Máj. 18-19-én Gyergyószárhegyen szervezték meg az Erdélyi Kárpát Egyesület /EKE/ megalakulásának százéves évfordulója alkalmából az ünnepi találkozót. Az EKE jogutódja, a Kárpát Turista Egyesület vezetői /elnök: dr. Tövissi József ny. egyetemi adjunktus/ voltak jelen és mondtak beszédet. Ökumenikus istentisztelet után következtek a fölolvasások. Gyergyószárhegyet és a művésztelepet Simó András helyi tanár, illetve Borsos Júlia muzeológus mutatta be, Kristó András az EKE csíkszéki, dr. Vofkori László az udvarhelyszéki, Kisgyörgy Zoltán pedig a háromszéki szakosztályról adott ismertetőt. /László Ferenc: Az EKE gyergyószárhegyi centenáriumi találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./

Fiatal tehetségek alkotnak együtt Gyergyószárhegyen
Csángóföldi, magyarországi és erdélyi 10–14 éves gyerekek alkotnak egy hétig a ma kezdődő Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótáborban, Gyergyószárhegyen.
Szerdán kezdődik és július 12-éig tart a Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor, amelynek idén is Böjte Csaba Gyergyószárhegyi gyermekotthona a házigazdája. A gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány immár 23. alkalommal szervez képzőművészeti alkotótábort tehetséges Kárpát-medencei gyerekeknek. A pályamunkák, amelyek alapján a jelentkezők meghívást nyertek az alkotótáborba ezúttal a Nagyszüleink vonzásában témakörben készültek.
„A tábor célja évente lehetőséget nyújtani a tehetségüket már bontogató 10–14 éves gyerekeknek, hogy szakemberek, művészek társaságában, a Gyergyói-havasok festői környezetében találkozhassanak egymással, élményanyagot gyűjtsenek, és kapcsolatokat teremtsenek. De ugyanakkor szeretnénk lehetőséget teremteni arra is, hogy a résztvevők megismerkedhessenek Borsos Miklós gyergyócsomafalvi származású szobrászművész szellemi és erkölcsi hagyatékával” – foglalta össze a tábor célját Bancsi Edit szervező.
A 23. tábor nem véletlenül a „Nagyszüleink vonzásában” mottót kapta, hiszen Borsos Miklós szobrászművész születésének 110. évfordulóját ünnepeljük 2016-ban. „A tábor programjának hangulati elemei is kapcsolódnak a témakörhöz. Úgy állítottuk össze a programot, hogy a Csángóföldről, Magyarországról és Erdély más régióiból érkező gyerekek minél többet megismerjenek a Székelyföldből, illetve a csomafalvi szülőktől származó Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászról” – mondta a táborszervező.
A Borsos Géza, a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány elnöke irányításával összeállított programnyitó ünnepségét követően a fiatalok a beérkezett pályamunkákat, azaz egymás alkotásait tekinthetik meg, amelyeket Balázs József alfalvi festőművész értékel. Az egyhetes tábor alatt, július 6–12-e között Főcze Alpár grafikus irányításával festészetet, grafikát tanulnak a fiatalok, Szabó Szilveszter, Borsos Júlia, Korpos Andrea és Dániel Margit pedagógusok vezetésével pedig kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. Kirándulást és szórakoztató játékokat is terveznek a résztvevőknek, a hét során készült alkotásokat pedig a zárókiállításon teszik majd közszemlére.
Baricz Tamás Imola
Krónika (Kolozsvár)

Fiatal tehetségek alkotnak együtt Gyergyószárhegyen
Csángóföldi, magyarországi és erdélyi 10–14 éves gyerekek alkotnak egy hétig a szerdán kezdődő Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótáborban, Gyergyószárhegyen.
Szerdán kezdődik és július 12-éig tart a Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor, amelynek idén is Böjte Csaba Gyergyószárhegyi gyermekotthona a házigazdája. A gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány immár 23. alkalommal szervez képzőművészeti alkotótábort tehetséges Kárpát-medencei gyerekeknek. A pályamunkák, amelyek alapján a jelentkezők meghívást nyertek az alkotótáborba ezúttal a Nagyszüleink vonzásában témakörben készültek.
„A tábor célja évente lehetőséget nyújtani a tehetségüket már bontogató 10–14 éves gyerekeknek, hogy szakemberek, művészek társaságában, a Gyergyói-havasok festői környezetében találkozhassanak egymással, élményanyagot gyűjtsenek, és kapcsolatokat teremtsenek. De ugyanakkor szeretnénk lehetőséget teremteni arra is, hogy a résztvevők megismerkedhessenek Borsos Miklós gyergyócsomafalvi származású szobrászművész szellemi és erkölcsi hagyatékával” – foglalta össze a tábor célját Bancsi Edit szervező.
A 23. tábor nem véletlenül a „Nagyszüleink vonzásában” mottót kapta, hiszen Borsos Miklós szobrászművész születésének 110. évfordulóját ünnepeljük 2016-ban. „A tábor programjának hangulati elemei is kapcsolódnak a témakörhöz. Úgy állítottuk össze a programot, hogy a Csángóföldről, Magyarországról és Erdély más régióiból érkező gyerekek minél többet megismerjenek a Székelyföldből, illetve a csomafalvi szülőktől származó Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászról” – mondta a táborszervező.
A Borsos Géza, a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány elnöke irányításával összeállított programnyitó ünnepségét követően a fiatalok a beérkezett pályamunkákat, azaz egymás alkotásait tekinthetik meg, amelyeket Balázs József alfalvi festőművész értékel. Az egyhetes tábor alatt, július 6–12-e között Főcze Alpár grafikus irányításával festészetet, grafikát tanulnak a fiatalok, Szabó Szilveszter, Borsos Júlia, Korpos Andrea és Dániel Margit pedagógusok vezetésével pedig kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. Kirándulást és szórakoztató játékokat is terveznek a résztvevőknek, a hét során készült alkotásokat pedig a zárókiállításon teszik majd közszemlére.
Baricz Tamás Imola
Krónika (Kolozsvár)

Alkotnak a Borsos Miklós művésztáborban
Megnyitották a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány által 23. alkalommal szervezett képzőművészeti jellegű Kárpát-medencei alkotótábort. Böjte atya Gyergyószárhegyi gyermekotthonában olyan képzőművészek egyengetik a táborozók útját, akik az első táborokban még maguk is gyermek résztvevőként alkottak.
A Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótáborba a pályamunkák idén Nagyszüleink vonzásában témában készültek és Borsos Miklós szobrászművész születésének 110. évfordulója jegyében zajlik. Bancsi Edit, a tábor szervezője köszöntötte a gyerekeket, a szülőket és a vendégeket a szerda esti megnyitón, melyen közszemlére tették a pályamunkákat is.
„A 23 év alatt szervezett táboroknak immár eredményét, hatását is megtapasztaltuk, hiszen nagyon sok fiatal képzőművészeti szakon folyatja tanulmányait, úgy gondolom érdemes folytatni, mert segíthetjük az alapozást. A statisztikát nézve elmondhatjuk, több mint hetven fiatal, egykori táborlakó képzőművészt vagy éppen művészeti pályát választó hallgatót jegyeztünk fel” – mondta többek között a szervező, és köszönetet mondott Ervin atyának, aki évekig a szárhegyi ferenceseknél otthont nyújtott a tábornak.
Az alkotótáborban több olyan foglalkozást vezető is van, sőt a tábor egyik társszervező intézményének vezetője is egykori táborlakó volt. Ferencz Zoltán grafikus a szárhegyi központ művészeti vezetője az első, még a Csíky-kertben szervezett táborban ismerkedett a művészettel, ugyanebben a táborban vett részt Polgár Botond szobrászművész is, aki a nemrég felállított Szent István-szobrot készítette. A jelenlegi táborvezetők is egykori táborlakók, Borsos Júlia és Korpos Andrea rajztanár is itt merített a művészetekből. Az egyhetes táborban az egykori táborlakó Főcze Alpár grafikus irányításával festészetet, grafikát tanulnak a fiatalok, továbbá Szabó Szilveszter és Dániel Margit pedagógusok vezetésével kézműves foglalkozásokon vesznek részt.
