Az ember borzalmasan csodálatos
Interjú Lackfi Jánossal 
Író, költő, műfordító, több mint harminc könyvet írt gyerekeknek és felnőtteknek, legalább annyit jegyzett műfordítóként. Tizenhét év tanítás van a háta mögött, mindezek mellett „szélsőségesen normális” családi helyzettel rendelkezik, azaz hat gyermeke, három unokája van. Benne van a kutyavér, igazi irodalmi showman, aki akár évi száz fellépést is bevállal. Nemrég erdélyi körutat tartott Herczku Ágnes énekessel és Sinha Róbert gitárművésszel, akkor beszélgettünk Lackfi Jánossal.
– Utóbbi interjúiban többször is említi, hogy jó lenne visszavenni a tempóból. Sikerült-e?
– Bizonyos értelemben igen, van menedzserem, a technikai dolgokat igyekszem átruházni, de nyugdíjba vonulnom nem kellett. Ezer terv burjánzik a fejemben, sűrű és felkavaró az élet is, édesapám nemrég halt meg, s ezzel párhuzamosan valóságos baby-boom van a családban, új baba, unokák… Sűrűsödnek a megjelenések is, őszre–télre kilenc könyv jön ki, gyerekverseskötet a Kalákával, fordítás-antológia, mesesorozat, ifjúsági regény.
Nem épp olyan bohém és bulis az irodalmi lét
– Mi a titka, hogy ennyi minden belefér az életébe?
– A rossz időbeosztás. Ha valamit sürgősen meg kellene csinálni, gőzerővel dolgozom bármi máson. A PhD-dolgozatom helyett például beépített szekrényt csináltam, de azért meglett a fokozat is. Mindig sok vasat tartok a tűzben, s közben nem feledem, amit Örkény mondott, hogy „én olyan hivatalnok vagyok, akit azért fizetnek, hogy írjon”. Ez így nem olyan bohém és bulis, mint ahogy Móricka elképzeli az irodalmi létet, viszont működik. A nyugatosoktól örököltük ezt az egyszerre lángoló és módszeres munkamorált. Krúdy Gyula a világ legnagyobb lumpja volt, ám ki se tette a lábát otthonról, amíg össze nem hozta a maga 17 oldalát. Azért pont annyit, mert Jókai 16-ot írt naponta…
– Ritka az olyan író, költő, aki ennyire erős személyes brandet épített fel. Mennyire volt ez tudatos?
– Gondviselésszerű véletlenek kellettek hozzá. Nyilván minden másképp alakul, ha nem találkozom a Kaláka együttessel, majd Lovasi Andrással és Heidl Györggyel, akik nagyszerű lemezt készítettek a verseimből. Ha a Lyukasóra, a tévés szereplések nem lettek volna, ha nincs az internet, a Facebook… Minket, bölcsészeket, beoltanak, hogy kóklerség minden, ami a céges világból jön, vagy hogy mindenki agyhalott, aki női magazinokban publikál. Szerencsére írócsaládba születtem, s onnan hoztam azt a józan meggyőződést, hogy az írás viszonylag normális munka, két lábbal földön járó emberek végzik, mint az összes többit. Úgyhogy érdemes élni a lehetőségekkel, amik elénk kerülnek, s akár meg is küzdeni értük.
– De élvezi ezt a brandépítést?
– Persze, bennem van a kutyavér. Szeretek sok ember előtt fellépni, jó látni, hogy az irodalom örömet szerez. Két éve jártam utoljára Erdélyben, sok helyütt találkoztam diákokkal, felnőttekkel, idősekkel, mindenki máshonnan ismert engem. 
– Itt is volt ilyen néző akkor, aki a Fábry-show-ban látta…
– Jó, ha ki tudunk lépni a nagyközönség elé, és jó néha hazaérkezni abba a szakmai közegbe, ahonnan én is kiindultam. Legutóbbi marosvásárhelyi estemen, mikor már több népes közönségtalálkozón túl voltam, úgy jött ki a lépés, hogy nagyon magas lett az egy négyzetméterre eső irodalmárok száma: KAF, Balázs Imre József, Demény Péter, Csordás Gábor, Horváth Péter, Potozky László. Jólesett igazán elmélyült, megszállott irodalmárokkal is osztozni az írott szó örömében. 
Esernyő és egy varrógép a boncasztalon
– Sokat dolgozott azon, hogy közel hozza az irodalmat, marketinges eszközökkel is akár. Miért fontos ez? 
