja a teljes, nációval járó előjogait, része lesz a magyar nemzetnek, integrálódik, és ezzel vége lesz a székely identitásnak. Az ülésszakot a csíkszeredai Forró Albert történelem szakos tanár Az 1848-as csíkszéki események a história tükrében című előadása zárta.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Művelődés – 2017. júliusi lapszám
„Hosszan sorolhatnék még érveket, hogy miért gondolom úgy, nincs veszve semmi, miért gondolom úgy, hogy igenis többet olvasnak az emberek, mint régen. Sokat bővült a kínálat a (magyar) könyvkiadók is fejlődtek, éppen azért, mert a csúcstechnológiával – televízió, 3D-s mozi, számítógép, stb – kell felvenniük a versenyt; tehát szebbnél szebb könyvek látnak napvilágot. „ – írja A könyv marad című vezércikkében Dimény-Haszman Árpád költő, szerkesztő, az idén immár ötödik alkalommal megrendezésre került, csernátoni kézműves és olvasótábor egyik szervezője.
A Közösség rovatban Dáné Tibor Kálmán idézi fel, hogy a rendszerváltás utáni másfél évtizedben hogyan indult be Erdélyben, sok szempontból Balázs Ferenc nyomdokain, a népfőiskola mozgalom. Az írás az Unitárius Egyház által szervezett Balázs Ferenc Emlékkonferencián 2017 május 26-án elhangzott előadás szerkesztett szövegváltozata.
Az Enciklopédia rovatban Szekernyés János, Temesváron élő bánsági újságíró, helytörténész idézi Bartók Béla nagyszentmiklósi éveit, a nagy magyar zeneszerző életének ehhez a bánsági településhez kötődő mozzanatait.
Az Emlék-lapok rovatban Süli Attila budapesti hadtörténész, korabeli dokumentumokra támaszkodva, idézi a Köpecen született Móricz Sándor ezredes 1848-49-es forradalomban és szabadságharcba vállalt szerepét.
A Galéria rovatban Suba László Tordán élő képzőművész ír az erdélyi szobrászatról és mutat be néhány jeles hazai képzőművészt.
A Könyvesház rovatban Balla Sándor ír Lapohos András: Pro Natura Park Ördöngösfüzesen című, a kolozsvári Grafikolor Kiadónál idén megjelent, kötetéről. A Tudomány rovatban a Marosvásárhelyen élő Jakab Sámuel geológus, egyetemi tanár, földrajzi szakíró emlékezik a 135 évvel ezelőtt született Balogh Ernőre, aki meghatározó személyisége volt az erdélyi magyar természettudományi életnek.
A Szabadidő rovatot Farkas György egyetemi oktató jegyzi, A közel-vagy makrofotózás izgalmai és fortélyai címmel, melyben hasznos tanácsokkal látja el mindazokat, akik hobbiból, kedvteleséből, vagy éppen szakmájuk révén foglalkoznak, főleg a természet világának, „közelebbi” megismerésével.
A Híradó rovatban a lap újra közli a brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület a XXIV Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedő versenyfelhívását. Erdély.ma

Az igazi ágyúöntő
Úgy tűnik, pontot tettek a történészek annak az évszázada folyó vitának a végére, mely az első székely ágyúöntő kilétére vonatkozott: eddig úgy tudtuk, 1848 novemberében Bodvajban Gábor Áron készítette az első vaságyúkat, a Bodor Ferenc mérnök tevékenységére vonatkozó információkat pedig hamisaknak hittük. A történészek épp ellenkezőleg látják.
Ágyúcső és puskapor – Bodor Ferenc, a csíki 48-as ágyúöntő és lőporgyártó címmel jelent meg a marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadónál az a tanulmánykötet, melyet a szerzők egy része – Pál-Antal Sándor történész, levéltáros, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja és Süli Attila budapesti hadtörténész – mutatott be csütörtök délután a Bod Péter Megyei Könyvtárban. Felvezetőjében Pál-Antal Sándor ismertette a kötet létrejöttének előzményeit: Komán János még az 1970-es években megkísérelte a méltatlanul elfeledett Bodor Ferenc rehabilitálását, s bár akkor nem sikerült, „fájdalmát” nem feledte. Nemrég sikerült Kománnak történészeket állítania ügye mellé, így kezdődött el a kutatás. Bodor Ferenc a balánbányai üzem vezetője volt, elsőként öntött a Székelyföldön ágyút még 1847 végén, Gábor Áron nála sajátította el az ágyúöntés alapjait, mondta Pál-Antal Sándor. Az ágyúöntés érdemét azonban elsajátították Bodortól, a még 1849 elején kialakuló Gábor Áron-kultusz háttérbe szorította személyiségét. Bodorról kevés forrás maradt fenn, életének kutatása nehéznek bizonyult, és még mindig nem lehet teljes képet kialakítani róla, de a mostani kutatással élete, tevékenysége jó részét sikerült feltárni – mondta a történész.
A tanulmánykötet – azon túl, hogy rehabilitálta Bodort, illetve először közöl egy összegzést a csíkszéki 1848-as eseményekről – tisztelgés Bözödi György előtt is, aki a Gábor Áron – Bodor Ferenc vitába azért nem szólt bele, hogy ne rombolja Gábor Áron mítoszát, de igazat adott azoknak, akik az ágyúöntés terén Bodor elsőbbségéért szálltak síkra – mondta Süli Attila. Ismertette, Bodor 1844 óta a balánbányai rézbánya vezetője volt, ehhez az üzemhez tartozott a magyarhermányi vasgyár is. 1848 novemberében őt hívták Bodvajra, hogy segítsen az ágyúöntésben, az első három hatfontos vaságyú az általa meghatározott öntési technikával készült, az ágyúcsöveket aztán Sepsiszentgyörgyön szerelték fel. Az ágyúkat egyébként Zakariás Antal, a balánbányai és magyarhermányi bányák tulajdonosa ajánlotta fel Háromszéknek, tehát az sem igaz, hogy Gábor Áron saját vagyonát áldozta volna fel az ágyúöntésért – tette hozzá. Bodor alapította a csíkmadarasi lőporgyárat is, melynek 1849 augusztusában történt lerombolása után írta meg addigi tevékenységét, belefoglalva az ágyúöntést is. Ennek a jegyzőkönyvnek az első példánya a 20. század elején elveszett, a róla Bodor által készült, fogságból való szabadulás után általa kiegészítésekkel ellátott másodpéldányt hamisításnak tartották, emiatt alakult ki a vita arról, hogy valójában ki is öntötte az első székely ágyúkat. A kutatás során azonban beigazolódott, hogy a Bodor-féle jegyzőkönyvben foglaltak a valós adatok – összegzett Süli Attila. Bodor Ferenc életének felkutatását nemcsak a szűkös források nehezítették, hanem egy vakvágány is, egy családtörténet-kutató ugyanis azt állította, Csíkszentmihályon született, örmény felmenőkkel rendelkezett. A Budapesten megtalált egyházi halotti anyakönyvi bejegyzés szerint azonban Krausz Ferenc néven született 1804-ben a felvidéki Lucskán, nevét az 1840-es években magyarosította Bodorra. Tizennégy gyermeke született, közülük temetésén nyolc vett részt. Mérnöki végzettségéről nem sikerült adatokat találniuk a kutatóknak. A szabadságharc leverése után közel két évet raboskodott, szabadulása után egy ideig Marosvásárhelyen, majd Nagyszebenben, Nagyenyeden erdészeti hivatalnok, élete utolsó évtizedében Budapesten élt, ott halt meg 1874-ben. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A hős nimbusza
Na, ezt aztán nem lesz könnyű megírnod, mondta történész barátom a Bodor Ferencről szóló tanulmánykötet bemutatója után. De nem volt igaza: egy eseményről szóló beszámolót elkövetni egyáltalán nem nehéz, csupán azt kell leírni, ami ott történt vagy elhangzott. A szakma szabálya szerint tudósításban kommentárnak nincs helye, véleménynek úgyszintén. Még akkor sem, ha a tudósító történetesen nem ért egyet az eseményen elhangzottakkal. Vagy – mint esetünkben – egy szépen felépített világot rombolnak le benne. S még pár ezer honfitársában.
Mert miről is van szó? A valóban méltatlanul mellőzött Bodor Ferenc életét, az 1848–49-es szabadságharcban betöltött szerepét bemutató tanulmánykötet egy évszázada folyó vita végére tenne pontot. Annak a vitának a végére, hogy valójában ki is öntötte az első székely ágyúkat. Mi itt, Háromszéken úgy tudjuk – és ezt valljuk, szentül hisszük –, hogy Gábor Áront illeti meg az elsőbbség. A tanulmánykötet szerzői ellenben azt állítják, Bodor Ferenc lett volna, aki Bodvajban az első három vas ágyúcsövet elkészítette – egész pontosan úgy fogalmaz Süli Attila: „az első székely ágyúk megszületésében komoly érdemet szerzett a bodvaji vasbánya üzemvezetője, Bodor Ferenc, aki szakmai tapasztalatával meghatározta az ágyúöntés technológiáját”. Hogy igazából ki öntötte az ágyút, vagy ki találta ki, hogy – fúró hiányában – üregesre öntsék a csövet – olyan kérdések, melyekre valószínűleg soha nem fog egyértelmű, bizonyítható válasz születni. És innen tovább értelmét veszti a Gábor Áron–Bodor Ferenc vita. Hiszen nem is lényeges, hogy melyikük elegyítette az anyagot, melyikük tapasztotta az agyagot a farúdra, melyikük támasztotta alá egy háromágú vaspálcával az „üreg” végét, az eredmény a fontos: hogy Gábor Áron, ígéretéhez híven, ágyút szállított a székely honvédeknek, eszközt és hitet adva a szabadságharchoz (az igazsághoz hozzátartozik, hogy az első három vaságyú nem igazán volt mestermunka, ugyancsak Süli Attilát idézve „a Sepsiszentgyörgyön megtartott próbánál a három löveg közül egynek még a próbalövésnél kitört az oldala, a második félelmesen mutatta magát, de a harmadikkal végrehajtott lövészet sikeres volt”). És Gábor Áron történelmi szerepének ez csupán a kezdete volt, igazi érdeme a kézdivásárhelyi hadiipar kiépítése, a székely tüzérség megalapítása és hadrendbe állítása – ezek nélkül a kor két legmodernebb, legjobban felszerelt hadserege által körülzárt kicsinyke Háromszék nem védhette volna magát bő fél évig. Mint ahogy Bodor Ferenc szerepe sem elhanyagolható, ha egyébbel nem, a csíkmadarasi lőporgyár megépítésével és a minden nehézség ellenére is üzemben tartásával kiérdemli az utókor elismerését. Tény, hogy Gábor Áron kultusza magasan túlnőtte valódi nagyságát. A történészek feladata helyére tenni a dolgokat, évtizedek, évszázadok múltán – ha lehet még – kideríteni, hol végződik a valóság, hol kezdődik a legenda. Velük vitába szállni nem érdemes, merthogy a tények nagyon makacsok, szóbeszéd és hiedelem megcáfolni őket képtelen. Bennünk, akik Gábor Áronban a székely nemzet hősét tiszteljük, cseppet sem tépázza nimbuszát, hogy saját kezűleg öntött-e ágyút, vagy sem. A többi csak üres fecsegés, értelmetlen szócséplés. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)