Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Suttyák András
8 tétel
2009. augusztus 31.
A hétvégén második alkalommal szervezték meg Tornyán a Nemzetiségek Találkozóját. Bemutatták Jámbor (Péterszabó) Ilona Tornya fényben és árnyékban című monográfiáját. Jelen volt Ujj János újságíró, valamikori tornyai iskolaigazgató. A szerző, a település szülötte. A nemzetiségek találkozója fő szervezői Tóth Piroska és Suttyák András volt. Jámbor Gyula újságíró elmondta, a szerző, aki mellesleg a felesége, hosszú évek óta gyűjtött anyagot a könyvhöz. A mű nem monográfia a szó szoros értelmében, inkább olyan összeállítás, amely az elmúlt négy évtized során a faluról különféle újságokban megjelent írásokat gyűjtötte egybe. Jámbor Ilona leszögezte: mivel nem történész, nem néprajzos, nem volt célja monográfiát írni, inkább a tornyai embereknek kívánt emléket állítani. A szabadtéri színpadon Boros Attila magyarul, Kokonai Ildikó románul konferálta be az ünnepi program résztvevőit, elsőként a házigazdákat, a Tornyai Sarjadék nevű ifjúsági csoport produkcióját. Másnap sokan megnézték Tóth Piroska és Suttyák András néprajzi gyűjteményeit. Negyven évvel ezelőtt a nemzetiségek a saját nyelvükön tanultak. Az 1968-as területi átszervezéssel Tornyát faluvá fokozták le, a nemzetiségek egy részének a kultúráját halálra ítélték. Az „eredmény” immár beért: az 1968-ban bentlakással működő nyolcosztályos, magyar nyelvű általános iskolának mára csak az emléke maradt. A magyar nyelvű elemi két éve szűnt meg, az anyanyelvű oktatást jelenleg egy óvodai csoport képviseli két-három magyar gyermekkel. /Balta János: Sikeres Nemzetiségek Találkozója Tornyán. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 31./
2013. február 25.
Sikeres partnertalálkozó Orosházán
Összekovácsolni mindazt, amit a történelem szétszaggatott
Szombaton délelőtt az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium aulájában került sor A helyi hagyományos termékek és rendezvények szerepe a falusi turizmus fejlesztésébenelnevezésű HURO/1001/213/2.1.2 – FEDERTO pályázat negyedik rendezvényére, a projektben részt vevő Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara, az Orosháza és Térsége Gazdakör, a Temesvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete, valamint az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete határon átívelő együttműködési program keretében. Ezzel párhuzamosan, a Gimnázium sportcsarnokában VII. alkalommal szervezték meg a VII. Orosházi Hagyományok Ízek rendezvényt.
A partnertalálkozó megnyitójában Brlázs Róbert projektmenedzser köszöntötte az egybegyűlteket, név szerint megemlítve a később felszólaló illusztris személyiségeket. Köszöntőjét követően dr. Jakab István MAGOSZ elnököt, az Országgyűlés alelnökét kérte a mikrofonhoz. Az elnök beszédében kiemelt fontosságúnak tartotta a Kárpát-medencei magyar gazdák együttműködésének a kibontakozását, aminek az ötlete Horváth Józsefnek, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnökének köszönhető. Dr. Dancsó József orosházi polgármester köszöntőjét követően kiemelte: néhány évvel ezelőtt, amikor Orosházán eldöntötték a Kárpát-medencei együttműködési fórum létrehozását, sokan megmosolyogták őket, a mostani találkozó viszont az ötletgazda, illetve a szervezők állhatatosságát dicséri, amihez további sok sikert kívánt. Ahhoz, hogy Orosházán összekovácsolhassák, amit a történelem szétszaggatott. Horváth József, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke, miután üdvözölte a résztvevőket, ismertette: a Gimnázium sportcsarnokában zajló nagyszabású, VII. Orosházi Hagyományos Ízek nemzetközi rendezvény bírái több mint 70 fajta pálinka közül választják ki a legjobbakat, illetve 12 böllércsapat, köztük a Temes megyei Pusztakeresztúr és Újszentes, valamint az Arad megyei Kisiratos csapatai is gyúrják a kolbásznak valót. A továbbiakban Dedák Angéla turisztikai referens tartott előadást a turizmus Békés megyei helyzetéről, kiemelt fontosságot tulajdonítva a romániai turistáknak. Ezt követően dr. Bodnár Károly, a Szegedi Tudományegyetem dékánja értekezett a turizmus Csongrád megyei helyzetéről, párhuzamot vonva az EU nyugati, valamint a keleti része közötti fejlettségi színvonalak között. Kocsik József, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke örömének adott hangot, amiért megismerkedhetett a partnerekkel, akikkel gyümölcsöző együttműködésben vehetett részt, aminek az eredményeként ígéretes jövő vár a Kárpát-medencei magyar gazdákra. Horváth Levente Arad megyei kormánymegbízott alapos felkészültségről tett tanúbizonyságot, amikor adatokkal alátámasztva vázolta a román mezőgazdaság kibontakozási lehetőségeit. Dr. Csősz János, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének elnöke magyarul és románul elmondott értekezésében arról a kiadványról beszélt, amelyikben összegeznék a jelen pályázat által a helyi hagyományos termékek és rendezvények szerepéről, illetve a falusi turizmusban játszott jelentőségük kapcsán kidolgozott tanulmányokat, kísérleti eredményeket közlik majd, didaktikai céllal. Dr. Petelean Doruţ, a Temesvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem tanára, aki egyben az ottani Mezőgazdasági Igazgatóság igazgatója is, Fazekas Pál egyetemi tanár tolmácsolásában a rendszerváltás előtti, Temes megyében történt rizstermelés jó minőségéről, illetve jelenlegi elsorvadásáról beszélt. Marossy Zoltán Temes megyei kormánybiztos hozzászólásában meghökkentő kijelentést tett: 1990-ben nem a forradalom sikere miatti rendszerváltás történt, hanem véget ért a Nyugat és Kelet között dúlt gazdasági és információs III. világháború, amit a Nyugat megnyert. Most viszont, függetlenül attól, hogy Magyarország mindkét világégést elveszítette, Románia viszont mindkettőt megnyerte, mindketten a vesztesek esélytelenségével indulnak az EU nyugati részével megküzdeni a piacokért. Ebben a küzdelemben csak akkor győzhetnek, ha összefognak.
