Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Stocker, Martha
5 tétel
2013. február 28.
FUEN: a nézeteltéréseket nem a kisebbségek kárára kell lefolytatni
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) aggódik a Budapest és Bukarest között, a térség médiájában megjelenített, úgynevezett „zászlóháborúban” kirobbant konfrontáció miatt.
„Nem fogadhatjuk el a román kormány álláspontját. Természetesen Romániának engedélyeznie kell a székelyek számára zászlójuk használatát - nem utolsó sorban a hivatalos épületeken. Európai kisebbségi jogi távlatból minden más megoldás elégtelen volna” - fogalmaz a közleményben a FUEN dél-tiroli alelnöke.
Martha Stocker nyilatkozatában hozzáteszi: ilyen kérdésekben, a kisebbségek védelmezőjeként, az Európai Uniónak kötelessége volna közbelépni és támogatni a kisebbségek álláspontját. A FUEN a továbbiakban megállapítja: a budapesti és bukaresti kormányok számára világossá kell tenni, hogy egy ilyen vitát nem a kisebbségek kárára kell folytatni. A közlemény ugyanakkor kitér a zászlóháború történetére és megállapítja, hogy a román hatóságoknak a székely zászló betiltására irányuló kísérletei erős tiltakozást váltottak ki a magyarországi FIDESZ kormányból, ezzel Budapest nemzetközi konfliktus szintjére emelte a kétoldalú viszonyban felvetett kérdést. A FIDESZ gyakran a határon túli magyarok szószólójaként lép fel, amely Magyarország és Románia viszonylatában különösképpen kényes, hiszen Budapest olyan témákat tart napirendjén, amelyek nem minden esetben esnek egybe a romániai magyarság legitim képviseletének érdekeivel - áll a FUEN dokumentumában.
Az európai kisebbségek ernyőszervezete erőteljesen támogatja a romániai magyarság közösségi és politikai érdekképviseletét ellátó RMDSZ-t és több évtizedes kisebbségvédelmi politikáját. A most zajló román-magyar kisebbségi nézeteltérések ismét rávetítenek, arra, hogy Európának foglalkoznia kell a nemzeti kisebbségek kéréskörével, úgy ahogy azt a FUEN és partnerei - köztük az RMDSZ - a készülő kisebbségi európai polgári kezdeményezéssel célozzák - írja a FUEN kedden nyilvánosságra hozott közleménye.
Nyugati Jelen (Arad),
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) aggódik a Budapest és Bukarest között, a térség médiájában megjelenített, úgynevezett „zászlóháborúban” kirobbant konfrontáció miatt.
„Nem fogadhatjuk el a román kormány álláspontját. Természetesen Romániának engedélyeznie kell a székelyek számára zászlójuk használatát - nem utolsó sorban a hivatalos épületeken. Európai kisebbségi jogi távlatból minden más megoldás elégtelen volna” - fogalmaz a közleményben a FUEN dél-tiroli alelnöke.
Martha Stocker nyilatkozatában hozzáteszi: ilyen kérdésekben, a kisebbségek védelmezőjeként, az Európai Uniónak kötelessége volna közbelépni és támogatni a kisebbségek álláspontját. A FUEN a továbbiakban megállapítja: a budapesti és bukaresti kormányok számára világossá kell tenni, hogy egy ilyen vitát nem a kisebbségek kárára kell folytatni. A közlemény ugyanakkor kitér a zászlóháború történetére és megállapítja, hogy a román hatóságoknak a székely zászló betiltására irányuló kísérletei erős tiltakozást váltottak ki a magyarországi FIDESZ kormányból, ezzel Budapest nemzetközi konfliktus szintjére emelte a kétoldalú viszonyban felvetett kérdést. A FIDESZ gyakran a határon túli magyarok szószólójaként lép fel, amely Magyarország és Románia viszonylatában különösképpen kényes, hiszen Budapest olyan témákat tart napirendjén, amelyek nem minden esetben esnek egybe a romániai magyarság legitim képviseletének érdekeivel - áll a FUEN dokumentumában.
Az európai kisebbségek ernyőszervezete erőteljesen támogatja a romániai magyarság közösségi és politikai érdekképviseletét ellátó RMDSZ-t és több évtizedes kisebbségvédelmi politikáját. A most zajló román-magyar kisebbségi nézeteltérések ismét rávetítenek, arra, hogy Európának foglalkoznia kell a nemzeti kisebbségek kéréskörével, úgy ahogy azt a FUEN és partnerei - köztük az RMDSZ - a készülő kisebbségi európai polgári kezdeményezéssel célozzák - írja a FUEN kedden nyilvánosságra hozott közleménye.
Nyugati Jelen (Arad),
2013. március 1.
FUEN: használható a székely zászló
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) aggodalmát fejezte ki a zászlóügy kapcsán kialakult román–magyar vita miatt, és kijelentette, az államoknak nem szabad a kisebbségek kárára vitatkozni. A FUEN szerint elfogadhatatlan a székely zászló használatának romániai tiltása.
Az európai nemzeti kisebbségek ernyőszervezete – az egyik közösségi portálon elérhető nyilatkozatában – összefoglalta a román–magyar zászlóháború történetét. A 32 európai ország 94 szervezetét tömörítő FUEN megállapította, hogy a román hatóságoknak a székely zászló betiltására irányuló kísérletei erős tiltakozást váltottak ki a magyarországi Fidesz-kormányból, s ezzel Budapest nemzetközi szintre emelte a kérdést.
A Martha Stocker, a FUEN dél-tiroli alelnöke által aláírt nyilatkozat szerint elfogadhatatlan a székely zászló használatának romániai tiltása. „Romániának engedélyeznie kell a székelyek számára zászlójuk használatát – beleértve a hivatalos épületeket is. Európai kisebbségi jogi távlatból minden más megoldás elégtelen volna” – fogalmazott a FUEN alelnöke. Hozzátette: ilyen kérdésekben az Európai Uniónak a kisebbségek védelmezőjeként kellene fellépnie. „A budapesti és bukaresti kormányok számára világossá kell tenni, hogy egy ilyen vita nem szabad a kisebbségek kárára váljon” – fogalmazott az alelnök.
A FUEN jelezte: támogatja a romániai magyarság közösségi és politikai érdekképviseletét ellátó RMDSZ-t és annak több évtizedes kisebbségvédelmi politikáját. Az ernyőszervezet szerint a most zajló román–magyar nézeteltérések ismét rávilágítanak arra, hogy Európának foglalkoznia kell a nemzeti kisebbségek kérdéskörével, úgy ahogy azt a FUEN és partnerei – köztük az RMDSZ – a készülő kisebbségi európai polgári kezdeményezéssel célozzák.
Szabadság (Kolozsvár),
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) aggodalmát fejezte ki a zászlóügy kapcsán kialakult román–magyar vita miatt, és kijelentette, az államoknak nem szabad a kisebbségek kárára vitatkozni. A FUEN szerint elfogadhatatlan a székely zászló használatának romániai tiltása.
Az európai nemzeti kisebbségek ernyőszervezete – az egyik közösségi portálon elérhető nyilatkozatában – összefoglalta a román–magyar zászlóháború történetét. A 32 európai ország 94 szervezetét tömörítő FUEN megállapította, hogy a román hatóságoknak a székely zászló betiltására irányuló kísérletei erős tiltakozást váltottak ki a magyarországi Fidesz-kormányból, s ezzel Budapest nemzetközi szintre emelte a kérdést.
A Martha Stocker, a FUEN dél-tiroli alelnöke által aláírt nyilatkozat szerint elfogadhatatlan a székely zászló használatának romániai tiltása. „Romániának engedélyeznie kell a székelyek számára zászlójuk használatát – beleértve a hivatalos épületeket is. Európai kisebbségi jogi távlatból minden más megoldás elégtelen volna” – fogalmazott a FUEN alelnöke. Hozzátette: ilyen kérdésekben az Európai Uniónak a kisebbségek védelmezőjeként kellene fellépnie. „A budapesti és bukaresti kormányok számára világossá kell tenni, hogy egy ilyen vita nem szabad a kisebbségek kárára váljon” – fogalmazott az alelnök.
A FUEN jelezte: támogatja a romániai magyarság közösségi és politikai érdekképviseletét ellátó RMDSZ-t és annak több évtizedes kisebbségvédelmi politikáját. Az ernyőszervezet szerint a most zajló román–magyar nézeteltérések ismét rávilágítanak arra, hogy Európának foglalkoznia kell a nemzeti kisebbségek kérdéskörével, úgy ahogy azt a FUEN és partnerei – köztük az RMDSZ – a készülő kisebbségi európai polgári kezdeményezéssel célozzák.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. május 25.
Kisebbségi európai polgári kezdeményezés
Európában 100 millió olyan ember él, aki tagja egy őshonos nemzeti közösségnek, vagy kontinensünk körülbelül 60 regionális és kisebbségi nyelvének egyikét beszéli. Ez azt jelenti, hogy minden hetedik európai polgár valamely európai kisebbséghez tartozik. Az Európai Unióban nem kevesebb, mint 40 millió ember beszél más nyelvet, mint országa hivatalos nyelve, hangzott el tegnap a Bernády Házban, ahol Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, valamint a FUEN igazgatója, Jan Diedrichsen közös sajtótájékoztatón ismertette a kisebbségi európai polgári kezdeményezést.
Ugyanitt mutatták be Martha Stocker, a Dél-tiroli Néppárt alelnöke könyvének magyar nyelvű kiadását, amely a dél-tiroli önrendelkezés kivívásának útját ismerteti.
Az RMDSZ politikai alelnöke bejelentette, hogy két nappal ezelőtt elindították a polgári kezdeményezést. Az RMDSZ 2011-ben hozott egy határozatot erről, mára pedig hét európai reprezentatív személyiség vállalja ezt a kezdeményezést hét országból. Az RMDSZ a partnerekkel és a FUEN- nel, a 94 kisebbségi szervezetet tömörítő ernyőszervezettel közösen felvállalta, hogy június végéig véglegesítik a hatpontos intézkedéscsomag szövegét. Ezt azért tartják szükségesnek, mert a Lisszaboni Szerződésben jelenleg csak egy fél mondat tér ki a nemzeti kisebbségekre, és az Európai Unió is többet foglalkozik az uborka görbületi szögével, mint az őshonos kisebbségekkel.
A Minority SafePack csomag hat területen kér új, konkrét intézkedéseket az Európai Uniótól: 1. regionális és kisebbségi nyelvek, oktatás, művelődés és kulturális sokszínűség, 2. regionális politika, 3. közképviselet és a civil szervezetek bevonása, 4. esélyegyenlőség és diszkrimináció- mentesség, 5. audiovizuális média és digitális tartalom, 6. a kisebbségi közösségek regionális és állami támogatása.
Alapító tagok: Luis Durnwalder, a dél-tiroli tartomány kormányzója, Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöke, Karl-Heinz Lambertz, a belgiumi német közösség miniszterelnöke, Anke Spoorendonk, Schleswig- Holstein tartomány igazságügyi, művelődési és Európa-ügyi minisztere, Jannewietske de Vries, a Nyelvi Sokszínűséget Támogató Hálózat (NPLD) elnöke, Valentin Inzko, az ENSZ bosznia-hercegovinai főképviselője, a karintiai Szlovének Nemzeti Tanácsának elnöke, valamint Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
A kezdeményezést hivatalosan a FUEN júniusban, a dél-tiroli Brixenben tartandó kongresszusán indítják el, ezt követően jegyzik be az Európai Bizottságnál.
Az aláírásgyűjtési kampány 2013 nyarán kezdődik és 2014 nyarán ér véget, egy időben az európai parlamenti választásokkal. Az Európai Parlamentben rendezett közmeghallgatás és az Európai Bizottság válasza 2014 őszére várható.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Európában 100 millió olyan ember él, aki tagja egy őshonos nemzeti közösségnek, vagy kontinensünk körülbelül 60 regionális és kisebbségi nyelvének egyikét beszéli. Ez azt jelenti, hogy minden hetedik európai polgár valamely európai kisebbséghez tartozik. Az Európai Unióban nem kevesebb, mint 40 millió ember beszél más nyelvet, mint országa hivatalos nyelve, hangzott el tegnap a Bernády Házban, ahol Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, valamint a FUEN igazgatója, Jan Diedrichsen közös sajtótájékoztatón ismertette a kisebbségi európai polgári kezdeményezést.
Ugyanitt mutatták be Martha Stocker, a Dél-tiroli Néppárt alelnöke könyvének magyar nyelvű kiadását, amely a dél-tiroli önrendelkezés kivívásának útját ismerteti.
Az RMDSZ politikai alelnöke bejelentette, hogy két nappal ezelőtt elindították a polgári kezdeményezést. Az RMDSZ 2011-ben hozott egy határozatot erről, mára pedig hét európai reprezentatív személyiség vállalja ezt a kezdeményezést hét országból. Az RMDSZ a partnerekkel és a FUEN- nel, a 94 kisebbségi szervezetet tömörítő ernyőszervezettel közösen felvállalta, hogy június végéig véglegesítik a hatpontos intézkedéscsomag szövegét. Ezt azért tartják szükségesnek, mert a Lisszaboni Szerződésben jelenleg csak egy fél mondat tér ki a nemzeti kisebbségekre, és az Európai Unió is többet foglalkozik az uborka görbületi szögével, mint az őshonos kisebbségekkel.
A Minority SafePack csomag hat területen kér új, konkrét intézkedéseket az Európai Uniótól: 1. regionális és kisebbségi nyelvek, oktatás, művelődés és kulturális sokszínűség, 2. regionális politika, 3. közképviselet és a civil szervezetek bevonása, 4. esélyegyenlőség és diszkrimináció- mentesség, 5. audiovizuális média és digitális tartalom, 6. a kisebbségi közösségek regionális és állami támogatása.
Alapító tagok: Luis Durnwalder, a dél-tiroli tartomány kormányzója, Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöke, Karl-Heinz Lambertz, a belgiumi német közösség miniszterelnöke, Anke Spoorendonk, Schleswig- Holstein tartomány igazságügyi, művelődési és Európa-ügyi minisztere, Jannewietske de Vries, a Nyelvi Sokszínűséget Támogató Hálózat (NPLD) elnöke, Valentin Inzko, az ENSZ bosznia-hercegovinai főképviselője, a karintiai Szlovének Nemzeti Tanácsának elnöke, valamint Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
A kezdeményezést hivatalosan a FUEN júniusban, a dél-tiroli Brixenben tartandó kongresszusán indítják el, ezt követően jegyzik be az Európai Bizottságnál.
Az aláírásgyűjtési kampány 2013 nyarán kezdődik és 2014 nyarán ér véget, egy időben az európai parlamenti választásokkal. Az Európai Parlamentben rendezett közmeghallgatás és az Európai Bizottság válasza 2014 őszére várható.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2013. május 25.
Dél-tiroli autonómia: követendő példa Erdély számára
Bemutatták Martha Stocker A Mi történelmünk. Dél-Tirol 1914 és 1992 között című könyvét péntek délután Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában. A könyv szerzőjét az esemény házigazdája Kelemen Hunor mutatta be, kiemelve, hogy az író történészként objektíven szemléli és ismerteti a tartomány történelmét, míg aktív politikusként egyszerűségre, közérthetőségre törekszik. Az RMDSZ elnöke megköszönte a szerzőnek, hogy lehetővé tette a könyv magyar nyelvre való fordítását, hasonlóképpen a fordítókat – Balogh F. Andrást és Daróczi Boglárkát – dicsérő szavakkal illette.
Hasonlóságok, közös vonások
A szövetségi elnök a könyv fontosságát abban látja, hogy az 1990-es évek elejétől az erdélyi magyarok példaértékűnek tartották a dél-tiroli autonómiát, ami 1992 óta még inkább fokozódott. „Nagyon sokat hallottunk róla, sokszor és sokat hivatkoztunk a dél-tiroli autonómiára, nemcsak magára az intézményes s politikai megoldásra, hanem arra az útra is, amely az autonómiáig vezetett. De nem vagyok meggyőződve arról, hogy ismertük pontosan a dél-tiroli autonómiát, illetve az odáig vezető utat. Ez nagyon sokszor bebizonyosodott az elmúlt esztendőben. Ezért úgy gondolom, hogy egyfajta hiánypótlás az erdélyi magyarok és a politikusok számára ez a könyv” – részletezte az elnök, aki fontos lépésnek nevezte ennek magyar nyelvre való fordítását. „Le kellene fordíttatnunk román nyelvre is. Biztos vagyok abban, hogy meg fogjuk találni azokat a forrásokat és lehetőségeket, amelyek majd lehetővé teszik ezt. Fontosnak tartanám, hogy a román közvélemény is megismerje a dél-tiroli autonómiát, amely modellértékűnek tekinthető” – fejtette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke azért tartja modellértékűnek ezt az autonómiát, mert „ebben a néhány évtizedes dél-tiroli történetben sok-sok olyan momentum van, amelyek megfelelőjét valamilyen formában, Erdélyben is megtaláljuk”. Kelemen felhívta a figyelmet arra, hogy az első világháború és az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása számunkra sem ismeretlen, illetve következmény nélküli történelmi esemény. „A békeszerződést követően hasonló dolgok történtek velünk is, mint a dél-tiroli osztrákokkal, német ajkú lakosokkal. A két világháború között ott is elkezdődött az olaszosítás, a homogenizálási törekvések. Az erdélyi magyarságnak is hasonló tapasztalatokban volt része” – mondta Kelemen Hunor. Tanulságosnak nevezte az autonómiáig vezető utat, ugyanis szerinte ebből olyan következtetéseket vonhatunk le, amelyeket az erdélyi autonómia-törekvés során is felhasználhatunk. A szövetségi elnök szerint érveket, módszert és technikát tanulhatunk, amelyet a dél-tiroli németajkú közösség hosszú évtizedeken keresztül, de sikeresen tudott alkalmazni az olasz hatalommal, amikor pedig nem sikerült eredményre jutni, akkor az osztrák kormánnyal, a kétoldalú tárgyalásoknak az elkezdésével, valamint olyan nemzetközi intézmények bevonásával, mint az ENSZ.
Az autonómiához vezető út
Martha Stocker, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke, a dél-tiroli néppárt alelnöke bemutatva a könyvet felelevenítette a múlt történéseit, ugyanakkor az előttük álló feladatokat is ismertette. Üdvözölte a szövetségi elnök azon ötletét, hogy román nyelvre is lefordítsák a könyvet, hiszen miután megírta, neki is az volt az első gondolata, le kell fordítani olaszra. Hangsúlyozta: könyvét azért indítja az első világháború pillanatától, az osztrák-magyar monarchia szétesésétől, amely sok európai kisebbség számára közös tapasztalat, mert fontos, hogy a fiatalok megismerjék a gyökereiket. Sok iskolába hívják történelemórára, amit nemcsak azzal indokol, hogy történész és gyakorló politikus egyben, hanem azzal is, hogy sikerült átfogóan, logikus és letisztult formában, tömören megírni a könyvet.
Rávilágított arra, hogy a két világháború közti időszak volt a népe számára a legrosszabb korszak, akkor tapasztalták meg azt az asszimilációs folyamatot, amely magába foglalta a helységnevek olaszra való változtatását, az olasz nyelv hivatalos nyelvként való bevezetését, illetve ekkor sok műemléküket elszállították, és azok helyére olaszokat helyeztek. Egy másik jelenség, hogy a német többségű dél-tiroli területeken az olasz fasiszta hatalom szerette volna, ha a németajkú csoport kisebbségbe kerül, és ennek érdekében olasz ajkú lakosokat telepítettek oda – magyarázta Martha Stocker. A következő nehéz pillanatot Hitlernek és Mussolininek köszönhették, amikor a dél-tiroli németeknek választaniuk kellett, hogy otthon maradnak és asszimilálódnak, vagy áttelepülnek valamely német ajkú országba. Annak ellenére, hogy a dél-tiroliak 86 százalékának szándékában állt áttelepedni, végül 75 ezren hagyták el a tartományt, amelyből 25 ezren a második világháború után visszaköltöztek.
A második világháború után önrendelkezésre törekedtek, és kérték, hogy Dél-Tirolt csatolják vissza Ausztriához, ami nyilván lehetetlen volt. Született azonban egy párizsi egyezmény Ausztria és Olaszország között, amely az alapja lett a mai dél-tiroli autonómia intézményének – részletezte. Az első autonómiaforma nemcsak Dél-Tirolra vonatkozott, hanem Trentino tartományra is, ilyenformán az olaszok voltak többségben, így a tartomány ugyan autonómiát élvezett, de a többségben lévő olaszok döntöttek mindenben, hiszen az első regionális parlamentben a német ajkú képviselők száma csupán 28,3 százalék volt. Ekkor az iparban a közigazgatásban csak olaszok találtak munkahelyet, és a lakásvásárlás is csak számukra volt megvalósítható, így a német fiatalok közül sokan mentek el Németországba, Ausztriába vagy Svájcba munkát keresni, és olaszok özönlöttek a tartományba.
Felkelteni a világ figyelmét
Az olasz kormány politikájának köszönhetően 1957-ben a Sigsmundskron kastélyában 35 ezer ember tüntetett azért, hogy a Dél-Tirol Tartományt leválasszák Trentinóról. „Nyilván az olasz kormány mindaddig nem hajlott arra, hogy megadja ezt a fajta autonómiát, amíg Ausztria fel nem vetette Dél-Tirol problémáját az ENSZ előtt – és tulajdonképpen ez volt a legfontosabb lépés ebben a történetben” – tette hozzá. A helyzetünket a világ előtt is láthatóvá kellett tenni, ezért a fiatalok szervezkedésbe kezdtek, és bombamerényleteket hajtottak végre. Azt viszont kiemelte, hogy ezek minden alkalommal oszlopok ellen elkövetett merényletek voltak, és nagyon fontos volt az emberélet tisztelete.
Olaszországban alakult egy vegyes olasz és dél-tiroli bizottság, amely kidolgozta a majdani autonómiát bevezető intézkedéseket, de ezeket minden alkalommal Ausztriának is jóvá kellett hagynia. Stocker abban látja a dél-tiroli autonómia erősségét, hogy a folyamatokat végig figyelemmel követte Ausztria, és kedvezőtlen intézkedések esetén a nemzetközi közvélemény elé léphetett volna. 1972-ben megszületett egy 137 intézkedést tartalmazó autonómiacsomag, amelyet a következő húsz évben gyakorlatba is ültettek. Ez alapján az olaszok módosították saját törvényeiket, illetve saját alkotmányukat is úgy, hogy 1992-re a dél-tiroliak elmondhatták: kulturális, illetve területi autonómiájuk lett.
„A történések természetszerűleg 1992 után is folytatódtak, ellenben én ezen a ponton befejeztem munkámat. Először is az autonómia-vita lezárása mérföldkőnek tűnt számomra, még ha az önrendelkezés kiteljesedése csak ezután következett’ – írja Martha Stocker könyvének utószavában. „Másodsorban nem könnyű a közelmúlt történéseit a ma és a jövő szempontjából megítélni, bizonyos történelmi távlatra van szükség. A harmadik érvem pedig arról szól, hogy politikusként része vagyok egy rendszernek, nagyon szorosan kapcsolódom a napi történésekhez, ezért esetemben hiányzik a megfelelő rálátás” – vallja be szerényen a szerző.
HÁROMSZÉKI ESZTER
Nyugati Jelen (Arad)
Bemutatták Martha Stocker A Mi történelmünk. Dél-Tirol 1914 és 1992 között című könyvét péntek délután Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában. A könyv szerzőjét az esemény házigazdája Kelemen Hunor mutatta be, kiemelve, hogy az író történészként objektíven szemléli és ismerteti a tartomány történelmét, míg aktív politikusként egyszerűségre, közérthetőségre törekszik. Az RMDSZ elnöke megköszönte a szerzőnek, hogy lehetővé tette a könyv magyar nyelvre való fordítását, hasonlóképpen a fordítókat – Balogh F. Andrást és Daróczi Boglárkát – dicsérő szavakkal illette.
Hasonlóságok, közös vonások
A szövetségi elnök a könyv fontosságát abban látja, hogy az 1990-es évek elejétől az erdélyi magyarok példaértékűnek tartották a dél-tiroli autonómiát, ami 1992 óta még inkább fokozódott. „Nagyon sokat hallottunk róla, sokszor és sokat hivatkoztunk a dél-tiroli autonómiára, nemcsak magára az intézményes s politikai megoldásra, hanem arra az útra is, amely az autonómiáig vezetett. De nem vagyok meggyőződve arról, hogy ismertük pontosan a dél-tiroli autonómiát, illetve az odáig vezető utat. Ez nagyon sokszor bebizonyosodott az elmúlt esztendőben. Ezért úgy gondolom, hogy egyfajta hiánypótlás az erdélyi magyarok és a politikusok számára ez a könyv” – részletezte az elnök, aki fontos lépésnek nevezte ennek magyar nyelvre való fordítását. „Le kellene fordíttatnunk román nyelvre is. Biztos vagyok abban, hogy meg fogjuk találni azokat a forrásokat és lehetőségeket, amelyek majd lehetővé teszik ezt. Fontosnak tartanám, hogy a román közvélemény is megismerje a dél-tiroli autonómiát, amely modellértékűnek tekinthető” – fejtette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke azért tartja modellértékűnek ezt az autonómiát, mert „ebben a néhány évtizedes dél-tiroli történetben sok-sok olyan momentum van, amelyek megfelelőjét valamilyen formában, Erdélyben is megtaláljuk”. Kelemen felhívta a figyelmet arra, hogy az első világháború és az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása számunkra sem ismeretlen, illetve következmény nélküli történelmi esemény. „A békeszerződést követően hasonló dolgok történtek velünk is, mint a dél-tiroli osztrákokkal, német ajkú lakosokkal. A két világháború között ott is elkezdődött az olaszosítás, a homogenizálási törekvések. Az erdélyi magyarságnak is hasonló tapasztalatokban volt része” – mondta Kelemen Hunor. Tanulságosnak nevezte az autonómiáig vezető utat, ugyanis szerinte ebből olyan következtetéseket vonhatunk le, amelyeket az erdélyi autonómia-törekvés során is felhasználhatunk. A szövetségi elnök szerint érveket, módszert és technikát tanulhatunk, amelyet a dél-tiroli németajkú közösség hosszú évtizedeken keresztül, de sikeresen tudott alkalmazni az olasz hatalommal, amikor pedig nem sikerült eredményre jutni, akkor az osztrák kormánnyal, a kétoldalú tárgyalásoknak az elkezdésével, valamint olyan nemzetközi intézmények bevonásával, mint az ENSZ.
