A Nagyvarjasi Falunap sikere
Remek program, példás vendégszeretet
Amint arról tegnapi lapszámunkban rövid előzetest közöltünk, a Nagyiratosi Polgármesteri Hivatal és Tanács szombaton megszervezte a Nagyvarjasi Falunapot. A kultúrotthon mögötti szabadtéri színpadon 17 óra után Nagy Diana magyarul, Varga Giulia románul köszöntötte a gyülekező közönséget. Elsőként a nagyiratosi Forray Népdalkört kérték a színpadra, ahol magyar népdalcsokorral kedveskedtek. Utánuk az ágyai Tőzike néptánccsoport Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára adta elő palóc táncait, vastaps közepette. Ezt követően a kisperegi Napraforgó néptánccsoport Pop Regina vezetésével, Molnár Csaba koreográfiájára, látványosan kiforgatós kalocsai táncokkal örvendeztette meg a közönséget. Utánuk a helybeli Freedom Gorles moderntánccsoport 6 lánya mutatott be ritmikus táncot nagy sikerrel. Újra az ágyai Tőzikét kérték a színpadra, ahol a lendületes kiforgatós kalocsai táncukkal vastapsot kaptak. A továbbiakban a Freedom Gorles táncai, majd a pécskai Búzavirág Néptánccsoport egy fiú tagja szászcsávási cigánytánc-szólót mutatott be, nagy tetszés közepette. Ezt követően a kisiratosi Rónasági citerazenekart kérték a színpadra, ahol Juhász Kálmán vezetésével, Korondi-Józsa Erika jelenlegi és Almási Vince leköszönt polgármester közreműködésével népdalcsokrot játszottak, énekeltek, vastaps közepette. Utánuk a vingai Liliac román néptánccsoport Gheorghe Mihoi koreográfiájára alföldi román táncokkal szórakoztatta a közönséget. Tavalyi fellépésükhöz hasonló rajongással fogadták a Battonyai Nyugdíjas Klub, Harangvirág együttesét – amelynek nagyiratosi és aradi származású tagjai is vannak –, kiváló humorral tálalták a nyugdíjas élet szépségeit.
Köszöntők
A battonyai nyugdíjasok után a színpadra kérték Papp Attila polgármestert és magas rangú vendégeit, akiknek a szerepléséről a tegnapi lapszámunkban már röviden beszámoltunk, de kifelejtettük Sandu Krisztián sofronyai alpolgármester nevét, akitől ezúttal is elnézést kérek. Iustin Cinonca megyei tanácselnök köszöntője is megér még „egy misét”, ugyanis jó kiejtéssel, magyarul is köszöntötte az egybegyűlteket, akiknek szépen beszélt a román–magyar együttélésről, pécskai lévén, a nagyiratosiakkal táplált jó szomszédságról, a Faragó Péterhez fűződő baráti szálakról, pártjának a megyei tanácsban az RMDSZ-szel a megye településeinek a felemelkedése érdekében kifejtett felhőtlen együttműködéséről.
Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő üdvözlő szavait követően örömének adott hangot, amiért együtt ünnepelhet a nagvarjasiakkal. Az esemény kiváló alkalom a helybelieknek az elszármazottakkal, a környékbeli barátokkal való találkozásra, a közösségépítésre.
A vendégek köszöntőinek a végén Papp Attila polgármester megköszönte a községi tanácsnak a Nagyvarjasi Falunap megszervezéséhez nyújtott támogatást, illetve mindazoknak, akik a vendégek ellátásában nyújtottak segítséget, majd mindenkinek jó szórakozást kívánt.
Szórakoztató program, kitüntetések
A köszöntőket követően a magyarországi Royal Team együttes több mint egyórás koncertje következett, melynek során a háromtagú csapat, a hölgyet kiemelve, táncritmusban előadott magyar nótákkal járatta csúcsra a hangulatot, az udvart megtöltő közönség tánca, éneklése közepette.
A koncert után Papp Atitla polgármester köszönetet mondott a Royal Team együttes tagjainak az emlékezetes koncertért, majd a színpadra hívta Kiss Ildikó főszervezőt, kifejtve: a Nagyvarjasi Falunapokon hagyománnyá vált kitüntetni azokat az embereket, akik valamikor meghatározó személyiségei voltak a közösségnek, de azokat a házaspárokat is, akik 50 éven túli, kerek házassági évfordulójukat ünneplik. A színpadra kérte Lelik Anna nyugalmazott óvónőt, aki Nagyvarjason 10 évig nevelve oktatta az óvodásokat, rajtuk keresztül a szüleiket, a falut is.
Amint a Nagy Diana által felolvasott laudációból megtudtuk, Lelik Anna 1941. szeptember 15-én született Székesfehérváron. A háború után a szülei visszaköltöztek Nagyvarjasra. Az elemit itt, majd az felső tagozatot Tornyán végezte, 1959-ben Aradon érettségizett. A diploma megszerzése után Nagyvarjasra helyezték óvónőnek. Akkor a csoportjában 39 gyermek volt, napközis csoportot is szervezett, ahol a kicsinyek étkezésben is részesültek. 1961-ben házasságot kötött Lelik Mihály agronómussal, aki a helybeli téeszben dolgozott. Lelik Anna munkája mellett elvégezte a Nagyenyedi Tanítóképző Főiskolát, közben nevelte a három gyermekét, Mihályt, Zoltánt és Ildikót. 1970-ig tanított Nagyvarjason, ahonnan az agronómus férjét áthelyezték egyik pécskai téeszbe, ezért a család is követte. Pedagógus korában mindenfajta kultúrmunkát elvégzett, de a népszavazások megszervezése, lebonyolítása is rájuk hárult.
Lelik Anna 19 éve nyugdíjas, jelenleg Magyarországon, Oroszlányban él, ahol még manapság is kiveszi részét a kultúrmunkából, tevékenykedik az ottani nyugdíjas klubban, szívesen jár színházba, kirándulni. Noha az ősei közül már senki nem él, örömmel jön Nagyvarjasra, de szeretettel emlékezik az itt eltöltött 30 évre, illetve a helybeli szorgalmas emberekre, a tíz évig tanított gyermekekre.
„Kedves óvó néni, kívánunk önnek sok erőt, egészséget, örömökben gazdag hosszú életet! Megköszönjük, amiért megtisztelt a jelenlétével” – hangzott a laudáció végén, majd Papp Attila polgármester jókívánságainak a kíséretében, Lelik Annának átadta a Nagyvarjasi Érdemdíjat.
A könnyekig meghatódott Lelik Anna nagy megtiszteltetésnek tekintette, amiért 47 év után is a nagyvarjasi közönség elé állhat a színpadon, mint egykoron, majd ismertette az 1959-ben, óvónőként indult pályafutását és ennyi idő után is nagy szeretettel gondol a tanítványaira, a csínytevéseikre, sokuknak a nevét is tudja. Ezt bizonyítandó, felsorolta néhány tanítványának a nevét. Kiemelt szeretettel gondol vissza Antal János és Lenke tanítókra, akikkel együtt nevelték az életre a nagyvarjasi gyermekeket. Utódjainak azt ajánlotta: csak olyanok vállalják a pedagógushivatást, akik valóban szeretik a gyermekeket. Maga nagyon szereti, hiszen hármat szült, ugyanannyit nevelt az életre a többi nagyvarjasi gyermekhez hasonlóan, akik minden tekintetben megállják a helyüket. Zárszavaiban megköszönte a Nagyiratosi Polgármesteri Hivatalnak, Papp Attila polgármesternek, illetve a nagyvarjasiaknak, amiért még emlékeznek rá, és kitüntetésre javasolták.
Ugyancsak hagyományt folytatnak a kerek évfordulós házaspároknak a kitüntetésével: október 19-én a 60. házassági évfordulóját ünnepli a nagyvarjasi Koválik Antal és felesége, Erzsébet. Az alkalomból Papp Attila polgármester a Nagyiratosi Polgármesteri Hivatal és Tanács, illetve a nagyvarjasiak nevében ugyancsak Érdem Oklevelet adott át Koválik Erzsébetnek, aki a meghatódottságtól a szemeit törölgette.
A program további részében a Nagyvarjasi és Tornyai Asszonykórus népdalcsokorral kedveskedett a kitüntetett hölgyeknek és a közönségnek. Ezt követően újra a Freedom Gorles lányai, majd az aradi zumbások táncoltak, illetve a román sztárvendég, Lucian Zadic koncertje következett. A Nagyvarjasi Falunap idei programját a 23 órakor megtartott tűzijáték után szabadtéri bál zárta.
A sikeréért köszönet jár a szervezőknek, a támogatóknak, Nagyiratos Község Tanácsának, illetve a vendégek ellátásában közreműködőknek, hiszen minden fellépőt és vendéget finom töltött káposztával és farsangi fánkkal kínáltak meg. Nyugati Jelen (Arad)

V. Szászrégeni Magyar Napok
Augusztus 31-én kezdődött, és szeptember 3-án, vasárnap zárul az V. Szászrégeni Magyar Napok rendezvénysorozata. A pénteki program a múlt heti Műsorkalauzban tekinthető meg. Szeptember 2-án, szombaton délelőtt 10.30-kor az Eugen Nicoarã művelődési ház nagytermében Játszunk nektek! címmel kisdiákok előadására kerül sor. 15 órakor az evangélikus templomban orgonakoncert lesz. 15.40-kor Séta a múltba címmel történelmi sétát szerveznek fiataloknak és időseknek, gyülekező az evangélikus templom kertjében. Ekkor Nagy Atilla történelemtanár Magyarrégenről tart ismertetőt. 19 órakor az Eugen Nicoarã művelődési ház nagytermében kezdődik a Magyar vagyok, magyarnak születtem című gálaest. Ez alkalommal átadják a 2017-es életműdíjakat, fellép: Nagy Orsolya (ifj. Csíky Boldizsár tanítványa), a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia mesteriző hallgatója, Benkő Péter színművész (Jászai Mari-díjas, Turay Ida-vándordíjas és Kossuth-díjas) és Szabó Gyula Győző színművész, énekes, a Madách Színház társulatának tagja. 21.30-kor a Liliom (Crinul) kávézóba zenét hallgatni, táncolni várják a fiatalokat. 3-án, vasárnap reggel 9 órakor a Lendület (Avântul) labdarúgópályán kispályás focimeccs és gulyásfőző verseny lesz, 10 órakor Gyermek volt minden óriás címmel sportversenyekre, szórakoztató játékokra és a Székely Legendárium vetítésére kerül sor. 11.30-22 óra között színpadi fellépések következnek: TesóOK együttes (11.30), kenyéráldás (12.20), fúvós-zenekar fellépése (12.30), népi táncok, népdalok (14- 15.30), Gozefini magic show bűvészelőadás (16); 18 órakor a Titán együttes, 20 órakor az Attila Fiai Társulat koncertezik. A szünetekben régi magyar öltözetek, a jurta, íjász- és más hadi felszerelések bemutatójára kerül sor; 22 órakor lampioneregetéssel zárul a rendezvénysorozat. Népújság (Marosvásárhely)

Elfeledett grófi emlékezet a Wass család földjén
A czegei Wass család 1142-ben királyi adományként kapta meg a vasasszentgothárdi birtokot, amely nyolc évszázadon át megszakítás nélkül a család ősi fészke volt. Egyúttal az erdélyi arisztokrácia egyik jelentős helye, alappillére. Megnéztük, ma mi maradt belőle.
Vasas)szentgothárd, C(z)ege, Szentegyed és környéke hosszú évszázadokon át Erdély eleven részeként eseménytelennek korántsem tekinthető, igencsak változatos korok részese volt. Örömök és bánatok, sikerek és megpróbáltatások tanúja, a család számára biztos pontot jelentő otthon, amely Wass Albert megszületéséig az otthonosság érzését nyújtotta nemzedékről nemzedékre, a mindenkori adottságokat, lehetőségeket és kihívásokat figyelembe véve. Például a tatár-török pusztítást követő népesedési változásokat, a kor szellemének megfelelő közigazgatási viszonyokat, vagy éppenséggel az Európára és azon belül Magyarországra, Erdélyre is ránehezedő nemzetiségi problémákat.
Wass Albert felhőtlen gyermekkora idején, kamaszkorához közeledve tapasztalhatta meg, hogy ősei fészkét, gyermekkori barangolásai helyszíneit erősen megcsonkította az új román hatalom. Két évtized múlva, ifjúkora delén pedig azt élte meg, hogy a Bécsben megrajzolt új határ Románia és Magyarország között az otthonunktól körülbelül egy mérföldnyire húzódott, saját birtokukat is kettészelve. Mindkét esemény egész életre szóló meghatározó érzést nyújtott az írónak, és számos gondolatában, írásában visszatükröződött, emberi és alkotói pályáját meghatározta. Vasasszentgothárd és Cege Sors vagy sorstalanság? Érdemes ellátogatni Vasasszentgothárdra és Cegébe nem csupán a napjainkban egyik legolvasottabb magyar író iránti kegyeletből, hanem az új évezred kihívásainak a jegyében is. Háromnegyed századdal azután, hogy az író szülőföldje elhagyására kényszerült, két évtizeddel halálát követően. Továbbá egy évtizeddel azután, hogy Románia (is) az Európai Unió tagja lett, és ezáltal bizonyos kötelezettségek teljesítését felvállalta.
Vasasszentgothárdon (románul Sucutard) a legutóbbi népszámlálási adatok szerint összesen három magyar él a 367 lakosból. A település első írásos említése 1317-ből való Zentguthard (Szentgothárd) néven. Wass Albert születése táján, 1910-ben 872 lakosából 104 volt magyar, többnyire református. Ma Gyeke községhez tartozó falu.
Mára minden nyoma eltűnt a Wass család nyolcszáz éves jelenlétének.
Cege (Țaga) az azonos nevű község központja, a 2011-es népszámláskor 756 lakosából 42-en vallották magukat magyarnak. Szamosújvártól 19 km-re fekszik, a mezőségi Tóvidék része. Cegén (Czege) a Wass család két kastélyt építtetett, de csak a kisebbik maradt fenn, a nagyobbikat a második világháború után teljesen lerombolták.
A fennmaradt kastélyt Wass Ádám építtette 1769-ben erdélyi barokk stílusban, közelében kripták találhatók. Miután 1946-ban a kolozsvári népbíróság halálra ítélte Wass Albertet, a kastély az állami mezőgazdasági vállalat székhelye lett. A kis Wass-kastély (a megkülönböztető megnevezésre a Kis Trianon és a Nagy Trianon palota jut eszembe) helyi ügyintézője Septimiu Șom, aki családjával együtt ott lakik a szomszédságban, ő rendezi az épületet és környékét.
A visszaigénylési lehetőséggel élő, a hosszas visszaszolgáltatási eljárás buktatóit vállaló mai tulajdonos legfeljebb egy hónapot tölt Cegén, ilyenkor élettel telt és látogatható a kastély. Máskor a megszokott módon csend honol körülötte.
A mai Cege falu magába foglalja a korábbi Göc települést. Szamosújvár felől jövet balra van a letérő, majd a domboldalon nemrég meszelt kis református templom ágaskodik.
Sajnos évente csak egyszer népesül be, június utolsó vasárnapján nyitják ki a templomajtót a prédikációra hívó képzeletbeli harangszóra.
Ilyenkor egybegyűlnek a szórványpapok közül néhányan, eljönnek a szomszédos Feketelak református hívei, szeretetvendégséget tartanak. Amúgy a cegei református templomban minden második vasárnap tartanak istentiszteletet. A torony nélküli istenházán meglátszik a használat, hiszen körülötte le van kaszálva a fű, és kutya ugat a telek végében. A ma már használatlan parókia körül viszont egyre nő a gaz. A megözvegyült Szabó Irma egyedül él, nála lehet megtalálni a templom kulcsát. Hatvan évvel ezelőtt Göcre jött férjhez, amikor még különálló település volt, és húszan is eljöttek vasárnapról vasárnapra a templomba. „Itt már régen nincs reménység. Örülök, ha jön valaki, akitől magyar szót hallok” – összegzi a valós helyzetet Irma néni. Két gyermeke Kolozsváron él, három unokája van. Az egyik éppen egyetemista idénymunkát végez az Egyesült Államokban. Mosogat vagy valamelyik amerikai szállodában takarít – mondanánk.
Régészeti park az ősi fészek helyén
Az 1989-es rendszerváltást követően, a népesedési helyzetnek és a kondukátor agymosó politikájának is köszönhetően a magyar–román együttélés már nem téma a Wass család egykori földjén. Annál inkább előtérbe kerültek a vallási ellentétek. Sajátos lelkületre vall, hogy az ortodox hívek 2006-ban előbb körülépítették, majd lerombolták a hatvanas években egy korábbi fatemplom helyére épült göci templomukat, mert féltek, hogy a bíróság visszaítéli a görög katolikus egyháznak.
No meg az is, hogy a Wass család nyolcszáz-kilencszáz éves ősi fészkén régészeti parkot nyitottak, egyelőre egy neolit és egy dák házzal, hogy az ezeréves erdélyi történelem folytonosságát legalább kétezer évesre hosszabbítsák meg.
Ennek a táguló „ördögi körnek”, a nacionalista uszításnak terméke a Jurnalul Naţional című lap megállapítása egyik förmedvényében: „A terrorizált falvak utódai nem tudják elfogadni Wass gróf rehabilitálását”; „Tanúvallomásaik ma is vádolhatnák őt.”; „Az ilyesmit nem lehet elfelejteni!” Wass Albert?! „Többé ne térjen vissza, míg a világ világ!” Primitív módszer ez a hatalom önigazolására, az amúgy közömbös lakosság izgatására. Hiszen a közembert ma már nem érdeklik az ilyen és hasonló szólamok. Élni, jól élni szeretne. Szülőföldjén vagy másutt, akár angolul vagy franciául. A fentiek igazolására, a nehezen érzékelhető kontrasztok bemutatására, a Tóvidéken való átutazásom során (oda-vissza Szatmárnémetibe) szóba álltam néhány román személlyel.
Ioan Mureșan Vasasszentgothárdon született 1948-ban (majdnem akkor, amikor Wass Albertnek végleg el kellett hagynia ősei földjét, hogy emigrációban töltse le életét – szerk. megj.), és bár felesége van, két lánya és unokái, mégis egyedül tengeti az életét a szülőhelyén.
A lányai, Corina és Ioana még a kilencvenes évek elején kivándoroltak Új-Zélandra, később átköltöztek Ausztráliába, ahol fogorvosként és tanítóként dolgoznak.
Amikor tizenöt éve megszületett az első unoka, a felesége a nagyanyai teendőket részesítette előnyben. Azóta évente egyszer hazajönnek, együtt vannak. Az unokákkal úgy értekezik, ahogyan tud. Hívták, hogy látogassa meg őket a kenguruk országában, de nem megy. Amerikába is hívta az egyik kitelepedett beosztottja, de nem ment, ellenállt a kísértésnek, mert félt attól, hogy ottmarad.
Ma is elsírja magát, amikor visszaemlékezik arra a napra, amikor a lánya bejelentette, hogy elmegy. Akkoriban Szamosújváron laktak, palacsintást, kocsmát, üzletet működtetett. Igazán jól ment a cég, de nem volt ki továbbvigye. Így hát hazaköltözött, a kis nyugdíjából és a háztájiból él. És ki-kijár a temetőbe meglocsolni a virágokat a szülei sírján.
Maria Câncean Cegén (Göc) él, férje rendőrként ment nyugdíjba (már). A négy gyermeke közül kettő Londont cserélte fel a szülőhellyel, három éve ott dolgoznak: az egyik üzleti menedzser, a másik hátrányos gyermekeket gondoz. A lánya és két unokája Apahidán laknak, a legkisebbik gyermeke sajnos kórházi kezelésre szorul. Szeret itt élni, szerinte csend és béke van. Elújságolja, hogy a polgármestert többször újraválasztották, rendes ember, vendéglőt és pékséget működtet. A tavak környékét is szépen rendbehozták.
A cegei tó magánvállalkozó tulajdonába került, szívesen látják a vendégeket.
Napi harminc lej a horgászat, százötven lej két személynek a faházikós szállás. Meleg vizes fürdővel és horgászattal együtt. Nyári hétvégén sokan jönnek. Bár nem szabad fürdeni, de van egy homokos rész, ahol nyugodtan csobbanni lehet. Ez Románia!
„Hallottatok-e Wass Albert magyar íróról?” Beszélgetőtársaimtól Wass Albert felől is érdeklődök. Az idősek azt vallják, hogy hallottak róla, de ennél több részlettel nem szolgálnak. Mentségükre felhozzák, hogy sok mindent elfelejtettek már. A fiatalabbak kérdésemre kérdéssel felelnek: „Akinek a kastélya a domboldalban van?”
Cege központjában a kultúrotthon lépcsőjén üldögélő és viháncoló fiatalokat is megszólítok, természetesen románul: „Hallottatok-e Wass Albert magyar íróról?” – kérdezem. „Nem hallottunk!” – hangzik a rövid és velős válasz. Szóval, vegyes a „fogadtatás”. Szabó Irma néni az érem másik oldalára világít rá: „Nem szeretik, mert azt mondják, hogy megöletett nem tudom hányat.
A cegei tó mellett voltak meglőve, keresztet állítottak az emlékükre (a fakereszt szövege szerint a bécsi diktátum áldozatainak – szerk. megj.), és a hozzátartozók állítólag évente jönnek megemlékezni. Azt én nem tudom, hogy ki volt a hibás. Nem olvastam, nem érdekelt. Nem is tudom, miért történt. Akkor gyermek voltam, hat éves. Szüleim dolgoztak a gróféknál, édesapám erdőhajtó volt, édesanyám kenyeret sütött. Én nem emlékszem már arra az időre.”
Aki a Tóvidéken jár Cege határában, annak feltűnik, hogy a táj jellege teljesen eltér a megszokott mezőségi látványtól. Kopár barnásszürke dombok helyett élénkzöld fenyvesek váltogatják egymást, és máris összefüggő vadászterületet alkotnak. A vadászat ugyanis mindenkoron úribb foglalatosság volt a horgászatnál. Igaz, a szülőföld szomszédságába telepített fenyőerdő sohasem pótolhatta az Istenszéke lábánál elterülő erdőséget. Meg az elvesztésük fájdalmát hordozó hegyeket. A fenyő örökzöld, a szakszerűen gondozott erdő majdhogynem örök életű. És miközben emberöltönyi idő alatt oly sokat változott, változik, változhat a társadalmi életünk, a természet legyőzhetetlenül magasodik felénk. De mikor leszünk képesek mi, emberek, a természet méltó magasságába eljutni?
Keresni a másikban a jót
A Pusztakamarás–Szamosújvár közötti útszakasz néhány gödörtől eltekintve jól járható autóval. A forgalom nem túl nagy, rendőrrel a megszokottnál ritkábban lehet találkozni. A Tóvidék településeinek életében meghatározóak ma is a környező tavak, az „őshonos Wassoktól” független örökség, miszerint a Cegei-tavat már a 16. század elején Erdély legnagyobb állóvizének tartották.
Turisztikailag kedvező a vidék, amely még számos kihasználatlan lehetőséget tartogat a turisztika számára. Mert azon túl, hogy a kolozsváriak nyaralóövezete és a horgászok paradicsoma, mások számára is érdemes (lenne) egy-két napot eltölteni itt. Románoknak és magyaroknak, a Kárpátokon túliaknak és a magyarországiaknak, a Németországból vagy éppenséggel Amerikából érkezőknek egyaránt.
Nekünk különösen fontos Wass Albert emlékezete. Ugyanakkor a kis kitérővel megközelíthető Magyarpalatka és Szék egyedisége, Ördöngősfüzes tánckultúrája vagy éppenséggel az örmények (örménymagyarok) alkotta város, a közeli Szamosújvár szellemisége. De vajon mikor jön el az a hatalmi szlogenektől szabad világ, amikor éppenséggel Wass Albert író reklámja fogja hívogatni a látogatókat?
Vagy éppen a Gheorghe Șincaié, aki itt írta A románok és sok más nép krónikája című műve nagy részét. Amikor a vidék az egészséges nemzeti érzést mellőző érdekek csatározása helyett a nemzeti hovatartozást nem ismerő gazdasági jólét fészke lesz. Amikor sérelmeinket elfeledve, a keresztyéni megbocsátás nevében a másikban a jót fogjuk keresni. Vagy mindez örök utópia marad csupán?
Ábrám Zoltán / liget.ro

DOLGOZÓ NŐ: A KOMMUNISTA ROMÁNIA LEGNÉPSZERŰBB MAGYAR NYELVŰ NŐI MAGAZINJA
A Dolgozó Nő az államszocialista, kommunista Románia legfontosabb magyar nyelvű női magazinja volt, egy folyóirat, amit tízezrek olvastak, nem csak nők, hanem az egész család, egy folyóirat, amire a harminc év felettiek ma is emlékeznek és nosztalgiával gondolnak vissza.
Nem egyszerűen egy női magazin volt: a szabásminták és a háztartási tippek mellett szépirodalom, művészetek, utazás, politikai propaganda, feminista törekvések is helyet kaptak a bizonyos években akár 42 oldalas folyóiratban.
A téma, pontosabban egy ilyen színes, sokrétű sajtótermék kutatása, történelem, szociológia, antropológia, sajtó- és politikatörténet határán mozog, a folyóiratnak rengeteg féle különböző olvasata lehet, több tudomány, tudományág számára is izgalmas kutatási témát jelenthet.
A Dolgozó nő folyóirat a teljes szocialista-kommunista időszakban megjelent, 1945-től 1989-ig, így a teljes rendszer, illetve a rendszer változásai lenyomatának is tekinthető, egy izgalmas, forráskritikát igénylő, de sok információt nyújtó forrás.
A folyóiratot Kolozsváron szerkesztették magyar szerkesztők, cenzúrázása és nyomtatása a bukaresti Scânteia házban történt. Épp a nyomtatás helyszíne miatt az egyik legigényesebb kivitelezésű folyóirat volt Romániában, mely a negyvenes évek végén 5.000 körüli példányszámban jelent meg, ám a rendszerváltás előtt már 110.000 lapot nyomtak havonta, amiből körülbelül 80.000 az előfizetők megrendelésére készült.[1]
Az első években épp csak „szárnypróbálgató” feminista szellemiségű, még képek nélküli pamflet vagy füzetszerű folyóirat 1948-ban került a Romániai Demokrata Nők Szövetségének (RDNSz) hatáskörébe, illetve irányítása alá, ami egy tudatosabb – mai szóval élve – imázs kialakítását vonta maga után, szigorúbb irányelveket és megvalósítandó célokat hozott. 1948 külalak szempontjából is fordulópontot jelent, hiszen ekkor tűnnek fel az első fotók is a címlapokon.
Sütő–Egeressy Zsuzsa, a folyóirat egyetlen korábbi kutatója szerint a kezdeti számok inkább propagandafüzetekre hasonlítottak, mintsem képes női magazinokra. Ezeknek még nem volt illusztrált címlapjuk, sem gazdag illusztrációs mellékletük, a hangsúly a szövegre, annak mondandójára esett.[2] Az 1948 után megjelenő folyóiratot egész léte alatt meghatározta az RDNSZ, s a női szervezet bőven szolgáltatott témát cikkekhez, riportokhoz. A folyóirat végig a szövetség szócsöve maradt, de nem csak az övé, hiszen a „kötelező” témák mellett még sok tartalommal megtöltendő oldal maradt, amiket a kolozsvári szerkesztőségben a korszak viszonyaihoz képest szabadon írtak tele.
A folyóiratnak sok neves, akár tudományos vagy irodalmi tevékenysége által ismert szerkesztője volt a közel 45 év folyamán. Első névvel jelölt főszerkesztője az 1947/6-os számtól Berde Mária volt – aki szépíró és újságíróként is a korai feminista törekvések egyik leghangosabb erdélyi szószólója volt. A főszerkesztői pozícióban Látó Anna, Orosz Irén, 1954-től Erős Blanka, 1973-tól Turósné Jakab Irma követték.
A Dolgozó nő szerkesztői között olyan ismerősen csengő neveket említhetünk, mint Jordáky Lajos, Marton Lili, Varró Ilona, Erdélyi Lajos, Nagy Olga, Létay Lajos, Lázár József, Kányádi Sándor, Korda István, Kovács Erzsébet, Panek Zoltán, Szilágyi Júlia, Páll Árpád, Lászlóffy Csaba. Grafikai kivitelezésével jeles erdélyi magyar képzőművészek foglalkoztak, mint például Gy. Szabó Béla, Vernes András majd Cseh Gusztáv.[3]
A folyóirat írott és képi tartalmát, tartalmait tekintve egyfajta korszakolás vezethető be a magazin történetébe. Négy jól elkülönülő, arányaiban eltérő időszakra osztható a közel 45 esztendő. A korszakolást egyrészt a két államszocialista, kommunista vezető „uralma” nyomán lehet elvégezni, így egyfelől Gheorghe Gheorgheu-Dej időszakát Sztálin 1953-as halálával két részre tagoltam, így lett egy 1945 és 1953 közötti, a szocialista berendezkedés, és a folyóiratban a milicista nőképet közvetítő időszak, és egy 1953-1965 közötti enyhülést jelentő korszak. A másik nagy tömb az 1965 és 1989 közötti időszak, az ún. Ceaușescu-korszak, amelyet szintén két különböző időszakra oszthatunk Ceaușescu sajátos politikája, illetve hatalmi törekvéseinek megnyilvánulása alapján, itt a korszakhatárt az 1974-es év jelenti.
Az első korszak lapszámai inkább általánosabb témákkal foglalkoznak, a politika és a női egyenjogúság témakörei a leghangsúlyosabbak, úgy is mondhatjuk, hogy a folyóirat nemzetközi jellegű. Egyrészt a sztálini internacionalizmus jegyében más szocialista országok nőtársadalma jelenti a fókuszt, másrészt, ha a romániai helyzetről esik szó, az összetartás, a nemzeti egység, a román és magyar nők összefogása, a munkások és parasztok közös „harca” a leggyakoribb témák.
A szovjet nő a példa, s a keleti blokk országainak megvalósításai jelentik a modellt. Ebben az időszakban a vezércikkek is valamely más országra koncentrálnak, esetleg a nemzetközi kongresszusokra, nem pedig a helyi gyárakra, építkezésekre, stb.
Természetesen az olvasói levelek között már ekkor is találunk akár Székelyföldről beküldött leveleket is, például 1948-ban több alkalommal is közöltek a katonák hazaírt leveleiből, az üzemek közti munkaversenyek is megjelennek helyi témaként, illetve a nő kérdést is igyekeznek minél közelebb hozni az erdélyi, romániai magyar olvasókhoz, így például az 1948-as forradalom nagy magyar női alakjairól is találunk cikket.
A második korszak kezdetén a témák nem igazán változnak, bár az szembeötlő, hogy eltűnnek a Sztálin-portrék, a Szovjetunió más népeit megjelenítő képek és egyre kevesebb a nehézipari munkásnő a képeken. Idővel egyre hangsúlyozottabban helyi jellegűvé válik a folyóirat, nem törekszik a szocializmus nemzetközi jellegének kiemelésére. Gyakran találunk helyi jellegű riportokat, interjúkat romániai munkásnőkkel, főleg az ország legfontosabb gyárainak dolgozóit mutatják be Aradtól Csíkszeredán át Petrozsényig, nemzetiségtől függetlenül.
Továbbá a szervezeti tevékenységre, a kis, vidéki női egyesületek, szövetségek munkájára is nagy hangsúlyt fektetnek. A munka mellett megjelenik a szabadidő és a művészet is, mint fontos témák, akár színházi ajánlót, filmes ismertetőt is olvashatunk. Fontos témává válik az utazás, Románia tájait népszerűsítik, a Békási-szoros vagy épp a Kazán-szoros jelennek meg mint turisztikai helyszínek.
A hivatalos váltás politikai téren 1965 augusztusában következett be, ekkor lett Nicolae Ceauşescu a Kommunista Párt főtitkára, ám ez a változás a folyóirat szintjén kezdetben nem igazán volt érzékelhető. Tulajdonképpen 1966-tól van nyoma is annak, hogy megváltozott valami, a májusi számtól a Dolgozó nő főcím alatt megjelenik egy alcím: Társadalmi-politikai és kulturális képes folyóirat.
Az alcím nem azt hangsúlyozza, hogy egy női magazinról van szó, nyoma sincs már a kezdetek emancipációs törekvéseinek, a korai, szinte feminista szellemiségnek, a folyóirat jellege más irányba „tolódik el”.
A Ceaușescu-korszak címlapjait egytől-egyig színes fényképek díszítik. A korszakban a portré műfaja uralkodó, de a munkásnők portréi mellett az anyákról készült fényképek is nagyon gyakoriak, illetve viszonylag gyakran látunk kis gyermekekről készült portrékat is.
A téli szünidőhöz vagy a nyári vakációhoz kapcsolódóan nem ritkán látunk családi életképeket is. Tartalom tekintetében gyakoriak a riportok, de már nem női érdekeltségűek, a beszámolók, interjúk mind általánosak. Több tanácsadó rovat is helyet kap a folyóiratban, illetve a háztartás és a család még hangsúlyos témák, külön gyerekneveléssel foglalkozó rovat is van, de azért már a divat is fontos szerepet kap.
Egyre több a folyóiratban a reklám is, oldalas vagy fél oldalas hirdetéseket látunk. A kolozsvári Dermata gyár termékeitől a sepsiszentgyörgyi Spicul ásványvíz-palackozó vállalat reklámjáig rengeteg helyi érdekeltségű hirdetést láthatunk.
A szakirodalom az 1972 és 1989 közötti éveket gyakran külön egységként kezeli, a nemzeti kommunizmus időszakaként emlegeti, ugyanakkor Ceaușescu személyi kultuszának csúcsát és diktatúrájának legnehezebb éveit jelenti.
Bár kisebbség- és sajtópolitikája is változott ebben az időszakban – ekkor kezdtek el többek között a magyarok jogai egyre inkább sérülni, valamint a magyar sajtó egyre nehezebb helyzetbe került – a Dolgozó nőt a legtöbb megszorítás elkerülte.
A hetvenes évektől a legtöbb magyar sajtótermék példányszáma csökkent, míg a román lapok, folyóiratok példányszáma látványosan nőtt, ám a Dolgozó nőt ez sem érintette.
A nőkép, valamint a témák tekintetében alapvetően a harmadik korszak folytatódik, kivételt csupán a címlapok stilizált Ceaușescu-portréi jelentenek, melyeken a diktátort teátrális környezetben, vörös háttér előtt ábrázolva jelenítik meg, illetve az őt dicsérő versikék, dalok leközlése.
A témák megmaradnak, de a minőség sok esetben romlik, a címlapoktól a folyóirat anyagáig sok területen érezhető a lassú minőségromlás. Bár a cikkek változatosak, már véletlenül sem találunk a hatvanas években gyakorinak számító szövegekhez hasonlatos cikkeket például a szürrealizmusról, Picassóról vagy egy külföldi ország szépségeiről. Ez már az az időszak, amikor nem csak a bátorok vannak „zárva”, hanem az információ terjedését is igyekeznek korlátozni.
A Dolgozó nő a kor folyamatainak izgalmas lenyomata. Természetesen az ideológiai és politikai keret miatt, tanulmányozásakor a kutató forráskritikát kell alkalmazzon, de a vizsgált anyag éppen a rendszer „tipikus” ferdítéseivel, túlzásaival együtt egy sokat mondó látlelet. Naomi Wolf A szépség kultusza című könyvében nagyon frappánsan fogalmaz: „A női magazinok több mint egy évszázada a női szerepek megváltoztatásának leghatásosabb eszközei, és ez idő alatt – ma még inkább, mint eddig – következetesen dicsőítették mindazt, amit a kormányzat elvárt a nőktől”.[4]
Tóth Gödri Iringó / Erdélyi Krónika
Válogatott irodalom:
Cârneci, Magda: Artele Plastice în România 1945-1989. Polirom, București, 2013.
Győrffy Gábor: Cenzúra és Propaganda a kommunista Romániában. Korunk – Kompress Kiadó, Kolozsvár, 2009.
Horváth Attila: A magyar sajtó története a szovjet diktatúra idején. [Internet http://mtmi.hu/dokumentum/410/a_magyar_sajto_tortenete_mk7_w.pdf%5D
Nézőpontok/Pozíciók – Művészet Közép-Európában 1949-1999. Kortárs Művészeti Múzeum – Ludwig Múzeum, Budapest.
Petcu Mircea:Istoria jurnalismului din România în date: enciclopedie cronologică. Polirom, Bukarest, 2012,o.n.
Peterná Miklós: Kis magyar fotótörténet. [Internet –http://marcheo.c3.hu/index.php?inc=obj&id=42&oid=26&ref=sub&roid=7
Peternák Miklós: Új képfajtákról. Balassi Kiadó, Budapest, 1993.
Radics Vilmos: Képszerkesztés – Sajtófotó. Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Budapest.
Stemlerné Balog Ilona: Történelem és fotográfia. Budapest. 2009.
Jegyzetek
[1] Jakab Márta szóbeli közlése.
[2] Sütő–Egeressy Zsuzsa: Nőkép egy kommunista nőlapban. in Korunk – Női szerepek. 2007/03. [Internet – http://epa.oszk.hu/00400/00458/00123/2749.html] o.n.
[3] Dolgozó nő in http://mek.oszk.hu/03600/03628/html/d.htm#DolgozóNő. o. n.
[4] http://www.mediakutato.hu/cikk/2002_04_tel/07_otthonod_az_urade o. n. Erdély.ma

A fogyasztóvédő úgy működik, mint a Ku-Klux-Klan
A fogyasztóvédelem jó néhány képviselője, különösen a háromszéki hivatal vezére Székelyföldön úgy viselkedik, mint Amerikában száz évvel ezelőtt a Ku-Klux-Klan – jelentette ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának és az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke tegnap újságírói kérdésre válaszolva egy sajtótájékoztatón.
A téma annak kapcsán került előtérbe, hogy a múlt héten székelyudvarhelyi bevásárlóközpontnál történt provokáció nyomán az üzletházat megbírságolta a fogyasztóvédelem arra hivatkozva, hogy az elárusító nem tudott románul. Az ügy fejleményeként átfogó vizsgálatot indított a fogyasztóvédelmi hatóság, hogy sérül-e a Kovászna, Hargita és Maros megyei üzletekben a vásárlók román nyelvű tájékoztatáshoz való joga, jelezte a Krónika. A Mircea Gheorghe Diacon vezette háromszéki hivatal Sepsiszentgyörgyön megbírságolt egy fánksütőt, mert a kiszolgáló állítólag nem tudott románul, és nem szolgálta ki a román nyelven hozzá fordulókat. Erre nincs bizonyítékuk, de több feljelentést kaptak az ügyben, nyilatkozta a hivatalvezető. Az eset után nyomozva lapunk megkereste a megbírságolt sepsiszentgyörgyi fánksütőt. A helyszínen tegnap egy magyar és egy román anyanyelvű munkatársat találtunk. Elmondták, az eset több mint egy hónappal ezelőtt történt. Semmi olyasmiről nem volt szó, hogy nem kívánnak valakit kiszolgálni, csupán a hölgy nem akarta megérteni, hogy még várni kell, hiszen a tésztának kelnie kell előbb, csak utána süthető. Feljelentése nyomán rótták ki a bírságot. Tamás Sándor elmondta, több tucat példát tud, hogy kettős mércét alkalmaznak a megyei fogyasztóvédők, csak a cégvezetők hallgatnak, mert félnek, hogy másnap is kiszállnak ellenőrizni. Igaz ugyan, hogy román vidéken is járnak, de ott ugyanolyan hibákért, amikért magyar vidékeken súlyos pénzbírságokat rónak ki, csak figyelmeztetnek. Diacon azt is kijelentette, „minden magyarnak levágnám a lábát a láncfűrésszel, ha tehetném” – mondotta az elnök. A román állam támogatásával működik ez a hajsza Székelyföldön, egyesek úgy viselkednek, mint száz évvel ezelőtt Amerikában a Ku-Klux-Klan. (A Wikipédia szócikke szerint titkosan szerveződő társaságok, melyek sok ezer ártatlan embert félemlítettek, korbácsoltak és öltek meg bőrszínük, hitük, meggyőződésük miatt.) Azontúl, hogy megbélyegeznek egy népcsoportot, oda fogunk jutni, hogy hamarosan az utcán is nyílt atrocitásokra fognak felszólítani – osztotta meg aggodalmait Tamás Sándor. Sok esetben a bíróság, ügyészség szemet huny az atrocitások fölött. Meg akarnak félemlíteni, egy láthatatlan hatalom, egy „mély állam” – miként Kelemen Hunor fogalmazott – áll a háttérben. Olyan személyek vezetnek állami intézményeket, jelesül a háromszéki fogyasztóvédelmi hivatalt, akik alkalmatlanok és méltatlanok a köztisztségre, és közösség elleni izgatást kreáltak – ez bűncselekmény. Annak ellenére, hogy a sajtó nyilvánosságra hozta, miért volt alkalmatlan és méltatlan a rendőrség, majd a polgárőrség kötelékeiben maradni, a bukaresti hatalmasok őt ott tarják és működtetik. Az elnök a Háromszékben 2016. január 27-én megjelent Rendőrnek nem jó, fogyasztóvédőnek igen? című tényfeltáró riportunkat említette. „Ilyesmi megengedhetetlen egy 21. századi országban. Fel kell tárni a visszaéléseket, és ország világ előtt tálalni kell úgy, hogy azt hallják meg Washingtonban is” – szögezte le.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

