Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sipos István Márton
3 tétel
2011. július 20.
Újabb nyolc köztéri szoborral gazdagodik Sepsiszentgyörgy
Harmadik alkalommal alakult át szobrászműteremmé a sepsiszentgyörgyi Erzsébet Park: az egyik sétányon nyolc szobrász dolgozik, a cserefából készülő alkotásokat pedig a városnak adományozzák. Az idei tábor része az 550 éve város Sepsiszentgyörgy című rendezvénysorozatnak, és egyszerűen az 550 címet viseli. Éltes Barna a tábor kurátora lapunknak elmondta, a téma adott, ám minden művész élt alkotói szabadságával és különböző módon közelített az alapötlethez.
Fontosnak tartják, hogy a járókelők követhetik az alkotás folyamatát, beszélgethetnek a szobrászokkal, így a kész mű már nem olyan idegen számukra, még akkor sem, ha egyesek elvontak. A tábor a múlt hét elején kezdődött és két hétig tart, az első két napon az alkotók a városban tartottak terepszemlét, felkutatták a leendő szobruk helyét. Majd a hét erdélyi és egy japán művész fejszével, vésővel, láncfűrésszel látott munkához. Sipos István Márton köldökzsinórra emlékeztető formát faragott, elmondta: a már korábban használt motívumot nagyította fel, a Sepsiszentgyörgy földjéből kibújó köldökzsinór a születést, az életet szimbolizálja. Berze Imre kisebb részekből állított össze egy nagyobb kompakt formát, mint ahogy a város is több részből áll, az absztrakt formában mindenki mást lát, például katedrálist vagy bárkát.
Pokornyi Attila alkotása már a helyére került, a felszeletelt fatörzs elcsúsztatva került a vasrúdra, az alkotás az évgyűrűkre utal. Az alkotások a lakónegyedekbe kerülnek, két évvel ezelőtt kilenc, tavaly tíz alkotás került a közterekre, idén pedig újabb nyolc szoborral gazdagodik a város. Éltes szerint vizuálisan erős hatása van, ha a betonkörnyezetben felállítanak egy organikus formát. Ezekkel az alkotásokkal barátságosabbá teszik tömbházakkal körbevett köztereiket. A szobrásztábor szakmai fórumot is jelent, hiszen szakmai beszélgetésekre, tapasztalatcserére is lehetőséget nyújt, a művészek figyelik egymás munkáját és hatnak egymásra.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 7.
Átadják az RMDSZ és a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait
Idén tizenkettedik alkalommal részesít támogatásban fiatal erdélyi magyar alkotóművészeket a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az alkotói ösztöndíjak ünnepélyes átadására május 9-én, pénteken 18 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében (Emil Isac utca 26-28 sz.) kerül sor.
A szövetség az elmúlt évtizedben több mint 300 művésznek adott alkotói ösztöndíjat. Ez évben 42 fiatal művésznek biztosítja az egy évre szóló, havi 720 lejes támogatást.
Az ösztöndíjbizottság tagjai film és televízió kategóriákban hat, irodalom, zene, képzőművészet és fotográfia, valamint színház kategóriákban egyenként kilenc ösztöndíjat ítéltek meg.
A film és televízió kategóriában Erőss László, Gaál Csaba-József, Gergely Tünde, Kővári Szabolcs Olivér, Máthé Kincső és Moldovai Katalin nyert.
Irodalom kategóriában André Ferenc, Borbély András, Dimény Lóránt, Győrfi Kata, Kovács Adél-Evelin, Láng Orsolya, Váradi Nagy Pál, Potozky László és Szabó Róbert Csaba pályázata részesült kedvező elbírálásban.
A képzőművészet és fotográfia kategória nyertesei: Bajkó Blanka- Alíz, Fábián Emőke, Haáz Sándor, Hodgyai István, Kispál Ágnes-Evelin, Máthé László, Orosz Annabella, Sipos István Márton, valamint Tódor Tamás-Attila.
Színházművészet kategóriában Benedek Zsolt, Erdei Gábor, Kányádi Szilárd, Kupás Anna, Lukács Emőke, Mosu Norbert-László, az Osonó Színházműhely, P. Magyarosi Imola és Pál Emőke pályázatát fogadták el.
Zene kategóriában Demény Balázs, a Funkorporation, Kiss Levente, Lokodi Károly-Levente, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, az Operettissimo Együttes, Pakot István, Sipos Dávid, valamint a Tokos Zenekar nyert.
A díjátadón kiállítás nyílik a 2013-as képzőművészeti díjazottak munkáiból, az alkotásokat Sipos László festőművész, grafikus, az ösztöndíjbizottság tagja méltatja, ugyanakkor fellépnek a többi kategória tavalyi nyertesei is. Köszöntőbeszédet mond Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke. Az est házigazdája Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze lesz. Népújság (Marosvásárhely)
2014. december 17.
Arculattervtől kisplasztikáig – Magyar egyetemisták tárlata Kolozsváron
Összművészeti kiállítás nyílt a kolozsvári Minerva Galériában a kincses városi Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen (UAD) tanuló magyar diákok alkotásaiból hétfő este. 
Szöllősi Tamás, a tárlat főszervezője a Krónikának elmondta, közösségépítő és hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a kiállítást, amelyet a jövőben évente megismételnének. Mint részletezte, az volt az eseményt az UAD-vel közösen szervező Kolozsvári Magyar Diákszövetség célja, hogy megszólítsák a képzőművésznek tanuló magyar egyetemistákat és a nagyközönséget egyaránt.
Mint fogalmazott, rendkívül színes, változatos munkákat állítottak ki, hiszen semmilyen tematikai megkötése, feltétele nem volt a tárlaton való részvételnek – így az arculattervtől a festményekig szinte minden látható a csütörtökig nyitva tartó tárlaton.
A különböző képzőművészeti technikákkal készült alkotások közt az érdeklődök festményeket, kollázsokat, kisplasztikákat, metszeteket, fotókat, szobrokat is megtehinthetnek. A kiállítás fő célja, hogy a kincses városban tanuló és alkotó magyar diákok egy közös tárlat keretében mutathatják meg tehetségüket, műveiket a nagyközönségnek.
Összesen 13 fiatal, tehetséges képzőművész – Visky Dóra, Starmüller Krisztina, Borostyán Rita, Sipos István, Simon Aliz, Dobribán Melinda, Domahidi Krisztina, Máthé László, Szabó Zsazsa Linda, Gáspár Szilárd, Magyari Annamária és Kovács Enikő – alkotásai szerepelnek a kiállításon.
A diákszervezet indoklása szerint az is lényeges, hogy a fiatal művészek megmutathassák Európának, Erdélynek, Kolozsvárnak, hogy itt erős, tenni akaró a magyar képzőművészeti közeg, amelynek ott a helye az európai kulturális körforgásban. A tárlattal a Képzőművészeit és Formatervezői Egyetem diákjai egyúttal bekapcsolódtak a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Főváros programsorozatba is.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)