Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Steinbach Sándor
1 tétel
2016. június 27.
Csángók és faragó alkotótábor
Idén is megrendezik a hagyományos fafaragó alkotótábort. Az alkotók a történelmi Magyarországról érkeztek, téma pedig: nemzeti imádságunk fába álmodása. A nyitóünnepség a TEG-ben volt.
A kiállítással egybekötött nyitóünnepséget vasárnap délután tartották a váradi Tibor Ernő Galériában, melynek közössége nevében Bányai-Szabados Katalin képzőművész köszöntötte az érdeklődőket, kiemelten Csűry Istvánt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét.
Ezután Nick Ferenc, az idén 20 éves Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumi elnöke foglalta össze az által vezetett civil szervezet tevékenységét. Hangsúlyozta:küldetésük a kulturálisan hátrányos helyzetben lévő települések és társadalmi csoportok életminőségének fejlesztése, az együttműködő falvak kulturális örökségének ápolása és lehetőség szerinti gazdagítása, valamint a települések kapcsolatrendszerének fejlesztése. Az alapítvány kiemelt eseménye a Magyar Kultúra Napja Gála (január 22.) és az Európai Kultúra Napja (szeptember 20). A Magyar Kultúra Napja Gála megszervezésével a magyar nemzet közös, pártpolitikamentes és határok nélküli ünneplését mutatják be, amelyen igen jelentős képviseletben és összetételben más országok (kultúrák) képviselői is jelen vannak. Ugyanakkor a nemzetközi művészeti csoportok, a nemzetközi alkotóházlánc és a nemzetközi elismerési rendszer biztosította kapcsolatok, valamint az Európai Kultúra Napja eseménysorozat alkotó fejlesztésével példát szeretnének mutatni az európai integráció elősegítésére, és a közös európai identitás kialakítására. Úgy fogalmazott: arra törekednek, hogy a béke és a szeretet gyűrűje ölelje körül Magyarországot, igény legyen a szépre és a jóra, melyre való buzdítás érdekében több díjat, elismerést is alapítottak.
Azt is megtudtuk, hogy a határokon átívelő nemzetegyesítés jegyében idén Sződemeteren a Kölcsey-emlékház idén kerül átadásra. A résztvevők az alkotótáborban elkészítendő műveikkel tisztelegnek a Himnusz szerzője előtt, és hozzájárulnak emléke méltó ápolásához, és az ott élő maroknyi gyülekezet lelki erősítéséhez. A tábort június 26.– július 4. között szervezik meg a hegyközszentmiklósi gyógyfürdő területén, az alkotók munkáiból pedig a tábor ideje alatt kiállítás nyílik. A fafaragók névsora: Csoma Gergely, Hornyák Róbert, Steinbach Sándor, Szalai Norbert, Nagy Mátyás, Gergely István, Kiss János László és Sipos Béla.
Könyvbemutató
A TEG-ben zajló nyitóünnepségen könyvbemutatót és előadást tartott a csángók életéről Csoma Gergely író, szobrászművész, néprajzkutató, akinek immár ez a kilencedik kötete a témába. Többek közt azon meggyőződésének adott hangot: a csángók nem az 1764-es mádéfalvi veszedelem után kerültek Moldvába, hanem IV. Béla király uralkodása idején, a településeik pedig 700-800 éves folyamatos jelenlétről árulkodnak. Azt is állította: Európában két olyan népcsoport él napjainkban, melyeknek genetikai állománya nem változott, illetve keveredett: a baszkok és a moldvai csángók.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro