Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ștef, Adrian
31 tétel
2010. szeptember 28.
Tanévnyitók az egyetemen
Tegnap a Babeş-Bolyai Tudományegyetem két szatmári kihelyezett tagozatán is ünnepélyes keretek között nyitották meg az idei tanévet. A közigazgatási kihelyezett tagozatnak délelőtt, a Pszichológia és Neveléstudományok tagozatnak pedig délután három órakor volt a tanévnyitója a szatmárnémeti prefektúra nagytermében. Amint azt Şuta Ştefantól, a közigazgatási tagozat vezetőjétől megtudtuk, a 2010/2011-es tanévben nyolcvan elsőéves kezdi meg a tanulmányait az egyetemen román és magyar nappali tagozaton. Rajtuk kívül ugyanakkor tizenöten távoktatáson, tízen pedig mesterképzőn folytatják tanulmányaikat. „A Babeş-Bolyai Tudományegyetem, e neves intézmény hallgatóinak sorába léptetek. Három év múlva pedig, sikeres vizsgát követően köztisztviselőkké váltok, akik a közösségért tehettek” – mondta el megnyitó beszédében Şuta Ştefan. „Köztisztviselők nélkül nem működhetne gördülékenyen a megyei tanács, sem az önkormányzatok. Gratulálok a választásotokhoz” – magyarázta a hallgatóknak Adrian Ştef, a megyei tanács alelnöke. A Pszichológia és Neveléstudományok tagozat megnyitóját délután három órától rendezték meg. A szatmári kihelyezett tagozat ünnepségén elsőként dr. Bura László köszöntötte a hallgatókat és a pedagógusokat. „Mindazok, akik a 21. század elején, válságokkal, konfliktusokkal teli világában készülnek az elkövetkező nemzedék nevelésére, oktatására, azok merészek és bátrak. Arra vállalkoztak, hogy az emberi élet valódi értékeire neveljék a rájuk bízottakat. Szilárd értékrendre törekedni a mai világban igen merész és bátor vállalkozás. Mi, oktatók pedig tisztelettel tekintünk azokra, akik ezt vállalják, és igyekszünk majd a legjobbat átadni a tanév közben” – mondta dr. Bura László, majd Ballai Dorina harmadéves hallgató köszöntötte a tanévnyitón összegyűlteket. Az ünnepségen ezután a Kálmándi Általános Iskola kis közösségét ismerhették meg egy vetítés során a résztvevők. Az iskola nyolcadikosainak furulyacsoportja pedig egy német dalcsokorral kedveskedett az óvoda- és iskolapedagógia szakosoknak, Óbis Kinga diák pedig népdalokat énekelt. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Óvoda- és Iskolapedagógia szakának nappali tagozatán 25 hallgató, távoktatáson tizenhárom, mesterképzésen pedig 17 hallgató kezdte meg tegnap a tanévet. Az egyetemi év tehát megkezdődött, a tanítás december 19-ig tart. Ezután egy közel kéthetes vakáció következik, a hallgatók számára pedig 2011. január 3-án folytatódnak az órák. Az első félévet lezáró vizsgákat január 17- február 6. között rendezik meg, majd egyhetes pihenő jön február 7-13. között. Az első félévet február 14-20. között a pótvizsgaidőszak zárja le. A második egyetemi félév február 21-én kezdődik és június 5-ig tart – ezt csupán az április 4 – május 1. közötti húsvéti vakáció szakítja meg. A vizsgaidőszak június 6-án kezdődik és 26-ig tart, ezt követően, július 4-10. között a pótvizsgákat rendezik meg. Az utolsóévesek, a végzősök második féléve ettől valamelyest eltér: számukra a szesszió május 23 – június 5. között tart, pótvizsgázni június 6-12. között lehet, majd egy felkészülési időszak következik (június 13-26.) az államvizsgára. Az államvizsgát június 27 – július elseje között rendezik meg. B. Krisztina. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)
2011. december 29.
Sikeres évet zárt a megye
Szerda délelőtt évzáró tanácsülést tartottak a Szatmár Megyei Tanács tagjai, melyen részt vettek a megye parlamenti képviselői és szenátorai is, akik kihangsúlyozták a megyei tanács idei évi sikereit.
A rendkívüli tanácsülés rövidre sikeredett, és mind a négy napirendi pontot egyhangúlag fogadták el a tanácsosok. A tanácsülés végén a meghívott vendégek köszöntötték a tanácsosokat, illetve a megye lakosait. Ioan Mircea Paşcu, PSD-s EP-képviselő gratulált a tanácsosok munkájához, ahhoz, hogy ilyen nehéz gazdasági helyzetben is tudták fejleszteni a megyét. Kihangsúlyozta, nagyon pozitív megítélésbe helyezi Szatmár megyét az idén átadott szamosdobi regionális hulladéktározó, de az útjavítási munkálatok is jó irányba viszik a térséget. Silaghi Ovidiu, PNL-s parlamenti képviselő gratulált a tanácsosok hatékony munkájához és a gyors döntéshozáshoz, mely azt bizonyítja, hogy a tanácsülések előtt jól felkészülnek és minden napirendi pontot alaposan kidolgoznak. Valer Marian, PSD-s szenátor kihangsúlyozta, a szamosdobi regionális hulladéktározó projektjének fontosságát, de hiányolta a Luna Ses-i projekt lezártát. Ciocan Gheorghe PSD-s parlamenti képviselő is gratulált a megye elöljáróinak az idei évben befejezett projektekhez, de arra kérte a tanácsosokat, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a Luna Ses-i sípálya és a Bikszád – Avasfelsőfalu – Turc útszakasz felújítására.
Hatékonyan dolgoztak
Radu Giurca prefektus elmondta, a megyei tanács 2011-ben 218 határozatot fogadott el, melyek közül csupán egyet – a regionalizálásról szóló népszavazást érintőt – támadott meg a prefektusi hivatal a bíróságon, ez is azt jelzi, hogy a tanácsosoknak jól kidolgozott határozattervezetekről kell dönteniük. A prefektus azt is elmondta, hogy az idei évben a tanácsosok 12 soros és 7 rendkívüli tanácsülésen vettek részt. Giurca megítélése szerint Szatmár megye a nehéz gazdasági helyzet ellenére is tudott fejlődni, új munkahelyeket létrehozni. Az elkövetkező esztendőre vonatkozóan pedig elmondta, bizakodásra adhat okot a megye lakosságának, hogy előreláthatóan 4-5 ezer új munkahelyet létesítenek a befektetők. Günthner Tibor RMDSZ-es szenátor is kiemelte azokat a beruházásokat, melyeket az idei esztendőben fejeződtek be a megyében, melyek közül a regionális hulladéktározót emelte ki. Pataki Csaba alprefektus szintén gratulált a megyei tanács által befejezett projektekhez és a folyamatban lévőket is megemlítette, melyeknek ő maga is részese volt, hiszen alprefektusi tisztsége előtt a Szatmár Megyei Regionális Fejlesztési Igazgatóság vezetője volt. Erdei D. István RMDSZ-es parlamenti képviselő elmondta, az ő munkájához elengedhetetlenül fontos a polgármesterek, a helyi önkormányzatok alkalmazottainak, vezetőinek a visszajelzése, másképp nem tudnának semmilyen döntést meghozni vagy a törvényeket javítani. A felszólalók között volt Csehi Árpád, megyei tanácselnök, illetve Adrian Stef és Mircea Govor alelnökök, akik a megye lakosságának kívántak sikerekben gazdag új esztendőt. Govor kihangsúlyozta, hogy az idei évben több megvalósítása volt a megyei tanácsnak, mint az elmúlt húsz évben.
Az ünnepi felszólalásokat beárnyékolta a román képviselők, szenátorok viselkedése, akik a magyar anyanyelvű kollégáik beszédét csevegéssel „tisztelték meg”, ugyanakkor a magyar nyelvű köszöntések hallatán nemtetszésüket nyilvánították ki.
erdon.ro
2012. június 12.
A megyei tanácselnökök tekintetében 50 százalékos az RMDSZ
Négy megyéből kettőben sikerült megőriznie a tanácselnöki tisztséget a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ). A Maros megyei választási bizottság végső jelentése szerint Ciprian Dobre (USL) 112 265 (40,64%), Lokodi Edit Emőke 96 324 (34,87%), Marius Paşcan (Alianţa pentru Mureş) 56 446 (20,43%), Biró Zsolt pedig (MPP) 11 198 voksot (4,05%) szerzett.
Az országos választási iroda közlése szerint a vasárnapi önkormányzati választáson Maros és Szatmár megyében is alulmaradtak a szövetség újabb mandátumra pályázó jelöltjei. Szatmár megyében Csehi Árpádot a liberális Mihai Adrian Stef, Maros megyében pedig Lokodi Edit-Emőkét a szintén liberális Ciprian Minodor Dobre váltja a megyei tanács élén.
Az RMDSZ jelöltjei Hargita és Kovászna megyében őrizték meg a tanácselnöki tisztségeiket. Hargita megyében Borboly Csaba, Kovászna megyében Tamás Sándor szerzett újabb mandátumot.
Győzelem? Kelemen Hunor, a szövetség elnöke a választási eredményeket hétfőn úgy értékelte: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség mind a 2008-as eredményeihez, mind a másik két magyar párthoz képest megnyerte az önkormányzati választásokat. A választásokat értékelő kolozsvári sajtótájékoztatón Kelemen Hunor elmondta, a részleges eredmények azt jelzik, a szövetség 184-ről 203-ra növelte a polgármesterei számát, míg a szövetséggel versenyre kelő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Magyar Polgári Párt (MPP) együtt gyűjtött annyi szavazatot, amennyit négy évvel ezelőtt az MPP kapott. Kelemen Hunor úgy értékelte, a magyar választók az RMDSZ-en belüli egységre szavaztak. Ismert, a kormányzó szociálliberális szövetség (USL) több mint ötvenszázalékos önkormányzati választási győzelmét mutatták az első részeredmények hétfő reggel. Nem lesz magyar polgármestere több olyan erdélyi településnek, ahol többségben élnek a románok, de eddig magyar volt a városvezető. Kolozsváron a vasárnap közölt exit poll eredményekkel ellentétben Emil Boc volt kormányfő nyerte a polgármester-választást.
MTI / mno.hu. Erdély.ma
2012. június 13.
Átrendeződtek az erdélyi magyarlakta megyék önkormányzatai –
Átrendeződött az önkormányzatok összetétele 2008-hoz képest Erdély magyarlakta megyéiben és városaiban a vasárnapi romániai önkormányzati választások nyomán.
Erdély, a Partium és a Bánság 16 megyéje közül eddig négynek az élén állt magyar nemzetiségű önkormányzati tanácselnök, négy éve valamennyien a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben szereztek mandátumot.
A vasárnapi választások után csak a két magyar többségű megye élén maradt magyar tisztségviselő: Hargita megyében Borboly Csaba és Kovászna megyében Tamás Sándor. A 38 százalékban magyarlakta Maros megyében Lokodi Edit (a voksok 35 százalékával), illetve a 34,5 százalékban magyarlakta Szatmár megyében Csehi Árpád (a voksok 35 százalékával) alulmaradt a küzdelemben a kormányzó szociálliberális szövetség (USL) jelöltjeivel (Ciprian Dobre 40,6 százalék, Adrian Stef 38,3 százalék) szemben.
A megyei tanácsok elnökeit mindkét alkalommal, 2008-ban, s most is egyszerű többséggel választották. A megyei tanácsok közül – mindkét választáson – csak a magyar többségű megyei testületekbe jutott be az RMDSZ-szel szemben „ellenzéki" magyar képviselő. A Magyar Polgári Pártnak (MPP) eddig 19 megyei tanácsosa volt Hargita és Kovászna megyében, most az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) közösen van 14, míg az RMDSZ 5-tel növelte Székelyföldön megyei tanácsosainak számát. A Hargita megyei tanácsban 2008-ban 18 RMDSZ-es, 10 MPP-s és két szociáldemokrata (PSD) szerzett mandátumot, a vasárnapi választások után a RMDSZ-nek 20, az MPP-nek 4, az EMNP-nek 3, az USL-nek 3 tanácsosa lesz.
Kovászna megyében az előző választáson az RMDSZ 15, az MPP 9, a román pártszövetség 5 képviselője és egy független kapott mandátumot, vasárnap pedig 18 RMDSZ-es, 4 EMNP-s, 3 MPP-s, 3 PSD-s és 2 liberális (PNL) képviselő.
A nem magyar többségű megyék tanácsaiba (közgyűléseibe) a magyar „ellenzéki" pártok nem tudtak tanácsost bejuttatni, mert a jelöltjeikre leadott voksok nem érték el az 5 százalékos (a Kolozs megyei EMNP-MPP koalíció esetében a 7 százalékos) bejutási küszöböt.
- A 38 százalékban magyarlakta Maros megye 34 tagú önkormányzatában az RMDSZ megőrizte eddigi arányát: a szövetségnek továbbra is 13 tanácsosa lesz.
- A 34,5 százalékban magyar lakosságú Szatmár megye 32 tagú tanácsában az RMDSZ frakciója 13-ról 12 főre csökken.
- A 25 százalékban magyarlakta Bihar megye 34 tagú tanácsában az RMDSZ-képviselet 9-ről 7 tagúra zsugorodik.
- A 23 százalékban magyarlakta Szilágy megye 30 tagú tanácsában is két fővel, 9-ről 7-re csökken az RMDSZ-frakció.
- A 16 százaléknyi magyar lakossággal rendelkező Kolozs megye 36 tagú önkormányzatában az RMDSZ-nek továbbra is 5 képviselője lesz.
A felsorolt román többségű megyék székvárosainak települési önkormányzataiban is visszaesett a magyar képviselők aránya – Marosvásárhely kivételével. A 45 százalékban magyarlakta Marosvásárhely 23 tagú tanácsában továbbra is 10 tagja lesz az RMDSZ-frakciónak.
A 38 százalékban magyarlakta Szatmárnémeti 23 tagú tanácsában az eddigi 11 helyett 9 RMDSZ-es tanácsos marad.
A csaknem negyedrészt magyar lakosságú Nagyvárad 27 tagú önkormányzatában az RMDSZ-frakció 9-ről 7 főre csökken.
A 16 százalékban magyarlakta Kolozsvár 31 tagú tanácsában az eddigi 5 helyett 4 RMDSZ-es tanácsos marad.
Zilahon, ahol a magyarság részaránya szintén 16 százalékot tesz ki, a 21 tagú tanácsban az eddigi 4 helyett 3 RMDSZ-es marad.
A két magyar többségű megyében a megyei jogú városokban többnyire előretört az RMDSZ, a magyar „ellenzéki" pártok rovására.
Csíkszeredának ezentúl 13 RMDSZ-es, 2 EMNP-s, 2 MPP-s, és 2 USL-s tanácsosa lesz (a korábbi 12 RMDSZ-es és 7 MPP-s helyett), és az RMDSZ-es Ráduly Róbert polgármester harmadik mandátumát kezdi meg.
Székelyudvarhelyen mostantól 11 RMDSZ-es, 5 MPP-s, 3 EMNP-s tanácsos lesz (a négy éve megválasztott 9 RMDSZ-es, 8 MPP-s és 2 Zöld párti helyett), az RMDSZ-es Bunta Leventét pedig másodszor is megválasztották polgármesternek.
Gyergyószentmiklóson az MPP tisztségben lévő polgármesterét, Mezei Jánost választották újabb négy évre a város élére, a tanácsban pedig 11 MPP-s és 6 RMDSZ-es foglal helyet (az eddigi 10 RMDSZ-es és 7 MPP-s helyett).
Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-es Antal Árpád polgármester újabb mandátumot szerzett, a városi tanácsban pedig ezentúl 14 RMDSZ-es, 2 EMNP-s, 1 MPP-s, 2 PSD-s és 2 PNL-s képviselő fog ülni. Négy éve az RMDSZ 8, az MPP 9, a román szövetség 3 képviselője és egy független került a tanácsba). Kézdivásárhelyen az MPP-s Rácz Károlyt az RMDSZ-es Bokor Tibor váltja a polgármesteri székben, a városi tanácsba pedig 9 RMDSZ-es, 4 EMNP-s és 4 MPP-s képviselő került be (a korábbi 10 MPP-s és 9 RMDSZ-es helyett).
Idén már nemcsak a megyei tanácselnököket, hanem a polgármestereket is egy fordulóban, egyszerű többséggel választották Romániában. Az RMDSZ-nek sikerült a négy évvel ezelőtti 184-ről 202-re növelnie polgármesterei számát. Az MPP négy évvel ezelőtt 11 polgármesteri tisztséget nyert el, míg a vasárnapi voksoláson hetet. A tavaly bejegyzett EMNP 2 településen nyert polgármesteri mandátumot.
MTI. Erdély.ma
2012. június 13.
Belföldi hírek
Végleges: Maros és Szatmár elveszett
Négy megyéből csak kettőben sikerült megőriznie tanácselnöki tisztséget az RMDSZ-nek, az Országos Választási Iroda tegnapi közlése szerint Maros és Szatmár megyében is alulmaradtak a szövetség újabb mandátumra pályázó jelöltjei. Szatmár megyében Csehi Árpádot a liberális Mihai Adrian Stef váltja, aki a szavazatok 38,30 százalékát, Csehi pedig 34,70 százalékát szerezte meg.
A Szatmár megyei tanácsban az RMDSZ két mandátumot veszített, a 33 tagú testületben 12 képviselője lesz. Maros megyében Lokodi Edit Emőkét a szintén liberális Ciprian Minodor Dobre váltja, ő a szavazatok 40,64 százalékát szerezte meg, míg Lokodi Edit Emőkére a szavazók 34,84 százaléka voksolt. Megőrizte viszont mandátumait a szövetség: a 35 tagú testületben az RMDSZ-nek 13 képviselője lesz. Maros megyében egyébként az RMDSZ ugyanannyi polgármesterel rendelkezik, mint korábban, a szövetség elveszítette a SZLSZ-szel szemben a szászrégeni, vajdaszentiványi polgármesteri tisztséget, illetve az MPP-vel szemben a makfalvit, megnyerte azonban a mikefalvit, ahol eddig DLP-s elöljáró volt, a magyarbükkösit, melyet eddig független vezetett és a gyulakutait, ahol az MPP képviselője volt tisztségben.
Kisebb a kormánypárt előnye
Az eredmények 97,20 százalékos feldolgozottsága mellett a Szociál-liberális Szövetség (SZLSZ) a polgármesteri mandátumok 41,44 százalékát kapja meg, a DLP 15,63 százalékát, a SZDP 11,91 százalékát. Tegnap estig az Országos Választási Iroda 3097 szavazókerület eredményeit központosította a 3186-ból, eszerint a SZLSZ 1283 polgármesteri mandátumot kapott, a DLP 484-et, a SZDP 369-et. Következik a NLP 87 mandátummal (6,92 százalék), az RMDSZ 79 mandátummal (6,28%). A MPP hét polgármesteri tisztséget szerzett (0,54%), a Konzervatív Párt 5-öt (0,39%), a Romániai Német Demokrata Fórum 4-et (0,31%), az EMNP kettőt (0,15%), a Nagyrománia Párt és a parasztpárt szintén kettőt-kettőt.
Lemondott Elena Udrea
Elena Udrea, a Demokrata-Liberális Párt alelnöke tegnap lemondott a párt bukaresti szervezetének vezetéséről, ezt a DLP gyenge fővárosi választási szereplésével indokolta – elveszítették az általuk eddig elfoglalt két bukaresti kerületi polgármesteri tisztséget. Vasile Blaga, a DLP kampányfőnöke szerint Udreának lemondásával meg kellett volna várnia a párt igazgatótanácsának ülését, Blaga úgy véli, az esetleges újabb lemondások bejelentése csak ez után lehetséges. Udrea gesztusát Crin Antonescu, a liberálisok elnöke helyesnek és természetesnek nevezte, de hozzátette, Băsescunak, Bocnak, Olteannak és Blagának is le kellene mondania.
Kihirdették a Nagy Testvér-törvényt
Traian Băsescu tegnap kihirdette az Európai Unió adatmegőrzési irányelvének életbeléptetésére vonatkozó jogszabályt, amelyet a média Nagy Testvér-törvényként bélyegzett meg. A törvény arra kötelezi a telefon- és internetszolgáltatókat, hogy fél évig tárolják, és szükség esetén a bűnüldöző szervek rendelkezésére bocsássák előfizetőik hívásainak és levelezésének minden adatát, a tartalom kivételével. A tegnap kihirdetett jogszabályba bekerült egy olyan előírás, miszerint a bűnüldöző szerveknek a híváslista bekérésétől számított 48 órán belül tájékoztatniuk kell az érintettet arról, hogy vizsgálat folyik ellene – kivéve, ha az illetőt a nemzetbiztonság veszélyeztetésével gyanúsítják.
Menesztették az RTV elnökét
Leváltotta a parlament tegnap a közszolgálati televízió vezetőségét, miután a törvényhozói testület elutasította az intézmény elmúlt három évéről szóló jelentést. Alexandru Lăzescu elnök-vezérigazgató helyére Radu Călin Cristeát javasolta a parlament két házának kulturális szakbizottsága ideiglenes elnök-vezérigazgatónak, ezt a plénum elfogadta. Az RTV mintegy 120 millió euró adósságot halmozott fel az elmúlt években, és ezért az adóhatóság zárolta az intézmény számláit. A közintézmény körül az elmúlt napokban éles vita alakult ki, miután kiderült, hogy gazdaságossági okokra hivatkozva eladta a labdarúgó Európa-bajnokság egyes mérkőzéseinek közvetítési jogát egy korlátozott sugárzási lehetőséggel rendelkező kereskedelmi sportcsatornának, és a londoni olimpiát sem közvetíti a köztelevízió. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. június 13.
Átrendeződtek az erdélyi magyarlakta megyék önkormányzatai
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Átrendeződött az önkormányzatok összetétele 2008-hoz képest Erdély magyarlakta megyéiben és városaiban a vasárnapi romániai önkormányzati választások nyomán.
Erdély, a Partium és a Bánság 16 megyéje közül eddig négynek az élén állt magyar nemzetiségű önkormányzati tanácselnök, annak idején valamennyien a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben szereztek mandátumot.
A vasárnapi választások után csak a két magyar többségű megye élén maradt magyar tisztségviselő: Hargita megyében Borboly Csaba és Kovászna megyében Tamás Sándor. A 38 százalékban magyarlakta Maros megyében Lokodi Edit (a voksok 35 százalékával), illetve a 34,5 százalékban magyarlakta Szatmár megyében Csehi Árpád (a voksok 35 százalékával) alulmaradt a küzdelemben a kormányzó szociálliberális szövetség (USL) jelöltjeivel (Ciprian Dobre 40,6 százalék, Adrian Stef 38,3 százalék) szemben.
A megyei tanácsok (közgyűlések) elnökeit mindkét alkalommal, 2008-ban, s most is egyszerű többséggel választották.
A megyei tanácsok közül - mindkét választáson - csak a magyar többségű megyei testületekbe jutott be az RMDSZ-szel szemben "ellenzéki" magyar képviselő. A Magyar Polgári Pártnak (MPP) eddig 19 megyei tanácsosa volt Hargita és Kovászna megyében, most az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) közösen van 14, míg az RMDSZ 5-tel növelte Székelyföldön megyei tanácsosainak számát. A Hargita megyei tanácsban 2008-ban 18 RMDSZ-es, 10 MPP-s és két szociáldemokrata (PSD) szerzett mandátumot, a vasárnapi választások után a RMDSZ-nek 20, az MPP-nek 4, az EMNP-nek 3, az USL-nek 3 tanácsosa lesz.
Kovászna megyében az előző választáson az RMDSZ 15, az MPP 9, a román pártszövetség 5 képviselője és egy független kapott mandátumot, vasárnap pedig 18 RMDSZ-es, 4 EMNP-s, 3 MPP-s, 3 PSD-s és 2 liberális (PNL) képviselő.
A nem magyar többségű megyék tanácsaiba (közgyűléseibe) a magyar "ellenzéki" pártok nem tudtak tanácsost bejuttatni, mert a jelöltjeikre leadott voksok nem érték el az 5 százalékos (a Kolozs megyei EMNP-MPP koalíció esetében a 7 százalékos) bejutási küszöböt.
A 38 százalékban magyarlakta Maros megye 34 tagú önkormányzatában az RMDSZ megőrizte eddigi arányát: a szövetségnek továbbra is 13 tanácsosa lesz.
A 34,5 százalékban magyar lakosságú Szatmár megye 32 tagú tanácsában az RMDSZ frakciója 13-ról 12 főre csökken.
A 25 százalékban magyarlakta Bihar megye 34 tagú tanácsában az RMDSZ-képviselet 9-ről 7 tagúra zsugorodik.
A 23 százalékban magyarlakta Szilágy megye 30 tagú tanácsában is két fővel, 9-ről 7-re csökken az RMDSZ-frakció.
A 16 százaléknyi magyar lakossággal rendelkező Kolozs megye 36 tagú önkormányzatában az RMDSZ-nek továbbra is 5 képviselője lesz.
A felsorolt román többségű megyék székvárosainak települési önkormányzataiban is visszaesett a magyar képviselők aránya - Marosvásárhely kivételével. A 45 százalékban magyarlakta Marosvásárhely 23 tagú tanácsában továbbra is 10 tagja lesz az RMDSZ-frakciónak.
A 38 százalékban magyarlakta Szatmárnémeti 23 tagú tanácsában az eddigi 11 helyett 9 RMDSZ-es tanácsos marad.
A csaknem negyedrészt magyar lakosságú Nagyvárad 27 tagú önkormányzatában az RMDSZ-frakció 9-ről 7 főre csökken.
A 16 százalékban magyarlakta Kolozsvár 31 tagú tanácsában az eddigi 5 helyett 4 RMDSZ-es tanácsos marad.
Zilahon, ahol a magyarság részaránya szintén 16 százalékot tesz ki, a 21 tagú tanácsban az eddigi 4 helyett 3 RMDSZ-es marad.
A két magyar többségű megyében a megyei jogú városokban többnyire előretört az RMDSZ, a magyar "ellenzéki" pártok rovására.
Csíkszeredának ezentúl 13 RMDSZ-es, 2 EMNP-s, 2 MPP-s, és 2 USL-s tanácsosa lesz (a korábbi 12 RMDSZ-es és 7 MPP-s helyett), és az RMDSZ-es Ráduly Róbert polgármester harmadik mandátumát kezdi meg.
Székelyudvarhelyen mostantól 11 RMDSZ-es, 5 MPP-s, 3 EMNP-s tanácsos lesz (a négy éve megválasztott 9 RMDSZ-es, 8 MPP-s és 2 Zöld párti helyett), az RMDSZ-es Bunta Leventét pedig másodszor is megválasztották polgármesternek.
Gyergyószentmiklóson az MPP tisztségben lévő polgármesterét, Mezei Jánost választották újabb négy évre a város élére, a tanácsban pedig 11 MPP-s és 6 RMDSZ-es foglal helyet (az eddigi 10 RMDSZ-es és 7 MPP-s helyett).
Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-es Antal Árpád polgármester újabb mandátumot szerzett, a városi tanácsban pedig ezentúl 14 RMDSZ-es, 2 EMNP-s, 1 MPP-s, 2 PSD-s és 2 PNL-s képviselő fog ülni. Négy éve az RMDSZ 8, az MPP 9, a román szövetség 3 képviselője és egy független került a tanácsba).
Kézdivásárhelyen az MPP-s Rácz Károlyt az RMDSZ-es Bokor Tibor váltja a polgármesteri székben, a városi tanácsba pedig 9 RMDSZ-es, 4 EMNP-s és 4 MPP-s képviselő került be (a korábbi 10 MPP-s és 9 RMDSZ-es helyett).
Idén már nemcsak a megyei tanácselnököket, hanem a polgármestereket is egy fordulóban, egyszerű többséggel választották Romániában. Az RMDSZ-nek sikerült a négy évvel ezelőtti 184-ről 202-re növelnie polgármesterei számát. Az MPP négy évvel ezelőtt 11 polgármesteri tisztséget nyert el, míg a vasárnapi voksoláson hetet. A tavaly bejegyzett EMNP 2 településen nyert polgármesteri mandátumot. MTI
2012. június 15.
Önkormányzati leltár
Átrendeződött az önkormányzatok összetétele 2008-hoz képest Erdély magyarlakta megyéiben és városaiban a vasárnapi önkormányzati választások nyomán.
Két RMDSZ-es megyei tanácselnökkel kevesebb
Erdély, a Partium és a Bánság 16 megyéje közül eddig négynek az élén állt magyar nemzetiségű önkormányzati tanácselnök, annak idején valamennyien az RMDSZ színeiben szereztek mandátumot.
A vasárnapi választások után csak a két magyar többségű megye élén maradt magyar tisztségviselő: Hargita megyében Borboly Csaba és Kovászna megyében Tamás Sándor. A 38 százalékban magyarlakta Maros megyében Lokodi Edit (a voksok 35 százalékával), illetve a 34,5 százalékban magyarlakta Szatmár megyében Csehi Árpád (a voksok 35 százalékával) alulmaradt a küzdelemben a kormányzó szociálliberális szövetség (USL) jelöltjeivel (Ciprian Dobre 40,6 százalék, Adrian Stef 38,3 százalék) szemben.
A megyei tanácsok közül – mindkét választáson – csak a magyar többségű megyei testületekbe jutott be az RMDSZ-szel szemben „ellenzéki” magyar képviselő. A Magyar Polgári Pártnak (MPP) eddig 19 megyei tanácsosa volt Hargita és Kovászna megyében, most az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) közösen van 14, míg az RMDSZ 5-tel növelte Székelyföldön a megyei tanácsosainak számát. A Hargita megyei tanácsban 2008-ban 18 RMDSZ-es, 10 MPP-s és két szociáldemokrata (PSD) szerzett mandátumot, a vasárnapi választások után a RMDSZ-nek 20, az MPP-nek 4, az EMNP-nek 3, az USL-nek 3 tanácsosa lesz.
Kovászna megyében az előző választáson az RMDSZ 15, az MPP 9, az USL 5 képviselője és egy független kapott mandátumot, vasárnap pedig 18 RMDSZ-es, 4 EMNP-s, 3 MPP-s, 3 PSD-s és 2 liberális (PNL) képviselő.
A nem magyar többségű megyék tanácsaiba a magyar „ellenzéki” pártok nem tudtak tanácsost bejuttatni, mert a jelöltjeikre leadott voksok nem érték el az 5 százalékos (a Kolozs megyei EMNP-MPP koalíció esetében a 7 százalékos) bejutási küszöböt.
A 38 százalékban magyarlakta Maros megye 34 tagú önkormányzatában az RMDSZ megőrizte eddigi arányát: a szövetségnek továbbra is 13 tanácsosa lesz.
A 34,5 százalékban magyar lakosságú Szatmár megye 32 tagú tanácsában az RMDSZ frakciója 13-ról 12 főre csökken.
A 25 százalékban magyarlakta Bihar megye 34 tagú tanácsában az RMDSZ-képviselet 9-ről 7 tagúra zsugorodik.
A 23 százalékban magyarlakta Szilágy megye 30 tagú tanácsában is két fővel, 9-ről 7-re csökken az RMDSZ-frakció.
A 16 százaléknyi magyar lakossággal rendelkező Kolozs megye 36 tagú önkormányzatában az RMDSZ-nek továbbra is 5 képviselője lesz.
Visszaesett a magyar tanácsosok aránya
A felsorolt román többségű megyék székvárosainak települési önkormányzataiban is visszaesett a magyar képviselők aránya – Marosvásárhely kivételével. A 45 százalékban magyarlakta Marosvásárhely 23 tagú tanácsában továbbra is 10 tagja lesz az RMDSZ-frakciónak.
A 38 százalékban magyarlakta Szatmárnémeti 23 tagú tanácsában az eddigi 11 helyett 9 RMDSZ-es tanácsos marad. A csaknem negyedrészt magyar lakosságú Nagyvárad 27 tagú önkormányzatában az RMDSZ-frakció 9-ről 7 főre csökken.
A 16 százalékban magyarlakta Kolozsvár 31 tagú tanácsában az eddigi 5 helyett 4 RMDSZ-es tanácsos marad.
Zilahon, ahol a magyarság részaránya szintén 16 százalékot tesz ki, a 21 tagú tanácsban az eddigi 4 helyett 3 RMDSZ-es marad.
A két magyar többségű megyében a megyei jogú városokban többnyire előretört az RMDSZ, a magyar „ellenzéki” pártok rovására.
Csíkszeredának ezentúl 13 RMDSZ-es, 2 EMNP-s, 2 MPP-s, és 2 USL-s tanácsosa lesz (a korábbi 12 RMDSZ-es és 7 MPP-s helyett), és az RMDSZ-es Ráduly Róbert polgármester harmadik mandátumát kezdi meg.
Székelyudvarhelyen mostantól 11 RMDSZ-es, 5 MPP-s, 3 EMNP-s tanácsos lesz (a négy éve megválasztott 9 RMDSZ-es, 8 MPP-s és 2 Zöld párti helyett), az RMDSZ-es Bunta Leventét pedig másodszor is megválasztották polgármesternek.
Gyergyószentmiklóson az MPP tisztségben lévő polgármesterét, Mezei Jánost választották újabb négy évre a város élére, a tanácsban pedig 11 MPP-s és 6 RMDSZ-es foglal helyet (az eddigi 10 RMDSZ-es és 7 MPP-s helyett).
Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-es Antal Árpád polgármester újabb mandátumot szerzett, a városi tanácsban pedig ezentúl 14 RMDSZ-es, 2 EMNP-s, 1 MPP-s, 2 PSD-s és 2 PNL-s képviselő fog ülni. Négy éve az RMDSZ 8, az MPP 9, a román szövetség 3 képviselője és egy független került a tanácsba).
Kézdivásárhelyen az MPP-s Rácz Károlyt az RMDSZ-es Bokor Tibor váltja a polgármesteri székben, a városi tanácsba pedig 9 RMDSZ-es, 4 EMNP-s és 4 MPP-s képviselő került be (a korábbi 10 MPP-s és 9 RMDSZ-es helyett).
Növekedett az RMDSZ-es polgármesterek száma
Idén már nemcsak a megyei tanácselnököket, hanem a polgármestereket is egy fordulóban, egyszerű többséggel választották Romániában. Az RMDSZ-nek sikerült a négy évvel ezelőtti 184-ről 202-re növelnie polgármesterei számát. Az MPP négy évvel ezelőtt 11 polgármesteri tisztséget nyert el, míg a vasárnapi voksoláson hetet. A tavaly bejegyzett EMNP 2 településen nyert polgármesteri mandátumot. Szabadság (Kolozsvár)
2012. június 25.
Megalakultak a helyi tanácsok
Megalakultak a hétvégén a városi tanácsok: míg Marosvásárhelyen és Kolozsváron magyar alpolgármestert választottak, Szatmárnémetiben az RMDSZ kiszorult a városvezetésből. Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ kétharmados többsége ellenére is együttműködik az EMNP-vel.
marosvásárhelyi választásokat megnyerő Dorin Floreának péntek óta úgymond négy alpolgármestere van: két régi és két új. Miközben a frissen megalakult önkormányzat az RMDSZ-es Józsa Tibornak és a Szociálliberális Unió (USL) jelöltjének, Ioana Ciotlăuşnak szavazott bizalmat, a negyedik mandátuma elején járó demokrata-liberális polgármester kijelentette: ő továbbra is PDL-s társával, Claudiu Maiorral és még a tanácsosi mandátumtól is eleső Csegzi Sándorral kíván együtt dolgozni.
Mindkettőjük megőrzi titkárságát és irodáját, és a továbbiakban Florea személyes tanácsadójaként szerepelnek a városházi munkatársak lajstromán. Az elöljáró egyelőre nem kívánta elárulni, hogy milyen irodahelyiséget és feladatköröket szán az RMDSZ–USL helyi koalíció által megválasztott új alpolgármestereknek.
„Én a város érdekeit helyezem előtérbe, nem a mindenféle egyezségeket kötő politikusokét” – magyarázta döntését a frissen beiktatott Dorin Florea. Négy évvel ezelőtt, amikor a tanács szintén nem az ő kedve szerint választotta meg az egyik alpolgármestert, Florea Marius Ichimmel szemben is hasonló taktikát alkalmazott. A liberális alpolgármestert a Hangyaépület egyik manzárdszobájába száműzte, és semmiféle feladattal nem látta el. A megalázott Ichim néhány hónap után beadta felmondását, helyébe pedig a polgármester favoritja, Claudiu Maior került.
Józsa Tibor, az ismeretlen ismerős Vásárhelyen
Az RMDSZ csúcspolitikusai által támogatott, ám a helyi szervezet választmánya előtt szinte ismeretlennek számító Józsa Tibor a Krónikának elmondta: a következő négy évben keveset politizálna, viszont annál többet foglalkozna a közigazgatással és a város gondjaival. Az alpolgármester úgy véli, a legfontosabb feladat visszaszerezni a polgármesteri hivatalban csalódott lakosok bizalmát. Azt szeretné, hogy Marosvásárhely ismét a nyugalom, a csend városa legyen, ahol virágzik a magyar kultúra, és ahonnan az ifjak nem kényszerülnek elköltözni.
„Ugyanakkor azt mondom, hogy a fülünket eresszük le az emberek felé, és figyeljünk oda, mit szeretnének” – tette hozzá. A Floreával való jövendőbeli együttműködésről a volt városházi igazgató elmondta, hogy a múltban korrekt és eredményes munkaviszonyban voltak, és reméli – a polgármester legfrissebb, egyáltalán nem hízelgő nyilatkozatai ellenére – visszaáll a kettőjük közötti kölcsönös bizalom.
Arra a felvetésre, hogy az RMDSZ választmányi ülésén visszatérő motívum volt, hogy a testületi tagok egyáltalán vagy alig ismerik, Józsa elmondta: „az idéntől lettem felkérve, hogy lépjek be az RMDSZ-be”. „Nem tudom, hogy ki az, aki nem hallott rólam. Elismerem, hogy nem voltam kirakatban, hogy mindenki bámuljon, de nem most kezdtem a közéleti tevékenységet” – nyilatkozta a Vásárhely.ro portálnak a fiatal alpolgármester. „Én nem tartok a székemhez, ha majd úgy érzem, hogy nem tudok teljesíteni, akkor lemondom a széket” – replikázott Józsa azon választmányi tagoknak, akik megkérdőjelezték az alkalmasságát az alpolgármesteri tisztségre.
Elbukott anyanyelvvizsga
A közgazdász-végzettségű Józsát rögtön beiktatása után számos támadás érte magyar részről. A „lemondom a székemet” és a választmányi ülésen elhangzott hasonló kijelentéseire számos ironikus megjegyzés jelent meg a Székelyhon.ro honlapon. Az RMDSZ-es politikus Facebook-oldalát tanulmányozva kiderül, Józsa nemcsak az anyanyelvén való kommunikációval, de a helyesírással is hadilábon áll. „Erdemes meghalgatni ...... valaszuk Frunda Gyorgy -Rmdsz”, „Frunda Gyorgy –polgarmester lehet ha elmegyunk szavazni egyutt iunius 10 en”, „csucs.......szavazzunk Frunda Gyorgy polgarmester”, „Csak sajnos meg nincsenek bicigli utak.... a zold festekel amivel a foter jardajat festete le a polgarmester inkabb vonalazott volna bicigli savokat.....de majd mi megteszuk meg egy het van hatra !!!!” – ezek a megjegyzések voltak olvashatók péntek estig az újdonsült alpolgármester üzenőfalán.
„Ne vonja kétségbe senki a magyarságomat, anyám-apám magyar volt. A középiskolát és az egyetemet románul végeztem, de szerintem helyesen beszélek magyarul. Az is lehet, hogy bizonyos dolgokat nem én írtam, az is, hogy véletlenül elütöttem a betűket, mert telefonról töltöttem fel. És különben is, nem olyan nagy hiba, amiért el legyek ítélve” – mondta a vádak kapcsán lapunknak Józsa Tibor, aki eltávolította közösségi oldaláról a kampányban írt bejegyzéseket.
Horváth Anna az alpolgármester Kolozsváron
Akárcsak Marosvásárhelyen, Kolozsváron is magyar alpolgármester segíti Emil Boc városvezető munkáját. A PDL-vel kötött koalíciónak köszönhetően a helyi tanács pénteki alakuló ülésén az RMDSZ részéről Horváth Anna szerezte meg az egyik alpolgármesteri tisztséget. Horváth Anna újonc a kolozsvári önkormányzati testületben, de a szövetség önkormányzati főosztályát vezető főtitkárhelyettesként jelentős tapasztalattal rendelkezik a területen. A másik alpolgármester a PDL-s Gheorghe Şurubaru lett. Az önkormányzati testületben az USL 12, a PDL 10, az RMDSZ 4, míg a PPDD egy mandátummal rendelkezik.
A helyhatósági választásokat minimális fölénnyel megnyerő Emil Boc beiktatásakor elmondta, minden kolozsvári polgármestere akar lenni, nemcsak azoké, akik megválasztották. A volt kormányfő, aki immár harmadik mandátumát kezdte meg a kolozsvári városháza élén, elmondta: a város fejlesztéséhez minden jó ötletet fel fog használni, függetlenül attól, hogy a hatalomtól, az ellenzéktől vagy a civil társadalom felöl érkezik. Az ellenzéki polgármester hozzátette, a kolozsváriak érdekében együtt fog működni a kormánykoalíció által kinevezett prefektussal és az USL-s megyei tanácselnökkel is.
Halasztott ülés Károlyban, román vezetés Szatmáron
Nagykároly kivételével Szatmár megyében is megalakultak a helyi tanácsok, illetve a megyei képviselőtestület. A kisvárosban a hétvégén a 19 tanácsosból mindössze 12 jelent meg az alakuló ülésen, ezért halasztani kellett az ünnepi eseményt – a prefektúra tájékoztatása szerint szerdán ülnek ismét össze. A találkozóról a 8 USL-színekben tisztségbe jutott képviselő hiányzott, akik minden bizonnyal azért maradtak távol, hogy nyomást gyakoroljanak az RMDSZ és a Német Demokrata Fórom által alkotott, 12 személyes frakcióra annak érdekében, hogy engedjék át nekik az alpolgármesteri posztot.
Kovács Jenő, az RMDSZ színeiben ismét mandátumhoz jutott polgármester korábban a helyi sajtónak nyilatkozva beszélt arról, hogy ismét a volt alpolgármestert, Keizer Lajost kívánja megbízni az alpolgármesteri teendőkkel. Nagykárolyban egyébként mindössze két párt jutott be a tanácsba: az RMDSZ és a Német Demokrata Fórum által alkotott koalíció, illetve az USL-szövetség.
A szatmárnémeti tanács is megalakult a hétvégén – itt az USL-s Dorel Coica polgármester munkáját Radu Roca és Marcela Papici segítik majd alpolgármesterként, miután a kétharmados többséget szerzett pártszövetségnek nem volt szüksége az RMDSZ támogatására, így az eddig polgármester és alpolgármestert is adó szövetség ellenzékbe került. A Szatmár megyei képviselőtestületnek ellenben az USL-vel kötött országos egyezménynek köszönhetően RMDSZ-es alelnöke lett.
A megye vezetésében személyi csere nem történt, mindössze az erőviszonyok rendeződtek át: Csehi Árpád, aki eddig tanácselnökként tevékenykedett, alelnökként folytatja, míg a liberális Adrian Ştef volt alelnök elfoglalhatja a tanácselnöki széket, a szociáldemokrata Mircea Govor eddigi alelnök pedig megtartja tisztségét.
RMDSZ–EMNP-együttműködés Szentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Magyar Néppárttal működik együtt az RMDSZ, annak ellenére, hogy a szövetség megszerezte a kétharmados többséget az önkormányzatban. Antal Árpád polgármester alpolgármester-rangú tisztséget ajánlott fel Nemes Elődnek, a néppárt háromszéki elnökének, listavezetőjének.
A két politikus pénteken közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a következő négy évben közösen dolgoznak a város érdekében, Nemes Előd pedig a közösségfejlesztési egyesület vezetését látja el. Antal Árpád hangsúlyozta, ez valójában a negyedik alpolgármesteri tisztség, feladata a közösségépítés mellett a székely szórvány és a székely csángó programok koordinálása. „Nem szabad lesöpörni a legyőzötteket, fontos, hogy a győztesek alázattal viszonyuljanak azokhoz, akik gyangébben szerepeltek a választásokon” – fogalmazott a polgármester, aki bízik benne, hogy az együttműködésből a szentgyörgyiek nyernek.
Sepsiszentgyörgyön pénteken alakult meg az új döntéshozó testület, amelynek 14 RMDSZ-es, két–két EMNP-s, nemzeti liberális párti (PNL) és Szociáldemokrata Párti (PSD), valamint egy MPP-s képviselője van. Az ülésen az alpolgármestereket is megválasztották, mindkét tisztséget RMDSZ-es jelölt tölti be: Sztakics Éva folytatja az elmúlt négy évben elkezdett munkáját, Tischler Ferenc szociális és egyházi ügyekkel foglalkozik, Czimbalmos Kozma Csaba pedig továbbra is a városmenedzser tisztséget tölti be. Codrin Munteanu prefektus az ülésen az önkormányzati korrupció megelőzéséről szóló kézikönyvet adott át Antal Árpádnak, aki a város zászlójával ajándékozta meg a kormánymegbízottat, melyet az a közigazgatási bíróságon támadott meg.
Pénteken tette le hivatali esküjét Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök is, és megkezdte második mandátumát. A megyei tanács a héten tartja alakuló ülését, az RMDSZ az alelnöki tisztségekre Henning László eddigi alelnököt és Nagy Józsefet, az Országos Környezetvédelmi Ügynökség korábbi igazgatóját javasolja.
Változatlan városvezetés Csíkszeredában
A régi polgármesterrel és alpolgármesterekkel, de zömében új tagokkal folytatja a munkát Csíkszereda önkormányzata, amely szombaton tartotta alakuló ülését. Ráduly Róbert Kálmán régi-új városvezető mellett újra Antal Attila és Szőke Domokos alpolgármestereknek szavazott bizalmat a testület. Az elöljárókat adó RMDSZ-frakció 13 tanácsossal rendelkezik a 19 tagú testületben, az EMNP, az MPP és az USL két-két mandátumot mondhat magáénak. Ráduly elmondta, a konfrontáció helyett a továbbiakban is az együttműködést fogja keresni. A testület összetétele az alakuló ülésen hiányos maradt: formai hiba miatt nem igazolták az MPP-s Bokor Márton mandátumát, ez ugyanis nem lehetett jelen az ülésen, az általa bemutatott orvosi igazolás érvényessége pedig egy nappal az ülés előtt lejárt.
MCL–RMDSZ-koalíció alakul Aradon
A PDL által alapított Keresztény-Liberális Mozgalommal (MCL) lép koalícióra az RMDSZ Aradon a helyi, illetve megyei önkormányzatban, döntött pénteken a megyei szervezet állandó tanácsa. Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök elmondta, a döntés meghozatalakor a PDL-vel való eddigi jó együttműködésre alapoztak, és a továbbiakban folytatnák az elkezdett projekteket. A támogatás fejében az RMDSZ a következő négy évben is megkapná az alpolgármesteri tisztséget, mondta a tisztséget eddig betöltő Bognár, aki most is a legesélyesebb a posztra. Az RMDSZ két tanácsosának a támogatásával a 12 mandátumot szerzett MCL-nek egyszerű többsége lesz a 23 tagú testületben. A néppárt miatt nincs magyar alpolgármester?
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tanácsosának szavazatán múlt, hogy Kolozs községnek nem lett magyar alpolgármestere – véli az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. Amint a szövetség közleményéből kiderült a 13 tagú tanács 7–6 arányban szavazta le az RMDSZ alpolgármester-jelöltjét, Debreczeni Józsefet. „Megítélésünk szerint ez az eset is azt példázza, hogy az egyéni érdekek, illetve az RMDSZ-szel való nyílt szembenállás képes felülírni a közösségi elköteleződést. Sajnálatosnak tartjuk, hiszen a magyar célokat csak magyar emberek tudják képviselni” – olvasható a Máté András megyei elnök által aláírt közleményben.
Kurucz József, a kolozsi tanács EMNP-s tagja a Krónikának elmondta, a szavazat eredménye annak köszönhető, hogy az RMDSZ az elmúlt évekhez hasonlóan most sem tudott olyan jelöltet állítani, amely valóban a közösség érdekeit képviselné, tiszta háttérrel rendelkezne, és így méltó lenne a támogatásra.
„Korábban próbáltunk arról is tárgyalni, hogy a szövetség támogassa a néppárt által javasolt alpolgármester-jelöltet, akit más pártok is segítettek volna, az RMDSZ azonban teljesen elzárkózott ettől a lehetőségtől” – magyarázta Kurucz. Hangsúlyozta, nem ért egyet azzal, hogy valakit csak azért kellene megszavazni, mert magyar nemzetiségű, ehelyett a szövetség jelöltjeinek tettekkel és felmutatott eredményekkel kellene támogatókat szerezniük.
„Magunk mögött kellene hagyni azt a gyakorlatot, hogy a magyarság és öszszefogás címszó alatt toborozzunk szavazatokat” – fogalmazott az EMNP képviselője, aki hozzátette, a szavazás titkos volt, így senkinek nem kellene tudnia, hogy melyik tanácsos kire adta le voksát.
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Pap Melinda, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
2012. november 23.
Felborzolta a kedélyeket az óriás-trikolór Szatmárnémetiben
Közfelháborodást keltett a szatmárnémeti magyar lakosság körében, hogy a közelgő nemzeti ünnepre való hivatkozással egy hatalmas román zászlót feszített ki a közigazgatási palota oldalára a Szociálliberális Unió (USL).
 A körülbelül 30 méter hosszú és 10 méter széles trikolór mellett 4500 adag kolbászos paszulyfőzelékkel, valamint több ezer kokárdával és ingyenesen igényelhető piros-sárga-kék zászlóval is készül az USL-vezetőség december 1-jére.
A nemzeti ünnep rendezvényeinek támogatására 55 ezer lejt hagyott jóvá a megyei önkormányzat, a város pedig további 15 ezer lejjel járul hozzá. Dorel Coica polgármester egyébként a napokban kifogásolta, hogy az előző vezetőség nem különített el „megfelelően nagy” összeget e célra, így a jövő évi büdzsé kultúrára és sporttámogatásra szánt költségeiből vonták el.
Az ünnep körüli felhajtással kapcsolatban a közösségi portálokon igen sokan adtak hangot nemtetszésüknek, a magyarok sértőnek, megalázónak nevezték a 3 ezer eurós zászló kifüggesztését, de a román hozzászólók között is akadtak olyanok, akik úgy vélték, ízléstelen az óriási lobogó. A Krónika érdeklődésére Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének megbízott elnöke, szenátorjelölt elmondta: kevés jogi és politikai eszköz áll rendelkezésükre ahhoz, hogy megakadályozzák a „nacionalista erők felkorbácsolását”, ugyanakkor a magyar–román konfliktusokat sem szeretnék tovább szítani.
A zászlófelvonást kezdeményező Adrian Ştef megyei tanácselnök a közfelháborodásra reagálva kifejtette, céljuk nem a magyarság megalázása, a trikolór kifüggesztésével inkább hazafiságra akarják nevelni az ifjúságot. Hozzátette, kétezer zászlócskát és ugyanennyi kokárdát osztanak szét a paszulyos kolbász mellett december 1-jén, mindemellett saját pénzén vásárolt 100 darab normál méretű román zászlót, melyet ingyen bocsát az érdeklődők rendelkezésére.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)
2013. február 15.
Magyar könyvekkel is bővültek a Szatmár megyei könyvtárak
A közkönyvtárak informatikai fejlesztését célzó kormányprogram, a Biblionet jóvoltából ez év végéig a Szatmár megyei könyvtárak több mint 85 százalékát látják el számítógépekkel és internet-hozzáféréssel – hangzott el csütörtökön a megyei könyvtár tevékenységi beszámolója keretében.
Mindemellett a magyar kormány Márai-programjának köszönhetően az utóbbi két évben jelentős számú magyar nyelvű kiadvánnyal is bővült a gyűjtemény. Az intézmény vezetői kifejtették: páratlan lehetőséget nyújtott a fejlesztésekhez a Biblionet-program, mely mindamellett, hogy esélyt adott a kisebb könyvtárak számítógépekkel való felszerelésére, segített az elöljárók meggyőzésében is a felújítások tekintetében. A részvétel egyik feltétele ugyanis az volt, hogy a könyvtárhelyiségeket tegyék rendbe, a felajánlott eszközök pedig meggyőzően hatottak az elöljárókra, így év végéig előre láthatólag a 69 Szatmár megyei könyvtárból 61-ben tudnak majd modern körülményeket biztosítani.
A megyei könyvtárban képzést is szerveztek idősebbeknek annak érdekében, hogy ingyenesen elsajátíthassák a számítógépes alapismereteket. A magyar nyelvű kiadványok beszerzése tekintetében is jelentős előrelépést könyvelhettek el az utóbbi két évben. Míg a megelőző időszakban igen kevés magyar könyvet vásároltak, 2011-ben és 2012-ben a Márai-program révén kétszer 800 ezer forint értékű adományt tudhattak a magukénak. Veress Istvántól, a megyei könyvtár munkatársától megtudtuk, a magyar kulturális tárca által megadott listáról választhattak, melyen tényirodalmi és szépirodalmi kiadványok egyaránt szerepeltek.
A beszámoló keretében Adrian Stef tanácselnök arról beszélt, hogy könyvgyűjtő akciót kíván szervezni annak érdekében, hogy a kárpátaljai román településeket román nyelvű könyvekkel láthassák el. „A hatalom arra törekedett, hogy az ukrajnai románok felejtsék el anyanyelvüket, a mi célunk viszont az, hogy segítsük őket identitásuk megőrzésében” – fejtette ki az elöljáró.
Hozzátette: a Debrecen környéki településeken is tájékozódni kíván, hogy a Magyarországon élő román közösségeket is könyvadományokban részesíthessék. A rendezvényen elhangzott, a regisztrált könyvtárlátogatók száma közel másfél ezerrel nőtt az elmúlt körülbelül egy évben (jelenleg több mint 30 ezren szerepelnek a nyilvántartásukban), melyhez jelentős mértékben hozzájárult az, hogy a megyei önkormányzat kifizette az elmaradt bérleti díjaikat (több mint 600 ezer eurót), így négy év után, 2011 végén ismét megnyithatták az olvasótermüket.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),
2013. május 27.
Mindannyiunk öröksége a felújított kolostor
Vasárnap kora délután Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök megáldotta, és a közösségnek átadta a Kaplonyi kolostor felújított, emeleti részét a látogatható emlékszobákkal, valamint a 2700 darabos könyvtárral. A kolostor minden látogató előtt nyitva áll.
„A kaplonyi ferences monostor részleges felújítása és történelmi emlékhely kialakítása” projekt megvalósításával vasárnap kora délután Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök megáldotta, és átadták a felújított emeleti részt. Örökségmentésről és értékfelmutatásról van szó, hiszen a termek helyet adnak egy értékes egyházművészeti kiállításnak, egy autentikus ferences szobának, egy Károlyi emlékgyűjteménynek, valamint a kolostor könyvtárának is.
Az ünnepségen Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök köszöntötte a jelenlevő Magdó János kolozsvári magyar főkonzult, Adrian Ștef megyei tanács elnököt, Pataki Csaba szenátort, Mosdóczi Vilmos polgármestert, a további vendégeket, és megköszönte mindenkinek a támogatást, segítséget, hiszen közös összefogás eredménye a kolostor mostani állapota. „Ablakot vágtunk a múltba, mellyel betekintést nyerünk a ferencesek egykori életébe” – emelte ki köszöntőjében a püspökatya. A kaplonyi ferences kolostor szellemi örökség, mely megmenekült, és ellátogatva ide most lelkileg töltekezhetünk, építkezhetünk. Ft. Tímár Asztrik OFM. rendházfőnök beszédében a felújítást méltatta, és örömét fejezte ki, hogy a pályázatban ilyen eredményesen együtt tudtak dolgozni, majd röviden bemutatta a látnivalókat. A felújított kolostor első emeletén helyet kapott egy, az egykori ferences testvérek életének megfelelően berendezett, korhű szoba. A második szobába a Károlyi grófok arcképei, címere és az alapító oklevél kapott helyet. További két szobában a 2700 darabos könyvgyűjteménnyel ismerkedhet a látogató. Adrian Ștef megyei tanács elnök a műemlékek restaurálásának, és az épített örökségek előtérbe helyezésének fontosságát emelte ki.
Az elnök további támogatásáról biztosította a Püspökséget a hasonló projektekben. Magdó János főkonzul kihangsúlyozta az emlékek megőrzésének szükségességét a jövő építésének szempontjából, és örömének adott hangot, hogy élő közösség használja majd a felújított és berendezett termeket. Pataki Csaba szenátor, megszólalásában a kaplonyi kolostor történetét idézte fel, és rámutatott, az idők során mindenkinek tennie kellett azért, hogy a kolostor megmaradjon. Reményét fejezte ki, hogy a jövő generációi is vigyáznak majd örökségükre. A beszédeket követően Nm. Ft Schönberger Jenő püspök megáldotta a felújított termeket, majd a vendégek hosszan sétálva megtekintették azokat, és írtak a vendégkönyvbe.
A kiállítás
A kaplonyi ferences rendház egyházi, történelmi és kultúrtörténeti szempontból eddig is fontos turisztikai célpont volt, ezen jellege pedig a kialakított emlékszobákkal, könyvtárral és kiállítással tovább hangsúlyozódik. Sok látnivaló akad itt a múltat kutató és érteni akaró számára. A rendház emeleti részében kialakított kiállításban kapott helyet a „Szent Antal a gyermek Jézussal” című barokk festmény, amely egyike a kolostor korai berendezéséhez tartozó legkedvesebb kiállított tárgyaknak. Szintén a kiállítás tárgyaként szerepel a „Szeplőtelen fogantatás” szobor. Ugyanitt látható a „Szent Ferenc”-et ábrázoló 19. századvégi festett fafaragás és egy ritkaságszámba menő egyházi jellegű tárgy, az „Arma Christi”-kereszt, amelyen Krisztus szenvedéseinek eszközei láthatóak. A kiállítás leglátványosabb darabja egy gróf Károlyi Anna által 1756-ban adományozott úrmutató.
Szintén a felújított, emeleti részben található egy szerzetesi cella, a Károlyi szoba, és a ferences kolostor könyvtára, mely a kolostor alapításától egészen a 20.századig működött. Kialakulásakor valószínű, hogy az alapító Károlyi Sándor is besegített az első könyvek vásárlásánál. A későbbi possessorbejegyzések alapján fény derül gróf Károlyi Antal könyv adományaira is. Időrendben a legrégebbi könyvek 1722-ből származnak, de nagyon sok származik a Károlyi Ferenc által alapított Károlyi nyomdából is. A ma itt látható könyvtárban közel 2700 könyv és kézirat található, ezek 1900 előtti időszakból származnak. De a könyvtártermen belül látható még az a román stílusú ablak, mely feltehetően a 13. században épült bencés monostor egy megmaradt falrésze. Ez a falrész töredék a rendház felújítása során került napvilágra 2012 őszén, az állagmegőrzési munkák után pedig úgy rendezték köré a könyvtár elemeit, hogy bárki számára megtekinthető legyen
A kaplonyi ferences rendház részleges felújítását Magyarország Külügyminisztériuma támogatta a „Külföldi szervezetek számára külföldi magyar emlékhelyek és emlékek létesítése és felújítása” pályázati kiírás révén. Amint azt Ft. Tímár Asztrik OFM. rendházfőnöktől megtudtuk, a kolostor előzetes egyeztetés alapján mindenki előtt nyitva áll, a kriptával egy időben bárki megtekintheti.
frissujság.ro,
Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)
2013. augusztus 27.
A nemzetpolitikai államtitkárság továbbra sem ad ki információkat az állampolgárságot kérelmezőről
A nemzetpolitikai államtitkárság sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azokat a romániai portálon megjelent információkat, amelyek szerint a magyar állampolgárságot kérelmezők között szerepel egy volt román miniszter és a Szatmár megyei tanács elnöke is. Jelezték: a kérelmezőkről nem adnak ki adatokat.
Az Új Magyar Szó online hétfőn arról írt, hogy tizenkétezer máramarosi és avasi román nyújtott be kérvényt a magyar állampolgárság megszerzésére egy erdélyi portál, a transilvaniareporter.ro riportere szerint. A kérvényezők között szerepel a volt szállításügyi miniszter, Ovidiu Silaghi és a Szatmár megyei tanács elnöke, Adrian Stef is.
A nemzetpolitikai államtitkárság kedden az MTI kérdésére azt közölte: sajnálatos módon egyes médiumok átvették a maszol.ro internetes oldal által kritikátlanul hivatkozott egyik román internetes oldal, a transilvaniareporter.ro egyik bejegyzését, amelyben a szerző a magyar állampolgársági eljárással kapcsolatban valótlan állításokat tesz.
Kiemelték: az egyszerűsített honosítási eljárás lehetővé teszi, hogy az, akinek magyar felmenői vannak, tud magyarul, a magyar jog szerint büntetlen előéletű és büntetőeljárás nincs ellene folyamatban, illetve honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát, jogosult a magyar állampolgárság megszerzésére. Ha az említett Ovidiu Silaghi vagy Adrian Stef megfelel az említett kritériumoknak, jogosult a magyar állampolgárság megszerzésére – rögzítették.
Hozzátették: a nevezettek kérelmezését nem tudják megerősíteni, sem cáfolni, tekintettel arra, hogy semmilyen adatot nem adnak ki a kérelmezőkről.
A cikk azon állítása, amely szerint "az elutasításban az szerepel, hogy három hónap elteltével, ha időközben megtanulnak magyarul a kérvényezők, újra kérhetik az állampolgárságot, egyszerűsített eljárásban", szintén nem felel meg a valóságnak, mivel az elutasításról szóló értesítő levél záradéka csak azt tartalmazza, hogy a "törvényi feltételek teljesítése esetén a kérelmét megismételheti". Vélhetően a szerző egyetlen elutasító határozatot sem látott – jegyezték meg.
MTI
2013. augusztus 28.
Honosított dákok
Megugrott a könnyített honosítás iránti érdeklődés a partiumi románság körében: az elmúlt hónapokban összesen tizenkétezer máramarosi és avasi polgár igényelt magyar állampolgárságot – számolt be nemrég a Transilvania Reporter című regionális napilap bombasztikus címmel megspékelve beszámolóját: „Magyar állampolgárok akarnak lenni a szabad dákok leszármazottai".
Hupka Félix, a nagybányai demokráciaközpont vezetője a lapnak elmondta, az igénylők zöme Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és Kanadában vállalna munkát, ahol magyar állampolgárként nincs szükségük vízumra. A kérvényezők közül eddig csak harmincat utasítottak el amiatt, hogy az igénylő nem beszélt magyarul.
A lap megszólaltatott egy kanadai emigrálását tervező máramarosi román férfit is, aki szerint egyszerű teljesíteni az állampolgárság megszerzéséhez szükséges feltételeket, mivel „az eskü szövegét meg lehet tanulni, mint egy verset, a magyar állampolgárságú felmenőt pedig egyszerű bizonyítani, mert mindenkinek van elmagyarosított nagyszülője".
Az „elmagyarosításba" most ne menjünk bele, mert az ugyanolyan vitává terebélyesedne, hogy ki volt itt Erdélyben először. Az viszont tény, hogy honosított magyar lett többek között Ovidiu Silaghi (vélhetően valamelyik Szilágyi őse szenvedett el erőszakos magyarosítást) szatmárnémeti liberális parlamenti képviselő és a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Adrian Ştef is.
A honosultakról sem a magyar hatóságok, sem az erdélyi demokráciaközpontok nem szolgáltatnak ki adatokat, információkat Bukarestnek. Viszont valaki igazán Titus Corlăţean külügyminiszter orra alá dughatná a Transilvania Reporter fent idézett cikkét. És akkor talán megértené, miért kérették be nemrég a magyar Külügyminisztériumba a román nagykövetet, tiltakozva egyebek mellett Corlăţean ama kijelentése miatt, miszerint a magyar állampolgársági törvény etnikai alapú.
Mert hogy nem így van, az a napnál is világosabb. Mint ahogy az is nyilvánvaló: Bukarest jobban tenné, ha a honosítási gyakorlat vegzálása helyett az állampolgárok tömeges kivándorlásának okaival foglalkozna, amelyek szintén nem etnikai alapúak, de egyformán sújtanak románt és magyar
Megugrott a könnyített honosítás iránti érdeklődés a partiumi románság körében: az elmúlt hónapokban összesen tizenkétezer máramarosi és avasi polgár igényelt magyar állampolgárságot – számolt be nemrég a Transilvania Reporter című regionális napilap bombasztikus címmel megspékelve beszámolóját: „Magyar állampolgárok akarnak lenni a szabad dákok leszármazottai".
Hupka Félix, a nagybányai demokráciaközpont vezetője a lapnak elmondta, az igénylők zöme Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és Kanadában vállalna munkát, ahol magyar állampolgárként nincs szükségük vízumra. A kérvényezők közül eddig csak harmincat utasítottak el amiatt, hogy az igénylő nem beszélt magyarul.
A lap megszólaltatott egy kanadai emigrálását tervező máramarosi román férfit is, aki szerint egyszerű teljesíteni az állampolgárság megszerzéséhez szükséges feltételeket, mivel „az eskü szövegét meg lehet tanulni, mint egy verset, a magyar állampolgárságú felmenőt pedig egyszerű bizonyítani, mert mindenkinek van elmagyarosított nagyszülője".
Az „elmagyarosításba" most ne menjünk bele, mert az ugyanolyan vitává terebélyesedne, hogy ki volt itt Erdélyben először. Az viszont tény, hogy honosított magyar lett többek között Ovidiu Silaghi (vélhetően valamelyik Szilágyi őse szenvedett el erőszakos magyarosítást) szatmárnémeti liberális parlamenti képviselő és a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Adrian Ştef is.
A honosultakról sem a magyar hatóságok, sem az erdélyi demokráciaközpontok nem szolgáltatnak ki adatokat, információkat Bukarestnek. Viszont valaki igazán Titus Corlăţean külügyminiszter orra alá dughatná a Transilvania Reporter fent idézett cikkét. És akkor talán megértené, miért kérették be nemrég a magyar Külügyminisztériumba a román nagykövetet, tiltakozva egyebek mellett Corlăţean ama kijelentése miatt, miszerint a magyar állampolgársági törvény etnikai alapú.
Mert hogy nem így van, az a napnál is világosabb. Mint ahogy az is nyilvánvaló: Bukarest jobban tenné, ha a honosítási gyakorlat vegzálása helyett az állampolgárok tömeges kivándorlásának okaival foglalkozna, amelyek szintén nem etnikai alapúak, de egyformán sújtanak románt és magyart.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 28.
Állampolgárság: tízből két kérvényező román
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szatmárnémeti demokrácia központjához rendszeresen fordulnak román emberek segítségért a magyar állampolgárság igényléséhez szükséges iratcsomó összeállításához. „Átlagban tíz kérvényezőből kettő román nemzetiségű” – tájékoztatta lapunkat az iroda munkatársa, Nagy István.
A demokrácia központot azért kerestük meg, mert a transilvaniareporter.ro portál korábban arról írt: a Szatmár megyei Avasságból és Máramaros megyéből összesen tizenkétezer román kérvényezte eddig a magyar állampolgárságot.
Nagy István elmondta, sok olyan román ember keresi meg őket, aki meglepően jól beszél magyarul – ők rendszerint vegyes házasságban élnek –, de olyanok is, akik nem beszélik a nyelvet. „Utóbbiakat emlékeztetjük arra, hogy az igénylés egyik feltételeként társalgási szinten tudniuk kell magyarul. A másik feltétel, hogy valamelyik felmenőjük magyar állampolgár legyen. Ez utóbbi feltételt rendszerint könnyen teljesítik” – magyarázta.
Adrian Ștef büszke arra, hogy félig magyar. A Szatmár megyei tanács elnöke cáfolta a maszol.ro-nak a transilvanireporter.ro-nak azt az információját, hogy kérvényezte a magyar állampolgárságot. A portál arról írt, hogy Adrian Ștef mellett egy másik szatmári politikus, Ovidiu Silaghi volt miniszter is benyújtotta igénylését. „Édesanyám nagyváradi magyar református, és büszke vagyok arra, hogy félig magyar vagyok. Ha valóban kérvényeztem volna a magyar állampolgárságot, akkor nem titkolnám el, mert nem tartanám szégyellni való információnak” – jelentette ki Adrian Ștef kedden a maszol.ro-nak. Nagy István ezzel kapcsolatban azt mondta: a megyei tanácselnök „egészen biztosan” nem fordult a szatmárnémeti demokrácia központhoz segítségért. „Szóbeszéd szintjén mi is hallottuk már, hogy Adrian Ștef magyar állampolgár. Az egyik helyi televíziónak pedig volt felvétele is arról, hogy Ovidiu Silaghi volt miniszter egy határ menti településen tette le az állampolgári esküt” – magyarázta az iroda munkatársa.
Az iroda nem tagadja meg a segítséget azoktól sem, akik nem tudnak magyarul, Nagy István szerint azért nem, mert nem a demokrácia központ munkatársainak a dolga tesztelni a nyelvtudást. Mint mondta, az iratcsomót amúgy is a kérvényezőnek személyesen kell benyújtania valamelyik magyarországi járásközpont – Fehérgyarmat, Csenger, Nyíregyháza – jegyzőjénél vagy kormányablakánál. „Amikor átveszi tőle az iratcsomót, a magyarországi hivatalnok részletesen kikérdezi a kérvényezőt. Könnyen kiszűri azt, aki nem tud magyarul” – részletezte.
Nagy szerint a magyarországi hivatalnok sem tagadhatja meg a kérést, ha az állampolgárság igénylőjének nyelvtudásával gond van. „Azonban a kérvényre feltünteti, hogy az illető teljesíti vagy sem a nyelvtudásra vonatkozó feltételt. Budapesten mérlegelik, hogy elfogadják-e az igénylést, vagy sem. Jöttek már hozzánk olyan románok, akiknek elutasították az iratcsomóját” – magyarázta az iroda munkatársa.
A nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-nek sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azokat az információkat, amelyek szerint a magyar állampolgárságot kérelmezők között szerepel egy volt román miniszter és a Szatmár megyei tanács elnöke is. Kiemelték: az egyszerűsített honosítási eljárás lehetővé teszi, hogy az, akinek magyar felmenői vannak, tud magyarul, a magyar jog szerint büntetlen előéletű és büntetőeljárás nincs ellene folyamatban, illetve honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát, jogosult a magyar állampolgárság megszerzésére. Ha az említett Ovidiu Silaghi vagy Adrian Ștef megfelel az említett kritériumoknak, jogosult a magyar állampolgárság megszerzésére – rögzítették. Hozzátették: a nevezettek kérelmezését nem tudják megerősíteni, sem cáfolni, tekintettel arra, hogy semmilyen adatot nem adnak ki a kérelmezőkről.
Maszol.ro
2013. augusztus 29.
EMNT: Nem jegyzik a kérvényezők adatait (Magyar állampolgárság)
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) irodáiban nem veszik jegyzékbe a kérvényezők adatait – közölte tegnap a szervezet sajtószolgálata. Az elmúlt időszakban néhány romániai sajtóorgánum arról cikkezett, hogy több mint tízezer román kérvényezte a magyar állampolgárságot az EMNT szatmári és máramarosi irodáiban, elsősorban a külföldi könnyebb munkavállalás céljából. Az EMNT szerint számtalan téves, illetve légből kapott információ került nyilvánosságra.
Az EMNT irodahálózatának az a célja, hogy naprakész információkkal segítse az egyszerűsített honosítási eljárás iránt érdeklődőket iratcsomójuk összeállításában, továbbá közvetítői szerepet töltsön be Magyarország illetékes hatóságai és a honosítási kérelmet benyújtók között. „Irodáinkban nem tartjuk nyilván, hogy kinek a honosítási kérvényét hagyták jóvá a magyar hatóságok. Ennél az egyszerű és egyértelmű oknál fogva a nevezett hírportál (Transilvaniareporter.ro) hazudik, amikor EMNT-s forrást jelöl meg arra vonatkozóan, hogy Adrian Ştef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke és Ovidiu Silaghi volt miniszter is kérvényezte volna a magyar állampolgárságot” – olvasható az EMNT közleményében, cáfolva, hogy ilyen jellegű információkat szolgáltattak volna ki a hírportál szerkesztőjének. A dokumentum megemlíti: a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága is jelezte, hogy nem szolgáltathat ki semmilyen információt az állampolgárságért folyamodók, így a két román politikus létező vagy nem létező honosítási kérelméről sem. Az EMNT nem vezet nyilvántartást a magyar állampolgárságot kérelmezők nemzetiségére vonatkozóan sem, így az az információ sem tőlünk származik, hogy „négyezer avasi” és „nyolcezer máramarosi” román nemzetiségű személy nyújtotta volna be honosítási kérelmét az illetékes hivatalokhoz – olvasható az EMNT-közleményben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. augusztus 29.
Hupka Félix: ferdít a sajtó a magyar állampolgárság ügyében
Kifogásolta a lapunkhoz csütörtökön eljuttatott állásfoglalásában Hupka Félix, a nagybányai demokrácia központ irodavezetője, hogy korábban több sajtóorgánum – köztük cikkében a maszol.ro is – olyasmit adott a szájába, amit soha nem nyilatkozott.
Tájékoztatása szerint a romániai, illetve a magyarországi sajtó egy része „óvatlanul és ellenőrizetlenül vette át” a Máramaros és Szatmár megyékben élők által igényelt egyszerűsített honosítással kapcsolatos információkat, amelyeket korábban a transilvaniareporter.ro közölt. A portál egyebek mellett azt írta, hogy két Szatmár megyei politikus – Adrian Ștef és Ovidiu Silaghi – is igényelt magyar állampolgárságot.
„Az említett hírportál munkatársának adott nyilatkozatomat elferdítették és manipulálták” – szögezte le Hupka, aki szerint nem felel meg a valóságnak, hogy a maszol.ro munkatársa megpróbálta volna nyilatkozatra bírni.
Mint ismert, lapunk a transilvaniareporter.ro cikkét idézve számolt be arról, hogy több ezer Máramaros és Szatmár megyében élő román nemzetiségű személy kérvényezett magyar állampolgárságot, köztük a két említett politikus is. Írásunkban nem állítottuk azt, hogy ezeket az információkat Hupka Félix szolgáltatta volna ki a portálnak.
Lapunk munkatársa hétfőn valóban megpróbálta telefonon nyilatkoztatni a demokrácia központ nagybányai irodavezetőjét, ám nem sikerült őt elérnünk. Kollégánk aznapi híváslistáját készséggel Hupka Félix rendelkezésére bocsátjuk.
A maszol.ro kedden megkereste ugyanebben az ügyben a szatmárnémeti demokrácia központot. Az iroda munkatársa, Nagy István megerősítette, hogy valóban sok román nemzetiségű személy fordul hozzájuk segítségért állampolgárság-ügyben. Elmondta azt is, hogy Adrian Ștef és Ovidiu Silaghi nem fordult meg az irodájukban.
Maszol.ro
2013. október 15.
Megvan a támogatás régióügyben
Bár a Székelyföldön már összegyűltek a fejlesztési régiók átalakítását célzó népszavazást támogató aláírások, Maros megyében még nem tudni, melyik román pártot sikerül partnernek megnyernie az RMDSZ-nek a kezdeményezés sikere érdekében. A Partiumban „véletlen egybeesés” folytán a liberálisok is támogatják a Nagyvárad-központú fejlesztési régió létrehozását, Bihar megye románlakta térségeiben például az USL is besegít az aláírásgyűjtésbe.
Összegyűltek a Kovászna–Hargita–Maros fejlesztési régió kialakítása érdekében tervezett népszavazást támogató aláírások: a két székely megyében hétfőn összesítették a szignókat, míg Maros megyében be is nyújtották azokat a megyei önkormányzathoz. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap a sajtónak elmondta, a szükségesnél jóval több, Hargita megyében 28 ezer, Kovászna megyében 33 ezer, Maros megyében közel 40 ezer szignó gyűlt össze. Az RMDSZ székelyföldi vezetői a pártfeletti összefogás sikerét méltatták, és abban bíznak, hogy a prefektúrák nem gáncsolják el a kezdeményezést.
Borboly Csaba, az RMDSZ Csík területi szervezetének elnöke hétfőn a Krónikának elmondta, pártfeletti összefogással sikerült lebonyolítani az aláírásgyűjtést, az íveket azonban még nem zárták le, várják az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csatlakozását. „Ennyi aláírás után a Hargita Megyei Tanács köteles napirendre tűzni a tervezetet. Bízunk benne, hogy a prefektúra nem támadja meg, és meg tudjuk szervezni a népszavazást” – fogalmazott lapunknak Borboly Csaba, aki szerint az emberekben van egyfajta várakozás az önálló székelyföldi régiót illetően.
Háromszéken már az elmúlt héten több mint húszezer támogató aláírás gyűlt össze, azaz a szükséges szám kétszerese. Kovászna megyében több mint száz településen gyűjtötték a kézjegyeket, köztük olyan falvakon is, ahol hivatalosan nincs magyar nemzetiségű lakos. Az akcióhoz a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is csatlakozott, az összefogásnak köszönhetően naponta több mint ezer aláírás gyűlt össze, magyarázta Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke. Ahhoz, hogy a megyei önkormányzatok napirendre tűzhessék a referendumról szóló határozattervezetet, a szavazati joggal rendelkező lakosok öt százalékának kell aláírásával támogatnia a kezdeményezést. Kovászna és Hargita megyében a többségi RMDSZ-frakció vagy a tanácselnök is előterjeszthette volna a tervezetet, ám a társadalmi támogatottság felmutatása érdekében úgy döntöttek, aláírásgyűjtésbe kezdenek. Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke korábban úgy nyilatkozott, ötven százalékos esélye van annak, hogy megszervezhessék a referendumot, és a kezdeményezést ne gáncsolják el a prefektúrák. A háromszéki politikusok elismerték, annak már kevesebb a valószínűsége, hogy – amennyiben meglesz a népszavazás és győznek az igenek –, megalakuljon a székelyföldi fejlesztési régió. Hangsúlyozták, ez az egyetlen járható út, hiszen a közigazgatási régiók megalakításához alkotmánymódosításra van szükség, az SZNT és az MPP autonóm Székelyföldre vonatkozó próbálkozásai pedig mind elbuktak.
Maros: elzárkózik Dobre, visszatáncolt Florea
A Maros megyei RMDSZ hétfőn délután iktatta a megyei tanácsnál a népszavazás kiírásához szükséges támogató aláírásokat. A szövetségnek alig tíz nap alatt 38.075 támogatót sikerült szereznie a szükséges 24.500-zal szemben. „Maros megye szavazati joggal rendelkező magyarjainak csaknem egynegyede felkarolta a kezdeményezést. Ez azonban nem jelenti azt, hogy leállunk az aláírásgyűjtéssel” – nyilatkozta a Krónikának Brassai Zsombor, a szövetség megyei elnöke. Mint mondta, az RMDSZ november 14-ig folytatja a „politikai adunak” szánt támogató aláírások gyűjtését. Arra a kérdésre, hogy mire számítanak a román pártok részéről azok után, hogy Ciprian Dobre megyei tanácselnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megyei elnöke korábban elutasítóan nyilatkozott a kérdés kapcsán, a szociáldemokraták pedig semmiféle választ nem fogalmaztak meg az RMDSZ irányába, Brassai kifejtette: az elkövetkezendő napok és hetek a politikai egyeztetésről fognak szólni.
Mint ismeretes, a beszélgetésen, melyet a szövetség kezdeményezett a román pártokkal a kérdésben, csupán a Demokrata-liberális párt (PDL) helyi elnöke, Mihai Poruţiu jelent meg. Poruţiu ugyan nyitva hagyta a régiósítás kérdését, azonban az alakulat megyei elnöke, Dorin Florea – aki pár hónappal ezelőtt, néhány biztató nyilatkozatával még partnernek tűnt – demagógiával vádolja a székelyföldi gazdasági régió létrehozását szorgalmazó RMDSZ-t. Brassai is belátta, hogy a marosvásárhelyi polgármesternek az utóbbi időben tanúsított magyarellenes viselkedése kevés esélyt kínál az eredményes párbeszédre. Az RMDSZ ugyanakkor arról sincs meggyőződve, hogy a megyei önkormányzat jegyzője, Paul Cosma napirendre tűzi a kérdést. Ciprian Dobre tanácselnök ugyanis korábban úgy vélekedett, hogy az efféle referendumok szervezése nem a megyei, hanem a központi hatóságok hatáskörébe tartózik. „Ha formai okokra hivatkozva a jegyző elutasítja a kérés napirendre tűzését, akkor az RMDSZ tanácsosai fogják azt benyújtani. Ha a megye vezetősége így sem hajlandó vitázni erről, akkor a szövetség képviselői rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezik” – vázolta a lehetséges forgatókönyveket Brassai Zsombor. Úgy vélte, azon túl, hogy a román pártok esetleg nemet mondanak, semmiféle gazdasági, földrajzi, történelmi vagy egyéb észérvet nem hozhatnak fel annak bizonyítására, hogy miért lenne jó Maros megyét elszakítani a Székelyföldtől, és egy mesterségesen létrehozott térségbe olvasztani. Az RMDSZ megyei elnöke szerint a román pártok többségben lévő képviselői ugyan élhetnek az erődemonstráció lehetőségével, azonban az etnikai kártya kijátszásával Maros megye és Marosvásárhely régión belüli esélyeit kompromitálnák.
USL-s támogatás a Partiumban
Bihar megyében múlt kedden kezdődött és a hét végéig tart a szignók gyűjtése, de Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke szerint az aláírások száma már meghaladta a tízezret. A parlamenti képviselő szerint a Szociálliberális Unió (USL) helyi képviselői is támogatják kezdeményezésüket, és azt ígérték, hogy ők is gyűjtenek aláírásokat a többségében románlakta településeken. Cornel Popa, a megyei önkormányzat nemzeti liberális párti (PNL) vezetője többször is kinyilvánította, ellenzi, hogy Bihar megye Kolozsvár központú fejlesztési régióba kerüljön, ám azt még nem tudni, hogy a közgyűlés hogyan fog reagálni egy esetleges határozattervezetre. A Krónika esélylatolgató kérdésére Szabó Ödön elmondta: amennyiben a bukaresti politikum nem szól bele, van esély, hogy megszavazzák a tervezetet. A képviselő azonban „példastatuálástól” tart, szerinte nem tesz jót az ügynek, hogy a bihari liberálisok elszigetelődtek a központi szervezettől.
Dumitru Voloşeniuc Bihar megyei nemzeti-liberális párti (PNL) tanácsos a Krónikának megerősítette: a többnyire románlakta vidéken az USL gyűjti az aláírásokat. Azok összegzést péntekre tervezik, de a megyei tanácsos biztos abban, hogy összegyűl a referendum kezdeményezéséhez szükséges szignómennyiség. „Ezzel nyomást tudunk gyakorolni Bukarestre, hogy lássák: nem értünk egyet az általuk számunkra elképzelt fejlesztési régióval” – szögezte le a PNL-s politikus.
Még tart a mozgósítás Szatmárban
Szatmár megyében valamennyi magyarlakta településen elkezdődött az aláírásgyűjtés, az akció keretében a RMDSZ szatmárnémeti székházában meghosszabbították az ügyfélfogadás órarendjét és tájékoztató pontokat is létrehoztak – közölte szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében Nagy Szabolcs. Az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke arra nem tért ki, hogy eddig hány szignót sikerült összegyűjteni, de mint jelezte, a kezdeményezést egyre több román nemzetiségű lakos is támogatja.
Adrian Ştef Szatmár megyei tanácselnök, a Nemzeti Liberális Párt szatmárnémeti szervezetének elnöke egyáltalán nem idegenkedik a kisebb régiók megalakításának ötletétől, sőt, már egyeztetéseket is folytatott egy esetleges közös fellépést illetően. „Több ízben is tárgyaltam például Radu Căpâlnaşiu zilahi polgármesterrel, Szilágy megyei liberális pártelnökkel, Ilie Bolojan nagyváradi polgármesterrel, illetve Cornel Popa Bihar megyei tanácselnökkel, a liberális párt Bihar megyei elnökével egy kisebb régió esetleges magalakításáról” – nyilatkozta a Krónikának Ştef. Hozzátette, nem a Partium újjáalakítása a céljuk, mindössze véletlen egybeesésről van szó, azonban úgy vélte, kisebb régiók esetén könnyebb lenne a közös döntések meghozatala, és jobb lehetőségek nyílnának az egyes térségek egyenletes fejlődésére. „Hamarosan leülök tárgyalni Máramaros megye vezetőivel is, hogy lássam, hajlandóak-e csatlakozni hozzánk, és hogy a Bihar–Szatmár–Szilágy verziónál maradunk-e vagy Bihar–Szatmár–Szilágy–Máramaros verzióban gondolkodunk tovább” – fejtette ki lapunknak a tanácselnök.
Jól teljesített a Szilágyság
Szilágy megyében is hétfőn nyújtották be a megyei önkormányzathoz a támogató aláírásokat. „Nagyon jól állunk, még tart az összesítés, de már tizenkétezer fölött járunk” – mondta lapunknak tegnap délután Szilágyi Róbert István, a Szilágy megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Mint részletezte, október 3-án kezdték el gyűjteni a szignókat, és bár akciójuk román politikai partner nélkül zajlott, meghaladták a minimális küszöböt, ami kevéssel több mint tízezer aláírás volt. A megyei tanácsos elmondta, a referendum kiírására vonatkozó határozattervezet napirendre tűzését 30 napos konzultációs időszak előzi meg, és reméli, képviselőtársai is belátják, hogy a fejlesztési régiók átszervezése nem etnikai probléma, minden Szilágy megyeit érint. Tájékoztatása szerint a liberálisoknak is az RMDSZ-éhez hasonlóak az elképzeléseik, miszerint Szilágy megyének Bihar és Szatmár megyével kellene közös régiót alkotnia. A megyei közgyűlés döntését a kormányhivatal is láttamozza. „A prefektúra még nem fogalmazott meg hivatalos álláspontot, de úgy gondolom, ezentúl dől el a kezdeményezés sorsa. Eddig csak nyilatkozat szintjén volt tárgyalva” – jelentette ki Szilágyi.
Mint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor szövetségi elnök szeptember 25-én jelentette be, hogy az RMDSZ aláírásgyűjtésbe kezd Erdély hat megyéjében annak érdekében, hogy december 8-án a székelyföldi és partiumi megyékben helyi népszavazásokat lehessen kiírni a fejlesztési régiók átalakításáról. A székelyföldi megyékben a szavazólapon egyetlen kérdés szerepel majd: „Egyetért azzal, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye közös gazdasági-fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely régióközponttal?”. A partiumi Bihar Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad-központú régióra vonatkozna. Az aláírásokat a tervek szerint október 14-én nyújtották volna be a megyei önkormányzatokhoz, ezt követően a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően 30 napos közvitára kerül sor. Az előzetes menetrend szerint a megyei tanácsok november 14-én tűznék napirendre a népszavazást kiíró határozattervezetet, amelyet elküldenének a prefektushoz láttamozásra, majd megjelentetnék a sajtóban. Ha minden zökkenőmentesen halad, a referendumokat december 8-án tarthatnák meg. Az RMDSZ elnöke azt is elmondta, hogy a népszavazás önmagában még semmire sem kényszeríti a kormányt, azonban ha sikeres lesz, erős fegyver lehet a szövetség kezében a parlamentbe benyújtott régióátszervezési törvénytervezet vitája során.
Összeállításunk szerzői:
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Szucher Ervin, Vásárhelyi–Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2013. november 4.
Nem lesz december 8-án egyszerre hat megyében referendum
Kovászna, Hargita, Maros és Szilágy megyében várhatóan még novemberben napirendre tűzi a megyei önkormányzat az RMDSZ határozattervezetét a fejlesztési régiók átalakítására vonatkozóan. Bihar és Szatmár megyében azonban a vonatkozó javaslatot még be sem nyújtották az illetékesek, így az RMDSZ által korábban felvázolt menetrend – mely szerint december 8-án hat megyében egyszerre tartanának referendumot – minden bizonnyal újratervezésre szorul.
A székelyföldi megyékben a szavazólapon egyetlen kérdés szerepel majd: “Egyetért azzal, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye közös gazdasági-fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely régióközponttal?”. A partiumi Bihar Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad-központú régióra vonatkozna. A terv kivitelezését tovább nehezíti , hogy a vonatkozó tervezetek elfogadása esetén a prefektusok megakadályozhatják a népszavazás megszervezését azáltal, hogy megtámadják a testületek döntését. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, a referendum-terv kivitelezése egyelőre jól halad, és arra számítanak, hogy sikerre vihetik az elképzelést. “Sok minden történhet: a közgyűlések elfogadják a tervezetet, és nyilván előfordulhat az is, hogy a prefektusok megtámadják a határozatokat. De ne adjunk ötleteket. A Partiumban zajlanak a tárgyalások, abban bízunk, hogy sikerül román partnereket az ügy mellé állítani” – mondta Borbély László. Az RMDSZ alelnöke hangsúlyozta: a különböző megyékben tervezett népszavazások nem függnek egymástól: ha az egyik megyében valamilyen módon megakadályozzák a referendum kiírását, a másik megyében még megtartják a voksolást. “Nem tehetünk többet: ahol hagyják, megszervezzük a népszavazást a fejlesztési régiók kialakításáról” – szögezte le Borbély László.
“Nem kizárólag magyar ügyről döntünk”
A Kovászna megyei önkormányzat várhatóan november 14-én napirendre tűzi a referendum kezdeményezéséről szóló határozattervezetet. Háromszéken a regionális népszavazást Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök és Antal Árpád polgármester kezdeményezték, a kérést a támogató aláírásokkal együtt a megyeháza főjegyzőjénél iktatták, majd a törvény előírása szerint tíz napos közmeghallgatásra bocsátották. Tamás Sándor elmondta, Háromszéken összesen 33 594 aláírást gyűjtöttek össze a referendum kiírása érdekében. “A lakosság számára is nyilvánvaló, hogy egy régiót közös gazdasági érdekek, kulturális értékek, és az emberek összefogási szándékának megfelelően kell kialakítani: ennek elérésében pedig a népszavazás lehet a legmegfelelőbb eszköz” – szögezte le a megyei tanács elnöke. Kovászna megyében egyébként a többségében románok által lakott településeken is gyűjtöttek kézjegyeket, sok román is aláírta az íveket. Ez Tamás Sándor szerint azt mutatja, hogy ez nem kizárólag magyar ügy, hanem a nyíltan gondolkodó román emberek is egyetértenek azzal, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye közös gazdasági-fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely régióközponttal – vélekedett. Az érdekérvényesítés minden bizonnyal nem ütközik nehézségekbe november 14-én, a megyei önkormányzati képviselőtestületben ugyanis 18 RMDSZ-es, 4 EMNP-s, egy független, 3 MPP-s és 5 USL-s tanácsos foglal helyet. A tervek szerint Hargita megyében szintén november 14-én tűzik a megyei tanács napirendjére a népszavazásról szóló határozattervezetet. Borboly Csaba tanácselnök szerint erről még egyeztetnek, de valószínű akkor is megtartják a referendumot, ha a határozatot a prefektus megtámadja, bár ez esetben nem lesz hivatalos, de “felmutatja a térségben lakók akaratát és erejét”. A határozattervezetről Hargita megyében 20 RMDSZ-es 4 MPP-s, 3 EMNP-s és 3 USL-s tanácsos hivatott dönteni.
Még több támogatót gyűjtenek a bihariak
Bihar megyében – ahol az RMDSZ épp a kormánypárti szociál-liberális koalíció támogatásával és segítségével gyűjtötte a szignókat – még nem iktatták a tervezetet a fejlesztési régiókra vonatkozó népszavazás kiírására érdekében. Szabó Ödön, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, bár ők később kezdték a gyűjtést, a bejegyzéshez szükséges aláírás-mennyiség már megvan, román partnereikkel mégis úgy döntöttek, hogy ezen a héten is folytatják a támogatók felkutatását. “Csupán a mi részünkről már több mint 38 ezer aláírás gyűlt össze, de továbi támogatókat keresünk, hogy az indítvány minél hangsúlyosabb legyen” – magyarázta a politikus. Érdeklődésünkre, hogy a tervezetet végül polgári kezdeményezésként vagy tanácsosi indítványként terjesztik-e a megyei tanács elé, Szabó Ödön még nem tudott választ adni. Mint mondta, lehetőség mindkettőre van, a döntést később hozzák meg. “Bízom benne, hogy a novemberi közgyűlésen már napirendre kerül a határozattervezet” – tette hozzá az RMDSZ-es politikus. A bihar megyei képviselőtestület 18 szociálliberális, 7 RMDSZ-es, 7 PDL-s és 2 Dan Diaconescu-párti (PPDD) tanácsosból áll.
Az RMDSZ nem nyújtott be népszavazás kiírására vonatkozó kérvényt Szatmár megyében sem, bár a szükséges számú aláírást sikerült összegyűjteniük. A szövetség helyi szervezetének vezetői szerint szeretnék megszerezni a román pártok támogatását is a kezdeményezésükhöz, ezért nem léptek. Amint arról korábban írtunk, Szatmár megye liberális tanácselnöke, Adrian Ştef sem idegenkedik a kisebb fejlesztési régiók ötletétől. Lapunknak úgy nyilatkozott: a szomszédos megyei önkormányzatok elnökeivel korábban tárgyalásokat is folytatott egy esetleges közös fellépés ügyében. A Szatmár megyei tanácsban az USL 13, az RMDSZ 12, a PDL 5 és a PPDD 2 tanácsosi hellyel rendelkezik.
Akadékoskodó jegyzők
Maros megyében a jegyző formai okokra hivatkoztva negatívan véleményezte az RMDSZ által összegyűjtött aláírásokat, ezért a szövetségi frakció új határazattervezetet nyújt be a népszavazás kiírásáról. Kelemen Márton, Maros megyei önkormányzati képviselő rámutatott: a referendumtörvény ugyanis lehetővé teszi, hogy a megyei tanácsosok legkevesebb egyharmada megyei szintű népszavazást kezdeményezzen. A Maros megyei tanácsot 13 RMDSZ-es, 13 USL-s, 6 PDL-s és 2 PPDD-s képviselő alkotja. A tanácsos megjegyezte továbbá: a gondot a román pártok álláspontja képezi, hisz egyikük sem meri nyíltan felvállalni az RMDSZ kezdeményezését. “Nem a Székelyföld autonómiájáról akarunk most szavazni, hanem a három megye által létrehozott fejlesztési régióról. Ezzel a román politikusok is tisztában vannak és nincs is mit felhozniuk ellenében, csak hát egyelőre egyetlen alakulatot sem sikerült magunk mellé állítani” – mondta el Kelemen. Ennek dacára az RMDSZ az elkövetkezendő két hét alatt is megpróbálja párbeszédre hívni a román pártokat és többek között azzal a mintegy hatvanezer aláírással igyekszik érvelni, ami a kezdeményezés támogatására összegyűlt.
Maros megyéhez hasonlóan a Szilágy megyei önkormányzat jegyzője is formai kifogások miatt dobta vissza az RMDSZ által összegyűjtött aláírásokat– tájékoztatott Szilágyi Róbert István, az RMDSZ Szilágy megyei ügyvezető elnöke. Lapunknak elmondta: a titkár megjegyzései konzultatív jellegűek, kezdeményezésük azonban törvényes, így azt a november végi megyei önkormányzati ülésen bocsátják szavazásra. “Egyeztetéseket folytatunk a román pártokkal, de nyilván nehéz lesz elfogadtatni a tervezetet, mert elég nagy nyomást gyakorolnak a román tanácsosokra a pártközpontokból. A helyzetet tovább nehezíti, hogy zavaros a helyzet a koalíción belül is” – magyarázta a megyei tanácsos. A referendum kiírásához Szilágy megyében 16 támogató szavazatra van szükség, miközben a közgyűlésben 7 RMDSZ-es, 14 USL-s, 6 PDL-s és 3 PPDD-s tanácsos foglal helyet. Szilágyi jelezte, liberális vonalon hozzájuk hasonló elképzelések vannak a fejlesztési régiókról, de a szociáldemokrata-párti politikusokat nyilvánosan még nem hallotta, hogy ebben a kérdésben melléjük álltak volna.
Összeállításunk szerzői:
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Szucher Ervin, Vásárhelyi Nyemec-Réka
Krónika (Kolozsvár)
2014. március 6.
Zákonyi: a magyar kormánynak az erdélyi magyarság törekvéseit kell támogatnia
Udvariassági látogatásra Szatmárnémetibe érkezett csütörtökön Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete. Elmondása szerint a Nyíregyháza - Szatmárnémeti - Nagybánya gyorsforgalmi út ügyében a román kormánynál van a labda. Szó esett a sportközvetítés-ügyről is.
„Nem tárgyalni, hanem udvariassági látogatásra jöttem. Mindkét ország számára fontosak a határ menti régiók a határon átnyúló pályázatok miatt. Számunkra pedig még fontosabb az itt élő magyarok helyzete, problémái", kezdte beszédét Zákonyi azt követően, hogy találkozott a helyi közigazgatási vezetőkkel - Eugeniu Avram prefektussal, Adrian Stef megyei tanácselnökkel és Dorel Coica szatmárnémeti polgármesterrel. „Szót ejtettünk a következő pályázati időszak hatékonyabb pénzlehívásáról, a gyorsforgalmi útról, az egészségügyről, turizmusról, kultúráról, valamint a szatmári magyarság helyzetéről", tette hozzá a déli sajtótájékoztatón.
Stef kétnyelvű beszédében emlékeztette a nagykövetet, hogy a négy határ menti romániai megye (Szatmár, Bihar, Temes, Arad) négy pontban határozta meg a fejlesztési stratégiáját, amelyben a négy magyarországi határ menti megye (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád) partnerségében szeretnének megvalósítani: zöld energia, infrastruktúra-fejlesztés, egészségügy, városfejlesztés. Hangsúlyozta a határ menti településeket összekötő útvonalak megépítésének fontosságát, amelyek hozzájárulhatnak e periférián lévő települések elszigeteltségének megszüntetéséhez. Stef pozitívnak értékelte a megyében élő etnikai kisebbségek kapcsolatát és helyzetét, majd kifejtette, hogy a megyei tanács szeretné támogatni a magyarországi románokat, mint ahogy teszi az ukrajnai románokkal is. Végezetül meghívta Zákonyit a június 21-23 között esedékes megyenapok rendezvénysorozatra.
Coica biztosította a nagykövetet, hogy remek a kapcsolat a városi tanácsban a magyar és a nem magyar tanácsosok között, „hisz párttól függetlenül közösek az érdekeink és céljaink: hogy a város javát szolgáljuk". Coica a magyarországi befektetőknek is üzent, mondván, a város ipari parkjában vannak még szabad helyek. Az Északi Színház két társulatának külön jogi személyiséggé válása kapcsán a polgármester elmondta: ez az igény a magyar társulat felől fogalmazódott meg, ő maga pedig közvitára bocsátotta azt.
Újságírói kérdésre válaszolva Zákonyi a színházzal kapcsolatban elmondta: a magyar kormánynak, így neki is a határon túli magyarság törekvéseit kell támogatnia. Ugyanez vonatkozik a székely zászló kapcsán. „Ha egy közösség, legyen az etnikai kisebbség, identitásának megvannak a szimbólumai, akkor azokat miért ne használhatná bármikor szabadon. Így működik ez Nyugat-Európában és nem látom, miért nem működhetne így Kelet-Európában is".
Egy másik kérdés az RMDSZ kormányzati szerepvállalására vonatkozott. „Úgy gondolom, ha egy pártnak lehetősége van kormányra kerülnie, akkor azzal élnie kell. Határozottan igaz ez egy kisebbséget, adott esetben az erdélyi magyarságot képviselő pártra. Elemezni kell a megállapodás feltételeit és várjuk a kormányzás eredményeit", jelentette ki Zákomyi.
A Nyíregyháza - Szatmárnémeti - Nagybánya gyorsforgalmi út tekintetében szerint a román kormány oldalán pattog a labda. „Magyarország az autópályával már megközelítette a határt. Most a román oldalnak kell lépnie és konkrét akaratot mutatnia". Elismerte ugyanakkor, hogy Budapest számára a Debrecen - Nagyvárad, valamint az Aradot elérő autópálya a prioritás. Reményének adott hangot, hogy ezeket két éven belül sikerül megvalósítani.
Zákonyi szerint komoly különbséget lehet tapasztalni a román politikum részéről ott, ahol az RMDSZ-re politikai riválisként tekintenek - mint például Szatmárban és Biharban - és ott, ahol a kisebbség aránya nem számottevő. Tapasztalatai szerint ugyanis ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20%-ot, ott törvény rendelkezik („a fontos, hogy ezt be is tartsák", tette hozzá), ahol pedig nem éri el ezt a részarányt, ott a politikum gesztusokra is hajlandó. „Fontos, hogy az RMDSZ helyzetétől függetlenül a közigazgatásban, oktatásban, az állami intézményekben a lakosság számarányának megfelelő arányban képviseltessék magukat a nemzeti kisebbségek", ismételte el többször is.
A sajtótájékoztatót követően Zákonyi Riedl Rudolf megyei tanácselnök irodájában találkozott az RMDSZ helyi vezetőivel, Pataki Csaba szenátorral, Kereskényi Gábor és Erdei D. István parlamenti képviselővel. „Tájékoztattuk a nagykövet urat a helyi közintézményekben dolgozó magyarok arányáról, amelyet a polgármester úr kicsit felduzzasztott", árulta el a megbeszélésről Nagy Szabolcs, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke.
A beszélgetésen szó esett az RMDSZ kormányzati szerepvállalásában rejlő lehetőségekről, a határon átvezető utakról. „Több pályázatunk is késik, mert a két kormány az utak találkozásánál nem állapított meg átkelési pontokat. Ezeket újra kell tárgyalni", magyarázta Nagy.
Egy másik fontos és érdekes téma volt a magyar közszolgálati televízió bizonyos esetekben kódolt műsorszórása. „A nagykövet úr azt mondta, hallott már a problémáról, ám nem gondolta, hogy ez ilyen jelentőséggel bír az itteni magyarság számára. Ezt mi vetettük fel neki elsőként és arra kért, készítsünk erről egyfajta jelentést, ő meg ígéretet tett, hogy megpróbál közvetíteni a magyar és a román közszolgálati televíziók között", mondta Nagy.
szatmar.ro,
2014. március 7.
Zákonyi a Partiumban
Főképp a kisebbségi oktatás, valamint a közúti infrastruktúra fejlesztéséhez, továbbá szimbolikus ügyekhez kérték az elmúlt napokban a partiumi magyarság képviselői Magyarország nemrég tisztségbe lépett bukaresti nagykövetének közbenjárását.
Zákonyi Botond erről csütörtökön számolt be lapunknak, amikor Arad és Nagyvárad után Szatmárnémetiben is látogatást tett. Mint elmondta, elsősorban ismerkedni, megbeszéléseket folytatni érkezett.
A találkozó után Zákonyi közös sajtótájékoztatót tartott Eugeniu Avram Szatmár megyei kormánymegbízottal, Adrian Șteffel, a megyei önkormányzat elnökével, valamint Dorel Coica szatmárnémeti polgármesterrel.
Zákonyi Botond, mint kiderült, a megyeszékhelyen folyó magyar nyelvű oktatás helyzete iránt érdeklődött, valamint a hetek óta napirenden lévő színház-ügyben kérte ki a polgármester álláspontját. Mint ismeretes, Szatmárnémetiben néhány hete kezdeményezték a Harag György Társulat gazdasági önállósulását, a folyamat azonban megrekedt.
Dorel Coica kifejtette: a színház magyar nemzetiségű munkatársai részéről érkezett hozzá ez irányú kérés, majd született erre nézve egy határozat-tervezet, amit végül – tekintettel a különválási kísérlet által kiváltott felháborodásra – levettek napirendről. A polgármester szerint közvitát szerveznek a színház kapcsán, azt követően döntenek a további lépésekről. A nagykövet kifejtette: a magyar kormány támogatja a szatmári magyar közösség törekvéseit.
Tárgyaltak emellett az évek óta tervezett Nyíregyháza–Szatmárnémeti–Nagybánya gyorsforgalmi útról, mellyel kapcsolatban Zákonyi Botond elmondta: főképp a román félen múlik, hogy Szatmárnémeti rá tud-e záros határidőn belül csatlakozni a magyarországi autópálya-hálózatra, ugyanis az M3-astól mindössze néhány kilométerre van a határ, a munka oroszlánrészét romániai oldalon kell elvégezni.
Hozzátette: ugyanakkor úgy véli, két éven belül épülhet Arad felé, azaz Dél-Erdély irányába, valamint Debrecen és Nagyvárad között autópálya. A nagykövet mindemellett a határ menti megyék vezetőivel a román–magyar határon átívelő együttműködési programból a következő EU-s költségvetési periódusban lehívható támogatások felhasználási módozatairól is egyeztetett.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),
2014. július 17.
Határok, szuverenitások, titkosságok
A premontreiek peres ügyei és a bikszádi görögkatolikus bazilita rend kolostorának visszaigénylési peréhez mutatott román hajlandóság egyképpen azt sugallja, hogy egy határmenti „biztonsági” övezet kreálása húzódik meg a jogi civódások hátterében és a közvélemény hangolásában is. Varga Andrea történész írása.
Mindeddig halogatást elszenvedő, de épp a közgondolkodás mérlegelő hajlandóságára és a tisztánlátás felelősségére váró kérdéskört kívánok érinteni – avagy inkább nyilvánossá tenni. Korunk uralmi politikája és közjogi gyakorlata a tét, ugyanakkor ezek mechanizmusai, trükkjei, nehezen belátható dilemmái teszik átláthatatlanná a körülményeket. Mindezek teljesség értékű megvilágítása ugyanakkor nem egy cikk, hanem alapos és kiadós tanulmány részletei lehetnének – ebből szükségképpen csak szubjektív elbeszélés lehet alább. Szubjektív annyiban is, mert érdekelt, érintett is vagyok, de még inkább azért, mert magamra kell vennem annak kényszerét, hogy kibeszéljem, amit sokan némán belátnak, hallgatva eltűrnek, kényszerűen elszenvednek.
Nem szükséges hosszan körvonalazni, ami zajlik. Sőt, alig akad Biharban, aki ne tudna a folyó egyházi vagyonjogi vitákról, hangadó személyek és igazságügyi képviselők viselt dolgairól, politikai nyomásgyakorlásról és kisebbség elleni megkülönböztetésekről. Amikor az életteljes szocializmus vagy a korábbi nemzetépítő gyakorlat egyházi vagyonok elorzására vállalkozott, kisebb morgolódás lehetett csupán a válaszreakció. Amikor a változás évei jöttek, ésszerűen fölmerült a visszaszolgáltatás jogszerűsége – ez lehetővé is tette, hogy eljárások, perújrafelvételek, történeti értékű dokumentáció felszínre kerülése kövesse, majd román állami elutasítás, majd európai uniós jogérvényesítésre felszólítás. Mindez mintegy hatástalanul zajlott, a jogtalanul „einstandolt” (azaz: elkobzott, lenyúlt, jogtalanul átvett, kisajátított) tulajdonokkal mindmáig folyik a cserebere, zajlik a cselezés, dúl a jogtiprás. Visszaszolgáltatás nélkül.
Mindeközben készek (avagy meggyőződéssel hívők) lehetünk: ha a román állam demokratikus jogelveken nyugvó berendezkedés, csakis az egyezkedni képtelen vagyonbirtokosok okozhatják a fennakadást, a másfél ezernyi vagyonjogi per kétharmadának eredménytelenségét. Mivel Románia demokratikus jogállam, elismerem és respektálom, hogy mint ilyennek, működésének egyik legfontosabb feltétele a független, pártatlan, hatékony és szakszerű bírói munka. Mivel amikor a köztársasági elnöktől a bírák átveszik a kinevezési okiratot, ezzel - továbbá esküjükkel - arra kötelezik magukat, hogy munkájuk során kizárólag az Román Alkotmánynak és a törvényeknek alárendelve, a legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint járnak el, úgyszintén meg kell adjam a bizalmat működésüknek és önállóságuknak.
Vagyis (elvben) nem lehetséges, hogy külső, politikai, gazdasági, esetleg vallási intézményi vagy privát érdekeket rejtő nyomásnak kívánjanak megfelelni. De mi történik, ha mégis így alakulna…? Országos sajtót bejáró mindennapos hír a befolyásoltság révén szakszerűtlen és jogilag kétes döntést hozó bírák perbe vonása, elítélése.
Persze, közben jól tudjuk: a bírák, a bírói önállóság és a bírósági eljárás jogi feltételrendszere nem lehet kiszolgáltatottja az elektronikus média, a napi harsányságú publicisztika vagy a nyílt politikai nyomásgyakorlás művelőinek. Ha mégis kiszolgáltatottak, s ha mégsem hat rájuk megfelelő időben az igazságszolgáltatás önkontrollja, akkor mi lehet a háttérben? Lehet, talán semmi, nincs is háttér. Lehet, hogy a politika érdeke, a mindenkorié, a haszonelvűé, a kiszorítóé vagy autoriteré. S lehet, egyik sem, csak a privát érdek, a haszonkulcs a meghatározó. Nem vádaskodunk… Olvasunk, feltárunk, értelmezünk.
Adott tehát egy párhuzam, hasonlatos ügyek zajlása, éppen Nagyváradon, a határ mentén. Egyszerre „a zónában”, hogy ne túl távoli analógiával éljek: a mi saját kis „Sinistra körzetünkben”, s mellette a „felsőbb” politika homályában is.
Utóbbiról viszont jól tudjuk (Carl Schmitt a megmondhatója) az állam értéke a széthúzás és egység, a politikai uralom kérdése és a „barát/ellenség” közötti különbségtételhez kötődik. Schmitt hangsúlyozza azt is: az állam lehetősége, hogy adandó esetben akár saját döntése, jogi alapelvei révén győzzék le, akkor is, ha „mint mértékadó politikai egység rendkívüli jogosultságot összpontosított magánál: a lehetőséget, hogy háborút folytasson és ezzel nyíltan emberek élete felett rendelkezzen”.
A kortárs Hans Kelsen államtanában is feltételül szabatott a 20. század húszas éveiben, hogy a pártok ne befolyásolhassák a bírákat, a „létező” és a „legyen” parancsolata ne befolyásoltathassék idegen erők által…, és más szerzők is elkülönítik a „politikai tényezőktől” a „tiszta államtan” rendszeréig ívelő utakat, Max Weber pedig egyenesen az erőszak-alkalmazás külső és belső formáinak monopolizálójaként jellemzi magát az államot.
Hogyan is jön ide a főpolitika és a főhatalom elismert, legitim volta, vagy épp vitathatósága, meg a határmentiség? Az alábbi „levezetésben” ki fog derülni, ehhez azonban az Olvasó szíves türelmét és érdeklődését kell igényeljem. Adott tehát két ügymenet, jogi és egyházdiplomáciai, presztízs övezte és haszonelvű…, hátterében emberek, hitek, intézmények, hagyományok értékeivel, elveivel, reménytelenné váló sorsokkal, meghurcolt igazság-képviselőkkel.
Hogy ne vádoljanak „általánosítással”, legyek konkrét: adott ugyanis két eset, mindkettő Váradon és a határ mentén zajlik: Tőkés László ügye, a becsületbíróságosdi, az elhangzott vád és a méltánytalanságra ítélt (romániai és európai) közszereplő meghurcoltatása, valamint a Premontrei Rend és annak vezetője (továbbá jogi képviselője, azaz személyem) elleni ügylet, közpolitikai hőbörgésektől direkt noszogatásig, burkolt vádaktól személyiségjogok sértéséig ható érvénnyel. Kisebbség, egyházi tulajdon, szakrális képviselet, etnikai szféra, társadalmi lelkiismereti szabadság és társadalmi nem (gender) elleni megkülönböztetés. A szóbanforgó ügyeket pedig az állami hatóság verdiktjei, illetőleg a nyomozóhatóság elodázó—halogató stratégiái veszik körül.
Tőkés László egyetlen (bár tendenciózusan rosszul fordított és kipécézett) mondatáért szinte vendettát követeltek a harsányak, másik esetben akár egy álló évig tartó folyamatos sajtótámadás is zajlik, mert a váradi román újságírót nincs ki rendreutasítsa, s ő maga is jól tudja, valahol zsebben lapul a „kilövési” engedély, bármit és bárhányszor írhat vádaskodó hangnemben, felelősségre vonása kétségkívül elmarad.
A két, látszólag távoli, s a maga nemében nem könnyen összehasonlítható ügyet nem pusztán a neves személyek, magyar egyháziak, közpolitikai szereplők vagy fontos döntésekben érdekelt aktorok teszik párhuzamossá, hanem egyfelől a tendenciózus történések, másfelől az egyházak és hitek közötti/fölötti hitvita, de még inkább a román állami hozzáállás, melyhez akarva-akaratlanul (lásd konzulátus ügye) a magyar külügyi játszótársak is hozzájárulnak.
Ami mindezt – ezeknél sokkal meghatározóbban, vagy legalább gondolkodásra és összevetésre késztetően – körülveszi, az a régi beidegződés, amely már az 1923-as román alkotmányban is megjelenik, jelesül abban, hogy csakis román nemzetiségű állampolgár rendelkezhet vidéki földtulajdonnal, illetőleg a határmenti földekre érvényesen is megújulni látszanak a tiltó rendelkezések.
