Tüntetéseket szerveznek civilek a Guşă-szobor ellen
Az 1990-es évek elején a bukaresti Egyetem téren rendezett megmozdulásokhoz hasonló tüntetéseket helyezett kilátásba Marosvásárhelyen a Pro Europa Liga, ha a városi önkormányzat nem mond le arról a tervéről, hogy köztéri szobrot állíttasson a néhai Ştefan Guşă tábornoknak, aki az 1989 decemberi forradalom idején a tömegbe lövetett Temesváron. A marosvásárhelyi városi képviselő-testület a múlt héten jóváhagyta, hogy Vasile Ghere ügyvéd képviselje a tanácsot abban a perben, amelyet Tőkés László európai parlamenti képviselő indított az önkormányzat terve ellen. Az ügyvéd megbízásával kapcsolatos döntést a szoborállításról tavaly ősszel elfogadott tanácsi határozatot támogató, majd sikertelenül visszatáncolni próbáló RMDSZ-frakció is megszavazta.
A marosvásárhelyi székhelyű Pro Europa Liga civil szervezet elnöke, Smaranda Enache szerdán leszögezte: ha a városi önkormányzati testület nem mond le a Guşă-szobor felállításának tervéről, a civil társadalom hosszú távú, folyamatos tiltakozó megmozdulásokat rendez Marosvásárhelyen, azokhoz hasonlóan, amilyenek az 1990-es évek elején zajlottak a bukaresti Egyetem-téren. „A Pro Europa Liga és több más civil szervezetek már elkezdték az informális egyeztetéseket a tiltakozó akciókról (…), de reméljük, hogy a pártok és közéleti személyiségek még konzultálnak egymással ez ügyben és a lobbi is folytatódik” – fejtette ki sajtótájékoztatón Smaranda Enache.
A Pro Europa Liga elnöke szerint a civil társadalom nem nézheti tétlenül, hogy egy olyan embernek állítsanak szobrot, aki vélhetően bűnös a temesvári tűzparancs kiadása miatt. „Nincs más kiút, ezt kell tennünk. Számomra érthetetlen, hogy egy képzett, értelmiségiekből álló önkormányzati testület ennyire felelőtlenül ragaszkodjon egy olyan tervhez, amely Marosvásárhelynek sem hírnevet, sem elismerést, sem nyugalmat nem biztosítana” – fogalmazott Smaranda Enache. Hozzátette: A Guşă-szobor felállítása elleni tiltakozáshoz eddig 117 közéleti személyiség csatlakozott, köztük Herta Müller Nobel-díjas író, Tőkés László, Vladimir Tismăneanu, Alexandru Cistelecan, Zoe Petre, Adrian Cioroianu, Renate Weber, Horia Roman Patapievici.
A marosvásárhelyi városi tanács egyébként a múlt héten határozatban hagyta jóvá, hogy Vasile Ghere ügyvéd képviselje a testületet abban a perben, amelyet Tőkés László indított az önkormányzati határozat ellen, írta a Népújság című marosvásárhelyi napilap. A lap szerint a városi tanács egyetlen, szociáldemokrata ellenszavazattal, vita nélkül fogadta el a határozatot.
Mint ismeretes, a Ştefan Chiţackal és Victor Atanasie Stănculescuval egyetemben, az 1989-es temesvári forradalom megtorlásával vádolt, de időközben elhunyt Guşănak azok után emelnének szobrot Marosvásárhelyen, miután 2009 őszén a helyi tanács egyhangúlag megszavazta a polgármester és a tábornokról elnevezett alapítvány javaslatát. A határozatot az RMDSZ-frakció is megszavazta. Utólag azzal mentegetőztek, hogy cserében a román politikusok is támogatták azon tervüket, hogy szobrot állítsanak Sütő Andrásnak. Később a sajtó és a közvélemény nyomására az RMDSZ tíz képviselője megpróbálta érvényteleníteni a tanács korábbi döntését – sikertelenül. Benedek István frakcióvezető tavaly novemberben azt nyilatkozta: annak ellenére, hogy egyesek román–magyar ellentétként próbálják beállítani a Guşă-ügyet, a kérdésnek nincs etnikai színezete. Mi több, hangsúlyozta Benedek, az utólag megszerzett információk alapján kiderült, hogy a tábornok marosvásárhelyi parancsnoksága idején sok magyar sorkatonát segített abban, hogy az eskületétel után közel kerülhessen a szülői házhoz.
A szoborállítás mellett kardoskodó román tanácsosok azzal érvelnek, hogy egyetlen törvényszék sem bizonyította Ştefan Guşă állítólagos bűnösségét. A tábornokot, aki ellen elkészült a vádirat, valójában a korai halál mentette fel a per és a rá váró esetleges ítélet alól. Két társát, Mihai Chiţackot és Victor Atanasie Stănculescut 15-15 év börtönbüntetésre ítélték.
A szoborállítás ellen az 1989-es forradalmárokon kívül számos civil szervezet tiltakozott, és sikertelenül próbálta elérni a marosvásárhelyi RMDSZ is, hogy a tanács visszavonja, vagy a prefektus visszavonassa a határozatot. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

A védőügyvéd kártyái
A Gusa-szobor felállítását megszavazták az RMDSZ-tanácsosok is
Erre hivatkozott tegnap a Marosvásárhelyi Táblabíróságon megtartott fellebbezési tárgyaláson a helyi tanács általmegbízott ügyvéd, Vasile Ghere. A fellebbezést Tőkés László nevében Kincses Előd ügyvéd nyújtotta be a törvényszék határozata ellen, kérve, hogy a Gusa-ügyben a jogerős ítélet megszületéséig szüneteltessék a szobor felállítására vonatkozó tanácsi határozat végrehajtását.
Kincses Előd a tegnapi tárgyaláson fenntartotta a fellebbezést, kérve, hogy mindaddig, míg jogerősen el nem bírálják, a tanácsi határozat alapján fel szabad-e állítani a Gusa-szobrot vagy sem, szüneteltessék a határozat végrehajtását. Arra is hivatkozott, hogy amennyiben azonnal felállítják a szobrot, azonnali anyagi és erkölcsi kár érheti Marosvásárhelyt. "Azt hiszem, az erkölcsi kárral kapcsolatban nem kell magyaráznom, hogy a hazai és a nemzetközi sajtóban hogy fog lecsapódni, ha mégis felállítják a szobrot. Ami az anyagi kárt illeti, ha a szobrot a Gusa Alapítvány pénzéből felállítják és azt utána le kell bontani, akkor óriási összegeket kell majd fizetni anyagi és erkölcsi kártérítés címén, és mindez a marosvásárhelyi adófizetőket terhelné. Ez egy olyan érv, amit feltétlenül figyelembe kellene vegyen a Táblabíróság" – jelentette ki Kincses Előd. A tegnapi tárgyaláson már jelen volt a tanácsot képviselő ügyvéd, Vasile Ghere is, aki azzal próbált érvelni, hogy egy teljesen törvényes határozatról van szó, hiszen valamennyi tanácsos, élen az RMDSZ-szel, megszavazta, ezenkívül minden egyes szakbizottság egyetértőleg vette tudomásul és hagyta helyben. Ugyanakkor nem lehet tudni igazán, mi a helyzet Gusa tábornokkal, hiszen nem ítélték el.
Kincses Előd replikájában elmondta, nem az a vita tárgya, hogy a törvénynek formálisan megfelel-e a tanácsi határozat, érdemben van ezzel gond: "Egy háborús bűnösnek akarnak szobrot állítani. Gusa – hogy úgy mondjam, szerencséjére – az Iliescu-rendszer idején meghalt, az Iliescu-rendszer pedig nem engedte, hogy a temesvári gyilkos sortűznek a felelőseit bíróság elé állítsák, sőt, a másik két tábornokból, Stanculescuból hadügyminisztert, Chitacból belügyminisztert csinált. Egyébként mindkét személynek a fekete március megszervezésében is jelentős szerepe volt, és érdeke is fűződött hozzá, hiszen akkor nem azt vizslatták, hogy mit is csináltak ők Temesváron, hanem azt, hogy mit is csináltak a magyarok a románokkal Vásárhelyen. Ők azóta 15 éves börtönbüntetésüket töltik, és ugyanez a sors várt volna Stefan Gusara is, mivel a vádirat róla is megállapítja, hogy milyen bűncselekményeket követett el Temesváron. Ez nem jogerős megállapítás, hiszen ítéletet már nem tudtak hozni, Gusa tábornok ugyanis meghalt és halottat nem szokás elítélni a román törvények szerint".
A fellebbezésben a döntéshoztalt március 12- ére halasztották. Ha a fellebbezést elutasítják, az érdemi tárgyalásig fel lehet állítani a szobrot. Kincses Előd szerint "Tőkés Lászlónak azt ígérte Florea polgármester, hogy egyhamar nem fogják felállítani a szobrot. Meglátjuk, mennyire szavatartó…"
Antalfi Imola. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Defenzívvé vált a magyarság
Interjú Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéddel, a fekete március egyik főszereplőjével.
Tőkés László egykori ügyvédjeként 1990 januárjában bejárása volt az államfőhöz, a miniszterelnökhöz. Hogyan dolgozta fel, hogy alig két hónap alatt közellenséggé vált?
– Amit román részről kaptam, az rosszul esett, de nem lepett meg. Bukarestben végeztem a jogi egyetemet, egyedüli magyar voltam az évfolyamon, az évfolyamtársaim előttem leplezetlenül beszéltek a magyarokról, megtapasztaltam hát a gondolkodásukat. Engem inkább azoknak a magyaroknak az árulása viselt meg, akikkel együtt indultam, akiket tanítottam arra, hogyan kellene politizálni. Amikor Magyarországra menekültem, azt hittem, a választások után a mentelmi jogom birtokában hazajöhetek. Úgy alakult azonban, hogy Smaranda Enachét is, engem is töröltek a választási listáról. Az RMDSZ nem fellebbezett az ítélet ellen, így Markó Béla került helyettem a szenátusba.
– Bánja, hogy akkor szerepet vállalt?
– Nem. Feltétlen meg kellett próbálnunk jó irányba vinni Románia szekerét. Ha újra kezdeném, akkor is elvállalnám, pedig akkor nagyon vacilláltam. Tudtam a történelemből, hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit. Azt sajnálom, hogy nem kerültem be a legelején a román törvényhozásba. Meggyőződésem, hogy a felkészültségemmel, a magyar műveltségemmel, a bukaresti kapcsolataimmal, a bukarestiek ismeretével jó irányba tudtam volna befolyásolni az RMDSZ politizálását. Talán azért engedtek csak öt és fél évvel később haza, mert akkorra már kialakult az az RMDSZ-garnitúra, amelyet a hatalom kézben tudott tartani.
– Úgy tartja, a marosvásárhelyi román–magyar összecsapásokat gondosan megrendezték. De ki lehetett a rendező?
– Ion Iliescu államfő, Petre Roman miniszterelnök, Victor Athanasie Stănculescu hadügyminiszter, Mihai Chiţac belügyminiszter, és a régi rendszer haszonélvezői. Stănculescut és Chiţacot azóta a forradalmárok elleni temesvári sortüzek miatt el is ítélték. Számukra életbevágóan fontos volt, hogy a közvélemény ne azt firtassa, ki lövetett Temesváron vagy Bukarestben, hanem foglalkozzon a magyarveszéllyel. De az is ösztönözhette őket, hogy akkor járt le a Szekuritáté állományának a három hónapos fizetett szabadsága. Okot kellett szolgáltatni a Román Hírszerző Szolgálat létrehozásához.
– Miért éppen Marosvásárhelyt választották az összecsapás helyszínéül?
– Két olyan város volt Romániában, ahol nagyjából fele-fele arányban éltek magyarok és románok: Szatmárnémeti és Marosvásárhely. Március 15-én Szatmárnémetiben próbáltak magyar-román összecsapást szítani azzal, hogy lemondatták a két legmagasabb rangú magyar tisztségviselőt, Pécsi Ferencet és Formanek Ferencet. A szatmárnémeti magyarság viszont nem vonult az utcára a védelmükben, így hát az avasi román parasztokat sem szállították már be a városba, és az összecsapás elmaradt.
– De miért nem Kolozsváron szítottak, ahol húsz százalék körüli a magyarok aránya?
– Különbség van a verés és a verekedés között. Ha csak verik a magyarokat, az egyértelmű pogrom, és nemzetközi tiltásokba ütközik. Ha viszont verekedés van, az értelmezhető, magyarázható.
– Marosvásárhely mintha ma is egy kicsit másképpen viselkedne, mint a többi erdélyi város. Talán az is jellemző, hogy épp itt akarnak szobrot állítani Ştefan Guşă tábornoknak, Ceauşescu vezérkari főnökének.
– A Ceauşescu idején történt tömeges betelepítések hatása érződik ma is az erdélyi városokban. A betelepített regátiakat egyfajta kolonizációs tudattal látták el. Ők úgy érezték, azért költöznek ide, hogy ez a föld örökre román és ortodox legyen. A betelepítés olyan káderek idehozatalát is jelentette, akik más városokban nem tudtak sikerrel haladni a szamárlétrán. A Vatra Românească Egyesület holdudvarát is azok alkották, akik féltek, hogy egy szabad versenyhelyzetben nem tudják már megőrizni előjogaikat. Féltették a pozíciót, amelyet nem érdem szerint, hanem a származásuk szerint szereztek. Ez a garnitúra továbbra is úgy tartja, ha valamit elleneznek a magyarok, az csak jó lehet. Pedig hát Ştefan Guşă a hadsereget arra használta, hogy a románokba lövetett Temesváron. Az áldozatok 90 százaléka román volt. Marosvásárhelyen megszűnt a román–magyar barátkozás. Békés egymás mellett élés zajlik, mint a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Teljesen párhuzamos világokban élünk, protokollkapcsolatokat tartunk fenn egymással. A mélyebb, tisztázó beszélgetések műfaja itt nem létezik.
– Mintha Ceauşescu álma teljesült volna be a városban. Többségbe került a románság, román a város polgármestere. És mindez 1989 után alakult így.
– A román polgármester egy Iliescu–Markó-paktum következménye. Az RMDSZ sokkal fontosabbnak tartotta, hogy a megyei tanács elnöki tisztségét szerezze meg. Marosvásárhelyen ugyanis erős volt Markóék belső ellenzéke. A 2000-es helyhatósági választások első fordulójában 168 szavazat hiányzott ahhoz, hogy Fodor Imre megszerezze a polgármesteri széket, a rá leadott szavazatoknak pedig közel 10 százalékát érvénytelenítették, a legtöbbet öt körzetben, ahol óvni kellett volna. Engem azonban a választás előtt félreállítottak a megyei RMDSZ-elnöki székből, és a szavazókörzetek szintjén nem óvták meg a szavazatszámlálást. Csak városi szinten óvtak, azt meg elutasították. Ha a szavazókörzetek szintjén kérték volna a szavazatok újraszámlálását, azt nem lehetett volna elutasítani. Így ment el a polgármesteri tisztség.
– De azóta volt másik választás is.
– Közben Dorin Florea megerősödött, és sikerült megőriznie tisztségét. Sajnos a demográfiai törvényszerűségek is a románokat segítik: jelentősen különbözik a marosvásárhelyi magyar és román közösség korfája. Míg a magyar közösség elöregedőben, a betelepített románok általában fiatalok voltak, akik azóta gyerekeket szültek. Az én gyermekkoromban az itt élő románok jól beszéltek magyarul, ha egy boltba bementél, magyarul szólt hozzád az eladó, mára már csak a poftiţi hallatszik. Kezdi elveszíteni magyar jellegét a város. De egy sor olyan magyar orvosról, magyar ügyvédről is tudok, aki nem írja már ki magyarul is az órarendet az ajtajára.
– Van ebben szerepe a fekete márciusnak?
– A fekete márciust követő retorziónak van szerepe. Annak, hogy az igazságszolgáltatás az áldozatból csinált agresszort. Defenzívvé vált a marosvásárhelyi magyarság. A közhangulatot ma az jellemzi: ne szólj szám, nem fáj fejem.
– De nem járult ehhez ön is hozzá? Hiszen a márciusi forró napokban ön is folyamatosan arra kérte a magyarokat, hogy maradjanak otthon, legyenek türelmesek.
– Volt 1990 februárjában egy békés, gyertyás-könyves tüntetés Marosvásárhelyen, amelyet Sütő Andrással ketten szerveztünk. Százezer magyar vonult fel gyertyával és könyvvel a kezében a magyar oktatásért. Akkor a magyarság óriási erőt mutatott. Amikor azonban láttuk, hogy egy véres konfliktust akarnak kirobbantani, úgy gondoltuk, nem játszhatjuk el azt a szerepet, amelyet a diktatúra hívei ránk osztottak. Elleneztük hát az összecsapást.
– Elsősorban a román elemzők hangoztatják, hogy 1990 márciusában könnyen koszovóira fordulhatott volna Románia története.
– A fekete március után 100 ezer magyar hagyta el Erdélyt. Ha az eredeti forgatókönyv érvényesül, valószínű, ennél jóval nagyobb lett volna a kivándorlók száma. Ahogy Koszovót szerbtelenítették, úgy ürült volna ki Erdély is.
– Koszovó szerb vonatkozásait említi, de hát ott az albánok lázadtak fel azért, mert nem kapták meg az őket megillető jogokat. Nem vezethetett volna itt is egy afféle koszovói forgatókönyv a Székelyföld autonómiájához?
– Attól tartok, ha itt a koszovóihoz hasonló konfliktus alakul ki, mi abban nem albánok lettünk volna, hanem elüldözött szerbek.
Gazda Árpád. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

A történelem nem ismétlődhet meg!
Konklúziók az 1990. márciusi marosvásárhelyi események kapcsán
Van-e remény, hogy valaha fény derüljön a felbujtók, szervezők kilétére, hogy az igazságszolgáltatás valóban megbünteti azokat, illetve azokat bünteti meg, akik kirobbantották a márciusi véres eseményeket? Ezt a kérdést intéztük az RMDSZ elnökéhez, valamint A szeretet márciusa szervezőihez, résztvevőihez.
Ellenforradalmi kísérlet volt, nem csak magyarellenes megmozdulás
Markó Béla: – Nem tudom, fény deríthető-e arra, hogy kik és mi módon szervezték azt, ami akkor Marosvásárhelyen történt. Egy biztos: tudnunk kellene, hogy mi történt akkor, és meg vagyok győződve, hogy egyes dokumentumok napvilágra kerülésével, titoktalanításával sok információhoz hozzájuthatnánk. Nem csak a múlt szempontjából fontos ez, hanem a jövő szempontjából is, azért, hogy elkerülhessük, hogy azok, amik akkor történtek, megismétlődhessenek. Nem hiszek abban, hogy a történelem csak úgy, magától nem ismétlődhet meg. Akkor nem ismétlődik meg, ha ismerjük bizonyos események okait, és ezeket az okokat újból és újból elkerüljük vagy kiküszöböljük. Azt, ami Marosvásárhelyen akkor, március 19-én és 20-án történt, előre eltervezték és előkészítették. Nyilván az agresszorok nem spontánul gyűltek össze, faluról is nagyon sok embert behoztak, botokkal fölfegyverezték őket, és máig nem derült fény arra, hogy ezt kik csinálták, kik tervezték, kik szervezték.
Nemcsak magyarellenes megmozdulás volt, hanem ellenforradalmi kísérlet is, a régi rend emberei, akik 1989 decembere után nagyon hamar felocsúdtak és megpróbáltak visszaütni, minden bizonnyal ezt a román-magyar szembenállást is megpróbálták felhasználni arra, hogy a demokratizálódási folyamatot lebénítsák. Hiszen, ha sikerült volna itt egy tartós etnikumközi konfliktust kirobbantani, polgárháborús helyzetet teremteni, akkor leállt volna az ország demokratizálódása is. Egyfelől a magyarok jogköveteléseit akarták vérbe fojtani. Ez azért nem sikerült, mert a magyarok szembefordultak és megakadályozták, másrészt egyúttal a demokráciát is föl akarták számolni, ami szintén ebből az okból nem sikerült. Ebben a térségben ez volt az első erőszakos etnikai konfliktus, amelyet nem sikerült kiterjeszteni itt, Romániában azoknak, akik elindították.
El kell jutni a fejéhez, ahol a hal büdösödik
Kincses Előd: – Véleményem szerint nagyon lelassította Románia európai uniós csatlakozását, mert ha nem rombolják le azt a nimbuszt, amelyet a televízió által közvetített álforradalommal maguknak kivívtak, akkor minden valószínűség szerint Románia első körös csatlakozó lett volna Magyarországgal, Csehszlovákiával és Lengyelországgal együtt. A NATO-csatlakozás is hamarabb megtörtént volna, és az Iliescu-rezsim nem tartott volna olyan sokáig. Sokkal hamarabb el lehetett volna kezdeni a privatizációt, nem történt volna meg az államosított lakások javának az átjátszása a szekusok és pártaktivisták részére, és egy sokkal korrektebb restitúciót lehetett volna csinálni. Azt hiszem, egy szuszra épp eleget mondtam, hogy mennyi bajt okozott a fekete március.
Annak, hogy kiderüljön a teljes igazság, hogy a kitervelőket és szervezőket, kivitelezőket felelősségre vonják, akkor lehet esélye, ha lesz politikai és jogi akarat, hiszen van kiktől elindulni: lehet tudni, hogy mit mondott az ortodox pópa a templomban, az ortodox pópa meg kell mondja, hogy neki ezt ki sugallta, aki sugallta, meg kell mondja, hogy ő honnan hallotta, és akkor el fogunk jutni oda, ahol a hal is büdösödik, a fejhez, vagyis Iliescuhoz, Petre Romanhoz, Stanculescuhoz és Chitachoz. Ami a politikai akaratot illeti, az uralkodó párt és az államelnök eléggé kétkulacsos politikát folytat.
Nem lehet a végtelenségig titkolni a valóságot
Gabriel Andreescu: – Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események a demokratikus folyamatok ellen irányultak, és vissza akarták helyezni jogaiba a szekuritátét, ami sikerült is. Sikerült feluszítani a multikulturalitás és a demokrácia eszméitől teljesen idegen románságot. Paradox módon pozitív következmény, hogy a magyar kisebbség éppen ezzel adott lökést a politikai és civil öntudat kifejlődésének. A marosvásárhelyi márciusi események után Románia Európa fekete báránya lett, amikor az európai integráció ideálja, amely 89 után logikusnak és természetesnek tűnt, a messzeségbe került. Az események idején és rögtön azokat követően "kialakultak azok az úgynevezett "öntudatos román körök", amelyek nem óhajtották a változást. Azóta megváltoztak a dolgok, az emberek rájöttek, hogy a román-magyar viszonyban az 1996-2000-es magyar kormányzati részvétel szinte egy második forradalmat jelentett. A márciusi eseményeket a román társadalom belső harcának tekintem, amelyek a káros hatások mellett pozitív következményekkel is jártak a román–magyar kapcsolatokban.
Az igazság kiderítésének van esélye most, amikor a résztvevők elmondták, hogy őket behívták Vásárhelyre. Az ügyészség ezt bizonyítéknak kellene tekintse. Hogy ez nem történik meg, azt bizonyítja, hogy a politikai többség szintjén nincs akarat, hogy felderítsék az igazságot. Elég, ha a parlament összetételét nézzük. Mégis, azt hiszem, nem lehet a végtelenségig tagadni, titkolni a valóságot, a dolgok menete afelé halad, hogy fény derüljön az igazságra. Ehhez elég jó példa, hogy a szekuritáté dossziéiba ma már beletekinthetünk. Tehát optimista vagyok, tudom, hogy nem ma vagy holnap derül ki az igazság, de esély van, hogy legalább holnapután.
Sok pénzre lenne szükség, nem csak szólamokra
Smaranda Enache: – Sokat tárgyaltunk erről az elmúlt húsz év során. De azt hiszem, hogy most egy olyan történelmi pillanathoz jutottunk, amikor nyíltan beszélhetünk a márciusi eseményekről, az ellentétekről, de ugyanakkor arról is, hogy mindenek ellenére létezik egy közös múltunk, létezik egy közös jelenünk, és meg vagyok győződve, hogy lesz közös jövőnk is. A mindennapi életben sokat haladtunk előre. Az emberek képesek együttműködni és továbblépni. De fájdalmas számomra, hogy kialakultak a szélsőségek mind a románoknál, mind a magyaroknál. Ezeket a szélsőségeket nyugtalanítja, hogy a két nép, a két közösség Erdélyben meg tud békélni, és próbálnak szítani, próbálnak fiatalokat bevonni. Azt hiszem, olyan programokat és közös akciókat kellene létrehozni, amelyek kizárják a szélsőségek befolyását. Épp most zajlik Hévízen a román civil fórum, ahová bevonták az Új Jobboldalt és a Vatra Româneascat is. Ugyanakkor a marosvásárhelyi fáklyás tüntetésen is megjelent egypár magyar gárdás fiatalember, akikre egyáltalán nincs szükség ilyenkor, de amíg nem beszéljük ki ezeket a dolgokat, amíg a két kormány nem invesztál többet, több pénzt is abba, hogy a megbékélés létrejöjjön és tartós legyen, addig még lesznek problémák. A francia–német megbékélés modelljét még nem vettük át, mert a két kormány nagyon kevés pénzt fektetett abba a román–magyar ifjúsági irodába, amiről szó lett volna. A francia–német modell olyan volt, hogy több mint hatmillió fiatal utazott a két országba, és úgy jött létre húsz év alatt ez a megbékélés. Nálunk is nemcsak szólamokra, nemcsak rendezvényekre lenne szükség, hanem konkrét pénzre és politikai akaratra is, hogy zárjuk ki a szélsőségeket és egy tartós román–magyar megbékélést tudjunk létrehozni.
Nem szabad a lezárt múlt kategóriájába zárni
Tőkés László: – A megrendülés és meghatódás érzése mellett nem lehet eltekinteni a politikai-jogi természetű valóságtól. Igazságot kell tenni, ki kell deríteni azt, megoldást kell találni jogi és politikai értelemben arra, ami egykor történt, nem lehet a fesztív megemlékezés ködébe burkolni, nem szabad a lezárt múlt kategóriájába zárni, hanem megoldást kell találni például a román–magyar együttélésre, a vásárhelyi magyarság jelenére és jövőjére, a tovább élő kommunizmus változatos formában és alakban megjelenő kérdéseire és nehézségeire. A felhívásunk erre nagyon alkalmas volt, és az a demonstráció is, amely stílszerűen a húsz évvel ezelőtti tüntetésekre és ellentüntetésekre emlékeztetett, meghaladva azokat, mert azok az ellentét jegyében születtek. Adekvát módon kifejezte politikai szándékainkat: megbékélés, rendezés, megoldáskeresés. Szombaton a tudományosságra esett a hangsúly, románokkal–magyarokkal több oldalról, több szemszögből, minden fél meghallgatásával próbáltuk helyre tenni a dolgokat, itthon Európában, itthon Erdélyben. Otthont a hazában, mondtuk ezelőtt húsz évvel. Most ha Románia és Magyarország is Európában van, és itt vannak a magyarországiak és itt vannak a sokat szenvedett délvidékiek, a felvidékiek képviselői, akkor valóban legyünk otthon Európában és nemzetközi összefüggésben gondolkozzunk.
A rendezés nem lehet partikuláris. Itt nem holmi egyedi esetről volt szó, a kommunizmus minden nyomorúsága öröksége, a nacionalizmus és a kettő kombinációjában a nacionálkommunizmus és a kommunista ideológiát felváltó sovén nacionalizmus minden gondjával-bajával szembe kell néznünk, ami Kárpát-medencei kérdés, európai kérdés. Ez Európa ügye, mert ha nem akarja importálni ezeket a nyomorúságokat a tagországokkal együtt, akkor ezeknek a végére kell járnunk.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyen nem állíthatnak szobrot a tömeggyilkos román tábornoknak
A Maros megyei törvényszék közigazgatási tanácsa helyt adott Tőkés László európai parlamenti képviselő panaszának, és megsemmisítette a marosvásárhelyi tanács döntését, amely szerint szobrot állítanának Stefan Gusa volt tábornoknak, az 1989-es temesvári felkelés egyik vérbefojtójának - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t Kincses Előd.
A marosvásárhelyi ügyvéd emlékeztetett: Temesváron az 1989-es felkelés idején 73 ember vesztette életét, miután a román hadsereg Nicolae Ceausescu kommunista diktátor parancsára a tömegbe lövetett. A felkelés megtorlására kivezényelt legmagasabb rangú katonatiszt éppen a vezérkari főnöki tisztséget betöltő Gusa volt. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt tábornok ellen az eljárást halála után beszüntették. Gusa társait, Victor Athanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornokokat 15-15 év szabadságvesztésre ítélték.
A volt vezérkari főnök személye azonban tavaly szeptemberben még begyógyítatlan sebeket tépett fel. A marosvásárhelyi önkormányzat ugyanis akkor egyöntetűen megszavazta, hogy Gusának szobrot állítsanak a városban. A helyi román és magyar önkormányzati képviselők ugyanis megegyeztek, hogy Gusa tábornok mellett Sütő András írónak is szobrot állítanak. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői azonban utólag belátták, hogy hiba volt megszavazni - ráadásul Sütő András személyével összekötni - a Gusa-szobor felállítását, de a tanácsi határozatot nem tudták már visszavonatni.
Emiatt Kincses Előd december 7-én Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének, az egykori temesvári események legmeghatározóbb személyiségének a képviseletében megtámadta a városi tanács határozatát, annak megsemmisítését kérve.
Hosszas huzavona után most végre megszületett a kedvező döntés: a Maros megyei törvényszék közigazgatási tanácsa helyt adott a panasznak, és megsemmisítette a Gusa szobor felállítására vonatkozó tanácsi határozat - mondta az MTI-nek Kincses Előd.
Hozzáfűzte, hogy a döntés még nem jogerős, a városi tanácsnak joga van fellebbezni.
Garzó Ferenc
MTI

Dan Voinea: nem léteztek terroristák 1989 decemberében
A Ceauşescu-házaspárt azért tették el az útból, hogy ne rendezhessék meg a kommunizmus perét – nyilatkozta kedden a Radio France Internationale-nak (RFI) az 1989-es forradalom évfordulója alkalmából megszólaltatott Dan Voinea egykori katonai ügyész, aki a később kivégzett diktátorházaspár elleni 1989-es perben összeállította a vádiratot. A 21 évvel ezelőtti utcai harcokban semmiféle terroristák nem vettek részt, az 1989-ben átmentett kommunista adminisztráció pedig a mai napig létezik – állítja Voinea.
Voinea, aki 1989-ben a katonai ügyészség ezredeseként jelentkezett, hogy közvádlóként szerepel a tömeggyilkossággal vádolt Ceauşescuék karácsony napján lefolytatott perében, úgy vélte, amennyiben a diktátor házaspár pere a szabályoknak megfelelően folytatódott volna, ez lett volna az első olyan ügy, amelyben elítélik a kommunizmus bűneit.
Voinea néhány évvel ezelőtt nyugdíjba vonult, miután fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene a forradalommal kapcsolatos ügyek – nevezetesen a Ion Iliescu egykori államfő elleni eljárás – vádiratainak szabályellenes összeállítása miatt
A cél: a kommunista hatalom átmentése
„A mai napig nem került a bíróságok elé a kommunizmus bűneivel kapcsolatos vádirat. Ez volt a Ceauşescu-házaspár fizikai megsemmisítésének oka, mivel az ellenük megfogalmazott vádak a kommunizmus elleni vádak is egyben. Stănculescu (egykori, a forradalom idején elkövetett bűncselekmények miatt börtönbüntetésre ítélt tábornok – a szerk. megj.) és azok, akik akkor átvették a hatalmat – itt Ion Iliescura, Petre Romanra, Brucanra és Gelu Voican Voiculescura gondolok –, tehát, mint utólag megtudtam, ez a hatalmi csoport döntött a Ceauşescuék fizikai megsemmisítéséről. Őket azért áldozták be, hogy ne kerüljön sor a kommunizmus perére, és hogy átmenthessék a kommunista adminisztrációt, amely, mint látják, túlélt, és a mai napig létezik. De még most sincs késő, és a társadalmi megbékélés érdekében javallott a kommunizmus elleni per, de ehhez előbb politikamentessé kell tenni az igazságszolgáltatást” – jelentette ki Dan Voinea, aki amúgy maga is a diktátor házaspár halálos ítéletére tett javaslatot 21 évvel korábban.
Voinea egyúttal azt is kijelentette, hogy az 1989 decemberi utcai harcokban – az akkori hivatalos bejelentésekkel ellentétben – nem vettek részt semmilyen terroristák. Azt is kifejtette, hogy az általa összeállított vádiratok közül több mint 35 esetében született ítélet, és többek között a Temesváron a lakosság elleni katonai fellépést irányító Mihai Chiţac és Victor Athanasie Stănculescu egykori tábornokok elleni vádirat összeállításáért is magának követelte a dicsőséget, bár ebben az ügyben Romeo Bălan ügyész járt el, aki emiatt díjat is kapott az ügyészek szövetségétől. Emellett – mint mondta – a hasonló kolozsvári és a nagyszebeni ügyekben is bebizonyította, hogy nem voltak terroristák, mivel a sortüzek minden egyes áldozata esetében sikerült kideríteni, hogy kik lőttek. Az ügyek 80 százalékában sikerült kideríteni, hogy kik lőttek, hogy kik azok, akik több ezer polgár haláláért, megsebesüléséért vagy jogtalan bebörtönzéséért felelősek – mondta Voinea.
Nincs bizonyíték Vasile Milea öngyilkosságára
Arról is beszélt, hogy semmilyen bizonyíték sincs arra, miszerint Vasile Milea, a hadsereg akkori főparancsnoka 1989 december 22-én öngyilkosságot követett volna el, mint ahogy azt akkor a halottkém megállapította. Közölte: Milea halálát követően Stănculescu tábornok bement a védelmi minisztériumba, és az akkor Milea után a hivatali rangsorban következő Ilie Ceauşescut őrizetbe véve önmagát nyilvánította védelmi miniszterré, majd ebbéli minőségében irányította az összes katonai műveletet az országban.
Voinea a katonai főügyész helyetteseként, majd főügyészként tíz évig, 1997-től foglalkozott a forradalomhoz kapcsolódó perek vádirataival, többek között a Milea-ügyével is, amelyet lezártak, és akkor Voinea nem emelt szót a végkövetkeztetés ellen. (Incidens Aradon: Kisebb incidens történt Aradon az 1989-es forradalom hőseinek tiszteletére rendezett tegnapi megemlékezésen, amikor a megjlent egykorri forradalmárok összetűztek a rendfenntartó erőkkel, mivel azok nem engedték, hogy kitűzzenek egy zászlót a vértanúk emlékművére. „Még 1989-ben sem gyakoroltak ránk olyan nyomást, mint mostanában, példa erre a hatóságok mai akciója is, akik szabotálni kívánták a mgemlékezésünket” - jelentette ki a megyei forradalmárszervezet titkára, Duka Attila.)
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)

Korunk – 2012. július
Peres ügyek
"1948. december 26-án hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés, kémkedés és valutaüzérkedés gyanújával, a totalitárius rezsimek sablonos vádjaival rendőrhatósági őrizetbe vették Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket, Magyarország prímását." Vádbeszédében a népügyész "példás" ítéletet kért, ami a legsúlyosabb büntetést, a halált jelentette. A népbíróság 1949. február 8-án ítéletet hirdetett, és Mindszenty Józsefet hét vádpontban (többek között a köztársaság megdöntésére irányuló, folytatólagosan elkövetett szervezkedés vezetése és hazaárulás, külföldi valutával való üzérkedés) találta bűnösnek és életfogytiglani fegyházbüntetésre, politikai jogaitól való megfosztásra és teljes vagyonelkobzásra ítélte.
A Korunk júliusi száma a Mindszenty-per ismertetése (Balogh Margit) mellett több más, a bíróságok, általában véve az igazságszolgáltatás működésével összefüggő témát érint. Hol tart ma a Batthyaneum ügye? Miért van börtönben Stanculescu tábornok? Mennyire volt sikeres vagy sikertelen a restitúció Romániában? A lapszám további "peres ügyei": centenáriumi portré Kádár Jánosról (Földes György), tanulmány az antikommunizmusról (Tamás Gáspár Miklós), az igazságszolgáltatás és nyilvánosság viszonyáról (Varga Attila), az új román polgári törvénykönyvről (Veress Emőd).
Népújság (Marosvásárhely)

Az RMDSZ-hadművelet
Az erdélyi magyar érdekérvényesítés következetes akadályozására, késleltetésére magyarázat lehet, hogy kiderült, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget a román hadsereg tisztjei irányítják.
Nem mindennapi szenzációval rukkolt elő nemrég az Eventimentul Zilei. A román napilap kiderítette, hogy számos más párt politikusai mellett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) emblematikus vezetői egy ideje magas rangot viselnek a román hadseregben.
A szövetség elnöke, Kelemen Hunor tavaly óta például ezredesi rendfokozattal büszkélkedhet, ugyanilyen váll-lapot tudhat magáénak két esztendeje a szenátori (román felsőházi parlamenti) székből kirobbanthatatlan Verestóy Attila, akivel egyébként az 1989-es temesvári sortűz elrendeléséért a jilavai fegyintézetben büntetését töltő Victor Stanculescu tábornok egy, a világhálón ma is látható-hallható börtöninterjúban elhangzott állítása szerint véletlenül összefutott a Román Nemzeti Nagypáholy egyik szabadkőműves összejövetelén, s aki a bukaresti amerikai nagykövetség egy 2007-es, később a WikiLeaks portál által kiszivárogtatott, Pénz és politika – valójában kié Románia? című távirata szerint a legjelentősebb romániai kiskirályok közé tartozik.
Mihai Razvan Ungureanu áprilisban megbukott kormányának volt egészségügyi minisztere, Cseke Attila szenátor négy éve alezredes, a frontvonalból hátrébb húzódott Markó Béla és az ugyancsak örökös szenátornak tűnő Frunda György (róla később még lesz szó) pedig hadnagyi rangig vitte. Mint kiderült, voltaképp a romániai politikai osztály, valamint az állam egész első vonala tele van tiszti rendfokozatot viselő személyekkel, akiknek rendkívüli helyzetben, mozgósítás esetén kötelességük villámgyorsan bevonulni és Románia érdekében fegyvert fogni. Ez a román közszereplők esetében akár példaértékűnek is nevezhető, a nemzeti kisebbségek kirakat-politikusai viszont feloldhatatlan ellentmondásba kerülnek ezáltal mindazzal, amit – legalábbis a nyilvánosság előtt – képviselnek, avagy képviselniük kellene.
A Trianonban elszakított országrészek magyar érdekvédelmi és politikai szerveződéseinek ugyanis szükségszerűen azzal kell szembenézniük, hogy az utódállamok evidens érdeke kimondva-kimondatlanul az adott terület magyarságának eltüntetése. Lehet, de fölösleges ezt szépíteni, az utódállamok életérdeke ezt diktálja. Ha pedig így van, akkor csakis azon szerveződés tudja hitelesen és valóban eredményesen képviselni a magyar érdeket, mely az ellenérdekelt félnek semmilyen formában sem lekötelezettje. Ez természetesen a mindenkori utódállami kormányokban történő szerepvállalásra is vonatkozik, hiszen egy miniszter szükségképpen esküt tesz az államérdek képviseletére, ekkor viszont azonnal törvényszerűen szembekerül a magyar érdekkel.
Ha tehát nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, akkor tényszerűen kijelenthetjük, hogy az RMDSZ első embere a román hadsereg ezredese, s több vezetőtársa ugyancsak az utódállami ármádia tisztje. Ez pedig nyilvánvalóan homlokegyenest ellentmond bármiféle erdélyi magyar nemzetstratégiának.
Pontosan látja ezt az ismert magyar televíziós személyiség, Boros Zoltán, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke is, aki az ügy kipattanása után nyílt levélben az alábbiakat írta az RMDSZ elnökének: „Tisztelt Kelemen Hunor ezredes úr, Stimate domnule colonel Hunor Chelemen! Ezt a rosszízű, abszurd, transzközép avagy balkánközép játékot, a te kinevezésedet valamely eddig nem bevallott román fegyveres testület ezredesévé, csak akkor lehetne tisztán látni, ha nyilvánosságra hozod legalább a következőket: 1. Milyen különleges katonai cselekedetekkel érdemelted ki ezt a több rangfokozatot átugró rendkívüli előléptetést? Az Afganisztánban meggyilkolt katonák post mortem egyetlen fokozatot kapnak. Ők az életüket áldozták. Te, kedves Kelemen Hunor, mit áldoztál, ami többet ér egy ember életénél? Csak azt ne mondd, hogy semmit se tettél, semmit se ígértél, s csak hozott egy levelet a posta, hogy ezredes lett belőled. 2. Milyen meggondolásból fogadtad el azt a helyzetet, hogy az RMDSZ elnöke egy román fegyveres testület tartalékos ezredese legyen, aki a honvédelmi miniszternek vagy ki tudja melyik parancsnokságnak van békében és háborúban alárendelve és esetleges vétségeiért akár a katonai törvényszék elé is kerülhet? 3. (…) Valaki kiszámította, hogy az utóbbi 20 évben minden napra 7 katonatiszt elbocsátása vagy tartalékba helyezése jutott. Miért volt mégis a ti szolgálatotokra (tartalékosként a készenlétetekre) akkora szükség, hogy különleges előléptetésekben részesülhettetek és növelhettétek a tisztek számát? 4. Ki javasolta, hogy az RMDSZ-ből kit léptessenek elő? Markó Béla? Történhetett- e volna ez az ő tudta és beleegyezése nélkül? Ha érdekel az erdélyi magyar közélet tisztasága, ha szeretnéd, hogy a valódi tevékenységed alapján ítéljenek meg az emberek, ezeket a kérdéseket tisztáznod kell.”
Nos, a tisztázás azóta is várat magára, az erdélyi magyar közösség nem tudja, milyen hőstettekkel érdemelte ki Kelemen és a többi RMDSZ-vezér a román tiszti rangot. A párt csúcsvezetésének közel huszonhárom esztendős politikájára azonban töretlenül jellemző a stratégiai fontosságú magyar érdekek érvényesítésének szabotálása, késleltetése, akadályozása, adott esetben hiteltelenítése nemzetközi színtéren. Ebben sajnálatosan következetes a szervezet, melyet egyébként már létrejöttekor eltérítettek akkori vezetői.
Az RMDSZ az őszinte népfelkelést legitimációs díszletnek használó 1989-es katonai államcsíny napjaiban született meg, életre hívója Ion Iliescu közeli személyes barátja, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának póttagja, a Kriterion Könyvkiadó élén egyébként a kommunista diktatúrában fontos nemzeti érdemeket szerzett Domokos Géza író volt. A szervezet elnevezése magában hordozta, hogy a szövetség elfogadja a román nemzetállami gondolatot, s attól nem kíván elszakadni az erdélyiség hangsúlyozásával. Ez azt is jelentette, hogy Domokos az első perctől ellenezte az autonómia gondolatát, s ezzel mindjárt a kezdetekkor kialakult egy máig létező, áthidalhatatlan törésvonal az RMDSZ-en belül.
További probléma, hogy a szövetség eredendően minden jelentkező politikai, világnézeti áramlatot magában foglaló érdekvédelmi közösségnek, voltaképp az erdélyi magyarság belső parlamentjének indult, ám végül a román politikai élet versenypárti logika alapján működő alakulata lett, semmibe véve az 1992-es Kolozsvári Nyilatkozatot és az azt megerősítő Szent Mihály-templom-béli esküt, melybe a szövetség akkor még erős és befolyásos nemzeti szárnyának sikerült beerőltetni stratégiai célként az autonómiát.
Mindmáig teljesítetlen az erdélyi magyar nemzeti kataszter megalkotása is, melyet pedig 1993-ban szabott a Domokos Gézát váltó akkori új elnök, Markó Béla feladatául az RMDSZ küldöttgyűlése. A magyar belső választásokból sem lett semmi, sőt, ezt a szövetség mindmáig nem csekély arroganciával elutasítja, pedig a Magyar Polgári Párt, majd az Erdélyi Magyar Néppárt későbbi színre lépése minimális nemzeti felelősség esetén élettörvénnyé teszi az előzetes magyar–magyar megmérettetést. A nemzeti érdek követése helyett tehát az RMDSZ következetesen megkerülte azt, mi több, leginkább szembement vele. A jeles politológus-közíró, az autonomista mozgalomban is tevékeny szerepet vállaló Borbély Zsolt Attila által az erdélyi közbeszédben meghonosított kifejezéssel élve jól kiszámíthatóan a Neptun-logika érvényesül az RMDSZ politikájában. E fogalom 1993-ban született meg, midőn a hasonló nevű Fekete-tengeri üdülőhelyen a párt három tisztségviselője, Borbély László, Tokay György és Frunda György 1993 júniusában bármiféle felhatalmazás nélkül tárgyalásba bocsátkozott a román államhatalommal és beleegyeztek abba, hogy semmiféle akadályt nem gördítenek Románia Európa Tanácsba történő felvétele elé, vagyis a magyar érdek szempontjából tudatosan kihasználatlanul hagytak egy fontos külpolitikai lehetőséget.
A találkozót egyébként formálisan egy amerikai civil szervezet kezdeményezte. A résztvevők személye nem épp érdektelen: Borbély László az a személy, akinek az 1990 márciusában Marosvásárhelyen lezajlott, végül a román támadók elkergetésével végződő magyarellenes pogrom után az atrocitásokat szervező Vatra Romaneasca szervezet lefoglalt dokumentumait helyi magyar fiatalok átadták. Az igazság feltárásához, az esetleges büntetőjogi felelősségre vonáshoz szükséges iratokat Borbély kiszolgáltatta a román hatóságoknak, s mindmáig egyetlen románt sem vontak felelősségre a több ember halálát követelő durva magyarellenes provokációért. Borbély később egészen a környezetvédelmi miniszterségig vitte, ám ez év áprilisában lemondott, miután az Országos Korrupció-ellenes Ügyosztály befolyással való üzérkedéssel és vagyonnyilatkozata többrendbeli meghamisításával gyanúsította meg, mely vádakat az érintett visszautasította.
Tokay György a Vörös Lobogó című aradi magyar nyelvű kommunista pártlap publicistája volt 1968 és 1975 között, cikkeiben többek között Pol Pot kambodzsai terrorját magasztalta a korabeli irányelveknek megfelelően. Frunda György pedig az RMDSZ afféle szürke eminenciása, kezdetektől tagja a vezetésnek, noha a román parlamentbe először azon Független Magyar Párt színeiben került be, melyet sokan Securitate-kreatúrának tartottak, s amelyből később a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt létrejött (e pártról is ejtünk még szót a későbbiekben.)
Kincses Előd, Tőkés László 1989-es ügyvédje, az 1990-es marosvásárhelyi konfliktus egyik becsületesen helytálló és ezért később a román hatalom által meghurcolt, az RMDSZ-vezetés által pedig ellehetetlenített magyar szereplője a 2006-ban róla készült Balkán-bajnok című portréfilmben egyenesen azt állította, hogy a kommunista diktatúra idején Frunda György volt ráállítva megfigyelőként. A szenátor tagadta a vádat, kijelentve, hogy hajlandó alávetni magát „egy kompetens személy” vizsgálatának, kiderítendő, létezik-e bármely dossziéban ilyen jelentés. E vizsgálatból aztán nem lett semmi, Frunda pedig azóta is az RMDSZ egyik legbefolyásosabb politikusa, és Székelyföld területi autonómiájának következetes aláaknázója.
Jellemző, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében a román küldöttség vezetőjeként harcosan képviselte a román nemzetállami érdekeket a Székely Nemzeti Tanács kétszázezernél is több támogató aláírással hitelesített törekvésével szemben, később pedig állást foglalt a magyar állampolgárság intézményének kiterjesztése ellen. Vagyis elmondható, hogy Frunda György is következetesen szemben áll mindennel, ami a magyarság újraegyesítését és az elszakított országrészekben közösségként való megmaradását célozza.
Az RMDSZ romlottságának, csúcsvezetősége nemzetáruló magatartásának legfelháborítóbb példája Marosvásárhely feladása. A valaha Székelyföld fővárosának tekintett városban az ezredfordulón került minimális többségbe a románság, nem kis részben az 1990-es pogrom utáni jelentős magyar kivándorlás miatt, ám mivel a polgármesteri székért hagyományosan több román jelölt indult egy magyar aspiránssal szemben, Marosvásárhely első embere egészen 2000-ig magyar volt. Ezen esztendőben azonban (miután a parlamenti választási kampány hajrájában a később, mint említettük, hadnaggyá kinevezett Markó Béla az RMDSZ alapszabályát felrúgva önkényesen leváltotta Kincses Elődöt a párt Maros megyei elnöki tisztségéből, mert a pártvezetés által összeállított választási lista helyett a korábbi előválasztáson sok ezer választó által legitimált lajstromot adta le a román választási hatóságoknak) még egy magyar induló, az említett Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt elnöke, Kiss Kálmán is ringbe szállt a városvezetői tisztségért, aminek eredményeként Fodor Imre, az addigi elöljáró néhány száz szavazattal alulmaradt a Marosvásárhelyt azóta irányító Dorin Floreával szemben.
Kiss Kálmán 2004-ben megalapította a Romániai Székelyek Szövetségét, harsányan ellenezve az autonómia-törekvéseket, azt állítva, hogy a székelyek nem magyarok, hanem teljesen más nemzetiségűek. E szervezet 2004 őszén együttműködési megállapodást írt alá a Nagy Románia Párttal, s így Kiss az éppen időszerű választásokon a soviniszta, magyarellenes alakulat Maros megyei szenátori listájának második helyén indulhatott. Hogy milyen indíttatásból cselekedett Kiss Kálmán, azt ki-ki végiggondolhatja. Annyi bizonyos, hogy Marosvásárhely elvesztése nyomán nem eresztették túlzottan búnak a fejüket az RMDSZ csúcsvezetői, s az sem szegte kedvüket, hogy ezután minden helyhatósági választáson újra és újra elbuktak a szövetség jelöltjei. 2004-ben például a hírhedtté vált Kempinski-béli 2002. december 1-jei koccintás egyik résztvevőjét, Kelemen Attilát indították polgármesterjelöltként, s a Marosvásárhelyen rendkívül népszerűtlen politikus veszített. 2008-ban a Magyar Polgári Párt kezdeményezte, hogy a város világhírű szülötte, a Steaua Bukarest csapatával 1986-ban Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyert és így román szavazatokra is alappal számító Bölöni László induljon pártok fölötti közös magyar jelöltként.
A korábbi labdarúgó azzal a feltétellel vállalta volna a felkérést, hogy az MPP és az RMDSZ egyaránt támogassa, utóbbi párt azonban újfent fittyet hányt a nyilvánvaló magyar érdekre, és az emblematikus neptunistát, a már említett Borbély Lászlót indította, aki ugyancsak elbukott Dorin Floreával szemben. Ugyanígy járt el az RMDSZ az idei helyhatósági választáson, ahol az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt is közös jelölt állítását szorgalmazta. E személy Vass Levente lett volna, ám az RMDSZ ragaszkodott hozzá, hogy a marosvásárhelyi fogorvos a párt tulipános jelképe alatt, ne pedig koalíciós jelöltként szálljon versenybe, így az MPP kihátrált mögüle, az egységes támogatás híján pedig maga Vass Levente lépett vissza. Az új helyzetben pedig az RMDSZ Frunda Györgyöt indította el, aki minden idők legkevesebb magyar szavazatát szerezte csak meg, még úgy is, hogy az MPP színeiben versenybe szálló Benedek Imre és az Erdélyi Magyar Néppárt által támogatott Smaranda Enache együtt is csak a voksok 4,3 százalékát gyűjtötte be, így Dorin Florea immár negyedik polgármesteri ciklusába vághatott bele.
Marosvásárhely etnikai szempontból frontváros, ezért a gyakorlati szempontokon túl erőteljes jelképi, lélektani jelentősége is van annak, hogy ki a város elöljárója. Az RMDSZ ide vonatkozó politikája az elmúlt három választás során egyértelműen Dorin Floreának kedvezett – hogy a szövetség stratégái „csupán” ostobák, vagy ennél is nagyobb a baj, azt megint csak döntse el az Olvasó! Egy biztos: a Román Kommunista Pártba visszanyúló gyökerekből sarjadt a Neptun-logika, aminek pedig már-már természetes következménye a román hadseregben viselt tiszti rang.
Mindezek következtében az erdélyi magyarság lélekszáma mintegy negyedmillióval csökkent az elmúlt huszonhárom évben. Ez háborús nagyságrendű emberveszteség. A román hadsereg fegyverrel sem lehetett volna eredményesebb…
Ágoston Balázs
Magyar Demokrata (Budapest)

Iliescu és Stănculescu álltak az 1956-os temesvári lázadások leverése mögött
Egy egyedülálló kiállítás egy sor dokumentumot tár napvilágra a kommunista irattárakból, melyek olyan személyektől származnak, akik megszenvedték az 1956-os hallgatói lázadásokat.
Az „56 56-ból” című kiállítást a Terézia-bástya Vega Szalonjában nyitották meg és a Temesvár Társaság, a bukaresti 1989. december 21-e Egyesület és a Respublica szervezte. Azok aktáinak másolatait tették közzé, akik megszenvedték az 1956-os hallgatói lázadást, mely dokumentumok a Katonai Ügyészségnél voltak, de átvette azokat a Securitate Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS). E dokumentumok megszerzése a magyarországi Varga Andreának köszönhető, aki az akkori dokumentumok tanulmányozása érdekében Bukarestre költözött.
A temesvári hallgatók lázadására a magyar forradalom és a szovjet csapatok Magyarországra történt behatolása miatt került sor. Temesvár után tüntetések zajlottak még a kolozsvári és bukaresti egyetemi központokban is.
„Ez a temesváriak nagyon bátor tette volt. Rendkívül kockázatos lépés volt. A fiatalok 1956-ban a halálbüntetést kockáztatták”, mondta Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke.
A temesvári hallgatók, a magyar forradalmárokkal vállalt szolidaritás jegyében, válságtanácsot hoztak létre a műegyetem menzáján, ahol a Román Munkáspártnak (PMR) szánt memorandumot is összeállították. Besötétedés után a különleges egységek és a hadsereg elfoglalták a menzát, letartóztatták a hallgatókat, akiket teherautókra raktak és a kisbecskereki katonai egységhez vittek kihallgatásra. A kommunista hatóságoknak nagyon gyorsan sikerült leverniük a hallgatók lázadását. A szervezőket négy és nyolc év közötti börtönbüntetésre ítélték, további több száz hallgatót pedig kizártak. Dan Voinea elmélete
A kiállítás megnyitóján jelen volt Dan Voinea tábornok is, aki a „Temesvár 1989”-aktát összeállította. A volt ügyész azonban az 1956-os eseményeket is sokat tanulmányozta, számos hasonlóságot találva az 1989. decemberi antikommunista forradalommal.
Az 1956-ban rendteremtési célból Temesvárra küldött személy Victor Atanasie Stănculescu volt. Akkoriban őrnagy és a vezérkari főnök helyettese, a Vezérkar Szervezési, Mozgósítási, Tervezési Igazgatóságának főnöke volt.
Dan Voinea fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a temesváriaknak úgy 1956-ban, mint ahogy 1989-ben is két „szomorú” emlékű személy beavatkozásában volt részük.
„1956-ban Bukaresten létrehoztak egy katonai tanácsot, amiben részt vett Ion Iliescu, a Dolgozó Fiatalok Szövetsége (UTM), hogy megvitassák a hallgatók követeléseit. Ahelyett, hogy a hallgatók memorandumára válaszoltak volna, az éjszaka folyamán úgy döntöttek, erőszakkal lépnek fel és letartóztatják a lázadókat. November 13-a és 16-a között gyorsan lezajlottak a sztálinista típusú perek, melyeken nem tartották tiszteletben a védelemhez való jogot. Akkor jelentek meg az olyan kifejezések, mint a huligánok és a csavargók, amiket úgy Ceauşescu, mint ahogy Iliescu is használt”, jelentette ki Dan Voinea.
Stănculescu: „Egyetlen nap alatt mindent felszámolok, mint 1956-ban”
Vasile Milea, a Honvédelmi Minisztérium (MApN) vezetője 1989. december 17-én két személyt küldött Temesvárra, hogy teremtsenek rendet: Mihai Chiţac belügyminiszterről és Victor Atanasie Stănculescuról, a honvédelmi miniszter helyetteséről van szó.
„Stănculescu akart Temesvárra menni. Azt mondta Milea tábornoknak, hogy 1956-ban egyetlen nap alatt felszámolta a hallgatók lázadását. És azt hitte, ezt fogja tenni 1989-ben is. Érdekes, hogy 1989. december 22-én, Bukaresten, Ion Iliescut Victor Atanasiu Stănculescu hívta oda. Közismert, hogy ők ketten mit tettek december 22-e után”, mondta még Dan Voinea.
Az Iliescu-életrajz titka
Visszatérve az 1956-os lázadáshoz, Ion Iliescu legutóbbi életrajzai egyáltalán nem említik a tevékenységét azokban az években, amikor a hallgatókat elnyomó apparátusban az egyik főszerep az övé volt. Iliescu volt az UTM két titkárának egyike, amit az I. Igazgatóság vezetője, Gheorghe Raţiu vezetett.
„Iliescu felelt a magyar területért, a magyar etnikumú hallgatókért”, tette hozzá Dan Voinea.
Virgil Trofin, az UTM Központi Bizottságának titkára az összes ellenálló leleplezését követelte, kijelentve: „Tudnunk kell, hány ellenség van hazánkban és próbál meg harcolni a pártunk ellen”.
A hallgatói egyesületeket a kommunista rendszer gyenge pontjának tartották, melyeknek nem sikerült megelőzniük a temesvári lázadást. Iliescut pont azért nevezték ki a Román Népköztársaság Hallgatói Egyesületei Szövetségének (UAS) elnökévé is, hogy biztosítsák a párt hallgatók feletti szorosabb ellenőrzését.
eurocom.worldpress.com / Ştefan Both, Adevarul
Erdély.ma

25 évvel a brassói munkások lázadása után
Az 1987. november 18-i, brassói lázadásra visszatekintve kétfajta hősről lehetne beszélni. Először is a fellázadt, elítélt és csendben deportált munkások.
A rezsim bukása számukra a hazatérés és a brassói Vörös Lobogó Gyárban való újraalkalmazásuk örömét jelentette. Mivel olyan sok ítélet és szenvedés volt, a történészek és az újságírók éppenséggel kerülik, hogy hősöknek nevezzék őket.
A második kategóriába Silviu Brucan és más külföldi kapcsolatokkal rendelkező értelmiségiek tartoznának, akik „gorbacsovi” módon kommentálták az eseményt és disszidensekként gyűjtöttek be pontokat.
És szintén visszatekintve, egyetlen vesztesi kategória lenne: az 1987-ben kivizsgált, elítélt és deportált brassóiak. A változások és az antikommunista kampányok ellenére, a múlt század azon őszén lezajlott megtorló akciók egyetlen kezdeményezőjének, vagy tettestársának sem kellett elszámolnia. Elégették Ceauşescu arcképét
1987. november 15-e vasárnap volt. És munkanap, mint szinte minden akkori vasárnap, amikor Ceauşescu a küladósság visszafizetése érdekében a „nadrágszíj meghúzására” kötelezte a polgárokat. Ezen kívül „új alkalom volt az ünneplésre”, mert 1987. november 15-én szavaztak a helyi néptanácsok képviselőiről.
Egész Brassót Ceauşescu arcképével és vörös zászlók sokaságával „díszítették fel”. Bárhova néztél, olyan jelmondatokat lehetett látni, melyek arra mozgósítottak, hogy „mindent meg kell tenni” a nép boldogságáért és jólétéért. Minél több ilyen jel volt, a románok annál intenzívebben érezték a helyzetet idegen megszállásként. Hiszen mi másnak nevezhetted? Egy olyan rezsim foglya voltál, mely sorba állásokra és élelmiszerjegyekre, a külföldre termelés frontján történő mozgósításokra és áramszünetekre kényszerített. És főleg, hazugságra.
E kollektív idegességek és frusztrációk közepette az a hír, hogy újabb bérmegvonásokat fognak kiszabni az exportra történő gyártásban tapasztalt selejtek és a terv nem teljesítése miatt, több száz munkást mozgatott meg a Vörös Lobogóban. Az emberek kispricceltek a gyár kapuján a város Polgármesteri Hivatala felé. Felgyújtották a párt vörös zászlóit, de felemelték a trikolórt. A csoport hosszasan gördülő hógolyóként egyre nőtt, tömegeket vonzva. Addig soha nem hallott jelmondatokat kiabáltak a vezetők ellen. És mindenki a „Deşteaptă-t române!”-t (a jelenlegi román himnusz – RS) énekelte.
A tüntetőket még jobban feldühítette, hogy a párt megyei szervezetének székházában az egyszerű polgárok számára tiltott élelmiszereket találtak: szalámit, déligyümölcsöket, csokoládét. A lázadók irodákat és ablakokat törtek fel és be, „elagyabugyálták” az útjukba állókat, aktákat dobáltak ki az utcára és felgyújtották a „szeretett vezér” arcképét. Mindezeket a túl sokáig elfojtott dühvel tették.
Négyszáz letartóztatás
A párt mozgásba hozott gépezete azonban sürgős „lépéseket” tett. Gyorsan végrehajtottak négyszáz letartóztatást. Brassó forrongani kezdett. A letartóztatottak negyedét Bukarestre vitték kivizsgálásra. Tanúvallomásaikat verésekkel és rendkívüli pszichikai nyomásgyakorlásokkal tákolták össze.
Nicolae Ceauşescunak 1987. november 26-án jelentették, miként zajlott le egy nappal korábban a „Brassói Vörös Lobogó Teherautógyár” pártaktívájának plenáris ülése.
„Kiemelték, arról tájékoztatták, hogy minden dolgozó fel van háborodva a huligánok csoportja által elkövetett tettek miatt és azt kérik, hogy kapjanak példás büntetést és engedjék meg a gyárban való elítélésüket a dolgozó emberek kollektívája előtt azon vandál tettek miatt, melyek foltot ejtettek a gyár becsületén és kárt okoztak a pártnak és az országnak”. A vállalat egész vezetését – 15 személyt – leváltották és szétszórták az országban. A műszaki igazgatót, Ion Anghelt és a tervezési-fejlesztési iroda vezetőjét, Vasile Lucat feltételesen felfüggesztett börtönre büntették a munkások javadalmazására kirótt „indokolatlan büntetések” miatt. Akárcsak 1977-ben, amikor Ceauşescu a zsil-völgyi bányászok sarokba szorították, azokat találtak bűnösnek, akik „nem megfelelő módon” hajtották végre a törvényeit.
Azt is jelentették Ceauşescunak, hogy azokat a munkásokat, „akik rendetlenséget okoztak és megsértették a törvényt” el fogják „költöztetni más helyekre”, „a közvetlen felelősöket pedig bíróság elé állítják”.
A per nyomán 61 brassói munkást ítéltek munkahelyen letöltendő, vagy feltételesen felfüggesztett börtönbüntetésre (6 hónap és 3 év között). A 61 elítéltből 17-et más megyékbe küldtek dolgozni. Ők a Milícia engedélye nélkül nem hagyhatták el az új lakóhelyüket. Ezek a száraz számok azonban a megbélyegzettek szüleinek, feleségeinek, barátainak és rokonainak drámáit pecsételik meg.
Sohasem tettek igazságot
A brassói Vörös Lobogó gyárban 1987-ben 22.000 munkás volt. Most ott, a ROMAN SA-nál kb. 500. A Marius Oprea és Stejărel Olaru által koordinált nyomozásban („Ziua care nu se uită. 15 noiembrie 1987, Braşov”, Polirom, Iaşi, 2002) („Az elfelejthetetlen nap. 1987. november 15., Brassó”, Polirom, Jászvásár, 2002 – RS) Florin Postolachi volt munkás így foglalta össze a következményeket: „Robu ügyész 1990 után rendet akart tenni. És eljött Brassóba, mindnyájunkat összegyűjtött a Polgármesteri Hivatalban, az asztal körül és azt mondta: «Fiúk, megtaláltam mindazokat, akik benneteket 1987 novemberében kivizsgáltak. A Román Hírszerző Szolgálatnál (SRI), a hadseregnél és a belügyminisztériumban vannak. Egy-egy aktát Ursu úr, Stănculescu úr és Măgureanu úr elé terjesztettem. Tegyenek rendet a minisztériumaikban és én is rendet fogok tenni a minisztériumomban». Röviddel később megtudtam, hogy Robu úr meghalt. A halálával és azzal, amire mi emlékezünk véget ért minden, amit tudni lehet a megkínzóinkról”.
Az igazságot keresve
A volt kivizsgáltak, elítéltek és deportáltak létrehozták a Brassó 1987. november 15-e Egyesületet. Ennek elnöke, Florin Postolachi azzal a pontos céllal indult 2008-ban a parlamenti választáson, hogy elősegítse a lusztrációs törvényt. Megválasztották, de nem sikerült keresztülvinnie azok akaratát, akiket képvisel.
Az 1987-es lázadást felidéző esemény szervezői nem tudják, mi a jobb megnevezés a mai összejövetelre: megemlékezés, vagy évforduló? De a történelem kivédhetetlen folyamában ők kétszeresen is hősök. Először is azért, mert volt bátorságuk és vállalták a kockázatot, hogy szembeszegüljenek egy magát elpusztíthatatlannak tartó hatalomnak. Másodszor azért, mert a remények be nem teljesülése által egyre megterheltebb kollektív emlékezet hordozói.
Izrael nagykövete: Moszkva keze van benne
Izrael akkori bukaresti nagykövete, dr. Yosef Govrin visszaemlékezései („Relaţiile israelo-române la sfârşitul epocii Ceauşescu”, Editura Efes, 2007) („Az izraeli-román kapcsolatok a Ceauşescu-korszak végén”, Efes Kiadó, 2007 – RS) jobb betekintést nyújt az akkori tájékozódási lehetőségekbe. Az első hír, írja Govrin, egy brit újságban jelent meg Silviu Brucan egy külföldi diplomatának tett kijelentése alapján. Ez volt Brucan első színrelépése Ceauşescu ellenzőjeként. Erőteljes külföldi visszhanggal, hiszen Brucan „a párton belüli többség nevében” azt mondta, hogy a munkások elutasítják a rabszolga státuszt. Mihai Botez disszidens is elküldött a Szabad Európa Rádión keresztül egy közleményt a brassóiak lázadásáról. Az eseménynek nem kellett volna senkit sem meglepnie, vélte ő, aki abban bízott, hogy újabb tüntetések remélhetők a jövőben.
A titokzatos film
Govrin nagykövet forrásai Alexandru Vianu professzor és egy pártvezetőséghez közeli, meg nem nevezett személy voltak.
Íme, Vianu professzor tájékoztatója, Yosef Govrin diplomata beszámolója alapján: „Vianu úgy beszélt a brassói lázadásról, hogy azt olyan szervezett eseményként írta le, melynek során a tüntetők azt kiabálták a rendőröknek: «Inkább golyóktól halunk meg, mint hidegtől és éhségtől». Voltak hősies megnyilvánulások a részükről. A helyszínen, «véletlenül», ott parkolt egy szovjet turistákkal teli busz és egyikük lefényképezte a tüntetést. A film, «véletlenül», kijutott nyugatra (azt az olasz televízió 1987. november 23-án sugározta és elsőrangú történelmi dokumentummá vált)”.
Szó sincs szovjet buszról és filmről, mondja ma Florin Postolachi. Egy finn turista lefilmezett néhány másodpercet szállodája tetejéről. Azokat a képeket sugározták Rómából. De bármennyi lépést is tettek a brassóiak a megszerzésükért, eddig nem sikerült.
Gorbacsov látogatása
De az emberek gyakran nem azt látják, ami van, hanem amit szeretnének, vagy érdekük látni. Yosef Govrin izraeli nagykövet is így írja le visszaemlékezéseiben a brassóiak lázadását. Ő jól szervezett akcióként írta le, a Tel-Avivba küldött jelentéseiben azon csodálkozva, hogy azt nem látták előre a hatóságok. Az akciót állítólag Mihail Gorbacsov szovjet vezető 1987. májusi látogatása bátorította fel és az a beszéde, amiben a munkások élet- és munkakörülményeinek javítását javasolta.
„Ezen kirobbanás fő jellemzője egyrészről azon félelem megszűnése volt, hogy a szovjetek esetleg beavatkoznának az elfojtása érdekében, másrészről a hatóságok fellázadtak elleni drasztikus akciójától”, szögezte le a diplomata. Nyilvánvalóan szintén a szovjet védelem alapján.
Ceauşescu a részegségnek tudta be a lázadást
A párt vezetősége által 1987 végén tartott ülések jegyzőkönyvei nem a szervezett akciókkal kapcsolatos gyanúkról, vagy félelmekről tanúskodnak, hanem a hatalom polgárokkal szembeni elképzelhetetlen felelőtlenségéről és közömbösségéről.
A lejegyzett nyilatkozatokból úgy tűnik, Ceauşescut jobban zavarta, hogy későn tájékoztatták, mint maga az esemény. E „huligánok” akciójáért – véleménye szerint – a pártszervezet hibás. „Miféle pártszellem, miféle kommunisták vannak ott?”, szidja le azokat a központi és megyei tisztségviselőket, akik 1987. november 20-án egy gyűlésre ültek össze.
Csakhogy az attól az üléstől stresszelt Dolj megyei kiskirályok, amint hazaértek, elmentek vadászni. A legfelsőbb vezetés tájékoztatása és engedélye nélkül, ahogy az kellett volna. Egy ostoba baleset során halálos sérült szenvedett el a szervezési titkár, Ceauşescu pedig nagyobb hangsúlyt adott a pártaktivisták ezen „fegyelmezetlenségé”-nek, mint a brassói sztrájknak.
Végül Ceauşescu az egészet a részegségnek tudta be, egész Románia területén megtiltva alkohol bevitelét a vállalatok és az intézmények területére. „És aki részegen megy be, azt rúgják ki a vállalatból, mert rontja a termelést, rendetlenséget okoz!”, parancsolta 1987. december 11-én a beosztottjainak. „Sok minden történt az italok miatt, sokan jöttek részegen és vittek be italt a vállalatokba”. Ez a változat sokkal jobban megfelelt annak, aki haláláig „a nép legszeretettebb fiá”-nak képzelte magát. „A letartóztatott munkások nem halhatnak meg!”
Három brassói hallgató nyilvánosan fejezte ki szolidaritását a letartóztatott munkásokkal. Pontosan egy héttel később, november 22-e estéjén Cătălin Bia hallgató leült a menza felé haladó kollégák elé. Egy tábla volt rajta, amin az állt: „A letartóztatott munkások nem halhatnak meg!”. Azonnal és némán két barátja – Lucian Silaghi és Horia Şerban – csatlakozott hozzá.
A három erdészeti hallgatót alig húsz percnyi „várakozás” után a milícia kisbuszával elvitték. De elég sokan látták őket ahhoz, hogy az egész város és ország tudomást szerezzen róluk. Miután kivizsgálták és „meghatározatlan időre kizárták” őket, hármójukat milicisták kísérték szülőhelyükre. Nem találkozhattak többé a kollégáikkal, mert – ahogy azt később Lucian Silaghi elmondta – a hatóságok attól féltek, hogy a munkások konfliktus a hallgatókra is átterjed.
A Gépészkar három másik hallgatóját azért büntették meg, mert „nem megfelelő tartalmú írást” szerkesztettek. Mihai Torjot, Marin Brâncoveanut és Marian Lupoit kizárták az egyetemről és arra kényszerítették őket, hogy munkásként helyezkedjenek el a szülővárosaikban.
Lavinia Betea
eurocom.wordpress.com/Adevărul
Erdély.ma

Románia kártérítést fizet a kommunizmus temesvári áldozatainak
Románia csaknem 350 ezer euró kártérítést köteles fizetni a kommunizmus 72 temesvári áldozata hozzátartozóinak az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítélete értelmében.
A strasbourgi bírói testület úgy ítélte meg, Románia megszegte azt a kötelezettségét, hogy alaposan kivizsgálja a Ceausescu-diktatúra elleni 1989. decemberi temesvári tüntetések halálos áldozatainak ügyét. Az emberi jogok bíróságánál olyan temesváriak tettek panaszt, akiknek a hozzátartozóit megölték a forradalom megtorlására kivezényelt erők. A kommunista rezsim bukása után a román kormány valamennyiüket az elnyomás áldozataként ismerte el, a haláleseteket azonban a román hatóságok nem vizsgálták ki alaposan.
A strasbourgi bíróság 2009-ben már hozott egy hasonló ítéletet ugyancsak a temesvári vérengzések ügyében. Akkor négy panaszos esetében kötelezte kártérítés fizetésére a román államot amiatt, hogy megsértette a méltányos bírói eljáráshoz való jogot.
A kommunista rezsimet nyíltan bíráló Tőkés László lelkész melletti szolidaritástüntetéssel elindult temesvári forradalomban 1989. december 17. és 20. között 72 embert lőttek le a román fegyveres erők, egy asszonyt pedig egy páncélos taposott halálra. A sortüzekben 253-an sebesültek meg, 43-an pedig verés következtében szereztek sérüléseket. A kommunista hatóságok a nyomok eltüntetése céljával 43 holttestet Bukarestbe szállíttattak és elhamvasztattak.
A felelősségre vonást nagy mértékben befolyásolta, hogy Romániában a baloldal vagy a jobboldal volt-e hatalmon. A Ion Iliescu államfő nevével fémjelzett posztkommunista időszakban nem vizsgálták ki a vérengzéseket. A sortüzeket elrendelő Victor Athanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornokok ellen csak 1997-ben emeltek vádat, azt követően, hogy 1996-ban a jobboldali Demokratikus Konvenció nyerte meg a választásokat.
Mindkét tábornokot 15 év börtönbüntetésre ítélték 2000-ben, de a baloldal választási győzelme után kinevezett főügyész 2001-ben perújrafelvételt kezdeményezett, a tábornokokat pedig szabadon bocsátották. Az újabb jobboldali kormányzás idején 2008-ban jutott el ismét a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletéig a tábornokok pere, ekkor ismét 15 évre ítélték őket.
Marius Mioc, a temesvári forradalom kutatója az MTI-nek elmondta, az ügyészség csak néhány temesvári áldozat esetében állapította meg egyes katonák vagy Securitate-tisztek név szerinti felelősségét, a többi áldozatért a két tábornokot tartották felelősnek.
MTI
Erdély.ma,

Kártérítés a kommunizmus temesvári áldozatainak
Románia csaknem 350 ezer euró kártérítést köteles fizetni a kommunizmus 72 temesvári áldozata hozzátartozóinak az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítélete értelmében.
A strasbourgi bírói testület úgy ítélte meg, Románia megszegte azt a kötelezettségét, hogy alaposan kivizsgálja a Ceausescu-diktatúra elleni 1989. decemberi temesvári tüntetések halálos áldozatainak ügyét.
Az emberi jogok bíróságánál olyan temesváriak tettek panaszt, akiknek a hozzátartozóit megölték a forradalom megtorlására kivezényelt erők. A kommunista rezsim bukása után a román kormány valamennyiüket az elnyomás áldozataként ismerte el, a haláleseteket azonban a román hatóságok nem vizsgálták ki alaposan.
A strasbourgi bíróság 2009-ben már hozott egy hasonló ítéletet, ugyancsak a temesvári vérengzések ügyében. Akkor négy panaszos esetében kötelezte kártérítés fizetésére a román államot amiatt, hogy megsértette a méltányos bírói eljáráshoz való jogot.
A kommunista rezsimet nyíltan bíráló Tőkés László lelkész melletti szolidaritástüntetéssel elindult temesvári forradalomban 1989. december 17. és 20. között 72 embert lőttek le a román fegyveres erők, egy asszonyt pedig egy páncélos taposott halálra. A sortüzekben 253-an sebesültek meg, 43-an pedig verés következtében szereztek sérüléseket. A kommunista hatóságok a nyomok eltüntetése céljával 43 holttestet Bukarestbe szállíttattak és elhamvasztattak.
A felelősségre vonást nagymértékben befolyásolta, hogy Romániában a baloldal vagy a jobboldal volt-e hatalmon. A Ion Iliescu államfő nevével fémjelzett posztkommunista időszakban nem vizsgálták ki a vérengzéseket. A sortüzeket elrendelő Victor Athanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornokok ellen csak 1997- ben emeltek vádat, azt követően, hogy 1996-ban a jobboldali Demokratikus Konvenció nyerte meg a választásokat.
Mindkét tábornokot 15 év börtönbüntetésre ítélték 2000-ben, de a baloldal választási győzelme után kinevezett főügyész 2001-ben perújrafelvételt kezdeményezett, a tábornokokat pedig szabadon bocsátották.
Az újabb jobboldali kormányzás idején 2008-ban jutott el ismét a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletéig a tábornokok pere, ekkor ismét 15 évre ítélték őket.
Marius Mioc, a temesvári forradalom kutatója az MTI-nek elmondta, az ügyészség csak néhány temesvári áldozat esetében állapította meg egyes katonák vagy Securitate-tisztek név szerinti felelősségét, a többi áldozatért a két tábornokot tartották felelősnek.
Népújság (Marosvásárhely),

