Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Șuteu, Corina
11 tétel
2016. július 26.
Egy hasznosítható kastély vagy egy kiállítható szobor ér többet?
Szociálpedagógus: elhibázott a kulturális minisztérium politikája
A műemlék épületek helyreállításának háttérbe szorulására, a kulturális minisztérium erre vonatkozó elhibázott politikájára figyelmeztet Dacian Muntean szociálpedagógus, aki a felújításra váró szacsali Nopcsa-kastély kapcsán intézett nemrég nyílt levelet Corina Şuteu kulturális miniszterhez.
A Hátszeg térség szakértője a megyei önkormányzat tulajdonában álló ingatlan felújítását és hasznosítását célzó projektre hívta fel a figyelmet, amely a kulturális tárca várólistáján „rekedt”, és amely független szakértők pontozásával a 15. helyre került a 200-as listán. A nemzetközi hírű – több tudományos folyóiratban és filmben is szerepelt – kastély ma gazdátlanul, kifosztva áll, vakolata málladozik, ablakait kitörték, bútorzata hiányzik. A projekt megoldást jelenthetne a hasznosítására, de egyelőre úgy tűnik a kulturális tárca számára fontosabb egy Brâncuşi-szobor megvásárlása, mint épített örökségünk megőrzése.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 4.
Nem tudni, miért váltották le a regionális műemlékvédelmi bizottság két magyar tagját
Update: Guttmann Szabolcs sem érti, hogy miért váltották le őt és Csók Zsolt kollégáját a Regionális Műemlékvédelmi Bizottságból. "A kulturális minisztérium gesztusával azt érte el, hogy akkreditált műemlékvédelmi és urbanisztikai szakember nélkül mAradt a bizottság" - nyilatkozta a Transindexnek Guttmann. Elmondta, nem szeretne arra gondolni, hogy azért váltak meg tőlük, mert magyarok, annál is inkább, mert a Cioloș-kormány a szakmaiságot, a szakemberek bevonását helyezi előtérbe. Viszont éppen ezért várja kíváncsian, hogy milyen szakmai indokot hoz fel leváltásukra a miniszter. Másrészt ez a miniszteri döntés nem vonatkozik az országos bizottsági tagságára, ezért nem érthető számára, hogy miként zajlik majd tovább a munkája.
Menesztette Guttmann Szabolcs műépítészt és Csók Zsolt régészt a Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy megyére kiterjedő Regionális Műemlékvédelmi Bizottságból Corina Șuteu kulturális miniszter egy július 25-én keltezett miniszteri rendeletben. Helyükre Marius Porumbot és Sorin Nemetit nevezte ki a szaktárca vezetője.
Menesztésüket nem indokolta meg a miniszter, Csók Zsolt megkeresésünkre úgy nyilatkozott, hivatalosan kéréssel fordul a tárcavezetőhöz és magyarázatot kér a menesztése okára. Guttmann Szabolcsot nem sikerült elérnünk.
A műemlékvédelmi bizottság tagjait a miniszter május 24-én nevezte ki. A regionális bizottságba a három megye főépítésze mellett további nyolc tagot nevesített. Csók és Guttmann leváltása után további két magyar tagja mArad a bizottságnak Macalik Arnold és Kirizsán Imola műépítészek személyében. (hírszerk.)
Transindex.ro
2016. augusztus 5.
Guttmann és Csók nem volt jó a miniszternek
Corina Şuteu kulturális miniszter július 25-i rendeletében indoklás nélkül menesztette Guttmann Szabolcs építészt és Csók Zsolt régészt a Kolozs, Beszterce-Naszód és Szilágy megyét lefedő Regionális Műemlékvédelmi Bizottságból, helyüket Marius Porumb besszarábiai születésű művészettörténész, akadémikus és Sorin Nemeti, a BBTE történésze veszi át.
Guttmann Szabolcs kérdésünkre elmondta: alig két hete írta alá két évre szóló szerződését a kulturális miniszter. – Két szempontból lehet megközelíteni a helyzetet. Egyrészt nem lehet eredményesen dolgozni olyan beosztásban, amelyben nincs meg a szakértelemmel szembeni bizalom. Másrészt szomorúan tapasztalom, hogy az eddig jellemző demokratikus eljárások, amelyek alapján szakembereket helyeztek el különböző bizottságokban, már nem jellemzőek – fogalmazott az építész a Szabadságnak.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 29.