A hozzászólásokat követően került sor a kiállított termékek bemutatójára, melynek során megtekintették az Orosházi Asztalos Pékség különféle kenyér- és péksütemény-fajtáit. Temes megyéből De János húskészítményeket, ugyancsak Temes megyéből Dózsa Sándor rékási fehér- és vörösborokat mutatott be. A Csongrád megyei Ökofarm a szokásos állati terményeket, öko-készítményeket állított ki; ugyancsak Csongrád megyéből Bereczné Lázár Nóra a hímes tojások széles választékát mutatta be. Az Arad megyei Varsánd népes küldöttsége a Varga Erzsébet által sütött kulcsos kalácsot kínálta kóstolásra, míg Csipkár Imre és felesége a maguk által termesztett paprikaőrleményt kínálták eladásra; Nagyzerindről Szénási Ferenc a mézeskalácsok széles választékával lepte meg a látogatókat. Tornyáról a Pro Pir Kult Egyesület nevében Suttyák András bemutatta a helyi szokások szerinti szövést, fonást, kemencés lángos- és kenyérsütés termékeit, de disznóvágás időszaka lévén, eredeti hájaskiflivel, sőt szilvapálinkával is kínálgatta a látogatókat. A termékbemutatót követően Brlázs Róbert projektmenedzser tartott összegző értékelést.
A közös ebédet követően sor került a partnermenedzsment értekezletére, ahol kiértékelték a találkozó eseményeit, eredményeit, de megbeszélték a projektzáró értekezlet részleteit is.
A partnertalálkozó a várt eredményeken túl azért is sikeresnek mondható, mert a két országbeli, a négy megyebeli magyar gazdálkodók, vállalkozók ismerősként, barátként újratalálkozhattak, teret nyitva az együtt gondolkodásra, a gyümölcsöző együttműködésre.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),
2013. szeptember 2.
Tájháziak, egymástól tanulva
Ahol nincs, ott szeretnének
Bevallom, azt reméltem titokban, a tájházak tornyai, nemzetközire sikeredett találkozóján, hogy megtudom, Arad megyében hol, merre vannak olyan gyűjtemények, amelyek a helység régi, hagyományos háztartási tárgyait, viseletét, munkaeszközeit, a vidéki élet mindennapi tartozékait, a fellelhető dokumentumokat, fényképeket stb. hordaná egy helyre.
Mégpedig azért, hogy nemcsak a ma emberének, de a későbbi koroknak is megőrződjenek, s majdan unokáink is fogalmat alkothassanak arról, hogyan is éltek nagyapáik, dédapáik. Mert, mint a találkozó egyik résztvevője megfogalmazta: egy régi tárgy, eszköz, amit jó sorsa még megmentett a pusztulástól, a padláson lom – összegyűjtve azonban érték.
Akik szombaton délután a tornyai – magánkézen lévő, anyagát magánszorgalomból összegyűjtött – tájházban a Pro Pir Kult egyesület hívására eljöttek, valamennyien tudatában vannak, hogy mit jelentenek – sokkal inkább eszmeileg, mint anyagilag – a múltról valló tárgyak, eszközök, dokumentumok. Tóth Piroska és Suttyák András hosszú éveken át kutattak – és kutatnak még ma is – régi portákon, „mozgósították” az idősebb embereket, ismerősöket, rokonokat egy-egy szerszám, öltözet, dokumentum beszerzése érdekében. Házuk nagy része múzeumhoz hasonlít, a szépen gondozott udvaron, egy színben, esőtől, naptól védve régi tárgyak, szerszámok sokasága, hagyományos kemencében sütik a finom pogácsát, hogy megkínálhassák a betérőt, náddal fedték az ólat (amelyben nincs disznó) – szóval modern ugyan, de nagyon hagyományosan néz ki a porta, ahol szombaton a közelebbről-távolabbról jövő „hobbis’ vendégeket fogadták. Mert – amint felszólalásaikból egyértelműen következtetni lehetett – mindannyian megszállottak egy kicsit, hiszen értékes, és energiát, időt igénylő munkájukat távolról sem anyagi haszonszerzés reményében végzik. Nos, azt nem sikerült megtudnom, hogyan is állunk „tájház dolgában” Arad megyében – a megyei múzeum munkatársa se tudja, és nincs olyan szerv, amelyik legalább számon tartaná őket –, de azt igen, hogy már akadnak olyanok, akik a jó példán felbuzdulva maguk is szeretnének hasonlót létrehozni.
Eljöttek a találkozóra a pusztaottlakaiak és battonyaiak (Magyarország), a székesútiak, kisiratosiak, nagyiratosiak, pécskaiak, s eljött a megyei múzeum munkatársa is. És Tóth Piroska, a háziasszony üdvözlő szavai után – amelyben megemlékezett a pécskai tanácsról, a rendezvény támogatójáról és hangsúlyozta, hogy az ittlévők tanulni szeretnének egymástól – sorra szólaltak fel a megjelentek, ki-ki a maga gyűjteményét ismertetve és tapasztalatát mondva el. Ám előbb még fellépett a kisiratosi Rónaság citerazenekar (mondhatni kamaraegyüttese nyolc zenésszel és négy énekessel), merthogy sietnie kellett az esti, otthoni gazdatalálkozóra. Az idő szorítása sem gátolta meg azonban őket abban, hogy a citeramuzsikához nagyon is illő környezetben ne adjanak egy nagyszerű koncertet a zenekar mestere, a csorvási Juhász Kálmán vezetésével. Újból megállapíthattuk: nem véletlenül nyert tavaly a Rónasági Magyarországon országos díjat…
De lássuk, miről is beszéltek magyarul vagy románul (a fordítást a műsorvezető Péterszabó J. Ilona biztosította) a jelenlévők.
Bölöni György megyei tanácsos, aki kezdetektől fogva ismeri a tornyai tájházat, úgy értékelte: létrehozásához (itt ugyanúgy, mint másutt) bátorság, eltökéltség kell. De sokan segítenek a jó ügy érdekében, s a vendégkönyv bejegyzései igazolják, milyen nagyra értékelik az eredményt. Ez a gyűjtemény, hangsúlyozta, igazolása annak is, hogy voltunk és vagyunk.
Almási Vince kisiratosi polgármester (hogy is hiányozhatna egy ilyen „kiszállásról?) büszkén mondta: a faluban mintegy negyvenen citeráznak, százan néptáncolnak. Száz éve minden második házban volt citera, de zenekar csak most, 4-5 éve alakult. Kisiratoson van tájház is – a falu egykori lakosa (akit „pipás Kása” néven ismert mindenki) szép gyűjteményt hozott össze, amit azonban jobb lenne a közösség kezére bízni. Jó lenne, mondta a polgármester, ha egymást meglátogatnánk, biztosan sokat tanulhatnánk egymástól.
Gabriel Hălmăgean muzeológus, az Arad Megyei Múzeum munkatársa a szakember szemével értékelte a tájházakat, gyűjteményeket, hangsúlyozva: nagyon dicséretesek, mert egy közösség jellemző tárgyait, a múlt még meglévő emlékeit segítenek megőrizni. Elmondta azt is, hogy mi a különbség egy (minden emléket összegyűjtő) tájház és az értékeket adott szemlélet mentén kiállító múzeum között. Kifejezte meggyőződését, hogy mindenütt kellene tájház, hisz minden közösségnek megvannak a néha csak rá jellemző jellegzetességei, szokásai, hősei.
Karancsiné Bocsor Éva (Pusztaottlaka) ismertette falujának történetét és felemlítette: 2005-ben román egyesületet alapítottak, amelynek célja a román kultúra megőrzése és ápolása. Pusztaottlakán a fogyó románság számára már csak az egyház létezik, a tájházat is, ami a tárgyi kultúra emlékeit gyűjtötte össze, a parókia három termében rendezték be. A 82 tagú kulturális egyesület, amely számos pályázatot is nyert (két éve, például, 39 millió forintot kaptak az ortodox templom felújítására) egyébként évente megrendezi a pusztaottlakai románok napját, október 5-én pedig mesemondó versenyt tartanak román gyermekeknek. Karancsiné, aki szép kétnyelvű, Nagyszüleink öröksége Pusztaottlakán c. prospektust is bemutatott, valamint színes fotókon ízelítőt nyújtott gyűjteményükből, javasolta: alakítsanak egy határon átnyúló szövetséget a tájházak üzemeltetői, bevonva olyanokat is, akik Tornyára nem tudtak eljönni.
Sfăt Alin, a Pécskai Művelődési Ház igazgatója azzal kezdte mondandóját, hogy „Piroska asszony provokálta Pécskát” – mármint a tájházzal. Elmondta: a kultúrház mellett folyamatban van egy ház megvásárlása, ahol a pécskaiak is amolyan tájházat szeretnének berendezni, a bivalyfarmon pedig, Mezőhegyessel együttműködve, egy „elevált” múzeumot. Vélemény szerint a Megyei Kulturális Központnak fel kellene karolnia a tájházak ügyét.
Ana-Dana Cheşa székesúti könyvtárosnő elmondta: a kultúrházban rendeztek be két termet, az egyikben egy paraszti gazdaság tárgyai találhatók, a másik székesúti parasztszoba, minden tartozékával. A gyermekek, akik a könyvtárba járnak, szívesen látogatják a tájházat, és meglétét a helybeliek is értékelik.
A találkozón jelen volt Papp Attila nagyiratosi polgármester sajnálta, hogy nekik nem nagyon van mivel dicsekedni, de azt mondta: csodálatos, amit látott, és elhozza majd az iskolás gyerekeket is ide. „Tanulni jöttem, és tényleg tanultam. Például azt, hogy a polgármesteri hivatal segítsége mellett kell egy lelkes ember, egy lelkes csoport, aki, amely ezt az ügyet felkarolja. Az első dolgom lesz, hogy Nagyiratoson találjak egy ilyen embert. Engelhardt Márta már összegyűjtött tárgyakat, de azok halála után visszakerültek a volt tulajdonosokhoz. Nagyiratoson megalakítottuk az Asszonykórust, támogatjuk a sportot, de amit itt láttam, az ambicionált – mondta a polgármester.
Érdekes volt a Peregi Vendégházat képviselő battonyai küldött felszólalása. A Battonyától 10, Aradtól 36 kilométerre lévő, Mezőhegyeshez is közeli panzió egy volt majorban lévő egykori iskolában kapott helyet, amelynek egyik termében iskolatörténeti kiállítás működik – a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek tantermét idézve. Tőle hallottuk, hogy Magyarországon, a határ közelében két Pereg nevű major-központ is van (Arad megyében, mint ismeretes, van Kis- és Nagypereg), amelyek azonban mára jobbára elnéptelenedtek.
Nem hiába gyűltek össze a találkozóra hasonló érdeklődésű emberek, nagyon jó, családias hangulatú összejövetelen vehetett részt, aki ott volt Tornyán. A tájház-összejöveteleket kezdetnek tekinthetjük, nagyon reméljük, hogy lesz folytatása.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2015. augusztus 18.
Újkenyér Ünnepe Pécskán
A mindennapiért mondott hála szép megnyilvánulásai
Amint az előre jeleztük, augusztus 12–16. között, szerdától vasárnapig került megszervezésre az idei Újkenyér Ünnepségsorozat Pécskán. A négynapos rendezvényen a legtöbb magyar vonatkozású programra pénteken került sor, amikor a helybeli Búzavirág néptánccsoport, a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus, majd a magyarországi sztárvendég, Csocsesz szórakoztatta a nagyszámú közönséget, melynek tagjai a kisperegi Roulette zenekar jóvoltából fergeteges utcabállal zárták a napot. A szombati program jelentős részét az óbodrogi megemlékezéseknek, ottani rendezvényeknek szentelték, de Pécskán is gazdag program várta a szórakozni vágyókat.
Kitüntetések
Vasárnap, miután a Bivalyfarmon elindították a bográcsfőző versenyt, a polgármesteri hivatal dísztermében 10.30 órakor kezdődött a városi tanács ünnepi ülése, ahol Tóth Csaba ülésvezető köszöntötte az egybegyűlteket és a vendégeket. Miután ismertette a napirendet, átadta a szót Eugenia Pete tanárnak, a Kulturális Szakbizottság elnökének, aki előbb Kocsik Mihály vállalkozónak az életrajzát ismertette, végigvezetve a hallgatóságot az aradi Vagongyárban elkezdett, a Pécskai Avicola farmnál folytatott, illetve a rendszerváltás utáni mezőgazdasági magánvállalkozásain. Manapság 400 hektár szántóföldet dolgozik meg 4 alkalmazottal, rendelkezik a terület megműveléséhez szükséges összes mezőgazdasági géppel és felszereléssel, továbbá egy 500 tonna befogadására alkalmas magtárral. 2010-ben az agronómus fia, Károly a németországi Hannoverben betekintést nyert egy étolajgyár működésébe. Tapasztalatait megosztotta édesapjával, majd EU-pályázatot készítettek egy hasonló üzem megépítésére. A pályázat elnyerte a finanszírozást, ezért mára üzemképes a legkorszerűbb étolajgyár, 2 millió euró plusz forgalmi adó értékű beruházással.
Sikeres, Pécska számára is hasznos gazdasági tevékenységéért Kocsik Mihályt Kiválósági díjjal tüntette ki a városi tanács. A kitüntetésről szóló oklevelet és az emlékplakettet Antal Péter polgármester és Miodrag Staionov alpolgármester adták át. Kocsik Mihály köszönetet mondott az elismerésért, amire nem számított.
A továbbiakban az aradi születésű, de élete nagyobb részét Pécskán leélt Sfăt Éva tanárnő életútját ismertették, ami bizonyos időszakokban a helybeli magyar oktatáshoz is kötődött. A közérdekben kifejtett hosszú munkásságáért ő is Kiválósági díjat kapott.
Ezt követően Pécskai Gyökerek-díjjal tüntették ki Constantin Ciobănaş baptista lelkipásztort, 13 gyermek apját, 24 unoka nagyapját, aki az Eben Ezer imaház építésében nagy szerepet játszott. Jelenleg az Egyesült Államokban Sprinfeeld város baptista lelkipásztora.
Érdemoklevelet nyújtották át a pécskai Marin Sergiu Cristian egyetemistának, aki Arad megye második legmagasabb érettségi eredményével jelenleg Alkalmazott matematikát és informatikát tanul a hollandiai Eindhoveni Egyetemen.
Az ünnepi ülés végén Antal Péter polgármester beszélt a Pécskai Újkenyér Ünnepének a jelentőségéről, ami tulajdonképpen a márkanév, a Pécskai kenyér hírnevének a további öregbítését, a nagyvilágban való terjesztését tekinti legfontosabb feladatának. 11 perces filmösszeállítás is készült Pécskának a rendszerváltás utáni polgármestereivel, illetve a 12 évig alpolgármesterként szolgált Nagy Istvánnal. A megszólaltatott városvezetők a maguk idejében tett városfejlesztési erőfeszítésekről, a pécskai kenyér népszerűsítésének a törekvéseiről vallottak. Az ünnepi ülés végén minden résztvevőt az új kenyér megszentelésének a piactéri ünnepségére, azt követően a Bivalyfarmon készülő pörkölteknek a megkóstolására, a közös elfogyasztására invitált.
Kenyérszentelés, köszöntők
Az I. Mihály Király téren felállított szabadtéri színpadról Lovas Zoltán színművész köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve az ortodox, a görög katolikus papokat, illetve ft. Czeglédi Ferenc katolikus plébánost és nt. Tóbiás Tibor György református lelkipásztort, továbbá Antal Péter polgármestert, Miodrag Stanoiov alpolgármestert, Constantin Traian Igaş szenátort, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, Borsodi János battonyai alpolgármestert, Iustin Cionca volt polgármestert, Kiss Péter Géza domaszéki polgármestert.
A szentelési procedúrát az ortodox papokkal együtt a görög katolikus is végigvitte, majd ft. Czeglédi Ferenc katolikus plébános következett, aki egy könyörgésben, majd egy fohászban mondott köszönetet Istennek a mindennapi kenyerünkért, és mindazokért, akik közreműködtek a kenyér megszületésében. Ezt követően a tömeggel közösen elmondott egy Miatyánkot, egy Üdvözlégy Mária kezdetű imát, majd megszentelte az előtte, illetve a színpadon, valamint a szekéren lévő kenyereket. A továbbiakban nt. Tóbiás Tibor György lelkipásztor vezetésével imádkoztak, majd a Máté írása szerinti evangélium 6. részének 34. verse alapján imádkoztak, végül áldást kért a kenyérre és a hívekre.
Az áldást követően, a műsorvezető Antal Péter polgármestert kérte a mikrofonhoz, aki a protokolláris köszöntések után románul, majd magyarul külön köszöntötte Borsodi János battonyai alpolgármestert és Kiss Péter Géza domaszéki polgármestert. Utána kifejtette: összegyűltünk, hogy őseink hagyományához híven, megünnepeljük a pécskai dolgos kezek munkájának a gyümölcsét, a híres pécskai kenyeret, alapvető élelmiszerünket, mindennapi kenyerünket, ami idén is különlegesen ízletes. Köszönetet mondott mindazoknak, akik egész évben dolgoztak a mindennapi kenyér megvalósulásán, de azoknak is, akik a hagyományos Pécskai Újkenyér Ünnep megszervezésén dolgoztak. Végezetül mindenkinek kellemes ünneplést, további jó szórakozást kívánt az éjfélig tartó programhoz.
Utána Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kifejtve: idén is Újkenyér Ünnepe, ami nagyon szép hagyománya a pécskaiaknak, a magyaroknak. Az ünnep nem lenne teljes, ha elhallgatnánk: a héten Szent Istvánt, az első ország- és egyházalapító királyunkat is ünnepeljük. E napon mindnyájunknak ott kell lennünk, együtt kell ünnepelnünk! Miután mindenkinek kellemes ünneplést, együttlétet kívánt, Constantin Traian Igaş szenátor méltatta a pécskai kenyér, illetve az Újkenyér ünnepének a fontosságát.
Ezt követően, a műsorvezető, mindenkinek jó étvágyat kívánt az újkenyérhez, aminek a kínálásával Antal Péter polgármester és Constantin Traian Igaş szenátor is élen járt, hiszen egy-egy jókora kenyeret nyújtottak az emberek felé, akik törtek belőle egy-egy darabot, majd jó étvággyal elfogyasztották. A kenyérrel megpakolt lovas szekér szállítmányát, illetve a színpadon volt halomnyi kenyeret is ingyen vitték haza a résztvevők. A közelben lévő katolikus parókián a magyarok külön ünnepeltek, az asztalvégen lévő feszület mellett, ft. Czeglédi Ferenc plébános vendégeiként, szeletelt kenyeret sózva, olajba mártva kellemesen elbeszélgettek, közösen ízlelték az idei igen finom pécskai kenyeret.
Bivalypörkölt
A Bivalyfarmon 14 óra tájban 8 bogrács közül 7-ben pörkölt, míg a Szarvasi Hagyományőrzők bográcsában gulyáslevest főztek. Mellettük a tornyai Pro Pir Kult Egyesület standját egy jókora ökörjárom, húzórúddal együtt díszítette, a bogrács körül Tóth Piroska, Suttyák András és segítőik, Köles Sándor és felesége, Rozália szorgoskodtak. A jókora sörsátrak alatt több százan fogyasztották a bivalypörköltet. Eközben a Máthé Zoltán, Micsik Endre hivatásos szakácsok és Halasi András városi tanácsos által alkotott zsűri elbírálta a pörkölteket, Lovas Zoltán közreműködésével megejtették a díjkiosztást. A legötletesebb főzőknek járó díjat a pécskai rádióamatőrök; a leggyorsabb csapat díját a PSD pécskai szervezete; a legszebb pörkölt díját a pécskai vöröskereszt csapata; a legszervezettebb csapat díját a battonyai tűzoltók; a leghűségesebb csapat díját a pécskai tűzoltók; III. díjat nyert a domaszéki családi klub, ugyancsak III. díjat kapott az Andalarom; II. díjat, egyben a legjobb pörkölt címet a Pro Pir Kult, azaz Tóth Piroska és Suttyák András főztje érdemelte ki; a fődíjat a Szarvasi Hagyományőrzők által főzött gulyáslevesnek ítélték oda. A tornyai csapat nevében Tóth Piroska mondott köszönetet a hagyományápolásban kapott támogatásért.
A szarvasiak köszönetet mondtak a kellemes, baráti fogadtatásért, illetve a rendezvényen való részvételért.
További szórakoztató programok
A Szentháromság téren 17 órakor Lovas Zoltán konferálásával került sor a malacfogó versenyre, melynek során a park pázsitjának elkerített részén a 6-8, illetve a 9-11 éves gyermekek mindkét csapatában tíznél többen versengtek a megfogható 4-4 választási malacért, nagy derültség közepette. Mivel a malacfogó verseny jövőre a 10. rendezvényéhez érkezik, Antal Péter polgármester az alkalomra külön meglepetést ígért. Ugyanott került sor a Kalypsoland kutyaképző központ által megtartott kutyabemutatóra, melynek során mintegy 6 kutyafajta mutatta be ügyességét, képzett voltát Tóth Attila és kollégái jóvoltából.
A szabadtéri színpad előtti téren a sörsátrak alatt vidáman fogyott az étel és az ital, a Pécskai Humanitas Egyesület sátrában a tevékenységük támogatására tett felajánlásokért dísztárgyakkal, plüss-állatokkal, kisebb ajándékokkal kedveskedtek. 18.30 órától indult újra a műsor, amelyen a tornyai Torneana, a pécskai Hagyományőrző Rügyek gyermekcsapata, az aradi Kud Kolo, szerb hagyományőrző csoport szórakoztatta a közönséget. A Búzavirág és a Nagyboglárka tánccsoportok Engi Márta betanításával a Kárpát-medence egészének a néptáncait bemutató csokorral kedveskedtek. A néptáncműsort megzavarta ugyan az eső, de a programot sikeresen lebonyolították.
Köszönet
Amint a rendezvény végén Antal Péter polgármester elmondta, két bivalyt vágtak az alkalomra, hozzávetőleg 200 kiló húsból főztek a csapatok pörköltet, minden csapat nagyjából 20 kiló húsból főzhetett a mintegy 500 résztvevő számára. A színvonalból jövőre sem engednek – ígérte végől a polgármester.
Az idei Újkenyér Ünnepet a Pécskai Polgármesteri Hivatal és a Városi Tanács, Az Arad Megyei Tanács Kulturális Központja, továbbá helyi szponzorok támogatták, ezért ezúttal is mindnyájuknak köszönet jár, de mindazoknak is, akik az önzetlen munkájukkal hozzájárultak a Pécskai Újkenyér Ünnep sikeréhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. augusztus 31.
