Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Suciu, Ioan
8 tétel
1998. április 27.
"A román politikai közéletben nagy port kavart fel és egyre csak erősödik az ún. "cigaretta-botrány", melyet a múlt héten robbantott ki a sajtó és az utóbbi napokban legfőbb helyen foglalkozott vele. Az eddig kiderítettek szerint április 16-án este az Air Sofia bulgár légitársasághoz tartozó, ukrán személyzetű IL-76 repülőgép technikai leszállást kért az Otopeni-i katonai reptéren. Leszállás után a repülőből három nagykapacitású teherautóba pakoltak 13 milliárd lej értékű cigarettát, majd elhajtottak velük. Az ügyről egy névtelen telefonáló értesített több újságszerkesztőséget, a lapok által kezdeményezett kivizsgálásokat követően a vámügyőrség lefoglalta a csempészárut, az ügyészség pedig elindította a nyomozást a felelősök kiderítésére. A leleplezést követő rövid időn belül elkezdődtek a letartóztatások is, első áldozatok voltak Ioan Suciu, a katonai reptér parancsnoka, Dumitru Balan százados, a reptér ellenőrző központjának főnöke és egy cégtulajdonos. Az ügy súlyosságán az is emelt, hogy az egyik látszólagosan érintett személy a legfelsőbb hivatalosságok védelmét ellátó Õr- és Védelmi Szolgálat, a SPP /az egyik titkosszolgálat/ egyik tagja, Gheorghe Trutulescu ezredes, akit felfüggesztettek tisztségéből. Az ügyészség és a rendőrség mellett az ügyben nyomozást rendeltek el a parlament két háza, a hadsereg és a szállításügyi minisztérium is. Az egyébként is zavaros és egyre szerteágazóbb ügyet csak tovább zavarta Emil Constantinescu a Legfelsőbb Védelmi Tanács április 25-i ülését követő nyilatkozata, mely szerint az egész akció meg volt rendezve, a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ így akart leleplezni egy csempészhálózatot. A legtöbb sajtótermék szerint a rendelkezésre álló adatok alapján viszont ez közel sem lehet igaz, az esemény csak kis része egy régóta működő csempészetnek, melynek szálai a hatalom legfelsőbb szintjeiig érnek. /Romániai Sajtófigyelő, ápr. 27./"
1998. május 6.
"Bukarestben vizsgálócsoportot hoztak létre a cigarettaügyben érintett személyek kihallgatására. A rendőrség további razziákat hajtott végre a csempészárukkal foglalkozó cégeknél és több vállalatnál foglalt le cigarettát. A védelmi minisztérium terjedelmes közleményben foglalta össze az eddigi vizsgálatának eredményét. Ioan Suciu, a katonai repülőtér már letartóztatott parancsnoka egymaga adott szabályellenesen engedélyt a rakományát a repülőtéri hatóságok elől elhallgató Air Sofia gép leszállására és a katonai részen való várakozására. Ezt eltitkolta felettesei elől és ő távolította el a repülőtérről a védelmi minisztérium ügyeletes tisztjét. Gheorghe Trutulescu, a kormányőrség szerepét betöltő őrző-védő szolgálat vasárnap letartóztatott ezredese maga irányította a repülőgépen hozott csempészáru kirakodását és elszállítását. A bukaresti Adevarulnak és más lapoknak egy neve elhallgatását kérő tiszt elmondta: 1990 óta folyamatosan érkeztek hasonló szállítmányok az Otopeni repülőtérre, mind a katonai, mind a polgári részre. Amikor a zárjegyet bevezették, a szállítmányok némileg megritkultak, de aztán ismét sűrűsödtek, hogy aztán az 1996 novemberi választások után csaknem teljesen megszűntek. Az elmúlt hónapok újabb szállítmányai a nyilatkozó tiszt szerint csupán "halvány mását" jelentették a korábbiaknak. A csempészforgalmat korábban nem külföldi gépek bonyolították le, hanem egy, volt katonatisztek által létrehozott román társaság, illetve a Romavia légitársaság Iljusin tipusú gépei. Ezek mindent behoztak, amire volt kereslet a piacon és amire magas volt a vám. A pilóták cigarettát és más árukat kaptak fizetségként. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./"
1998. május 8-14.
Eddig kilenc személyt tartóztattak le a cigarettacsempészés ügyében: Gheorghe Trutulescu ezredest, az SPP parancsnok-helyettesét, Ioan Suciu katonai repülőtér-paracsnokot, Dumitru Popescu üzletembert, aki a cigarettaszállítmányt hozó gépet szerezte, Marian Chiata, Gabriel Negoescu és Stefan Andreias üzletembereket, akik a szállítmány tárolását, elosztását, stb. intézték és már letartóztatásban vannak, Dumitru Balan századost, a nemzetvédelmi minisztérium egyik tisztjét, Gheorghe Florica tábornokot és Anghel Gherghina üzletembert. /Brassói Lapok (Brassó), máj. 8-14./
1998. május 9.
Újabb letartóztatások történtek a cigarettacsempészési ügyben. Õrizetbe vették Valentin Vasilescut, az Otopeni repülőtér igazgatóhelyettesét. Õ volt az ügyeletes ápr. 16-án, amikor megérkezett a repülőtérre az Air Sofia csempészett cigarettákat szállító gépe és - azóta a lapokban közzétett jegyzőkönyv tanúsága szerint ő irányította a gépet a katonai támaszpontra. Vasilescu elismerte, hogy ezért 2500 dollárt kapott Ioan Suciu repülőtéri parancsnoktól. A kormányőrség szerepét betöltő Õrző és Védő Szolgálat /SPP/ terjedelmes, 150 oldalas jelentést hozott nyilvánosságra. A jelentés szerint az SSP-ből csak a letartóztatott Trutulescu ezredes vett részt az akcióba, de csak egyénileg, az SPP más tagjai nem keveredtek ebbe bele. - Máj. 7-én ünnepelték az SPP fennállásának 8. évfordulóját. Az 1600 fős szolgálat terroristaellenes akciót mutatott be az egyik támaszpontján. A szenátusban - ugyancsak máj. 7-én - valamelyest lefaragtak az SPP jogköréből: ezentúl nem kap jogot önálló telefonlehallgatásra, ezt a Román Hírszerző Szolgálattal /SRI/ kell egyeztetnie. Leváltották az SPP vezetőjét, Nicu Anghel igazgatót, a szolgálat létszámát 15 százalékkal kell csökkenteni. - Dorin Marian, Emil Constantinescu elnök nemzetbiztonsági tanácsadója máj. 7-i nyilatkozatában követelte, hogy a Ion Iliescu pártjához tartozó Radu Timofte szenátor terjesszen elő bizonyítékokat azzal a vádjával kapcsolatban., hogy Marian is részese volt a csempészésnek. /Cigarettaügy: újabb letartóztatások. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./
2003. október 4.
