Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Simon Katalin-Emese
7 tétel
2008. május 20.
Zavarta a kampány zaja a gyergyószentmiklósi katolikus híveket. A május 18-i vasárnap reggeli szentmise résztvevői közül többen is kifogásolták, hogy az RMDSZ kampánya túlságosan hangosan szólt a templom közelében. Weil Gyula, az RMDSZ polgármesterjelöltje szerint az állítások nem helyénvalóak. Ő a református templomban volt istentiszteleten, oda nem hallatszott be semmi. Weil szerint az RMDSZ kampánya nem agresszív, „akik piszkos játékot játszanak, azok a másik oldalon vannak”. Az MPP tanácsosjelöltje, Simon Katalin sajtóértekezleten fejezte ki rosszallását, mondván, nem lehet szemet hunyni afölött, ahogyan az első áldozás ünnepét zavarták. /Misét zavart a kampány zaja? = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 20./
2010. január 29.
Magyar rivalizálás a tanácsokban
A háromszéki városok önkormányzataiban tevékenykedő tanácsosok közül legtöbben úgy látják: van még javítanivaló az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közti együttműködésben. A helyhatósági választások óta eltelt időszakban a 9 MPP-s, 8 RMDSZ-es és 4 román párti képviselőből álló sepsiszentgyörgyi testület ülései rendszerint a két frakció közti vitáktól voltak hangosak.
Sepsiszentgyörgy: vitáktól hangos testületi ülések
Klárik Attila, a tanács RMDSZ-es frakciójának vezetője a Krónika megkeresésére elmondta, az elmúlt másfél év tapasztalata azt mutatja, a polgári párti képviselőkkel egyénenként jól tudnak kommunikálni, a teljes frakcióval azonban már sokkal nehezebb együtt dolgozni. „Úgy tűnik, a polgári párti képviselők attól tartanak, ha kompromisszumot kötnek az RMDSZ-szel, elveszítik a szavazótáborukat.
Az ellenzéki magatartás azonban gyakran abszurd helyzetekbe sodorja az MPP-s tanácstagokat: az is előfordult, hogy a polgári párti képviselő a vita hevében a saját benyújtott javaslata ellen szavazott” – mutatott rá a frakcióvezető. Klárik úgy látja, az MPP képtelen csapatként fellépni, ezért gyakran megtörténik, hogy a bizottságokban egyetértenek, majd a plénumban felrúgják a megállapodást. Gazda Zoltán MPP-s önkormányzati képviselő szerint a polgári frakció gyakran elkövette azt a hibát, hogy első körben rendszerint Antal Árpád RMDSZ-es polgármesterrel és nem a szövetség frakciójával egyeztettek.
„Az együttműködési megállapodást a polgármester rúgta fel, amikor novemberben Bálint József MPP-s alpolgármester leváltását kezdeményezte és végül el is érte a célját – mondta Gazda. – Véleményem szerint minél hamarabb újra kell tárgyalni az együttműködést a város fejlődése érdekében.” Hangsúlyozta: az MPP-nek fontos a városfejlesztés, ezért a jövőben a sarkalatos döntések előtt szorgalmazzák az egyeztetést az RMDSZ frakcióval.
„Az újabb megállapodás azonban nem lesz feltételek nélküli” – tette hozzá. Mint kiderült, a hat RMDSZ-es, öt MPP-s és négy független képviselőből álló baróti önkormányzati testületben is rendszeresek a két frakció közötti nézeteltérések. Pál Szilágyi Zoltán, az RMDSZ frakcióvezetője úgy látja, mindkét fél nyitott a párbeszédre. „Szándékosan egyik fél sem akadékoskodik, a város érdekeit tartjuk szem előtt” – szögezte le az önkormányzati képviselő. Véleményét Szabó Miklós polgári párti tanácsos is osztja. „Érződik a szemléletbeli különbség, de a város érdekében mindkét fél hajlandó a kompromiszszumra az eredményes munka érdekében” – nyilatkozta a Krónika érdeklődésére.
