Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Strauss-Kahn, Dominique
2 tétel
2010. április 7.
Az IMF szította a válságot?
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szította a válságot tavaly Európa feltörekvő országaiban, hogy olyan helyzetet teremtsen, amelyben a térség kölcsönért fordul hozzá – vélte a cseh jegybank kormányzóhelyettese a Der Standard című osztrák újságnak adott interjúban.
Súlyos vádak. Mojmír Hampl szerint az IMF-esek teendőt kerestek maguknak„A Magyarországnak, Lettországnak, Ukrajnának és Romániának kölcsönt nyújtó IMF félremagyarázott adatokat, miközben az új vezetés alatt feladatot keresett magának” – mondta Mojmír Hampl. „Nevetséges, hogy elsősorban az IMF gyorsította fel a válságot” – hangoztatta Hampl, aki szerint ez „nyilvánvaló kísérlet volt arra, hogy az egész térségnek kölcsönt nyújtsanak”. „A válság előtt az IMF-nek gyakorlatilag nem volt ügyfele – részletezte a bankár. – A válsággal és Dominique Strauss-Kahn új vezetése alatt a pénzintézetnek új feladata lett és több forráshoz jutott.”
Zdenek Tuma, a Cseh Nemzeti Bank kormányzója ugyanakkor ellentmondott helyettesének, amikor a Reuters hírügynökség Hampl interjújáról kérdezte. „Hampl úrnak arra vonatkozó kijelentése, hogy az IMF gyorsította fel a válságot, a személyes véleménye volt. Ez nem a Cseh Nemzeti Bank álláspontja, és én sem osztom” – szögezte le Tuma a brit hírügynökség telefonos megkeresésére. „Az IMF olyan intézmény, amelynek feladata a bajba jutott országok megsegítése – hangsúlyozta Tuma. Az olyan országoknak, mint Lettország vagy Magyarország, strukturális gondjaik és pénzügyi problémáik vannak. Ez az az eset, amikor az IMF-nek közbe kellene lépni, és ez is történt.”
Krónika (Kolozsvár)
2013. július 16.
Románia újabb hitelszerződést akar, Budapest elűzné az IMF-et
Romániába érkezett tegnap Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, aki vizitje első napján Victor Ponta miniszterelnökkel találkozott a Victoria-palotában. Hazánk újabb elővigyázatossági hitelmegállapodást akar kötni a nemzetközi pénzintézettel.
Lagarde Bukarestből Litvániába fog utazni. A Victor Ponta miniszterelnökkel folytatott megbeszélés tegnap este lapzártakor még folyamatban volt. Ez a találkozó csak az első pont volt a vezérigazgató bukaresti programjában, amely szerint Lagarde az üzleti, az akadémiai szféra, valamint a civil társadalom képviselőivel is találkozni fog. Részt vesz egy konferencián, amelyen a régiónak egy új típusú gazdasági növekedéséről fog értekezni – olvasható a pénzintézet közleményében.
Lagarde nem az első IMF-vezérigazgató, aki hazánkba látogat, hiszen legutóbb Dominique Strauss-Kahn látogatott 2010-ben Romániába, 1990 és 1996 között pedig Michel Camdessus akkori vezérigazgató háromszor jött Romániába.
Victor Ponta már korábban kifejtette, hogy Románia egy újabb elővigyázatossági típusú hitelszerződés megkötésében reménykedik. Bizakodásának adott hangot, hogy Romániának jó feltételek mellett sikerül megkötni az újabb megállapodást, amely a harmadik lenne 2009 óta.
Lagarde látogatását követően szerdán az IMF küldöttsége érkezik Bukarestbe, amellyel a kormány várhatóan részletes egyeztetéseket folytat a megállapodás feltételeiről. Hazánk a két évvel ezelőtt megkötött, 5,3 milliárd euró értékű, többoldalú nemzetközi elővigyázatossági típusú hitelszerződést csak úgy tudta lezárni, hogy bizonyos feltételként szabott paraméterektől a nemzetközi hitelezők eltekintettek, ezeket ugyanis Románia nem tudta teljesíteni. A két legfőbb mulasztást az állami vállalatok privatizálása, valamint az állami tartozások csökkentésének terén jegyezték.
Miközben Románia újabb IMF-hitelért folyamodik, Magyarország folytatja a washingtoni pénzintézet ellen indított harcát. Tegnap Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke levelet írt Lagarde-nak, amelyben az IMF budapesti irodájának a bezárását kezdeményezte. Romániában is akadnak a nemzetközi szervezetnek bírálói, Florin Ciţu közgazdász nyílt levélben kérte az IMF vezérigazgatóját, hogy ne kössenek újabb hitelmegállapodást Romániával, mert a román hatóságok csak mímelték eddig a reformintézkedéseket, és az IMF asszisztált ebben, elnézte a sorozatos mulasztásokat. Ciţu szerint a román gazdaság csak akkor kerülhet ismét növekedési pályára, ha Románia nem köt újabb hitelmegállapodást az IMF-fel.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár)