Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Simó Dezső Szabolcs
3 tétel
2013. február 5.
Időközi választások: RMDSZ-siker két településen
Fölényes győzelmet aratott az RMDSZ jelöltje Kovászna város és Szentábrahám község időközi polgármester-választásán. A közel tízezer lakosú Kovásznán az RMDSZ színeiben induló Thiesz János korábbi alpolgármester a szavazatok 63 százalékát szerezte meg. Magyar ellenjelöltjére, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) színeiben induló Málnási Levente korábbi polgármesterre a szavazók 2,6 százaléka voksolt. A lakosság harmadrészét alkotó román közösséget képviselő független jelölt, Sorin Iordan Popica a szavazatok 34 százalékát kapta. A választáson a polgárok 60,62 százaléka adta le szavazatát
Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke úgy vélte, ha megvalósult volna az RMDSZ által kezdeményezett magyar összefogás, még több magyar választópolgár élt volna a szavazati jogával. A politikus szerint az EMNP „fél év alatt harmadszor szerepelt le kínosan”. A polgármester-választást Lőrincz Zsigmond polgármester novemberi váratlan halála tette szükségessé.
A 87 százalékban magyarok által lakott Hargita megyei Szentábrahám községben az RMDSZ színeiben indult Simó Dezső Szabolcsot a szavazatok 64 százalékával választották polgármesterré. A Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltje, Szász József Albert a szavazatok 19, az EMNP jelöltje, Simó Mózes Zoltán a szavazatok 8 százalékát szerezte meg. A választók 57 százaléka voksolt. Szentábrahámban azért kellett választást tartani, mert a tavaly júniusban megválasztott Szőcs Béla lemondott tisztségéről.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. július 5.
Kisebbségek helyzete az önkormányzat szemszögéből
A 10. EU Tábor szerdai napjának harmadik előadása a kisebbségek és az önkormányzatiság témáját foglalta magába. Felszólalt Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere, szociológus és kisebbségkutató, valamint Simó Dezső-Szabolcs, Szentábrahám polgármestere. A moderátor szerepét Takács Aranka, Vajdahunyad önkormányzati képviselője töltötte be.
Béres Csaba a tapasztalatszerzés lehetőségeként tekint az EU Táborra, többször is kiemelte, milyen fontos a fiatalok marosfői jelenléte. Székelyhíd polgármestere elmesélte, környékükön mindenki kisebbségben van, ennek ellenére nincsenek konfliktusok, az emberek jól egyeznek egymás között. Elmondása szerint Székelyhíd legnagyobb problémája a roma kérdés, ez eddig nem volt kellőképpen kezelve. A roma kérdés három pillérre helyezhető: oktatás, lakhatás-egészségügy, munkahely. Szerinte a romáknak fel kell állítani egy életpálya modellt.
Tapasztalatai szerint nehéz az önkormányzati élet. A polgármesternek sokrétű a feladata. Meg kell próbálni kezelni a dolgokat, a kisebbséget támogatni kell, de a többség ne érezze, hogy a kisebbség többet kap. ”Aki őszinte meggyőződéssel dolgozik, kitűnik, tovább jut az életben. Amíg fiatalok vagyunk, addig fogjunk neki a nagy dolgoknak” – fejtette ki.
Simó Dezső-Szabolcs véleménye szerint a községben élő embereknek egy mentőöv a munka területén, hogy közel laknak a városhoz, Székelykeresztúrhoz. A turizmus gyerekcipőben jár, a látványosságok nincsenek kihasználva. Meglátása, hogy két féle roma létezik: van, aki beletörődött a sorsába és segélyből él, a másik, aki szakmát tanult és külföldre jár dolgozni. Elmondása alapján motiválni kell a beletörődötteket, munkahely lehetőségeket kell felajánlani, iskolába járatni a gyerekeket. „Ki kell szakítani a környezetéből, oktatni kell őket, legyenek együtt a többi gyerekkel és tanárokkal. Ha szükséges tegyünk kivételeket, a szegényebbeket támogassuk, próbáljuk segíteni őket az előrehaladásban” – ezt tartja a legfontosabbnak. Azt, hogy a roma gyerekek minél több időt töltsenek az iskolában, szociális segéllyel próbálják elérni.
Takács Aranka meggyőződése, az etnikumok közötti jó kommunikáció kialakításával, elszántsággal nincs olyan cél, amit ne tudnánk elérni. A MIÉRT összefogja a magyar kisebbséget. „Egyedül senki nem ér semmit, csak akkor vagyunk erősek, ha együtt teszünk valamit, közösen visszük előre a céljainkat”– zárta a beszélgetést.
„Ha én még egyszer a MIÉRT elnöke lehetnék…” – visszatekintés: 10 éve MIÉRT
Szerdán, kora délután, Visszatekintés: 10 éve MIÉRT cím alatt beszélgettek a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) korábbi elnökei. A nosztalgikus hangulatú beszélgetésen Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, Borboly Csaba, az RMDSZ Csík Területi Szervezetének elnöke, Bodor László, az RMDSZ főtitkár-helyettese, illetve moderátorként a MIÉRT jelenlegi elnöke, Szabó József is részt vett.
Kovács Péter, a MIÉRT első elnöke, a múlt felelevenítése mellett a jövőbeni tevékenységekre fektetette a hangsúlyt: „A nemrég megjelent MIÉRT elmúlt 10 éve tematikájú kiadványban számos tapasztalat fellapozható, inkább arról fogok beszélni, hogy mi lenne, ha én még egyszer a MIÉRT elnöke lehetnék…”
Kovács Péter rámutatott, hogy végeztek egy kutatást az ifjúsági szervezetek politika iránti érdeklődése kapcsán, amelyből kiderült, hogy a fiatalok elenyésző százalékát foglalkoztatja a közösségi tevékenységek végzése. Fő problémaként a fiatalok passzivitását említette, hiszen nem mutatnak érdeklődést a közéleti tevékenységek iránt. Kiszorítva érzik magukat a döntésekből, divat lett nem szavazni, nem részt venni a közösségi életben. „A kérdés az, hogyan tudnánk kimozdítani őket ebből az állapotból és elérni, hogy bármilyen viszonyulást tanúsítsanak a közélet iránt” – emelte ki a főtitkár.
Az ifjúsági szervezetek legfontosabb feladataként azt határozta meg, hogy befogadóbbá tegyék a fiatalokat. Eddigi sikeres példaként az érettségi.ro-t emelte ki, továbbá hozzátette: „Vannak pozitív elképzelések, amire lehet, hogy felcsillan a szeme az ifjúságnak. Fontos, hogy teljes nyitottsággal fogadjuk el, amit mondanak.”
Borboly Csaba, korábbi MIÉRT elnökként hangsúlyozta, a szervezet legnagyobb erénye, hogy sokan kipróbálhatják magukat a közélet terén. „A MIÉRT-ben való munka egy második diploma”- mondta az elnök. Borboly rávilágított arra, hogy mire van szüksége a fiataloknak a mostani életben: odafigyelés egymásra, összetartás, értékelése. A felnőtté válásban kiemelkedő szerepe lehet egy ifjúsági szervezetnek, ami ugyanakkor maradandó közösségi élmény.
„Jövőbe tekinteni a múlt nélkül nem lehet”- kezdte felszólalását Bodor László. A MIÉRT elnökeként megélt tapasztalatai mellett, az EU Tábor szervezésének néhány részletére is kitért a MIÉRT legutóbbi elnöke. Elmondta, az ifjúsági szervezeteknek nagyobb szerepet kell vállalniuk a fiatalok életében: szükséges jövőképet mutatni a felnövekvő nemzedéknek.
EU Tábor Sajtóiroda
2013. július 3.
Marosfő
Erdon.ro
2016. június 6.
Udvarhelyszék: hat településen lesz új polgármester
A huszonhatból hat udvarhelyszéki közigazgatási egységnek – két városnak és négy községnek – lesz új polgármestere a vasárnap lezajlott helyhatósági választások nem végleges eredménye szerint.
A megválasztott településvezetők közül Bálint Imre Elemér a veterán, ő hatodik mandátumát kezdi meg. Negyvenhét polgármesterjelölt közül választhattak az udvarhelyszéki szavazópolgárok, tizenkét településen nem született meglepetés, hiszen ott csak egyetlen jelölt indult.
A választásra jogosultak közül arányaiban Homoródszentmártonban mentek el a legtöbben voksolni, a községben meghaladta a 62 százalékot a részvételi arány. A szavazópolgárok közül a legkevesebben Zetelakán adták le voksukat az egyetlen jelöltre, ott valamivel kevesebb, mint 23 százalékos részvételi arányt mértek.
Az alábbiakban a központi választási hivatal adatai alapján az udvarhelyszéki településeken urnazáráskor mért részvételi arányokat is közöljük, valamint a rendelkezésünkre álló adatokat a megválasztott polgármesterekről.
Település Részvételi arány Nyertes Székelyudvarhely 42,24% Gálfi Árpád
Székelykeresztúr 38,44% Rafai Emil
Szentegyháza 52,42% Molnár Tibor (korábbi alpolgármester)
Bögöz 56,90% Farkas Mózes
* Etéd 26,07 % Szőcs László
* Farkaslaka 54,96 % Kovács Lehel
Felsőboldogfalva 60,05% Sándor József
* Fenyéd 48,61% Bokor Botond
*Galambfalva 57,37% Gyerkó László
Homoródszentmárton 62,08% Jakab Attila
* Homoródalmás 35,23% Tikosi László
*Kányád 30,79% György Sándor
Kápolnásfalu 53,80% Benedek László
Korond 52,64% Katona Mihály
Lövéte Mihály Dénes
* Máréfalva: 39,51% Kovács Imre
* Oklánd 38,50% Cseke Miklós
* Oroszhegy 32,77% Bálint Elemér
Parajd 53,71% Bokor Sándor
Siménfalva 51,06% Péter Zoltán
* Szentábrahám 32,20% Simó Dezső Szabolcs
Székelyandrásfalva 52,25% Nagy Lajos
* Székelyderzs 50,96% István Adrián
Újszékely 45,59% Baló Zoltán
Székelyvarság 57,03% Tamás Ernő
* Zetelaka 22,97% Nagy Attila
* Ahol csak egy jelölt volt.
Székelyhon.ro