"Hosszas pereskedés után megoldódott a szovátai Bradet és az Alunis szálloda sorsa. A fürdővállat főrészvényese, a többségében magyarországi érdekeltségű Salina Invest átvehette korábbi főbérlőjétől a Bradet Hotelt, ugyanakkor az Alunis Hotelt eladta korábbi főbérlőjének."Ahhoz, hogy ne valljunk szégyent, két-három milliárd lejes befektetésre van szükség, amit nemsokára meg is valósítunk" - nyilatkozta Wisky Péter, a Salina Invest vezérigazgatója.A tulajdonlás körüli hercehurca 2001-ben kezdődött, amikor a fürdővállalat főrészvényesévé vált Salina Invest Társaság ellen Ioan Suciu pert indított. A Salina Invest jelenleg két szállodát működtet: a háromcsillagosra felújított Szovátát és a kétcsillagos Faget Hotelt, amelynek kihasználtsága jelenleg is szinte százszázalékos. A társaság még az ősszel neki akart látni a medve-tavi gyógyászat korszerűsítésének, azonban a hozzáadottérték-adó nyáron igényelt visszatérítését csak jövő év elejére ígérte az államkincstár. Az állam jelenleg is több tíz milliárd lejjel tartozik. A Salina Invest Társaság 2001-ben 1,9 millió dollárért vásárolta meg a fürdővállalat részvényeinek 82 százalékát, és vállalta, hogy két éven belül 5,1 millió dollárt fektet be a fürdőtelep felújításába. /Szucher Ervin: Kompromisszumos megoldás Szovátán. = Krónika (Kolozsvár), okt. 4./"
2011. június 1.
Dicsőszentmárton: román nacionalista propaganda a magyar iskola ellen
Darázsfészekbe nyúltak azok a szülők, tanárok és politikusok, akik az új, 2011/1-es számú oktatási törvény értelmében önálló magyar iskola létrehozását kérték Dicsőszentmártonban. Amint arról korábban beszámoltunk, a Maros megyei település elöljárója, a magyarellenességéről elhíresült Adrian Alexandru Matei demokrata-liberális polgármester, valamint névrokona, Dumitru Matei főtanfelügyelő rögtön visszautasította a szülők kérését.
A nacionalista hecckampányba most bevonták a helyi román gimnázium diákseregét és a tanulók szüleit. Mi több, nyilatkozatok szintjén az ortodox, majd a görög katolikus egyház is bekapcsolódott. A hangadók szerint a jelenleg három különböző óvodában és ugyanannyi iskolában tanuló dicsői magyar gyerekeket nem illeti meg egy önálló iskola. A város különböző övezeteiben csupán az 1–8. osztályban 522 magyar gyermek tanul anyanyelvű tagozaton, a gimnáziumból pedig két osztály ballagott el. A két Matei: nem és nem A Dicsőszentmártonban született világhírű zenész, Ligeti György nevét viselő önálló magyar iskola létesítésére elsőnek éppen a koalíciós partnerek, a PDL politikusai mondtak nemet. A polgármester válasza szerint az esetleges iskolaalapítás nemcsak törvényt sértene, de társadalmi feszültségeket is gerjesztene a városban. „Nem egyezhetek bele egy külön oktatási struktúra létrehozásába, mert ez szeparatizmushoz vezetne. A román és más nemzetiségű diákok, tanárok és szülők között kitűnő a viszony, és ezen nem szabad változtatni efféle szeparatista akciókkal” – fejtette ki Adrian Alexandru Matei. Hasonló álláspontra helyezkedett Dumitru Matei főtanfelügyelő is, aki hat oldalon keresztül fejtegeti a magyarság kérésének helytelenségét és jogtalanságát. A dicsői szülőknek címzett levelében a tanár a romániai magyarság kiváltságos helyzetéről, a politikai és közigazgatási szférában betöltött szerepéről, a kisebbségeket megillető nyelvi és vallási szabadságról tart kiselőadást. A főtanfelügyelő a hazai magyar civil szervezeteket is kioktatja, felróva nekik, hogy „édeskeveset tesznek” az etnikumközi párbeszéd és a multikulturalizmus éltetéséért.
Nem adják fel
„A főtanfelügyelő teljesen mellébeszél, alkotmányellenességet kiált, és azt állítja, hogy egy magyar iskola létrehozása emberi jogokat sértene. Ha ilyeneket ír egy értelmiségi, mit várjunk az egyszerű, könnyen manipulálható román embertől?” – kérdez vissza Szabó Albert, az RMDSZ elnöke, aki rövid ideig az alpolgármesteri tisztséget is betöltötte a közel ötezer magyar által lakott városban.
A szülők újabb beadvánnyal fordultak a tanfelügyelőséghez, amelyben rámutatnak, hogy az év elején életbe lépett oktatási törvény 45. cikkelye tételesen is kimondja a kisebbségi önálló iskolák létesítését. Az aláírók ugyanakkor arra figyelmeztetik Dumitru Mateit, hogy az említett törvény „nem is sért emberi jogokat, és nem is alkotmányellenes”, mint ahogy a főtanfelügyelő vallja. 
Ellentámadásban
A város román nemzetiségű tanerői – szülők és diákok bevonásával –, valamint az ortodox és a görög katolikus egyház lelkészei is csatlakoztak a „magyar szeparatizmust elítélendő” akciókhoz. A hangadó az Andrei Bârseanu Általános Iskola személyzete volt, amely hallani sem akar arról, hogy a 60-as évek elején, szocreál stílusban épült ingatlanból kivonuljon, helyet biztosítva egy magyar iskolacsoport részére. Maria Nistor tanár például előnyként emlegeti a koedukált rendszert. „A magyar gyerekek számára jelentős előny vegyes iskolában tanulni. Könnyebben elsajátítják az állam nyelvét, munkahelyet találnak és beilleszkednek a társadalomba” – vallja. Egy, a szerkesztőségünk birtokába került jegyzőkönyv alapján az iskola igazgatója, Ioan Suciu azzal fenyegeti magyar helyettesét, hogy „utánanéz, miféle törvénytelen szülői értekezleteket tartott a magyar anyákkal és apákkal”. Kollégája, Mărioara Olar egyenesen Magó Attila felfüggesztését kéri. Az utóbbi napok újdonsága, hogy a város két román esperese, Partenie Pop ortodox és Vasile Ciulea görög katolikus lelkész is a polgármestertől és Daniel Funeriu oktatásügyi minisztertől kéri az iskola „megmentését”. Az RMDSZ kitartásra buzdít
Az utóbbi hónapok hangulatkeltése a helyi magyar politikusokat is kétségbe ejtette. Annak ellenére, hogy ingatlanhiány miatt egyelőre nem talál alternatívát, Szabó nyugalomra int, és kitartásra buzdít. Az RMDSZ nyilatkozatban reagált a közösség elleni, egyre erősödő uszítások miatt. „A dicsőszentmártoni tanács ülésanyagában újabb támadás indult közösségünkkel szemben. Az Andrei Bârseanu Általános Iskola vezetőtanácsa elutasítja, hogy a magyar iskola székhelye a jelenlegi iskola épülete legyen – szeparatizmussal vádolva a kérvényező szülőket, politikai zsarolással a kormányt és románellenes tevékenységgel a magyar tanári kart, azt javasolva, hogy Román Gimnáziumnak nevezzék át az iskolát” – áll a többi között Szabó Albert és Incze Csaba RMDSZ-vezető szerkesztőségünkbe eljuttatott nyilatkozatában. Az aláírók arra szólítják fel a küküllőmenti város magyarságát, hogy ne engedjenek az alattomos megtévesztéseknek és ijesztgetéseknek, vállalják bátran és öntudatosan magyar identitásukat, illetve magyar anyanyelvüket, és éljenek bátran kivívott jogainkkal.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2012. november 2.
A kommunista rezsim által üldözött görög-katolikus egyház
A Rómával Egyesült Egyház 1948 decemberétől befejezte működését Romániában. Megszüntetése annak gyümölcse volt, hogy szovjet modell szerint az ortodox egyház együttműködött a kommunista rezsimmel.
A görög-katolikus papság és a hívek a kommunizmus évei alatt megpróbálták megőrizni Erdélyben a bizánci rítusú katolicizmus szellemiségét. Az egyház illegalitásban működött, a Szentszékkel meglévő diplomáciai kapcsolatok témája lévén.
A görög-katolikusok 1948 és 1989 közötti megpróbáltatásairól Sergiu Soica teológussal beszélgettünk. A nagyváradi görög-katolikus Teológiai Egyetem végzőseként jelenleg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktorandusza.
- Soica úr, meg tudja becsülni, hány görög-katolikus hívő volt 1948-ban? - 1948-ban a romániai görög-katolikus egyháznak kb. 1.500.000 hívője volt. Őket nagyjából 1.700 pap vezette. A hívek többsége Erdélyben volt. Az Annuaire Pontifical (a Szentszék hivatalos statisztikai adatai) szerint, a Bánságban a görög-katolikusok száma 120.000 hívő és 208 pap volt.
- Megszüntetése előtt milyen volt a görög-katolikus egyház struktúrája? A görög-katolikus egyháznak 1948-ban volt egy metropoliája Balázsfalván és 4 püspöki székhelye: Kolozsváron (ennek a püspökségnek Kolozs-Szamosújvár volt a neve), Nagyváradon, Máramarosban (Nagybánya székhellyel), Lugoson és egy helytartóság Bukaresten egy püspök-helyettessel. - 1948 után mi történt a görög-katolikus püspökökkel? - A Román Unitus Egyház megszüntetése után az összes görög-katolikus püspök a kommunista börtönökbe, aztán házi őrizetbe került. A máramarosszigeti börtönben hunyt el Valeriu Traian Frenţiu a Nagyváradi Püspökségről, Ioan Suciu püspök a Balázsfalvi Metropoliáról, Tit Liviu Chinezu, aki 1948 óta a második bukaresti püspök-helyettes volt. Vasile Aftenie bukaresti püspököt a bukaresti Közigazgatási és Belügyi Minisztériumban (MAI) verték meg és hunyt el 1950-ben. A lugosi püspök, Ioan Bălan megjárta a máramarosszigeti börtönt, házi őrizetben hunyt el. Szintén házi őrizetben hunyt el a kolozs-szamosújvári püspök, Iuliu Hossu. Öt évet töltött el a máramarosszigeti börtönben, később a római pápa kardinálissá nevezte ki. A máramarosi püspök, Alexandru Rusu a szamosújvári börtönben hunyt el. - Tehát a görög-katolikus egyház vezetők nélkül maradt… - Nem. Titokban kineveztek más püspököket az egyház vezetésére. De őket is bebörtönözték. Ezzel kapcsolatosan megemlítjük a lugosi Ioan Ploscaru püspököt, aki 14 évet töltött el a kommunista börtönökben. Alexandru Todeat, a romániai görög-katolikus egyház vezetői közül a második kardinálist 13 évre zárták be a kommunista börtönökbe. A nagyváradi Iuliu Hirţea 12 évig volt a kommunista börtönökben. Ioan Cherteş püspök 14 évet töltött a kommunista börtönökben. - Az egyház felszámolása után hogy tudták a görög-katolikus megőrizni a hitüket? - Az