Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Stegerean, Călin
8 tétel
2004. március 26.
Román–magyar kortárs művészeti kiállítás nyílt márc. 25-én Kolozsváron, a Művészeti Múzeumban. A harminchét képzőművész alkotását bemutató tárlatot Calin Stegerean grafikus, a múzeum munkatársa rendezte. Kolozsvári és a kaposvári művészek munkái sorakoztak a kiállításon. A KaposArt Egyesület tagjait többéves szakmai és baráti kapcsolat fűzi kolozsvári kollégáikhoz. /N. J.: Kortárs művészeti kiállítás. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 26./
2009. szeptember 26.
Az 1940-es évek végén, a politikai-kulturális káoszban Ditrói Ervin művészettörténész, egyetemi tanár egyedül létrehozta a kolozsvári Művészeti Múzeumot. Úgy érezte, minél többet meg kell menteni azokból az értékekből, amelyek a patinás kulturális intézmény-feloszlatásokat követő, műkincs-átcsoportosító-romboló-rabló időkben gazdátlanokká váltak. A kor kolozsvári magyar művészeinek reprezentatív alkotásai mellett Ditrói Munkácsy Mihály Ecce homojáról is említést tett. Állítólag hengerre felcsavarva vár a jobb időkre, várja feltámadását-feltámasztását. Országos szintű tanácskozást szervezett a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója, Calin Stegerean. Felmerült, hogy az állandó kiállítás helyett időről időre felszínre lehetne hozni az értékes raktárkészlet egy részét, megismertetni a közönséggel. Itt jöhetne be a képbe a Munkácsy-festmény, azután ott van a gazdag nagybányai anyag, és ott a Szolnay-, Szervátiusz-, Nagy Imre-, Mohy-, Nagy Albert-, Miklóssy-, Incze János-, Fülöp Antal Andor-, Gy. Szabó-, Lövith-, Benczédi-munkák sokasága. /Németh Júlia: Hengerre felcsavart Jézus Krisztus-kép. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./
2011. január 12.
Kié lesz a Bánffy-palota?
A Kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatósága, valamint a Kolozs Megyei Tanács fel szeretné újítatni a művészeti múzeumnak jelenleg helyet adó Bánffy-palotát, ám ennek a tervnek jogi hátráltatói vannak. A Bánffy-palotát jelenleg négy személy igényli vissza, míg a visszaigénylési procedúra tart, addig az illetékesek csupán kisebb javításokat tudnak végezni az épületen.
A Kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatósága, valamint a Kolozs Megyei Tanács fel szeretné újítatni a művészeti múzeumnak jelenleg helyet adó Bánffy-palotát, ám ennek a tervnek jogi hátráltatói vannak. A Bánffy-palotát jelenleg négy személy igényli vissza, míg a visszaigénylési procedúra tart, addig az illetékesek csupán kisebb javításokat tudnak végezni az épületen. „Valóban több évvel ezelőtt készült egy terv Kolozsvár e reprezentatív épületének felújítására, jogi akadályok azonban útját állják” – mondta el lapunknak Călin Stegerean.
A művészeti múzeum igazgatójától azt is megtudtuk, hogy a jelenlegi tulajdonostól, a Kolozs Megyei Tanácstól négy személy igényli vissza az épületet, amíg ezek az ügyek nem zárulnak le, addig sem a tulajdonos, sem a múzeum vezetősége nem tudnak érdemben tárgyalni a lehetséges felújításról. „A négy visszaigénylővel most folynak a tárgyalások. Ezek közül egyik ügyről bebizonyosodott, hogy jogtalanul lépett fel kérésével, ezt elutasítottuk. Van egy olyan igénylő is, aki a palota udvarán működő valamikori mozi épületét kéri vissza természetben, ezt az igényt pénzbeli kárpótlásra javasoltuk, mivel a szóban forgó mozi épülete már nincs, lebontották. A további két visszaigénylő pedig a Bánffy család legutolsó, Kolozsváron élő tagjával kötött eltartási szerződés alapján kéri vissza az épületet, jelenleg ezek az ügyek hátráltatják az épület felújítását” – mondta el lapunknak Fekete Emőke. A Kolozs Megyei Tanács alelnökétől azt is megtudtuk, hogy: szeretnék, ha minél hamarabb elkezdődnének a felújítási munkálatok, hiszen az épület igen-igen rászorul erre.
A Bánffy-palota Erdély egyik leghíresebb barokk épülete. A 18. században építtette gróf Bánffy György, Johann Eberhard Blaumann német építész tervei alapján.
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)
A Kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatósága, valamint a Kolozs Megyei Tanács fel szeretné újítatni a művészeti múzeumnak jelenleg helyet adó Bánffy-palotát, ám ennek a tervnek jogi hátráltatói vannak. A Bánffy-palotát jelenleg négy személy igényli vissza, míg a visszaigénylési procedúra tart, addig az illetékesek csupán kisebb javításokat tudnak végezni az épületen.
A Kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatósága, valamint a Kolozs Megyei Tanács fel szeretné újítatni a művészeti múzeumnak jelenleg helyet adó Bánffy-palotát, ám ennek a tervnek jogi hátráltatói vannak. A Bánffy-palotát jelenleg négy személy igényli vissza, míg a visszaigénylési procedúra tart, addig az illetékesek csupán kisebb javításokat tudnak végezni az épületen. „Valóban több évvel ezelőtt készült egy terv Kolozsvár e reprezentatív épületének felújítására, jogi akadályok azonban útját állják” – mondta el lapunknak Călin Stegerean.
A művészeti múzeum igazgatójától azt is megtudtuk, hogy a jelenlegi tulajdonostól, a Kolozs Megyei Tanácstól négy személy igényli vissza az épületet, amíg ezek az ügyek nem zárulnak le, addig sem a tulajdonos, sem a múzeum vezetősége nem tudnak érdemben tárgyalni a lehetséges felújításról. „A négy visszaigénylővel most folynak a tárgyalások. Ezek közül egyik ügyről bebizonyosodott, hogy jogtalanul lépett fel kérésével, ezt elutasítottuk. Van egy olyan igénylő is, aki a palota udvarán működő valamikori mozi épületét kéri vissza természetben, ezt az igényt pénzbeli kárpótlásra javasoltuk, mivel a szóban forgó mozi épülete már nincs, lebontották. A további két visszaigénylő pedig a Bánffy család legutolsó, Kolozsváron élő tagjával kötött eltartási szerződés alapján kéri vissza az épületet, jelenleg ezek az ügyek hátráltatják az épület felújítását” – mondta el lapunknak Fekete Emőke. A Kolozs Megyei Tanács alelnökétől azt is megtudtuk, hogy: szeretnék, ha minél hamarabb elkezdődnének a felújítási munkálatok, hiszen az épület igen-igen rászorul erre.
A Bánffy-palota Erdély egyik leghíresebb barokk épülete. A 18. században építtette gróf Bánffy György, Johann Eberhard Blaumann német építész tervei alapján.
