Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Somogyi Imre
3 tétel
2014. augusztus 13.
– Az írótábor feladata és felelőssége nagy, mert továbbra is a valódi értékek mellett tör lándzsát, emlékezik és emlékezni tanít, úgy, hogy közben a megújhodás képességét is magában rejti - fogalmazott a Magyar Írószövetség elnöke az augusztus 15-ig tartó, 42. Tokaji Írótábor megnyitóján szerdán.
Szentmártoni János kiemelte: a Tokaji Írótábor "állja a sarat", mert amikor támadások érik vagy le akarják írni, megőrzi méltóságát, és rangjához méltón minden egyes alkalommal újjászervezi önmagát és munkához lát, immáron negyvenkét éve.
Rámutatott: a tábor 2012-ben hirdette meg az Eltiltva és elfelejtve – A hallgatás és elhallgattatás évei a magyar irodalomban című tanácskozását, amelynek idén érnek a végére, a 25. évfordulón stílusosan épp a rendszerváltozás időszakát vizsgálva.
A péntekig tartó tanácskozás kétszáznál több résztvevője azon folyamatokat, életműveket, műhelyeket vizsgálja, amelyeket hosszú évtizedekre - Szentmártoni János szavai szerint - a "hallgatás kövei közé falazott a kommunista hatalom."
Az írótábor ez évi címe: "Nagy jövő mögöttünk". "Vajon mit jelenthet esetünkben ez a Kalász László-verssor, amit Jánosi Zoltán kurátortársunk javaslatára az idei tanácskozás főcíméül adtunk? - tette fel a kérdést az írószövetség elnöke.
Szüleink nemzedékének egy olyan álmot, amelyben sokáig nem is mertek hinni, hogy a diktatúra fölött bizony eljár majd az idő, két vállra lehet fektetni, és el lehet kezdeni egy új világ alapjainak a lerakását - válaszolt rá.
"És mit jelenthet a verssor a mi nemzedékünknek, amely a fordulat éveiben csupán kiskamasz korát élte? Hogy ezt az új világot bizony idővel nekünk kellett és kell tovább építenünk, magunk mögött hagyva a jövőből mindazt, ami tévedés volt, abban viszont továbbra is hinni, ami nagy és nemes" - mondta, hozzátéve: 25 évvel a rendszerváltozás után mi sem lehetünk magunkkal maradéktalanul elégedettek, hiszen segédkeztünk számos káros folyamat kibontakozásában, mint például a kultúra szempontjainak kiszorításában a közéletből, az ideológiai lövészárkok tovább mélyítésében, a média globális agymosásában, a valódi értékek megkérdőjelezésében.
Az írótábor résztvevői 2012-ben a háború utáni két évtized jelenségeit elemezték, tavaly a 70-es és 80-as éveket, idén pedig azon szellemi mozgásokra, kulturális és közéleti eseményekre fókuszálnak, amelyek, Szentmártoni János szavai szerint "jelentősen hozzájárultak egy hazug és mérgező korszak felszámolásához, és egy +nagy jövő+ megteremtéséhez, amely akkor is a miénk volt, ha ma már számos hibáját is látjuk."
A Tokaji Írótábor kezdetektől fogva befogadta, hívta a különböző nézeteket valló írókat, közéleti szereplőket, fejtsék ki nézeteiket, ütköztessék őket.
Tokaj évről évre meghatározóan a nemzeti érzelmű és közéleti elkötelezettségű résztvevők gyülekezőhelye volt és az ma is. A hetvenes évektől itt vetődtek fel először olyan megoldatlan
társadalmi kérdések, mint a népességfogyás, a környezetvédelem, a kistelepülések helyzete, a lakótelepi elszigetelődés vagy a határon túli magyarság sorsa, és itt foglalkoztak először a magyar irodalom jelenlétével Európában.
Az írótábor elindítóinak szellemi hátterét a Tokajjal szomszédos Tiszaladány szolgáltatta, amelynek lakói ma is híven őrzik a népi írókkal - Sinka Istvánnal, Somogyi Imrével, Szabó Pállal, Móricz Zsigmonddal, Veres Péterrel - való kapcsolatuk emlékét, és ahová a mostani tábor résztvevői is elzarándokolnak.
MTI
2016. október 25.
Szentjobbi főhajtás az áldozatok előtt
Nagyszabású ünnepség keretében szoboravatással emlékeztek a kommunizmus áldozataira, október 23-án, vasárnap délelőtt Szentjobbon.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján azokra a helybeliekre is emlékeztek, akiket az embertelen román önkényuralmi rendszer kényszerlakhelyre hurcolt és emberi mivoltukban megnyomorított. A rájuk való emlékezést szoboravatással kívánta elősegíteni és ébrentartani a helyi református gyülekezet. A fából készült alkotást Sipos Béla szalárdi fafaragó művész készítette és ajánlotta fel az eklézsia részére, az Erdélyi Vitézi Rend nevében.
A magyarországi Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a helyi református gyülekezet közös szervezésében tartott alkalom ünnepi istentisztelettel kezdődött, amelyen Forró László,nemrég újraválasztott püspökhelyettes a hitvallástétel fontosságáról hirdette Isten megtartó Igéjét. Az ünnep a templom előtti emlékparkban folytatódott Somogyi Imre moderálásával. A szobor körül a helyi huszáregyesület és a Vitézi Rend tagjai a Magyar Kultúra lovagjaival közösen álltak díszőrséget. Baliga Andrea és Veres Ilona református egyháztagok alkalomhoz illő verseket szavaltak a nagyszámú közösség előtt.
Ünnepi beszédet mondott ft. Kurilla Gábor szentjobbi római katolikus pap, nt. Gellért Gyula, volt érmelléki esperes, egykori szentjobbi lelkész, Nick Ferenc, a társszervező alapítvány kuratóriumi elnöke, Molnár József helyi független polgármester, Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő, Zatykó Jácint helyi alpolgármester és RMDSZ-elnök,nt. Fábián Tibor helyi református lelkipásztor, valamint nt. Forró László református püspökhelyettes. A beszédekben szóba került a helyi közösség fájdalmas megosztottsága, amely megyeszerte rossz hírét kelti a településnek. Ennek kapcsán Szabó Ödön hangsúlyozta: az összefogásról, a békéről, az egységről nem elég csak beszélni, de legfőképpen tenni is kell érte.
A szobor ünnepélyes leleplezésében közreműködött Szabó Ödön parlamenti képviselő és László Attila helyi református gondnok. Az egybegyűltekért könyörgött Gavrucza Tibor volt érmelléki esperes. A koszorúzás után a Himnusszal zárult a méltóságteljes együttlét, amit szeretetvendégség követett, a távolról érkezettek pedig fehér asztal mellett folytatták a beszélgetést, melyhez az ebédet a helyi Nőszövetség készítette. erdon.ro
2017. január 8.
Nagy sikerű koncert és huszárportya
Zsúfolásig telt pénteken este a szalárdi református templom, amikor a Szentegyházi Gyermekfilharmónia adott koncertet, a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület meghívására.
Tizedik év eleji huszárportyáját tartotta a hét végén a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület. A kerek évfordulót emlékezetessé akarták tenni, ezért a már hagyományosnak mondható programon túl különleges eseményt szerveztek. Ennek érdekében felhasználták a “huszárdiplomácia” eszközeit, hiszen hosszú idő óta baráti kapcsolatot ápolnak a szentegyházi huszárokkal, így sikerült meghívniuk a Megyei Tanács támogatásával az Európa -szerte ismert Hargita megyei település  gyerekkórusát. Bár Szentjobbnak is dicséretére vált volna a koncert házigazdájának lenni, azt a közeli Szalárdra kellett “kihelyezni”, ahol a református műemléktemplom zsúfolásig telt az alkalomra.
Egy órás koncert
A megjelenteket a moderátori szerepet vállaló szentjobbi cserkészvezető, Somogyi Imre köszöntötte, utána Varga Botond szalárdi tiszteletes és Zatykó István, a szentjobbi huszárok egyesületének elnöke mondott üdvözlő szavakat, ami után Haáz Sándor karnagy vezetésével ökumenikusnak és nemzetközinek egyaránt mondható, mintegy egy órás koncertet adott a már megjelenésében is impozáns, 130 tagú gyerekkórus és zenekar. A koncert jótékonysági jellegű volt, az adományokat a szentjobbiSzent István Szociális Gyermekotthon és a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon javára ajánlották fel. Utóbbiak vezetői szombaton este vették át azokat, amikor véget ért az aznapi huszárportya, melyen a szentjobbiak mellett székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, szentegyházi, szovátai, marossárpataki, havadi, kaposvári, debreceni, hegyközszentimrei huszár és kuruc hagyományőrzők vettek részt, Szentjobb és Hegyközszentmiklós között portyázva a csontig hatoló hidegben. A pénteki és szombati történések részleteire is visszatérünk.
Rencz Csaba
erdon.ro