A premontreiek peres ügyei és a bikszádi (Szatmár megyei) görögkatolikus bazilita rend kolostorának visszaigénylési peréhez mutatott román hajlandóság egyképpen azt sugallja, hogy egy határmenti „biztonsági” övezet kreálása, katonai—nemzetbiztonsági kérdésként értelmezése húzódik meg a jogi civódások hátterében és a közvélemény hangolásában is.
Ahol az állam a megyei tanács révén avatkozik bele a perbe az ítélet végrehajtási szakaszában, ahol 2013. november 6.–7.-én a hatóságok hathatós asszisztálása mellett a végrehajtóval, és a rendőrség különleges készenléti alakulatával egyetemben próbálja birtokba venni a román bíróságok által neki jogerősen visszaszolgáltatott épületet, de ellene az ortodoxok révén odakerült mintegy száz főnyi tüntető harsog katolikus-ellenes jelszavakat, a hatóságok pedig tétlenül szemlélődnek, ott ugyanolyan harsány elorzás indul meg, hiába is volt a kolostortemplom 1700-ban alapított együttese a görög katolikusoké.
Ez ugyan állami szintű beavatkozással már korántsem folytonos háromszáz év, hisz 1948-ban a görögkatolikus egyház betiltásával a bikszádi monostort is bezárták és a bazilita szerzeteseket elűzték, de ez ugyanolyan felekezeti szabadság elleni erőszak, amilyen a római katolikusok csíksomlyói kegyhelyének vagy a magyarországi görögkatolikus Máriapócs búcsúhelyének fenyegetése lenne, s ettől még nem válik jogszerűvé is.
Nem mondható biztosra, hogy csupán az egyetlen érvényesnek tekinthető magyarázat a bukaresti kormányzat hozzáállásáról a határmenti (Bihar és Szatmár megyei) római katolikus/görögkatolikus perekkel kapcsolatosan, de erősen úgy tűnik, ismét a régi, beidegződésekre építő állampolitikai magatartás mintázata érvényesül: előkúsznak a két világháború közötti, a határmenti katonai övezet kialakításával kapcsolatos jogi normatívák, reflexek, félszek és gyanakvások vagy vádak, formálódnak az Angelescu-féle határmenti megyék elrománosítási tervekkel ékes víziói is.
Kiütközik ez a „székely kérdéssel” szemben zajló zászló-diskurzusban, a szimbolikus térfoglalás tényleges, fizikai jelenléttel társuló programosságában is. „Valahol” a politikai térben és az államközi párbeszédekben az állam szuverenitásából fakadó ius ad bellum (a háborúindítás természetes joga) alapján formálódik mindez, miképpen az orosz—ukrán kortárs események ezt kiválóan jelzik is térségünkben.
Nem más ez, mint az állam szuverenitásának elve révén kimódolt eljárásmód, mely abból következik, hogy az államok egyetlen náluk magasabb hatalomnak sincsenek alárendelve, ezért szabadságot élveznek politikai rendszerük megválasztásában, és belügyeikről egyetlen más külső hatalomnak sem tartoznak elszámolni, hisz a szuverén államok egymással egyenjogúak, függetlenül nagyságuktól és hatalmi erejüktől.
A nemzetközi (így európai) jog előírásai és szerződései pedig az önkéntesség elvén alapulnak, a diplomáciai kapcsolatok sem korlátozhatják a ius ad bellumot, mint az államérdek megőrzésének végső eszközét. Az erőszak-alkalmazás külső és belső formáinak megoldásai pedig az állam sikeresen monopolizált gyakorlatát legalizálják: „Valamely folyamatosan üzemelő, kényszerítő erejű politikai szervezetet (politischer Anstaltsbetrieb) akkor hívunk ’államnak’, amennyiben adminisztratív kara sikeresen érvényt szerez az arra vonatkozó igényének, hogy monopóliumot gyakoroljon a fizikai erőszak legitim használatára e rend kikényszerítésének során ill. Érdekében.”
Korábban Max Weber úgy határozta meg az „uralmi—uralkodó szervezetet” (Herrschaftsverband), mint amely annyiban politikus, „amennyiben adott területen létét és az általa megvalósuló rendet folyamatosan biztosítja fizikai erőszakon alapuló fenyegetéssel és fizikai erő alkalmazásával az adminisztratív kar részéről” (Weber 1992). (http://tarstudszotar.adatbank.transindex.ro/?szo=102) A weberi alapképlet itt és most kiegészül a (poszt?)modern kor antidemokratikus demokratizmusainak önkényével.
Az egyházi peres ügyek esetében sincs szó másról, mint a legitim kiváltság önkényes és feltételes alkalmazásáról. Talán pontosan arról, amit a román közpolitika a „magyar beavatkozások” elleni uszításokkal serkent, s pontosan arról, amit a román politikai osztály hangadói cselekszenek, barátok és ellenségek kettősére osztva a környező világot, látszólag nem is élve (vissza) a korlátlan uralom eszköztárával. Tudják ugyanis, hogy a politika küzdelem valakiért (és nem valaki ellen), nem pedig valamiért és valami ellen.
Az egyházi vagyonok visszaosztásáért úgy küzdeni hatékonyabb, hogy a legalitás (jogszerűség) és legitimitás (elfogadottság) eszköztárából az erőszakos megoldásokat kiolvasó törekvés egykönnyen rátalál az erőszak privatizálását, önkényét kiépítő szereplőkre, s ez a magánerőszakra épülő szervezett bűnözésnek kedvez – amit Szatmár és Bihar megyében is könnyedén meg lehet lelni.
Amikor pedig az állam erőszak-monopóliumát privatizálja az alulról jövő erőszak, esetenként a rendőri erők is a helyi bűnöző bandákat segítik vagy megtűrik, akkor a határmenti légkörben még esélyesebb az emberi jogok tömeges vagy következetes megsértése és mindennek megtorlatlansága, jogiasítása is.
Ugyanis a román politikai elit magatartásának indítékait az állam közjogi funkciójából bármikor erre: a civil csoportok konfliktusára, „háborús” övezet kialakulására vezetheti vissza. Nem maradhatna máskülönben puszta „üres beszéd” a román alkotmány normája a bihari és szatmári bíróságokon, hiszen az alkotmány fogalma alatt mindig is az államhatalom gyakorlásának legfontosabb viszonyrendszerét, továbbá az alapvető emberi és állampolgári jogokat szavatoló normákat, egyszerűbben szólva állam és társadalom viszonyát szabályozó alapelveket, melyeket az adott állam legmagasabb fokú akaratának kinyilvánításaként kell tisztelnünk.
Ezt, és mindezeket éppen az alulról jövő erőszak hatásának, a hatalmi monopólium privatizációjának kitenni olyan példákkal jár, mint amikor Adrian Ştef szatmár megyei tanácselnök saját nevében kérte a Negreşti—Oaş-i bíróságon a román (nemzeti) jogerős bírósági ítélet végrehajtásának felfüggesztését.
De hasonló eset a váradi premontreieké, ahol a folyamatban lévő peres eljárás alatt lehetett kiérdemelt építkezési engedéllyel épületet bontani, lehetett erdőt elzálogosítani, lehet jogerősen a legfelsőbb bíróságon a prépostság által megnyert ingatlanra banki hitelt felvenni, s mindeközben az ügyészség tétován nem tesz semmit a jogtalan „jogérvényesítés” ellen, de halogat a bíróság is, hiteles „alapító okiratot” kér be az 1130-ban alapított rendtől, eltűri a bírák elfogult döntéseit, elvitatja a történeti levéltári dokumentumokat sajtóközlemények vagy könyvekben formált ideologikus értelmezések alapján stb.
Ugyanebbe a kérdéskörbe tartozik a múlt héten nagy sajtócsinnadrattával elutasított magyar konzulátosok ügye is, hisz a legkevésbé sem lehet mondani, hogy a határ mentét mindkét oldalon speciális zónaként kezelik, a szimbolikus határátjárás (az egyszerűsített honosítási eljárás intézménye) révén erőteljesen kialakul a román gyanakvás is, miszerint ez intézmények a magyar hírszerzés rezidentúrái lehetnek… Ezzel aztán a legtermészetesebb módon jelzik, hogy a nemzetközi szerződések és a shengeni csatlakozás előtt a nemzetbiztonság és határőrizet kérdései – közrendi kérdésekbe csomagolva is – minden egyebet felülírnak.
Persze, a hatalom természetrajzához szorosan tartozik, s a mindenkori államéhoz még inkább, hogy kerülgeti a határokat, átírja ezeket, újradefiniálja őket, rugalmasan értékeli és használja a fogalmat, korlátozni próbálja érvényességüket. A nemzetek közötti határok hasonló kezelése, ideológiák, félelmek, védelmi eszmék ennél sokkal inkább kitettek minden ilyesminek.
Korlátozása pedig (lényegében kizárólagosan) a nemzetpolitikák intézményi kezelőinek és a lakósok vagy állampolgárok szavazói közösségének függésrendjében lehetséges. Ott és akkor, ahol és amikor még megvannak a jogok képzelt vagy deklarált határai, még érzékelhetőek és kimondhatók a határátjárások, szabályszegések tényei. Cikkem ezt az érzékenységet kívánná elősegíteni – annyira, amennyire még az állampolgári szabadságjogok, a normák és jogelvek, az összehasonlítható tényanyagok ezt lehetővé teszik. Utána már késő lesz…
maszol.ro
2014. július 23.
Tárgyalna az egyház a zárolt számlákkal maradt szatmári kórház vezetőségével
Sajtóközleményben ismertette álláspontját kedden a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye a szatmárnémeti volt irgalmasrendi kórház visszaszolgáltatása körüli félreértések tisztázása érdekében.
Adrian Ştef, a Szatmár megyei önkormányzat elnöke a hétfői tanácsülést követően bejelentette, hogy zárolták a megyei kórház számláit a birtokbavételi törvényszéki eljárás során, melyben az a döntés született, hogy a kórháznak 70 ezer eurót fizetnie kell, mivel a kiköltözés halogatása miatt jövedelemkiesést okoztak az egyháznak.
A szóban forgó épületben a pszichiátriai részleg működött. A tanácselnök kifejtette, nem számított arra az egyház részéről, hogy egy egészségügyi intézmény számláit zároltatja, melyben gyógyászati tevékenység folyik. Hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte elengedhetnék az összeget, vagy legalább belemehetnének abba, hogy részletekben törlesszék azt.
A katolikus püspökség nehezményezi, hogy a sajtón keresztül üzenget nekik a tanácselnök, félrevezetve az embereket. Mint kifejtették, a törvényszéki eljárás ez év áprilisában zárult, ezt követően pedig kérték a kórház vezetőségét, hogy üljön le velük tárgyalni. A megadott hét napon belül azonban nem jelentkeztek, ezért elindították a végrehajtási eljárást.
Ezt látva megkereste őket a kórház vezetősége egy részletfizetésre szóló kérelemmel, azonban hiába hívták újfent tárgyalni őket, most sem reagáltak meghívásukra. A püspökség szerint ezentúl is párbeszéd révén szeretnék megoldani az ügyet, azonban ezt „a jó ízlés határain belül”, egy közös asztalnál folytatott eszmecsere keretében képzelik el, nem pedig a sajtón keresztül üzengetve.
Babos Krisztina, Krónika (Kolozsvár)
2015. január 28.
Kommunizmust bemutató „múzeum" a szocreál szatmári megyeházán
A kommunizmust bemutató „múzeumot" alakítanak ki a szatmárnémeti közigazgatási palotában – jelentette be kedden Adrian Ştef. A Szatmár megyei tanácselnök szerint a tárlat a 26 szintes ingatlan tizenötödik emeletétől lefelé, a lépcsőházban kapna helyet.
„Úgy vélem, turisztikai szempontból is érdekes megvalósítás lesz majd a kiállítás, mely terveink szerint a kommunista párt egyeduralomra jutásától a többpártrendszer visszatértéig követné az eseményeket, különös tekintettel a térség főbb történéseire" – fejtette ki Ştef.
Elmondta, részben a közintézmények birtokában levő tárgyakból, részben pedig magángyűjteményekben levő kommunista relikviákból állítanák össze a tárlatot. Hozzátette, vár minden szatmárit, aki rendelkezik olyan tárgyakkal, melyek helyet kaphatnának a kiállításban, és hajlandó lenne ezeket a megyei önkormányzatnak adományozni vagy kölcsönadni. Adrian Ştef szerint a készülő turisztikai látványosság részét képezné a közigazgatási palota két tornya közötti nagyméretű terasz is, innen ugyanis kitűnő kilátás nyílik az egész városra.
A kiállítás helyszínéül választott ingatlan, valamint az ezt övező épületek egyébként önmagukban is kommunista szimbólumoknak számítanak – a közel 90 méter magas közigazgatási palota (mely hosszú ideig az ország legmagasabb épülete volt), a szakszervezetek művelődési háza, a Szamos nagyáruház és a környező toronyblokkok egyaránt a 70-es években épültek Nicolae Porumbescu tervei alapján.
A szatmáriak által „új főtérnek" nevezett, szocreál, kommunista kultikus helynek tervezett ingatlankomplexum – mely a történelmi főtér és a Szamos között épült – azonban nem nyerte el a helyiek tetszését. Bár sokan megfordulnak a környéken, mivel a polgármesteri hivatal, a megyei önkormányzat és a prefektúra, tavaly óta pedig a színház is itt működik, az emberek kizárólag kötelező teendőik elvégzése céljából keresik fel a tapsteret.
Muhi Sándor helytörténész monográfiája szerint az új központ túlzsúfolt, ember- és környezetidegen betonhalmaz, amelynek szín- és formavilága egyaránt szürke, egyhangú és nyomasztó.
Mint arról beszámoltunk, a napokban Klaus Johannis államfő is felvetette a kommunizmus múzeuma létrehozásának ötletét, az elnök erről tavaly decemberben, az 1989-es forradalom évfordulóján beszélt. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) archívumában tett hétfői látogatásán elmondta: a CNSAS archívumában őrzött dossziék nagymértékben hozzájárulhatnak egy ilyen múzeum anyagához.
Babos Krisztina |
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 9.
Veszélyben a jogállamiság
A romániai jogállamiságot veszélyezteti az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának megkérdőjelezése – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Szatmárnémetiben, ahova Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök meghívására érkezett. A magyar miniszter egyházi intézményeket látogatott meg Szatmár megyében, és találkozott Eugeniu Avram prefektussal, valamint Adrian Steffel, a megyei önkormányzat elnökével.
Balog Zoltán elmondta: egyházi beszélgetőpartnerei súlyos aggodalmát tapasztalta azokkal a folyamatokkal kapcsolatban, amelyek az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítását, visszafordítását jelzik. „Úgy gondolják, hogy ez jogállami bizonytalanságot jelent, akadályozza őket abban a munkában, amelyet évekkel ezelőtt elkezdtek. Felhívtam a román hatóságok figyelmét, hogy Budapesten is aggódunk emiatt” – jelentette ki Balog Zoltán. Hozzátette, azt látják, hogy a román hatóságok törvényesen visszaszolgáltatott ingatlanok sorsát próbálják megkérdőjelezni később alkotott szabályok alapján. „Úgy gondoljuk, hogy ez nem felel meg a jogállami követelményeknek. Az egyházak és a magyar intézmények működésének a biztonsága is jogállami kategória, és kérjük, hogy ezt mindenképpen tartsák be” – fogalmazott Balog Zoltán. A miniszter hozzátette, értik, elfogadják, hogy szükség van a korrupció elleni küzdelemre, és fontosnak is tartják azt, „de az nem lehet indok arra, hogy visszacsináljanak olyan egyházi ingatlan-visszaszolgáltatásokat, amelyek törvényesek voltak” – utalt a Székely Mikó Kollégium esetére, illetve arra, hogy március végén a korrupcióellenes ügyészség három Szatmár megyei település, Szatmárnémeti, Hadad és Aranyosmeggyes önkormányzatától kérte el az 1995 és 2013 között a római katolikus püspökségnek, római katolikus szerzetesrendeknek és különböző egyesületeknek visszaszolgáltatott ingatlanokkal kapcsolatos iratokat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 11.
Pénzügyi palota: nem adják fel a harcot a katolikusok
A bukaresti legfelsőbb bíróság tavalyi döntésének eleget téve, júniusban kezdik el újratárgyalni Nagyvárad egykori pénzügyi palotájának visszaszolgáltatási ügyét a helyi táblabíróságon, Böcskei László római katolikus megyés püspök pedig nem akarja feladni az évek óta húzódó harcot.
„Nem is annyira az épületet nézem. Ez elvi dolog. Pár éve elindult a restitúció, ahol kisebb nagyobb sikerrel jártunk, és most próbálják ezt visszafordítani. Nekünk továbbra is küzdenünk kell azért, hogy visszakerüljön a tulajdonunkba" – fogalmazott a Krónikának az egyházi elöljáró.
Az irgalmasrendiek ingatlanját – amint arról több ízben is írtunk – 2012-ben kapta vissza a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, ám a megyei önkormányzat megtámadta az illetékes kormánybizottság határozatát, mondván: a belvárosi épület valójában a magyar állam tulajdona volt, amelyet a trianoni döntéssel a román állam csak átvett.
Ezzel szemben az egyházi képviselők kutatásai szerint a rend saját telkén, bankkölcsönből építette a palotát 1890-ben. Az államosítás után sokáig a 2-es számú járóbeteg-rendelő működött benne, de a 2002-ben kezdődött restitúciós procedúra elhúzódása miatt az épület állaga annyira leromlott, hogy az egészségügyi intézmény elköltözött, és azóta használaton kívül áll.
Az egyház álláspontját a helyi bíróság alapfokon, majd másodfokon is megerősítette, ugyanakkor a Bihar Megyei Tanácsot közpénzből képviselő Mircea Ursuţa ügyvédnek sikerült Bukarestben kiharcolnia a perújrafelvételt, a mostanra elkészült indoklás alapján pedig az irgalmasrend jogi személyiségének kivizsgálását is elrendelték.
Böcskei Lászlót nem lepte meg, hogy az önkormányzat mindent elkövet az ügy lezárásának megakadályozásáért, de lapunknak leszögezte: a szerzetesrend egyáltalán nem szűnt meg, a rendszerváltás előtti működését csupán a romániai törvények tiltották.
Rámutatott arra is, hogy az irgalmasrendiek vezetője, a pátergenerális korábban megbízta elődjét azzal, hogy járjon el az ügyben, ezért a katolikus püspökség követelése jogos és kötelesek a végsőkig kitartani mellette. Hozzátette viszont, hogy túl sok új irattal már nem tudnak szolgálni, de az újratárgyalás során megpróbálják még egyértelműbbé tenni igazukat. „A véleményem, hogy ez nem kimondottan jogi kérdés, hanem a katolikus egyházról, kissebségről szól, ezért bármi megtörténhet a perújrafelvétel során" – figyelmeztetett Böcskei László.
Az viszont már biztos, hogy az ingatlan sorsa még legalább egy-két évig bizonytalan marad, addig pedig annak omladozó homlokzatfelújítását sem vállalja senki.
Balog Zoltán: veszélyben a jogállamiság
A romániai jogállamiságot veszélyezteti az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának megkérdőjelezése – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken az MTI-nek. Balog Szatmárnémetiből nyilatkozott, ahova Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök meghívására érkezett.
A miniszter egyházi intézményeket látogatott meg Szatmár megyében, és találkozott Eugeniu Avram prefektussal, valamint Adrian Şteffel, a megyei önkormányzat elnökével. Balog Zoltán elmondta: egyházi beszélgetőpartnerei súlyos aggodalmát tapasztalta azokkal a folyamatokkal kapcsolatban, amelyek az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának a leállítását, visszafordítását jelzik.
„Úgy gondolják, hogy ez jogállami bizonytalanságot jelent, akadályozza őket abban a munkában, amit évekkel ezelőtt elkezdtek. Felhívtam a román hatóságok figyelmét, hogy Budapesten is aggódunk emiatt” – jelentette ki Balog Zoltán. Hozzátette, azt látják, hogy a román hatóságok törvényesen visszaszolgáltatott ingatlanok sorsát próbálják megkérdőjelezni később alkotott szabályok alapján.
„Úgy gondoljuk, hogy ez nem felel meg a jogállami követelményeknek. Az egyházak és a magyar intézmények működésének a biztonsága is jogállami kategória, és kérjük, hogy ezt mindenképpen tartsák be” – fogalmazott Balog Zoltán. Hozzáfűzte, értik, elfogadják, hogy szükség van a korrupció elleni küzdelemre, és fontosnak is tartják azt, „de az nem lehet indok arra, hogy visszacsináljanak olyan egyházi ingatlan-visszaszolgáltatásokat, amelyek törvényesek voltak”.
Mint beszámoltunk, sajtóinformációk szerint az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott vagyonnal kapcsolatban indított példa nélküli vizsgálatot. Az ügyészség három Szatmár megyei település, Szatmárnémeti, Hadad és Aranyosmeggyes önkormányzatától kérte el az 1995 és 2013 között visszaszolgáltatott ingatlanokkal kapcsolatos iratokat.
Az épületek és telkek – amelyek a vizsgálat tárgyát képezik – a római katolikus püspökség, római katolikus szerzetesrendek és különböző egyesületek birtokába kerültek vissza. Novemberben pedig a ploieşti-i táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 11.
Budapest aggódik
Leállt a restitúció Romániában
A romániai jogállamiságot veszélyezteti az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának megkérdőjelezése – mondta Balog Zoltán, a (magyar) emberi erőforrások minisztere pénteken Szatmárnémetiben.
A miniszter Schönberger Jenő helyi római katolikus megyéspüspök meghívására érkezett Szatmár megyébe, ahol egyházi intézményeket látogatott meg, valamint találkozott Eugeniu Avram prefektussal és Adrian Steffel, a megyei önkormányzat elnökével.
Balog Zoltán elmondta: egyházi beszélgetőpartnerei súlyos aggodalmát tapasztalta azokkal a folyamatokkal kapcsolatban, amelyek az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának a leállítását, visszafordítását jelzik. „Úgy gondolják, hogy ez jogállami bizonytalanságot jelent, akadályozza őket abban a munkában, amit évekkel ezelőtt elkezdtek. Felhívtam a román hatóságok figyelmét, hogy Budapesten is aggódunk emiatt” – jelentette ki.
Magyarország úgy véli, hogy a román hatóságok törvényesen visszaszolgáltatott ingatlanok sorsát próbálják megkérdőjelezni később alkotott szabályok alapján: „úgy gondoljuk, hogy ez nem felel meg a jogállami követelményeknek. Az egyházak és a magyar intézmények működésének a biztonsága is jogállami kategória, és kérjük, hogy ezt mindenképpen tartsák be”.
A miniszter hozzátette, értik, elfogadják, hogy szükség van a korrupció elleni küzdelemre, és fontosnak is tartják azt, „de az nem lehet indok arra, hogy visszacsináljanak olyan egyházi ingatlan-visszaszolgáltatásokat, amelyek törvényesek voltak”.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. június 16.
Vitát váltott ki az RMDSZ-nek felajánlott tisztség
Kissé komolytalannak, az „USL maradékán” belüli belső konfliktusok jelének tekintik többen azt, hogy a megüresedett szatmárnémeti alpolgármesteri széket felajánlotta az RMDSZ-nek a Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve a Liberális Reform Párt (PLR) Szatmár megyei elnöke.
Dorel Coica polgármester (képünkön) sajtóközleményben adott hangot megdöbbenésének a két vezető eljárása kapcsán. A PSD színeiben mandátumot szerzett Coica hangsúlyozta: meglepte, hogy a sajtóból kellett értesülnie arról, hogy Marcela Papici (akit a megyei önkormányzat ideiglenesen a megyei kórház igazgatójává nevezett ki) lemondott alpolgármesteri mandátumáról.
Nyomatékosította ugyanakkor: az alpolgármester személyéről nem a megyei tanács vezetősége dönt, hanem a városi képviselő-testület, arról pedig a polgármester határoz, hogy milyen feladatköröket töltenek be a helyettes városvezetők.
Amint arról beszámoltunk, múlt héten Adrian Ştef, a Szatmár megyei önkormányzat elnöke, a PLR helyi vezetője, illetve Mircea Govor, a megyei önkormányzat alelnöke, a PSD megyei elnöke sajtótájékoztatón ajánlotta fel a megüresedett alpolgármesteri széket az RMDSZ-nek.
Azzal magyarázták lépésüket, hogy a város etnikai összetétele indokolja, hogy legyen magyar vezető is Szatmárnémeti élén, hangsúlyozva, hogy ezáltal „visszaállítanák az egyensúlyt", és a 35 százalékos magyar közösség is azt érezhetné, hogy képviselve van a helyi önkormányzatban.
Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, szatmárnémeti RMDSZ-elnök kérdésünkre elmondta, jelen esetben igazat ad Dorel Coicának, hisz valóban nem a megyei önkormányzat illetékes dönteni az alpolgármester személyéről. Hozzátette: a politikai helyzet úgy alakult, hogy február óta a szövetség és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) többséggel rendelkezik a városi tanácsban (23-ból 13 mandátum az övék), így ha akarták volna, leválthatták volna az alpolgármestert.
Elmondta, a PNL hallani sem akar olyasmiről, hogy nem egészen egy évvel a helyhatósági választások előtt bármi módon beszálljanak a város vezetésébe, hogy pártjuk a kampányban összemosható legyen a polgármester – szerintük módfelett gyenge – teljesítményével.
Egyébként az RMDSZ-ben is többen vélekednek úgy, hogy nem érdemes elfogadniuk az alpolgármesteri tisztséget, mivel a kampány során problémákat okozhat számukra, ha egy lapon említhetőek lesznek a jelenlegi városvezetéssel.
Kereskényi Gábor ugyanakkor elmondta, ez nem zárja ki a tárgyalásokat, nyomatékosítva, hogy a szövetségnek „nemcsak egy tisztség kell", hanem egy „csomagról fognak majd tárgyalni", hisz elképzelhető, hogy „az utolsó 100 méteren" sikerülhet a helyi magyar közösség számára fontos eredményeket elérniük. A képviselő arról nem kívánt beszélni, hogy milyen követelésekre gondol, mivel úgy vélte, egy korrekt politikai egyeztetés nem úgy indul, hogy a felek elkezdenek egymásnak a sajtóban üzengetni.
Pataki Csaba Szatmár megyei RMDSZ-elnök nem kívánta kommentálni az esetet. Elmondta, a rivális pártok belügyének tekinti a marakodást, megjegyezve, hogy kérdésesnek ítéli az ajánlat komolyságát, sőt kifejezetten viccesnek tartja azt, amilyen módon feldobta a labdát az „USL maradéka", saját polgármesterüket is kihagyva a játékból. A hivatalosan a mai napig sem bejegyzett PLR-rel kapcsolatban megjegyezte: a Tăriceanu-féle alakulat „annyit ér, mint nóta végén a sejhaj", hisz tulajdonképpen egy nem létező alakulatról van szó.
Pataki szerint Kelemen Hunor szövetségi elnök bevonásával tárgyalnak majd a kérdésről, aki e hét során Szatmárnémetibe látogat, majd a városi választmány hoz végső döntést a tisztség elfogadásával kapcsolatban, és szintén a testület nevesít majd valakit, amennyiben úgy határoznak, hogy elfoglalják a tisztséget. Mint kifejtette, a megüresedett alpolgármesteri tisztség sorsa nagy valószínűséggel az e hónap utolsó csütörtökén tartandó tanácsülésen dől majd el.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 25.
Dorel Coica: Kereskényi Gábor félt
„Nem igaz, hogy nem adtam volna fontos feladatokat egy RMDSZ-es alpolgármesternek, és sajnálom, hogy nem engedték, hogy Maskulik Csaba foglalja el a megüresedett helyettes városvezetői tisztséget. Felkészült, rátermett embernek tartom őt, és igenis bíztam volna rá jelentős, megoldandó ügyeket. A szatmárnémeti magyaroknak szükségük lenne arra, hogy legyen egy magyar is a város vezetőségében” – jelentette ki szerdán Dorel Coica, Szatmárnémeti polgármestere egy sajtótájékoztató keretében, újságírói kérdésre válaszolva.
Az elöljáró azt is elmondta, szerinte miért utasította el a szövetség városi szervezetének választmánya a tisztséget. „Azért utasították el a felajánlást, mert a posztra alkalmas emberüknek nem akartak lehetőséget adni a bizonyításra. Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, városi pártelnök konkurenciát lát Maskulikban, ami a jövő évi polgármester-választást célzó előválogatót illeti, ezért akadályozta meg, hogy helyzetbe kerüljön” – magyarázta Dorel Coica.
Amint arról beszámoltunk, az egyik szatmárnémeti alpolgármesteri szék két héttel ezelőtt ürült meg azt követően, hogy Marcela Papici-ot kinevezték a megyei kórház igazgatójává. Adrian Ştef, a megyei önkormányzat elnöke, a Liberális Reformpárt (PLR) Szatmár megyei vezetője, valamint helyettese, Mircea Govor, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Szatmár megyei elnöke felajánlotta a tisztséget az RMDSZ-nek, azzal indokolva javaslatukat, hogy ezzel „visszaállítanák az etnikai egyensúlyt” a megyeszékhely önkormányzatában, melyben három éve egyetlen magyar ajkú vezető sem tevékenykedik.
Hosszas vitát követően azonban a szövetség szatmárnémeti szervezetének választmánya, illetve a városi tanácsi frakció úgy döntött, nem fogadják el az ajánlatot. A visszautasítást azzal magyarázták, hogy nem tartanák helyesnek a 2016-os helyhatósági választások előtt nem egészen egy évvel beszállni a város vezetőségébe, mivel az RMDSZ ily módon összemoshatóvá válna Dorel Coica – véleményük szerint gyenge – teljesítményével, ami a kampány szempontjából hátrányos lenne.
Ugyanakkor azt is előrevetítették, hogy a polgármester nem adna fontos feladatköröket magyar helyettesének, így lényegében mindössze egy „díszalpolgármesterrel” maradna a szövetség. A döntést megelőzően az RMDSZ Szatmár megyei állandó bizottsága 70 százalékos többséggel arra szavazott, hogy el kell fogadni a tisztséget, és Kelemen Hunor országos pártelnök is azt sugallta nyilatkozataival, hogy nem szabadna elutasítani az alpolgármesteri széket.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)
2015. december 18.
Választások: új arcokat ígér Kelemen Hunor
Marosvásárhelyen a polgármesteri szék megszerzése a fontos, ami jelen pillanatban semmiféle összefüggésben nincs azzal, hogy a jelenlegi elöljáró ellen folyik-e eljárás, illetve indul-e a jövő évi választáson – jelentette ki csütörtökön a Krónikának Kelemen Hunor.
Kolozsvári évértékelő sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke egyértelművé tette, továbbra sem híve az EMNP által javasolt helyi magyar koalíciónak az önkormányzati megmérettetés tekintetében. Arra azonban lehetőséget lát, hogy Soós Zoltán ne az RMDSZ, hanem a magyar összefogás jelöltjeként, akár mindhárom alakulat jele alatt pályázza meg a marosvásárhelyi polgármesteri tisztséget.
Kelemen Hunor tudomása szerint Dorin Florea fontolgatja, hogy 2016-ban függetlenként indul ötödik mandátumáért, és elképzelhető az is, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hallgatólagosan támogatni fogja. Mint megírtuk, Marian Petrache, a PNL első alelnöke lapunknak elmondta, az alakulat által frissen elfogadott feddhetetlenségi feltételek értelmében az ellene foganatosított vádemelés miatt Florea nem indulhat liberális színekben.
Kérdésünkre, miszerint ez az eshetőség növeli-e az RMDSZ összefogási kényszerét, Kelemen közölte: a szövetségnek nem szabad ilyen körülményekhez igazítania az álláspontját, mert abból szerinte rossz döntések fognak születni. „A legfontosabb, hogy a magyar emberekkel megértessük: van esély magyar polgármestert választani Marosvásárhelyen. Annál is inkább, mivel egy szeptemberi közvélemény-kutatás szerint a város magyarságának 54 százaléka úgy gondolja, hogy mindegy a polgármester nemzetisége. Őket kell meggyőzni, hogy a magyar jelöltre szavazzanak, aki nem RMDSZ-es, nem a néppárté, hanem magyar" – jelentette ki a politikus.
Aki egyébként Soós Zoltán lehetséges közös jelölésének formájáról a napokban szélesebb körben is egyeztet, pénteken ugyanis Biró Zsolt MPP-, hétfőn pedig Szilágyi Zsolt EMNP-elnökkel ül tárgyalóasztalhoz. (A szövetség meghosszabbítani készül együttműködését a polgáriakkal az önkormányzati és a parlamenti választásokra, pénteken ennek feltételeit rögzítő megállapodást ír alá a két alakulat vezetője).
Tasnádi tiltakozás
Nincs rendben – válaszolta tömören kérdésünkre Kelemen Hunor, amikor arról faggattuk: helyénvaló-e, hogy a bukaresti belügyminisztérium a helyi lakosok és elöljárók megkérdezése nélkül döntöttek egy menekülttábor létrehozásáról a Szatmár megyei Tasnádon.
A partiumi kisvárosban egyre nagyobb az elégedetlenség a tervezett létesítmény miatt. Adrian Ştef megyei tanácselnök felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a kormány illetékesei a döntés előtt nem konzultált a helyiekkel. Leszögezte, mindent elkövetnek a termálfürdő közelében helyet kapó, hatszáz férőhelyes menekülttábor megnyitása ellen, amely Vasile Mitraşcă polgármester szerint veszélybe sodorhatja a fürdőváros turizmusát. A szatmári RMDSZ bejelentette, lakossági konzultációt indít az ügyben.
Évértékelőjében Kelemen Hunor politikai értelemben atipikusnak nevezte az idei esztendőt amiatt, hogy a bukaresti Colectiv-tűzvész után kirobbant utcai tüntetések nyomására a Ponta-kabinet lemondott, „román találmányként" pedig technokrata kormány alakult, amelynek se többsége, se ellenzéke.
A politikus szerint a kisebbségi jogok érvényesítése terén 2015 a visszalépés évének tekinthető Romániában, amely ebben a vonatkozásban továbbra is következmények nélküli országnak számít. Emlékeztetett: az év elején a belügyminisztérium közvitára bocsátott stratégiájában minden autonómiatörekvést közbiztonsági veszélynek nyilvánított, majd két héttel ezelőtt jött a kézdivásárhelyi „össznemzeti hisztéria", amelynek során az egész magyarságot a kollektív bűnösség elvén felelőssé tették az állítólagos merényletkísérletért.
Elfogadhatatlannak nevezte, hogy számos, a parlament által megszavazott törvényeket nem alkalmazzák, vagy bírósági ítéletekkel korlátozzák a végrehajtását, többek között a himnuszénekléstől a közösségi jelképekig és a különböző magyar feliratok eltüntetéséig.
Kelemen a jövő év prioritásai közé sorolta az idei áprilisi RMDSZ-kongresszuson meghirdetett újratervezés végrehajtását egészen a jövő évi parlamenti választásokig. Közölte, az alakulat jövőre sok új arccal, más politikai megközelítéssel, stílussal próbál majd megfelelni a magyar közösség elvárásainak. Az önkormányzati megmérettetés tekintetében áprilisban véglegesítik a jelöltlistákat, a cél pedig a jelenlegi 203 polgármesteri tisztség megőrzése, illetve a korábban elveszített elöljárói székek visszaszerzése.
Kelemen elmondta, nem szavazta meg a honatyák számára különnyugdíjat biztosító törvényjavaslatot, és azt javasolta RMDSZ-es képviselő- és szenátortársainak, hogy ők se támogassák. Hozzátette, nem örül, hogy ennek ellenére néhány magyar honatya támogatta a jogszabályt, ám szerinte nem a szövetség frakcióinak többsége.
Kérdésünkre tiszteletreméltó gesztusnak nevezte Mircea Ionescu Quintusnak, a PNL tiszteletbeli elnökének szándékát, miszerint nem kér a speciális illetményből, amelyet vissza fog utasítani. Kelemen úgy véli, a jövőben valamilyen megoldást kell találni az olyan honatyák esetére, akik parlamenti mandátumuk lejárta után nehezen tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, szerinte azonban a mostani nem megfelelő ennek a kérdésnek a rendezésére.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2016. március 21.
Érzelmeink színekbe öntve
Vasárnap délben jótékonysági festménykiállítás megnyitóját tartották Nagykárolyban, amely a Parkinson kórban szenvedők támogatását tűzte ki célul. A tárlat kiállítói a németországi Katharina Rosnovsky, illetve a romániai Harausz Dezső, a kiállítás címe pedig: „A színek érzelmi rezonanciái”.
A különleges eseményen Dragos Georgescu, a „Gróf Károlyi" Kulturális Idegenforgalmat Népszerűsítő Alapítvány vezetője köszöntötte a népes közönséget. Beszédében a gyógyíthatatlan kórral való küzdelem fontosságáról ejtett szót. A továbbiakban Aurel Donca tanár méltató beszédét hallhattuk, aki bemutatta a művészeket, illetve az alkotásokat. A folytatásban maguk az alkotók vették át a szót, megköszönve az érdeklődőknek, hogy ilyen szép számban megjelentek a kiállításmegnyitón. Végül Dan Raican, a Parkinson Kór Elleni Küzdelem Egyesületének vezetője mondott köszönetet a művészeknek, illetve a közönségnek.
A megnyitón kulturális műsorral szolgált Larisa Latis, aki egy könnyűzenei dalt adott elő, amelyet tanára, Szűcs József gitáron kísért. Hallhattuk még Adrian Stefanut szavalatát, zárásként pedig Vlad Pasca hegedűjátéka csendült fel, aki a „Román rapszódia" egy részletét adta elő.
A tárlaton 85 olaj, illetve akvarell festményt tekinthetünk meg, ezek természeti ábrázolások, portrék, tájképek, illetve szürreális alkotások. A kiállítás jótékonysági jellegű, a Parkinson kórban szenvedőket támogatja.
A különleges festmények két hétig tekinthetőek meg a Városi Múzeum nyitvatartási programjának megfelelően.
Bagosi Andrea. szatmar.ro