Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Șoacă Erika
2 tétel
2014. június 20.
Vidám iskolabúcsúztató Lupényban
Kincset lelt közösség
Szülők, diákok, pedagógusok számára egyaránt emlékezetesen zárult az idei tanév a lupényi magyar tagozatos tanintézményben. – Orosz Erzsébet és Madaras Irén kolléganőimmel úgy éreztük, hogy szükség van az iskolában a szülő–diák–pedagógus kapcsolat erősítésére, a közösségépítésre és ezt leginkább közös, játékos tevékenység formájában tudtuk elképzelni – fogalmazott Şoacă Erika, iskolaigazgató.
Az ötlet életképesnek bizonyult. Szerda délután a helyi református templom kertjében mintegy 70 óvodás, iskolás, tanár, tanító, szülő és nagyszülő indult kincsvadászatra. Az iskola vezetősége ugyanis bejelentette, hogy Óvisuli Sutyiboszorkány ellopta a tanintézmény valamennyi osztálynaplóját és a diákok ellenőrzőjét. Márpedig e nélkül nagy veszélybe kerül az iskola és annak teljes közössége. A 4-5 tagú csapatokba rendeződő szülők, diákok, tanárok nagy lelkesedéssel vágtak neki a boszorkány-lopta naplók felkutatásának. Annál is inkább mivel a kincsvadászat vezetői úgy vélték: a naplók mellett egyéb kincseket is elrejtett a boszorkány. – A csapatokat úgy próbáltuk kialakítani, hogy mindegyikben legyen óvódás, iskolás gyermek, szülő vagy nagyszülő és pedagógus is. Sok akadályon kellett túljutniuk, és valamennyi sikeres próbatétel után a csapatok egy-egy térképrészletet kaptak jutalmul. Nyolc állomás után összeállt a térkép, amely elvezetett a kincses ládához. Ebben voltak elrejtve az osztálynaplók, az ellenőrzők, és persze jó néhány csokoládépénz is. A dévai Corvin Kiadó jóvoltából pedig igazi kincset érő könyvek is ott lapultak a ládában – számolt be az iskola vezetője. Az akadálypályán rendkívül jó volt a hangulat. A nagypapák hihetetlenül jól teljesítettek a zsákba ugrós próbán, de jól szórakoztak a célba dobás, pohártorony-rakás, lufi szállítás során is. A csapatok legmagasabb tagjának WC-papíros múmiává sodrása is nagy derültséget keltett a versenyzők körében.
– Úgy érezzük, a rendezvény maximálisan elérte a célját: a szülők, gyerekek, tanárok igazi közösségként élhették meg a vidám élményeket, különböző korosztályok között szövődtek barátságok, csapatszellem alakult, egyszóval mindannyiunkban megerősödött az együvé tartozás érzése. Ezt szerettük volna kézzelfoghatóvá is tenni, így a rendezvény végén, aki akarta, akrillfestékbe mártott tenyerének nyomatát rajta hagyhatta egy fehér vásznon. Erre a vakáció folyamán ráíratjuk az iskolánk nevét, és meglesz a saját zászlónk – mesélte a rendezvényt követően Şoacă Erika.
És ami még inkább dicséretes, hogy a rendezvénynek folytatása lesz. A tanintézmény vezetője szerint szeptember elején egyhetes játszóházat szerveznek a gyermekek számára, ahol a szülők ismét szerepet kapnak. Lesz táncház, mese, játék és pólófestés. – Utóbbival az a célunk, hogy legyen a gyermekeinknek egyfajta, sajátkészítésű „egyenruhája”, egy olyan öltözet, amivel, ha bárhol megjelenünk, nyilvánvalóvá válik együvé tartozásunk – mondja az igazgatónő.
Az ősz folyamán szüreti bált terveznek, melyre már a teljes magyar közösség hivatalos lesz. Az adventi időszakban pedig koszorúkészítésre várják a már jól összekovácsolt vidám iskola-közösséget.
– A kellékek, anyagiak biztosítása érdekében e programsorozathoz a Bethlen Gábor Alap támogatását pályáztuk meg. Még nem kaptunk hivatalos értesítést, de reméljük, hogy pozitív elbírálásban részesül a pályázatunk. A programot azonban mindenképp végigvisszük, hiszen már az első rendezvény nagyon hasznosnak bizonyult. Ha lesz némi anyagi támogatásunk is, akkor még színvonalasabb programot tudunk kínálni a közösségnek – fogalmazott Şoacă Erika iskolaigazgató.
Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 30.
Huszonöt éves a Hunyad megyei RMPSZ
Hétvégén a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum adott otthont a Hunyad megyei RMPSZ 25 éves évfordulója alkalmából szervezett ünnepségnek.
A Romániai Magyar Pedagógusszövetség tavaly decemberben, Sepsiszentgyörgyön ünnepelte megalakulásának 25 éves jubileumát, melyen számos kitüntetést osztottak ki azon pedagógusoknak, akik az elmúlt időszakban aktívan vettek részt a szövetség munkájában, arra törekedve, hogy jobbá tegyék a romániai magyar oktatást. – Hunyad megyéből többtagú küldöttséggel vettünk részt a jubileumon, a kitüntetések jó részét azonban ünnepélyes keretek között itthon továbbítottuk díjazott pedagógustársainknak a hétvégén megtartott Hunyad megyei RMPSZ-évforduló alkalmával – számolt be Csatlós Zsófia, a pedagógusszövetség megyei elnöke, akit odaadó munkájáért emlékplakettel jutalmaztak Sepsiszentgyörgyön. Kitüntetésben részesült továbbá Kocsis Attila-Levente, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója, dr. Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes és Winkler Gyula EP-képviselő, akik partneri minőségben támogatják a pedagógusszövetség munkáját.
A hétvégi dévai ünnepségen további tizenhárom pedagógusnak adtak át emlékérmet, illetve oklevelet az RMPSZ törekvéseit támogató tevékenységükért. Kitüntetésben részesült Kofity Magda, volt RMPSZ-elnök, Széll Zoltán a Tudományos Tanács volt tagja, Balázs Amália megyei alelnök, Szabó Ildikó pénztáros, Vlaic Ágnes, Sáfár Csaba és Lengyel Izabella volt kisebbségi tanfelügyelők, Ács Éva, Balogh-Botár Károly Csaba, Illyés Katalin, Şoacă Erika és Kiss Mihály, a magyar (tagozatos) oktatási intézmények aligazgatói, illetve Palkó Cecilia, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke. Az RMPSZ megyei szervezete emlékoklevélben részesítette továbbá aktív és nyugdíjas tagjait.
Az ünnepséget Pap Evelyn Karina szavalata és a Lengyel Izabella tanárnő vezette iskolakórus előadása gazdagította, melynek keretébe felcsendült az iskola himnusza is. A felszólalók soraiban jelen volt Széll Zoltán nyugalmazott számtantanár, aki kitartóan küzdött az önálló dévai magyar iskola megalakulásáért, Kofity Magda volt RMPSZ-elnök, valamint Acimov Margit nyugalmazott tanítónő.
Csatlós Zsófia megyei RMPSZ-elnök az ünnepséget követően elmondta: a pedagógusszövetség Hunyad megyében jelenleg közel 80 tagot számlál, köztük olyan román anyanyelvű kollégákat is, akik ismerve a szövetség munkáját, érdemesnek tartották részt venni e tevékenységben. – Az országos RMPSZ támogatásával évente legalább egy továbbképzőt szoktunk szervezni a megyében, melyen 20-30 kolléga vesz részt. Továbbá szép számban veszik igénybe a nyári Bolyai Akadémia keretében zajló továbbképzéseket is, melyekre már román ajkú kollégák közül is volt jelentkező – számolt be Csatlós Zsófia Erzsébet.
A hétvégi Hunyad megyei jubileumot annak rendje s módja szerint, dallal és tortával is megünnepelték a pedagógusok.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)