alatt a 41 év alatt, amíg a görög-katolikus egyház megszüntetése tartott, a hitet nagyon nehéz volt megőrizni a hívőkben. Egyes papok kitették magukat a kockázatoknak, a kommunista rezsim fenyegetéseinek és végezték a pasztorálást, amennyire tudták. Megemlíthetem, hogy 1956-ban, Kolozsvár központjában görög-katolikus papokkal tartottak szent liturgiát. Ez volt az egyetlen, mondjuk úgy szélsőséges, gesztus a romániai kommunista időszakban. Más, nagyobb számban megtörtént esetek: titkos vallási szolgáltatások nyújtása, mint amilyen a misézés, a keresztelés, esketés és temetés; a fiatalok vallásos tanítása és a fiatal görög-katolikus papok felkészítése. Ezeket a jövendő papokat nehéz körülmények között készítették fel, nem voltak tanáraik, nem voltak kurzusaik, hanem csak néhány teológiai könyvük, melyeket maximális figyelemmel adták kölcsön, nehogy megtalálja azokat a Securitate. Vizsgák is voltak, melyeket csak püspökökkel tartottak. Ennek ellenére voltak olyanok is, akiket ebben az időszakban szenteltek pappá. - Mit jelentettek a titkos misék és keresztelői, esküvői stb. ceremóniák? - Ezek a görög-katolikus egyház emlékirataiban szereplő titkos misék figyelemre méltók. Érdekes, filmbe illő részletekkel szolgálnak az olvasónak. A papok biztosnak tartott helyeken folytatták le a ceremóniákat, ismert részvevőkkel, hogy a Securitate ne azonosíthassa őket. A szentségek kiszolgáltatásával járó ceremóniákat, mint amilyen a keresztelő, vagy az esküvő, éjszaka tartották, gyertyafénynél, jól bezárt ablakokkal. A titkos misék helyszínéül szolgáló házakban takarókkal fedték el az ablakokat, minden suttogva zajlott. A helyszínt őrizték. Ha elment valaki a közelben, vagy gépkocsi hangja hallatszott, a ceremóniát időben le lehetett állítani. Ugyanígy volt az esküvőkkel. Azokat a házasulandók, vagy a pap házában tartották. A helyzettől függetlenül, ezeken a ceremóniákon egyszerre kevesen vettek részt.
Sor került görög-katolikus papok, vagy olyan személyek eltemetésére is, akik úgy végrendelkeztek, hogy a saját vallásuk szerint szertartásban részesüljenek. A szertartást római katolikus papok vezették le. De a temetőben a menetet ortodox papok várták, akik átvették az elhunytat és újra elvégezték a temetési szertartást.
- Milyen volt a kapcsolat a magas rangú ortodox egyházvezetők és az ortodox egyházba beolvasztást elutasító görög-katolikus püspökök közötti kapcsolat? - Számomra a válasz nagyon egyszerű. Nem tudok arról, hogy lett volna kapcsolat e két egyházvezetés között.
A kommunista időszakban a görög-katolikusok kaptak külföldről támogatást? A görög-katolikus papok a kommunista időszakban kaptak pénzügyi támogatást. Az egyház és a hívők életével foglalkozók évente 450 dollárt kaptak a németországi Caritastól. Ez az összeg a kommunista rezsim utolsó éveiben csökkent. Így kb. 325 dollár lett évente. További pénzügyi támogatásokat kaptak a megszüntetés utáni első években, az Apostoli Nunciatúrától, aztán a Szentszéktől, pontosabban a Keleti Egyházak Kongregációjától. A pénzügyi támogatás mellett olyan esetekre is bukkantam, amikor a papokat gyógyszerekkel, különféle javakkal és teológiai könyvekkel segítették külföldről.
- A titkos görög-katolikus papok hogy kapták meg a pénzügyi és anyagi támogatásokat? - A pénz egy részét a nyugati diplomáciai hivatalokon keresztül osztották szét. Elsősorban az olaszokon. De ismertem egy olasz papot is, aki a kommunista időszakban személyesen foglalkozott a segélyek elosztásával. Rendkívüli történetek voltak! A pénzt szalámirudakban rejtette el, melyeket aztán szétbontott, amikor a görög-katolikus közösségekben érkezett. Máskor Romániában adta el azt a gépkocsit, amivel a határon átjött. A kérdéses pap a valuta lejre váltásával is foglalkozott, mert ha a román papok tették volna ezt, akkor a büntetőtörvénykönyv hatálya alá kerültek volna.
A Görög-katolikus Egyház felszámolása
A kommunista rezsim számára a katolikus egyház létezése nagy akadályt jelentett. Úgy az egyház, mint ahogy a hívők is a pápának voltak alárendelve. A Szovjetunióban maga Sztálin foglalkozott ezzel az aspektussal. Ő megpróbált létrehozni egy „nemzeti” katolikus egyházat, mely ne tartozzon a pápa kánoni joghatósága alá. De ez nem sikerült. A legtöbb, amit megtehetett, az a Szovjetunió – egy bizonyos korszakban a Habsburg Birodalom részét képező – nyugati részeiben lévő görög-katolikus egyházak megszüntetése volt.
„Visszatérés” az ortodoxiához
A kommunista Romániában a rezsim „gyümölcsöző” módon kötött szövetséget az Ortodox Egyházzal a görög-katolikus felekezet felszámolására. A magas rangú egyházvezetők közül Nicolae Bălan erdélyi metropolita mutatkozott a legaktívabbnak. Ő már a háborúk közötti időszakban is fellépett a görög-katolikusok ellen. De más oka is volt pozitívan viszonyulni a rezsim politikájához. Bălan metropolita a 30-as években többször is részt vett legionárius körmeneteken. Így aztán Nicolae Bălan 1948 májusában–júniusában többször is prédikált a nagyszebeni metropolitai katedrálisban és az ortodoxia „kebelére” „hívta” a görög-katolikusokat. Persze, ő nem cselekedett az Ortodox Egyház vezetősége által mutatottakkal ellentétesen. Bălan kezdeményezéseit az új pátriárka, Iustinian Marina teljes mértékben támogatta.
Az Ortodox Egyház és az állam
A görög-katolikusok ortodoxiához való „visszatérési” folyamata nem volt az Ortodox Egyház kizárólagos „műve”. Az állam minden adminisztratív erői szerepet vállaltak: a Siguranţa (a Securitate elődje – RS), a Csendőrség, a főispánságok, a megyei rendőrigazgatóságok, a falusi polgármesteri hivatalok, az iskolai tanítók stb. 1948 őszén „ankét” indult a görög-katolikusok között egy esetleges „visszatérés”-hez való viszonyulásukról. A Siguranţa azt a pletykát terjesztette, hogy Kolozsváron nagy gyűlést fognak tartani, amit Iuliu Hossu görög-katolikus püspök fog vezetni és ahol támogatni fogja az egyesülést az ortodoxokkal. Amikor a Hossu beszédéről szóló „változatot” már nem hitték el, azt mondták, hogy a gyűlést Iuga, a kolozsvári kanonok fogja vezetni, majd azt, hogy ismertebb helyi egyházvezetők. A Vallásügyi Minisztérium 1948 szeptembere végén űrlapokat osztogatott a görög-katolikus parókiákban, amelyekkel a papoknak képviselőket kellett kijelölniük a „visszatérési kongresszusra”. Később a Görög-katolikus Egyház egyes vezetőit arra kényszerítették, hogy írjanak alá különféle papírokat az ortodoxiához csatlakozásról. A dokumentumokat aztán, a „visszatérés” elfogadtatása érdekében bemutatták a hívőknek.
Kényszerítések Iuliu Hossu püspököt házi őrizetben tartották és aki megpróbálta meglátogatni, azt bebörtönözték. Egy ilyen káoszban a görög-katolikusok kb. 25 százaléka írt alá az ortodoxiához való „visszatérés” mellett. 1948. október 1-én, egy kolozsvári tornateremben szervezték meg 38 görög-katolikus küldött ortodoxiához való visszatérésének ceremóniáját. Ugyanennyi küldött írta alá a XVII. században a „Rómával egyesülés”-t is. A szertartás reváns kívánt lenni a Vatikánnal szemben.
A „visszatérést” elfogadó görög-katolikus képviselőket a következő napokban Bukarestre hozták, ahol az esemény tiszteletére több ceremóniát tartottak. A végső szertartásra 1948. október 21-én került sor, Gyulafehérváron, ugyanott, ahol pontosan 250 évvel korábban Erdélyben lerakták a görög-katolikusság alapjait.
A Görög-katolikus Egyház megszüntetését a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége által 1948. december 1-én kibocsátott 358/1948-as rendelettel szentesítették. A dokumentum szerint, a görög-katolikus felekezet megszűnt létezni és minden vagyonát kisajátították.
Ceauşescu, a pápa és a görög-katolikusok
A kommunista rezsim rögtön a Görög-katolikus Egyház megszüntetése, 1948. december 1-e után többször is felkérte a görög-katolikus egyházvezetést, hogy térjen meg az Ortodox Egyház kebelére. Még fontos vezetőtisztségeket is felajánlott nekik az ortodoxia struktúrájában, de ezeket elusították.
E felkérésekre válaszul a görög-katolikus egyházvezetés számos memorandumot küldött a hatóságoknak, hogy helyezzék vissza jogaiba a Görög-katolikus Egyházat. A memorandumok vagy kollektívek, egész egyházvezetőség által aláírtak, egy egyéniek, egy egyházvezető által írtak voltak. Többek között még világiak is összeállítottak memorandumokat, melyekben azt kérték a rezsimtől, hogy helyezze vissza jogaiba a Görög-katolikus Egyházat és engedjék ki a börtönből a püspököket. Ilyen jellegű kéréseket még 1988–1989-ben is küldtek. A görög-katolikus hívők és a rezsim közötti kapcsolatok némi javulására Nicolae Ceauşescu 1973-as vatikáni látogatása után került sor. VI. Pál pápa azt kérte Ceauşescutól, engedje meg az Unitus Egyház újbóli működését. A bukaresti kommunista rezsim ebbe nem egyezett bele. Ennek ellenére, Ceauşescu szentszéki látogatása után, néhány évvel később, a hitüket továbbra is gyakorló görög-katolikusokkal szembeni korlátozások enyhítése volt tapasztalható.
eurocom.worldpress.com
Erdély.ma
2017. június 12.
Bogdánffy Szilárd Ignác vértanú (1911–1953)
Az egyik házkutatás során a római katolikus püspöknél „szegeket és különféle csavarokat tartalmazó készletet találtak; a börtönparancsnokhoz vitték, ahonnan piros arccal tért vissza, vagyis felpofozták.”
Bogdánffy Szilárd Ignác 1911. február 21-én született, a Torontál vármegyei Feketetón (ma Crna Bara, Szerbia). Elemi iskoláit Temesváron végezte, az állami iskolában, majd tanulmányait, a IV. osztálytól, 1929-ig, a temesvári Piarista Főgimnáziumban folytatta. Érettségi után előbb a műszaki egyetemre jelentkezett, majd ugyanazon év őszén felvételét kérte a nagyváradi teológiára, ahol már az első két évben kivívta a szeminárium tanári karának osztatlan elismerését.[1] Teológiai tanulmányait később a Budapesti Központi Papnevelő Intézetben folytatta. 1934 nyarán hazatért Nagyváradra, ahol, június 29-én, az újonnan épített várad-őssi Lisieux-i Szent Teréz plébániatemplomban, Fiedler István püspök pappá szentelte.[2] Életének következő másfél évtizedét a katolikus ifjúság oktatásának és lelki nevelésének szentelte. Felszentelésének évében püspöke a szatmári papneveldébe helyezte helyettes tanárnak és tanulmányi felügyelőnek. Egy évvel később hittanári kinevezést kapott a nagyváradi Gozsdu-líceumba, egyidejűleg pedig a helyi püspöki konviktus, a Szent József Intézet tanulmányi felügyelője és lelki vezetője lett. Három évvel később az Orsolya-rend Tanítóképző Intézetének hittanári és lelkészi teendőit is elvállalta. Ezzel gyakorlatilag a nagyváradi katolikus diákság zömének szellemi és lelki gyarapodását irányította, beleértve a város területén szétszórtan tanuló és a Szent József Intézetben elhelyezett váradi kisszeminaristákat is.[3] 1939 végétől, kilenc hónapon át, Magyarországon, a Ranolder Intézet hitoktatójaként és spirituálisaként működött, majd 1940 szeptemberétől 1943. augusztus 31-ig a Hittudomány Főiskola tanára és lelki igazgatója volt Nagyváradon.[4] Mindeközben 1936 és 1943 között több alkalommal is szigorlatot tett a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán, majd 1943-ban megvédte A szinoptikus apokalipszis című doktori értekezését.
 A második világháború vége fele, a szemináriumi katedrája mellett, Bogdánffy Szilárd a nagyváradi katolikus középiskolai oktatás újraindításán dolgozott. Részt vett a Premontrei Gimnázium és az Orsolya-rendi leánygimnázium újjászervezésében. A háborúban elhurcolt tanárok helyett, 1945 és 1947 között, nemcsak hittant, de szükség esetén latint, franciát és matematikát is tanított. 1945 őszén, az Orsolya-rend lelki vezető nélkül maradt növendékei számára, pápai jóváhagyással megalapította a Merici Szent Angéla harmadrendet.[5]
Scheffler János püspök kérésére, 1947 tavaszán, tanári működését félbeszakítva, Szatmárra költözött, ahol tanácsosi és püspöki titkári minőségben a püspöki aula sokoldalú és nélkülözhetetlen tagja lett. A papneveldék 1948. évi államosítását követően, a papi utánpótlás biztosítására, Felsőbányán és Színfaluban titkos szemináriumot szervezett. 1947 áprilisától püspöki vikárius volt, 1949 elején (február 14-én) pedig Nagyvárad-Szatmár titkos segédpüspökévé szentelték.
A hatóságok gyanakodtak rá, hogy részt vett az Erdélyi Önvédelmi Szervezet[6] tevékenységében, ezért első alkalommal 1939 októberében tartóztatták le, és a Kolozsvári Börtönben tartották fogva. 1939. december 21-én, a román állampolgárságának megvonása után Magyarországra száműzték, ahonnan 1940 szeptemberében, Észak-Erdélynek a második bécsi döntéssel történt visszacsatolása után tért vissza.[7]
A második világháború utáni, 1949. április 5-én bekövetkezett letartóztatásakor, Bogdánffy Szilárdot azzal vádolták, hogy „tudomása volt Scheffler János püspöknek a Vatikán javára végzett kémtevékenységéről, és e célból segítette őt”.[8] Egyes tanúvallomások szerint, a vonatról szedték le, Nagyvárad előtt, miközben egyik kárpátaljai papnak az ottani egyházüldözésekről szóló jelentését vitte Bukarestbe, a nunciatúrára. Amikor észrevette, hogy követik, megpróbálta összetépni a levelet, de ez nem sikerült neki. Ezért csak kidobta az ablakon. A legközelebbi állomáson aztán leszállították, és visszamentek a bűnjelet megkeresni.[9] Ezt mások is így vélték, hozzáfűzve azt, hogy Bogdánffy püspököt régóta figyelhették már, és a kárpátaljai pap jelentésén kívül más fontos iratok is lehettek nála. E tanúságok szerint, amikor észrevette, hogy követik, összetépte a dokumentumokat, és kidobta azokat az ablakon. Nagyváradon pedig leszállt, bement a kanonoksorra, és ott tartóztatták le.[10]
A Nagyváradi Szekuritáté fogdájában töltött nyolc hónapnyi vizsgálati fogság után, 1949. december 14-én, a bukaresti belügyminisztérium (Ministerul Afacerilor Interne – M. A. I.) fogdájába költöztették.[11] Onnan pedig, 1950. október 26-án, a Máramarosszigeti Börtönbe szállították.[12] Vasile Ciolpan, a szigeti börtön igazgatója, 1950. október 26-án, a szekuritáté vezérigazgatóságának (Direcția Generală a Securității Poporului –D. G. S. P.) jelentette az újabb katolikus elöljáróból és papból álló csoport fogadását, amelynek tagjai Ioan Suciu, Rafael Haag, Ion Ploscaru, Ion Raţă-Tarcisius és Constantin Bogdanfi (értsd: Bogdánffy Szilárd) voltak.[13] Ioan Ploscaru püspök ekképpen írta le a Szigetre történő átszállítás pillanatát: „Adott pillanatban bejön egy milicista, aki vakszemüveget viselő reverendás papot ráncigált maga után. Amikor a szemüvegét levették, megismertem a balázsfalvi Ioan Suciu püspököt. Bőröndjei voltak és több holmija, mert a lágerből hozták ide. Vele tisztelettudóbban bántak. Meghagyták a reverendáját, és a mellén viselt keresztjét. A motozás végén bilincsbe vertek, és kettesével egymáshoz kötöttek bennünket. Egyedül Suciu püspök maradt bilincs nélkül. Terepjárókba ültettek, és az Északi Pályaudvarra szállítottak. Itt a vasútállomás milíciájára vittek. Az állomásban tartottak mindaddig, amíg a szatmári személyvonat betolatott. Miután valamennyi utas beszállt, bennünket is elvittek a számunkra fenntartott másodosztályú fülkébe. Szatmárnémetibe 1950. október 26-án este érkeztünk meg. Itt a szekuritátéra vittek, s másnap reggelig mindegyikünket külön cellában helyeztek el. A helyi szekuritáté lefoglalt egy tehergépkocsit, arra pakoltak fel bennünket. A gépkocsit ponyvával letakarták, így tehát a sötétben ültünk. Ioan Suciu püspök urat is megbilincselték. Őt nem láncolták a többiekhez, hanem két kezén hordta a bilincset. A kamion számunkra ismeretlen úti céllal elindult.  Egy idő után éreztük, hogy a hideg a csontjainkig hatol. Már a máramarosi erdős vidéken jártunk. Amint Máramarosszigetre érkeztünk, szintén a szekuritáténál hagytak bennünket. Egy garázsban, vigyázban állva vártunk néhány órát, amíg besötétedett. Este elvittek a börtönbe. Kíséretünk megkapta az átadási-átvételi aláírásokat, és eltávozott. Bennünket, valamennyiünket együtt, a bejárattól balra nyíló második szobába vittek. Itt saját matracaink és ágyaink voltak. Másnap elvittek a ruharaktárba. Egyenként engedtek be, hogy leadjuk civil ruháinkat, és felöltsük a csíkos rabruhát.”[14]
Úgy tűnik, hogy Bogdánffy Szilárdot Máramarosszigetről Szatmárnémetibe vitték, a püspöki levéltár archívumában tartott házkutatás idejére, hogy a terhelő okiratok megtalálásában, lefordításában és megfejtésében segédkezzen. A bukaresti hatósági emberek egész éjszaka azzal foglalatoskodtak, hogy az archívum anyagának egy részét átnézzék, és ezáltal a Bogdánffy küszöbön álló peréhez anyagot keressenek.[15]
Kilenc hónappal később, 1951. július 31-én, személyes tárgyai is Máramarosszigetre érkeztek: „egy 5686 lejes CEC (takarékpénztári) letéti jegy, egy Omega márkájú zsebóra és egy bőrtárca különféle iratokkal”.[16] Egykori szigeti cellatársa, Ioan Ploscaru görög katolikus püspök, így jellemezte: „Mindannyiunk közül ő volt a legtestesebb. Emiatt őt vitték a nehezebb robotmunkára. Mindent összegyűjtött, amit talált: cigarettacsikkeket, bár ő maga nem dohányzott, de odaadta másoknak; egy szeget, egy ceruzát. Szelíd és alázatos ember volt. Kiváló lélek volt, ám úgy tűnik, óvatlanságából sok baja származott”.[17] 1951. november 19-én átszállították a D. G. S. S. (a D. G. S. P. 1951. március 30-án kapott új nevet: Direcția Generală a Securității Statului – D. G. S. S.) fogdájába kivizsgálásra,[18] majd 1952. április 11-én a Zsilávai Börtönbe küldték.[19] A nyomozás lezárása után,[20] 1952. augusztus 15-i keltezésű jelentésében, Matusei Andreescu szekuritáté őrnagy „a Vatikán javára végzett kémtevékenység” miatti perbe fogását javasolta.[21]
1953. február 24-én, az előzetes letartóztatottak közé helyezték át, a Nagyváradi Tartományi Katonai Bíróság pedig, „hazaárulás vádjával”, kiállította nevére a 44/953. számú letartóztatási parancsot.[22] A Nagyváradi Katonai Bíróság 1953. április 8-án kérte a Zsilávai Börtöntől a katolikus elöljárónak az áthelyezését a Nagyváradi Börtönbe.[23] A Scheffler János püspök ellen indított perben, érintettként, 1953. április 24-én, 12 évnyi kényszermunkára ítélték, „hazaárulás bűntettében elkövetett részesség” miatt.[24] Április 30-án visszafogadták Zsilavára, majd május 12-én áthelyezték Capul Midiára.[25] A Duna‒Fekete-tenger Csatorna munkálatainak 1953 nyarán történt felfüggesztésekor, 1953. július 20-án, Nagyenyedre helyezték át, és ott hunyt el, 1953. október 1-jén, 42 éves korában, „tüdőgyulladásban”.[26]
A Szentté Avatási Ügyek Kongregációja 2010. március 27-én kapta meg XVI. Benedek pápa jóváhagyását Bogdánffy Szilárd püspök mártíromságára vonatkozó rendelet kihirdetésére. A Romániai Római Katolikus Egyház mártíromságot szenvedett első egyházi személyének boldoggá avatására 2010. október 30-án került sor.
Az alábbiakban korabeli dokumentumok fordítását közöljük.
NAGYENYED VÁROS NÉPTANÁCSÁNAK
VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA                                                Csak az állami szervek használatára.
NAGYENYED RAJON, KOLOZS TARTOMÁNY             
145. sz. HALOTTI KIVONAT
Családneve          BOGDANFI     Keresztneve        CONSTANTIN
Apja család- és keresztneve          BOGDANFI IGNAT
Születési helye és időpontja  JUGOSZLÁVIA, TARNA-VARA, 1911. február 21.
Életkora      42 év       Neme        férfi
Halálának időpontja        1953. év október hó 1. nap
Halálának oka       TÜDŐGYULLADÁS Utolsó lakhelye       SZATMÁRNÉMETI I. C. FRIMU utca 2. szám
A halálesetet bejegyezték a NAGYENYEDI anyakönyvi hivatal nyilvántartásába, 145. számmal
1953. év október hó 3. napon
Haláleset helyszíne:  a NAGYENYEDI börtönben
Augusztus 23. utca 7. szám
Kiállítva ma, 1961. szeptember 30-án, 1299. számmal
MEGJEGYZÉSEK
(nincsenek)
Tanúsítjuk jelen kivonat pontosságát
Anyakönyvi hivatal megbízottja,
M. Curdoș, pecsét, aláírás
-
JELENTÉS
Dr. Bogdánfy szatmárnémeti pap, akit a Szekuritáté megfigyelt és el is fogott a vonaton, miközben kereste a pénzt, amit állítólag segélyként kapott olaszországi közvetítéssel az angloamerikaiaktól, de a Szekuritáté által keresett pénzösszeg nem került elő, ugyanis a pénz egy másik papnál volt a vonaton, éppen a szóban forgó vonaton.
Nevezett pap nagyváradi illetőségű, kapcsolatai vannak Szatmárnémetiben más személyekkel is, akik állítólag államellenes és kémszervezet tagjai, s akik az angloamerikaiak javára, Olaszországon keresztül, kémkednek. /NEMECSEK plébános Nagyváradról/
(géppel áthúzott szöveg)
RNK [Román Népköztársaság]
TERÜLETI KATONAI TÖRVÉNYSZÉK                              236/1953. sz. üi.
NAGYVÁRAD
RNK [Román Népköztársaság]
TERÜLETI KATONAI TÖRVÉNYSZÉK                              236/1953. sz. üi.
NAGYVÁRAD
259/1953. sz. ÍTÉLET
            Ma, 1953. április 24-én, a NAGYVÁRADI TERÜLETI KATONAI TÖRVÉNYSZÉK, amelynek tagjai:
ELNÖK:          LAZAR TUDORACE igazságügyi százados
TAGOK:         KASZA STEFAN főhadnagy
                                    COLCERIU SIMION hadnagy
KATONAI ÜGYÉSZ: MARCEL OLTEANU igazságügyi hadnagy
JEGYZŐ: ELENA SPIRIDON
Nyilvános ülésre összegyűltek, a katonai törvénykönyv (C. J. M.) 253. cikkelyének előírásai szerint, az esküjüket is a törvényben meghatározott formában tették le, az alábbi vádlottak ügyének tárgyalása céljából:
 1/ BOGDANFI CONSTANTIN, született 1911. február 21-én Târnabara községben, Jugoszláviában, Ignație és Aurelia fia, szakmája szerint római katolikus pap, a Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség volt titkára, vagyontalan, társadalmi származása szerint középosztálybeli földműves, a múltban és jelenleg politikailag nem elkötelezett, magyar nemzetiségű, román állampolgárságú, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Szatmárnémeti, I. C. Frimu utca 2. sz. ‒ az ellene felhozott vád a hazaárulásban való bűnrészesség, amelyet büntetőjogilag a 191. cikkellyel kiegészült 121. cikkely ír elő és büntet.
            2/ SZEMES FRANCISC, született 1908. december 19-én, Csanáloson (Urziceni), Nagykároly rajonban, Nagybánya tartományban, Francisc és Emma fia, román állampolgár, magyar nemzetiségű, nőtlen, szakmáját tekintve római katolikus pap, társadalmi származása szerint kispolgár, vagyontalan, a múltban és jelenleg politikailag nem elkötelezett, 1949-ben 4 /négy/ hónap szabadságvesztésre ítélték tiltott határátlépési kísérlet miatt, utolsó lakhelye Máramarossziget, Libertății [Szabadság] tér 19. sz. ‒ az ellene felhozott vád a hazaárulásban való bűnrészesség, amelyet büntetőjogilag a 191. cikkellyel kiegészült 121. cikkely ír elő és büntet.
            3/ SIPOS FRANCISC, született 1916. október 8-án, Ioan és Emilia fia, társadalmi származását tekintve szegény földműves, szakmáját tekintve római katolikus pap, román állampolgár, magyar nemzetiségű, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Máramarossziget, I. C. Frimu utca 2. sz., az ellene felhozott vád feljelentés elmulasztása, amelyet büntetőjogilag a Büntető Törvénykönyv 228. cikkelye ír elő és büntet, a Btk. 1. cikkelyének alkalmazásával.
            4/ STRAFCIK ALEXANDRU, született 1902. október 26-án, Gheorghe és Sofia fia, szakmáját tekintve könyvelő, társadalmi származását tekintve kispolgár, magyar nemzetiségű, román állampolgár, büntetlen előéletű, politikailag nem elkötelezett, utolsó lakhelye Máramarossziget, Gh. Doja [Dózsa György] utca 49. sz., az ellene felhozott vád a hazaárulásban való bűnrészesség, amelyet büntetőjogilag a Büntető Törvénykönyv 123. cikkelyével kiegészült 121. cikkely ír elő és büntet, a Btk. 191. cikkelyéhez viszonyítva.
            5/ SCHEFFLER IOAN, született 1887. október 29-én, Mihai és Elena fia, szakmáját tekintve római katolikus püspök, társadalmi származását tekintve szegény földműves, vagyontalan, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Körösbánya, Brád rajon, Vajdahunyad tartomány, az ellene felhozott vád hazaárulás, amelyet a Büntető Törvénykönyv 191. cikkelye ír elő és büntet (...)
(…) a Szocialista Állam védelmének szükségességéből a forradalomellenes bűncselekményekkel szemben, ami lehetővé tette és teszi, hogy Népi Demokratikus Államunk fellépjen az osztályharc új formáiból született bűncselekmények ellen, lehetőséget biztosítva a bíróságoknak arra, hogy teljes szigorral alkalmazzák a büntető törvényeket az országunk proletáriátusa által kiharcolt forradalmi megvalósítások fejlesztése és megszilárdítása érdekében.
            Mivel a vádlott tudomással bírt Scheffler János vádlott forradalomellenes tevékenységéről, a Vatikán szolgálatába állított kémhálózat létrehozói és működtetői minőségéről, amelyhez passzívan viszonyult, és mivel a főbűn magas veszélyességi fokú, a törvényhozó úgy látta jónak, hogy azokat is megbüntesse, akik ilyen magatartást tanúsítanak, a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy e vádlott javára semmilyen enyhítő körülmény nem szól.
            Következésképpen:
A TÖRVÉNYSZÉK
A NÉP NEVÉBEN
ELHATÁROZZA:
 Egyhangúlag és az enyhítő körülmények figyelembe vételével elítéli a vádlottakat:
1/ BOGDANFI CONSTANTIN [Bogdánffy Szilárd – ford. megj.], aki született 1911. február 21-én, Ignație és Aurelia fia, szakmája szerint római katolikus pap, társadalmi származása szerint középosztálybeli földműves, vagyontalan, politikailag nem elkötelezett, magyar nemzetiségű, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Szatmárnémeti, I. C. Frimu utca 2. sz.
            ‒ 12 /tizenkét/ év kényszermunkára hazaárulásban való bűnrészesség miatt, amelyet bü