Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Staharoczky Noémi
1 tétel
2016. május 12.
A betegágy mellett eltöltött idő szent idő
„A nővérek ma még betegápolók, de eljön a nap, amikor egészségápolók lesznek” – mondta Florence Nightingale (1820–1910) brit ápolónő, a modern nővérképzés megalapítója, kinek emlékére minden évben május 12-én ünneplik meg az ápolónők világnapját. Szerdán, a világnapra készülve, Nagyváradon gyűltek össze a Caritas Catolica házi-beteggondozói programjának munkatársai, valamint az idősotthonok ápolónői és gondozónői, hogy egy rendhagyó szakmai találkozó keretében közösen ünnepeljenek. Az esemény ünnepi szentmisével kezdődött a Nagyvárad-újvárosi Szent László templomban, ahonnan a résztvevők a plébánia alagsorában berendezett közösségi terembe vonultak.
„Ferenc pápa üzeneteiben gyakran emeli ki a betegágy melletti munka értékességét. Az ilyen szolgálat fáradságos és nyomasztó tud lenni, főképpen akkor, ha hónapokon, vagy éveken át húzódik. Ez a szolgálat azonban az életszentség felé vezető úttá válhat. A betegágy mellett eltöltött idő szent idő” – fogalmazott beszédében az egybegyűlteket köszöntő Nagy Andrea, a nagyváradi Szent Erzsébet Idősotthon vezetője, aki hozzátette – „A mai rendezvénnyel hálánkat fejezzük ki szakápolóinknak, idősgondozóinknak, lelki gondozóinknak, segítő szakembereinknek mindennapi munkájukért”.
A világnapi ünnepség keretében két előadást is meghallgathattak a szakemberek. A rendezvény első felében Barta Szabolcs lazarista atya a beteggondozás lelki vetületeiről értekezett Ép lélek címmel. Előadásában beszélt többek közt arról a lelki többletről. „Ez a plusz túlmutat az elvégzett rutinos munkájukon. Ebben mutatkozik meg az Istentől kapott irgalmas szeretet” – fogalmazott az atya, aki a későbbiekben beszélt még a szakmai kiégés fogalmáról, okairól és tüneteiről, valamint arról, hogy hogyan lehet azt megelőzni és kezelni egy nagy lelki és fizikai terhekkel járó munkakörben. A világnap záróakkordjaként Staharoczky Noémi táplálkozási szakértő a gondozói munka testi vetületeiről és az egészséges életmódról tartott előadást Ép testben címmel. A résztvevő mintegy félszáz szakápolónak ugyanakkor egy bőséges szeretetvendégségre is kedveskedett a Caritas.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)