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. január 27.
Múzeumok „éjszakája”
Az érintett intézmények és a kolozsvári kulturális élet több ismert személyisége – köztük Tompa Gábor színházigazgató – is tiltakozik az ellen, hogy a Kolozs megye költségvetéséből működtetett három múzeumot vonják össze egyetlen múzeummá. Az intézkedést a megyei önkormányzat gazdasági osztálya javasolja, takarékossági megfontolásokból.
Az elképzelések szerint a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum, a Transilvania Néprajzi Múzeum és a csucsai Octavian Goga Emlékmúzeum olvadna össze.
Fekete Emőkétől, a Kolozs megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnökétől megtudtuk, a javaslat tavaly decemberben hangzott el először, csak akkor még nem tárták az érintettek elé. Idén január 18-án azonban, egy szakmai fórumon a három múzeum is értesült a tervekről. Akkor a múzeumok vezetői komoly szakmai érveket sorakoztattak fel az intézkedés ellen, ezekkel az RMDSZ frakció teljes mértékben egyetértett.
„Három, már brandként számon tartott intézményről van szó, hosszú utat kellett megtenniük, hogy arculatukat kialakítsák, a további fejlődésre is akkor képesek, ha önállóságot tudunk biztosítani számukra. Összevonásuk esetén elvesztenék jellegzetességeiket, ez pedig negatív következményekkel járna a város kulturális életére” – magyarázta a megyei tanács alelnöke.
Călin Stegerean, a SzépMűvészeti múzeum igazgatója szerint az összevonás egyenesen az intézmények elsorvadását jelentené. „Olyan kulturális intézményekről beszélünk, amelyek nagy hagyománnyal, hírnévvel rendelkeznek országszerte, de meg merem kockáztatni, hogy nemzetközi viszonylatokban is. Ezek az intézmények pont az önállóságukkal tudják biztosítani a város kulturális turizmusát és ennek a gazdasági vonatkozásait. Egész egyszerűen arról van szó, hogy az említett múzeumoknak akkora és olyan minőségű gyűjteményei vannak, amelyek vonzóvá teszik a külföldiek számára is a Kolozsvárra való látogatást. Ez a vonzerő az intézmények összevonásával teljesen megszűnne” – fejtette ki lapunknak Călin Stegerean.
A Szépművészeti Múzeum igazgatója tegnap juttatta el a megyei tanácshoz annak a 27 személyiségnek az aláírását tartalmazó levelet, akik ellenzik az intézmények összevonását. A névsorban Tompa Gábor mellett szerepel Ovidiu Pecican író, Dan Perjovschi képzőművész és Ioan Sbârciu, a képzőművészeti egyetem vezetője is.
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)
Az érintett intézmények és a kolozsvári kulturális élet több ismert személyisége – köztük Tompa Gábor színházigazgató – is tiltakozik az ellen, hogy a Kolozs megye költségvetéséből működtetett három múzeumot vonják össze egyetlen múzeummá. Az intézkedést a megyei önkormányzat gazdasági osztálya javasolja, takarékossági megfontolásokból.
Az elképzelések szerint a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum, a Transilvania Néprajzi Múzeum és a csucsai Octavian Goga Emlékmúzeum olvadna össze.
Fekete Emőkétől, a Kolozs megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnökétől megtudtuk, a javaslat tavaly decemberben hangzott el először, csak akkor még nem tárták az érintettek elé. Idén január 18-án azonban, egy szakmai fórumon a három múzeum is értesült a tervekről. Akkor a múzeumok vezetői komoly szakmai érveket sorakoztattak fel az intézkedés ellen, ezekkel az RMDSZ frakció teljes mértékben egyetértett.
„Három, már brandként számon tartott intézményről van szó, hosszú utat kellett megtenniük, hogy arculatukat kialakítsák, a további fejlődésre is akkor képesek, ha önállóságot tudunk biztosítani számukra. Összevonásuk esetén elvesztenék jellegzetességeiket, ez pedig negatív következményekkel járna a város kulturális életére” – magyarázta a megyei tanács alelnöke.
Călin Stegerean, a SzépMűvészeti múzeum igazgatója szerint az összevonás egyenesen az intézmények elsorvadását jelentené. „Olyan kulturális intézményekről beszélünk, amelyek nagy hagyománnyal, hírnévvel rendelkeznek országszerte, de meg merem kockáztatni, hogy nemzetközi viszonylatokban is. Ezek az intézmények pont az önállóságukkal tudják biztosítani a város kulturális turizmusát és ennek a gazdasági vonatkozásait. Egész egyszerűen arról van szó, hogy az említett múzeumoknak akkora és olyan minőségű gyűjteményei vannak, amelyek vonzóvá teszik a külföldiek számára is a Kolozsvárra való látogatást. Ez a vonzerő az intézmények összevonásával teljesen megszűnne” – fejtette ki lapunknak Călin Stegerean.
A Szépművészeti Múzeum igazgatója tegnap juttatta el a megyei tanácshoz annak a 27 személyiségnek az aláírását tartalmazó levelet, akik ellenzik az intézmények összevonását. A névsorban Tompa Gábor mellett szerepel Ovidiu Pecican író, Dan Perjovschi képzőművész és Ioan Sbârciu, a képzőművészeti egyetem vezetője is.
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)
2013. május 10.
In memoriam Feszt László
„Az egyetlen újdonság, hogy dolgozom. Főiskoláskorom óta egyfolytában ezt teszem. A szú sem tudja abbahagyni, amíg fa van, s ameddig át nem ért a másik oldalra, hát én is így vagyok ezzel” – hangoztatta látogatásaim alkalmával.
Mert Feszt László számára ez volt a legfontosabb: hogy dolgozhasson. Pontosan, szépen. Munkáival az óvodai fűtőnek, az egyetemi tanárnak és a műkritikusnak – az ő szavai ezek – egyaránt örömöt akart szerezni. Sikerült is.
Nem szándékozott átmenni a másik oldalra, a sors azonban másképp döntött.
Újabb Feszt-plasztika már nem születik.
Az életmű a maga teljességében, összetettségében, de egységében is – hiszen 1966-68-tól, a kisebb felfogásbeli változásokat leszámítva, munkásságában színvonal tekintetében semmiféle hullámzás nem tapasztalható – lezárult.
Egy másik életmű, a művészpedagógusé, a diákjait önzetlenül és a legalaposabban felkészítő egyetemi tanáré viszont folytatódik tanítványaiban, olyan neves művészekben, mint Aranyossy György, Árkossy István, ifj. Feszt László, Ioan Horváth-Bugnariu, Hervai Katalin, Kazinczy Gábor, Nagy Géza, Ioachim Nica, Ovidiu Petca, Călin Stegerean, Szilágyi Zoltán, Újvárossy László vagy immár többszörös áttétellel a tanítványok tanítványaiban, hiszen többen a famulusok közül – Baász Imre, Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Mátyás József – sincsenek már az élők sorában.
Feszt László lankadatlan következetességgel teremtette meg, alakította ki egyedi és fölöttébb sajátos formanyelvét. Egyenesen fölfelé ívelő pályáján megfontoltan, biztos léptekkel haladt előre. Sohasem akarta „a lépcsőket hármasával venni”. A klasszikus olasz rézmetszettől a kor legkorszerűbb technikai újításaiig szinte mindent kipróbált és kipróbáltatott tanítványaival is. Elmélyüléssel vegyes élvezettel játszott a legkülönfélébb technikákkal, anyagokkal, s párosította azokat született és kiművelt rajztudásával, a természet, a mikro- és makrovilág iránti lankadatlan érdeklődésével. Művészi képzelőerejének, különleges manualitásának és technikai tudásának eredményeként létrejött kompozíciói mértani szigorán egy-egy figyelemfelkeltő, könnyed formai elem, vagy a felhasznált anyagok sajátos struktúrája, színvilága enyhít. Alakítja ki azt a pontos rendezőelv szerinti szerkesztési eljárást, amelynek egyik alkotóeleme – bármilyen furcsán hangzik is – a spontaneitás, a szándékosan beszámított esetlegesség. Feszt László plasztikái ugyanis minden precizitásuk ellenére sem annyira spekulatív, mint inkább érzelmi fogantatású, a művész rendkívül sokoldalú érdeklődéséről árulkodó, lírai hangvételű munkák.
Diákkorában kedvenc tantárgya a természetrajz, a síkmértan és a történelem volt, s mindez témaválasztásában köszön vissza. A harmadkori fosszíliáktól a ma is élő parányi gerincesek csontvázáig, a növényvilág apró csodáitól a csigajárás ezüstösen fénylő nyomáig, a magyar őstörténet emblematikus jeleitől, az egyiptomi hieroglifáknak tűnő jelsorokig, sámándobok és görög vázák, ékszerek motívumkincseiig, a rozsdás dárdaéltől a népi kerámiák és szőttesek letisztult formavilágáig, vagy éppenséggel egy gyökértelenül szárba szökkenő petrezselyemlevélig, az élni akarás szimbólumáig, szinte mindent megtalálunk plasztikáin.
A művészi absztrakció különböző lépcsőfokait megjárt, nem ritkán mértani alakzatokig redukált kompozíciói valósággal tüntetnek dekorativitásukkal. S a művész bátran vállalta, hogy a mindenkori szép jegyében alkot, hiszen képzőművészeti jártasságuktól függetlenül minden nézőnek örömöt akart szerezni alkotásaival.
Olyan, világviszonylatban is a legkorszerűbb művészi formanyelven kinyilatkoztatott ars poetica ez, amit csak a kiváltságosok, az igazán nagy művészek engedhettek meg maguknak. Feszt László közéjük tartozott.
Emlékét kegyelettel őrzi az újjáalakult Barabás Miklós Céh, amelynek alapító tagja, a Romániai Képzőművészek Szövetsége, a Képzőművészeti Egyetem – 1976-tól 1985-ig rektora, 1988-ig tanszékvezető tanára, 1990-es nyugdíjba vonulás után konzulens professzora –, a személyéhez elválaszthatatlanul kapcsolódó kolozsvári grafikai iskola képviselőinek, tanítványainak népes tábora szerte a nagyvilágban valamint megannyi barátja, tisztelője.
Németh Júlia
Szabadság (Kolozsvár)
„Az egyetlen újdonság, hogy dolgozom. Főiskoláskorom óta egyfolytában ezt teszem. A szú sem tudja abbahagyni, amíg fa van, s ameddig át nem ért a másik oldalra, hát én is így vagyok ezzel” – hangoztatta látogatásaim alkalmával.
Mert Feszt László számára ez volt a legfontosabb: hogy dolgozhasson. Pontosan, szépen. Munkáival az óvodai fűtőnek, az egyetemi tanárnak és a műkritikusnak – az ő szavai ezek – egyaránt örömöt akart szerezni. Sikerült is.
Nem szándékozott átmenni a másik oldalra, a sors azonban másképp döntött.
Újabb Feszt-plasztika már nem születik.
Az életmű a maga teljességében, összetettségében, de egységében is – hiszen 1966-68-tól, a kisebb felfogásbeli változásokat leszámítva, munkásságában színvonal tekintetében semmiféle hullámzás nem tapasztalható – lezárult.
Egy másik életmű, a művészpedagógusé, a diákjait önzetlenül és a legalaposabban felkészítő egyetemi tanáré viszont folytatódik tanítványaiban, olyan neves művészekben, mint Aranyossy György, Árkossy István, ifj. Feszt László, Ioan Horváth-Bugnariu, Hervai Katalin, Kazinczy Gábor, Nagy Géza, Ioachim Nica, Ovidiu Petca, Călin Stegerean, Szilágyi Zoltán, Újvárossy László vagy immár többszörös áttétellel a tanítványok tanítványaiban, hiszen többen a famulusok közül – Baász Imre, Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Mátyás József – sincsenek már az élők sorában.
Feszt László lankadatlan következetességgel teremtette meg, alakította ki egyedi és fölöttébb sajátos formanyelvét. Egyenesen fölfelé ívelő pályáján megfontoltan, biztos léptekkel haladt előre. Sohasem akarta „a lépcsőket hármasával venni”. A klasszikus olasz rézmetszettől a kor legkorszerűbb technikai újításaiig szinte mindent kipróbált és kipróbáltatott tanítványaival is. Elmélyüléssel vegyes élvezettel játszott a legkülönfélébb technikákkal, anyagokkal, s párosította azokat született és kiművelt rajztudásával, a természet, a mikro- és makrovilág iránti lankadatlan érdeklődésével. Művészi képzelőerejének, különleges manualitásának és technikai tudásának eredményeként létrejött kompozíciói mértani szigorán egy-egy figyelemfelkeltő, könnyed formai elem, vagy a felhasznált anyagok sajátos struktúrája, színvilága enyhít. Alakítja ki azt a pontos rendezőelv szerinti szerkesztési eljárást, amelynek egyik alkotóeleme – bármilyen furcsán hangzik is – a spontaneitás, a szándékosan beszámított esetlegesség. Feszt László plasztikái ugyanis minden precizitásuk ellenére sem annyira spekulatív, mint inkább érzelmi fogantatású, a művész rendkívül sokoldalú érdeklődéséről árulkodó, lírai hangvételű munkák.
Diákkorában kedvenc tantárgya a természetrajz, a síkmértan és a történelem volt, s mindez témaválasztásában köszön vissza. A harmadkori fosszíliáktól a ma is élő parányi gerincesek csontvázáig, a növényvilág apró csodáitól a csigajárás ezüstösen fénylő nyomáig, a magyar őstörténet emblematikus jeleitől, az egyiptomi hieroglifáknak tűnő jelsorokig, sámándobok és görög vázák, ékszerek motívumkincseiig, a rozsdás dárdaéltől a népi kerámiák és szőttesek letisztult formavilágáig, vagy éppenséggel egy gyökértelenül szárba szökkenő petrezselyemlevélig, az élni akarás szimbólumáig, szinte mindent megtalálunk plasztikáin.
A művészi absztrakció különböző lépcsőfokait megjárt, nem ritkán mértani alakzatokig redukált kompozíciói valósággal tüntetnek dekorativitásukkal. S a művész bátran vállalta, hogy a mindenkori szép jegyében alkot, hiszen képzőművészeti jártasságuktól függetlenül minden nézőnek örömöt akart szerezni alkotásaival.
Olyan, világviszonylatban is a legkorszerűbb művészi formanyelven kinyilatkoztatott ars poetica ez, amit csak a kiváltságosok, az igazán nagy művészek engedhettek meg maguknak. Feszt László közéjük tartozott.
Emlékét kegyelettel őrzi az újjáalakult Barabás Miklós Céh, amelynek alapító tagja, a Romániai Képzőművészek Szövetsége, a Képzőművészeti Egyetem – 1976-tól 1985-ig rektora, 1988-ig tanszékvezető tanára, 1990-es nyugdíjba vonulás után konzulens professzora –, a személyéhez elválaszthatatlanul kapcsolódó kolozsvári grafikai iskola képviselőinek, tanítványainak népes tábora szerte a nagyvilágban valamint megannyi barátja, tisztelője.
Németh Júlia
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 21.
A művészi tökély jegyében
Feszt László emlékezete
Van valami különleges, valami sajátos abban, ahogyan a legsötétebb terror is kitermeli a maga remekműveit, ahogy a szigorú korlátok sem képesek gátat szabni a művészetek kiteljesedésének, vérbő áramlásának. Sőt a tiltás mentén maradandó életművek formálódhatnak, remekművek születhetnek. Feszt László halálával egy ilyen életmű zárult le véglegesen, és egy ilyen életmű, az iskolateremtő egyetemi tanáré, művészpedagógusé folytatódik tanítványaiban.
Életműve – monográfiaírója, Banner Zoltán szavaival élve – „nyitott könyve a kortárs grafika történetének. (…) De életműve ugyanakkor diadalmas lázadás is a kor ellen, a szolgaság ellen, sőt éppen a technika eszközeivel emelkedik a nivellálódás, az öncélú esztétizálódás és a szellemi nihil fölé.”
Az önálló kezdeményezést, a korszerű kifejezésformákat zsigereiben elfojtani igyekvő korban, az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek Erdélyében született meg a messze földön híres kolozsvári grafikai iskola is, melynek „fogalmát és kibontakozását azért kapcsoljuk Feszt László nevéhez és alkotói, valamint művésznevelői tevékenységéhez, mert az ő kezében futottak össze az egyetemes kortárs grafika tendenciáinak szálai, majd innen, az ő műterméből áramoltak szét, tanítványain keresztül, az erdélyi vizuális művészeti kultúra hálózatába. (…) Meggyőződésünk, hogy ilyen átgondolt, módszeres, a grafikai kifejezés teljes vertikumára vonatkozó mesterségbeli alapozást akkoriban talán már egyetlen közép- vagy nyugat-európai főiskolában sem nyújtottak, mint Kolozsváron Andrásy Zoltán, a Varga Nándor Lajos-tanítvány Cs. Erdős Tibor, Kádár Tibor s főként Feszt László tanársága és tanszékvezetése idején. A (…) tanítványok a könyv-, folyóirat- és reklámgrafikától kezdve az animációs és az alkalmazott/sokszorosítható technikákon át az eszmegazdag táblaképgrafikáig és az elektronikus médiumig mesterségük bármelyik területét birtokba vehették és vették is, alkatuk szerint, mondjuk Kézdivásárhelytől Magyarországon át a német és más európai nagyvárosokig” – véli a neves művészettörténész, a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó gondozásában 2010-ben, a művész 80. születésnapjára megjelent monográfia szerzője.
A tehetséges tanítványok tehát részben szétszéledtek a nagyvilágban, ismert és elismert művészekké váltak, ezáltal is öregbítve a kolozsvári grafikai iskola hírét-nevét. Mesterük viszont, sikeres külföldi szerepléseit követően mindegyre visszatért, bár számtalan alkalma kínálkozott volna a kint maradásra. Tizenháromszor volt például Olaszországban, ahol munkásságát minden alkalommal rangos elismerésekkel, díjakkal honorálták. Svájci kiállításaival is nagy sikert aratott. 1972-ben pedig, a romániai magyar festők közül elsőként neki volt tárlata Budapesten, a Nemzeti Galériában. Kérték is, hogy maradna tanárként a pesti főiskolán, mégis hazajött. Úgy érezte, gyökerei ide kötik, itt érzi magát igazán itthon: sziléziai szobrász és oltárfestő ősei évszázadokkal ezelőtt választott hazájában, Erdélyben. Őseitől kapta örökbe különleges tehetségét, munkabírását, munka iránti igényességét is, és adta tovább fiainak, a szintén képzőművész ifj. Feszt Lászlónak és a botanikus Györgynek.
Feszt László kitartó következetességgel építette föl sajátosan komplex, a klasszikus rézmetszettől a kollográfián keresztül – amelynek hazai megalapítója és művelője –, a térbe kitüremlő plasztikákig terjedő művészi világát. A tehetsége mellett már diákkorában különleges szorgalmáról is híres művész mindent elsajátított elődeitől, amit csak lehetett, hogy aztán bravúros technikai tudásának birtokában ereszthesse szabadon képzelőerejét, és alkothassa meg a világnak ezen a kis eldugott szigetén, Erdélyben – korát jócskán megelőzve – a kortárs grafika és festészet remekműveit. Egyenesen felfelé ívelő pályája több szakaszra osztható ugyan, 1966-os első olaszországi útjától azonban, ami bizonyos értelemben határkőnek számított munkásságában, gyakorlatilag alkotásai mintha egymásból nőttek volna ki. Olyan sajátos öngerjesztés volt ez, ami elvezetett a végső tökélyig, az anyagok, technikák, ötletek, azaz a több évtizedes állandó művészi alkotómunka szintézisének végső stádiumáig, a grafika, festészet, kerámia és szobrászat konglomerátumaként is értelmezhető plasztikákig: a kései oltárfaragó, -festő utód tökéletes önmagára találásáig.
A 20. század képzőművészetében erőteljes művészi mitológiák épültek bizonyos alapmotívumok fétisére. Merthogy léteznek olyan elemi formák, amelyek különösképpen szuggesztívek, érzelemkeltők, feszültséghordozók. Nem véletlen kultikus szerepük, szimbolikus felértékelődésük. Feszt László egyedi formanyelvének egyik sajátossága is éppen ezeknek az elemi formáknak és a hozzájuk társított színkombinációknak a használatában rejlik. Az erőteljesen színezett nagy felületeket a művész sajátos jelsorokkal, motívumokkal, díszítőelemként alkalmazott geometriai alakzatokkal tölti ki. Ez a kettősség: elemi forma és a benne halmozódó jelsor érzelmi kapcsolat forrásává válik, és eredményezi azt a művészi formanyelvet, amely nemzetközi hírnevet, megbecsülést szerzett alkotójának.