Kézdivásárhely: rosszabbra számítottak
Kézdivásárhelyen az önkormányzati választások eredményeképpen Rácz Károly, az MPP jelöltje foglalta el a polgármesteri széket, a tanácstestületben pedig tíz MPP-s és kilenc RMDSZ-es képviselő tevékenykedik. A város alpolgármestere, Szarvadi József is az MPP-t képviseli. Rácz Károly polgármester a Krónika érdeklődésére elmondta: elfogadhatónak tartja a két frakció közti együttműködést, bár néha úgy érzi, hogy az RMDSZ-es tanácsosok a párt érdekeit tartják szem előtt.
Ennek ellenére a tanács működik, s a polgármester szerint most, a gazdasági válság idején még szorosabb együttműködésre lesz szükség a két frakció között, hogy a pénzhiányt a városatyák leleményességével ellensúlyozni tudják. Deme László RMDSZ-es tanácsos kifejtette: kezdetben úgy vélte, nehéz, vitáktól terhes négy évnek néznek elejébe. Ennek ellenére a szövetség képviselője szerint a két frakció reményein felül együtt tud működni. Deme László elmondta, hogy a bizottsági üléseket, majd frakción belüli megbeszéléseket követően nem a tanácsülésen terjesztik elő javaslataikat, hanem a polgármesterrel konzultálnak a viták elkerülése érdekében.
Csíkszereda: „összerázódott” a testület
Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert-Kálmán érdeklődésünkre úgy nyilatkozott: az RMDSZ és MPP közti együttműködés folyamatosan javul a helyi önkormányzatban. A 12 szövetségi és 7 MPP-s tanácsosból álló testület Ráduly megfogalmazása szerint „2008-ban összerázódott, az elmúlt évben pedig a két frakció nagyon jól együtt tudott működni a város érdekében.” Xántus Attila, az RMDSZ-frakció vezetője is pozitívnak értékelte a polgári párttal fenntartott viszonyt.
„A közös munka jónak mondható annak ellenére, hogy voltak döntések, melyek kapcsán nem értettünk egyet az MPP-vel. A kényesebb problémákban azonban meg tudtunk egyezni” – mondta a frakcióvezető. Az MPP-s Pap Előd is hasonlóan nyilatkozik a kérdésben. „Az első fél év szinkópái után normálisnak mondható viszony alakult ki a két párt képviselői között”– magyarázta a polgári párti frakcióvezető.
Tusnádfürdő: a többség diktál
Tusnádfürdőn azonban szintén nem felhőtlen a viszony a két frakció között, az együttműködésének megítélésében, mint kiderült, jelentős különbségek vannak. Míg a fürdőváros MPP-s polgármestere, Albert Tibor érdeklődésünkre úgy nyilatkozott, a négy MPP-s, három szövetségi és egy független képviselőből álló tanácstestület munkáját eddig eredményes együttműködés jellemzi, az RMDSZ-es Butyka Zsolt szerint a jelentős döntéseket rendszerint a többségben lévő polgáriak hozzák meg. „Az MPP lehetne nyíltabb, közlékenyebb is” – mondta a szövetség tanácsosa.
Székelyudvarhely: marad a viszály
Székelyudvarhelyen mindössze néhány hónap telt el azóta, hogy újraalakult a városi tanács, s az eredményhirdetést követően a testület képviselői egyaránt úgy nyilatkoztak: remélik, hogy eredményesebb lesz majd a két, egyaránt 9-9 tagú frakció együttműködése. Az új testületben, mint ismeretes, a Zöld Párt is kapott egy mandátumot. A csütörtöki tanácsülést követően megtudtuk: az RMDSZ és az MPP képviselői mára már nem enynyire derűlátóak.
„Azt látom, hogy az RMDSZ frakciója nem elég nyitott, nem elég rugalmas, ugyanakkor bizalmatlanságot is érzek, és azt, hogy rendszerint erőből állnak hozzá a feladatokhoz – nyilatkozta kérdésünkre Szász Jenő, Székelyudvarhely MPP-s alpolgármestere. – Sokszor nehezen, kompromisszumok révén hozzuk meg a legtöbb döntéseket.” Szász úgy véli, Bunta Levente polgármester részéről aktívabb munkára van szükség a jövőben. A polgári párt elnöke azt is elvárja, hogy az RMDSZ-es városvezető jóval több munkát bízzon a képviselő-testületre. Nehezen megy az együttműködés Bunta Levente szerint is.
„Sok energiába kerül, hogy bármiféle előrelépés történjen a közös munkában. Sokszor úgy érzem, hogy csak akkor vagyunk eredményesek, ha jól kifárasztjuk egymást” – magyarázta a Krónikának Székelyudvarhely polgármestere. Bunta szerint Szász Jenő tevékenysége is kifogásolható. „Keveset jár be dolgozni, és olyankor is két órát dolgozik. A helyébe szégyellném felvenni a fizetést. Egyedül a tanácsülésen villog” – jegyezte meg Bunta. Ami az MPP-s tanácsosok munkáját illeti, a polgármester elmondta, van, aki többet, van, aki kevesebbet dolgozik, attól függően, hogy kit milyen feladatokkal bíznak meg.
A gyergyószentmiklósi tanácsban tíz polgári párti és hét RMDSZ-es tanácsos dolgozik. „A testületbeli viták nem amiatt vannak, mert más pártokat képviselünk” – jelentette ki a Krónika kérdésére Gáll Árpád, az RMDSZ-frakció vezetője. Véleményét az MPP-s frakcióvezető, Dr. Simon Katalin-Emese is osztja. Emlékeztetett: korábban kizártak öt RMDSZ-es tanácsost a szövetségből amiatt, hogy a pártérdek ellenére megszavazták a távfűtésrendszer felújítására vonatkozó polgári párti beadványt.
A frakcióvezető elismerte, hogy noha éppen az említett munkálatokat célzó döntések meghozatalánál kezdetekben kemény RMDSZ-es ellenállásba ütköztek, az említett öt RMDSZ-es tanácsosnak köszönhetően, „az utolsó száz méteren, még tél beállta előtt sikerült felújíttatni a város fűtésrendszerét a magyarországi érdekeltségű Thermoenergy Kft.-vel. Érdeklődésünkre mindkét frakcióvezető a rendszer felújítását nevezte a tanácstestület legfontosabb megvalósításnak. Az RMDSZ soraiból kizárt öt tanácsos – Tinka Kálmán, Gáll Árpád, Kastal László, Suciu Gábor és Len Emil – továbbra is folytatja tevékenységét mindaddig, amíg hivatalos törvényszéki határozat nem születik a mandátumuk megszűnéséről.
Bíró Blanka, Csáki Emese, Forró Gyöngyvér, Gyergyai Csaba, Jánossy Alíz. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2013. december 8.
Új testvér született: Somorja
Ünnepélyes események sorozatának adott helyet vasárnap délelőtt a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület díszülése. A legnagyobb jelentőségű mindezek közül a Gyergyószentmiklós és a felvidéki Somorja közti testvérkapcsolatot szentesítő szerződés aláírása volt.
Sajnos ma nincs közöttünk az a személy, aki összeköti a két várost, akinek köszönhető, hogy Gyergyószentmiklós és Somorja testvérvárosi szerződést köt. Selyem András Gyergyószentmiklósról költözött Somorjára, az ottani közösség befogadta, szerették, tisztelték őt tragikus balesetben bekövetkezett haláláig. Szelleme azonban most is köztünk van, itt Gyergyóban és Somorján is – hangzott el a szerződés aláírásakor.
Nem két polgármester barátságának köszönhető a kapcsolat a székelyföldi és a felvidéki, csallóközi városok között, hanem „alulról jövő” kezdeményezésből indult. Az együttműködésnek azonban csak akkor van igazán értelme, ha a két város lakói ki tudják teljesíteni ennek fontosságát, lehetőségeit. Erővel, tartalommal kell feltölteni, és akkor életteljes és életképes lesz a kapcsolat – fogalmazódott meg.
A szerződést Bárdos Gábor somorjai és Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester, illetve a két város alpolgármesterei és jegyzői, valamint az ülésvezető Simon Katalin képviselőnő írták alá. Gyergyószentmiklósnak Somorja a tizedik testvérvárosa, de nemcsak az „új testvér” került a figyelem középpontjába a díszülésen, hanem más, régebbi kapcsolatokról is megemlékeztek. Huszadik évfordulója van idén annak, hogy Gyergyószentmiklós testvérvárosi kapcsolatot létesített Eger, Kiskunmajsa, Rákosmente (Budapest XVII. kerület) és Békés városokkal.
Nem szentesült szerződés-aláírással, de élő kapcsolat létezik Gyergyószentmiklós és a magyarországi, Fejér megyei Pusztavám község között.
A pusztavámi polgármester, Merkatz László a település zászlaját hozta és adta át a gyergyói közösségnek, amelyhez személyes szálak is fűzik, hiszen felesége gyergyószentmiklósi.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2015. március 20.
A DNA szerint Mezei János „polgármesterként viselkedett”
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) álláspontja szerint Mezei János megszegte a tiltást, miszerint a polgármesteri tisztségét nem láthatja el. Az ügyészek többek között erre hivatkozva kérték előzetes letartóztatását, amit a Marosvásárhelyi Táblabíróság el is rendelt. Gyergyószentmiklós polgármestere 30 napig előzetes letartóztatásban lesz.
Az ügyészek szerint a polgármester több pontban szegte meg a tiltást: polgármesterként viselkedett, és nem egyszerű polgárként, amikor az ilyen esetekre vonatkozó procedúrát megkerülve kérte ki a városházáról a február 16-ai tanácsülés videofelvételét. Egy másik pont szerint Mezei János arra buzdította az önkormányzati képviselő-testület tagjait, hogy levelet fogalmazzanak meg Budapest V. kerületének, amelyben a Monturist közgyűlésének összehívását szorgalmazzák – ezt közölte megkeresésünkre Vasile Ghere, Mezei János védőügyvédje. A Marosvásárhelyi Táblabíróság szerdán helyt adott a DNA indítványának, és a polgármestert házi őrizetből 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte. A döntés azonnali hatállyal életbe is lépett, Mezei János fogdába került.
Ezeket említi a DNA csütörtöki közleménye is, de az ügyészek szerint egy másik bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható Mezei János. Álláspontjuk szerint a tanácsülésről készült videofelvételt a törvényes eljárás megkerülésével kapta meg, egy hivatali alkalmazottat vett rá arra, hogy az eredeti felvételt megkaphassa a teljes procedúra megsértésével, ez pedig az ügyészek szerint kimeríti a sikkasztásra való felbujtás bűntettét. A vonatkozó helyi tanácsi határozat értelmében a felvételnek csak a másolata igényelhető írásos kérés alapján, és a másolás költségének kifizetésével, az eredeti felvétel pedig semmilyen körülmények között nem adható ki.
Az ügyészek szerint akkor is polgármesteri befolyását használta, amikor arra akarta rávenni a tanácsosokat, hogy elfogadják egy olyan levél szövegét, amelynek kezdeményezője ő maga volt. Ebben a levélben az ügyészek szerint Gyergyószentmiklós képviselő-testülete arra kérte volna a Monturist Kft. többségi tulajdonosát, Budapest V. kerület, Belváros-Lipótváros önkormányzatát, hogy az győzze meg a cég ügyvezetőjét, vagyis a feljelentőt, Virág Zsoltot, hogy vonja vissza feljelentését.
Az ügyészek indítványát mérlegelve március 11-án a Marosvásárhelyi Törvényszék házi őrizetet rendelt el a polgármester ellen. Ez ellen fellebbezett a DNA és Mezei János is. A Marosvásárhelyi Táblabíróság szerdán tárgyalta a fellebbezéseket. A polgármester keresetét elutasították, ellenben a DNA kérését helybenhagyva 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték Mezei Jánost. A döntés jogerős.
A DNA közleménye megjegyzi, az ügyben bűnügyi vizsgálat folyik más – meg nem nevezett – személyek ellen is. A vizsgálatban a SRI és a csendőrség speciális alakulatai is segítik az DNA ügyészeit – áll a közleményben.
A Budapest V. kerületnek írt levél keletkezésének körülményeivel kapcsolatban megkérdeztük Simon Katalin képviselőt, aki a legutóbbi tanácsülésen egyik indítványozója volt annak, hogy minden képviselő írja alá az önkormányzat nevében küldött levelet. Simon Katalin határozottan cáfolja, hogy a levél a polgármester kérésére vagy nyomására íródott volna. Elmondta, a levélküldés ötlete a tanácsosok közti egyik beszélgetésen született meg, ahol nem volt jelen Mezei János, és a megfogalmazásában sem vett részt.
A levélben, amelyet a testület RMDSZ-es tagjai nem írtak alá, arra kérték a Monturist Kft. többségi tulajdonosát, Budapest V. kerületét, hogy mihamarabb hívja össze a cég közgyűlését, ahol tisztázni lehetne a két fél között fennálló vitás kérdéseket. A feljelentés visszavonásának kéréséről nem volt szó a tanácsülésen felolvasott levélben.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2015. október 23.
Az ’56-os forradalomra emlékeztek Gyergyószentmiklóson
„A hősökre való emlékezést gyakran a gyász hangulata övezi, mert ilyenkor eszünkbe jutnak az elesettek és a szenvedők. 1956 szellemisége mégsem a gyászban merül ki, mert a forradalmi nemzeteszme tovább kell éljen a szívekben és a tettekben” – hangzott el pénteken a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben tartott megemlékezésen.
Huszonegyedik alkalommal emlékezett meg a dicső magyar forradalomról Gyergyószentmiklós önkormányzata, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége és az ’56-os Vitézi Lovagrend. „Jussanak eszünkbe a pesti srácok, s az a rendületlenség, amely ma is példaértékű” – szólították meg a temetőben összegyűlteket.
Az 1956-os forradalomról, mint csodáról beszélt a megemlékezésen Benedek Csaba történelemtanár. Így fogalmazott: „Ahogyan csoda volt az ószövetségi Dávid és Góliát harca, csoda az 1956-os magyar forradalom is. Annak ellenére, hogy ez volt a legrövidebb ideig tartó magyar forradalom, mégis ez hagyta bennünk, magyarokban a legmélyebb nyomokat.”
Történelmi visszatekintésében szólt az 1956-os események előzményeiről, a szegedi egyetemisták 16 pontban megfogalmazott követeléseiről, a budapesti eseményekről, az erdélyi magyarok szolidaritásáról, a kolozsvári megmozdulásokról és azok igen súlyos következményeiről. „Már az is börtönbüntetéssel járt, ha valaki csupán egy együtt érző szót kiejtett az ajkán. A kiszabott börtönéveket nem lehetett könnyen visszaszámolni. Egyeseket 20–25 éves szigorított börtönbüntetésre ítéltek, tönkretéve ezáltal teljes életüket. Azokat sem lehetett pótolni, akik arra kényszerültek, hogy külföldre meneküljenek. Sok aktív, értékes embert vesztett ’56 miatt a magyar társadalom. Ezekben a percekben az ’56-osokról, mint hősökről emlékezhetünk” – hívta fel a figyelmet. A forradalom jelentőségét kiemelve úgy fogalmazott: „A történelem ’56-al kapcsolatban is igazolta önmagát: elnyomással nem lehet hosszan tartó rendszert kiépíteni. 1956-ban a magyar közösség iránti gondoskodás, a tenni akarás fölül tudott kerekedni a személyes érdeken. Ebben áll ’56 igazi értéke.”
