Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Simon László
10 tétel
1998. szeptember 3.
Szept. 2-án Budapesten tizenhét fiatal magyar író, költő és folyóirat-szerkesztő megalakította a Fiatal Írók Szövetségét /FISZ/. A kezdeményezéshez öt folyóirat /Előretolt Helyőrség /Kolozsvár/, Az Irodalom Visszavág /Budapest/, Symposion /Újvidék/, Magyar Műhely /Budapest/, Tiszavirág /Budapest/ szerkesztői csatlakoztak. Nyilatkozatukban kifejtették, hogy 35 évnél fiatalabb irodalmárokat, alkotókat tömörítenek. Megalakulásukat az indokolja, hogy a József Attila Kör monopolhelyzetbe került és a monopolhelyzet a hatalommal való visszaélést eredményezheti. A FISZ nem áll közel egyetlen politikai irányzathoz sem. Megválasztották a vezetőséget, elnök L.Simon László, az elnökség tagjai: Tallai Gábor, Tomkiss Tamás, Sántha Attila /Kolozsvár/ és Janox. Titkár: Tomkiss Tamás. /Napi Magyarország, szept. 3./
2004. november 8.
- Eljött az ideje annak, hogy a Fehér megyei magyarság visszaszerezze parlamenti képviseletét. Ehhez azonban minden magyarnak be kell állnia az összefogás, az egység ernyője alá – hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ államfőjelöltje nov. 6-i, Fehér megyei látogatása során. Markó négy napos szórványkörútjának utolsó napján Nagyenyeden, valamint Magyarlapádon találkozott a magyar közösséggel. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban ünnepélyesen átnyújtotta az iskola vezetőinek azt a kormányhatározatot, amely a kollégium épületének visszaszolgáltatásáról rendelkezik. Takács Csaba ügyvezető elnök megerősítette a közös felelősségvállalás, valamint egy, a szórvány pedagógusait támogató közös stratégia kidolgozásának szükségességét. Simon László, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója megköszönte az RMDSZ vezetőségének a kollégium ingatlanainak visszaszolgáltatása érdekében kifejtett erőfeszítését. /(Csernik Attila): Az összefogás ernyője mindenkit megvéd. Markó Béla Fehér megye körúton. = Romániai Magyar Szó (Bukarest),
2005. június 24.
Marosvásárhelyen a városi önkormányzat által kiválasztott magyar és román kimagasló személyiségek lettek a város díszpolgáraivá, illetve Pro Urbe-díjasok azok, akik sokat tettek Marosvásárhelyért. Idén a magyar nemzetiségű értelmiségiek közül Kirsch Márta nyugalmazott matematika-tanárnőre és Hollanda Dénes professzorra, a Sapientia Egyetem marosvásárhelyi karainak dékánjára esett a választás. Kirsch tanárnő 34 éven át tanított matematikát, ebből 27 évet megszakítás nélkül a Bolyai Farkas Líceumban. Évtizedeken át ingyenesen olyan érettségi-felkészítő különórákat tartott, melynek nemcsak iskolájában, hanem a városban is híre ment. Hollanda Dénes professzor előbb a brassói műszaki egyetemen, majd a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemen fejtett ki jelentős oktatói és kutatói tevékenységet, jelentős találmánya is van. Egyetemépítő tevékenységével elévülhetetlen érdemeket szerzett. Idén három személyiség kapott post mortem díszpolgári címet. Trózner Erkel Sarolta, Erkel Ferenc dédunokája a város jeles személyisége volt, aki nagyban hozzájárult a helyi zenei élet fellendítéséhez, valamint a jelenleg is működő művészeti középiskola beindításához. További magyar post mortem díszpolgárok: Grün László kiváló röplabdaedző, aki egy éven át koncentrációs táborban volt, és a közelmúltban számtalan iskolában, más helyeken, itthon és a nagyvilágban előadásokat tartott a holokausztról és Simon László szabadfogású birkózó, aki 1974-ben világbajnok volt. Pro Urbe-díjas lett Durszt György kiváló producer, dramaturg, rendező, számos művész-, dokumentum- és kísérleti film készítője, aki a Duna Műhely vezetőjeként 1994-ben létrehozta a Duna Műhely Díjat, mellyel a határon túli, fiatal filmes alkotókat támogatja. /Máthé Éva: Marosvásárhelyi Napok. Díszpolgárokat avattak, Pro Urbe-díjakat adományoztak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./
2007. március 17.
A március 15-i ünnepségek keretében osztották ki a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban a Pápai Páriz Ferenc pályázat díjait és a Simon László-ösztöndíjakat. A Pápai Páriz Ferenc pályázat kiírója dr. Szőcs Gyula budapesti orvos, az iskola támogatója ezáltal kívánt emléket állítani nagyapjának, Szőcs Gyula egykori enyedi diáknak. A pályázat lebonyolítását a Bethlen Alapítvány vállalta fel. Idén két témakörből lehetett választani: Nagyenyed és környéke XIX. századi történelmének a feldolgozása vagy egy XIX. századi nagyenyedi református vagy katolikus lelkipásztor élete, munkássága. A díjakat dr. Szőcs Gyula fia és felesége jelenlétében adta át a nyerteseknek. Simon László, a Kollégium néhai pedagógiatanárának Svájcban élő fia, ifj. Simon László ösztöndíj alapításával állított emléket. Idéntől a Simon László-ösztöndíjakat a jó tanulmányi eredményt elért és az iskolán kívüli tevékenységekben is jeleskedő két diák kapja. /Takács Ildikó: Pályázatok, ösztöndíjak az elődök emlékére. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 17./
2010. december 6.
Szent István — az összetartó erő (Emlékműavatás Bölönben)
Hála Istennek — vagy éppen sajnos —, történelmünknek több olyan fordulópontja is volt, amely nemzedékekre menőleg meghatározta jövőnket, életterünket, sorsunkat, fejlődésünket.
A magyar összetartozás emlékművét felállítani kívánó bölöni unitárius egyházközség ezekből választott ki hármat: a népet kereszténnyé tevő Szent István királyunk megkoronázásának 1010., az országot szétszakító Trianoni diktátum aláírásának 90. és az ország egységét 1940-ben néhány évig helyreállító honvédcsapatok bevonulásának hetvenedik évfordulóját. A hideg és az esős havazás ellenére nagy számban képviseltették közösségüket a történelmi magyar egyházak, a közéleti szereplők és az erdővidékiek. Ifj. Kozma Albert helybeli unitárius lelkész a kereszténnyé váló Magyarország által létrehozott értékeket hangsúlyozta. Mint mondotta, kilencven esztendeje a nagyhatalmak bár feldarabolták az országot, a közös értékeknek köszönhetően a nemzet egységes maradt, hiszen a szellemi örökségünk összekapcsolt. Sikó Imre, Bölön polgármestere azt kívánta, hogy az emlékmű erősítse meg a közösség és az odalátogatók nemzeti öntudatát, s tartsa meg szülőföldjén az erdélyi magyarságot. Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke elmondta: Bölön megmutatta már az elmúlt hónapokban, hogy a bajban sikerült összefognia, s nem szabad hagyni, hogy ez az érték elvesszen. ,,Nem szabad hagyni, hogy azon erők győzzenek, amelyek azt akarják, az emberhez illőt az embertelentől, az igazat a hazugtól, a búzát a konkolytól ne tudjuk megkülönböztetni" — mondotta. Keresztes Zoltán miklósvári plébános a hitet, nemzetet és templomokat építő, püspökségeket létrehozó Szent István történelmünkben játszott szerepét emelte ki. Simon László apácai evangélikus lelkész azt mondta, büszke arra, hogy az erdélyiek először magyarnak vallják magukat, s csak azt követően evangélikusnak, reformátusnak, unitáriusnak, katolikusnak, s a vallási meggyőződés sosem jelentett közösségünk tagjai közt leküzdhetetlen akadályt, nemzetként egyek vagyunk, bármi is történjen. Krizbai Imre baróti református lelkipásztor az elmúlt évek magyarországi történelmét idézte. Hangsúlyozta, milyen hatással volt ránk, amikor a szocialista kormány december 5-én ,,kiszavazott" a nemzetből, majd az idén hatalomra kerülő Fidesz ,,beszavazásának", az állampolgárságunkat visszaadó törvény. Márton Árpád képviselő azt mondotta, el kell kerülnünk, hogy a nehéz esztendőkben széthúzzunk, hiszen abból nem mi, hanem ellenségeink jönnek ki győztesen. Demeter János megyeitanács-alelnök is az egység és az önzetlenség fontosságáról szólt. Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke a családhoz, szülőföldhöz való kötelességünkről szólt: ha minket a Jóisten ide teremtett, akkor ezt a közösséget kell szolgálnunk, s értékeiben gyarapítanunk. Az emlékművet az egyházak képviselői közösen leplezték le és áldották meg. Közreműködött a köpeci Hangafa gyermek fúvósegyüttes.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 13.
Magyar magyarul tanuljon tudományt (Apáczai Csere János emlékházat avattak)
Régi tanácstermét emlékházzá alakíttatta Apáca evangélikus egyháza, hogy a parókia udvarán ne csak a falu jeles szülötte életét-életművét bemutató állandó kiállítást kínáljon. A kiállítótér a Brassó megyei magyar faluról, Apácáról is szól.
Ötvenöt évvel ezelőtt még kisebbségben éltek a helyi románok és a román anyanyelvű romák ebben a faluban – ma fordított az etnikai összetétel a romák rohamosan növekvő lélekszáma miatt. Nyelvében és vallásában azonban él a hagyományaihoz görcsösen ragaszkodó magyarság, papjai és tanítói, de egész históriája is erről tanúskodik. „Megálló az ember, amíg él, / Por és hamu, hulló levél, / S nagy büszkén mégis azt hiszi, / Éltét tudja, meddig viszi!” – áll egy helybeli gébörös ház homlokán a bölcs felirat. Ötvenöt évvel ezelőtt Apáczai Csere János (1625–1659) halálának 300. évfordulóján az emlékünnepélyt ottani pedagógusokként szerveztük, s bizonyítgattuk a brassói kultúrvezetőknek, hogy Apáca szülötte volt, filozófiai és pedagógiai író, teológus, a hazai magyar művelődés, tudományosság és nevelésügy úttörője. A falu iskolájának homlokfalán álló emléktábláját is fényképen vittük az akkori megyei kultúrbizottsághoz, amelyet 1881-ben a Brassó Megyei Tanítótestület állított. Ezt is – miként a kakaslövés húsvéti népszokását – sok veszély fenyegette akkortájt, ám még a legsötétebb diktatúrának is fejet kellett hajtania Apáczai nagysága előtt: 1975-ben szobrot is állítottak emlékére az iskola előtt (Elena Hariga Avramescu műve), amelynek avatásakor Ortutay Gyula néprajzkutató, a Magyar Népköztársaság egykori közoktatásügyi minisztere helyezte el az emlékezés koszorúját.
Sok-sok intézmény és iskola mellett a helybeli is az ő nevét viseli. A május 4-én újonnan felszentelt emlékház avatóját megnyitó istentiszteletet abban a templomban tartották, amelynek a nagy tűzvész előtti falai között öntötték Apáczai fejére a keresztvizet. Ft. Adorjáni Dezső Zoltán, az erdélyi evangélikus-lutheránus egyház püspöke igehirdetésében hangsúlyozta: Apáczainak az iskolák felette nagy szükségességéről szóló munkája kisebbségi életünk oktatásügyének ma is útmutatója kell hogy legyen. „Magyar magyarul tanuljon tudományt, más nemzetekkel versenyt csak úgy állhat, építsünk Erdélyben felső oskolákat, hogy ne nézzen más nemzet kitsinylő szemekkel ránk!” – hangzott el Apáczai sokszor idézett mondata. A népes gyülekezethez szólt továbbá nt. Zelenák József, a Brassói Evangélikus Egyházmegye esperese-püspökhelyettes, Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, miniszterelnök-helyettes, az apácai származású Mátis Jenő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviseletében és Bölöni László, Apáca község alpolgármestere. Simon László helybeli evangélikus lelkész, az emlékház megteremtésének lelkes kezdeményezője örömmel nyugtázta, hogy a szülőfalu nagy ünnepére számos, Háromszéken és Sepsiszentgyörgyön élő, apácai származású személy is tiszteletét tette, s mert Apáca néprajzi szempontból is Erdővidék része, szeretettel fogadta a Kovászna megyei települések küldöttségeit-lelkészeit. A Magyar Külügyminisztérium által támogatott emlékházat Adorjáni püspök szentelte fel, s a munkálatokba hathatósan besegítő Vetró Bodoni Sebestyén András kézdivásárhelyi képzőművész mutatta be. A korszerű muzeológia megoldásait követő kiállítás bemutatja Apáczai Csere János életét, peregrinus éveit, munkásságát, és külön értéke, hogy anyagában több Apáczai-munka eredeti példányát is láthatjuk, mint a Gyulafehérváron 1654-ben kiadott Magyar Logikácska. Az emlékház előtt a helybeli egyházi kórus énekelt Simon Ilona lelkipásztor vezényletével, s a Hajnalcsillag táncegyüttes tanulókból és fiatalokból álló csoportja szórakoztatta a jelenlévőket. A szereplők szász elemeket is tartalmazó székely népviselete, a hely- és családnevek is azt bizonyítják, hogy Apáca magyar népe eredetében is erdővidéki székely, vallásában pedig a hétfalusi magyar csángóság része. A köményes pálinka és a helyi ínyencségként felszolgált tejfeles lepény után elhangzott pohárköszöntőjében mondta el e sorok szerzője azt, ami az emlékezésen nem hangozhatott el, de mindenképpen Apácához és nagy fia emlékéhez tartozik. Orbán Balázs is jelzi, hogy Apácán apácakolostornak kellett lennie valahol a falu déli részén, az 1960-ban itt végzett kutatás alkalmával megtaláltuk azt a bennvalót a Czerjék-szorosban, ahol a kolostor feküdt, s egy ón gyertyatartót is mint tárgyi bizonyítékot. A falu kopjafás temetőjében nyugvó Oláh István bácsitól gyűjtöttük a szájhagyományt, miszerint: „Csere János egy mulatság alkalmával esszekeveredett a nagyajtai fiatalokkal, akik látták, hogy eszes gyermök, csalogatták, s meggyőzték, hogy menjen fel velik Kolozsvárra felsőbb iskolába. Úgy is történt, s mert jó fejű volt, ott is maradt.”
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. február 26.
„Magyar” áramot termelnek az Úz völgyében
Megvásárolta az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. az Úz völgyében működő vízerőművet. A székelyföldi akvizíció a magyar energetikai vállalat romániai leányvállalata első hazai beruházásának számít.
A nemzeti energetikai társaságcsoport felvásárolta a részben Lénárd András csíkszeredai üzletember által birtokolt Hivatalos Kft. részvényeinek kilencven százalékát. A vízerőmű kisebbségi tulajdonosa a romániai magyar református egyház nyugdíjpénztára maradt. A Krónika megbízható forrásból származó információi szerint a tranzakció értéke mintegy 30 millió euró.
„Regionális és fenntartható stratégiai irányelveihez illeszkedően” a budapesti társaság közgyűlése még tavaly októberben döntött a 7,48 megawattórás Hargita megyei létesítményt tulajdonló és üzemeltető romániai vállalkozás 90 százalékos részesedésének megvételéről. Az MVM akkor közölte, a tranzakcióval tovább kívánja erősíteni megújuló termelői portfólióját.
A Krónika úgy tudja, a magyar állam tulajdonában lévő energetikai társaság romániai leányvállalata, az MVM Partner Románia idén január elején kötötte meg az adásvételi szerződést. A Hivatalos Kft.-től megvásárolt Úz-völgyi vízerőmű kapacitása 7,48 megawattóra, hét gátból és 15 turbinából áll. Az objektum teljes hossza több mint 20 kilométer az első gáttól az utolsó befogóig.
A Csíki-havasokhoz tartozó Úz völgyében, zöld energiás projekt keretében megépített törpevízerőmű-rendszert 2013-ban helyezték próbaüzemmódba. Az akkoriban Kárpát-medencei magyar összefogásként ismertetett projekt kivitelezése civil és környezetvédelmi szervezetek tiltakozását váltotta ki, az ellenzők szerint ugyanis az áramtermelő – és maga az iparág – káros hatást gyakorol a környezetre.
Az MVM által eszközölt felvásárlás előtt az Úz-völgyi beruházás tulajdonosa a Hivatalos Kft. volt, amelynek részvényeit 50 százalékos arányban a Cipruson bejegyzett Winsland Holdings, 40 százalékban a budapesti Hydroenergy Zrt., tíz százalékban pedig a romániai magyar református egyház nyugdíjpénztára birtokolta. A Winsland Holdings Világi Oszkár felvidéki nagyvállalkozóhoz köthető.
A Hydroenergy Zrt. tulajdonosa a korábban az építőiparban érdekelt, az ingatlanpiaci beruházások visszaesése után azonban az energetikai beruházásokra szakosodott Lénárd András. A cég vezérigazgatója Simon László, aki Bajnai Gordon volt kormányfővel együtt az ellenzéki Haza és Haladás Egyesület alapítója, s aki a második Gyurcsány-kormány idején betöltötte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség integrációs elnökhelyettesi tisztségét.
Más erdélyi energetikai vállalkozásokhoz hasonlóan különben a Hydroenergy is összefüggésbe hozható a romániai és magyarországi pártokkal. Simon előtt például egy ideig a cég vezérigazgatója Hajdu Gábor volt, aki 2012-ig az RMDSZ Hargita megyei tanácsosaként, valamint a szövetség csíkszeredai szervezetének elnökeként tevékenykedett. A Transindex korábban arról cikkezett, hogy a Homoródfürdőre tervezett vízi erőmű kiépítése iránt a hírportál által Fidesz-közeliként emlegetett Nagy Szabolcs magyarországi vállalkozó cégei érdeklődtek, ám elálltak a beruházástól.
Miközben az Úz-völgyi létesítmény élére az új tulajdonos által kinevezett ügyvezető egyelőre nem kívánt nyilatkozni az adásvétel ügyében, Lénárd András lapunk érdeklődésére megerősítette, hogy eladta az erőműveket. A vállalkozó hozzátette, a zöldenergia-üzletágból is kilép, de más ágazatokban a sörgyár mellett további székelyföldi beruházásokat tervez.
Mint ismeretes, Lénárd tavaly megalapította a Csíki Sör Manufaktúrát, amely nagy sikerrel indult ugyan, de konfliktusba keveredett a multinacionális Heinekennel, amely szellemi tulajdon megsértése, illojális konkurencia és tisztességtelen kereskedelmi tevékenység vádjával pereli a sörgyárat az Igazi Csíki Sör miatt.
A szintén Lénárd érdekeltségébe tartozó homoródfürdői törpe-vízerőmű építését a tiltakozó akciók és feljelentések nyomán leállították, a Hargita megyei prefektúra pedig a törvényszéken kérte a H2O Energy Kft. építkezési engedélyének megsemmisítését.
Lénárd cége alapfokon, nemrég pedig jogerősen is megnyerte a pert a Marosvásárhelyi Táblabíróságon, ennek ellenére a vízi erőmű kivitelezése – melybe a vállalkozó eddig közel egymillió eurót fektetett – teljesen leállt. Ennek oka, hogy a létesítményt már nem lehetne átadni 2015. december 31-e előtt, emiatt a hatályos törvények alapján nem részesülne zöldbizonylat-támogatásban, így most már veszteséges lenne kiépíteni.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro
2015. augusztus 31.
A megmaradás emberei vagyunk (A bölöni templom ünnepe)
Az unitárius templom felavatásának 120., az azt övező vár befejezésének 400. évfordulója állt a szombaton megtartott III. Bölöni Középkori Várnap középpontjában. A felszólalók a templomépítők hitét és áldozatvállalását emelték ki, s elismeréssel adóztak a műépítész Pákei Lajosnak is. A ma nemzedékét megszólítva arra figyelmeztettek: úgy kell dolgozniuk, hogy a rájuk testált örökség még évszázadok múltán is fennmaradjon.
Nagy László marosvásárhelyi lelkész a Zsidókhoz írt levélből vett igére – „nem a meghátrálás emberei vagyunk” – alapozta szószéki beszédét. Mint mondotta, örömöt jelent, hogy a szélesebb körben értelmezett nagy család, a közösség összegyűlt, s az elődök példamutató erőfeszítése előtt kifejezi tiszteletét. Arra kérte a bő kétszáz fős ünneplő közönséget, ne feledkezzenek meg arról a felelősségről, amivel tartoznak gyermekeik, szüleik, templomaik és anyanyelvük iránt: tettre és cselekedetre van szükség, hogy kultúránk s az évszázadok alatt elért eredményeink megmaradjanak. Felelősséget kell vállalnunk, s cselekednünk kell a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem érdekében – a közösségünk egészét illető kérdést nem intézhetjük el azzal, hogy majd a parlamentben megoldják; állást kell foglalnunk a kormányoknak az egyházaink gyengítésére és „a mellettünk élő egyház” erősítésére tett kísérletei ellen – fel kell emelnünk szavunkat, amikor tőlünk elvesznek, másnak pedig szállodát adományoznak; el kell utasítanunk azt az álságos képmutatást, amivel időről időre Marosvásárhely polgármestere hozzánk viszonyul. „A léleknek belső, éltető erejét ne engedjék bemocskolni, tartsuk tisztán imával. Ragaszkodjunk templomainkhoz, iskoláinkhoz és földjeinkhez, mert azokat elődeink szerezték és örökítették ránk nagy szeretettel. Mi nem a meghátrálás, hanem a megmaradás emberei leszünk akkor is, amikor nyomorgatni, megalázni próbálnak” – mondotta Nagy László.
Ifjabb Kozma Albert helybeli lelkész köszönetet mondott Lőfi Áronnak, a templom építését kezdeményező lelkésznek és mindazoknak, akik testi-lelki erejüket összeadván bő százhúsz esztendeje új templom építésébe kezdtek: ha ők nem lettek volna erősek és kitartóak, az unitáriusoknak talán ma nem lenne, ahol összegyűlniük. „Nem csak a testnek, leginkább a léleknek építették e falakat. Ide minden bölöni s minden távolról érkező betérhet megnyugodni, imádkozni s hitét megerősíteni. Lőfi Áronnak és társainak köszönhető, hogy ma a lélek művelésének és a magyar kultúrának otthona ez a templom” – mondotta a tiszteletes.
Fehér János művészettörténész a százhúsz évvel ezelőtt megszentelt templom építéséről szóló előadását a Keresztény Magvető korabeli cikkének ismertetésével kezdte, majd Ferencz József püspök önéletrajzi jegyzetének részleteivel, a tervező Pákei Lajos hagyatékából előkerült dokumentumokkal, fényképek és tervrajzok segítségével szemléltette, hogy mely műépítészek hatása érződik az Erdélyben egyedülálló templomon, illetve európai viszonylatban melyekkel mutat hasonlóságot. Fehér János szólt a templomépítők által tervezett, de elmaradt díszítőelemekről is: az egyházközséget arra bátorította, egy esetleges felújítás során vegyék fontolóra az ablakok színes üvegre való cserélését, illetve a mennyezet bizonyos részeinek bibliai idézetekkel való feliratozását. A művészettörténész úgy vélte, az unitáriusoknak azóta sem sikerült – sem méretben, sem az elvégzett munka minőségét tekintve – a bölöni templomot felülmúlót építeniük, ezért megőrzése, folyamatos karbantartása felelősséget ró az utókorra. A templomot övező várfalakról Fehér János úgy vélekedett, habár a vár építése befejezésének 400. évfordulóját üljük, azok sokkal régebbiek: nem állítanánk valótlant akkor sem, ha ötszázadik „születésnapját” ünnepelnénk, hiszen azok még annál is régebbiek. A bölönieket ünnepükön köszöntötte Apáca evangélikus lelkésze, Simon László, aki a két gyülekezet sorsa közti hasonlóságot emelte ki – bár nehézségek sora érte őket, a bajon sikerült felülkerekedniük –, majd azt kívánta, hogy a templomépítők erejét örökítsék tovább az istenházát megőrző utódaiknak. A Háromszék-Felsőfehéri Egyházkör esperese, Török István a templomot védő várfalakról és a hitet őrző templomfalakról szólva úgy fogalmazott: van, ami sosem változik, csak a szorgalmasokban volt és van elég erő, hogy építkezzenek, megőrizzenek, átörökítsenek. Ifjabb Koz­ma Albert úgy vélte, a lelkésznek és a keblitanácsnak a Lőfi Áron korában elvégzett munkát kell folytatnia manapság. Tenni kell azért, hogy a román állam által elvett iskola, kultúrház és föld visszakerüljön a közösséghez, a vagyont pedig úgy kell szaporítani, hogy az magyarságot megtartó erővé gyarapodjon. „Nagy felelősség hárul mindannyiunkra: kiderül, meg tudunk-e állni vagy elsodor az ár. A falunak fel kell ismernie, egységben az erő, és csak a jó munkával lehet jövőt teremteni” – jelentette ki a bölönieket szolgáló lelkész. Uzoni István gondnok arról a munkáról szólt, amit az utódok az elmúlt százhúsz esztendőben elvégeztek, hogy a templom ma is régi díszében tündököljön. A templomi ünnepség után a résztvevők a szeretetotthonban közösen fogyasztották el a felszolgált ebédet, a délutáni órákban az abásfalvi cigányzenekar kíséretében nótás mulatságot tartottak.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 26.
Nagy sikert aratott a 46. Magyar Bál
Az ötvenedikig biztos nem hagyják abba!
Szombaton este a Jelen Ház nagytermében szervezték meg a hagyományos, ezúttal a 46. Magyar Bált. A 20 órától érkező vendégeket a Meteor zenekar kellemes zenéje fogadta, majd 21 órakor dr. Túsz Ferenc, a Vállalkozói Központ elnöke, fő szervező köszöntötte a mintegy 100 résztvevőt, akiknek egyben köszönetet is mondott a hagyományőrzésben tanúsított állhatatosságukért. Amint kifejtette, a 39. Magyar Bál alkalmával csaknem megszakadt a folytonosság, de Bálint György építészmérnök akkor kiállt a Magyar Bálok folytatása mellett, amely tulajdonképpen egy erős kapocs a megyebeli magyarság összetartásában. Ugyanakkor a fő szervező, a neve napján felköszöntötte a György nevű vendégeket, köztük Bálint Györgyöt, illetve távollétében az egyik szponzort, a majláthfalvi Sipos Györgyöt. Mivel a Bélák is ünnepeltek, felköszöntötték Juhász Bélát, illetve az OTP aradi kirendeltségének az igazgatóját, a rendezvény fő támogatóját, Szabó Bélát is, aki néhány szóban ismertette a bank hitelajánlatait. A vendégeket köszöntötte az SZKT-ülésről megérkezett Bognár Levente aradi alpolgármester is. A továbbiakban a mulatságé, a táncé volt a főszerep, de egyik szünetben kvíz-játékot is szerveztek. Közben elfogyasztották a hideg előételt, majd az igen ínycsiklandó meleg előételt, a nokedlivel tálalt pörköltet. Éjfél előtt feltálalták az ízletes és kiadós vacsorát, majd a tombolanyeremények kisorsolása emelte a hangulatot. A közel 50 nyeremény között gazdára talált a fődíj is, a mikrohullámú sütő, amit Simon László és felesége vihetett haza. Mivel a kvízjátékot a 9. asztaltársaság nyerte meg, jutalmuk egy finom, Balla Géza pincészete által előállított palack bor volt. A meghívókon szerepelt számoknak a kisorsolásán, a hangulatos állólámpát Cenădan Adria és felesége vihette haza.
A Meteor együttes szokásához híven, ezúttal is kitett magáért, hajnali négy óráig húzta a közismert és közkedvelt slágereket, illetve a talpalávalót. A mulatók azzal az elhatározással távoztak, hogy a sokfajta mulatság miatt nehézkes mozgósítás ellenére, Arad megye legrégebbi bálos hagyományát, a Magyar Bálok sorozatát az 50. rendezvényig semmiképp nem szakítják meg. Jövőre tehát újra megszervezik, az ideihez hasonló sikerrel.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. június 28.
Emlékjelet állítottak a volt iskolaigazgatónak
Ünnepélyes keretek között leplezték le a hétvégén a szentivánlaborfalvi Berde Mózsa-iskola udvarán az egykori igazgató, Molnár Ferenc emlékére állított kopjafát. A tanoda volt vezetője idén lenne nyolcvanéves, de nagyon korán, már negyvenévesen elhunyt. Sok megvalósítás fűződik nevéhez, az ünnepség a munkássága iránti hála megnyilvánulása is volt. A kopjafa állítását Matekovitsné Korodi Mária és Simon László kezdeményezte, a megvalósításhoz az egész falu összefogott, a kopjafát Balázs Antal, az igazgató egykori kollégája faragta.
Molnár Ferenc korszakalkotó tevékenységéről Szabó Margit iskolaigazgatót kérdeztük. A 60-as, 70-es években megmozdult Szentivánlaborfalva, és ez Molnár Ferenc személyiségének is köszönhető. Sokat tett a falu felemelkedéséért, és nem csak az oktatás, iskolaigazgatás terén. Országos mezőnyben játszó jégkorongcsapatuk volt, az ő felfedezettjei, a Matekovitsné Korodi Mária és Hajnalka ikerpáros asztaliteniszben értek el európai szintű eredményeket, de a focicsapat is jól teljesített. És most hogyan teljesít az iskola? – kérdeztük továbbá. Sportban nem jeleskedik, de a tanulmányi eredmények, az olimpiákon, tantárgyversenyeken elért eredmények reményre adnak okot – mondta. Balázs Antal már a székelykeresztúri tanítóképzőből, 1951-től ismerte Molnár Ferencet, aki egy évvel alatta járt, így csoportfelelőse is volt. Ők voltak az utolsó végzősök a képzőben – idézte fel a fafaragó. Szerény, szőke gyerek volt, de olyan, aki nagyon törekvő. Ez jellemezte szentivánlaborfalvi iskolaigazgatóként is – elevenítette fel Balázs Antal, aki 1960-tól, három éven át volt Molnár kollégája Szentivánlaborfalván (Balázs Antal tanított és a kultúrház igazgatói feladatát is ellátta). Mindent megpróbált életében, sportolt, muzsikált (szaxofonon játszott a zenekarban), vezette az iskolát. „Aki ki volt nevezve, annak akkoriban mindent kellett csinálni, részt kellett vegyen a közösségi munkában” – élesztette fel a kor szellemét Balázs Antal. Molnár Ferenc emberségét így összegezte: „a székelykeresztúri képző végzőseihez hasonlóan azt vallotta, hogy az ember élete addig ér valamit, amíg tenni, alkotni tud – ez volt a nyerge, ezt vallotta és tette rövid életében. Elképzelhető, mire lett volna képes további életében” – fűzte hozzá.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)