Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sorbán Attila Örs
64 tétel
1997. február 28.
"Az Illyés Közalapítvány 1997-re is pályázatot hirdet a romániai magyar sajtó támogatására, jelentette be a Sajtószaktestület. Prioritást élvez az ifjúsági, a művelődési-művészeti sajtó, a réteg-lapok és a műsorok. 1997-ben a támogatási összegből 15 %-ot a romániai sajtó egészét szolgáló intézményekre, illetve a továbbképzésre kívánják fölhasználni, a keret 16 %-ára célpályázatot hirdetnek, elsősorban országos jelentőségű projektre, 5 %-os tartalékalapot pedig elkülönítenek. Az írott és elektronikus sajtó támogatására keret 32-32 %-át szánják. Működési költségekre, csak külön mérlegeléssel, a keretösszeg 20 %-át tervezik. /Sajtószaktestület: Pályázat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 28./"
2011. május 21.
Legyen egy jó kezdet!
Megalakult a Székelyföldi Önkormányzati Tanács
Tegnap a Kultúrpalota kistermében tartotta alakuló ülését a Székelyföldi Önkormányzati Tanács, a Maros, Hargita és Kovászna megyei választott RMDSZ-es önkormányzati tisztségviselők önkormányzati, érdekképviseleti, konzultatív testülete. Az ülést Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke üdvözölte, hangsúlyozva, a megyei szervezet minden olyan kezdeményezést támogat, ami az önkormányzatiságon keresztül az RMDSZ-t erősíti majd.
Meg kell nyerni a 2012-es önkormányzati választásokat!
Kelemen Hunor szövetségi elnök rámutatott: az önkormányzatiság ’90-től az RMDSZ egyik prioritása volt, s olyan erős önkormányzatokkal rendelkezett, hogy azokban akkor is a hatalommal azonosították, amikor ellenzékben volt. 2011-ben ezeket az érdekeket próbálják összehangolni a Székelyföldi Önkormányzati Tanács (SZÖT) megalakításával, s olyan üzenetet próbálnak megfogalmazni, amely reményt sugároz a magyar közösség felé. Hangsúlyozta: erős parlamenti képviseletre van szükség, ehhez azonban jól kell szerepelni a 2012-es önkormányzati választásokon.
Az oktatási törvényről szólva mondta el, hogy az elmúlt hetekben nem volt lehetőség a parlamentben szavazni, mert a kormánypárt kampányban volt. Súlyos dolognak, visszalépésnek nevezte az anyanyelvű oktatás csorbítását, ezért azt kérte a koalíciós partnertől, hogy legyenek jelen a szenátusi szavazásnál. Ha a szenátus is megszavazza, akkor új helyzet alakul ki, azt jelenti, hogy nincs politikai akarat és a koalíció léte is veszélybe kerül. Egyelőre, jelentette ki, “nem kell farkast kiáltani”, de az ellenzékkel sem érdemes “formális tárgyalásokat elindítani”.
A kisebbségi törvény elfogadását mérföldkőnek nevezte, amit június végéig el kell fogadni, s olyan gazdaságélénkítő intézkedéseket kell hozni, hogy a másfél éves nehézségek után az emberek is érezzék a javulás jeleit.
Romániában tulajdonképpen két parlament van, mondta Markó Béla miniszterelnök-helyettes, utalva arra, hogy egy-egy törvénycsomagról előbb a képviselőház szavaz, de a döntő ház a szenátus, vagy fordítva. Ami a képviselőházban történt, arra kell figyelmeztessen, hogy nincsenek véglegesen kivívott jogok, bármit – kivéve a közösségi akaratot –, bármikor meg lehet változtatni jó vagy rossz irányba. Erre pedig az egyetlen garancia, ha az RMDSZ ott van a döntéshozatalban.
Borbély László környezetvédelmi miniszter, politikai alelnök szerint a SZÖT lehetőség, hogy összehangolják a közös érdekeket, és ezzel a lehetőséggel élni kell. Ugyanakkor beszélt a zöld befektetésekről, ismertette a környezetvédelmi alapokból finanszírozott programokat, beszélt a környezetvédelmi ágazati operatív programról, és más, az általa vezetett tárca által kezdeményezett projektekről.
A testület elfogadta a SZÖT működési szabályzatát, és megválasztották a héttagú elnökséget: Lokodi Edit, Péter Ferenc (Maros), Borboly Csaba, Petres Sándor, Sófalvi László (Hargita), Tamás Sándor, Antal Árpád (Kovászna). Elnök Péter Ferenc, Szováta polgármestere lett.
Lokodi Edit lapunk kérdésére elmondta, szükség van egy ilyen struktúrára, ahol azok az önkormányzatok tudnak közös stratégiát kidolgozni, amelyeknek hasonló az érdekkörük. Minden regionális önkormányzati tanácsnak van egy felsőbb testülete, a nagygyűlés, amely évente egyszer ül össze, ezenkívül van egy vezetőtanácsa. “Ez a struktúra az RMDSZ keretében fog működni, a három megyére kiterjedő teljes önkormányzati testületet foglalja magában, a nagygyűlésnek minden RMDSZ-listán választott személy a tagja lesz és évente egyszer összegyűlnek, kielemzik az önkormányzatok munkáját.
A másik két testület stratégiát dolgoz ki, érvényesíti az önkormányzati munkát, a parlamentben napirenden levő, főleg az önkormányzatokra vonatkozó törvényeket megtárgyalják, véleményezik, partneri kapcsolatokat alakítanak ki, uniós pénzek lehívásában működnek együtt, és nem utolsósorban országos szinten a strukturális pénzek lehívásában is együttműködnek.
Hozzátette: amikor Románia még az előcsatlakozási tárgyalásoknál tartott, a 7-es Fejlesztési Régiónak volt egy németországi tanácsosa, aki arra tanította őket, a hat megye azon gondolkozzék, hogy minden téren – legyen az gazdasági, szociális, turisztikai, infrastruktúra- kiépítés – kapcsolódjon egybe az azonos projektekkel. Ez hat megyére nem volt megvalósítható, de két megyére mindig sikerült. “Tehát ez a munka bizonyos tekintetben már elkezdődött, most már csak egy kicsit szélesíteni kell a lehetőségeket” – nyilatkozta a tanácselnök.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2011. november 30.
EMI: nemzedékváltással felkészülni a második évtizedre
Tisztújító küldöttgyűlést tartott a hétvégén az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete Gyergyószentmiklóson. Soós Sándor az EMI elnöki tisztét Lovassy Cseh Tamásnak adta át. Az elnökség immár az elnök mellett tevékenykedő, különböző feladatköröket ellátó három alelnökből és a titkárból épül fel, a régióelnökök funkciója megszűnt.
– A szokványosan márciusban szervezett küldöttgyűlés időpontját előrehoztuk, hogy a nemzedékváltás megtörténhessen, és az új csapat felkészülhessen az EMI fennállása első évtizedének megfelelő zárására. A 2012 márciusában szervezendő rendezvényre a szervezet mintegy ötszáz aktív tagja hivatalos lenne – magyarázta az új EMI-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón Soós Sándor. A 13 helyi szervezet megbízottjait összesítő, eddigi legnépesebb küldöttgyűlés mintegy 75 résztvevője között hatvan szavazati joggal rendelkező küldött volt – részletezte a nagyváradi születésű Lovassy Cseh Tamás, aki idén lett egyetemista Kolozsváron. Az elmúlt két évben a szervezet országos alelnöki tisztét töltötte be, illetve szeptembertől a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) alelnöke is. Az EMI alelnöke lett Bálint Erzsébet, Szűcs Péter, valamint Sorbán Attila Örs, aki novembertől az EMI kolozsvári szervezetének elnöke is – tudtuk meg. Az országos szervezet titkára Szakács Júlia maradt. A küldöttgyűlés Soós Sándort tiszteletbeli elnökké választotta, Tarr Margit és Bagoly Zsolt tiszteletbeli elnökségi tagokkal.
A hétvégi tisztújítással megtörtént az első generációváltás az EMI-ben. Csaknem tíz év után nyugodt lelkiismerettel adjuk át a vezetést, annak tudatában, hogy munkánk eredményes volt – jelentette ki Soós Sándor. Kiemelte: egy szociológiai felmérés tanúsága szerint az EMI Erdély második legismertebb ifjúsági szervezete. Megállapítása szerint ennek elérésében szerepe volt szókimondó, tabudöntögető témaválasztásainak. Mint mondta, a szervezet hajlandó együttműködni politikai szervezetekkel nemzetpolitikai kérdésekben, de nem vállal továbbra sem szerepet pártpolitikai ügyekben. Az immár politikai szférában tevékenykedő régi EMI-tagok tisztséget nem vállalhatnak, de továbbra is segítik a szervezet tevékenységét – magyarázta a leköszönő elnök, akit a küldöttgyűlés megbízott a VIII. EMI-tábor megszervezésével.
Az új elnökség elsődleges feladatának tekinti a belső építkezést, a szervezet megerősítését, illetve a tagság szakmai – pályázatírási, programszervezési, érdekérvényesítési – képzését – fejtette ki Lovassy Cseh Tamás. Mint mondta, a VIII. EMI-tábor az előzőnél több, tematikusan csoportosított programpontot vonultat majd fel, nemzetpolitikai kerekasztalhoz ültetve erdélyi és magyarországi politikai szereplőket. Reményik Sándor halálának ötvenedik évfordulója összefüggésében a tábor mottója is az itthonmaradás üzenetét megfogalmazó, Eredj, ha tudsz! címűReményik-versből ihletődik.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár)
2012. augusztus 22.
Ház ablakok nélkül: az EMI bemutatkozása
A Kolozsvári Magyar Napok utolsóelőtti napján az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), nemzeti jellegű ifjúsági- és civil szervezet és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), országos, ifjúsági szervezeteket tömörítő ernyőszervezet közös programjaként került megrendezésre az immár tízéves EMI-t bemutató előadássorozat. Az eredeti szándék szerint két, jellegét tekintve elkülönülő programkínálat egyetlen bemutatkozássá sűrűsödött: az erdélyi öntudat szélsőséges és/vagy nemzeti voltáról tervezett véleményütköztetés – a felkért vitapartner jelenléte híján – meghiúsult. A bemutatkozás első részének résztvevői Sorbán Örs Attila, az EMI alelnöke és Szakács Júlia, EMI titkár, a második részben Bozsó Imre Lehel, a MIT elnöke kérdezte Soós Sándort, az EMI alapító elnökét.
A szervezet célkitűzéseit taglalva, a hangsúly „az egészséges erdélyi magyar öntudat” elterjesztésére helyeződött, ami – a szervezet alelnöke szerint – visszaszorulóban van. Ennek érdekében tevékenységük nagy részét honismereti előadások megszervezése, az erdélyi magyarok jogérvényesítési törekvései (úgy, mint az önálló Bolyai Egyetem visszaállítási kísérlete, székelyföldi és érmelléki területi autonómiatörekvések, teljes jogú magyar nyelvhasználat kivívása, magyar nyelvű utcanevek visszaigénylése, a kolozsvári Mátyásszoborcsoport körül kialakult tábla-, vagy a sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy), továbbá a történelmi tragédiák emlékének ápolása teszik ki.
Az EMI szervezeti kapcsolathálójáról nyilatkozva, egyfajta stratégiai lavírozást lehetett megfigyelni a szélsőségesnek bélyegzéstől való félelem és az ideológiai preferenciák kinyilvánítása között: habár a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és Jobbik Baráti Kör (JBK) szervezeteinek tagjaival magánszemélyi kapcsolatokat szorgalmaz, de a civil szférában ez átgondolandó. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szervezeteit fenntartásokkal kezeli, a MIT-tel jó kapcsolatot ápol. Az előadók hangsúlyozták, hogy szervezeti kapcsolataik csak rokon szellemiségük mutatója és semmilyen pártpolitikai irányítás alatt nem állnak.
„[…] hogy helyre billentsük az erdélyi magyarság sorsát” – olvasható a szervezet honlapján található interjújában, összegezvén az EMI létrejöttének miértjeit. Csakhogy a problémáinkat egyedül nem tudjuk megoldani.
Az előadás retorikája egyértelműen az ellenségkonstruálás irányába mutatott, olyan szimbolikus fogalmaktól telítve, mint „harc”, „küzdelem” vagy „visszafoglalás”. A „másik oldalra tekintés” azzal a nem túl bizalomgerjesztő gondolattal zárult, miszerint: „nem kell az összes románt kiirtsuk – van, aki ezzel nem ért egyet”. Erre az attitűdre talán nem csak az erdélyi társadalomnak, de az erdélyi magyaroknak sincs szüksége.
Mindemellett kétségtelen: a szervezet munkásságát az építkezés, védekezés vagy tettre-készség jellemzi, csakhogy ezt a házat ablakok nélkül építik. „Találjuk meg azokat a fiatalokat, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint mi” – hangzott el az alapító elnöktől. Azonban az értelmiségi lét: a kényelmetlenség vállalása. A kényelmesség és egyformaság esetleg biztonságot nyújthat, de a problémát nem oldja meg.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. november 5.
Mindent vissza! Levéltárak visszaszolgáltatásáért tüntettek Kolozsváron
A Mindent vissza! (Restitutio in integrum) sorozat keretében hétfőn a kolozsvári Farkas utcai Állami Levéltár épülete előtt szerveztek figyelemfelkeltő akciót. A „Ne lopj!”, „Magyar tulajdon” és „Mindent vissza!” táblákkal ezúttal a magyar történelmi egyházak, a magyar civil szervezetek, intézmények és a magyar iskolák elkobzott levéltárainak visszaadásáért tüntettek.
Amint azt Szász Péter, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke ismertette, az elkobzott levéltári anyagokat különböző állami intézményeknél (Történelmi Múzeum, Egyetemi Könyvtár, Akadémiai Könyvtár, Állami Levéltár) szórták szét.
Visszaszolgáltatásuk ellen különböző érveket találnak, például, hogy a visszaigénylők nem tudnák ezeket megfelelő körülmények között tárolni. Rámutatott, olyan egyházi, civil és oktatási intézményekről van szó, amelyek évszázadokon át gyűjtötték, rendszerezték és tárolták a dokumentumokat, tehát ez az érvelés nyilvánvalóan abszurd.
Az erdélyi magyarságnak joga van tudni, hogy miért, milyen érdekektől vezérelve őrzik lakat alatt azokat a levéltárakat, amelyek a történelmünket dokumentálják – mondta Szász Péter. Elhangzott: a szóban forgó levéltári anyagokat kutatni sem lehet, az elmúlt évben azokon a helyeken is visszavonták az engedélyt, ahol korábban megadták.
A tüntetésen részt vett Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei alelnöke, Soós Sándor megyei ügyvezető elnök, Bozsó Imre Lehel, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke, Sorbán Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke, valamint Lurtz Zsolt, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet alelnöke.
A tüntetést az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt, a Magyar Ifjúsági Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Ifjak szervezte.
Erdély.ma
2012. november 14.
Ma kerül ki az első magyar utcanévtábla
Ma helyezi ki az első magyar utcanévtáblát a marosvásárhelyi Kossuth utcában az EMI (Erdélyi Magyar Ifjak) – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Sorbán Attila Örs, az EMI országos elnöke. Mint ismeretes, a szervezet november hatodikától minden marosvásárhelyi lakosnak, aki úgy dönt, kihelyezné házának falára, ingyenesen a rendelkezésére bocsátja a magyar utcanévtáblát.
Az EMI elnöke hangsúlyozta, mindig is nagyon fontosnak tartották, hogy a kétnyelvűség Erdélyben érvényre jusson, ezért miután a vásárhelyi tanács nem szavazta meg a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére vonatkozó határozattervezetet, az EMI úgy döntött, kezébe veszi az ügyet, és bárkinek a kérésére ingyenesen elkészítik a régi magyar utcaneveket tartalmazó piros-fehér színű táblákat, és azt fel is szerelik az igénylő házára. Mint mondta, azért választották a piros-fehér színkombinációt, mivel a magyar nyelvterületen ezeket használták. Eddig Marosvásárhelyen 14-en jelezték, hogy igényt tartanak az ingyenes magyar nyelvű utcanévtáblára, az elsőt ma délben 14 órakor helyezik ki a Kossuth utca sarkánál (Rádió Gagával szemben) a Kossuth Lajos utca felirattal, utána pedig a Mihai Viteazul utcai Demokráciaközpontnak adományozzák a Klastrom utca felirattal ellátott táblát. Sorbán Attila Örs elmondta, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal partnerséget kötöttek, így tegnaptól a demokráciaközpontokban is igényelhetők a magyar, illetve a kétnyelvű utcanévtáblák.
Az EMI elnöke kifejtette, arra kérik a román hatóságokat, ne nevezzék át a magyar történelmi személyiségeket, mint ahogy az Kinizsi Pál esetében történt, a Kinizsi Pál utca román fordításban ugyanis Paul Chinezu lett, ami Kínai Pált jelent.
A Népújság kérdésére, hogy számoltak-e azzal, hogy a hatóságok esetleg bírságot rónak ki azokra a lakókra, akik engedély nélkül kihelyezik a táblát házuk homlokzatára, Sorbán Attila Örs úgy nyilatkozott, konzultáltak a jogtanácsosaikkal, akik azt állítják, a vonatkozó törvény kétesen fogalmaz, viszont ha a cégek kihelyezik a székhelyet jelző táblát, úgy remélhetőleg az utcanévtáblák sem szúrnak senkinek szemet. – A kulturális örökség részeként számon tartott épületekre bármiféle táblát ki akar valaki helyezni, mindenképpen engedély birtokában teheti meg, viszont ha valakinek a saját magánházáról van szó, akkor nem lehet gond – állítja az elnök.
(menyhárt)
Népújság (Marosvásárhely)
2012. november 17.
A Kossuth utcanévtábla miatt bírságolt a rendőrség
Megbírságolta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetét a marosvásárhelyi rendőrség, mert tagjai az Erdélyi Magyar Ifjakkal közösen kihelyezték a Kossuth utcanévtáblát a Teleki–Köpeczi-ház falára.
Az EMI két aktivistáját péntekre beidézték a helyi rendőrségre.
A fiatalokat Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke és Jakab István, az EMNT Maros elnöke is elkísérte a helyi rendőrségre, ahol jegyzőkönyvezték, hogy az akciót nem magánszemélyek, hanem a két civil szervezet hajtotta végre.
A rendőrség egy városi tanácsi határozatra hivatkozva 2500 lejes bírságot szabott ki, amelyet az EMNT nevére állítottak ki.
A rendőrségen arról tájékoztatták a beidézetteket, hogy a 2008-ban hozott határozat szerint Marosvásárhelyen még magánterületen sem szabad közfigyelem-felkeltő feliratot kihelyezni a városháza engedélye nélkül.
Jakab István szerint a városban számtalan – nyilvánvalóan engedély nélkül kifüggesztett – felirat látható, ezért meggyőződése, hogy a magyar utcanévtábláért kirótt bírság a magyar közösség megfélemlítését szolgálja.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. november 30.
Plakátoló fiatalokat hurcolt meg a csendőrség
Csíkszereda központjában november 29-én, csütörtök délután plakátoló fiatalokra csapott le a csendőrség, akiket igazoltatás után elő is állítottak. A feltűnő plakátokkal az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) tagjai az 1918. december elsejei gyulafehérvári román nemzetgyűlés mindeddig be nem tartott ígéreteire kívántak emlékeztetni.
A nagyméretű plakátokon fehér alapon fekete betűkkel az alábbi szöveget tüntették fel: „1918. december 1-jén a gyulafehérvári nemzetgyűlésen önrendelkezést ígértetek! Ne feledjük! Követeljük!”
Sorbán Attila Örs, az EMI országos elnöke, aki szintén részt vett az akcióban, kifejtette: Csíkszereda központjában, az erre a célra kijelölt helyeken ragasztották ki tájékoztató jellegű plakátjaikat. Körülbelül negyven perc elteltével jelent meg két csendőr, akik először igazoltatták az ifjakat, majd bekísérték őket a csendőrségre, ahol vallomást kellett írjanak, majd távozhattak. Bírságot nem szabtak ki rájuk – informált az EMI országos elnöke.
Az EMI tagjaival együtt lapunk munkatársát is– aki a feladatát végezte, fotózta az eseményt – beszállították a csendőrségre, annak ellenére, hogy igazolta magát.
Létai Tibor
Székelyhon.ro
2013. január 16.
Nem mindenki örült Mesterházynak Kolozsváron
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezet által mozgósított fiatalok transzparensekkel felszerelkezve próbáltak bejutni arra a rendezvényre Kolozsváron, ahol az MSZP elnöke, Mesterházy Attila mutatta be pártja új alapokra helyezett nemzetpolitikai programját. Mesterházy meghívása ellen Tőkés László is szót emelt.
Kolozsváron a csendőrség biztosította annak a fórumnak a helyszínét, amelyen a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, Mesterházy Attila mutatta be pártja új alapokra helyezett nemzetpolitikai programját.
A csendőrség mintegy harminc fiatal bejutását akadályozta meg a nyilvános fórumra. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezet által mozgósított fiatalok transzparensekkel felszerelkezve próbáltak bejutni a rendezvényre. Egy transzparensen az MSZP egyik kampányüzenetét közölték, amellyel a párt a 2004. december 5-i népszavazáson az állampolgárság kiterjesztésének elutasítására biztatta a magyarországi szavazókat. Egy másik transzparensen a „Nem felejtjük el, nem bocsátjuk meg!" felirat volt olvasható.
Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke az MTI-nek nyilatkozva azt sérelmezte, hogy a román karhatalom akadályozza meg az erdélyi fiatalokat abban a törekvésükben, hogy egy nyilvános rendezvényen részt vegyenek és véleményt nyilvánítsanak.
Mesterházy Attila beszédében elmondta, természetesnek és jogosnak tartja a tiltakozó fiatalok véleménynyilvánítását. Hozzátette, azt tekinti céljának, hogy ha egy év múlva újra előadást tart Kolozsváron, kevesebben tiltakozzanak, két év múlva pedig már ne tiltakozzanak ellene.
Az MSZP nemzetpolitikáját bemutató fórumot az erdélyi Kós Károly Akadémia Alapítvány és a magyarországi Táncsics Mihály Alapítvány szervezte. A rendezvényen több mint százan vettek részt. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke eközben nyilatkozatban ítélte el, hogy a Kós Károly Alapítvány és a Táncsics Alapítvány szervezésében szerdán Markó Bélának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnökének meghívására Mesterházy Attila előadást tart a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről Kolozsváron, ezt megelőzően pedig a két alapítvány elnökei – Markó Béla és Szabó Vilmos – együttműködési megállapodást írnak alá.
Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben Tőkés László így fogalmazott: „madarat tolláról, embert barátjáról". Szerinte szíve joga Markó Bélának azt meghívnia, akit akar, azzal barátkoznia, akivel akar.
„Az ellen viszont határozottan fel kell emelnünk a szavunkat, hogy az erdélyi magyar nemzeti értéknek – valóságos transzilván hungarikumnak – számító Kós Károly megszentelt nevét és művét bárki is a meghívott nemzetietlen politikusokkal (...) kompromittálja. Az erdélyi reformátusok részéről külön is visszautasítom, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokának nevét ilyetén konjunkturális kultúrpolitikai célokra használják fel" – írta nyilatkozatában az EMNT elnöke.
MTI
Erdély.ma,
2013. január 17.
Mesterházy bocsánatot kért a határon túli magyaroktól
Kolozsvári kihelyezett ülésén fogadta el nemzetpolitikai programját a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége. Az elnökségi ülés után tartott tegnapi sajtótájékoztatón Mesterházy Attila, az MSZP elnöke bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló, 2004. december 5-i népszavazáson „egy rosszul feltett kérdésre rossz választ adtak”. Hozzátette, ma már belátják, hogy a pragmatizmus mellett a szimbolikus gesztusokra is szükség van a nemzetpolitikában.
Mesterházy Attila az MSZP nemzetpolitikájának alapelvei között említette, hogy nem kívánják exportálni a magyarországi politikai vitákat, az egyenlő távolság elvét akarják követni a törvényesen megválasztott határon túli képviselőkkel és szervezetekkel való kapcsolattartásban, nem akarnak beavatkozni ügyeikbe, partneri együttműködést és érdemi párbeszédet akarnak folytatni velük. A célok között a határon túli magyarság céljainak támogatását, a szülőföldön való boldogulás segítését említette. Azt is megjegyezte, hogy meggyőződése szerint a jószomszédi politika is a határon túli magyar érdekképviseletet segíti. Hozzátette, a határon túli magyar szervezetek támogatása és a jószomszédi viszony között meg kell találni a helyes egyensúlyt. Az MSZP elnöke a program néhány pontját külön is kiemelte. Hosszú távú Kárpát-medencei stratégiát kívánnak kidolgozni egy tíz évre szóló Kárpát-medencei fejlesztési program elkészítésének céljával. Emellett újraindítanák, és a többi szomszédos országra is kiterjesztenék a közös kormányülések gyakorlatát, támogatnák a határon túli oktatást, kultúrát, örökségvédelmet, pályázati alapokra helyeznék a támogatási rendszert, a döntéshozatalba pedig bevonnák a határon túli szervezeteket. Az MTI kérdésére, hogy Magyarország határain belül tarthatók-e a magyar politikai csatározások, amikor a határon túli magyarok jelentős hányada magyarországi választójoggal rendelkezik, Mesterházy Attila kételyeit fogalmazta meg. Hozzátette, csak az MSZP politikájáért vállalhat felelősséget, az MSZP pedig arra fog törekedni, hogy a politikai csatározások a határon belül maradjanak. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, kiváló személyes kapcsolatokat ápol Victor Ponta román miniszterelnökkel, a romániai Szociáldemokrata Párt elnökével, és ezek a kapcsolatok megkönnyítik a problémák megoldását. Ígéretet tett arra, hogy Románia közigazgatási átszervezésének tárgyában e személyes kapcsolatait is latba veti annak érdekében, hogy Bukarest a magyar közösség számára kedvező megoldást fogadjon el.
Kolozsvári tiltakozás az MSZP ellen
Kolozsváron a csendőrség biztosította annak a fórumnak a helyszínét, amelyen az MSZP elnöke, Mesterházy Attila mutatta be pártja nemzetpolitikai programját. A csendőrség mintegy harminc fiatal bejutását akadályozta meg a nyilvános fórumra. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete által mozgósított fiatalok transzparensekkel felszerelkezve próbáltak bejutni a rendezvényre. Egy transzparensen az MSZP egyik kampányüzenetét közölték, amellyel a párt a 2004. december 5-i népszavazáson az állampolgárság kiterjesztésének elutasítására biztatta a magyarországi szavazókat. Egy másik transzparensen a Nem felejtjük el, nem bocsátjuk meg! felirat volt olvasható. Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke azt sérelmezte, hogy a román karhatalom akadályozza meg az erdélyi fiatalokat abban a törekvésükben, hogy nyilvános rendezvényen részt vegyenek, és véleményt nyilvánítsanak. Mesterházy Attila beszédében elmondta, természetesnek és jogosnak tartja a tiltakozó fiatalok véleménynyilvánítását. Hozzátette, azt tekinti céljának, hogy ha egy év múlva újra előadást tart Kolozsváron, kevesebben tiltakozzanak, két év múlva pedig már ne tiltakozzanak ellene.
Tőkés bírálja Mesterházy látogatását
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke nyilatkozatban ítélte el, hogy a Kós Károly Alapítvány és a Táncsics Alapítvány szervezésében Markó Bélának, az RMDSZ volt elnökének meghívására Mesterházy Attila, az MSZP elnöke előadást tart a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről Kolozsváron, ezt megelőzően pedig a két alapítvány elnökei – Markó Béla és Szabó Vilmos – együttműködési megállapodást írnak alá. Tegnapi közleményében Tőkés László így fogalmazott: „Madarat tolláról, embert barátjáról.” Szerinte „szíve joga Markó Bélának azt meghívnia, akit akar, azzal barátkoznia, akivel akar. Az ellen viszont határozottan fel kell emelnünk szavunkat, hogy az erdélyi magyar nemzeti értéknek – valóságos transzszilván hungarikumnak – számító Kós Károly megszentelt nevét és művét bárki is a meghívott nemzetietlen politikusokkal (...) kompromittálja. Az erdélyi reformátusok részéről külön is visszautasítom, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokának nevét ilyetén konjunkturális kultúrpolitikai célokra használják fel” – írta nyilatkozatában az EMNT elnöke.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. január 17.
Az EMI közleménye, Mesterházy Attila előadásán történtek kapcsán
Ismét bebizonyosodott: Erdély nem kér a magyart a magyar ellen uszító politikusokból.
Úgy tűnik, az MSZP és az RMDSZ azt hiszi, az ifjúság memóriája is olyan véges, mint a szavazóiké, s elég néhány év ahhoz, hogy elfelejtsék, milyen bűnöket követtek el nemzetünk ellen néhány évvel korábban. 2005-ben Eckstein-Kovács Péter próbálkozott Eörsi Mátyással Kolozsváron, most pedig, több év elteltével Markó Béla hívta az őt nemrég kitüntető elvtársát Mátyás király városába.
Az ifjúság azonban nem felejt, s nem dől be az immár nemzeti érzelemre hangolt kampányfogásoknak sem: az RMDSZ politikusai testükkel megvédve, rendőrök segítségével kísérték be a tüntetőkkel szóba állni gyávának bizonyuló Mesterházy Attilát az előadóterembe.
Az RMDSZ ugyanakkor leszerepelt a demokrácia és a szólásszabadság tiszteletben tartásából is: sajtóban és plakátokon meghirdetett eseményre a szervezők nem engedték be azokat az EMI-s fiatalokat és más, általuk nem ismert személyeket, akik véleményüket szerették volna kifejteni. Az RMDSZ Kolozs megyei elnöksége ujjal mutogatva jelezte, kik azok, akik bemehetnek, és kik azok, akik nem. Így nem szembenézésre és véleményütköztetésre, hanem odarendelt RMDSZ-es pártkatonák előtti összeborulásra került sor.
Azokat a fiatalokat, akiket nem szúrtak ki, és mégis bekerültek, nem hagyták szóhoz jutni a kérdések során, tehát az előadóteremben is tovább folyt az RMDSZ és az MSZP által diktált cenzúra.
Egyértelműnek tartjuk, hogy az MSZP “új politikáját” nem a megbánás vezérli, hanem az elszakított területeken lévő magyar állampolgárok szavazatának megszerzése, hiszen 2004 óta közel tíz év állt a rendelkezésükre bocsánatot kérni vagy a politikájukon változtatni. Nem tették, és nem is fogják soha, mert képtelenek nemzetben gondolkodni. Az MSZP velünk kapcsolatos legőszintébb megnyilvánulása az volt, amikor a Kempinskiben Erdély elcsatolására koccintottak vezető román politikusokkal. Ne feledjük, akkor is ott volt az RMDSZ…
Szeretnénk tudatni Mesterházy Attilával és párttársaival, és mindenkivel, aki az egységes magyar nemzet ellen bűnt követ el, hogy ezután sem lesznek Erdélyben megtűrt személyek.
2013. január 16., Kolozsvár
Sorbán Attila Örs elnök, Erdélyi Magyar Ifjak
erdon.ro,
2013. március 9.
Jobbikos tüntetés volt Budapesten Victor Ponta ellen
Tüntetést szervezett szombaton a Jobbik a Stadionok metrómegállónál, amelyen az MSZP nagygyűlése és a román miniszterelnök ellen tiltakoztak. A rendezvényen többen gárdaegyenruhában jelentek meg, annak ellenére, hogy a rendőrség előrejelezte a pártnak, ha ilyet látnak, akkor intézkedni fognak. Végül az oroszlános jelképpel hímzett fekete kabátot viselők levetették azt. A demonstráción sok jobbikos, a székely és az árpádsávos zászló volt látható. Novák Előd beszédében azt mondta ez egy ellentüntetés az MSZP hazaárulása ellen. Szólt arról is, hogy a Békemenettel közösen demonstráltak volna, de azt terrorfenyegetettség miatt lefújták. Ők azonban ezt kétlik, Novák szerint maga Orbán fújta le a közös demonstrációt. A Jobbik alelnöke bejelentette, ez a rendezvény is egy tüntetéssorozat része, amelynek a következő állomása vasárnap lesz Marosvásárhelyen. Balczó Zoltánt úgy konferálta fel, „mindannyian székelyek vagyunk". Balczó arról beszélt, hogy a mostani MSZP ott folytatja, ahol elődje abbahagyta. Utalt a Medgyessy-Nastase találkozóra, illetve, hogy az MSZP nem szavazta meg a Trianon-emléknapot.
Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke Erdély nemzeti érzelmű fiataljai nevében köszöntötte a tüntetőket.
- Ezek az emberek voltak azok, akik 2004-ben magyart hangoltak a magyar ellen, ezt pedig nem felejtik el – mondta az MSZP-re utalva Sorbán. Most egy olyan embert látnak vendégül Budapesten, „a minden magyar városában", aki annak a rendszernek a feje, amely akár saját törvényeit is átlépve tesz meg mindent a magyarság kisebbségi jogainak érvényesítése ellen – tette hozzá. A beszédek elhangzása után a Papp László Sportaréna másik oldalára vonultak a tüntetők. Eredetileg körbementek volna, de a rendőrség ezt nem engedte, így csak a Mogyoródi útig mehetnek, ahol koncert is lesz. Novák a jobbik vonulása előtt azt mondta, reméli, hogy a vonulás miatt nem kell a rendőrségnek Tel-Avivba telefonálnia.
A menet elején Gaudi-Nagy Tamás beszélt egy platós kocsiról. Mint mondta, Erdélyben csendes etnikai tisztogatás van.
hvg.hu, alfahir.hu
Erdély.ma,
2013. március 11.
Victor Ponta az MSZP évértékelőjén
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) szombaton a Papp László Budapest Sportarénában tartotta évértékelőjét. Mesterházy Attila pártelnök tízezer párttag és szimpatizáns előtt mondta el csaknem egyórás beszédét. A rendezvényen részt vett Victor Ponta román kormányfő is.
Az MSZP a kormányváltásért
Az MSZP megtette az első lépést a kormányváltás felé – hangoztatta Mesterházy Attila a szocialista párt szombati fővárosi nagygyűlésén a Papp László Budapest Sportarénában tízezer szocialista párttag és szimpatizáns előtt. Programjuk alappilléreinek az erős demokráciát, a felelős gazdaságpolitikát és az igazságos társadalompolitikát nevezte, és szólt arról is, hogy a szocialista kormányok mindegyike jobban teljesített Orbán Viktor kabinetjénél. A nyolc évig tartó MSZP-kormányzás eredményeit sorolva azt mondta: a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány is jobban teljesített a jelenleginél. Szerinte a miniszterelnök nem okolhat mást az ország állapotáért, azért Orbán Viktor a hibás. Hozzátette: a Fidesz nem teljesítette 2010-es ígéreteit, „hazudtak, nem reggel, délben és este, hanem folyamatosan”. Kitért arra, hogy megújították az MSZP nemzetpolitikáját, belátva: jobban oda kell figyelniük, segíteniük kell a határon túl élő magyarokat, ehhez pedig jószomszédi viszonyra van szükség a környező országokkal. Ennek alapján hívta meg Victor Ponta miniszterelnököt – jelezte. A pártelnök az erős demokráciát, a felelős gazdaságpolitikát és az igazságos társadalompolitikát nevezte az MSZP-program három alappillérének. A fejlődés és a szabadság programja erős demokráciát teremt erős jogállammal, új alkotmánnyal és független igazságszolgáltatással, erős civil szervezetekkel és sajtóval, erős önkormányzatokkal – mondta. A gazdaságpolitikai feladatok között a növekedés beindítását és a munkahelyteremtést említette Mesterházy Attila, aki szerint ehhez először helyre kell állítani a bizalmat tiszta szabályokkal, kiszámítható kormányzással. Mesterházy Attila az MSZP-t a legerősebb, legszervezettebb, legfelkészültebb és legnagyobb ellenzéki pártként határozta meg. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy programjukhoz még meg kell szerezniük a társadalom többségének támogatását, rá kell venniük a csalódott, politikából kiábrándult embereket is, hogy tegyenek a változásért, menjenek el szavazni, és húzzanak „egy bazi nagy X-et” az MSZP neve mellé.
Ponta a békés együttélésért
A magyarok és a románok közötti békés együttélés fontosságát hangsúlyozta Victor Ponta miniszterelnök az MSZP nagygyűlésén. Szerinte a magyaroknak és a románoknak is látniuk kell, „tudunk együtt élni, lehetünk barátok, és tudunk együtt dolgozni a közös jövőnkért”. Lehet, hogy a múlt megosztotta a két országot, de a jelennek és a jövőnek közösnek kell lennie – tette hozzá, jelezve: Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és ő ugyanahhoz a politikusgenerációhoz tartoznak, és kötelességüknek tartják, hogy együtt dolgozzanak a békés együttélésért. Victor Ponta hangsúlyozta azt is, hogy a populizmus, a szélsőségesség és a demagógia egyaránt rossz a két népnek. Pártja, a Szociáldemokrata Párt és az MSZP is azt üzeni, hogy mindenfajta diszkrimináció és kirekesztés ellen fel kell lépni, minden ember egyenlő, azonos jogokkal rendelkezik – mutatott rá. Mint mondta, meggyőződése, hogy mind a Romániában élő magyar kisebbség, mind a Magyarországon élő román kisebbség jogait a lehető legnagyobb tiszteletben kell tartani. Nem a zászlókon vagy a szélsőségeseken múlnak a lényegi dolgok – fogalmazott. Ponta közölte, azért látogatott Budapestre, hogy kifejezhesse, barátjának tartja az MSZP-t és Magyarországot, valamint azt is, hogy Mesterházy Attila jó vezetője lesz Magyarországnak.
Az MSZP hazaáruló
A Jobbik az MSZP, illetve a román kormányfő magyarországi látogatása ellen tüntetett és vonult fel a fővárosban. Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke szerint az MSZP hazaárulást követ el azzal, hogy szombati évértékelő nagygyűlésére meghívta Victor Ponta miniszterelnököt. Hozzátette, az MSZP a rendezvény időzítésével is hazaárulást követ el. Balczó elmondta: azért vannak itt, hogy Székelyföld megkapja jogos területi autonómiáját. A felelősségvállalás az egyetlen módja annak, hogy legyen magyar feltámadás – tette hozzá. Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke felszólalásában azt mondta: a szocialisták olyan embert fogadnak, aki a székely autonómiatörekvések legnagyobb ellensége. A tömeg a Papp László Budapest Sportaréna elé vonult. A résztvevők a Kerepesi úton két forgalmi sávot kétszáz méter hosszan töltöttek meg, és a rendezvény elnevezésére utaló, Mindannyian székelyek vagyunk, illetve Ponta, csak irigy vagy, mert nem lehetsz székely feliratú táblákat tartva vonult. Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő szerint az MSZP „a nemzetgyalázás újabb példáját mutatja be” azzal, hogy meghívta Victor Pontát. Kijelentette: „a szabadság nem úri adomány, kegy, hanem minden közösségnek járó természetes és elidegeníthetetlen jog”. Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének elnöke hangsúlyozta: a demonstráció nem a román nép ellen szól, hanem „azon vezetők ellen, akik a nemzeti érdekeket elárulják”.
A román Gyurcsány
Rogán Antal szerint üzenetértéke van annak, hogy az MSZP kongresszusának díszvendége Victor Ponta miniszterelnök, s ez azt jelenti, hogy a szocialisták vissza akarnak térni Gyurcsány Ferenc megbukott politikájához. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kijelentette: az a politika, amit a román miniszterelnök folytat, Magyarországon már megbukott. A Fidesz frakcióvezetője szerint Victor Ponta nem szereti az Erdélyben élő magyarokat, és fellép velük szemben, így az ő meghívása az MSZP-hez lenullázza Mesterházy Attila kolozsvári szereplését. „Victor Ponta a román Gyurcsány Ferenc” – mondta a politikus, és hozzátette: azzal, hogy ő a szocialista párt seregszemléjének díszvendége, azt üzeni, hogy az MSZP vissza akar térni a megszorítások és a magyarellenesség politikájához. „Ezt nem fogadjuk el, ezt az üzenetet és ezt a típusú szocialista politikát a magyarok egyszer már leszavazták és megbuktatták” – jelentette ki Rogán Antal, hozzáfűzve: Gyurcsány Ferenc régi politikájára más arcokkal ma nincs szükség.
Nem vezet, hanem félrevezet
Az MSZP szerint az Orbán-kormány nem vezeti, hanem félrevezeti Magyarországot, és ezzel ma már minden józanul gondolkodó állampolgár tisztában van. A párt közleménye szerint Rogán Antalnak nincs erkölcsi alapja bírálni a szocialista pártot, mert ami rossz történik ma Magyarországon, az mind a kétharmados felhatalmazással kormányzó Fidesz politikájának következménye, hiába próbálják elfedni ezeket a súlyos következményeket és hibákat.
Érthetetlen az MSZP, Ponta és az RMDSZ barátkozása
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke érthetetlennek nevezte, hogy az MSZP azzal a Victor Ponta pártelnök-kormányfővel barátkozik, akinek hatalomra kerülése óta megítélése szerint magyarellenes hangulat alakult ki Romániában. Tőkés az RMDSZ vezetőit is bírálta, amiért olyanokkal épít kapcsolatokat, akik szemben állnak a magyarországi kormánnyal. Az RMDSZ felső vezetése szocialista-liberális irányba hajlott el, nem figyel oda a nép hangjára, amire nincs is szüksége, csak a választásokkor tart igényt reájuk. Az erdélyi magyarság idegenkedik attól a politikai vonaltól, amely nemcsak Magyarországot vitte a csőd szélére, hanem ráadásul megtagadott bennünket a 2004-es népszavazáskor – jelentette ki az EMNT elnöke.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. április 19.
Megalakult a Minta, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezete
A Minta I. Országos Alakuló Küldöttgyűlése Tőke Ervint, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszeredai önkormányzati képviselőjét választotta a szervezet elnökévé április 19-én, Kolozsváron. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kijelentette: 23 évvel ezelőtti önmagát látja a mintásokban, továbbá a párt szövetségesének és barátjának nevezte az új ifjúsági-politikai szervezetet.
A Néppárt ifjúsági partnerszervezeteként megalapított Minta küldöttgyűlésén 11 helyi tagszervezet 61 küldöttje vett részt. Tőke Ervin 60 érvényes leadott szavazat mellett 59 igennel és 1 tartózkodással szerzett bizalmat. Tőke Ervin 29 éves, erdőmérnöki oklevéllel rendelkezik. A Néppárt csíkszeredai szervezetének ügyvezető alelnöke, 2012 óta helyi önkormányzati képviselő, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) alapító tagja.
Töke Ervin kijelentette, a Minta „jó ügyet és jó politikai közösséget" támogat, a tagok pedig az elmúlt választási év politikai kampányai során is bebizonyították, hogy „erős ellenszélben" is képesek dolgozni. Fontosnak nevezte, hogy a Minta megoldást találjon a fiatalok kivándorlása ellen, mert az „hasonló módon tizedeli a közösséget, mint egy háború".Úgy fogalmazott, „túlélésünkhöz és reménybeli megerősödésünkhöz egy út vezet, a Székelyföld és az Érmellék területi autonómiája." A küldöttgyűlés alelnöknek Kolcza Istvánt, Sándor Esztert, Tőkés Lehelt és Vass Tamást választotta.
Toró T. Tibor üdvözölte, hogy 23 évvel a rendszerváltás után a Minta az első politikai célokat is felvállaló ifjúsági szervezet, amelyik nyílt módon egy párt mellé társul. „Manapság nagy bátorság kell vállalni azt a politikai identitást vállalni, ami nem a mainstreamhez tartozik Erdélyben" – mondta a Néppárt elnöke.
Toró a Mintát a Néppárt szövetségesének és barátjának nevezte, azt mondta, az ifjúsági szervezet tagjai rövid idő alatt „a párt meghatározó arcai lehetnek mert az „elkötelezettséget, a munkabírást és a hozzáértést a Néppártban gyorsan díjazzák".
Toró T. Tibor a Mintát létrehozó politikai nemzedék legfontosabb céljának az erdélyi autonómiaharcban való áttörést nevezte. Úgy fogalmazott, reméli, hogy a Minta vezetői már „nem lesznek nyugdíjasok", amire az erdélyi magyar közösség autonómiaformáit sikerül létrehozni. Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke arra buzdította a Minta küldötteit, hogy együttműködésre törekedjenek az erdélyi, a magyarországi és a kárpát-medencei nemzeti-keresztény elkötelezettségű, fiatalokat tömörítő szervezetekkel.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke rámutatott: Európában nincs ütőképes politikai párt hatékony ifjúsági szervezet nélkül. „A politikai véleménynyilvánításhoz életkortól függetlenül mindenkinek joga van: vitatkozzatok egymás között és vitatkozzatok velünk, ne fogadjátok el senkinek az abszolút véleményét" – mondta Szilágyi. Az alelnök a Néppárt és a Minta közös céljának nevezte, hogy az erdélyi magyarokat Romániában ne „nemzetbiztonsági kockázatként" kezeljék, hanem önkormányzatiságot gyakorló, autonóm polgárok lehessenek.
Bozsó Imre Lehel, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke örvendetesnek nevezte, hogy a Minta tagjai megalakulásuk révén felvállalják politikai álláspontjukat, valamint üdvözölte, hogy a Néppárt vezetői bátorítják véleménynyilvánításukat és nem „felülről diktálják azt". Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke úgy vélekedett, a Néppárthoz való társulás a Minta számára egyrészt „eszközöket és lehetőségeket" jelent, de hozzátette: azok „rengeteg munkával és felelősséggel" is járnak. Sorbán örvendetesnek nevezte, hogy a Minta alapítói között számos korábbi EMI-tag található, majd a két szervezet közös értékrendjére hívta fel a figyelmet. Samu Tamás Gergő, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának alelnöke kijelentette: a Mintának egy olyan Erdély létrehozásán kell dolgoznia, amit a nemzetben gondolkodó magyarok mindannyian elképzelnek: egy autonóm terület Románián belül, ahol a magyarság gyarapodik.
A közgyűlés megvitatta a Minta alapszabályzatát, továbbá megbízta az elnökséget a szakbizottságok megalapításával is. A Minta 27 küldöttet delegál az Erdélyi Magyar Néppárt szombati, kolozsvári Országos Küldöttgyűlésére.
Erdély.ma.
2013. június 5.
Doktrína a Holdról
Zártkörű értelmiségi találkozókra érkezett a közelmúltban Erdélybe Bajnai Gordon. A volt magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: útját nem kampányolási, hanem tájékozódási-ismerkedési célok vezérelték.
Turista vagyok, nem magyar feliratú pólóval ajándékozta meg az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetbe egy előadás megtartására érkező Bajnai Gordont. A volt kormányfő mosolyogva megköszönte és átvette az „ajándékot”, majd megtartotta előadását. „Bajnai Gordon miniszterelnökként egyszer sem jött Erdélybe, most érkezett, amikor rövidesen kezdődik a választási kampány a magyarországi országgyűlési választások előtt. Szeretnénk figyelmeztetni a Gyurcsány-kormány egykori kiszolgálóit, hogy az erdélyiek vendégszeretők, de nem felejtenek” – fogalmazott Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke.
Az Együtt 2014 ellenzéki párt alapítója a Transindexnek adott interjújában kijelentette: tájékozódni, ismerkedni, tájékoztatni jött. „Ez nem a kampány ideje. Arra voltam kíváncsi, hogy az itt élő értelmiségiek, vállalkozók, politikusok mit gondolnak arról, hogyan kellene megújítanunk, alapvetően új alapokra helyeznünk a mindenkori magyar kormány és az erdélyi magyarság közti együttműködést” – mondta Bajnai. Ezzel magyarázta a nyilvánosság kizárását is : „Nem akartam, hogy kampányjellege legyen. Nekünk, mint új politikai erőnek, most az a feladatunk, hogy először illő alázattal megismerkedjünk a helyzettel, és azzal, hogy mit tartanak fontosnak az itt élők. Ez az út nem a nyilvánosságnak szólt, bár nem is zárkóztam el a nyilvánosság elől.”
Bajnai Gordon következtetéseket is megfogalmazott. Jó látni – mondta –, hogy Erdélyben semmivel sincsenek kevésbé képben Magyarországgal kapcsolatban, mint akikkel otthon szokott beszélgetni, jól ismerik az anyaországi folyamatokat. Ugyanakkor üdítőnek tartotta látni azt a higgadt, józan távolságtartást, ami a magyarországi politikát és a politika iránt érdeklődő értelmiséget is egyre inkább elhagyja. „Fontos látni, hogy az erdélyi magyarság is nagy változás előtt áll, nagy feladatokkal küzd. Magyarnak megmaradni, magyarként boldogulni Erdélyben és a Partiumban új és új erőfeszítéseket igényel a következő időszakban. Aggódva figyelem a regionalizációs törekvéseket, amelyek hátrányos helyzetbe hozhatják az itteni magyarságot, és kíváncsian, hogy középtávon mi történik az oktatásban. Ezekben az ügyekben is nagy felelőssége van a mindenkori magyar kormánynak” – jelentette ki. Az Együtt 2014 magyar–magyar kapcsolatokra vonatkozó doktrínájáról Bajnai Gordon így fogalmazott: „Nem a semmiből, nem a Holdról jöttünk: voltam már miniszterelnök, foglalkoztam ezekkel az ügyekkel, ismerem a főbb szereplőket, és van világos véleményünk és vannak elveink, amelyeket közzétettünk már egyébként. Elmondtam, hogy az egyik legfontosabb ügy, a kettős állampolgárság kérdését békén kell hagyni. Ez legitim módon dőlt el Magyarországon, újra kinyitni súlyos hiba lenne. A teljes értékű állampolgársághoz szavazati jog is jár, ezt sem kívánjuk megkérdőjelezni. Változtatni kell viszont azon, hogy ne Magyarországról diktáljanak az itt élőknek, a magyar kormánynak nem lehet gyarmatosító módjára viselkednie az erdélyi magyarsággal szemben. Ehelyett az itt élők demokratikusan választott, magas legitimitású szervezeteitől kell a magyar kormánynak programot kapnia arról, hogy miben van szükségük támogatásra.”
EN-összeállítás
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. június 29.
Bajnai Kolozsváron csak turista, nem magyar
Nem felejtik el a határon túli magyarok, hogyan viszonyult hozzá- juk az a kormány, amelynek Bajnai Gordon minisztere, majd miniszterelnöke volt – ezt üzenték a „Turista vagyok, nem magyar" feliratú póló átadásával az Erdélyi Magyar Ifjak.
Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke, Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak Kolozsváron.
Sorbán Attila Örs az MTI-nek szombaton elmondta, azt szerették volna üzenni a pólóval, hogy az erdélyi magyarok vendégszeretők, de nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz. „Bajnai Gordon a miniszterelnöksége alatt egyszer sem látogatott el Erdélybe, csak most, a választások előtt egy évvel, szavazatokért kuncsorogni jött ide" – jelentette ki az EMI elnöke. Hozzátette, a felirattal a Magyar vagyok, nem turista szövegű pólókra kívántak visszautalni. Ezeket a pólókat a kettős állampolgárságról tartott 2004. december 5-i népszavazás után viselték előszeretettel Magyarországon az erdélyi magyarok, Erdélyben pedig a nemzeti összetartozás érzését fontosnak tartó magyarországiak.
Bajnai Gordon pénteken este az MTI-nek úgy vélekedett az „ajándékról", hogy az efféle eszközök megszokottak a modern politikában, „emiatt nem kell megsértődni". Hozzátette, a póló felirata rá nézve nem igaz, hiszen mind Erdélyben, mind Magyarországon magyarnak érzi magát. „Úgy kívánok politizálni, hogy mindenki lássa, az itt élő magyarokért is kellő felelősséggel járok el, és segítem őket abban, hogy magyarok lehessenek, és boldoguljanak a szülőföldjükön" – nyilatkozta az MTI-nek Bajnai Gordon.
Az Együtt-PM szövetség vezetője csütörtökön Marosvásárhelyen találkozott helyi értelmiségiekkel, a gazdasági élet képviselőivel, szombaton Kolozsváron együtt ebédelt Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, ellátogatott a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetbe, délután pedig kolozsvári értelmiségiekkel, üzletemberekkel találkozott. Amint az MTI-nek elmondta, tájékozódni, ismerkedni jött Erdélybe.
MTI
Erdély.ma
2013. június 30.
Kerülte a nyilvánosságot Bajnai Erdélyben
Hírzárlat közepette látogatott az elmúlt napokban Erdélybe Bajnai Gordon, az Együtt-Párbeszéd Magyarországért elnöke. Az Erdélyi Magyar Ifjak tagjai Turista vagyok, nem magyar feliratú pólóval ajándékozták meg Kolozsváron a volt kormányfőt, aki az MTI-nek elmondta: nemzetpolitikai stratégiáját, terveit ismertetni érkezett.
Előzetes bejelentés nélkül, teljes hírzárlat közepette folytatott háttérbeszélgetéseket a napokban Marosvásárhelyen és Kolozsváron Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért elnöke. A volt miniszterelnök erdélyi látogatását kínosan igyekezték titokban tartani, előzetesen sem a helyi vendéglátók, sem a politikus alakulata nem harangozta be, és mindössze néhány szemfüles újságíró szerzett róla tudomást. Az üzletember-politikus csütörtökön Marosvásárhelyen találkozott helyi értelmiségiekkel, a gazdasági élet képviselőivel. Pénteken előbb a román kormány hatáskörében működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet kereste fel. Hogy pontosan miről beszélgetett Bajnai Gordon a hazai nemzeti kisebbségek etnikai identitásmegőrzésének, -fejlesztésének, valamint ezek szociológiai, történelmi, kulturális, nyelvészeti, vallásos és más jellegű aspektusainak kutatására, tanulmányozására hivatott intézményben, azt homály fedi. Néhány újságíróhoz hasonlóan azonban az Erdélyi Magyar Ifjak tagjai is tudomást szereztek Bajnai kolozsvári jelenlétéről, és nem kis meglepetést szereztek a politikusnak. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnél tett látogatása előtt az ifjúsági szervezet elnöke, Sorbán Attila Örs Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót nyújtott át a volt miniszterelnöknek. Sorbán közölte: a gesztussal azt kívánták kifejezni, hogy nem látják szívesen Erdélyben az erdélyi magyar szavazatokra pályázó szocialista politikusokat.
„Amikor miniszterelnök volt, Bajnai Gordon egyszer sem látogatott Erdélybe, csak most, amikor rövidesen kezdődik a választási kampány a magyarországi országgyűlési választások előtt. Szeretnénk figyelmeztetni a Gyurcsány-kormány egykori kiszolgálóit, hogy az erdélyi nép vendégszerető, de nem felejt” – magyarázta az ifjúsági szervezet elnöke. Mint ismeretes, ugyancsak az EMI tagjai tüntettek januárban, amikor Mesterházy Attila elnök irányításával első külhoni kihelyezett elnökségi ülését rendezte a Magyar Szocialista Párt a kincses városban. Annak idején Mesterházy elnézést kért a párt nevében azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson arra buzdította szavazóit, hogy nemmel voksoljanak. Bajnai Gordon pénteken délután Kolozsváron a Jókai utcai Minerva-házban is előadást tartott, azonban az előzőhöz hasonlóan ennek pontos témájáról sem lehet részleteket tudni, mivel a háttérbeszélgetésen megválogatták a részvevőket. Az Együtt-PM szövetség vezetője látogatása lezárultával az MTI-nek elmondta, tájékozódni, ismerkedni járt Erdélyben. Ő beszélt arról is, hogy pénteken Kolozsváron együtt ebédelt Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel. „Az a változás, amelyre Magyarországnak 2014 után szüksége van, kiterjed a nemzetpolitikára, az erdélyi magyarság és a mindenkori magyar kormány kapcsolatára is. Ehhez gyűjtöm az információkat egy hosszú távú építkezés első lépéseként” – közölte Bajnai. Hozzátette, beszélgetőpartnereinek azt is elmondta, bármilyen változás legyen is Magyarországon, a kettős állampolgárság ügyében kialakult helyzetet nem szabad megváltoztatni. (A volt kormányfő egyébként már korábban elmondta, hogy nem vett részt a 2004-ben rendezett népszavazáson, amit azzal indokolt, hogy „egy hamisan feltett kérdésre egy borzasztó, az önzés érvrendszerét használó politikai válasz született akkor a baloldalon, és ebből olyan mély, tartós megosztottság jött létre, ami azóta is osztja a magyar társadalmat”). A távirati iroda kérdésére, hogy miért nem hirdették meg nyilvánosan is a látogatást, azt mondta, „nem a hírverés, hanem a tájékozódás" volt a vizit célja; szerinte nem lehet titkosnak nevezni az útját. Az EMI-től kapott „ajándékról” az exkormányfő úgy vélekedett, hogy az efféle eszközök megszokottak a modern politikában, „emiatt nem kell megsértődni”. Hozzátette, a póló felirata rá nézve nem igaz, hiszen mind Erdélyben, mind Magyarországon magyarnak érzi magát. „Úgy kívánok politizálni, hogy mindenki lássa, az itt élő magyarokért is kellő felelősséggel járok el, és segítem őket abban, hogy magyarok lehessenek, és boldoguljanak a szülőföldjükön” – nyilatkozta az MTI-nek Bajnai.
Közben a Fidesz szerint a politikusnak ajándékozott póló arra figyelmeztet: nem jó, ha azok tesznek szavazatgyűjtő látogatást a külhoni magyarok körében, akik korábban „hisztériakampányt folytattak a kettős állampolgárság megadása ellen”. Hoppál Péter, a nagyobbik kormánypárt szóvivője szombaton közölte, a külhoni magyaroknak mélységesen igazuk van. „Az erdélyi, külhoni magyar emberek mélyen élték meg, és nem felejtették el, hogy a baloldal mai vezetői, az egykori kormányzati szereplők nagyon csúnya hadjáratot indítottak ellenük” – mondta a Fidesz szóvivője.
székelyhon.ro
2013. július 1.
A hétvége hírei
Márton Áron-szobrot avattak
Márton Áron-szobrot avattak szombaton Gyulafehérváron a római katolikus érseki palota udvarán. A Magyarország Külügyminisztériumának támogatásával készült szobrot, Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotását Jakubinyi György érsek szentelte meg.
A Bánság jelképes egyesítéséért
Nyolc szerbiai és tizenkét romániai bánsági település magyar közösségeinek a képviselői tanácskoztak pénteken és szombaton a Temes megyei Buziásfürdőn. Az RMDSZ Temes megyei szervezete és Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő a szerbiai és romániai Bánság magyar közösségei közötti kapcsolatépítés szándékával szervezte meg a találkozót. A rendezvény résztvevői az együttműködés lehetséges területeiről tárgyaltak, és testvér-települési kapcsolatok alapjait rakták le. Szerbia fontos lépéseket tett az Európai Unió felé, és mély szimbolikus gesztussal fordult a szerbiai magyar közösség felé a közelmúltban, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy a határ két oldalán rekedt magyar közösségeink által szimbolikusan újraegyesítsük a történelmi Bánságot – nyilatkozta Molnár Zsolt. Hozzátette, az Európai Unióban számos példa van arra, hogy a határ két oldalán élő kisebbségi közösségek uniós forrásokat használtak fel identitásuk megóvására. A résztvevők által aláírt közös nyilatkozat szerint a bánsági magyar közösségek együttműködése híd lehet a Belgrádban, Budapesten és Bukarestben tevékenykedő államvezetők között.
Az elnöki hivatal elnézte a naptárt
Július 29. helyett egy hónappal korábban, június 29-én közölt a román himnusz napja alkalmából üzenetet Traian Băsescu államfő. Az elnöki hivatal honlapján szombaton megjelent üzenetben az elnök nyomatékosította: „június 29., amikor minden román a nemzeti himnuszt ünnepli, jó alkalom arra, hogy megértsük, milyen fontos az összefogás a nemzeti értékek ügyében”. Băsescu azt is hangsúlyozta, az állampolgárok szerepvállalása nélkül az ország nem lehet stabil, gazdag és büszke. Azt követően, hogy a hazai hírtelevíziók kiszúrták a kínos bakit, az elnöki hivatal hibaigazítást közölt, amelyben „sajnálatos technikai hibára” hivatkozva ismerte el a tévedést, és kért bocsánatot. Az újságírók által később elért Băsescu megengedhetetlennek tartotta a hibát, és hozzátette, tízszázalékos fizetésmegvonással fogja büntetni a felelősöket.
Turista vagyok, nem magyar
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesülete Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak Kolozsváron. Sorbán Attila Örs, az egyesület elnöke elmondta, azt kívánták üzenni a pólóval, hogy az erdélyi magyarok vendégszeretők, de nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz. Bajnai Gordon a miniszterelnöksége alatt egyszer sem látogatott el Erdélybe, csak most, a választások előtt egy évvel szavazatokért kuncsorogni jött ide – jelentette ki az EMI elnöke. Hozzátette, a felirattal a Magyar vagyok, nem turista szövegű pólókra kívántak visszautalni. Ezeket a pólókat a kettős állampolgárságról tartott 2004. december 5-i népszavazás után viselték előszeretettel Magyarországon az erdélyi magyarok, Erdélyben pedig a nemzeti összetartozás érzését fontosnak tartó magyarországiak. Bajnai Gordon úgy vélekedett az ajándékról, hogy az efféle eszközök megszokottak a modern politikában, emiatt nem kell megsértődni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. július 1.
Fidesz: figyelmeztetés a Bajnainak ajándékozott póló
A Bajnai Gordonnak Erdélyben ajándékozott póló arra figyelmezet: nem jó, ha azok tesznek szavazatgyűjtő látogatást a külhoni magyarok körében, akik korábban hisztériakampányt folytattak a kettős állampolgárság megadása ellen – jelentette ki a Fidesz szóvivője szombaton Pécsen.
Hoppál Péter (képünkön) arra utalt, hogy – mint arról beszámoltunk – Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak, az Együtt-PM szövetség vezetőjének Kolozsváron. Ezzel a szervezet jelezte, az erdélyi magyarok vendégszeretők, de nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz.
„Az erdélyi, külhoni magyar emberek mélyen élték meg, és nem felejtették el, hogy a baloldal mai vezetői, az egykori kormányzati szereplők nagyon csúnya hadjáratot indítottak ellenük" – mondta a Fidesz szóvivője, emlékeztetve a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazást megelőző kampányra. Hoppál Péter úgy véli, a külhoni magyaroknak mélységesen igazuk van.
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 15.
Sikeres volt az EMI-tábor: a román sajtó csúsztatásai miatt feljelentést tesz az EMI
Visszanyerte korábbi lendületét az augusztus 11-én véget ért EMI-tábor. A látogatók számában korábban tapaszt visszaesés idén megszűnt, a tábor pedig – köszönhetően a több száz meghívottnak – jó alkalmat biztosított az érdemi vitákra.
Közel 15.000 fiatal és fiatal lelkületű vett részt augusztus 7-11. között az Erdélyi Magyar Ifjak, immár kilencedik alkalommal megszervezett, nyári táborában. A borzonti Dorka Panzió területén lezajlott fesztivál ezúttal is viták, előadások és könnyűzenei koncertek helyszíne volt.
Az EMI-tábor vasárnapi autonómia-napján Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kijelentette: nem az a fontos, hogy Románia jelenleg milyen jogokat garantál a székelyeknek, hanem az, hogy a székelyek autonómiát kívánnak, amit az SZNT-nek köszönhetően a többi európai kisebbség is felismert.
A táborban tartott sajtótájékoztatón a szervezők a román sajtó egy részének csúsztatásira is felhívták a figyelmet. Soós Sándor főszervező rámutatott: az Antena3 országos hírtelevízió „szégyenteljes, csúsztatásoktól hemzsegő” beszámolót sugárzott több adásában is. Annak ellenére, hogy jelen voltak a táborban és saját felvételeket is készítettek, élő tudósításuk mellé hamis, félrevezető képanyagokat vágtak be (magyarországi lőtéri gyakorlatokat vagy a 2006-os budapesti tévéostrom képeit). Soós közölte, a tudósítás miatt feljelentést tesznek az illetékes médiahatóságnál. Elmondta továbbá, hogy a román állami ellenőrzőszervek képviselői az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tömegesen érkeztek a rendezvényre, így csütörtökön mintegy 30 különböző ellenőr vizsgálódott egy időben.
A szervezők a Gândul napilap vasárnapi állításait cáfolva jelezték: az EMI-sek arra törekednek, hogy a tábori bevételek fedezzék a kiadásokat, „nullában jöjjenek ki”, és nem igaz, hogy a tábor „egy jó üzlet” lenne, amit a szervezők saját meggazdagodásukért tartanak fenn. Sorbán Attila Örs, az EMI országos elnöke megjegyezte: csúsztatás a lap azon állítása is, miszerint pár száz résztvevő lett volna jelen. Az EMI-tábor már péntek estére elérte a tavaly a teljes hét során regisztrált, tízezres látogatottságot.
(Az Erdélyi Magyar Ifjak sajtóközleménye)
erdon.ro
2013. október 13.
Újabb elnöki mandátumot kapott Tőkés László
Egyedüli jelöltként újabb kétéves elnöki mandátumot kapott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) küldöttgyűlésén Tőkés László. Javaslatára a küldöttgyűlés megerősítette Sándor Krisztinát az ügyvezető elnöki tisztségben. A küldöttgyűlés módosította az EMNT alapszabályát is, tizenegyről kilenc tagúra szűkítve az elnökséget.
Partiumi alelnöknek Nagy József Barnát, közép-erdélyinek Gergely Balázst, székelyföldinek pedig Nagy Pált választották. Az elnökség tagjai lesznek továbbá Mátis Jenő, Borbély Zsolt Attila és Tiboldi László, valamint a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által jelölt Sorbán Örs.
A küldöttgyűlés zárónyilatkozatában az EMNT megerősítette a Tőkés László által szorgalmazott stratégiaváltást. Ebben leszögezte, hogy a vélelmezett többségi érzékenység helyett a magyar érdekek képviseletét és védelmét kell előtérbe helyezni. Ennek szellemében erősíteni kell külpolitikai érdekérvényesítő tevékenységet, és mindent meg kell tenni a „modellértékű romániai kisebbségpolitika” hamis mítoszának leépítéséért, a nemzetközi fórumok valós adatokon alapuló, tényszerű informálásáért.
A zárónyilatkozat kitér arra is, hogy külföldön és belföldön egyaránt tudatosítani kell: „a magyarellenesség a xenofóbia egyik alesete, mely nem kevésbé elítélendő, mint a rasszizmus, antiszemitizmus vagy cigányellenesség”. Az EMNT kinyilvánította, határozottan ellenzi a Verespatakot veszélyeztető bányászati beruházást, a káros hatású törpe-vízerőművek létrehozását, valamint a székelyföldi Rétyre tervezett fafeldolgozó óriásüzem megépítését. „Erdélyt nem gyarmatként, kirablásra alkalmas területként, hanem az ország ékköveként kellene fejleszteni, úgy, hogy természeti, kulturális adottságai ne tűnjenek el, hanem előtérbe kerüljenek” – olvasható a zárónyilatkozatban.
Tőkés László zárszavában emlékeztetett arra, hogy a két évvel ezelőtti küldöttgyűlésén döntött az EMNT az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozásáról. Kijelentette: „a párt nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és elvárásokat”. Az eseményt követő sajtótájékoztatón az MTI kérdésére elmondta, az EMNP eredményeit a körülményeknek tulajdonítja, és továbbra is szövetségesként tekint a pártra. „Az EMNT továbbra is mozgalmi és civil hátteret biztosít a néppártnak” – fogalmazott Tőkés .
Újságírói kérdésre cáfolta azt a hírt, miszerint az RMDSZ listáján indulna a következő európai parlamenti választásokon. Az EMNT-elnök szerint a legideálisabb egy közös magyar koalíciós lista lenne. „Nem a jelölésem vagy az én megválasztásom a fontos, hanem hogy a magyar közösségnek hiteles képviselete legyen az Európai Parlamentben. Ha az RMDSZ továbbra is elutasítja az együttműködés, veszélyeztetni fogja a képviseletet” – mutatott rá.
MTI
2013. október 16.
Tisztújító küldöttgyűlést tartott az EMI
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) éves országos küldöttgyűlésére került sor október 12-én Gyergyószentmiklóson. A tagszervezetek küldöttei és az elnökség évértékelője után megválasztották a következő egy évre az EMI országos vezetőit.
A küldöttgyűlés újraválasztotta az egy éve országos elnöki tisztséget betöltő Sorbán Attila Örsöt. Az EMI három alelnökeként Bálint Erzsébet, Szűcs Péter és Máthé Csaba Lóránd, titkáraként pedig Farkas Zsuzsa került megválasztásra.
Sorbán Attila Örs elmondta: az elmúlt évben sikeres szervezeti építkezés folytatódni fog, hiszen a magyar ifjúsági közösség megalkotása egyben eszköze és célja is az EMI tevékenységének. A szervezet továbbra is az erdélyi magyarság öntudatra ébredése és megerősödése érdekében kíván munkálkodni. Az elnökség elfogadta két újraalakult helyi szervezet működését: a gyergyószentmiklósi és a székelyudvarhelyi szervezetek csatlakozásával az EMI jelenleg 16 működő tagszervezetet számlál. EMI Sajtóiroda
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2014. február 22.
Felvonulásra szólítanak a fiatalok (A székely szabadság napja)
Jogtiprásnak tartja a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Minta, hogy Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester a székely szabadság napján szervezett rendezvény tavalyi forgatókönyv szerinti megtartását részlegesen betiltja, és a Székely Nemzeti Tanácsot az eredeti elképzelés szerinti szervezés folytatására bátorítják, a résztvevőket pedig a felvonuláson való részvételre szólítják fel – áll a három ifjúsági szervezet tegnap kiadott közös állásfoglalásában.
A Fancsali Barna MIT-elnök, Sorbán Attila Örs EMI-elnök és Tőke Ervin, a Minta elnöke által aláírt állásfoglalásban felháborítónak tartják, hogy Marosvásárhely polgármestere „szántszándékkal és mindenféle más megfontolás nélkül akadályozza a székely szabadság napja alkalmából megszervezett eseményt”. Kifejtik, a hatályos törvények szerint a megemlékező felvonulások nem engedélykötelesek, „ezért arra bátorítunk mindenkit, kiváltképp a szervezőket, hogy tekintsenek el a polgármester aggályoskodásától, és az esemény szervezését az eredeti tervek szerint folytassák”. Megokolásuk szerint „a szabadságért életüket áldozó mártírok, a ’48-as magyar forradalom közelsége, a márciusi ifjak szellemisége kötelez, hogy minden erdélyi magyar és székely szembeszegüljön az ilyenfajta jogtiprással. Nem tűrhetjük, hogy megtagadják alkotmányos jogainkat, a szabad véleménynyilvánítás és a gyülekezés jogát. Nem tűrhetjük, hogy a hatalom megakadályozza a jogos autonómiaigény – felvonulás formájában történő – kinyilvánítását.” Hozzáteszik: a fiatalok szülőföldjükön akarnak jövőt építeni, „szabad és gazdaságilag fejlődő Székelyföldet akarunk, ahol családunk és egész közösségünk boldog jövőjét biztonságban felépíthetjük. Mindennek alapköve Székelyföld területi, gazdasági és közigazgatási önrendelkezése.” Mindezeket figyelembe véve szervezeteik, akárcsak tavaly, idén is részt vesznek a rendezvényen, nemcsak a székely vértanúk emléművénél tartandó megemlékezésen, hanem az azt követő felvonuláson is, és reményüket fejezik ki, hogy „sem a szervezőknek, sem partnereiknek nincs szándékukban fejet hajtani e nyilvánvaló jogtiprásnak”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. június 6.
Összeállt a nyári táborok programja
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és tagszervezetei, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (Erdélyi IKE), Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) és a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) szerdán sajtóreggelit tartottak Kolozsváron, amelyen beszámoltak a nyári rendezvényeikről.
Fancsali Barna, a MIT elnöke elmondta: július 22–27. között Tusnádfürdőn rendezik meg a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet, vagyis a Tusványost, amelynek idén Történetekből történelem lesz a címe. A rendezvény főbb fellépői a Tankcsapda, a Quimby, a Heaven Street Seven, a 30Y és az Intim Torna Illegál lesznek.
Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke az augusztus 5–10. között Borzonton szervezett X. EMI-táborról beszélt, ennek főbb meghívottjai a Kárpátia, az Ismerős Arcok, a Pokolgép, a Beatrice és a P. Mobil. Idén két politikai kerekasztal-beszélgetést szeretnének szervezni, az egyikre magyarországi pártokat: a Fideszt, a Jobbikot és az LMP-t hívják meg, a másikon az autonómia-statútum ügyében az RMDSZ, az EMNP és az MPP ülne asztalhoz.
Az Erdélyi IKE elnöke, Veress Csaba bejelentette, a szervezet július 7–13. között angol nyelvű gyerektábort, majd augusztus 11–17. között angol nyelvű ifjúsági tábort szervez. Ezenkívül július 31.– augusztus 3. között megszervezik a XIV. IKE-találkozót Csomakőrösön.
Az ODFIE elnöke, Fülöp Júlia elmondta, július 7–13. között SegédKezek címmel önkéntes kalákatábort szerveznek Erdővidéken. Ezenkívül megrendezik a 38. Unitárius Ifjúsági Konferenciát augusztus 29–31. között Jobbágyfalván. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. július 10.
Jogaink Romániában
Összesen hét székelyföldi helyszínen mutatják be az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Jogaink Romániában magyarul című, hiánypótló kiadványát, amely magyar nyelven, közérthető formában tartalmaz alapvető jogi ismereteket, a mindennapjainkat érintő hatályos törvényeket, kisebbségi anyanyelv-használati jogokat. A könyvet az egyik szerző, Kis Júlia ügyvéd és az EMI elnöke, Sorbán Attila Örs mutatja be az érdeklődőknek, s a könyvbemutató után ingyenesen hozzá lehet jutni az idén megjelent kiadványhoz. A bemutató ma 16 órától Kézdivásárhelyen lesz a Gyűjtemények Házában, 19 órától pedig Sepsiszentgyörgyön, a Lábas Ház kiállítótermében.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. július 11.
Egyesülettel és kiadványokkal jogaink ismeretéért
Az Erdélyi Magyar Ifjak kezdeményezésére készült el a Jogaink Romániában magyarul című kötet, amelyet Kis Júlia és Kató Katalin ügyvédek szerkesztettek. Közben egyesületet hoztak létre, továbbá újabb kiadványokat is készítenek.
A Jogaink Romániában magyarul című kötet első könyvbemutatójára márciusban Kolozsváron került sor, illetve jelenleg is zajlik az a székelyföldi körút, amely alkalmával ingyenesen juttatják el minden magyar anyanyelvű számára a munkát. A körút sepsiszentgyörgyi megállóján, csütörtökön Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke és Kis Júlia ügyvéd beszélgettek a könyvről.
Sorbán Attila Örs elmondta, a hétköznapi embernek nem minden esetben van lehetősége informálódni, hiszen ha interneten keresgél, akkor gyakran régi passzusokat talál, mivel ezeket nem frissítik folyamatosan. Emellett problémát jelent az is, hogy a román nyelvű törvények értelmezése gyakran az ügyvédeknek is kisebb-nagyobb gondot okoz, így közérthető formában, magyarra fordíttattak több területet is. Összesen húsz fejezetre osztották a könyv tartalmát, köztük az érdeklődők olvashatnak öröklésről, család-, büntető-, illetve munka jogról, valamint kisebbségi anyanyelvhasználati jogokról is.
Kis Júlia ügyvéd, a könyv egyik szerzője hozzátette, a különböző fejezetek elején található egy román-magyar fogalomtár, és a törvényes keretek is meg vannak jelölve. Ezeken kívül különböző intézmények weboldalai és azok elektronikus posta címe szerepel a törvények átfogó ismertetése előtt.
Az ügyvéd, elmondta, eddigi tapasztalatai alapján a leggyakoribb probléma az erdélyi magyarság körében, hogy nem értik a törvénykezést, gyakran nem tudják milyen irányba induljanak a jogorvoslás terén, továbbá sok esetben túl későn fordulnak szakemberhez. Utóbbi esetre Sorbán Attila Örs adott valós példát: amikor egy kolozsvári diák nem volt hajlandó aláírni egy jegyzőkönyvet, a rendőr ezen cselekedete miatt büntetést rótt rá ki. Mivel több, mint két hónap múlva eszmélt fel az egyetemi hallgató, hogy törvénytelenség áldozatává vált, sajnos már nem volt mit tenni az ügy érdekében.
A kötet szerkesztésének ideje alatt különben létrehozták a Jogaink nevű egyesületet, amelyről Kis elmagyarázta, a jövőben azért fog működni, hogy a segítséget igénylőknek információkkal szolgáljanak. Mint mondta, jelenleg egy újabb kiadványon is dolgoznak, amely főként a kiskorúakat és fiatal felnőtteket érintő törvénykezést taglalja majd. Céljuk, hogy minél több jogászt, illetve szakembert bevonjanak munkájukba, továbbá egy internetes fórum beüzemeltetését is kilátásba helyezték. A honlap lényegében véve egy ingyenes tanácsadó szolgálatként működne, ugyanakkor jogi témában írt cikkeket is feltennének.
A könyvbemutatón több alkalommal is hangsúlyozták, hogy sem a könyv, sem pedig az elkövetkezendőkben kiadandó jogi kisokos nem helyettesíti az ügyvédeket, illetve a törvénykezésben jártas szakembereket, csak útmutatókként szolgálnak. A körút következő állomása pénteken Székelyudvarhely és Csíkszereda, szombaton pedig Nyárádszeredában, Csíkszentmihályon és Marosvásárhelyen hallhatnak és juthatnak hozzá ingyenesen az érdeklődők a kiadványhoz.
Bencze Melinda, Székelyhon.ro
2014. augusztus 4.
Augusztus 5-10. között tartják az erdélyi Borzonton a 10. EMI-tábort, amelynek résztvevői egyebek mellett az autonómia kérdését is megvitatják - közölte hétfőn a főszervező.
Sorbán Attila Örs az MTI-nek elmondta: a tábor programját az idén is úgy alakították, hogy az előadásokon terítékre kerüljön az erdélyi magyarokat és a Kárpát-medencei magyarokat érdeklő valamennyi fontos téma, amelyek a "nemzet jobb megismerésének és a magyarság megmaradásának eszközéül szolgálhatnak".
Hangsúlyozta: tavaly kiemelkedő téma volt az autonómia, és ez az idén is így lesz. Külföldi előadóként egy breton és egy baszk politikust hívtak meg. Lainé Yves breton politikus és Jose Felix Merladet, a Baszk Nemzeti Párt külügyi kabinetjének tagja az ottani autonómiatörekvésekről fog beszélni.
A táborban a tervek szerint csütörtökön tart előadást Vona Gábor, a Jobbik elnöke Göngyösi Mártonnal, a párt országgyűlési képviselőjével együtt.
A Székely szabadság napja elnevezésű március 10-i marosvásárhelyi tüntetést követően Traian Basescu államelnök a Jobbik vezetőinek és tagjainak Romániából való kitiltását kérte. Victor Ponta román miniszterelnök bejelentette, hogy elkezdődhet Vona Gábor nemkívánatos személlyé nyilvánításának a procedúrája, majd a román külügyminisztérium szóvivője annyit közölt, hogy büntetőjogi eljárás indult a Jobbik elnöke ellen. Később a román szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség közölte, hogy az alkotmányos rend elleni cselekmények gyanújával indított büntetőjogi eljárást olyan személyek ellen, akik a Jobbikot népszerűsítették Romániában. A vádhatóság közleménye név szerint nem említette a Jobbik elnökét. Sorbán Attila Örs ezzel kapcsolatban elmondta, hogy tudomásuk szerint Vona Gábor nincs kitiltva Romániából, és várják a táborba.
A szervezők emellett megpróbálják felvonultatni az erdélyi magyar politikusokat is, hogy a tábor közönsége előtt vitassák meg az autonómia ügyét. A főszervező szerint Magyarországról azokat a pártokat hívták meg, amelyek "tudomásul veszik a romániai magyarság létezését, és nem tekintik e közösség tagjait románoknak".
Székelyhon.ro
2014. augusztus 5.
Rajt az EMI-táborban
Lehet-e Nyírő József- vagy Wass Albert-műveket nyilvánosan felolvasni? Háború zajlik Ukrajnában, hogyan érinti ez a kárpátaljai magyarokat? Autonómia – kérdések és témák, amelyek terítékre kerülnek a kedden kezdődő, 10. EMI-táborban.
Épül az előadósátor, folynak az EMI-tábor előkészületei, ezt láthattuk hétfőn Borzonton, a Dorka panziónál. A szervezőket „kézről kézre adták” máris a különböző hatóságok, a rutinellenőrzésekkel engedélyek meglétét vizsgálva. Ez korántsem meglepő, az EMI vezetői megszokták, hogy kiemelt figyelemmel tekintenek rájuk a hivatalos szervek. Minden rendben találtatott, a helyszín megfelel a tábor követelményeinek. A nagyszínpad és a sörsátrak a kezdésre a helyükön lesznek. Jöhetnek a táborozók.
Vissza- és előretekintés a nyitónapon
A tábor ezúttal is fontos közéleti-nemzetpolitikai előadásoknak, kerekasztalnak ad helyet, az előadósátorban neves történészek, politikusok, közgazdászok szólalnak majd meg. Kedd délután azonban még a „háziaké” lesz a főszerep. Az ötkor történő hivatalos megnyitó után 6-kor kezdődik az EMI-tábor – ahogy volt és ahogy lesz című kerekasztal, ahol az elmúlt tíz évre tekintenek vissza, és persze a jövő terveiről is szót ejtenek az egykori és mostani szervezők. Ha az előadósátorban kedden még nem is lesznek nagy nevek, a nagyszínpadon már igen. Az első esti bulit a Pokolgép és a Nevergreen együttes biztosítja, este 8, illetve 10 órától.
Ami a héten igazán érdekes lehet
Sorbán Attila Örs főszervező Raffay Ernő, Szántai Lajos, Vona Gábor, Hetesi Zsolt nevét említette, mint olyanokat, akik előadását valószínűleg nagy figyelem övezi majd, de minden napra jut olyan program, amelyet mindenképpen érdemes követni, amit kár lenne kihagyni.
Szerdán délután 4-től Mit tehetnek az autonómiáért önkormányzataink? címmel zajlik kerekasztal, ahol mindhárom erdélyi magyar párt tisztségviselői megszólalnak, így Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke (RMDSZ), Márton Zoltán, Makfalva polgármestere (MPP), Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere (MPP), Sorbán Attila, Hargita megye tanácsosa (EMNP).
Csütörtökön 12-től tartja előadását Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője. Pénteken délután 4-től Nemzetpolitikai kilátások és törekvések témában Kőszegi Zoltán, Dabas polgármestere (Fidesz) és Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök előadását hallgathatják meg az érdeklődők.
Szombat „Autonómianap” lesz, amelyet idén is az SZNT szervez közösen az EMI-vel. Itt délelőtt 10-kor Az autonómiatörekvés állomásai 2014-ben címmel zajlik kerekasztal, amelyen Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke osztja meg gondolatait. Táborzáróként délután 6-tól ökumenikus istentisztelet lesz, Böjte Csaba atya, Fülöp Júlia unitárius lelkész és Krizbai Imre református lelkész hirdet igét.
Koncertek: változatos kínálat
Kedden a Pokolgép és a Nevergreen, szerdán az Ismerős Arcok és a Leander Rising, csütörtökön az Atilla Fiai Társulat: Kalapács József, Rudán Joe, Varga Miklós, valamint a Beatrice, pénteken a Hot Jazz Band és a P. Mobil, szombaton pedig a Road és a Kárpátia koncertezik. A koncertek este 8 és 10 órakor kezdődnek mindennap. Emellett a kisszínpadon is számos együttes lép fel esténként, illetve éjszakánként. Itt koncertezik például a Transylmania vagy a Bagossy Brothers Company is
Hasznos tudnivalók
Az EMI-táborba a korábbi évekhez hasonlóan menetrend szerinti járatok viszik az érdeklődőket Gyergyószentmiklósról. Fontos tudni, hogy visszafelé a városba éjfélkor és 2 órakor is indul busz a tábor helyszínéről. A táborba a napi belépő 21, a heti belépő 93 lejbe kerül, a belépés 7 év alatti gyermekeknek ingyenes, 14 év alatt pedig csak a jegy ellenértékének felét kell fizetni.
Gergely Imre, Székelyhon.ro
2014. augusztus 5.
Nemzetpolitika és rock: EMI-tábor
Legalább ugyanannyi résztvevőre számítanak, mint amennyien egy évvel ezelőtt táboroztak. Ez tizenkétezer táborozót jelentene a borzonti Dorka panziónál zajló 10. EMI-Táborban. Az előjelek jók, a megvásárolt hetijegyek száma nagyobb, mint a 2013-as rendezvény első napján volt. Beindultak az előadások, koncertek. Sikeresnek ígérkezik a rendezvény.
A tábor megnyitóján Gáll Szabolcs, a házigazda, Gyergyóalfalu polgármestere mondott beszédet, kifejtve, az a tény, hogy a fiatalok elvándorolnak, idegenben próbálnak szerencsét, önmagában még nem jelentene veszélyt a magyarságra, hiszen régen is szokás volt, hogy a székely mesteremberek más országokban keresték meg kenyerüket. Ők azonban mindig hazajöttek. Erre biztatta a fiatalokat az alfalvi polgármester.
A népzenével, néptánccal színesített megnyitót az sem tudta tönkretenni, hogy többször is áram nélkül maradt a hangosítás. Külön tapsot érdemeltek a mezőbergenyei Kincsásó együttes táncosai, akik zenei kíséret nélkül is kitettek magukért, ropták a táncot tovább.
EMI-tábor – volt és lesz
Az előadósátor programja kerekasztallal kezdődött el, annak apropóján, hogy kerek évfordulóhoz érkezett az esemény, az idei a 10. EMI-tábor. A tábor egykori alapítói és szervezői, Soós Sándor, az EMI korábbi elnöke, Bagoly Zsolt, az EMI volt alelnöke, Vadász Szatmári Huba, a Magyar Ifjúsági Tanács alelnöke, valamint a jelenlegi főszervező, Sorbán Attila Örs EMI-elnök meséltek a kezdeti időkről, s a tíz év alatt adódott történésekről.
Soós Sándor megfogalmazta: „Hittünk benne, hogy igazunk van” – s kifejtette, ez a hit segített a szervezőknek abban, hogy a legkülönbözőbb oldalról érkező nyomások, akadályoztatások ellenére nem adták fel, s működtetni tudják a mai napig a tábort. Elhangzott, céljuk volt és maradt, hogy a jobboldal, a nemzeti beállítottságú személyiségek és szervezetek számára kínáljanak találkozóhelyeket, ahol elhangozhatnak olyan gondolatok, amelyeknek máshol nem igazán adnak teret. Fontosnak tartják, hogy legyen vita, nézetek ütközzenek. Ezt a lehetőséget mindenkinek megadják, aki a jobb oldalon áll.
Szó esett az akadályoztatások felemlegetése során, hogy a legkülönbözőbb hatóságok minden évben ismétlődő alapos ellenőrzései ellenére az EMI-t soha, egyetlen alkalommal sem büntették meg. A szervek azonban megpróbálták úgy ellehetetleníteni őket, hogy a közreműködőkre, támogatókra róttak ki büntetéseket.
A beszélgetés során felvetődött, hogy az EMI-tábor, ha alapjaiban nem is változott, céljai tíz év alatt sem módosultak, továbbra is fontos nemzetpolitikai műhelyként határozzák meg magukat, a felvetődő kérdések azonban sok esetben más súllyal jelentkeznek most, mint ahogyan elhangoztak egy évtizede. Felemlítették, például, hogy ma is vannak, akik Wass Albertre mint háborús bűnösre gondolnak, de már nem ütközik akkora hatósági ellenállásba egy Wass Albert-felolvasás, mint tíz éve, vagy hogy az autonómia szó is másként szerepel a köztudatban, mint az első EMI-tábor idején.
Az elhangzottak alapján le lehetett vonni a következtetést: EMI-tábor ezután is lesz, a lendület nem csökken. Az „alapító atyák” mára családapák lettek, s kevesebb idejük van már táborszervezési feladatokat ellátni. Mások aktívan politizálnak, s éppen ezért nem is vállalnak szerepet az EMI-tábor szervezésében, hogy megmaradjon az egyenlő távolságtartás minden politikai szervezettől, párttól.
Vannak, akiknek már csókolomot köszönnek a mai szervezők, de ők épp olyan lelkesek, mint amilyenek az alapítók voltak tíz éve. A folyamat tovább tart.
Ízelítő a szerdai programból
Az előadósátorban délelőtt 10 órától Az Igazi ősvallás, valódi kereszténység Árpád vezér korában címmel Szántai Lajos történész tart előadást.12-től egy másik történelmi tárgyú előadást hallgathat meg a közönség. Egy megtalált rováskódex s az újjáírandó magyar őstörténet és irodalomtörténet címmel Mandics György történész értekezik. 14 órakor Hetesi Zsolt fizikus Működőképes társadalom, működőképes gazdaság témában tart előadást. Nemzetpolitikai témakörben az első előadás Mit tehetnek az autonómiáért önkormányzataink? címmel zajlik, itt délután 4-től Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke (RMDSZ), Márton Zoltán, Makfalva polgármestere (MPP), Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere (MPP) és Sorbán Attila, Hargita megye önkormányzati képviselője (EMNP) vitáznak.
Számos érdekes program várja a résztvevőket a Csép Sándor-, a Művész-, a Keskeny út, vagy a gyermeksátorban is, de a legnagyobb közönséget természetesen az esti koncertekre várják. Este 8-tól az Ismerős Arcok, 10-től a Leander Rising együttes zenél.
Gergely Imre, Székelyhon.ro
2014. augusztus 7.
Nemzetpolitika és rock: EMI-tábor
Legalább ugyanannyi résztvevőre számítanak, mint amennyien egy évvel ezelőtt táboroztak. Ez tizenkétezer táborozót jelentene a borzonti Dorka panziónál zajló 10. EMI-Táborban. Az előjelek jók, a megvásárolt hetijegyek száma nagyobb, mint a 2013-as rendezvény első napján volt. Beindultak az előadások, koncertek. Sikeresnek ígérkezik a rendezvény.
A tábor megnyitóján Gáll Szabolcs, a házigazda, Gyergyóalfalu polgármestere mondott beszédet, kifejtve, az a tény, hogy a fiatalok elvándorolnak, idegenben próbálnak szerencsét, önmagában még nem jelentene veszélyt a magyarságra, hiszen régen is szokás volt, hogy a székely mesteremberek más országokban keresték meg kenyerüket. Ők azonban mindig hazajöttek. Erre biztatta a fiatalokat az alfalvi polgármester.
A népzenével, néptánccal színesített megnyitót az sem tudta tönkretenni, hogy többször is áram nélkül maradt a hangosítás. Külön tapsot érdemeltek a mezőbergenyei Kincsásó együttes táncosai, akik zenei kíséret nélkül is kitettek magukért, ropták a táncot tovább.
Sikeresnek ígérkezik a rendezvény.
A tábor megnyitóján Gáll Szabolcs, a házigazda, Gyergyóalfalu polgármestere mondott beszédet, kifejtve, az a tény, hogy a fiatalok elvándorolnak, idegenben próbálnak szerencsét, önmagában még nem jelentene veszélyt a magyarságra, hiszen régen is szokás volt, hogy a székely mesteremberek más országokban keresték meg kenyerüket. Ők azonban mindig hazajöttek. Erre biztatta a fiatalokat az alfalvi polgármester.
A népzenével, néptánccal színesített megnyitót az sem tudta tönkretenni, hogy többször is áram nélkül maradt a hangosítás. Külön tapsot érdemeltek a mezőbergenyei Kincsásó együttes táncosai, akik zenei kíséret nélkül is kitettek magukért, ropták a táncot tovább.
EMI-tábor – volt és lesz
Az előadósátor programja kerekasztallal kezdődött el, annak apropóján, hogy kerek évfordulóhoz érkezett az esemény, az idei a 10. EMI-tábor. A tábor egykori alapítói és szervezői, Soós Sándor, az EMI korábbi elnöke, Bagoly Zsolt, az EMI volt alelnöke, Vadász Szatmári Huba, a Magyar Ifjúsági Tanács alelnöke, valamint a jelenlegi főszervező, Sorbán Attila Örs EMI-elnök meséltek a kezdeti időkről, s a tíz év alatt adódott történésekről.
Soós Sándor megfogalmazta: „Hittünk benne, hogy igazunk van” – s kifejtette, ez a hit segített a szervezőknek abban, hogy a legkülönbözőbb oldalról érkező nyomások, akadályoztatások ellenére nem adták fel, s működtetni tudják a mai napig a tábort. Elhangzott, céljuk volt és maradt, hogy a jobboldal, a nemzeti beállítottságú személyiségek és szervezetek számára kínáljanak találkozóhelyeket, ahol elhangozhatnak olyan gondolatok, amelyeknek máshol nem igazán adnak teret. Fontosnak tartják, hogy legyen vita, nézetek ütközzenek. Ezt a lehetőséget mindenkinek megadják, aki a jobb oldalon áll.
Szó esett az akadályoztatások felemlegetése során, hogy a legkülönbözőbb hatóságok minden évben ismétlődő alapos ellenőrzései ellenére az EMI-t soha, egyetlen alkalommal sem büntették meg. A szervek azonban megpróbálták úgy ellehetetleníteni őket, hogy a közreműködőkre, támogatókra róttak ki büntetéseket.
A beszélgetés során felvetődött, hogy az EMI-tábor, ha alapjaiban nem is változott, céljai tíz év alatt sem módosultak, továbbra is fontos nemzetpolitikai műhelyként határozzák meg magukat, a felvetődő kérdések azonban sok esetben más súllyal jelentkeznek most, mint ahogyan elhangoztak egy évtizede. Felemlítették, például, hogy ma is vannak, akik Wass Albertre mint háborús bűnösre gondolnak, de már nem ütközik akkora hatósági ellenállásba egy Wass Albert-felolvasás, mint tíz éve, vagy hogy az autonómia szó is másként szerepel a köztudatban, mint az első EMI-tábor idején.
Az elhangzottak alapján le lehetett vonni a következtetést: EMI-tábor ezután is lesz, a lendület nem csökken. Az „alapító atyák” mára családapák lettek, s kevesebb idejük van már táborszervezési feladatokat ellátni. Mások aktívan politizálnak, s éppen ezért nem is vállalnak szerepet az EMI-tábor szervezésében, hogy megmaradjon az egyenlő távolságtartás minden politikai szervezettől, párttól.
Vannak, akiknek már csókolomot köszönnek a mai szervezők, de ők épp olyan lelkesek, mint amilyenek az alapítók voltak tíz éve. A folyamat tovább tart.
Ízelítő a szerdai programból
Az előadósátorban délelőtt 10 órától Az Igazi ősvallás, valódi kereszténység Árpád vezér korában címmel Szántai Lajos történész tart előadást.12-től egy másik történelmi tárgyú előadást hallgathat meg a közönség. Egy megtalált rováskódex s az újjáírandó magyar őstörténet és irodalomtörténet címmel Mandics György történész értekezik. 14 órakor Hetesi Zsolt fizikus Működőképes társadalom, működőképes gazdaság témában tart előadást. Nemzetpolitikai témakörben az első előadás Mit tehetnek az autonómiáért önkormányzataink? címmel zajlik, itt délután 4-től Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke (RMDSZ), Márton Zoltán, Makfalva polgármestere (MPP), Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere (MPP) és Sorbán Attila, Hargita megye önkormányzati képviselője (EMNP) vitáznak.
Számos érdekes program várja a résztvevőket a Csép Sándor-, a Művész-, a Keskeny út, vagy a gyermeksátorban is, de a legnagyobb közönséget természetesen az esti koncertekre várják. Este 8-tól az Ismerős Arcok, 10-től a Leander Rising együttes zenél.
Gergely Imre, Székelyhon.ro