Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Simkó János
2 tétel
2004. április 26.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) közösen a Romániai Magyar Közgazdász Társasággal (RMKT) Gazdaság a médiában címmel szakmai tanácskozást szervezett nov. 24-én Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központban. Lipovecz Iván, a Heti Világgazdaság főszerkesztője és Simkó János, a Gazdasági Rádió főszerkesztője tartott előadást, amelyet vita követett. Csép Sándor, a MÚRE elnöke kiemelt fontosságúnak tartotta a gazdasági újságírás szerepét és jelentőségét a tömegtájékoztatásban. Lipovecz Iván beszámolt a Heti Világgazdaság (HVG) sikertörténetéről, amely a legnagyobb példányszámú gazdasági-közéleti hetilap Magyarországon. Az országos napilapokról elmondta: az ötből csak a Népszabadság és a Blikk önfenntartó, illetve termel profitot, a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet és a Népszava veszteségét különféle tulajdonosi kör fedezi. /M. J., Ö. I. B.: Sajtóhelyzet a mai Magyarországon. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./
2010. július 16.
HULLÁMTÖRÉS – Cselényi távozik, oda az igazság?
Közös megegyezéssel távozik a Duna Televízió elnöke. Botrányok, változó állami médiapolitika, konkurenciaharc: mi vezetett ide?
Tizennyolc évvel ezelőtt volt egy bizonyos nap, amikor az erdélyi családok a pár évesektől a nyolcvanon túliakig szinte kivétel nélkül a tévé elé ültek, és fölösleges lenne tagadni: jó pár könnycsepp is kihullt, amikor beindult az első, egész Erdélyben nézhető magyar televízió próbaadása.
Az elvárások nem voltak túl nagyok: épp elég volt az, hogy minden magyarul szólt hozzánk. Bevallhatjuk: a Dunán még a néma akváriumi aranyhalak is érdekesebbnek tűntek, mint ma az Animal Planet mélytengeri élővilágról szóló műsorai.
Aztán eltelt pár év, és megjelent a konkurencia. A Duna közben szépen fejlődött, de középtávon számolni lehetett vele: hamarosan ő is csak egy lesz a nálunk is fogható magyar adók közül. És most ugorjunk az időben.
A megváltó 2005-ben érkezett.
Megváltást ugyan nem hozott, viszont olyan személyi kultuszt alakított ki maga körül, amely minimum szokatlan egy közintézmény vezetőjétől. Vagy tudja valaki kapásból egy másik magyar közmédium vezetőjének a nevét? Igaz, neki ideje is volt felépítenie a piedesztált: uralkodása szokatlanul hosszú ideig tartott.
Cselényi Lászlót 2005. február 17-én választották meg a Duna Televízió Zrt. elnöki tisztségébe. A Fidesz emberének számító erdélyi filmes akkor meglehetősen nagy bizalomnak örvendett: a csatornát felügyelő, 31 tagú Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma 25 szavazattal választotta meg elnöknek, miután a pártdelegáltakból álló nyolctagú kuratóriumi elnökség hat vokssal szavazta meg elnökjelöltnek.
Egyértelműen politikai döntés áll annak a hátterében, hogy pont a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának fideszes tagja, Szabó László kezdte piszkálgatni a kényesnek vélt pénzügyeket. Szabó azzal vádolta meg a Duna-elnököt, hogy felelőtlenül kezelte a külső produkciókra szánt 1,4 milliárd forint több mint kétharmadát. A Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány ellenőrző testülete az ügyben levelet írt a közalapítvány elnökének és a tagoknak. Ebben az áll, hogy szerintük különösen nagy értékre elkövetett hűtlen vagy hanyag kezelés alapos gyanúja merül fel két szerződés esetében: mintegy 255 millió forint tűnt el két televíziós produkció, az Egy különleges ember és a Suli buli megrendelésekor.
Előbbi egy nyolc darab 30 perces részből álló játékfilmsorozat, amelyért a Duna Tv 205,2 millió forintot fizetett a Jadedragon TV Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek. A Suli buli című hatrészes sorozatot 162,5 millió forintért rendelték meg a See Walker Televison Szolgáltató Kft.-től. A Duna Tv közleménye szerint a sorozatokra kötött szerződések "a hasonló típusú műsorok hazai piaci árait tartalmazzák". A két produkciót azonban nem a szerződéses adatokban szereplő cégek, hanem a Megafilm Kft. adta be a Magyarországon készülő filmeket nyilvántartó állami szervhez, a Nemzeti Filmirodához – tudta meg az [origo] Elek András gyártás-ellenőrzési osztályvezetőtől.
A filmiroda adatai szerint a Suli Buli tervezett költségvetése 48 millió forint, az Egy különleges emberé a filmiroda szerint 68 millió. A Megafilm Kft. egyik tulajdonosa, Kálomista Gábor megerősítette az [origo]-nak, hogy ezekért az összegekért (illetve az Egy különleges ember esetében ennél 4 millió forinttal kevesebbért) szállítják le a kész sorozatokat.
Az [origo] utánajárt a Jadedragonnak és a See Walkernek: a cégnyilvántartás szerint mindkét cégnek Turi János Sándor a tulajdonosa, a bejelentett székhelyük pedig üresen áll. Pár nappal később, július 5-én a kuratóriumi elnökség egyhangú határozattal kérte fel a Duna Televízió elnökét, hogy három napon belül adjon részletes tájékoztatást a Szabó László elnökségi tag által kifogásolt szerződésekről. Hétfőn kelt közleményük szerint a testület egyúttal a felügyelő bizottságot is felkérte arra, hogy folytasson le részletes vizsgálatot a kifogásolt szerződések "jogszerűségéről, gazdasági hatékonyságáról, azok piaci ár-érték arányairól, beleértve a szerződő partnerek alvállalkozói szerződéseit is."
A kuratórium fideszes tagja közben újabb adalékokat szolgáltatott az egyre kényelmetlenebbé váló ügyhöz: szerinte a televízió a Gézengúzok című fikciós sorozatra 231 millió forint értékben szerződött az Arac produkciós irodával, amely a szerződést 72 millió forintért adta tovább egy gyártó cégnek. Így nagyjából 160 millió forintot "nyelt le" ez a cég, amely összesen három produkcióra szerződött a televízióval – mondta Szabó.
Hozzátette: a Meyer Consulting Kft. is – amelyet ugyanakkor jegyeztek be, amikor az Aracot, és tulajdonosuk is ugyanaz – százmilliós nagyságrendben szerződött a Duna Televízióval. A kurátor egy dokumentumfilmek és játékfilmek vásárlásával megbízott céget is említett, amely több százmilliós megrendelést kapott a Duna TV-től.
A Duna Televízió akkor közleményben reagált a kurátor állításaira. Ebben kifejtették: Szabó László "felelőtlenül terjesztett gyanakvásaival" súlyosan csorbította a Duna Televízió jó hírnevét. Kijelentették: a televíziónak semmiféle közvetítő céggel nincs szerződése, a tévé kizárólag produceri irodákkal szerződött konkrét produkciókra. A szóban forgó, műsorgyártásról szóló szerződések piaci árakat tartalmaznak, továbbá nyilvánosak, így a bennük foglalt teljesítés menete ellenőrizhető – írták.
Cselényi tagadott, a tévében vágott vissza, számlákat lobogtatva, az ősellenség MTV-re mutogatott, aztán egy másik közmédium, az MTI révén kiszivárgott: benyújtotta lemondását.
Az MTI értesülései szerint Cselényi László a július 8-i kuratóriumi ülésen nyújtotta be lemondását. A kuratórium tagjai abban állapodtak meg, hogy a következő, július 15-i ülésig nem nyilatkoznak az ülésen történtekkel kapcsolatban.
A Duna TV és a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége péntek délután közös közleményben reagált a kiszivárgott információra. "A Duna Televízió Zrt. elnöke, Cselényi László lemondásáról szóló MTI-hírt sem Cselényi László, a közmédium elnöke, sem a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriumi Elnöksége nem erősíti meg" – írták.
Cselényi: félreállok, ha nem tartanak igényt a szolgálatomra
"Amikor az emberrel folyamatosan közlik, hogy a jövőben nem tartanak igényt a szolgálataira, amikor elkezdődik a jégeső, először mogyoró-, aztán dió-, majd végül teniszlabda nagyságú, akkor félre kell állni" – mondta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában csütörtök este Cselényi László, a televízió elnöke.
Hangsúlyozta: a lépésre nem önmaga védelmében szánta el magát, hanem azért az intézményért tette, amelyért "él-hal", és amelyben életének egy jelentős részét töltötte el.
A háttérműsorban a televízió július 22-én távozó elnöke kifejtette: a nap, amelyen távozik, szimbolikus, hiszen aznap fogadja el a parlament az új médiarendszert felépítő törvényt, amellyel nem ért egyet, véleménye szerint az új szabályozás elveszi a Duna TV gazdasági függetlenségét, és ezzel a szabad alkotás is megszűnik.
A Duna Televízió ügyvezetését a távozása után ellátó A. Szabó Magda Duna TV-alelnökről elmondta: örül, hogy ő képviselheti az kontinuitást, bár "keskeny ösvényen jár, nincs nagy mozgástere."
Az elnök a műsorban újfent hangoztatta: a közelmúltban megkérdőjelezett műsorgyártási szerződések "messzemenően jogszerűek, kizárólag a Duna TV érdekeit szolgálják, a műsorok rendben el fognak készülni."
Simkó János, a Duna TV-t felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöke a műsorban azt mondta, hogy "a nemzet televíziójából fontos európai televízió lett". Mint közölte, a testületet meglepte, de elfogadta az elnök döntését a távozásáról. Úgy folytatta: az elmúlt öt és fél évben Cselényi László elnöksége alatt a tévé eljutott mindenhova, ahol fontos a magyar szó, a magyar identitás. "A televízió sok díjat kapott, tevékenységével sokat tett a nemzetért és Európáért."
Simkó János a parlament által a tervek szerint a jövő héten megszavazandó új médiaszabályozásról elmondta: a törvény nem a közszolgálatról, annak autonómiájáról, nem a sajtószabadságról, nem annak kiteljesedéséről szól. A médiumok "összetolása" szerinte veszélyeket rejt. "Ha a Duna TV lemond gazdasági önállóságáról, lemond a szabadságáról is" – jelentette ki, hozzáfűzve: Cselényi László autonóm személyiség volt, és ezt az autonómiát a Duna TV-re is vonatkoztatta: "nem lehetett átgyalogolni a Duna TV-n."
Az MTI aztán július 15-én így tájékoztat a Hungária Televízió Közalapítvány (HTVKA) kuratóriuma elnökségének döntéséről:
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Cselényi László, a Duna Televízió elnöke - közölte a Duna Televízió Zrt. és a Hungária Televízió Közalapítvány elnöksége.
Az elnök és a Hungária Televízió Közalapítvány (HTVKA) kuratóriuma elnökségének döntése értelmében Cselényi László mandátuma elnökségének hatodik évében, július 22-ével, a médiatörvény parlamenti megszavazásának tervezett napján szűnik meg - olvasható a Duna Televízió Zrt. és a Hungária Televízió Közalapítvány elnökségének közleményében.
Mint írják, az elnök távozását követően a Duna Televízió Zrt. irányítását A. Szabó Magda ügyvezető alelnökként látja el.
A képlet lehetne akár egyszerű is: a Fidesz ki akarta ebrudalni az időközben a szocialistákkal lepaktáló Cselényit – nem az első eset lenne, amikor egy közintézmény vezetője távozni kényszerül a kormányváltást követően. De kötve hisszük, hogy csak ennyiről lenne szó.
Cselényi annyira összenőtt a Dunával az öt év alatt, hogy sokak számára a vezető bukása egyenértékű az intézmény bukásával. Ezért nehéz átlátni azon is, ami az igazi nagy kérdés: Cselényitől vagy a Duna Televíziótól akar megszabadulni a Fidesz? A lemondatás maga a cél, vagy az eszköz a közszolgálati műsorszórás átszervezéséhez?
Egy egyszerű bosszú ez, a revans azért, hogy tavaly novemberben az eredetileg az MTV-nek szánt 2,34 milliárd forintot a Dunának irányította át az MSZP? Akár erre is utalhat az, hogy most pont ennek a pénznek néz utána Szabó László.
De az is lehet, hogy hosszú távú tervek vannak e mögött, amelyekről az új médiaszabályozás nyújthat majd átfogó képet. Ennek ismeretében alkothatunk majd tisztább véleményt arról, hogy Cselényi az a kapitány volt, akit sikerült megállítani, mielőtt zátonyra vitte a hajót, vagy az a kapitány, akinek még az a tisztesség sem adatott meg, hogy utolsónak hagyhassa el a süllyedő hajót. Transindex.ro