– Az irodalom, akármilyen kifinomult is, mindig az életről szól. Ott van, mondjuk a szürrealista meghatározás: szép, mint egy esernyő és egy varrógép véletlen találkozása a boncasztalon. Hű milyen elvont, dobd el az agyad! De ha belegondolunk, zömmel kétféle ember találkozik egy boncasztal környékén: orvos és halott. Mire képes egy halott? Hát legfeljebb kinyílik meg becsukódik, akár… az esernyő! Az orvos pedig bevarrja, mint… egy varrógép. Milyen logikus ez az elvarázsolt kép valójában! És ez még csak egyetlen értelmezés… Ha az irodalmi szöveget nem kezdjük el faggatni, kapuin kívül rekedünk. Szépen rászoktatnak a közoktatásban, hogy bemagoljunk életrajzokat, elméleteket, definíciókat! Pedig sokkal fontosabb, hogy egy szöveggel beszélő viszonyban álljunk. Zelk Zoltán mondta egyszer József Attilának, hogy ezt a két sort egyszerűen nem érti: „szép a réz kerek virága, ha kihajt a napvilágra”. Felröhögött Attila, előhúzott egy rézpénzt a zsebéből, megpörgette a napfényben és visszatette. Még Zelk, aki remek költő, is visszarettent a legkézenfekvőbb olvasattól. Rontsunk rá nyugodtan a szövegre, legyünk elefántok a porcelánboltban, erre való az irodalom.
– Milyen kérdések foglalkoztatják mostanság, amikor ennyire furcsa időket élünk?
– A közéletben rengeteg az epehányás, a gyűlölködés, ám a szolidaritás szép történetei is előjönnek időnként. Ennél jobbat író ember számára keresni sem lehet, olyan, mint egy Shakespeare-dráma. A legaljasabb, legmocskosabb és a legszebb, legkülönlegesebb kavarog együtt. Mindig sírunk, miért nem élünk inkább Svájcban, de egy biztos: ebből a vulkanikusan izzó hangulatból remekül lehet dolgozni. 
Szereljük ki az irodalmat kis adagokba
– Soha nem írtak, olvastak olyan sokan, mint ma, mégis siratják az irodalmat. Saját gyerekeinek sikerült-e átadni az olvasás iránti szeretetet?
– Nem akartam munkatábort létesíteni idehaza, hogy akkor is olvassanak, ha beledöglenek. Vegyes tehát a kép, Margit lányomat le se lehet vakarni a könyvekről, mások viszont kevésbé megszállottak, válogatósak vagy egyáltalán nem ez izgatja őket. Mindenesetre az irodalom nyitott ajtó előttük, időnként eljönnek kreatívírás-tanfolyamomra, és a kapolcsi Kaláka Versudvar-stábját is ők alkotják. Úgyhogy irodalommérgezési tünetek akadnak bőven. Amúgy pedig tényleg sokan írnak, olvasnak manapság. Sajnos egyfajta irodalmár gőgből hajlamosak vagyunk eltanácsolni az írástól azokat, akiket reménytelen esetnek érzünk, pedig érdemesebb lenne a fejlesztésükkel foglalkozni. Olyat még nem hallottam, hogy egy futóedző megtiltaná a futást valakinek, és helyette sört, chipset, meccsnézést javasolna. Hiszen élettanilag remek dolog a futás is, az írás is. Nem biztos, hogy jó nézni, ahogy ő fut, nem biztos, hogy jó olvasni azt, amit ő ír, de lehetőséget kell adni a továbblépésre, ezért is foglalkozom kreatívírás-tanítással. És bizony, ha nem olvassák elegen a Háború és békét, de annál többen blogbejegyzéseket, akkor szereljük ki az irodalmat olyan kis adagokba, ahogy az emberek hajlamosak fogyasztani. Ha sok jó szöveg kering a neten, az nem nagy baj.
– Erdélybe ez alkalommal a Zenés emberszabás műsort hozták el, ez egy megjelenés előtt álló verseskötethez kapcsolódik. Milyen is az emberszabás?
– Mindig nagyon érdekeltek az emberek. Ha sorban állunk a feleségemmel a postán, kifele jövet kifogyhatatlan vagyok a megfigyelésekből: láttad a pasast, akinek ferdén állt a szája, és azt a nőt, vajon mi lehetett a szatyrában… Ő pedig nem érti, miről beszélek, hiszen csak a postán állt sorba. Én viszont az embertani intézetben végeztem kutatásokat. Mindig izgatott, miben lehet megfogni valakinek a karakterét, amitől olyan, amilyen. Weöres szerint minden emberben ott van egy szent és egy tömeggyilkos, hozzátenném: meg a kettő közötti teljes paletta. Az író ember folyamatosan elevenen tartja magában az összes árnyalatot, azokkal dolgozik.
– Lemerül néha az akkumulátor? Mivel töltődik fel?
– Vannak dolgok, amik lelkesítenek, család, filmek, irodalom, sport. Meg persze az is jó, hogy a hobbimból élek. Szophoklész mondta, sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb. A görög nyelvben az a melléknév nemcsak a csodálatost, hanem a borzalmast is jelenti. Sok van, mi borzalmas, de az embernél nincs semmi borzalmasabb, sok van, mi izgalmas, sok van, mi felemelő, sok van, mi unalmas… Folyton figyelek, mindig van bennem egyfajta nyugtalanság, amit az élet hullámzása kelt.
Gy. Turoczki Emese Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)