Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Surányi Bettina
2 tétel
2017. október 16.
Beszélgetés a Petőfi Sándor Program dévai ösztöndíjasával
Fókuszban az idősellátás
Virág Ádám a magyar kormány által fenntartott Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként érkezett Dévára, a Délnyugat-Erdélyi Unitárius Egyházközség meghívására. A helyi közösségben egyre otthonosabban mozgó fiatalembert eddigi életpályájáról, dévai terveiről faggattuk.
– A Debreceni Egyetem nyíregyházi kirendeltségén végeztem 2013-ban szociális munka alapszakon, ezt követően mesteriztem szociális gazdaságból, majd Debrecenben a bölcsészettudományi kar szociológia mesterszakát is elvégeztem.
– Milyen tervekkel érkeztél Dévára?
– A Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként kilenc hónapra jöttem ide. Magyarországon idősellátásban dolgoztam másfél évet, Nyíregyházán egy bentlakásos idősotthonban. Az ott szerzett tapasztalatot, illetve tanulmányaimat szeretném itt gyümölcsöztetni. A pályázatomat is úgy adtam be, hogy idősekkel szeretnék foglalkozni és a befogadó szervezet – a Délnyugat-Erdélyi Unitárius Egyházközség – részéről is ilyen irányú igény fogalmazódott meg, hiszen a gyülekezet tagjai között egyre több az idős ember. Ezért mentorommal, Koppándi Zoltán lelkipásztorral egyeztetve szeretnék az egyházközséghez tartozó időseknek házi segítségnyújtást biztosítani. Ez elsősorban rendszeres kapcsolattartásból áll, illetve a ház körüli teendők elvégzésében (főzés, takarítás, bevásárlás stb.) Természetesen itt olyan személyekre gondolunk, akik előrehaladt koruk vagy betegség miatt nem tudnak kimozdulni otthonról, részt venni az egyházközség életében. Ezzel párhuzamosan pedig szeretnék elindítani egy másik programot is, melynek keretében heti rendszerességgel különböző témákban tartanék előadásokat az unitárius zarándok- és szórványközpontban. Már elég sok anyagot gyűjtöttem ehhez, terveim vannak a témákat illetően, de természetesen a helyi igényekhez fogom igazítani a tematikát. Elsőként talán az öregedésről beszélgethetnénk, ennek testi-lelki folyamatáról tudományos megközelítésben, illetve arról, hogyan lehet ezt a folyamatot lassítani, pozitívan megélni. További téma lehetne a migráció, ami szintén mindannyiunkat érint. Ezekre az alkalmakra minden érdeklődőt szeretettel várunk majd.
– Történt-e már konkrét lépés az idősellátás terén? Sikerült-e felmérni az igényeket, felkeresni valakit?
– Különböző rendezvényeken ismerkedtem már meg idős emberekkel, de a házi ellátást még nem tudtuk sínre tenni. A szakma megkívánja, hogy első ízben a lelkipásztorral közösen keressük fel az érintetteket, hiszen én még idegen vagyok számukra, nem alakulhatott ki a bizalom. Az utóbbi hetekben Déván rendkívül gazdag programsorozat zajlott a Hunyad Megyei Magyar Napok keretében, azt követően pedig a mentorom, egy amerikai testvérgyülekezet meghívásának eleget téve, két hétre elutazott. Amint hazajön, elindítjuk a házi ellátást is.
– Ez a tevékenység kizárólag az unitárius közösséget érinti majd, majd ki fog terjedni a református és római katolikus idős emberek irányába is?
– Amennyiben igény lesz rá, természetesen igyekszünk a református és római katolikus közösségek tagjait is felkeresni, annál is inkább, mivel az unitárius gyülekezet nem annyira népes. Idén ketten érkeztünk Dévára a Petőfi Program keretében, Surányi Bettina társam a Szent Ferenc Alapítványnál tevékenykedik. Nem sokkal érkezésünk után Böjte Csaba testvér meghívott egy beszélgetésre és azzal biztatott, hogy amennyiben beindul a házi betegellátás és jelentős igény lesz rá, az alapítványnál nevelkedő fiatalokat is buzdítani fogja, hogy vegyenek részt ebben a munkában, hogy minél több idős embert felkereshessünk.
– Korábbi beszélgetésünk alkalmával említetted, hogy pályázatírásban is igyekszel segítséget nyújtani a dévai magyar közösségnek.
– Igen, eddig már több pályázatot is sikerült benyújtani, illetve néhány még folyamatban van. A magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumához két pályázatot adtunk le a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum részéről. Az egyik a diákok utaztatásának és bentlakási költségeinek támogatását célozza, a másik pedig a már hagyományos Hauer Erich fizikaverseny megrendezését. De a tehetséges diákokat támogató Nyilas Misi-ösztöndíjat is megpályáztuk már egy dévai diák számára, és szeretnénk további diákokat is segíteni ebben. Van most egy pályázat karácsonyi ajándékokra, amely abból állna, hogy az ünnepek táján az iskola valamennyi diákja könyv- és cd-csomagot kapna ajándékba. Tervben van a Petőfi Irodalmi Múzeum által meghirdetett tanulmányi kirándulás megpályázása is, melynek során Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából látogathatnánk Magyarországra és tekinthetnék meg a diákok az évfordulós kiállítást. Érkezésünk után fel kellett keresnünk a kolozsvári konzulátust, és ott ajánlotta fel a kulturális konzul asszony, hogy október végén átküldi Dévára az október 23-ához kötődő kiállítás anyagát. Ezt itt az iskolában szeretném kiállítani. Továbbá novemberben az 500 éves reformáció kapcsán készült kiállítás anyagát is elküldenék Dévára.
– Ezek szerint lesz bőven tennivaló a következő időszakban. Kitartást kívánok és áldásos tevékenységet a dél-erdélyi szórványban! Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 14.
Összefogásból születő ajándékok időseknek
Az egymásra figyelés jegyében keresik fel a napokban az egyedül élő dévai időseket a Petőfi-program ösztöndíjasai. Surányi Bettina és Virág Ádám a Szent Ferenc Alapítvány, a Dél-Nyugat-Erdélyi Unitárius egyházközség, valamint a Téglás Gábor Elméleti Líceum közösségével együtt készítenek karácsonyi csomagot, mellyel bekopognak a magányos idős emberekhez. – Az elmúlt hétvégén hét idős unitárius gyülekezeti tagot kerestünk fel. Mindannyian egyedül élnek, és nagy öröm volt számukra, hogy meglátogattuk őket. Igyekeztünk tartalmas csomagot összeállítani. Nagyfalusi Éva, a Szent Ferenc Alapítvány munkatársa cukrot és lisztet ajánlott fel a csomagokba és a családjában nevelkedő gyermekekkel linzert sütöttek. A Téglás iskola ötödik B osztályának diákjai Kun-Gazda Kinga osztályfőnökkel mézeskalácsot sütöttek, melyeket Fülöp Júlia unitárius ifjúsági lelkész díszített ki. Jómagam szalvétatechnikával díszített tálcát készítettem. Így állt össze a hét csomag, melyet Surányi Bettina, Petőfi-programos társammal, valamint Kosztandi Annamária nevelővel és két alapítványi gyermekkel vittünk el az idős emberekhez – meséli Virág Ádám, miközben Bettinával együtt gyúrják a következő adag mézeskalácsot. – Ebből a Szent Ferenc Alaptívány, az unitárius egyházközség, valamint az iskola munkatársait szeretnénk megajándékozni. De a héten folytatjuk az idős emberek felkeresését is. Hétvégén a római katolikus közösség hat magányos tagjához készülünk elmenni, szintén az alapítványi gyermekek kíséretében. Szándékunkban van felkeresni református időseket is. A most hétvégén kiosztásra kerülő csomagokba az említett összetevők mellé teát, csokoládét és szaloncukrot vásároltunk Bettinával és Nagyfalusi Éva jóvoltából gyümölcs is kerül a finomságok közé. Minden csomag mellé üdvözlőkártyát is adunk. Ezt szintén az ötödikes diákok készítették nagy szeretettel – mutatja a képeslapokat Virág Ádám. Miközben beszélgetünk, össze is áll a mézeskalács-tészta. Péntekig kisülnek a pogácsák és a cukormázas dísz is rákerül, hogy újabb idős emberek, munkatársak arcára, szívébe hozzanak mosolyt, karácsonyi hangulatot. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)