Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sorbán Attila
57 tétel
2013. április 18.

Lefedik Erdély magyarlakta részeit
Észre kell venni továbbá, hogy a civil szervezetek területi szempontból „lefedik” egész Erdélyt. A Civil Kurázsi Udvarhelyszéken, az Identitas Egyesület Csíkszéken, a 16 Patak Egyesület pedig Gyergyószéken aktivál.
A Kézdiszékért Egyesület Kézdiszéken, a Mikó Imre Egyesület pedig Sepsiszéken működik. A Pro Partium Egyesület a Partiumban (Bihar megye), míg a Reconstructio Egyesület Közép-Erdélyben (Kolozs megye) aktivál. De mit lehet tudni róluk?
Civil Kurázsi Egyesület
Az Igazságügyi Minisztérium honlapján található civil kataszter szerint a Civil Kurázsi Egyesületet (Asociația Curaj Civic) 2011 novemberében jegyezte be Nagy Pál (az EMNT udvarhelyszéki szervezetének elnöke, tanácsosjelölt, a székelyudvarhelyi Demokrácia Központ vezetője), Balázs Attila (a kézdiszéki EMNT elnökségi tagja, egyben az EMNP kézdiszéki szervezetének elnöke) valamint Jakab Attila (az EMNP udvarhelyi tanácsos-jelöltje, 2012 márciusától az EMNP székelyudvarhelyi szervezetének elnöke.
Az egyesületnek nincsen honlapja, és a Google is csak egyetlen releváns találatot ad rá: egy, az EMNT-vel közösen szervezett, Magyarul csak helyesen, szépen elnevezésű akciósorozatot, mely révén Székelyudvarhelyen cégeket, intézményeket igyekszenek a magyar nyelv tudatos használatára ösztönözni.
Amikor a szervezet eddigi tevékenységeiről érdeklődtünk Nagy Pálnál, az a Magyarul csak helyesen, szépen akciósorozat mellett honosítással kapcsolatos tevékenységeket, illetve a Magyar állampolgárok klubját említette (mindkét tevékenységre a Bethlen Gábor Alaptól kaptak finanszírozást.) A Szerencsejáték Zrt.-től kapott adomány: 100 ezer euró A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány: 34 ezer euró A Magyar Villamos Művek Zrt.-től kapott adomány: 34 ezer euró A Bethlen Gábor Alaptól kapott támogatás: 34 ezer euró Összesen: 202 ezer euró Az Identitas Egyesület Az Identitas Egyesületet (Asociația Identitas) 2012 márciusában jegyezték be Hargita megyében. Az alapítók: Tiboldi László (az EMNT csíkszéki elnöke, az EMNT csíkszeredai Demokrácia Központjának az irodavezetője), Sorbán Attila (az EMNP Hargita megyei tanácselnökjelöltje, az EMNP felcsíki képviselőjelöltje) valamint Fekete Gyula. Az Identitas Egyesületnek nincsen honlapja, és a Google-keresés egyetlen, nevükhöz kapcsolódó kezdeményezést ad, ahol az egyesület társzervező volt: egy Nemzeti Értékeink Akadémiája elnevezésű, havi rendszerességgel sorra kerülő nemzetépítő előadássorozatot, ahol legalábbis egy ízben „hiánypótlónak számító, tabudöntögető, színvonalas és érdekfeszítő előadásra” került sor. Idén március 15. alkalmából Folkográfia koncertet szerveztek Csíkzsögödön, a csíkszéki EMNT-vel közösen. A Szerencsejáték Zrt.-től kapott adomány összege: 135 ezer euró Összesen: 135 ezer euró
2013. április 19.
Fesztivál a holnaputánért: „A Holnap után”
Megkezdődött Nagyváradon „A Holnap után” címet viselő művészeti fesztivál, amelynek alapító okiratát (A Holnap irodalmi csoport száz évvel ezelőtti mintájára) heten írták alá a Szigligeti színház páholyelőcsarnokában.
„Ennyi embert itt csak akkor láttam, amikor diszkó volt!” – állapította meg Gáspárik Attila Nagyváradon, ahol valóban megtöltötte a színház páholyelőcsarnokát is, majd később a művelődési ház nagytermét is A Holnap Után címet viselő fesztivál közönsége. A Pece-parti Párizs magyarsága ezúttal sem cáfolt rá hírére, hogy szereti számontartani nagyságait, akik döntően befolyásolták a magyar kulturális élet alakulását. A Holnap után fesztivál is ebből a tudatosságból született, amint az az Alapító okirat szövegéből kiderül, amit Kardos M. Róbert színművész olvasott fel a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában, népes hallgatóság előtt:
Alapítjuk ezt a fesztivált azért, hogy a mindent elfedő idő ne diadalmaskodjék az emlékezet fölött. Abban a hitben, hogy A Holnap nemzedékének akarását, alkotó erejét az utána következő nemzedékek folytatni tudták, folytatni tudják. Példájuk bizonyítja: e város teremtő szelleme el nem fogy. Újra és újra föllángol, még akkor is, ha a történelem hatalmas erejével néha elfojtani igyekszik. Nagyvárad magyarul szólalt meg Európa színpadán. És ennek már több mint ezer éve. Kimagasló személyiségeket adott a magyar kultúrának, akik által mind e város, mind a magyar kultúra gazdagodott. E fesztivál küldetése A Holnap nemzedékétől elindulva felkutatni azokat a személyiségeket, akik e városban születtek, avagy életük egy részében itt alkottak, s munkásságuk révén Nagyvárad megőrizte kiemelkedő szerepét a magyar kultúra történetében. Mi, alapítók bízunk abban, hogy méltók leszünk az emlékükhöz. A folytonosságra gondolván tekintünk a múltra, s cselekszünk a jövőért. Kelt Nagyváradon, 2013 április 18-án.
A Holnapot is anno heten alapították, ennek mintájára A Holnap után-t szentesítő dokumentumot is a hét alapító tag - Cvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója, Szabó K. István rendező, a Szigligeti Színház művészeti igazgatója, Szőke Kavinszki András bábművész, a Liliput társulat művészeti igazgatója, Sorbán Attila író, Boka László irodalomtörténész, Dimény Levente színművész, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója, Marcu Ágnes csellóművész, a nagyváradi Művészeti Egyetem dékánja – írta alá.
A Holnap irodalmi antológia 1908-ban jelent meg és a modern magyar irodalom kezdetét jelentette. Mellette: A Holnap után fesztivál plakátja 2013-ban
Az Alapító okirat egy példányát az Országos Széchényi Könyvtárban, egyet a színház levéltárában őrzik majd, és minden alapító tag is kapott egy-egy példányt.
Az ünnepélyes pillanatok után Boka László nagyváradi származású irodalomtörténész és Filep Tamás Gusztáv művelődéstörténész tartott előadást A Holnapos nemzedéket követő kulturális életről. Előadásukból kiderült: annyi író, költő, képzőművész, kreatív alkotó ember élete kapcsolódik Nagyváradhoz, hogy képtelenség lenne egyetlen estébe, de még egy négynapos fesztiválba is besűríteni őket.
A Holnap irodalmi társaság progresszív ereje abban rejlik, hogy a világban lévő összművészeti hatásra figyelt, azt az elvet vallotta, hogy az egyik művészeti ág a másik művészeti ágat tudja megvilágítani. Irodalom, színház, festészet, fotóművészet kölcsönhatására épültek A Holnapos matinék, mondta Boka László. Ezt az elvet később is magukénak vallották azok a tehetségek, akik innen indultak vagy rövidebb-hosszabb ideig Nagyváradon alkottak.
Filep Tamás Márait idézte, aki ugyan csak a második bécsi döntés után jutott el először a Körös-parti városba, mégis így írt Váradról: „Kevés várost ismerek olyan alaposan, mint Váradot, ezt az ismeretséget az irodalom megelevenítő erejének köszönhetem. Váradról legendákat küldtek szét a világba az írók, akik ott születtek vagy onnan szakadtak el, künn a világban, Pesten, magyar vidéken nem találkoztam soha olyan forró vallomásokkal, mint ahogy a váradiak tudtak beszélni szülő- vagy nevelővárosukról.”
Miklós Jutka, Emőd Tamás, Dutka Ákos, Gulácsi Irén, Tabéry Géza és társaik tartották fenn A Holnap irodalmi kezdeményezés utáni kulturális pezsgést a városban. A képzőművészeti élet is tobzódott, olyan tárlatok nyíltak Váradon 1909 és 1925 között, mint a Márffy Ödöné, Rippl-Rónaié, a nagybányai csoporté, Mund Hugóé, Dömötör Gizelláé, Szolnay Sándoré. 1926 és 1939 között a Váradiak csoportja évente állított ki a névadó városukban
Boka László felidézte a nagyváradi születésű Hubay Miklós drámaírót, rádióst, az első magyar musical társszerzőjét, aki 1956 október-novemberében a szabad Magyar Rádió irodalmi műsorát vezette a Parlamentben. 2011-ben hunyt el – személyes emlékét idézte vele kapcsolatban az irodalomtörténész: „Halála előtt találkoztam vele az Írószövetségnél. Már nem látott, teljesen megvakult. Hármasban beszélgettünk az Írószövetség elnökével, Miklós bácsi azt mondta, hogy mégiscsak haza kellene mennie Váradra meghalni. Megszorította a kezemet, az elnök közbeszólt, hogy ugyan már, Miklós bácsi, hisz ott már minden megváltozott, semmi nem az, ami annak idején volt! Hubai Miklós felém fordult (tudta rólam, hogy váradi vagyok), és bár nem látott, azt mondta nekem: De hát a Körös illata...az mégiscsak még mindig ugyanaz!”
maszol.ro.
2013. június 13.
Népszavazást a régiósításról
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) népszavazást akar a magyar lakosság véleményének kikérésére a régiósítás kérdésében.
Tegnapi sajtótájékoztatóján Sorbán Attila, az EMNP Hargita megyei szervezetének elnöke kijelentette, a kormánykoalíció nem veszi figyelembe a regionalizálási projektben a magyar lakosság számára fontos aspektusokat, mint például „az idők során kialakult történelmi régiók betartását és a helyi autonómia elveit”.
„Nagyon jól tudjuk, nincs erőnk ahhoz, hogy parlamentileg megakadályozzuk a kormány régiósítási tervezetét, emiatt az EMNP népszavazást akar, hogy a magyar lakosság kifejthesse véleményét arról, hogyan látja Románia területi regionalizálását” – fejtette ki Sorbán Attila. Hozzátette, a kormány által javasolt regionalizálási tervvel szembeni tiltakozásként utcai megmozdulásokat is szerveznek a Székely Nemzeti Tanáccsal együtt. „Szerintem ott kell lennünk minden olyan utcai megmozduláson, amely előrébb viszi autonómiaügyünket” – mondta Sorbán, rámutatva, hogy a kormány által előkészített felosztás semmi esélyt nem ad Székelyföld autonómiájának.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. július 13.
Nem engedünk az egységes Székelyföldből – Közvita Bálványoson Románia regionális felosztásáról
„A mai találkozó után meggyőződésem, találunk egy olyan megoldást, amely minden fél számára kielégítő és a legkevesebb feszültség árán megvalósítható” – nyilatkozta tegnap Bálványoson Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes a Románia regionális átszervezéséről tartott közvitán.
Majd minden hozzászólásában elismételte: döntés még nem született, de Románia modernizációja, fejlődése miatt szükséges az átalakítás, és azon igyekeznek, hogy minden itt élő számára biztosíthasson az állam „egy minimális civilizációs szintet”. Nem maradt előtte titokban az itt élők véleménye sem, s bár a házigazda megyei önkormányzat Bálványosra „rejtette” a közmeghallgatást, legalább kétszázan megjelentek. A Kovászna, Maros és Hargita megyéből érkezett politikusok, polgármesterek, önkormányzati képviselők – pártállástól függetlenül – megfogalmazták, a székelység bármilyen törvényes eszközzel megvédi szülőföldje egységét.
Székely zászlók fogadták
Székely zászlókkal díszített falvakon áthajtva érkezett csütörtök este Liviu Dragnea Bálványosra, Oltszemen, Málnáson, Mikóújfaluban és Bükszádon több mint kétszáz lobogót tűztek ki házaikra a helyiek, hogy jelezzék a miniszterelnök-helyettesnek: Székelyföldön jár. Tömeges megnyilvánulásra a helyszín nem adott lehetőséget, de mint-egy tucatnyian – az EMNP, SZNT, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői – felsorakoztak a konferenciaterem bejárata előtt, felirataik négy nyelven hirdették a bukaresti vendégnek: Székelyföld egységes régió! A bejárat előtt hatalmas székely zászlóval álló bélafalvi Boldizsár Bélával szót is váltott Dragnea, „Nem akarjuk, hogy szétdarabolják Székelyföldet” – mondotta Boldizsár, mire érkezett a miniszterelnök-helyettes szellemesnek szánt válasza: „majd Teleormanhoz csatoljuk”. „Azt meg végképp nem akarjuk, ott túl sok az analfabéta, most jöttek ki a statisztikák” – replikázott Boldizsár Béla.
S mintha ez adta volna meg a hangot, a teremben oldott, nyílt, sokszor kemény véleményeket megfogalmazó párbeszéd zajlott. A beszélgetés moderátora, Vasile Dâncu, a közmeghallgatás, az általuk kezdeményezett közvita lényegére hívta fel a figyelmet: helyben akarnak tájékozódni, az itt élők véleményére kíváncsiak, hogy „ne a Bukarestben politizáló magyarok hozzák meg a döntést a Bukarestben politizáló románokkal”. Itt most döntések nem születnek, és ez nem egy politikai összecsapás, hanem lehetőség egymás véleményének, álláspontjának megismerésére. Megértették a Bálványosra vezető nagyon rossz út üzenetét is, és meggyőződése, ha korábban megtörtént volna a regionális átszervezés, ez az út nem így nézne ki – mondotta.
Erős medve, ravasz róka
Házigazdaként Tamás Sándor Székelyföldet mutatta be, kivetített képekkel illusztrálva, hogy tájainkon a medve is otthon érzi magát, jó a levegő, ez a borvizek hazája, egy régió, amelyet szorgalmas emberek laknak. Egy újabb központosítás tanúi vagyunk, s közben azért kell rettegnünk, hogy ravasz szándékkal (egy róka jelent meg a kivetítőn) fel akarják számolni megyéinket. Ajándékként székely népviseletbe öltözött babákat, szilvapálinkát és egy, a három magyar megyét jelképező kerámiaedényt adott át Liviu Dragneának.
A róka–medve hasonlat nem hagyta nyugodni a vendégeket, Dâncu azonnal közbeszúrta: a medve lehet erősebb, de a mesékben a ravasz róka gyakran legyőzi, és Dragnea is ezzel indította felszólalását (miután magyarul is elmondta: Jó napot!), ő régi vadász, sok rókát lelőtt, kevésnek sikerült őt legyőznie. Hogy oldja a hangulatot, egy előző este hallott történetet is elmondott: a Konstancáról Bálványosra üdülni érkezett vendégek férfitagjait késő estig hiába várták haza asszonyaik, s végül az egyik feleség az erkélyen helyezkedett el urát lesve. Egyszer rettenetesen kiabálni kezd: medve, medve... mire rászól az egyik helybeli: asszonyom, ha én Konstancára utazom, nem állok ki a teraszra kiabálni, hogy hajó, hajó... Populista szándékbemutató
Liviu Dragnea bő negyven percben ismertette a kormány szándékait, prezentációja első fele a decentralizáció fontosságáról szólt, arról, mennyire fontos, hogy a döntéshozatal Bukarestből helyi szintre kerüljön. Jóformán ki sem ejtette azt a szót, hogy régió, megyékről, helyi önkormányzatokról szólt, populista közhelyeket sorakoztatott fel arról, miként akarják megkönnyíteni az emberek számára az ügyintézést, több hatalmat adni a helyi választottaknak (nem véletlenül, a teremben főleg polgármesterek, helyi és megyei választottak kaptak helyet). Térképeket mutatott be, nyilakkal színesítve, igazolandó nyolcmegyés elképzelésük létjogosultságát, ám ezek az ábrák azt sugallták, holnap a ma elmondottak ellenkezőjét is bizonyítani lehet velük. Kevés konkrétumot, de annál több jó szándékot igyekezett tükrözni.
Székelyföld régiót akarunk
A székelyföldi magyarság álláspontját Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ismertette: sok mindenben közös az elképzelésünk, decentralizációt akarunk mi is, az ország modernizálását, a jelenlegi „szklerózisos rendszer” felszámolását – mondotta. Felidézte, hogy a sokak által „nem létezőnek” nevezett Székelyföld „nem létező” lakói harcoltak annak idején Mihai Viteazul mellett, s róluk is szól a Gyulafehérvári Nyilatkozat, amely szerint „az új Román Állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak”.
Vázolta a fejlesztési régiók eddigi működésére vonatkozó adatokat: a lakosság 70 százaléka vesztese lett ennek a megoldásnak, és konkrét számokkal oszlatta szét azt a mítoszt, hogy Székelyföld a legszegényebb megyék közé tartozna. Bemutatta azt is, ha a Közép Régió hat megyéje ebben a felállásban marad, akkor a három székely megye jelentős összegeket veszít az európai alapokból, külön régióban lakosonként 170 euróval több jutna nekik (összesen 180 millió euró), mint a Közép Régióba tartozva, ahol továbbra is mindent lefölöz Szeben, Brassó, Fehér megye. Decentralizációt akarunk, Kovászna, Maros és Hargita megyéből álló fejlesztési régiót, Marosvásárhely központtal, harmadik lépésként pedig azt, hogy ez a régió közigazgatási státuszt nyerjen – hangsúlyozta Antal Árpád, és szavait a terem hosszas vastapssal jutalmazta.
Határozott vélemények
A bemutatók után a párbeszéd következett, aki szólni akart, megtehette, Vasile Dâncu mindenkinek megadta a lehetőséget. Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere a távol eső régióközpontok okozta nehézségekre hívta fel a figyelmet, s kimondta kere-ken, mi itt, Székelyföldön nem akarunk még egy fölénk rendelt közigazgatási szintet, azt szeretnénk, ha saját dolgainkról mi dönthetnénk. Péter János, az SZNT alelnöke átadta Izsák Balázs elnök nyílt levelét, amelynek legfontosabb részleteit kicsit később Kulcsár-Terza József fel is olvasta. Nem sokat köntörfalazott Sorbán Attila, az EMNP Hargita megyei elnöke: mi székelyek vagyunk, nem románok, nem akarunk egyebet, mint ami más európai kisebbségeket is megillet, és ezért minden törvényes eszközzel harcolni fogunk, annál is inkább, mert az elmúlt évtizedekben folyamatosan átvertek, becsaptak bennünket.
Klárik László, az RMDSZ háromszéki szenátora arra hívta fel Dragnea figyelmét, hogy decentralizációról beszél, de egyelőre semmit nem tudni arról, melyik minisztérium milyen hatásköröket hajlandó átadni. A Néppárt háromszéki elnöke, Benedek Erika pedig annak is hangot adott, hogy nemcsak önálló régiót, de autonóm Székelyföldet akarnak az itt élők, és átadta a pártja regionális elképzeléseit tartalmazó dokumentumot. A magyar fiatalok álláspontját Demeter Ferenc tolmácsolta.
Hol vannak a román lányok?
Szót kaptak a románság képviselői is: egy marosvásárhelyi ügyvéd, egyetemi tanár azt magyarázta el, hogy azért képviselte a prefektúrát a Hargita megyei zászló elleni perben, mert a románság jelképei nem kaptak helyet a lobogón, majd hosszasan fejtegette, nem akarnak egy, a sztálinista Magyar Autonóm Tartomány-szerű képződményben élni. Politikai döntésre van szükség, de a kormánynak figyelnie kell arra, meddig megy el a kompromisszumokkal – figyelmeztette a miniszterelnök-helyettest. Ioan Lăcătuşu azt részletezte, milyen nehéz a románok helyzete Székelyföldön, mennyire nem kapnak támogatást a mindenkori kormányoktól, s panaszát megfejelte azzal is, hogy lám, itt a vendégeket fogadó lányok között sincs egyetlen román népviseletű. Dragnea erre csak annyit mondott: miért nem hoztak egy román lányt, biztos nem akadályozta volna meg senki. Lăcătuşu sértetten távozott a teremből.
Kinek jó és kinek rossz?
A felszólalásokra Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere tette fel a pontot: le kell végre számolni azzal a tévhittel, hogy ami jó Székelyföldnek, az rossz Romániának, és ami rossz Székelyföldnek, az jó az országnak. A normális együttélés jelképeként felkérte Ioan Lăcătuşut, hogy ősszel együtt látogassanak el óvodákba, ahol ő románul olvasna fel Creangă-meséket, Lăcătuşu pedig magyarul tolmácsolhatná Benedek Elek történeteit. „Ez lenne a normális együttélés, egymás tisztelete” – mondotta – „s akkor megszűnnének azok a problémák, amelyek 1921 óta meghatározták életünket”. Ő is nyíltan kijelentette: autonómiát akar Székelyföldnek, ezt nem titkolja, s felhívta a miniszterelnök-helyettes figyelmét a regionális nyelvek fontosságára: egy térségben, ahol jelentős nemzeti közösség él, nyelvének hivatalossá kell válnia, azonos rangúvá az állam nyelvével. A hozzászólások sorát a házigazda polgármester Daragus Attila zárta, ő is a rossz útra hívta fel a figyelmet, hogy ilyen körülmények között nem kihasználhatóak a térség rendkívüli adottságai.
Dragnea és Dâncu egyaránt elégedetten nyilatkozott a lezajlott eszmecseréről, igyekeztek megnyugtatni az itt élő románokat, hogy az ő álláspontjukat is figyelembe veszik, s felhívták a magyarság képviselőinek figyelmét: ha annyira jó az, amit akarnak, erről meg kell győzniük az itteni román közösséget is. „Azt szeretném, ha Grama képviselő úr jönne az önök javaslatának támogatójaként Bukarestbe, és őt Lăcătuşu úr kísérné” – mondotta Dragnea. A sajtótájékoztatón már sok újdonság nem hangzott el, a miniszterelnök-helyettes megkerülte az etnikai régióra, autonómiára vonatkozó kérdéseket, meglepő talán csak az a kijelentése volt, hogy meggyőződése, őszre, mire elkészül a regionális felosztás tervezete, kialakul az az álláspont, amely minden felet kielégít. Lapunk kérdésére, hogy miért dugták el a vitát Bálványosra, hisz mindenütt a megyeközpontok adtak ennek helyet, csak mosolygott, maga sem érti, ezt Tamás Sándorék szervezték ilyenformán, bizonyára azt akarták, hogy végigjöjjön ezen az úton. Egyébként megígérte, lesz pénz a felújítására.
Zászlótörvényt is ígért
Liviu Dragnea bejelentette: a kormány elé terjeszt egy jogszabálytervezetet, amely törvényes lehetőséget teremt a helyi hatóságok számára saját zászló elfogadására. „Egy alapvető elv, hogy a saját zászlót ki lehessen tűzni közintézményekre, polgármesteri hivatalokra, megyei tanácsokra, illetve a helyi hatóságoknak alárendelt intézményekre”, hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes, kijelentve, azt akarja, mielőbb „elfogadjuk ezt a jogszabályt, amely szabályozna egy olyan területet, amely megmagyarázhatatlan módon maradt szabályozás nélkül. Így egyfelől megteremtené a törvényes lehetőségét annak, hogy a helyi hatóságok saját zászlót fogadjanak el, másfelől néhány minimális szabályt rögzítenénk”, ezek között a zászló méretét, kitűzését említette. Izsák Balázs SZNT-elnök nyílt levele Liviu Dragneának
A Székely Nemzeti Tanács elnöke levele elején a ma is érvényes jogszabályt, az 1968-as 2-es számú törvény 3. cikkelyét idézi, amely értelmében a „megye városokból és falvakból tevődik össze – amelyek az ország területi-közigazgatási megszervezésének alapegységei – a földrajzi, gazdasági, társadalmi-politikai, etnikai körülményeknek és a lakosság kulturális kapcsolatainak és hagyományainak a figyelembe vételével.”
Felhívja a figyelmet, hogy e jogszabállyal összhangban jött létre annak idején a magyar többségű Hargita és Kovászna megye, s most a régiósítás során fel akarják rúgni azokat az elveket, amelyeket még Nicolae Ceauşescu sem mert elvetni. Hivatkozik és részletesen idézi azokat a nemzetközi dokumentumokat, amelyeket Románia is ratifikált, s melyek ugyanezen elvek mellett állnak ki.
Leszögezi, „a régiósítás kérdése kisebbségi jogokat érint, és ezáltal nemzetközi együttműködés tárgya, és európai biztonságpolitikai kérdés is egyben!”, s hangsúlyozza: „Önnek is tudatában kell lennie, hogy nem fogják tudni figyelmen kívül hagyni az egy tömbben élő 700 000 székely akaratát, akik nem értenek egyet a kormány régiósítási tervével, és akik kifejezték azt az akaratukat, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió”. „Végül biztosítom Önt, hogy mi, székelyek nem fogjuk engedni szülőföldünket a hozzá nem értés és a gyűlölet prédájává tenni, ha kell, a polgári engedetlenség eszközével is élni fogunk, hogy Székelyföld egységét megőrizzük” – zárja Liviu Dragneának címzett nyílt levelét Izsák Balázs.
Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma
2013. július 22.
Provokáció Örvénden
Egy nappal az EMNP által szervezett helyi tüntetés előtt a Bihar megyei Örvénd településen uszító, a román hatóságok elleni támadásra buzdító szórólapok jelentek meg.
Csomortányi István az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnöke hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján értékelte az Erdélyben július 20-án mintegy százhúsz településen megszervezett autonómia-tüntetést. Sikeresnek nevezte a megmozdulást, hiszen a szabadságolás ideje alatt sikerült tizenkétezer embert megmozgatni Erdélyszerte. A Partiumban ötven települések közül mindössze kettőben maradt el a megmozdulás. Bihar megyében mindenütt rendben, problémamentesen zajlott le a tüntetés. Egy kivétel mégis akadt. Örvénden a rendőrség meg akarta akadályozni a tüntetést arra hivatkozva, hogy a polgármester megtiltotta a gyülekezést. Csomortányi István a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szervezők már a múlt hét elején benyújtották területfoglalási engedélyüket a polgármesteri hivatalhoz, amelyre azonban semmilyen választ nem kaptak. A probléma végül úgy oldódott meg, hogy a felek a csendőrséghez fordultak, és ennek a hatóságnak az illetékesei leszögezték: mivel a polgármesteri hivatal részéről nem fogalmazódott meg egyértelmű tiltás a tüntetéssel kapcsolatban, ez hallgatólagos beleegyezésnek számít, vagyis a tiltakozás törvényesen megtartható volt.
Uszítás
Egy másik eset is borzolta a kedélyeket Örvénden, ahol múlt pénteken uszító, a román hatóságok elleni támadásra felhívó szórólapok tűntek fel. Ezeken a szórólapokon a nem létező Örvéndi Betyársereg nevű szervezet nevében ismeretlenek tagtoborzót hirdettek szombat este fél nyolc órára a református templom előtti térre, vagyis oda, ahol ugyanaznap, azaz szombaton este nyolc órától az EMNP kívánta megtartani tiltakozó megmozdulását. A szórólapon többek között ez áll: „Nyilvánvalóan vérbe akarják fojtani a magukat elnyomni és kizsigerelni tovább nem hagyó magyarok szabadság-tüntetését! Ezt természetesen nem hagyhatjuk. Támadást javaslunkk a megszáló oláh csendőrség és rendőrség elen. Hozzál magaddal munkaeszközöket: baltát, feszítő vasat, csákányt, gereblyét, kapát, ásót, stb.” A helyesírási hibák ellenére az EMNP-sek úgy vélik, hogy a szórólap megfogalmazása alapján csakis magyar emberek keze munkájáról lehet szó. Csomortányi István elmondta, hogy több száz ilyen szórólap volt a település utcáin és a postaládákba szórva. Az ügyről értesítették a csendőrséget, illetve még a hétfői nap folyamán feljelentést tettek az ügyészségen. Csomortányi megítélése szerint ez az akció kimeríti a büntető törvénykönyv 317. paragrafusában leírt uszítás tényállását. A politikus hozzátette, hogy a helyiek elmondása szerint a Bihar megyei RMDSZ szórványért felelős alelnöke, Grim András állhat az akció mögött, de azonnal hozzátette, hogy a nyomozóhatóság dolga a tetteseket megtalálni. A tegnapi nap folyamán próbáltuk telefonon elérni Sorbán Attilát, Alsólugas község polgármesterét (ide tartozik Örvénd falu is), de nem jártunk sikerrel. Telefonon megkerestük Grim Andrást is, aki felháborítónak nevezte azt a feltételezést, hogy ő állna a szórólap elkészítése és terjesztése mögött. „Ha ezt mondták, be fogom perelni őket! Én hetente egy-két programot szervezek a szórványban, emellett dolgozok is. Csináljanak ők is szórványprogramot, mutassanak fel valamit!” – fogalmazott a politikus. Grim András hozzátette, hogy vannak feltételezései, hogy ki készíthette azokat a szórólapokat. Elárulta, hogy a szórólap felbukkanásának időszakában a helyiek láttak feltűnni egy bizonyos autót. Ennél többet nem kívánt elárulni, mint mondta, azért, mert nincsenek bizonyítékai.
A folytatásról
„Mivel a tapasztalatok jók, folytatni fogjuk a megmozdulásokat” – szögezte le a továbbiakban Csomortányi István. Mint mondta, kétféle lehetőség közül választanak a jövőben: vagy a mostanihoz hasonló, általános erdélyi megmozdulást szerveznek, vagy pedig regionális szinten szerveznek egy-egy nagyobb autonómia-tüntetést. Kijelentette: a tüntetések helyszínén aláírásgyűjtést szerveztek, amelyben az íveket aláírók támogatják azt, hogy a Partium legyen egységes, kétnyelvű autonóm régió. Az aláírásgyűjtést az ősz folyamán is folytatni fogják, és reprezentatív mennyiségű aláírás összegyűjtése után a párt ez irányú javaslatát és az aláírási íveket benyújtják majd a kormányhoz. Kristófi Kristóf az EMNP nagyváradi elnöke bejelentette, hogy Nagyváradon folytatni fogják a tüntetéseket, mert mint mondta, a polgármesteri hivatal jogszerűtlen eszközök alkalmazásával irányítja a várost. Az Olaszi temető átnevezésének ügyében legkésőbb november 2-án tartanak tiltakozó megmozdulást. Ugyanakkor augusztus elején Biharpüspökiben félpályás útlezárást szerveznek, ezzel tiltakozva azellen, hogy a nagyváradi önkormányzat nem tesz lépéseket a nehézforgalom kivezetésére Biharpüspökiből.
Pap István

erdon.ro
2013. július 26.
Tusványos 24 – Nem érezzük sajátunknak Székelyföldet?
Mi az otthon? Milyen ez az otthon? Miért ilyen és milyen lehetne? Otthon érzem-e magam Székelyföldön? Mi köt ide, és miért választanak sokan más otthont maguknak? – tette fel a kérdést Benedek Erika az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke csütörtökön Tusványoson a Fejleszthető otthon – Székelyföld 2021 címmel szervezett kerekasztal-beszélgetésen.
Véleménye szerint az otthon a biztonsággal, bizalommal és a megélhetéssel van összefüggésben. Amennyiben úgy érezzük, hogy nem vagyunk biztonságban két stratégiát választhatunk: a menekülést vagy a harcot. A mai székely társadalom egy része a menekülést választja. Ez legfőképpen a fiatalokat érinti. Már alig van huszonéves társadalom, mert a fiatalok zöme elvándorol, vagy éppen a menekülés súlyosabb válfaját választja: az alkoholizmust, öngyilkosságot, társadalmi érdektelenséget. Ugyanakkor választhatjuk a harcot. A székely nép állandóan harcol. Harcolunk az asszimiláció ellen, a nemzeti jelképeinkért, oktatásért, anyanyelvünkért stb. Előadásában azt is kiemelte, hogy szerinte a székelyföldiek nem érzik biztonságosnak ezt az életteret, és akik az érdekeiket kellene képviseljék, gyakran cserben hagyják őket, és nem is hatékonyak. Elvész a bizalom az elöljárók iránt. Ezt bizonyítja a választásokon való távolmaradás magas szintje is. A bizalom és a biztonság csupán kampányszöveg. A gazdasági válság mellett óriási erkölcsi és társadalmi válság van. Az érdekalapú szemlélet helyett az értékalapú szemléletet kellene meghonosítanunk, és hatékony pénzlehívásra, társadalmi békére és fejlesztési akaratra lenne szükség – fejtette ki Benedek Erika.
Kádár Magor, a BBTE oktatója röviden felvázolta a 2021-es projektet, amelynek a lényege az a törekvés, amely eredményeként a Székelyföldi régió Európa kulturális fővárosává válna. Még mielőtt a székely identitásról és annak márkásításáról beszélt volna, sajnálattal említette meg az RMDSZ-es és a román politikusok távol maradásával kapcsolatosan, hogy mára már Tusványos a verbális agresszió színtere lett, annak ellenére, hogy 18 évvel ezelőtt a román-magyar párbeszéd színtereként indult, aztán magyar-magyar párbeszéddé alakult, mostanra pedig magyar monológ lett belőle. Újra kellene pozicionálja magát a rendezvény, hogy ismét a párbeszéd színtere lehessen – fejtette ki az előadó. Ezt követően Borboly Csaba, az RMDSZ csíki területi szervezete elnöke vette át a szót, aki egyetlen RMDSZ politikusként eleget téve a meghívásnak hangot adott azoknak a problémáknak, amelyek szerinte megnehezítik Székelyföld fejlődését. Véget kell vetni az iszapbirkózásnak, keresni kell a lehetőségeket, és ami nem működik azt nem kell erőltetni, vélte. „Arra kell építkeznünk, amink van: például a mezőgazdaság" – mondta. Szerinte minden nem Bukaresttől függ. Jelen pillanatban is vannak olyan tennivalók, amelyeket sokan az autonómiával kötnek össze, de ha jól belegondolunk közülük sok mindent az autonómia kiharcolása előtt is véghez lehet vinni. A bizalom, a biztonság kiépítése, és az érintettek, a polgárok bevonása a legfontosabb. Teret kell adni a fiataloknak, a politikai élvonal pedig előbb vagy utóbb hátrább kell álljon.
Borboly Csaba szavaira reagálva Sorbán Attila, Hargita megyei néppárti önkormányzati képviselő rámutatott: jelen pillanatban nagy a káosz a politikában. Sem a polgárok, sem a politikusok agyában nem tiszta, hogy miért nem vállalják a közpénzek lehívásában és kiosztásában az érintett személyek a felelősséget. Hozzátette, hogy nem mellébeszélésre, a tények kimagyarázására van szükség, hanem őszinteségre, felelős döntésekre, mert különben 2021-re nem lesz székely értelmiség.
György Erzsébet
Erdély.ma
2013. július 27.
Tusványos 24 – Nem érezzük sajátunknak Székelyföldet? –
Mi az otthon? Milyen ez az otthon? Miért ilyen és milyen lehetne? Otthon érzem-e magam Székelyföldön? Mi köt ide, és miért választanak sokan más otthont maguknak? – tette fel a kérdést Benedek Erika az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke csütörtökön Tusványoson a Fejleszthető otthon – Székelyföld 2021 címmel szervezett kerekasztal-beszélgetésen.
Véleménye szerint az otthon a biztonsággal, bizalommal és a megélhetéssel van összefüggésben. Amennyiben úgy érezzük, hogy nem vagyunk biztonságban két stratégiát választhatunk: a menekülést vagy a harcot. A mai székely társadalom egy része a menekülést választja. Ez legfőképpen a fiatalokat érinti. Már alig van huszonéves társadalom, mert a fiatalok zöme elvándorol, vagy éppen a menekülés súlyosabb válfaját választja: az alkoholizmust, öngyilkosságot, társadalmi érdektelenséget. Ugyanakkor választhatjuk a harcot. A székely nép állandóan harcol. Harcolunk az asszimiláció ellen, a nemzeti jelképeinkért, oktatásért, anyanyelvünkért stb.
Előadásában azt is kiemelte, hogy szerinte a székelyföldiek nem érzik biztonságosnak ezt az életteret, és akik az érdekeiket kellene képviseljék, gyakran cserben hagyják őket, és nem is hatékonyak. Elvész a bizalom az elöljárók iránt. Ezt bizonyítja a választásokon való távolmaradás magas szintje is. A bizalom és a biztonság csupán kampányszöveg. A gazdasági válság mellett óriási erkölcsi és társadalmi válság van. Az érdekalapú szemlélet helyett az értékalapú szemléletet kellene meghonosítanunk, és hatékony pénzlehívásra, társadalmi békére és fejlesztési akaratra lenne szükség – fejtette ki Benedek Erika.
Kádár Magor, a BBTE oktatója röviden felvázolta a 2021-es projektet, amelynek a lényege az a törekvés, amely eredményeként a Székelyföldi régió Európa kulturális fővárosává válna. Még mielőtt a székely identitásról és annak márkásításáról beszélt volna, sajnálattal említette meg az RMDSZ-es és a román politikusok távol maradásával kapcsolatosan, hogy mára már Tusványos a verbális agresszió színtere lett, annak ellenére, hogy 18 évvel ezelőtt a román-magyar párbeszéd színtereként indult, aztán magyar-magyar párbeszéddé alakult, mostanra pedig magyar monológ lett belőle. Újra kellene pozicionálja magát a rendezvény, hogy ismét a párbeszéd színtere lehessen – fejtette ki az előadó. Ezt követően Borboly Csaba, az RMDSZ csíki területi szervezete elnöke vette át a szót, aki egyetlen RMDSZ politikusként eleget téve a meghívásnak hangot adott azoknak a problémáknak, amelyek szerinte megnehezítik Székelyföld fejlődését. Véget kell vetni az iszapbirkózásnak, keresni kell a lehetőségeket, és ami nem működik azt nem kell erőltetni, vélte. „Arra kell építkeznünk, amink van: például a mezőgazdaság" – mondta. Szerinte minden nem Bukaresttől függ. Jelen pillanatban is vannak olyan tennivalók, amelyeket sokan az autonómiával kötnek össze, de ha jól belegondolunk közülük sok mindent az autonómia kiharcolása előtt is véghez lehet vinni. A bizalom, a biztonság kiépítése, és az érintettek, a polgárok bevonása a legfontosabb. Teret kell adni a fiataloknak, a politikai élvonal pedig előbb vagy utóbb hátrább kell álljon.
Borboly Csaba szavaira reagálva Sorbán Attila, Hargita megyei néppárti önkormányzati képviselő rámutatott: jelen pillanatban nagy a káosz a politikában. Sem a polgárok, sem a politikusok agyában nem tiszta, hogy miért nem vállalják a közpénzek lehívásában és kiosztásában az érintett személyek a felelősséget. Hozzátette, hogy nem mellébeszélésre, a tények kimagyarázására van szükség, hanem őszinteségre, felelős döntésekre, mert különben 2021-re nem lesz székely értelmiség.
György Erzsébet
Erdély.ma
2014. január 30.
Sorbán Attila megunta
Önkormányzati képviselői mandátumáról való lemondását fontolgatja Sorbán Attila néppártos megyei tanácsos, aki úgy érzi, hogy a megyei önkormányzati képviselő-testületben kifejtett munkája „teljesen fölösleges, pótcselekvés”, mert a határozatokkal szemben felhozott észrevételeit a szőnyeg alá söprik.
Megválasztása, azaz 2012 nyara óta most először érezte úgy Sorbán Attila, hogy sajtótájékoztató keretében szólnia kell a Hargita megye önkormányzati képviselő-testületében zajló munkáról, illetve az őt ért sérelmekről.
„A tevékenységem pótcselekvés”
„Úgy érzem, hogy a megyei önkormányzatnál a tevékenységem teljesen fölösleges munka, pótcselekvés, mert a tanácshatározatokkal szemben felhozott észrevételeimet egyszerűen a szőnyeg alá söprik, nevetségessé teszik. Az utolsó cseppet a pohárban a minap tartott agyagfalvi megyei tanácsülésen történtek jelentették: a gyűlés előtt nem sokkal kaptam meg azt a listát, amely az általános forgalmi adóból és személyi jövedelemadóból a megyei településeknek visszaosztott pénzeket tartalmazta. A leosztás nagyon gyanús, átláthatatlan, úgynevezett belső pályázattal került a megyei tanács elnökének és a testületnek az asztalára, a tavalyi beruházásokról viszont nem készült elszámolás” – fakadt ki Sorbán. Szerinte a beruházások esetében a megyei tanácsnak szem előtt kell tartania a megye rövid, közép és hosszú távú céljait, és ennek függvényében kellene kiutalnia a pénzeket.
Sorbán Attila problémái
A megyei önkormányzati képviselő ezt követően tételesen felsorolta, hogy tulajdonképpen mivel nem ért egyet. „Hargita Megye Tanácsának nincsen pénze adott község iskoláinak fűtéshálózatára és az illemhelyek rendbetételére, de van pénze egy másik településen térfigyelő kamerákra. Nincs pénze, hogy befejezzék egy településen a vízhálózatot, de van pénze ravatalozó építésére. Nincs pénze elektromos hálózat kiépítésére vagy hidak építésére, de van pénze sportlétesítmények felújítására. Nincs pénze piac kiépítésére, de van pénze nagyon szép park feljavítására.”
Újságírói reakciók
Mivel több jelen lévő újságíró számára sem volt teljesen világos az önkormányzati képviselő kifakadásának oka, ezért rákérdeztünk: ha autonómiáról beszél több politikai alakulat – beleértve a Néppártot is –, akkor miért jelent gondot az, ha az adott települések vezetői maguk döntik el, hogy mire kérnek pénzt a megyei tanácstól. Sorbán erre a következőt válaszolta: „nem az a probléma, hogy aki térfigyelő kamerára kér pénzt, arra meg is kapja, hanem az, hogy ezt a megyei tanácsnak mérlegelnie kellene. Azt kellene megnéznie, hogy mire van szükség. A költségvetés egy eszköz, mert megvannak a céljaink, ehhez kell rendelni a pénzt. Az a problémám, hogy az egyik településen térkamerát szerelnek, a másik településen viszont a gyerekek fáznak.”
Csodálkozik, hogy működik a megye
A sajtóeseményen Sorbán kifejtette: csodálkozik, hogy egyáltalán működik ez a megye. „Értsék meg, hogy meguntam, és lehet, hogy be kell fejezzem (...) Oda jutottunk, hogy egy politikus, ha valamit csinál, rögtön sajtótájékoztatót hív össze a népszerűsége növeléséért. Ezen az alapon ha a kovács megpatkolja a lovat, vagy a tanár megtartja az órát, utána hívhatna össze sajtótájékoztatót. Tegyük végre helyükre a dolgokat.”
Kozán István
Székelyhon.ro,
2014. február 11.
EMNP: széles körű egyeztetés nélkül semmiféle autonómiatervezet nem lehet sikeres
Az RMDSZ 2013. évi májusi kongresszusán úgy döntött, hogy törvénytervezetet nyújt be a bukaresti parlamentben a Székelyföld területi autonómiájáról. Ez egy üdvözlendő döntés, még akkor is, ha negyed évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az erdélyi magyar közösség parlamenti képviseletét mindeddig monopolizáló politikai szervezet hivatalosan is rászánja magát erre a lépésre. Az Erdélyi Magyar Néppárt óvatos optimizmussal várja a döntést követő tetteket.
A Szövetség illetékes vezetői azt ígérték, hogy a székelyföldi területi autonómia törvénytervezete széles körű konzultációra és konszenzusra épül majd, közben eltelt lassan egy év, az RMDSZ pedig nem állt elő tervezettel, és konzultációt sem indított. Politikusai újabb és újabb halasztásokról beszélnek, decemberről januárra, majd februárra, végül májusra tolják a határidőt, az állítólagos tervezetről pedig semmi érdemlegeset nem mondanak. Illetve amit mondanak, az több mint nyugtalanító. Azt ígérték, komoly szakértői bizottság dolgozik majd a tervezeten, de Márton Árpád parlamenti képviselő legutóbbi nyilatkozatából kiderül: még az állítólagos bizottság tagjai sem tudják, hogy hányadán állnak és mi a dolguk. Kelemen Hunor elnök pedig most szembesült azzal, hogy az autonómia bonyolultabb, mint ahogyan eddig gondolta.
Ezek után jogosan fogalmazódik meg egy sor olyan kérdés, amelyre az erdélyi magyar közösség egészének képviseletére igényt tartó RMDSZ-vezetőknek választ kellene adniuk jóhiszemű, de folyamatosan apadó szavazói táboruknak.
Kik dolgoznak, ha dolgoznak-e egyáltalán valamilyen tervezeten? Mikor kezdődik, ha kezdődik a széles körű erdélyi magyar konzultáció? Nyilváníthatnak-e véleményt az erdélyi magyar pártok, a Néppárt és a Magyar Polgári Párt, és civil szervezetek, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, illetve a téma szakértői és a tudományos műhelyek, vagy ez a terv is a rossz emlékű állampolgári kezdeményezés sorsára jut? Hogyan tervezi ezeket figyelembe venni és beépíteni a tervezetbe az RMDSZ parlamenti frakciója? Egyáltalán készül-e erre valamilyen intézményes fórummal, vagy csak porhintés a közvélemény szemébe az erről szóló nyilatkozgatás?
Összevetve az RMDSZ vezetőinek eddigi megnyilatkozásait az azt követő politikai cselekvésekkel, még a leghűségesebb RMDSZ-szavazókban is egyre gyakrabban merülnek fel kételkedő kérdések.
Miért éppen most, ellenzékben, egy választási kampány elején készül autonómiatervezetet benyújtani a Szövetség, amikor az elmúlt évek sorozatos kormányzati szerepvállalása idején erre jóval több lehetősége volt? Miért nem támogatta korábban azt a két autonómiatervezetet, amelyet akkor még az RMDSZ színeiben politizáló képviselők nyújtottak be – egyéni kezdeményezésként, mivel saját szervezetük hivatalos vezetősége nem állt mögéjük? Esetleges kormánykoalíciós szerepvállalás esetében hogyan készülnek érvényesíteni a tervezetet?
Ha ezekre a kérdésekre nem születnek kielégítő válaszok, az RMDSZ kezdeményezéséről kiderül, hogy nem több annál, aminek sokan gyanítják: látszatcselekvés, amellyel a Szövetség egyes vezetői – újabb kétes értékű kormányzati szerepre készülve – megpróbálják leszerelni azt a fajta közösségi fellépést, amely a Székelyek Nagy Menetelésekor is megmutatta igazi erejét.
Többször mondtuk már, meggyőződéssel jelentjük ki ismét: autonómiatörekvéseink akkor találnak meghallgatásra Bukarestben és Európában, ha sikerül mögé kialakítani a lehető legszélesebb körű erdélyi magyar konszenzust. Egy ilyen horderejű parlamenti kezdeményezés, amelyet felerősíthet a közösség aktív nyomásgyakorlása, nem lehet egy – a közösségi akarattól eltávolodott és bármi áron kormányra készülő – szűk politikus-csoport játékszere. Mind kidolgozása, mind érvényesítése felelősséggel jár, hiszen a tét egész közösségünk jövője.
Felszólítjuk az RMDSZ vezetőit, tegyék átláthatóvá és a közösség érdeklődő tagjai által is követhetővé a Székelyföld területi autonómiáját célzó törvénytervezet előkészítő folyamatát, továbbá vonják be mindazokat a politikai és szakmai csoportokat, amelyek az elmúlt két évtizedben szakértelmüket és elkötelezettségüket többszörösen bizonyították. A Néppárt képviselői készen állnak a közös munkára.
Az Erdélyi Magyar Néppárt székelyföldi szervezeteinek nevében Papp Előd, a Néppárt székelyföldi régióelnöke Zakariás Zoltán, a Néppárt Országos Választmányának elnöke Benedek Erika, a Néppárt Kovászna megyei szervezetének elnöke Portik Vilmos, a Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke Sorbán Attila, a Néppárt Hargita megyei szervezetének elnöke Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Erdély.ma,
2014. június 5.
Zsúfolt nyarat ígér a Magyar Ifjúsági Tanács
Rendkívül gazdag programokkal készülnek a nyárra az erdélyi magyar ifjúsági szervezetek – jelentette be tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke. Az eseményen a tagszervezeteik is bemutatták kínálatukat.
Veres Csaba, az erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület képviselője elmondta, angol nyelvtáborral indítják a nyarat, amelynek az Algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központ ad otthont. A Camp Sunrise elnevezésű gyerektáborba a 10–14 éves korosztályhoz tartozó gyerekeket várják július 7–13. között.
A serdülőkorú fiatalok számára augusztus 11–17. között szervezik meg az angol ifjúsági tábort. Veres Csaba hozzáfűzte: szintén Algyógyón szervezik meg a 7. IKE-gitártábort is július 20–27. között. Fancsali Barna MIT-elnök elmondta, a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor július 22–27. között zajlik Tusnádfürdőn, melynek keretében többek között a Tankcsapda, a Quimby, az Intim Torna Illegál és a 30Y is fellép.
Sorbán Attila, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke arról számolt be, hogy a 10. EMI-táborra Borzonton kerül sor augusztus 5–10. között, a fesztiválon többek közt fellép a Pokolgép, a Beatrice és a P. Mobil is. Az EMI elnöke hozzáfűzte, a nyár folyamán kerítenek sort Jogaink Romániában című kiadványuk országos bemutatójára is, igyekeznek majd minél nagyobb példányszámban terjeszteni a tájékoztatót.
Fülöp Júlia, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) elnöke elmondta: az unitárius egyház ifjúsági szervezete hat rendezvénnyel készül. Mint részletezte: elsőként a Gondviselés
Segélyszervezettel közösen megrendezendő SegédKezek elnevezésű önkéntes kalákatáborra várják az érdeklődőket július 7–13. között Vargyason. Ugyanebben az időpontban szervezik meg a magyar unitárius egyházzal közösen a 12–14 éves korosztálynak címzett magyar unitárius gyermek- és ifjúsági tábort Várfalván.
Ugyanakkor a július 14–20. közti időszakban a konfirmálás előtt álló gyerekeknek szerveznek mozgótábort Kolozsvártól Nagyajtáig. Augusztus 11–14. között a Via Unitariana elnevezésű gyaloglótábor zajlik a Homorodmentén, ezt megelőzően kerül sor a 8. ODFIE színjátszó találkozóra Szentháromságon, július 31. és augusztus 3. között.
Az ifjúsági szervezet csúcsrendezvényére ugyanakkor a nyár végén, augusztus 29–31. között kerül sor. A 38. Unitárius Ifjúsági Konferenciának Jobbágyfala Tündér Ilona völgye ad otthont. Krónika (Kolozsvár)
2014. július 30.
A Néppárt az autonómia pártján van
Az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulásától fogva az autonómia elkötelezett híve. A párt vezetői és szimpatizánsai számos alkalommal bizonyították kiállásukat az önrendelkezés ügye mellett. Támogatjuk és szorgalmazzuk, hogy önkormányzataink a Székely Nemzeti Tanács felhívására ezt határozattal is megerősítsék. A tusnádfürdői önkormányzati ülésen az autonómia-határozat kapcsán a néppárti képviselő, Nemes Mária tartózkodását hibás, nem a Néppárt céljait és értékeit képviselő döntésnek értékeljük.
A július 30-án megtartott tusnádfürdői tanácsülés összehívásáról telefonon értesítették Nemes Máriát, aki csak szerdán, az ülés kezdetekor kapta kézhez azt a határozattervezetet, melynek értelmében arról döntöttek volna, kívánnak-e egy egységes, Székelyföld nevet viselő régióhoz tartozni. A tanácsülés összehívása nem felelt meg az előírt szabályoknak, a szavazásra beterjesztett dokumentum tartalmát pedig – időhiány miatt – nem ismerhette meg Nemes Mária, ezért tartózkodott a határozat megszavazásakor.
Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetősége mindezeket figyelembe véve is úgy ítéli meg, Nemes Mária hibázott, amikor szavazatával nem támogatta az autonómia-határozatot, ezért a párt megyei elnökeként hétfőn kezdeményezem a Néppárt megyei elnökségének összehívását, ahol javaslatot teszek a Nemes Mária iránti politikai bizalom megvonására.
Sorbán Attila
az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei elnöke, Erdély.ma
2014. augusztus 1.
Büntetné az EMNP tusnádfürdői tanácsosát
Megvonni készül a politikai bizalmat az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei szervezete tusnádfürdői tanácsosától amiatt, hogy nem szavazta meg az önkormányzat autonómiával kapcsolatos határozattervezetét.
Ennek következtében a hatályos törvények szerint Nemes Mária elveszítheti mandátumát. Az üdülőváros képviselő-testülete szerdai ülésén tűzte napirendjére a statútumot, amely azt tartalmazza, hogy a település egy egységes, Székelyföld nevet viselő régióhoz kíván tartozni.
A 11 fős testület jelen lévő MPP-s és RMDSZ-es tagjai támogatták a határozatot, az EMNP egyetlen tanácsosa azonban tartózkodott, és mivel a román képviselők nemmel szavaztak, a tervezetet nem sikerült elfogadni. Albert Tibor, Tusnádfürdő MPP-s polgármestere a következő havi tanácsülésen készül ismét napirendre tűzni az autonómiapárti határozatot.
A történtek miatt az MPP azzal vádolta a néppártot, hogy a magyar érdek ellen fordult, így „végérvényesen kiírta magát” az autonomista táborból. Az EMNP megyei szervezete utólag hibás, nem az alakulat céljait és értékeit képviselő döntésként értékeli tanácsosa tartózkodását.
Sorbán Attila, a szervezet megyei elnöke közölte, a tanácsülés összehívásáról telefonon értesítették Nemes Máriát, aki csak az ülés kezdetekor kapta kézhez a határozattervezetet. Sorbán szerint az ülés összehívása nem felelt meg az előírt szabályoknak, a szavazásra beterjesztett dokumentum tartalmát pedig – időhiány miatt – tanácsosuk nem ismerhette meg, ezért tartózkodott.
„Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetősége mindezeket figyelembe véve is úgy ítéli meg, Nemes Mária hibázott, amikor szavazatával nem támogatta az autonómiahatározatot, ezért a párt megyei elnökeként hétfőn kezdeményezem a néppárt megyei elnökségének összehívását, ahol javaslatot teszek a Nemes Mária iránti politikai bizalom megvonására” – közölte szerda este Sorbán Attila.
A megyei elnök leszögezte, az EMNP megalakulásától fogva az autonómia elkötelezett híve, így továbbra is szorgalmazza, hogy a székelyföldi önkormányzatok szavazzák meg a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett határozattervezeteket.
Krónika (Kolozsvár)
2015. január 24.
EMNP-tisztújítás: Szilágyi Zsolt váltja Toró T. Tibort?
Igen feszültnek ígérkezik az EMNP egy hét múlva tartandó kongresszusa. A párt viszonya a Fidesszel és a Tőkés László vezette EMNT-vel is megromlott, a többség Toró T. Tibor helyett Szilágyi Zsoltot preferálná elnöknek. Nem csoda, hogy a tisztújítás zárt ajtók mögött zajlik majd.
Egyre nagyobb a nyomás Toró T. Tiboron, hogy ne pályázza meg újra az Erdélyi Magyar Néppárt elnöki tisztségét az EMNP egy hét múlva tartandó rendkívüli kongresszusán. Információink szerint a megyei szervezetek Szilágyi Zsolt jelenlegi alelnököt állítanák a párt élére, ám Tőkés László fideszes EP-képviselő kabinetfőnöke vonakodik elvállalni a feladatot.
„A pártban egymást érik a konspirációs gyűlések, mindenféle frontok alakultak ki. Toró-ellenes a hangulat. Még az is elképzelhető, hogy akkor is a második helyen végez a január 31-i országos tisztújító küldöttgyűlésen, ha egyetlen jelöltként indul az elnöki posztért” – vázolta maszol.ro-nak az elnök helyzetét az EMNP egyik név nélkül nyilatkozó politikusa.
Úgy tudjuk, hogy leginkább azt vetik sokan Toró szemére, hogy vezetése alatt a párt nem tudott túllépni a saját árnyékán és harmatgyengén szerepelt az államfőválasztáson is. Emellett a Fideszszel kötött „stratégiai partnerség” repedezéséért és az „erdélyi magyar jobboldal” egyesülésének késlekedéséért is sokan okolják.
„Ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. Kialakul a kongresszusig” – mondta a maszol.ro-nak Szilágyi Zsolt, akit brüsszeli repülőgépe felszállása előtt értünk utol telefonon. Az EMNP alelnökét arról kérdeztük, hogy van-e alapjuk azoknak a híreszteléseknek, miszerint a megyei szervezetek őt támogatnák a pártelnöki tisztség elnyerésében, de nem vállalja a jelölést. Szilágyi azt sem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy a párt nagy része a jelenlegi elnök, Toró T. Tibor ellen fordult. „Most zajlanak a tárgyalások.Jó végkifejletben reménykedem” – mondta a politikus. Toró T. Tibort meg sem próbáltuk elérni, a pártelnök lapunkkal évek óta csak az EMNP sajtóirodáján keresztül hajlandó kommunikálni.
Megfogyatkozott az elnökség
Ismert, hogy a tavaly novemberi romániai elnökválasztás első fordulójának eredményhirdetése után Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt államfőjelölt is azonnal bejelentette lemondását. Lehet, hogy önvizsgálatuk nem volt őszinte, mert néhány nap múlva, az EMNP marosvásárhelyi elnökségi ülésén értesüléseink szerint „visszakönyörögték” magukat. A testület pedig úgy döntött, hogy nem fogadja el a lemondásukat.
Azóta történt még egy és más a pártban, a héttagú elnökség három tagja ugyanis lemondott vagy leváltották. Elsőként Benedek Erika mondott le – igaz, ő már a tavaly nyáron –, Király Melinda tavaly decemberben vált meg a vezetői tisztségétől, míg Zakariás Zoltánt idén január 10-én – információink szerint „puccszerűen" – leváltották választmányi elnöki posztjáról, így már ő sem tagja az elnökségnek.
„Zatykó-ellenes hangulat is van”
„Van egy Toró-ellenes hangulat, de van egy Zatykó-ellenes hangulat is” – kommentálta Zatykó Gyula azt az értesülésünket, hogy a jelenlegi elnökbe vetett bizalom alaposan megfogyatkozott a pártban. Az EMNP országos alelnöke úgy fogalmazott: ilyenkor, kongresszus előtt mindenkinek megvan a preferált jelöltje, és hajlik arra, hogy más jelölteket háttérbe szorítson. „De azt elmondhatom, hogy az EMNP partiumi szervezetei decemberben kiálltak Toró T. Tibor mellett” – jelentette ki a nagyváradi politikus
Zatykó azt megerősítette, hogy Szilágyi Zsolt az egyik potenciális elnökjelölt. Több nevet nem említett. „Amíg a küldöttgyűlések nem zárulnak le, minden csak szóbeszéd” – jegyezte meg. Tájékoztatása szerint a megyei jelölő küldöttgyűlések csütörtökön kezdődtek, és jövő szerdán zárulnak le. Elnökjelölt az lehet a kongresszuson, aki a küldöttek szavazatának abszolút többségét elnyeri legalább egy megyei szervezetben. Egy jelöltet támogathat több szervezet is, sőt matematikailag az is lehetséges, hogy egy szervezetet két elnökjelöltet is támogasson – magyarázta.
Az EMNP alelnöke megerősítette azt is, hogy Zakariást leváltották a választmány éléről, és átmenetileg, a kongresszusig Sorbán Attila került a helyére. Az elnökség megfogyatkozását a fiatalítás szükségességével magyarázta.
Zárt ülésen választanak elnököt. Zatykó Gyula nem tudott még részletekkel szolgálni arról, hogy mely pártoknak küldtek meghívót a kongresszusra. Egyvalami bizonyos: az országos küldöttgyűlésnek csak a fesztív része lesz nyilvános, a tisztújítást zártkörű ülésen tartják meg, a sajtót kitessékelik. Arra a felvetésünkre, miszerint igen csak szokatlan, hogy egy párt legmagasabb szintű fóruma a nyilvánosság kizárásával hozza meg a döntéseit, az alelnök úgy reagált: „vannak olyan dolgok, amelyek nem biztos, hogy a nyilvánosság elé tartoznak, utána lesz sajtótájékoztató, amelyen mindent elmondunk a sajtónak”.
Tőkés László is teljesen kiakadt
Az EMNP-nek azonban nem csak a szekértáborok kialakulása és az új elnök személye körüli bizonytalanság jelent problémát, információink szerint megromlott a viszony a „természetes szövetségessel”, a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) is.
A feszültséget a két szervezet között legújabban az okozta, hogy a Toró és Szilágyi tisztségben maradásáról döntő november 9-i elnökségi ülés előtti napon, szombaton az EMNP és az EMNT együttes elnökségi ülést tartott. Úgy tudjuk, hogy ezen ülésen konszenzusos módon abban egyezett meg a két elnökség, hogy az EMNP-sek elfogadják Toró és Szilágyi lemondását.
„Az EMNP másnapi, külön tartott elnökségi ülésén Toró és Szilágyi kisírták, hogy maradjanak. Megvárták, hogy az EMNT elnöksége távozzon Marosvásárhelyről, és bejelentették a döntést. Szívük joga, mert végül is a döntés rájuk tartozott. De korábban volt egy olyan egyezség, hogy fontos ügyekben közösen alakítsunk ki álláspontot. Tőkés László is teljesen ki volt akadva attól, hogy ezt az egyezséget felrúgták” – mondta a maszol.ro-nak a volt püspökhöz közel álló nagyváradi forrásunk.
Zakariás Zoltán, akkor még választmányi elnökként, a szombati és a vasárnapi marosvásárhelyi ülésen is részt vett. Szerinte azonban mindössze „technikai” félreértés történt az EMNP és az EMNT között. „Az EMNP elnökségi ülésén született döntés tartalmában és szellemében ugyanaz volt, mint amiben előző nap az EMNT-vel megegyeztünk” – jelentette ki. Arra a kérdésünkre, mit ért „technikai” félreértés alatt, a volt választmányi elnök kijelentette: megfogalmazásbeli különbségeket. Ezeket azonban kérésünk ellenére sem kívánta részletezni.
„A marosvásárhelyi együttes elnökségi ülésen belső egyeztetések zajlottak, ezekről nem kívánok részleteket szolgálni” – kommentálta az értesüléseinket Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Hangsúlyozta, az EMNP és az EMNT továbbra is stratégiai partnerek. „Három évvel ezelőtt, az EMNT küldöttgyűlésén döntöttük el, hogy létrehozzuk az EMNP-t, sok az átfedés is a két szervezet között. Természetszerű ez a stratégiai partnerség” – magyarázta Sándor Krisztina. Hozzátette, rendszeresen egyeztetnek az EMNP-vel, és a konzultációkba „az időnkénti nézeteltérések” is beleférnek.
Arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy az EMNT az EMNP kongresszusa előtt egyik vagy másik elnökjelölt mellett foglal állást, Sándor Krisztina kijelentette: nem zárja ki ezt a forgatókönyvet, de nem terveznek ilyen állásfoglalást. „A kongresszust is folyamatosan egyeztetve készítjük elő. Nem üzengetünk egymásnak, pláne nem a sajtóban” – közölte az EMNT ügyvezető elnöke.
