Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sinescu, Florin
1 tétel
2014. április 8.
Idén hárommillió euróval támogatja Németország a romániai németeket
Idén 3,088 millió euróval támogatja a német állam a romániai német közösséget – közölte kedden a Mediafax hírügynökség a Suceava megyei prefektusra hivatkozva, aki múlt héten részt vett a román-német kormányközi vegyes bizottság 17., Berlinben tartott ülésszakán.
Florin Sinescu elmondta, a Német Szövetségi Belügyminisztérium által folyósított összeg több mint felét szánják a német közösség támogatására, és mintegy 1,372 millió eurót gazdaságélénkítésre fordítanak. Józsa Benjámin, a romániai a Német Demokrata Fórum ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta, a vegyes bizottság ülésszakain a német belügyminisztérium, a román külügyminisztérium és a romániai német közösség képviselői mellett hagyományosan részt vesznek azoknak a romániai megyéknek a prefektusai is, amelyekben német ajkúak is élnek.
A romániai német közösség érdekvédelmi szervezetének az ügyvezetője elmondta, az összeg legnagyobb része a romániai német öregotthonoknak jut. A romániai német közösség aktív korosztályának a kivándorlása után ugyanis az idős korosztály szorul leginkább a támogatásra. A német állami pénzből szerveznek ugyanakkor ifjúsági programokat is. A támogatást a német állam Romániában bejegyzett alapítványoknak juttatja.
Józsa Benjámin tájékoztatása szerint a gazdaságélénkítésre szánt összeggel mikrohitel-programokat finanszíroznak. Az ügyvezető a romániai német közösség legnagyobb gondjának a tanerőhiányt tartotta. Hozzátette, a német nyelvtudás a gazdasági szférában is jól hasznosítható, ezért a németül beszélők közül kevesen vállalják, hogy csekély fizetésért a tanügyben vállaljanak állást.
A német kisebbség önazonosságának a megőrzését a román állam is támogatja. A Német Demokrata Fórum a román költségvetésből 2014-ben 6,5 millió lej (448 millió forint) támogatást kapott. Amint az ügyvezető felidézte, a két világháború között még 800 ezres lélekszámú romániai német közösség tömeges elvándorlása a kommunista diktatúra idején kezdődött, az 1989-es rendszerváltozás után pedig rohamosan felgyorsult. A 2011-es népszámláláskor 36 ezren vallották németnek magukat Romániában.
MTI. Erdély.ma