Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Stefán Zoltán
2 tétel
2001. október 22.
"Nem tudják beindítani Kolozsváron a Magyar Mozgássérültek Egyesülete által épített Szent Kamillról elnevezett otthont, ugyanis a hivatalos szervek megnehezítik a működési engedély elnyerését - jelentette be Tokay Rozália, az egyesület elnöknője. Mint ismeretes, okt. 6-án avatták fel a mintegy 4000 négyzetméter területet elfoglaló épületet, amely, remények szerint, 80 idős mozgássérültnek ad otthont, napközben több, nehéz életkörülmények között élő embert lát majd el, és lakást biztosít egy ötgyerekes családnak. A sajtótájékoztatón, amelyre Tokay Rozália meghívta a prefektúra, a polgármesteri hivatal, a fogyatékosokért felelő megyei felügyelőség, valamint az írott és az elektronikus média képviselőit, az elnöknő végigvezette a jelenlevőket az épületen, és bemutatta a rendkívüli nehézségek árán felépített otthont. A megyei és városi tanácstól senki sem képviseltette magát. Marina Stefan Zoltán, az épület tervezője szólalt fel, aki felháborodva mondta el, hogy milyen megaláztatásoknak és nyomásnak volt kitéve amiatt, hogy elvállalta az épület tervezését. Végül Tokay Rozália arra is kitért, hogy a pénzügyőrség 2000. Szeptembere óta nem hajlandó visszafizetni az egyesület számára a hozzáadott értékadót, holott a törvény kimondja: ha egy egyesületnek jól meghatározott célja és programja van, akkor a segélyek és adományok után nem köteles adót fizetni. Egyelőre megoldatlan a két éve elhúzódó per eredménye is, amelyet Pászkány Árpád ellen folytat Tokay Rozália, az üzletember ugyanis letagadja az egyesület számára beérkezett hatvanezer márkás adományt, melyet az ő számlájára küldött egy magyarországi alapítvány. /Köllő Katalin: Hivatali támadások kereszttüzében a Szent Kamill-otthon. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./"
2016. augusztus 12.
Húszéves a csapi református templom
A második világháború idején, amikor a németek elfoglalták Csapot, a helyi református templom tornyából tartották a frontot, amikor pedig visszavonultak, felrobbantották maguk után az isteni hajlékot. A hívek eleinte pajtákban, házaknál gyűltek össze imádkozni, később a római katolikus templomban kaptak helyet. A 90-es évek elején a gyülekezeti tagok szívében megszületett a templomépítés gondolata. 1992 őszén aztán lerakták az alapkövet, négy év múlva pedig, 1996 augusztusában felszentelték az új hajlékot. A húszéves jubileum alkalmából ünnepséget tartottak a templomban. Isten igéjét Balogh Attila, az Ungi Református Egyházmegye esperese hirdette. Balogh János, a gyülekezet lelkésze beszámolt a templomépítés történetéről. Az ünnepi istentiszteleten Bátori József, az egyházmegye főgondnoka, Tóth Béla, a csongori gyülekezet gondnoka, Stefán Zoltán Tiszaújfalu és Tiszaásvány lelkésze egy-egy igével köszöntötte az ünneplő csapiakat, Nagy István, Nagygejőc és Korláthelmec lelkipásztora pedig egy verset írt erre az alkalomra.
kiszo.hhrf.org