A Fidesz is elfordult tőlük
Mindezek mellett talán az EMNP-t leginkább foglalkoztató kérdés a Fidesszel való viszony látványos megromlása maradt. Ha ugyanis a pártot a magyarországi „stratégiai partnere” cserbenhagyja, Orbán Viktor politikai tőkét is jelentő támogatása mellett jelentős anyagi erőforrásoktól esnek el.
Márpedig a tavalyi államfőválasztás első fordulója, Szilágyi Zsolt leszereplése után a Fidesz hivatalosan is kihátrált az EMNP mögül. Egy fideszes kormánypolitikus akkor ésszerűtlen lépésnek nevezte Szilágyi indítását a választáson. „Az EMNP-nek együtt kell működnie az RMDSZ-szel, vagy pedig csak az RMDSZ marad talpon az erdélyi magyar politikában” – mondta Grezsa István miniszteri biztos.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
2015. április 22.
A nyelv hálás a háborgatásért
A Kultika Irodalmi Fesztivál első napján Péntek János nyelvész, egyetemi tanár tartott előadást kedden a váradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.
Az első alkalommal megszervezett Kultika Irodalmi Fesztivál megnyitóján, kedden délután Derzsi Ákos a rendezvény alapítója elmondta, hogy Sorbán Attila íróval közösen hozták létre a Kultika kulturális portált, mellyel azt célozták meg, „hogy a világban különböző részekre elszakadt magyarok hogyan élik meg magyarságukat. És az volt a tapasztalat, hogy ami mindegyik magyart összeköti, az a nyelv” – fogalmazott Derzsi Ákos, aki a továbbiakban kijelentette, hogy az első Kultika fesztivál kimondottan a fiatalokra, az általuk beszélt nyelvre fókuszál. A házigazda Veres-Kovács Attila várad-olaszi református lelkipásztor köszöntőjében hangsúlyozta, hogy „kell mennyei segítség ahhoz, hogy a magyar nyelv megmaradjon ugyanolyan szépnek és kifejezőnek, ahogyan és amilyennek azt örököltük.
Digilektus
A köszöntők után Péntek János nyelvész, egyetemi tanár, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke tartott előadást Új nyelvi dimenziók a robbanó időben címmel. Elsőként nyelvek, dialektusok és regiszterek meghatározását adta, majd felhívta a figyelmet a legújabb kor nyelvi jelenségére, a digilektusra, ami az elektronikus média nyelvhasználati módja. A továbbiakban kifejtette az írás felmérhetetlen hatását a nyelv alakulására és fejlődésre, majd elmondta, hogy teret hódít a digitális kommunikáció, melynek sajátossága az, hogy az interperszonális kommunikáció helytől és időtől függetlenné válik, illetve felgyorsul. Kifejtette: a nyelvre rendkívüli hatással voltak és vannak a különböző kommunikációs technológiák; amilyen mértékben a könyvnyomtatás elősegítette a kultúra demokratizálódását és a nemzetek kialakulását, ugyanolyan mértékben segíti elő a globalizációs folyamatokat a digitális kommunikációs technológia. Ez az új technológia visszahat magára a nyelvre is, különböző változásokat idézve elő benne, ugyanakkor a társadalmi-politikai életben is nagy hatással vannak az újfajta kommunikációs csatornák. Ez utóbbi vonatkozásban Péntek János példaként említette meg azt, hogy 1996-ban a Pro Tv kereskedelmi tévé, 2014-ben pedig a facebook hatása volt a döntő abban, hogy Emil Constantinescut, illetve Klaus Iohannist államfővé választották Romániában. Az új kommunikációs lehetőségek új dimenziókat nyitnak meg előttünk, megjelennek a másodlagos nyelvek. Hozzátette, hogy a digitális kommunikáció köztes változata az írott-beszélt nyelv, mint amilyen az sms és a csetelés. Mindezeket figyelembe véve még nyilvánvalóbbá válik az a tézis, hogy a nyelvben nincs abszolút helyesség, sokkal inkább helyénvalóságról kell beszélni nyelvhasználati szituációktól függően.
Félelmek
Előadása utolsó részében a nyelv jövőjéről és a félelmekről értekezett Péntek János. Leszögezte, hogy vannak domináns, expanzív nyelvek – legelsősorban az angol –, és vannak a regresszív, visszahúzódó nyelvek. Péntek János kijelentette, hogy a magyar nyelv nincs veszélyben, viszont vannak veszélyeztetett magyar közösségek. Hozzátette, hogy jelenleg még mintegy ötezer élő nyelv van, de a nyelvkihalási folyamat felgyorsul jobbára a digitális kommunikáció térhódítása miatt, és az egyre inkább eluralkodó digitális térben, illetve technológiában a nyelvek száma kétezerre fog csökkenni. A magyar nyelvet nem fenyegeti a kihalás veszélye, hiszen, mint az előadó elmondta, jelenleg nemzetközi szintű a magyar nyelv- és beszédtechnológia (gépi fordítás, gépi olvasás, kivonatolás, beszédfelismerés stb.) de fontos ezt a szintet meg is tartani. A digitális kommunikáció térhódításának jelentős következménye az anglicizmusok megjelenése minden nyelvben, ezért az angolon kívül gyakorlatilag minden nyelv jelenleg az angol kifejezések anyanyelvűsítésével foglalkozik. További következmény az ismeretszerzés megkönnyítése, illetve a tudástermelés növelésének a lehetősége, viszont kevesebb a garancia az információk pontosságára, igazságértékére vonatkozóan. A következmények közé sorolhatók az emberi kapcsolatokban mutatkozó változások, amelyeknek vannak pozitív de negatív vetületei is, ugyanakkor etikai problémák is felmerülnek, hiszen összemosódik a közszféra és a magánszfélra közötti határ, és megjelent immár az online bűnözés is. Az új médium szabadságot és határtalanságot biztosít, de ez is generálhat negatív hatásokat, például a szabadság és a felelősség konfliktusát, a tömegesedést, a globalizálódást, amelyben a közös nevezőt a kulturálisan, nyelvileg alacsonyabb, igénytelenebb szint jelenti. Mindazonáltal Péntek János optimista hangnemben zárta előadását, amikor Szörényi László irodalomtörténész szavait idézte: „a nyelv szereti, ha háborgatják, hálásan felel rá.”
Pap István
erdon.ro
2016. január 23.
Nagyváradon átadták a Magyar Kultúráért-díjakat
A nagyváradi Szigligeti Színházban gyűltek össze az ünneplők a magyar kultúra napján, hogy közösen ünnepeljék meg a Himnusz születését. A bihari megyeszékhely 15. éve ünnepel közösen a Hajdú Bihar megyei Berettyóújfaluval; idén testvérvárosaik, Debrecen és Margitta is csatlakozott a többnapossá bővült rendezvénysorozathoz.
A Himnusz közös eléneklése után Dr. Vitányi István, Berettyóújfalu országgyűlési képviselője mondott beszédet, felidézve többek között az 1989-es rendszerváltás legfontosabb magyarországi és romániai pillanatait, mint mondta, ekkor kezdődött a magyar nemzet lelki újjáegyesítése.
„A családokban is sok a teendő, meg kell tanítsuk gyermekeinket az őszinte beszédre, a toleranciára, a fegyelmezett munkára, családjuk és hazájuk iránti szeretetre” - hangsúlyozta a képviselő.
Biró Rozália RMDSZ-es szenátor, a rendezvény védnöke szerint nem könnyű ünnepi beszédet mondani úgy, hogy komor felhők gyülekeznek nemzetünk és Európa felett, melynek keresztény értékrendje mintha megingani látszana. A kultúránk olyan, amilyenné mi is tesszük, emlékeztetett a szenátor, aki hozzátette: mindannyian feltehetjük a kérdést, elengedő-e az, amit mi tettünk azért, hogy megőrizzük és gyarapítsuk kultúránkat.
A köszöntések után a Magyar Kultúráért-emlékplakettek és -díjak, végül a 2014-ben alapított Jakobovits Miklós-díj átadása következett. A díjazottak laudációit Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke olvasta fel, az 50 éve a pályán lévő, életműdíjas Dobos Imre színművészt kollégája, Hajdú Géza méltatta. A díjakat Huszár István váradi alpolgármester adta át.
Magyar Kultúráért-emlékeplakettet kapott Boros Emőke Blanka tanár, az érmihályfalvi Gödör Gasztro Galéria irodalmi stúdió vezetője, Kertész Magdolna, azaz Szerafina vincés-rendi nővér, a Szentjobbi Szent István Szociális Központ vallási-lelki vezetője, valamint a biharszentjánosi Szentjánosbogarak néptánccsoport (a díjat ennek vezetője Gagyi Annamária tanító vett át). Magyar kultúráért-díjat kapott az Élesdi művésztelep (a díjat Bodonyi István vette át), Sárközi Zoltán műemlékvédő és Sorbán Attila író.
A Jakobovits Miklós-díjat a nagyváradi képzőművész özvegye, a kerámiaművész Jakobovits Márta nyújtotta át az idei díjazottnak, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténésznek, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti központ vezetőjének. Vécsi Nagy Zoltán megemlékezett az „európai, állhatatos, igényes, és csak a művészetnek szolgáló” Jakobovits Miklósról, mint mondta, megtisztelő, hogy élete első díja a róla elnevezett díj.
A magyar kultúra napján megtartott gálaestet a Szigligeti Társulat Buborékok című előadásával zárult.
 Fried Noémi Lujza. maszol.ro
2016. január 24.
A kultúrát mi magunk alakítjuk
Nagyvárad- Péntek este a Szigligeti Színházban szervezett gálaünnepséggel ért véget A Magyar Kultúra Ünnepének rendezvénysorozata. Beszédek hangzottak el, díjakat adtak át és színielőadás is volt.
Ünnepi beszédében Biró Rozália RMDSZ-es szenátor, a rendezvénysorozat védnöke úgy fogalmazott: 2016-ban A Magyar Kultúra Napján ünnepi gondolatokat megosztani komoly nehézségekbe ütközik, hiszen valamennyien érezzük azokat a komor felhőket, melyek úgy nemzetünk, mint Európa feje fölött gyülekeznek. Valahogy nem tudjuk, hogyan viszonyuljunk a történésekhez: féljük-e, illetve megriadjunk-e, összeszorítsuk-e a fogunkat, vagy bátran kiálljunk, amikor azt látjuk, hogy hitünktől, kultúránktól, értékrendünktől eltérő, azt tiszteletben aligha akaró milliók áramlanak be kontinensünkre. Azt érezzük, mintha Európa keresztény értékrendje megingani látszana, hiszen olyan jelenségekre vagyunk kénytelenek odafigyelni, mint például az, hogy egyre több országban nem kell a születendő gyermek nemét beírni, hiszen majd eldönti ő hogy férfi-e vagy nő a felnőttkorában. Azt látjuk, hogy egyes helyeken már nem karácsonyt ünnepelnek, hanem téli ünnepük van, mintha Krisztus születése sértene valakit, és kénytelenek vagyunk elviselni azt, hogy január 1-től naponta történt olyan erőszakos cselekedet, melyet emberek élete ellen követtek el. Eközben pedig tudjuk azt, hogy a hitünk az, mely nemzetünk erejét megtartja, és a kultúránk ad életet, tartalmat, csillogást és értéket népünknek. „A hogyanra a válaszom az, hogy ahogyan tudjuk, de kell”- nyomatékosította, hozzátéve: közösségünk számára ugyanis kiemelkedő fontosak a dolgos hétköznapok mellett azok az ünnepek, amikor a család tagjai körbeülik az asztalt, és a gyertyaláng fényénél melegedve, egymásra odafigyelve, szeretettel és tisztelettel fordulva egymást felé, ünnepet ülnek. A Magyar Kultúra Napja is ilyen kell legyen szerinte, amikor családként a váradi, illetve biharországi magyar közösség körbeüli jelképesen az asztalt, és együtt ünnepel, nemzetben gondolkodva, és eltekint attól, hogy talán idegen lábak zaját hallja a szomszédban, és nem tudja mire vélni egyik vagy másik megnyilatkozást vagy történést. Hangsúlyozta ugyanakkor: azért, hogy méltóak legyünk elődeinkhez, és úgy tudjuk megélni a jelent, hogy mi is jövőt teremtsünk utódaink számára, ki ahogyan tud, egyénenként, külön-külön vállalással, és közösségként is tennünk kell a dolgunkat, hiszen a kultúránk olyan lesz a jövőben, amilyenné alakítjuk ma és a holnap. Például úgy, hogy ápoljuk hagyományainkat, anyanyelvükön beszélünk, magyar iskolába íratjuk gyermekeinket, és becsületes magyar embert nevelünk belőlük, vagy közösségként tisztelettel fordulunk azok felé, akik életük és tudásuk jelentős részét adták kultúránk gyarapodásáért.
Díjazottak
Mivel az idén testvérvárosi kapcsolataik miatt Debrecen és Margitta is bekapcsolódott Nagyvárad és Berettyóújfalu közös ünneplésébe, a gálaesten beszédet mondott dr. Vitányi István fideszes országgyűlési képviselő is.
Az ünnepségen ezután díjazták azokat a személyeket, illetve csoportokat, akik/amelyek az elmúlt évben vagy években kiemelkedő teljesítmény nyújtottak a magyar kultúra terjesztése, ápolása terén. Az RMDSZ Bihar megyei szervezete 2002 óta díjazza a magyar kultúráért tevékenykedőket, a díjazottakról pedig a választmány határozata értelmében a kulturális szakbizottság hívatott dönteni a körzeti szervezetek, az ügyvezető elnökség vagy bizottsági tagok javaslata alapján. Idén A Magyar Kultúráért Emlékplakettet vehetett át a Szentjánosbogarak Néptánccsoport, Kertész Magda „Szerafina” apácanővér, és Boros Emőke érmihályfalvi tanárnő. A Magyar Kultúráért-díjban részesült Sorbán Attila író, költő, a Szigligeti Színház tanácsadója, Sárközi Zoltán műemlékvédő, váradi önkormányzati képviselő, valamint az Élesdi Képzőművészeti Alkotótábor. Életműdíjnak örvendhetett Dobos Imre színművész, a Szigligeti Színház tagja. A felsoroltakon kívül kiosztottak még egy elismerést, az In Memoriam Jakobovits Miklós Társaság/Alapítvány díját Vécsi-Nagy Zoltán művészettörténész kapta. A laudatiokat Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, illetve Hajdu Géza színművész olvasta fel, a díjakat pedig Huszár István alpolgármester adta át.
A gála a Szigligeti Társulat által előadott Buborékok című vígjátékkal folytatódott.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ma
2016. április 5.
A holnaposoktól máig: fesztivál Nagyváradon
Április 6–10. között a Szigligeti Színház ismét megszervezi a Holnap Után Fesztivált, amelynek keretében szombaton kerül sor a Hol van az a nyár? című Honthy Hanna-emlékelőadás bemutatójára.
A fesztivál a holnaposok nemzedékétől kiindulva a magyar kultúra történetében kiemelkedő szerepet vállaló, helyi kötődésű művészeket helyezi a középpontba, de túllép a színház keretein: többféle művészeti ág képviselteti magát a programsorozatban.
Czvikker Katalin főigazgató egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta, a Holnap Után Fesztivál a legrégebbi a színház saját rendezvényei közül, amelynek negyedik kiadása is követi az előző években kialakult hagyományt. Az alapító koncepcióhoz híven idén is színházi előadásokra, koncertekre és irodalmi beszélgetésekre számíthatnak az érdeklődők, amelyek egy részében Nagyváradhoz kötődő, onnan elszármazott személyiségek is közreműködnek.
Sorbán Attila, a fesztivál főszervezője részletesen ismertette a programot, és kiemelte, az idei fesztivál egyik figyelemreméltó meghívottja Érdi Tamás zongoraművész, aki pénteken lép fel. A koncertet a Szigligeti Színház a tízéves Mária Rádió közreműködésével szervezi meg.
A Nemlaha György által szerkesztett, Hol van az a nyár? című kétrészes zenés játékot a Szigligeti Stúdióban mutatják be. „Az előadás Honthy Hannának állít emléket, annak a primadonnának, aki tizenhat éves korától 1978-ban bekövetkezett halálig ünnepelt sztárja volt az operettszínpadoknak. Elképzelésünk szerint Honthy életének kétarcúságát vinnénk színre: látnánk a zenés mesevilágok koronázatlan királynőjét, valamint azt a nőt, akinek számtalan kompromisszumot kell kötnie azért, hogy hivatását gyakorolhassa” – fogalmazott Schlanger András, a produkció rendezője. A főszereplő, Molnár Júlia hozzátette, az előadás komoly színészi munkát feltételez, hiszen a prózai előadáson kívül zenei és táncos felkészülést is igényel.
A programsorozat szerdán 19 órától Lázár Kati Jászai Mari-estjével kezdődik. Másnap délután irodalomtörténészek, szerkesztők és kiadóvezetők beszélgetnek Kuncz Aladár munkásságáról, majd Nappal hold kél bennem... címmel Turek Miklós versszínházi monodrámáját tekinthetik meg az érdeklődők József Attila életéről és költészetéről.
Szombaton az új produkció bemutatóját megelőzően Nemlaha György újságíróval, szerkesztővel tartanak portrébeszélgetést, vasárnap este pedig Kőrösi Csaba előadásában tekinthetik meg az érdeklődők Az értől az óceánig című verses válogatást. A Holnap Után Fesztivál beszélgetéseire a belépés ingyenes. Az előadásokra, valamint a koncertre jegyek a színház jegypénztárában, valamint online, a Biletmaster.ro oldalon kaphatók.
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 6.
Évadot zárt a Várad folyóirat
Szombaton délután a Szigligeti Stúdióban bemutatták a Várad folyóirat megújult portálját, majd átadták a Tabéry Géza-novellapályázat díjait.
Szűcs László főszerkesztő köszöntötte a megjelenteket, mint mondta, a színházhoz hasonlóan és főleg a Törzsasztal beszélgetéseknek köszönhetően már ők is évadokban gondolkodnak. Ősszel folytatják a rendezvényeiket, a Törzsasztal mellett megszervezik a Holnapfesztet és a Könyvmaratont is.
Tasnádi-Sáhy Péter, a Várad irodalmi rovatának szerkesztője bemutatta a folyóirat megújult portálját. Erre feltöltik a régebbi lapszámok tartalmát is, és az Élő Várad elnevezéshez illően bemutatnák a Nagyváradon napról-napra termelődő kultúrát is. Napló rovatukban például a mindennapi élet eseményeire reflektáló, irodalmi igénnyel megírt írásokat közölnek. Fotógalériák készülnek a különféle eseményekről is, és a Művészet rovatban is több lesz a kép. Hírlevélre is fel lehet iratkozni, képtár, videótár és hangtár is van az oldalon, utóbbiban például a Törzsasztal-beszélgetések vágott változatait halhatják majd. A videótár is működik, láthattuk is a tizenkét költészetnapi videóklipet, amelyeket a Szigligeti Színház és a folyóirat közösen készített. Zudor János, Gittai István, Kinde Annamária, Tóth Ágnes, Kemenes Henrietta, Kőrössi P. József, Lipcsei Márta, Sall László, Sorbán Attila, Ozsváth Zsuzsa, Szűcs László egy-egy verséből, valamint Mihók Tamás műfordításából készültek a rövid videók.
Ezt követte a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéke és a Várad folyóirat közös, 26 éven aluli fiataloknak meghirdetett Történet, töredék, ének tematikájú novellapályázata díjazása. Kiemelkedően jó minőségű kéziratokat kaptak, 82 pályamunka érkezett, mondta Szűcs László, aki elárulta, a legjobb 18–20 írást aVárad valamelyik nyári számában közlik. Boka László ötletgazda, az Országos Széchenyi Könyvtár tudományos igazgatója, a PKE oktatója szerint nemcsak mennyiségileg és minőségileg, hanem tartalmilag is gazdag az anyag. Balogh Andrea, a PKE adjunktusa oktatóként is, Tasnádi-Sáhy Péter pedig, mint elmondta, szubjektív szempontok alapján értékelte az írásokat.
A megosztott első díj nyerteseinek, Bíró Brigittának ( Csíkszenttamás) és Finta Klára Enikőnek ( Kolozsvár), valamint a Várad különdíjasának, Füzesi Csengének (Füzesgyarmat) első kötetét is megjelentetik, hangzott el a díjkiosztáson. A Holnap Kulturális Egyesület különdíját Farkas Szabolcs kapta, mint Szűcs László elmondta, néhány pályázójuk lakhelyét nem ismerik, az emailben érkezett pályamunkák nem mindegyikénél szerepelt ez az adat.
A megosztott második díjat Szovay (Szabova) Barbara ( Budapest), Szabó Attila és Tóth Anna ( Kecskemét) kapta. A szintén megosztott harmadik díjat Ozsváth Zsuzsa (Nagyvárad), Nagy Márta ( Marosvásárhely), Kiss Virág ( Zalaegerszeg) és Prózsa Lilla Zsuzsanna ( Kolozsvár) érdemelte ki.
Dicséretben Vass Antónia (Székesfehérvár), Rosu Krisztina (Sepsiszentgyörgy), Tankó Andrea (Sepsiszentgyörgy), Szilágyi Szilvia (Székelyhíd), Gyalai Áron (Gyömrő) Bobric Henrietta, Havrics Dóra (Máramarossziget) és Petrics Villő részesült.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. június 9.
Lemondásra szólította fel az EMNP vezetését Sorbán Attila
Sorbán Attila választmányi elnök szerint csúfos vereséget jelentenek a helyhatósági választások eredményei az Erdélyi Magyar Néppárt számára, ezért felszólította az EMNP jelenlegi vezetését, hogy azonnali hatállyal mondjon le, és tegye lehetővé a tisztújító kongresszus összehívását.
Az EMNP közleményben pontosította, hogy Sorbán Attila a választmányi elnöki mandátuma idő előtt megszűnt.
„A választásokon való alacsony részvétel az bizonyítja, hogy az EMNP nem tudta hitelesen eljuttatni a választópolgárokhoz az üzenetét és célkitűzéseit, akik számára nem sikerült a jelenlegi politikai elittel szembeni alternatívát kínálni” – írja a Maszolhoz is eljuttatott közleményében a politikus.
Sorbán Attila szerint a gyenge választási eredményekért kizárólag a Néppárt elnökségét és országos vezetését terheli a felelősség. Szerinte az elmúlt két év során elmulasztott munka, a belső ellenzék kiszorításának káros hatásai, az országos szintű szervezetlenség, és az elmúlt két (sőt négy év) sorozatos téves döntései vezettek ide.
A választmányi elnök kifejti: az erdélyi magyarság létérdeke, hogy egy hiteles és változtatni képes jobboldali erő olyan alternatívát tudjon számára kínálni, amely képes megakadályozni a Romániában zajló magyarellenes megnyilvánulásokat és intézkedéseket. „Meggyőződésem, hogy az EMNP képes lenne ezt az alternatívát felmutatni, viszont az ismételt (immár negyedik) kudarcos verség komoly kérdéseket vet fel a jelenlegi vezetőség irányvonalát illetően” – teszi hozzá.
Állásfoglalása végén Sorbán Attila felszólítja az EMNP jelenlegi vezetőségét, hogy azonnali hatállyal mondjon le, és tegye lehetővé a tisztújító kongresszus összehívását.
Mint ismert, az EMNP-nek egyetlen önálló polgármesterjelöltje sem tudott győzni az önkormányzati választásokon, a párt a jelenlegi két polgármesteri mandátumát is elveszítetette.
FRISSÍTÉS: EMNP sajtóirodája rövid közleményben reagált Sorbán Attila állásfoglalására. E szerint a Hargita megyei szervezetben 2015 májusában tartott tisztújítást követően Sorbán Attila már nem tagja az Országos Választmánynak, ezért a párt szervezési és működési szabályzata értelmében a választmányi elnöki mandátuma idő előtt megszűnt. "Az ebben a minőségben való megnyilvánulása jogtalan címhasználatnak minősül" - közölte a sajtóiroda.
maszol.ro
2016. június 9.
EMNP: Már nem választmányi elnök Sorbán Attila
MTI - Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége szerint már korábban elveszítette a párt választmányának az elnöki címét Sorbán Attila, aki ebben a minőségében szólította fel lemondásra a párt elnökségét.
Az EMNP elnöksége csütörtöki közleményében a közvélemény tudomására hozta, hogy "a Hargita megyei szervezetben 2015 májusában tartott tisztújítást követően Sorbán Attila nem tagja az Országos Választmánynak, ezért a párt szervezési és működési szabályzata értelmében a választmányi elnöki mandátuma idő előtt megszűnt. Az ebben a minőségben való megnyilvánulása jogtalan címhasználatnak minősül". Az elnökség azt is hozzátette: a párt belső demokratikus rendje szerint bármely tag szabadon nyilváníthat véleményt a párt belső fórumain.
Sorbán Attila közleményében - amelyet választmányi elnökként juttatott el az MTI-hez - a vasárnapi önkormányzati választásokon való rossz szereplés miatt azonnali lemondásra szólította fel az EMNP elnökségét.
Az EMNP nem szerzett egyetlen polgármesteri tisztséget sem a vasárnapi önkormányzati választáson. A székelyudvarhelyi és a szentegyházi választáson ugyan az EMNP és a Magyar Polgári Párt (MPP) koalíciója nyert, de mindkét városban az MPP-hez tartozó polgármestert választottak meg. Szilágyi Zsolt pártelnök a megszerzett önkormányzati képviselői mandátumok enyhe csökkenése alapján úgy értékelte, hogy a párt megőrizte súlyát az erdélyi magyar politikában.
kitekinto.hu
2016. június 11.
Bizalmi szavazást rendelt el az EMNP elnöksége a rosszul teljesítő szervezeteknél
Bizalmi szavazást rendelt el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöksége a párt minden olyan szervezeténél, amelyik rosszabb eredményt ért el a vasárnap tartott választásokon mint négy évvel ezelőtt - közölte az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében az EMNP.
Az elnökség döntése értelmében a következő négy hétben kell minden olyan településen és megyében kielemezni a helyi kampányt és eredményeket, majd bizalmi szavazást tartani, ahol a párt jelöltjei elindultak és kevesebb mandátumot vagy kevesebb szavazatot szereztek, mint négy évvel ezelőtt.
"Amennyiben a helyi, megyei elnök, illetve elnökség ezen a megmérettetésen elbukik, az illető szervezetekben kötelező módon tisztújítást kell tartani" - áll az EMNP közleményében. Az elnökség megállapította, hogy Maros, Szilágy, Hargita, Kovászna, Kolozs, Temes és Fehér megyében növekedett a párt jelöltjei által szerzett mandátumok száma, Máramaros és Brassó megyében ugyanannyi képviselőt juttattak az önkormányzatokba, mint négy évvel ezelőtt, Bihar és Szatmár megyében viszont romlottak a párt eredményei.
Az elnökség a választási eredményeket kiértékelve megállapította, hogy az erdélyi magyar pártok 107 ezer szavazatot veszítettek a négy évvel korábbi önkormányzati választásokhoz képest, és ebből hatezer szavazat az EMNP vesztesége. Úgy értékelték, hogy a párt tartani tudta a négy évvel ezelőtti eredményeket, akkor 230 most pedig 229 önkormányzati képviselői mandátumot szerzett.
Az elnökség üdvözölte a Székelyudvarhelyen, Szentegyházán, Gyergyószárhegyen, Vargyason valamint Koltón megválasztott polgármestereket, akik az EMNP támogatásával szereztek vagy függetlenként vagy egy választási szövetség jelöltjeiként mandátumot.
Azzal kapcsolatban, hogy a választások után Sorbán Attila volt választmányi elnök a pártelnökség lemondását követelte az elnökség véleményét Jakab Attila, a párt Országos Önkormányzati Tanácsának az elnöke közölte az MTI-vel. A Hargita megyei elnöki tisztséget is betöltő politikus elmondta: Sorbán Attilával egyetértésben az elnökség is úgy látja, hogy az erdélyi jobboldal politizálásán változtatni kell. Hozzátette ugyanakkor: a lemondásra való felszólítással a volt választmányi elnök nem szolgálta a jobboldali politizálás megváltoztatásának a célját, amit ő maga is megfogalmazott.
Jakab Attila megjegyezte, Hargita megyében négy településen indult az EMNP választási szövetségben a Magyar Polgári Párttal (MPP), és ez a szövetség háromban a polgármesteri tisztséget is, és a tanácsi többséget is megszerezte.
[MTI]
itthon.ma//erdelyorszag
2016. június 29.
Megvonta a bizalmat az EMNP egykori politikusaitól
Megvonta a bizalmat az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) azoktól a tagjaitól, akik a helyhatósági választásokon nem a néppárt listáin vettek részt, valamint azoktól, akik kritizálták a szervezet vezetését a gyenge választási eredmények miatt.
Az EMNP országos elnöksége kedden értékelte ki a helyhatósági választásokon elért eredményeit, a kolozsvári ülésen több személyről is tárgyaltak az úgynevezett fegyelmi ügyek között. Erről szóló közleményében négy volt politikusát nevezi meg a szervezet, ezek: Gergely Balázs, Portik Vilmos, Sorbán Attila és Toró Tamás.
Gergely Balázs az egyházak javaslatára került fel és szerzett mandátumot az RMDSZ kolozsvári tanácsosi listáján. A marosvásárhelyi Portik Vilmos a választások előtt lépett vissza a jelöltségtől, a megyei szervezet elnöki tisztségéről is lemondva. Sorbán Attila a gyenge választási eredmények miatt szólította lemondásra a párt vezetését, a brassói Toró Tamás pedig ugyancsak az RMDSZ listáján vett részt a választásokon, habár nem jutott mandátumhoz.
Az EMNP elnöksége úgy véli: „a néppárt jelöltjei ellen kampányoló Gergely Balázs, a marosvásárhelyi magyarokat és a Néppárt jelöltlistáját visszalépésével cserbenhagyó Portik Vilmos, a nyilvánosság előtt valótlanságokat állító Hargita megyei Sorbán Attila, valamint a titkos háttértárgyalásokon az RMDSZ listájára testületi jóváhagyás nélkül felkérezkedő brassói Toró Tamás” megnyilvánulásai ártottak az EMNP-nek. Ezért az elnökség megvonta tőlük a politikai bizalmat, nem jeleníthetik meg és nem képviselhetik semmilyen kérdésben a néppárt hivatalos álláspontját. Az alapszabályzat rendelkezései értelmében tagsági viszonyukról és a néppárt szervezetén belüli szerepükről az illetékes területi testületek döntenek.
A néppárt vezetése ugyanakkor megállapította, hogy a négy évvel ezelőtt elért kétszázharminc tanácsosi mandátum megtartásán túl az öt, néppárti támogatással megszerzett polgármesteri mandátum jó alapot szolgáltat a következő négy évben az önkormányzati építkezéshez.
A szervezet vezetése azt is eldöntötte: részt vesz az őszi parlamenti választásokon, ugyanakkor párbeszédet szorgalmaz a megméretkezésen induló magyar pártok között. Úgy vélik: az erdélyi magyar közösség politikai képviselete akkor lehet reprezentatív és erős, ha a közösségi érdek érvényesítése a cél a parlamenti választások során.
maszol.ro
2016. június 29.
Kolozsváron ülésezett az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége
Az EMNP elnöksége megállapította, hogy az önkormányzati választások eredményei jó alapot jelentenek a jövőre nézve, illetve fegyelmi ügyekben is állást foglalt. A közlemény alább olvasható:
Az önkormányzati választások eredményeinek értékelése során az elnökség megállapította, hogy a négy évvel ezelőtt elért kétszázharminc tanácsosi mandátum megtartásán túl az öt, néppárti támogatással megszerzett polgármesteri mandátum jó alapot szolgáltat a következő négy évben az önkormányzati építkezéshez. Az eddigi százöt önkormányzathoz képest a Néppárt most száznyolc önkormányzatban van jelen, ami lehetőséget ad arra, hogy az elkövetkezendő négy évben megjeleníteni és képviselni tudjuk a helyi közösségek érdekeit.
Az őszi parlamenti választásokra való felkészülés jegyében az elnökség tagjai áttekintették a választásokon való indulás lehetséges módozatait. Tekintettel arra, hogy az idei helyhatósági választásokon a magyar szavazóbázis tovább fogyott, hiszen a legutóbbi választásokhoz képest mintegy százhétezer magyar szavazattal kevesebb gyűlt be az erdélyi magyar pártok listáira, az elnökség megállapította, hogy az erdélyi magyar képviselet csakis úgy lehet teljes értékű, ha a Néppárt által támogatott és annak értékrendjét, céljait megjelenítő jelöltek is megméretkeznek. Az erdélyi magyar közösség politikai képviselete akkor lehet igazán reprezentatív és erős, ha elsősorban nem a pártérdek, hanem a közösségi érdek érvényesítése a cél a parlamenti választások során. Ezért az elnökség szorgalmazza, hogy induljon párbeszéd a választásokon indulni kívánó erdélyi magyar pártok között.
A beérkezett fegyelmi ügyek rendjén az elnökség megtárgyalta a Néppárt jelöltjei ellen kampányoló Gergely Balázs, a marosvásárhelyi magyarokat és a Néppárt jelöltlistáját visszalépésével cserbenhagyó Portik Vilmos, a nyilvánosság előtt valótlanságokat állító Hargita megyei Sorbán Attila, valamint a titkos háttértárgyalásokon az RMDSZ listájára testületi jóváhagyás nélkül felkérezkedő brassói Toró Tamás ügyét. Az elnökség tagjai egyöntetű szavazással megállapították, hogy a kampányban, az azt megelőző, illetve az azt követő időszakban az említett személyek megnyilvánulásai egyértelműen ártottak politikai közösségünk ügyének. Ezért az elnökség megvonja tőlük a politikai bizalmat, nem jeleníthetik meg és nem képviselhetik semmilyen kérdésben a Néppárt hivatalos álláspontját. Az alapszabályzat rendelkezései értelmében tagsági viszonyukról és a Néppárt szervezetén belüli szerepükről az illetékes területi testületek fognak dönteni.
A továbbiakban az elnökség meghatározta az Országos Önkormányzati Tanács megújításához szükséges menetrendet, munkacsoportot hozott létre az újonnan megválasztott önkormányzati képviselők szakmai munkájának segítésére, illetve előkészítette az Országos Választmány július közepén sorra kerülő ülését.
Kolozsvár,
2016. június 28.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
itthon.ma//erdelyorszag
2016. június 30.
Gergely Balázst is „bünteti” a néppárt elnöksége
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöksége legutóbbi kolozsvári ülésén megtárgyalták a szerintük a néppárt jelöltjei ellen kampányoló Gergely Balázs (képünkön), a marosvásárhelyi magyarokat és a néppárt jelöltlistáját visszalépésével cserbenhagyó Portik Vilmos, a nyilvánosság előtt valótlanságokat állító Hargita megyei Sorbán Attila, valamint a titkos háttértárgyalásokon az RMDSZ listájára testületi jóváhagyás nélkül felkérezkedő brassói Toró Tamás ügyét.
Az elnökség tagjai egyöntetű szavazással megállapították, hogy a kampányban, az azt megelőző, illetve az azt követő időszakban az említett személyek megnyilvánulásai egyértelműen ártottak politikai közösségünk ügyének. Ezért az elnökség megvonja tőlük a politikai bizalmat, nem jeleníthetik meg és nem képviselhetik semmilyen kérdésben a néppárt hivatalos álláspontját. Az alapszabályzat rendelkezései értelmében tagsági viszonyukról és a néppárt szervezetén belüli szerepükről az illetékes területi testületek fognak dönteni – tudhattuk meg a közleményből.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 1.
Portik Vilmos kilépett az EMNP-ből
Visszaadta EMNP-s párttagságát Portik Vilmos, miután a párt országos vezetősége megvonta tőle a politikai bizalmat. Az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége a Marosvásárhelyi politikuson kívül három másik párttársától, Gergely Balázstól, Sorbán Attilától és Toró Tamástól is megvonta a bizalmat, akik ezután az EMNP közleménye szerint „nem jeleníthetik meg és nem képviselhetik semmilyen kérdésben a Néppárt hivatalos álláspontját”.
Portik Vilmos Facebook-oldalán reagált az EMNP döntésére, miszerint a párt vezetősége megvonja tőle a politikai bizalmat, és javasolja a területi szervezetnek, hogy a párttagságától is fosszák meg. Portik szerint a Néppárt országos vezetésének döntése „tökéletesen és híven tükrözi azt a szellemiséget, ami a párt vezetését az elmúlt években, de különösen az elmúlt egy évben meghatározta. A magam részéről nem tudtam azonosulni azzal az elvvel, hogy az RMDSZ gyűlölete szinte az egyetlen feltétel kell legyen ahhoz, hogy valakiből jelölt legyen a választásokon. Ez már nem az az ügy, és nem az a szervezet, amiben hittem, és nem az a pártvezetés, amelynek az irányításával egyet tudok érteni” – írja. Hozzáteszi: régi csapattársait és bajtársait nem akarja abba a kellemetlen helyzetbe hozni, hogy a tagságáról döntsenek, ugyanakkor az új Marosvásárhelyi vagy Maros megyei vezetésnek sem kívánja „azt az elégtételt megadni, hogy valóra váltsák, amire huzamosabb ideje készülnek”. A Brassói Toró Tamás furcsának találta, hogy egy ilyen belső ügyről a sajtóból kellett értesülnie: „Még a totalitárius rendszer pártvezetése is demokratikusabban járt el ilyen esetekben. A területi testület meg fogja tárgyalni a döntést, amelynek egyébként én vagyok az elnöke. Egyébként meg örülök a magyar válogatott eredményeinek” – nyilatkozta.
Sorbán Attila nevetségesnek nevezte az EMNP elnökségének közleményét. „Ezek az emberek, ahová eljártak, mindenhol csak kiszorítottak másokat. Az a kérdésem, hogy mi történik akkor, ha Toró Tibor és Szilágyi Zsolt ketten mAradnak, akkor sorsot húznak, hogy kit fognak kirúgni és szankcionálni? Az erdélyi magyarság nagy bajban van, és ezek foglalják a helyet a jobboldali alternatívára” – véli a Hargita megyei politikus, az EMNP volt országos választmányi elnöke. A Kolozsvári Gergely Balázs tudomásul vette a Néppárt határozatát, amelyről szintén a sajtóból értesült, de nem kívánta kommentálni.
(Transindex)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 15.
Emlékképek a 25 éves Erdélyi Naplóról
Negyedszázaddal ezelőtt, 1991 szeptemberében jelent meg először az Erdélyi Napló hetilap. A romániai magyar lappiac legnagyobb, ötvenezres példányszámú hetilapja a kommunista visszarendeződés elleni harc zászlóshajója lett. A kezdetekre emlékezünk.
Már virradt, mire kiálltuk a többórás sort a borsi határátkelőnél, és elindultunk Nagyréde felé. Négyen ültünk az 1300-as Daciában: Nagy Laci, Tompa Zé, Benke és én. Nem nagyon beszéltünk egymással. Kora hajnalban indultunk Nagyváradról, el-elbóbiskoltunk a reggeli napsütésben, csak akkor kaptuk fel a fejünket, amikor az autórádióban elkezdődött a Reggeli Krónika, benne a hírek Moszkvából. 1991. augusztus 23-at írtunk, három nap telt el a moszkvai puccs óta. Feszülten figyeltük a fejleményeket, aggódtunk, nálunk is bekövetkezhet a kommunista visszarendeződés. Félelmünk nem volt alaptalan, hiszen Marosvásárhely fekete márciusa, a Szekuritáté újbóli megalakulása, mondhatni rehabilitálása után, lépten-nyomon erre utaló jelekbe botlottunk. Úgy éreztük, a romániai magyar sajtó legnagyobb és legprogresszívebb lapkiadójává fejlődött Bihari Napló „felrobbantását” is az új szeku szervezte, ezért szűntek meg lapjaink, ezért kerültünk utcára mi is. Ezért indított, mondvacsinált vádak alapján eljárást ellenem a régi Milíciától semmiben sem különböző rendőrség… És ezért lettünk állástalan újságírók, akik ezzel az utazással változtatni akartak sorsukon…
Azért is izgulhattunk a fejlemények miatt, mert nem tudtuk kiszámítani, miként befolyásolja a puccs az éppen széteső szovjet-piacról profitáló, nagyrédei Sámson Holding kft. helyzetét és tulajdonosának adakozókedvét.
Hogy mi közünk volt nekünk ehhez? Hát nem kevesebb, mint az, hogy az Erdélyi Napló elindításához szükséges pénzért mentünk Nagyrédére. Ugyanis Zalatnay István, az Antall-kormány határon túli magyarokért felelős államtitkára (jelenleg a Budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkésze) azért irányított bennünket a jótékony célokat támogató Sámsonhoz, mert fontosnak tartotta kezdeményezésünket, és mert segíteni próbált, hogy mielőbb talpra álljunk a bennünket ért méltánytalan helyzetből.
Nagyrédén síri hangulat fogadott, nem csoda, hiszen a zavaros viszonyok miatt hatalmas összegek ragadhattak a szovjet partnereknél. De mivel nem küldtek el bennünket, reménykedtünk, hogy mégiscsak megkapjuk a megígért támogatást. Egész nap tűkön ültünk, estefelé adták át. A két és fél millió forint szinte kitöltötte az akkor divatos, fémkeretes, fekete műbőr „diplomata táska” belsejét. Mint a maffiafilmekben, kattantak a táska fémcsatjai, és elindultunk hazafelé. Már csak azon aggódtunk, miként jutunk át a határon vele. Másnap megkönnyebbülve tettük be az összeget a kiadó pénztárába, reklámbevétel előlegeként könyveltük el. Bár senki sem kérte, a lap megjelenése után értékét le is hirdettük becsülettel.
Indulás a malteros ládákról
A Kanonok Sor stadion felőli végén lévő épületrészben a szanaszét heverő malteros ládákra tett deszkákon ültünk, az Erdélyi Napló alakuló összejövetelén. Nem emlékszem pontosan, ki volt ott, csak arra, hogy már ősziesen bágyadt volt az augusztusvégi napsütés, és olyan csipikés volt a hangulat: „szomorúak voltunk és boldogok”. Szomorúak, mert még mindig nem hevertük ki a bennünket ért méltánytalanságokat, és boldogok, mert éreztük, hogy ismét lehetőséghez jutottunk. A szerkesztőség alapító tagjainak névsorát az első szám impresszumából idézem: Tompa Z. Mihály (főszerkesztő-helyettes), Dénes László (olvasószerkesztő), Némethy László (szerkesztőségi titkár), Bagi László, Bartos Csilla, Benke Péter, Bércesi Tünde, Csapó József, Kállai László, Legmann Ronald, Simon Judit, Szőke Mária, Tófalvi Zoltán, Vajnovszki Kázmér szerkesztők.
Olyan volt ez a gyűlés, mint egy demonstráció: itt vagyunk, élünk, lapot fogunk csinálni és nem akárhol, hanem a Kanonok Soron. Még a Bihari Napló Kiadó vezérigazgatójaként indítottam el a 25. szám alatti épületrész átvételét és felújítását. Hosszú egyeztetés után, a katolikus püspökség gazdasági ügyeinek adminisztrátora, Matos atya, azzal a feltétellel adta bérbe, ha a jelenlegi bérlőket „kitesszük” és felújítjuk az állagát. Lehet, azt hitte, nem tudjuk teljesíteni a feltételeket, így mégsem lesz „sajtófészek” az a hely, amely éppen az újságíró Ady Endre Egy kis séta című cikke miatt vált hírhedtté a magyar kultúra történetében. Egyik feltételt sem volt könnyű teljesíteni, hiszen a megyei rendőrség útlevélosztályát, a Kőrös Vidéki Múzeum restauráló műhelyét kellett „kitennem”. A sajtónyilvánossággal zsaroltam meg az intézményvezetőket, hol szépen, hol csúnyán, egyszer majdnem tettlegességig fajult viták után elértem, hogy végül kiköltöztek. A felújítás augusztus végére még nem fejeződött be, így az első lapszámokat a Bémer téri lakásom nappalijában készítettük. Néhány hét múlva költöztünk be a szerkesztőségi szobákba, nekem a romos fészerekkel tarkított belső udvarra néző iroda jutott, az első emeleten. Négy évig ez volt az otthonom.
A siker titka
Nem is olyan rég már marketing-kommunikációs tanácsadóként unottan ültem az irodámban, éppen a megújuló energiatermelési projekteken dolgoztam, de igazából csak arra tudtam gondolni, mit válaszolok, ha nemsokára megjön a volt kolléga és kérdéseket tesz fel a pályámról. Biztosan megkérdezi, mi volt az Erdélyi Napló népszerűségének, piaci sikereinek a titka, hogyan tudott éveken át ötvenezres példányszámban megjelenni, gazdaságilag független, politikai befolyás nélkül fennmAradni?
Nézek ki az ablakon az ipari tájra, próbálok visszaemlékezni. Lassan ráhangolódom huszonöt évvel ezelőtti énemre, nehezen élesednek azok az értékek, amelyekben akkor hittem. Feljegyeztem őket, nehogy ismét a feledés homályába vesszenek.
Az Erdélyi Napló sikerét mindenekelőtt az alapító csapat konok elhatározása alapozta meg, ez a társaság úgy érezte, hogy a visszarendeződő viszonyok között, az egykori kollégák árulása ellenére sem hagyja magát félreállítani, elhallgattatni. Az első szám Újra itt van című, beköszöntő szerkesztőségi vezércikkében azt írtam, ez a kis csapat, a háttérből irányított egymásra uszítás, a mesterségesen szított gyanakvás légkörén felülemelkedve is hisz egymásban, a gazdaságilag független, szabad sajtó ügyében és a visszarendeződés viszonyai között vállalja a hatalmi represszió kockázatát és létbizonytalanságot. Igen, komolyan vettük a sajtószabadságot. Ma már megmosolyognivalóan patetikusnak hangzik, de akkor ez volt az életérzésünk. Úgy érzem, ez az attitűd mindvégig megmAradt a csapatban, ez érezhetően meghatározta a lap koncepcióját, a szerkesztőség értékrendjét. Tehát a titok első nyitja, az érdektelen lapcsinálás őszinte, tisztességes szándékában keresendő.
A tisztességes szándék azonban nem lett volna elég, ha nem sikerül egy olyan lapkoncepciót kialakítani, amely magas szakmai színvonalon kielégíti a korszak romániai magyar társadalmának érdeklődését. A lap szerkezete, tematikai és földrajzi egyensúlya, műfaji felépítése, nyelvezete, őszinte, a dolgokat nevén-nevező kommunikációja hitelessé tette tartalmát az olvasó szemében. Meghatározó szerepet töltött be ezeknek a szakmai értékeknek a megvalósításában Dénes László, Mihálka Zoltán lapszerkesztő és Adonyi Nagy Mária olvasószerkesztő műveltsége, szakmai tudása. Bércesi Tünde, később Kinde Annamária, Indig Ottó, T. Szabó Edit, Barabás Zoltán szakmai alázattal végzett szerkesztői munkája. A fáradtságot nem ismerő utazó riporterek, Tófalvi Zoltán, Simon Judit, Szőke Mária, Marián Antal, Sorbán Attila sokszor szenzációs interjúi, riportjai. És a hosszabb-rövidebb időre csatlakozó jó nevű munkatársak: Ágoston Hugó, Ferenczes István, molnár Gusztáv, Zudor János, Ferencz Zsuzsanna, Ágopcsa Marianna, Szekernyés János, Boros Ernő, Klacsmányi Sándor, Krilek Sándor, Mirk László, Tarr Károly, Ujj János, Váradi Mária, Magyari Tivadar és még sorolhatnám a neveket.
A lap 1992 januárjától, pályázaton nyert McIntosh rendszeren, a romániai magyar sajtóban elsőként, Romániában másodikként vezette be a számítógépes szövegszerkesztést, tördelést és nyomdai előkészítést. Telegdi Gyula rendszergazda ezzel beírta nevét az egyelőre senki által nem vezetett, romániai magyar sajtó történetébe.
Sikerült tehát a lap mellé állítani a romániai magyar sajtó színe-javát, de ez is kevés lett volna, ha nem sikerül a már ismertetett módon szerzett kezdőtőkére alapozva, kialakítani egy olyan gazdasági hátteret, reklám és terjesztési tevékenységet, amely életben tartotta a vállalkozást. A romániai magyar sajtóban egyedülálló módon, az Erdélyi Napló hosszú távú és nagy értékű szerződéseket kötött Budapesti reklámügynökségekkel, így a hirdetési felület értékesítéséből származó bevétel nyereséges működést biztosított. A kiadó saját lapterjesztő hálózata – Nagy László koncepciója alapján – minden magyarlakta településre eljuttatta a lapot, anélkül nem érhette volna el a rekordpéldányszámokat.
A kiadó helyzete egy-két év alatt megszilárdult, így a réteglapok kiadását is fel tudta vállalni. Mindenekelőtt a Kelet-Nyugat kiadását Horváth Andor szerkesztésében, a Molnár Anikó alapította Szemfüles című gyermeklapot, új kiadványként beindította a Média című sajtószemle hetilapot és a Cápa szabadidő magazint, de megpróbálkozott a gazdaságilag bajba jutott Fiatal Fórum és a Családi Tükör megmentésével is.
A lelátóról nézve
Budapest, Bem rakpart, Szőcs Géza főhadiszállása. Gyakran megfordultam ott, hiszen egy ideig az Erdélyi Napló Budapesti képviselete is ott működött. De 1995 tavaszán, egy havas, csatakos kora tavaszi napon nem reklámügyekben nyomtam le a kilincset, hanem azért, hogy felajánljam Gézának, vegye át a kiadó többségi tulajdonát és vállalja magára a kiadó működtetésének felelősségét.
1995 elején kiderült ugyanis, nem lehet minden lapot megmenteni, sőt az Erdélyi Napló túlélésének esélyei is egyre többször szóba kerültek. Az egyre nézettebb Duna Televízió lassan, de biztosan elvonta az olvasókat, felére csökkentve a lap ötvenezres példányszámát. A bajt csak tetőzte, hogy a kiadó gazdasági hátterét biztosító reklámbevételek is egyre apadtak, mint utóbb kiderült, azért is, mert jórészük magánzsebekben kötött ki. Új alapokra kellett helyezni tehát a működést. Olyan megoldást kerestem, amely biztosítja a kiadó értékrendjének megtartását és politikamentes gazdasági függetlenségét. Szőcs Gézára gondoltam, amikor úgy véltem, olyan piacismerettel és kapcsolatrendszerrel rendelkező személyt kell bevonni, aki képes lesz új reklámszerződésekkel, egyéb források feltárásával biztosítani a lap függetlenségét.
Géza kötélnek állt, és ezzel elkezdődött az Erdélyi Napló új korszaka.
Nemsokára elváltak útjaink. Az én utam az Ady Endre Sajtókollégium, majd az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda felé vette az irányt, később a Krónika, az Erdélyi Riport, az Új Magyar Szó szerkesztőségében próbáltam érvényesíteni azt az etikai és szakmai modellt, amivel az Erdélyi Naplótól eljöttem. Most pedig a lelátóról figyelem, mi történik a pályán.
Többek között azt látom, az Erdélyi Napló nem sokat változott, immár 25 éve, hétről hétre megjelenve éli viszontagságos életét, örömmel fedezem fel néha, hogy az első évek értékeit is tovább viszi.
Köszönet mindazoknak, akik segítették, hogy megérje, megünnepelhesse negyedszázados születésnapját!
Laptörténet Az 1991. szeptember 5-én indult Erdélyi Napló hetilap a rendszerváltás után alakult első országos terjesztésű magyar újság volt, amely 1990-ben rövid ideig napilapként is megjelent, az erdélyi terjesztés megoldatlansága miatt azonban kiadását felfüggesztették. A lap kiadóvállalatát, az Analóg Kft-t 1995 őszén váltotta a kolozsvári székhelyű Erdélyi Híradó. Stanik Istvánt követően a lap új főszerkesztője Szőcs Géza, helyettese pedig Sorbán Attila lett. Ezt követően a hetilap újabb főszerkesztőjévé az Erdélyi Napló korábbi munkatársát, Barabás Zoltánt nevezték ki. A kolozsvári székhelyű kiadóvállalatot 1997 januárjától a Nagyváradi Erdélyi Sajtóház Kft. váltotta, és a lap vezetőségében is személycserék történtek. A főszerkesztői teendőkkel Gazda Árpádot, a lap korábbi temesvári munkatársát bízták meg. 1997 végén tőle vette át a stafétabotot Dénes László, aki előzőleg a lap főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. A lap életében 2004 decemberében állt be újabb változás, amikor a szerkesztőség Kolozsvárra költözött: a lap menedzseri és főszerkesztői teendőit Makkay József vette át, a lapot a Kalauz Kft. adta ki. 2009 augusztusa és 2010 szeptembere között az Erdélyi Napló megjelenése szünetelt.
2010 augusztusától a lap új tulajdonosa a Magyar Nemzet Lapkiadó Kft., 2012-től pedig az Erdélyi Napló tagja lett az Udvarhelyi Híradó Kft. által kiadott lapcsoportnak. A lap főszerkesztői teendőit 2012 áprilisától Csinta Samu vette át, távozása után pedig 2015 októberétől Makkay József lett a lap felelős szerkesztője.
Stanik István
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. március 13.
A vértanúk áldozata kötelez
Incidensek nélkül ért véget a székely szabadság napi rendezvény
Soha nem tapasztalt rendőri és csendőri felügyelet mellett – a szűnni nem akaró eső ellenére – több ezren gyűltek össze pénteken a marosvásárhelyi Postaréten a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezésen. A Székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezést és koszorúzást követően a tömeg Autonómiát!, Magyar iskolát! jelszavakat skandálva, Kossuth-nótákat énekelve vonult Marosvásárhely főterére, ahol a prefektúra képviselője átvette és iktatta a demonstráció petícióját. A tömeg a székely himnusz eléneklése után feloszlott.
A marosvásárhelyi Vártemplom, illetve a csíksomlyói kegytemplom harangszavával kezdődött a postaréti rendezvény, amelyre Ötvös József református lelkész mondott áldást. Műsorvezető Kilyén László színész volt, aki felolvasta Szili Katalinnak, a magyar Országgyűlés volt elnökének üzenetét.
Autonómiát Székelyföldnek!
A Székely Nemzeti Tanács nevében szóló Szűcs Péter beszédében kiemelte: „Eljött az ideje, hogy megteremtsük az önrendelkezés intézményes kereteit. Ezért emlékezünk elmúlt korok hőseire, akik nem voltak restek a szabadságért cselekedni, ezért hajtunk fejet a mártírok előtt itt, a marosvásárhelyi vértanúk emlékművénél is, ezért vonulunk autonómiát követelve a kormányhivatal épülete elé, ezért tüntetjük ki megbecsülésünkkel azokat, akik támogatnak ebben a teremtési folyamatban”. Kijelentette, közösségi akarattal hegyeket lehet megmozgatni, és „mi ezeknek a hegyeknek a megmozgatására gyűltünk össze”, mert „csak így lehetünk méltók eleinkhez”.
Az őshonos közösség jogai
Szabolcs Attila, Budafok polgármestere, a magyar parlament nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke rámutatott, hogy az őshonos közösségeknek joguk van rendelkezni a szülőföldjük és kulturális örökségük kínálta erőforrásokkal. Azok a nyelvi, nemzeti közösségek, amelyek nem rendelkezhetnek szülőföldjük erőforrásaival, elsorvadnak vagy beolvadnak.
„A mellettünk álló katalánok, baszkok, flamandok, dél-tiroli osztrákok pontosan tudják, hogy az államon belüli önrendelkezés nélkül beolvadnak vagy elsorvadnak. Példát mutatnak, és segítő kezet nyújtanak. Üzenik Bukarestnek, Európának, a nagyvilágnak, hogy az erdélyi magyarok, a székelyek nincsenek egyedül. Tanuljuk meg tőlük az autonómia mesterségét, járjuk azt az utat, amelyen jártak” – mondta Budafok polgármestere.
„Haj, ne hátra, haj, előre!”
Tőkés László köszöntötte azokat, „akik a Székely vértanúk emlékművéhez idén is elzarándokoltak, bár az adminisztratív hátráltatás, a gáncsoskodás, az ellenséges politikai hangulatkeltés, a megfélemlítések megannyi akadályát kellett leküzdeniük”, és azokat, akik „a tavalyi abnormális hatósági bírságolások vesszőfutását vállalva idén is töretlenül kiállnak a székely szabadság és a közösségi önrendelkezés ügye mellett”.
Az EMNT elnöke szerint „miként a székely mártírok idejében, úgy manapság is az árulás, az önfeladás és hatalombarát opportunizmus árnyékában és közegében kell folytatni a küzdelmet az erdélyi magyarság szabadságáért, szülőföldünk ártó szándékú területi-közigazgatási átrendezése ellen, Székelyföld területi autonómiája és a közösségi önrendelkezés kivívása érdekében”.
Az EMNT elnöke hangsúlyozta : „Az utóbbi években megszenvedett általános magyar- és székelyellenesség megannyi durva megnyilvánulása és jogsérelme közepette legutóbb a marosvásárhelyi római katolikus líceum felszámolásának a botrányos esete szakadt reánk. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium, valamint az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriája nyomán ez végül is nem annyira meglepő. Ezeknek az etnikai konfliktusos helyzeteknek a békés és méltányos megoldása vár reánk”.
Véleménye szerint a román-magyar kapcsolatokra „messzemenően érvényes a 2003-as Gross-jelentés nyomán elfogadott Európa tanácsi határozat, amely szerint: »az autonóm régiók pozitív tapasztalatai inspirációs forrásként szolgálhatnak a belső politikai konfliktusok megoldását célzó lehetőségek keresésekor«. Ezt a határozatot országaink képviselői is megszavazták. Joggal várhatjuk el tehát, hogy parlamentbe jutott képviselőink az autonómia konfliktuskezelő eszközét igénybe véve végre eleget tegyenek az RMDSZ programjában lefektetett vállalásaiknak, választási ígéreteiknek, és a törvényhozás szintjén igyekezzenek rendezni kapcsolatainkat. Hasonlóképpen a római katolikus iskola körüli konfliktust és az orvosi egyetem ügyét is ezen az alapon kellene rendezni, mindenekelőtt a magyar oktatásügyi autonómia, illetve a magyar oktatás önállóságának a kivívását tűzve ki célul.
Székely vértanúink véráldozata az övékéhez hasonló elvi és eszmei bátorságra és cselekvésre kötelez bennünket a polgári életben és a politikában. Kényszerű távollétében ezt a cselekvő bátorságot köszönjük meg Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének” – mondta Tőkés.
A korrupt, túlcentralizált állam nem működőképes
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség igazgatója elmondta: az EFA vezetőiként és tagjaiként meggyőződésük, hogy az autonómiára mint a különböző nemzetek természetes igényére kell tekinteni, s épp ezért támogatták jelenlétükkel is az SZNT rendezvényét. „A centralizált államok be kell lássák: ha segítik az autonómiatörekvéseket, azzal saját állampolgáraikat segítik. Az önrendelkezésért küzdők felismerték: a korrupt, túlcentralizált állam nem működőképes. Romániában tízszer több templom van, mint kórház, a néhány kilométernyi autópálya pedig rekordösszegekért épült. Az állampolgárok látják ezt, és ezért kérik az autonómiát” – fogalmazott Günther Dauwen.
Az önrendelkezés kivívása csak párbeszéd útján lehetséges
Aitor Esteban Bravo, a Baszk Nemzeti Párt spanyol parlamenti frakciójának elnöke kijelentette: Európa erőssége sokszínűségében rejlik, s mindazok, akik ezt nem ismerik fel, nem cselekedhetnek európai módon. „Azért is van szükség az autonómiára, hogy a különböző nemzetek megőrizhessék nyelvüket, kultúrájukat. Az önrendelkezés kivívása azonban csak párbeszéd útján lehetséges. Románia kormányának fel kellene ismernie: az ország gazdagabb lesz, ha elismeri és biztosítja a magyar közösség autonómiához való jogát” – mondta a baszk politikus.
Vigyük haza népünk szabadságvágyának üzenetét
Több ifjúsági szervezet nevében szólalt fel Sorbán Attila. Mint mondta: „Sokan vagyunk ma itt, de tudjuk, nem elegen, ezért vigyük haza népünk szabadságvágyának az üzenetét, és osszuk meg mindazokkal, akik ma nincsenek itt, mert az első és legnagyobb akadály, melyet le kell küzdenünk, az elkeseredettség és a passzivitás. Terjesszük ezt az üzenetet addig, míg Székelyföld minden szegletéből ez árad, és olyan hangos, hogy meghallják mind Brüsszelben, mind Bukarestben”.
Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét
„Változatlanul kijelentjük: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát!” – áll abban a petícióban, amelyet Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke olvasott fel. Eszerint Románia érdekeit is szolgálná, ha a székely-magyar közösség történelmi szülőföldjén a szubszidiaritás elvének megfelelően átvenné a közügyek jelentős részének a megoldását.
Azonban „mindez csakis párbeszéddel, a helyi közösségek szabad akaratával, a demokratikus elvek betartásával, az állampolgárok közötti szolidaritással és konstruktív együttműködéssel valósítható meg”.
A petícióban követelik, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés során Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót, melynek kialakításánál a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott jogszabálytervezetet vegyék alapul.
Kérik, hogy a kormány és parlament a közigazgatási átszervezés során tartsa tiszteletben vállalt nemzetközi kötelezettségeit. Tiltakoznak ugyanakkor a székelyföldi oktatási intézmények ellehetetlenítése, az önkormányzatok zaklatása, az anyanyelvhasználat korlátozása, a székely szimbólumok üldözése miatt, és követelik, hogy a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal.
Románia kormánya destabilizálja az országot
Este a Kultúrpalotában, a Gábor Áron-díj átadásán tartott beszédet Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. A politikus kijelentette: Románia kormánya destabilizálja az országot azzal, hogy nem biztosítja az erdélyi magyar közösség számára a széles körű autonómiát.
Mint mondta, a székely szabadság napján több ezer ember tett hitet az autonómia mellett, petíciójukban pedig ismételten felhívták az államvezetés figyelmét arra, hogy az autonómia az erdélyi magyar közösség demokratikus joga, melynek biztosításával Románia stabilabb és boldogabb ország lehetne. Az elnök örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Európai Szabad Szövetség – mely pártcsaládnak tavaly óta az EMNP is teljes jogú tagja – megkapta a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díját.
Ugyanakkor felszólította Románia kormányát, hogy kezdje meg az autonómiáról folytatott párbeszédet.
Wouter Patho, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alelnöke hangsúlyozta: az önrendelkezéshez való jog harmonikusan illeszkedik az európai elvekhez, s épp ezért nem valamiféle veszélyt jelent, hanem a normalitás garanciája lehet. „Az EFA keretei között dolgozva láthatjuk: számos Európában élő nemzet küzd az önrendelkezéshez való jogért, és megtiszteltetés számunkra, hogy egyik stratégiai partnerünk – a Székely Nemzeti Tanács – kitüntetette politikai közösségünket” – mondta az EFA politikusa.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)