Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sorbán Levente
3 tétel
2012. augusztus 1.
Nem biztosított vidéken az alapvető egészségügyi ellátás
Erdély-szerte gondot jelent a vidéki fogászati rendelők hiánya, mivel ezek kereskedelmi egységekként működnek, a szakmai szervezetek nem kényszeríthetik a fogorvosokat, hogy falun rendeljenek, így a fogfájós betegek kénytelenek városon kezeltetni magukat. Számos vidéki községben a háziorvosi ellátás sem megoldott, míg városon az állandó ügyelet biztosítása okoz gondot. A hatóságok az önkormányzatok segítségével próbálják kezelni a problémát.
Nagy gondok Szilágy megyében
Nincs fogászati rendelő 24 Szilágy megyei községben, a megye 57 közigazgatási egysége közül 14-ben gyógyszertár sem működik, és hatban háziorvos sincs – hívta fel a figyelmet Ligia Marincaş, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője a prefektúra illetékes bizottságának legutóbbi ülésén. Hozzátette, hogy a megye háziorvosainak alig több, mint fele rendel vidéken, a 117 szakemberből csupán 62 él falun, és a gyógyszertárak zöme is városon található: a 61-ből 35.
A fogorvosi rendelők esetében még szembetűnőbb az aránytalanság: a megyében működő 125 rendelőből 88 városon van, csupán 39 fogorvos vállalta a vidéki munkát. Oana Ciobanu prefektusi szóvivő elmondta: Filonaş Chiş prefektus a következő találkozóra a megyei közegészségügyi igazgatóság, a megyei egészségbiztosítási pénztár, az orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek képviselőit is meghívta. Közösen keresnek majd megoldást arra, hogy biztosítsák a megfelelő egészségügyi ellátást a vidéki településeken, és odavonzzák a szakembereket.
Közegészségügy helyett kereskedelem
A fogorvosi tevékenységet nem szabályozza törvény, mint az orvosi ellátást, ezért fordulhat elő, hogy a kisebb községekben egyáltalán nincs fogorvosi rendelő – véli Szabó Ödön Bihar megyei önkormányzati képviselő. Elmondása szerint a Bihar megyében is több helyen megfigyelhető hiány oka elsősorban az, hogy a fogorvosi ellátás valójában nem közegészségügyi, hanem kereskedelmi tevékenységnek számít, így érthető, hogy egy fogorvos nem nyit olyan településen rendelőt, ahol nem számíthat nagy bevételre. Azt egyébként, hogy tagjai hol tevékenykednek, a megyei fogorvoskamara sem szabályozza.
A Bihar megyei települések jó részében azonban még így is van fogorvosi rendelő, elsősorban ott, ahol a polgármester fontosnak tartja, hogy a község vagy kisváros területén fogorvosi ellátást is kapjanak a lakosok. Székelyhídon és Érmihályfalván például van fogorvosi rendelő, amely elég nagy ahhoz, hogy a környékbeli kistelepülések lakóit is kiszolgálja. De van olyan község is, például Örvénd, ahol Sorbán Levente polgármester tudatosan törekedett arra, hogy orvos, gyógyszertár és fogorvos is legyen – utóbbi heti néhány alkalommal várja a betegeket a rendelőben.
Az önkormányzat is sokat tehet
Maros megye egyik legnagyobb községében, Mezőpanitban az önkormányzat bocsátotta a fogorvosok rendelkezésére a rendelőt, melyet a szakemberek saját költségükön szereltek fel. A korszerű gépekkel két orvos dolgozik, így biztosított a reggeltől estig tartó folyamatos szolgálat. „A községbeliek rendkívül elégedettek a Panitba kijáró két fogorvossal, akik, ha kell, sokszor este tízig is dolgoznak. Arról nem is beszélve, hogy időnként az időseket, iskolakezdéskor pedig a gyerekeket ingyen vizsgálják meg” – dicsérte a mezőségi községközpont két fogorvosát Bartha Mihály polgármester.
Más a helyzet a megye legkisebb községében, a mindössze nyolcszáz fős Székelyvéckén, ahol nincs és nem is volt fogorvosi rendelő. Az önkormányzat egyszer nekirugaszkodott egy rendelő kialakításának, de az elöljárók hamarosan letettek tervükről. „Az a gond, hogy nálunk még ivóvíz sincs az orvosi rendelőben, ilyenkor, kánikulában pedig a kutak szinte teljesen kiszáradtak. Másrészt egy ilyen kis község nem is tudna eltartani egy szakembert” – sorolta a rendelőnyitás ellen szóló okokat a település polgármestere. Fekete Pál azonban hozzátette, hogy ha csak húzásról van szó, a Marosvásárhelyen dolgozó fogorvos felesége bárkinek szívesen és házhoz menve meg szokta oldani a gondját.
Ugyanakkor elmondta, a legközelebbi rendelő a mindössze tíz kilométerre fekvő Gyulakután van, ahová aszfaltozott út vezet.
Kolozs megyében a magyar többségű, illetve vezetésű községeknek nem okoz különösebb gondot a fogorvosi rendelők hiánya. Póka András György, Kalotaszentkirály polgármestere érdeklődésünkre elmondta, bár a községben nincs fogorvosi rendelő, ez nem jelent különösebb gondot, hisz alig hat kilométer választja el őket Bánffyhunyadtól. Hozzáfűzte, a megye legtöbb, magyar vezetésű településére is jellemző, hogy viszonylag közel vannak egy-egy nagyobb városhoz.
Nem lehet kényszeríteni az orvosokat
A városokhoz kötődik a fogorvosi ellátás Kovászna megyében is, tudtuk meg Ágoston Lászlótól, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetőjétől. Elmondta, a fogorvosi rendelők mintegy 75- 78 százaléka, azaz 54 rendelő a városokban van, és csupán15 falvakon, hat fogorvos pedig vidékre is kijár rendelni. A rendszer magánkézben van, egy fogászati rendelő berendezése pedig hatalmas befektetés, ha nincs elég beteg, akkor ráfizetéses lehet a vállalkozás, részletezte az igazgató. Így nem lehet kényszeríteni az orvosokat, hogy falvakon nyissanak rendelőt.
Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke szerint arra összpontosítanak, hogy a kisebb falvakban is biztosítsák az alapvető egészségügyi ellátást. Ennek érdekében tárgyalnak a polgármesterekkel, hogy közösen találjanak megoldást erre, mert míg a községközpontokban viszonylag zavartalan az ellátás, a kisebb településekre nem jutnak el az orvosok.
Nem biztosított a háziorvosi ügyelet sem
Míg falvakon a rendelőket hiányolják, a városokban az állandó ügyelet biztosítása okoz gondot – hívta fel a figyelmet Ágoston László. Kovászna megyében például továbbra is csak Baróton van állandó háziorvosi ügyelet, a többi városban az alapellátást végző orvosok nem vállalják a szolgáltatást. Baróton jó eredményekkel működik, hét-nyolc orvos biztosítja hétköznapokon, délutántól másnap reggelig és hétvégeken a 24 órás szolgálatot. Ez az ellátás opcionális, nem lehet kényszeríteni az orvosokat, hogy vállalják, mondta az igazgató, aki több ízben is tárgyalt a háziorvosokkal, próbálta meggyőzni őket, hogy beindítsák az ügyeleti vonalat, de nem járt sikerrel.
Ennek ellenére még próbálkoznak ennek biztosításával. A háromszéki háziorvosok többször is kifejtették: fenntartásaik vannak az állandó ügyelettel szemben, szerintük például szükségtelen a délutáni ellátás, hiszen a háziorvosok többsége két váltásban, délelőtt és délután is dolgozik. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy rengeteg idős és túlterhelt orvos dolgozik a rendszerben, ha kötelezővé teszik az ügyeletet, megtizedelhetik azok számát. Emellett elvárják, hogy megfelelő infrastruktúrát biztosítsanak az ügyeleti központban, hiszen ha nincs lehetőség a különböző vizsgálatok, beavatkozások elvégzésére, továbbra is a sürgősségre mennek a betegek, ahol elvégzik a laboratóriumi vagy a röntgenvizsgálatokat, infúzióra kötik a rászorulókat.