„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. 1956. október 23-án Budapesten megszűnt a félelem. Akkor és ott elkezdődött a szabadság, és a magyar nemzet közösen,egy emberként állt ki amellett, amit kívánt, amire vágyott és amit követelt magának. A szabadság eszméje összekötötte a Műegyetem auláját a Bem-szoborral, a diákot a munkással, időst a fiatallal, honvédet az értelmiségivel, fővárost a vidékkel és az anyaországot az elcsatolt területekkel (…) Mindhiába áztatta vér és szántották tankok a budapesti utcákat, és mindhiába hallatszott fegyverropogás,a szabadság csírája végérvényesen életre kelt” – mutatott rá beszédében Simon Katalin gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő. Felhívta a figyelmet, 1956 emlékezete jelkép és tanítás kell legyen a mai ember számára. Jelképe a hősiességnek, és tanítás arról, hogy nemzeti egység csak egyéni és közösségi áldozatvállalások révén születhet meg. Tanulsága kell legyen annak is, hogy szabad csak az lehet, aki képes legyőzni a félelmét.
Nagy Zoltán alpolgármester gondolatait Simon Katalin tolmácsolásában hallgathatták meg az emlékezők. Az üzenet a magyar nép irigylésre méltó „sorsára”, a nyugati hatalmak sokszor veszteségeket eredményező beavatkozására világított rá. Mintegy összegzésképpen elhangzott: „Az kell legyen életerőnk forrása, hogy mi megmaradásra, túlélésre, értékek teremtésére és megtartására születtünk. Ezt summázza a több ezer éves történelmünk, tekintélyünk a nagyvilágban, eredményeink az élet valamennyi területén. Ez legyen végső vigaszunk, amikor a forradalom kíméletlen lángjában elégett beteljesületlen fiatal életekre, a pesti utcák kövein elvérzett anyákra, haza nem térő apákra emlékezünk.”
A pénteki eseményen a helyi római katolikus, református és unitárius egyházak lelkipásztorai is megosztották a történelmi eseménnyel kapcsolatos gondolataikat. Az emlékezést szavalat, ének, illetve a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfiakrának fellépése tette meghittebbé. Az esemény a kegyelet koszorúinak elhelyezésével, valamint a nemzeti himnuszok eléneklésével zárult.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
2015. december 7.
Rendhagyó évet zár a „polgármester nélküli” Gyergyószentmiklós
Ez az év korántsem volt szokványos Gyergyószentmiklós számára, hiszen már januártól nincs polgármester a város élén, miután Mezei János ellen eljárás indult, hívta fel a figyelmet Nagy Zoltán alpolgármester a hétvégi városnapok alkalmával tartott dísztanácsülésen.
Elmondta, meglátása szerint szándékos a hatalom részéről, hogy az igazságszolgáltatási folyamat csigalassúsággal halad, és emiatt a polgármester a hétvégén sem lehetett jelen az ünnepi eseményen.
Nagy Zoltán azonban hozzátette, ugyan a polgármester hiányzik, de az élet nem állt meg, és ennek látható az eredménye. Az alpolgármester a korrupcióellenes ügyészség (DNA) januári akcióját és az azt követő időszakot olyan kihíváshoz hasonlította, mint amikor valaki megpróbál mezítláb átsétálni egy izzó parázsszőnyegen.
„Ha az emberben van hit, hogy képes rá, és van egy vezető, akiben megbízik, akkor meg tudja tenni, ellenkező esetben nem" – mutatott rá Nagy Zoltán, párhuzamot vonva a közösség és a városvezetés feladata között. Ha az emberek bíznak a vezetőben, akkor lehetnek eredmények, máskülönben nem, mutatott rá. „Voltak olyanok is, akik azt remélték, megégetjük magunkat, de láthatják, itt vagyunk" – jelentette ki az alpolgármester.