Mi történt a romániai forradalom főszereplőivel?
Az 1989. évi, élőben közvetített decemberi „forradalom” képei bejárták az egész világot. Főszereplői többnyire a semmiből érkező, ismeretlen vagy a párthierarchia második, harmadik vonalához tartozó „forradalmárok”, költők, színészek voltak. Közülük többen immár ismét eltűntek a semmiben, néhányan azonban ma is meghatározó politikusokká váltak. Mi lett a sorsuk ezeknek a „forradalmároknak”?
A jelmondat: „tégy úgy, mintha dolgoznál”
1989. december 22-én, röviddel azt követően, hogy Nicolae és Elena Ceauşescu a helikopter fedélzetén elhagyta a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának épületét, a „szabaddá lett” román televízióban a „forradalmárok” között ott volt a Ceauşescu-rendszert bíráló és ezért házi őrizet alá helyezett Mircea Dinescu. Az akkor 39 éves költő nyomban azt követően érkezett e televízió székházához, hogy a házát őrző securitatások kereket oldottak.
1989 decemberét követően Mircea Dinescu az Írószövetség elnöki tisztségét töltötte be 1990 és 1993 között, 2006-tól pedig a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács tagjaként működött, e tisztségéből azonban 2012-ben távoznia kellett, mivel két kereskedelmi társaság igazgatótanácsi tagjaként összeférhetetlennek nyilvánították. Jelenleg 80 hektáros szőlővel rendelkezik a Dolj megyei Cetate községben – ez a második legnagyobb területű szőlészet Olténiában a segarceai után, Bukarestben pedig övé a Lacrimi si Sfinţi nevű étterem.
A tévé képernyőin, a maratonira nyúlt „élő forradalmi közvetítés” elején, szintén rögtön a diktátor távozása után, Dinescu mellett megjelent az ismert színész, Ion Caramitru, aki híressé vált az idő előtt bekapcsolt mikrofonban elhangzott mondatáért, amelyben azt tanácsolta Dinescunak, tegyen úgy, mintha dolgozna. (A mondat akár jelképe is lehetne az eseményeknek, amelynek szereplői szintén „forradalmasdit” játszottak).
Ion Caramitru amolyan hadvezére lett a „forradalomnak”, 22-én este egy páncélos csapatszállító tetejéről irányította a tüzet a királyi palotában rejtőzködő „szekusokra”. „terroristákra”. Tagja volt a Nemzeti Megmentési Frontnak. Viszonylag hamar azonban lelkiismeret-furdalása támadt, és már 1990 november 15-én, egy tüntetésre összegyűlt mintegy 100 ezer ember előtt bocsánatot kért mindezért, szakítva Ion Iliescuékkal.
Az eseményeket követően Caramitru az UNITER elnöke lett. A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt tagjaként 1996 és 2000 között művelődési miniszter volt a Ciorbea-, Radu Vasile- és Isărescu-kormányban, 2005 óta pedig a bukaresti Nemzeti Színházat vezeti. Jelenleg hét földterülettel, házzal rendelkezik Moeciu de Sus faluban és Predeálon. A „forradalomban” betöltött szerepére visszaemlékezve, nem titkolja, ma már mindez szégyennel tölti el.
A puccsisták vezére
1989. december 22-e délutánján megjelent a televízióban maga a „főszereplő”, Ion Iliescu is. Az ekkor 59 éves politikus a Műszaki Könyvkiadót vezette, mivel Ceauşescu a KGB-vel való összeesküvés gyanúja miatt elszigetelte a politikától. Korábban a kommunista diákszervezet elnöke, a kommunista párt Központi Bizottságának osztályvezetője, a KISZ KB első titkára, a Központi Bizottság propaganda osztályának főnöke, ifjúságügyi miniszter, a Temes majd a Iasi megyei pártbizottság titkára volt.
Ion Iliescu a Victor Atanasie Stănculescu által vezetett hadsereg segítségével vette át a hatalmat 1989 után. 1990 és 1996, majd 2000 és 2004 között Románia elnöke, 2004 és 2008 között a Szociáldemokrata Párt szenátora volt. Jóllehet hivatalosan visszavonult a politikai élettől, politikai megfigyelők jelenleg is a szociáldemokraták szürkeeminenciásának tartják a 83 éves politikust.
A Bukarestet feldúló bányászokat behívó Ion Iliescu mindvégig úgy tartja, hogy 1989-ben „spontán forradalom” tört ki, nem pedig államcsínyt követtek el. A 24 évvel ezelőtt eseményekre emlékező idei ünnepségek alkalmával is többen követelték felelősségre vonását a halottak miatt, ami – az alkotmánybíróság döntése értelmében – immár lehetséges lenne.
A „katonai vonulat”
Victor Atanasie Stănculescu tábornok részt vett a temesvári forradalom elfojtására tett kísérletben. A menekülő Ceauşescuék annyira bíztak benne, hogy gondjaiba ajánlották gyermekeit. Stănculescu azonban Ceauşescuék menekülését követően átállt Iliescuék oldalára, ott volt a diktátort házaspárt halálra ítélő bíróság tagjai között is. A kivégzést követően gazdasági, majd később honvédelmi miniszter lett.
Az 1989. decemberi események miatt bíróság elé állították, 1999-ben 15 év börtönre ítélték. A döntést azonban a főügyész, Tănase Joiţa által benyújtott fellebbezés következtében 2004-ben semmisnek nyilvánították. A pert később újra felvették, a 2007-ben hozott, ugyancsak 15 évi börtönre szóló ítéletet 2008-ban vált véglegessé A Legfelsőbb Bíróság ez alkalommal elrendelte katonai rangfokozatától való megfosztását is.
A forradalom legelső napján a tévében megjelent a Hemingway-kinézetű Gelu Voican Voiculescu is, aki az első időszakban meghatározó szerepet játszott az eseményekben. Voiculescut 1970-ben és 1985-ben két alkalommal is elítélték, egyszer szolgálati titkok kifecsegéséért, gazdasági kémkedésért, egyszer pedig a társadalmi rend elleni izgatás miatt.
Ő maga is részt vett Ceausescuék „perén”, majd Ion Iliescu miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki, illetve a titkosszolgálatok felügyeletével bízta meg. Utóbbi tisztségét 1990 márciusáig, a Román Hírszerző Szolgálat megalakulásáig látta el. 1990 és 1922 között a Nemzeti Megmentési Front parlamenti képviselője volt, majd Románia Románia tunéziai és marokkói nagykövetévé nevezték ki. 2010-ben 9400 négyzetméternyi telket örökölt Târgu Ocna városában, miután sikerült meggyőznie a bírókat arról, hogy ő Mihail Sturdza herceg és Costahe Negri leszármazottja.
A kerítésmászó kormányfő
Románia 1989 utáni első miniszterelnöke, az akkor 43 éves Petre Roman szintén már december 22-én megjelent a televízióban. A politikus a Politikai Könyvkiadót vezető Walter Roman fia, apja jelentősen hozzájárult a romániai kommunista rendszer megszilárdításához. Walter Roman egyébként részt vett a spanyolországi szabadságharcban. A nacionalista beállítottságú Petre Roman már 1989 decemberének végén ellenezte a Bolyai Egyetem visszaállítását, kormányfőként több magyarellenes intézkedést fogadott el, pénzelte Corneliu Vadim Tudor Romania Mare című lapját.
Az 1991. szeptemberi bányászjárás alkalmával a kormányszékházra támadó feldühödött bányászok elől az épületet övező kerítésen átmászva menekült el. Ez jelentette miniszterelnöki pályafutása végét is, mivel korábban már rossz viszonyba került Ion Iliescuval. 1999 és 2000 között külügyminiszter volt az Isărescu- kormányban, jelenleg a Szociál-Liberális Szövetség szenátora.
A „forradalom” rendezője
A „forradalom” megrendezését szakemberre, Ceauşescu kegyeltjére, Sergiu Nicolaescu filmrendezőre bízták. Hírek szerint már hat hónappal korábban tudott a romániai eseményekről. Ő volt az, aki a diktátor menekülését követően milliós tömegeket akart az utcán látni, és aki a Prahova megyei harckocsizó egységet Bukarestbe rendelte, a „terroristák” elleni harcra. Elmondása szerint Ceauşescu utolsó beszéde alkalmával maga robbantott fel a Palota-téren néhány gránátot, kiváltva ezzel az általános riadalmat.
1989 után a szociáldemokraták részéről több alkalommal is szenátor lett, ő vezette az 1989. decemberi események kivizsgálására felállított, utólag az igazság meghamisításával vádolt bizottságot. 1989 után is rendezett filmeket, ilyen vonatkozásban többször megvádolták azzal is, hogy ismeretségét kihasználva törvényellenes úton jutott pénzekhez filmjeihez. Sergiu Nicolaescu idén januárban halt meg.
Az ideológus és a vasököl
A „vátesz” Silvu Brucan. Tévedett: 20 évnél több kell az európaiasodáshoz
A Nemzeti Megmentési Front ideológusa Silviu Brucan volt. Nagy szerepe volt Ceauşescuék halára ítélésében, Petre Roman kormányfővé való kinevezésében, ugyanakkor viszont megakadályozta azt, hogy a Securitatét – némi „átcsoportosítás” után – ismét életre keltsék. A kilencvenes évek közepétől Próféciák a múltról című műsorával rendszeresen szerepelt a televízióban. Nagy felzúdulást keltett kijelentésével, miszerint „az ostoba népnek legalább 20 évre lenne szüksége” az európai felzárkózáshoz. Tévedett – ennél jóval nagyobb időre lesz szükség. 2006-ban halt meg.
A Nemzeti Megmentési Front „vasökle” viszont Dan Iosif volt. 1989 előtt az országba becsempészet farmernadrágok, kávé, cigaretta eladásával foglalkozott. A Központi Bizottság épületébe behatoló első „forradalmárok” között volt. Alapos a gyanúja annak, hogy ez alkalommal jelentős dollármennyiségre tett szert. Hírek szerint mindenkit lelőtt, akit az épület alagsorában talált.
1989 után 19 éven át ő volt a „forradalmár-szervezetek” tulajdonképpeni vezére. Szenátorként, Ion Iliescu államfő elnöki tanácsadójaként, államtanácsosként tevékenykedett, 2004-ben a Szociáldemokrata Párt képviselője volt. Benne volt a dák aranykarperecek csempészésében is. 2007-ben halt meg – így már nem várhatta meg, ameddig elkészült fekete-tengeri szállodája.
A rémhírterjesztő és a „forradalmár-gyártó”
Cazimir Ionescu volt 1989 decemberében a rémhírek egyik fő terjesztője. December 22-én a televízióban elhangzott bejelentése szerint például harckocsibrigád közeledik Piteşti-hez, azzal a szándékkal, hogy elfoglalja az ottani atomkutató létesítményt, a kőolaj-finomítókat, a ciánnal telt tartályokat és a Curtea de Argeş-i gátat. „Ha ez megtörténik, estére Piteşti eltűnik a térképről! Kérjük a hadsereg segítségét!” – hangzott vészjóslata.
1992-ben nem sikerült elnyernie Bukarest főpolgármesteri címét. Több mandátumot is letöltött a parlamentben, majd a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács tagjaként ellenezte a papok átvilágítását az új pátriárka megválasztása alkalmával.
Bebe Ivanovici 1989 előtt az Electroaparataj vállalat alkalmazottja volt. „Forradalmárrá” úgy lett, hogy orvosi igazolványt szerzett arról, hogy állon vágták és eltört az egyik ujja. Ion Iliescuval nyomban jó viszonyba került, így ő lett a Forradalmárok Államtitkárságának vezetője. Ebben a minőségében jó pénzért bárki kaphatott, jelentős anyagi előnyökkel járó forradalmár-igazolványt. Hírek szerint 40 ezer igazolványt nyomattatott. 2003-ban szolgálati visszaélés vádjával 1 év börtönre ítélték, de egyetlen napot sem ült le, kegyelemben részesült. Jelenleg több gépkocsival, telekkel és bukaresti luxuslakással rendelkezik.
B.T./ evz.ro
maszol. ro

Feltételesen elhagyhatja a börtönt Victor Atanasie Stănculescu
A 15 éves börtönbüntetését töltő Victor Atanasie Stănculescu feltételes szabadlábra helyezéséről döntött szerdán jogerős ítéletben az Ilfov megyei törvényszék – számoltak be a hírtelevíziók.
A hadseregtábornokot az 1989-es temesvári forradalom megtorlásában játszott szerepéért ítélték el 2008-ban. Korábban egészségi okokra hivatkozva többször is kérvényezte szabadlábra helyezését, ám mindannyiszor elutasították.
Ugyanígy járt el legutóbb a bukaresti negyedik kerületi bíróság is, ám a tábornok fellebbezett, és az Ilfov megyei törvényszék jogerősen elfogadta az óvását. maszol.ro

Paksot bombázta volna Ceauşescu 1989-ben?
Egy könyv szerint Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor 1989 nyarán a paksi atomerőmű elleni rakétatámadást készített elő. Erről Szőczi Árpád újságíró Temesvár – A romániai forradalom kitörésének valódi története című könyv szerzője beszélt, amikor pénteken Temesváron bemutatták a kötetet.
Az MTI beszámolója szerint a romániai diktatúra bukását kutató újságíró a budapesti történeti levéltárban bukkant 2013 novemberében egy olyan magyar hírszerzői jelentésre, amely arról szólt, hogy Nicolae Ceauşescu 1989 nyarán hét rakétát telepített a Kolozsvár melletti szászfenesi katonai egységbe, amelyeket a paksi atomerőműre állíttatott rá.
A rakétákat arab közvetítéssel Kínából vásárolta. A román pártfőtitkár ugyanis attól tartott, hogy a magyarországi reformok Romániába is eljutnak, és őt is elsodorják.
Az újságírónak Németh Miklós akkori magyar miniszterelnök is megerősítette az információt. A volt magyar kormányfő arról is tájékoztatta, hogy a fenyegetés hatására Magyarország az Amerikai Egyesült Államokból és Japánból szerzett be rakétavédelmi rendszert.
Szőczi Árpád elmondta, Németh Miklóstól arról is értesült, hogy a magyar vezetés már 1988 óta együttműködött Victor Athanasie Stănculescu tábornokkal, akit a történészek a Ceauşescu-diktatúra megbuktatása egyik kulcsfigurájának tartanak. A tábornokkal Kárpáti Ferenc akkori magyar honvédelmi miniszter állapodott meg 1988 nyarán arról, hogy együttműködnek, ha zavargások törnek ki Romániában.
Szőczi Árpád Németh Miklóstól szerzett információi szerint a magyar katonai hírszerzés is segített a romániai felkelők oldalára átállt román hadseregnek abban, hogy megtalálják azokat a lőállásokat, ahonnan a Ceauşescu-rezsimhez hű fegyveresek a tömegbe lőttek Temesváron. Azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a temesvári hősök temetőjében eltemetett nyolc ismeretlen forradalmár között magyar titkos ügynökök is vannak.
Szőczi elmondta, Victor Athanasie Stănculescu egykori védelmi minisztert is próbálta megkérdezni, de a tábornok elutasította, hogy nyilatkozzon. Az újságíró úgy vélte, a romániai forradalommal kapcsolatos hírszerzői szálak egyáltalán nem jelentik azt, hogy Tőkés Lászlót valamely titkosszolgálat irányította volna ellenállásában. Ő nem tudott a háttérben zajló titkosszolgálatok aktivitásáról.
Krónika
Székelyhon.ro

Könyvbemutatók a 25. évfordulón
Hihetetlen háttérinformációk a temesvári forradalomról!
A Makovecz Imre tervezte, épülő Új Ezredév Református Központban december 19-én, pénteken egyszerre nyolc olyan könyv bemutatóját tartották meg, a szerzők jelenlétében, amelyeknek tartalma közvetlenül vagy közvetve a temesvári forradalomhoz kötődik. A rendhagyó könyvbemutatón részt vett Tőkés László EP-képviselő, egykori temesvári lelkipásztor, a 25. évvel ezelőtti események kulcsfigurája.
Az eseményt Gazda István házigazda lelkipásztor rövid áhítattal vezette be, majd néhány szót szólt az épülő Református Központról, amely szintén a forradalom hatására és emlékjeleként épülhet meg. Az első bemutatott könyv, Szőczi Árpád magyar származású kanadai újságíró Temesvár − A romániai forradalom igaz története című kötet volt, amelynek kapcsán hihetetlen dolgokat tudtunk meg magától a szerzőtől. Szőczi Árpád, akinek annak idején kulcsszerepe volt a Panoráma műsorban sugárzott Tőkés-interjú megszületésében, Temesváron elmondta: idén novemberben magyar titkosszolgálati információk birtokába jutott, amelyek szerint miközben Tőkés Lászlót a Securitate követte, a magyar hírszerzők „vigyáztak rá”, természetesen az ő és a szekusok tudta nélkül. Ennél is hihetetlenebb, hogy a magyar katonai hírszerzés emberei lehallgatták a Securitate telefonbeszélgetéseit, amit a decemberi népfelkelés kirobbanása előtt Tőkés László védelmére használtak fel, a diktátor elmenekülése után pedig együttműködtek a román katonai hírszerzőkkel, és információkat szolgáltattak az ún. terroristákról. „Volt egy egyezségük Stănculescu tábornokkal, hogy ha valami történik Romániában, akkor a magyar hírszerzők segítik a román hadsereget” – mondta Szőczi Árpád, aki hozzátette: Stănculescu tábornok egyáltalán nem hajlandó vele szóba állni, az információk Németh Miklós egykori magyar miniszterelnöktől és magyar titkosszolgálati levéltárakból származnak. A Kanadában élő magyar származású újságíró ennél szenzációsabb dolgokat is mondott: a temesvári szegények temetőjének hullaházában 1989 decemberében megtalált holttestek közül néhányan magyar hírszerzők voltak! „A magyar titkosszolgálati iratok sok értékes és pontos információt tartalmaznak, a román CNSAS csak megcsonkított, manipulált információkat bocsát a kutatók rendelkezésére, és ezeknek legalább 40%-a fantázia, érdektelen információ” – mondta Szőczi Árpád, aki komoly kutatásokra és interjúkra alapozza könyvét. A kötet szerzője azt is elmondta: Tőkés László két alkalommal is közvetlen életveszélyben volt: először 1989. november 2-án, amikor késsel felfegyverzett álarcosok törtek rá és családjára, feltehetően a Securitate emberei, de az utolsó pillanatban meggondolták magukat, és mégsem végezték ki a lelkipásztort, elképzelhető hogy erre utasítást kaptak. 1989 szilveszterén ismét merénylet készült ellene, de ezt az akciót is leállították az utolsó pillanatban. Tőkés Lászlót magát is meglepték a tudta nélkül körülötte lezajlott, kémregénybe illő eseményekről szóló információk. Az egykori temesvári lelkipásztor is pontosított az 1989. decemberi eseményekkel kapcsolatban: december 15-én reggel 8–9 óra körül kezdett gyülekezni a tömeg a református parókia előtt, hogy tanúja legyen Tőkés László kilakoltatásának, így ez az időpont tekinthető a temesvári forradalom kezdetének. „Temesváron van 1989. december 16-a utca, de valójában egy nappal korábban kezdődött a népfelkelés” – mondta Tőkés László.
Antal János és Joel David Rev. Revolution című, angol nyelvű kötete, amelyben a szerzők Tőkés László szájába adják saját életének és a temesvári forradalomnak a történetét, szintén izgalmas és aktuális információkat tartalmaz, mert Szőczi Árpáddal is egyeztettek a szerzők. A frappáns angol cím szójátékon alapul, hiszen a lelkészek a rev. előtagot viselik a nevük előtt.
Nagy Attila Egy forradalom a média tükrében című könyve a romániai forradalomról szóló magyar nyelvű híradások gyűjteménye 1988–89-ből. A 25. évforduló alkalmából a szerző Temesvár − Románia Csillaga árnyékában című könyvét is bemutatták. Molnár Kálmán Szilágysági szabadító karácsony. Tövisháti emlékezések című kötetének harmadik kiadását mutatták be Temesváron, amelyet néhány írással kiegészített a szerző. Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium. I−III.és Borbély Zsolt Attila Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyed évszázada című könyvei nem közvetlenül a temesvári forradalomról szólnak, de szorosan kötődnek a romániai rendszerváltozáshoz. A könyvbemutatók alkalmából a temesvári származású Pintye Tamás mini kiállítás formájában mutatta be, hogyan siettek a zalaegerszegiek a kolozsváriak és a temesváriak segítségére közvetlenül a forradalom után.
Puskel Péter
Nyugati Jelen (Arad)

Huszonöt év: lángra lobbant a temesvári szikra
Öt nappal az 1989. évi temesvári megmozdulásokat kirobbantó események után Nicolae Ceauşescu visszatért Iránból. Temesváron a városközpontot a felkelők ellenőrizték, akik kezdték megszervezni magukat, megalakították a Román Demokratikus Frontot, a várost pedig szabad területnek nyilvánították.
Bukarest nem mozdul…
Nicolae Ceauşescu hazatérte után este televíziós beszédében a történteket Románia megcsonkítására, a szocializmus szétzúzására irányuló nemzetellenes, provokatív akciónak minősítette, amely mögött idegen hatalmak állnak. A nap folyamán egyébként tüntetések voltak Aradon, Kolozsvárott, Nagyváradon, Brassóban, Nagyszebenben, Besztercén, Konstancában és Buzăuban. A külföldi hírügynökségek értesülnek arról, hogy Tőkés László életben van, Temesvárról Menyőre szállították.
http://www.youtube.com/watch?v=YMKw7YHPaGo
Másnap, december 21-én reggel a bukaresti vezetőség – Pârcălăbescu, a Hazafias Gárda parancsnoka javaslatára – több ezer, botokkal felfegyverzett zsil-völgyi bányászt küldött vonatokon Temesvárra, azzal az indokkal, hogy a magyarok és a huligánok feldúlták Temesvárt, és meg kell fékezni őket. A Temesvárra érkező bányászok saját szemükkel győződtek meg az igazságról, és a felkelők mellé álltak, egy részük pedig el sem indult otthonról.
Ugyancsak december 21-én délelőttre, a hatalmában még mindig biztos Nicolae Ceauşescu népgyűlést hívott össze Bukarestbe, és a megjelent kb. 100 000 fős tömeg előtt elítélte a temesvári „vandálok” és „huligánok” cselekedeteit. A tömeg a beszéd első részében a szokásos kommunista jelszavakat skandálta, és úgy tűnt, a temesvári forradalmárok egymagukra maradnak. Amennyiben ugyanis a bukaresti tömegek nem álltak volna át a temesvári forradalmárok oldalára, akkor Ceauşescunak minden bizonnyal sikerült volna vérbe fojtania a forradalmat.
A diverzió
A forgatókönyv azonban nem a diktátor terve szerint alakult. Még máig sem tudni, minek a hatására bolydult meg az addig fegyelmezetten viselkedő tömeg. Szemtanúk szerint petárdarobbanás hallatszott, a hangszórók hirtelen zúgni kezdtek, a tömeg megrémült, a sorok megbomlottak. Nem tudni pontosan azt sem, ki követte el a diverziót, de a téren összegyűlt százezer ember hirtelen harciassá vált. A rendbontás nyomán az élő tévé-közvetítés mintegy három percig szünetelt.
Az ugyancsak megrémült Ceauşescu és felesége képtelen volt visszaszerezni az irányítást a tömeg felett, hiába „hallózott”, hiába szólította fel a tömeget, hogy „mindenki maradjon a helyén”, és fölöslegesen ígért havi, akkor pénzben mintegy 4 dollárnak megfelelő 100 lejes fizetést a munkásoknak. 
A szétszéledő tömeg egy része ellepte a környező utcákat, és antikommunista és Ceauşescu-ellenes jelszavakat kezdett kiabálni. A tüntetők végül ellepték a Piața Kogălniceanu, Piaţa Unirii, Piaţa Rosetti, és a Piaţa Romană közötti utcákat és tereket. Ceauşescu, a felesége, az RKP Politikai Végrehajtó Bizottságának tagjai a pártszékházban maradtak, és hozzáláttak a megtorlás megszervezéséhez.
Véres megtorlás
Egyre többen csatlakoztak a fegyvertelen tüntetőkhöz, akik farkasszemet néztek a katonasággal, a terrorelhárító egység (USLA) pajzsos tagjaival. Megjelentek a Securitate emberei is, a hatalom a helyszínre tankokat, csapatszállító járműveket vezényelt, a tűzoltók vízágyúval lőtték a tömeget.
Több tüntetőt halálos lövés ért, számos embert letartóztattak. Egy csapatszállító jármű az Intercontinental szálloda körzetében belehajtott a tömegbe. A tüntetőknek mindeközben sikerült barikádot építeniük a Dunărea étterem előtt – ez csaknem éjfélig kitartott, ekkor azonban egy harckocsi elsodorta. A heves tüzelés éjfél után alábbhagyott, a tömeg szétoszlott, de a tüntetők utáni hajtóvadászat hajnali 3-ig folytatódott. Hajnalban a tűzoltókocsik vízsugárral lemosták a véres utcákat.
Megmozdultak a munkások
Ceauşescu másnapra azt hitte, sikerült elejét venniük a bukaresti megmozdulásoknak, jóllehet testvére, Ilie Ceauşescu, a védelmi miniszter egyik helyettese figyelmeztette, hogy hatalmas tömegek közelednek a városközpont felé. Ceauşescu ekkor azt felelte, hogy a pekingi Tienanmen téren 1989-ben egy millió tüntető gyűlt össze, és azokat is elintézték a hatóságok. Reggel nyolc órára a párt Központi Bizottságának székházában tehát összehívták a párt politikai végrehajtó bizottságának az ülését.
Még aznap, december 22-én, a korareggeli órákban a peremkerületekben lévő iparvállalatokból és lakónegyedekből hatalmas tömegek indultak Bukarest központja felé, áttörték a rendfenntartó erők kordonjait (több katona átállt a felkelők oldalára), és a pártszékház körüli utcákban gyülekeztek, majd megtöltötték a központi teret is.
Fél tíz körül a kormány védelmi minisztere, Vasile Milea a hivatalos változatnak megfelelően öngyilkosságot követett el. A magyarázat szerint a tárcavezető árulást követett el és a felelősségre vonástól félve vetett véget életének. Nem hivatalos változat szerint maga Ceauşescu lőtte – lövette? – le, de erre sem derült mindmáig fény.
Ezt követően rendkívüli állapotot hirdettek az egész országban, megtiltották, de a rendeletnek a karhatalom már nem szerzett érvényt. 
A „jóbarát”
Ceauşescu Victor Atanasie Stănculescut – aki a diktátor családjának barátja volt – akarta honvédelmi miniszterré kinevezni, a ravaszságáról is nevezetes tábornok, azonban a szerepet nem vállalta el: ezt természetesen nem mondhatta meg Ceauşescunak, ezért egészséges lábát begipszeltette. Ceauşescu eszén azonban nem járt túl: a diktátor követelte, hogy jelenjen meg a pártszékházban, majd – szóbelileg – rábízta a Honvédelmi Minisztérium vezetését.
Victor Atanasie Stănculescu átvette az operatív irányítást, és az elkövetkező 2-3 órában színleg teljesítette a diktátor parancsait, de a háttérben olyan utasításokat adott, amelyek a spontán népi megmozdulást támogatták, majd a délelőtt folyamán, bizalmi emberein keresztül öt olyan parancsot adott ki, amelyek keresztülhúzták Ceauşescu terveit. Így például leállította a csapaterősítéseket, megtiltotta a lőfegyverek használatát (beleértve a figyelmeztető lövéseket is), és utasította a katonai egységek parancsnokait, hogy kezdjenek tárgyalásokat a tüntetőkkel. Egyben megszerezte a Securitate vezetője, Iulian Vlad tábornok, valamint a pártszékház védelmét ellátó V. igazgatóság parancsnokának támogatását is
Mivel a belügyminiszter, Tudor Postelnicu, helyettesével együtt folyamatosan a pártszékházban tartózkodott (és a tüntetések megkezdése után már nem is tudott onnan eltávozni), a belügyminisztérium erőinek gyakorlati irányítását is  Iulian Vlad valamint a helyi rendőrparancsnokok vették át, akik a helyzet ismeretében úgy döntöttek, nem alkalmaznak erőszakot.
A diktátorhoz hű Nicolae Eftimescu tábornok, a vezérkar főnökének első helyettese megpróbálta a közeli Köztársaság Palotától átcsoportosítani a páncélozott csapatszállító járműveket és harckocsikat a pártszékház bejáratához, hogy kimenekítsék onnan a legfelső vezetést, azonban a pártszékházban lévő katonai híradó alegység a parancsot nem továbbította, mert nem Stănculescutól jött.
A puccsba torkollt forradalom
Stănculescu tanácsára Nicolae Ceauşescu végül is úgy döntött, hogy helikopteren hagyja el a pártszékházat, és a hadsereg három titkos irányító bunkerének egyikébe utazik. Ekkor kíséretével együtt lifttel felment a pártszékház utolsó emeletére, onnan a tetőre, és 12:09-kor helikopterrel elhagyta az épületet. Elutazás előtt Elena Ceauşescu a „jó barátot”, Stănculescut kérte meg, viselje gondját a Ceauşescu-gyermekeknek…
A diktátor távozását követően a Palota téren ünnepi hangulat lett úrrá. A tüntetők betörték a pártszékház ablakait, az épületet védő fegyveresek, nem használták fegyvereiket, hanem civil ruhában elvegyültek a tömegben. A kinyitott bejárati ajtón egyre többen nyomultak be, és elkezdték kidobálni az ablakokon Ceauşescu írásait, portréit, a propagandaanyagokat, amelyeket a téren összegyűlt tömeg meggyújtott.
Stănculescu azt is parancsba adta, csakis a Honvédelmi Minisztérium által kiadott parancsokat kell teljesíteni.
Délután fél három körül a felkelők birtokába jutott televízió épületében megjelent Ion Iliescu, több tábornok – közöttük Nicolae Militaru, Mihai Chitac – kíséretében. Élő adásban, drámai hangon erősítették meg a régi rendszer bukásáról szóló híreket, és kérték a hadsereg és a lakosság támogatását. Közölték, hogy a Securitate megszűnt, és a belügyminisztérium egységei a honvédelmi minisztérium alárendeltségébe kerültek. Később Iliescu megjelent a pártszékház erkélyén is, ahonnan beszédet intézett a tömeghez.
A temesvári és a bukaresti forradalom ettől a pillanattól kezdve vált puccsá.
BT
maszol

A revízió réme
Ioan Talpeşnek hála, már biztosan nem fogunk hülyén meghalni. Románia egykori kémfőnöke ezúttal a forradalom kirobbanásának 25. évfordulója apropóján osztotta meg a rendszerváltó eseményekkel, azok hátterével kapcsolatos magvas, természetesen megbízható forrásból merített gondolatait.
Mi, a titkosszolgálati jelentésekbe és egyéb szigorúan bizalmas dokumentumokba betekintést nem nyert mezei polgárok eddig úgy tudtuk, hogy a temesvári református parókiáról indult népfelkelés spontán volt, és néhány nap leforgása alatt terjedt át az ország többi vidékére az embereknek a népnyúzó kommunista diktatúrával szembeni elégedetlenségétől hajtva.
Ehhez képest a külügyi hírszerzés volt parancsnoka alaposan kiábrándít mindenkit, aki elvetette a kül- és belföldi titkosszolgálatok aknamunkájáról, a forradalom előre megírt forgatókönyvéről szóló összeesküvés-elméleteket. Főleg bennünket, magyarokat, hiszen szerinte néhány nyugati nagyhatalommal – köztük Hollandiával és Franciaországgal – karöltve Magyarország munkálkodott leginkább a Ceauşescu-rezsim megdöntése érdekében.
És mondani sem kell, Budapestet Erdély visszaszerzésének szándéka fűtötte még a marosvásárhelyi fekete március idején is, hiszen a volt kémfőnök szerint az akkori események „kiprovokálása” is ezt a célt szolgálta.
Badarság lenne azt hinni, hogy a rendszerváltást passzívan figyelték a környező országok és a nagyhatalmak titkosszolgálatai. Tény, hogy valamennyiüknek érdekében állt a Kárpátok őrült „géniuszának” elmozdítása, nemrég pedig kiderült: a magyar vezetés már 1988 óta együttműködött Victor Athanasie Stănculescu tábornokkal arról, hogy együttműködnek, ha zavargások törnek ki Romániában.
Viszont mindebből csak azok képesek azt a következtetést levonni, hogy Budapestet a határrevízió sarkallta, akik számára az ország területi épsége és szuverenitása elleni támadással egyenértékű az alapvető emberi és kisebbségi jogok szavatolásának követelése.
És sajnos nem lehetnek illúzióink. Jelképeink üldözése, a Himnusz eléneklésének büntetése is arról árulkodik: Talpeşen kívül nagyon sokan vannak még, akik egyenlőségjelet tesznek a magyar közösség jogos igényei és az elszakadási törekvések közé.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Kormány alakulhatna a bebörtönzött volt miniszterekből
Akár két kormányt is össze lehetne állítani azokból a volt miniszterekből, akik jelenleg börtönbüntetésüket töltik vagy bűnvádi eljárás zajlik ellenük korrupció miatt. Az ügyészek által „javasolt” és a bírák által „jóváhagyott” kormánynak lenne miniszterelnöke, miniszterelnök-helyettese, néhány tárca esetében pedig akár több miniszterjelöltje is.
Tizenhárman rács mögött
Az utóbbi években az igazságszolgáltatás 13 volt minisztert küldött börtönbe korrupció vádjával. „Árnyékkormányuk” nemzeti egységkormány lenne, hiszen különböző pártok színeiben, különféle kormányok tagjai voltak.
E kormány miniszterelnöke természetesen Adrian Năstase lenne, aki ezt a tisztséget 2000 és 2004 között amúgy is betöltötte. A politikust feltételesen szabadlábra helyezték, a „Minőség Trófeája” és a „Zambaccian-dossszié” miatt két alkalommal is börtönben ült. Adrian Năstase egyébként korábban külügyminiszter is volt, így akár ezt a tárcát is betölthetné, ha mondjuk újabb rács mögé kerülő kormányfő áhítozna a miniszterelnöki székre.
Miniszterelnök-helyettes George Copos lenne, aki rövid ideig, 2004 és 2006 között ellátta már ezt a tisztséget. A politikus-üzletemberre két büntetést is kiszabtak: a labdarúgók átigazolásának ügyében 4 évet és nyolc hónapot, a „lottó 1” dossziéban pedig 4 évet kapott.
„Megduplázott tárcavezetők”
Mezőgazdasági tárcavezető nyilván a korábbi mezőgazdasági miniszter, Ioan Avram Mureşan lenne, aki a volt miniszterek közül a legnagyobb büntetést kapta: hét évet pénzalapok eltérítéséért, de további három évre ítélték a „kenőmájas” dosszié kapcsán is. Igaz, a kétes rekordon Sorin Pantiş egykori távközlési miniszterrel osztozik, akit szintén hét évre ítéltek az Élelmiszeripari Kutatóintézet privatizálásáért. Decebal Traian Remeş volt pénzügyminisztert a „kenőmájas” dossziéban ítélték három évre – ő már letöltötte büntetését.
A bebörtönzött miniszterek „árnyékkormányában” a közlekedési tárca esetében nagy a tolongás. A tisztséget elfoglalhatná ugyanis a szociáldemokrata Miron Mitrea, akit anyja lakásának csúszópénzzel történő felújítása miatt ítéltek a napokban öt év szabadságvesztésre. De a tárcára pályázhat a liberáis Relu Fenechiu is, aki a „transzformátorok” ügyében kapott öt évet.
A védelmi tárca élén két miniszter is állhatna. Az egyik Victor Babiuc, akit két év börtönre ítéltek a korábban általa vezetett védelmi minisztérium és Gigi Becali üzletember telekcseréje miatt. Victor-Atanasie Stănculescu lenne a másik miniszterjelölt. A tábornok már 6 évet letöltött az 1989. decemberi eseményekben bejátszott szerepe miatt kiszabott 15 évből.
Az ifjúsági és sportminiszter tisztségét elfoglaló Monica Iacob Ridzi börtönéveit tekintve is igen „fiatal”, hiszen csak néhány napja kezdte el letölteni öt éves büntetését, amelyet a május 2-i ifjúsági nap megszerzése során elkövetett pénzügyi manővereként róttak ki rá.
Házi őrizet, bírósági felügyelet
Az „árnyékkormánynak” tagja lehet majd a pillanatnyilag házi őrizetben lévő Elena Udrea, korábbi idegenforgalmi miniszter, akit a neves román ökölvívó, Lucian Bute bukaresti gálája és az úgynevezett Microsoft-dossziéban vádolnak több bűncselekménnyel is. A Bute-ügyben folyik eljárás a II. Boc-kormány gazdasági minisztere, Ion Ariton ellen is.
A négy Ponta-kormány közül háromban miniszterelnök-helyettesi és regionális fejlesztési miniszteri tisztséget betöltő Liviu Dragneát a Traian Băsescu volt államfő felfüggesztése kapcsán megszervezett, 2012. évi népszavazás során elkövetetett törvényszegésekkel gyanúsítják.
A volt gazdasági minisztert, Adriean Videanut szervezett bűnözőcsoport megszervezésével, hűtlen kezeléssel és sikkasztással vádolják a Romgaz-Interagro dossziéban, az „Alina Bica dossziéban” pedig ugyancsak hűtlen kezelés vádjával bírósági felügyelet alatt áll.
Dan Șova ellen bűnvádi eljárás folyik saját ügyvédi irodája és a turceni-i és rovinari-i energetikai komplexumokkal megkötött szerződések miatt. A volt fejlesztési programokkal foglalkozó megbízott minisztert, illetve közlekedési minisztert többrendbeli hűtlen kezeléssel vádolják.
„Végzetes” tárcák
Cristian David, a Tăriceanu-kormány belügyminisztere megvesztegetés miatt előzetes letartóztatásban van, Ecaterina Andronescut, korábbi oktatási minisztert hűtlen kezeléssel, megvesztegetéssel, befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolják a Microsoft-dodossziéban.
Valeriu Vreme volt távközlési tárcavezetőt, ugyancsak a Microsoft-dossziéban hűtlen kezeléssel, egykori minisztertársát, a szintén a távközléssel foglalkozó Adriana Ţicăut hűtlen kezeléssel, befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolják, ugyanebben a dossziében. Az egykor ugyancsak a távközlési tárca élén álló Gabriel Sandut megvesztegetéssel és pénzmosással vádolják, pillanatnyilag házi őrizetben van. Ő ugyancsak a Microsoft-dosszié „áldozata”, akárcsak a szintén volt távközlési tárcavezető, Dan Nica, Daniel Funeriu volt oktatási tárcavezető illetve a szintén az oktatást vezető Alexandru, Athanasiu valamint Mihai Tănăsescu volt pénzügyminiszter.
Bogdán Tibor
maszol.ro

Ambrus Attila: Lopakodó a célkeresztben
Lopakodva érkezett: az Önök engedélyével utolsóként a listán. Settenkedve távozott. Most látom csak, hogy immár hét éve. Közel két évtizedig tartott eredeti demokrataként a politikai karrierje, noha szíve és elhívatása szerint legszívesebben neokommunistaként vezette volna (félre) az országot. Szimpatikus hatvanasként tűnt fel 1989 decemberének forró napjaiban a szabad román televízió képernyőjén. Felvilágosult gorbacsovistának tűnt, hallhattak is valamit a forradalmárok arról, hogy ő a Mihail Szergejevics által kiszemelt Ceauşescu-utód, így nem is volt kérdés, hogy Ion Iliescu legyen a Nemzeti Megmentési Front, s később az ország elnöke. Nicolae Ceauşescu konvencionális öltönye, nyakkendője és sapkája helyett egyszerű pulóvert hordott, ami kihangsúlyozta értelmiségi státuszát. Ezen még az sem rontott, hogy ugyanúgy gesztikulált, mint a Kárpátok Géniusza, s testbeszédét elemezve ma már megállapíthatjuk, éppolyan diktatórikus jellem, mint elődje, korábbi harcostársa volt. Ma már határozottan cáfolja, hogy a 25 évvel ezelőtti forradalom egyfajta peresztrojka-kísérlet lett volna. Alighanem igaza van. Mert sem Ion Iliescu világképe, demokratikus elkötelezettsége nem mérhető Mihail Szergejevics Gorbacsovéhoz, sem az 1989-es események hatása a társadalomra nem hasonlítható ahhoz a rianáshoz, amelyet a peresztrojka a kelet-európai térségben okozott. Forradalom kezdődött Temesváron, forradalom volt Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Brassóban, forradalomnak indult Bukarestben, ami aztán nem hozott igazi rendszerváltást. Hogy miért nem, annak Ion Iliescu lenne a megmondhatója. A sokak által nulladik évnek tartott 1990-es esztendő első hónapjaiban ugyanis fölöttébb furcsa, máig fel nem tárt események történtek. Amelyekhez Iliescunak feltétlenül köze volt. Úgy tűntek el egyik napról a másikra a volt pártaktivisták, a Szekuritáté emberei, hogy a Román Kommunista Pártot és a Szekuritátét feloszlatták. Eltűntek a szemünk elől, de a színfalak mögött ugyancsak dolgoztak. Volt, aki hatalmas vagyonát alapozta meg sikkasztással, mások az osztályharc és a román–magyar konfliktus felélesztésén munkálkodtak. Mit számított, hogy nincsenek is társadalmi osztályok, csak egy elszegényedett néptömeg várta a csodát, akinek semmije nem volt, legfennebb csak nemzeti büszkesége... Ion Iliescu ördögi szerepét mi, magyarok már 1990 márciusában megtapasztalhattuk. Noha megtehette volna, nem akadályozta meg az etnikai konfliktus kirobbanását, az utcai harcokat, s később is erősítette azt a hivatalos verziót, hogy a fekete márciusért kizárólag magyarokat és cigányokat lehet és kell elítélni. A konspirációk nagymestereként Iliescu így legitimálta a Román Hírszerző Szolgálat létrejöttét, noha a titkosszolgálatok működése egy demokratikus országban egészen természetes. Ez lehetett az a pillanat, amikor a Szekuritáté embereit előre elfogadott egyezség szerint át lehetett menteni az új szolgálatba. Lehet. Soha nem fogjuk megtudni, mert Ion Iliescunak minden bizonnyal soha nem kell választ adnia arra, mi történt az eredeti román demokrácia nulladik évének első felében. Arra van esély, hogy a forradalomtól eltelt időszakban elkövetett iliescui kompromisszumok és tévedések miatt, sőt, számos jel szerint maga Iliescu által kiprovokált bányászjárás miértjére és hogyanjára választ kapjunk. A bűnvádi dosszié újratárgyalásáról döntött a Legfelsőbb Bíróság. A gyanúsítottak közt, Ion Iliescu mellett, ott találjuk Virgil Măgureanut, a Román Hírszerző Szolgálat alapító elnökét, Victor Atanasie Stănculescut és Mihai Chiţac tábornokokat. Azokat, akiknek nem csupán a bányászjárásban, hanem a román demokrácia kisiklatásában is szerepük lehetett. Akik miatt ma ott tartunk, ahol: mindent átsző a korrupció, a titkosszolgálatokkal kapcsolatosan felmerült a gyanú – a volt államelnök bizalmasa állítja –, hogy beavatkoznak a politikai életbe, a volt kommunista aktivisták töltenek be vezető állásokat. (Románia az egyetlen kelet-európai uniós állam, ahol a lusztrációs törvényt, a temesvári kiáltvány 8. pontját soha nem emelték törvényerőre.) Ott tartunk, hogy az erdélyi magyarság elmúlt huszonöt éves történetének akár azt a címet is adhatnánk: A gyógyszertártól a gyógyszerészeti egyetemig. Mert egy gyógyszertár magyar felirata indította el a magyarfóbiát, ma pedig a MOGYE ügye borzolja a kedélyeket... Ion Iliescu felelősségre vonása a bányászjárásban játszott szerepéért alaposan megkésett. Nem okozhat senkinek elégtételt egy aggastyán bebörtönzése. Annak a bizonyítása azonban, hogy Iliescu miatt Románia rossz úton indult el és rossz úton jár, hogy a politikai újratervezés elkerülhetetlen, szükséges.
maszol.ro

Kincses Előd: Király Károly 85 éves
A Szovjetunió által kommunista rendszerbe kényszerített országokban tudtom szerint a vezető pártfunkcik csak abban az esetben szálltak szembe a párttal, ha már kikerültek a hatalomból. Király Károly viszont hatalma csúcsán, Kovászna megyei első titkárként és az Államtanács befolyásos tagjaként fordult szembe a rettegett diktátorral. Két okból tette ezt: elfogadhatatlannak tartotta Nicolae Ceauşescu egyre barátságtalanabb, beolvasztó nemzetiségi politikáját és diktatórikus döntéshozatalát.
Pacepa tábornok leírta a Vörös horizontokban, hogy Ceauşescu kiadta a parancsot, Királyt el kell tenni a láb alól. Életét az mentette meg, hogy Washingtonban közzétették tiltakozó memorandumát, és így nemzetközi ismertségre tett szert. Ennek következtében a diktátor visszavonta a gyilkos parancsot. Király küzdelme, a Szabad Európa Rádió által ismertetett beadványai sokunk számára lelki muníciót adtak a diktatúra legsötétebb időszakában.
Király kikezdhetetlen tekintélyének következtében nemcsak a magyarok, hanem a románok is természetesnek tartották, hogy a diktátor házaspár elmenekülése után ő legyen Maros megye első számú vezetője. 1989. december 22-én délelőtt a tüntető tömegnek bejelentette, hogy létrehozta a Frăţia-Testvériség fórumot. (Jellemző, hogy azt a cikkemet, amelyben ismertettem a közös román–magyar fórum létrejöttét, és hogy csatlakoztunk a hatalomba kerülő Nemzeti Megmentési Fronthoz, már 1989. december 26-án sem volt hajlandó közölni a bukaresti Adevărul, a „volt” kommunista pártlaputód.) Ma már Ioan Scrieciu tábornoktól, aki az NMF Maros megyei tanácsa első alelnöki tisztségét töltötte be, tudjuk azt, hogy Király Károly Maros megyei elnök bukaresti „felfelé buktatásában” az is közrejátszott, hogy így akarták őt kivonni a marosvásárhelyi, Maros megyei magyarság jogszerző küzdelméből, hiszen országos alelnökként állandóan Bukarestben kellett tartózkodnia. Az volt vele a gond, mondta Scrieciu, hogy a forradalom vezetője megváltozott, és a magyarság jogaiért kezdett küzdeni, „izgatni”. Ezért hozták meg Iliescu elnökkel közösen az eltávolítási döntést. Fontosnak tartom felidézni, hogy a hatalmat megragadó Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front január 7-ei nyilatkozatában még azt állította, hogy „határozottan elítéli az előző, diktatórikus rendszernek a nemzeti kisebbségekkel szemben folytatott politikáját és ünnepélyesen kinyilvánítja: valóra váltja és garantálja az egyéni és kollektív nemzetiségi jogokat. Következőképpen az NMF szükségesnek véli:
1. Az ország új alkotmánya ismerje el és garantálja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait és szabadságjogait.
2. Ki kell dolgozni és meg kell szavazni az alkotmány előírásait, konkrét formában kifejtve a nemzeti kisebbségi törvényt. E törvénynek a parlament által való elfogadása történjék meg az új alkotmány életbelépésétől számított hat hónapon belül.
3. A törvényes előírásoknak megfelelően biztosítani kell a kisebbségek alapvető jogainak gyakorlásához szükséges intézményrendszer létrehozását, s ezáltal az anyanyelv szabad használatát, a nemzeti kultúra ápolását, a nemzeti identitás megőrzését. E célból Nemzetiségügyi Minisztérium is létrehozandó.” stb.
Elmondhatjuk, ez a program is írott malaszt maradt, akárcsak az 1918. december elsejei gyulafehérvári nyilatkozat.
Király Károly Nyílt kártyákkal című visszaemlékezéseiben is leírta és nekem is elmondta, hogy az eredeti szövegtervezetben szerepelt az autonómiához való jogunk. A szöveg véglegesítésekor Ion Iliescu azzal érvelt, hogy ezt óvatosságból ki kellene hagyni. Király határozottan ellenezte a fogalom törlését, de Domokos Géza, az RMDSZ akkor még ideiglenes vezetője közbeszólt, hogy szerinte is jobb lesz törölni a nemzetiségi programból az autonómiát. Iliescu Domokos baklövését azonnal kihasználta, és kijelentette, ha Domokosnak ez a véleménye, akkor törli az autonómiát a Nemzeti Megmentési Front programjából. Pedig ha ez akkor bennmarad, az autonómia gondolatát idejében megismeri/megszokja a román közvélemény, és ma egészen másként állhatna a szülőföldünkön magyarként való megmaradásunkat biztosító autonómiánk ügye. Király Károly visszaemlékezését Demény Lajos történész is alátámasztja.
Nem akarom megkerülni azt a tényt, hogy vannak, akik kifogásolják, hogy Király Károly és Ion Iliescu 1990. március 20-án nem utaztak le Marosvásárhelyre azért, hogy megakadályozzák az etnikai összecsapást.
Engem Székelyudvahelyről azzal hívtak haza Marosvásárhelye, hogy a főtéren tüntető magyarok kérésére Ion Iliescu és Király Károly ideutazik, és okvetlenül velem is tárgyalni akarnak. Ahogy hazaérkeztem, én is felhívtam Ion Iliescu elnököt, és kértem, jöjjön Marosvásárhelyre, ahol nagyon veszélyes a helyzet, az etnikai csoportok közötti összecsapásokra kerülhet sor. Hangsúlyoztam, hogy a március 19-ei, Sütő András súlyos sérülését okozó román randalírozás nem használt az ország hírnevének. Ajánlatos lenne elkerülni az ilyen incidensek megismétlődését. Iliescu azt válaszolta, hogy amikor ilyen feszült a légkör, nem utazhatnak Marosvásárhelyre. A mai eszemmel azt gondolom, hogy Iliescu és Király részére kockázatos lett volna a marosvásárhelyi leutazás, mert ha az államelnök és alelnöke nem tudták volna lecsitítani, hazaküldeni a felbőszített tömeget, akkor politikailag lenullázódtak volna! Az ideiglenes elnök feladata az lett volna, hogy adassa ki a parancsot Victor Stănculescu hadügyminiszterrel és Mihai Chiţac belügyminiszterrel, akadályozzák meg a Görgény-völgyiek, tordaiak stb. Marosvásárhelyre való szervezett beszállítását. Ion Iliescu és az őt hatalomba segítő/tartó securitatés társaság viszont úgy döntött, a magyar kártya kijátszása a siker kulcsa. Számításuk helyességét a néhány hónappal később sorra kerülő parlamenti választások eredménye sajnálatos módon, de igazolta.
A magyar kártyát napjainkban Victor Ponta próbálja kijátszani. Reméljük, nem lesz oly sikeres, mint Ion Iliescu.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bővül a vádlottlista
Petre Roman volt miniszterelnök és Gheorghe Dobre volt közlekedési miniszter szerepét is vizsgálja a legfelsőbb ügyészség az 1990. június 13–15-ei bányászjárásban, amikor a Zsil-völgyi vájárok brutálisan bántalmazták a Ion Iliescu akkori elnök ellen tüntető ellenzékieket, diákokat.
Behívatták Miron Cozma egykori bányászvezért is, aki egy későbbi bányászjárásért már ült börtönben; kihallgatása után azt nyilatkozta, hogy ő is gyanúsított „a többiekkel együtt”, de inkább áldozatnak tekinti magát, az igazi bűnösöket „a hadsereg, a belügy és a szolgálatok” között kell keresni. Arra a kérdésre, hogy miért mentek Bukarestbe a bányászok, és kiknek mondott köszönetet Ion Iliescu, Cozma azt mondta, hogy az igazság kiderül a nyomozás végén, és miután az ügyet letárgyalja a fellebbviteli bíróság. A bányászvezér szerint a fő vétkes Ion Iliescu, de bűnrészes Petre Roman, Gelu Voican Voiculescu, az ügyeletes ezredesek, Cornel Burlec volt bányászati miniszter és Nicolae Cămărăşescu, a Securitate volt tisztje. Cozma azt állítja, hogy a bányászjáráskor őt erővel hozták Bukarestbe, és meg is verték a bányászok, ő pedig megmentette a népszerű Egyetem téri diákvezér, Marian Munteanu életét.
A legfelső bíróság idén márciusban járult hozzá ahhoz, hogy az el nem évülő bűncselekmények – emberiesség elleni bűntettek és szándékos emberölés – esetében a legfőbb ügyészség újranyissa a korábban vádemelés nélkül lezárt bányászjárás aktáit. Szerdán Ion Iliescu volt államelnököt, Virgil Măgureanu volt hírszerző főnököt és Victor Atanasie Stănculescu volt védelmi minisztert hallgatták ki gyanúsítottként. Az ügyészség tegnapi közlése szerint Petre Roman, Stănculescu tábornok és Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes esetében Klaus Johannis állmelnöknek kell engedélyeznie a bűnvádi eljárás elindítását, ezt már kérték is tőle. Gheorghe Dobre 1990-ben az államvasutak craiovai kirendeltségének igazgatója volt, és azért hallgatták ki, mert a bányászok vonattal utaztak Bukarestbe. A 25 éves késéssel kezdődő igazságszolgáltatási eljárásban több más gyanúsított is van.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elkezdődhet volt kormánytagok ellen a kivizsgálás
Katonai ügyészek szerint Iliescu hozatta a bányászokat
Elkezdődhet a bűnvádi eljárás három volt kormánytag, közöttük Petre Roman egykori miniszterelnök ellen, miután Klaus Johannis elnök jóváhagyta a legfőbb ügyész erre vonatkozó kérését.
A legfőbb ügyész csütörtökön fordult az elnökhöz, hogy engedélyezze Petre Roman, Victor Atanasie Stănculescu volt védelmi miniszter és Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes ellen a bűnvádi eljárást. Az elnöki hivatal keddi közleménye szerint Johannis ezt megtette.
Szabadság (Kolozsvár)

A SRI volt tábornoka cáfolja, hogy Ceauşescu rakétákat akart bevetni Magyarország ellen
Románia egykori védelmi minisztere és egy volt titkosszolgálati tábornok cáfolja, hogy Nicolae Ceauşescu 1989 nyarán a paksi atomerőmű elleni rakétatámadást készített volna elő, ahogyan azt Szőczi Árpád újságíró Temesvár - A romániai forradalom kitörésének valódi története című könyvében leírta.
Az Adevarul című lap mai számában Victor Atanasie Stanculescu volt védelmi miniszter és Aurel Rogojan, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt tábornoka reagált a könyvben leírt állításokra.
Szőczi Árpád kanadai születésű magyar újságíró - aki maga is szerepet játszott annak a diktatúrát bíráló interjúnak a megszervezésében és külföldre csempészésében, amelyet Tőkés László akkori temesvári református lelkész adott 1989 elején egy kanadai tévéstábnak - a budapesti történeti levéltárban bukkant egy olyan magyar hírszerzői jelentésre, amely arról szólt, hogy Nicolae Ceausescu 1989 nyarán hét rakétát telepített a Kolozsvár melletti szászfenesi (Floresti) katonai egységbe, amelyeket a paksi atomerőműre állíttatott rá. A rakétákat állítólag arab közvetítéssel Kínából vásárolta, ugyanis attól tartott, hogy a magyarországi reformok Romániába is eljutnak, és őt is elsodorják.
Az újságírónak Németh Miklós akkori magyar miniszterelnök is megerősítette az információt. A volt magyar kormányfő arról is tájékoztatta, hogy a fenyegetés hatására Magyarország az Egyesült Államokból és Japánból szerzett be rakétavédelmi rendszert.
Az Adevarulnak nyilatkozó Stanculescu - akit a történészek a Ceausescu-diktatúra megbuktatása egyik kulcsfigurájának tartanak - cáfolta, hogy Szászfenesre Magyarországot fenyegető rakétákat telepítettek volna. Romániának csak a moldvai Tecuciban voltak 300 kilométeres hatótávolságú, déli célpontok felé irányított orosz gyártmányú rakétái, Szászfenesen csak 17 kilométeres hatótávolságú légvédelmi lövegek voltak - magyarázta.
"Érdekes, okos emberként ismertem meg Németh Miklóst. 1989 decemberében Magyarország miniszterelnöke felajánlotta segítségét Romániának. Kérdezte, hogy szükségünk van-e vérkészítményekre, de azt mondtam neki, boldogulunk egyedül is. Csak azért mondták rólunk, hogy barátok vagyunk, mert a Balatonon nyaraltam. Sosem állt fenn annak a veszélye, hogy háború törjön ki Románia és Magyarország között" - idézte a volt védelmi minisztert az Adevarul.
Aurel Rogojan titkosszolgálati tábornok szerint a Szőczi Árpád által megtalált magyar titkosszolgálati jelentést egy a bukaresti nagykövetségen dolgozó tiszt juttathatta Magyarországra ellenőrizhetetlen híresztelések alapján.
"Olyasmi csak az országot lejáratni akaró (Amerikába menekült volt Securitate-vezető) Pacepa tábornok fejében fordulhatott meg, hogy Romániába arabok szállítottak fegyvereket, és semmi szükségünk nem volt kínai fegyverekre, akkoriban talán nekik lett volna szükségük a mieinkre" - mondta Rogojan az Adevarulnak. (mti, adevarul) .
Transindex.ro

Meghalt az 1989-es temesvári sortüzekért elítélt volt tábornok
Meghalt Victor Atanasie Staculescu volt tábornok, akit az 1989-es temesvári vérengzésért 15 éves börtönbüntetésre ítéltek, ám akinek a történészek és Ion Iliescu volt román államfő kulcsszerepet tulajdonítanak a Ceausescu-diktatúra megdöntésében – közölte hétfőn a bukaresti sajtó.
A két éve feltételesen szabadlábra helyezett Stanculescut 88 éves korában egy bukaresti „luxus-öregotthonban" érte a halál, ahova azt követően helyezte el családja, hogy június elején agyvérzést szenvedett – írta a Hotnews.ro hírportál, hozzátéve, hogy a volt védelmi miniszter összesen öt évet töltött le büntetéséből.
A temesvári népfelkelés idején – amely a kommunista rezsimet nyíltan bíráló Tőkés László lelkész melletti szolidaritástüntetésből bontakozott ki – 1989. december 17-20. között 72 embert lőttek le a román fegyveres erők, a sortüzekben 253-an sebesültek meg. A vérengzésért évekkel később, a jobboldali kormányzatok idején indult perekben a Ceausecu által 1989-ben Temesvárra vezényelt, a megtorlást irányító Stanculescut és Mihai Chitac tábornokot vonták felelősségre. Stanculescu utolsó, jogerős ítélete csaknem két évtizeddel az események után, 2008-ban született meg.
A diktátor bukása után hatalomra került, Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front (FSN) kormányában Stanculescu és Chitac is még miniszteri megbízatást kapott a Ceausescu megbuktatásában és a hadsereg „átállásában" játszott forradalmi szerepéért.
Stanculescu halálhíréről értesülve, hétfői blogbejegyzésében Iliescu azt írta: a történelmi sorsfordulón hozott döntéseivel a volt tábornok hozzájárult a forradalom győzelméhez, és ahhoz, hogy Románia megszabaduljon az önkényuralomtól és visszatérjen a demokráciához.
Stanculescut 2014-ben kiengedték a börtönből, mert letöltötte büntetése egyharmadát, és Romániában a 60 évnél idősebb rabok jó magaviselet esetén feltételesen szabadlábra helyezhetők. A legfőbb ügyészségnél egyébként tavaly újabb bűnvádi eljárás kezdődött ellene, amikor az államfő jóváhagyta az 1990-es Petre Roman vezette kormány több tagjának elszámoltatását az 1990-es júniusi „bányászjárásért", amikor Zsil-völgyi bányászok dúlták fel a román fővárost, hogy „megvédjék" Ion Iliescu akkori államfő hatalmát az ellene tüntetőktől.
Erdély.ma

Tőkés Temesváron: az eltévelyedés állapotában vagyunk
A bibliai pusztai vándorláshoz hasonlította Tőkés László a romániai forradalom kirobbanásának 27. évfordulóján tartott temesvári pódiumbeszélgetésen az erdélyi magyarság útkeresését.
„Elindultunk az ígéret földje felé. 27 év telt el a 40 évi vándorlásból. Most az eltévelyedés állapotában vagyunk” – fogalmazott az egykori temesvári lelkész, akinek a kommunista rendszerrel szembeni ellenállása vezetett el 1989 decemberében a Ceaușescu-diktatúra bukásához.
Tőkés László sajnálatosnak nevezte, hogy 27 évvel ezelőtt nem sikerült gyors és egyenes úton elindulni a közösség céljai felé. „Kár, hogy nem tudtuk kamatoztatni Románia szempontjából is, magyar szempontból is azt az óriási politikai tőkét, amit Temesvár jelentett. (...) Ezzel a politikai tőkével az autonómia ügyét is elő lehetett volna mozdítani” – állapította meg Tőkés László a temesvári Új Ezredév Református Központban tartott péntek esti pódiumbeszélgetésen.
Hozzátette, felemás érzésekkel jön Temesvárra a forradalmi évfordulóra, mert azt tapasztalja, hogy a Securitate túlélte a rendszerváltozást. A forradalomban betöltött szerepéért kapott Románia Csillaga érdemrend megvonása mögött is az egykori kommunista politikai rendőrség erőit sejtette. „Magyarországon a kádári ellenforradalom a forradalmat kiáltotta ki ellenforradalomnak. Átpozicionálták magukat. Nagyjából itt is ugyanez ment végbe az átrendeződéskor, csak itt nem fojtották vérbe a forradalmat, hanem az élére álltak, és kikiáltották magukat forradalmároknak" – fogalmazta meg 1989-es látleletét Tőkés László.
Egykori harcostársa, Borbély Imre volt parlamenti képviselő, a beszélgetés másik meghívottja úgy vélte, Romániában mintegy 15 éve a történelem átírása zajlik, melynek az a célja, hogy feledtessék az 1989-es temesvári események magyar komponensét és Tőkés László szerepét. Arra emlékeztetett, hogy a kommunista diktatúra idején „nem lehetett csak úgy besétálni" Romániába. „Ha idegen ágensek jöttek, ahogy ma sokan állítják, valakinek parancsot kellett adnia a beengedésükre" – vélte Tőkés László egykori stratégája.
Borbély Imre szerint a Tőkés László ellenállásából kibontakozott temesvári népfelkelés és az ezzel szembeni fegyveres fellépés érlelte meg a Temesvárra rendet teremteni küldött Victor Athanasie Stanculescu tábornokban azt a meggyőződést, hogy innen már nincs visszaút. Ezért Stanculescu begipszelt lábbal visszatért Bukarestbe, és megszervezte azt az államcsínyt, amely „Moszkva kiválasztottját: Ion Iliescut emelte pajzsra".
Úgy vélte, hogy a puccsisták a televízióban közvetített, terroristákra vonatkozó álhírekkel teremtették meg a forradalmi hangulatot, és sulykolták a köztudatba Iliescu forradalmi szerepét. Borbély Imre szerint az államcsíny kitervelőinek szükségük volt Tőkés Lászlóra a puccs külföldi legitimációjához. A volt képviselő úgy látta, hogy 1989-ben esély lett volna a magyar autonómia elfogadtatására, de a magyarság önszerveződésében az autonómiától rettegő Domokos Géza nézetei érvényesültek. Borbély Imre szerint a vasárnap tartott romániai választásokon kirajzolódott erőviszonyok beláthatatlan időre tartják továbbra is „tetszhalott állapotban" a magyar autonómiatörekvéseket. A beszélgetést moderáló Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke kijelentette: 27 évvel a forradalom után „a rágalmazás és a történelemhamisítás szabadsága" valósult meg Romániában, a szabad szólásért pedig továbbra is büntetés jár. A politikus a Tőkés Lászlótól megvont román állami kitüntetésre utalt.
Temesváron – az Agerpres hírügynökség jelentése szerint – bekiabálásoktól volt hangos a városi önkormányzatnak az évforduló alkalmából tartott pénteki ünnepi ülése. Egykori forradalmárok egy csoportja azt kifogásolta, hogy a forradalomban való részvételük okán olyan személyek is temesvári díszpolgári címet kaptak, akik 1989 előtt együttműködtek a Securitatéval.
MTI Erdély.ma

Bűnvádi eljárást indítottak Ion Iliescu volt román államfő ellen az 1990-es bányászjárás ügyében
Emberiesség elleni bűncselekmény gyanújával bűnvádi eljárást indított a román katonai ügyészség Ion Iliescu volt román államfő, valamint az akkori kormány több tagja ellen az 1990 júniusában történt úgynevezett bányászjárás ügyében – jelentette be pénteken a vádhatóság.
    Az ügyészség azzal gyanúsítja Iliescut és társait, hogy állami karhatalmi szervek segítségével erőszakosan feloszlatták a bukaresti Egyetem téren az akkori hatalom ellen tüntető polgári lakosságot, majd Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat. Ez utóbbiak betörtek az ellenzéki pártok székházaiba, ott mindent szétzúztak, az utcán pedig brutálisan bántalmaztak számos polgári lakost, egyetemistát, akikről feltételezték, hogy az ellenzéki pártok szimpatizánsai lehetnek.     A vádhatóság szerint Iliescuék a hadsereg, a belügyminisztériumi és titkosszolgálati alkalmazottak bevetésével, majd a bányászok és más munkások Bukarestbe szállításával felelősek a tüntető polgári lakosság ellen irányuló atrocitásokért. Az akkori véres események nyomán négyen vesztették életüket, és mintegy 1300-an megsérültek – olvasható a katonai ügyészség közleményében.     Iliescu akkor az úgynevezett Ideiglenes Nemzeti Egységtanácsnak volt az elnöke, amely az 1989-es forradalom után irányította az országot. Szintén bűnvádi eljárás indult Petre Roman akkori miniszterelnök, Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes és Victor Atanasie Stanculescu volt védelmi miniszter ellen. Ez utóbbi az idén júniusban elhunyt.     A közlemény szerint a gyanúsítottak ellen vizsgálat indul több mint 1200 ember politikai okok miatti illegális fogva tartása miatt is, a tüntetőket ugyanis őrizetbe vették, és jogszerű eljárás nélkül bezárva tartották, majd elengedték őket. Az ügyben eljárás indult több tábornok és bányász szakszervezeti vezér, közöttük Miron Cozma ellen is. Ez utóbbit elítélték későbbi bányászjárások megszervezése miatt, ugyanis az 1990-es években a Zsil-völgyi vájárok többször Bukarestbe mentek tüntetni.     Az 1990-es bányászjárás ügyében többször vizsgálat indult, de a vádhatóság minden alkalommal lezárta az ügyet. A katonai ügyészség tavaly októberben jelezte, hogy ismét elkezdi a nyomozást, miután 2014-ben Romániát elítélte a strasbourgi emberjogi bíróság, és az atrocitások kivizsgálására, valamint az áldozatok kártérítésére kötelezte a román államot.  (MTI) Nyugati Jelen (Arad)

Iliescuról és más gyilkosokról
Ion Iliescu és bűnöző bandája elindult a börtön felé. Utolérik őket az 1990. június 13–15-i bányászjárás szörnyűségei. A forradalom gyilkosságai is egyre közelebb kerülnek, lépésről-lépésre…
Az 1989. decemberi genocídium elkövetői közül sokan részt vettek az 1990. júniusi mészárlásban is: Ion Iliescu, Petre Roman, Virgil Măgureanu, Gelu Voican Voiculescu, Cico Dumitrescu, Cazimir Ionescu. És csak azokat említettem, akik még mindig élnek. Mert különben szóba hoztam volna Sergiu Nicolaescut, Silviu Brucant, Dan Iosifot, Nicolae Militaru, Victor Atanasie Stănculescu és Mihai Chiţac tábornokokat is.
Augustin Lazăr főügyész bejelentette: hamarosan lezárják a bányászjárás ügyét,a katonai ügyészek pedig legfeljebb két hónapon belül határozatot hoznak.
A Katonai Ügyészség éppen karácsony előtt jelentette be több személy vád alá helyezését, akikről eddig azt hittük, hogy örökre szóló mentelmi joggal rendelkeznek. A vád: emberiesség elleni bűncselekmények.
Az ügyészek szerint a vádlottak a június 11–15-e időszakban „általános és szisztematikus támadást döntöttek el, szerveztek meg és koordináltak a polgári lakosság, nevezetesen a bukaresti Egyetem (Universităţii) téren tüntetők, valamint Bukarest municípium lakossága ellen”.
Ebben az ügyben a vádlottak listáján szerepel még Miron Cozma (a Zsil-völgyi bányászok volt vezetője), Adrian Sârbu (a Roman-kormány volt államtitkára), Nicolae S. Dumitru (a volt FSN – Nemzeti Megmentési Front – egyik vezetője), Corneliu Diamandescu tábornok (a Román Rendőrség volt vezetője), Mugurel Florescu tábornok (a Katonai Ügyészség volt vezetője).
Meglepő egyes vádlottak – Ion Iliescu, Petre Roman és Gelu Voican Voiculescu – gőgös, hazug, diverzionista reakciója. 1990-ben ők voltak a végrehajtó hatalom első három embere:
az ország elnöke, a miniszterelnök és a kormányfő-helyettes.
Ion Iliescu: „Nem ez az első alkalom, hogy előrángatják ezeket a dolgokat. Miféle bizonyítékok? Ez egy 1990-ben történt ügy, túlléptünk rajta, egymást követők a különböző színezetű kormányok. Tudom, hogy miért nyitják meg újra a vitát, mert ez egy 27 évvel ezelőtti történet, de ez van… Egyetlen időszakból sincs semmi, amiért hibásnak kellene éreznem magam!”.
Mivel úgy tűnik, hogy Ion Iliescu amnéziában szenved, eszébe juttatjuk, hogy miként bujtogatta a bányászokat 1990. június 14-e hajnalán a Victoria-palota erkélyéről: „Kedves bányászok, köszönöm azt a munkásszolidaritási választ, mellyel ezúttal is reagáltak a felhívásunkra. A bányászok küldöttsége, Cozma úrral az élen, az Egyetem tér felé veszi majd az irányt, mert azt szeretnénk, ha önök foglalnák vissza. Mint látták, ezúttal igazán fasiszta elemekkel van dolgunk. Uszított, sok esetben bekábítószerezett elemek szervezett csoportjaival.”
Petre Roman a történelem másik csalója. Csak egy kis szemrehányása van Iliescu számára: egy „szerencsétlen kifejezés”, melyet állítólag az 1990. június 14-i beszédében használt.
Amúgy minden rendben volt: a gyilkosságok is, az erőszakos cselekmények is, a rombolások is…
A kóros hazudozó és cinikus gazember Petre Roman újra bebizonyította, hogy semmivel sem jobb apjánál, Valter Romannál (Erno Neulander), Sztálin és a Szovjetunió elkötelezett komminternistájánál.
Petre Roman: „Ion Iliescu használt egy szerencsétlen kifejezést: «Menjenek és ültessenek virágokat az Egyetem téren!». Ez nem volt helyes. Az lett volna jobb, ha azt mondják a bányászoknak, amit mindnyájan gondoltunk: «Testvérek, nem kellett volna idejönnötök. Semmi sem veszélyezteti a demokráciát»”.
Micsoda semmibe vétele a történelmi igazságnak! Lehet, hogy Roman és a többi vádlott „mind úgy gondolta”, hogy a bányászoknak nem volt miért Bukarestbe jönniük, hogy semmi sem veszélyeztette a demokráciát, de pont az ellenkezőjét tették:
felbujtották a bányászokat, hogy Bukarestbe jöjjenek, elhitetve velük, hogy nagy veszélyben van a demokrácia.
A diverzionista Gelu Voican Voiculescu diverziónak tartja, hogy az ügyészek vád alá helyezték. „Ez egy megrendelt diverzió, mellyel ki akarják juttatni Iohannis elnököt a zsákutcából, a közvélemény figyelmét pedig el akarják terelni a miniszterelnöki jelölt kiválasztásáról. Karácsony előtt gyorsan előkapták, hogy bejelentik a vád alá helyezésünket. Ez botrányos módja az igazságszolgáltatás pillanatnyi érdekek szerinti felhasználásának”.
Ezek az alakok ilyenfajta hazugságokkal mérgeztek minket 27 éven keresztül. Alig várom, hogy az igazságszolgáltatás megszólaljon! Hogy a vádlottak padján lássuk őket vergődni, mint Bobu, Postelnicu és Manea Mănescu 1990-ben!
Grigore Cartianu
foter.ro/cikk

A bányászjárás száz áldozatának azonosítására kért segítséget az ügyészség
Az 1990-es bányászjárás száz áldozatának azonosítására kért lakossági segítséget a katonai ügyészség, amely ma nyilvánosságra hozta az akkor jogtalanul fogva tartottak egy részének fényképeit.
Az ügyészek száz olyan személy portréját közölték, akiket 1990. június 13-án őrizetbe vettek a hatóságok. Akkor a Bukarest központjában a Ion Iliescu vezette hatalom ellen tüntető tömeget feloszlatták a karhatalmi erők. Másnap a Zsil-völgyi bányászok is Bukarestbe érkeztek szervezett módon, és brutálisan bántalmaztak civileket. Ezért emlegetik az akkori eseményeket bányászjárásnak.
A katonai ügyészség decemberben több magas rangú egykori vezető, köztük Ion Iliescu volt államfő ellen indított bűnvádi eljárást az akkor történtekért. A vádhatóság szerint Iliescuék a hadsereg, a belügyminisztériumi és titkosszolgálati alkalmazottak bevetésével, majd a bányászok és más munkások Bukarestbe szállításával felelősek a tüntető polgári lakosság ellen irányuló atrocitásokért. Az akkori véres események nyomán négyen vesztették életüket, és mintegy 1300-an megsérültek.
Az ügyészség mai közleménye szerint azért van szükség a lakossági segítségre, hogy a vizsgálatot belátható időn belül lezárhassák, és vádat emelhessenek a gyanúsítottak ellen. A száz személyt a măgurele-i katonai központban őrizték, a teljes adatfelvétel azonban nem történt meg estükben. Csak neveiket rögzítették, ezért most a hatóságoknak gondot okoz az azonosításuk és felkutatásuk. A vádhatóság szerint az akkor fogva tartottak egy része a retorzióktól tartva hamis neveket adhatott meg.
Az ügyészek bűnvádi eljárást indítottak Iliescu mellett Petre Roman akkori miniszterelnök, Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes és Victor Atanasie Stănculescu volt védelmi miniszter ellen.
Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés László: adott a lehetőség az igazság kiderítésére
A legfelső bíróság tavaly júniusban hagyta jóvá, hogy a katonai ügyészség újranyissa az 1989-es forradalom aktacsomóját. Az eltelt nyolc hónapban az üggyel foglalkozó négy katonai ügyész számos, a forradalomban és az azt követő hetekben szerepet vállaló közéleti embert hallgatott ki. A „forradalom szikrájaként” emlegetett Tőkés Lászlóval a korabeli eseményeket vettük számba.
– Huszonhét évvel az 1989-es események után mennyire lehet érdemi bűnvádi eljárást lefolytatni a bűnösök kiderítésére?
– Az ügyészek munkáját jelentősen megkönnyíti, hogy nem kell újból kezdeniük a vizsgálódást, a mostani eljárásnak ugyanis hosszú előzménye van. 1997 és 2000 között parlamenti bizottság foglalkozott a forradalom ügyével. Dan Voinea tábornok, volt katonai főügyész igen alapos kivizsgálást végzett, sőt, tőle személyesen tudom, hogy a kétezres évek elején vádemelésre készen, szinte teljesen összeállt a vizsgálati anyag, politikai nyomásra azonban az ügyet leállították. 2015-ben újra előkerült a forradalom dossziéja, de úgy zárták le, hogy nem kezdték újra a nyomozást. Ha jól számolom, ez most a harmadik nekilendülés.
– A forradalmi eseményekkel kapcsolatban az Iliescu-rezsim a kilencvenes évek elején több információt is titkosított. Mekkora esélye van a titkosítás feloldásának?
– A titkosított anyagok feltárását és az ügyészségi vizsgálat során történő hasznosítását nemrég Teodor Doru Mărieş, az 1989. December 21. Egyesület vezetője követelte. Tavaly decemberben az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjával közösen a Temesvár Társaság és jómagam is levelet intéztünk Klaus Johannis államelnökhöz, hogy járjon közbe az 1989-es temesvári események titkosított anyagának szabaddá tételéhez a vizsgálat számára. Ma már minden feltétel adott az igazság kiderítésére.
– Hogyan látja, a mostani ügyészi kezdeményezés – a korábbiaktól eltérően – mennyire eltökélt abban, hogy bíróság elé vigye a forradalom iratcsomóját?
– Amikor tanúként meghallgattak Bukarestben, az volt a benyomásom, hogy a négy tagból álló vizsgálóbizottság erős mandátummal rendelkezik arra nézve, hogy a végére járjon a 27 évvel ezelőtti eseményeknek. Úgy ítélem meg, hogy a legfőbb ügyészség és a katonai ügyészség ma erős pozícióban van. Augustin Lazăr főügyész határozottan ellenezte a büntetőtörvénykönyv módosítását, nem volt tehát kérdéses, hogy melyik oldalon áll. Valamennyi ügyészség ellenezte az utódkommunista Grindeanu–Dragnea kormány mesterkedéseit, tehát feltételezem, hogy európai és amerikai támogatással a vizsgálóbizottság képes lesz végig vinni az 1989-es forradalom ügyeinek kivizsgálását.
– Ma már tudjuk, hogy az Iliescu-rendszer ellopta a forradalmat, és a rendszerváltás első hónapjaiban ennek a forgatókönyvnek rendelt alá minden belpolitikai eseményt. Önben ez a történet mikor tudatosult?
– Néhány hónapnak el kellett eltelnie, hogy ráébredjek a valóságra. Két hétig aranykalitkában tartottak és Románia hőseként ünnepeltek. Szükségük volt Mircea Dinescura, Doina Corneára, Ion Caramitrura és természetesen rám is, hogy Ion Iliescu hiteles személyiségek mögé bújva eljátssza a forradalom vezetőjének szerepét és elfedtesse azt, hogy ő tulajdonképpen egy jól kigondolt forgatókönyv szerint levezényelt katonai puccs vezetője, amiben a Szekuritátéra támaszkodik. Iliescu gyakorlatilag azokat mentegette a felelősségre vonás alól, akik 1990 márciusában a Szekuritátét átkeresztelve megalakították a Román Hírszerző Szolgálatot. Már 1990 januárjában, februárjában sűrűsödtek a forradalom eltérítésére utaló jelek. Doina Cornea visszavonulásával azonban én magam nem értettem egyet, és a március 19-i véres marosvásárhelyi eseményeknek kellett bekövetkezniük, hogy előttem is lehulljon a lepel, és rádöbbenjek, valójában mit történik.
– Erre hogyan reagált?
– Egy amerikai körúton éppen a romániai forradalmat népszerűsítettem, amikor megjöttek a marosvásárhelyi eseményekről szóló hírek. Ekkor adtam ki Washingtonban azt a nyilatkozatot, amelyben az Iliescu-rendszerrel szembe fordulva lelepleztem, hogy mi történik a magyarság rovására a kommunista visszarendeződésben. Ez volt a román hatalom és a közöttem levő viszony szakítópróbája. Végleg kimaradtam a Nemzeti Megmentési Front tanácsából: kivonultam, de ki is szorítottak belőle. Iliescu még tett néhány próbálkozást, és elküldte hozzám Cazimir Ionescut, hogy meggyőzzenek, legyek a rendszerük magyar tagozatának a vezetője, de ekkor már nem voltam kapható semmilyen együttműködésre.
– Az RMDSZ elnöke, Domokos Géza közismerten Ion Iliescu elkötelezett híve volt. Vele vitatkozott erről a helyzetről?
– A személyes vitákra már nem emlékszem, de az tény, hogy ekkor már előjöttek az első ellentétek a Domokos Géza vezette RMDSZ és közöttem. Közismert, hogy az RMDSZ rendkívül kétesen viszonyult a márciusi marosvásárhelyi eseményekhez, nem álltak a helyzet magaslatán. Akkoriban Verestóy Attila vett részt a bukaresti tárgyalásokon. Sajnos sem Király Károly, sem Ion Iliescu nem jött le Marosvásárhelyre. Szerintem Verestóy elvtelenül erősítette Iliescuéknak a magyarokat kriminalizáló vonalát. Keserű iróniával mondom, még jót tett, hogy a Görgény-völgyi agresszorok rátámadtak az RMDSZ-re, és ez által az RMDSZ marosvásárhelyi közszereplői – Sütő Andrással együtt – méltatlanul megszenvedték a pogromkísérletet és az agressziót. Áldozatuk által terelték jó irányba az események értékelését.
– Milyen esélyt lát az 1990 marosvásárhelyi márciusi események ügyészségi kivizsgálására?
– Ne feledjük, hogy 2015 őszén a katonai ügyészség lezárta a forradalom dossziéját, mielőtt megnyitotta volna, de a következő évben mégis újra elővette. Ez nem utolsósorban az 1989. December 21. Egyesületnek, Teodor Mărieş hősies helytállásának és a strasbourgi emberjogi bíróság döntésének köszönhető. A strasbourgi bírák igazat adtak a forradalom és a bányászjárás áldozatai keresetének. Ezek után bizakodó vagyok. Az 1989 decemberétől júniusig terjedő események folyamatába szervesen beleilleszkedik a marosvásárhelyi fekete március is. Ezek a visszarendeződés fontos állomásai, 1990 márciusa végképp, hiszen a Román Hírszerző Szolgálat megalakítása révén formailag ekkor került hatalomra az események hátterében megbúvó Szekuritáté. A politikusi gárdában pedig együtt maradt a Ion Iliescu, Petre Roman, Virgil Măgureanu, Mihai Chiţac és a Victor Stănculescuból álló csapat, amely e folyamat áldozataiért, a gyilkosságokért és különböző más bűncselekményekért felelős.
– Kérdés, hogy csupán négy ember felelős a rendszerváltás elsiklatásáért és az ezzel járó bűncselekményekért, vagy ez a kör sokkal szélesebb?
– Most, hogy a múlt decemberi országos választásokon a kommunista visszarendeződés újból diadalt aratott, túlságosan is érintett az egész politikai osztály. Jelenleg nem az igazak és a hamisak között folyik a küzdelem, hanem a különböző erőcsoportok között: a régi Szekuritáté és a régi hatalom képviselői, valamint az utódpárt és az egészében véve kompromittálódott politikai osztály különböző erőcsoportjai között. Úgy tűnik, sokan szabadulni akarnak a csausiszta szárnytól, noha ez még mindig nagyon erős. A SRI volt elnöke, Costin Georgescu, Radu Tinu, a temesvári Szekuritáté volt helyettes vezetője, Filip Teodorescu, a Szekuritáté volt kémelhárításának a vezetője vagy Ioan Talpeş, a Külügyi Hírszerző Szolgálat egykori irányítója mind azon mesterkednek, hogy a temesvári népfelkelést leértékeljék, és a Szekuritáté módjára külföldi beavatkozásként a magyar és orosz titkosszolgálatok számlájára írják. Itt egy komoly hatalmi és emlékezetpolitikai küzdelem folyik. A jelenlegi viszonyok között ez nagyon meggyengíti az igazságtétel ügyét. Elképzelhetőnek tartom, hogy tovább folytatódik az évtizedek óta tartó halogató, maszatoló politika, amely csak a múlt főkolomposainak a halálával ér véget.
– Hogyan látja az igazságszolgáltatás pártatlanságát?
– A SRI aligazgatójának, Florin Coldea tábornoknak az esete és sok más intő jel rávilágít azokra az összefonódásokra, amely a titkosszolgálat és a politikum, a törvényhozás és az igazságszolgáltatás között fennáll. Ez az összefonódás a hatalmi ágak szétválasztásának a reménytelen helyzetét mutatja, és megvilágítja a különböző magyarellenes döntéseket is. Kérdés, hogy ezen a téren Románia képes lesz-e az európai követelményeknek megfelelő előrelépésre. Úgy látom, a román titkosszolgálat felvilágosultabb, realistább része tudatában van annak, hogy a titkosszolgálatokban is hatalomváltásra van szükség.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)