András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója lapunknak elmondta, szükség lenne az állandó háziorvosi ügyelet bevezetésére, mert ennek hiányában főleg hétvégén a betegek minden problémával a sürgősségre mennek. Abban bízunk, hogy az új egészségügyi törvény megoldja ezt, és valamennyire tehermentesíti a sürgősségi ellátást, mondta. A sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségén hét közben napi 60-80 beteg fordul meg, a hétvégeken a számuk eléri a 120-at.
Késnek a sürgősségi fogászatok
Valószínűleg idén sem indul be a sürgősségi fogászati ellátás Sepsiszentgyörgyön. András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója lapunknak elmondta, vállalták, hogy az építés alatt levő új sürgősségi osztályon fogorvosi rendelőt is működtetnek majd. A kórház biztosítja a rendelőt, a fogyóanyagot és a felszerelést, ám ehhez meg kell épülnie az új sürgősségnek.
A hat éve felújítás alatt álló egészségügyi intézmény vezetősége az idén eldöntötte, hogy mivel a rendelkezésükre álló földszinti 300 négyzetméteren nem tudnak korszerű sürgősséget kialakítani, ezért hozzátoldanak még egy 500 négyzetméteres könnyűszerkezetű épületet. Erre megkapták a kórházat működtető megyei önkormányzat jóváhagyását, a tervek is elkészültek, jelenleg a finanszírozási forrásokat keresik. András Nagy Róbert elmondta, egyeztettek a megyei fogorvosi kamarával, és azt az ígéretet kapták, hogy ha meglesz a helyiség, az orvosok ingyen is elvállalják az ügyeletet.
A biztosító ugyanis elenyésző összeget tud adni a fogászati kezelések térítésére, a háromszéki fogorvosoknak csak mintegy harmada kötött szerződést, de a rendelkezésükre bocsátott keret így is csak néhány beavatkozás finanszírozására elég. A fogfájós beteg úgy juthat ingyenes fogászati ellátáshoz, ha elmegy a biztosítóhoz, és ellenőrzi, melyik rendelőnek vagy fogorvosnak van szerződése a biztosítóval. Ha szerencséje van, akkor a kiválasztott fogorvos még nem merítette ki a rendelkezésére álló keretet, és térítésmentesen elvégzi a beavatkozást. Erre viszont egyre ritkábban van esély, így marad a fizetéses rendszer, magyarázta az igazgató.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Pap Melinda, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 7.
Szabó Ödön: „az EMNP-sek nemzetárulók”
Hétfő délben az RMDSZ székházában a választások eredményeit értékelő sajtótájékoztatót tartott Szabó Ödön, a szervezet megyei ügyvezető elnöke. A váradi RMDSZ-es listát összeállítókat arra szólította fel, vállalják a felelősséget a gyenge szereplésért.
Szabó Ödön az RMDSZ megyei kampányfőnökeként értékelte a választások eredményeit a sajtótájékoztató időpontjáig ismert adatokra alapozva mondandóját. Azon meggyőződésének adott hangot: az RMDSZ intenzív és pozitív kampányt folytatott, ismertette a programját valamennyi olyan területi közigazgatási egységben, ahol magyarok is élnek. A meglévő 24 polgármesteri tisztségből 23-at sikerült megtartaniuk, egyedül Szentjobbon nem jártak sikerrel, ahol az a funkcióban levő elöljáró győzött, aki mivel nem nyerte meg az RMDSZ-es előválasztást, ezúttal függetlenként indult. Hárman első mandátumokat kezdhetik meg: Érbogyoszlón Kócza István, Hegyközcsatárban Bónisz Sándor és Vámoslázon Kosztandi Mihály. Megjegyezte: büszke rá, hogy RMDSZ-es vezetője maradt négy városnak, vagyis Nagyszalontának, Margittának, Érmihályfalvának és Székelyhídnak. Török László több mint 75 százalékot kapott Szalontán, annak ellenére, hogy a magyarság részaránya ott csak 52 százalékos, míg Pocsaly Zoltán harmadik mandátumát kezdheti meg Margitta élén, ahol a lakosságnak kevesebb mint a fele magyar nemzetiségű. De ugyanígy dicséretet érdemel Sorbán Levente (Alsólugas községben 26 százaléknyi magyar él) és a Vámosláz községben nyerő Kosztandi Mihály (ahol a magyarság szintén alulról súrolja a 30 százalékot). Négy évnyi kihagyás után újra lesz RMDSZ-es tanácsos Papfalván, illetve önkormányzati képviselethez jutottak Gyapjún, és marad tanácsosuk Diófáson, míg Vaskohn és Alsóbiharkristyoron egy-egy román jutott RMDSZ-es színekben be a helyi testületbe. Sajnos azonban a masszív román jelenlét miatt kicsin múlott, hogy nem érték el az öt százalékot Belényesben, Nagyürögdön pedig 4 szavazat hiányzott ahhoz, hogy továbbra is legyen RMDSZ-es tanácstag.
A politikus ezután kifejtette: a Váradon kialakult helyzetre felemás érzéssel tekint. (Az eddigi hat helyett ugyanis csupán négy RMDSZ-es tanácsos lesz, és a rendszerváltozás óta először fordult elő, hogy a PSD több mandátumhoz jutott, mint az RMDSZ). Úgy fogalmazott: azok, akik összeállították az RMDSZ-es városi listát, vállalniuk kell a felelősséget a kudarcért. Hozzátette: ő nem volt ott az ominózus küldöttgyűlésen, ésPásztor Sándor vagy Huszár István se hibáztatható, viszont „inkoherens és hibás üzenete van annak, ha valaki a titkárnőjét rakja a listára”. Ő nem tenne ilyet, és a lista ily módon történő összeállításának meg is lett a negatív következménye, hiszen a váradi RMDSZ úgy járt, mint a liberális párt Bukarestben. Azt is mondta: akik hibáztak, ismerjék el, hogy hibás döntést hoztak, illetve lássák be, hogy neki volt igaza, hiszen a megyében jól szerepelt az RMDSZ.
Vonuljanak vissza
Az EMNP eredményeire reagálva (a Néppárt nem jutott be se a váradi, se a megyei tanácsba, és egyetlen polgármesterük se lesz), Szabó Ödön nemzetárulóknak nevezte Tőkés Lászlót, Csomortányi Istvánt, Zatykó Gyulát és Szilágyi Zsoltot, és arra szólította fel őket, hogy mondjanak le, illetve vonuljanak vissza a közéletből, ha valóban felelős európai politikusnak tartják magukat, hiszen sokadjára nem sikerül nekik, és csak arra képesek, hogy rágalmazzák az RMDSZ-t, és megosszák a magyarságot. Úgy fogalmazott: az EMNP védnökeként Tőkés László szereti hangoztatni, hogy ő milyen nagy magyar hazafi, közben pedig Köröstárkányban a Néppárt a román PSD-s jelöltet támogatta, s ezért nem lett ott magyar polgármester. Kijelentette: „nem lehet a végtelenségig hazudni”, és újfent bebizonyosodott, hogy az „sovén radikalizmus”, amit az EMNP képvisel, nem kelendő, a több magyar párt indulása pedig nem mozgósító erejű. Az RMDSZ-nek ugyanis közel 250 helyi, illetve megyei tanácsosa lesz, míg a sajtótájékoztató pillanatában az EMNP csupán 21 helyi önkormányzati képviselőt tudhatott magáénak. A magyarság 90 százaléka tehát az RMDSZ-re voksolt, és Szabó Ödön szerint a maradék 10 százaléknak meg kell értenie azt, hogy csak együtt lehet sikert elérni, az RMDSZ pedig nyitott az összefogásra azokkal, akik jóhiszeműen közelednek hozzá.
A hetedik kérdéses
Pásztor Sándor, az RMDSZ megyei tanácsos-listájának vezetője arról beszélt, hogy a hat hely biztos a Megyei Tanácsban, és bízik abban, hogy meg lesz a hetedik is, hiszen szükség van egy olyan szakértői tudásra, mint amivel Péter I. Zoltán rendelkezik. Hangsúlyozta: pozitív kampányt folytatott, és az ellenfeleinek is köszöni, hogy civilizált módon viselkedtek, nem voltak konfliktusaik.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. július 28.
Köszönet a jó irányú változásért!
Nehéz időkben, mint amilyet ma is élünk, fontos az összefogás. Bizalmat kell építeni. Jó irányba kell állítani ügyeinket. Kisebbségben egymásra vagyunk szorulva. Önkormányzat, egyház, közösség segítheti vagy gátolhatja a másik pozitív munkáját. Mi a segítségben hiszünk.
Az emberek nem értik mi történik. miért kell most Tőkés Lászlónak nyíltszínű lejáratást indítani saját egykori munkatársa – Csűry István, saját egyháza – a református egyház, a magyar szövetség – az RMDSZ, sőt immár az anyaország államtitkárai irányába is? Az emberek nem értik, és óriási többségük nem ért ezzel egyet. Csűry püspök mandátuma a rendezetlen ügyek rendezetté válásának korszaka. Sikerült rendeznie az egyházon belüli viszonyokat. Rendezte a pénzügyi adósságokat. Rendezte a kegyességi mozgalmakkal a viszonyt. Rendezte a lassan évszázados székházkérdést.
Törekvés a jóra
Helyrebillentette az eltolódott egyensúlyt. Támogatottságuk arányában kezelte a viszonyokat a közéleti szereplőkkel. Partnerséget épített ki az önkormányzatokkal. Egyszóval emberközelivé, békéssé, szerethetővé tette egyházát. Kérjük tisztelettel a közélet szereplőit, támogassák azokat, akik békességgel kívánják rendezni közös ügyeinket. Tőkés urat kérjük, munkahelyén, az Európai Parlamentben dolgozzon értünk. Ha erre nincs alkalma, felesleges energiáit, kérjük ne fordítsa közösségünk ellen, itthon.
Csűry püspök urat kérjük, méltósággal, türelemmel, Krisztus urunk szeretetével és a jó irányú változások iránti még nagyobb elkötelezettséggel viselje elődjének inkorrekt támadásait. Biztosítjuk Csűry püspök urat, a jóra való törekvésben továbbra is számíthat a közösségre, számíthat ránk.
Bihar megye magyar polgármesterei és alpolgármesterei:
Sorbán Levente polgármester – Alsólugas; Nagy Gizella polgármester – Bihar; Mados Attila polgármester – Bihardiószeg; Kelemen Zoltán polgármester – Biharfélegyháza; Bátori Géza polgármester – Bors; Kócza István polgármester – Érbogyoszló; Nagy István polgármester – Érkörtvélyes; Nyakó József polgármester – Érmihályfalva; Balazsi József polgármester – Érsemjén; Beke László polgármester – Érszőllős; Bordás Károly polgármester – Értarcsa; Bonisz Sándor polgármester – Hegyközcsatár; Somogyi Lajos polgármester – Hegyközpályi; Nyiri Sándor polgármester – Kiskereki; Pocsaly Zoltán polgármester – Margitta; Török László polgármester – Nagyszalonta; Matyi Miklós polgármester – Paptamási; Horváth Béla polgármester – Szalacs; Nagy Miklós polgármester – Szalárd; Béres Csaba polgármester – Székelyhíd; Vincze Nándor polgármester – Tóti; Kosztandi Mihály polgármester – Vámosláz; Barcui Barna polgármester – Vedresábrány; Daróczi Mihály alpolgármester – Bályok; Bagosi Barna alpolgármester – Berettyószéplak; Nemes Ferenc alpolgármester – Bihar; Kerecsenyi Imre alpolgármester – Biharfélegyháza; Csiger László Róbert alpolgármester – Bors; Kajántó Pál alpolgármester – Élesd; Gyulya Andrea Éva alpolgármester – Érbogyoszló; Karsai József-Attila alpolgármester – Érmihályfalva; Timar Sorin alpolgármester – Érsemjén; Kerezsi Attila alpolgármester – Értarcsa; Dán Juliánna alpolgármester – Feketekápolna; Nagy István Róbert alpolgármester – Hegyközcsatár; Szebeni Sándor alpolgármester – Hegyközpályi; Rostás István alpolgármester – Illye; Szabó Zoltán Lajos alpolgármester – Kiskereki; Szabó Csaba alpolgármester – Körösgyéres; Géczi János alpolgármester – Mezőtelki; Horváth János alpolgármester – Nagyszalonta; Major Lóránd alpolgármester – Paptamási; Hasas János alpolgármester – Rév; Vida Attila alpolgármester – Szalacs; Kendi Dezső alpolgármester – Szalárd; Kozák Róbert alpolgármester – Vedresábrány.
erdon.ro