A tábort alakulásától végig kíséri Balázs József alfalvi festőművész, a tábor művészeti vezetője. „Nagyon sok neves művész mondhatja el magáról, hogy innen indult, itt szerette meg a mesterséget, a művészetet és a tábor is büszke rájuk” – mondta Balázs József. Az idei táborban a gyerekkorra, a bölcsőre, a gyökerekre irányítják a gyerekek figyelmét. A megnyitóünnepségen a nagyszülők szerepét hangsúlyozta a művészeti vezető. „Borsos Miklós habár Szebenben született mégis a honvágy Csomafalvára hozta haza, apai nagyszülei csomafalviak voltak, és azt hogy Borsos Miklós olyan szobrász lett amilyen, azt a nagyszüleinek is köszönheti, hiszen Magyarországon is meg tudott mAradni székelynek” – mondta, és felkérte a táborlakókat, egymást szeretve segítsék, alkossanak a tábor ideje alatt.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro

Visszapillantás 1956-ra
Az alábbi sorok egy értelmiségi családból származó, 19 éves, a Bolyai Tudományegyetem geológia–földrajz szakos hallgatójának életérzését tükrözik az 1956-os esztendőben. Nem volt hős, nem vett részt megmozdulásokban, tüntetéseken – élte a mindennapokat. November 6-án kétségbeesett levelet ír volt kollégájának, a Sepsiszentgyörgyön tanító 23 éves fiatalembernek arról, hogyha ebben a világban akar élni, el kell vesse a neveltetéséből kapott erkölcsi normákat, idomulnia kell a gonosz világhoz, amelyben a szép is, a jó is csak ideiglenes, az állandó a szenvedés és a rossz. Az írás szerzője 2016-ban nyolcvanadik évében jár, gondolatban átélte ’56 mámoros tavaszát, mozgalmas nyarát és tragikus őszének eseményeit, visszaemlékezésének tárgyát. Írását ajánlja korosztályának és a mai huszonéveseknek, hogy jobban megérthessék azt a kort, amelyben szüleik és nagyszüleik éltek.
Valami van a levegőben. Valahogy szabadabban mozgunk, valahogy mindenki vidámabb és kezdeményezőbb. Április elejére esik a húsvét, és hatunknak – zöme negyedéves kolléga – van mersze már pénteken ellógni, és a Vlegyászán ünnepelni a feltámadást. Sehol ember. A csúcson elénekeljük a Himnuszt. 
Más. Fantasztikus esemény. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanárainak és diákjainak egy csoportja látogatott Kolozsvárra, a Bolyai Egyetemre. Óriási dolog, mert gyakorlatilag a második világháború után határzár volt Románia és Magyarország között. A debreceniek fehér simvédlis sapkájukkal, hol a Sétatéri, hol a Marianum épülete körül voltak láthatóak. A három nap alatt szenvedélyes barátságok, szerelmek kötődtek. Elutazásuk után csendesnek és eseménytelennek tűnt az élet. Ittlétük kézzelfogható bizonyítéka egy-egy elajándékozott DISZ-jelvény volt. Kis méretű piros-fehér-zöld kitűző, amit a szerencsések ajándékul kaptak. Kitűzése nem volt halálos bűn, mert szocialista ország polgáraitól kaptuk, és a piros-fehér-zöld színek jelentését tompította a jelvényben szereplő ötágú csillag. A néhány forintba kerülő kitűző szellemi értéke óriásira nőtt Kolozsváron. Én is büszkén hordtam néhány hétig, aztán a pulóvert jelvényestől egy alkalommal a könyvtárban a székemen hagytam, és a jelvény eltűnt róla. Hát ilyen dolgok is történtek. Nem zászlólopás, hanem egy icipici jelvény. Csak hát a színek!
Aztán az 1956-os tanév másik csodája, hogy megvalósult a Bolyai kultúrcsoportjának négynapos debreceni, budapesti útja. Nem voltam a kultúrcsoport tagja, az évfolyamunkról talán senki sem vett részt az utazáson. Persze, mindenki ment volt, de nem irigyeltük őket, mert rengeteg munkájukba került a tánccsoport, a kórus előadása...
Könnyebb a határátlépés mindkét oldalról. Pesti barátaink látogatnak, én is kérek és kapok útlevelet, amely 1957. január 1-jéig érvényes. Lejön a sógornőm, Sós Júlia kisfiával. Véget nem érő beszélgetések, valami fogalmunk lesz a pesti felpezsdülő kulturális életről, a Petőfi Kör munkájáról. Elutazásakor Juci Reményik Találkoztam a szabadsággal című kéziratos versét kapja Apuka ajánlásával.  Október elsején kezdődik az egyetem. Megalakul a Diákszövetség, a Marianum kapujára egy nagy plakát kerül a Diákszövetség munkatervével. Amit rögtön észreveszek rajta, az egy biciklitúra 1957 nyarán a Balatonra. Már tíz éve biciklizek, milyen nagyszerű lesz a Balatont körbejárni. Évnyitó ünnepségen a palotást táncolják. Anyuka trombózist kapott, én látom el, hetekig kell mozdulatlanul feküdnie. Nagyon sok óráról hiányzom, de a dékán igazolja, ismerve a helyzetemet. Október elején van Rajk László újratemetése, Anyukával a rádióból hallgatjuk. Különben a rádió egész nap nyitva van. Felgyorsulnak az események. Gerő beszéde, majd Nagy Imre beszéde, majd a szovjet csapatok bevonulása, majd visszavonulása – minden a rádióból és otthon. Jofka (bátyám, Lám Leó – Lázár György) sürgönye nov. 29-i keltezéssel: Valamennyien jól vagyunk, éljen győzelmünk. Egyetlen kollektív megnyilvánulás van, amin részt veszek. November 1-jén reggel Szőnyi Bélával van óránk. Az óra megkezdése előtt Fülöp Sanyi kollégám, vásárhelyi srác, felkér mindnyájunkat, hogy egyperces csenddel adózzunk a Budapesten hősi halált halt kollégák emlékének. Tudtommal Sanyit ezért nem bántalmazták utólag, de biztos figyelték. Zárójelben jegyzem meg, hogy évfolyamunkon nem volt besúgó. Véletlen szerencse? Harmincöt év után sem derült ki senkiről, hogy informátor lett volna. Ennek köszönhető, hogy az egyetemi évek alatt köztünk kialakult kollegiális-baráti kapcsolatok minden árnyék nélkül a maguk tisztaságában öregségünkig megmaradtak. Aztán az egyetemen kihirdetett közös világítás. Lekésem. Egy darabig nézelődöm előre-hátra, majd egyedül világítok a család és Reményik Sándor sírjánál, ahogy azt minden évben tettük. Három napig euforikus hangulat – vagy vihar előtti csend? Szeretném felidézni a 19 éves Lám Irén életérzését, gondolatait. A kapcsolattartás a számítógép előtti időkben levelezéssel volt lehetséges. A Kolozsvárról elkerült barátaimmal levelezek, a leveleket megtartottam. Múltidézésben most nagy segítségemre voltak. Ebből az időszakból több levelem maradt meg Kónya Ádámtól és egy Vásárhelyen élő biológus kutató kollégától. 
Ezekből és az általam nekik írt levelekből idézek az alábbiakban.
November 6-án este írok Ádámnak egy kétségbeesett levelet: ...Hogy miért nem írtam hamarabb? Olyan zilált lelkiállapotban vagyok már egy hete, s ez talán most lépett a tetőfokra nálam, hogy csodálom, hogy vagyok képes többé-kevésbé értelmes mondatokat írni neked. Hidd el nekem, most kezdem csak látni, hogy nincs igazság a földön. Mindaz, amit kaptunk nevelésünkben, amit láttunk és látunk ma is otthon, a becsületesség, szeretet, szerénység stb. semmit sem ér a mai világban és mindezen túl kell tegyük magunkat.
(...) Át akarom nevelni magam, Ádám! Ezt kell tenni, sajnos, ha a mai világban meg akar az ember élni. A felemelő szépségek, természet, irodalom, de elsősorban talán a zene, ami rám nagy hatással van, az sem nyugtat.
...Valamit tenni kell, valamit át kell formálni magunkban, hogy idomulni tudjon az ember a mai világhoz, mert a világ a széphez, jóhoz soha, de soha nem fog idomulni. A szép és a jó csak időleges, nem állandó, ami az állandó, a szenvedés és a rossz.
Nov. 10., Sepsiszentgyörgy
Kicsi Irocska
Leveledet tegnap megkaptam, de egyenesen megdöbbentett. Ha nem kézzel írtad volna, fel sem ismerném a tartalmáról, hogy tőled származik. 
Tudom, hogy most roppant nehéz körülmények között élsz, s a gondok és a külső világ nyomasztanak szinte a kétségbeesésig. Tudom, most te is elmondhatod: De most oly nehéz. Most egy sugarat / Se tudok hazudni, se lopni. / Vergődő és fénytelen harcokon / El kell kopni.
Ugye, ilyenformán vagy? Nem tudom, ezekben a napokban van-e valaki, akinek nem kellene kétfelé aggódnia. Tegnap történt egy megrázó eset. Egyik legjobb tanítványomnak az apja, amikor megtudta, hogy húga és bátyja Budapesten meghaltak, eszét vesztve előrángatta a magyar zászlót, és fényes nappal megindult a főutcán kiáltozva, hogy mindenki álljon a zászló alá. Százakat elkeserítő látvány volt. Vagy azt hiszed, olyan könnyű óráról órára odaállni huszonöt-harminc figyelő őszinte szempár elé, akik jól tudják, hogy hasonló korú társaik odaát mit művelnek, és feltett kérdéseikre enyhén szólva füllenteni? 