Tájháztalálkozó
Nézem, ahogy Marika néni (nem nekem néni, hisz tán nála is idősebb vagyok) 12 tojásból meg egy kiló lisztből gyúrja a tarhonya nyersanyagát, s azon morfondírozom: vajon hány mostani háztartásban veszi rá magát a háziasszony egy ilyenfajta munkára. De tudja-e egy mai fiatalasszony, egyáltalán hogyan készül a tarhonya, s hajlandó-e, mondjuk, egy órát, félórát rászánni a műveletre, amikor a boltból egy mozdulattal leemeli a polcról a „cus-cust”, hogy a pörkölt mellé feltálalja?
A választ legfeljebb sejtem. De hogy a házi tarhonya és a bolti egymástól nagyságrendekkel eltér, abban biztos vagyok.
Tornyán, Tóth Piroska és Suttyák András portáján, immáron harmadízben megrendezték a tájházak tornyai találkozóját. Ami lényegében nem egyebet szolgál, mint a népi hagyományok ébrentartását, megismertetését, azt, hogy a mai nemzedéknek is átadják a nagyanyák, nagyapák, dédszülők hagyományát – ha nem is feltétlenül azok követése miatt (ki vetne ma már, például, az egykori, manapság primitívnek számító kukoricaültető eszközökkel, amikor erre nagy teljesítményű berendezéseink vannak), de azért, hogy tudják: honnan jöttünk, hogyan éltek és dolgoztak elődeink.
A nép, amely nem ismeri, nem tiszteli múltját, annak jövője sem lehet, fogalmazták meg, teljes joggal, bölcs emberek.
Tornyán azonban a hagyományos tarhonyakészítés bemutatása természetesen csak egy volt a „napirendi pontok” között (tavaly a szappanfőzés volt a téma), a legfontosabb az volt, hogy a résztvevők képet alkossanak arról, hogy az övékhez hasonló, a népi hagyományok felmutatására, a köztudatban való bevitelére és rögzítésére vonatkozó erőfeszítések nem (nagyon) elszigeteltek, s hogy e törekvésükben nincsenek egyedül.
Egy tájház létrehozása (ha nem kereskedelmi célokat szolgál) bizony nem kevés szellemi és anyagi erőfeszítést (és időt) igényel a vállalkozó számára. Tornyán, például, semmilyen anyagi haszonnal nem járt (anyagi erőfeszítéssel azonban igen) a tájház létrehozása, berendezésének (fotóinak, dokumentumainak, népviseleteinek, a fedett tető alatt őrzött egykori mezőgazdasági eszközöket – a mai felfogás szerint – kezdetleges gépeket bemutató kiállítás stb. létrehozásának) előteremtése. Mindez azonban a múlt: a jelen az, hogy aki betér ebbe a (többnyire, tavasztól őszig nyitott kapujú) házba, az egy kicsit a múltba nyit be, és megérinti a történelem szele.
A szombat délutáni rendezvényt a tornyai és nagyvarjasi (Jaksity Farkas Florentina által vezetett) egyesített asszonykórus dalai nyitották meg, majd a pécskai, Engi Márta vezette Búzavirág együttes előadása követte. Tóth Piroska, a ház asszonya üdvözölte a helybeli, a magyarországi szarvasi, kisperegi, dombegyházi, battonyai vendégeket – Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnököt, Király Árpád helybeli plébánost, marosi r. katolikus főesperest, Bognár Levente aradi alpolgármestert –, kiemelve a néphagyományok őrzésének és megélésének szükségességét. Dr. Colta Rodica múzeológus, az Arad Megyei Múzeum munkatársa érdekes előadást tartott az Arad–Nagylak autósztráda menti, illetve a Mócvidéket is belefoglaló román és magyar települések régebbi és újabb kori kapcsolatainak, egymásra hatásának történetéről (amelyet egy közös román–magyar, Arad és Békés megyei kutatás keretében végeztek). A hozzászólások, kiegészítések, kérdések után a vendégek az Enache Viruca asszony által Horvat Sava közreműködésével készített (nagyon ízletes, 940 darab) töltött káposztából verhették el éhüket, hazaindulás előtt.
Azzal a meggyőződéssel, hogy tettek valamit a népi hagyományok megőrzése érdekében.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2016. június 28.
A IV. Pécskai Magyar Napok sikere
Kedvezőtlen időjárásban is színes program
A IV. Pécskai Magyar Napok szombat esti programjára, talán a kánikula miatt, kevesen mentek ki a piactérre, ahol megnézhették a Kocsik Vali vezette pécskai zumbacsoport bemutatóját 18 órától, őket a VIII. Erdélyi Humorfesztivál nyertese, György Botond követte, aki stand-up comedy műsorral szórakoztatta a közönséget.
20 órától kezdődött a makói Metalstorm rockegyüttes koncertje.
Az est sztárvendége, a bánffyhunyadi származású Antal Timi, a 2012-es X-Faktor legjobb női hangja 22 óra után lépett színpadra, és több mint egyórás, színvonalas élő koncertet adott zenekarával a mintegy 150 nézőnek. A napot a 23 órakor kezdődött retró-diszkó zárta.
Vasárnapi szertartások
Vasárnap 14 órától a református templomban ünnepi istentiszteletet tartottak, a római katolikus templomban 18 órától, ugyancsak a Magyar Napok jegyében bemutatott szentmisén a Búzavirág Néptánccsoport népviseletbe öltözött párjai és a hívek körében Antal Péter újraválasztott polgármester és Miodrag Stanoiov alpolgármester társaságában jelen voltak a magyar tanácsosok is. Szentbeszéde végén ft. Czeglédi Ferenc plébános a híveit imára kérte a város új vezetőségéért, beleértve a tanácsosokat is. Rájuk az a feladat hárul, hogy megőrizzék mindazokat az értékeket, amelyeket az őseink létrehoztak. Ugyancsak rájuk hárul kulturális értékeink megőrzésének, továbbvitelének a feladata is, ezért Isten áldását kérte a munkájukra.