AGROMALIM XXVIII. Aradon
A XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikere
Amint azt előre meghirdettük, szombaton az Expo Arad kiállítási központ B pavilonjának az emeleti termében szervezték meg a XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozót, aminek a megnyitóján 10.30 órakor Fekete Károly, az AMMGE megbízott képviselője üdvözölte az egybegyűlt nagyszámú gazdálkodót és a magas rangú vendégeket.
Hasznos jövőtervezést a gazdatársadalomnak
Ezt követően Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt kérte szólásra. Az elnök-képviselő, üdvözlőszavait követően, kiemelte a mezőgazdaság fontosságát az Arad megyei magyarság életében, továbbá az RMDSZ és az AMMGE közötti harmonikus együttműködést. Nemcsak megyei, de országos szinten is hasonló a kapcsolat, hiszen az RMGE elnöke jelenleg az RMDSZ parlamenti képviselőjeként hatékonyan dolgozik az erdélyi magyar gazdatársadalomért. Szükség is van e munkára, ugyanis az RMDSZ történetében a jelenlegi a legnehezebb mandátum, ami rengeteg intrikát, kihívást feltételez. Zárszavában hasznos jövőtervezést kívánt a gazdatársadalomnak.
Bognár Levente aradi alpolgármester, a megyeközpont RMDSZ-elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, majd a termőföldet és a szülőföldet megbecsülő magyar gazdáknak a nemzet megmaradásához való pozitív hozzáállását méltatta. Éppen ezért, a magyar tisztségviselőknek meg kell becsülniük a földművelőket, akik a mindennapi kenyérről gondoskodnak. Zárszavában hasznos együtt-gondolkodást kívánt minden résztvevőnek.
Gheorghe Seculici, az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar és Agrárkamara elnöke üdvözlő szavait követően a XXVIII. alkalommal megszervezett AGROMALIM kiállítás és vásár elemi részeként, a XVIII Magyar–magyar Gazdatalálkozó fontosságát ecsetelte. Ez egybeesik az ország EU-csatlakozásának a X. évfordulójával, ami mérföldkő az ország életében is, hiszen jelenleg gabona- és szemes kukoricaexport tekintetében országunk Franciaország után, a II. helyet foglalja el az Európai Unióban. E sikerhez nagyban hozzájárulnak a Románia Magyar Gazdák Egyesületének a tagjai is. Éppen ezért, örömének adott hangot, amiért részt vehet a fórumon, ahol üdvözölheti régi barátját, Winkler Gyula EP-képviselőt is, akivel a Román Parlamentben nagyon jó kapcsolatokat épített ki. Mivel barátja nagy tapasztalatokkal rendelkezik, örvend, amiért az EP-ben képviseli az országot. Miután teljes támogatásáról biztosította a magyar gazdákat, sikeres tanácskozást kívánt a résztvevőknek.
Fekete Károly programvezető a gazdafórum két Mária-ünnep közötti időszakát méltatta, majd Kocsy Bélát, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara külkapcsolati igazgatóját kérte a mikrofonhoz. Üdvözlőszavait követően tolmácsolta Györffy Balázs, NAK-elnök, továbbá Jakab Istvánnak, az Országgyűlés alelnökének, MAGOSZ-elnöknek az üdvözletét. Mindketten szerettek volna jelen lenni, de fontos elfoglaltságuk miatt csak üzenetben fejezik ki a határon túli magyar gazdálkodókkal való folyamatos kapcsolattartás, a tapasztalatok cseréjének a fontosságát. Üdvözletét abban a meggyőződésben zárta, hogy a fórum tovább erősíti a magyar–magyar kapcsolatokat, a tapasztalatcserét, a gazdaérdekeknek minden fórumon való képviseletét.
Dr. Torda Márta, a Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának az osztályvezetője tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkár asszonynak a Magyar–magyar Gazdatalálkozóhoz intézett üdvözletét. Abban a gazdálkodók rendszeres konzultációjának, az együtt gondolkodásnak, a tapasztalatcserének a fontosságát ecsetelte. Törekedni kell a határon átnyúló kapcsolatoknak az érdemi kiépítésére, a megoldások közös megkeresésére. A Kárpát-medencében a gazdálkodók és a civilszervezetek együttműködésében kiemelt szerepe van az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének, amelynek vezetősége olyan munkát végez, ami nemcsak a tagság érdekeinek a képviseletét, hanem a vidék fellendítését is szolgálja. Az általa képviselt Minisztérium a külhoni gazdáknak biztosítja a pártoló tagság státust, ami sok jogosultsággal jár. Beszédét abban a meggyőződésben zárta, hogy a jelenlegi gazdafórum is hozzájárul a nemzet fejlődéséhez, gyarapodásához.
Szakmai előadások
A továbbiakban a szakmai előadások levezetését Horváth Imre AMMGE-alelnök vette át, aki Winkler Gyula EP-képviselőt kérte a mikrofonhoz Újdonságok Brüsszelből című előadásának a megtartásához. Bevezetőben köszönetet mondott a meghívásért, majd köszöntötte a legfiatalabb, Hunyad megyei gazdaszervezetet, aminek a létrehozásában nagy szerepe volt Kocsik József AMMGE-elnöknek. Először a közös agrárpolitika modernizációja és egyszerűsítése, majd a közös agrárpolitika finanszírozása, illetve a hogyan legyünk sikeresek témaköröket járta körbe. A közös agrárpolitika modernizációja és egyszerűsítése céljából a konzultációk beindultak, év végére várhatók az eredmények, amelyek azt vetítik előre, hogyan mutat majd pénzügyi, szakmai szempontból a közös agrárpolitika 2020 után. A második témakörben körbejárta, miért van szükség a közös agrárpolitika korszerűsítésére. Elsősorban azért, mert körülöttünk minden, nem csak a klíma, hanem a gazdasági, finanszírozási körülmények is folyamatosan változnak. Ezekhez olyan eszközöket kell létrehozni, amelyek megoldásokkal szolgálnak a jelzett változásokra. Hihetetlen gyorsasággal változnak a technológiák, ezért erre a mezőgazdaságnak is fel kell készülnie. Olyan feltételek között, hogy az EU-ban folyamatosan öregedik a gazdatársadalom, illetve az uniós támogatásoknak a megszerzése túl sok bürokráciával jár. A változásokat három elv vezérli: változtatni a gazdák jövedelemszintjét, illetve életszínvonalát; a környezetvédelem fokozása; alkalmazkodni a klímaváltozáshoz.
A szakmai előadásokat Sebestyén Csaba RMGE-elnök, parlamenti képviselő folytatta, aki pozitív bejelentést tett: az országos szervezet két megyei tagszervezettel bővül, ugyanis Szilágy, illetve Máramaros megyében is alakulóban van a gazdaszervezet. A bővülés egyben meghozza a gyümölcsét a gazdatársadalomban sokszor emlegetett összefogásnak, az együtt gondolkodásnak. Az RMGE ugyanis csak akkor lehet partner a román gazdaszervezetekkel, illetve a román kormánnyal, ha minél nagyobb támogatottságot tud maga mögött.
A politikum és a gazdatársadalom összefogásának az eredményét a legutóbbi parlamenti választások bizonyították, amikor is az RMDSZ szövetségre lépett a Magyar Polgári Párttal és a Romániai Magyar Gazdák Egyesületével. Ennek eredményeként az RMDSZ több képviselőt küldhetett a törvényhozásba, ezért hatékonyabban támogathatja a magyar önkormányzatokat. Az összefogás sikerét maga is élvezheti, hiszen Hargita megyében az 5. helyről indulva, bár nem hitt a sikerben, mégis megválasztották. A mezőgazdasági szakbizottságban így sokkal hatékonyabban dolgozhat a romániai magyar gazdák érdekében. Abban reménykedik, hogy a 2018-as centenáriumra való román felkészülés annyira leköti a közfigyelmet, hogy a törvényhozáson át lehet vinni néhány, a magyarság, illetve a mezőgazdaság számára is fontos törvénytervezetet. Egyik ilyen lenne a tűzifa exportjának a leállítása. Ami igen fontos lenne a fával tüzelő igen sok család számára, de a szupermarketek árukészlet 51%-nak hazai termelőktől történő beszerzésének a tisztázása is fontos lenne. Sajnos, a kormány inkább a nagygazdaságok fejlesztésében, támogatásában gondolkozik, ráadásul az agrárkamarák választott vezetőségeit is mellőzték, az intézményeket odacsapták a mezőgazdasági igazgatóságokhoz. E rendszeren és felfogáson változtatni kellene.
A falugazdász hálózat további bővítése sokat enyhíthet a gazdálkodók gondjain, de a családi gazdaságokat támogató törvény megalkotása is fontos lenne. Az elnök abban a reményében zárta mondanivalóját, hogy a következő Magyar–magyar Gazdatalálkozón nagyobb sikerekről számolhat majd be.
A továbbiakban Kranowszky Nagy Andrea, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Aradi Regionális Irodájának a vezetője Gazdasági kapcsolatépítés a régióban címmel tartott értekezést. Amint elmondta, az MNK összesen hét közép-európai országban 25 hasonló irodát működtet. Közülük 7 Romániában, Aradon, Nagyváradon, Kolozsváron, Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön működik. Céljuk, hogy a magyar vállalkozóknak megtalálják a megfelelő partnereket, de közreműködnek a piackutatásban, a partnerkeresésben, melynek során a romániai vállalkozóknak magyarországi partnereket keresnek. Minden iroda megpróbál maximálisan együttműködni a gazdaszervezetekkel különféle terményértékesítések közvetítésében. Erre a helyszínen is lehetőség van, hiszen a kolléganője, de maga is szívesen áll az érdeklődők rendelkezésére.
A további szakmai előadásokon Miklós Ervin az Agrovir Kft. részéről Az informatika szerepe a mezőgazdaságban, Bánszky József a Struktúra Bau Typ Szerkezetépítő Kft. részéről Terményszárítás szárító nélkül címmel, Sarusi-Kiss József az Alterrnconsult Kft. és Altern Kft. részéről Korszerű mezőgazdasági épületek és azok megújuló energiás fűtése címmel tartott, magyarázattal alátámasztott előadást.
Kiállítólesen, pörköltfőzés
A konferencia után szétnéztünk a kiállítók között. A csarnokban felállított aradi magyar standon Berki Erzsébet helyi vonatkozású szuveníreket, a kiállítást hirdető feliratos blúzokat árusított, elfogadható érdeklődés mellett. A nagyzerindi mézeskalácsos, Szénási Zsuzsanna a hagyományos mézeskalács-figurákkal várta az érdeklődőket. Az aradi Tulipán Kft. asztalán magyarországi palackozott fehér-, illetve vörösborok vártak vásárlóra.
Csipkár Imre és felesége, Julianna mindenfajta csomagolásban, csípős és édes fűszerpaprika-őrleményekkel várta az érdeklődőket.
Az idei kiállítás és vásár családi programként is szolgált, ugyanis sokan kisgyermekekkel érkeztek, akik nagy érdeklődést tanúsítottak a szabadban felállított állatkiállításon látható mindenfajta háziállat és -szárnyas iránt. Miközben a felnőttek, főként a gazdálkodók a legkorszerűbb mezőgazdasági gépeket, berendezéseket szemlélték, addig a gyermekek pónin lovagolhattak, vagy póniló húzta kordélyon kocsikázhattak.
Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének a szakácsai ezúttal is a vásártér szélén kaptak elkülönített helyet, ahol az arad-gáji csapat, Kovács Tibor Levente, Kovács Andrea és Molnár Árpád, Horváth Imre adománya nyomán olyan mangalicapörköltet főztek, aminek az alapanyaga egy nappal korábban még az ólban röfögött.
A zimándközi Szabó Sándor három üstben 60 kiló húsból főzött: kettőben sertéspörköltet, a harmadikban krumplit Göcző Ilonka, Szabó Ilonka és Lévai József segítségével.
A majláthfalvi csapatban Réti Edit, Berár Edmond főzött pörköltet Molnár András főszakács irányításával, 20 kiló birkahúsból és 10 kiló krumpliból.
Miután a pörköltek megfőttek, a magyar gazdák jó hangulatban, közösen elfogyasztották, sörrel, borral öblítették, sőt nótára is zendítettek. A XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikere tovább erősítette a hagyomány folytatásának a szükségességét.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

A Funarhívő bulvárminiszter
Szilágyi Aladár rövid összeállítása arról, hogy kit tisztelhetünk a román kulturális tárca vezetőjében. Röhejes centenáriumi programkínálat ígérkezik, bár nem biztos, hogy kedvünk lesz nevetni.
A legújabb, júliusban egybekotyvasztott román kormány művelődés- és nemzeti identitásügye (ez a tárca hivatalos elnevezése!) a lehető legjobb kezekbe került. A kultúráért felelős miniszter, Lucian Romaşcanu nagy tapasztalatokkal rendelkező, sokoldalú vezető, hiszen hol reklámügynökségek menedzsereként, hol imilyen-amolyan tévétársaságok szakértőjeként, illetve igazgatójaként, s ami témánk szempontjából a legfontosabb: több szenzációhajhász bulvárújság, celebek magánéletén csámcsogó, intimitásait lefetyelő hecclap kiadójaként is excellált. Ez irányú áldásos és jólfizetett tevékenységét 2016-ban szakította félbe, amidőn hirtelen felülkerekedett benne a politika iránti elhivatottság érzése. Sikerrel indult a parlamenti választásokon, és biztos befutóként Buzău megye egyik szenátora lett a PSD színeiben. Menten megválasztották a Szenátus Kulturális és Médiabizottsága elnökévé. Ilyen szakmai karrierrel a háta mögött nem csoda, hogy amikor saját pártja – sikeres bizalmatlansági indítványával – felszámolta a saját kormányát, és kiebrudalta a hűtlenné vált és csúnya Sorin Grindeanut a Victoria palotából, majd helyébe a hűséges és szép Mihai Tudosét ültette, az újsütetű kormányfő tüstént maga mellé emelte kabinetjébe a nagy- és sokérdemű Lucian Romaşcanut.
Talán a szülőföld hívásának engedve, vagy éppenséggel kulturális tárcája másik fele: a nemzeti identitásügy iránti felelősségtudatból látogatott haza, Buzău városába. A Dáko-román civilizáció nemzetközi kongresszusa – ami július végén zajlott – az első olyan nagyszabású rendezvény volt, amelyen Romaşcanu miniszteri minőségében vett részt. A tudományos szimpózium felkért előadói között a dák kultúra, a kontinuitáselmélet olyan kiváló szakértői szerepeltek, mint dr. Mircea Chelaru hadseregtábornok, volt vezérkari főnök, avagy dr. Gheorghe Funar, Kolozsvár hajdani polgármestere. Utóbbi uraság, aki eddigi kutatásaival, illetve az azok alapján írt értekezéseivel bebizonyította, hogy Jézus Krisztust dák anya szülte, Albert Einstein pedig Mihai Eminescutól plagizálta a relativitáselméletet, most azzal nyűgözte le hallgatóságát, hogy a legősibb matematikai tudás szülőföldje Dácia volt. Mindez egybevág azokkal a kongresszuson elhangzott tudományos közlésekkel, melyek szerint a Zamolchsishez kötődő dák egyistenhit a zsidó és a keresztény monoteizmus közvetlen előzménye, avagy a dák nyelv minden európai nyelv ősnyelve, mi több: a mai írásbeliség a géta-dák írásbeliségen alapul stb, stb.
Nos, a hívatlanul-váratlanul betoppant díszvendég, Lucian Romaşcanu – ugyan nem ülte végig a kétnapos tudományos szessziót –, mielőtt távozott volna, a sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy a magáévá tette a konferencia szellemiségét, és tapasztalt kulturális menedzserként támogatni szándékozik annak promoválását. Sokra értékelte Funar és elvtársai tevékenységét: „Szeretném, ha az önök valamelyest szűkkörű szenvedélye kiterjedne a mainstream szférájába, a nemzeti oktatás fő irányvonalába. A fiatalság számára vonzóvá kell tennünk az anyanyelvet, meg kell győznünk őket arról, hogy ez az igazi történelem, erre kell építkezniük. Rendkívül nyitott vagyok arra, hogy az ön itteni kollégáival együtt haladva, javaslatot tegyünk a tanügyminiszternek az oktatási program ilyen irányú kiegészítése érdekében. (…) Kívánom, hogy az önök elkövetkező kongresszusait a fiatalok népesítsék be, hiszen meg vagyok győződve arról, hogy az itt megjelentek immár az igazi, nemzeti román történelmet mondják a gyermekeiknek, unokáiknak. Hiszen 2018 rendkívül fontos esztendő lesz a mi történelmünk szempontjából. Kérem, gondoljanak ki olyan programokat, amelyek felmutatják ezeket az igazi kincseket a fiatalok számára.”
Romaşcanu nem véletlenül emlegette a centenáriumot. Ugyanis számos komplikáció kerekedett 1918. december elsejének századik évfordulós megünneplése körül. Függetlenített főigazgatóságot hoztak létre, parlamenti szakbizottságokat, területi egyleteket alapítottak stb., csak éppen az előkészületek koordinálása nem jött össze. A miniszter – miután elismerte, hogy a kormány még mindig nincs felkészülve a 2018. január elsejével induló centenáriumi évre –, elérte, hogy a főigazgatóság az ő felügyelete alá kerüljön. Tárcaközi bizottság létrehozását is kezdeményezte. „Gyors és hatékony tűzoltómunkára van szükségünk – keménykedett –, ahhoz, hogy egyről a kettőre jussunk.” Arról viszont, hogy miként kerül elosztásra a centenáriumra szánt több millió euró, egyáltalán: mit tartalmaz az országos projekt, a miniszter nem volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak, mert… az szolgálati titok (secret de serviciu)!
Daniel Şandru, aki a Cioloş-kormány idején államtitkári minőségben felelt az előkészületekért, kijelentette: „A jelenlegi kormány kapkodása merénylet a román társadalom történelmi emlékezete ellen. (…) Az előkészítést a legszegényebb tárcára, a kulturális minisztériumra bízták, amely ráadásul a bombasztikus-populista »nemzeti indentitás minisztériuma« nevet is viseli. Eddigi félelmem meggyőződéssé vált: a legjobb esetben úgy fogjuk megülni Románia Centenáriumát, ahogy mi legjobban képesek vagyunk rá: nevetségessé tesszük a világ előtt, hazafiaskodó, nemzetieskedő, mindenek feletti ősiségünket harsogó szónoklatokkal, dák zászlókkal, kalusárokkkal és egyéb giccses népieskedéssel.” erport.ro

Johannis bírálta a közoktatási rendszerre jellemző kapkodást
Klaus Johannis államfő bírálta a közoktatás folyamatos átszervezését, a döntéshozók állandó kapkodását, és diákközpontú, kiszámítható oktatási rendszert sürgetett a 2017-2018-as tanév hétfői megnyitóján.
Az elnök a bukaresti Gheorghe Sincai Főgimnázium ünnepségén rámutatott: nem minden tanulóra várnak olyan körülmények, mint a fővárosi elitiskolában, sok diák tankönyvek nélkül, oktatásra alkalmatlan épületben kezdi a tanévet, az iskolakezdés mégis évről évre meglepetésként éri a hatóságokat, amelyek minden hiányosságért rendre a korábbi kormányokat teszik felelőssé.
"Romániában 2017-ben a csodatevő megoldást olyan idejétmúlt módszerek felélesztése jelenti, mint az egységes tankönyv bevezetése vagy a döntéshozás központosítása minden helyi szintű nehézségre. A szülőket és diákokat néhány évente, újabban pedig még sűrűbben a közoktatási rendszer átfogó átszervezésének teszik ki, jelentősen korlátozva a gyerekek tanulmányainak tervezhetőségét" - részletezte lesújtó látleletét Johannis, aki politikai karrierje előtt Nagyszebenben volt fizikatanár, majd tanfelügyelő.
Felidézte: idén nyáron három olyan törvénytervezetet küldött vissza megfontolásra a parlamentnek, amelyek az "amúgy is nehézkes és átláthatatlan" oktatási jogszabályokat módosítanák.
"Az oktatási kerettörvény nem lehet többé kirakósjáték, amelynek darabjai állandóan változnak, mert így elveszíti egységes jellegét" - jelentette ki az elnök.
Hozzátette: bár Románia hivatalosan már fél évszázada "kipipálta" az írástudatlanság felszámolását, a diákok jelentős része ma is funkcionális analfabétaként fejezi be az iskolát, vagyis tud ugyan olvasni, de nem érti az elolvasott szöveg jelentését. Romániában az iskolaelhagyás riasztó szintre növekedett az utóbbi években, amit "nem engedhet meg magának a társadalom" - figyelmeztetett az elnök.
Johannis szerint ahhoz, hogy teljesülhessen elnöki mandátumának egyik fontos célkitűzése, a Tanult Románia címmel meghirdetett stratégia életbe léptetése, a közoktatás reformjának kidolgozását azokra kell bízni, akiket közvetlenül érint. Ennek érdekében az elnöki hivatal a tanárok, szülők, diákok, közoktatási szakértők és a vállalkozói szféra bevonásával alakított munkacsoportokat.
Hétfőn mintegy 2,3 millió óvodás és iskolás kezdte meg a tanévet, közöttük 140 ezerre tehető azok száma, akik magyar tannyelvű osztályokba járnak. Mintegy 15 ezer pedagógus tanít magyarul 2400 közoktatási intézmény háromezer oktatási helyszínén. A romániai magyarság önálló iskoláinak száma négyszázra tehető, a többi magyar tannyelvű osztály vegyes iskolák keretében, tagozatként működik - tudta meg az MTI Magyari Tivadartól, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnökétől.
A TANÜGYMINISZTER OPTIMISTA AZ OKTATÁS JÖVŐJÉT ILLETŐEN
A minőségi oktatást a jól felkészült tanárok, az időszerűsített tantervek és a megfelelő infrastruktúra biztosítja - jelentette ki Liviu Pop tanügyminiszter hétfőn a Máramaros megyei Alsóvisón, ahol az ünnepélyes tanévkezdésen vett részt. Liviu Pop elmondta: európai alapokból több mint 60 ezer tanárt fognak kiképezni az új tanterv elvárásainak megfelelően, és két éven belül minden iskolába bevezetik az internetet. „A következő két évben minden esély megvan rá, hogy megújuljon az oktatás, és az emberek visszanyerjék a romániai oktatásba vetett bizalmukat” - mondta a tanügyminiszter, hozzátéve: ennek három feltétele van: a jó tantervek, a felkészült tanárok és az anyagi háttér.
MTI; Szabadság (Kolozsvár)

A FOGYASZTÓVÉDŐ NEM NYELVELLENŐR
A fogyasztóvédelmi hivatal nem nyelvtudás-ellenőrző szerv – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján újságírói érdeklődésre.A kérdés arra vonatkozott, voltak-e utóhatásai az elnök korábbi, Gheorghe Mircea Diacon háromszéki fogyasztóvédő hivatalvezető ténykedéséről tett nyilatkozatának, melyet A fogyasztóvédő úgy működik, mint a Ku-Klux-Klan címmel közöltük szeptember 6-i lapszámunkban?
Tamás Sándor tudja, hogy erősen fogalmazott, igazából nem voltak utóhatások, de akadt, aki Diacon köréből megkérdezte, alá tudja-e támasztani állításait. Igen, áll elébe, amennyiben becsületsértési eljárást kezdeményezne az illető, tanúkat tud felvonultatni a bíróságon, mondotta az elnök.
Megismételte, Diacon inkompetens és összeférhetetlen azzal a tisztséggel, amelyben 2012 óta román állami segédlettel tartják. Feltette a szónoki kérdést, miért van benne annyi szenvedélyes káröröm és gonoszság? Hiszen nem egyedi, hanem sorozatos rosszindulatú esetek jellemzik tevékenységét: a zabolai néptánctánctábort, az unitárius gyerekek árkosi táborát, a zabolai Csipkésben a gyerektábort, a SIC-Festet zaklatta, kikelt a SIC-matrica, a székely termékek, a székely ízek ellen.
A tánctábor szervezőit súlyos büntetéssel illette, nem azért, mert egészségügyi gondok voltak, hanem mert a konyhában, ahol négyszáz gyereknek főztek, nem tüntették fel, egy adag étel mennyi húst tartalmaz. Az elnök válaszolt is korábban feltett kérdésére: Erdővidéken hallott kifejezést idézett, „ki amilyen, olyan”, tömör jellemzés, tette hozzá.
Az elnök felelevenítette a Háromszékben 2016. január 27-én megjelent Rendőrnek nem jó, fogyasztóvédőnek igen? című tényfeltáró riportunkban közölt információkat. Diacon nem volt alkalmas a román rendőrség kötelékeiben maradni, majd a polgárőrségtől a munkatörvénykönyv 130-as cikkelye első bekezdésének i. pontjával bontották fel szerződését, magyarán kirúgták.
Ezek után román állami segédlettel fontos köztisztségbe nevezték ki. Annak ellenére, hogy nagyon sokszor felhívták az illetékesek figyelmét, hogy ez nem helyénvaló, mégis ott tartják. Mostanában Diacon és brassói felettese, Sorin Claudiu Susanu Székelyföldön azt vizsgálják, hogy ki milyen szinten beszéli a román nyelvet. Ehhez semmiféle joguk nincsen! – mondta az elnök. Legyen világos, a fogyasztóvédelmi hivatal nem nyelvtudás-ellenőrző szerv, hangoztatta.
Továbbá felhívta a figyelmet, ha bárhol ilyesmi történik, azonnal jelezzék, lehetőleg a sajtónak, hogy kerüljön nyilvánosságra az eset.
Szekeres Attila / Háromszék; Erdély.ma

Túlzott kártérítés?
Az ellenük elrendelt vagyoni zárlat, valamint a nyugdíjuk egyharmadának lefoglalására vonatkozó bírói intézkedés feloldását kérik Gheorghe Ursu egykori kommunista rezsimellenes harcos kínvallatói, Marin Pârvulescu és Vasile Hodiş.
A volt szekuritátétisztek arra hivatkozva kérik a bírósági intézkedések feloldását, hogy nem tudják megvásárolni gyógyszereiket a nyugdíjuk fennmaradó részéből. Vasile Hodiş ügyvédje szerint túlzott a 3 millió eurós kártérítési összeg, amit a börtönben halálra kínozott Gheorghe Ursu hozzátartozói követelnek, nyugdíja visszatartása ugyanis súlyosan érinti a 78 éves, tiszteletreméltó korú vádlottat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gheorghe Falcă csattanós választ adott a magyargyűlölőknek
A Nemzeti Liberális Párt Arad megyei szervezetének elnöke, Gheorghe Falcă aradi polgármester közleményben ítélte azokat a szociáldemokrata párti kijelentéseket, miszerint „nem jó hazafi az, aki nem gyűlőli a magyarokat”.
A hétvégén a Hunyad megyei Cebén több ezren gyűltek össze Avram Iancu sírja körül, az 1848-as román szabadcsapatok vezérének, a románok nemzeti hősének halála 145. évfordulója lakalmából. Sajtóbeszámolók szerint a szociáldemokrata pártvezér Liviu Dragnea és a liberális vezető Ludovic Orban, de más szónokok is egymást licitálták túl magyarellenes kijelentéseikkel.
A rendezvényen részt vett Gheorghe Falcă is, és szerinte több kritikát is kapott a kormánypárt részéről, amiért jó kapcsolatot ápol a magyarokkal s az RMDSZ helyi szervezetével. Az aradi elöljáró közleményében kifejtette: büszke arra, hogy egy multikulturális, soknemzetiségű és -felekezetű város elöljárója. „Arad megtanított arra, hogy tiszteletben tartsd mások kultúráját, megismert a történelmüket, és hogy békében éljünk egymás mellett – fogalmazott Falcă. – Erre tanított Avram Iancu is, aki nem gyűlölte a magyarokat, hanem a román érdekét szem előtt tartva harcolt”. (Ez utóbbi a történelmi tények ismeretében nem egészen helytálló – a szerző.)
A polgármester úgy vélte, ezt a szellemiséget „soha nem értik meg a szociáldemokraták”, akik szerinte politikai haszonszerzés céljából uszítanak a magyarok ellen, de ennek az aradiak „nem dőltek be soha az elmúlt több mint 13 évben”, amióta ő a város elöljárója. Falcă leszögezte azt is, hogy az RMDSZ megyei szervezetével tisztességes, mindkét fél számára előnyös együttműködési megállapodást kötöttek, és az évek alatt egyszer sem csalódtak helyi koalíciós partnerükben.
Gheorghe Falcáról köztudott, hogy az első román politikus volt, aki koszorúzott a 13 aradi vértanú emlékművénél, s azóta is minden március 15-i és október 6-i ünnepségen jelen van. 2015 februrájában élesen bírálta az aradi prefektúrát és a rendőrséget, amiért a városháza folyósóján elhelyezett magyar nyelvű fotókópia (Atzél Péter egykori polgármester díszpolgári címének reprodukciója) s a Csiky Gergely Főgimnázium homlokzatára kitűzött magyar zászló miatt kezdtek vizsgálatot. Tavaly a Surján László, az Európai Parlament volt fideszes alelnöke által a Duna-menti és Kárpát-medencei népek megbékéléséért alapított Charta XXI civil mozgalom emlékéremmel tüntette ki az aradi polgármestert a több nemzetiség békés egymás mellett élése feltételének megteremtéséért.
Pataky Lehel Zsolt / maszol.ro

TANKOKKAL ROMÁNIÁBA
Az emberben van annyi naivság, hogy azt higgye: a világ – és benne a politikusok – folyamatosan fejlődik, tanulunk a hibáinkból, a tévedéseinkből, nem követjük el újra ugyanazt a hülyeséget. Hát nem így van, és a cáfolat most éppen Romániából érkezik.
A kilencvenes évek közepén, 1997-ben Kolozsvár félbolond polgármestere, Gheorghe Funar azzal a rendkívül frappáns érvvel torpedózta meg a Mol benzinkútnyitását a városban, hogy a magyar olajvállalat erdélyi terjeszkedése katonai célokat szolgál. Amikor majd a magyar tankok elözönlik az országot – így a politikus víziója –, nem lelhetnek „baráti állomásokra”, ahol üzemanyagot tudnak vételezni. Gondoljuk csak el a helyzetet: állnak a magyar tankok egy OMV-kút előtt, és vezetőik kétségbeesetten telefonálnak a vezérkarnak, hogy hiába hivatkoztak a régi jó monarchiára, nem akarják őket kiszolgálni. Bezzeg ha lenne Mol, flottul menne a lerohanás.
Azóta Funar eltűnt a süllyesztőben, és jó okunk volt azt gondolni, hogy ezzel sötétségből is kevesebb lett a román politikában. Csalódnunk kellett. Egy parlamenti képviselő, Traian Basescu egykori államelnök pártjának ügyvezető elnöke nemrég betért tankolni a Mol kétszáznyolc romániai töltőállomásának egyikébe (gyaníthatóan a csíkszeredaiba), és felháborodott posztot tett közzé a közösségi médiában. „Az utóbbi napokban nehezen érhető politikai agressziót érzékelek Budapestről Románia irányába, köztük a magyar állami Mol akcióit országunkban. Ha én jóhiszeműen üzemanyagot vásárolok tőlük, közvetett módon olyan kampányt támogatok, amely Románia megosztására törekszik. Nem szólva a magyar állami színekről, a benzinkutakban kitett plakátok egyértelműen azon térség autonómiáját szorgalmazzák, ahol jelentős számú magyar él” – írta a lánglelkű hazafi.
A Népi Mozgalom Párt (PMP) éles szemű elnökét tehát zavarja a Mol cég zöldje – minden bizonnyal Coca-Colát sem iszik, mert annak vöröse a kommunizmusra emlékezteti. Ami az autonómiára biztató plakátot illeti, az a négynyelvű (magyar, román, német és angol) turisztikai térkép reklámja. A Székelyföldi legendárium tagjai rajzolták, hogy felhívják a figyelmet a régió látványosságaira. Évek óta kapható sok helyen, és nem csak a magyar kötődésű látnivalókra fókuszál: rajta van például a Bucsecs hegység legmagasabb csúcsa, az Omul, és szerepelnek a románok lakta Buzau megye iszapvulkánjai is.
A valóság persze nem akadály Bukarestben. Az ügyvezető keltette hullámra azonnal ráhasalt Traian Basescu exelnök, aki a párt nyári egyetemén arról értekezett, hogy milyen hálátlan a cég, amelyet Románia vendégszeretően befogadott. „Annyi más benzinkút van! Ne vásároljatok többé benzint a Moltól, mivel egyetlen cég sem engedheti meg magának, hogy az alkotmány ellen folytasson kampányt az őt befogadó állam területén”– fejtegette.
Basescu elnökségének jó néhány évét egyébként a székelyföldi magyaroknak is köszönheti, mert a leváltásáról rendezett népszavazáson tömegesen távol maradtak az urnáktól, így az éppen nem érte el az érvényességi küszöböt. Arról is elfelejtkezik, hogy a térkép elkészítését a román kormány is támogatta, amikor az elnök egykori pártja, vagyis a PDL volt hatalmon. Sőt: a turisztikai miniszter éppen Elena Udrea volt, Basescu kedvence. A hölgyet a román sajtó egyszerűen az elnök szeretőjeként emlegeti, és most az ottani orgánumokban megjelent jelzők közül csak a nyomdaképes verziót használtuk. A térkép készítői be is mutatták a fotót, amelyen a miniszter asszony az általa támogatott térképet nézegeti látható örömmel. Megszólalt aztán a Mol is, kifejtve, hogy kútjaiknál több turisztikai térség térképei is kaphatók, és a vállalat politikájának része az ország különböző régióiban élő közösségek, kisebbségek tiszteletben tartása.
Magyar tankokról, amelyek a turisztikai térkép alapján nyomulnának be Erdély testébe, egyelőre nem esett szó.
Lukács Csaba / Magyar Nemzet; Erdély.ma

A miniszter esete a dákokkal
A román sajtóban csak most került közvitára a jelenlegi kulturális miniszter első nyilvános szereplése, amelyet július 5–9. között ejtett meg a Nemzetközi Dákó-Román Konferencián, Buzăuban. Az eset több oknál fogva rendkívül kellemetlen, mi több elfogadhatatlan: egyrészt Lucian Romaşcanu miniszteri tevékenységét egy áltudományos, szélsőjobboldali politikusok által szervezett eseményen kezdte, másrészt mint az egykori Kulturális Minisztérium (ma Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma) hivatalos reprezentánsa kiállt egy, a tudományos tézisek ellen felszólaló, dilettáns mozgalom mellett.
A Nemzetközi Dákó-Román Konferenciák már régi hagyományra tekintenek vissza. A Duna-kanyarban figyelő Decebalus szobor megrendelője, Constantin Drăgan és a kortárs dákómán mozgalom atyja, Napoleon Săvescu által elindított konferenciák – a kortárs amerikai, angliai és közép-kelet-európai dilettáns mozgalmak többségéhez hasonlóan – olyan történelemképet honosítanak meg, amelyek modern mítoszokat alkotnak. Ez a mozgalom nemcsak a jól ismert dákó-román kontinuitást hirdeti, de a dák civilizációt, mint Európa kulturális bölcsőjét, több ezer éves ősi kultúraként ábrázolja. Az összeesküvés-elméletek és modern mítoszalkotások legvadabb mechanizmusait produkáló „kutatók” egy olyan dák világot alkottak a történelmi és régészeti források eltorzításával, amely több ezer évvel a történelmi valóság előttre keltezi a dákok eredetét, azokat minden európai nép – különösen a latinok – ősének tekinti. A legelképesztőbb mítoszváltozatok szerint, maga Jézus is dák volt. Ezt nem más, mint amit Kolozsvár egykori polgármestere, Gheorghe Funar állított, aki legújabb, román trikolórral díszített kötetében merészkedett Jézus dák genealógiáját közreadni.
A 2015-ben létrehozott Kárpáti Eredet Egyesület (Origini Carpatice) által szervezett idei konferencián számos „érdekes” előadásra került sor: a résztvevők megtudhatták többek között azt is, hogy az Iliász eseményei valójában Románia területén játszódnak, de az is „kiderült”, hogy a dák nyelv minden európai kultúra alapját képezi, Nicola(e) Tesla dákó-román virtussal rendelkezett és a dákó-géták írása a legrégebbi írásforma a világon. Ezek az áltudományos, minden józan kutató által kinevetett előadások a modern konspiracionista elméletek mintapéldái, amelyeknek kortárs divata jól tükrözi, hogy a Nicolae Densuşeanu és Bogdan P. Haşdeu által elindított dákómán elmélet a legionárius és nacionál-kommunista diskurzusban is talajra lelt és sajnálatos módon túlélte az elmúlt 27 évet is. Mi több, nemcsak túlélte, de sajnos egyre népszerűbb lett. A Napoleon Săvescu utódjaként fellépő Daniel Roxin és társai, illetve a dákológiai konferenciát szervező új egyesület fiatal tagjai már azt az új generációt képviselik, akik modern eszközökkel (Youtube-csatorna, Facebook, kötetek, konferenciák) igyekeznek áltudományos tanaikat hirdetni. A vallásos szektaként, zalmolxiánusokként működő csoportosulások népszerűsége nemcsak azért aggasztó, mert figyelmen kívül hagyja a régészettudomány és történészkutatások legújabb eredményeit, tévhiteket, új, modern mítoszokat alkot és terjeszt a nagyközönség körében, de ezekhez a mítoszokhoz ugyanakkor nagyfokú xenofóbia, antiszemitizmus is társul, amely újfajta fasizmusra emlékeztet.
A felsőbbrendű, mindenki felett álló (exceptionális) dákok posztmodern mítosza az egyik legveszélyesebb kortárs narratíva, amely ma a román köztudatban nagy iramban terjed. Az a tény, hogy az aktuális kulturális miniszter eleget tett a dákómánok meghívásának és részt vett ezen az eseményen, nagyon aggasztó és az 1939–1945 közötti éveket idézi, amikor Románia kulturális miniszterei között olyanokat találunk, akik nyíltan kiálltak a legionáriusok mellett, mi több annak tagjaiból kerültek ki. Lucian Romaşcanu beszédében hangsúlyozni akarta ugyan, hogy jó lenne, ha a dákomán „kutatók” átvennék a kortárs tudományos eredményeket is és azokat felhasználva terjesztenék tanaikat, de aláhúzta ennek a mozgalomnak a szenvedélyes jellegét és fontosságát. Hangsúlyozta: szerinte nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a hivatalos oktatásban a dák kultúrára, és mindent megtesz, hogy erre sor kerüljön majd.
A kulturális minisztérium vezetője tehát nyíltan kiállt egy dilettáns, minden tudományos eredményt megalázó és figyelmen kívül hagyó mozgalom mellett – amely mellesleg nyíltan xenofób és antiszemita is. Teszi ezt annak a minisztériumnak a vezetőjeként, amely – egy ideális országban – a tudományos kutatást és egy adott ország összes nemzetiségének kulturális örökségét védi és képviseli. Ez a minisztérium ma, Romániában veszélyes metamorfózison megy át: nevet változtatott, csak a román nemzeti identitás és kultúra védelmét tűzte ki zászlajára és immár nyíltan kiáll a dilettáns kutatók és összeesküvés-elméletek mellett is. Egy ilyen tettért, egy normális országban azonnal menesztették volna a kulturális minisztert. Sajnos nálunk erre nem került sor, és elnézve a domináns romániai politikai és tudományos narratívát, egyre több ilyen jellegű eseményre fog sor kerülni idén és jövőre még inkább.
A dákopátia aranykorát éli, immár miniszteri jóváhagyással. A mi dolgunk az, hogy mentsük még a menthetőt, és kiálljunk a tudomány szentsége mellett, ha már a miniszter elhagyta ezt a bástyát.
T. Szabó Csaba
A szerző történész, az Erdélyi Figyelő munkatársa / Szabadság (Kolozsvár)

Vizsgálódik az Igazságszolgáltatási Felügyelet
Kövesi és a nyomásgyakorlás
Az Igazságszolgáltatási Felügyeletet kérte fel a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) plénuma, hogy kezdjen ellenőrzésbe az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze részéről tanúsított állítólagos nyomásgyakorlás ügyében Mihaela Focică felügyelővel szemben. Ugyanakkor a CSM arra is felszólította az ellenőrző testületét, indítson kivizsgálást az intézmény vezetősége és a többi felügyelő közötti kommunikációval, valamint egy nyilvánosságra került hangfelvétellel kapcsolatban, írja az Agerpres.
A CSM tájékoztatása szerint a plénum arról döntött, hogy az Igazságszolgáltatási Felügyeletnek le kell ellenőriznie, sérült-e a felügyelők és az általuk képviselt intézmény függetlensége szolgálati feladataik teljesítésekor, történt-e külső vagy belső nyomásgyakorlás a felügyeletre vagy annak munkatársaira. Az Igazságszolgáltatási Felügyeletnek meg kell vizsgálnia azt a módot, ahogyan az intézmény vezetősége kommunikál a többi felügyelővel, utóbbiak függetlenségének tiszteletben tartása tekintetében. Fényt kell derítenie arra is, hogy sor került-e egy beszélgetés rögzítésére, és milyen körülmények között történt ez.
A CSM plénuma ugyanakkor jóváhagyta a Romániai Bírák és Ügyészek Egyesülete (AMR), valamint a Romániai Bírák Országos Szövetsége (UNJR) által megfogalmazott kérést is arra vonatkozóan, hogy az Igazságszolgáltatási Felügyelet kezdjen ellenőrzésbe az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze, Laura Codruţa Kövesi részéről tanúsított állítólagos nyomásgyakorlás ügyében Mihaela Focică felügyelővel szemben. A két bírói egyesület vezetősége által aláírt közlemény szerint a DNA főügyésze nyomást gyakorolt Mihaela Focică ügyész-felügyelőre, akinek az volt a megbízatása, hogy vizsgálja ki bizonyos korrupcióellenes ügyészek feltételezett fegyelmi kihágásait. Egy nyilvánosságra került hangfelvételen ugyanis a DNA-nál ellenőrzést végző Mihaela Focică azt mondja az Igazságszolgáltatási Felügyelet helyettes főfelügyelőjének, Gheorghe Stan ügyésznek, hogy Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyész nyomást gyakorolt rá, amikor ki kellett vizsgálnia három DNA-ügyész esetleges fegyelmi kihágásait.
A két szakmai egyesület közleményében rámutat, hogy amennyiben a feltételezések beigazolódnak, úgy azok súlyos beavatkozást jelentenek az igazságszolgáltatás függetlenségébe. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kövesi: soha nem gyakoroltam nyomást egyetlen felügyelőre sem
Soha nem gyakorolt nyomást az Igazságszolgáltatási Felügyelet (IJ) egyetlen munkatársára sem - jelentette ki hétfőn Laura Codruţa Kövesi. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze ezzel azokra a - hangfelvételre alapuló - hírekre reagált, melyek szerint Mihaela Focică felügyelő nehezményezte, hogy egy általa végzett ellenőrzés során nyomást gyakoroltak rá. "Ha valamelyik felügyelő nyomásgyakorlásra panaszkodott a főfelügyelőnek, akkor azt az ügy másnapján ki kellett volna vizsgálni. De három hónapon keresztül nem történt semmi, sőt, a szóban forgó felügyelőt elküldték, hogy végezzen ellenőrzést a DNA-nál. Világosan kijelenthetem: soha, soha nem rendeltem be irodámba egy felügyelőt, és soha nem voltam személyes kapcsolatban az Igazságszolgáltatási Felügyelet inspektoraival. A felügyelőkkel minden találkozásom intézményi keretek között zajlott le, ellenőrzések, kontrollok során. Soha egyetlen felügyelőre se gyakoroltam nyomást, és ha ez megtörtént volna, akkor az érintett inspektor is, valamint főnökei is kötelesek lettek volna kivizsgálásba kezdeni az ügyben' - jelentette ki Kövesi az Europa FM rádiónak adott interjúban. "Ha feljelentés érkezik ellened és az Igazságszolgáltatási Felügyelet kezd vizsgálatba veled kapcsolatban, akkor neked jogod, nekik meg kötelességük meghallgatni az álláspontodat. Ha elmondom a véleményemet, kijelentve, hogy ártatlan vagyok és kollégáim is ártatlanok, ez nem jelent nyomásgyakorlást, hanem ez számunkra azt jelenti, hogy élünk a jogunkkal, kimondjuk álláspontunkat a felügyelőnek is, mert ő kérdezi meg a véleményedet. A törvény által megszabott eljárás része, hogy hangot adj álláspontodnak' - mondta a DNA főügyésze. A sajtóban nyilvánosságra került egy hangfelvétel az IJ főfelügyelő-helyettese, Gheorghe Stan és Mihaela Focică inspektor között, amelyben utóbbi arra panaszkodik, hogy a DNA-nál végzett ellenőrzés eredményeit összefoglaló jelentés megszövegezésekor nyomást gyakoroltak rá. A sajtó szerint a nyomásgyakorlás a DNA főügyészétől érkezett, habár a hangfelvételen nem hangzik el a Laura Codruţa Kövesi neve. Igazságügyi források szerint Focică bűnvádi panaszt nyújtott be a Legfőbb Ügyészséghez Gheorghe Stan ellen, akit zsarolással vádol. A Focică által benyújtott feljelentés nem Kövesi ellen szól, hanem az Igazságszolgáltatási Felügyelet vezetősége részéről érkező nyomásgyakorlás ellen. agerpres; Transindex.ro

Feljelentették Kövesit
Az Igazságszolgáltatási Felügyelet fegyelmi kivizsgálást indított Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze, Marius Iacob, az intézmény helyettes főügyésze és Gheorghe Popovici ügyész ellen.
A három ügyészt Mihaiela Moraru Iorga és Doru Ţuluş, a vádhatóság volt ügyészei jelentették fel, akik egy belső vizsgálat lefolytatásának módját sérelmezik, miután a vádhatóság egyik ülésén készült hangfelvétel megjelent a sajtóban. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Végtisztesség az ellenállóknak – erkölcsi jóvátétel a kivégzett antikommunisták hamvainak felkutatása
Megdöbbentő egyéni sorstragédiákra és a kommunista rezsim által alkalmazott brutális módszerekre egyaránt fény derül a kommunizmus bűntetteit kutató romániai intézet munkatársainak jóvoltából. Az intézmény szakértőinek tevékenysége során közel száz, a diktatúra idején tárgyalás nélkül agyonlőtt antikommunista ellenállók földi maradványait sikerült feltárni az elmúlt évtizedben. Bár a bűncselekmények megrendelőit és végrehajtóit már nem lehet felelősségre vonni, az áldozatok és azok hozzátartozói számára a kutatómunka felér egy erkölcsi jóvátétellel.
Az igazság helyreállítása és az erkölcsi jóvátétel jegyében folyik immár több mint tíz éve a kommunista rezsim berendezkedése idején meggyilkolt ellenállók, politikai foglyok hamvainak felkutatása Romániában. A kommunizmus bűneit vizsgáló és a román száműzöttek emlékét ápoló intézet (IICCMER) kutatói még a gyilkosok kilétét is felderítik, több évtized távlatából azonban őket már nem lehet felelősségre vonni.
A bukaresti kormány által működtetett intézet munkatársai ezekben a napokban a Fehér megyei Bisztrán kutatnak a kommunista titkosrendőrség által 67 évvel ezelőtt kivégzett Ioan Andreșel földi maradványai után. A kuláknak nyilvánított férfi amiatt került a Szekuritáté és a milícia látószögébe, hogy együttműködött az Erdélyi-érchegységben tevékenykedő Nemzeti Védelmi Front elnevezésű ellenálló csoporttal.
A negyvenes évek végén a hegyekben bujkáló román partizánok abban reménykedtek, hogy fegyveres konfliktus robban ki a nyugati hatalmak és a Szovjetunió között, ezáltal a kommunizmusnak befellegzik. A szervezet tagjai engedetlenségre buzdították a lakosságot, felszólítva őket, hogy ne lépjenek be a kommunista termelőszövetkezetekbe.
A román titkosszolgálatnak és a rendőrségnek 1949-ben sikerült felszámolnia a csoportosulás Bisztra környékén létesített táborát, a partizánok többségét megölték vagy börtönbe vetették, néhányan azonban még évekig bujkáltak a hegyekben. A kommunista hatalom nem elégedett meg a fegyveres ellenállók likvidálásával, hanem a velük rokonszenvezők megbüntetésével is példát akart statuálni a lakosságnak.
A szökevény partizánok rejtegetésének, valamint a lakosság lázításának vádjával 1950. augusztus 16-án a Szekuritáté alakulatai agyonlőtték Traian Pomot, Iosif Trifát és Ioan Andreșelt.
Holttestükre az „aki azt cselekszi, amit én, járjon úgy, mint én” feliratot aggatták, közszemlére tették, majd a rokonaikkal jelöletlen sírba ásatták.
Bár a hozzátartozók nem kapták meg az áldozatok halotti bizonyítványát, a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet régészekből és történészekből álló csapata hosszas kutatás és egykori szemtanúk leszármazottainak leírása alapján tavaly feltárta Pom földi maradványait, így az áldozat még élő lánya és unokái megadhatták neki a végtisztességet.
Idén Andreșel sírját sikerült beazonosítani Bisztra környékén, ahol az IICCMER kutatói a kolozsvári, gyulafehérvári és nagyenyedi történelmi múzeum régészeinek segítségével, a katonai ügyészség és a rendőrség munkatársainak közreműködésével hétfőn nekiláttak a partizánhamvak kiásásának.
A Gheorghe Petrov, az IICCMER munkatársa vezette szakértői csoport többéves kutatómunka után bukkant rá a jeltelen sírokra. „Ennek a sírnak 2008 óta próbálunk a nyomára bukkanni, és alaposan megnehezítette a dolgunkat, hogy írásos feljegyzés híján csakis az egykori szemtanúk, valamint a hozzátartozók beszámolóira hagyatkozhattunk. Mivel többen teljesen eltérő helyszíneket jelöltek meg nekünk, sok idő eltelt, amíg szinte százszázalékos bizonyossággal belevághattuk a földbe az ásót” – tárta fel a kolozsvári régész lapunknak a jeltelen partizánsírok felkutatásának nehézségeit.
Ami teljesen érthető, ha tudjuk, hogy a kommunizmus idején még a rokonok sem mertek beszélni a rezsim által elkövetett borzalmakról.
Még szerencse, hogy a több évtizedes terror idején – amikor a hozzátartozók még csak fel sem kereshették szeretteik sírját – a kivégzettek maradványainak feltárása iránt tompult érdeklődés soha nem szűnt meg végleg.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Hamis e-mailekre és feljelentésekre panaszkodik a főügyész
Kövesi szerint támadják a DNA-t
Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze azt nyilatkozta hétfőn, hogy az intézmény elleni támadásnak újabb módszerei jelentek meg. Ezek közé tartoznak a DNA ügyészei nevében írt e-mailek és az Igazságszolgáltatási Felügyelet ellen tett hamis feljelentések.
Kövesi azt mondta: a másfél éve felerősödött támadások ellenére az általa vezetett intézmény az eddigiekhez hasonlóan folytatja a munkát. „Módosítanák a törvényt, újraszerveznék a DNA-t, elvennének a hatáskörünkből – azt mondhatjuk, hogy támadássorozat indult ellenünk. Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, folytatjuk a munkánkat. Nem csinálunk sem többet, sem kevesebbet, mint a korábbi években. A támadások miatt feszültebb a légkör, de nem adjuk fel. Amíg korrupció lesz Romániában, mi nem hagyjuk abba a munkát” – jelentette ki a főügyész.
Soha nem gyakorolt nyomást az Igazságszolgáltatási Felügyelet (IJ) egyetlen munkatársára sem – mondta ugyanakkor Kövesi. Ezzel azokra a – hangfelvételre alapuló – hírekre reagált, amelyek szerint Mihaela Focică felügyelő nehezményezte, hogy egy általa végzett ellenőrzés során nyomást gyakoroltak rá. „Ha valamelyik felügyelő nyomásgyakorlásra panaszkodott a főfelügyelőnek, akkor azt az ügy másnapján ki kellett volna vizsgálni. De három hónapon keresztül nem történt semmi, sőt, a szóban forgó felügyelőt elküldték, hogy végezzen ellenőrzést a DNA-nál. Világosan kijelenthetem: soha, soha nem rendeltem be irodámba egy felügyelőt, és soha nem voltam személyes kapcsolatban az Igazságszolgáltatási Felügyelet inspektoraival. A felügyelőkkel minden találkozásom intézményi keretek között zajlott le, ellenőrzések, kontrollok során. Soha egyetlen felügyelőre se gyakoroltam nyomást, és ha ez megtörtént volna, akkor az érintett inspektor is, valamint főnökei is kötelesek lettek volna kivizsgálásba kezdeni az ügyben” – jelentette ki Kövesi az Europa FM rádiónak adott interjúban.
„Ha feljelentés érkezik ellened, és az Igazságszolgáltatási Felügyelet kezd vizsgálatba veled kapcsolatban, akkor neked jogod, nekik meg kötelességük meghallgatni az álláspontodat. Ha elmondom a véleményemet, kijelentve, hogy ártatlan vagyok és kollégáim is ártatlanok, ez nem jelent nyomásgyakorlást” – mondta a DNA főügyésze.
A sajtóban nyilvánosságra került egy hangfelvétel az IJ főfelügyelő-helyettese, Gheorghe Stan és Mihaela Focică inspektor között, amelyben utóbbi arra panaszkodik, hogy a DNA-nál végzett ellenőrzés eredményeit összefoglaló jelentés megszövegezésekor nyomást gyakoroltak rá. A sajtó szerint a nyomásgyakorlás a DNA főügyészétől érkezett, habár a hangfelvételen nem hangzik el a Laura Codruţa Kövesi neve.
Igazságügyi források szerint Focică bűnvádi panaszt nyújtott be a Legfőbb Ügyészséghez Gheorghe Stan ellen, akit zsarolással vádol. A Focică által benyújtott feljelentés nem Kövesi ellen szól, hanem az Igazságszolgáltatási Felügyelet vezetősége részéről érkező nyomásgyakorlás ellen. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Meghalt a Securitate utolsó parancsnoka, aki a saját apját is feljelentette
Meghalt Iulian Vlad, a hírhedt Securitate utolsó parancsnoka, aki az 1989-es decemberi forradalom idején vezette a kommunista diktatúra politikai rendőrségét.
Az egykori rettegett tábornokot 86 éves korában, szombaton érte a halál, miután már több hete kómában volt - közölte az Antena 3 hírtelevízió.
Vlad 1947-ben végezte el a craiovai kereskedelmi líceumot, és előbb a kommunista ifjúsági mozgalomban, majd a Román Kommunista Pártban töltött be különböző vezető tisztségeket. 1952-től kezdve dolgozott a belügyminisztériumban, 1977-től államtitkári tisztséget töltött be, 1987-től 1989-ig pedig az állambiztonsági részleg, vagyis a hírhedt Securitate parancsnoka volt.
A Ceaușescu-diktatúrát megdöntő, több ezer áldozatot követelő forradalom után, a népfelkelés vérbe fojtására tett kísérletért 1989. december 31-én letartóztatták, majd 25 év börtönbüntetésre ítélték népirtásért. Büntetéséből mindössze négy évet töltött le: 1993-ban Ion Iliescu akkori államfő kegyelemben részesítette.
A News.ro hírügynökség szerint Vlad 18 évesen saját apját is feljelentette a kommunista titkosrendőrségnél, amiért az templomba járt. A kommunista ifjak központi bizottsága róla írt jellemzésében kiemelte, hogy 1946-48 között "kiemelkedő érdemeket szerzett" a földbirtokosok vagyonelkobzásában, a választási kampányban és az államosításban.
A Hotnews.ro hírportál szerint Iulian Vladot tavaly mégis a "modern Románia" egyik megteremtőjeként magasztalta a Valcea megyei önkormányzat ALDE-s alelnöke, Adrian Busu egy könyvbemutatón. Ezt a portál által megszólaltatott Vladimir Tismăneanu, az Egyesült Államokban élő politológus "hányingerkeltőnek" minősítette. "Az eszeveszett zsarnokság legelnyomóbb intézményének vezetőjét dicsőíteni tíz évvel azt követően, hogy az államfő bűnös és illegitim rendszerként elítélte a kommunizmust, arculcsapása mindannak, amit a zsarnoksággal szembeni ellenállás jelentett a kommunista Romániában. Iulian Vlad tábornok közvetlenül részt vett az 1987-es brassói tiltakozás megtorlásában, a Securitate parancsnoka volt, amikor megölték Gheorghe Ursu mérnököt, és a bűnlajstromát még hosszan lehet folytatni" - írta a Securitate utolsó parancsnokáról annak az elnöki különbizottságnak az egykori vezetője, amely 660 oldalas átfogó jelentést készített a romániai kommunizmus bűneiről.
A Tismăneanu-jelentés alapján 2006-ban Traian Băsescu államfő a parlament plénuma előtt hivatalosan elítélte, illegitimnek és kriminálisnak nevezve a kommunista rendszert. maszol.ro

Munkaerő nélkül maradhat az ország: óránként kilencen hagyják el Romániát
Az elmúlt évben Románia európai viszonylatban a negyedik helyet foglalta el a kivándorlók számát tekintve. Az országból a hivatalos adatok szerint az elmúlt húsz évben 3,4 millió ember távozott, nem hivatalosan már közel hatmillió román állampolgár él külföldön. A legtöbb román állampolgár Spanyolországban és Olaszországban telepedett le.
Az ENSZ jelentése szerint a polgárháborúban álló Szíria után Románia a második helyen áll az országot elhagyó állampolgárok tekintetében. Az országot elhagyó személyek átlagos életkora 30 és 45 év között van. A Román Előrejelzési és Stratégiai Intézet adatai szerint a román családok felének legalább egy tagja külföldön él. A külföldön letelepedett románok negyvenkilenc százaléka családjával együtt hagyta el az országot, 23 százaléka azonban gyermekét romániai rokonaira bízta.
Romániából egyaránt távozik szakképzett és szakképesítés nélküli személyek, utóbbiak közül igen sokan viszont választott országukban szereztek szakképzést. A szakképesítéssel rendelkezők elsősorban a túlságosan alacsony bérek miatt próbáltak szerencsét a határokon túl, de többen azért távoztak, mert egyszerűen nem találták a szakmai felkészültségüknek megfelelő munkát idehaza.
17 milliárd eurót küldtek haza a válság éveiben
A hivatalos romániai statisztikák szerint 2017-ben tovább nőtt a külföldön munkát vállaló román állampolgárok száma, és elérte a négymilliót. Közülük a legtöbben – mintegy 2 millióan – Spanyolországban és Olaszországban dolgoznak. Néhány év alatt gyakorlatilag az ország lakosságának 17 százaléka távozott külföldre.
A trend azonban az, hogy a fejlett dél-európai országok fokozatosan teret veszítenek, helyüket átveszik az észak- illetve nyugat-európai államok, mint például Norvégia, Svédország, Németország, Franciaország és Nagy-Britannia.
A külföldön munkát vállaló románok jelentős összegeket küldenek Romániában élő családjuknak. A profit.ro portál szerint a gazdasági válság éveiben az általuk hazaküldött összegek meghaladták a közvetlen külföldi beruházások összegét: 2009 és 2014 között 17,3 milliárd eurót utaltak át családjaiknak, miközben a külföldi befektetések alig érték el a 15 milliárd eurót. A két összeg között a legnagyobb különbséget, 1,09 milliárd eurót 2011-ben mérték.
Igaz, a külföldön dolgozók által hazaküldött pénz nem öltött testet a gazdasági helyzetet fellendítő, komolyabb beruházásokban, miközben az ebben az időszakban befektetett külföldi tőke fellendítette az ország gazdaságát, új munkahelyek létesültek. 2015 óta azonban módosult mindez.
Óránként kilencen hagyják el Romániát
A Tudose-kormány most azt tervezi, hogy megadóztatja a határon túl munkát vállaló románok jövedelmeit, jóllehet a külföldön munkát vállalók befogadó országban is adóznak. Az újabb rendelkezés tervezet szerint, ha valaki hat hónapnál hosszabb időre távozna Romániából, azt jeleznie kell az adóhatóságnál, ellenkező esetben megbüntetik.
Az Európai Románok Egyesületeinek Szövetségét (FADERE) vezető Daniel Tecu szerint a román állam ezzel jelentős hibát követne el. „Bukarestnek inkább arra kellene gondolnia, hogy vajon miért hagyja el óránként átlagosan kilenc román állampolgár Romániát, és legnagyobb részük miért is nem akar visszatérni szülőföldjére. Már csak kevés hiányzik ahhoz, hogy Románia munkaerő nélkül maradjon. Nagyjából öt éve terjesztik, hogy Románia megadóztatná a külföldön dolgozók jövedelmeit, és úgy tűnik, a kormány most éppen ezt tervezi” – jelentette ki a FADERE elnöke.
Romániában igen nagy gondot jelent az is, hogy az orvosok tömegesen hagyják el az országot. A Romániai Orvosi Kamara elnöke, Gheorghe Borcean adatai szerint az országból távozó orvosok száma 2016-ban már elérte a 14 ezret. Csupán Franciaországban és Németország mintegy négyezer román orvos dolgozik. A Politico nyilvántartása szerint 2009 és 2015 között Románia orvosainak a fele vállalt állást külföldön. maszol.ro

Sokan siratják a Securitate utolsó parancsnokát: nemzeti hős vagy véreskezű hóhér?
Megosztotta a román közvéleményt a Securitate utolsó parancsnokának halála. Iulian Vladot most sokan hősként tisztelik, aki megakadályozta a vérontást az 1989-es decemberi események idején, mások viszont a hírhedt román politikai rendőrség vaskezű vezetőjét látják benne, aki szolgalelkűen teljesítette Nicolae Ceauseșcu parancsait.
A Külső Hírszerző Szolgálat Tartalékos és Visszavonuló Katonai Kádereinek Egyesületét vezető Petru Neghiu tartalékos tábornok úgy véli, hogy Iulian Vlad mentette meg az országot, nélküle a mai Románia nem létezne, ezért nemzeti hőssé kellene nyilvánítani, legalább halála után. Cosmin Gusă politikai elemző szerint Iulian Vlad a kevesek között volt, akik tettek valamit Romániáért 1989 után – sajnos azonban „a románellenes erők győztek akkor”.
Az újságíró Dan Andronic kikelt a Iulian Vladot „becsmérlő újságírók” ellen. Azt elismerte, hogy Iulian Vlad „nem a világ legszelídebb titkosszolgálatát vezette”, ám fontosnak tartotta, hogy mérlegre tegyék az általa elkövetett rosszat és jót. Utóbbi pedig – Dan Andronic szerint – nagyobb súllyal esik a mérlegbe.
Iulian Vlad utasítására ugyanis a Securitate nem lépett fel a lázadókkal szemben, jóllehet Ceaușescu kivégzéssel fenyegette meg a parancs megtagadásáért. Iulian Vladot a szovjet és az izraeli titkosszolgálatok emberei tartóztatták le, vagy pedig a magyar titkosszolgálatnak dolgozó volt román honvédelmi miniszter, Victor Stănculescu, de mindebben szerepe volt a szovjet befolyás alatt álló Ion Iliescunak is – állítja az Evenimentul többségi tulajdonosa.
A volt kormányfő, Adrian Năstase meggyőződése, hogy Iulian Vlad mindvégig a román állam érdekeit védte, a kommunizmus évei alatt is. Lehet, hogy hibázott, de aki dolgozik, az hibázik is – fejtette ki blogján a volt miniszterelnök.
„Rossz családból” származott
Iulian Vlad már fiatal korában kezdve hithű kommunistaként, pártaktivistaként kezdte politikai pályafutását: 16 éves korában már különféle pártfunkciókat töltött be a belügyminisztériumban.
Buzgalmára nagy szüksége volt, hiszen „rossz családból” származott: apja templomi kántor volt. Iulian Vlad akkoriban számos beadványt intézett a munkáspárthoz, amelyben azt magyarázta, miként beszélte lebeszélni apját arról, hogy egyáltalán templomba járjon, és azzal érvelt, hogy már 14 éves kora óta a párt nevelte őt. Az Ifjúmunkás Szervezet Központi Bizottsága úgy értékelte, hogy Iulian Vlad „fokozott munkát fejtett ki már 1946-ban – azaz 15 évesen – a földbirtokosok kisajátításának, az 1946-os választások megszervezésének, az 1948-as államosítás előkészítésének érdekében és tevékenyen részt vett „a földesurak malmainak államosításában”.
A bukaresti pedagógiai líceumot jó eredménnyel végezte el, rövid ideig egy elemi iskolában volt tanító, 1952. május elsejétől azonban a belügyminisztérium tisztje lett, alhadnagyi rangban.
Ettől kezdve a kommunista hatalom megbízható embereként, hűséges kiszolgálójaként tartották számon. A romániai kommunizmus utolsó évtizedében, az 1980-as években mindvégig jelen volt a Securitate vetetőségében. 1983-tól belügyminiszter-helyettesi tisztséget töltött be, a Securitatéban pedig a „belbiztonsággal” foglalkozott, végül pedig a Securitate parancsnoka lett.
Attól a pillanattól kezdve, hogy vezetőségi tisztségeket töltött be a Securitatéban, a kommunista rendszer megtorló intézménye visszatért az ötvenes évek megtorló módszereihez. Így meggyilkolták a disszidenseket (Gheorghe Ursu esete), a zsilvölgyi bányászok 1977-es megmozdulását könyörtelenül leverték, a megtorló akciókat éppen Iulian Vlad tervezte meg. A temesvári ellenállók „autóbusz akció” néven ismert, 1981-es megmozdulásának résztvevőit rögtönzött konstrukciós perek során ítélték el, lemészárolták, az 1989-s temesvári forradalom hangadóit…
Az a tény, hogy Iulian Vlad helyet kapott a Mihai Pacepa szökését kivizsgáló bizottságban, jól jelzi, hogy mennyire megbízható embere volt Nicolae Ceaușescunak. Ebben nem kis szerepet kapott az is, hogy a belügyminisztérium államtitkárként a kémelhárításáért is felelt.
A Román Hírszerző Szolgálat is „felvállalta”
Mindennek ellenére a kétezres évektől kezdve a közvélemény jó része megfeledkezett Iulian Vlad szekus múltjáról, és hősként kezdte tisztelni a tábornokot, részben azért, mert 1989 decemberében parancsot adott a Securitaténak a visszavonulásra, másrészt pedig azért, mert megvédte Romániát a külföldi (főleg a magyar) kémektől.
A Securitate helyét átvevő Román Hírszerző Szolgálat csakhamar „felvállalta” Iulian Vladot. 2014-ben meghívást kapott az Antiterrorista Harcos Napjára, amelyet Románia legfontosabb hírszerző szolgálatának központi székházában rendeztek meg. Ezen az eseményen egyébként arról is megemlékeztek, hogy 40 évvel korábban jött létre Romániában az első terrorelhárító struktúra.
A Román Hírszerző Szolgálat igazgatója, George Maior és operatív vezetője, Florian Coldea, a Securitate volt vezetőjével közösen megemlékeztek „a terrorfenyegetés ellen harcoló valamennyi névtelen román harcosról”, és levetítettek egy filmet is, amely a terror elleni fellépéséért magasztalta fel a Securitatét. Holott a Securitate terrorellenes struktúrája, az USLA fontos szerepet töltött be az 1989-es események elfojtására irányuló kísérletekben.
A helyzet sajátos bája az, hogy éppen ezekben a napokban tisztelegtek Temesváron, Klaus Johannis részvételével az 1989-es forradalom ártatlan áldozatai előtt. A bukaresti Bookfest nemzetközi könyvkiállításon bemutatták a Román Hírszerző Szolgálat 25 éves tevékenységéről beszámoló monográfiát – amelyre meghívták Iulian Vladot is, jóllehet a kötetben szó sem esett a Securitatéról.
Megfejtetlen rejtélyek maradtak utána
Iulian Vlad már nyomban az 1989-es események után kidolgozta saját változatát a Securitate és saját szerepéről Romániában. A megtorlásokért elődjét, akiből a kommunista rendszer belügyminisztere lett, Tudor Postelnicut okolta, aki a diktátor szolgálatába állította a Securitátét.
Jómaga viszont – állította – sokat tett a romániai disszidensek védelméért, és itt például Doina Corneát, Radu Filipescut és Gabriel Andreescut említette. Mindketten azonban egészen másként emlékeznek meg Iulian Vlad szerepéről, és minderről másként ír a Securitate 1989-as egyik belső jelentése is, miszerint Doina Cornea és Radu Filipescu ellen a Securitate a szocialista rendszer elleni propaganda miatt indított vizsgálatot.
Iulian Vladról gyakran emlékezik meg a romániai kommunista diktatúrát elemző és Vladimir Tismăneanu által vezetett elnöki bizottság jelentése, amely például megállapítja, hogy 1989 után csupán az 1989-es forradalom elfojtására tett próbálkozásban való részvétele miatt ítélték el, holott fő bűne éppen az volt, hogy az emberi jogokat nyíltan sárba taposó intézményt, a Securitatét vezette.
„A nagy hóhérokat továbbra is kitüntetik, magas nyugdíjakban részesítik, az áldozatokat pedig továbbra is becsmérlik, vagy pedig egyszerűen elfelejtik” – hangzik a jelentés, amely így folytatja: Mivel a kommunista párt 1989 decemberében „gyakorlatilag megbénult, a pártfőtitkár csakis a Securitatétól remélhetett segítséget, amely Iulian Vlad vezetése alatt teljesítette Ceaușescu drákói utasításait is”.
Iulian Vladot végül is huszonöt év börtönre ítélték. Ebből négy évet töltött le – Ion Iliescu kegyelemben részesítette. A rettegett Securitate főnöke ezt követően hallgatásba burkolózott. Politikai megfigyelők szerint szabadságának feltétele éppen a hallgatás volt.
Iulian Vlad halálával viszont az 1989-as decemberi eseményekkel kapcsolatos sok rejtély marad megfejtetlen, és sok titkot vitt magával a Securitate „sajátos módszereiről” is. Bogdán Tibor / maszol.ro

Bölöni Dávid: igazságtalanul bántak el velem
Tegnap délután Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke és Bölöni Dávid tisztségéből előző nap felfüggesztett és jogerősen egy év és négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt polgármester rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a csernátoni községházán. Nem érte kár sem az EU-t, sem a román állami intézményeket – hangsúlyozta a volt községvezető.
Az bánt a legjobban ebben az ügyben, hogy a korrupcióellenes ügyészség rám vonatkozó román nyelvű közleményének magyar fordításából hiányzott az a mondat, amelyik kimondottan arra vonatkozott, hogy az európai uniós támogatást a csernátoni polgármesteri hivatal és nem én kértem és kaptam a 712 hektáros legelőre. Ez a ferdített hír így terjedt el a világhálónak köszönhetően Csernátontól Amerikáig – mondotta bevezetésképpen a leköszönt községvezető, aki Felső-Háromszéken korelnökként huszonhét évig töltötte be e tisztséget. Azt is közölte, hogy csak az téved, aki dolgozik, és ő úgy érzi, hogy igazságtalanul bántak el vele, hiszen a kapott pénzt teljes egészében, utolsó lejig a legelőfeljavításra, az oda vezető utak rendbetételére, illetve három tonna fűmag vásárlására fordították. Azt is a kivizsgálás során tudta meg, hogy 2012-ben a korrupcióellenes ügyészség leellenőrizte az európai uniós támogatásokat, de akkor nem kezdeményezett semmiféle törvényes eljárást, rendben talált mindent. 2016-ban, a helyhatósági választások után indítottak ellene eljárást, az ügyészek úgy tekintették, hogy visszaélés történt, becsapták az Európai Uniót azzal, hogy támogatást kértek. Azt is megtudtuk, hogy Fábián Sándor alpolgármester 2008 májusában legeltetési szerződést kötött a juhászokkal, akárcsak az előző években. Az öt hónapra érvényes szerződés azt tartalmazta, hogy ki a felelős azért a legelőrészért, legyen kit felelősségre vonni, ha a juhok vagy a juhászkutyák kárt okoznának az erdőben, illetve a vadállományban. Az ellenőrzés során  ezeket a szerződéseket át is adta az ügyészeknek. Szó sem volt a legelők bérbeadásáról, ahhoz a helyi tanács jóváhagyása és árverés kellett volna – hangsúlyozta a volt községvezető. A kivizsgálás során a legeltetési szerződést úgy értelmezték, mintha bérbe adták volna a legelőket, innen következtettek arra, hogy a községvezető hamis nyilatkozatot tett, amivel becsapták az Európai Uniót. A támogatásként kapott összeget a községi önkormányzat teljes egészében visszafizette. A huszonhét esztendő alatt Csernáton látványosan fejlődött, szépült, én mindig a köz érdekeit tartottam szem előtt – összegezett Bölöni Dávid. Tamás Sándor arról beszélt, hogy huszonegy éve, 1996 óta ismeri Bölöni Dávidot, amikor hazaköltözött Nagyváradról. A megyében rajta kívül még két községvezető van tisztségben huszonhét éve, Bodokon Fodor István, Zágonbárkányban pedig Marin Gheorghe. Felsorolta mindazokat a megvalósításokat, amelyek Bölöni Dávid idejében születtek a több mint négyezer fős községben. Tisztességesen és eredményesen dolgozott – emelte ki a megyei önkormányzat elnöke. Azt is közölte, hogy meglátása szerint nem egy törvényes döntés született Bölöni Dávid esetében, ezért azt javasolta a leköszönt községvezetőnek, hogy hat hónapon belül kérjen rendkívüli perorvoslatot a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéken, hiszen világosan be lehet bizonyítani, hogy nem történt károkozás, hiszen az ítélet kihirdetése előtt a község teljes egészében visszafizette a vitatott összeget. Gyakorlatilag nem érte kár sem az Európai Uniót, sem pedig a román állami intézményeket, amelyek lebonyolítják az európai uniós pénzek kezelését. A kapott pénzt rendeltetésének megfelelően használták fel, erre vonatkozóan megvannak az elszámolási iratok. Senki nem bizonyította be, hogy Bölöni Dávid vagy a helyi tanács szándékosan megtévesztette volna az államigazgatási szerveket vagy az Európai Uniót, ezt csak a per során állították – összegezett a megyei önkormányzat vezetője, aki díszoklevelet nyújtott át a leköszönt községvezetőnek. Azt is közölte, meglátása szerint Csernátonban időközi választásokat csak a jövő esztendőben írnak majd ki, addig Fábián Sándor alpolgármester látja el a polgármesteri teendőket. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar és nem magyar mártírokra emlékeztek Aradon, hívatlan „ünneplőkkel”
A rendezvényen jelen volt a város román polgármestere, képviseltette magát a magyar kormány, az RMDSZ, az egyházak – no és a román Új Jobboldal is.
A szabadságharc nem magyar mártírjairól és a mai nemzedéknek szóló üzenetéről is beszéltek a szónokok pénteken Aradon, a vértanú tábornokok emlékére állított Szabadság-szobornál rendezett megemlékezésen - tudósít az MTI.
A magyar kormány képviseletében felszólaló Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára ünnepi beszédében elmondta: a leszármazottak és Magyarország prágai nagykövetsége kezdeményezésére hamarosan emléktáblával jelölik meg a csehországi Dobrány városkában Ormai Norbert honvédezredes, az első aradi vértanú szülőházát. Rámutatott: az Auffenbergből Ormaivá lett, a szabadságért új nevet és hazát választó, a mártíromságot is vállaló fiatal tiszt esete nem volt egyedülálló a honvédségnél.
Október hatodikán ezért a nem magyar származású szabadságharcosokra, a horvát, szerb, német és osztrák származású aradi vértanúkra, a szlovák honvédekre, a bécsi légióra, a lengyel önkéntesekre, a ruszin katonákra és a román származású honvédekre is kegyelettel emlékezik a nemzet vértanúi előtt tisztelgő magyarság.
Az államtitkár szerint a jó szándék, kölcsönös tisztelet és megértés tette lehetővé néhány éve Aradon, hogy ismét köztérre kerüljön a vértanúk emlékét idéző, korábban elbontott Szabadság-szobor.
Íjgyártó rámutatott: továbbra is jó szándékra, kölcsönös tiszteletre és megértésre van szükség ahhoz, hogy a térségben élő népek boldogulhassanak szűkebb hazájukban.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy minden nemzedéknek meg kell vívnia a maga szabadságharcát, a romániai magyar közösségnek pedig ma a parlamenti demokrácia eszközeivel kell lehetővé tennie, hogy a következő nemzedékek is magyarként élhessenek szülőföldjükön.
Kelemen Hunor aradi beszédéről és az ottani sajtótájékoztatón elhangzott nyilatkozatairól itt közöltünk összefoglalót.
A hideg, borús időben összesereglett több száz aradi magyar megemlékezésén Gheorghe Falcă, a város polgármestere és Arad megye román vezetői is tisztelegtek a szabadság eszményéért életüket áldozó mártírok emléke előtt. Valamennyi beszéd román, illetve magyar fordítása is elhangzott.
A megemlékezésen a szélsőségesen nacionalista, magyarellenes Új Jobboldal (Noua Dreaptă) tucatnyi szimpatizánsa egy húszméteres román zászlót feszített ki a téren, de nem hangoskodott. A szervezet korábban Arad belvárosában rendezett bejelentett megemlékezést a magyar honvédség állítólagos negyvenezer román áldozatáról, térfoglalási engedélyük azonban nem terjedt ki a Román-Magyar Megbékélés Parkjára, ahol az aradi vértanúk emlékét idéző Szabadság-szobor áll.
Az aradi megemlékezések délelőtt az Arad-belvárosi római-katolikus templomban kezdődtek, ahol Fodor József nagyváradi általános helynök, nagyprépost celebrált szentmisét a vértanúk emlékére, délután pedig az aradi vár melletti egykori vesztőhelyen közös imával és koszorúzással tisztelegnek a megemlékezők a mártírok emléke előtt. foter.ro/cikk

Főhajtás a Megbékélési parkban
„Feladatunk óvni szabadságunkat”
Nem mosta el az eső a Megbékélési parkban pénteken délben kezdődött megemlékezéseket. Még a szélsőségesek hatalmas, kifeszített trikolór zászlaja sem zavarta meg a helybélieket, hogy magyarországi meghívottjaikkal együtt, békésen, tisztelettudóan hajtsanak fejet az aradi tizenhárom emléke előtt.
A 13 órai rendezvényt, a román, magyar himnusz, majd az Örömóda lejátszása után Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke nyitotta meg, majd felkonferálta a felszólaló hivatalosságokat.
(A rendezvény megkezdésére a parkba értek a Noua Dreapta szélsőséges szervezet nacionalistái is, akik a román emlékmű előtt egy húsz méteres zászlót feszítettek ki. A belügyisek által szigorúan felügyelt térre gyalog érkezett a mintegy 15 fős csoport, melynek tagjai a városközponton keresztül vonultak át, a Hegyalja tértől egészen a Megbékélési parkig, zászlókkal a kezükben.)
Elsőként Gheorghe Falcă aradi polgármester állt mikrofonhoz, köszöntve a magyar vendégeket és Arad testvérvárosainak képviselőit, ugyanakkor „az összes barátot” akikkel együtt lehettek „ezen a szép eseményen”. „Ezen a napon Arad város tiszteletét fejezi ki azok iránt, akik a szabadságért harcoltak. Ezért a mi gesztusunk elismerés és egyben nagy felelősség is” – mondta, elismerően beszélve azokról, akik évről évre megemlékeznek a mártírokról. „Nekünk is feladatunk óvni a mi szabadságunkat és erre a 13 tábornok kell példát szolgáltasson számunkra nap mint nap! (…) Meg kell mutassuk gyermekeinknek, hogyan kell tisztelnünk hőseinket!”. A román zászlót lobogtató szélsőségeseknek a polgármester azt üzente: „Mi a barátaik vagyunk”, majd hozzáfűzte: mindenkit becsülnek, aki a szabadságért harcol.
Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke szerint „Minden nemzedéknek meg kell vívnia a maga szabadságharcát.” Mint elmondta, itt az idő, hogy a magyarok feltegyék maguknak a kérdést: mit jelent számukra a szabadság, mit jelent ma szabadnak lenni, és mi az, ami ezt veszélybe sodorhatja? „Egy nép, egy nemzet akkor szabad ma is, ha szabadon dönthet arról, hogy milyen utat követ, hogy mit választ az előtte álló lehetőségek közül. És mindezt úgy teszi, hogy nem sérti, és nem korlátozza más népek és más nemzetek hasonló módon elképzelt szabadságát, hisz a szabadság felelősség is egyben. És igaz ez egy nemzetrészre is, egy olyan nemzeti közösségre, amely saját akaratán kívül számbeli kisebbségbe szorult, de nyelvét, kultúráját, identitását meg kívánja őrizni.” (…) „Bennünket úgy neveltek, hogy az ígéretet be kell tartani. Bennünket arra tanítottak, hogy akkor ígérj, ha be tudod tartani, és ha ígértél, akkor viszont tartsd be ígéretedet. Ez a hitelesség, ez a szavahihetőség kulcsa. És mi erre várunk száz esztendeje” – mondta a szövetségi elnök, utalva arra többek között, hogy a parlamentben a román többség érdembeli vita és tárgyalás nélkül utasított el olyan törvénymódosítást, amely szerinte tisztázhatná a kisebbségek anyanyelvhasználati jogait. A szövetség vezére párbeszédre, az ígéretek betartására, továbbá az állam és a nemzeti kisebbség közötti viszony rendezésére kérte a román többséget. „…nem azt kérjük, hogy adják nekünk, ami nem a miénk. Nem azt kérjük, hogy mondjanak le valamiről, ami az identitásuk része. Nem akarjuk őket megfosztani szabadságuktól. Viszont azt kérjük, hogy maradhassunk közösségként szülőföldünkön magyar emberek.”
Köszönet Aradnak, hogy ápolják a hősök emlékét
Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára hangsúlyozta, nemzetiségtől függetlenül minden háborús elesett előtt kötelességünk fejet hajtani, hiszen áldozatvállalásuk, kiállásuk nekünk is tartást ad, tettekre sarkall. Köszönetet mondott Arad vezetőinek és polgárainak, hogy óvják, tisztelik és ápolják az emlékhelyként számon tartott Megbékélési parkot. „Ahhoz, hogy boldogulhassunk itt szűkebb és tágabb hazánkban, továbbra is szükség van jó szándékra, kölcsönös tiszteletre és megértésre is. Így érhetjük el, hogy országainkat és népeinket csak jelképes határok válasszák el. Hogy szabadon használhassuk nyelveinket, megőrizzük iskoláinkat, intézményeinket, élhessünk jogainkkal. Hogy a jó és nemes ügyeinknek ne csak mártírjai, hanem boldog birtokosai is lehessünk”.
Nem akarnak több gyűlölködést
Horgea Florentina Arad megyei prefektus rövid beszédében a tolerancia, a szabadság és az európai szellem színterének minősítette a Megbékélési parkot. Faragó Péter képviselő, az RMDSZ Arad megyei elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy megemlékezéseinket, más európai országokkal ellentétben, nálunk még most is a gyűlölködések és nacionalista hozzáállások jellemzik. Itt az ideje, hogy ennek véget vessünk, mondta. „Már nem számolják, melyik nemzet ölt többet a másik katonái közül, ki milyen vélt vagy valós vérengzéseket hajtott végre (…) Mindegyik nép a saját igazságának, szabadságának a nevében küldte a harctérre fiait, legtöbbször a biztos halálba.” Arra kereste a választ, hogy vajon mikor fog legalább száz egyszerű román polgár a magyarok mellé állni és a németek és franciák példájára fejet hajtani az ilyen megemlékezéseken. „Vajon gyásznapunkon mikor tűnik el a térről az irántunk érzett és kimutatott gyűlölet?” – nyomatékosítva, hogy nem a város és a megye vezetőire célzott, hanem azokra az átlagos, hétköznapi románokra, akik hamis hazafiasságtól tüzelve zavarják gyásznapjainkat.
A beszédek után, az előző évekhez hasonlóan, a házigazdák, a helyi és megyei helyhatósági vezetők, civilszervezetek, egyházi képviselők, a román parlamenti és a magyarországi országgyűlés képviselői, a határon túli meghívottak és egyéb szervezetek vezetői koszorúkat helyeztek el a Szabadság-szobornál.
A hivatalosságok között köszöntötték még Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetét, Jakab Istvánt, a Magyar Országgyűlés alelnökét, Kiss László ezredest, Magyarország bukaresti nagykövetségének véderő attaséját, illetve Kreszta Trajánt, a román kisebbség magyarországi önkormányzatának elnökét is. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Barokk zene szólt korhű helyen
Vasárnap este a kolozsvári Fonte di Gioia barokk zene együttes és meghívottjai adtak nagyszerű koncertet egy méltó hangulatú környezetben, a nagyváradi római katolikus Püspöki Palota dísztermében.
A Fonte di Gioia együttes 2009-ben alakult Dénes Csongor (hegedű), Dénes Anna-Júlia (hegedű), Csata István (viola da gamba) és Amalia Goje (csemballó) vezetésével, akik mindannyian a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián szereztek diplomát. Lelkesedésük és a barokk zene iránti szeretetük lehetővé tette, hogy részt vegyenek a Romániában először megrendezett La Stravaganza barokk kamarazene versenyen, ahol alig két hónappal a megalakulásuk után második díjat szereztek. Mindez óriási lendületet adott további közös munkájuk számára. Szakmai fejlődésük érdekében jelentkeztek az Academie de Sable-n szervezett mesterkurzusokra.
Hamarosan figyelemre méltó helyre kerültek Románia barokkzenei színpadán, koncertezve a hazai nyári fesztiválokon: Nagyszebenben, Kisdisznódon, Segesváron, Prázsmáron, Rozsnyón, Vidombákon, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredán, Szatmáron és természetesen a székhelyükön, Kolozsváron. Az együttes vonósai a kincses városbeli Transilvania Filharmónia tagjai, míg Amalia Goje a Gheorghe Dima Zeneakadémia orgona és csembaló tanára.
A vasárnap esti koncertjük egy pályázat keretében valósult meg, melyet az RMDSZ Communitas Alapítványa támogatott, illetve az itteni fellépésük a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Székely István klarinétművész által vezetett Clarinetto Egyesület segítségével jött létre. Fontos kiemelni még, hogy a kvartett ezúttal Gebe-Fügi Renátával (szoprán, hegedű) és Király Erzsébettel (brácsa) egészült ki.
A csodálatos élményért Böcskei László megyés püspök mondott köszönetet, egyúttal arra hívva fel a figyelmet: a hamarosan elkezdődő felújítási munkálatok ellenére a Püspöki Palotában továbbra is lesznek események, hiszen „az élet fejlődik”, nem szeretné azt, hogy kihalt legyen az épület. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Csíky Boldizsár – 80
Születésnapi beszélgetés az Erkel- és Enescu-díjas marosvásárhelyi zeneszerzővel
– Újabb kerek évforduló, újabb jelentős mű. Jótékonyak ezek a születésnapok a zeneszerző számára. Beszéljünk először az október 12-i ősbemutatóról. Obsessiones... Rögeszmére kell gondolnunk a cím olvastán?
– Nem annyira rögeszmére, ebben a latin szóban sok minden van. A fogalomnak azt az értelmezését vállalnám, amelyben benne vannak a múlt árnyai, minden, ami szép, csúnya, nyomasztó, felszabadult, kicsi örömök, nagy feszültségek, ilyesmik. Nem akar lélektani programzene lenni. Bizonyos korokhoz kötődő emlékeim, akkor megírt zeneművek tükröződnek benne. Nem jellemző rám, hogy ha egy nagy élmény ér, azonnal rohanok haza, hogy írjak belőle egy darabot. Ez olyan romantikus dolog, persze van ilyen. Feltételezem, hogy egy-egy Chopin-prelűd például így született. De inkább úgy alakul ez az egész, hogy felgyűlnek a dolgok s egy ilyen diszpozíciót hoznak létre az emberben. Az aztán valamilyen módon kijön belőle.
– Emlékszem, egy átfogó, régebbi interjúd élére címként azt a kijelentésedet ugrasztották ki, hogy irodalmi beállítottságú zeneszerző vagy.
– Ó, ez nagyon rég volt. Talán 1968-ban írta rólam Erdélyi Laló azt a cikket. Akkoriban voltak olyan bemutatóim, amelyek az első nagyobb sikereket hozták. Szimfonikus zenekarra írt darab, amit több filharmónia is átvett. A zenekari muzsika irányába tett lépteim itt igazolódtak vissza.
– A mostani Obsessionest megírhattad volna korábban is?
– Vissza lehet hallani benne bizonyos régebbi műveimből apró, kicsi mozdulatokat, dallamtöredékeket. Ez nem evokatív szándék, visszatérő gondolatok. Tudom, az obszesszió inkább nyomasztó gondolatot jelent, és lehet, hogy a művet ez uralja, de vannak benne fényteli pillanatok is. Amikor profi muzikológusok nézik a műveimet, az tűnik fel nekik, hogy nagyon sűrített az egész. Ez abból adódik, hogy el szeretném kerülni az unalmas, semmitmondó pillanatokat.
– Mindig történik benne valami.
– Sőt, egy időben több minden. Ezt úgy kell érteni, hogy egy ilyen polifonizált felfogásban, amikor az egyik zenekari részleg játszik egyféle dallamot, egy másik részleg ennek az ellenpontját adja. Az is egy önálló anyag, egymásra tevődnek ilyen pillanatok. De talán ne mélyedjünk annyira bele, ezek stiláris problémák.
– Amikor komponáltad, amikor dolgoztál rajta, figyelembe vetted, hogy milyen zenekar adja majd elő? A vásárhelyi szimfonikusokat nagyon jól ismered.
– Ilyesmi is felmerül időnként az emberben. Ennek a darabnak a megírásával úgy voltam, hogy hol elszakadtam a valóságtól, és egy ideális zenekarra gondoltam, arra, ahogy annak az előadásában fog szólni a mű, hol pedig visszatértem a földre, és számoltam azzal, hogy mondjuk, egy romániai vidéki, netalán fővárosi zenekar mit fog ehhez szólni. A klarinétos például hogy fog fintorogni, amikor ki kell gyakorolni az éppen rá háruló részt, a karmesternek pedig hogy fog rángatózni a jobb válla a sűrű partitúra miatt. Általában ezt szokták kiemelni a munkáim kapcsán. Van Bukarestben egy zenetudós, aki azt kérdezte: vajon nem azért írok ilyen egytételes zenekari darabokat, mert félek, nehogy ráunjon a közönség?! Mondtam az előbb, van ebben valami igazság. Nagyon nagy szerzőnek kell lenned ahhoz, hogy egyórás darabodat a közönség kibírja. Én hálás vagyok, hogyha egy negyedórás, húszperces darabom után a hallgatóság azt mondja, mégiscsak érdemes volt végighallgatni, ezt a mai zenét is ki lehet bírni.
– A vásárhelyi filharmónia közönsége eléggé felkészült, jól fogadja az úgynevezett „mai, nehéz műveket” is.
– Nem a közönségnek nehéz, hanem a „végrehajtóknak”. A közönségben kell legyen egy olyan reverberáció, ami megmarad, hogy elmondhassa, na, mégiscsak éreztem valamit.
– Nyolcvanéves lettél, fiatalos nyolcvanas, továbbra is tele vagy alkotó energiákkal, szűnni nem akaró feladatokkal. A zeneszerzőt mennyiben befolyásolja az életkora? Könnyíti a munkádat a felgyűlt tapasztalat?
– Talán észrevetted, lehet, hogy nem, de történt valami a világgal. Az idő felgyorsult. Persze megeshet, hogy szubjektív, amit mondok, de én úgy érzem, hogy ami a hatvanas-hetvenes években normálisnak tűnt, azt ma egész másképp érzékeljük. Sokkal gyorsabban telnek a hetek. Az ember mindegyre felszisszen, hogy „Jézusom, már megint hétfő van!” Repül az idő, és ez a „nyolcvanas állapot” lehet jó, lehet rossz. Ha az embernek elkopnak a professzionális készségei, akkor rossz. Hogyha arra való ez a kor, hogy önmagadat élesebben el tudjad bírálni, akkor jó. Nyilvánvaló, hogy nem sorolhatom magam a nagy szerzők vonulatához, de a jelenkori kollégáim között is megtalálható mind a két jelenség. Ha uralod a kifejezési eszközöket, akkor kétségtelen, hogy a felgyülemlett tapasztalatok megkönnyítik, hogy melyik pillanatban mit írhatsz meg. Hogy fog az megszólalni. És nem csak egy elképzelés, egy elméleti dolog, amit valaha megtanultál, hanem visszahallottad száz esetben azt, hogy ami így van leírva, hogy szól, s ami úgy van leírva, az miképpen hangzik. Ez egy tapasztalati gazdagodás, aminek komoly haszna van, főleg ha azt nézed, hogy a gyakorlati kivitelezés, a valódi effektus milyen. Van, aki úgy születik, hogy azonnal tudja, hogyan fog megszólalni az, amit leír. Nekem nehezebben megy, nagyon sokáig emésztem azt, amit végül is le merek írni, és utána is többször visszatérek rá. Vannak olyan pillanatok, amik töprengésre késztetnek előző műveimben. Most például egy kórusműkötetet akarok összeállítani, van vagy hetven darab, amiből gondolom, harminc megállja a helyét. Nézem, s néha fel-felszisszenek: mi az ördög történt, hogy lehetett ezt leírni! Nem szól sehogy. Ha leadom a szakmai komissziónak, mint egy dolgozatot, nem találnak benne semmi kivetnivalót, de amit ki szeretnék hozni belőle, az nem úgy szól, ahogy elvárnám. Ilyenkor aztán csodálkozhatom, miképpen voltam képes ezt így leírni. Ez időnként előfordul, főleg szöveges zenével. A magyar nyelv rendkívül bonyolult prozódiáját bizonyos idő teltével természetes módon tudod visszaadni. Nem keresed kínosan a jó megoldást, nem érzékelhető a görcsös igyekezet, amellyel a hibákat próbálod elkerülni. Amikor természetessé válik ez a folyamat, megszabadulsz a fenyegető veszélytől, hogy elnézel valamilyen prozódiai problémát, és akkor már felszabadultabban tudsz írni. Ebben a kor segít.
– Színdarabnál sűrűn előfordul, hogy átírják, átfésülik, modernizálják a szöveget. Egy ilyen zenei műbe utólag bele lehet nyúlni?
– Nekem igen. Ha valaki más nyúlna bele, nagyon bántana. Sajnos ilyesmi megtörténik Wagner-operák, vagy akár Mozart-operák rendezésénél is, ahol az előadó megpróbál előtérbe nyomulni, vagy színház esetében a rendező próbál erőszakot tenni a darabon. Ha ellenébe megy az eredeti üzenetnek, talán jó is lehet a kontrasztos felfogás, főleg egy ismert mű esetében, de amikor az illető megpróbál más értelmet adni neki, aktualizálni, ami a leggyakoribb, akkor megváltoztatja a mű szellemét. Vagy még rosszabb, elmossa az egészet, nem ad semmit, megszünteti a lehetséges kontaktust a szerző és a közönség között. Eltűnik a szerzői szándék. Éppen az, ami a műben művészi, szuggesztív.
– Gondolom, hogy a zenénél az is rendkívül fontos, hogy ki szólaltatja meg. Neked számos művedet kiváló egyéniségek, formációk tolmácsolták. Van kilátás arra, hogy ezt a mostani új szerzeményedet máshol is előadják?
– Be kell vallanom, hogy stresszes állapotot okozott ez az egész helyzet, amibe kerültem. Egyrészt készültem arra, hogy októberre fejezzem be a művet, legyen olyan állapotban, hogy le lehessen másolni, meg lehessen tanulni, a karmester ne rohammunkában nézze át, szóval legyen minden rendben, ahogy kell. De amikor Budapest kérte ezt a darabot, még a fele se volt kész. Azt kellett volna mondanom, hogy még bizonytalan ez az egész, mégis azt válaszoltam, hogy oké, rendben van. Mondtam, hogy még dolgozom rajta, de azt válaszolták, kész lesz az idejében, bíznak bennem. Tulajdonképp kettős felkérést kaptam, egy kiváló együttes, a Concerto kérte, novemberben játsszák ezt a művemet, és egy másikat a Nemzeti Filharmónia tűzte műsorára. Májusra programálták, de máris sürgetnek a darabomért. Érthető, hiszen ők két-három évadra előre tudják, mit fognak csinálni, előadni.
– Munka akad tehát ezután is. A Marosvásárhelyi Filharmónia két alkalmat is talált arra, hogy kellő súllyal emlékezzék meg a születésnapodról. A múlt vasárnap a Divertimento című szerzeményedet adták elő. Ez a mű mikor született?
– Ennek a keletkezése talán újságíróilag is érdekes. Emlékezhetsz, hogy 1989-ben milyen hangulat uralkodott itt, Marosvásárhelyen, de máshol is az országban. Körülöttem is annyira megsűrűsödött a levegő, hogy ha ott maradok a filharmóniánál, óhatatlanul beszennyezem magam. Ideiglenes áthelyezéssel átmentem a bábszínházhoz, és soha olyan dolgom nem volt, mint ott, mert abból éltem, amit írtam. Házi zeneszerző lettem. Azelőtt mindig kettős életet kellett élnem, helyt kellett állnom a filharmónia vezetésében, másrészt pedig amikor lehetett, írtam. A megszakítások nem tesznek jót az alkotómunkának. De a kérdésedre válaszolva, 89-ben kaptam egy felkérést egy nagyszerű budapesti fúvósegyüttestől, a Berkes Kálmán vezette Budapest Wind Ensemble-től. Azt mondtam magamnak, hogy én azért se vetem magam alá az akkori általános, nyomott romániai hangulatnak, úgy döntöttem, hogy divertimentót írok, ez hagyományosan szórakoztató zene. Na, de milyen legyen? Eszembe jutott, hogy Mozartnak van egy Gran Partita műve, egy olyan együttesre írt darabja, amit nyolc fúvós és egy nagybőgő szólaltat meg. Mindig csodálkoztam, miért tette bele a nagybőgőt, aztán amikor elkezdtem írni az enyémet, megértettem. Nagyszerűen passzol hozzá. Bizonyos pillanatokban a hangulat ellentétét képviseli, máskor teljesen belesimul abba. Sokoldalú módon fel lehet használni ezt a hangszert. A nyolc fúvós és a nagybőgős lett tehát a választott együttes, ez Berkeséknek pont jó volt. Valami módon kiengedtek akkor a próbára, bár már nagyon nehéz volt külföldre menni. Megkéstem persze, vittem a partitúrát, felkészülve arra, hogy számos problémával szembesülök majd, a klarinétos nem fogja tartani a magas trillát, a fagottos bele fog bőgni a pianóba, nem uralja a hangerőt, és feljegyeztem még pár esetleges hibalehetőséget, hogy aztán az első próbán teljesen megnémuljak. Annyira jó volt, hogy alig volt mit mondanom. Ilyennek kellene lennie az előadó együttes és a szerző viszonyának.
– A vásárhelyi előadóknak is komoly kihívás lehetett ez a mű.
– Ennek a darabnak az a nagy problémája, hogy állandóan, szeszélyesen változtatja a dinamikáját és a tempóját is. Egy időben az egyik részleg crescendót produkál, a másik decrescendót, amihez a zenészek általában nincsenek hozzászokva. Az ilyen rafinált, kicsi mozdulatok megnehezítik az előadást, főleg a karmesterét. A dirigens Gheorghe Costint jól ismerem, nagyon jól olvas partitúrát, a fúvós együttesnek a próbáján az a vélemény alakult ki bennem, hogy ha ezt a stabil formációt megtartják, és évekig fognak így együtt dolgozni, nagyon sokra vihetik. Már most figyelemre méltó a Transylvanian Wind Ensemble teljesítménye.
– Két ilyen mű bemutatása igazán méltó egy szép, kerek évfordulóra. De már hangsúlyoztam, a tevékenységed nem merül ki ennyiben. Igyekeztél ugyan egyik-másik tehertől megválni, már nincs akkora részed a művészeti egyetemen folyó zenei oktatásban, mint korábban, de a Kemény Zsigmond Társaság, amelynek elnöke vagy, továbbra is számos tennivaló elé állít. Éppen tegnap kezdődött el a KZST új évada.
– Van abban igazság, hogy ha az ember hirtelen mindent abbahagy, nagyon hanyatlani kezd szellemileg. Én örvendek, hogy tovább tudok csinálni ezt-azt, kisebb fordulatszámmal, de csinálom. Persze amikor nyugdíjba mentem, arra gondoltam, hogy na, most aztán leülök, és írok rendületlenül. De gondolom, más is úgy van vele, amikor megnyílik előtte a lehetőség, ott áll és nézi a papírt: mit is írjak, hogy is írjam. Ez a mostani egy másfajta állapot, meg kell szokni. De amit csinálok, örömmel teszem. Az ilyesmi ébren tartja az embert.
– Kívánom, hogy legyen minél hosszabb ez az alkotó ébrenléted. Isten éltessen sokáig erőben, jó egészségben!
– Köszönöm szépen. Nagy Miklós Kund / Népújság (Marosvásárhely)

Hétfőtől Puck-fesztivál Kolozsváron
Öt napon át nézhetnek bábelőadásokat Kolozsváron a műfaj kedvelői. A XVI. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja október 16-20. között várja az érdeklődőket, a fesztiválon résztvevő 21 produkciónak a szervező Puck Bábszínház mellett a kolozsvári magyar és román opera, a Diákművelődési Ház, a Gheorghe Dima Zeneakadémia, és a ZUG.zone ad otthont.
A meghívott és a versenyben lévő előadások mellett szakmai műhelyre is sor kerül, a fesztivál minden napján pedig legalább egy, de gyakran két magyar nyelvű előadás várja a kolozsvári közönséget.
A fellépők olaszországi, magyarországi, Moldova Köztársaság-beli, nagy-britanniai és romániai művészek lesznek. Különleges meghívott a nagy-britanniai Stephen Mottram és az olaszországi di Filippo Társulat, a debreceni Vojtina és a kisinyovi (Moldova Köztársaság) „Guguță” Színház.
Hétfőn a Puck Bábszínház magyar tagozata az Én vagyok Pinokkió című előadásra várja a gyermekeket, de a felnőtt közönséget is a bábszínház székhelyére, a kezdési időpont este 7 óra.
Kedden 10 és 13 órától a szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella bábtagozatának Történet a tálról és a kanálról című előadása látható a ZUG.zone-ban (Traian utca 40-42 szám), a Puck Bábszínházban pedig 17 és 19 órától a debreceni Vojtina Bábszínház vendégszerepel a Szerencsés Jánossal. Szerdán magyar nyelven a Diákművelődési házban 9:30 és 11 órától a marosvásárhelyi Ariel Színház mutatja be A kis hableányt, csütörtökön 10 és 13 órai kezdéssel pedig a nagyváradi Lilliput Társulat Kispipi és Kisréce című bábjátékára várják az érdeklődőket (helyszín: ZUG.zone. Pénteken 9:30 és 11 órától a Puck színpadán a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház lép fel A rest legény című produkcióval.
Különleges lehetőség nyílik a bábszínészek, színészek és színművészeti hallgatók számára október 18-án, szerdán délután 3 órától, A mozgás logikája címmel az oxfordi Stephen Mottram tart bábos műhelymunkát a Puck Bábszínházban.
A hagyományokhoz híven idén is versenyjellege van a fesztiválnak, 16 társulat előadása fölött dönt majd az öttagú bíráló bizottság. A zsűri elnöke Slobodan Marković (a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója), tagjai pedig: Roxana Croitoru teatrológus, Katona József rendező, Ovidiu Pecican újságíró, és Epaminonda Tiotiu díszlettervező.
A fesztivál október 20-án, pénteken 18: 30-kor a díjátadó ünnepségen zárul. Szabadság (Kolozsvár)