A Feszt-féle jelrendszer kibontakozásának és kiteljesedésének kronológiáját 2010-ben, a kolozsvári Művészeti Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállításon követhettük nyomon. A retrospektív tárlat gondolata már tíz évvel ezelőtt, 70. születésnapján is foglalkoztatta a művészt, de egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a nagy anyagi ráfordítást és előzetes szervező, összegző munkát igénylő rendezvény létrejöhessen. Mert mint mindenben, Feszt László itt is tökéletességre törekedett. Sikerült is neki. Már folyamatosan romló egészségi állapotában ugyan, de barátai, művészetének tisztelői társaságában boldogan vehette akkor számba életművének színe-javát, melyből egy jelentős részt adományozott a kolozsvári Művészeti Múzeumnak. Az intézmény igazgatója, Călin Stegerean grafikusművész pedig az alkalomra képanyaggal gazdagon illusztrált katalógust jelentetett meg.
Teljes mértékben egyet kell értenünk Banner Zoltánnal, aki szerint Feszt László „nem hirdetett és nem írt programot a tökély iránti sóvárgásáról. De, hogy csupán a tökéletesség örökös ostroma visz közelebb a művészi alkotás értelméhez, arról olyan bizonyítékot és példát állított, ami megcáfolhatatlan, megkerülhetetlen, s amire sohasem volt annyira szükségünk, mint manapság.”
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)
Feszt László emlékezete
Van valami különleges, valami sajátos abban, ahogyan a legsötétebb terror is kitermeli a maga remekműveit, ahogy a szigorú korlátok sem képesek gátat szabni a művészetek kiteljesedésének, vérbő áramlásának. Sőt a tiltás mentén maradandó életművek formálódhatnak, remekművek születhetnek. Feszt László halálával egy ilyen életmű zárult le véglegesen, és egy ilyen életmű, az iskolateremtő egyetemi tanáré, művészpedagógusé folytatódik tanítványaiban.
Életműve – monográfiaírója, Banner Zoltán szavaival élve – „nyitott könyve a kortárs grafika történetének. (…) De életműve ugyanakkor diadalmas lázadás is a kor ellen, a szolgaság ellen, sőt éppen a technika eszközeivel emelkedik a nivellálódás, az öncélú esztétizálódás és a szellemi nihil fölé.”
Az önálló kezdeményezést, a korszerű kifejezésformákat zsigereiben elfojtani igyekvő korban, az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek Erdélyében született meg a messze földön híres kolozsvári grafikai iskola is, melynek „fogalmát és kibontakozását azért kapcsoljuk Feszt László nevéhez és alkotói, valamint művésznevelői tevékenységéhez, mert az ő kezében futottak össze az egyetemes kortárs grafika tendenciáinak szálai, majd innen, az ő műterméből áramoltak szét, tanítványain keresztül, az erdélyi vizuális művészeti kultúra hálózatába. (…) Meggyőződésünk, hogy ilyen átgondolt, módszeres, a grafikai kifejezés teljes vertikumára vonatkozó mesterségbeli alapozást akkoriban talán már egyetlen közép- vagy nyugat-európai főiskolában sem nyújtottak, mint Kolozsváron Andrásy Zoltán, a Varga Nándor Lajos-tanítvány Cs. Erdős Tibor, Kádár Tibor s főként Feszt László tanársága és tanszékvezetése idején. A (…) tanítványok a könyv-, folyóirat- és reklámgrafikától kezdve az animációs és az alkalmazott/sokszorosítható technikákon át az eszmegazdag táblaképgrafikáig és az elektronikus médiumig mesterségük bármelyik területét birtokba vehették és vették is, alkatuk szerint, mondjuk Kézdivásárhelytől Magyarországon át a német és más európai nagyvárosokig” – véli a neves művészettörténész, a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó gondozásában 2010-ben, a művész 80. születésnapjára megjelent monográfia szerzője.
A tehetséges tanítványok tehát részben szétszéledtek a nagyvilágban, ismert és elismert művészekké váltak, ezáltal is öregbítve a kolozsvári grafikai iskola hírét-nevét. Mesterük viszont, sikeres külföldi szerepléseit követően mindegyre visszatért, bár számtalan alkalma kínálkozott volna a kint maradásra. Tizenháromszor volt például Olaszországban, ahol munkásságát minden alkalommal rangos elismerésekkel, díjakkal honorálták. Svájci kiállításaival is nagy sikert aratott. 1972-ben pedig, a romániai magyar festők közül elsőként neki volt tárlata Budapesten, a Nemzeti Galériában. Kérték is, hogy maradna tanárként a pesti főiskolán, mégis hazajött. Úgy érezte, gyökerei ide kötik, itt érzi magát igazán itthon: sziléziai szobrász és oltárfestő ősei évszázadokkal ezelőtt választott hazájában, Erdélyben. Őseitől kapta örökbe különleges tehetségét, munkabírását, munka iránti igényességét is, és adta tovább fiainak, a szintén képzőművész ifj. Feszt Lászlónak és a botanikus Györgynek.
Feszt László kitartó következetességgel építette föl sajátosan komplex, a klasszikus rézmetszettől a kollográfián keresztül – amelynek hazai megalapítója és művelője –, a térbe kitüremlő plasztikákig terjedő művészi világát. A tehetsége mellett már diákkorában különleges szorgalmáról is híres művész mindent elsajátított elődeitől, amit csak lehetett, hogy aztán bravúros technikai tudásának birtokában ereszthesse szabadon képzelőerejét, és alkothassa meg a világnak ezen a kis eldugott szigetén, Erdélyben – korát jócskán megelőzve – a kortárs grafika és festészet remekműveit. Egyenesen felfelé ívelő pályája több szakaszra osztható ugyan, 1966-os első olaszországi útjától azonban, ami bizonyos értelemben határkőnek számított munkásságában, gyakorlatilag alkotásai mintha egymásból nőttek volna ki. Olyan sajátos öngerjesztés volt ez, ami elvezetett a végső tökélyig, az anyagok, technikák, ötletek, azaz a több évtizedes állandó művészi alkotómunka szintézisének végső stádiumáig, a grafika, festészet, kerámia és szobrászat konglomerátumaként is értelmezhető plasztikákig: a kései oltárfaragó, -festő utód tökéletes önmagára találásáig.
A 20. század képzőművészetében erőteljes művészi mitológiák épültek bizonyos alapmotívumok fétisére. Merthogy léteznek olyan elemi formák, amelyek különösképpen szuggesztívek, érzelemkeltők, feszültséghordozók. Nem véletlen kultikus szerepük, szimbolikus felértékelődésük. Feszt László egyedi formanyelvének egyik sajátossága is éppen ezeknek az elemi formáknak és a hozzájuk társított színkombinációknak a használatában rejlik. Az erőteljesen színezett nagy felületeket a művész sajátos jelsorokkal, motívumokkal, díszítőelemként alkalmazott geometriai alakzatokkal tölti ki. Ez a kettősség: elemi forma és a benne halmozódó jelsor érzelmi kapcsolat forrásává válik, és eredményezi azt a művészi formanyelvet, amely nemzetközi hírnevet, megbecsülést szerzett alkotójának.
A Feszt-féle jelrendszer kibontakozásának és kiteljesedésének kronológiáját 2010-ben, a kolozsvári Művészeti Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállításon követhettük nyomon. A retrospektív tárlat gondolata már tíz évvel ezelőtt, 70. születésnapján is foglalkoztatta a művészt, de egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a nagy anyagi ráfordítást és előzetes szervező, összegző munkát igénylő rendezvény létrejöhessen. Mert mint mindenben, Feszt László itt is tökéletességre törekedett. Sikerült is neki. Már folyamatosan romló egészségi állapotában ugyan, de barátai, művészetének tisztelői társaságában boldogan vehette akkor számba életművének színe-javát, melyből egy jelentős részt adományozott a kolozsvári Művészeti Múzeumnak. Az intézmény igazgatója, Călin Stegerean grafikusművész pedig az alkalomra képanyaggal gazdagon illusztrált katalógust jelentetett meg.
Teljes mértékben egyet kell értenünk Banner Zoltánnal, aki szerint Feszt László „nem hirdetett és nem írt programot a tökély iránti sóvárgásáról. De, hogy csupán a tökéletesség örökös ostroma visz közelebb a művészi alkotás értelméhez, arról olyan bizonyítékot és példát állított, ami megcáfolhatatlan, megkerülhetetlen, s amire sohasem volt annyira szükségünk, mint manapság.”
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)
2013. július 24.
Thorma János és pályatársai, tanítványai
Vannak értékeink, melyek sokszor évekig, lappanganak annak következtében, hogy nem vagyunk tisztában azok valódi jellegével. Erdély, Kolozsvár sajátos összetettségében kitermelte azokat az értékeket, melyek világviszonylatban is elismerést vívtak ki.
Ezt bizonyítja az a kiállítás, melyet a kiskunhalasi Thorma János Múzeum, jelentős segítséget kapva, névadója halálának 75. évfordulója tiszteletére, két esztendeje három országhatárt átívelő vándorkiállításként szervezett.
A kiállítási anyag, mely közel 150 jelentős művet tartalmaz, köszönhetően a szervezőknek, Kolozsváron, két helyen, a Művészeti Múzeumban és a Quadro Galériában a nagyközönség számára megtekinthetővé, válik. A szervezők: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a kolozsvári Művészeti Múzeum, a Quadro Galéria, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum, a bajai Türr István Múzeum.
A sajtótájékoztatón Magdó János főkonzul elmondta, ez a Thorma János kiállítás nem ugyan az, melyet többek között Kiskunhalas, Budapest, München, Stuttgárt, Malmö közönsége láthatott, hanem ez egy bővített kiállítás. Vannak abból is festmények. Ennek a kiállításnak címe „Thorma János és pályatársai, tanítványai”. Az anyag gazdagságának köszönhetően, úgy gondolták a szervezők, két helyen fogják bemutatni. A kiállítás finanszírozására a Magyar Külügyminisztérium 4 millió forintot adott, melyhez a Kolozsvári Főkonzulátus még körülbelül egy millió forintot fog adni.
Thorma János a festészetet, 1887-ben, Budapesten Székely Bertalan növendékeként sajátítja el, majd 1888-ban a müncheni Hollós-iskolában, 1889-től pedig a Bajor Királyi Képzőművészeti Akadémián tökéletesítette.
Szakál Aurél, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatója, az ötlet gazdája, elmondta, Thorma János Kiskunhalason született. A család, amikor Thorma János 12 éves volt, átköltözött Nagybányára. A művész ott élte le életét, és ott is temették el.
Thorma János a nagybányai művésztelep, egyik alapító tagja volt, s számtalan művész mestere. A magyar művészeti pedagógia egyik fő alakja. Gazdag életművében az impresszionista és posztimpresszionista tájképek mellett, kompozíciók, portrék és aktok foglalnak helyet. Számára központi fontosságú maradt a történelmi festészet is; nagyméretű vásznain az 1848-as forradalom főtémáit ragadta meg (Aradi vértanúk; Talpra magyar! Március 15).
Kovács Zita, a bajai Türr István Múzeum igazgatója, kifejtette, szervesen kapcsolódnak egymáshoz ezek a képek. Kiemelve azokat a művészi megnyilvánulásokat, melyek jellemzőek voltak a nagybányai festőiskolára, bemutatta a különböző művészeti stílusokat. A Türr István Múzeum értékes darabjainak bizonyos része a nagybányai művésztelepen jött létre, ahonnan az ország minden részébe elkerültek, mert az alkotásokat szívesen vásárolták. Thorma tanítványok munkái kelendőek voltak, ami a művészi értéküket jelzi. A mostani kiállítás nem csak a szakembereket, hanem a ma közönségét is, üzenetével, érdekelni fogja.
Kérdésem: az itt kiállított képek közül, melyiket lehetett a legnehezebben a kiállításra megkapni?
Kovács Zita válaszából kiderült, nehéz volt azokat a képeket megkapni, amelyek korábban, másfél éve vándorolnak Európában. A tulajdonosok nehezen váltak meg tőlük. Volt olyan, melyet nem is sikerült megkapni.
„A közgyűjteményekkel volt még nehéz dolgunk Magyarországon. Volt, ahol nem jártunk sikerrel. Amiket megkaptunk, azok főművek, melyeket Thorma pályatársaitól és tanítványoktól kölcsönöztünk. Ezek valamennyi magyarországi közgyűjtemény állandó kiállításában szerepelnek. Nagy elégtétel az, hogy sikerült az itt kiállított képeket megkapnunk. Ebben nagy szerepet játszott a Kolozsvári magyar főkonzul meggyőző személyisége is”.
Călin Stegerean, a Művészeti Múzeum igazgatója, elmondta, az intézmény élénk kapcsolatot tart a hasonló intézményekkel, elsősorban romániai múzeumokkal, amelyekkel közös kiállításokat szerveznek. Ehhez a kiállításhoz hozzájárultak a nagyváradi, nagybányai, marosvásárhelyi múzeumok is. Nem beszélve azokról a civil személyekről, akiknek a tulajdonába vannak művészi értékek. A művészet kedvelésében elmosódnak az etnikai különbözősek, és az értékek válnak dominánssá.
A tárlatot háromnyelvű reprezentatív katalógus dokumentálja, Călin Stegerean előszavával. Kovács Zita, Murádin Jenő és Székely Sebestyén György tanulmányai három nyelven (magyar, román és angol) olvashatók. A tanulmányok Thorma János művészetének újfajta megközelítésére törekednek. Thorma és pályatársai, tanítványai alkotásainak bemutatását szolgálják, illetve ismertetik a nagybányai művészetet, az erdélyi művészet egészéhez viszonyítva.
A katalógusban közreadott 131 színes reprodukció jól érzékelteti azt a művészi világot, melyet Thorma és pályatársai, műveikben megörökítettek.
A tárlat megnyitóját 2013. július 25.-én, délután 18 órakor tartják meg a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
Vannak értékeink, melyek sokszor évekig, lappanganak annak következtében, hogy nem vagyunk tisztában azok valódi jellegével. Erdély, Kolozsvár sajátos összetettségében kitermelte azokat az értékeket, melyek világviszonylatban is elismerést vívtak ki.
Ezt bizonyítja az a kiállítás, melyet a kiskunhalasi Thorma János Múzeum, jelentős segítséget kapva, névadója halálának 75. évfordulója tiszteletére, két esztendeje három országhatárt átívelő vándorkiállításként szervezett.
A kiállítási anyag, mely közel 150 jelentős művet tartalmaz, köszönhetően a szervezőknek, Kolozsváron, két helyen, a Művészeti Múzeumban és a Quadro Galériában a nagyközönség számára megtekinthetővé, válik. A szervezők: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a kolozsvári Művészeti Múzeum, a Quadro Galéria, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum, a bajai Türr István Múzeum.
A sajtótájékoztatón Magdó János főkonzul elmondta, ez a Thorma János kiállítás nem ugyan az, melyet többek között Kiskunhalas, Budapest, München, Stuttgárt, Malmö közönsége láthatott, hanem ez egy bővített kiállítás. Vannak abból is festmények. Ennek a kiállításnak címe „Thorma János és pályatársai, tanítványai”. Az anyag gazdagságának köszönhetően, úgy gondolták a szervezők, két helyen fogják bemutatni. A kiállítás finanszírozására a Magyar Külügyminisztérium 4 millió forintot adott, melyhez a Kolozsvári Főkonzulátus még körülbelül egy millió forintot fog adni.
Thorma János a festészetet, 1887-ben, Budapesten Székely Bertalan növendékeként sajátítja el, majd 1888-ban a müncheni Hollós-iskolában, 1889-től pedig a Bajor Királyi Képzőművészeti Akadémián tökéletesítette.
Szakál Aurél, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatója, az ötlet gazdája, elmondta, Thorma János Kiskunhalason született. A család, amikor Thorma János 12 éves volt, átköltözött Nagybányára. A művész ott élte le életét, és ott is temették el.
Thorma János a nagybányai művésztelep, egyik alapító tagja volt, s számtalan művész mestere. A magyar művészeti pedagógia egyik fő alakja. Gazdag életművében az impresszionista és posztimpresszionista tájképek mellett, kompozíciók, portrék és aktok foglalnak helyet. Számára központi fontosságú maradt a történelmi festészet is; nagyméretű vásznain az 1848-as forradalom főtémáit ragadta meg (Aradi vértanúk; Talpra magyar! Március 15).
Kovács Zita, a bajai Türr István Múzeum igazgatója, kifejtette, szervesen kapcsolódnak egymáshoz ezek a képek. Kiemelve azokat a művészi megnyilvánulásokat, melyek jellemzőek voltak a nagybányai festőiskolára, bemutatta a különböző művészeti stílusokat. A Türr István Múzeum értékes darabjainak bizonyos része a nagybányai művésztelepen jött létre, ahonnan az ország minden részébe elkerültek, mert az alkotásokat szívesen vásárolták. Thorma tanítványok munkái kelendőek voltak, ami a művészi értéküket jelzi. A mostani kiállítás nem csak a szakembereket, hanem a ma közönségét is, üzenetével, érdekelni fogja.
Kérdésem: az itt kiállított képek közül, melyiket lehetett a legnehezebben a kiállításra megkapni?
Kovács Zita válaszából kiderült, nehéz volt azokat a képeket megkapni, amelyek korábban, másfél éve vándorolnak Európában. A tulajdonosok nehezen váltak meg tőlük. Volt olyan, melyet nem is sikerült megkapni.
„A közgyűjteményekkel volt még nehéz dolgunk Magyarországon. Volt, ahol nem jártunk sikerrel. Amiket megkaptunk, azok főművek, melyeket Thorma pályatársaitól és tanítványoktól kölcsönöztünk. Ezek valamennyi magyarországi közgyűjtemény állandó kiállításában szerepelnek. Nagy elégtétel az, hogy sikerült az itt kiállított képeket megkapnunk. Ebben nagy szerepet játszott a Kolozsvári magyar főkonzul meggyőző személyisége is”.
Călin Stegerean, a Művészeti Múzeum igazgatója, elmondta, az intézmény élénk kapcsolatot tart a hasonló intézményekkel, elsősorban romániai múzeumokkal, amelyekkel közös kiállításokat szerveznek. Ehhez a kiállításhoz hozzájárultak a nagyváradi, nagybányai, marosvásárhelyi múzeumok is. Nem beszélve azokról a civil személyekről, akiknek a tulajdonába vannak művészi értékek. A művészet kedvelésében elmosódnak az etnikai különbözősek, és az értékek válnak dominánssá.
A tárlatot háromnyelvű reprezentatív katalógus dokumentálja, Călin Stegerean előszavával. Kovács Zita, Murádin Jenő és Székely Sebestyén György tanulmányai három nyelven (magyar, román és angol) olvashatók. A tanulmányok Thorma János művészetének újfajta megközelítésére törekednek. Thorma és pályatársai, tanítványai alkotásainak bemutatását szolgálják, illetve ismertetik a nagybányai művészetet, az erdélyi művészet egészéhez viszonyítva.
A katalógusban közreadott 131 színes reprodukció jól érzékelteti azt a művészi világot, melyet Thorma és pályatársai, műveikben megörökítettek.
A tárlat megnyitóját 2013. július 25.-én, délután 18 órakor tartják meg a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2014. november 29.
Képzőművészet és színház találkozása az Interferenciákon
Sokféle hangulat keveredik a Művészeti Múzeum legújabb kiállításán: férfiak és nők jelennek meg konkrétan vagy egyszerűen csak utalás szintjén, egyedül vagy másokkal körülvéve, ruhában vagy meztelenül; a hétköznapi emberek mellett irodalmi, színházi és vallási tekintetben fontos figurák, Don Quijote, Apolló és Daphné, vagy épp a haldokló Krisztus… Az intézmény Parti-pris programja keretében szervezett tárlat kurátora Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki az Interferenciák fesztivál harmadik napján, ma délben tartott megnyitón kifejtette: szubjektív, színházi szemmel igyekezett betekintést nyújtani a múzeum gazdag, ám sokak előtt rejtett gyűjteményébe. – Laikusnak is nevezhető a válogatás, semmiféle művészettörténeti, esztétikai vagy kritikai szempontot nem kíván érvényesíteni– hangsúlyozta.