Az idei városnapokon azonban váratlan módon a képviselőtestület sem díszpolgári, sem Pro Urbe díjat nem osztott. Szűkítették azok körét is, akiket pedagógusi, illetve egészségügyben kifejtett tevékenységükért részesítettek életműdíjban. A rendezvényen a 25 éves Figura Stúdió Színház, a 20 éves Szent Miklós Kamaraegyüttes és a 25 éves Domokos Pál Péter Dalkör női kórus is kitüntetést kapott, a díjakat Nagy Zoltán alpolgármester és Simon Katalin ülésvezető adta át.
Gergely Imre
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 23.
György István lett Gyergyószentmiklós alpolgármestere
„Aki a jövőt akarja igazgatni, annak rendezni kell a múltat, a sérelmeket nem szabad őrizgetni” – így fogalmazott Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós választott polgármestere a képviselő-testület csütörtöki, alakuló ülésén. Az ünnepi esemény részeként választották meg az alpolgármestert, a tizenkét éves közigazgatási tapasztalattal rendelkező RMDSZ-es György Istvánt.
Egyházi és világi vezetők, állami intézmények képviselőinek jelenlétében ünnepi alakuló ülését tartotta csütörtökön a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a Maros szálló konferenciatermében. A törvényesség betartását felügyelő, időnként javaslatokat tevő Petres Sándor alprefektus tolmácsolta a prefektus, Jean Adrian Andrei üdvözletét. Saját jókívánságai mellett elmondta: olyan négy év kezdődik, amely nehezebbnek ígérkezik a szokványosnál. Egyrészt, mert parlamenti választások következnek, másrészt pedig azért, mert „önökön múlik részben vagy egészben a gyergyószentmiklósi közhangulat javítása, azon országos kétkedés csökkentése, ami a közéleti szereplés tisztaságát illeti. Közösség és képviselők között kell újraépíteni a kapcsolatot.”
Ideiglenes elnökség vezette az ülést, a testület legidősebb tagja, Vadász- Szatmári István szavaztatta meg a mandátumot igazoló bizottság tagjait, ellenőrizték a tanácsosjelöltek iratait, majd sor került a tagok egyenkénti megszavazására, és az eskütételre is.
Megalakult tehát Gyergyószentmiklós új döntéshozó testülete, amelyben a Magyar Polgári Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Szabad Emberek Pártja és a Nemzeti Liberális Párt képviselteti magát. Miután a választott döntéshozók közül hárman – Barti Tihamér, Kastal László és Nagy Zoltán – visszaléptek, a tanácsosok végleges listája is körvonalazódott: Antal Szabolcs (MPP), Ádám József (RMDSZ), Bajkó László (POL), Benedek Árpád-László (MPP), Bíró Róbert (RMDSZ), Dobrean Teodor-Constantin (PNL), Elekes István (MPP), Erős Levente (RMDSZ), György István (RMDSZ), Len Emil-Balázs (RMDSZ), Lukács Orsolya (MPP), Málnási Huba-István (MPP), Mayer Róbert (RMDSZ), Pál Levente (MPP), Simon Katalin-Emese (MPP), Suciu Gábor (MPP), Romfeld Zsolt (POL), Tatár Előd (MPP) és Vadász-Szatmári István (MPP).
Titkos szavazással választott alpolgármestert az új testület. Egyetlen javasolt személyre, György Istvánra szavazhattak. Az RMDSZ színeiben mandátumot szerző képviselő, korábban Alfalu polgármesterére 19-ből 14-en szavaztak.
„A problémáink nem jobb- és baloldaliak, így a megoldások sem pártszínűek. Számomra csak gyergyószentmiklósiak vannak, akiktől azt kérem, ne hagyjanak magunkra választottként. Dolgozzunk együtt, csapatban. Aki vezet, az élen jár, mutassunk jó példát! – szólította fel társait Nagy Zoltán polgármester, jelezve a város vezetésére irányuló szándék mára kötelesség lett. „ Szentmiklósinak lenni és érte tenni jó!” – összegzett a város első embere az alakuló ülés végén.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro