Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Simó Attila
3 tétel
2016. szeptember 5.
Település-monográfia készült Csíkfalva községről
Búzaháza, Vadad, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Csíkfalva alkotja a felső-nyárádmenti községet, amelynek monográfiáját Nemes Gyula írta meg. A Bekecs alatt Nyárád tere című kötetből a szerző fotókat vetített ki, úgy ismertette munkája eredményét a Bolyai téri unitárius templomban.
Több mint háromszáz fekete-fehér fénykép és jó néhány színes felvétel teszi még érdekesebbé a Csíkfalva községet bemutató kötetet, amelyet a szerző több évig tartó kutató- és gyűjtőmunka alapján írt meg és tett le az olvasók asztalára. A mű nem csupán a csíkfalviaknak érdekes, de mindazoknak, akiket érdekel a történelemtudomány, mint a társadalomtudományok egyik fontos alkotója.
Nemes Gyulának nem ez az első könyve, amelyben településtörténettel foglalkozik, Marosvásárhely környező falvainak, községeinek múltját kutatva sorra-rendre kötetbe foglalja azok történetét, közkinccsé tesz olyan dokumentumokat, feljegyzéseket, korabeli fotókat, interjúkat, amelyek kevésbé elérhetők az adott település iránt érdeklődők számára. Csíkfalva monográfiáját is több éves kutatómunka előzte meg, levéltárakban, könyvtárakban kereste elő a községre és a falvaira vonatkozó iratanyagot, illetve beszélgetett idős emberekkel, vagy egykor élt jelentős személyiségek leszármazottaival. Sok fotográfia származott Simó Attila néhai unitárius lelkipásztortól, akinek lánya, Simó Csilla bocsátotta a történész rendelkezésére a fényképeket, feljegyzéseket, leveleket, naplórészleteket. Még három háborús veteránnal is volt szerencséje beszélgetni 2013-ban Nemes Gyulának, aki a háborús élményeikről, a korabeli viszonyokról faggathatta őket.
A kötet tizenöt nagy fejezetet tartalmaz, amelyekben az érintett falvak természeti-földrajzi elhelyezkedésétől, a történelmi helynevek és a települések története a kezdetektől a népéletig, népszokásokig, a község utcáinak a lajstromát is tartalmazza, a régi épületeket, középületeket, jelentősebb lakóházakat és kapubejáratokat, ipari létesítményeket. Kitér a helységek gazdasági állapotára is, a népesség számának és szerkezetének alakulására, az életmódra – táplálkozási szokásokra, viseletre, lakhatási viszonyokra – sorra veszi az egykori és mai templomokat, felekezeti, majd állami iskolákat, a látnivalókat, a helyi védettséget élvező virágokat. Külön nagy fejezetet szentel A hadak útján címmel a magyar királyok korától kezdve az erdélyi fejedelemségeken át az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint az első és a második világháború következményeinek.
Antal Erika
Székelyhon.ro
Búzaháza, Vadad, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Csíkfalva alkotja a felső-nyárádmenti községet, amelynek monográfiáját Nemes Gyula írta meg. A Bekecs alatt Nyárád tere című kötetből a szerző fotókat vetített ki, úgy ismertette munkája eredményét a Bolyai téri unitárius templomban.
Több mint háromszáz fekete-fehér fénykép és jó néhány színes felvétel teszi még érdekesebbé a Csíkfalva községet bemutató kötetet, amelyet a szerző több évig tartó kutató- és gyűjtőmunka alapján írt meg és tett le az olvasók asztalára. A mű nem csupán a csíkfalviaknak érdekes, de mindazoknak, akiket érdekel a történelemtudomány, mint a társadalomtudományok egyik fontos alkotója.
Nemes Gyulának nem ez az első könyve, amelyben településtörténettel foglalkozik, Marosvásárhely környező falvainak, községeinek múltját kutatva sorra-rendre kötetbe foglalja azok történetét, közkinccsé tesz olyan dokumentumokat, feljegyzéseket, korabeli fotókat, interjúkat, amelyek kevésbé elérhetők az adott település iránt érdeklődők számára. Csíkfalva monográfiáját is több éves kutatómunka előzte meg, levéltárakban, könyvtárakban kereste elő a községre és a falvaira vonatkozó iratanyagot, illetve beszélgetett idős emberekkel, vagy egykor élt jelentős személyiségek leszármazottaival. Sok fotográfia származott Simó Attila néhai unitárius lelkipásztortól, akinek lánya, Simó Csilla bocsátotta a történész rendelkezésére a fényképeket, feljegyzéseket, leveleket, naplórészleteket. Még három háborús veteránnal is volt szerencséje beszélgetni 2013-ban Nemes Gyulának, aki a háborús élményeikről, a korabeli viszonyokról faggathatta őket.
A kötet tizenöt nagy fejezetet tartalmaz, amelyekben az érintett falvak természeti-földrajzi elhelyezkedésétől, a történelmi helynevek és a települések története a kezdetektől a népéletig, népszokásokig, a község utcáinak a lajstromát is tartalmazza, a régi épületeket, középületeket, jelentősebb lakóházakat és kapubejáratokat, ipari létesítményeket. Kitér a helységek gazdasági állapotára is, a népesség számának és szerkezetének alakulására, az életmódra – táplálkozási szokásokra, viseletre, lakhatási viszonyokra – sorra veszi az egykori és mai templomokat, felekezeti, majd állami iskolákat, a látnivalókat, a helyi védettséget élvező virágokat. Külön nagy fejezetet szentel A hadak útján címmel a magyar királyok korától kezdve az erdélyi fejedelemségeken át az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint az első és a második világháború következményeinek.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2016. szeptember 12.
Bekecsalji múltkövetés
Bekecs alatt Nyárád tere – ezzel a címmel jelent meg egy vaskos és rendhagyó monográfia, melynek írója, a Marosvásárhely környéki falvak egyik kiváló ismerője, a nagyernyei születésű Nemes Gyula, aki korábban több falumonográfia – Nagyernye, Székes, Csejd, Marosszentgyörgy és Székelykakasd – szerzőjeként vált ismertté. Bögözi Attila könyvismertetője.
Ezúttal a szerző Marosvásárhelytől távolabb eső vidéket térképezett fel, s mint a kötet alcíme is mutatja – Csíkfalva község története – a Nyárád-mente egy olyan településének monográfiáját írta meg, amely a folyó felső szakaszán, a Nyárád-menti dombvidék alterületén helyezkedik el.
Valaki megjegyezte, hogy az 5-ös szám bűvösen kötődik a településhez, hiszen a Nyárád-mente központjának számító Nyárádszeredától levő 5 kilométeres távolsága 5-tel megszorozva adja a községközpontnak a megyeszékhelyig mért távolságát, de az ötösök számmisztikája nem merül ki itt, mert 5 település alkotja a községet, melynek 5 iskolája, 5 óvodája és 5 kultúrotthona van. És el ne feledjem, Balogh István polgármestert idén ötödik alkalommal választották újra tisztségébe.
Nos, ha a felsoroltakról mit sem hallott a vidéken nem járt idegen, arról esetleg tudhat, hogy erre vezet a „Só útja” elnevezésű turisztikai útvonal, amelyet egy helyi vállalkozó a Marosvásárhelyi Fókusz Öko Központtal közösen épített ki, s a hazaiak mellett főleg Hollandiából, Belgiumból, Svájcból érkező turistacsoportokat vonz. Ugyancsak itt halad át az Ausztriából Csíksomlyóra vezető „Mária útja” zarándokút is.
Egyetlen kötetbe összegyűjtve olvasható a vidék monográfiája, amely több száz oldalon mutatja be a felső-nyárádmenti kisközség múltját, életét. Balogh István polgármester szerint a könyv fontos állomás Csíkfalva életében, hiszen forrásértékű és hiánypótló, annál is inkább, mivel ez idáig nem készült ehhez hasonló munka, amely összegyűjti, rendszerezi a községgel kapcsolatos információkat.
Maga a szerző elismerte, falutörténet írására általában olyan személyek vállalkoznak, akiket a szülőfalu vagy a választott lakhely története vonz, a szűkebb szülőföld megismerésének a gondolata motivál. Ő ugyan nem született Csíkfalván, s bár erős szálak kötik a településhez, mindvégig tudatában volt annak, hogy sok leendő olvasója többet tudhat szülőfalujáról, vagy választott lakhelyéről, mint ő, ám remélte, sikerül sokak számára új ismereteket közzétenni. Nemes Gyula tizenöt fejezetben mondja el a községet alkotó öt faluról – Csíkfalva, Búzaháza, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Vadad – azt, ami fontos. És nem úgy, hogy sorra veszi a falvakat, inkább tematizálva csoportosít. S teszi ezt azért, mert így nehezebb. Azért nehezebb, mert az öt falu a Nyárád-mente egészének egységes képébe simul bele, ám völgyenként, patakonként olyannyira különböző, egymásnak néha ellentmondó települések, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a sokszínűségben. Nemes eligazodik.
Jobbágyfalva, Csíkfalva még amolyan „lennebbiek” a felső Nyárádmentén. Szentmártontól egy kissé emelkedik a hangulat, rátartiság és ember. Balra be, Vadad pedig már férfiasan szorong a magasabb dombok között, hogy aztán jobbra, Búzaházán vidáman suttyanjon a gyakran zavaros folyó felé.
Lennebb vastagnyakú protestánsok, kálomisták és unitáriusok lakják a völgyet, fennebb már érződik a nyárádmenti szentföld közelségének hatása, itt a protestánsok közé szép számmal vegyülnek katolikusok. Hogy ezt a sokszínűséget miként élték meg a község lakói, nem kell kérdezni. Ők tudják, s a templomtornyok, amelyekből egyik-másik faluban négy is van.
Nemes Gyula érdeme, hogy megtalálja mindenhol azt, ami fontos. És emellett titkokról is fellebbent fátylakat. Olyan dolgokat mond el, amelyekről talán még a falvak lakóinak sem mindenike tud. Hogy a Nagyernye felől Nyárádremete és Nyárádszereda felé elágazó utat miért oda, az Iszlón átvezető dombos-kanyargós részre és nem a logikusabb, Székelykál – Vadad tengelyre építették 1840-ben. Vagy, hogy a megyében az egyetlen település Vadad, ahol az 1949-50-es években egyik napról a másikra elkulákosodott, majd meggyilkolt komoly gazdaemberek egyikének, Kiss Istvánnak emlékművet emeltek.
Maros megyeben, a jobbára szintén magyar szekusok meggyilkoltak hét embert (Sántha József, Vadasd 1949. augusztus 7., Kacsó István, Nyárádszereda 1949. augusztus 10., Remus Brustur, Maroslekence 1949. augusztus 12., Kiss István, Vadad 1950. július 21., Viorel Bihoreanu, Mezőbodon 1950. augusztus 2., Lăluţ Remus Marosoroszi 1950. augusztus 3., Nagy László, Udvarfalva 1950. augusztus 14.), de az elmúlt 25 év alatt csak Vadadban állítottak emléket a kommunizmus áldozatai közül egynek.
Az 1989-es rendszerváltást követő hónapokban nagy port felkavart jobbágyfalvi fatemplom leégése ügyében is tiszta vizet önt a pohárba Nemes Gyula. A közhiedelemmel ellentétben a fatemplom eredetileg nem az ortodoxoké volt, a székelyhodosi római katolikus egyházközség templomaként épület 1734-ben. Aztán Jobbágyfalvára került, szétbontva és újraépítve (hét és fél kiló sajtért és másfél kiló ordáért vásárolták meg!) 1787-ben, majd 1948-ban vált ortodoxszá. 1990. március 21-én leégett. Hogy ki gyújtotta fel, nem tudni, de aligha lehetett magyar ember, hisz a helybeliek előtt nem volt titok, eredetileg magyar templom volt…
Azt is kevesen tudják, hogy nyomda működött Búzaházán. Egy helybeli ember, Dillmont (Széphegyi) Gyula (1873-1921) készítette teljes egészében fából, juharfából faragott betűkkel. Ezen nyomtatta ki egyebek mellett A mi lapunk című helybeli (!) újságot. A juharfanyomda egyediknek számít Európa nyomdatörténetében.
Ízelítőül ennyit a monográfiáról, amelynek elkészítése több évet vett igénybe, de mint a szerző a Marosvásárhelyi unitárius templomban tartott könyvbemutatón mondta, a nagy kihívás mellett mindvégig élmény volt a község története után nyomozni, és életre szóló emlékek mAradnak számára a gyűjtés, kutatás során szerzett élmények is. Kiemelte még, hogy munkája során nagy segítségére volt a néhai Simó Attila unitárius lelkész hagyatéka, aki 1946-tól 1981-ig szolgált Nyárádszentmártonban, mindent feljegyzett, megőrizte az egyházi jegyzőkönyveket, a levelezéseket, rendszeresen fényképezett, a kötetben levő 300 fekete-fehér fotó zömét is ő készítette. De ahogy az embert, úgy a könyvet sem singgel mérik. Ennek a kötetnek az értékét sem a több mint 300 fotó, vagy a félezer oldal terjedelem adja, hanem az, ami az ötszáz oldalon sorjázik. Az pedig nem más, mint a Nyárád-mente és általában, Erdélyország lakóinak története – egyetlen település történetére felfűzve.
S ez az, ami ebben a kötetben a hagyományos falumonográfiákon túlmutat, és amiért az olvasók szélesebb körének érdeklődésére is méltán számíthat.
erdelyiriport.ro
Bekecs alatt Nyárád tere – ezzel a címmel jelent meg egy vaskos és rendhagyó monográfia, melynek írója, a Marosvásárhely környéki falvak egyik kiváló ismerője, a nagyernyei születésű Nemes Gyula, aki korábban több falumonográfia – Nagyernye, Székes, Csejd, Marosszentgyörgy és Székelykakasd – szerzőjeként vált ismertté. Bögözi Attila könyvismertetője.
Ezúttal a szerző Marosvásárhelytől távolabb eső vidéket térképezett fel, s mint a kötet alcíme is mutatja – Csíkfalva község története – a Nyárád-mente egy olyan településének monográfiáját írta meg, amely a folyó felső szakaszán, a Nyárád-menti dombvidék alterületén helyezkedik el.
Valaki megjegyezte, hogy az 5-ös szám bűvösen kötődik a településhez, hiszen a Nyárád-mente központjának számító Nyárádszeredától levő 5 kilométeres távolsága 5-tel megszorozva adja a községközpontnak a megyeszékhelyig mért távolságát, de az ötösök számmisztikája nem merül ki itt, mert 5 település alkotja a községet, melynek 5 iskolája, 5 óvodája és 5 kultúrotthona van. És el ne feledjem, Balogh István polgármestert idén ötödik alkalommal választották újra tisztségébe.
Nos, ha a felsoroltakról mit sem hallott a vidéken nem járt idegen, arról esetleg tudhat, hogy erre vezet a „Só útja” elnevezésű turisztikai útvonal, amelyet egy helyi vállalkozó a Marosvásárhelyi Fókusz Öko Központtal közösen épített ki, s a hazaiak mellett főleg Hollandiából, Belgiumból, Svájcból érkező turistacsoportokat vonz. Ugyancsak itt halad át az Ausztriából Csíksomlyóra vezető „Mária útja” zarándokút is.
Egyetlen kötetbe összegyűjtve olvasható a vidék monográfiája, amely több száz oldalon mutatja be a felső-nyárádmenti kisközség múltját, életét. Balogh István polgármester szerint a könyv fontos állomás Csíkfalva életében, hiszen forrásértékű és hiánypótló, annál is inkább, mivel ez idáig nem készült ehhez hasonló munka, amely összegyűjti, rendszerezi a községgel kapcsolatos információkat.
Maga a szerző elismerte, falutörténet írására általában olyan személyek vállalkoznak, akiket a szülőfalu vagy a választott lakhely története vonz, a szűkebb szülőföld megismerésének a gondolata motivál. Ő ugyan nem született Csíkfalván, s bár erős szálak kötik a településhez, mindvégig tudatában volt annak, hogy sok leendő olvasója többet tudhat szülőfalujáról, vagy választott lakhelyéről, mint ő, ám remélte, sikerül sokak számára új ismereteket közzétenni. Nemes Gyula tizenöt fejezetben mondja el a községet alkotó öt faluról – Csíkfalva, Búzaháza, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Vadad – azt, ami fontos. És nem úgy, hogy sorra veszi a falvakat, inkább tematizálva csoportosít. S teszi ezt azért, mert így nehezebb. Azért nehezebb, mert az öt falu a Nyárád-mente egészének egységes képébe simul bele, ám völgyenként, patakonként olyannyira különböző, egymásnak néha ellentmondó települések, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a sokszínűségben. Nemes eligazodik.
Jobbágyfalva, Csíkfalva még amolyan „lennebbiek” a felső Nyárádmentén. Szentmártontól egy kissé emelkedik a hangulat, rátartiság és ember. Balra be, Vadad pedig már férfiasan szorong a magasabb dombok között, hogy aztán jobbra, Búzaházán vidáman suttyanjon a gyakran zavaros folyó felé.
Lennebb vastagnyakú protestánsok, kálomisták és unitáriusok lakják a völgyet, fennebb már érződik a nyárádmenti szentföld közelségének hatása, itt a protestánsok közé szép számmal vegyülnek katolikusok. Hogy ezt a sokszínűséget miként élték meg a község lakói, nem kell kérdezni. Ők tudják, s a templomtornyok, amelyekből egyik-másik faluban négy is van.
Nemes Gyula érdeme, hogy megtalálja mindenhol azt, ami fontos. És emellett titkokról is fellebbent fátylakat. Olyan dolgokat mond el, amelyekről talán még a falvak lakóinak sem mindenike tud. Hogy a Nagyernye felől Nyárádremete és Nyárádszereda felé elágazó utat miért oda, az Iszlón átvezető dombos-kanyargós részre és nem a logikusabb, Székelykál – Vadad tengelyre építették 1840-ben. Vagy, hogy a megyében az egyetlen település Vadad, ahol az 1949-50-es években egyik napról a másikra elkulákosodott, majd meggyilkolt komoly gazdaemberek egyikének, Kiss Istvánnak emlékművet emeltek.
Maros megyeben, a jobbára szintén magyar szekusok meggyilkoltak hét embert (Sántha József, Vadasd 1949. augusztus 7., Kacsó István, Nyárádszereda 1949. augusztus 10., Remus Brustur, Maroslekence 1949. augusztus 12., Kiss István, Vadad 1950. július 21., Viorel Bihoreanu, Mezőbodon 1950. augusztus 2., Lăluţ Remus Marosoroszi 1950. augusztus 3., Nagy László, Udvarfalva 1950. augusztus 14.), de az elmúlt 25 év alatt csak Vadadban állítottak emléket a kommunizmus áldozatai közül egynek.
Az 1989-es rendszerváltást követő hónapokban nagy port felkavart jobbágyfalvi fatemplom leégése ügyében is tiszta vizet önt a pohárba Nemes Gyula. A közhiedelemmel ellentétben a fatemplom eredetileg nem az ortodoxoké volt, a székelyhodosi római katolikus egyházközség templomaként épület 1734-ben. Aztán Jobbágyfalvára került, szétbontva és újraépítve (hét és fél kiló sajtért és másfél kiló ordáért vásárolták meg!) 1787-ben, majd 1948-ban vált ortodoxszá. 1990. március 21-én leégett. Hogy ki gyújtotta fel, nem tudni, de aligha lehetett magyar ember, hisz a helybeliek előtt nem volt titok, eredetileg magyar templom volt…
Azt is kevesen tudják, hogy nyomda működött Búzaházán. Egy helybeli ember, Dillmont (Széphegyi) Gyula (1873-1921) készítette teljes egészében fából, juharfából faragott betűkkel. Ezen nyomtatta ki egyebek mellett A mi lapunk című helybeli (!) újságot. A juharfanyomda egyediknek számít Európa nyomdatörténetében.
Ízelítőül ennyit a monográfiáról, amelynek elkészítése több évet vett igénybe, de mint a szerző a Marosvásárhelyi unitárius templomban tartott könyvbemutatón mondta, a nagy kihívás mellett mindvégig élmény volt a község története után nyomozni, és életre szóló emlékek mAradnak számára a gyűjtés, kutatás során szerzett élmények is. Kiemelte még, hogy munkája során nagy segítségére volt a néhai Simó Attila unitárius lelkész hagyatéka, aki 1946-tól 1981-ig szolgált Nyárádszentmártonban, mindent feljegyzett, megőrizte az egyházi jegyzőkönyveket, a levelezéseket, rendszeresen fényképezett, a kötetben levő 300 fekete-fehér fotó zömét is ő készítette. De ahogy az embert, úgy a könyvet sem singgel mérik. Ennek a kötetnek az értékét sem a több mint 300 fotó, vagy a félezer oldal terjedelem adja, hanem az, ami az ötszáz oldalon sorjázik. Az pedig nem más, mint a Nyárád-mente és általában, Erdélyország lakóinak története – egyetlen település történetére felfűzve.
S ez az, ami ebben a kötetben a hagyományos falumonográfiákon túlmutat, és amiért az olvasók szélesebb körének érdeklődésére is méltán számíthat.
erdelyiriport.ro
2016. szeptember 13.
Pécskai iskolanap, 2016
Rangos tanévnyitó, külföldi szereplőkkel
Ha a 2016–2017-es tanév olyanra sikeredne, mint a vasárnapi megnyitó a Pécskai 2-es Számú Általános Iskolában, akkor biztosan minden nagyon rendben lenne.
De hogyhogy vasárnap, kérdezhetné a kedves olvasó, amikor az új tanév csak tegnap, hétfőn kezdődött, hivatalosan, országszerte?
Nos, Pécskán is tegnap mentek először iskolába a magyar nebulók, de már nem „bajlódtak” a tanévnyitási ünnepséggel, minthogy azon már egy nappal korábban túlestek: egyenesen a dolgok sűrűjébe vágtak. Hétfőn ugyanis aligha lett volna alkalmas az idő arra, hogy a szülőket, nagyszülőket, más érdeklődőket összehozzák egy hosszabb lélegzetű (bocsássuk előre: egészen színvonalas) rendezvényre, így hát a vasárnapot választották, eléggé rendkívüli módon.
Bacsilla Eszter iskolaigazgatótól azt kérdeztem: hogy csinálták? A műsor hazai, azaz pécskai résztvevői számára ugyanis a fellépés előtt feltétlenül próbalehetőséget kell biztosítani (hogy a külföldiek hogy csinálják, az legyen az ő titkuk), hisz próba nélkül (talán rosszul tudom?) egy vérbeli profi se vágna bele több hónapos szünet után egy előadásba, hát még egy általános iskolás gyermek. A próbákat tehát még vakációs időkben kellett megejteni. Megtették: Tót Edit, Bella Hajnal Annamária, Nagy Izabella, Simó Attila, Zabán Anikó, Chira Ildikó tanítók, Köles Katalin, Bella Ibolya Rozália tanárok tanítványai tisztességes produkciókkal álltak a „széles nagyközönség” elé, hiszen az iskolanap nyilvános ünnepség volt, amire minden pécskai, úgymond, hivatalos volt.
A rendezők minden eshetőségre felkészültek: a szeptemberi idei nyár előrejelzései dacára jókora sátrat állítottak fel a 2-es (magyar, egykori líceum) iskola udvarán, s mit ad a sors: egy adott pillanatban, úgy délután 6 körül, szemerkélni kezdett (majd szerencsére elállt) az eső. Minthogy azonban a fellépők is fedett színpadon produkálhatták magukat, az iskolanyitó ünnepség sikere pillanatra se került veszélybe.
E sorok írója már kismillió, mindenféle szintű-rangú előadást látott, és, tisztesség ne essék szólván, sokszor csak szolgálati kötelességből számol(t) be az eseményekről. Vasárnap délután azonban, Pécskán, néhányszor, igazi élményben volt része: élvezte – a bemutatók korának megfelelően – a kisiskolások (elemi, I– IV. osztályosok) produkcióit, a felsősök (V–VIII. osztályosok) előadását, de különösen a magyarországi mezőkovácsházai Rezonance fúvósegyüttes, a mezőtúri Mazsorett-csoport, a szarvasi Akrobatikus Rock and Roll csoport fellépését, amelyek némi példával szolgálhatnak ahhoz, hogy hol kezdődik a színvonal.
A kétségtelenül minden szempontból sikeres pécskai tanévnyitó délután „slusszpoénját” a sztárvendég László Attila, a 2011-es Csillag születik győztesének (immár második pécskai) fellépése jelentette. A romániai, k Kézdivásárhelyi születésű, nagyon rokonszenves és tehetséges 19 éves fiatalember, aki jelenleg Magyarországon, zenei intézményben tanul tovább, a jelek szerint majdnem végleg elveszett számunkra, romániai magyarok számára.
Jámbor Béla
Nyugati Jelen (Arad)
Rangos tanévnyitó, külföldi szereplőkkel
Ha a 2016–2017-es tanév olyanra sikeredne, mint a vasárnapi megnyitó a Pécskai 2-es Számú Általános Iskolában, akkor biztosan minden nagyon rendben lenne.
De hogyhogy vasárnap, kérdezhetné a kedves olvasó, amikor az új tanév csak tegnap, hétfőn kezdődött, hivatalosan, országszerte?
Nos, Pécskán is tegnap mentek először iskolába a magyar nebulók, de már nem „bajlódtak” a tanévnyitási ünnepséggel, minthogy azon már egy nappal korábban túlestek: egyenesen a dolgok sűrűjébe vágtak. Hétfőn ugyanis aligha lett volna alkalmas az idő arra, hogy a szülőket, nagyszülőket, más érdeklődőket összehozzák egy hosszabb lélegzetű (bocsássuk előre: egészen színvonalas) rendezvényre, így hát a vasárnapot választották, eléggé rendkívüli módon.
Bacsilla Eszter iskolaigazgatótól azt kérdeztem: hogy csinálták? A műsor hazai, azaz pécskai résztvevői számára ugyanis a fellépés előtt feltétlenül próbalehetőséget kell biztosítani (hogy a külföldiek hogy csinálják, az legyen az ő titkuk), hisz próba nélkül (talán rosszul tudom?) egy vérbeli profi se vágna bele több hónapos szünet után egy előadásba, hát még egy általános iskolás gyermek. A próbákat tehát még vakációs időkben kellett megejteni. Megtették: Tót Edit, Bella Hajnal Annamária, Nagy Izabella, Simó Attila, Zabán Anikó, Chira Ildikó tanítók, Köles Katalin, Bella Ibolya Rozália tanárok tanítványai tisztességes produkciókkal álltak a „széles nagyközönség” elé, hiszen az iskolanap nyilvános ünnepség volt, amire minden pécskai, úgymond, hivatalos volt.
A rendezők minden eshetőségre felkészültek: a szeptemberi idei nyár előrejelzései dacára jókora sátrat állítottak fel a 2-es (magyar, egykori líceum) iskola udvarán, s mit ad a sors: egy adott pillanatban, úgy délután 6 körül, szemerkélni kezdett (majd szerencsére elállt) az eső. Minthogy azonban a fellépők is fedett színpadon produkálhatták magukat, az iskolanyitó ünnepség sikere pillanatra se került veszélybe.
E sorok írója már kismillió, mindenféle szintű-rangú előadást látott, és, tisztesség ne essék szólván, sokszor csak szolgálati kötelességből számol(t) be az eseményekről. Vasárnap délután azonban, Pécskán, néhányszor, igazi élményben volt része: élvezte – a bemutatók korának megfelelően – a kisiskolások (elemi, I– IV. osztályosok) produkcióit, a felsősök (V–VIII. osztályosok) előadását, de különösen a magyarországi mezőkovácsházai Rezonance fúvósegyüttes, a mezőtúri Mazsorett-csoport, a szarvasi Akrobatikus Rock and Roll csoport fellépését, amelyek némi példával szolgálhatnak ahhoz, hogy hol kezdődik a színvonal.
A kétségtelenül minden szempontból sikeres pécskai tanévnyitó délután „slusszpoénját” a sztárvendég László Attila, a 2011-es Csillag születik győztesének (immár második pécskai) fellépése jelentette. A romániai, k Kézdivásárhelyi születésű, nagyon rokonszenves és tehetséges 19 éves fiatalember, aki jelenleg Magyarországon, zenei intézményben tanul tovább, a jelek szerint majdnem végleg elveszett számunkra, romániai magyarok számára.
Jámbor Béla
Nyugati Jelen (Arad)