Călin Stegerean örömét fejezte ki, hogy Tompa Gábor elvállalta a kurátori szerepkört, ugyanakkor kifejtette: a folyamatosan megtekinthető kétszázegynéhány alkotás mellett több olyan festményt, szobrot, grafikát stb. is láthat a nagyközönség a Parti-pris programokon, amelyek részét képezik a múzeum 14 ezernél is több műtárgyat számláló gyűjteményének. Az idei Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál témájához illeszkedve a test történetei kerülnek előtérbe, de ugyanakkor Kolozsvár és Románia sokszínűségére is rácsodálkozhatnak az érdeklődők Andrásy Zoltán, Bardócz Lajos, Benczédi Sándor, Bene József, Gallas Nándor, Herman Lipót, Istókovits Kálmán, Korondi Jenő, Kósa-Huba Ferenc, Lotz Károly, Lövith Egon, Miklóssy Gábor, Mohy Sándor, Munkácsy Mihály, Nagy Albert, Szervátiusz Jenő, Várkonyi Károly stb. munkái révén.
Tompa Gábor, a tárlat kurátora megjegyezte: jóval nehezebb feladat előtt állt ezúttal, mintha egy darabot kellett volna színre vinnie; emellett némiképp az is nehezítette a dolgát, hogy a neves színházi szakember, esszéíró után következik a sorban, hiszen tavaly, a III. Kolozsvári Nemzetközi Találkozások keretében George Banu szervezett hasonló kiállítást. – A képzőművészekhez hasonlóan mi, színházi emberek is elsőként képileg hozzuk létre alkotásainkat. A különbség talán abban rejlik, hogy a képzőművészetektől eltérően a színháznak az emberi test egyszerre alanya és tárgya, elengedhetetlen kifejezőeszköze. A színházi előadás vagy a performansz elsősorban a jelenlétre épül, két fél, alkotó és befogadó jelenlétére – magyarázta Tompa Gábor, majd a kiállított munkák témáit sorolta: szenvedés, egészséges test, Ádám és Éva a bűnbeesésétől a kollektivizálásig, anyaság, családi élet és családban való elmagányosodás, keresztre feszítés, megváltás és újjászületés reménysége.
George Banu gratulált Tompa Gábornak a kiállításhoz, kiemelve az ilyen események érzelmi telítettségét, majd szomorúan nyugtázta, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor Călin Stegerean igazgatóként vett részt a szervezésben. Stegerean, akit a megyei tanács hirdette versenyvizsga után Lucian Năstasă-Kovács vált a tisztségben, boldogan nyugtázta, hogy két nagyszabású tárlattal zárulhat az ötéves időszak. Az egybegyűlteket Paul Neagu kiállítására is meghívta, amelyet holnap, november 29-én, szombaton délután 6 órakor nyitnak meg a Főtér/Piaţa Unirii 30. szám alatt. (8)
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)
Sokféle hangulat keveredik a Művészeti Múzeum legújabb kiállításán: férfiak és nők jelennek meg konkrétan vagy egyszerűen csak utalás szintjén, egyedül vagy másokkal körülvéve, ruhában vagy meztelenül; a hétköznapi emberek mellett irodalmi, színházi és vallási tekintetben fontos figurák, Don Quijote, Apolló és Daphné, vagy épp a haldokló Krisztus… Az intézmény Parti-pris programja keretében szervezett tárlat kurátora Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki az Interferenciák fesztivál harmadik napján, ma délben tartott megnyitón kifejtette: szubjektív, színházi szemmel igyekezett betekintést nyújtani a múzeum gazdag, ám sokak előtt rejtett gyűjteményébe. – Laikusnak is nevezhető a válogatás, semmiféle művészettörténeti, esztétikai vagy kritikai szempontot nem kíván érvényesíteni– hangsúlyozta.
Călin Stegerean örömét fejezte ki, hogy Tompa Gábor elvállalta a kurátori szerepkört, ugyanakkor kifejtette: a folyamatosan megtekinthető kétszázegynéhány alkotás mellett több olyan festményt, szobrot, grafikát stb. is láthat a nagyközönség a Parti-pris programokon, amelyek részét képezik a múzeum 14 ezernél is több műtárgyat számláló gyűjteményének. Az idei Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál témájához illeszkedve a test történetei kerülnek előtérbe, de ugyanakkor Kolozsvár és Románia sokszínűségére is rácsodálkozhatnak az érdeklődők Andrásy Zoltán, Bardócz Lajos, Benczédi Sándor, Bene József, Gallas Nándor, Herman Lipót, Istókovits Kálmán, Korondi Jenő, Kósa-Huba Ferenc, Lotz Károly, Lövith Egon, Miklóssy Gábor, Mohy Sándor, Munkácsy Mihály, Nagy Albert, Szervátiusz Jenő, Várkonyi Károly stb. munkái révén.
Tompa Gábor, a tárlat kurátora megjegyezte: jóval nehezebb feladat előtt állt ezúttal, mintha egy darabot kellett volna színre vinnie; emellett némiképp az is nehezítette a dolgát, hogy a neves színházi szakember, esszéíró után következik a sorban, hiszen tavaly, a III. Kolozsvári Nemzetközi Találkozások keretében George Banu szervezett hasonló kiállítást. – A képzőművészekhez hasonlóan mi, színházi emberek is elsőként képileg hozzuk létre alkotásainkat. A különbség talán abban rejlik, hogy a képzőművészetektől eltérően a színháznak az emberi test egyszerre alanya és tárgya, elengedhetetlen kifejezőeszköze. A színházi előadás vagy a performansz elsősorban a jelenlétre épül, két fél, alkotó és befogadó jelenlétére – magyarázta Tompa Gábor, majd a kiállított munkák témáit sorolta: szenvedés, egészséges test, Ádám és Éva a bűnbeesésétől a kollektivizálásig, anyaság, családi élet és családban való elmagányosodás, keresztre feszítés, megváltás és újjászületés reménysége.
George Banu gratulált Tompa Gábornak a kiállításhoz, kiemelve az ilyen események érzelmi telítettségét, majd szomorúan nyugtázta, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor Călin Stegerean igazgatóként vett részt a szervezésben. Stegerean, akit a megyei tanács hirdette versenyvizsga után Lucian Năstasă-Kovács vált a tisztségben, boldogan nyugtázta, hogy két nagyszabású tárlattal zárulhat az ötéves időszak. Az egybegyűlteket Paul Neagu kiállítására is meghívta, amelyet holnap, november 29-én, szombaton délután 6 órakor nyitnak meg a Főtér/Piaţa Unirii 30. szám alatt. (8)
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)