Az autonómiához vezető út
Martha Stocker, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke, a dél-tiroli néppárt alelnöke bemutatva a könyvet felelevenítette a múlt történéseit, ugyanakkor az előttük álló feladatokat is ismertette. Üdvözölte a szövetségi elnök azon ötletét, hogy román nyelvre is lefordítsák a könyvet, hiszen miután megírta, neki is az volt az első gondolata, le kell fordítani olaszra. Hangsúlyozta: könyvét azért indítja az első világháború pillanatától, az osztrák-magyar monarchia szétesésétől, amely sok európai kisebbség számára közös tapasztalat, mert fontos, hogy a fiatalok megismerjék a gyökereiket. Sok iskolába hívják történelemórára, amit nemcsak azzal indokol, hogy történész és gyakorló politikus egyben, hanem azzal is, hogy sikerült átfogóan, logikus és letisztult formában, tömören megírni a könyvet.
Rávilágított arra, hogy a két világháború közti időszak volt a népe számára a legrosszabb korszak, akkor tapasztalták meg azt az asszimilációs folyamatot, amely magába foglalta a helységnevek olaszra való változtatását, az olasz nyelv hivatalos nyelvként való bevezetését, illetve ekkor sok műemléküket elszállították, és azok helyére olaszokat helyeztek. Egy másik jelenség, hogy a német többségű dél-tiroli területeken az olasz fasiszta hatalom szerette volna, ha a németajkú csoport kisebbségbe kerül, és ennek érdekében olasz ajkú lakosokat telepítettek oda – magyarázta Martha Stocker. A következő nehéz pillanatot Hitlernek és Mussolininek köszönhették, amikor a dél-tiroli németeknek választaniuk kellett, hogy otthon maradnak és asszimilálódnak, vagy áttelepülnek valamely német ajkú országba. Annak ellenére, hogy a dél-tiroliak 86 százalékának szándékában állt áttelepedni, végül 75 ezren hagyták el a tartományt, amelyből 25 ezren a második világháború után visszaköltöztek.
A második világháború után önrendelkezésre törekedtek, és kérték, hogy Dél-Tirolt csatolják vissza Ausztriához, ami nyilván lehetetlen volt. Született azonban egy párizsi egyezmény Ausztria és Olaszország között, amely az alapja lett a mai dél-tiroli autonómia intézményének – részletezte. Az első autonómiaforma nemcsak Dél-Tirolra vonatkozott, hanem Trentino tartományra is, ilyenformán az olaszok voltak többségben, így a tartomány ugyan autonómiát élvezett, de a többségben lévő olaszok döntöttek mindenben, hiszen az első regionális parlamentben a német ajkú képviselők száma csupán 28,3 százalék volt. Ekkor az iparban a közigazgatásban csak olaszok találtak munkahelyet, és a lakásvásárlás is csak számukra volt megvalósítható, így a német fiatalok közül sokan mentek el Németországba, Ausztriába vagy Svájcba munkát keresni, és olaszok özönlöttek a tartományba.
Felkelteni a világ figyelmét
Az olasz kormány politikájának köszönhetően 1957-ben a Sigsmundskron kastélyában 35 ezer ember tüntetett azért, hogy a Dél-Tirol Tartományt leválasszák Trentinóról. „Nyilván az olasz kormány mindaddig nem hajlott arra, hogy megadja ezt a fajta autonómiát, amíg Ausztria fel nem vetette Dél-Tirol problémáját az ENSZ előtt – és tulajdonképpen ez volt a legfontosabb lépés ebben a történetben” – tette hozzá. A helyzetünket a világ előtt is láthatóvá kellett tenni, ezért a fiatalok szervezkedésbe kezdtek, és bombamerényleteket hajtottak végre. Azt viszont kiemelte, hogy ezek minden alkalommal oszlopok ellen elkövetett merényletek voltak, és nagyon fontos volt az emberélet tisztelete.
Olaszországban alakult egy vegyes olasz és dél-tiroli bizottság, amely kidolgozta a majdani autonómiát bevezető intézkedéseket, de ezeket minden alkalommal Ausztriának is jóvá kellett hagynia. Stocker abban látja a dél-tiroli autonómia erősségét, hogy a folyamatokat végig figyelemmel követte Ausztria, és kedvezőtlen intézkedések esetén a nemzetközi közvélemény elé léphetett volna. 1972-ben megszületett egy 137 intézkedést tartalmazó autonómiacsomag, amelyet a következő húsz évben gyakorlatba is ültettek. Ez alapján az olaszok módosították saját törvényeiket, illetve saját alkotmányukat is úgy, hogy 1992-re a dél-tiroliak elmondhatták: kulturális, illetve területi autonómiájuk lett.
„A történések természetszerűleg 1992 után is folytatódtak, ellenben én ezen a ponton befejeztem munkámat. Először is az autonómia-vita lezárása mérföldkőnek tűnt számomra, még ha az önrendelkezés kiteljesedése csak ezután következett’ – írja Martha Stocker könyvének utószavában. „Másodsorban nem könnyű a közelmúlt történéseit a ma és a jövő szempontjából megítélni, bizonyos történelmi távlatra van szükség. A harmadik érvem pedig arról szól, hogy politikusként része vagyok egy rendszernek, nagyon szorosan kapcsolódom a napi történésekhez, ezért esetemben hiányzik a megfelelő rálátás” – vallja be szerényen a szerző.
HÁROMSZÉKI ESZTER
Nyugati Jelen (Arad)
2016. július 16.
Európai őshonos nemzeti kisebbségek találkozója Dél-Tirolban
Összekötő kapocs Európa népei között
Sokan vagyunk, olyan 50 millióan, vagyis az EU lakosságának majdnem 10%-a, az általános közvélemény mégis keveset tud rólunk. Holott az őshonos nemzeti kisebbségek nemcsak, hogy évszázados gyökerekkel rendelkeznek, és jelentősen hozzájárultak szülőföldjük fejlődéséhez, de hidat is képeznek az országok között, hangsúlyozta Roland Psenner, a Bozen/Bolzanói Európai Kisebbségkutató Intézet igazgatója a kisebbségi napilapok egyesületének (MIDAS) dél-tiroli, júniusi éves közgyűlésén.
MIDAS, avagy a kisebbségek együttes hangja
Milyen módszerekkel lehetne felhívni Európa figyelmét az őshonos nemzeti kisebbségekre?
A kisebbségek helyzete nem oldódott meg példásan mindenütt, vannak közöttük olyanok, amelyeket az állam elismer, bizonyos mértékig fel is karol, jogaik bővítését azonban már megtorpedózza (főleg Kelet-Európában), de vannak olyan szerencsétlen sorsú nemzeti kisebbségek, amelyeket az állam üldöz, továbbra is teljes beolvasztásukat tekintve célnak (a franciaországi és görögországi nemzeti kisebbségek). A tágabb közvélemény még az őshonos kisebbségek és a bevándorlók között sem képes különbséget tenni.
Mit tehetnek ilyenkor az őshonos kisebbségek?
Évtizedes fegyveres függetlenségi harcukkal az ETA vagy az IRA ráirányította Európa figyelmét a baszkok, illetve írek nemzeti sérelmeire, de ez aligha tekinthető példaképnek. Legalábbis az 1919 óta Olaszországhoz tartozó dél-tiroli német/osztrák kisebbség vezetői szerint. Inkább a kisebbségi intézmények – mindenekelőtt a média – együttműködésével lehetne felhívni a többség figyelmét a kisebbségekre. Ezért alakult meg Bozen/Bolzanóban a helyi autonómia széles körű támogatásával az Európai Kisebbségkutató Intézet, s szintén ezért alakult meg 2000-ben dél-tiroli kezdeményezésre a kisebbségi napilapok európai egyesülete (angolul: European association of minority daily newspapers, rövíditve MIDAS).
A MIDAS székhelye azóta is Dél-Tirol autonóm tartomány fővárosában, Bozen/Bolzanóban van, költségvetésének jó 85%-át a dél-tiroli kormány biztosítja, a mAradék 15%-ot pedig maguk a kisebbségi napilapok dobják össze.
16 év alatt számos európai őshonos nemzeti kisebbségi nyelven kiadott újság csatlakozott a MIDAS-hoz, jelenleg 28 tagja van – olaszországi német nyelvű újságok, finnországi svéd nyelvűek, spanyolországi katalán és baszk napilapok, németországi dán és dániai német, litvániai lengyel és sok más. Magyarok immár öten vagyunk, a pozsonyi Új Szó, a Kolozsvári Szabadság, a Bihari Napló és a Nyugati Jelen után idén az újvidéki Magyar Szó is csatlakozott a MIDAS-hoz. Székely napilapok segítségével a több mint kétmilliós határon túli magyarság megelőzhetné a 300 000-s finnországi svéd kisebbséget, amelynek 6 napilapja tagja a MIDAS-nak. Amúgy Szlezák Edith, a pozsonyi magyar napilap főszerkesztője tölti be a MIDAS elnöki tisztségét. Éves közgyűléseit más-más helyszínen tartják, más-más kisebbség a házigazda. Tavaly például a horvátországi olasz kisebbség és napilapja, a Voce del popolo volt az Abbáziában szervezett rendezvény házigazdája, idén viszont maga a MIDAS lelke, húzóereje, a dél-tiroli német kisebbség volt a bozeni összejövetel házigazdája.
Egy darabka Ausztria Olaszországban
A Hunyad megyényi területű Dél-Tirol (németül: Südtirol, olaszul Alto Agide) a kisebbségi ügy mintapéldája. Közel 40 éve az alpesi hegyvidéken nemcsak az idegenforgalom lendítette fel irigylésre méltó szintre az életszínvonalat, de az őshonos németek/osztrákok és a bevándorolt olaszok kultúrájának és szellemiségének ötvöződése is példaértékű. Holott sokáig erre a vidékre a kibékíthetetlenségig eldurvult német–olasz ellenségeskedés volt a jellemző, amit a hatvanas években még a terrorizmus is megmérgezett.
Hogyan sikerült Európa egyik „problémás gyerekéből” éltanulót nevelni?
A bűvös „pedagógiai módszer” neve: etnikai alapú területi autonómia. Na és természetesen a – kihagyhatatlan – kölcsönös tisztelet, ismertette a történteket Elisabeth Alber, a kisebbségkutató intézet szakértője.
Az 1919-es önkényes határmódosításig Dél-Tirol évszázadokon keresztül Ausztriához tartozott, lakossága majdnem színtiszta német, az olaszok aránya 3% alatt volt. Sőt, a Dél-Tirol elnevezés sem létezett, senki sem tett különbséget az 1919 után is Ausztriában mAradt Észak-Tirol és az Olaszországhoz került Dél-Tirol között, az egész térséget egyszerűen Tirolnak nevezték. Mussolini idején azonban az erőszakos olaszosítás elképesztő méreteket öltött: bezártak minden német nyelvű iskolát, német intézményt, a német anyanyelv nyilvános használatát szigorúan büntették, a Tirol név említése pedig börtönbüntetéssel járt, s még a lakosság nevét is kényszerrel olaszra változtatták. Közben Olaszország többi részéről tömegesen telepítették be az olaszokat, hogy megváltozhassák az etnikai arányokat.
Az olasz fasizmus és német nácizmus traumája után 1946-ban Ausztria és Olaszország megegyezett a kisebbségi jogok biztosításáról és a területi autonómiáról. Utóbbi azonban papíron mAradt, emiatt került sor 1961 és 1964 között több terrorcselekményre a kisebbség részéről. A teljes kétnyelvűséget előíró dél-tiroli autonómia csak 1972 óta működik, s 1989 kibővült óta az etnikai kvótákkal.
Dél-Tirol, az egész Európában csodált alpesi modell
Manapság Dél-Tirol szigorúan kétnyelvű tartomány Olaszországon belül, ahol a német és az olasz egyenrangúan hivatalos. 1989 óta a kétnyelvűség tett még egy lépést, miután a német ugyanúgy kötelező az olasz nyelvű iskolákban, mint az olasz a német nyelvűekben. Mindkettő kötelező a közalkalmazottak számára is: valamennyi közalkalmazotti tisztség betöltéséhez (beleértve a rendőrséget is) nyelvvizsgán kell átmennie mindenkinek, olaszból és németből egyaránt. A hatóságok általában elnézőek az anyanyelvvel kapcsolatosan, azaz a németeknek csupán olasz, az olaszoknak pedig német nyelvtudásukat kell bizonyítaniuk, az anyanyelvismeretet magától értetődőnek tartják. Ráadásul a tisztségek betöltésénél a két népcsoport számbeli arányait veszik figyelembe. Ez különösen érzékeny kérdés, mivel az olaszok lényegesen arányuk fölött voltak reprezentálva a hivatalokban és az igazságügyben, s ritka volt közöttük olyan, aki németül is tudott. A kötelező nyelvismeret 1989-es bevezetése óta javult a helyzet, s a német nyelv fokozatosan érvényesül, a lakosság arányához közelítve a korábban majdnem egynyelvű olasz rendőrségen és a bíróságokon is. Ennek nyomán 1992-ben Ausztria lemondott a dél-tiroli németség védnöki szerepéről, amit még az 1946-os államközi szerződés nyomán gyakorolt, s ami alapján a dél-tiroli autonómia kiépítéséhez Bozen Bécs hivatalos támogatására számíthatott. Amúgy ez volt az a híres védnökség, amire Tőkés László hivatkozott, s amiből akkora botrányt csaptak Bukarestben.
Tényleg német nyelvből vizsgáznak az olasz rendőrök? Bizony, magyarázza Günther Rautz, a kisebbségkutató intézet munkatársa.
Az etnikai arányokat valóban betartják a 70%-ban német/osztrák, 26%-ban olasz és 4%-ban ladin lakosságú tartományban?
Igyekeznek betartani, az adminisztráció egyre jobban közelít a nemzetiségi arányokhoz, noha a cél nem az, hogy a közigazgatásban, igazságügyben vagy rendőrségnél szigorúan 70-26-4 százalékos legyen a nemzetiségek képviselete, hanem az, hogy ne fordulhasson többé elő, hogy a német/osztrák többségű tartományban a közigazgatási apparátust majdnem kizárólag egynyelvű olaszokkal töltsék be. Ez volt évtizedeken keresztül az olaszosítás fő eszköze, magyarázza Toni Ebner, a bozeni Dolomiten című német nyelvű napilap főszerkesztője. Bozen/Bolzano, a százezer lakosú tartomány fővárosában az etnikai arányok ezért a tartományiak fordítja (olyan 70% olasz és 30% német), az olasz betelepítés főleg a városokba irányult.
A ladinok alpesi katlanokban évszázadokon keresztül elszigetelve éltek, osztrák fennhatóság alatt, s ezalatt újlatin nyelvűk külön utakon fejlődött, manapság ugyanannyira különálló az olasztól, mint a román vagy a francia. Latin eredetük ellenére a ladinok a dél-tiroli németséghez húznak, köztük is erős az osztrák-nosztalgia, és meglehetősen idegenkednek Olaszországtól.
Tényleg kétnyelvű Dél-Tirol 510 000-es teljes lakossága?
Nem egészen, az idősebb olaszok nem tudnak németül, s az alpesi színtiszta német lakosságú falvakban is előfordul, hogy az iskolában tanult olasz nyelvet csak törik, a gyakorlatban ugyanis nincs kivel használni. A fiatalabbak és a városi népesség zöme azonban valóban kétnyelvű, legyen szó németekről vagy olaszokról, válaszolt érdeklődésünkre Marc Röggla. A ladint nem oktatják a másik két népcsoportnak, viszont szinte minden ladin németül és olaszul is tud.
Amikor a siker is problémát okoz
Bozen/Bolzanóban és Dél-Tirolban mindenütt kétnyelvűség uralkodik, nemcsak a hivatalokban, közfeliratokon, hanem a magáncégeknél és az utcán is. A teraszokon pedig hol olasz kommentárral, hol német kommentárral megy a foci-Eb. Az egyik nap olasz zászlókat lobogtató, hangosan dudáló autók lepik el a várost, másnap osztrák zászlós fiatalok: a magyarázat egyszerű, előbbi napon Olaszország, később pedig Ausztria játszott az Eb-n, magyarázzák a házigazdák.
Dél-Tirol a kisebbségi kérdés mintapéldája lett, a lakosság pedig roppant magas életszínvonalnak örvend. Európa számos kisebbsége jár Dél-Tirolba a siker modelljét tanulmányozni – tudjuk, nem minden kisebbség rendelkezik akkora jogokkal, mint a dél-tiroli németség, hangsúlyozza álszerénység nélkül Elisabeth Alber. Amúgy a székelység is dél-tiroli mintára építené fel a székely autonómiát.
PAradox módon az autonómia révén Olaszország leggazdagabb tartományává fejlődött Dél-Tirol sikere az olasz állam berendezkedését is próbára teszi. A szomszédos gazdag olasz tartományok, főleg a Milánó központú Lombardia és a Velence központú Veneto hasonló autonómiát követelnek, mely révén a tartományok kezelnék a helyi jövedelmek 85%-t. Róma hallani sem akar Milánó és Velence követeléséről, az autonómia etnikai alapon jár, célja a nemzeti jelleg megőrzése, nem lehet alapja a gazdagok önzésének. Lombardia, Veneto és a többi gazdag észak-olasz tartomány lakossága színtiszta olasz, autonómia nem járhat nekik, szögezi le Róma. Ez még beláthatatlan következményekhez vezethet, az északiak gazdasági alapja nélkül Dél-Olaszország egyszerűen összeroppanna, Róma autonómia-ellenessége viszont komoly ellenszenvet vált ki Észak-Olaszországban, jelentősen felerősítve az elszakadás vágyát és az azt politikai céljává emelő Lega Norte (Északi Liga) választási támogatottságát, magyarázza Toni Ebner.
Migráció: feszültségszító a kisebbség és az anyaország között
Dél-Tirol kormánya számára azonban nem a Rómához való, már olajozottan működő viszony okoz fejfájást, hanem a Béccsel való viszony, amely egyre feszültebb. A migrációs hullám miatt. Annak megfékezésére Ausztria ugyanis kerítést (politikailag korrekt hivatalos bécsi elnevezés szerint: kapu oldalszárnnyal) épített az osztrák–olasz határon, ahol 2016 első negyedévében 28 000 migráns ment át illegálisan. Dél-Tirol kormánya elszántan ellenzi az Észak-Tiroltól való elzárást, határozottan követeli Bécstől a kerítés eltávolítását. „Hátunkba döfte a kést. Az anyaországunk. A Brenner-hágón 1919-ben önkényesen meghúzott, Tirolt mesterségesen kettévágó, a nemzet testét kettéhasító határ az igazságtalanság megtestesítője, számunkra örökké elfogadhatatlan mArad, és most éppen szeretett anyaországunk zárta le”, fakadt ki a diplomáciában szokatlan vehemenciával az európai kisebbségi sajtó képviselői előtt Martha Stöcker, Dél-Tirol népjóléti miniszter asszonya.
Főnöke, Arno Kompatscher, Dél-Tirol kormányfője visszafogottabb. Rómában is, Bécsben is külön-külön tárgyal, s közvetítőként részt vesz az Ausztria és Olaszország közötti kétoldalú tárgyalásokon is. Keserűen, de ő is elismeri, hogy könnyebb Rómában tárgyalni olaszul, mint Bécsben, édes anyanyelvén, legalábbis a migránsválság kezeléséről.
A muszlimok és színes bőrűek illegális migrációja azonban máshol is éket ver az anyaország és határon túli kisebbsége közé. Az olyan 50 000-es németországi dán kisebbség zokon vette, hogy a migránsözön miatt Dánia lezárta a német határt, s csak ellenőrzés után lehet azt átlépni. Az illegális bevándorlás két célpontja – Svédország és Németország – között fekvő Dánia ugyanis kemény intézkedéseket hozott a migránsok távol tartására, amit a németországi dán kisebbségi politikusok és sajtó kritizált, a németországihoz hasonló befogadóbb hozzáállást sürgetve. Ennek nyomán a koppenhágai politikában és sajtóban olyan hangok is megjelentek, melyek egyenesen nemzetárulással vádolták a németországi dán kisebbséget. „Teljesen leforráztak. Soha sem gondoltuk volna, hogy éppen az anyaországiak vádolnak nemzetárulással”, jegyezte meg keserűen Jörgen Möllekaer, a németországi Flensburgban (dánul Flensborg) megjelenő Flensborg Avis dán nyelvű napilap főszerkesztője.
Habsburg védnökség
A közgyűlésen természetesen díjazásra is sor került. A kisebbségek felkarolásáért a MIDAS minden évben az Otto von Habsburg-díjjal tünteti ki azt a többségi újságírót vagy sajtóterméket, aki/amely a kisebbségek és a többség, vagy a nemzetek közötti együttműködést, illetve a kisebbségek megismertetését felvállalja. A Habsburg uralkodói ház védnöksége kettős célt szolgál: egyrészt a kisebbségi ügyek fokozott nemzetközi hírneve, másrészt elismerés a Habsburgok következetes kisebbség-felkaroló munkájának.
Idén az Otto von Habsburg-díjat az ausztriai Karintia szövetségi tartomány közszolgálati televíziója kapta, amely egy egész éven keresztül Servus–Srečno–Ciao címen német–szlovén–olasz háromnyelvű sorozatot készített és sugárzott a három nemzetről, illetve azoknak a határ túloldalán lévő kisebbségeiről. A díjat őfensége Habsburg György, a díj névadójának fia adta át személyesen ünnepélyes körülmények között a híres fürdővárosban –Meran/Meranóban, Dél-Tirol második legnagyobb városa – rendezett gálaesten, Karintia és Dél-Tirol tartományok miniszterelnökei jelenlétében.
Köszöntő beszédében az utolsó osztrák császár és magyar király unokája több nyelven szólt a MIDAS-közgyűlés résztvevőihez: a német, angol és olasz nyelvű beszéd mellett a magyar kisebbségi sajtó képviselői tiszteletére külön magyarul is megszólalt. A magyar nyelv rendkívül fontos a Habsburg-ház számára, noha nem volt könnyű megtanulni, ismertette a helyzetet az amúgy Budapesten élő Habsburg György. Európai Parlamenti képviselőként édesapja, Habsburg Ottó minden évben magyar nyelvű beszédet tartott az EU-s fórumon, olyan időkben is, amikor a vasfüggöny mögött szenvedő Magyarország még nem is álmodhatott uniós csatlakozásról. Habsburg Ottó mégis magyarul szólalt fel az Európai Parlamentben, hogy tudassa a nyugatiakkal: Magyarország és a magyarok nélkül Európa nem lehet teljes.
Europeada, avagy miniatűr foci-Európa-bajnokság
A MIDAS-közgyűlést úgy időzítették, hogy egybeessen a kisebbségek labdarúgó-Európa-bajnokságával, az Europeadával, melyet Dél-Tirol másik városában, Bruneck/Brunicóban szerveztek 20 európai kisebbség csapatának a részvételével. Németországi dánok, krími tatárok, felvidéki és erdélyi magyarok, számos határon túli német kisebbség csapata, magyarországi cigányok és szlovákok csapata, horvátországi szerbek, vajdasági horvátok, franciaországi occitánok: összesen több mint 400 focista, valamennyien amatőrök, akik a vén kontinens szinte minden sarkából jöttek, sőt még Ázsia távol-keleti részéről is, az oroszországi német kisebbség csapatának egyik tagja Vlagyivosztokból érkezett!
Az Europeada az igazi Európa-bajnokság, nem a Franciaországban zajló, itt nem verekednek össze a szurkolók, terrorista merénylettől sem kell tartani, a pénz sem torzítja el a sportszellemet, itt csak a foci öröme és a nemzetek közös ünnepe jellemző, hangsúlyozta üdvözlő beszédében Arno Krompatscher, Dél-Tirol kormányfője. Nem ő volt az egyetlen, aki köszöntötte a focistákat, Karintia kormányfője, számos országos és EP-képviselő is felszólalt, erdélyi magyar részről például Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, valamint Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
Dél-Tirol kitett magáért a kisebbségi focibajnokság megszervezésénél: a hagyományos alpesi zenekar kíséretében valamennyi csapat felvonult Bruneck főterén – akárcsak az olimpián –, a helyi lakosság pedig lelkesen tapsolt. A legnagyobb tapsnak a házigazdák, a dél-tiroli németek/osztrákok csapata örvendett. Valamennyi csapat saját tartományi zászlaja alatt (occitánok, német kisebbségek, krími tatárok) vagy a nemzeti lobogóval (a németországi dánok például dán nemzeti zászlóval) vonultak fel. Csupán a mieink képeztek kivételt, az erdélyi magyarság csapata se nem székely, se nem magyar nemzeti lobogóval vonult fel, hanem RMDSZ-zászlóval! Szerencsére a többiek nem tudták, miről van szó, a fölöttébb kellemetlen meglepetés csupán az erdélyi magyar újságírókat érte. Pedig milyen nagyszerű alkalom lett volna Európa többi kisebbségével megismertetni a székely zászlót, mely körül odahaza akkora a felhajtás. A sportrendezvény egyik célja ugyanis éppen a kölcsönös megismerkedés volt.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)
Összekötő kapocs Európa népei között
Sokan vagyunk, olyan 50 millióan, vagyis az EU lakosságának majdnem 10%-a, az általános közvélemény mégis keveset tud rólunk. Holott az őshonos nemzeti kisebbségek nemcsak, hogy évszázados gyökerekkel rendelkeznek, és jelentősen hozzájárultak szülőföldjük fejlődéséhez, de hidat is képeznek az országok között, hangsúlyozta Roland Psenner, a Bozen/Bolzanói Európai Kisebbségkutató Intézet igazgatója a kisebbségi napilapok egyesületének (MIDAS) dél-tiroli, júniusi éves közgyűlésén.
MIDAS, avagy a kisebbségek együttes hangja
Milyen módszerekkel lehetne felhívni Európa figyelmét az őshonos nemzeti kisebbségekre?
A kisebbségek helyzete nem oldódott meg példásan mindenütt, vannak közöttük olyanok, amelyeket az állam elismer, bizonyos mértékig fel is karol, jogaik bővítését azonban már megtorpedózza (főleg Kelet-Európában), de vannak olyan szerencsétlen sorsú nemzeti kisebbségek, amelyeket az állam üldöz, továbbra is teljes beolvasztásukat tekintve célnak (a franciaországi és görögországi nemzeti kisebbségek). A tágabb közvélemény még az őshonos kisebbségek és a bevándorlók között sem képes különbséget tenni.
Mit tehetnek ilyenkor az őshonos kisebbségek?
Évtizedes fegyveres függetlenségi harcukkal az ETA vagy az IRA ráirányította Európa figyelmét a baszkok, illetve írek nemzeti sérelmeire, de ez aligha tekinthető példaképnek. Legalábbis az 1919 óta Olaszországhoz tartozó dél-tiroli német/osztrák kisebbség vezetői szerint. Inkább a kisebbségi intézmények – mindenekelőtt a média – együttműködésével lehetne felhívni a többség figyelmét a kisebbségekre. Ezért alakult meg Bozen/Bolzanóban a helyi autonómia széles körű támogatásával az Európai Kisebbségkutató Intézet, s szintén ezért alakult meg 2000-ben dél-tiroli kezdeményezésre a kisebbségi napilapok európai egyesülete (angolul: European association of minority daily newspapers, rövíditve MIDAS).
A MIDAS székhelye azóta is Dél-Tirol autonóm tartomány fővárosában, Bozen/Bolzanóban van, költségvetésének jó 85%-át a dél-tiroli kormány biztosítja, a mAradék 15%-ot pedig maguk a kisebbségi napilapok dobják össze.
16 év alatt számos európai őshonos nemzeti kisebbségi nyelven kiadott újság csatlakozott a MIDAS-hoz, jelenleg 28 tagja van – olaszországi német nyelvű újságok, finnországi svéd nyelvűek, spanyolországi katalán és baszk napilapok, németországi dán és dániai német, litvániai lengyel és sok más. Magyarok immár öten vagyunk, a pozsonyi Új Szó, a Kolozsvári Szabadság, a Bihari Napló és a Nyugati Jelen után idén az újvidéki Magyar Szó is csatlakozott a MIDAS-hoz. Székely napilapok segítségével a több mint kétmilliós határon túli magyarság megelőzhetné a 300 000-s finnországi svéd kisebbséget, amelynek 6 napilapja tagja a MIDAS-nak. Amúgy Szlezák Edith, a pozsonyi magyar napilap főszerkesztője tölti be a MIDAS elnöki tisztségét. Éves közgyűléseit más-más helyszínen tartják, más-más kisebbség a házigazda. Tavaly például a horvátországi olasz kisebbség és napilapja, a Voce del popolo volt az Abbáziában szervezett rendezvény házigazdája, idén viszont maga a MIDAS lelke, húzóereje, a dél-tiroli német kisebbség volt a bozeni összejövetel házigazdája.
Egy darabka Ausztria Olaszországban
A Hunyad megyényi területű Dél-Tirol (németül: Südtirol, olaszul Alto Agide) a kisebbségi ügy mintapéldája. Közel 40 éve az alpesi hegyvidéken nemcsak az idegenforgalom lendítette fel irigylésre méltó szintre az életszínvonalat, de az őshonos németek/osztrákok és a bevándorolt olaszok kultúrájának és szellemiségének ötvöződése is példaértékű. Holott sokáig erre a vidékre a kibékíthetetlenségig eldurvult német–olasz ellenségeskedés volt a jellemző, amit a hatvanas években még a terrorizmus is megmérgezett.
Hogyan sikerült Európa egyik „problémás gyerekéből” éltanulót nevelni?
A bűvös „pedagógiai módszer” neve: etnikai alapú területi autonómia. Na és természetesen a – kihagyhatatlan – kölcsönös tisztelet, ismertette a történteket Elisabeth Alber, a kisebbségkutató intézet szakértője.
Az 1919-es önkényes határmódosításig Dél-Tirol évszázadokon keresztül Ausztriához tartozott, lakossága majdnem színtiszta német, az olaszok aránya 3% alatt volt. Sőt, a Dél-Tirol elnevezés sem létezett, senki sem tett különbséget az 1919 után is Ausztriában mAradt Észak-Tirol és az Olaszországhoz került Dél-Tirol között, az egész térséget egyszerűen Tirolnak nevezték. Mussolini idején azonban az erőszakos olaszosítás elképesztő méreteket öltött: bezártak minden német nyelvű iskolát, német intézményt, a német anyanyelv nyilvános használatát szigorúan büntették, a Tirol név említése pedig börtönbüntetéssel járt, s még a lakosság nevét is kényszerrel olaszra változtatták. Közben Olaszország többi részéről tömegesen telepítették be az olaszokat, hogy megváltozhassák az etnikai arányokat.
Az olasz fasizmus és német nácizmus traumája után 1946-ban Ausztria és Olaszország megegyezett a kisebbségi jogok biztosításáról és a területi autonómiáról. Utóbbi azonban papíron mAradt, emiatt került sor 1961 és 1964 között több terrorcselekményre a kisebbség részéről. A teljes kétnyelvűséget előíró dél-tiroli autonómia csak 1972 óta működik, s 1989 kibővült óta az etnikai kvótákkal.
Dél-Tirol, az egész Európában csodált alpesi modell
Manapság Dél-Tirol szigorúan kétnyelvű tartomány Olaszországon belül, ahol a német és az olasz egyenrangúan hivatalos. 1989 óta a kétnyelvűség tett még egy lépést, miután a német ugyanúgy kötelező az olasz nyelvű iskolákban, mint az olasz a német nyelvűekben. Mindkettő kötelező a közalkalmazottak számára is: valamennyi közalkalmazotti tisztség betöltéséhez (beleértve a rendőrséget is) nyelvvizsgán kell átmennie mindenkinek, olaszból és németből egyaránt. A hatóságok általában elnézőek az anyanyelvvel kapcsolatosan, azaz a németeknek csupán olasz, az olaszoknak pedig német nyelvtudásukat kell bizonyítaniuk, az anyanyelvismeretet magától értetődőnek tartják. Ráadásul a tisztségek betöltésénél a két népcsoport számbeli arányait veszik figyelembe. Ez különösen érzékeny kérdés, mivel az olaszok lényegesen arányuk fölött voltak reprezentálva a hivatalokban és az igazságügyben, s ritka volt közöttük olyan, aki németül is tudott. A kötelező nyelvismeret 1989-es bevezetése óta javult a helyzet, s a német nyelv fokozatosan érvényesül, a lakosság arányához közelítve a korábban majdnem egynyelvű olasz rendőrségen és a bíróságokon is. Ennek nyomán 1992-ben Ausztria lemondott a dél-tiroli németség védnöki szerepéről, amit még az 1946-os államközi szerződés nyomán gyakorolt, s ami alapján a dél-tiroli autonómia kiépítéséhez Bozen Bécs hivatalos támogatására számíthatott. Amúgy ez volt az a híres védnökség, amire Tőkés László hivatkozott, s amiből akkora botrányt csaptak Bukarestben.
Tényleg német nyelvből vizsgáznak az olasz rendőrök? Bizony, magyarázza Günther Rautz, a kisebbségkutató intézet munkatársa.
Az etnikai arányokat valóban betartják a 70%-ban német/osztrák, 26%-ban olasz és 4%-ban ladin lakosságú tartományban?
Igyekeznek betartani, az adminisztráció egyre jobban közelít a nemzetiségi arányokhoz, noha a cél nem az, hogy a közigazgatásban, igazságügyben vagy rendőrségnél szigorúan 70-26-4 százalékos legyen a nemzetiségek képviselete, hanem az, hogy ne fordulhasson többé elő, hogy a német/osztrák többségű tartományban a közigazgatási apparátust majdnem kizárólag egynyelvű olaszokkal töltsék be. Ez volt évtizedeken keresztül az olaszosítás fő eszköze, magyarázza Toni Ebner, a bozeni Dolomiten című német nyelvű napilap főszerkesztője. Bozen/Bolzano, a százezer lakosú tartomány fővárosában az etnikai arányok ezért a tartományiak fordítja (olyan 70% olasz és 30% német), az olasz betelepítés főleg a városokba irányult.
A ladinok alpesi katlanokban évszázadokon keresztül elszigetelve éltek, osztrák fennhatóság alatt, s ezalatt újlatin nyelvűk külön utakon fejlődött, manapság ugyanannyira különálló az olasztól, mint a román vagy a francia. Latin eredetük ellenére a ladinok a dél-tiroli németséghez húznak, köztük is erős az osztrák-nosztalgia, és meglehetősen idegenkednek Olaszországtól.
Tényleg kétnyelvű Dél-Tirol 510 000-es teljes lakossága?
Nem egészen, az idősebb olaszok nem tudnak németül, s az alpesi színtiszta német lakosságú falvakban is előfordul, hogy az iskolában tanult olasz nyelvet csak törik, a gyakorlatban ugyanis nincs kivel használni. A fiatalabbak és a városi népesség zöme azonban valóban kétnyelvű, legyen szó németekről vagy olaszokról, válaszolt érdeklődésünkre Marc Röggla. A ladint nem oktatják a másik két népcsoportnak, viszont szinte minden ladin németül és olaszul is tud.
Amikor a siker is problémát okoz
Bozen/Bolzanóban és Dél-Tirolban mindenütt kétnyelvűség uralkodik, nemcsak a hivatalokban, közfeliratokon, hanem a magáncégeknél és az utcán is. A teraszokon pedig hol olasz kommentárral, hol német kommentárral megy a foci-Eb. Az egyik nap olasz zászlókat lobogtató, hangosan dudáló autók lepik el a várost, másnap osztrák zászlós fiatalok: a magyarázat egyszerű, előbbi napon Olaszország, később pedig Ausztria játszott az Eb-n, magyarázzák a házigazdák.
Dél-Tirol a kisebbségi kérdés mintapéldája lett, a lakosság pedig roppant magas életszínvonalnak örvend. Európa számos kisebbsége jár Dél-Tirolba a siker modelljét tanulmányozni – tudjuk, nem minden kisebbség rendelkezik akkora jogokkal, mint a dél-tiroli németség, hangsúlyozza álszerénység nélkül Elisabeth Alber. Amúgy a székelység is dél-tiroli mintára építené fel a székely autonómiát.
PAradox módon az autonómia révén Olaszország leggazdagabb tartományává fejlődött Dél-Tirol sikere az olasz állam berendezkedését is próbára teszi. A szomszédos gazdag olasz tartományok, főleg a Milánó központú Lombardia és a Velence központú Veneto hasonló autonómiát követelnek, mely révén a tartományok kezelnék a helyi jövedelmek 85%-t. Róma hallani sem akar Milánó és Velence követeléséről, az autonómia etnikai alapon jár, célja a nemzeti jelleg megőrzése, nem lehet alapja a gazdagok önzésének. Lombardia, Veneto és a többi gazdag észak-olasz tartomány lakossága színtiszta olasz, autonómia nem járhat nekik, szögezi le Róma. Ez még beláthatatlan következményekhez vezethet, az északiak gazdasági alapja nélkül Dél-Olaszország egyszerűen összeroppanna, Róma autonómia-ellenessége viszont komoly ellenszenvet vált ki Észak-Olaszországban, jelentősen felerősítve az elszakadás vágyát és az azt politikai céljává emelő Lega Norte (Északi Liga) választási támogatottságát, magyarázza Toni Ebner.
Migráció: feszültségszító a kisebbség és az anyaország között
Dél-Tirol kormánya számára azonban nem a Rómához való, már olajozottan működő viszony okoz fejfájást, hanem a Béccsel való viszony, amely egyre feszültebb. A migrációs hullám miatt. Annak megfékezésére Ausztria ugyanis kerítést (politikailag korrekt hivatalos bécsi elnevezés szerint: kapu oldalszárnnyal) épített az osztrák–olasz határon, ahol 2016 első negyedévében 28 000 migráns ment át illegálisan. Dél-Tirol kormánya elszántan ellenzi az Észak-Tiroltól való elzárást, határozottan követeli Bécstől a kerítés eltávolítását. „Hátunkba döfte a kést. Az anyaországunk. A Brenner-hágón 1919-ben önkényesen meghúzott, Tirolt mesterségesen kettévágó, a nemzet testét kettéhasító határ az igazságtalanság megtestesítője, számunkra örökké elfogadhatatlan mArad, és most éppen szeretett anyaországunk zárta le”, fakadt ki a diplomáciában szokatlan vehemenciával az európai kisebbségi sajtó képviselői előtt Martha Stöcker, Dél-Tirol népjóléti miniszter asszonya.
Főnöke, Arno Kompatscher, Dél-Tirol kormányfője visszafogottabb. Rómában is, Bécsben is külön-külön tárgyal, s közvetítőként részt vesz az Ausztria és Olaszország közötti kétoldalú tárgyalásokon is. Keserűen, de ő is elismeri, hogy könnyebb Rómában tárgyalni olaszul, mint Bécsben, édes anyanyelvén, legalábbis a migránsválság kezeléséről.
A muszlimok és színes bőrűek illegális migrációja azonban máshol is éket ver az anyaország és határon túli kisebbsége közé. Az olyan 50 000-es németországi dán kisebbség zokon vette, hogy a migránsözön miatt Dánia lezárta a német határt, s csak ellenőrzés után lehet azt átlépni. Az illegális bevándorlás két célpontja – Svédország és Németország – között fekvő Dánia ugyanis kemény intézkedéseket hozott a migránsok távol tartására, amit a németországi dán kisebbségi politikusok és sajtó kritizált, a németországihoz hasonló befogadóbb hozzáállást sürgetve. Ennek nyomán a koppenhágai politikában és sajtóban olyan hangok is megjelentek, melyek egyenesen nemzetárulással vádolták a németországi dán kisebbséget. „Teljesen leforráztak. Soha sem gondoltuk volna, hogy éppen az anyaországiak vádolnak nemzetárulással”, jegyezte meg keserűen Jörgen Möllekaer, a németországi Flensburgban (dánul Flensborg) megjelenő Flensborg Avis dán nyelvű napilap főszerkesztője.
Habsburg védnökség
A közgyűlésen természetesen díjazásra is sor került. A kisebbségek felkarolásáért a MIDAS minden évben az Otto von Habsburg-díjjal tünteti ki azt a többségi újságírót vagy sajtóterméket, aki/amely a kisebbségek és a többség, vagy a nemzetek közötti együttműködést, illetve a kisebbségek megismertetését felvállalja. A Habsburg uralkodói ház védnöksége kettős célt szolgál: egyrészt a kisebbségi ügyek fokozott nemzetközi hírneve, másrészt elismerés a Habsburgok következetes kisebbség-felkaroló munkájának.
Idén az Otto von Habsburg-díjat az ausztriai Karintia szövetségi tartomány közszolgálati televíziója kapta, amely egy egész éven keresztül Servus–Srečno–Ciao címen német–szlovén–olasz háromnyelvű sorozatot készített és sugárzott a három nemzetről, illetve azoknak a határ túloldalán lévő kisebbségeiről. A díjat őfensége Habsburg György, a díj névadójának fia adta át személyesen ünnepélyes körülmények között a híres fürdővárosban –Meran/Meranóban, Dél-Tirol második legnagyobb városa – rendezett gálaesten, Karintia és Dél-Tirol tartományok miniszterelnökei jelenlétében.
Köszöntő beszédében az utolsó osztrák császár és magyar király unokája több nyelven szólt a MIDAS-közgyűlés résztvevőihez: a német, angol és olasz nyelvű beszéd mellett a magyar kisebbségi sajtó képviselői tiszteletére külön magyarul is megszólalt. A magyar nyelv rendkívül fontos a Habsburg-ház számára, noha nem volt könnyű megtanulni, ismertette a helyzetet az amúgy Budapesten élő Habsburg György. Európai Parlamenti képviselőként édesapja, Habsburg Ottó minden évben magyar nyelvű beszédet tartott az EU-s fórumon, olyan időkben is, amikor a vasfüggöny mögött szenvedő Magyarország még nem is álmodhatott uniós csatlakozásról. Habsburg Ottó mégis magyarul szólalt fel az Európai Parlamentben, hogy tudassa a nyugatiakkal: Magyarország és a magyarok nélkül Európa nem lehet teljes.
Europeada, avagy miniatűr foci-Európa-bajnokság
A MIDAS-közgyűlést úgy időzítették, hogy egybeessen a kisebbségek labdarúgó-Európa-bajnokságával, az Europeadával, melyet Dél-Tirol másik városában, Bruneck/Brunicóban szerveztek 20 európai kisebbség csapatának a részvételével. Németországi dánok, krími tatárok, felvidéki és erdélyi magyarok, számos határon túli német kisebbség csapata, magyarországi cigányok és szlovákok csapata, horvátországi szerbek, vajdasági horvátok, franciaországi occitánok: összesen több mint 400 focista, valamennyien amatőrök, akik a vén kontinens szinte minden sarkából jöttek, sőt még Ázsia távol-keleti részéről is, az oroszországi német kisebbség csapatának egyik tagja Vlagyivosztokból érkezett!
Az Europeada az igazi Európa-bajnokság, nem a Franciaországban zajló, itt nem verekednek össze a szurkolók, terrorista merénylettől sem kell tartani, a pénz sem torzítja el a sportszellemet, itt csak a foci öröme és a nemzetek közös ünnepe jellemző, hangsúlyozta üdvözlő beszédében Arno Krompatscher, Dél-Tirol kormányfője. Nem ő volt az egyetlen, aki köszöntötte a focistákat, Karintia kormányfője, számos országos és EP-képviselő is felszólalt, erdélyi magyar részről például Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, valamint Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
Dél-Tirol kitett magáért a kisebbségi focibajnokság megszervezésénél: a hagyományos alpesi zenekar kíséretében valamennyi csapat felvonult Bruneck főterén – akárcsak az olimpián –, a helyi lakosság pedig lelkesen tapsolt. A legnagyobb tapsnak a házigazdák, a dél-tiroli németek/osztrákok csapata örvendett. Valamennyi csapat saját tartományi zászlaja alatt (occitánok, német kisebbségek, krími tatárok) vagy a nemzeti lobogóval (a németországi dánok például dán nemzeti zászlóval) vonultak fel. Csupán a mieink képeztek kivételt, az erdélyi magyarság csapata se nem székely, se nem magyar nemzeti lobogóval vonult fel, hanem RMDSZ-zászlóval! Szerencsére a többiek nem tudták, miről van szó, a fölöttébb kellemetlen meglepetés csupán az erdélyi magyar újságírókat érte. Pedig milyen nagyszerű alkalom lett volna Európa többi kisebbségével megismertetni a székely zászlót, mely körül odahaza akkora a felhajtás. A sportrendezvény egyik célja ugyanis éppen a kölcsönös megismerkedés volt.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)