Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Simonfi Imre
8 tétel
2012. augusztus 6.
Az Aradi magyar sajtó napja
Nemcsak tájékoztatás – szolgálat!
Az Alföld című napilap első számának 1861. augusztus 1-jei megjelenése 140. évfordulója alkalmából került első alkalommal megrendezésre az Aradi magyar sajtó napja. Ezt azóta minden évben megrendezzük, mikor szerényebb, mikor bőségesebb körülmények között.
Bár a tavalyi, 150. évforduló ez utóbbira adott lehetőséget, az idei is igyekezett kitenni magáért, ami – hála a szervező PRO PRESENS Alapítványnak és a támogató Polgármesteri Hivatalnak – sikerült is.
Szombaton délelőtt a Jelen Háznak az erre az alkalomra külön berendezett teraszán előbb Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője köszöntötte a megjelenteket, meghívottakat, olvasókat, no meg korábbi és jelenlegi újságírókat.
Bognár Levente alpolgármester, az RMDSZ Arad megyei elnöke annak a reményének adott hangot, hogy az aradi magyar sajtónak nemcsak múltja és jelene volt, illetve van, hanem jövője is lesz. Naponta kézbe véve a Nyugati Jelent, érezzük, hogy vagyunk – tette hozzá.
A Remember – 150 év aradi magyar sajtó című konferencia keretében elsőként Jámbor Gyula az aradi magyar sajtó múltjáról és jelenéről tartott összefoglaló előadást, ám nem ragadt le szigorúan e témánál, hanem ennél sokkal bővebb kitekintést nyújtott az írott sajtó első nyomainak világszintű megjelenésétől egészen napjainkig, amikor sokan már annak halálát jósolják.
Balta János imázs- és terjesztési igazgató egy, a szórványban, öt megyében megjelenő magyar napilap mindennapos küzdelmének a hátterébe nyújtott betekintést, az anyagi háttér biztosításától – főként a jelenlegi gazdasági válság idején – egészen a terjesztés nehézségéig. Meggyőződését fejezte ki, hogy munkánk nemcsak a tájékoztatásban merül ki, hanem azt szolgálatként kell felfogni. Nem hagyhatta megjegyzés nélkül a technika fejlődése nyújtotta előnyöket, de azt sem, hogy a fiatalok inkább fordulnak a világháló felé, semmint, hogy kézbe vegyenek egy újságot.
A szombati ünnepet megtisztelte jelenlétével dr. Havasi János, a magyarországi Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) igazgatóhelyettese, határon túli különmegbízott, aki hozzászólásában vázolta az anyaországi írott sajtó helyzetét, valamint a közmédia körülményeinek az alakulását, átmeneti állapotnak minősítve a jelenlegit. Egyúttal jelezte: csodálattal figyeli az erdélyi magyar lapok erőfeszítéseit az olvasóréteg kiszolgálása érdekében. Kérdésre válaszolva elmondta: ha azt akarjuk, hogy a Kossuth Rádió középhullámú adása ne szűnjön meg romániai idő szerint 22 órakor, akkor levelekkel, e-mailekkel kell „bombázni” az MTVA legfelsőbb vezetőségét, hadd lássák az igényt...
Rövid kávészünet után – miközben a résztvevők meglátogathatták az ez alkalommal berendezett sajtótörténeti kiállítást – előbb Ujj János tartott átfogó történelmi áttekintést arról, hogy jutott el Arad arra a szintre, hogy a helyi polgárság felkarolja a kulturális kezdeményezéseket, így előbb a napilapok, majd a kulturális kiadványok megjelenését is. Puskel Péter – aki a tavalyi kerek évfordulóra jelentette meg 150 év a Gutenber-galaxison című kötetét – ezúttal aradi, nemcsak sajtótörténeti kuriózumokat idézett fel, amolyan előzetesként újabb készülő könyvéből, amely aradi elsőbbségekről szól majd.
Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke – a sajtó témakörénél maradva – azt a kérdést vetette fel, hogy közművelődési kiadványuknak, a Havi Szemlének hol a helye: csak Arad és környéke alkotóira figyeljen, vagy tekintsen ki az egész Kárpát-medencére? Egy azonnali reagálás szerint ajánlatosabb lenne szűkebb pátriánkra korlátozódnia.
Faragó Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő a sokrétű informálódási lehetőségre utalva úgy vélte, ezen a piacon kell megtalálnia helyi, pontos és friss tudósításokkal a helyét a Nyugati Jelennek. Ugyanakkor kifejezte azt a meggyőződését is, hogy az online-é a jövő.
A különböző felekezetek képviselői közül Király Árpád római katolikus marosi főesperes kért szót, értékelve a Nyugati Jelen Hitélet oldalát, amely gazdag egyházi hírekkel szolgál.
A kialakult beszélgetés során felmerült a fiatalok minél hatékonyabb bevonása a különböző művelődési tevékenységekbe, többek között azért is, hogy ne vesszen ki az olvasás kultúrája.
A rendezvény alkalmából megjelent A Remember – 150 év aradi magyar sajtó című 2011–2012-es sajtó évkönyv is, amelyet valamennyi résztvevő ingyen kapott meg, és a Jelen könyvesbolt melletti olvasóteremben augusztus 10-ig naponta 10–17 óra között nyitva tartó sajtótörténeti kiállításon is hozzá juthat.
Ebéd után borkóstoló következett a Wine Princess közreműködésével, amelyen Bálint Zoltán élvezetes előadása kíséretében ismerkedhettünk meg egy fehér, egy rosé és három vörös borral.
És nyilván, nem hiányozhatott az ünnepi torta sem.
Aztán előkerült Simonfi Imre hegedűje is, és kezdődhetett a nótázás.
Egy biztos: az idei aradi magyar sajtónap is jól sikerült, amit mi sem bizonyít jobban, mint a már közhelyként gyakran elhangzó búcsúzkodás: Jövőre ugyanitt!
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)
2013. augusztus 5.
Az aradi magyar sajtó napja
Tartalmas, szórakoztató, hasznos – a miénk
A címbeli következtetés vonható le az aradi magyar sajtó napján elhangzottakból, ahol sorozatosan felmerült a Nyugati Jelen regionális napilap szükségessége.
A helyieken kívül Magyarországról és Izraelből is érkeztek meghívottak az eseményre, melyet a Jelen Ház teraszán tartottak augusztus 3-án, szombaton. A rendezvényt a helyi önkormányzat képviselői mellett megtisztelte Winkler Gyula RMDSZ-es Európai Parlamenti képviselő.
Nem sokkal 10 óra után Bege Magdolna és Böszörményi Zoltán házigazdaként köszöntötték az egybegyűlteket. Rögtön a legelején egyperces néma csenddel adóztak Sándor István és Csép Sándor emlékének, akik az elmúlt évben távoztak az élők sorából.
„Én azt látom, hogy annak ellenére, hogy fogyatkozunk, csökken a magyarság, igenis lesz kiért, lesz miért tovább folytatnunk a több mint 150 éves aradi hagyományt, a magyar sajtót. Remélem, hogy minél többen itt maradunk, és azt is remélem, hogy sokkal több gyermek születik a magyar családokban, megmarad ez a közösség, és tovább visszük évezredes hagyományainkat” – mondta Böszörményi Zoltán miután üdvözölte a jelenlévőket.
A Jelen Ház terasza időközben megtelt, Bognár Levente alpolgármester az aradi magyar sajtó közösségformáló fontosságát emelte ki köszöntőjében: „A sajtó az, ami hosszú évek után is bemutatja a következő generációnak a városunkban történteket, ismerteti az eseményeket, és valójában egy olyan krónika, ami számunkra a gyökereket is jelenti. Ennek nem szabad abbamaradnia, kívánom, hogy minden évben legyen ilyen, ígérem, hogy mi itt leszünk, és ezúton kívánok erőt, egészséget ahhoz, amit a Nyugati Jelen tesz.”
Winkler Gyula EP-képviselő az anyanyelvű sajtó európai jelentőségét tartotta fontosnak kiemelni: „Véleményem szerint nem csak bánsági, vagy határ menti, vagy szórvány jelentősége van ennek a találkozónak – és úgy általában a Nyugati Jelen tevékenységének –, hanem európai jelentősége is. Az újság nehéz körülmények között maradt meg a szórvány egyetlen magyar napilapjaként akkor, amikor országos kiterjedésű magyar napilapok szűntek meg. Én szeretem a nyomtatott sajtót, szeretem kézben tartani az újságot, kívánok hosszú életet a Nyugati Jelennek és munkatársainak sok munkabírást.”
A sajtónap alkalmából számos neves előadót hívtak meg a szervezők, elsőként Puskel Péter aradi helytörténészA sajtó szerepe identitásunk megőrzésében címmel tartott részletes, összefoglaló előadást, kiemelve az anyanyelv és hagyományaink megőrzésének, ápolásának fontosságát.
„Köztudott, hogy az írott sajtó ma már nem foglalja el azt a fontos helyet, amelyet a korábbi évtizedekben betöltött, helyét átvette a televízió, rádió, internetes portálok. A média ma a kisebbségek számára a túlélés, a megmaradás éltető forrása. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy identitásunk megőrzésében az aradi magyar sajtó mindent megtett, amit lehetett, úgy, ahogy tehetett” – zárta mondandóját Puskel Péter.
Magyarországról érkezett dr. Csermák Zoltán, az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) sajtóirodájának kommunikációs főmunkatársa, hogy Az újságírók felelőssége az anyanyelv ápolásában címmel tartson érdekes, hasznos és egyben szórakoztató előadást.
Beszélt az újságírás betegségeiről, olvasási szokásokról, a kétnyelvűség előnyeiről, a magyar divatszavakról, szlengről, helyesírásról, szókincsről stb.
A legnagyobb magyarországi hírszolgáltató munkatársaként rengeteg újságírói bakival, szellemes, helytelen elírással szembesül, melyekből szemelvényeket olvasott fel, mintegy alátámasztva az előzőleg elmondottakat.
Előadásának befejezéseként beszélt a közmédia nevelő szerepéről is.
Raphael Rebeka egy Izraelben megjelenő magyar nyelvű hetilap, az Új Kelet munkatársa, az idegenbeli identitásápolásról tartott rövid beszédet.
„Mi Magyarországon zsidók, de elsősorban magyarok voltunk. Amikor kimentünk Izraelbe, azt tapasztaltuk, hogy megmaradtunk magyaroknak. A nyelv nagyon fontos számunkra, fontos, hogy ápoljuk, ezért is létezik az Új Kelet. Mi Izraelben mai napig magyarként éljük meg a zsidóságunkat” – mesélte Raphael Rebeka.
Az előadások sorát dr. Borbély Zsolt Attila folytatta, az Arad megyei EMNT elnöke, aki a nemzeti identitás megőrzéséről, a sajtó hatalmas felelősségéről és feladatköréről beszélt a jelenlévőknek. Őt követte Jámbor Gyula, a Nyugati Jelen munkatársa, aki a szabad sajtó fontosságáról tartott előadást.
„A sajtószabadság egyetemes érték és emberi jog. Segít emelni a közösség életszínvonalát, és ez által boldogabbá tenni a közösséget” – mondta Jámbor Gyula.
A sajtónap utolsó felszólalójaként Chirmiciu András, a Nyugati Jelen Hunyad megyei szerkesztőségvezetője összehasonlította tömbvidéken és szórványvidéken a sajtó szerepét, kiemelve, hogy szórványban az identitás megőrzésének egyik tartópillére a média.
Az előadások után néhány jelenlévő is hozzászólt a témákhoz, gratulált és jókívánságait fejezte ki a Nyugati Jelen munkatársainak. Elhangzott az is, hogy bármennyire is nehéz, de szükséges és fontos megszólítani a fiatalokat, bevonni őket, felkelteni érdeklődésüket, különben rövid időn belül teljesen eltűnik a magyarság, nem lesz utánpótlás.
A közös ebéd elfogyasztása előtt Grosz László saját költeményekkel örvendeztette meg a közönséget, ebéd után kötetlen beszélgetés következett, még Simonfi Imre hegedűje is előkerült, a jelenlévők szórakoztatására.
A sajtónap alkalmából kiadott kiadvány is A sajtó szerepe identitásunk megőrzésében címet viseli, a kis könyvecske témába vágó véleményeket is tartalmaz Arad, Hunyad és Temes megyei közéleti szereplőktől.
A kellemes hangulatban lezajlott sajtónap minden bizonnyal folytatást kíván, abban a reményben, hogy évről évre egyre több magyar ajkú embernek sikerül felismernie a magyar sajtó fontosságát hétköznapjainkban.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
2015. január 21.
A Tóth Árpád Kör első idei munkaülése
Vörösmarty Mihályra emlékeztek
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör január 20-án, kedden délután tartotta az év első munkaülését a megyei könyvtár Concordia Termében.
A kör alkotóműhely-jellegét ezúttal két jeles aradi biztosította. Gál Zoltán, a Nyugati Jelen újságírója Ez csak játék, Az a rozsdás lánc, Dionüszosz és Második vers hozzád című verseivel állt hallgatóság elé.
Munkáiból költői hitvallás, szerelem, boldogságvágy, életigenlés csendült ki, a fiatal és rendkívül tehetséges alkotó megérdemelte a vastapsot.
Jankó András ny. ezredes, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke a Havi Szemlében és a Szövétnekben közzétett Antal-mese sorozatából olvasott fel egy darabot A nevelőapám címmel. A prózaíró páratlan kivitelezésben és megrendítő szépséggel örökítette meg feledhetetlen és sokszor tragikus gyermekkori élményeit.
Az est második részében a kör tagjai Vörösmarty Mihályra emlékeztek a költő halálának 160. évfordulója alkalmából. A megemlékezést az Ágyai Általános Iskola diákjai nyitották meg egy versösszeállítással. Hevesi Tímea, Andrási Fanni, Kiss Júlia és Gomoi Diána lelkesen és kiváló felkészültséggel olvastak fel a költő verseiből. (Vezető tanár: Erdős Márta.)
Dr. Brauch Magda ny. tanár, irodalomkritikus Vörösmarty Mihály reformkori versei című tanulmányával örvendeztette meg a költészet szerelmeseit, melyet közvetlenül és élvezetesen adott elő.
Felvázolta a reformkor társadalmi-politikai hátterét, Kölcsey, Wesselényi, Kossuth szerepvállalását a sikeres kulturális megmozdulásokkal. Röviden bemutatta a költő életét, családi hátterét, tanulmányait, munkáját, költészetének vonalát a Zalán futása (1825) című eposzától haláláig.
Alapos szaktudással ismertette legszebb reformkori verseit, kiemelve, hogy nem csupán hazája és nemzete iránti szeretete ihlette, hanem az egész emberiség sorsáért való aggódása. Megismerhettük Vörösmarty Mihály A hontalan, A Guttenberg-albuma, Liszt Ferenchez, Gondolatok a könyvtárban, Országháza című remekműveit.
A megemlékezést a körtagok szavalatai, felolvasásai színesítették. Lovász Miklós, Kiss Anna, Katona Béla, Kolumbán Zsolt, Hevesi József most is kitettek magukért. Az est a Szózattal ért véget Czernák Ferenc bravúros előadásában.
Az év első találkozóját szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel és nótázással ünnepelték meg (ez utóbbi Simonfi Imre ny. újságíró érdeme, aki hegedűjátékával kápráztatta el a jó hangulatú társaságot).
Regéczy Szabina Perle
Nyugati Jelen (Arad)
2015. június 18.
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Véget ért a 2014–2015-ös évad
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör június 16-án, kedden délután tartotta évadzáró ülését a megyei könyvtár Concordia Termében. A kör jeles szavalói a 86 éves Kányádi Sándort köszöntötték, majd dr. Brauch Magda ismertette A mai magyar nyelvállapotcímű tanulmányát. A rendezvény Szarvashegyi Rozália ny. tanítónő és Kleitz Zoltán amatőr költő felolvasásával, Brittich Erzsébet, Katona István, Ódry Mária és Kolumbán Zsolt képkiállításával zárult. Ezzel véget is ért a 2014–2015-ös évad.
Milyen is volt az elmúlt időszak? Egy kis röpke visszapillantó!
Szeptembertől az irodalom szerelmesei 11 foglalkozáson vettek részt. Megemlékeztek: Karácsony Benőről, Nagy Istvánról, Tompa Lászlóról, Vörösmarty Mihályról, Kármán Józsefről és József Attiláról. A megemlékezéseken közreműködtek az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola (vezető tanár: Szabó László), az aradi Csiky Gergely Főgimnázium (vezető tanár: Nyári Melinda és Tóthpál Renáta), az Ágyai Általános Iskola (vezető tanár: Erdős Márta) és az Erdőhegy-Kisjenői Általános Iskola (vezető tanár: Pusztai Matild) diákjai.
Az esteket Katona Béla, Hevesi József, Kiss Anna, Czermák Ferenc, Lovász Miklós, Kolumbán Zsolt és Gál Zoltán körtagok illusztrálták szavalattal, felolvasással. Előadónk legtöbbször dr. Brauch Magda ny. tanár, irodalomkritikus volt, de külön élményt nyújtott a körtagoknak Matekovits Mária és Mihály tanárházaspárNyelvújítás vagy rombolás című előadása.
Az irodalmi kör alkotóműhelye az idei évadban is bizonyított. Szarvashegyi Rozália, Lovász Miklós, dr. Brauch Magda, Brittich Erzsébet, Simonfi Imre, Hevesi József, Jámbor Ilona, Kleitz Zoltán, Katona Béla, Regéczy Éva, Regéczy Szabina Perle, Gál Zoltán, Jankó András, Nagy Gizella, Ódry Mária fiókjából vers, próza, publicisztika, műfordítás került elő.
Sok volt-e vagy kevés? Döntsék el az irodalom barátai!
A szeptemberi viszontlátásra!
Regéczy Szabina Perle műfordító, az aradi Tóth Árpád Irodalom Kör elnöke
Nyugati Jelen (Arad)
2015. augusztus 3.
XV. Aradi Magyar Sajtó Napja
Szolgálat és köszönet
2001-ben, az Alföld 1861. augusztus elsejei megjelenésének 140. évfordulóján szervezte meg először a Nyugati Jelen kiadója és szerkesztősége az Aradi Magyar Sajtó Napját. Azóta minden esztendőben sor kerül erre. Az idei rendezvény nagy meglepetése a minden eddiginél sokkal nagyobb érdeklődés volt, olyannyira, hogy igen sok pótszéket is el kellett helyezni ahhoz, hogy mindenki leülhessen.
A Jelen Ház teraszán péntek délután az asztalok köré és közé szép lassan elhelyezkedtek a meghívottak – jelenlegi és korábbi újságírók, külmunkatársak, testvérlapok munkatársai, a lap közeli barátai, nemcsak Aradról, hanem a megyéből, sőt külföldről is! –, akiket Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője üdvözölt. Bevezető szavai a köszönetéi voltak. Az elsők címzettjei az Arad Municípium Polgármesteri Hivatala és az Arad Municípiumi Kulturális Központ voltak, amelyek a rendezvény anyagi hátterét biztosították. Következtek az olvasók, akik nap mint nap szeretettel fogadják öt megyében a lapot. Nem maradhattak ki a lap szerkesztői és munkatársai sem, akik „összeszokott, erős csapatként” végzik napi penzumukat, hogy minél érdekesebb, hitelesebb olvasmány kerülhessen az olvasók asztalára.
Megható momentum volt az egyperces megemlékezés az utóbbi időben elhunyt volt kollégákra: Berecz Sándorra, Péterfi Rozáliára, Bălaj (Balázs) Katalinra és Lészay Bélára. Különböző okok – főleg betegség – miatt nem lehetett közöttünk Kilin Sándor, Mórocz Tibor és Simonfi Imre, akik így is lélekben velünk voltak, akárcsak Böszörményi Zoltán laptulajdonos, aki üdvözletét küldte az esemény alkalmából. Lévén szó az Aradi Magyar Sajtó Napjáról, a meghívottak között voltak a Szövétnek és a Havi Szemle vezetői és munkatársai is, akiket külön köszöntött a főszerkesztő asszony.
Az idei rendezvény központi eseménye Puskel Péter Hangosan gondolkodom című új kötetének a bemutatója volt. Az „aktust” Jámbor Gyula, a kötet szerkesztője ejtette meg, aki méltatásában kiemelte: a legfőképpen helytörténészként számon tartott szerző nemcsak a múltba fordul, hanem publicisztikáiban a ma történéseiről is szól. Ezúttal is egy ilyen kötetről van szó, amelynek mind a 47 írása már megjelent a Nyugati Jelenben, és a mindennapokban tapasztalt szembeszökő és bántó visszásságokat szerencsésen ötvözi a múltból feltárt pozitív történésekkel.
Egy dolgot nem lehetett megkerülni, mégpedig azt, hogy Puskel Péter és Jámbor Gyula nemcsak évtizedek óta kollégák, hanem jó barátok is, így a méltatás óhatatlanul nem nélkülözhette ennek a kapcsolatnak a szubjektív vetületeit, ám mindezt szimpatikus humorral, jóérzéssel oldották fel.
Puskel Péter tizedik önálló kötete kapcsán a szerkesztő külön értékelte, hogy a szerző írásai komoly dokumentáción alapulnak. Külön színt adnak ezeknek az írásoknak, hogy számos külföldi útja érdekes összehasonlítási alapot is szolgáltat azzal a szeretett szülővárossal kapcsolatban, amely Európa Kulturális Fővárosának címére pályázna 2021-ben.
Puskel Péter megköszönte, hogy a legutóbbi cikksorozatában közzétett írásaiból készült válogatás megjelenhetett az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban, majd felhívta a figyelmet a Nyugati Jelen szerkesztőségének magas átlagéletkorára, és ezzel szoros összefüggésben a fiatalítás fontosságára.
A könyvbemutatót Grosz László humoros verses köszöntője zárta.
A meghívottakat ezután a szervezők jóvoltából gazdag ital- és hűsítőválaszték, valamint svédasztal várta, a fehér asztal mellett a vendégek jó hosszasan elbeszélgethettek – közülük sokan amúgy rég nem látták egymást.
A jó hangulatot ezúttal is a Laly és July kettős biztosította, a táncra perdülés lehetőségét azonban csak kevesen használták ki.
Az Aradi Magyar Sajtó Napját idén a szolgálat és a köszönet hangulata lengte be: a magyar írott szó iránti szolgálat és a köszönet az olvasóknak, azoknak, akik ezt értékelik, és alkotó energiát adnak a további szolgálathoz.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)
2015. november 26.
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Jókai Mór, a legolvasottabb magyar írónk
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör november 24-én, kedden délután tartotta munkaülését a megyei könyvtárban. A rendezvényt Simonfi Imre ny. újságíró nyitotta meg Epilógusc. versével. A lelkesen elszavalt műből a szülőföld iránti szeretet, magyarságtudat, a román nép iránti tisztelet, a pályafutás sok-sok emléke csendült ki élvezhető módon.
Nagy Gizella ny. tanár Jókai Mór írói munkássága c. tanulmányát ismertette az író születésének 190. évfordulója alkalmából. Magvas, érdekfeszítő előadását a romantika bemutatásával kezdte, majd néhány irodalomkritikus méltatását mutatta be. „Regényeivel és elbeszéléseivel megteremtette a magyar olvasóközönséget, melynek még ma is a legnépszerűbb írója” – nyilatkozik Lengyel Dénes az írófejedelemről.
Az előadó kiemelte Jókai regényeinek pozitív kisugárzását, közvetlen ismeretterjesztő módszerét, finom iróniáját, bámulatos szókincsét. Ezekkel támasztotta alá, miért éppen ő a legolvasottabb magyar prózaírónk. Az irodalombarátok a továbbiakban megismerhették legfontosabb életrajzi állomásait. Képet nyerhettek családjáról, a pápai kollégiumi évekről, Petőfivel való barátságáról, kecskeméti jogászéveiről, első irodalmi munkáiról. Betekintést nyerhettek a Pesti Tízek Társaságába, lapszerkesztő tevékenységébe, a forradalomban való részvételébe, Laborfalvi Rózával való kapcsolatába, békepárti magatartásába, Sajó álnéven való publikálásába: mindazokba a körülményekbe, amelyek befolyásolták munkásságát. Ismertette leleményes cselekménybonyolítását, klasszikus példákat hozva fel Az arany ember, Sárga rózsa, A kőszívű ember fiai, Az új földesúrc. regényeiből.
Bemutatta eszményített hőseit (Jenőy, Szentirmay), negatív szereplőit (Abellinó), de realisztikusan ábrázolt alakjait is, Kárpáthy Jánost hozva fel példaként. Pozitív (Baradlayné) és negatív (Athalie) nőalakjai mellett kiemelte kitűnően lefestett mellékszereplőit is (Tallérosy Zebulon).
Végül az írói stílusáról értekezett megkapóan. Kiderült, hogy szinte minden társadalmi osztály nyelvét ismerte a kollégiumi műnyelvtől kezdődően a kártyások szaknyelvén át a zsiványok virágnyelvéig. „Ő a mesterfejedelem” – vallja Kosztolányi. A logikusan felépítet, jól dokumentált előadást Czernák Ferenc, Gál Zoltán és Hevesi József illusztrálta felolvasással.
Az est befejező részében a közösség alapító tagjára, Bokor Ellára emlékeztek születésének 95. évfordulója alkalmából. Lovász Miklós, Kolumbán Zsolt és Katona Béla a költőnő verseiből adott elő egy csokorra valót. A költeményekből a szív megannyi érzése, a reménytelen szomorúság, a haláltudat, az idő könyörtelen múlása, az élet titokzatossága, a haza és irodalom iránti szeretet csendült fel.
Agapé és baráti beszélgetés zárta a színvonalas rendezvényt.
Regéczy Szabina Perle
Nyugati Jelen (Arad)
2016. június 23.
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Véget ért a 2015–2016-os évad
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör június 21-én, kedden délután tartotta záróülését a megyei könyvtár Concordia Termében.
A rendezvény keretein belül került sor az aradi művészek fesztiváljára. Böszörményi Zoltán (Brauch Magda előadásában), Mester József, Gál Zoltán, Kleitz Zoltán, Simonfi Imre, Ódry Mária, Regéczy Perle (Kiss Anna előadásában), dr. Brauch Magda, Juhász Béla, Szarvashegyi Róza, Jankó András, Nagy Gizella, Hevesi József és Regéczy Éva prózával állt a hallgatóság elé. Az ünnepi munkaülés Kolumbán Zsolt és Ódry Mária képkiállításával, szeretetvendégséggel és búcsúbeszélgetéssel zárult. E meghitt irodalmi esttel értek véget a kör 2015–2016-os rendezvényei.
Milyen volt az elmúlt évad? Íme egy kis statisztika!
Idén az irodalom barátai 12 rendezvényen vettek részt. Megemlékeztek Kosztolányi Dezsőről, Jókai Mórról, Fazekas Mihályról, Berzsenyi Dánielről és Tamási Áronról. Az irodalmi esteket az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Szabó László), az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai (vezető tanár Tothpál Renáta), az Ágyai Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Erdős Márta) és az Erdőhegyi- Kisjenői Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Pusztai Matild és Sime Judit) tették gazdagabbá. Szavalattal, felolvasással a következők lelkesítették a körtagokat: Gál Zoltán, Kiss Anna, Hevesi József, Kolumbán Zsolt, néhai Katona Béla, Lovász Miklós, Katona Ágnes, Hadnagy Dénes és Czernák Ferenc.
Előadóink voltak: Brauch Magda, Nagy Gizella, Matekovits Mária és Mihály, Szabó László és Simonfi Imre.
A kör alkotóműhelyéből ezúttal Juhász Béla, dr. Brauch Magda, Kleitz Zoltán, Ódry Mária, Szarvashegyi Rozália, Simonfi Imre, Mester József Tamás, Gál Zoltán, Brittich Erzsébet, Nagy Gizella, Jámbor Ilona, Regéczy Éva, Csernyánszky Judit munkái kerültek elő. Bemutattuk dr. Brauch Magda A Halak jegyében című novelláskötetét, Szép Mária Terézia Ha megszületik a szó című verseskötetét. Külön örömünkre szolgál, hogy az idei évadban az irodalmi kör két alkotója részesült rangos elismerésben: dr. Brauch Magda és Juhász Béla prózaírói munkásságáért Irodalmi Jelen-, Regéczy Szabina Perle műfordítói tevékenységéért Irodalmi Jelen- és USR-díjat kapott.