Néptáncgála esőben
A szertartás után 19 órától a program néptáncgálával folytatódott a szabadtéri színpadon, csakhogy akkora szemerkélni kezdett, majd egyre sűrűbben esett az eső. Éppen ezért a nézők inkább távolból, a sörsátrak alól szemlélték az előadást. Először a Búzavirág Néptáncegyüttes Bojtocska csoportja lépett színpadra, ahol gyermekjáték egyveleget mutatott be. Utánuk a Kisboglárka, majd a Nagyboglárka szatmári táncokat adott elő Engi Márta Ildikó betanításával. A 2010-ben alakult battonyai Szivárvány Néptánccsoport moldvai, majd somogyi táncokat mutatott be Makra András betanításával, Pelyva Nagy Zsuzsa vezetésével. Utánuk a Csanádpalotai Hagyományőrző Néptánccsoport, a szegedi Cuháré Táncműhely és a Búzavirág Néptánccsoport szinte már zuhogó eső közepette mutatta be, utóbbi magyarbődi táncát, amivel Brüsszelben nagy sikert arattak. A koreográfiáját Engi Márta Ildikó és Forgács Zsombor állították össze. Ugyancsak a Búzavirág szentiványi táncokat adott elő, mindnyájukat a szegedi Ménkű Banda kísérte.
Koncert, Szent Iván-napi tűzgyújtás
A népi hangzást modern elemekkel vegyítő Motiva zenekar 22 órakor kezdődött koncertjére már többen összegyűltek a téren, a 23.30 órai tűzugráson pedig szép számban részt vettek a pécskai magyarok.
A rituális tűzgyújtás, a tánc és a sötétben lobogó tábortűz különleges hangulatot teremtett, a tüzet átugrók és a nézelődők is – az ilyenkor szokásos – csörgőalmát kaptak a szervezőktől.
Civilszervezetek a téren
A IV. Pécskai Magyar Napok rendezvénysorozatának mindkét napján az italt, kávét, élelmet kínáló számos sörsátor társaságában, egy-egy jókora esernyő alatt a Pécskai Humanitas Egyesület vezetősége, Hajas Erzsébet elnök és Moş Andrea Tímea alelnök bemutatta a foglalkozásokon a gyermekek által készített munkákat, továbbá a segítő munkatárs, Haica Erzsébet által készített dísztárgyakat. Az asztalra helyezett urnába az Egyesület céljainak a megvalósításához önkéntes felajánlásokat fogadtak el, amelyekért a jelzett munkákból, dísztárgyakból adtak cserébe.
Ugyancsak a téren állította ki falumúzeumi gyűjteményét, használati tárgyait, a látogatókat saját sütésű krumpli-pogácsával, almás pitével kínálták a tornyai Pro Pir Kult Egyesület alapítói, Tóth Piroska és Suttyák András.
A Pécskai Magyar Napokat a helybeli magyar szervezetek, az RMDSZ, az RMDSZ Nőszervezete, a Búzavirág Egyesület, az MKIDSZ Pécskai Magyar Ifjúsági Szervezet, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület szervezték, Pécska Város Polgármesteri Hivatala és a Helyi Tanács támogatásával. A kedvezőtlen időjárás ellenére is sikeres, színes program szervezői és támogatói köszönetet érdemelnek.
Balta János, Sinka Pál
Nyugati Jelen (Arad)
2016. augusztus 30.
IV. Tájháztalálkozó Tornyán
Lakodalmas szokások, vőfélyek
Valamennyi eddigi, Tornyán megrendezett tájháztalálkozón ott voltam, mindegyikről csak szép, kellemes emlékeim vannak. Az idei azonban, érzésem szerint, az eddigieknél is jobbra, hangulatosabbra sikeredett – bizonyára nemcsak a (most is, mint máskor) mindent beleadó szervezők, a ProPirKult jóvoltából, hanem azért is, mert a mostanira maga a téma, a lakodalmi szokások is predesztinálta. A lagzi ugyanis – tekintsünk el az örömapák, örömanyák „elvesztett” lányuk, fiuk miatt elhullatott könnyeitől – alapvetően vidám, az egész közösséget „feldobó”, mulatós esemény – a valamikori „lakadalom” legalábbis feltétlenül ilyen volt.
Nos, ha „igazi” lagzi nem is volt szombaton Tornyán (hiányzott, például, a menyasszony és a vőlegény), a ProPirKult tájházában az egykori, nagyszabású falusi esemény hangulatát, érzésem szerint, mAradéktalanul fel tudták idézni. A házigazdák, barátaikkal kora reggeltől dolgoztak azon, hogy a délutánra érkező vendégeket minden készen várja: a szépen gondozott, pázsitos-virágos udvaron felállított több sátor alatt az asztalok gyönyörűen megterítve (nem hiányzott róluk a jóféle szilvórium se), az üstökben pedig főtt a lakodalmas ebéd. S míg a házigazda fel nem eszmélt (és még gondosabban el nem zárta), az udvaron időnként átvonuló, a helyi szóhasználat szerint „oroszba” (orozva?, a gazda tudomása nélkül) költött japántyúkot is megcsodálhatta héttagú csibekíséretével...
J. Péterszabó Ilona műsorvezető, tolmács felkérésére a közel tíz éve működő ProPirKult elnöke, a házigazda Tóth Piroska üdvözölte a vendégeket, köztük a Magyarországról érkezett battonyaiakat, dombegyháziakat, szarvasiakat, meg az itthoni pécskaiakat, nagyiratosiakat. Szintén házigazdai minőségben Suttyák András (egykoron maga is vőfély – helyi szóhasználat szerint vőfény) a valamikori lagzik néhány mozzanatát felelevenítve megjegyezte: sajnos, ma már kevés a fiatal, akiknek a hagyományokat, az egykor gondosan (bár olykor – ez alulírott személyes megjegyzése! – kissé sántító verseléssel) megírt szövegeket átadhatnák.
A későbbiekben, mint egykoron a lakodalmakban, a főszerepet, a ceremóniamester tisztségét a vőfélyek vették át. A helybeli Takács Gábor elmondta a lagziba hívogató lefolyását, a lakodalom napján a menyasszonyos és vőlegényes háznál lezajlott búcsúztatót, az ünnepi menüt (a paprikás régebben birkából is készülhetett), a sütemények, torták feltálalását, a szakácsnék, a menyasszony és bolond menyasszony táncát, a kárlátót, körtáncot stb. – valamennyi esemény és gazdag beszédtéma volt a néha két-háromnapos lagzi után. A falujabeli lakodalmas szokásokról Kiss István volt nagyiratosi polgármester, Horváth Imre (majláthfalvi származású) gazdálkodó, a szarvasi Závoda Erika, a battonyai Takács Ferenc Viktor, a dombegyházi Kardos Péter, a pécskai (román szokásokról beszélő) Vasile Peri számolt be. Szinte valamennyi, sok-sok értékes adatot tartalmazó (de különösen a magyarországi Szarvas környéki, szlovákok lakta tanyák lakodalmas szokásairól szóló) előadásból kitűnt: az általában késő ősszel vagy kora tavasszal (tehát nem mezőgazdasági főidényben) tartott lagzi amolyan „össznépi”, az egész közösséget megmozgató, összekovácsoló esemény volt. Élmény volt a pécskai, most 79 éves Túri József egykori („mesterségét” negyven évig gyakorló) vőfély beszöszöntője a „lakodalmas menü” egyes fogásai előtt.
Az igen jó színvonalú előadások, rögtönzött beszámolók sorába jól illeszkedett a Budapest-budakalászi pedagógus, néprajzkutató, Fehér Ilona bemutatója a (magyarországi) lakodalmakban használatos levestésztákról. Hatalmas gyűjteményéből, időhiány miatt, csak töredékeket ismertetett, de így is sikerült felhívnia a figyelmet egy nálunk, tudomásom szerint, igen kevéssé kutatott témára.
És egy „művészi mozzanat”: láthattunk, hallhattunk Tornyán egy pécskai, nemrég alakult citerazenekart. Ha nem hallottak róla eddig, nem nagy szégyen: e sorok írója is először látta őket. A témára visszatérünk.
A feltétlenül sikeres tornyai tájháztalálkozó lebonyolításához a Pécskai Polgármesteri Hivatal (Tornyán is voltak képviselői), valamint a Communitas Alapítvány járult hozzá. Nem utolsósorban pedig azok a helybeliek (a Bozóki, Takács, Köles, Gyuricza család), akik, amelyek nélkül egy ilyen összejövetel megrendezése elképzelhetetlen lenne.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2017. október 18.
Kirándulás a múltba
Hétfőn (október 16-án) reggel izgatottan gyülekeztünk az iskolában, hiszen kirándulni mentünk. Egy régi, kedves ismerősűnk, az idén 10 éves Pro Pir Kult Egyesület meghívására ellátogattunk Tornyára, hogy megtekintsük a Suttyák András és Tóth Piroska által megálmodott és létrehozott tájházat.
Ragyogó napsütésben értünk a helyszínre, ahol a ház udvarában a házigazdák népviseletbe öltözve, nagy szeretettel fogadtak bennünket. Hangulatkeltésként a gangon öreg bábu-házaspár morzsolta a kukoricát, sok régi szerszámmal körülvéve. A népes (több mint félszáz) gyereksereg lelkesen vette birtokba a portát. Csoportokban sorra megtekintettük az összegyűjtött mezőgazdasági, állattenyésztési, háztartási eszközöket az udvaron, az ólakban, a tornácon és a házban. A tanórákon a mesékben, leírásokban előforduló szavak életre keltek, tapinthatóvá váltak. Egy kis időre visszamentünk az időben, úgy éreztük, hogy nagymamánál, vagy dédinél vagyunk vendégségben. Láttunk vetett ágyat, bölcsőt, petróleumlámpát, viseleteket, írásos falvédőket, régi edényeket, bútorokat, rengeteg régi tárgyat. A kérdések egyre zúdultak a házigazdákra, s ők türelmesen válaszoltak mindenkinek. Közben a tévések is megérkeztek, így egy filmforgatás szereplői is lehettünk. Az udvaron megcsodáltuk a kemencét, a nyári konyhát az összes konyhai eszközökkel, majd az ólakba is betekintettünk, ahol szárnyasokat, bárányokat és még nyulat is láttunk.
A gyermeksereg legnagyobb örömére, bekapcsolódhattunk a munkákba is. Volt szövés, fonás, kukoricafosztás, morzsolás kézzel és morzsolóval. Sikerült leürítenünk a szekeret és a jószágoknak is összegyűlt az eledel a lemorzsolt kukoricából. Ezután a kukoricacsutkából és a csuhéból kézműveskedtünk. Készültek a csutkababák, a virágok és egyebek, épült a magas csutkatorony. A szorgos munkát Piroska néni és Bandi bácsi paprikás, hagymás zsíros kenyérrel és szőlővel jutalmazta. Lehetett még horgászni, focizni a nagypályán és sokat mozogni a ragyogó, őszi napsütésben.
Sok mindent tapasztaltunk és megtanultuk azt, hogy hagyományainkat meg kell becsülni, hogy azok ne merüljenek feledésbe.
Búcsúzás előtt a Csiky Gergely Főgimnázium másodikos és harmadikos kisdiákjai még egy meglepetésben részesültek: a meseházból botos cukorkát kaptak a háziasszonytól. Énekkel búcsúztunk, és miután megköszöntük a szíves vendéglátást, élményekkel telten indultunk haza.
Az 55 kisdiák és tanítóik – Khell Jolán és Khell Levente – ezúton is köszönik a vendéglátóknak ezt a csodaszép, emlékezetes napot. Nyugati Jelen (Arad)