A november negyediki tragédia után fásultság vett erőt az embereken. Otthon a Kossuth rádió és a bécsi rádió adása informált az eseményekről. Üzenetek sokasága. „Élünk.”, „Jól vagyunk, ne aggódjatok.” stb. Reménykedünk az általános sztrájkban, majd Kéthly Anna személyében. Ő ugyanis az egyetlen tagja a forradalmi kormánynak, aki eljutott az ENSZ-hez, hogy beszámoljon a magyarországi helyzetről. Azt hittük, hogy egy autentikus személy beszámolója hatásos lesz, és megsegítik Magyarországot. Ötven év távlatából visszanézve keserűség és kiábrándultság vesz erőt az emberen.  Az egyetemen vészjósló csend. 1957-ben és 1958-ban egyetlen gyűlést sem rendeztek. Az évfolyamunkról nincsen letartóztatás, de a felettünk levőből van. Suttogva terjednek a hírek: ezzel ez történt, azzal az történt. Közben közeledik a karácsony. 1956 magyar karácsonyának hangulatát Márai Mennyből az angyal című verse tükrözi. 
Mennyből az angyal
Az üszkös, fagyos Budapestre.  Oda, ahol az orosz tankok  Között hallgatnak a harangok.  Ahol nem csillog a karácsony.  Nincsen aranydió a fákon,  Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.  Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.  Szólj hangosan az éjszakából:   Angyal, vigyél hírt a csodáról.  (...) Mondd el, mert ez világ csodája:  Egy szegény nép karácsonyfája   A Csendes Éjben égni kezdett –   És sokan vetnek most keresztet.   Földrészek népe nézi, nézi,   Egyik érti, másik nem érti.   Fejük csóválják, sok ez, soknak.   Imádkoznak vagy iszonyodnak,   Mert más lóg a fán, nem cukorkák:   Népek Krisztusa, Magyarország.  (...) Magánszemélyeken kívül 1956 magyar áldozata a Bolyai Egyetem, 1959 tavaszán fognak neki az egyesítésnek. A magyar tanszemélyzeti tagokat és a diákokat szétszórják, kitalálják a szeparatizmus kifejezést. Nem lakhat egy szobában két magyar ajkú diák, nem lehet közös dolgozószobája két magyar ajkú tanszemélyzeti tagnak, mert az már „szeparatizmus”, a többségtől való elkülönülést eredményezhet. Az eseményekről, mivel már nem vagyok diák, a helyi sajtóból és magánbeszélgetésekből értesülök.  Döbbenten vettük tudomásul az öngyilkosságok sorozatát. Szabédi 1959. április 19-én, Csendes Zoltán 1959. május 3-án. Szabédit nem ismertem személyesen, a földrajzos diákokkal nem volt semmi kapcsolata. A Bolyai felszámolására összehívott gyűlés után mondták fel az idegei a szolgálatot. Csendes Zoltán közgazdász volt, az egyetem egyik legtehetségesebb, nagytudású munkatársa, prorektor. A diplománkat ő írta alá. Őt bízták meg a Bolyai felszámolásának adminisztratív végrehajtásával. Erkölcsileg nem vállalta a kiszabott feladatot, megmérgezte magát. Feleségéhez írt levelében tettét azzal magyarázta, hogy súlyos, gyógyíthatatlan betegséget fedeztek fel nála. Arra gondolhatott, hogy feleségét figyelni és faggatni fogják, ettől akarta megkímélni. Felesége egy hónap után, amikor megbizonyosodott, hogy nem maradt áldott állapotban, szintén öngyilkos lett. Múlnak a tragikus eseményekben bővelkedő hónapok, évek. Jómagam és a körülöttem levő barátok, kollégák huszonéves fiatalok, akiknek most nyílik az élet, most ismerkednek szakmájukkal, hivatásukkal, most alapítanak családot. Az élet megy tovább és az élet szép. Nem élhetünk a tragédiák árnyékában. Egyetlen, amit tehetünk, hogy ápoljuk a barátságot a letartóztatottak családtagjaival.  Barátaink 1964 nyarán jöttek haza.
Hantz Lám Irén  Részlet Hantz Lám Irén Emlékek búvópatakja című könyvéből (Stúdium Kiadó, Kolozsvár, 2014) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)