Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Soós Tünde
1 tétel
2015. szeptember 4.
Elbúcsúzott Krizbai Imre
Több százan köszöntötték a nyugdíjba vonuló lelkészt
Több százan búcsúztak augusztus 23-án Krizbai Imre baróti református lelkipásztortól azon az ünnepségen, amelyet nyugdíjba vonulásának tiszteletére szerveztek a baróti református templomban. A zsúfolásig megtelt templom és a rengeteg virágcsokor, melyeket idősek és fiatalok egyaránt szorongattak, arra engedett következtetni, hogy hosszasra nyúlik a program. Nem is történt másként, hiszen nem kevesebb mint négy és fél órát tartottak az ünnepi beszédek, köszöntők és énekek.
44 év szolgálat után – ebből 25 év Baróton – rengeteg ember a szívébe zárta a tiszteletest, szoros kapcsolatok, barátságok alakultak ki, amit egy-egy érzékenyebb búcsúbeszéd is igazolt. Barót a negyedik, egyben utolsó megállója volt Krizbai tiszteletes szolgálati helyeinek.
A templomépítő
Hagyományos istentisztelettel vette kezdetét a búcsúztató, amelyet a házigazda Krizbai Imre lelkipásztor nyitott meg a zsoltáros könyv 154-es énekével, majd hitünkről szóló bizonyságtételünk és az énekeskönyvünk 451-es éneke után a kibúcsúzására választott igét olvasta fel: „Mert tiéd az ország/ És a hatalom/ És a dicsőség/ Mind örökké. Ámen!” (Máté 6:9-13). A lelkész az idézett ige köré építette fel mondandóját. Prédikálásában kitért édesapjára, akivel pályája kezdetén együtt készült a teológiára, és elmondta, hogy neki köszönheti világnézetét, műveltségét, a zene és a könyvek iránti szeretetét. Lelkészi pályafutása kezdetén sok nehézségbe ütközött, és néha elbizonytalanodott, hogy vajon, tényleg helyesen döntött-e, de most, szolgálata végén, mint mondta, úgy érzi, ennél jobb döntést nem hozhatott volna.
Hálát adott Istennek azért, hogy földi országának építésében segíthetett, majd megköszönte a presbitériumnak, hogy 25 éve egyhangúlag hívták meg Barótra szolgálni, hogy mindvégig kiálltak mellette, és közösen az egyház építését szolgálták. A gyülekezet 300 éves történetében neki adatott meg az a feladat is, hogy templomot építsen, amelyet 2006-ban szenteltek fel. Imájába foglalta a külföldön dolgozókat, tanárokat, tanítókat, szülőket, a város, Székelyföld és az egész ország lakóit. Prédikációja végén bejelentette, hogy az istentisztelet végén összegyűlt perselypénz egy részét az abrudbányai egyházközségnek ajánlja fel, az 1672-ben Apafi Mihály által megvásárolt területen felépült templom helyreállítását segítve.
A továbbiakban a baróti nőszövetség és a Zathureczky Gyula Kórus búcsúműsorával folytatódott az ünnepség. A felszólalók megköszönték Krizbai tiszteletesnek és feleségének, Krizbai Irénke tiszteletes asszonynak mindazt, amit a kórusért tettek, a búcsúzó lelkész azonban hangsúlyozta: a továbbiakban is számíthatnak segítségükre és szolgálatára.
Elfogadni Isten üzenetét
Berszán István esperes beszédében kiemelte, hogy a legfontosabb feladata egy lelkésznek nem más, mint Isten üzenetének elfogadása és továbbítása. Krizbai tiszteletes ezt a feladatot rendíthetetlenül végezte, egészségét nem kímélve szolgálta Istent. Útravalóul a következőket mondta Erdővidék esperese: „A lelkészi hivatalt el kell ugyan hagyni, de a lelkipásztori szolgálatot egy lelkész élete végéig kell folytatnia.”
Kálnoky Ferenc gondnok a maga és a presbitérium nevében köszönte meg a 25 évnyi szolgálatot, azt, hogy ez idő alatt megépülhetett a templom, a parókia, más épületek is a templomudvaron, végül békességben és egészségben töltendő hosszú nyugdíjas éveket kívánt a búcsúzó lelkésznek.
Hannes Peier, a svájci Thusis gyülekezetének gondnoka beszédében felidézte a Krizbai tiszteletessel 2009 óta tartó barátságuk emlékeit. Úgy vélte, megtiszteltetés küldöttségük számára Baróton lenni ezen a napon, és reményét fejezte ki, hogy barátságuk a lelkészi hivatása befejeztével is megmarad. Megköszönte, hogy általa megismerhettek egy új régiót, Erdélyt, annak történelmével és lakóival együtt.
„Most életedben új fejezet kezdődik, de biztos vagyok, hogy nyugdíjasként sem fogsz unatkozni, hiszen sok feladat vár még rád. Ezekhez az évekhez kívánok szívből sok erőt, egészséget és minden jót” – zárta beszédét.
Bíró Béla, az Erdővidéki Egyházmegye főgondnoka elmondta, Krizbai Imre lelkipásztornak köszönheti istentisztelő, istenszerető emberi voltát. Megköszönte azt is, hogy általa válhatott főgondnokká, majd Csiha Kálmán egykori püspök Isten háza című versével búcsúzott a tiszteletestől.
Soós Tünde baróti fiatalként köszönte meg a vallásórákon és a konfirmációra való felkészüléskor kapott lelki támogatást, majd Kárpáti Tibor Gyöngyöt az embernek című versét szavalta el.
Meglepetések, szeretetvendégség
A következőkben a tiszteletes azon álma is valóra vált, hogy búcsúistentiszteletén megkeresztelhessen még egy gyermeket. A békéscsabai Papp András és Galló Ágnes kislánya az Ágnes nevet kapta.
Ezután Lázár-Kiss Barna, Barót város polgármestere méltatta a búcsúzó lelkipásztort: egyenes embernek nevezte Krizbai Imrét, aki mint fogalmazott, nem tartott sem jobbra, sem balra, hanem tette a dolgát a gyülekezetért. Kiemelkedő munkájáért Barót város önkormányzata 2014-ben díszpolgárrá is avatta.
Meglepetésekkel is készültek az ünneplők. Máthé Gyopár Bíborka, a Krizbai házaspár unokája dallal köszöntötte nagyszüleit, Pálinkásné Balázs Tünde, Dabas város alpolgármestere pedig egy, a dabasiak által készített hímzett fali díszt adott ajándékba. A 25 évvel ezelőtt alakult bibliakör tagjai fényképekből összeállított rövidfilmmel emlékeztek, majd Bartha Levente előadóművész a lelkészről szóló jellemzéssel folytatta a meglepetés-felszólalók sorát. Krizbai tiszteletes egykori, fehéregyházi „szárnysegédje” tisztességes, jó magyar embernek nevezte a búcsúzó lelkészt, olyannak, aki kiáll az igazáért, és akinek nemzetépítő munkásságát öt földrészen ismerik és tisztelik. Nem hagyta említés nélkül a baróti református templom előtt lobogó székely zászló kitűzését sem, ami, úgy vélte, ugyancsak a lelkész és bajtársai érdeme, majd köszöntőjét így zárta: „Jelentem, a Hargitáról az egész Kárpát-medence tisztán látszik!” A magyarországi Bicskéről Krizbai tiszteletes barátja, Mohai Elek is felszólalt, aki arra kérte őt, hogy lelke mélyén soha ne menjen nyugdíjba.
Az ünnepséget a Kájoni Consort régizene együttes műsora zárta, majd hosszú sorok kígyóztak a búcsúzó lelkész felé virággal, kézfogással köszöntve őt, és kívánva számára hosszú, boldog nyugdíjas éveket. A templomból való kivonuláskor az Ilyés-fiúk az ünnepelt legkedvesebb dalait játszották, a napot az altemplomban és az udvaron tartott szeretetvendégség zárta.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)