A képzőművészet kedvelői Ódry Mária, Brittich Erzsébet, Kolumbán Zsolt, Katona István, Szabó Péter és Csernyánszky Judit festményeit, grafikáit, ex libriseit tekintették meg.
Ha Isten éltet, találkozunk szeptemberben!
Regéczy Szabina Perle műfordító, az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör elnöke

Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 30.
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Magyar iskolák névadóiról
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör március 28-án, kedden délután tartotta soros munkaülését az Arad Megyei Könyvtár Concordia Termében. A rendezvényen Matekovits Mihály ny. tanár, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke ismertette Az aradi és Arad megyei magyar iskolák névadói c. tanulmányát.
Vetítéssel egybekötött érdekfeszítő előadását azzal kezdte, hogy röviden felvázolta az iskolának a gyermekekre gyakorolt hatását. Bevezetője után a névadók élete került bemutatásra.
Elsőként a pankotai születésű Csiky Gergely munkásságát ismerhették meg a hallgatók. A katolikus, később evangélikus lelkész a dramaturgiát választotta élethivatásként, e téren találta meg élete értelmét. Néhány közismert műve önmagáért beszél: Nagymama, A proletárok, Buborékok, A sötét pont.
A nagyzerindi iskola névadója Tabajdi Károly többszörösen elismert közéleti személyiség: jogi doktor, főispán, királyi tanácsos. Nevéhez rengeteg jogi és politikai írás fűződik, az aradi Kölcsey Egyesület aktív tagja éveken keresztül.
Simonyi Imre (eredeti nevén Szmola) a simonyifalvi iskola névadója. Élete rendkívül hányatott (hadbíróság, letartóztatás, értéken aluli számontartás). Mégis megkapja költészete elismeréseként a József Attila-díjat, majd a gyulai díszpolgárságot.
Az ágyai születésű Olosz Lajos elismert jogász és költő. Az előadó részletesen ismertette verseit, Reményikhez fűződő barátságát, a lapokat, ahol közölt beleértve a Havi Szemle társszerkesztését is, a Kölcsey Egyesülettel való kapcsolatát (melynek később az elnöke), írószövetségi karrierjét, kitüntetéseit.
Az Arad-Gáji Iskola 2007 óta a Neuman fivérek nevét viseli. A családot (Adolfot, Dánielt, Sámuelt, Alfrédet stb.) iparalapító dinasztiaként tartják számon, nem véletlen, hogy nemességet, majd bárói címet szereztek. Iparalapítás, karitatív tevékenység, alapítványok létrehozása, sportegylet alapítása jellemzi odaadó munkájukat.
A kisiratosi iskola névadója Páter Godó Mihály jezsuita szerzetes. Tizenhat évet ült börtönben igazságtalan vádak alapján, majd újabb támadások után ismét bezárják. Kiemelkedő tevékenysége börtönpásztorációja, melyet lelkesen végez az elítéltek között. Személyisége körül vaskos legendák keringenek.
A zimándújfalui iskola a kiskunfélegyházi születésű neves író, Móra Ferenc nevét viseli. A névadást szavazással döntötték el. Az előadó pár szóban értekezett a Kincskereső kisködmönről.
Megemlítette továbbá a költő, publicista, műfordító Aron Cotruşt (Mosóczy-telepi iskola), majd a repülőtervező, feltaláló Aurel Vlaicut (21. Sz. Iskola). E két iskolában működik még magyar tagozat.
Matekovits Mihály előadását négy jeles pedagógus illusztrálta (Matekovits Mária, Kiss Anna, Nagy Gizella és Walter Zsuzsa), valamint Szabó Viktória és Szabó Hunor simonyifalvi diákok.
Czernák Ferenc ny. katonatiszt és Simonfi Imre ny. újságíró hozzászólása után agapé tett pontot a kellemes, nem mindennapi rendezvényre.
Regéczy Szabina Perle
Nyugati Jelen (Arad)