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára
A Háromszék olvasói egy különös kézirat egyik fejezetével ismerkedhetnek meg. E sorok írója A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere címmel két kötetben, ezer oldalon periratok – négy nagy „bolyais” per kihallgatási jegyzőkönyveiről, ítéleteiről, az egyetemről kizártak hiteles levéltári dokumentumairól, visszaemlékezésekről van szó! –, megfigyelési és követési, hálózati dossziék, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács levéltárában őrzött dokumentumok alapján a romániai magyarság legfontosabb értelmiségi intézménye teljességre törekvő történetét tárja az Olvasó és a történészszakma elé. A cím is jelképes: a Bolyai Tudományegyetem diákjainak, tanárainak elítélésével valójában magát a romániai magyarság legfontosabb intézményét ítélték el, számolták fel! Az egyetem sorsa nem csupán a romániai magyarság legújabb kori története szempontjából, de az egyetemes magyarság története szempontjából is kivételes jelentőségű.
A levéltári dokumentumok ismeretében és publikálásával minden kétséget kizáróan bizonyítható: attól a pillanattól kezdve, hogy a román Hivatalos Közlöny – Monitorul Oficial – 1945. február 7-ei számában megjelent a Nemzeti Kisebbségek Statútumát biztosító törvényerejű rendelet, amelynek 18., 20., 22. szakasza kimondta: „A román állam biztosítja az együtt élő nemzetiségek számára az anyanyelvű oktatást az állami elemi, középfokú és felsőoktatási iskolákban, ha elegendő számú tanuló igényli ezt. A nem román tannyelvű iskolákban a tanári kart az állami iskolákban és tagozatokban az illető nemzetiség soraiból kell toborozni” (18. szakasz), „Az iskolákban a vizsgákon, beleértve az érettségi vizsgát, a fenti iskolák tanulóit azon a nyelven vizsgáztatják, amilyen nyelven a tantárgyakat oktatták” (20. szakasz), „A kolozsvári tudományegyetemen a jogi fakultáson, a bölcsész- és filozófia karon a szükségleteknek megfelelően – figyelembe véve az egyetemi hallgatók létszámát – magyar és német nyelvű tagozatokat létesítenek” (22. szakasz), a mindenkori román kormányok, politikai pártok, ideológiájuktól függetlenül, mindent elkövettek, hogy a magyar tannyelvű állami egyetemet ellehetetlenítsék, elszigeteljék, majd végérvényesen felszámolják, beolvasszák a román egyetembe. Ezen a stratégián az sem változtatott, hogy a párizsi béketárgyalások előestéjén – a román nemzeti érdekek messzemenő figyelembevételével, Észak-Erdély Romániához való csatolása reményében – I. Mihály román király, Ştefan Voitec nemzetnevelési miniszter és Mircea Durma pénzügyminiszter aláírásával a román Hivatalos Közlöny 1945. május 29-ei számában megjelent a 1945/407-es számú Királyi Rendelettörvény a Kolozsvári Magyar Tannyelvű Tudományegyetem létesítéséről: „Kolozsvárt 1945. június 1-jei hatállyal magyar előadási nyelvű állami Tudományegyetem létesül, amely a következő tudománykarokkal fog működni: a) Irodalom és Bölcsészet, b) Jog- és Közgazdaság-tudomány, c) Természettudomány, d) Orvostudomány. Ezen tudományegyetem működése érdekében rendelkezésre bocsáttatik a kolozsvári Regina Maria Leánygimnázium épülete. A szükségletekhez és lehetőségekhez mérten más épületek is rendelkezésre bocsáthatók. A Nemzetnevelésügyi Minisztérium miniszteri határozatban fogja megállapítani a tanszékek, kollégiumok és az oktató segédszemélyzet számát és címét.”
Vincze Gábor bevezető tanulmányában a kérdéskör lényegét így összegezi: „Szerintünk a kolozsvári magyar egyetem helyzete a mindenkori magyar–román viszony hiteles modelljévé vált. Amelyik nemzet megszerezte a politikai hatalmat Erdély, illetve a másik két történelmi nemzet fölött, az sajátította ki magának az egyetemet is.”
A román Hivatalos Közlöny 1945. május 29-ei számában megjelent a 406-os számú királyi rendelet is, amely elrendelte: I. Ferdinánd Tudományegyetem, valamint mindazok a közép- és alsó fokú iskolák, amelyeknek a második bécsi döntés után távozniuk kellett Észak-Erdélyből, térjenek vissza és foglalják el korábbi épületeiket. Ennek egyik következménye az lett, hogy a Magyar Mezőgazdasági Akadémia épületeit úgy kellett átadni a visszatérő román mezőgazdasági főiskola számára, hogy az a rendelkezésre bocsátott épületek hiányában gyakorlatilag megszűnt. A törvény nagy csapást jelentett a magyar gimnáziumok és általános iskolák számára. A magyar egyetem az elveszített negyvenhat épületért „cserébe” az átadott központi épület alapterjedelménél hatvan százalékkal kisebb sétatéri Marianum-épületet kapta meg. A román történelmi pártok – a Román Nemzeti Parasztpárt, a Román Nemzeti Liberális Párt –, az 1944. augusztus 23-ai „királyi puccs” után hatalomra került Rădescu-kormány hallani sem akart egy önálló állami magyar egyetem további fennmaradásáról. A Gheorghe Vlădescu-Răcoasa kisebbségügyi miniszter által 1944 novemberében kidolgoztatott Nemzetiségi/Kisebbségi Statútumtervezet 22. szakasza tételesen megfogalmazta: a működő kolozsvári állami magyar egyetem helyett a „kincses város”-ba visszatérő román egyetemen csak magyar és német tanszékek létesítését engedélyezik. Ma már kutathatók a második világháború után megalakult román kormányok üléseinek gyorsírásos jegyzőkönyvei. Ezekből kiderül: a román történelmi pártokon kívül a Román Kommunista Párt vezetői közül elsősorban a Moszkvából hazatért Ana Pauker külügyminiszter és Luka László/Vasile Luca, az Országos Demokratikus Arcvonal főtitkára, az RKP egyik titkára mereven ellenezte az önálló magyar egyetem létrehozását. A Nemzetiségi/Kisebbségi Statútum szerzőihez hasonlóan elegendőnek tartották egy magyar tanszék felállítását a román egyetemen. A romániai magyarság nagy várakozással – hetvenkét év távlatából egyértelműen állítható –, nagyon is túlzott illúzióval fogadta a „magyarbarátként” aposztrofált dr. Petru Groza vezette kormány – I. Mihály király a Szovjetunió ellentmondást nem tűrő nyomására nevezte ki kormányfőnek! – 1945. március 6-i hatalomra kerülését. Többek között azt is remélték: megoldódik a kolozsvári magyar egyetem sorsa. 1945. március 13-án, amikor a román kormány Kolozsváron hatalmas ünnepséget rendezett a román adminisztráció észak-erdélyi visszatérése alkalmából, Demeter János jogászprofesszor a minisztertanácsi ülésen emlékiratot adott át dr. Petru Groza miniszterelnöknek, amelyben a romániai magyarság számára még megoldatlan kérdéseket tárták a „demokratikus”-nak nevezett kormány elé: külön kitértek a magyar egyetem ügyére, Székelyföldön (Marosvásárhelyen) egy magyar tannyelvű műegyetem megalakítását kérték. A párizsi békeszerződés 1947. február 10-ei aláírása előtt a dr. Petru Groza vezette kormány arra törekedett, hogy a nemzetközi közvélemény, a győztes nagyhatalmak kedvező képet alakítsanak ki Románia kisebbségpolitikájáról, az országban viszont a román nacionalizmusnak tett látványos engedményekkel igyekeztek a tömegtámogatást valamelyest erősíteni. Ez a kettősség lehetővé tette, hogy a színfalak mögött felerősödjenek az önálló állami magyar egyetem puszta léte elleni indulatok. A román titkosrendőrség, a Siguranța 1945. július 13-ai jelentése szerint a Román Szociáldemokrata Párt 1945. június 21-én gyűlést tartott Nagyszebenben, ahol Victor Papilian kijelentette: „semmilyen értelme nincs egy kolozsvári magyar egyetem fenntartásának. Legrosszabb esetben – tette hozzá – a magyar egyetem Kézdivásárhelyen működhetne, ahol a román elem amúgy is kisebbségben van.” A jelentés így folytatja: „E soviniszta kérdés miatt lázadozva, a román egyetemi hallgatóság – akik imponáló számban vettek részt a gyűlésen – a magyarok ellen ellenségesen léptek fel, azt kiabálva: a magyarok mindig a totalitárius rendszerek csatlósai voltak.” 1945. június 5-én az alapító okirattal létrehozott magyar egyetem ideiglenes vezetősége kénytelen volt – még csak jogilag – átengedni a volt Ferenc József Tudományegyetem összes épületét a Nagyszebenből visszatérő I. Ferdinánd Király román egyetemnek. A bukaresti június 10-i tárgyalásokon hamar kiderült: Nagy Géza és Venczel József egyetemszervezők feleslegesen bíztak a román egyetem képviselőinek és professzori karának megértésében. A román orvosi kar két nappal a kölcsönös együttműködést kilátásba helyező Egyezmény aláírása után, 1945. június 7-én határozatot hozott arról: nem lehet épületeket átengedni a magyar egyetemnek! A román elképzelés szerint a magyar egyetemen egyelőre csak a bölcsészeti, valamint a jogi és közgazdasági kar kezdené meg működését, az orvosi és természettudományi kar kezdetben csak formálisan létezne: a diákok beiratkoznak e karok dékáni hivatalában, de az előadásokat a román egyetemen hallgatnák. A Nagyszebenből visszatérő egyetem román tárgyalóküldöttségének egyik tagja, Florian Ştefănescu-Goangă volt rektor kijelentette: „A kolozsvári egyetem épületei és helyiségei egyetlen egyetem működésének biztosítására sem elegendőek. Az épületek közös használata öngyilkosságot jelentene az I. Ferdinánd Király Tudományegyetemnek.” Ilyen körülmények között a kolozsvári magyar egyetem vezetőségének tervei között először vetődött fel: a magyar orvosi kart költöztessék át a Marosvásárhelyen üresen álló volt Hadapródiskola épületébe. A Kolozsváron megjelenő Világosság 1945. július 12-ei száma közölte: „A miniszterelnökség július 6-ai ülésén arról döntött, hogy a magyar egyetem orvosi kara Marosvásárhelyre fog költözni: a többi tudománykar pedig Kolozsváron marad. A marosvásárhelyi orvostudományi karnak rendelkezésére bocsátják a klinikai és nevelési célokból szükséges épületeket. A nemzetnevelésügyi és közegészségügyi minisztérium a rendelkezésre álló minden orvosi, nevelési és tudományos felszerelési anyaggal segíti ezt a tudománykart.” A marosvásárhelyi Hadapródiskola épületét 1945. szeptember elején vették át, októberben és novemberben folyamatosan költöztek át Kolozsvárról az intézmények, a klinikák, a tanszemélyzet és a technikai személyzet. Marosvásárhelyen viszont nem volt elegendő épület az orvostudományi kar, a tanárok, az alkalmazottak befogadására. A Hadapródiskola épületében nem volt vízszolgáltatás, mert a vízhálózatnak alacsony volt a víznyomása, a termekből hiányoztak az ülőhelyek, az asztalok. A kritikus lakáshiányt nem lehetett pótolni Soós József polgármester ígéreteivel. A karnak csak gyógyszerellátásra, élelmezésre, dologi költségekre havi 50 millió lejre lett volna szüksége, a közegészségügyi minisztérium havi ellátmányként csak 4,5 millió lejt utalt át. Az átalakítási, javítási munkálatok költségét másfél milliárd lejre becsülték. A hiányzó felszereléseket részben pótolni lehetett volna, ha a kolozsvári I. Ferdinánd Egyetem teljes egészében átadja a magyar kormány által 1940 után beszerzett klinikai felszereléseket, ahogyan azt a Hivatalos Közlöny – Monitorul Oficial 1945. július 16-ai számában megjelent határozat előírta. A marosvásárhelyi magyar orvostudományi kar megteremtése, európai elismertségének kivívása valóban a magyarországi és erdélyi magyar professzori kar, nem utolsósorban az orvostanhallgatók heroikus küzdelmének – de Marosvásárhelynek is – az eredménye.
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere ( Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára, 3.)
Az 1947/48-as egyetemi tanév kezdete előtt újabb kiváló, magyar állampolgárságú tanárok távoztak a Bolyai Tudományegyetemről, telepedtek vissza Magyarországra: Bónis György – akit előtte néhány napra le is tartóztattak –, Benedek Marcell fiával, Benedek Istvánnal, Környey István, Ludány György, Klimkó Dezső orvosprofesszorok, Zolnai Béla irodalomtörténész.
1947. október 14-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben az a miniszteri rendelet, amelynek értelmében elbocsátották a már másfél éve internált Venczel Lajost, Oriold Bélát, Jordáky Lajost. Korábban már nyugdíjazták György Lajost, Balogh Ernőt, Boga Lajost, Kiss Gézát, a nemzetközi hírnevű professzorokat és Szabó Jenő tanársegédet. A teológia két professzora, Tavaszy Sándor és Imre Lajos többé nem adhatott elő a Bolyai Tudományegyetemen. Joggal idézi Vincze Gábor és Lázok János Márton Áron püspök megjegyzését: „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad?” A román nacionalista kurzus is frontális támadást intézett a Bolyai Egyetem ellen. Iosif Chişinevszkij, az RMP titkárságának 1949. január 31-ei ülésén kijelentette: „A kolozsvári Bolyai Egyetemet az (oktatásügyi) miniszter nem tudja kézben tartani, a minisztériumban lévő nacionalista elemek bátorítják az egyetemen dolgozó nacionalista elemeket.” 1949. február 19-én a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Rákosi Mátyásból, Rajk Lászlóból, Gerő Ernőből álló küldöttsége a Magyar Népi Szövetség vezetőségével szervezett találkozón megbeszélést folytatott a Román Munkáspárt legfelsőbb vezetésével. Ezen a gyűlésen jelentette ki Luka László/Vasile Luca: „Nem bízunk meg sem a magyar egyetemi tanárok karában (utalás a magyar állampolgárságú professzorokra – T. Z.), sem az itteni magyar egyetem professzori karában, hogy egymás között közvetlen kapcsolatban legyenek.” Ana Pauker külügyminiszter a támadásban ennél is tovább ment: „A következő helyzetben vagyunk. Nehéz helyzetben, mert kultúránkban a nyugati hatás dominál. Arra kényszerítenek, hogy többlet-erőfeszítéseket tegyünk. A franciák 3–4 hónappal ezelőtt a vámhoz 4 millió példányban hoztak könyveket ajándék formájában, köztük matematikai, tudományos könyveket, hogy adják át az egyetemeknek. Mi visszautasítottuk ezeket a könyveket, bár az egyetemeken szükség lett volna rájuk. Úgy tűnhet, hogy eltúloztuk, hogy mindez baloldaliság, miközben a mi bizottságaink éjjel-nappal orosz nyelvből román nyelvre fordítják az (egyetemi) kiadványokat. De ez nem baloldaliság, amikor az egyetemeken az a helyzet, hogy a tanárok előírják az egyetemi hallgatóknak, hogy a nyugati kultúra alapján képezzék magukat. Ilyen értelemben sok bírálatot kapunk, hogy a román hazában az egyetlen egyetem, amely bizonyos mértékig gazdag az angol, amerikai irodalomban, nyugati könyvekben, az a Bolyai Egyetem, ahová Magyarország küldi a könyveket.” „Miért vetettük fel ezt a problémát a Bolyai Egyetemen lévő könyvekkel? A Bolyai tanárai nagyon messze állnak attól, hogy demokraták legyenek. Azokat a könyveket, amelyek onnan jönnek (Magyarországról – T. Z.), amelyekről Luca elvtárs beszélt, nemcsak a magyar reakciós tanárok olvassák, hanem a román reakciós tanárok is, és ők arra használják fel ezeket, hogy rámutathassanak: íme, hogyan beszélnek a románokról. Íme, ezért mondjuk mi azt, hogy a magyar elvtársak sem lehetnek ellene, ha figyelünk arra: milyen (szellemi) táplálék érkezik az egyetemi hallgatók számára?”
1949-ben letartóztatták a Bolyai Tudományegyetem két volt rektorát: Csőgör Lajost és Balogh Edgárt, 1952-ben Jordáky Lajost, Demeter Jánost, az egyetem két baloldali elkötelezettségű professzorát, és Székely András (Endre) orvostanhallgatót. A tulajdonképpeni vád: a magyar Béke-előkészítő Osztály számára – Demeter Béla Erdély- és nemzetiségi szakértő révén – adatokat gyűjtöttek és adtak át Erdély gazdasági, társadalmi, művelődési életéről, az iskolák számáról, helyzetéről, a Bolyai Tudományegyetem tevékenységéről. A magyar államtól – Nagy Ferenc kisgazda miniszterelnök közvetlen utasítására – pengőben 11 ezer amerikai dollárnak megfelelő támogatást kaptak a magyar egyetem fenntartására, amelyről nem számoltak el a román államnak. A vád abszurditása: a letartóztatottak 1945–46-ban még magyar állampolgárként gyűjtötték az adatokat az iskolákról, a magyar egyetemről, Erdély gazdasági, társadalmi helyzetéről, művelődési életéről, abszurd drámába illő, hogy mindezért egy idegen állam, Magyarország javára folytatott kémkedéssel vádolták őket. Az 1954 áprilisában kihirdetett hadbírósági ítélettel Jordáky Lajost tizenkét, Demeter Jánost tíz, Balogh Edgárt hét, Csőgör Lajost hat, Székely Andrást (Endrét) három év börtönbüntetésre ítélték. 1955-ben szabadon engedték, 1956-ban rehabilitálták őket. A perirat terjedelme: 12 ezer oldal! A megfigyelési és követési dossziék terjedelme messze meghaladja a 100 ezer oldalt. Balogh Edgár „szekusdossziéja” oldalszámban megközelíti Márton Áron erdélyi római katolikus püspök közel 80 ezer oldal terjedelmű megfigyelési, követési dossziéjának terjedelmét: 70 ezer oldal! Elképesztő, megdöbbentő, hogy a román kommunista diktatúra kinyújtott karja milyen hatalmas összegeket fordított, milyen kiterjedt logisztikát mozgósított a Bolyai Tudományegyetem tanárainak megfigyelésére, ellehetetlenítésére, akár fizikai likvidálásukra. Ezek a dokumentumok először jutnak el az Olvasókhoz, a történész szakmához, meggyőződésem: nemcsak árnyalják, hanem módosítják a Bolyai Tudományegyetem történetével kapcsolatos kollektív emlékezetet.
A Securitate 1954-ben megfigyelési dossziét nyitott a Bolyai Egyetemről. Iacob Dezideriu hadnagyot, a 7-es ügyosztály operatív tisztjét bízták meg ezzel a feladattal. A megfigyelés indoklása: „A régi reakciós, kozmopolita tanárok szisztematikusan akadályozták, hogy a tanári karba és az adminisztratív vezetésbe demokratikus elemek kerüljenek, a horthysta megszállás idején fasiszta magatartásukkal kompromittált tanárokat léptettek elő.” Jordáky Lajost, Csőgör Lajost, Ehrlinger Józsefet, Unghváry Sándort, Venczel Józsefet és másokat már eltávolítottak az egyetemről. „Bár a szerveink által folytatott informatív akciók révén egy sor veszélyes elemet letartóztattak, mint Venczel Józsefet, Jordáky Lajost, Pásztai Gézát, Demeter Jánost, Balogh Edgárt, Nagy Gézát, Veress Pált és másokat, még mindig nagyon sok gyanús elem maradt, mint Balogh Antal, Blédy Géza, Varga Jenő, Fey Loránd, Csehi Gyula, Kálmán Ilona és mások, burzsujok, kulákok fiai, olyan elemek, akiknek kapcsolatuk volt Jakab Sándor volt miniszterrel, akik a tanításban nem követik a párt irányvonalát, és akik ma is kiszolgálják a katolikus egyházat, így ezen az egyetemen negatív hatást gyakorolnak az egyetemi hallgatókra.” Az 1956-os magyar forradalom kitörése, majd vérbefojtása kiváló ürügyet jelentett a nemzeti kommunizmus útjára lépett román pártvezetésnek, hogy megszüntesse, a román egyetembe olvassza a Bolyai Tudományegyetemnek nevezett „irredenta, soviniszta fészket”. Amikor az egész világ a magyar forradalom eufóriájában élt, 1956. október 25-én reggel letartóztatták a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet három hallgatóját: Balázs Imrét, a bolgár származású Tirnován Videt és Walter Frigyest. Balázs Imre festőművészt és Tirnován Vid szobrászhallgatót 1956 decemberében gyorsított eljárással hét-hét év börtönbüntetésre ítélték. 1956. november 17-én Várhegyi Istvánt, 18-án Koczka Györgyöt és Kelemen Kálmánt, 24-én Nagy Benedek „bolyais” hallgatókat tartóztatták le: 1957-ben Várhegyit hét, Nagy Benedeket öt, Koczka Györgyöt és Kelemen Kálmánt három-három év börtönbüntetéssel sújtották. A perükről, letartóztatásukról szóló, Fazekas János és Leonte Răutu által 1956. december 5-ei keltezésű írásbeli jelentést személyesen Gheorghe Gheorghiu-Dej, az RMP főtitkára ellenjegyezte, széljegyzetekkel látta el.
1957 márciusában letartóztatták Dávid Gyula tanársegédet, Páskándi Géza költőt, majd 1957 márciusában Bartis Ferenc I. éves magyar szakos hallgatót, költőt. Dávid Gyulát és Bartis Ferencet hét-hét, Páskándi Gézát hat év börtönbüntetésre ítélték. 1959-ben következett az „ötös” csoport elítélése: 1959. február 16-án Varró János tanársegédet 16, Lakó Elemér tanársegédet tizenöt, Péterfy Irén III. éves magyar szakos hallgatót tíz, Vastag Lajos történész hallgatót nyolc, Páll Lajos festő-költőt hat év börtönbüntetésre ítélték. 1957 februárjában letartóztatták Szilágyi Árpád IV. éves földrajz-geológia szakos hallgatót, akit két perben 42 év börtönbüntetésre ítéltek. 1958. július 14-én részt vett a szamosújvári börtönlázadásban. Félig agyonverték. A román apától származó Iamandi Emil „bolyais” magyar–román szakos hallgatót és Pogány Ádám bölcsész hallgatót öt-öt év börtönbüntetéssel sújtották. A Bolyai Tudományegyetemről – különböző ürügyekkel – kizártak mintegy harminc egyetemi hallgatót. Már csak idő kérdése volt a Bolyai Tudományegyetem felszámolása, egyesítése a Babeş Egyetemmel. Erre 1959 februárjától került sor, amikor a későbbi szörnydiktátor, Nicolae Ceauşescu KV-titkár vezényletével, az 1990-es évek román államelnökének, Ion Iliescunak a hathatós támogatásával maratoni gyűléseken próbálták meggyőzni a Bolyai Egyetem tanárait, diákjait, a romániai magyarságot a román és a magyar egyetem egyesítésének nagyszerűségéről. A Bolyai Egyetem felszámolása ellen öngyilkossággal tiltakozott Szabédi László költő, egyetemi tanár, Csendes Zoltán statisztika professzor, a kiszemelt rektorhelyettes és felesége, valamint Molnár Miklós docens.
A Háromszék olvasói Dávid Gyula irodalomtörténész periratát – magyar fordításban – vehetik majd a kezükbe. A 2006-ban fénymásolt levéltári dokumentumok egy példányát átadtam Dávid Gyulának – aki hathatósan segítette a kutatómunkámat is! –, hiszen ars poeticaként követem: csak akkor hiteles egy ilyen tanulmány, kötet, ha a még élő politikai elítéltekkel „összeszikráztatjuk” a levéltári dokumentumokat a véges emberi emlékezettel. Könnyű dolgom van: Dávid Gyula nagyszerű partner ebben a munkában. A tanulmánynak, a forrásközlésnek az ad különleges aktualitást, hogy a Nap Kiadó gondozásában 2016 végén megjelent kötetét – 1956 Erdélyben, és ami utána következett címmel – e sorok írója nélkülözhetetlen forráskiadványként forgatja A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere című szintézise véglegesítésénél. Tófalvi Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Márton Árpád: az 56-os magyarellenes retorikát is fel lehet lelni manapság
A Gheorghe Gherghiu Dej nacionalista szónoklataiban elhangzottak egyre nagyobb gyakorisággal vannak jelen a román politikusok retorikájában – jelentette ki keddi politikai nyilatkozatában Márton Árpád parlamenti képviselő.
Az RMDSZ politikusa beszédében felidézte: Romániában az 1956-os forradalmat követő represszió a legnagyobb mértékben a magyar közösségeket sújtotta. „Ha számot vetünk az elmúlt két emberöltő időszakával, akkor megfigyelhetjük, hogy ez idő alatt magyar tannyelvű intézményeinket számolták fel, magyar közösségeinket lehetetlenítették el itt, szülőföldünkön. De a helyzet sok szempontból változatlan 2017-ben is, az 56-os magyarellenes retorikát manapság is fel lehet lelni, hiszen Gheorghe Gherghiu Dej nacionalista szónoklataiban elhangzottak egyre nagyobb gyakorisággal vannak jelen a román politikusok retorikájában” – jelentette ki.
Márton Árpád kitért az anyanyelven zajló oktatási rendszerre tett ellehetetlenítő kísérletekre, amelyekkel a magyar tannyelvű oktatáshoz való hozzáférést próbálták megakadályozni számos formában. Emlékeztetett: 1958-ban a bákói tanítóképző magyar szakát megszüntették, majd rá egy évre az akkori kommunista vezetők az oktatás etnikai szegregációjának veszélyétől tartva elrendelték a magyar tannyelvű iskolák megszüntetését. Ezt követte azon év tavaszán a kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetése, majd bevonása a Babeș Egyetem intézményi rendszerébe, így alakult ki a ma is működő Babeș–Bolyai Tudományegyetem.
Márton Árpád felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyar Autonóm Tartományt is felbontották, és a magyarlakta részek nagy részét Brassó régióhoz csatolták, míg Kolozs megyéből egy, többségben románok által lakott területet csatoltak a tartományhoz, ezáltal az itt élő magyar közösségek számaránya 77 százalékról 61-re csökkent. 1968-as megyésítés megszüntetett mindenféle magyar autonómiát, és a Maros megyei magyarság 50 százalék alá esett. maszol.ro