Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Șoica, Mihai
1 tétel
2011. június 7.
Tőkés nem mond igazat – EVZ: magyar közpénzekből finanszírozzák az EMNT demokráciaközpontjait
„Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett demokrácia-központok nem az egész erdélyi magyar közösségnek szánt közpénzekből működnek, következésképpen elszámolással csak és kizárólag jószándékú támogatóinknak tartozunk” – írta április 6-án keltezett közleményében Tőkés László. Az Evenimentul zilei azonban tegnap kiderítette, az EMNT elnöke valótlanságokat hozott a közvélemény tudomására.
Tényfeltáró anyagában a lap arról írt, hogy Tőkés Lászlóék az elmúlt hónapokban összesen 2,2 milló lejt, azaz félmillió eurót kaptak magyarországi közpénzekből a demokrácia-központok működtetésére.
A cikk szerint a pénzek a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz tartozó egyik alapítványtól (vélhetően az egyik magyarországi közalapítványtól – szerk. megj.) érkeztek, több részletben az Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalom nevű civil szervezet számlájára. Mint ismert, Tőkés Lászlóék tavaly júliusban ezen a néven jegyezték be a bíróságon az EMNT. A támogatást a magyar állampolgárságot igénylő romániai magyarok tájékoztatása kapcsán felmerülő költségek fedezésére kapták a demokrácia-központok.
Az Evenimentul zilei kolozsvári tudósítója, Mihai Şoica szerint az összegekre „több romániai intézmény” ellenőrzési akciói során derült fény. A szerző nem nevezte meg ezeket az intézményeket, ám vélhetően közéjük tartozik a pénzügyőrség is, amelynek ellenőrei néhány hete vizsgálódtak a demokrácia-központoknál.
A lap szerint az EMNT eddig két részletben kapott pénzt a magyar államtól. Az első, 50 millió forintos – 775 ezer lejes – részlet tavaly októberben érkezett meg az EMNT-hez. Idén májusban további összegek érkeztek: egy 95 millió forintot, vagyis 1,5 millió lejt kitevő támogatás folyt be az EMNT számlájára.
Ezereurós fizetések?
A demokrácia-központoknak több mint száz alkalmazottja van. Az Evenimentul zilei szerint az alkalmazottak listáján mind Tőkés László EMNT-elnök, mind Toró T. Tibor ügyvezető elnök rokonai, illetve a bejegyzés alatt álló Erdélyi Magyar Néppárt vezetőségi tagjainak neve is szerepel.
A legnagyobb – havi 4100 lejes – fizetésben Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke részesül. Papp Előd, az EMNT alelnöke, az EMNP ideiglenes vezetőségének tagja havi 4000 lejt keres. Az ideiglenes vezetőség egy másik tagja, Zatykó Gyula, illetve Kovács Csaba újságíró ugyancsak 4000 lejt kap. Juhász Péter területi EMNT-vezető 3400 lejt keres. A demokrácia-központok alkalmazottai 921 lej és 1500 lej közötti fizetésben részesülnek.
Gergely: megdolgoztunk a pénzért
Tegnapi megkeresésünkkor Gergely Balázs a tárgyban írt Facebook-bejegyzését ajánlotta figyelmünkbe. Ebben az EMNT régióelnöke emlékeztetett arra, hogy már korábban lemondott a demokráciaközpont-hálózat koordinátori tisztségéről. Gergely ugyanakkor elismerte, hogy a cikkben felsorolt személyek munkájukért javadalmazást kaptak, ám szerinte korántsem akkorát, mint amekkora összegről a román lap beszámol.
Ironikus hangnemben megírt bejegyzésében a politikus arra hívja fel a figyelmet, hogy pénzükért a javadalmazottak megdolgoztak. „Kedves bukaresti jóakaróink, tény, hogy ennek a »szörnyű« rendszernek a mintegy százfős csapata húszezer-háromszáztizenhat honosítási dossziét állított össze öt hónap leforgása alatt. 20.316 dosszié, ami több mint negyvenezer embert érint, és igencsak sok munkával jár!” – reagált a cikkre Gergely Balázs.
Toró: pontatlanok az információk
A Transindexnek tegnap sikerült elérnie Toró T. Tibort, az EMNT ügyvezető elnökét is. A portálnak a politikus kijelentette, több helyen pontatlan az EVZ által közzétett információ, mely szerint az EMNT 2,25 millió lejt kapott a magyar kormánytól. Toró azonban nem részletezte, hogy milyen pontatlanságokra utalt, hanem közölte, hogy „hamarosan” közleményben reagálnak a lapban megjelentekre.
Toró egyébként az EVZ-nek beismerte, hogy az összegek egy része – pályázatok révén – Magyarországról érkezik, azonban azt nyilatkozta, nem tudja, hogy melyik minisztériumtól. Elmondta, nem tudja, ki küldte ki az ellenőröket, vagy hogy ezek pontosan mit keresnek, de azt biztosan tudja, hogy mindent rendben fognak találni.
A magyar kormány tavaly novemberben írt alá együttműködési megállapodást az EMNT-vel a demokrácia-központok működtetéséről. A szerződésben nem szerepel az, hogy a magyar állam anyagi segítséget nyújt az irodák tevékenységéhez.
Új Magyar Szó (Bukarest)