Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sipos Anna
4 tétel
2002. február 7.
Marosvásárhelyen a helybeli óvónő- és tanítóképző XII. D osztálya előzőleg irodalmi összeállítást mutatott be, febr. 2-án pedig farsangi lakodalmast. Sipos Anna magyar szakos tanárnő hangsúlyozta: a nemzettudat, a magyarságtudat ápolása a cél, és mivel nagyon erős a hagyományok, népszokások megtartó ereje, ezért felelevenítették a farsangi lakodalmast. /Járay Fekete Katalin: Képzettebb pedagógusok a jövőnek. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 7./
2009. december 8.
A Kis-Küküllő mentén Cséje 1989 előtt a felszámolásra ítélt falvak közé tartozott. Iskolája megszűnt, temploma sosem volt. 1990 után a hollandok rendszeres látogatói és támogatói lettek a kis településnek. Anyagi támogatásukkal bevezették a házakba a villanyt, felszámolva a petróleumlámpát. Ugyancsak a hollandok segítségével újították fel az egyetlen középületét, amelynek egyik kis helyiségében felszentelték a település templomát, ahol kéthetente Tatár Anna Julianna szolokmai lelkész asszony tart istentiszteletet. A Tordai házaspár /Tordai Lóránt és felesége, Katalin/ harangot adományozott Cséjének, melyet december 5-én avattak fel. /Sipos Anna, Marosvásárhely: Cséjében is szól a harang. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./
2010. április 7.
Ígérd meg és ne add meg
2008 májusában az ország több tucat pedagógusa érezhette az elégtételt: az illetékes szervek találtak egy módot rendkívüli eredményeket elért tanerők munkájának elismerésére. Pályázat útján elnyerhették az akkor harmadik éve alapított Gheorghe Lazar kitüntetés valamelyik fokozatát. Az oklevelek és a velük járó pénzjutalom ünnepélyes átadására 2008 decemberében került sor az ország minden megyéjében és Maros megye minden helységében. Csak Marosvásárhely polgármesteri hivatala nem osztotta ki a kitüntetéseket.
A város tanintézményeinek kitüntetésére javasolt tanerők csalódással vették tudomásul a méltánytalan megkülönböztetést. A diszkrimináció indoklása: nincs pénz. Ígéretet kaptak azonban, hogy az új pénzügyi évben a municípium polgármesteri hivatala is eleget tett kötelezettségének. És a pedagógusok türelmesen vártak. Közben nagy csinnadrattával lezajlottak a városnapok, sok kitüntetéssel, díszpolgár-avatással és minden egyébbel. Arra volt pénz, mint sok másra is.
2009 júniusában a városi tanácsban a kormánypárt színeit képviselő főtanfelügyelő megígérte, hogy a tanácsülésen szóvá teszi a tanerőket ért jogtalanságot.
Új remény, újabb csalódás!
A szeptemberi évnyitó sem bizonyult jó alkalomnak az igazságtalanság helyrehozására.
Októberben a Népújság új reményt csillantott fel a pedagógusokban. A polgármesteri hivatal főkönyvelője ígéretet tett, hogy év végéig kiutalják a kitüntetések fedezésére szükséges pénzt.
És eltelt a 2009-es év.
A polgármesteri hivatal és környéke fényárban úszva, a duhajkodást, petárdázást kedvelők számára szervezett utcai szilveszterezéssel ment elébe az új évnek. Arra is futotta a pénzalapokból. A tanerők? Kaptak újabb ígéretet az újságíró révén februárra, a kihallgatáson pedig későbbre: majd, ha befolynak az első negyedévi adók. Közben sok víz és villamos energia fogyasztásával működtették a Színház téri tenyérnyi jégpályát, városatyánk mindenki számára jól látható gondoskodásának a jelét.
És volt nőnapozás is. Sőt! Polgármesterünk már újabb városnapok, a nyugdíjasok számára pedig szilveszteri mulatság megszervezésén fáradozik. Hogy a kitüntetésre javasolt tanerők között több olyan nyugdíjas is van, aki megszakítás nélkül 45-47 évet igazi hivatástudattal, teljes odaadással oktatta-nevelte nemzedékek sorát, eszébe sem jut. Pedig tették ezt nemcsak a pénzért, hanem, mert nem volt utánpótlás bizonyos szakokon, vagy egyszerűen szükség volt tapasztalatukra, lelkiismeretes példájukra. Arra sem gondolnak az illetékesek, hogy a nyugdíjasok számára nincs több pályázási lehetőség, de az elismerés motiváló jellegét sem tartják fontosnak.
Számtalan intézmény ebédjeggyel, ünnepek közeledtével disznó- és báránypénznek nevezett jutalommal növeli alkalmazottai munkakedvét. A pedagógusoknak ilyesmiben sem volt részük soha.
Az első évnegyed is véget ért, az adók jelentős hányadát beszedte a polgármesteri hivatal. Egy újabb alkalom lehetne május elseje, hogy érvényesítse végre a méltányosság, igazságosság elvét, teljesítse oly régen halogatott ígéretét, és bebizonyítsa, hogy a többi önkormányzathoz hasonlóan képes megbecsülni a pedagógustársadalom legjavát és a címben szereplő közmondás nem vált a hivatal felső vezetésének irányelvévé.
Sipos Anna, Marosvásárhely
Népújság (Marosvásárhely)
2012. június 16.
A templom és az iskola szellemében
Harminc végzősét búcsúztatta tegnap a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola. A Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett tagozatának végzősei – leendő tanítók, kántorok – számára reggel az Eminescu utcai diakóniai központ udvarán vette kezdetét a ballagási ünnepség, katolikus szentmisén, majd unitárius istentiszteleten vettek részt, végül a Vártemplomban hálaadó istentiszteleten Ötvös József, a Marosi Református Egyházmegye esperese, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora Isten szavaival engedte útnak a ballagókat.
A marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola tegnap a 19. végzős évfolyamától búcsúzott, a nappali, illetve a levelező tagozaton harminc diáknak szólt a Gaudeamus. Velük együtt 750-re nőtt azok száma, akik ezt az intézményt választották oklevélszerzés céljából. Ötvös József esperes Máté evangéliumára alapozva szólt a ballagókhoz, az életben meghozandó döntések mérlegelésére intette őket. – Egész életünk tele van hívással: szavaljuk a Talpra magyart, nemrég arra biztattak, menjünk szavazni, újságokban jelennek meg hirdetések, amelyek külföldre csábítanak, jobb kereseti lehetőséget kínálva. Szednek szét a hívások, nem tudjuk eldönteni, melyiknek engedelmeskedjünk. A hívások mögött mindig ígéretek vannak, és ezek értékét az adja, hogy ki áll ezek mögött. A pártok jobb jövőt ígértek, de Jézus ígérete így hangzott: "Megnyugvást adok a lelketeknek" – és ezt senki más nem ígérheti komolyan – fogalmazott az esperes.
Barabás László, a kántor- tanítóképző igazgatója elégedetten nyugtázta, végzőseik életútja bizonyíték arra, hogy intézményük eléri a célját, értelmiséget képeznek az erdélyi magyarság számára, a templom és az iskola szellemében. Ugyanakkor megjegyezte, napjainkban, amikor a társadalomban egyre inkább érezhető a mentalitásváltás, a klasszikus értékek válsága, diákjaiknál nem érhető tetten ez a tendencia, a keresztyén értékek szellemében végzik munkájukat. – Rájuk lehet bízni a gyülekezeteket, jól felkészültek a szolgálatra – fogalmazott Barabás László, aki jártában-keltében örömmel állapítja meg, hogy végzőseik mindenütt a közösség érdekében dolgoznak, óvónőkként, tanítókként nemcsak oktatnak, hanem az anyanyelvet, a kultúrát is ápolják.
Az igazgató elismeréssel szólt azokról a pedagógusokról, akik diákjaik képzésében oroszlánrészt vállalnak, kiemelten megköszönte Balázs Árpád, Bordi Géza, Sípos Anna és Szabó Éva tanárok munkáját. Az ünnepséget a főiskola hallgatóinak közreműködése tette színesebbé.
(mb) Népújság (Marosvásárhely)