Budapesten márc. 20-án a Hősök terén több tízezres tömeg tiltakozó nagygyűlésen ítélte el a marosvásárhelyi véres eseményeket. Lezsák Sándor, a nagygyűlést megnyitva, hangoztatta: az aggodalom gyűjtötte össze az embereket, hogy felemeljék szavukat a marosvásárhelyi magyarokat ért véres atrocitások ellen. Hetek óta baljós hírek érkeznek Romániából. Legyünk higgadtak, ugyanakkor a világ közvéleményének szánt üzenetünk legyen erőteljes, mondta. Sinkovits Imre színművész felolvasta a Sütő András által aláírt nyilatkozatot, melyet a Maros megyei RMDSZ szervezet intézett a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsához. Kányádi Sándor beszélt, majd Göncz Árpád, a Magyar Írók Szövetségének nevében felolvasta azt a levelet, amelyet a Román Írószövetséghez intéztek. Csurka István, az MDF elnökségi tagja méltatta a marosvásárhelyi események során súlyosan megsérült Sütő András életútját. Romániában a diktátor már halott, de a diktatúrát még nem szüntették meg teljesen. Tamás Gáspár Miklós, a szabaddemokraták képviselője hangoztatta, hogy Iliescu elnöknek lépéseket kell tenni a magyarság jogainak garantálásáért. Keresztes Sándor, a Kereszténydemokrata Néppárt, Sebestyén László a Magyar Néppárt, Németh Zsolt Fidesz, Prepeliczay István a Független Kisgazdapárt, Csepella Imre az Erdélyi Szövetség nevében, Kónya Imre a Független Jogász Fórum nevében beszélt. Bejelentették, hogy a súlyos állapotban levő Sütő Andrást Budapestre hozták, kórházban ápolják. /Nagyszabású demonstráció a Hősök terén. = Népszabadság, márc. 21./

Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében okt. 20-án köszöntötték a 65 éves Sütő Andrást, késve ünnepelve a júniusi születésnapot. Többek között a Kemény Zsigmond Társaság elnöke, Oláh Tibor, a Látó főszerkesztője, Markó Béla, továbbá Czine Mihály és Sinkovits Imre beszélt a zsúfolt teremben, majd Sütő András emelkedett szólásra. /Sütő András beszéde: Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 22., Magyar Nemzet, okt. 29./

Nagyváradon a másodszor megrendezett Varadinum Napok máj. 9-től 16-ig tartottak. A Varadinumra eljött Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, az Európai Parlament társelnöke is, aki beszédet mondott. Megjelent Sinkovits Imre is, aki elszavalta a Szózatot. Az első napon Tempfli Imre püspök celebrálta a szentmisét a bazilikában, melyet körmenet követett. Délután a várad-olaszi templomban Tőkés László püspök mondott beszédet, majd a debreceni Kodály-kórus lépett fel. Máj. 10-e volt a sajtó napja. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete meghívására eljöttek a romániai magyar lapok főszerkesztői. A rendezvény a Tavaszi Hajnal által szervezett sajtótörténeti kiállítással kezdődött, képet adott a 125 éves nagyváradi újságírásról. A főszerkesztők a romániai magyar sajtó helyzetéről tanácskoztak. A harmadik napot, máj. 10-ét az etnikumok közötti közeledésnek szentelték, román és magyar értelmiségiek találkoztak, a díszvendég dr. Octavian Buracu volt. Buracu kiállt Tőkés László etnikai tisztogatásra utaló kijelentése mellett, ezután Buracut és családját megfenyegették, munkahelyén lefokozták, ideutazáskor ketten is követték. A következő napokat a művészeteknek szentelték a Varadinum rendezői. Tőkés László kezdeményezésére jött létre A zsidóság és a nagyváradi magyar kultúra rendezvény, melyen Vezér Erzsébet irodalomtörténést tartott előadást Ady és a zsidókérdés címen, Mózes Teréz nagyváradi néprajzkutató pedig bemutatta frissen megjelent Bevérzett kőtáblák című, a deportálásról szóló könyvéből olvasott fel részleteket. Kányádi Sándor pedig a máramarosi zsidó népköltészetet bemutató kötetéről beszélt. Jakobovits Márta és Jakobovits Miklós képzőművészek rendeztek tárlatot 24 művész alkotásaiból. Az Ady Múzeumban pedig a Nagyváradi Ady Társaság rendezvényeként a század eleji Nagyvárad irodalmi arculatát mutatták be. Morvay László grafikusművész - akinek tűzzománc-stációit a múlt évi Varadinumon szentelték meg a Vártemplom falain - most újabb munkáival jelentkezett, ezeken a magyar nemzet stációit örökítette meg. Este Városa vagy a jövőnek című, a 85 éves Holnap-mozgalomra emlékező előadást rendeztek a Szigligeti Társulat művészei. A továbbiakban sor került még Demény Lajos előadására is. /Simon Judit, Marán Antal: Varadinum 1993. Szent László városa ünnepelt. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 20./

Egy hónapja, nov. 3-án kezdődtek meg a Csiky Gergely Színház /Temesvár/ fennállásának negyvenedik évfordulóját ünneplő rendezvények, egyben emlékeztek a 165 évvel ezelőtti első temesvári magyar nyelvű előadásokra is. A Demeter András vezette színtársulat ünnepi rendezvényein a szatmárnémeti Északi Színház magyar tagozata és több magyarországi színtársulat is fellépett. A budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka, Sinkovits Imre és színésztársai fellépése Sütő András Advent a Hargitán című drámájával színháztörténeti esemény volt, először járt a Nemzeti Temesváron és itt érte meg a Romániában még fel nem oldott tilalom alatt álló Sütő-darab a 250. előadását. Sütő András köszönő levelet írt ez alkalomra, érvelve az Ablobczy László vezette Nemzeti Színház által vállalt szolgálat mellett, ugyanakkor figyelmeztetett az előretörő kozmopolitizmusra, amely megakadályozhatja az egymásratalálást. Az ünneplés idején Temesváron kezdeményezés született Pro Theatrum Alapítvány létrehozására a helyi színház segítésére. /Illés Mihály: A Csiky Gergely színtársukat ünnepe. = A Hét (Bukarest), dec. 3./

Gazda Árpád emlékeztetőül közölte az erdélyi katolikus egyházmegye 20 vezető papi személyiségének memorandumát, melyet Jakab Antal erdélyi püspöknek címeztek. A beadványban felsorolták a problémákat és a memorandumot 1988. aug. 29-re, Grósz Károly miniszterelnök és Ceausescu aradi találkozójának napjára keltezték. A memorandumot öt évvel ezelőtt, 1989. márc. 5-én a Kossuth Rádió - akkor Győry Béla által szerkesztett - Vasárnapi Újság című adásában Sinkovits Imre olvasta fel. A beadvány kilenc pontban foglalta össze a sérelmeket, az orvoslásra váró problémákat. A hívek között nagy a megdöbbenés, az elkeseredés több olyan hatósági intézkedés miatt, amelyek a vallást és annak akadálytalan gyakorlását érintik. A papság nem maradhat néma a hívek aggodalmával szemben. Katasztrofálisnak tartják a papi utánpótlásnál a felvételi keretszám korlátozását minden jogalap nélkül. A városokban a régi templomok a hívek befogadására elégtelenek, új templomok építését nem engedélyezik. A Biblia teljes terjedelmében a háború óta egyszer sem jutott a hívek kezébe. Ha az Újszövetség, imakönyv nagy ritkán, korlátozott számban megjelenik, a szükségletnek csak csekély töredékét elégíti ki. Más vallásos könyv, folyóirat kiadására az egyház kísérletet sem tehet. A legifjabb nemzedék számos tagja nem tanulhat anyanyelvén, mert egyre osztályban folyik anyanyelvi oktatás. Az egyetemek végzettjeit szülőföldjüktől távol eső vidékekre helyezik, legutóbb hasonló sorsra jutottak a közép- és szakiskolát végzett fiatalok is. A tudományos, művészeti és közéleti pályákon hátrányos megkülönböztetéssel kell számolnia annak, aki vallását gyakorolja. A memorandum aláírói: Bakos Sándor, Bartalis Árpád, Borbély Gábor, Csató Béla, Csintalan László, Csenkey Ágoston, Csiszér Albert, Czirják Árpád, Gál Alajos, Gáll Sándor, Gere Béla, Hajdó István, Horváth Antal, Jakab Gábor, Kovács Sándor, Lestyán Ferenc, Mihály Imre, Nagy Imre, Nutz Ottó, Orbán László. /Gazda Árpád: ?89 kezdetei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 5./

"Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagyterme zsúfolásig megtelt, amikor a Látó folyóirat /Marosvásárhely/, a Marosvásárhelyi Író Egyesület, az EMKE és a Kemény Zsigmond Társaság szervezésében köszöntötték a 70 éves Sütő Andrást. Laurentiu Ulici, a Román Írószövetség elnöke átadta az írónak az Opera Omnia-díját. Sütő Andrást Markó Béla, Fodor Imre, Marosvásárhely polgármestere, Sinkovits Imre Kossuth-díjas színész, aki a Sütő-drámákban főszerepet játszott, Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke, Czine Mihály /aki megemlítette, hogy az író Advent a Hargitán című drámáját 250-szer játszotta a Nemzeti Színház Budapesten/, Dobos László, a Magyarok Világszövetségének alelnöke, Gálfalvi Zsolt, a Romániai Pen Club elnöke köszöntötte az írót, majd színészek olvastak fel műveiből, végül Sütő András szólt a közönséghez. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./"

A Magyarok Világszövetsége Nemzeti Együttműködési Bizottsága azt kérte a civil szervezeteket, hogy vitassák meg, majd állítsák össze azok névsorát, akik bizalmat szereztek a magyar társadalom előtt és magatartásukkal megőrizték erkölcsi tisztaságukat. Mintegy 120 szervezet 2500 személyt jelölt. A bizottság közülük választotta ki azt a száz főt, akiknek a neve az egymástól független jelölésekben a legjobban összecsengett. A pártok vezetői, funkcionáriusai nem szerepelhettek a listán. Az Új Magyarország hozta névsorukat. Köztük van Albert Gábor, dr. Andrásfalvy Bertalan, Balczó András, Bíró Zoltán, dr. Bolberitz Pál, Csete György, Csoóri Sándor, Czakó Gábor, Czine Mihály, Dénes János, Fekete Gyula, dr. Fekete Gyula, dr. Gidai Erzsébet, Görömbei András, dr. Gyulay Endre püspök, Halász Péter, dr. Hegedűs Lóránt püspök, Jankovich Marcell, dr. Jobbágyi Gábor, Kádár Béla, Kiss Dénes, Kocsis István, Kósa Ferenc, Kozma Imre, Kunszabó Ferenc, László Gyula, Lovas István, Macskássy Izolda, Makovecz Imre, Medvigy Endre, Nagy Gáspár, Nemeskürthy István, dr. Papp Lajos,. Pokol Béla, Pongrácz Gergely, Pozsgay Imre, dr. Pungor Ernő, Püski Sándor, Rácz Sándor, dr. Raffay Ernő, Sánta Ferenc, Sára Sándor, Sinkovits Imre, Somogyi Győző, Szentmihályi Szabó Péter, Szervátiusz Tibor, Szokolay Sándor, Szörényi Levente, Tőkéczki László, Varga Domokos, Zacsek Gyula, dr. Zétényi Zsolt. /Új Magyarország, okt. 31./ Ez a száz ember először okt. 30-án ült össze. Elhatározták, hogy a jövőben Százak Tanácsaként működnek és teszik meg észrevételeiket az ország jövője szempontjából legfontosabb kérdésekben. Dr. Csáth Magdolna, a "százak" egyike a tömegtájékoztatás antidemokratikus voltát elemezte, mondván, az írott és elektronikus sajtó - kevés kivételtől eltekintve - nem a valós helyzetet fogalmazta meg. /Új Magyarország, nov. 1./

A budapesti Nemzeti Színház társulata máj. 1-jén Marosvásárhelyen mutatta be Sütő András Balkáni gerle című színművét, amelyet Budapesten nagy sikerrel játszanak. A szerző is jelen volt az előadáson, a közönség nagy lelkesedéssel ünnepelte a vendégjátékot, Sinkovits Imrét, Agárdy Gábort és a többieket. /A Balkáni gerle ünnepe. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 3./

"Febr. 2-án tartotta rendkívüli bővített közgyűlésen a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, melyen ellenszavazat nélkül hagyták jóvá a küldöttek a megújulási programot. Az előterjesztett dokumentum fejezetekre bontva összegezte a tennivalókat, az irányelveket. Tőkés László püspök terjesztette a közgyűlés elé az egyházkerület megújítását célzó programtervezetet. A cselekvési terv első része az igehirdetés megújításával foglalkozott. Meghatározták az egyházi szolgálat általános irányelveit a lelkipásztortól a kisegítő alkalmazottakig; taglalják az egyházfegyelem kérdéseit, továbbá a gyülekezeti, ifjúsági, szórványbeli, cigány- és szeretetszolgálati missziói tevékenységet. Egyes felszólalók elvi és alaki kifogásokat fogalmaztak meg, azonban azt is leszögezték, hogy a programtervezet egyes pontjait már gyakorlatba ültették, és elindult a folyamat. Ennek alapján javasolta az ülésvezető Kovács Zoltán, hogy az előterjesztést alapelvként, keretprogramként fogadják el, ami ellenszavazat nélkül meg is történt. Ugyancsak jóváhagyták, hogy a Református Világszövetség Európai Régiójának Nagyváradon tartandó nagygyűlésére pályázatot hirdessenek jubileumi könyvkiadásra, szorgalmazták továbbá a presbiteri szövetségek létrehozását. /Máté Zsófia: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közgyűlése. Elfogadták a cselekvési programot. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 3./ Az egyházkerületi közgyűlés végén a misztótfalui gyülekezet néhány tagja tiltakozott lelkészük, Szilágyi László felfüggesztése miatt. Tőkés László püspök válaszába bele-belekiáltott a misztótfalui gyülekezet egyik-másik tagja. A püspök kifejtette, hogy Szilágyi László ellen szabályos fegyelmi eljárás indult, a helyzet tisztázásáig meg kell várni ennek lefolytatását. "Az egyházkerület a felfüggesztett Szilágyi helyett beszolgáló lelkészt nevezett ki Misztótfaluba, néhány hétig mindenki elfogadta ezt a megoldást, de aztán kitették a tiszteletes szűrét. Sem a felfüggesztett lelkipásztor, sem a misztótfalui gyülekezet nem hajlandó alávetni magát az egyházkerület döntésének. Ma nem lett volna ez a cirkusz, ha Szilágyi László ahelyett, hogy olajat önt a tűzre, leinti a protestáló gyülekezeti tagokat" - mondta a püspök, aztán berekesztette a közgyűlést, a misztótfaluiak nagy elégedetlenségére. A résztvevők egyperces néma csenddel adóztak Sinkovits Imre emlékének. A záró istentiszteletet Hegedűs Lóránt, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke tartotta, miközben a misztótfaluiak kivonultak a templomból. /R. I. [Rais W. István]: Nem szabad pánikba esni. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 3./ Tőkés László püspök megállapította, hogy a közgyűlés elérte a célját, a keretprogramot elfogadták. Nem ilyen egyértelmű az értékelése az egyház általános helyzetét illetően. A felszültség megmaradt, ezt jelezte a közgyűlésen a kopogtatást, jelenetrendezést produkáló csoport. "Ami a legfájdalmasabb számomra, az a féktelen gyűlölet, amely egyes emberek szavából perzsel." - mondta. Ilyen a fugyivásárhelyi lelkész interjúja a Romániai Magyar Szóban. /Rais W. István: ,,A játékszabályokat el kell fogadni" Közgyűlés utáni exkluzív interjú Tőkés László püspökkel. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 3./ Tőkés László püspök a Kállay Lászlóval készített interjúra utalt: M. Józsa Tímea: Széles képviseleti alapon. Mi teljesült az elmúlt tíz évben? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 31./"

"Tisztelők sokasága sorakozott fel febr. 2-án Budapesten, a Magyar Színház előtt, hogy lerója kegyeletét Sinkovits Imre Kossuth-díjas kiváló művész, a Nemzet Színésze ravatalánál. Sinkovits Imrét 2-án a római katolikus egyház szertartása szerint, az óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírjára dr. Csedő Csaba István, Csíkszereda polgármestere megbízásából, Gergely András a Szakszervezetek Művelődési Házának igazgatója helyezte el a kegyelet koszorúját. /Csíkszeredai koszorú Sinkovits sírján.= Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 3./"

"Székelyudvarhelyen a Tanács februári gyűlése ugyanolyan feszült, replikázó hangnemben zajlott, mint a januári. Szász Jenő polgármester Sinkovits Imre-emlékest megszervezésének ötletét vetette fel. Minden kérdésnél kiújult a vita. /Bálint Rozália: Fokozódik a feszültség. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 23./"

"A temesvári Színházbarátok Köre márc. 25-i összejövetelére Kádár Ferencet, a Bega-parti Operaház egykori igazgatóját hívta meg. Erre az alkalomra kiállítás nyílt Kádár Ferenc szatirikus agyagfiguráiból. Ugyanis az egykori operaénekes nyugdíjaztatása óta a képzőművészetnek él. Kinevezték a Temesvári Operaház igazgatójának, karrierjének egy nemzetközi birkózóverseny vetett véget. Szovjet, cseh és román testvériségi találkozóra került volna sor, ám Kádár Ferenc féltette a frissen rendbehozott színpadot és ellenezte sportmérkőzés tartását az Operaházban. Emiatt azonnal menesztették, ekkor kezdődött énekesi pályafutásának nagy korszaka. Zsizsik Margit oldalán végigénekelte az operettirodalom remekeit, nagy szerepeket alakított operákban. Amikor a csúcson volt, az orvosi tiltás miatt abba kellett hagynia az éneklést. A rendezvény folytatásában a jelenlévők megtekintették a Sinkovits Imre életéről és művészetéről szóló dokumentumfilmet. /Színházbarátok találkozója. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 28./"

"Okt. 29-én Gyergyószentmiklóson Kozma Mária, a kiadó főszerkesztője ismertette Sütő András legújabb, Fülesek és fejszések között és Kalandok könyve /Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ c. köteteit. Dézsi Zoltán alprefektus köszöntötte a megjelent írót. Az erdélyi magyarság vészhelyzetéről, apadásáról, a mezőségi magyar temetők bezárásáról szólva Sütő András kiemelte a Székelyföld szerepét a megmaradásban, folklórkincsének gazdagságát, nyelvi, szellemi csodáit. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a Székelyföld fölrobbantása tovább folytatódik, mert paranoiás elmék szerint veszélyt jelent az államnak. "Saját halálunkat nem élhetjük meg - mondta - de anyanyelvünk halálát igen, mint ahogy megéltük a csángó vagy a mezőségi falvakban. A székelység nélkül nincs erdélyi magyarság." Csodálattal szólt a közelmúltban elhunyt jóbarátról, a pótolhatatlan Sinkovits Imréről, aki színművészként "az egész magyar nyelvterületen a legnagyobb terhet vállalta föl az erdélyi magyarságért." Sütő bevallotta, azért nem vállal politikai, közéleti feladatokat, mert fontosabb, hogy a "végső hajrában" megírja a felgyűlt tartalmakat. Az erdélyi írók legjavának csonka maradt az életműve - állapította meg. Neki is félbe maradtak régi tervei, amelyeken dolgoznia kell. /(Gál Éva Emese): Sütő András Gyergyószentmiklóson. A Székelyföld felrobbantása folytatódik... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./"

"Ifjúsági kategóriában Basity Gréta vajdasági versmondó, a felnőttek körében Nagy Tímea szolnoki versmondó vehette át a Sinkovits Imre vers- és prózamondó emlékverseny első helyezésével járó oklevelet jan. 19-én, Budapesten. A jan. 18-án megrendezett döntőn második helyezést ért el ifjúsági kategóriában Főző Ágnes kecskeméti versmondó, a felnőttek között pedig az erdélyi Lőrincz Gabriella. A nem hivatásos vers- és prózamondók számára meghirdetett verseny harmadik helyezettje ifjúsági kategóriában Fekete Ágnes, a felnőtteknél pedig Domány Zoltán, mindketten a Vajdaságból. A rendezvény fővédnöke Sütő András Kossuth-díjas író volt. /Lezárult a Sinkovits Imre vers- és prózamondó emlékverseny. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 21./ "

Máj. 8-án felavatták Németh László író bronz mellszobrát Lakiteleken, a népfőiskola udvarán kialakított Nemzeti Panteonban. Lantos Györgyi csongrádi szobrászművész alkotása Illyés Gyula költő és Sinkovits Imre színművész szobra mellett a harmadik emlékmű, amely helyet kapott a XX. század kiemelkedő magyar személyiségeinek emlékparkjában. Az avatóünnepségen Füzi László, a kecskeméti Forrás irodalmi folyóirat főszerkesztője méltatta Németh László irodalmi munkásságát. /Szobrot állítottak Németh László írónak Lakiteleken. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 11./

Idén nyáron aradiakat is meghívtak a Lakiteleki Népfőiskola előadásaira. A nyári szabadegyetem első részében az 1956-os magyar forradalommal foglalkozó kutatások legújabb eredményeit, az arról szóló kiadványokat dr. Zakar Péter, a szegedi tanárképző főiskola tanára ismertette. A hét második felében a Klebelsberg Szabadegyetem rendezésében került sor a Kistelepülésen tanítók IX. Országos Találkozójára, amelyre szintén hivatalosak voltak a határon túlról érkezettek is. Csodálatos kultúrcentrumot alakított ki az Alföld kellős közepén a Lezsák Sándor elnök vezette Lakiteleki Alapítvány vendégházzal, előadótermekkel, Mindszenty-emlékszobával, emigrációs gyűjteménnyel, kiadóval és nyomdával, ahol a tetszetős Népfőiskolai füzetek-sorozat is készül. És ahol minden a magyarságtudat ápolását szolgálja. A parkban felépített Szent István kápolna előtti szoborparkban kapott helyet a 20. század hat magyar vértanú egyházfőjének bronzba öntött képmása: Józan Miklós unitárius, Márton Áron római katolikus, Romzsa Teodor görög katolikus, Ordass Lajos evangélikus, Ravasz László református püspöké, valamint Mindszenty József bíborosé. Az épületegyüttes központi terén Sinkovits Imre, a nemzet színészének, Illyés Gyula és Németh László, a múlt század két kimagasló magyar írójának szobra fogadja a látogatókat. A tér egyik sarkán kopjafa emlékeztet Antall József miniszterelnökre, a másikon Tollas Tiborra, a nyugati magyar emigráció kimagasló költő-szerkesztőjére. A Kölcsey Központ előadótermébe olyan személyiségek osztották meg a gondolataikat a hallgatókkal, mint Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár, volt oktatásügyi miniszter, Dobos Krisztina oktatáspolitikus, Balla Gábor Tamás egyetemi tanár vagy Bódi Ferenc szociológus. – A tanítók országos tanácskozásának résztvevői közül a legtöbbet Lezsák Sándor országgyűlési képviselő keresztnevén szólított. /Ujj János: Egy hét Lakiteleken. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 9./

Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke elégedetlen a határon túli magyarságnak odaítélt támogatások összegével. Ha a magyar költségvetés kétszer, háromszor akkora összeggel támogatná az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai vagy délvidéki kultúrát, sokkal jelentősebb eredményeket érhetnénk el – vallja. Két évvel ezelőtt már le akart mondani. Két nagy területet támogatnak: egyrészt intézmények alapítását finanszírozzák, iskolák, kulturális központok, idősek otthona, vagy egyházi épületek felépítését vagy renoválását, másrészt a határon túli magyar politikai, kulturális szervezetek működését segítik, hogy találkozókat, konferenciákat, programokat rendezhessenek. A Medgyessy-kormány 2004-ben a támogatási rendszert százmillióval csökkentette, ekkor Pomogáts bejelentette, hogy nem vállalja tovább a vezetést. Végül rákényszerült arra, hogy maradjon, a határon túli magyar kulturális és politikai szervezetek kérésére. Idén tovább csökkentették a támogatást: csupán 800 millió forint támogatást kapott az Illyés Közalapítvány. Pomogáts szeptemberben távozni kíván a kuratórium éléről. Idén a legjelentősebb beruházások között van az erdélyi magyar irodalmi múzeum felépítése Kolozsváron. E fontos kulturális központ Szabédi László író, költő egykori házának kibővítésével történik.  Támogatnak több iskolát, diákotthont a szórványvidéken. Ilyen például a dévai nagy középiskolai centrum, amelyet nemcsak az Illyés Közalapítvány támogat, hanem az Oktatási Minisztérium, az Apáczai Közalapítvány és több magyarországi forrás is. Bentlakásos iskolát támogatnak Besztercén, épül egy középiskolai diákotthon. Ezen kívül Erdély vonatkozásában legalább nyolc-tíz épület épül.  Az Illyés Közalapítványt az Antall-kormány idején alapították a határon túli magyarok támogatására, s kezdetben minden párt képviseltette magát a kuratóriumban. Az RMDSZ jelentősen képviselteti magát a kuratóriumokban, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács vagy a Magyar Polgári Szövetség képviselői viszont nincsenek jelen az alkuratóriumokban. Pomogáts reméli, hogy a következő kuratóriumban majd figyelembe veszik az új magyar közképviseleti szervezeteket is. Pomogáts Bélát 1959-ben letartóztattak, internálták az 1960-as amnesztiával szabadult.      Ezután egy évig rendőri felügyelet alatt állt, csak 1965 végén kerülhetett vissza az Irodalomtudományi Intézetbe, Czine Mihály és Bodnár György segítségével. 1969 januárjában akadémiai ösztöndíjjal utazást tehetett Erdélyben. A kandidátusi értekezése a népi mozgalom költőiről szólt, de a nagydoktori disszertációját ismét az erdélyi irodalomról írta. Az erdélyi magyar irodalomról eddig körülbelül 18 kötetet írt. Nincsenek rokonai Erdélyben, de mindig érdekelte Erdély.  - 1983-ban készült a Memorandum az erdélyi magyarok üldözése ellen. Ezt a 72 magyar értelmiségi memorandumának nevezték, megjelent az illegális Beszélőben, továbbá a nyugati magyar sajtóban. Neves írók írták alá, mint Csoóri Sándor, Sánta Ferenc, Mészöly Miklós, Konrád György, Vásárhelyi Miklós, vagy színészek, mint Sinkovits Imre, sőt történészek és tudósok is kiálltak az ügy mellett. Az Irodalomtudományi Intézetből aláírta Béládi Miklós, Lukácsy Sándor, Szörényi László és Pomogáts. Ez a Memorandum később elkerült az ún. Európai Utóértekezletre: Helsinkibe és Madridba, s megjelent 26 nyugati lapban is. Akik ezt aláírták, azokat kitiltották Románia területéről.      Pomogáts a rendszerváltozáskor mind a két oldallal jó kapcsolatban állt. Alapító tagja volt a Magyar Demokrata Fórumnak. Részt vett az első 1987-es lakitelki találkozón, ahol felszólalt. A Magyar Írószövetségben barátságba került olyan emberekkel, akiknek nagy szerepe volt a Magyarok Világszövetsége újraszervezésében, így Csoóri Sándorral, sőt Csurka Istvánnal és másokkal. Antall Józseffel is jóban volt, családtagjaik jól ismerték egymást. A Piarista Diákszövetséget együtt indították útjára. Másfelől jó kapcsolatban állt az ’56-osokkal is, akik közül többen az SZDSZ alapítói lettek.   Pomogáts mindig olyan feladatokat vállalt, melyek politikailag függetlenek. Így került az Anyanyelvi Konferencia élére 1992-ben, vagy az Írószövetség élére 1995 és 2001 között. Sőt, így került az Illyés Közalapítvány élére is. Megőrizte a semlegességét, persze „elkötelezett stratégiák, eszmények, igazságok és ügyek mellett. De ezek nem pártkötelezettségek” – vallja. Nagyon megoszlott a magyar politikai tábor, kialakult egy kétosztatú Magyarország. Többször felszólították őt mindkét oldalról: döntse el, hová tartozik. A határon túli magyarokkal való szolidaritás nem lehet pártpolitikai ügy.Az Illyés Alapítvány nem tudta betölteni azt a nemzetstratégiai feladatát, amelyet az alapítók annak idején neki szántak. Magyarország költségvetésében a határon túli magyarság támogatása rendkívül alacsony összeggel szerepel! Ez a költségvetésben az 1 százalékot sem éri el, 0,018 százalék. Ez a támogatás nagyon alacsony. /Frigyesy Ágnes: Az erdélyi magyarság védelmében. Beszélgetés Pomogáts Bélával, az Illyés Közalapítvány elnökével. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 4./

Június 17-én Pusztakamaráson, a mezőségi falu maroknyi magyar közössége és az onnan elszármazottak Sütő András-emlékünnepséget szerveztek a református templomban. Markó Béla RMDSZ-elnök leplezte le a marosvásárhelyi Vörösmarty utca 36. szám alatti házon – ahol a Herder- és Kossuth-díjas író, Sütő András, csaknem 40 évig élt és alkotott – azt a domborművet és emléktáblát, amelyet a Marosvásárhelyi Írók Társasága megbízásából Hunyadi László szobrász készített. Sütő András június 17-én lett volna nyolcvanéves. Az emlékünnepségen ott voltak az író családtagjai, marosvásárhelyi és budapesti barátai, pályatársai. Az írót mindig figyelték a titkosszolgák, emlékeztetett Markó Béla emlékbeszédében. Gálfalvi Zsolt kifejtette: „Sütő András életműve, amióta a könnyű álom anyai ígérete működik benne, a világ retteneteit nevükön nevező, kimondó és így feloldó írásművészet“. /Lokodi Imre: Sütő András születésnapja. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./ 1992-ben Marosvásárhelyen köszöntötték 65. születésnapján, a Kultúrpalota ritkán látott akkora tömeget. 1997-ben az ünneplésen ott volt Sinkovits Imre, Agárdy Gábor, Czine Mihály. 2002-ben saját kérésére szűk körben köszöntötték. Gálfalvi György nyitószavaival kezdődött a mostani emlékezés. Markó Béla mint költő és bajtárs emlékezett, párhuzamot vont a megváltozott utcanév, városnév és múlt között. Sütő András végig Marosvásárhelyen, a Vörösmarty utcában lakott, akkor is, ha a hosszú fülű ügynökök Tirgu-Muresen a Marasti utcában figyelték. A Magyar Művészetért Díj kuratóriuma részéről dr. Gubcsi Lajos nyújtotta át a családnak az Árpád fejedelem-emlékdíjat, amelynek mondandója Sütő András életművéhez hasonló: sikerben, kudarcban, vesződségben együtt kell lennünk, megmaradnunk. /Nagy Botond. Tábla a csodafakasztó műhely falán. Nyolcvanéves lenne Sütő András. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 18./

Tizennyolc év elteltével fordult az RMDSZ-hez segítségért az 1990. március 15-i szatmárnémeti román nacionalista pogrom egyetlen súlyos sérültje, Szűcs Ferenc, mivel állapota ismét rosszabbra fordult. A hatvanöt éves férfi lényegében arra az éves pénzügyi támogatásra pályázott volna, amelyet az RMDSZ a marosvásárhelyi fekete március néven elhíresült erőszakos cselekmények néhány áldozatának nyújt. Az idei támogatásosztásból azonban kimaradt, sőt választ sem kapott kérelmére. A Krónika napilap megkeresésére Markó Béla azt ígérte, felveszi a kapcsolatot az RMDSZ Szatmár megyei szervezetével, hogy tájékozódjon a történtekről. Szűcs Ferenc december óta kénytelen rendszeresen Kolozsvárra utazni orvosi kezelésre. 1990 márciusában kirakatrendezőként dolgozott, és a nemzeti ünnepet megelőző napokban az volt a fő foglalkozásuk, hogy sorra kaparták le a kirakatokról a magyar és a német nyelvű feliratot, mert ahol a felbőszült román fiatalokból álló randalírozó bandák magyar szöveget láttak, azt betörték. A csőcselék őrjöngött, a felbőszült fiatalok csapatokba szerveződtek. Március 15-én olyan volt a hangulat az utcákon, hogy a magyarok nem mertek kimenni ünnepelni. Amikor kollégájával hazafelé igyekezett, egy csapat román nacionalista épp a székesegyházat rohamozta. A csőcselék bekergette az ünneplőket a templomba, amelynek ajtaját késekkel kezdték el vagdosni. Szűcs Ferenc látta, hogy belerúgtak Rozs István püspöki titkárba, aki kiment, hogy lecsillapítsa őket, akkor Szőcs közbelépett, erre orrba rúgták, Szőcs elájult. 50–60 fiatal rugdosta őt a földön. A felbőszült tömeg a mentőautót is megrohamozta, amelyet a sekrestyéből hívtak, úgyhogy alig tudták elszállítani az eszméletlen sérültet. Ha a nővérek nem állnak a sarkukra, a román orvosok nem engedték volna be őt. Súlyos agyrázkódása, orrsövénytörése és rengeteg zúzódása volt, a román sebész, Birlea doktor tizenhetedikén hajnalban mégis kirakta őt a kórházból. Kollégái ezután a mátészalkai kórházba szállították Szűcs Ferencet. Elterjedt a halálhíre, emlékére Sinkovics Imre elszavalta a tévében a Nemzeti dalt. Az akkori verés nem tűnt el nyomtalanul, 1993-ban agyvérzést kapott. Az orvos mondta, úgy tűnik, hogy egy korábbi fejsérülés okozta a bajt, de ő nem merte elmondani, hogy mi történt, mivel a verés után sokáig zaklatták őt, fenyegető leveleket is kapott. Tavaly decemberben több egészségügyi problémát is felfedeztek nála, melyek jó része – például az elsorvadt vese – minden valószínűség szerint a régi sérülések következménye. /Babos Krisztina: Gyógyírt vár a régi sebekre. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 3./

Felvidéki Szolidaritás Napja
A szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok melletti szolidaritásvállalás jegyében március 4-én megtartották a Felvidéki Szolidaritás Napját.
A Nagyvárad-Olaszi református templomban megtartott szolidaritás napot a szlovák kormány kettős állampolgárságot büntető gyakorlatával szembeni fellépés és a szlovák állampolgárságtól jogtalanul megfosztott felvidéki magyar állampolgárok melletti szolidaritásvállalás jegyében rendezték meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Magyar Állampolgárok Klubja és Tőkés László Központi EP-irodájának szervezésében. Ez alkalommal igét hirdetett Kassai Gyula lévai református lelkész, akit szintén töröltek a szlovákiai lakcímnyilvántartásból, miután hivatalosan is bejelentette és vállalta magyar állampolgárságát. Kassai Gyula lelkipásztor Ézsaiás könyvéből választott igerészre építette prédikációját: „Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sújtotta őt az Úr keze minden bűneiért” (Ézs. 40, 2). Elmondta, hogy az ige a magyar nemzetre is érvényes, amely Istenben bízva képes új hazát építeni. „A magyarság életében a XX. század a bűn és a gyalázat százada volt. Annyi ítélet és vád érte, amit nehéz volt kibírni, főleg az anyaországtól elszakított területeken”-mondta el a lelkipásztor, majd hozzátette, hogy a magyarok sorsa Isten akarata, de csak rajta keresztül szabadulhatnak meg. „Erdélyi testvéreink kiállása mellettünk vigasztalás. Építsük közösen az utat, vegyük az Ő kezéből a próbákat, mert ha ezt tesszük megmarad a népünk. Vállaljuk identitásunkat egyénileg és kollektíven is”-fűzte hozzá Kassai Gyula. Az istentisztelet után többek között felszólaltak a szlovák állampolgárságukat elvesztő magyarok is: Fehér István, Gubík László, és Dolník Erzsébet.
Rossz törvény
Kassai Gyula lévai református lelkipásztor igehirdetése után Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntötte a vendégeket. Elmondta, hogy Trianon óta a magyarságnak mindig félnie kellett, annak ellenére, hogy Felvidéken és Erdélyben is a magyarok otthon vannak, és szülőföldjükön szeretnének boldogulni. Hozzátette: „nem mi költöztünk, hanem a határok, mi itthon vagyunk, még ha az állampolgárág, az utcanevek változnak is”. Fehér István felvidéki tanár elmondta, hogy az állampolgárságot elvi kérdésként fogta fel. „Tudtam milyen következményekkel jár, ha felveszem a magyar állampolgárságot, és fel is vállaltam. Nem szabad félnünk, élnünk kell a lehetőséggel, hogy újra a törvény szerint is magyarok legyünk”-fűzte hozzá. Gubík László jogász hallgató jogi szempontból közelíttette meg a törvényt ami lehetővé tette, hogy elvegyék tőlük az állampolgárságot, és amely törvény a szlovák alkotmánynak is ellentmond. „Törvénytelen módon jártak el, hiszen csak azt kaptam vissza, ami a történelem szerencsésebb alakulásával jogosan megilletne”-zárta beszédét Gubík. Dolník Erzsébet volt parlamenti képviselő leszögezte, hogy a nyolc magyar állampolgárságát a szlovák kormány előtt is felvállaló személy nem mártír akart lenni, hanem példa társaiknak. Elmondta, hogy „minden ember feladatot kap, a mi generációnk feladata az, hogy túléljük és megoldást találjunk arra a helyzetre ami az egész Kárpát-medence magyarságát érinti. A joggal amellyel nem élünk, olyan mintha nem is lenne.” Nemes Csaba a magyar kormány Egyházügyi Államtitkárság politikai főtanácsosa beszédében aláhúzta, hogy a magyar nemzeti kormánynak fontos az, hogy a Békéscsabán élő szlovákok, a Gyulán élő románok jól érezzék magukat, de az még fontosabb, hogy a Léván, Rimaszombaton vagy Nagyváradon élő magyarok is jól érezzék magukat. Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a négy szlovák állampolgárságát elvesztő magyarokhoz intézte szavait: „Rendkívüli tiszteletet érdemelnek ők, hiszen példát mutatnak nemzettársaiknak. Ha azt akarjuk, hogy ezer év múlva is legyenek magyarok, ilyen példamutatásra van szükség.”
Tettekre van szükség
Erdélyi Géza nyugalmazott református püspök és az Emberi Méltóság Tanácsának egyik alelnöke kifejtette: „Az igazság és a jogtalanság valóban sok sebet ejt az emberekben, de ugyanakkor egybe tereli a nemzetet. Mai együttlétünk is üzenetet hordozó jel: egybetartozunk és lélekben ezt az egységet megvédhetjük”. A vendégek beszédei után Fábián Enikő színművésznő előadásában Sütő András Maradok, másként nem tehetek! Című Sinkovits Imréhez írott levelét hallgathatták meg a jelenlevők. Ezt követően Tőkés László tartotta meg beszédét. Elmondta: „Tettekre van szükség. Ne csak prédikáljunk és szavaljunk, hanem cselekedjünk is. Vegyük fel a magyar állampolgárságot minél többen. Ezért hívtuk össze ezt a mai alkalmat is, hogy szolidaritást vállaljunk. Álljunk ki egymás mellett, fogjunk össze egymás érdekében”. Továbbá kitért a jövő héten tartandó szlovákiai parlamenti választásokra is, kijelentette, hogy imádkozni fognak azért, hogy a magyar koalíció pártja is helyet kapjon a szlovák parlamentben. Tőkés László felolvasta a március 4-én kibocsátott Szolidaritási Nyilatkozatot, amelyet az állampolgárságuktól önkényesen megfosztott felvidéki magyarok védelmében fogalmaztak meg. Ezt követően Tőkés László Erdély tiszteletbeli polgárává fogadta a négy felvidéki meghívottat, valamint Tamás Ilonkát és Boldoghy Olivért.
Eredmények
Az eseményt követő sajtótájékoztatón Lomnici Zoltán elmondta, hogy több esetben is Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordultak, e mellett minden érintettnek azt tanácsolták, hogy igényeljenek kártérítést. Az első eredményt elérték, hiszen a száz éves Tamás Ilonkát és leányát levélben értesítette a szlovák kormány, hogy visszakapják társadalombiztosításukat. Dolník Erzsébet hozzátette, hogy a perek megnyerésével nem csak egyéni sikereket akarnak elérni, hanem a törvény hatályosságát szeretnék megszüntetni, valamint azt elérni, hogy minden érintett kapja vissza többek között szlovák állampolgárságát, szavazati jogát, társadalombiztosítási jogosítványát és lakcímét.
Szolidaritási Nyilatkozat
„… A hazai és a nemzetközi nyilvánossághoz fordulva, határozottan kiállunk a Szlovákia lakosságának közel 10%-át kitevő, őshonos magyarság emberi méltóságának és alapvető emberi jogainak a védelmében, és visszautasítjuk azt, a kisebbségi közösségi jogaikat is durván sértő diszkriminációt, amely nem csupán az egyetemesen elfogadott európai értékrenddel, hanem a visegrádi együttműködés alapelveivel is szöges ellentétben áll. Szlovákia adófizető, törvénytisztelő magyar polgárait méltán megilleti a szabad identitásválasztás és a szabad anyanyelvhasználat joga – ezzel együtt pedig a szlovák nemzetiségű polgártársaikkal való teljes jogegyenlőség. Ezek olyan európai alapjogok, melyektől egyetlen nemzet tagját sem szabad megfosztani! Mindezek tudatában felhívással fordulunk egész Kárpát-medencei magyarságunkhoz, hogy aláírásukkal csatlakozzanak a hátrányos megkülönböztetést és jogfosztást szenvedő felvidéki magyar nemzeti közösségünk védelmében útjára indított, ezen folyamodványunkhoz. Szlovákia Kormányához, politikai vezetőihez és a szlovák közvéleményhez eljuttatandó közös nyilatkozatunkban ezúton – is – követeljük a szlovák állampolgárság haladék nélküli visszaadását mindazoknak, akiket önkényes egyoldalúsággal megfosztottak ettől. Aláírásunkkal és összefogásunkkal ugyanehhez kérjük a nemzetek Európájának – az Európai Uniónak – a segítségét és támogatását.”- részlet a Szolidaritási Nyilatkozatból.
erdon.ro

Az 1956-os forradalom 16 pontja
Az 1956-os forradalom 16 pontja az a követeléslista, amelynek első változatát a Szegeden megalakult Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) fogalmazta meg 1956. október 20-án, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen az ország egyetemeinek küldötteiből alakult diákgyűlés résztvevői öntötték végleges formába október 22-én.
A budapesti egyetemisták és főiskolások október 23-i tüntetésének első állomása a belvárosi Petőfi-szobor volt. Itt olvasták fel a 16 pontot, miután Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti Dalt.
Király Béla, Budapest 1956-os katonai főparancsnoka, történész a Mindentudás Egyetemén tartott előadásában a forradalom voltaképpeni programjának nevezte a 16 pontot, amely, mint mondta, „utótűzként terjedt el az országban”. Lényeges pont, mondta a történész, hogy a 16 pont nem követelte a kommunista párt betiltását és a szocializmus eltörlését, de követelte a titkos szavazással végrehajtandó általános választásokat, ami azt jelenti, hogy már ekkor lehetségesnek tartották a szocializmus eltörlését.
A 16 pont a következő volt (több szövegváltozat is elterjedt):
1. Vonják ki a szovjet csapatokat! (Ezt kiáltozták hozzá: „Ruszkik haza!”)
2. Új, alulról kiinduló választások legyenek az MDP-ben (Magyar Dolgozók Pártja)! Válasszanak új KV-t (Központi Vezetőséget), hívják össze a pártkongresszust!
3. Nagy Imre alakítson kormányt, a sztálinista-rákosista bűnösöket váltsák le!
4. Nyilvános tárgyalást Farkas Mihály és társai ügyében! Vonják felelősségre Rákosit!
5. Általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot!
6. Vizsgálják fölül a magyar–szovjet, illetve a magyar–jugoszláv kapcsolatokat a kölcsönös be nem avatkozás jegyében!
7. Szakemberek bevonásával szervezzék át a gazdasági életet, a hazai adottságok és a nép létérdekei alapján!
8. Hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket (a magyar közvélemény nem tud semmiről), a jóvátétel tényleges adatait, adjanak tájékoztatást a magyar uránról! (az 1947. április 10-eipárizsi békében foglalt jóvátétel tízszeresét rabolták el!)
9. Vegyék teljes revízió alá az ipari normákat, vizsgálják ki a bérköveteléseket, állapítsák meg a munkás létminimumot!
10. Fektessék új alapokra a beszolgáltatás rendszerét, az egyénileg vállalkozók kapjanak a TSZCS-kkel egyenrangú támogatást!
11. Független bíróság vizsgálja felül az összes politikai gazdasági pert, bocsássák szabadon az ártatlanul elítélteket, szállítsák haza a SZU-ba (Szovjetunió) hurcolt foglyokat!
12. Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót, MEFESZ újságot! Ismerhesse meg mindenki saját káderadatát!
13. Távolítsák el a Sztálin-szobrot! Helyére 1848–49-es emlékmű kerüljön!
14. Új, nemzeti jellegű címert! A katonáknak új, a magyar hagyományoknak megfelelő egyenruhát! Március 15. legyen nemzeti ünnep, október 6. nemzeti gyászünnep és tanítási szünet!
15. Szolidaritást a lengyel néppel!
16. Október 27-én üljön össze egy országos diákkonferencia, ahol megvitatják a követeléseket!
(Forrás: wikipedia)
Nyugati Jelen (Arad)

Fél évszázad tollal, mikrofonnal
Születésnapi beszélgetés a 70 éves Nagy Miklós Kunddal
Marosvásárhely egyik csendes negyedében, kövesdombi lakásán kerestem fel Nagy Miklós Kund művészeti írót, egykori rádiószerkesztőt, lapszerkesztőt, aki ezúttal nem kérdező riporterként, hanem készségesen válaszoló alanyként állt rendelkezésemre. December 6-án töltötte 70. életévét.
– Erdély egyik legszebb és talán legpatinásabb városában, a gazdag történelmi múlttal rendelkező Nagyenyeden, az Őrhegy lábánál született, pontosan 70 évvel ezelőtt. Hogy emlékszik vissza gyermekkorára?
– Mint szép, gondtalan időszakra. Noha régóta tudom, hogy abban a korban ez nem volt magától értetődő, főleg számunkra nem, akiket "osztályellenség" kategóriába soroltak. Édesapám ügyvéd volt, olyan harcos értelmiségi, aki mindig nyíltan és határozottan kiállt a magyarság ügyeiért, az enyediek megbecsülték, olykor bűnhődött is miatta. Talán elég, ha példaként csak azt említem, hogy őt is elhurcolták a Tg. Jiu-i lágerbe. Ő volt az a dr. Nagy Miklós, akire később Kacsó Sándor és Vita Zsigmond is többször kitért visszaemlékező köteteiben. Az ötvenes években börtönben is volt magyarsága miatt. Köztudottan a legjobb jogászok közé tartozott, mégis hosszú időre megfosztották hivatása gyakorlásának a jogától. Ezt a család anyagilag is megsínylette, de igyekezett burkot vonni körénk, hogy ne érezzük a helyzetünkből adódó hátrányokat. Ebben a kollégium is segített. Kissé olyan volt, mint egy campus, körbebástyázott, védhetőnek vélt sziget az elrománosodó kisvárosban, nyilván mi, gyerekek kevésbé érzékelhettük, mint a tanáraink a hatalom részéről rá nehezedő nyomást. Iskolásként akkoriban az olvasás és a sport határozta meg az életemet. Tanítás után estig valamilyen labdajáték kötött le a tornakertben. Aztán vagy közben pedig a könyvek világába merítkeztem. Mindent elolvastam, amit csak lehetett. Nagy előny, ha az ember akkor élheti ki olvasószenvedélyét, amikor a szellemi dolgokra a legfogékonyabb.
– Kikre gondol vissza ma is szívesen, akik a Bethlen Gábor Kollégiumban nemcsak segítették, egyengették, hanem meg is határozták élete további alakulását? Milyen volt a Bethlen Kollégium szellemisége a múlt század 50-es, 60-as éveiben, kik voltak közös tanárok, akik korábban Sütő Andrást és Önt is tanították?
– Jó tanáraink voltak, többségük megőrizte és igyekezett továbbadni nagy hírű elődeik szellemiségét. Nem csak az idősebbek, mint Vita Zsigmond, aki Sütő Andrásnak is tanára volt, engem pedig már nyugdíjas helyettesítőként tanított, de a fiatalok is, például irodalomtanárom, a város kulturális életében ma is aktív szerepet vállaló Király László. Családunk különben hagyományosan kötődött a kollégiumhoz. Egyik anyai dédapám, dr. Fogarassy Albert egyiptológus két alkalommal is rektorprofesszorként vezette Bethlen Gábor ősi iskoláját. Másik ágon Székely Ferenc dédapám szintén kollégiumi tanár volt. Felmenőim több nemzedéke tanult itt. Édesapámnak Áprily Lajos volt az osztályfőnöke. Sokat mesélt róla. Bátyám négy évvel előttem érettségizett ugyanott. A Bethlen-szellem, a hűség, a kitartás, a ragaszkodás magyarságunkhoz, közösségünkhöz, ugyanakkor a mások iránti nyitottság szinte észrevétlenül belénk ivódott.
– Sohasem gondolt arra enyedi kollégistaként, hogy ha végez, ott volna a helye valamelyik kisvárosi vagy mezőségi iskolában, ahol apró magyarok várják a magyar tanárt, tanítót – a betűvetés, a szép magyar szó elsajátítása reményében?
– Jó tanuló voltam, többfelé irányult a figyelmem. Reál osztályba jártam, de különlegesen érdekelt az irodalom, a képzőművészet is. Egyik nagybátyám Fogarassy Endre festőművész volt. Még érettségikor se tudtam eldönteni, melyik egyetemre felvételizzek. Azért sem, mert akkor még jelentősen csökkentette a siker esélyét a származás, döntő módon beleszólhatott az életünkbe "apáink bűne". Nem is jutottam be a kolozsvári közgazdasági egyetemre. Egy évnyi munka után már Marosvásárhelyre felvételiztem, a pedagógiai főiskolára. Felvettek a román-magyar szakra. És jó, hogy így alakult. Kiváló tanárok, jó szellemű diáktársak vettek körül ott is. Több volt kollégám tanárként, más területen közösségünk jeles képviselőjévé vált. Hirtelenjében Deáky Andrást, Mirk Lászlót, Kelemen Ferencet, Tankó Gyulát, Simon Györgyöt, Tófalvi Zoltánt, Mohacsek Ákost, Csergőffy Lászlót, Farkas Jenőt, Komán Jánost, D. Kiss Jánost említem. Megfogott Vásárhely és valóban nehéz időszakokban sem engedett el. Életem nyereségének tartom, hogy immár fél évszázada saját városomnak tekinthetem és igazi lokálpatriótaként tehetek érte valamit.
– 1965-ben román-magyar szakos tanári diplomával a zsebében jelentkezik a Nyárád menti Szentgericére, amely köztudottan mindig hagyományőrző település volt. Mit jelentett Önnek akkor Szentgerice, az új agrárviszonyok közepette, és hogyan válhatott hasznossá egy ilyen közösségben egy diplomás pedagógus?
– Újdonság volt nekem a falu, a Nyárádmente. Addig városi körülmények közt éltem. Ha kicsi is volt Nagyenyed, mégiscsak város. Annak a környékén fordultam meg olykor, többnyire kirándulóként. Torockón töltöttem hosszabb időt egy nyáron, amikor szüleim oda menekítettek a gyermekparalízis-járvány elől. Marosbogáton vakációztam nyaranta református lelkész nagybátyáméknál. Aztán az érettségi utáni munkám során mócvidéki román falvakat is megismerhettem. A szentgericeiek barátságosan fogadtak, az emberek szívesen megnyíltak előttem, betekinthettem az életükbe. Azt is megtapasztalhattam, milyen nyomasztó következményekkel telepedett erre a szép, hagyományőrző településre is az erőltetett kollektivizálás. Szakos tanárként nem volt sok sikerélményem, román nyelvet tanítottam abban a színmagyar faluban, és az bizony nehezen ment. Vasárnaponként a sorköteles legények román oktatása is rám hárult. Nem ilyenek voltak oktatói álmaim.
– Mindössze három évet tölt a Nyárádmentén, amikor bekerül a Marosvásárhelyi Rádióhoz. Mi hozta a váltást, és milyen volt ez a 17 év egy rádiósnak a Ceausescu-korszak leghírhedtebb "fénykorában"?
– Inkább újságíró szerettem volna lenni, mint tanár. Rádióra nem gondoltam, de szerencsésen alakultak a dolgok. A szentgericei gyerekekkel szívesen foglalkoztam, iskolarádiót hoztunk létre velük. Erről hallhattak a Marosvásárhelyi Rádiónál, amikor 1968-ban fiatal munkatársakat kerestek. Versenyvizsgáztam, sikerült. Ez már közelebb állt az elképzeléseimhez. Szerencsém volt, a kultúrrovathoz kerültem. A folklórműsort is rám bízták. Ez tette lehetővé, hogy pár év alatt bejárjam a rádió adáskörzetét, mindenekelőtt a Székelyföldet. Szentgericén készült az első összeállításom, aztán szinte minden faluba, a legeldugottabbakba is eljutottam. A Mezőség se maradt ki.
Ízelítőt kaptam a vidéki életmódból. Gazdagodott a népdalkincsem, szélesedtek a népművészeti ismereteim. Felfedeztem székely gyökereimet. Ennél is nagyobb nyereségnek tekintem, hogy kipróbálva a rádiózás minden műfaját, riporterként, szerkesztőként, osztályvezetőként közvetlenebbül és energiákat nem kímélve belemerülhettem az irodalmi, művészeti életbe. Ez már az volt, amire régóta vágytam. Nagyon sok kitűnő embert ismertem meg, írókat, költőket, képzőművészeket, színészeket, rendezőket, zenészeket. Műhelytitkokba láthattam bele. Ebből tényleg többet tanulhattam, mint ha elvégeztem volna két-három másik egyetemet. Mellesleg közben a kolozsvári egyetem magyar-francia szakán is diplomáztam. Persze nem csak örömmel járt akkoriban a rádiós munka. A diktatúra, a cenzúra, az ideológiai kényszer megkeserítette az életünket, mindenbe igyekeztek beleszólni. A hatalomnak egyre abszurdabb, bődületesebb elvárásai voltak, el addig, hogy végül felszámolták a vidéki, nemzetiségi rádióadásokat. Annyi elégtételünk azért mégiscsak volt, hogy a kötelező politikai műsorok mellett elkészíthettük a számunkra fontos kulturális, értékmentő adásokat is.
– 1975-ben indul a népszerű, igen széles hallgatottságnak örvendő Megy a magnó vándorútra című interjúsorozat, amelyet felváltva szerkesztettek, s amelyben Erdély legismertebb személyiségei vallottak életükről, pályájukról, terveikről. Milyen emlékeket őriz "magnós" útjairól, mondjon néhány nevet, akik már régóta az egyetemes magyar kultúra Pantheonjának örök lakói.
– Abban az időben tűzzel-vassal akadályozták az erdélyi, tágabb vonatkozásban a romániai magyarság különböző közösségei, jeles személyiségei közti kapcsolattartást. Mintha áthághatatlan határvonalat húztak volna a megyék közé. Ezt a tiltást próbáltuk kijátszani, áthidalni ezzel a stafétaszerűen elképzelt interjúlánccal, amely aztán Vásárhelytől Nagyváradig, Kézdivásárhelytől Bukarestig, Gyergyószentmiklóstól, Sepsiszentgyörgytől Szatmárig, Temesvárig az egész országot behálózta. Magnónkkal sokfelé megfordultunk, sok száz egyéniséget megszólaltattunk. Hasonló értékekkel sikerült gazdagítanunk az Aranyfonotékát egy másik népszerű műsorom, az Irodalmi és művészeti napló révén is. És említhetem a Rádiószínház rovatot is. Sok-sok felejthetetlen találkozás élményét őrzöm magamban, nehéz és igazságtalan több száz névből kiemelni néhányat. De hogy mégis válaszoljak a kérdésre, kiragadok egy párat a régebben eltávozottak közül. Szemlér Ferenccel Bukarestben, Franyó Zoltánnal Marosvásárhelyen, Horváth Imrével Nagyváradon, Horváth Istvánnal Magyarózdon, Kacsó Sándorral Kolozsváron, Gellért Sándorral Mikolán, Veress Dániellel Sepsiszentgyörgyön, Fülöp Antal Andorral Kolozsváron, Aurel Ciupé-val Gyergyószárhegyen, Harag Györggyel, Sinkovits Imrével, Agárdy Gáborral, Zoltán Aladárral Vásárhelyen sikerült hosszasabban, esetenként többször is beszélgetnünk, s hangfelvételek is készültek ezekről a találkozásokról.
– Négy év kényszerszünet után, 1989 decemberében, amikor újraindul a marosvásárhelyi rádió adása, ott volt a lehetőség, hogy visszatérjen az elektronikus sajtóba. De Ön nem ezt választotta, maradt az újságírásnál a Népújság szerkesztőségében. Sohasem bánta meg akkori döntését?
– Visszatértem, néhány évig egy-két műsort heti rendszerességgel szerkesztettem a megújult Rádiónál, a rádiózástól nem lehet egykönnyen elszakadni. Meggyőződésem, hogy aki belekóstolt az élő szó varázsába, nem képes végleg lemondani róla. Azt az érzelmi töltetet, amit a beszéd, a rádiós interjú hordoz, az írás még csak érzékeltetni se tudja. Mégsem maradtam ott, mert igen nagy kihívás volt, hogy a hazai magyar újságírás megújításának a részesévé válhattam. A Népújság szerkesztése egész embert kívánt, és akkoriban tévézésre is elég gyakran felkértek. A magára találó kulturális életben is több feladatot vállaltam. És korábbi tapasztalataimat mérlegelve úgy gondoltam, ha könyvszerzőként is hallatni szeretném valamikor a szavam, nem horgonyozhatok le újra a rendkívül időigényes rádiózásnál. Olykor mostanában is szerepelek a vásárhelyi rádióban, régi hangfelvételeimet is mindegyre újrajátsszák. Sok távolabbi ismerősöm, akikkel hosszú ideje nem találkoztunk, még mindig azt hiszi, hogy rádiós vagyok. Miközben a Népújság hétvégi irodalmi-művészeti melléklete, a Múzsa, amelyet több mint két évtizede szerkesztek, már az 1106. számánál tart és több mint húsz különféle kötetet is a magaménak tudhatok.
– Igen, 1990. A jó értelemben vett zsurnalisztika – napi taposómalma mellett – elhozta a több vágányon való haladást: tényirodalom, művészportrék, színészsorsok, arcképcsarnok, interjúkötetek, rádiójelenetek, humoreszkek, dalszövegek stb. Hogy lehetett egyszerre ennyi mindenre időt szakítani, miközben több mint két évtizeden keresztül a Népújság helyettes-, illetve főszerkesztői pozícióját töltötte be?
– Nehezen. Nyilván az ellenkezője is igaz. Ezt az életritmust szoktam meg, ha lazítanék, lehet hogy egy- kettőre vége szakadna az egésznek. Persze akadhatnak olyanok, akik úgy minősítik a hozzáállásomat, hogy munkamánia. Lehet benne valami. De csakis úgy tudok mindent elvállalni, hogy biztosított hozzá a családi hátországom.
– Igen sokrétű a tevékenysége a hazai magyar képzőművészek munkáinak monografikus feldolgozása terén, alig telik hét vagy hónap, hogy ne nyisson új tárlatot. Kiket jelentetett meg és ki(ke)t szeretne még letenni az olvasó asztalára?
– Többnyire a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó felkérésére készítettem a megjelent kis- és nagyobb monográfiákat. Székelyföld művészeti élete gazdagon kínálja erre a témát, az alanyokat. A legfrissebb ilyen kiadvány a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra látott napvilágot, november 16- án mutattuk be a Bernády Házban. Az Élet-Jelek sorozatban Kolozsvári Puskás Sándor munkásságának szintézisét próbálja adni. Véletlen-e vagy sem, most csodálkoztam rá, hogy milyen pompás névsor áll össze az általam elemzett szobrász- könyvekből: az említett Puskás-album a Hunyadi László-, Bálint Károly-, Kiss Levente-, Bocskay Vince- Gyarmathy János-kötetekhez csatlakozik. Festőkkel, textilművészekkel is foglalkoztam ilyen módon, Maszelka János, Simon Endre, Kedei Zoltán, Hunyadi Mária, Bandi Kati nevét sorolhatom.
– Alig van kulturális szervezet vagy művelődési alapítvány Maros megyében, melynek ne volna tagja vagy ne venne részt a vezetésében. Kérem, említse meg ezeket.
– Ebbe is muszáj-Herkulesként csöppentem bele. A Népújság Alapítvány létrehozásában magától értetődően vettem részt A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének működtetésébe is illett bekapcsolódnom. Amikor felvetődött a Kemény Zsigmond Társaság felélesztése, azt az ügyet is a magaménak éreztem. Az alapító Kemény Miklós felkért, hogy segítsek a Helikon – Kemény János Alapítvány létrehozásában, azt se háríthattam el. Az időközben megszűnt Marx József Fotóművészeti Alapítvány is igényelte a támogatásomat. És a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány munkája is rendkívül fontos, attól hogy maradjak távol? Jó tudni, hogy némi szerepem nekem is van abban, hogy a Bernády Ház a marosvásárhelyi magyarság egyik meghatározó művelődési központjává vált. Álljunk meg itt. Annyit azért hozzátennék, hogy sehol sem a protokolláris elnökséget vállaltam, hanem csakis olyan tisztséget, ahol ellenszolgáltatás nélkül dolgozni kell.
– Nem elhanyagolható fordítói munkássága sem. Kiktől mit fordított?
– Általában románról magyarra, magyarról románra fordítottam. Rádiójátékot, esszét, értekező prózát, humoros szöveget, művészeti írásokat. Néha nem akadt más, aki megbirkózzék a feladattal, és akkor "magad, uram, ha szolgád nincsen" alapon belevágtam. Olyan eset is előfordult, hogy Kányádi Sándor-versrészletet kellett átültetnem románra. Erre igazán büszke vagyok. De a franciával is próbálkoztam, és megtörtént egyszer Szicíliában, hogy tárlatnyitó gondolataimat olasz tolmácsolásban magam olvastam fel. És bizonyára kevesen tudják, hogy közöm van egy kétnyelvű magyar-olasz könyvritkasághoz. Kovács András Ferenc Torony és tövis – Torre e spina, illetve Albino Comelli Tempo e amore – Idő és szerelem címmel 2006-ban Firenzében megjelentetett közös verskötetének megszületésénél bábáskodtam, abba írtam a Vers, bonts vitorlát! – Poesia, apri la vela! című bevezetőt.
– A színészek közül Farkas Ibolyát és Szabó Ducit örökítette meg a könyvek lapjain. Kikre gondol a közeljövőben?
– Beszélgetőkönyvet szívesen írok. Az interjú a kedvenc műfajom. Nemcsak azért, mert szép és érdekes feladat őszinte megnyilatkozásra, olykor önmaga előtt is titkolt problémák kimondására késztetni a beszélgetőtársat, hanem azért is, mivel a világra, az emberi jellemekre, sorsokra, érzelmekre nyitott, valóban kíváncsi kérdező saját magáról is vall az olvasóknak. A színház világa amúgy is izgalmas, egy-egy kedvenc színész életinterjúja széles közönséget érdekelhet. Jó, hogy kitalálták a Prospero könyvei sorozatot. Legközelebb Bács Ferenccel szeretnék szembeülni egy ilyen hosszú-hosszú beszélgetésre.
– Milyen díjakat és kitüntetéseket kapott élete folyamán?
– Elég tág fogalom az életem folyama. Zsenge ifjúkoromban tánciskolai teljesítményemért is kaptam diplomát. Sportgyőzelmekért szintén. De ne kedélyeskedjünk, igenis ösztönző lehet az elismerés! Az eltelt évtizedben volt néhány alkalom, amikor nyilvánosan, hivatalosan elismerték a munkámat. Az utóbbi időszakban sűrűbben, ami sajnos azt is jelzi, hogy vészesen telik felettem is az idő. Nívódíjat kaptam a Népújságtól és a MÚRE vezető testületétől. Ezek különösen fontosak, mert a szakma adta. A megyei kulturális életben felmutatott teljesítménye

Kultúra-napi Kós Károly-est
Ki vállalja fel Ormós Zsigmond örökségét?
A Magyar Kultúra Napja előestéjén, január 21-én indult útjára a Kós Károly-estek beszélgetéssorozat, amelynek célja a bánsági magyarság közösségi ügyeinek a kibeszélése, a közös jövőtervezés. A Kós Károly Közösségi Központban sorra került beszélgetés házigazdái Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Fazakas Csaba, a Temes megyei RMDSZ művelődési alelnöke volt. A beszélgetéssorozat a magyar érdekeltségű kulturális intézmények bemutatásával, a közösség kulturális igényeinek a feltérképezésével rajtolt.
A szépszámú jelenlevőt és a meghívott kulturális intézményvezetőket Molnár Zsolt parlamenti képviselő köszöntötte, aki arra kérte a résztvevőket, mondják el, hogyan látják a bánsági magyar kultúra helyzetét, és fogalmazzák meg jobbító szándékú javaslataikat. A képviselő azt is elmondta: a két-három hetes rendszerességgel megszervezett Kós Károly-estek célja a magyar közösség igényeinek a feltérképezése, szó lesz az egyház és a közösség viszonyáról, a magyar ifjúságot foglalkoztató kérdésekről, az oktatás helyzetéről, gazdasági kérdésekről stb. A beszélgetések során megfogalmazott igények és javaslatok alapján megfogalmazódnak azok a célkitűzések, amelyek megvalósítására vállalkozhat az RMDSZ. Fazakas Csaba művelődési alelnök a Himnusz bejátszásával indította a rendezvényt, Sinkovits Imre színművész előadásában.
Szekernyés János, a Képzőművészek Szövetsége (UAP) helyi szervezetének az elnöke áttekintette a bánsági magyar művészeti élet utolsó másfél évszázadát, hangsúlyozva, hogy akkor születtek kimagasló eredmények a művészetek területén, amikor volt olyan kimagasló személyiség, mint Ormós Zsigmond, aki magyar újságot és múzeumot alapított, hobbija volt a képzőművészet és festménygyűjteménye ma is a Bánság Múzeuma kollekciójának a javát jelenti. „Amikor volt olyan vezéregyéniség, mint Ormós Zsigmond, aki pártolta a művészeteket, és ehhez anyagi adottságai is megvoltak, akkor virágzott a művészeti élet, amikor pedig nem, akkor pangás volt” – mondta Szekernyés János, aki szerint azért voltak még jó periódusai a temesvári magyar művészeti alkotóknak, de az utóbbi időben mintha megcsappant volna a számuk.
A másfél évtizeddel ezelőtt útjára indult bánsági magyar néptáncmozgalom sikertörténetéről Tamási Emese (Eszterlánc néptánccsoport) és Szabó Ferenc (Bokréta néptánccsoport) számolt be, mindketten hangsúlyozva, hogy a magyar népi hagyományok elsajátításán túlmenően a mozgalom célja a magyar fiatalok megtartása a magyar közösségben. A néptáncosok közül már néptáncoktatók is kinőttek, a táncos párkapcsolatokból életre szóló kapcsolatok és gyerekek is születtek, akik minden bizonnyal fel fogják vállalni szüleik örökségét. Szabó Ferenc néptáncoktató, aki sokoldalú zenész, arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre nagyobb igény van a gyerekek körében a hangszertudásra, citerázás és furulyázás mellett hegedülni és zongorázni szeretnének tanulni a gyerekek, ezért lenne igény egy alapfokú művészeti iskolára Temesváron. Tamási Emese véleménye szerint szükség lenne Temesváron egy Hagyományok Házára, ahol a népi hagyományok különféle ágazataival ismerkedhetnének meg a gyerekek.
Balázs Attila direktor a Csiky Gergely Állami Magyar Színház jelenéről, a közönséghez való közeledési törekvésekről számolt be a hallgatóságnak. „A repertoárunkkal igyekszünk mindenféle igényt kielégíteni, játszunk klasszikusokat, zenés darabokat, kamaradarabokat, újító jellegű előadásokat – mondta Balázs Attila – létrehoztuk a magyar színház baráti körét és azt szeretnénk, hogy a közönség érezze magát otthon a színházban”.
A rendezvény befejező részében Molnár András ügyvéd beszámolt a temesvári „magyar kultúra vára”, a Magyar Ház ügyének állásáról, amelynek eltulajdonítását jogosan sérelmezi a bánsági magyarság. „A Magyar Ház csak akkor igényelhető vissza, ha be tudjuk bizonyítani a bíróságon, hogy jogosultak vagyunk visszakövetelni, hogy az ingatlant egykor birtokló Magyar Ház Rt. soha nem szüntette be a tevékenységét, és az egykori részvényesek jogutódai ma is léteznek” – mondta Molnár András, aki szerint ez egy rendkívül hosszadalmas folyamat, de van esély a végső győzelemre.
A beszélgetés során szó esett még a Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozat szerepéről, amely a magyarság évi kulturális seregszemléje és a magyar sajtó szerepéről, amely sokat tesz a magyar szó, a magyar kultúra megmaradásáért a Bánságban. Az utóbbi években a Bánsági Magyar Közösségért Egyesület is hozzájárult a kulturális élet gazdagításához, a Vándorszínház, a Magyar Filmnapok és Hagyományok Napja rendezvények megszervezésével. A jelenlevők részéről még sok érdekes javaslat hangzott el magyar könyvtár létrehozásáról, író–olvasó találkozók szervezéséről, az irodalmi kör újraalakításáról.
A Kós Károly-estek következő beszélgetésére február elején kerül sor, amelynek témája az egyházak és a közösség viszonya lesz.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Elhunyt a Kolozsvárt született Bara Margit színésznő
Életének 89. évében, hosszan tartó súlyos betegség után október 25-ére, keddre virradó hajnalban elhunyt a Kolozsvárt született Bara Margit Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznő, az 1950-1960-as évek egyik legnagyobb magyar filmcsillaga – erősítette meg a család a 24.hu értesülését az MTI-nek.
Bara Margit 1928-ban született Kolozsváron, ahol egy évet végzett el a Színművészeti Akadémián. 1945-55-ben a Kolozsvári Magyar Színházban játszott. 1955-ben települt át Magyarországra, 1957-ig a Petőfi Színház, majd a Nemzeti Színház művésznője lett. A csúcson volt, amikor 1964-ben belekeverték az úgynevezett Onódy-ügybe, ezt követően pályafutása harminchat évesen derékba tört. A színpadtól 1978-ban vonult végleg vissza.
Az Onódy-ügy egy alaptalan és rosszindulatú rágalomhadjárat volt, amelynek során azt pletykálták a művésznőről, hogy érintett az Éttermi és Büfé Vállalat csalással és sikkasztással gyanúsított igazgatója, Onódy Lajos elleni eljárásban. Ekkoriban olyasmiket híreszteltek, hogy az Onódy irányítása alatt álló mulatóhelyeken vad tivornyák, fékevesztett orgiák zajlottak magas beosztású funkcionáriusok és a legszebb magyar művésznők, köztük Bara Margit közreműködésével. Sosem sikerült kideríteni, ki és miért keverte bele éppen Bara Margitot a szégyenletes ügybe, melynek vádlottját a művésznő még csak nem is ismerte.
Bara Margit ismertebb filmjei közé tartozik a Szakadék (Bessenyei Ferenc és Sinkovits Imre partnereként), a Bakaruhában, a Szegény gazdagok, a Ház a sziklák alatt és a Csempészek. Művészetét 1967-ben Balázs Béla-díjjal, 2002-ben Kossuth-díjjal ismerték el. 2011-ben, a 42. Magyar Filmszemlén életműdíjjal tüntették ki a 2005 óta nagybeteg művésznőt, 2012-ben Budapest díszpolgára címet adományozták neki.
Bara Margit kétszer ment férjhez. Első férje, Halász Géza színész öngyilkos lett. Második férje a 2013-ban elhunyt Gyarmati Dezső vízilabdázó volt, akivel 1964-ben házasodott össze, négy évvel később kislányuk született, Terézia Eszter. Krónika (Kolozsvár)

Verskedvelők találkozója Pécskán
Tartalmas együttlét a líra szárnyain
Aki a verset szereti, rossz ember nem lehet, mondhatnánk kicsit ferdítve, hiszen 36 különböző korosztályú verskedvelő gyűlt össze a Pécskai 2-es Számú Általános Iskola étkezdéjében a helybeli MDSZ Nőszervezetének 4. alkalommal megszervezett Kedves verseink című találkozója alkalmából az elmúlt pénteken. A vers gondolatvilágán túl, elsősorban a verszene lüktetése, a jó hangzása az, ami megfogja az olvasó, hallgató lelkét, fülét, behatol a tudatunkba, s magával ragad. Így volt ez péntek délután is, amikor több esemény kapcsán ünnepeltünk a versek szárnyán.
Tóth Brigitta elnök-asszonyunk vezényletével, megemlékeztünk a nőszervezet megalakulásának 3. évfordulójáról, majd beszámolót hallhattunk a pécskai nőszervezet elmúlt évi tevékenységéről. Örömünkre szolgált, hogy körünkben köszönthettük Bölöni György pécskai RMDSZ-elnök mellett, Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnököt, és verssel érkezett Lészay Ildikó, az Arad megyei RMDSZ Nőszervezet elnöke is.
Tea, kalács és szőlő mellett a gyerekek szavaltak, a felnőttek felolvastak, míg voltak, akik hallgatóként élvezték a magyar irodalom gyöngyszemeit. A mintegy 25 meghallgatott versből kiemelném a gyerekek, Márton-napi ludas verseit, és a november 13-i Magyar Nyelv Napjának okán elhangzott költeményeket anyanyelvünkről, magyarságunkról és hazaszeretetünkről. A verssorozatot a magyar nyelv eredetiségének és egyediségének bizonylataként, Bencze Imre Édes, ékes apanyelvünk című verse zárta (Sinkovits Imre előadásában felvételről), amely derűt csalt az arcokra.
A versek mellé a jelenlévők által hozott régi könyvkiadásokból kiállítást rendeztünk, melynek darabjait két beszélgetés közt kíváncsian forgatta, aki csak akarta.
Tartalmas két órát tudhatunk magunkénak, reméljük, még lesz benne részünk. Köszönjük a magyar iskola, a helyi RMDSZ és a magánszemélyek támogatását. Szeretettel várunk további rendezvényeinkre minden kedves érdeklődőt!
Köles Katalin
Nyugati Jelen (Arad)

Színművész vette át a Pro Urbe díjat a Csíkszeredai Városnapokon
Több mint fél évszázados munkássága elismeréseként Botár Endre nyugalmazott színművésznek ítélte idén Csíkszereda önkormányzata a Pro Urbe díjat. Az elismerést a magyarországi színházakban elismert művész a Csíkszeredai Városnapokon vette át.
Hagyományosan kiemelt momentuma a csíkszeredai városünnepnek, hogy átnyújtják a Pro Urbe díjat. Idén a Csíki Játékszínnek az évadban legkedveltebb előadása, a Tisztelt ház városnapi bemutatóját követően került sort a díjátadó ünnepségre.
A Mikó-vár udvarán helyet kapó eseményen Székedi Ferenc publicista mondott személyes hangvételű laudációt a kitüntetett, Botár Endre nyugalmazott színművész pályájáról, egyéniségéről. Mint kiemelte, ugyanaz az elv jellemzi Botár Endre több mint fél évszázados munkásságát, mint amit a Csíki Játékszín társulata és igazgatója is immár másfél évtizede bizonyít. Tételesen, hogy „a hivatás és a szakma alapelveinek tekinti a művészet- és közönségszolgálatot, az anyanyelv hűségében kibontakozó előadások léleknemesítő és igényes szórakoztató szerepének ötvözését mindazokkal a művészi és közösségi feladatokkal, amelyeket csak a színház tud betölteni, függetlenül az évek múlásától, az egymást követő nemzedékektől, a társadalmi berendezkedések átalakulásától.”
A csíktaplocai születésű Botár Endre már csíki diákkorában jelentős részt vállalt az iskola művelődési életében, az idős – de akkor még ugyancsak fiatal, immár 20 éve elhunyt – Kosz Szilveszter alapította tánccsoport tagjaként és műsorvezetőjeként, későbbi színészi tehetségének első jelei már itt is olyannyira megcsillantak, hogy egykori osztály- és nemzedéktársai mindmáig nem feledték.
Botár Endre az érettségit követően a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben folytatta tanulmányait, az erdélyi magyar színjátszás olyan nagy egyéniségei ismertették meg vele a szakma rejtelmeit, mint Kovács György, Erdős Irma, Tarr László, Harag György, Csorba András, Sinka Károly és mások. A színi egyetem befejezése után, 1965-ben, a Nagyváradi Állami Színház társulatának a tagjaként kezdte pályáját, majd 1968-ban Magyarországon alapított családot. Fél évszázados munkássága alatt a budapesti Nemzeti Színház, a Déryné Színház, a József Attila Színház, a Népszínház, a Pesti Magyar Színház, valamint jó néhány vidéki társulat elismert művészévé vált, és megadatott neki, hogy a magyar színjátszás olyan felejthetetlen neveivel álljon színpadra, mint Sinkovits Imre, Major Tamás, Básti Lajos, Bessenyei Ferenc és sokan mások.
Amint Székedi Ferenc kihangsúlyozta: Botár Endre „az utóbbi öt évtizedben a Magyarországon folyamatosan foglalkoztatott erdélyi magyar színészek egyike, és mindenképpen a legtöbbet játszó székely színész”. Emellett filmek tucatjaiban szerepelt magyar szinkronhangjával. Életpályáját és kimagasló színészi teljesítményét Magyarországon többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével, Szigligeti és más szakmai díjakkal ismerték el.
A laudációból megtudhattuk: Botár Endre mindvégig tartotta és tartja szoros kapcsolatát a szülőfölddel, rendszeresen hazalátogat Csíkszeredába és Csíktaplocára. „Igazi, csíki gyökereihez hű, népét és közösségét szolgáló székely és magyar ember maradt, akit hosszas és kiváló művészi teljesítménye, Csíkszereda szellemi élete hatósugarának a növelése, a város hírnevének öregbítése jogosít fel a Pro Urbe elismerésre” – hangzott el.
Az elismerő oklevél mellé Ráduly Róbert Kálmán polgármester Tivai Nagy Imre szakírót, gazdasági szakembert – aki a 19. század utolsó harmadától az első világháborúig Csíkszereda egyik meghatározó személyisége volt – megmintázó kis bronz mellszobrot is átnyújtotta, melyet Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrász készített, és 2011 óta kísérője az elismerésnek. maszol.ro