Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Someșan, Ștefan
116 tétel
2017. április 18.
Vásárhelyi iskolaügy: folytatódik a szülők ügyészségi kihallgatása
Marosvásárhelyen folytatódik a Római Katolikus Gimnáziumban tanuló diákok szüleinek az ügyészségi kihallgatása – tájékoztatta kedden az MTI-t Kincses Előd ügyvéd, akitől egy beidézett szülő kért ügyvédi segítséget.
Kincses Előd elmondta, egy olyan szülő kereste meg, akit szerdára idézett be kihallgatásra a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mely a Római Katolikus Gimnázium létrehozásának a körülményeit vizsgálja. Csíky Csengele szülő, a Civilek a katolikus iskoláért csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, négy olyan szülő szerdai beidézéséről tudnak, akik egyik gyermeke a katolikus iskolába, másik gyermeke pedig az Unirea Főgimnáziumba jár. E két tanintézet osztozik az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein, amelyeket a román állam visszaszolgáltatott a katolikus egyháznak. Csíky Csengele elmondta: február végén mintegy száz szülőt idéztek be az ügyészségre, a magyar szervezetek tiltakozó nyilatkozatai, valamint a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz benyújtott panasz következtében azonban a kihallgatási hullám elcsitult. Hozzátette: a mostani jelek arra utalnak, hogy újabb hullám következik. A civil aktivista úgy vélte, tűrhetetlen ügyészségi túlkapásról van szó. Hozzátette: már látszik, hogy a magyar politikai szervezetek nem képesek kezelni ezt az ügyet, ezért további civil lépéseket terveznek. Kincses Előd az MTI-nek adott korábbi nyilatkozatában megfélemlítési szándékot tulajdonított az ügyészségnek. Úgy vélte: az ügyészség a tömeges kihallgatásokkal azt akarja elérni, hogy a szülők álljanak el attól a szándékuktól, hogy a katolikus gimnáziumba járassák gyermekeiket. Hozzátette, az ügyészek azt sugallják a szülőknek, hogy gyermekeik két évig egy nem létező iskolába jártak, és nem fogják elismerni a tanulmányaikat. Az ügyvéd nyomatékosította: nem indokolt a szülők kihallgatása, hiszen az ügyészség az iskolaalapítás során elkövetett állítólagos törvénysértést vizsgálja, a szülők pedig a már megalakult iskolával kerültek jogviszonyba. Hozzátette: ezt abban a panaszban is elmagyarázta, amelyet a meghurcolt szülők nevében az Országos Bírói Tanácshoz intézett. Megjegyezte, a panaszra egyelőre csak annyi választ kapott, hogy a tanács az ügy kivizsgálását az illetékes részlegére bízta. A DNA tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba.
MTI; Székelyhon.ro
2017. április 27.
Így hallgatja ki a DNA a vásárhelyi iskolaügyben a szülőket
Folytatja az Országos Korrupcióellenes ügyészség (DNA) a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba járó diákok szüleinek a tanúként való kihallgatását az iskolaalapítás körülményeivel kapcsolatban. A Vásárhelyi Hírlapnak a saját kihallgatásáról beszélt az egyik szülő, akit szerdára hívott be az ügyészség. Az édesanya végig úgy érezte, hogy vallatáson van, és a kérdező próbálta a „szájába adni a szót”.
A bukaresti Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet nem tartja törvénytelennek, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozása ügyében vizsgálódó ügyész az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kihallgatja. Az RMDSZ és a gimnázium vezetőségének panasza nyomán a felügyeletet az ügyészek és bírák szakmai testületeként működő Legfelsőbb Bírói Tanács bízta meg a marosvásárhelyi iskolaügyben folytatott ügyészségi eljárás törvényességének az ellenőrzésével. A felügyelet április 5-én kiállított átiratából kiderül, hogy e dátumig 48 szülőt idéztek be tanúként a DNA marosvásárhelyi részlegére, és a beidézések addig folytatódnak, míg a szülők mindegyikét ki nem hallgatják. A beidézések célja az, hogy tájékoztassák őket a polgári peres lehetőségről. A dokumentum szerint a szülőktől azt kérdezték: a gyermekük iskolába íratásakor voltak-e olyan személyek, akik biztosították őket a tanintézet törvényes működéséről? Mikor értesültek az iskola körüli gondokról? A problémák ismeretében is oda íratták volna-e a gyermekeiket? Ha társulnak a perhez, milyen kárigényük van?
Hisz-e Istenben?
Ugyanezeket a kérdéseket tették fel annak a szülőnek is, aki lapunknak nyilatkozott, de neve elhallgatását kérte. Miután a személyes dolgait leadta, és felvették az adatait, elkezdték a kihallgatását. Többek között arra is kíváncsiak voltak, hogy hisz-e Istenben. Videofelvétel készült a másfél órás beszélgetés alatt, illetve a kérdező személy írásban is rögzítette azt, amit elmondott a szülő. Az elején a hatóság képviselője felsorolta a gyanúsítottak nevét, Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt főtanfelügyelő mellett Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, illetve Nadia Rață volt főtanfelügyelő neve is elhangzott – mondta el az édesanya. Kérdéseket tettek fel arra vonatkozóan, hogy 2015-ben hol és mikor közölték velünk az iskolaalapításról szóló döntést, kitől hallottam először az iskoláról, mit mondott akkor Tamási Zsolt az iskola amfiteátrumában, amikor aláírtuk, hogy átkerülnek a gyerekeink a katolikus iskolába. Aztán elém tettek két aláírást, mindkettő az enyém volt, de azt sugallták, hogy az egyik nem az enyém, mert nem hasonlítanak egymásra a szignók. Biztosítottam őket afelől, hogy mindkettő az enyém. A kérdések között volt az is, hogy részt akarok-e majd venni abban a perben, amely a felsorolt személyek ellen irányulna, ha sor kerülne rá, amennyiben úgy érzem, hogy a gyerekem sérült az iskolaügy kapcsán. Határozott nemmel feleltem erre” – nyilatkozta lapunknak a szülő.
Szájba adott szavak
A hatóság képviselője írásban is rögzítette az elmondottakat, majd kinyomtatta a jegyzőkönyvet, és a szülő aláírását kérte. A szöveget átfutottam, és észrevettem, hogy az áll benne, hogy azért írattuk át a gyereket, mert kizárólagosan magyar iskolába szerettük volna járatni. Kértem, hogy ezt húzza ki, mert nem ezt mondtam, hanem azt, hogy azért, mert az Unirea iskolában elkezdődött a magyar osztályok szisztematikus leépítése, először az óvodát, majd az iskolai osztályokat szüntették meg a magyar tagozaton. Az illető erre kijavította a szöveget, bár elkezdte bizonygatni nekem, hogy még vannak magyar osztályok az Unireában” – fogalmazott a szülő. Kimért, hivatalos hangnemben zajlott a kihallgatás, mondta a szülő. Hozzátette, a kérdező nagyon sokat beszélt, ami őt szorongással töltötte el. Úgy éreztem, mintha számba akarta volna adni a szót, és félek, hogy bármikor felhasználhatják, ha valamit félreértettem, mert nem is az anyanyelvemen beszélt hozzám, ráadásul sokat és gyorsan – nyilatkozta az édesanya.
Barabás Hajnal / Székelyhon.ro
2017. április 28.
A szülők zaklatásával néhány esetben elérték a céljukat
Kincses Előd a CSM válaszáról
Április 20-án kézbesítették a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM–LBT) keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet határozatát, amely szerint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében vizsgálatot folytató ügyész nem szegte meg a szakmai/etikai és perrendtartási előírásokat, és nem követett el fegyelmi vétséget az iskolában tanuló gyermekek szüleinek beidézése és kihallgatása során. Az RMDSZ és a Római Katolikus Líceum vezetőségének panasza nyomán a Legfelsőbb Bírói Tanács az Igazságszolgáltatási Felügyeletet bízta meg az ügyészségi eljárás törvényességének a kivizsgálásával. A feljelentők álláspontja szerint a szülők kihallgatásának elrendelése és a kérdések megfogalmazása során DNA ügyészei visszaéléseket követtek el, ezért a szülők tanúként való zaklatásának betiltását kérték. A nyomozati eljárás ugyanis a líceum létrehozásának körülményeit vizsgálja, amiről a szülőknek nem volt tudomása, mivel ők a már létező iskolával kerültek kapcsolatba, jogviszonyba. Másrészt az LBT-hez benyújtott panaszban azt sérelmezték, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség marosvásárhelyi területi szervezete által elrendelt kivizsgálás kedvezőtlenül érintette az iskola működését, mivel erre hivatkozva a tanfelügyelőség nem engedélyezte a cikluskezdő osztályok indítását. A határozat értelmezésére Kincses Előd ügyvédet kértük meg, aki a következőket válaszolta: – Az Országos Magisztrátusi Tanács keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet március 29-i határozata megszüntette az eljárást a nyomozást vezető ügyész ellen. Ez a határozat, amely mindkét panaszos beadványára kitér, nem azt mondja ki, hogy nagyon helyes a szülők tanúként való meghallgatása, hanem arra az álláspontra helyezkedik, hogy az ügyésznek joga van tanúkihallgatást eszközölni, de a szakmai fel- ügyeletet ezzel kapcsolatosan nem az Országos Magisztrátusi Tanács, hanem a felettes ügyész gyakorolja. Ezzel az érveléssel bújtak ki annak vizsgálata alól, hogy menynyire indokolt azoknak a szülőknek a tanúként való kihallgatása, akik a már létező iskolával kerültek jogviszonyba, a nyomozati eljárást viszont az iskola létrehozásának kivizsgálásáért indították be 2015- ben. Válaszukban azzal indokolták az RMDSZ és az iskola vezetősége által benyújtott panasz nyomán indult vizsgálat beszüntetését, hogy az ügyész nem sértette meg a 2004. évi 303-as törvényt, amely a bírák és ügyészek jogállását szabályozza, nem követett el fegyelmi vétséget az említett törvény által szabályozott esetekben. A sorok között viszont megbújik az érvelés arról, hogy miért nincsen fegyelmi kihágásról szó: az ügyész ugyanis nem rendelte el azt, hogy a tanfelügyelőség intézkedéseket hozzon a római katolikus líceummal szemben. Ha az ügyész rendelte volna el a cikluskezdő osztályokba való beiratkozás letiltását, akkor fegyelmi vétség elkövetése miatt (hatásköri túllépés) felelősségre lehetett volna vonni. Ez az érvelés is alátámasztja azt az álláspontot, amelyet állandóan hangoztatunk, hogy mindaddig, ameddig a líceum törvénytelen létrehozásával kapcsolatosan nem születik egy jogerős bírói ítélet, addig a líceum működését nem lehet akadályozni. A határozat indokolásából az is kiderült, hogy sajnálatos módon voltak olyan szülők, akik tanúként arról nyilatkoztak, hogy polgárjogi kártérítési igénnyel lépnének fel (constituire ca parte civilă). Ezáltal mintegy megtámogatták a gyenge lábon álló vádakat, azt sugallva, hogy Someşan Ştefan, Tamási Zsolt és társaik törvénytelenül hozták létre a Római Katolikus Teológiai Líceumot, és ezért ők anyagi felelősséggel tartoznának a szülőknek, mint tettesek, valamint további kilenc gyanúsított személy, akik a megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsának tagjai. Azért mondom, hogy gyenge lábakon áll a vád, mivel Someşan Ştefan főtanfelügyelő és Tamási Zsolt igazgató értéket teremtettek – mióta károkozás egy ilyen elismert oktatási intézmény létrehozásában való közreműködés? Ha a közigazgatási eljárás során hibákat követtek el, azt közigazgatási úton kell kijavítani – miért kell korrupciót kiáltani olyan esetben, amikor az állítólagos korruptak egy fityinget sem kaptak? Figyelembe véve a Legfelsőbb Bírói Tanács érvelését, miszerint a szülők tanúként való kihallgatásának törvényességi vizsgálata a felettes ügyész hatásköre, ismételten Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyészhez fordulunk, ugyanis tudomásulvétel végett a Legfelsőbb Bírói Tanácsnál iktatott panaszunkat neki is elküldtem. Azt kérjük, hogy utasítsa az illetékes főügyészt a szülők jogalap nélküli tanúkihallgatásának a beszüntetésére. Nem tudom megkerülni azt a feltételezést, hogy a szülők ilyen módon való zaklatása, akiket arról is kérdeznek, hogy miért írták alá két és fél évvel a nyomozati eljárás megindítása után az iskola létét támogató jegyzőkönyvet, a megfélemlítésüket szolgálja, azzal a céllal, hogy fejezzék be az iskola megmaradásáért folytatott küzdelmüket.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 15.
Marosvásárhelyi iskolaügy - Új intézmény létrehozását indítja el az RMDSZ
Új marosvásárhelyi tanintézmény létrehozásának eljárását indítja el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), miután Maros megye prefektusa kifogásolta a római katolikus gimnázium újbóli létrehozásáról szóló május eleji önkormányzati határozatokat - tudta meg az MTI a szülők és az RMDSZ képviselőitől.
Az RMDSZ országos ügyvezető elnökségének oktatási főosztálya olyan önkormányzati határozat tervezetét készíti elő, amelyik immár nem a jelenlegi tanintézet megmentésére tesz kísérletet, hanem új tanintézet létrehozását indítja el. A határozattervezet arról is rendelkezik, hogy a 2018-2019-es tanévben induló új intézmény átveszi a jelenlegi katolikus gimnázium diákjait és tanárait.
Csíky Csengele, a szülők szószólója az MTI-nek elmondta, az oktatási miniszter által adott, hétfőn lejáró határidőre Lucian Goga prefektus tízoldalas jogi véleményt fűzött a május elején hozott határozatokhoz, és arra kérte az önkormányzatot, hogy vonja vissza ezeket. A visszavonás elmulasztása esetére a prefektus kilátásba helyezte a határozatok megtámadását a közigazgatási bíróságon.
Csíky Csengele elmondta, a prefektus jogi érvelését elküldték az RMDSZ ügyvezető elnökségének, hogy ennek a felhasználásával készülhessen el egy olyan önkormányzati határozat tervezete, amely immár nem kifogásolható. Az aktivista szerint az önkormányzati testület csütörtöki ülésére beterjesztendő határozat azt próbálja megelőzni, hogy felosszák a 2017-2018-as tanévben az iskola osztályait más tanintézetek között. Ennek a kockázatát Csíky Csengele jelentősnek tartotta. Hozzátette: ez év novemberéig kell meghozni az új tanintézetet létrehozó önkormányzati döntéseket ahhoz, hogy az iskola beiskolázási keretet kapjon a 2018-2019-es tanévre.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási témákban illetékes ügyvezető alelnöke az MTI-nek elmondta, a szülők kérésére nyújtottak szakmai segítséget az RMDSZ - hasonló ügyekben illetékes - Maros megyei szervezetének.
Az ügyvezető alelnök hozzátette: a katolikus gimnázium jelenleg egy két évvel ezelőtti tanfelügyelőségi határozat alapján működik, amelynek törvényességét vizsgálják. Ennek a határozatnak azonban jogi következményei voltak, amelyeket nem lehet meg nem történteknek tekinteni.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatója és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá az iskola működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba.
A marosvásárhelyi önkormányzati testület május 4-én a Szabad Emberek Pártja (POL) kezdeményezésére az intézmény újraalapításáról fogadott el határozatokat. A 23 tagú önkormányzati testületben az RMDSZ tíz és a POL két magyar és egy román képviselője is támogatja az iskolaügy megoldását. Gazda Árpád / MTI
2017. május 26.
Biró Zsolt írásban kérdezte a tanügyminisztert: Mit tesz a diszkrimináció megszüntetése érdekében?
Biró Zsolt képviselő, a képviselőház tanügyi bizottságának tagja szerdán bejelentette: írásos kérdéssel fordult Pavel Năstase tanügyminiszterhez, akitől azt kérdezte: mit tesz a diszkrimináció megszüntetése és a törvény által szavatolt jogok biztosítása érdekében?
A képviselő diszkriminatívnak nevezte a Maros megyei beiskolázási tervet, amely, mint mondta, hátrányosan érinti a magyar diákokat, és ezáltal a magyar közösséget is, hiszen a nyolcadik osztályt magyar tagozaton elvégző diákok 15%-a nem folytathatja a tanulmányait magyar nyelven a beiskolázási terv szerint, míg a román tagozaton ez az arány 105 százalé- kos, vagyis több a hely, mint a diák. Hangsúlyozta, hogy a Maros megyei beiskolázási tervnek egyik kiemelt összetevője a Római Katolikus Teológiai Líceum körül kialakult helyzet, az, hogy nem engedték elindítani a cikluskezdő osztályokat. Ezért fordult az oktatási minisztériumhoz, és a katolikus iskola ügye mellett a beiskolázási terv egészében évek óta létező anomáliákra is választ kért Pavel Năstase tárcavezetőtől. Ugyanakkor bejelentette, hogy a napokban találkozni fog Ioan Macarie főtanfelügyelővel is. „Diszkrimináció, hogy Maros megyében 253 hellyel kevesebbet hirdettek a magyar tagozaton a VIII. osztályt végzett tanulók számára, miközben ugyanez a román tagozat esetében nem áll fenn, sőt, ott jóval több a meghirdetett helyek száma, mint a végzősöké! Nekik 150-nel több hely jut, mint a végzősök száma!” Ezért fordult írásos kérdéssel Pavel Năstase tanügyminiszterhez, akitől azt kérdezte: mit tesz a diszkrimináció megszüntetése és a törvény által szavatolt jogok biztosítása érdekében? Biró korábban is interpellált a katolikus iskola ügyében Biró Zsolt képviselő, a Magyar Polgári Párt elnöke már korábban is interpellált a parlamentben, arra hívta fel a figyelmet, hogy egy jog-államban nehezen értelmezhető, ami Marosvásárhelyen történik. – Egy jogállamban nehezen értelmezhető az, ami Marosvásárhelyen zajlik, ahol az Országos Korrupcióellenes ügyészség (DNA) egyenként hallgatja ki a római katolikus iskolában tanuló diákok szüleit” – jelentette ki napirend előtti felszólalásában a képviselő a líceum körül kialakult botrányos helyzet kapcsán. Parlamenti beszédében, felelevenítve a tanintézet történetét, kiemelte: az iskola létjogosultsága – amelynek védelmében tavaly novemberben tízezrek vonultak utcára – nem kérdőjelezhető meg. *** Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ştefan Someşan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen tavaly november elején indított eljárást a DNA. A vád szerint annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Teológiai Líceum működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik az ehhez szükséges engedélyekkel. Később a szülőket is kihallgatták az ügyben. Biró Zsolt szerint természetesen a vádhatóság dolga az igazság kiderítése, de „megengedhetetlen a szülők zaklatása csak azért, mert gyermekeik számára egy egyházi szellemben működő, és e szellemben nevelő oktatási intézményt választottak”. Biró Zsolt a 2011-es tanügyi törvénynek az oktatáshoz való jogra és esélyegyenlőségre vonatkozó kitétele megszegését rója fel a Maros megyei tanfelügyelőségnek, mivel idén magyar tagozaton 1653 diák végzi a nyolcadik osztályt, ennek ellenére a középiskolai beiskolázási tervben csak 53 kilencedik osztályt irányoztak elő, ami 28-as létszámmal számolva 1484 helyet jelent. Mivel azonban a tanfelügyelőség megtagadta a Római Katolikus Teológiai Líceum három kilencedik osztályának elindítását, ez a szám 1400-ra csökkent. „A diszkrimináció egyértelmű, a lemorzsolódást említő eddigi válaszok nem megnyugtatóak, mivel a román tagozat esetében azzal indokolják a túltervezést, hogy a környékbeli megyékből is érkeznek diákok” – mondta Biró Zsolt.
Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 31.
Marosvásárhelyi iskolaügy - A Vatikán romániai nagykövete jelenlétében tárgyaltak a felek
Miguel Maury Buendía érsek, a Szentszék romániai apostoli nunciusa jelenlétében tárgyaltak szerdán Marosvásárhelyen az érintett helyi intézmények képviselői a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium helyzetének rendezéséről, anélkül, hogy konkrét eredményre jutottak volna.
A Vatikán nagykövete a munkamegbeszélést követően úgy nyilatkozott a médiának, hogy sikerült helyreállítani a felek közötti bizalmat, és megállapította: van szándék a helyi intézmények részéről az iskola helyzetének rendezésére.
Holló László, az iskolaalapítást kezdeményező római katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke az MTI-nek elmondta: erősödött a résztvevők párbeszédkészsége, ugyanakkor a találkozó konkrét eredmény nélkül zárult, és a felek a szerdai találkozón is többnyire kitartottak eddigi álláspontjuk mellett.
Rámutatott: a mostani megbeszélésen is úgy tűnt, hogy mindenki meg akarja oldani a kérdést, de ez a jóindulat eddig a nyilatkozatok szintjén maradt.
Holló László szerint az iskola továbbra sem indíthat cikluskezdő osztályokat, és ezt az álláspontot a Maros megyei tanfelügyelő a szerdai tanácskozást követően is megerősítette. Rámutatott: ezeket a tanulókat más tanintézmények között oszthatják szét, ami elfogadhatatlan a szülők és az alapítvány számára.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium igazgatója és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá az iskola működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. Jelenleg fennáll annak a veszélye, hogy az iskola elveszíti jogi személyiségét. MTI
2017. június 2.
A Vatikán közvetítése eredménytelen (Magyar gondok Marosvásárhelyen)
Nincs előrelépés a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyében: noha szerdán Miguel Maury Buendía érsek, a Szentszék romániai apostoli nunciusa jelenlétében tárgyaltak az érintett helyi intézmények képviselői a kialakult helyzet rendezéséről, a találkozón nem jutottak konkrét eredményre. Ugyanazon a napon a polgármesteri hivatal elkezdte a magyar és kétnyelvű utcanévtáblák lecserélését a városban.
A Vatikán nagykövete a munkamegbeszélést követően úgy nyilatkozott a médiának, hogy sikerült helyreállítani a felek közötti bizalmat, és megállapította: van szándék a helyi intézmények részéről az iskola helyzetének rendezésére. 
Lucian Goga Maros megyei prefektus elmondta: az érintett felek megállapodtak, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum tanulói az épületben maradnak mindaddig, amíg sikerül megoldást találni az iskola működtetésére. A prefektus szerint „az egyetlen járható és törvényes út” a helyzet rendezésére az, hogy a helyi tanács fogadjon el egy határozatot az iskola megalapításáról. A prefektúra jogi osztálya segít abban, hogy az új határozat megkaphassa a törvényességi jóváhagyást.
Holló László, az iskolaalapítást kezdeményező római katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke úgy látja: erősödött a résztvevők párbeszédkészsége, de a találkozó konkrét eredmény nélkül zárult, és a felek a szerdai találkozón is többnyire kitartottak eddigi álláspontjuk mellett. Rámutatott: a mostani megbeszélésen is úgy tűnt, hogy mindenki meg akarja oldani a kérdést, de ez a jóindulat eddig a nyilatkozatok szintjén maradt. Holló László szerint az iskola továbbra sem indíthat cikluskezdő osztályokat, ezt a Maros megyei tanfelügyelő a szerdai tanácskozás után is megerősítette. Az oda jelentkező tanulókat más tanintézmények között oszthatják szét, ami elfogadhatatlan a szülők és az alapítvány számára. A katolikus iskola ügye tavaly november óta megoldatlan. Akkor a korrupcióellenes ügyészség eljárást indított az intézmény igazgatója, Tamási Zsolt és a volt főtanfelügyelő, Ştefan Someşan ellen, mert a vádhatóság szerint annak ellenére hozzájárultak az iskola működéséhez, hogy tudták: nem rendelkezik a szükséges engedélyekkel. Jelenleg fennáll annak a veszélye, hogy az iskola elveszíti jogi személyiségét.
Utcanevek csak románul
A magyar utcanévtáblák leszerelésébe, illetve a kétnyelvű utcanévtáblák román nyelvűre cserélésébe kezdett szerdán a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal. Elsőként a város Kolozsvár felőli bejáratától a városközpontig vezető Dózsa György úton láttak neki a magyar utcanév eltávolításának.
Az eset kapcsán Vass Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke tett közzé tiltakozást, és fényképeket is közölt. Emlékeztetett: a Dózsa György utcában 2014-ben kerültek fel kétnyelvű utcanévtáblák, és az akkori ígéretek szerint ezek kihelyezése csak az első lépés volt az utcanevek kétnyelvűsítésében. Az ígért folytatás azonban elmaradt. Az egynyelvűsített utcanévtáblákon Dózsa György neve Gheorghe Dojaként szerepel. Szigeti Enikő, a marosvásárhelyi utcanevek kétnyelvűsítéséért évek óta küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője elmondta: a több mint öt kilométer hosszú Dózsa György úton 2014-ben Peti András akkori RMDSZ-es alpolgármester fellépése következtében jelent meg pár kétnyelvű utcanévtábla. 2016 áprilisában és májusában azonban a sugárút teljes hosszán kétnyelvűsítettek úgy, hogy a román utcanévtáblák alá vagy mellé azonos kivitelezésű magyar táblákat helyeztek el. Szigeti Enikő városházi forrásokból arról értesült, hogy a polgármesteri hivatalt a prefektus utasította a táblák kicserélésére. A városházán kedden iktatták a prefektus átiratát, tartalmát azonban a gyermeknapi munkaszünet miatt nem tudta megnézni. Maros megye alprefektusa, Nagy Zsigmond nem tudott arról, hogy Lucian Goga prefektus ilyen tartalmú átiratot küldött volna a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalba. Az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény csak a települések és az intézmények nevénél követeli meg a kétnyelvűséget, az utcanevekről nem rendelkezik. Románia 2008-ban olyan formában ratifikálta az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja, amelyek mellett – szükség esetén – a hivatalos elnevezéseket is feltünteti. A charta szakértői a 2012-ben készített Románia-jelentésben külön kitértek arra, hogy a helynevek alatt nemcsak a településnevek értendőek. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar „utca” szót, az utca nevét is ki kell írni a kisebbség nyelvén. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 7.
Marosvásárhelyi iskolaügy
Emberi jogaik érvényesítésében sérti az iskolaközösség tagjait a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ellehetetlenítése – állapította meg a bukaresti képviselőház emberi jogi, egyházi és nemzeti kisebbségi bizottsága, amelyet szerdán tájékoztatott az iskola helyzetéről a Civilek a katolikus iskoláért csoport küldöttsége.
A meghallgatást kezdeményező Kulcsár Terza József parlamenti képviselő az MTI-nek elmondta: a több mint kétórás szakbizottsági ülésről jelentés készül, amelyet a kialakult helyzet mielőbbi orvoslása érdekében megküldenek a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak (CSM) és az oktatási tárcának. Nem állhat le az iskola az ügyészségi vizsgálat idejére, a minisztériumnak meg kell találnia a gyakorlati megoldást, hogy az oktatáshoz, a vallásgyakorláshoz, a szabad iskolaválasztáshoz fűződő emberi jogok ne sérüljenek az iskolalapítás törvényességét megkérdőjelező jogi hercehurca miatt – hangoztatta a képviselő.
Csíky Csengele, a szülők szószólója az MTI-nek elmondta: most már biztosnak tűnik, hogy az iskola nem indíthat idén cikluskezdő (előkészítő, ötödik és kilencedik) osztályokat, de legalább azt szeretnék elérni, hogy a már beindult osztályokban zavartalanul folyhasson az oktatás és a következő beiratkozási időszakig rendeződjön a gimnázium jogi helyzete.
Hozzátette: azért járultak a bizottság elé, hogy a közösség akaratát közvetítsék a legfelsőbb döntéshozói szinten.
"Ehhez az iskolához foggal körömmel ragaszkodunk. Ha (az alapításnál) adminisztrációs, vagy bármilyen hibát követtek el, azt meg kell oldani, Románia törvényei ezt lehetővé kell tegyék. Olyan nincs egy jogállamban, hogy ilyesmi miatt egy iskolát megszüntessenek és embereket megfosszanak az alapvető jogaiktól" – szögezte le a szülők képviselője.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly novemberben indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte az iskola nem rendelkezett az alapításhoz szükséges engedélyekkel, és a gyanúsítottak ennek ellenére hozzájárultak a Római Katolikus Gimnázium működéséhez. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem  vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba.
A gimnázium ellehetetlenítése, a marosvásárhelyi római katolikus közösség ügyészségi meghurcolása ellen mind a romániai magyar politikai szervezetek, mind a magyar kormány tagjai szót emeltek, de az iskola jogi helyzete azóta sem tisztázódott, miközben az oktatási szakhatóság és az iskolát működtető önkormányzat továbbra is egymást okolja a kialakult helyzetért. Baranyi László / MTI Erdély.ma
2017. június 15.
Újabb csapás a katolikus iskolának
Érvénytelenített tanfelügyelőségi határozat
A marosvásárhelyi törvényszék elsőfokú ítéletben érvénytelenítette kedden a Maros megyei tanfelügyelőségnek azt a határozatát, amellyel 2015-ben a Római Katolikus Teológiai Líceumba sorolta az Unirea Főgimnázium magyar osztályait.
Az ítélet kivonata a bíróságok portálján jelent meg. A tanfelügyelőségi határozatot mind a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, mind pedig az Unirea Főgimnázium szülői bizottsága megtámadta a közigazgatási bíróságon. A bíróság összevonta a két pert, és helybenhagyta a felperesek keresetét. Elutasította ugyanakkor, hogy a katolikus iskolába átkerült diákok szüleinek egy csoportja is csatlakozzék a perhez.
Az ítélet nem jogerős, a feleknek a hivatalos kikézbesítéstől számítva 15 nap áll rendelkezésükre a fellebbezéshez.
Csíky Csengele, a civilek a katolikus iskoláért szülői csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, az ítélet újabb csapás az iskola számára. Hozzátette: kedvezőtlen ítélet született korábban abban a perben is, amelyben a katolikus iskola és az iskola szülői bizottsága annak a tanfelügyelőségi határozatnak az érvénytelenítését kérték, amely megtiltotta, hogy a katolikus iskolában cikluskezdő osztályok induljanak a következő tanévben.
Az aktivista elmondta, éppen Lucian Goga prefektusnál voltak az iskolaügyről tárgyalni, amikor a kormány képviselője a keddi ítéletről értesült. Hozzátette: a prefektus azonnal intézkedett is, és felszólította a marosvásárhelyi önkormányzatot, hogy állítsa össze, és az önkormányzati testület sürgősségi szavazásával fogadtassa el a város iskolahálózatára vonatkozó határozatot. Ennek a hiánya ugyanis egyformán sújtja a román és a magyar tanintézeteket.
Csíky Csengele elmondta: arra kérték az RMDSZ képviselőit, hogy ne szavazzanak meg olyan marosvásárhelyi iskolahálózatot, amely nem tartalmazza a Római Katolikus Teológiai Líceumot, ez ugyanis azt jelentené, hogy a katolikus tanintézet nem működhet már tovább önálló jogi személyként, osztályait egy másik tanintézet fennhatósága alá rendelik.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója és Ştefan Someşan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá az iskola működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba. 
MTI Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 14.
A katolikus iskola oktatási feltételei biztosítottak
A jogász véleménye
Miért is merültek fel jogi problémák a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum létrehozásával kapcsolatban? Azok, akik hibáztak, tényleg korrupt, elvetemült bűnözők?
Két évvel ezelőtt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi kirendeltsége bűnvádi eljárást indított a Maros megyei tanfelügyelőség akkori főtanfelügyelője, Ştefan Someşan, valamint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum azóta tisztségéből felfüggesztett igazgatója, Tamási Zsolt József ellen, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés és az igazgatói tisztség jogtalan felhasználásának gyanúja miatt, a korrupciós cselekmények megelőzéséről, felderítéséről és büntetéséről szóló 2000. évi 78-as törvény rendelkezései alapján. A bűnüldöző szervek szerint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum létrehozása nem a törvényes keretek tiszteletben tartásával történt, noha a líceum a Marosvásárhely Municípium Helyi Tanácsa 2014. július 29-i 271-es számú határozata alapján törvényesen létező oktatási intézményként szerepelt a tanügyminisztérium által kibocsátott országos tájékoztatási útmutatóban! Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség marosvásárhelyi területi kirendeltsége által végrehajtott szigorú és hosszadalmas nyomozati eljárás következtében kialakult az általános félelem légköre. Talán ennek következtében a Maros Megyei Tanfelügyelőség (ISJM) közigazgatási tanácsa 2017. február 27-én meghozta a 70-es számú törvénytelen határozatát. A határozat szerint, az intézményben a „2017-2018-as tanévben egyetlen cikluskezdő – nulladik, ötödik és kilencedik – osztály indítása sem engedélyezett”.
A líceum létrehozása során az első, pusztán adminisztratív jellegű baklövést – amelyik, véleményem szerint, a korrupció gyanúját mindenképp kizárja – Marosvásárhely Helyi Tanácsa követte el, azzal, hogy 2014. évi 271. számú határozata 1. cikke 5. bekezdésében az alapító okirat bemutatásának feltételéhez kötötte a Római Katolikus Líceumnak az iskolai hálózatba való besorolását – tehát az iskola alapításának elrendelése helyett csak javaslat jellegű döntést hozott.
A második, szintén közigazgatási jellegű tévedés a Maros Megyei Főtanfelügyelőség számlájára írható. 2014. szeptember 12-ei 115-ös sz. határozatával elrendelte a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum mint új, jogi személyiséggel rendelkező tanintézmény létrehozását. Csakhogy a 2011. évi 1-es számú közoktatási törvény 61. cikkelyének (2) bekezdése értelmében az iskolahálózatok megszervezése, az intézmények létrehozása „a helyi közigazgatási hatóságok feladata, az utólagos megyei tanfelügyelőségi egyetértés (=aviz conform) elnyerésével”. Sajnos, a tanfelügyelőség az egyetértő láttamozás fogalma helyett a létrehozás kifejezést használta, noha az iskolaalapítás a helyi tanács hatáskörébe tartozik. Alulírott – lehet, hogy régivágású ügyvédként – egyszerűen nem tudom megállapítani azt, hogy miben áll ez esetben is az a korrupciós bűncselekmény, amelynek felderítésén a DNA új típusú ügyészei évek óta nyomozgatnak, és zaklatják a szülőket, akiknek semmi közük az iskolaalapításhoz!
A tanfelügyelőség által jogalap nélkül elrendelt beiratkozási tilalom miatt sajnos a folyamatos oktatási tevékenység megakadályozásáig fajult a helyzet, annak ellenére, hogy a teológiai líceum önálló jogi személyiséggel rendelkezik, és jelenleg is törvényesen működik. Ezt a tényt a Romániai Közoktatás Minőségét Szabályozó Ügynökség (ARACIP) 2017. 02. 27-i 179-es számú átiratával is megerősítette, és a Tanügyminisztérium által kibocsátott ez évi rendeletek is alátámasztják. Figyelmen kívül hagyva ezt a tiszta, egyértelmű jogi helyzetet, valamint a büntetőeljárási tk. 4 cikkének az ártatlanság vélelméről szóló előírásait, a tanfelügyelőség közigazgatási tanácsa – többségi szavazattal – meghozta a 2017/70-es számú határozatát, amellyel megtiltotta a tanulóknak a 2017/2018-as tanévben a cikluskezdő osztályokba való beiratkozását. Kétségkívül, a vitatott határozat jogellenes közigazgatási aktus és sérti a tanintézmény jogait és azoknak a gyermekeknek és szüleiknek jogos érdekeit, akik a katolikus líceum cikluskezdő osztályaiba szerettek volna beiratkozni.
A határozat kibocsátását követően azonnal elindítottuk a közigazgatási bírósági eljárást. Az előzetes panaszunkat 2017. március 2-i számmal iktattuk. Ebben felhívtuk a Maros Megyei Tanfelügyelőség figyelmét arra, hogy a nulladik osztályba való beiratkozási időszak március 17-ig tart. Ezért azt kértük, hogy benyújtott panaszunkat a lehető leggyorsabban oldják meg, azért, hogy idejében elindíthassuk a peres eljárást. Az illetékesek barátságosnak egyáltalán nem minősíthető hozzáállását jellemzi az is, hogy az előzetes panaszunk visszautasítását csak 2017. március 31-én közölték, megvárván a nulladik osztályokba való beiratkozási időszak lejártát! Ennek ellenére a szülők 23 gyereket ideiglenesen beírattak.
Előzetes panaszunk visszautasítását azzal indokolták, hogy „az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi kirendeltsége a 2015/P/174-es ügyben a főtantanfelügyelő (sz.m.: prof. dr. Ştefan Someşan) és a szóban forgó intézmény igazgatója (sz.m.: prof. dr. Tamási Zsolt) ellen elrendelte a nyomozati eljárás elindítását, ezért a Római Katolikus Teológiai Líceum megalapítására és működésére vonatkozóan fennállhat a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja”. Csakhogy a cikluskezdő osztályokba való beiratkozást tiltó határozat indoklását, amely szerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi kirendeltségének az oktatási folyamatokba való beavatkozása miatt kellett meghozni, megcáfolta a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz (CSM) tartozó Bírókat és Ügyészeket Ellenőrző Igazságszolgáltatási Felügyelet 1947/II/ 363/DIP/2017-es számú határozata! A CSM Ellenőrző Felügyeletének határozata megállapította, hogy a Maros Megyei Tanfelügyelőség által az iskola cikluskezdő osztályaiba való beiratkozást tiltó intézkedéseit nem a Korrupcióellenes Ügyészség ügyésze rendelte el. Ezzel az indoklással a CSM ellenőrző felügyelete eldöntötte azt, hogy az illetékes ügyész nem követte el a 2004/303-as, a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény által büntetendő fegyelmi vétséget, mivel nem lépte túl nyomozói hatáskörét, nem befolyásolta az oktatási tevékenységet. Tehát a vitatott tanfelügyelőségi határozat indokolása, miszerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek az oktatási folyamatba való beavatkozása miatt rendelte el a beiratkozás tiltását, nem igaz, ez pedig azt jelenti, hogy a közigazgatási döntés kötelező megindokolására vonatkozó törvényes előírás hiányzik, nem teljesült! Amennyiben a közigazgatási határozat nincs megindokolva, akkor a közigazgazgatási törvény értelmében semmis. Az érvénytelenségét pedig közigazgatási bírói eljárás során kell megállapítani. A Maros Megyei Törvényszék sajnos nem tartotta tiszteletben a sürgősségi eljárásra vonatkozó perrendtartási rendelkezéseket, és az ügyben az ítélethozatalt a kilencedik osztályba való beiratkozási határidő lejárta utánra, július 17-re halasztotta.
Ismételten felhívom a figyelmet arra, hogy mindaddig, amíg nem születik olyan végleges bírósági ítélet, amelyik kimondja azt, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum törvénytelenül működik, a Maros Megyei Tanfelügyelőség nem akadályozhatja a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum működését oly módon, hogy megtiltja a tanulók beiratkozását a cikluskezdő osztályokba. A cikluskezdő osztályokba való beiratkozás törvénysértő megtiltása kétségtelenül hivatali visszaélésnek minősül!
Ezúttal is rámutatok arra, hogy abszolút érthetetlen, logikátlan a főtanfelügyelőség érvelése, miszerint azáltal, hogy megtilja a cikluskezdő (0., 5. és 9.) osztályokba való beiratkozást, megakadályozza azt, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amelyik súlyosan és visszafordíthatatlanul károsítja a tanulók iskoláztatását!? E szerint az érvrendszer szerint a cikluskezdő osztályokba beiratkozott tanulók sorsát kedvezőtlenül befolyásolná az, ha a Római Katolikus Teológiai Líceumban folytatnák tanulmányaikat, ezzel szemben a folyamatban levő évjáratok (1, 2, 3, 4, 6, 7, 10, 11, 12) tanulói a továbbiakban is akadálytalanul „fejlődhetnének”, esetükben nem állnak fenn a „kedvezőtlen következmények”? Joggal kérdezzük, a tanfelügyelőség miért gondolta, hogy a 0., 5. és 9. osztályba járó tanulók helyzete különbözik a többi évfolyamra beiratkozott tanulókétól? Arról nem is beszélve, hogy a tanfelügyelőség védhetetlen és törvénytelen határozatának milyen káros következményei vannak: szétválasztja a testvéreket, csökkenti a tanárok óraszámát és a tehetséges, az elméleti osztályokba igyekvő gyermekeket akaratuk ellenére szakiskolákba telepíti.
Arra is kitérek, senki sem vitathatja azt a tényt, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban az oktatási tevékenység lebonyolításához szükséges feltételek teljes körűen biztosítottak:
– jogállásának meglétét az ARACIP (az egyetem előtti oktatás minőségét biztosító országos hatóság) és a Román Tanügyminisztérium ismételten rögzítette, kimondván, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum keretében tovább folytatható az oktatási tevékenység;
– tényállás: a teljes körű oktatás folytatásához rendelkezésre áll a szükséges épület (amelyik ráadásul a Római Katolikus Egyház tulajdona), valamint az oktatáshoz szükséges anyagi erőforrások; a megfelelő tanári, adminisztratív személyzet. Az önálló jogi személyiséggel rendelkező líceum diáklétszáma jóval meghaladja a kötelező 300 főt.
A Római Katolikus Teológiai Líceum ellen indított harc kiagyalói szem elől tévesztették azt a tényt, miszerint a marosvásárhelyi, Mihai Viteazul 15-16. szám alatti ingatlant a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék 2005. december 9-én, az 5874-es számú ítéletével visszaszolgáltatta a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek. A visszaszolgáltatás idején fennálló tevékenység megtartását előíró ötéves kötelezettség már 2010. december 9-én lejárt. Ennek következtében az Unirea Főgimnázium további működése a Római Katolikus Egyház tulajdonában álló ingatlanban kizárólag a tulajdonos nagyvonalúságának köszönhető, a Marosvásárhely municípiummal 2014. december 15-én megkötött bérleti szerződés rendelkezései következtében. A Római Katolikus Líceum megszüntetése a 25 évre megkötött bérleti szerződés megszüntetését vonhatná maga után, aminek következtében az Unirea Főgimnázium (amelyik több mint 40 éven keresztül a jelenlegi Petru Maior egyetem épületében működött, a Papiu líceummal átellenben) kilakoltathatóvá válna. Természetesen nem az a cél, hogy a szomszéd kecskéje is elpusztuljon!
Jelenleg tervben van a római pápa látogatása – ebben az összefüggésben ennek az iskolának a felszámolása, feldarabolása semmi esetre sem teremtene kedvező légkört Őszentsége Ferenc pápa történelmi látogatásának létre- jöttéhez.
Marosvásárhely, 2017. július 6.
Dr. Kincses Előd,
a Római Katolikus Teológiai Líceum ügyvédje / Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 17.
Biró: mondjanak le a Maros megyei tanfelügyelőség vezetői!
Lemondásra szólította fel Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelőt és Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest Biró Zsolt. A Magyar Polgári Párt (MPP) országos elnöke a volt oktatási miniszter álláspontjára hivatkozva azt állítja: egyértelmű, hogy a tanfelügyelőség diszkriminálja a magyar diákokat.
A parlamenti képviselő korábban levelet küldött az oktatási tárca vezetőjének, melyben arra hívta fel a miniszter figyelmét, hogy a tanfelügyelőség idén sem gondoskodott arról, hogy minden nyolcadikos magyar gyermek anyanyelvén tanulhasson tovább. Ezzel szemben a román gyermekek részére több helyet irányoztak elő, mint ahányra szükségük lenne.
Pavel Năstase leköszönt miniszter válaszlevelében azt írta, nem az oktatási tárcán, hanem a Maros megyei tanfelügyelőségen múlott, hogy a magyar diákok hátrányba kerültek.
A tanfelügyelőség hivatalos magyarázata évről évre ugyanaz: a jelenlegi elosztásban sem telnek be a helyek. Én minden évben megvívom a harcomat a helyekért, hogy aztán kiderüljön: még így is több a hely, mint ahány diákunk van. Ha túl sok osztályt tervezünk, szétszóródnak a magyar gyerekek, esetleg nem jönnek létre azok az osztályok” – adott hangot álláspontjának Illés Ildikó.
A lapunk által megkeresett helyettes főtanfelügyelő hozzátette: Biró Zsolt – ha már Bukarestbe került – többet is tehetne a Maros megyei anyanyelvű oktatásért. Egyébként Illés nem érzi hibásnak magát az utóbbi időben adódott gondok miatt. Mint mondta, ő mindig is igyekezett a magyar diákok és oktatók érdekeit képviselni – a törvényes keretek betartásával. Az utóbbi öt esztendőben az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) minden évben megállapította, hogy a Biró által kifogásolt intézkedéssel – mellyel szerinte lényegében román osztályba terelik a magyar gyerekek egy részét – sérül az alkotmány és az oktatási törvény által is szavatolt anyanyelvű tanuláshoz való jog.
A volt miniszter levele birtokában Biró szerdán a CNCD-hez fordult, kérve, hogy ismét állapítsák meg a diszkrimináció tényét. Az MPP elnöke tisztában van azzal, hogy a pár ezer lejes bírság nem oldja meg a helyzetet, hisz az érintettek valószínűleg „szponzorpénzből” fogják törleszteni az összeget.
A politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: nincs mit keresniük a tanfelügyelőség élén olyan személyeknek, akik az utóbbi időben ily módon igazgatták az intézményt. Az MPP-elnök egyébként nemcsak a legutóbbi botrány miatt neheztel a tanfelügyelőség vezetőire, hanem a rosszhiszeműen kezelt katolikus iskola ügyét, illetve a tavalyi iskolaigazgatói és aligazgatói vizsgák alkalmával megállapított diszkriminációt is felrója.
Emlékeztetett: 2016-ban Ştefan Someşan akkori főtanfelügyelő a megye 40 vegyes tannyelvű iskolájában csak aligazgatói tisztségre engedélyezte a „magyarul beszélő személy” jelentkezését. A diszkriminációellenes tanács döntése következtében a főtanfelügyelő kénytelen volt visszavonni korábbi döntését.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)
2017. július 27.
A diákokkal is felveszi a kapcsolatot a DNA
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium volt diákjait arról értesítette az Országos Korrupcióellenes Ügyészség, hogy tanintézetük az elmúlt két évben illegálisan működött, és tájékoztatja őket jogaikról. Azok a diákok, akik nem tartózkodtak otthon az értesítés kiszállításakor, idézést kaptak a DNA székhelyére, hogy személyesen vegyék át az értesítést.
A DNA tervei szerint minden katolikus iskolás szülőt kihallgat az ügyben, az viszont meglepte a felekezeti iskolába járó tanulók családjait, hogy a tizenkettediket végzett diákoknak is meg kell jelenniük a korrupcióellenes ügyészségen. Székely Szilárd, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ideiglenesen kinevezett igazgatója is meglepődött a tizennyolcévesek behívóján, ezért utána is nézett annak, hogy mit tartalmaz a behívó. Elmondta, azt tudja, hogy a szülőket azóta is folyamatosan kihallgatja a DNA, sőt arra is számítanak, hogy a szülők után a tanári kart is sorra veszik majd.
Mint az iskolavezetőtől megtudtuk, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium volt diákjainak egy része már az elmúlt hetekben kapott értesítést az iskola jogi helyzetéről. A héten pedig behívót is kézbesített a postás azoknak, akik nem tartózkodtak otthon az értesítés kiszállításakor.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség jövő hétre idézi be őket, hogy személyesen vegyék át az értesítéseket, amelyben arról tájékoztatja őket az ügyészség, hogy illegálisan működött a felekezeti iskola az elmúlt két évben, és tájékoztatja a diákokat jogaikról.
A marosvásárhelyi önkormányzat képviselő-testülete június végi ülésén néhány fontos módosítással elfogadta a város iskolahálózatára vonatkozó határozatot, miután az RMDSZ-frakció úgy döntött, visszavonja a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megalapításáról szóló határozattervezetét. A frissen elfogadott határozat alapján a felekezeti iskola a Bolyai Farkas Gimnázium fiókintézményeként működne tovább az új tanévtől, elveszítve jogi személyiségét és önállóságát. A döntésre azonban még a tanfelügyelőségnek és az oktatási minisztériumnak is rá kell bólintania. Székely Szilárd elmondta, nem kaptak hivatalos értesítést ezzel kapcsolatban, ezt első körben a városi tanácsnak kell megszavaznia, aztán ezt jóvá kell hagynia a tanfelügyelőségnek egy menetlevél kíséretében, és majd a prefektusnak is jóvá kell hagynia. Amennyiben nem születik döntés az alárendeléssel kapcsolatban, a törvény szerint a tavalyi iskolahálózat maradna érvényben ősztől, amelyben a katolikus iskola önálló jogi személyiségként működne tovább. Meglátásom szerint azonban ez nem következik be, nem látom az akaratot a tanügyminisztérium részéről sem – mondta el lapunknak Székely Szilárd, a katolikus iskola ideiglenes igazgatója, akinek egy hét múlva lejár a meghosszabbított kinevezése.
Előzmények
2016. november elején eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Római Katolikus Teológiai Gimnázium volt igazgatója, Tamási Zsolt és Ștefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen. Az ügyészek szerint a gyanúsítottak törvénytelenül jártak el a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásakor, és annak ellenére járultak hozzá a tanintézet működéséhez, hogy tudták, valójában nem rendelkezik a szükséges engedélyekkel. A DNA Ștefan Someșant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítja.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro
2017. augusztus 17.
Megoldhatatlannak látszó ügyek Vásárhelyen
Két éve tart az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bűnvádi eljárása a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében. A hatósági zaklatások ellehetetlenítették az iskolát. Jogászszemmel foglaljuk össze az elmúlt időszak történéseit.
Két évvel ezelőtt, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi kirendeltsége bűnvádi eljárást indított a Maros megyei tanfelügyelőség akkori főtanfelügyelője, Ştefan Someşan, valamint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium azóta tisztségéből felfüggesztett igazgatója, Tamási Zsolt József ellen folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés és az igazgatói tisztség jogtalan felhasználásának gyanúja miatt a korrupciós cselekmények megelőzéséről, felderítéséről és büntetéséről szóló 2000. évi 78-as törvény rendelkezései alapján. A bűnüldöző szervek szerint a marosvásárhelyi gimnázium létrehozása nem a törvényes keretek tiszteletben tartásával történt, noha a líceum a helyi tanács 2014/271-es számú határozata alapján törvényesen létező oktatási intézményként szerepelt a Tanügyminisztérium által kibocsátott országos tájékoztatási útmutatóban.
A marosvásárhelyi DNA által végrehajtott hosszadalmas nyomozati eljárás következtében kialakult az általános félelem légköre.
Talán ennek következtében a Maros megyei tanfelügyelőség (ISJM) közigazgatási tanácsa 2017. február 27-én meghozta a 70-es számú törvénytelen határozatát, amely szerint az intézményben a „2017–2018-as tanévben egyetlen cikluskezdő – előkészítő, ötödik és kilencedik – osztály indítása sem engedélyezett”.
Az első baklövések
A líceum létrehozása során az első, pusztán adminisztratív jellegű baklövést – amelyik a korrupció gyanúját mindenképp kizárja – a helyi tanács követte el azzal, hogy a 2014/271. számú határozatában az alapító okirat bemutatásának feltételéhez kötötte a gimnáziumnak az iskolai hálózatba való besorolását – tehát az iskola alapításának elrendelése helyett csak javaslat jellegű döntést hozott. A második, szintén közigazgatási jellegű tévedés a Maros Megyei Főtanfelügyelőség számlájára írható. 2014. szeptember 12-ei 115-ös számú határozatával elrendelte a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium, mint új, jogi személyiséggel rendelkező tanintézmény létrehozását. Csakhogy a 2011. évi 1-es számú közoktatási törvény 61. cikkelyének (2) bekezdése értelmében az iskolahálózatok megszervezése, az intézmények létrehozása „a helyi közigazgatási hatóságok feladata, az utólagos megyei tanfelügyelőségi egyetértés (=aviz conform) elnyerésével”. Sajnos, a tanfelügyelőség az egyetértő láttamozás fogalma helyett a létrehozás kifejezést használta, noha az iskolaalapítás a helyi tanács hatáskörébe tartozik.
Egyszerűen nem tudom megállapítani, miben áll ez esetben is az a korrupciós bűncselekmény, amelynek alapján a DNA ügyészei évek óta zaklatják a szülőket, sőt újabban a gyermekeket is (!!), akiknek pedig semmi közük sincs az iskola alapításához. A tanfelügyelőség által jogalap nélkül elrendelt beiratkozási tilalom miatt sajnos a folyamatos oktatási tevékenység megakadályozásáig fajult el a helyzet, annak ellenére, hogy a líceum önálló jogi személyiséggel rendelkezik és jelenleg is törvényesen működik. Ezt a tényt a Romániai Közoktatás Minőségét Szabályozó Ügynökség (ARACIP) 2017. február 27-i 179-es számú átiratával is megerősítette, és a Tanügyminisztérium által kibocsátott idei rendeletek is alátámasztják. Figyelmen kívül hagyva ezt az egyértelmű jogi helyzetet, valamint az ártatlanság vélelmének az elvét, a Tanfelügyelőség vezető tanácsa meghozta a 2017/70-es számú határozatát, amellyel megtiltotta a tanulóknak a cikluskezdő osztályokba való beiratkozását. A vitatott határozat jogellenes, és sérti a tanintézmény jogait és azoknak a gyermekeknek az érdekeit, akik az iskola cikluskezdő osztályaiba szerettek volna beiratkozni.
Barátságtalan hozzáállás
A határozat kibocsátását követően azonnal elindítottuk a közigazgatási bírósági eljárást. Az előzetes panaszunkat március 2-i dátummal iktattuk. Ebben felhívtuk a tanfelügyelőség figyelmét, hogy az előkészítő osztályba való beiratkozási időszak március 17-ig tart. Az illetékesek barátságtalan hozzáállását jellemzi az is, hogy panaszunk visszautasítását csak március 31-én közölték, megvárván az előkészítő osztályokba való beiratkozási időszak lejártát. A visszautasítást azzal indokolták, hogy a „DNA a 2015/P/174-es ügyben a főtantanfelügyelő (Ştefan Someşan) és a szóbanforgó intézmény igazgatója (Tamási Zsolt) ellen elrendelte a nyomozati eljárás elindítását, ezért a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megalapítására és működésére vonatkozóan fennállhat a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja”. Csakhogy a cikluskezdő osztályokba való beiratkozást tiltó határozat indoklását, amely szerint „a DNA az oktatási folyamatokba beavtkozása miatt kellett meghozni, megcáfolta a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz tartozó (CSM) Bírókat és Ügyészeket Ellenőrző Igazságszolgáltatási Felügyeletének 1947/II/363/DIP/2017-es számú határozata! A CSM Ellenőrző Felügyeletének határozata meállapította azt, hogy a Maros Megyei Tanfelügyelőség által a gimnázium cikluskezdő osztályaiba való beiratkozást tiltó intézkedéseit nem a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyésze rendelte el. Ezzel az indoklással a CSM ellenőrző felügyelete eldöntötte azt, hogy az illetékes ügyész nem követte el a 2004/303-as a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény által büntetendő fegyelmi vétséget, mivel nem lépte túl nyomozói hatáskörét, nem befolyásolta az oktatási tevékenységet. Tehát a vitatott tanfelügyelőségi határozat indokolása, miszerint a DNA-nak az oktatási folyamatba való beavatkozása miatt rendelte el a beiratkozás tiltását, nem igaz, ez pedig azt jelenti, hogy a közigazgatási döntés kötelező megindoklására vonatkozó törvényes előírás hiányzik, nem teljesült. Amennyiben a közigazgatási határozat nincs megindokolva, akkor a közigazgazgatási törvény értelmében semmis. Az érvénytelenségét pedig közigazgatási bírói eljárásban kell megállapítani.
Folyamatos halasztások
A Maros Megyei Törvényszék sajnos nem tartotta tiszteletben a sürgősségi eljárásra vonatkozó perrendtartási rendelkezéseket, és a június 30-án érdemben letárgyalt ügyben a semmiségről szóló ítélethozatalt állandóan elhalasztja. Mindaddig amíg nem születik olyan végleges bírósági ítélet, amelyik kimondja, hogy a líceum törvénytelenül működik, a tanfelügyelőség nem akadályozhatja az iskola működését oly módon, hogy megtiltja a tanulók beiratkozását a cikluskezdő osztályokba.
A beiratkozás megtiltása hivatali visszaélésnek minősül. Érthetetlen a tanfelügyelőség érvelése, miszerint azáltal, hogy megtiltja a beiratkozást, megakadályozza, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amelyik súlyosan károsítja a tanulók iskoláztatását. Eszerint a cikluskezdő osztályokba beiratkozott tanulókat kedvezőtlenül befolyásolná az, ha a gimnáziumban folytatnák tanulmányaikat, ám a többi tanuló a továbbiakban is akadálytalanul „fejlődhetne”.
A líceum ellen indított harc kiagyalói szem elől tévesztették azt a tényt, miszerint az ingatlant 2005. december 9-én visszaszolgáltatták a katolikus egyháznak. A visszaszolgáltatás idején fennálló tevékenység megtartását előíró ötéves kötelezettség már 2010. december 9-én lejárt. Ennek következtében az Unirea Nemzeti Kollégium további működése a római katolikus egyház tulajdonában álló ingatlanban, kizárólag a tulajdonos nagyvonalúságának köszönhető. A katolikus gimnázium megszüntetése a 25 évre megkötött bérleti szerződés megszüntetését vonhatná maga után, aminek következtében az Unirea kilakoltathatóvá válna. Természetesen nem az a cél, hogy a szomszéd kecskéje is elpusztuljon.
Kettős mérce
Ha összehasonlítjuk, hogyan viszonyult a román igazságszolgáltatás a tanügyi törvény betartatásához a líceum és a MOGYE esetében, akkor a kettős mérce alkalmazásának kirívó esetével állunk szemben. A líceum létrehozásánál az a gond, hogy az önkormányzat helytelenül fogalmazott, és határozatában csak javasolta az iskola létrehozását, de nem döntötte el, tehát megsértette a tanügyi törvény vonatkozó előírásait. E törvény viszont kijelölt három multikulturális egyetemet, amelyet arra köteleztek, hogy a nemzeti kisebbségek részére az egyetem keretében önálló tagozatokban, oktatási vonalakban biztosítsák a teljes körű anyanyelvi oktatást. A két másik multikulturális egyetem (a kolozsvári Babeş-Bolyai és a marosvásárhelyi Művészeti) a tanügyi törvény kisebbségi rendelkezéseit tiszteletben tartva alkotta meg az egyetemi chartát. A MOGYE-n a kétharmados román többségű szenátus elutasította a törvénynek az anyanyelvi oktatás kiterjesztésére vonatkozó szabályozásnak az egyetemi chartában történő rögzítését. Számos tevékenység esetén a román nyelv kizárólagos használatát írták elő. Ennek következtében a törvényt beterjesztő Daniel Funeriu, az Ungureanu-kormány oktatási minisztere törvényellenesnek nyilvánította a MOGYE chartáját és elutasította annak jóváhagyását. Az Ungureanu-kormányt a MOGYE-üggyel megbuktató Victor Ponta az előző kormány megalapozott törvényességi kifogásait semmibe véve jóváhagyta a törvénysértő egyetemi chartát. A jelenleg hatályos charta előírásai szerint a tanagyag 30 százaléka magyar, 70 százaléka pedig román nyelven kerülhet elsajátításra. A világon sehol nem létezik az a megoldás, hogy az előadásokon egyik nyelven leadott tananyagot a szemináriumokon és a gyakorlatokon egy másik nyelven kelljen visszaadni. Sérül tehát a magyar hallgatók joga, akik a tananyag tökéletesebb elsajátítása érdekében választották az anyanyelvi oktatást. A MOGYE szabályzata egyáltalán nem tartalmazza a tanügyi törvény kisebbségi nyelven történő oktatást szabályozó rendelkezéseit, amelyek előírják az anyanyelvi oktatást és az önálló anyanyelvi tagozatok létrehozását. Ennek következtében a 2011. évi 1-es tanügyi törvény 128 szakaszának rendelkezéseit kellene alkalmazni, miszerint a törvénytelen előírásokat tartalmazó egyetemi charta semmis. Ezt azonban a bíróságok nem voltak hajlandóak kimondani, sőt azt állapították meg: az egyetemi charta törvényes. Ebből egyértelműen kiderül: a bíróságok a romániai magyarság jogfosztása érdekében aszerint értelmezik a törvényt, hogy a kitűzött cél, vagyis jogaink további korlátozása megvalósulhasson.
dr. Kincses Előd
A szerző a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyvédje / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. augusztus 17.
Erkölcsi győzelmet aratott a vásárhelyi katolikus gimnázium
A Maros megyei törvényszék első fokon érvénytelenítette a Maros megyei tanfelügyelőség határozatát, amely megtiltotta a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumnak, hogy tagozatkezdő osztályokat indítson ősztől.
A törvényszék honlapján elérhető bírósági döntés szerint elutasították a tanfelügyelőség érveit, miszerint a pert indító iskola nem lehet érdekelt fél ebben az ügyben. A szerdán kihirdetett bírósági határozat kimondja annak a február 27-én hozott, 70-es számú tanfelügyelőségi határozatnak a megsemmisítését, amelynek értelmében ősztől nem indulhat előkészítő, ötödik és kilencedik osztály. Az alperes állami intézmény a kiközléstől számított 15 napon belül fellebbezhet.
Székely Szilárd, az iskola igazgatója az MTI-nek elmondta, mindenképpen erkölcsi győzelemről van szó, de azt tartja valószínűnek, hogy amennyiben másodfokon is az iskola számára születne kedvező döntés, már nem tudják elindítani a szóban forgó osztályokat, mivel akkor már tart a tanév. Elmondta, összesen hat osztályt akartak indítani, ezek nélkül diáklétszám 361-re csökken. Emiatt egyelőre nincs veszélyben az iskola, hiszen még így is több diákja van, mint amennyivel fenntartható egy önálló iskola a törvényes előírások szerint. Ugyanakkor a tanári karnak problémát okoz, mert a kevesebb diák kevesebb óraszámot jelent, így várhatóan csak a címzetes pedagógusoknak tudnak állást biztosítani ősztől.
Székely Szilárd emlékeztetett, hogy az iskola általános jogi helyzete és sorsa továbbra is bizonytalan. „A tanfelügyelőség álláspontja az, hogy nem tudják, milyen formában fog működni az iskola, ők az oktatási minisztériumtól várnak útbaigazítást, a szaktárca viszont nem hajlandó segíteni” – mondta Székely Szilárd. Az RMDSZ felszólította a főtanfelügyelőt és a tanfelügyelőség vezető tanácsának tagjait, hogy mondjanak le azonnali hatállyal, mivel jogtalanul elvették a szülők és gyermekek iskolaválasztási jogát.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatója és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá az iskola működéséhez, hogy tudták, valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A jogi eljárás még folyamatban van. Az iskola érdekében a Vatikán romániai nagykövete is tárgyalt az illetékesekkel, de egyelőre nem sikerült tisztázni a tanintézmény jogi helyzetét.
kronika.ro; itthon.ma/erdelyorszag
2017. szeptember 8.
Hivatalos: megmenekült a marosvásárhelyi Katolikus Gimnázium, de megszűnt az önálló jogi státusza
Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelő az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva pénteken azt mondta, az intézmény igazgatótanácsa arról döntött, hogy a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolják be a Római Katolikus Teológiai Líceum osztályait. Ioan Macarie azt mondta, nem költöztetik el az épületből a tanulókat és a tanárokat, csupán az adminisztratív tevékenységek tartoznak majd a Bolyai Farkas Líceum hatáskörébe, amíg végleges döntés születik a katolikus líceum megalapítására vonatkozóan. Csütörtök este Liviu Pop oktatási miniszter azt nyilatkozta, azt követően született meg a más iskolához való besorolásról szóló döntés, hogy kézhez kapták a bíróság indoklását a líceum megalapításáról szóló tanfelügyelőségi határozat érvénytelenítésével kapcsolatban. "Megvan az indoklás, és kiadtam a rendeletet a tanfelügyelőségnek, hogy a gyerekeket írassák be az osztályokba, és a tanárok kezdjék el az oktatást hétfőtől. A tanulókat és a tanárokat egy másik líceumhoz fogják besorolni amíg lezárul a folyamatban levő per és a DNA által indított bűnvádi eljárás, amelyben az egykori igazgatótanács tagjai és a volt főtanfelügyelő is érintett. Ez az egyetlen megoldás, amelyet javasolni tud az oktatási minisztérium" - fogalmazott Liviu Pop, hangsúlyozva, hogy ez csak ideiglenes megoldás, és "amint lezárul a per, minden visszaáll a rendes kerékvágásba". Holló László a tanintézmény létrehozását kezdeményező Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke a Marosvásárhelyi Rádiónak az mondta, egyik szeme sír, a másik nevet. ez egy ideiglenes megoldás, kellemetlen számunkra, hogy az iskola jogi helyzete felfüggesztődik, másfelől örülök annak, hogy az utolsó pillanatban sikerült egy olyan kompromisszumos megoldást találni, ami a diákok és a szülők érdekeit szolgálja" A Római Katolikus Teológiai Líceum működése körüli problémák 2016 novemberében kezdődtek, amikor az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indított Ştefan Someşan volt tanfelügyelő és Tamási Zsolt-József volt igazgató ellen az iskola létrehozásával kapcsolatos ügyben. agerpres; Transindex.ro
2017. szeptember 19.
Petíciót indítottak a szülők a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében
Menntsük meg a marosvásárhelyi katolikus iskolát! címmel petíciót indított az iskola szülői közössége. A petícióhoz, amelyben azt kérik, hogy biztosítsák az iskola további működéséhez szükséges törvényes keretet, kedden délutánig 2 500-nál is többen csatlakoztak. "Kérjük, hogy a felelős állami szervek azonnali hatállyal állítsák le az iskola elleni hajszát! Követeljük, hogy a gyerekek és szülők élhessenek a romániai és európai törvények által számukra biztosított alapvető állampolgári jogaikkal! A diákok érdeke az lenne, hogy zavartalanul megkezdhessék és folytathassák tanulmányaikat a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban!" - áll a magyar és román nyelven is elérhető petícióban. A Római Katolikus Teológiai Líceum működése körüli problémák 2016 novemberében kezdődtek, amikor az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indított Ştefan Someşan volt tanfelügyelő és Tamási Zsolt-József volt igazgató ellen az iskola létrehozásával kapcsolatos ügyben. Szeptember 8-án Tanügyminisztérium javaslatára a Maros megyei tanfelügyelőség a katolikus gimnázium osztályait a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolta, ezzel pedig megszűnt az intézmény önálló jogi státusza. (hírszerk.) Transindex.ro
2017. szeptember 22.
Vádat emeltek (Marosvásárhelyi iskolaügy)
Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium volt igazgatója, Tamási Zsolt és Maros megye volt főtanfelügyelője, Ştefan Someşan ellen. A hatóság tegnapi közleménye szerint hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel vádolják őket.
Ştefan Someşant hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsoltot pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel vádolják. Az ügyészség szerint a főtanfelügyelő hatáskörét túllépve bocsátott ki olyan rendeleteket, amelyek a Római Katolikus Gimnázium létrehozását eredményezték, és mindkét vádlott visszaélt hivatali hatalmával, amikor annak ellenére lehetővé tették az iskola működését, hogy tudták, a tanintézet nem rendelkezik az oktatási minisztérium működési engedélyével. (Szerk. megj.: a minisztérium eddig minden esetben elhárította az illetékességet, Liviu Pop tárcavezető legutóbb szeptember 7-én jelentette ki, hogy helyi szinten kell megoldani a katolikus iskola ügyét.) Az ügyészség azt írja: Ştefan Someşan először akkor lépte túl hatáskörét, amikor 2014 szeptemberében a Római Katolikus Gimnázium létrehozásáról rendelkezett. Másodjára akkor, amikor 2015 szeptemberében elrendelte, hogy a Bolyai Farkas Gimnázium és az Unirea Főgimnázium részleges felosztásával a Római Katolikus Gimnáziumba csoportosítsanak bizonyos osztályokat, és úgy tekintette, hogy az új intézmény megörökli a Bolyai és az Unirea akkreditációját. Az intézményalapítás ugyanis a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozik, az ideiglenes működési engedélyt és az akkreditációt pedig az oktatási tárcának kellett volna kibocsátania. Az ügyészek szerint ezek az intézkedések érdemtelen haszonhoz juttatták az iskola létrehozását korábban kérvényező alapítványt, sértették a felosztott intézmények és az új tanintézetbe beíratott diákok érdekeit; utóbbiakat abba a helyzetbe hozták, hogy „egy engedélyezetlen és nem akkreditált oktatási egység képzését végezzék el, ennek minden következményével”. A korrupcióellenes ügyészség azt is közölte, hogy az Unirea Főgimnázium polgári félként csatlakozott a büntetőperhez. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 22.
Marosvásárhelyi iskolaügy: Vádat emeltek a volt iskolaigazgató és a volt főtanfelügyelő ellen
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium volt igazgatója, Tamási Zsolt ellen, és Maros megye volt főtanfelügyelője, Stefan Somesan ellen. A DNA honlapján publikált közlemény szerint az ügyészség Stefan Somesant hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel, és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsoltot pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel vádolja.
Az ügyészség szerint a főtanfelügyelő hatáskörét túllépve bocsátott ki olyan rendeleteket, amelyek a Római Katolikus Gimnázium létrehozását eredményezték. A DNA úgy vélte: mindkét vádlott visszaélt a hivatali hatalmával, amikor annak ellenére tette lehetővé az iskola működését, hogy tudta, a tanintézet nem rendelkezik az oktatási minisztérium működési engedélyével, akkreditációjával.
Amint a DNA leírja, „egy alapítvány” (vélhetően az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány) már 2014 előtt kifejezte szándékát egy magyar nyelvű római katolikus iskola létrehozására, és több rendben is kérvényekkel fordult ez ügyben a polgármesteri hivatalhoz, és a tanfelügyelőséghez.
A vádhatóság szerint Stefan Somesan először akkor lépte túl a hatáskörét, amikor 2014 szeptemberében a Római Katolikus Gimnázium létrehozásáról rendelkezett. Másodjára akkor, amikor 2015 szeptemberében elrendelte, hogy a Bolyai Farkas Gimnázium és az Unirea Főgimnázium részleges felosztásával ezekből az intézményekből a Római Katolikus Gimnáziumba csoportosítsanak bizonyos osztályokat, és úgy tekintette, hogy az új intézmény megörökli a Bolyai és az Unirea akkreditációját. Az intézményalapítás ugyanis a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozik, az ideiglenes működési engedélyt és az akkreditációt pedig az oktatási tárcának kellett volna kibocsátania.
A DNA szerint ezek az intézkedések érdemtelen haszonhoz juttatták az iskola létrehozását korábban kérvényező alapítványt, sértették a felosztott intézmények, és az új tanintézetbe beíratott diákok érdekeit. Utóbbiakat ugyanis abba a helyzetbe hozták, hogy „egy engedélyezetlen és nem akkreditált oktatási egység képzését végezzék el, ennek minden következményével”.
Az ügyészség azt is közölte, hogy az Unirea Főgimnázium polgári peres félként csatlakozott a büntetőperhez, amelynek tárgyalása hamarosan elkezdődik a Maros megyei törvényszéken.
MTI; Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 24.
Magyarország támogatja Románia OECD-tagságát
Magyarország támogatja Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), miután Liviu Dragnea, a PSD elnöke ígéretet tett a marosvásárhelyi iskolahelyzet megoldására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel. Mint írta, a párt vezetője telefonon egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével, ennek során tett ígéretet Liviu Dragnea a helyzet megoldására. Jelezte: a döntésről konzultáltak Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével is. A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején függesztette fel a római katolikus iskola működését. Az intézkedés következtében a magyar kormány bejelentette, a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen. A korrupcióellenes ügyészség tavaly októberben kezdte vizsgálni a Római Katolikus Teológiai Líceum 2014-es létrehozásának körülményeit, és csütörtökön emelt vádat ez ügyben Stefan Somesan volt főtanfelügyelő és Tamási Zsolt volt iskolaigazgató ellen. Transindex.ro
2017. szeptember 25.
Megoldást ígérnek (Marosvásárhelyi iskolaügy)
Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt elnöke szombaton tudatta: arról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét, hogy Románia megoldja a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium helyzetét. Cserébe Magyarország támogatja Románia OECD-tagságát.
Dragnea telefonon egyeztetett a magyar kormányfővel, s két dologban állapodtak meg: Románia megoldja a marosvásárhelyi iskola helyzetét, Magyarország pedig ismét támogatni fogja Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), ami a román külpolitika egyik fő célkitűzése. Dragnea közölte: elmagyarázta Orbán Viktornak, hogy a marosvásárhelyi helyzet egy bírósági ítélet nyomán állt elő, és nincs szó a katolikus egyház vagy a magyar kisebbség elleni támadásról. Hozzátette: a román hatóságok kötelessége, hogy gyors, törvényes és tartós megoldást találjanak az iskola helyzetére. „Megígértem, hogy megtaláljuk ezt a megoldást” – mondta Liviu Dragnea. A szociáldemokrata pártelnök szerint Orbán Viktor értékelte a román fél párbeszédre való hajlandóságát, és megígérte, hogy Magyarország támogatni fogja Románi felvételét az OECD-be. Dragnea nem pontosította, hogy konkrétan mi lesz a megoldás. A két politikus közötti telefonbeszélgetést követően Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere úgy nyilatkozott: országa támogatja Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe. Jelezte: a döntésről konzultáltak Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével is. Kelemen Hunor úgy véli, a román kormánynak sürgősségi rendelettel kellene ismét megalapítania az iskolát, különben nincs garancia arra, hogy a tanintézmény elkezdheti működését a 2018–2019-es tanévtől. A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején felfüggesztette a magyar tannyelvű katolikus iskola működését. Az intézkedés következtében a magyar kormány bejelentette, a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen. A korrupcióellenes ügyészség tavaly októberben kezdte vizsgálni a Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásának körülményeit, és csütörtökön emelt vádat ez ügyben Ştefan Someşan volt főtanfelügyelő és Tamási Zsolt volt iskolaigazgató ellen. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 25.
Vádat emeltek Tamási Zsolt ellen
Szeptember 21-én délután a Korrupcióellenes ügyészség területi kirendeltsége vádat emelt a Someşan Ştefan volt főtanfelügyelő és Tamási Zsolt-József, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója ellen. Az ügyészségi kivizsgálás lejártával az ügyet a Maros Megyei Törvényszék hatáskörébe utalták át – tájékoztatott Gogolák Csongor ügyvéd, Tamási Zsolt képviselője.
Someşan Ştefan volt főtanfelügyelőt, ahogy erről már többször beszámoltunk, hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel vádolják. Véleményük szerint a főtanfelügyelő, hatáskörét túllépve, olyan rendeleteket adott ki, amelyek a Római Katolikus Teológiai Líceum létrehozását eredményezték.
Miközben Tamási Zsolt a napokban arról értesült a DNA-tól, hogy a katolikus osztályoknak a Bolyai iskolába való áthelyezésével visszamehet tanítani, és a megyei tanfelügyelőség jóváhagyására vár, hogy az ideiglenes áthelyezést megkapja, a vádemelés tényével kellett szembesülnie. Ennek ellenére minden emberi számítás szerint biztosítani kell a tanításhoz való jogát – tette hozzá az ügyvéd.
A kérdésre, hogy a továbbiakban mi következik, Gogolák Csongor elmondta, hogy miután egy éve folyik a kivizsgálás, a vádemelés várható volt. A törvényszéknek a továbbiakban meg kell állapítania a vádirat és a nyomozás törvényességét. A büntetőperben felmentő vagy elmarasztaló ítélet születhet, de ha nem tartják elégségesnek a bizonyítékokat, visszaküldik a kivizsgálást végző ügyészségnek, a nyomozati anyag kiegészítését kérve.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 25.
Dragnea megígérte Orbánnak: megoldják a római katolikus iskola helyzetét
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szombaton egy közösségi oldalon tudatta: arról biztosította Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy Románia megoldja a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium helyzetét.
Dragnea telefonon egyeztetett a magyar kormányfővel, a beszélgetés során két dologban állapodtak meg: Románia megoldja a marosvásárhelyi iskola helyzetét, Magyarország pedig ismét támogatni fogja Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), ami a román külpolitika egyik fő célkitűzése.
A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején felfüggesztette a magyar tannyelvű katolikus iskola működését. Az intézkedés következtében a magyar kormány bejelentette, a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen.
Dragnea elmondta: elmagyarázta Orbán Viktornak, hogy a marosvásárhelyi "helyzet" egy bírósági ítélet nyomán állt elő, és nincs szó a katolikus egyház vagy a magyar kisebbség elleni támadásról. Hozzátette: a román hatóságok kötelessége, hogy gyors, törvényes és tartós megoldást találjanak az iskola helyzetére. "Megígértem, hogy megtaláljuk ezt a megoldást" - írta Liviu Dragnea.
A szociáldemokrata pártelnök szerint Orbán Viktor értékelte a román fél párbeszédre való hajlandóságát, és megígérte, hogy Magyarország támogatni fogja Románi felvételét az OECD-be. Dragnea a bejegyzésben nem pontosította, hogy konkrétan mi lesz a megoldás.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Maszol.ro hírportálnak adott egyik interjúban úgy vélte, a kormánynak sürgősségi rendelettel kellene ismét megalapítania az iskolát, különben nincs garancia arra, hogy a tanintézmény elkezdheti működését a 2018-2019-es tanévtől.
A korrrupcióellenes ügyészség tavaly októberben kezdte vizsgálni a Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásának körülményeit, és csütörtökön emelt vádat ez ügyben Stefan Somesan volt főtanfelügyelő és Tamási Zsolt volt iskolaigazgató ellen. Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 26.
Vásárhelyi iskolaügy: kétkedve fogadják az újabb ígéretet
Kétkedve fogadja Holló László, a Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatója Liviu Dragnea PSD-elnök azon ígéretét, hogy kormányhatározattal vagy törvénnyel alapítják újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát. Emlékeztetett: az ügyben számos vállalás maradt ígéret szintjén.
Ígéretként kezeli Liviu Dragneának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium újjáalapítására vonatkozó bejelentését Holló László, a Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatója. A katolikus egyház képviselője ugyanis továbbra is szkeptikus ennek megvalósítását illetően.
„Már az eddigiekben is nagyon sok ígéretet kaptunk” – fogalmazott hétfőn a Krónikának Holló László, emlékeztetve, hogy többek között a vatikáni nagykövet, a pápai nuncius marosvásárhelyi látogatásakor is a helyzet rendezését ígérték az illetékes intézmények, és azóta is „ígéret maradt”.
Elmondta, bár minden, a helyzetet megoldó támogatást szívesen vesznek és örülnek neki, ezek közül sok ígéret szintjén maradt, ezért már minden ígéretet kétkedve fogadnak. „Azért remélem, hogy ha valaki ilyen szinten ígéretet tesz, azt megtartja” – tette hozzá az egyház képviselője. Holló László, aki pár hete a lapunknak adott interjúban szkeptikusan nyilatkozott az iskola újjáalakítását illetően, most, a magas szintű, kormányközi egyeztetések hatására sem bízik sokkal jobban a sikerben.
Azért vagyok szkeptikus, mert látom azokat az erőket, amelyek az iskola ellen működnek” – jelentette ki lapunknak. Emlékeztetett, hogy 2018-ban a nagy egyesülés centenáriumát ünnepli a román állam. „Ebben a miliőben nem lesz könnyebb iskolát alapítani, mint korábban” – vélte az alapítvány vezetője. Ugyanakkor azon reményének adott hangot, hogy ha Liviu Dragnea Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek tett ígéretet az iskola újraalapítására, akkor „az úgy is lesz”.
„Mindent megteszünk”
Liviu Dragnea, a nagyobb kormánypárt elnöke az Antena 3 hírtelevíziónak adott interjúban jelentette be, hogy kormányhatározattal vagy törvénnyel hozná létre újra a tanévkezdés előtt megszüntetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot. Dragnea a televíziócsatornának adott vasárnap esti interjúban az Orbán Viktorral folytatott telefonbeszélgetés részleteire is kitért, elmondta, hogy a telefonbeszélgetés Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közvetítésével valósult meg, számolt be az Agerpres.
„Elmondtam neki: megoldjuk ezt a kérdést úgy, hogy a következő tanévtől az az iskola (a Római Katolikus Gimnázium) létrejöjjön. Vagy kormányhatározatot fogadunk el, vagy törvényt a parlamentben, de mindent megteszünk azért, hogy ez az iskola megalakuljon” – idézte a PSD-s politikus újabb nyilatkozatát a hírügynökség.
Dragnea az interjúban Orbán Viktort „párbeszédre nyitott, intelligens, rendkívül pragmatikus és jó humorérzékű” politikusként írta le. „Veszekedünk évek óta ahelyett, hogy együttműködnénk a gazdaságban és erősebbek lennénk együtt, mert sok közös érdekünk van: gazdasági is, stratégiai is, illetve a közös EU-s munka terén is. Azt hiszem, jobb, ha megoldásokat keresünk arra, ami a jelenben és a jövőben érdekel bennünket. Elmondtam: teljesen jogosnak találom a kérést, hogy az az iskola működjön” – idézte a telefonbeszélgetést Liviu Dragnea.
Az alsóház elnöke a marosvásárhelyi iskolahelyzet megértetése végett elmagyarázta, hogy a római katolikus egyház, miután visszakapta a marosvásárhelyi iskolaépületeit, nem tette ki azokból a román tannyelvű Unirea Főgimnáziumot, csak annyit kért, hogy cserében a kisebbik épületében jöjjön létre egy római katolikus iskola. „Erre a kérésre a román állam igent mondott” – fogalmazott az MTI beszámolója szerint a PSD elnöke.
Kelemen: már volt rá példa
A katolikus iskola helyzetének sürgősségi kormányrendelettel való rendezése mellett érvelt a Maszol.ro hírportálnak adott interjúban Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is. A szövetségi elnök rámutatott, bár nem ez a „legelegánsabb megoldás”, a különböző tanácsi és tanfelügyelőségi határozatokkal ellentétben ezt nem lehet megtámadni a közigazgatási bíróságon.
„Ehhez nyilván a tanügyi törvényt is kell módosítani: lehetővé kell tenni, hogy rendkívüli esetben a kormány hozzon létre tanintézményt” – mondta az RMDSZ elnöke, aki szerint erre is volt precedens, a Spiru Haret egyetem helyzetének rendezését így oldották meg.
Liviu Dragnea a tévéstúdióban arra is kitért, hogy a vásárhelyi iskolaügy rendezésére tett ígéretéért cserébe Orbán Viktor megígérte, utasítja külügyminiszterét: támogassa Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD). „Találkozókat kell még rögzítenünk, hogy megkeressük, melyek a legjobb utak ahhoz, hogy jó együttműködés alakuljon ki a két ország között” – fogalmazott Dragnea.
A Dragnea–Orbán-telefonbeszélgetést követően Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szombaton közölte: Magyarország támogatja Románia felvételét az OECD-be. A tárcavezető hétfőn az MTI-nek arról is beszámolt, hogy román kollégája, Teodor Melescanu telefonon megköszönte a támogatást. Elmondta, Melescanu ismét arról biztosította, hogy a román kormány mindent megtesz azért, hogy a marosvásárhelyi iskolaügy minél előbb megnyugtató módon rendeződjön.
Mint ismeretes, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly októberben kezdte vizsgálni a Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásának körülményeit, és múlt csütörtökön emelt vádat ez ügyben Ştefan Someşan volt főtanfelügyelő és Tamási Zsolt volt iskolaigazgató ellen. Az ügyészségi vizsgálat és az iskola létrehozásának részleteit rögzítő tanfelügyelőségi határozat bírósági felfüggesztése oda vezetett, hogy a Római Katolikus Gimnázium az idei tanévtől megszűnt önálló intézményként működni. Diákjai és tanárai ugyan továbbra is az egyházi épületben maradtak, de az osztályok a Bolyai Farkas Gimnáziumhoz lettek rendelve.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. október 14.
A diákokat is bevonták a perbe (Marosvásárhelyi iskolaügy)
Károsított felekké minősítette, és ilyen minőségben írta be a korrupcióellenes ügyészség a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 445 diákját és szüleiket abba a büntetőperbe, amelyet az iskola volt igazgatója és Maros megye korábbi főtanfelügyelője ellen indított az iskolaalapítás körüli rendellenességek miatt.
Tamási Zsolt volt iskolaigazgató és Ştefan Someşan volt főtanfelügyelő ellen szeptember 21-én emeltek vádat. A per első tárgyalását még nem tűzték ki, de a romániai bíróságok portálján már megjelent az ügy kartotékja. Eszerint a katolikus gimnázium 445 diákja és szüleik sértett félként szerepelnek a perben, az Unirea Főgimnázium pedig polgári peres félként csatlakozott az eljáráshoz. Mindez arra utal, hogy a szülők egyike sem fogalmazott meg kárigényt a vádlottakkal szemben, a katolikus egyház iskolaépületeit a Római Katolikus Gimnáziummal megosztó román elitiskola viszont kártérítésre tart igényt. Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője elmondta: a szülők az elmúlt napokban kapták meg a bíróságról azt az átiratot, amelyben értesítik őket perbeli minőségükről. Hangsúlyozta: nem a szülők döntése volt, hogy részt vegyenek a perben, erről a korrupcióellenes ügyészség rendelkezett, a törvényszék pedig hivatalból minden gyermeknek ügyvédet jelölt ki, akikkel a szülőknek kell találkozniuk. A vádhatóság arra alapoz, hogy a két vádlott bűnösségének bizonyításához károsult félre is szükség van. Jelen esetben a gyerekeinket tartják károsultaknak. Mi is úgy tartjuk, hogy károsultak a gyermekeink, de nem az iskola létrehozása miatt, ahogy az ügyészség gondolja, hanem éppen az ügyészségi vizsgálat és az iskola bezárása miatt. Sőt, nemcsak az iskola diákjai károsultak, hanem azok a gyermekek és szüleik is, akik a zavaros helyzet és a tanfelügyelőségi tilalom miatt nem tudtak beiratkozni a Római Katolikus Gimnáziumba – magyarázta Csíky Csengele. Megjegyezte, hogy Tamási Zsolt volt igazgatót ugyanúgy az eljárás áldozatának tekintik, mint a gyermekeiket. A szülők és az RMDSZ panaszára korábban a Legfelsőbb Bírói Tanács keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet is vizsgálta, hogy törvényes volt-e a szülők ügyészségi beidézése. A felügyelet nem találta törvénytelennek az eljárást. Szerinte ez azt a célt szolgálta, hogy tájékoztassák őket: sértett félként csatlakozhatnak a büntetőperhez, és kárigényt jelenthetnek be. A felügyelet szerint a kár abból származik, hogy az iskola diákjai „egy nem engedélyezett és nem akkreditált tanintézet képzését végezték el”. Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelő viszont szeptemberben úgy nyilatkozott, hogy a gyermekek nem felelősek a kialakult helyzetért, ezért nekik mindenképpen elismerik a Római Katolikus Gimnáziumban végzett tanulmányaikat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. november 6.
Újabb bűnvádi eljárás indul a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében
Több személyt is beidézett hétfőn a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozásával kapcsolatban kezdeményezett újabb bűnvádi eljárás keretében – tudta meg az Agerpres vádhatósági forrásokból.
A DNA-hoz a Romániai Közoktatás Minőségét Ellenőrző Ügynökség (ARACIP) elnökét, Constantin-Şerban Iosifescut, az oktatási minisztérium korábbi államtitkárát, Monica Cristina Anisiét és néhány minisztériumi igazgatót idézték be.
Az ügyészséghez közel álló források szerint az újabb bűnvádi eljárást a katolikus gimnázium megalapításával kapcsolatos bűnvádi dossziéból választották le, amelynek Ştefan Someşan volt Maros megyei főtanfelügyelő és Tamási Zsolt-József, a gimnázium volt igazgatója a vádlottjai.
Az ügyészek szerint az ARACIP annak ellenére javasolta a katolikus gimnáziumban induló képzések minisztériumi engedélyezését, hogy nem teljesültek a tanintézmény megalapításának feltételei. Az oktatás minősége ellenőrzésének időpontjában ugyanis az iskola létrehozásának jogalapjául mindössze a Ştefan Someşan főtanfelügyelő vonatkozó rendelete szolgált – állítja a vádhatóság. Agerpres; maszol.ro
2017. november 30.
A történet ismétlődik
Az elmúlt száz évben nem egyszer megtörtént: nem kellett száz kilométerekre elköltöznünk, és idegenben keresni boldogulásunkat ahhoz, hogy hosszú éveket követően új állampolgárságot nyerjünk – az impériumok „házhoz” jöttek.
Az első világháború végétől a negyvenes évek derekáig ez szinte természetesnek számított: ki-ki születésének helyétől és a világpolitika pillanatnyi állásától függően volt hol magyar, hol román vagy éppen szlovák, szovjet, jugoszláv, osztrák és még ki tudja milyen állampolgár. Ez nem csak papíron hozott változást, az érintett közösségek életébe is komoly fordulat következett be, sőt – mivel az éppen erősek meg akarták mutatni, ki is az úr –, nem kevesek áldozattá váltak, s szenvedett közvetlen környezetük is.
Ugyanez kicsiben napjainkban is megtörténik Marosvásárhelyen. Akiket néhány éve Marosvásárhelyen az Unirea Főgimnázium előkészítős osztályába írattak, az idők folyamán sorra a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium, majd utóbb a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjaivá váltak. Nem változott tanítójuk személye, nem kerültek még csak más osztályterembe sem, csak éppen a hatalom mutatta meg, a törvények csűrésével-facsarásával mennyire tudja fitogtatni erejét. A vádlottak padjára ültették Ştefan Someşant, Maros megye volt főtanfelügyelőjét és a gimnázium volt igazgatóját, Tamási Zsoltot, akiket hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel, és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel vádolnak. És meg nem nevezetten, de ott ül annak a 445 diáknak az édesapja és édesanyja is, akik fontosnak tartották, hogy magyar egyházi iskolába írassák gyermekeiket, azaz „magyarkodni” merészeltek. Idézéseket kaptak, ügyészségre járatták őket, nyilatkozatokat írattak velük, próbálták rábírni, érezzék magukat károsultnak, azaz álljanak a vád oldalára, elvégre „engedélyezetlen és nem akkreditált oktatási egység képzését” kapták gyermekeik. Bárhogy is nézzük, ez nemcsak a meghurcolás bújtatott formája, hanem egyenesen leszámolás a javából! A magyar ügyekkel próbálnak leszámolni, elijeszteni még a gondolattól is, hogy követeljük, ami jár nekünk, visszakérjük, ami a miénk.
Éppen ezért vagyunk némileg szkeptikusak a római katolikus iskola újjáalapításáról szóló jogszabály-módosítás kapcsán. Nehezen hihető, hogy a magát nyeregben érző román hatalom ez alkalommal normálisan viselkedik, s az egyre inkább a szórványosodás útjára lépő Marosvásárhelyen megold egy ilyen nagy jelentőséggel bíró kérdést. Minden bizonnyal elbújtatnak benne valami többféleképpen értelmezhető, általuk évek múlva elővehető, és minket ellehetetlenítő kiskaput – az elmúlt közel harminc esztendő tapasztalatai mondatják ezt velünk. Mert nincs olyan román párt – és sajnálattal mondjuk: talán magyar sem –, amelyik abban lenne érdekelt, hogy a közösségünk számára lényegi problémáinkat hosszú távon megoldja. Egy kis konfliktusra mindig szükség van, a béke nem a politikusoknak kedvez. Fejünk felett továbbra is átnyúlnak az impériumok. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)