UNESCO-világörökség: a kormányhoz fordult Korodi a csíksomlyói búcsú ügyében
Levélben fordult Dacian Cioloș miniszterelnökhöz, Corina Șuteu kulturális tárcavezetőhöz és Lazăr Comănescu külügyminiszterhez hétfőn Korodi Attila parlamenti képviselő, amiért a kormány híresztelések szerint visszavonná a csíksomlyói búcsú felterjesztését UNESCO) kulturális világörökség listájáról. A politikus a Maszolnak elmondta, a kormány 30 napon belül köteles írásban válaszolni az interpellációjára.
Az RMDSZ-es politikus Csíkszereda, ezen belül Csíksomlyó lakosainak képviselőjeként fogalmazta meg aggályait és észrevételeit. Kiemelte: a csíksomlyói pünkösdi búcsú Közép-Kelet-Európa legnagyobb búcsúja, évente 300 ezer katolikus érkezik imádkozni a csodatevő Szűzanya szobrához, amely tavaly volt 500 éves.
Kitért arra, hogy a régió lakosai számára rendkívüli történelmi, vallási és néprajzi jelentéssel bír a az esemény, illetve részletesen írt arról is, hogy mennyire fontos ez a vallási turizmus, így a térség fejlődésének szempontjából is. Hangsúlyozta: az eseményen évről évre többen vesznek részt, és ha felkerül az UNESCO szellemi kulturális világörökség listájára, akkor gyakorlatilag hídként működhetne Románia és Közép-Kelet-Európa között.
Korodi felhívta a miniszterelnök és a miniszterek figyelmét arra, hogy az öt évvel ezelőtt elindított procedúra a végéhez közeledik, év végén tartják az UNESCO-nál a végső szavazást, és arra kérte a kormány tagjait, az előző kormányokhoz hasonlóan támogassák, hogy a csíksomlyói búcsú felkerüljön a fent említett listára. Hozzátette azt is, ha kifogásolnivalójuk van, azt közöljék egyértelműen.
A levél zárásaként elmondta: Románia Európában mindig multikulturális államként határozza meg magát, a csíksomlyói búcsú felkerülése az UNESCO szellemi kulturális világörökség listájára pedig pontosan egy olyan elem, amellyel tényleg Európa-szerte büszkélkedhetne.
FRISSÍTÉS: Korodi Attila a Maszolnak elmondta, azért interpellált parlamenti képviselőként a kormány tagjaihoz, mert így a törvény szerint a címzettek legkésőbb 30 napon belül kötelesek írásban válaszolni. "Politikai berkekből olyan információk jutottak el hozzám, amelyek szerint a kormány visszavonná a búcsú felterjesztését a világörökségi listára. Így most hivatalosan is meg kell ezt indokolniuk" – magyarázta a politikus.
maszol.ro
2016. szeptember 16.
Temesvár nyerte az Európa kulturális fővárosa címet
A Bukaresti kulturális minisztériumban pénteken jelentették be a pályázatok elbírálásának eredményét Steve Green zsűrielnök és Corina Șuteu román kulturális miniszter jelenlétében. A címre tizennégy város pályázott, közülük választották ki decemberben a négy döntőst, Temesvárt, Kolozsvárt, Nagybányát és Bukarestet.
2021-ben Románia mellett egy görög város, valamint az EU-tagjelölt Szerbia vagy Montenegró egy települése viselheti a címet. Legutóbb 2007-ben volt romániai város, Nagyszeben Európa Kulturális Fővárosa (EKF).
Steve Green elmondta: nagyon erős volt a romániai verseny, ami igazolja, hogy az EKF-cím elnyerésére kiírt pályázat egyre vonzóbbá válik. „Ezt igazolja az is, hogy az utóbbi években megnőtt a pályázó városok száma" – tette hozzá.
A zsűrielnök értékelése szerint a romániai pályázatok eredetiek és innovatívak voltak, ezért a bíráló bizottságnak nagy kihívás volt odaítélni egyetlen jelöltnek a címet. „Ebben a versenyben senki nem veszít, hiszen 2021-ig Temesvár mellett egész Romániára fog irányulni Európa figyelme" – hangsúlyozta Green. Aki arra biztatott valamennyi pályázó települést, hogy folytassák az EKF-pályázat keretében megkezdett beruházásokat, és törekedjenek valamennyi közösséget – a hátrányos helyzetűeket is – bevonni a települések kulturális életébe.
A sajtótájékoztatón jelen volt Nicolae Robu, Temesvár polgármestere, aki egyebek mellett megköszönte a város valamennyi nemzeti kisebbségi közösségi vezetőjének, hogy támogatták a város pályázatát. MTI
Erdély.ma
2016. október 29.
Az UNESCO felvette Verespatakot a világörökséggé nyilvántartásra javasolt helyszínek listájára
Corina Şuteu művelődési miniszter bejelentette szombaton, hogy az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO felvette Verespatakot a világörökséggé nyilvánításra javasolt helyszínek listájára, ami fontos lépést jelent afelé, hogy felkerüljön a helyszín a szervezet szűkített világörökségi listájára. A kulturális miniszter által közzétett Facebook-bejegyzés értelmében a döntést az UNESCO párizsi központjában hozták meg, ahol október 24-e és 26-a között zajlott a Világörökség Bizottság munkaülése. "Szerdai ülésén a plénum elfogadta azt a dokumentumot, amely tartalmazza a tagországok javaslatait az általuk világörökséggé nyilvánításra ajánlott helyszínekkel. Így Verespatak is felkerült az UNESCO javaslatjegyzékére, amely az első lépés afelé, hogy adott esetben felvegyék a szűkített listára" - fogalmaz Facebook-bejegyzésében a művelődési tárca vezetője. A kulturális, illetve környezetvédelmi minisztérium februárban értesítette az UNESCO párizsi világörökség-központját, hogy Románia felvette Verespatakot a világörökséggé nyilvánításra javasolt helyszínek jegyzékére. (agerpres) Transindex.ro
2016. december 6.
Románia önmaga ellen
Corina Şuteu kulturális miniszter lemondását, illetve leváltását követeli Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke amiatt, hogy a román kulturális tárca államtitkára „elgáncsolta” a csíksomlyói búcsú nemzetközi védettségét. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Etiópiában ülésező testülete ugyanis december 1-jei ülésén elhalasztotta a döntést a csíksomlyói búcsú felvételéről a védett szellemi kulturális örökségek listájára.
Kelemen Hunor szerint az nem elfogadható, hogy egyik nap a román állam meghívja Ferenc pápát Romániába, másnap pedig elutasíttatja a legnagyobb romániai katolikus búcsú felvételét az UNESCO világörökségi listájára – áll az RMDSZ közleményében. „Ez a két vonat a fejükben előbb-utóbb össze fog ütközni. (...) A román állam folyamatosan azt próbálja üzenni nekünk, hogy legyünk kicsik, hajtsuk le a fejünket, és fogjuk be a szánkat” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Hozzátette: azért kell elmenni szavazni vasárnap, hogy ez ne sikerüljön.
„A múlt héten Etiópiában Románia a saját előterjesztése ellen beszélt. Meggyőzött még három államot, Ciprust, Mexikót és Ausztriát, amelyek szintén a dosszié ellen beszéltek, és a bizottság elutasította a csíksomlyói búcsú felvételét a szellemi világörökségi listára. Ez elfogadhatatlan, ez megint azt üzeni a román állam részéről, hogy nem akarnak elfogadni semmi mást, ami nem román vagy nem ortodox. Semmibe nem került volna a román államnak, hogy a saját dossziéját fenntartsa, és megtegye a világ legtermészetesebb gesztusát a római katolikusok, az erdélyi magyarok felé” – jelentette ki Kelemen Hunor, rámutatva: nem fordult még elő az UNESCO történetében, hogy egy állam képviselője saját felterjesztése ellen beszéljen.
A kulturális tárca 2012 márciusában, Kelemen Hunor kulturális minisztersége idején terjesztette fel az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára a csíksomlyói búcsút. Egy hónappal később azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett. 2013-ben az UNESCO kért néhány kiegészítést, de a Ponta-kormány nem tett eleget a kérésnek, ezért elutasították a felterjesztést. 2014 márciusában az RMDSZ is belépett a Ponta-kormányba, és a kulturális tárca élére visszatérő Kelemen Hunor ismét beterjesztette a kezdeményezést.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ Kolozs megyei képviselőjelöltje, a szövetség kultúráért felelős ügyvezetője szerint az UNESCO december 1-jei ülésén egy apró szóbeli kiegészítést kért, amelyet az ország képviseletében részt vevő román kulturális államtitkár megadhatott volna helyben, ő azonban elzárkózott ettől, majd, amikor kiderült, hogy a bizottság nem veszi fel Csíksomlyót a szellemi kulturális örökségi listára, még meg is köszönte ezt a döntést. Ugyanezt a kiegészítést kérték a moldvai szőttes ügyében is, és az államtitkár megadta azt, a csíksomlyói búcsú kapcsán pedig mellébeszélt. „Nem hiszek az államtitkárnak és a miniszternek, amikor azt állítják, hogy újra felterjesztik Csíksomlyót erre a listára. Nem hiszem, hogy a megszabott határidőig, jövő év március 31-ig elvégzik a szükséges munkát. Ebben az esetben is csak 2019-ben tárgyalná az UNESCO a felvételt” – mondta a képviselőjelölt, aki szerint mindeddig nem volt példa arra, hogy egy ország ne álljon ki saját felterjesztett értéke mellett, sőt, hátráltassa annak sikerét. Az UNESCO bizottsága is felismerte, hogy politikai töltetű szándékokról van szó, és világossá tette, hogy ilyen természetű helyzetbe nem kíván beleszólni. „Ez az eset is azt bizonyítja, hogy csak magunkra számíthatunk. A bukaresti politika eddig sem mutatott kellő érdeklődést az erdélyi magyarok ügyei iránt, és ha mi nem leszünk ott erős magyar képviselettel a parlamentben, ezután sem fog. December 11-én meg kell mutatnunk az erőnket. A többségnek látnia kell, hogy velünk is kell számolnia, és miután hadjáratot indítottak a magyar vezetők és intézmények ellen, nem tűrjük, hogy a kulturális értékeinket is semmibe vegyék. Vasárnap ki kell állnunk az erdélyi magyar kulturális örökség mellett, különben nem lesz, amit gyermekeinkre hagynunk” – összegzett a Kolozs megyei képviselőjelölt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 6.
Kelemen Hunor a román kulturális miniszter lemondását követeli
Corina Suteu román kulturális miniszter lemondását, illetve leváltását követeli Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke amiatt, hogy – állítása szerint – a román kulturális tárca államtitkára “elgáncsolta” a csíksomlyói búcsú nemzetközi védettségét.
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Etiópiában ülésező testülete múlt csütörtöki ülésén elhalasztotta a döntést a csíksomlyói búcsú felvételéről a védett szellemi kulturális örökségek listájára.
Kelemen Hunor szerint az nem elfogadható, hogy egyik nap a román állam meghívja Ferenc pápát Romániába, másnap pedig elutasíttatja a legnagyobb romániai katolikus búcsú felvételét az UNESCO világörökségi listájára – áll az RMDSZ hétfői közleményében.
“Ez a két vonat a fejükben előbb-utóbb össze fog ütközni. (…) A román állam folyamatosan azt próbálja üzenni nekünk, hogy legyünk kicsik, hajtsuk le a fejünket, és fogjuk be a szánkat” – idézte a közlemény az RMDSZ elnökét. Kelemen Hunor hozzátette: azért kell elmenni szavazni vasárnap, hogy ez ne sikerüljön.
“A múlt héten Etiópiában Románia a saját előterjesztése ellen beszélt. Meggyőzött még három államot, Ciprust, Mexikót és Ausztriát, amelyek szintén a dosszié ellen beszéltek, és a bizottság elutasította a csíksomlyói búcsú felvételét a szellemi világörökségi listára. Ez elfogadhatatlan, ez megint azt üzeni a román állam részéről, hogy nem akarnak elfogadni semmi mást, ami nem román vagy nem ortodox. Semmibe nem került volna a román államnak, hogy a saját dossziéját fenntartsa, és megtegye a világ legtermészetesebb gesztusát a római katolikusok, az erdélyi magyarok felé” – jelentette ki Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke rámutatott: nem fordult még elő az UNESCO történetében, hogy egy állam képviselője a saját felterjesztése ellen beszéljen.
A román kulturális tárca 2012 márciusában, Kelemen Hunor kulturális minisztersége idején terjesztette fel az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára a csíksomlyói búcsút. Egy hónappal később azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a Ponta-kormány miniszterei nem tartották fenn a kezdeményezést. 2014 márciusában az RMDSZ is belépett a Ponta-kormányba, és a kulturális tárca élére visszatérő Kelemen Hunor ismét beterjesztette a kezdeményezést. Az RMDSZ 2014 decemberében kilépett a Ponta-kormányból.
Augusztus közepén Kelemen Hunor azt közölte, hogy értesülései szerint “a román külügyminisztérium és a kulturális tárca azon dolgozik, hogy a szakemberek által összeállított, minden érdekelt fél beleegyezését és támogatását élvező dossziét visszavonja”. Ezt később mind a bukaresti külügyminisztérium, mind pedig a kulturális minisztérium cáfolta.
(MTI) erdon.ro
2016. december 17.
ERDÉLY – A CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚNAK NINCS HELYE A ROMÁNIAI UNESCO-LISTÁN- Szőttes
Az erdélyi örökségre súlyos árnyék vetül, amely megakadályozza, hogy a csíksomlyói búcsú felkerüljön az UNESCO reprezentatív szellemi kulturális örökséglistájára. Bukarestben jól tudják, hogy ennek a vallásos zarándoklatnak magyar nemzeti vonatkozása is van, sőt talán az a hangsúlyosabb. Ellenben Románia a Moldvai Köztársasággal karöltve idén már a második közös szellemi örökségelemét terjesztette fel: a 2013-ban elfogadott kolindálás (karácsonyi éneklés) mellett most már a faliszőnyegszövés is szerepel a listán.
Románia és a Moldvai Köztársaság szellemi, kulturális egységét okosan népszerűsítik a nemzetközi szervezet felületein, mert az már félig-meddig nyilvános, hogy sokan a politikai egységét is szívesen látnák. Az UNESCO kulturális profilja sem más, mint egyfajta országimázs-felület, és a bőszen hirdetett kulturális sokszínűség önmaga csapdájává válik, mert egy kisebbség kultúráját csak azon ország terjesztheti fel, amelyiknek a területén él. A bizottság értetlensége Csíksomlyó kapcsán is világos volt…
De az épített örökségünkkel sincs másképp, hiszen a Batthyáneum könyvtár ügye is megoldatlan. A XVIII. században Batthyány Ignác erdélyi római katolikus püspök alapította gyulafehérvári könyvtár és csillagvizsgáló épületét, gyűjteményét már régóta visszaköveteli az egyház. A román fél pénzt, paripát, fegyvert ígért, azaz teljes restaurálást, de az egyház csak jogos tulajdonosként hajlandó velük együttműködni. E hónapban derült ki, hogy a per következő tárgyalását jövő év január 17-ére tűzte ki a gyulafehérvári táblabíróság – ahol az nyer, aki jobban tud latinból fordítani. Segesvár világörökségi helyszínén is elpalástolják a szász múltat, mert még mindig jobb egy képzeletbeli személyben megtestesült román fejedelem képét, Drakulát reklámozni, mint egy mára elvándorolt-elfogyott népcsoport múltját bemutatni. Ugyanez történik Fogarason, az erdélyi fejedelmek téli szálláshelyén, ahol mindenről szó esik, csak a magyar múltról nem. Tény és való, hogy a román állam elhanyagolta és elhanyagolja az erdélyi magyar kulturális örökséget, ahhoz a részéhez pedig, amelyet nem szolgáltatott vissza jogos tulajdonosainak, foggal-körömmel ragaszkodik.
A rendszerváltások után a kelet-közép-európai országoknak is kodifikálniuk kellett a kulturális örökséget, ha az Európai Közösség jogi, tudományos és politikai elvárásainak meg akartak felelni. Azonban a fogalom bevezetése nem feltétlenül jelentette a vele járó társadalmi gyakorlat átvételét, illetve létét: ez inkább a kommunizmus utáni nemzetépítés céljait szolgálta. Kelet-Európában s így Romániában is feltűnő az egyházi-vallási jellegű örökség előnyben részesítése, ami azzal magyarázható, hogy az ortodox felekezet szervesen összekapcsolódik az adott nemzeti identitásokkal: a román világörökségi elemek között találjuk az észak-moldvai templomokat, a horezui kolostort, Sarmizegetuzát és a dák várakat, az erdélyi erődtemplomokat, a máramarosi fatemplomokat és Segesvárt. A dák erődítmények az eredet és ősiség mítoszát elevenítik meg, világörökségi helyszínként a dákoromán kontinuitást hirdetik, ez a pályázati anyagból is kiderül. A leírásokban mindig mellőzik vagy elhallgatják a magyar állam jelenlétét és befolyását, vagy igyekeznek tudomást sem venni róla az erdélyi, de még a moldvai területeken is.
– A román kulturális minisztérium semmit nem tesz az erdélyi magyar kulturális örökség védelméért, sőt tönkreteszi azt – mondta Hegedüs Csilla volt kulturális államtitkár. – A kastélyainkkal nem pályázhatunk, templomaink felújítására nem kapunk pénzt.
TAKTIKÁZÓ ÁLLAMTITKÁR
A csíksomlyói búcsút 2012-ben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kulturális miniszterként felterjesztette az UNESCO-listára. Nem sokkal a felterjesztés után az Ungureanu-kormány megbukott, a Victor Ponta által vezetett kormány pedig hanyagolta a kezdeményezést: a kulturális tárca nem küldött el idejében az UNESCO-nak számos technikai jellegű kiegészítést. 2014 márciusában az RMDSZ is belépett a harmadik Ponta-kormányba, a kulturális minisztérium élére visszatérő Kelemen Hunor pedig ismét beterjesztette a kezdeményezést. A pályázatot 2015 májusában iktatták az UNESCO honlapja szerint. A negyedik Ponta-kormányt 2015 novemberében Dacian Cioloş szakértői kormánya váltotta, Csíksomlyó ügye pedig látszólag tisztázódott: az UNESCO illetékes bizottsága 2016 júniusában úgy ítélte meg, hogy formai szempontból rendben van a pályázat. A beterjesztett javaslat alapját a Tánczos Vilmos néprajzkutató által összeállított dokumentáció képezte. Úgy tűnt, a hosszadalmas kálvária véget ér. Az UNESCO szellemi örökség szakértői bizottsága idén júniusban ült össze, és elemezte a dossziét, akkor kiderült, hogy a benyújtott dokumentáció teljes volt. És mégis, Addisz-Abebában, az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottságának ülésén (november 28. – december 2.) a román fél taktikázása és ravasz, mondhatni, udvarias visszakozása miatt elutasították a csíksomlyói búcsú felvételét a szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára.
A hangfelvételekről kiderül, mi történt. Lehetett sejteni, hogy taktikázás lesz, mert a román fél kérte a két napirendi pont felcserélését. Azt akarták, hogy először a moldovai faliszőtteseket tárgyalják, és csak azután a csíksomlyói búcsút. Ezt azonban a 24 tagú bizottság tagjaként Magyarország megvétózta. Ezek után az értékelőbizottság ismertette a csíksomlyói búcsú pályázatával kapcsolatos ajánlását, miszerint a pályázat minden tartalmi feltételt teljesít, egyetlen, pusztán formai kifogás merült fel, mégpedig az, hogy a búcsú szerepel ugyan az országos Szellemi Kulturális Örökség jegyzékében, azonban a pályázat nem részletezi, hogy miképpen frissítik ezt a listát, és hogyan vonják be az érintett közösségeket ebbe a munkába. Alexandru Oprean államtitkárnak lehetősége lett volna szóban pótolni a hiányosságokat, erre többször volt példa a bizottságok történetében, és fel is vették a jegyzékbe az ily módon megvédett elemeket.
A csíksomlyói elem felterjesztőjének ravasz visszakozása miatt Cséfalvay Zoltán többször felszólalt, és egy módosító javaslatot próbált kezdeményezni, amelyet ha elfogadnak, a búcsút felveszik az UNESCO-listára. A bizottság ekkor nem értette, hogy ha a felterjesztő állam képviselője meghátrált, miért erőlteti egy másik állam az ügyet. Legyen ez az UNESCO szellemi szegénységi bizonyítványa.
Arra a vádra, hogy a megbízott, Alexandru Oprean államtitkár szabotálta az ügyet, Corina Şuteu kultuszminiszter azt felelte, hogy erről szó sincs, csak a kiegészítés miatt odázták el a búcsú ügyét. E formai vétség mögé bújva jól el lehet bújni a felelősség elől is.
LATIN VÉGRENDELET
A gyulafehérvári Batthyáneum a legnagyobb értékű ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszaigényeltek az államtól. A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot őrző könyvtárban van a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed része. A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.
Ám az épületet restaurálni kell, az értékes gyűjteményt pedig digitalizálni, hogy könnyebben váljon kutathatóvá. De a római katolikus egyház csak jogos tulajdonosként hajlandó együttműködni a kormánnyal a Batthyáneum visszaszolgáltatását követően.
Potyó Ferenc általános helynök szerint a 2002-es törvény alapján benyújtott, a Batthyáneum mellett az ezzel együtt államosított ingóságokra is kiterjedő restitúciós keresetet tavaly szeptemberben tárgyalta a restitúciós bizottság, és a főegyházmegye számára kedvezőtlen döntést hozott. Az ítéletben arra hivatkoztak, hogy a visszaigénylő nem azonos a telekkönyvben szereplő egykori tulajdonossal, ugyanis a könyvtárat és az ehhez tartozó csillagvizsgálót az érsekség kérte vissza, miközben a telekkönyvben a Csillagda bejegyzés szerepelt tulajdonosként. Potyó megmagyarázta, hogy az alapító Batthyány Ignác püspök idején általános gyakorlat volt, hogy nem magát az egyházat, hanem az egyház valamely belső egységét tüntették fel tulajdonosként.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága egyébként már 2012-ben kártérítés fizetésére kötelezte a román államot, mert évtizedeken át nem hozott döntést a Batthyáneum visszaszolgáltatásának ügyében. A strasbourgi bíróság azért marasztalta el Romániát, mert 1998-ban sürgősségi kormányrendelettel szolgáltatta vissza az épületet az egyháznak, de ténylegesen azóta sem.
A könyvtárat a római katolikus egyháztól vette el a kommunista állam, ám visszaszolgáltatását mindeddig Batthyány Ignác püspök végrendeletére hivatkozva halogatták. És a januári tárgyaláson a latin döntheti el a könyvtár sorsát. A püspök 1798-as végrendeletében a katolikus egyházra és Erdély provinciára hagyta a gyűjteményt. A román állam képviselői úgy értelmezik, hogy Erdély provincia jogutódjaként a román állam is jogosult a gyűjtemény tulajdonjogára. Az épület tulajdonjogáról szóló első perben ezt az érvelést elfogadva a bíróság az állam javára döntött.
A végrendelet fordítása döntheti el az ügyet januárban. A korábbi tárgyalásokon az állam képviselői Ioan-Aurel Pop kolozsvári történészt, a Babeş‒Bolyai Tudományegyetem rektorát, az egyház képviselői pedig Buzogány Dezső református teológiai professzort kérték fel a végrendelet lefordítására. Ioan-Aurel Pop fordítását az egyház képviselői kifogásolták az ügy korábbi tárgyalásán, ezért most Buzogány Dezső is elküldte a táblabíróságnak az általa készített fordítást.
JELKÉPEK HÁBORÚJA
Az örökségek és jelképek háborúja más csatatereken is zajlik. Idén májusban a román közigazgatási minisztérium levélben hiányolta a dák szimbólumokat a sepsiszentgyörgyi városzászlóról. Antal Árpád polgármester szerint a helyi önkormányzat az új zászlótörvény alapján még januárban elfogadta a vonatkozó határozatot, a címert a román kormány és annak heraldikai bizottsága már jóváhagyta. A szaktárcától kapott levélben azt írták, hogy a háromszéki prefektus véleménye szerint a javasolt sepsiszentgyörgyi zászló nem tükrözi reprezentatív módon a helyi lakosság összetételét, és a heraldikai szakember véleménye ellenkezik a valósággal, tekintve, hogy a zászlón nem szerepelnek dák szimbólumelemek, holott Erdély-szerte fellelhetőek a dák kultúra elemei. Ilyen esetekben látszik, hogy a dákoromán elmélet sokszor napi gyakorlattá válik. És akkor is, amikor a marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítélete értelmében el kellett távolítani a csíkszeredai városháza tanácsterméből a magyar és a székely zászlót, illetve a város lobogóját.
Idén tavasszal a felújított dévai vár átadóján a dévai múzeum munkatársa beszédében csak a környéken élt dákokat, rómaiakat és más népeket említette. Egy szót sem ejtett IV. Béla (1235–1270) királyról, pedig ő indította el az országos várépítési programot az 1241–42-es tatárjárás pusztításai miatt. A Kárpát-medence várainak nagy része ebből a korból származik, s Déva várát oklevélben először 1269-ben említik. Ám az átadón a magyar múlt olyan észrevétlen maradt, mint a várba falazott Kőmíves Kelemenné.
Szerencsére a marosvásárhelyi várat viszonylag jól restaurálták, ám a közepére félgömb alakú üvegkupolát építettek, ahol majd turisztikai információs iroda működik, a pincében pedig stílusos illemhely. Az éktelen épület arányai megbontják a vár terét, mert noha a Louvre-nál a piramis az épület egyharmadáig ér, a várbeli üvegketrec magasabb a várfalnál.
Pataki Tamás
Magyar Idők (Budapest)
2017. január 6.
Újabb öt évre kap kinevezést Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház élére
Gáspárik Attila újabb öt évig vezeti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat, miután sikeresen pályázott a teátrum vezérigazgatói posztjára.
Gáspárik Attila 2011 óta vezeti a román kulturális minisztérium által fenntartott marosvásárhelyi színházat, amely Liviu Rebreanu román író, valamint Tompa Miklós, a Székely Színház alapítójának nevét viselő két társulattal működik.
Gáspárik első ötéves mandátuma a nyáron járt le, ezt követően ideiglenes megbízást kapott, az év végén megszervezett versenyvizsga eredményét pedig most tették közzé. Az Agerpres hírügynökség pénteki tudósítása szerint Gáspárikot szerdán nevezte ki Corina Suteu volt kulturális miniszter. Gáspárik pályázatát egy szakmai bizottság bírálta el.
Korábban a román országos audiovizuális tanácsban dolgozó, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektori tisztségét betöltő Gáspárik Attila az MTI-nek elmondta: a vizsgabizottság értékelte az elmúlt öt évben elért eredményeket, hiszen 29 ezerről 65 ezerre növelték a nézőszámot, úgy hogy a magyar társulat előadásait kétszer, a román társulatét háromszor többen látogatják, mint öt évvel ezelőtt.
„Nincs objektív mérce, hogy most éppen hol tart a színházunk, de a fesztiválszereplések és a közönségszám alapján azt látom, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mind a romániai, mind a magyarországi színházi élet elitjébe tartozik, hiszen előadásainkat mindkét ország legjelentősebb fesztiváljaira meghívják” – mondta a vezérigazgató.
Kifejtette: a mintegy 130 ezer lakosú Marosvásárhelyen nagyon nehéz tovább növelni a nézőszámot, ezért mindenekelőtt stabilizálni szeretnék azt. Az elmúlt öt évben nagy hangsúlyt fektettek a fiatal közönségre, rendkívül sikeres volt a középiskolás önkénteseknek szóló programjuk. A következő öt évben a felnőtt közönség nevelésére akarnak több figyelmet fordítani, hiszen a kortárs színházi nyelvezet megértése nem mindig egyszerű.
„A marosvásárhelyi színház a kulturális élet komplex és aktív résztvevője kíván maradni, a társművészetek irányába akar még jobban nyitni, hogy inspirálják a zeneszerzést, a képzőművészetet és segítsék elő irodalmi szövegek születését” – mondta Gáspárik Attila.
Az MTI kérdésére közölte: a jelenlegi csapattal akarja továbbvinni a munkát. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a román társulat magyar kortárs írók darabjait, a magyar társulat román írókét tűzze műsorára.
„A román és a magyar kultúra képviselőjeként a színház szeretne minél több nemzetközi fesztiválon részt venni” – emelte ki, és közölte, hogy a román társulat idén a debreceni Deszka Fesztiválra, a magyar társulat pedig Csehországba, Plzenbe készül A nyugalom című előadással.
MTI
Székelyhon.ro
2017. december 14.
Románia ismét félrenézett (Csíksomlyói búcsú)
Románia újból elmulasztotta képviselni a csíksomlyói búcsú felvételét az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szellemi világörökségi listájára – állapította meg a Krónika napilap a szervezet szellemi világörökség bizottsága december 4. és 9. között Dél-Koreában zajlott ülése kapcsán. A tanácskozás napirendjén ugyanis nem szerepelt a búcsú felvételi javaslata.
A búcsú UNESCO-védelmét a kulturális tárca Kelemen Hunor minisztersége idején kezdeményezte, ám a szellemi világörökség bizottsága tavaly decemberben Etiópiában tartott ülésén a Romániát képviselő államtitkár nem kívánta helyben pótolni a dossziéból hiányzó iratot, ezért a bizottság elhalasztotta a döntést. A kulturális tárca egy évvel ezelőtti közleményében tudatta: „a csíksomlyói dosszié kiegészítésre szorul, és az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottságának következő ülésén ismét tárgyalni fognak az előterjesztésről”. A Krónika megszólította Novák Csaba szenátort, a parlament UNESCO-bizottságának tagját, aki szerint a testület írásban kért hétfőn magyarázatot a kultúra és nemzeti identitás minisztériumától arra, miért nem szerepelt a tárca idei felterjesztésében a búcsú. Az RMDSZ-es honatya hangsúlyozta azonban, hogy a parlamenti bizottságnak csak koordinációs szerepe van, nem dönthet a felvételi kérelmek ügyében. A szenátor úgy vélte: a tavalyi sikertelen kísérlet után Romániának újra kellett volna indítania a jelölési procedúrát. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke felháborítónak tartotta, hogy a kormány nem lép fel a romániai magyar értékek védelmében. „A szakértői kormány képviselője megakadályozta, hogy a csíksomlyói búcsút felvegyék a szellemi világörökségi listára. Akkor Corina Şuteu azt mondta, kiegészítik és újra benyújtják a dossziét, ebből nem lett semmi” – emlékeztetett Hegedüs Csilla, aki a kulturális tárca korábbi államtitkáraként a felterjesztés kidolgozója volt. A kulturális tárca 2012 márciusában, Kelemen Hunor kulturális minisztersége idején terjesztette fel az UNESCO szellemi kulturális világörökségi listájára a csíksomlyói búcsút. Egy hónappal később azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a Ponta-kormány miniszterei nem tartották fenn a kezdeményezést. 2014 márciusában az RMDSZ is belépett a Ponta-kormányba, és a kulturális tárca élére visszatérő Kelemen Hunor ismét beterjesztette a kezdeményezést. Az RMDSZ azonban 2014 decemberében kilépett a Ponta-kormányból, és a javaslat ismét elvesztette a támogatottságát. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)