Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Stettner Andrea
1 tétel
2012. július 12.
Ezer Székely Leány Napja: ima és tánc ünnepe
Ha Csíksomlyó, akkor az embereknek a százezreket megmozgató pünkösdi búcsú jut az eszébe. A helyszínhez kötődő jellegzetességek korántsem merülnek ki ennyiben – bizonyította az Ezer Székely Leány Napja elnevezésű rendezvény idei, 81. kiadása is. Lóháton, szekereken, gyalogosan, tömött sorokban vonultak július 7-én a székelyruhások Csíkszeredából Csíksomlyóra megünnepelni az Ezer Székely Leány Napját. Mintegy kétezer népviseletbe öltözött fiatal (ám akadtak szép számmal idősebbek is) gyűlt össze a csíksomlyói Nyeregben, ez a szám viszont csak a regisztrált székelyruhások száma, ennél jóval többen vettek részt a találkozón.
A hagyományőrző rendezvény a tánc, a népzene és az imádság ünnepe. A székely népi hagyományok, a székely identitás megőrzését célzó rendezvényt első ízben 1931-ben tartották Domokos Pál Péter néprajzkutató kezdeményezésére, Stettner Andrea szociális testvér vezetésével. Egyes dokumentumok szerint 1931-ben 1600 népviseletbe öltözött leány gyűlt össze Csíksomlyón. Az első találkozón ugyanis kizárólag lányok vettek részt, a legényeket csak a következő évektől vonták be – tartja Daczó Katalin újságíró, aki dokumentumfilmet is készített a rendezvény történetének kezdeteiről. A Szociális Nővérek Társasága az 1930-as évek első felében ki is bővítette a seregszemlét, azaz nem csak Csíksomlyón tartottak Ezer Székely Leány Napot, hanem több erdélyi városban is. Ezekre a találkozókra az illető településeken szolgáló székely lányokat igyekeztek összegyűjteni, azzal a nem titkolt céllal, hogy ők is őrizzék meg viseletüket, hagyományaikat. Az Ezer Székely Leány Napja – bár legtöbb helyen úgy szerepel, hogy a kommunista rezsim hatására szűnt meg – tulajdonképpen már az 1930-as évek derekán válságba került, 1940. október 8-án viszont újra megszervezték, ekkor kifejezetten Horthy Miklós fogadására öltöztek népviseletbe és vonultak fel Somlyóra a székely ifjak.
A második világháborút követően – a kommunista rezsim évről évre fokozódó szigora következtében – rendre betiltották a vallási és népi hagyományokon alapuló rendezvényeket, köztük az Ezer Székely Leány Napját is. A hazai rendszerváltást követően, 1991-ben László Pál csíkszeredai polgármester kezdeményezésére – a hajdani résztvevők visszaemlékezései alapján – ismét megszervezték a felvonulást, a találkozóra hatalmas tömeg gyűlt össze. 2000-től az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány vette át a szervezés feladatát, az alapítvány elnöke, Boros Károly felcsíki főesperes szerint az 1990-es évek végétől körülbelül 2005-ig elhalványodóban volt a rendezvény. Ezekben az években csak a nevében őrizte a rendezvény a hajdani találkozók lényegét, valójában viszont csak 500-600 népviseletbe öltözött fiatal gyűlt össze Csíksomlyón. A főesperes ennek okát legfőképpen a szervezéshez szükséges anyagi háttér hiányában látja, amelynek következtében 2008-tól át is adták a főszervezői teendőket Csíkszereda önkormányzatának, illetve a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnek. A rendezvény ez évben is szentmisével kezdődött a kegytemplomban, ahol az idei szónok Böjte Csaba ferences szerzetes volt. Prédikációjában három útravaló gondolatot fogalmazott meg: bátorította a jelen lévő székely fiatalokat, hogy a szent család példáját követve merjenek házasságot kötni, majd minden mással szemben előnyben részesíteni az életet, a gyermeket, és nem utolsó sorban – szintén a szent család nyomdokain járva – térjenek haza szülőföldjükre. „Hála Istennek béke van Erdélyben, beöltözhetünk viseletünkbe, beállhatunk zászlóink alá, énekelhetjük himnuszainkat, vállalhatjuk értékeinket és nemzeti identitásunkat. Igen, meg lehet maradni Székelyföldön, mondjátok el a külföldön élő fiataloknak, hogy haza lehet jönni, őseink földjén lehet gazdálkodni! Heródes nincs, vissza lehet térni földjeinkre!” – fogalmazott prédikációjában Böjte Csaba atya. A színes viseletkavalkád már önmagában, látványként is maradandó élményt nyújt a találkozón résztvevőknek. Mivel népviseleteink feltérképezése, illetve szakemberek terén rosszabbul állunk, mint például a népzene- vagy néptánckutatásban, a szervezők minden évben belefoglalják a programba a viseletmustrát, bátorítják a résztvevőket, hogy keressék meg, öltsék magukra a régi viseletdarabokat, így lehetőség nyílik azok bemutatására, valamint kiértékelésére is. Az idei találkozóra a lakosság arányához viszonyított legnépesebb résztvevőtáborral Csíkrákos érkezett, így ezt a falut illette meg az a két faragott szék, amely ezután a rákosi templomban az esküvőre érkező ifjú párnak szolgál majd ülőhelyül.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)