Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Skelecz György
4 tétel
2015. május 16.
XXIII. Nyíló Akác Napok – A pénteki események
Tucatnyi, de nem tucattal mért programmal várta az érdeklődőket pénteken az érmihályfalvi XXIII. Nyíló Akác Napok fesztivál. A legnagyobb tömeget az esti Edda koncert vonzotta.
Péntek délelőtt második alkalommal tartották a kultúrházban a református egyházközség szervezésében a “Tiszán innen, Dunán túl” című népdaltalálkozót. A nézőteret megtöltő gyereksereget, illetve az őket elkísérő tanítókat, szülőket Balázsné Kiss Csilla lelkész köszöntötte. “Nyílik az akác, illatával együtt elönti szívünket a szülőföld iránti szeretet. (…) Ahogyan anyanyelvünket, úgy zenei anyanyelvünket is ápolni kell, hogy ne legyünk gyökértelenek” – mondta egyebek mellett a lelkész, köszönetet mondva a tanítóknak, édesanyáknak, nagymamáknak, akik énekre, népdalra tanítják a gyerekeket. Karászi Éva tanítónő főszervezőként hozzátette: Mint ahogyan az ékszer is holt kincs a láda fenekén, életet akkor kap, ha viselik, a népdal is, mennél többeké lesz, annál nagyobb lesz világító és melegítő ereje. Elsőként mindenki együtt énekelte a “Tavaszi szél vizet áraszt…” című népdalt, majd a gyerekek egyenként vagy osztályonként álltak színpadra, hogy énekeljenek, vagy éppen hangszeren játsszanak.
Szociális találkozó
A vendéglátók mellett öt településről érkezett vendégek vettek részt pénteken délben a szociális intézmények “Derűs őszért” című találkozóján. A programot ezúttal egy helyi panzió nagytermében tartották, mivel az Egészségügyi-Szociális Központban bővítési munkák zajlanak. A megjelenteket Csűri József igazgató, Nyakó József polgármester, Karsai Attila alpolgármester, illetve dr.Turucz Mária megyei tanácsos is köszöntötte. A továbbiakban a helyi Egészségügyi-Szociális Központ “mutatkozott be” elsőként a hallgatóságnak, majd Bradács Aliz, a Margittai Dr.Pop Mircea Városi Kórház menedzsere – melyhez tartozik a helyi Egészségügyi Központ is – mondott köszönetet a város vezetőinek a mindig gyors és hatékony együttműködésért, majd bemutatta az általa menedzselt intézményt. Következtek hasonló bemutatkozással a Balmazújvárosból, Hajdúnánásról, Papfalváról és Gálospetriből érkezett vendégek.
Területfejlesztési munkaülés
Az Észak-Nyugati Területfejlesztési Társulás résztvevő településeinek találkozóját tartották meg délben a Gödör rendezvényházban. Az eseményen gyakorlatilag egy munkaülés volt, 22 magyarok (is) lakta Bihar megyei község és város polgármestere és/vagy alpolgármestere volt jelen, továbbá Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta nevezési igazgatója, a tavaly először megrendezett Partiumi Vágtát szervező Kiss Lajos és Ferencz István, továbbá Dr.Skelecz György kolozsvári konzul. Nyakó József polgármester örömének adott hangot, hogy ilyen népes vendégsereget láthat vendégül, majd sorban szót adott a gyakorlati tudnivalókat közlőknek. Szabó Ödön képviselő elmondta: a jellemzően a megye északi részét felölelő fejlesztési társulás pillanatnyilag 96 ezer lakost képvisel, a cél ezt mintegy 120 ezerre gyarapítani. Következő témaként az idei Nemzeti Vágta partiumi előfutamáról egyeztettek. Mint arról beszámoltunk, ezt valószínűleg Érmihályfalva rendezheti meg, úgy, hogy tervben van egy úgynevezett Érmelléki Futam is, melyen bárki részt vehet, ám onnan a budapesti versenyre nem lehet kijutni. A Partiumi Vágta része lehet a hosszútávú térségi fejlesztési stratégiának, mondta Szabó Ödön, és az a javaslat is elhangzott, hogy állandó helyszín legyen Érmihályfalva, a vágta pedig képezze a Nyíló Akác Napok állandó részét. Bendes Csaba elmondta: az idei a nyolcadik nemzeti vágta lesz, a 19 helyszín közül 4 lesz határon túli. Technikai okok miatt több dátum is szóba került a partiumit illetően, így a már közölt június 14. mellett augusztus 9. is – végső döntést később hoznak. A továbbiakban Szabó Ödön és Cseke Attila képviselők a törvényhozási munkával kapcsolatban osztottak meg információkat, például a választási-, a közigazgatási-, a zászló- és címer törvényekkel, a könnyített honosítás ügyintézésével, pályázatokkal kapcsolatban.
Megnyitó
A XXIII. Nyíló Akác Napok megnyitója a hagyományoknak megfelelően zajlott: gyerekek és előadócsoportok színpompás felvonulásával kezdődött, a sokadalom a Széchenyi tér túlsó végétől a színpadig vonult, melyen a Syluette menettánccsoport mutatott be egy koreográfiát. A fesztivál hivatalos megnyitása a polgármester feladata volt. Nyakó József újra elmondhatta, amit tavaly is, ám újabb aktualitásként: soha ennyi támogatója még nem volt a mintegy 150 fős gárda által szervezett fesztiválnak. Ugyanakkor ennyi vendéget sem üdvözölhetett még a megnyitón, hiszen amellett, hogy minden testvértelepülés küldöttsége megérkezett, Bihar megye 22 magyarok (is) lakta községéből, városából volt jelen polgármester vagy alpolgármester. Az idei fesztivál is szolgáljon mindenki örömére – mondta Nyakó József. Cseke Attila képviselő saját, margittaiként Érmihályfalvához fűződő emlékeiből válogatott, megjegyezve, hogy mindig barátként érkezik a városba. A testvértelepülések közül Bagdi Sándor nyírbélteki polgármester, Bódi Attila tornaljai alpolgármester és Lázár-Kiss Barna baróti polgármester köszöntötte az érmihályfalviakat, mindannyian meghívták a helyi küldöttséget saját fesztiváljaikra. Sokan vannak a Nyíló Akác Napokon, és ennek okát Szabó Ödön képviselő, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke “elemezte”. A politikus szerint aki már volt itt, az visszajár, aki nem, az jó hírét vette és azért jött el. Szerinte a sokaság bizonyítéka annak, hogy egységesek és sokan vagyunk, ahol pedig sokan vannak, ott mindig lehet segítséget találni akkor is, ha támaszra van szükség. A beszédek itt véget is értek, következett a helyi előadócsoportokat felvonultató színpadi program.
Koncertek
A megnyitót követően a program szerint két koncert kezdődött azonos időben, 18 órakor. Az egyik a római katolikus templomban volt, az egyházközség orgonáján Józsa Domokos, a nagyvárad-szőllősi plébániatemplom kántor-orgonistája játszott, mintegy egy órás koncerttel örvendeztetve meg a 45-50 fős hallgatóságot. A műsoron J. E. Kindermann, J. S. Bach, J. B. Bach, G. F. Händel, J. Stanley és C. A. Frank művek szerepeltek, melyek felhangzása előtt az orgonaművész mutatta be a felcsendült zeneműveket. Ugyanabban az időben a főtéri színpadon a No Cable együttes főleg közismert rock-slágereket adott elő, utánuk a budapesti Utcazenekar tartott lemezbemutató koncertet. Az est sztárvendége az Edda együttes volt. “40 év rock” – hirdette a zenészek hátához kifüggesztett óriásplakát: négy évtizede hogy a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatóiból verbuválódott zenekar első fellépéseit tartotta. Az azóta változott összeállítású banda péntek esti koncertjére úgy megtelt közönséggel a Széchenyi tér, ahogyan az egy “nyílóakácos” nagykoncerthez illik, a sokezres tömegben pedig minden korosztály megtalálható volt. A legnagyobb sikert még mindig a régi nagy slágerek aratták, melyeket azok a fiatalok is énekeltek, kiknek a szülei álltak a kör közepén annak idején.
A két órás buli után a sörsátrak alatt folytatódott a szórakozás, mások a retro bulihoz, vagy az erdei zsibongóba készülődtek.
Rencz Csaba
erdon.ro
2016. március 4.
Megőszült harmaton – pusztinai útiképek az Apáczai Galériában
Tavaly ősszel kerekedett fel a Homoród Fotóklub egy csoportja (Andorkó Attila, Bálint Zsigmond, dr. Dáné Hedvig, Forrai Tibor, Hátszegi Csaba, dr. Sata Attila és Tóth András), hogy bejárva Pusztinát és környékét, elénk tárja a moldvai magyarság ezen életterének őszbe fordult, általuk fontosnak vélt, arculatbeli vonását. Az így született fotókból az Apáczai Galériában nyílt kiállítás, amely megtekinthető március 22-ig, munkanapokon 14–20, szombaton 9–20 óra között.
Vörös Alpár igazgató a továbbiakban méltatta a tárlat létrejöttének fontosságát kiemelve, hogy a Testvéreink, a csángómagyarok című, egész tanévre szóló témakörbe illeszkedő jelen esemény is hozzájárul az Apáczai-líceum diáksága és mindannyiunk önazonosság-tudatának továbbépítéséhez.
A megnyitóra a debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumból érkezett diákokat és tanáraikat, valamint az őket vendégül látó apáczaisokat, illetve a jelen lévő érdeklődő közönséget Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa részéről Skelet György konzul köszöntötte.
Székely Géza képzőművész-tanár. Szabadság (Kolozsvár)
2016. március 17.
A forradalomra emlékeztek kedden Margittán
A város magyarjai március 15-én a ‘48-as szabadságharcra emlékeztek, első helyszín a Jókai szobor volt. A hideg és csapadékos idő ellenére mintegy kétszázan gyűltek össze a kultúrház előtt, a rendezvényen jelen volt Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere is.
Szűcs Andrea moderátor rövid köszöntője után Bradács Alíz körzeti RMDSZ elnök üdvözölte a jelenlevőket, majd Árkosi Antal margittai RMDSZ-elnök tartott ünnepi beszédet, akit dr. Skelecz György kolozsvári konzul követett, ő Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi gondolatait tolmácsolta. Majd következett A Horváth János Elméleti Líceum diákjai Zúg március címmel tartottak ünnepi műsort, melyben a Pilvax kávéházban történteket mutatták be. Nem túlzás az, hogy a hideg, zord időjárási viszonyok közepette bemutatott előadás, melyet Zatoschil Ballai Zsuzsa, Szabó Melinda és Farkas Cecília tanárnők állítottak össze, megmelengette a közönség lelkét.
Az előadás után Cseke Attila parlamenti képviselő szólt az ünneplőkhöz. A politikust követték a forradalmi dalokat éneklő gyerekek, és a Gyöngyvetők Néptánccsoport kórusának tagjai, őket Deák Andrea és Juhos Márta tanítónők készítették fel. A gyerekek előadása tovább emelte az ünnepi hangulatot. A dalok után Pocsaly Zoltán polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. Fábián Enikő, a nagyváradi Szigligeti Színház művészének előadása közben teljesen beesteledett, ám az általa szavalt versek szinte szikráztak a margittai estben. Demian Zsolt, a Margittai Ifjak Köre elnökének műsorzáró beszédét követően megkoszorúzták a Jókai-szobrot. Innen az akkorra 250-300 fősre duzzadt tömeg fáklyás felvezetéssel elindult a Petőfi-szoborhoz. A koszorúzás után Kovács Gyula református lelkipásztor adta áldását a megemlékezésre, végezetül közösen elénekelték a Himnuszt. Az idei rendezvényt a kultúrbizottság szervezte, melynek az volt a feladata, hogy az előző éveknél színvonalasabb programot hozzon össze.
D. Zs. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. november 16.
Magyar Házak IV. Találkozója Kolozsváron
November 11–12-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szervezésében Kolozsváron tartották meg a romániai Magyar Házak IV. Találkozóját. A rendezvény keretében mutatták be dr. Fleisz János Az erdélyi magyar sajtó története 1940–1944 című kötetét.
A rangos rendezvénysorozat kezdőeseményére a kolozsvári EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházban került sor. Itt mutatták be Fleisz János Az erdélyi magyar sajtó története 1940–1944 című kötetét. Kós Katalinnak, az Emlékház vezetőjének köszöntője után a megjelenteket dr. Széman Péter, az EMKE országos elnöke üdvözölte, kiemelve az esemény fontosságát. A könyvet Benkő Levente történész, a kolozsvári Művelődés folyóirat szerkesztője mutatta be. Ebben ismertette a könyv struktúráját, tartalmi elemeit, értékeit. Hangsúlyozta, hogy a kötet nemcsak a korabeli sajtó helyzetét tisztázza, hanem komoly történelmi ismereteket is ad. Ezután a szerző elmondta, mi késztette arra, hogy a sajtótörténettel ilyen mélységben foglalkozzon, mi volt a könyv alapkoncepciója, és miért tartotta fontosnak ennek a bonyolult korszaknak a részletes bemutatását. Kifejtette, hogy várostörténészként igyekezett az egyes városokban, régiókban kialakult sajtót rangsorolni, mind mennyiségi, mind minőségi szempontból. A bensőséges esemény dedikálással zárult. A könyvbemutatót megtisztelte jelenlétével dr. Skelecz György kolozsvári konzul.
A kétnapos rendezvény a Magyar Házak szerepe a helyi értékek feltárásában, nemzeti identitásunk megőrzése érdekében. A Magyar Házak működésének fenntarthatósága nevet viselte, amely pénteken este a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban folytatódott a résztvevők bemutatkozásával. A szakmai civil szervezetek részéről Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége elnöke, az EMKE partiumi területi alelnöke bemutatta az általa vezetett szövetség sokrétű tevékenységét, kiemelve az olyan hagyományteremtő határok feletti kezdeményezéseket, mint a Magyar Kultúra Ünnepe, Művelődés Hete stb. Kitért a Partiumban és Bihar megyében folyó közösségépítő tevékenység általános helyzetére is. A bemutatkozásokból élénk tevékenység bontakozott ki, amelyet a sokszínűség és a sorozatos helytállás jellemzett.
Másnap a megnyitó és üdvözlések után Tibád Zoltán a Bethlen Gábor Alap, Márton Katalin pedig a Communitas Alapítvány pályázati rendszerét mutatta be, vázolták, hogyan lehet sikeresebben pályázni, de kitértek a pályázatok lebonyolítására és az elszámolás elkészítésére is. Az előadásokat hosszú közös megbeszélés követte. Végül Értékfeltárás címmel Jakab Antal Zsolt (Kriza János Néprajzi Társaság) mutatta be az értéktár-feltárások helyzetét, azonban az értéktár-bizottságok együttműködését és szerkezetét kevésbé sikerült megvilágítani. A megbeszélések során is kiderült, hogy a helyi értékek feltárása még kezdeti stádiumban van. Délután a Jó példák – sikeres programok a Magyar Házakban című tanácskozáson részletesen megtárgyalták a főbb teendőket, problémákat és azok megoldásának lehetőségeit.
Összességében megállapítható, hogy az elmúlt negyedszázadban az önerőből intézményesülő magyar közösség egyik legjelentősebb megvalósítása a Magyar Házak intézményeinek a létrehozása, mivel helyi szinten, elsősorban a szórványvidéken meghatározó szerepet töltenek be a magyar identitás megőrzésében. A jó hangulatú, sikeres találkozót jövőre is megszervezik.
Fleisz János Az erdélyi magyar sajtó története 1940–1944 /Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2016/
Reggeli Újság (Nagyvárad)