Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Simori Gábor
1 tétel
2016. február 23.
Minden áldozatnak értéke és értelme van
Nagyvárad- Boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspök születésének 105. évfordulóján vasárnap a székeskáptalan tagjai a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen esti vesperást végeztek a Székesegyházban.
Homíliájában Exc. Böcskei László megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: ebben a rendkívüli időben, mely az Irgalmasság Évének van szentelve, sokszor idézzük Ferenc pápa Misericordiae vultus című bulláját, és ez az alkalom, mely a Boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspökre való emlékezésről szól, különösképpen az isteni szeretetre és gondoskodásra fókuszál, arra, hogy Urunk valóban meglep minket, és számos jelét adja annak, hogy osztozik a mi sorsunkban, illetve sohasem fordul el az ő gyermekeitől.
Bogdánffy Szilárd ugyanis nem csupán megélője volt ennek a szeretetnek, hanem visszatükrözője is annak, amit Isten a népéért vállal, és hűségesen teljesít. Ezért örömmel ünnepeljük őt, nem csupán az egyház által előírt mennyei születésnapján, vagyis október 3-án, a vértanúságához legközelebb eső szabad liturgikus napon, hanem február 21-én, azaz földi születésének évfordulóján is. Úgy fogalmazott: a 105 esztendeje, a mai Szerbia területén található Feketetón született Bogdánffy Szilárd életpéldájában és személyében nem csupán a vértanúságot, illetve a mártírt kell meglássuk, hanem Isten ajándékát is fel kell ismerjük benne.
Útmutatók
A főpásztor arra is kitért: Feketetó, Torontálkeresztes és Nagyvárad azok a helyszínek, melyek fontos szerepet játszottak Bogdánffy Szilárd életében a hivatása kiválasztása, és az ehhez való hűsége szempontjából, és a szülei, valamint a nevelői is egyengették az útját. Kellett tehát egy megfelelő környezet, mely fogékonnyá és nyitottá tette őt Isten hívó szavára. Ugyanakkor pedig a szolgálatát örömmel végezte, nem ragadt le csupán a kezdeti lendületnél, hanem úgy élte az életét, hogy az első láng mindvégig lobogott benne. Mindennap élményként és örömmel fogadta Istentől a hivatás nagy ajándékát, és nem saját magáért élt, hanem az igazságot keresőknek nyújtott állandó segítséget. Emellett egy emberi világnak volt a képviselője egy embertelen rendszerrel szemben. Isten értékes világának maradt a polgára, és visszautasította azt a hatalmat, mely a lélek gyümölcseit akarta megsemmisíteni. Annak példája, hogy minden sikeres élet mögött áldozat van, és a hitünk megvédése is áldozatot követel. Ebben előttünk jártak Krisztus, és a követői, akiket boldogként vagy szentként tisztelünk, minden áldozathozatalnak tehát értéke és értelme van.
 A hit szolgálatában
A vesperás végén Exc. Böcskei László megyés püspök a 2012-ben alapított, A hit szolgálatában egyházmegyei érdemérem ezüst fokozatával, illetve a hozzátartozó kitűző viselésének jogával tüntette ki Simori Gábort, a Máramaros megyei sülelmendi egyházközség gondnokát. Ő a negyedik olyan személy, aki ebben az elismerésben részesült. Az esperességek részéről idén 7 felterjesztés érkezett, és a főesperesek testülete, illetve az erre kijelölt bizottság vizsgálta meg a Püspöki Hivatalhoz beérkezett javaslatokat. A plébánosa, Nagy Tibor úgy jellemezte őt: becsületes, jó szándékú, egyenes, segítőkész és istenfélő ember. A határozatot dr. Kovács F. Zsolt atya, a püspökség irodaigazgatója olvasta fel.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro