Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Simion, Alexandru
2 tétel
2011. március 29.
„Gyanús” régészeti feltárások Erdőfeleken
Huszonkét XIII. századi sírt tártak fel a régészek az erdőfeleki ortodox templomban. Alexandru Simion, a Román Tudományos Akadémia kutatójának elmondása szerint négy sírban valószínűleg egyházi főméltóságok nyugszanak – írja a Mediafax hírügynökség.
A március 14-én kezdődött ásatáson az Erdélyi Történeti Múzeum régészei, egyetemi hallgatók, valamint a Román Tudományos Akadémia és a Hieronymus Kulturális Egyesület szakemberei vettek részt. Alexandru Simion elmondta: az említett négy sírt téglasor fedte, illetve ezek fejéhez egy-egy téglát helyeztek, a szerzetesek és főpapok esetében használatos temetkezési rítusnak megfelelően. A sírokban felfedezett maradványokat a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és az Akadémia közös projektje keretében Kolozsváron vizsgálják majd: a várakozások szerint a DNS-minták hasznos információkkal szolgálhatnak az elhunytak életkoráról, magasságáról, súlyáról, betegségeiről, amelyek a környék korabeli lakosságának hasonló jellemzőire utalhatnak – olvasható a híranyagban. Simion úgy vélte, a sírok egy korábbi templom létével is összefüggésbe hozhatók, így az ásatások – amelyeket a nyáron folytatni akarnak – azt bizonyíthatják, hogy már 1300 előtt éltek románok e területen.
Adrian Andrei Rusu, a kolozsvári Archeológiai és Művészettörténeti Intézet középkorra és kora-újkorra szakosodott régész szakembere a lelettel kapcsolatban lapunknak elmondta: az intézetet nem vonták be a kutatásba, annak ellenére, hogy ő maga is végzett már korábban ásatást az említett templomnál. A régész szerint semmiképpen nem helytálló az erdőfeleki templommal kapcsolatos azon feltételezés, miszerint azt Ştefan cel Mare alapította volna. Adrian Andrei Rusu kiemelte: a magyar királyság területén való templomalapításnak egyértelműen maradt volna bizonyítéka a forrásokban, de mindössze egy bojár nevéhez kötődő könyvadományról tudni. Mint elmondta, a jelenlegi, XV. századi templom helyén valószínűleg egy XIV. századi fatemplom állhatott, amely a maga során egy Nagy Lajos által adományozott privilégiummal függ össze, aki erdőn átvezető utak védelmét bízta a helybeliekre. A régész továbbá felvetette a kérdést: milyen eredményre vezethet a tervezett DNS-vizsgálat, ha a mintákat nincs mivel összehasonlítaniuk? Szabadság (Kolozsvár)
2012. július 10.
Félnek az igazságtól
Kezét-lábát eszi le Puiu Haşotti kultúrminiszter, minden erejével meg akarja akadályozni, hogy DNS-minták alapján vizsgálják a havasalföldi vajdák eredetét. A tét nagy: kutatók azt feltételezik, hogy a havasalföldi román fejedelemség alapítójának számító Basarab dinasztia ázsiai, pontosabban kun eredetű (az elmélet egyik szülőatyja Neagu Djuvara történész, aki ráadásként azt is állítja, hogy I. Basarab katolikus vallású volt). Jogaiba akarjuk helyezni a történelmi igazságot – jelentette ki Alexandru Simion, a Román Akadémia kutatója.
És épp ez a történelmi igazság lehet nagyon kellemetlen némelyek számára. Lesújtó következménye lehet a Basarab család ázsiai eredetének. Havasalföld egykori uraira, az országalapítókra nem fog ráilleni a dákoromán kontinuitás elve. Ha maguk a fejedelmek kun gyökerűek, talán a nép is velük együtt érkezett az „őshonos” tájakra...
De van, ami még elviselhetetlenebb. A kor környezetében a kun vérvonal szoros kapcsolatba vonja a Basarabokat IV. Kun László kun-magyar királlyal – ezt is a történészek mondják. Ha a DNS-minták igazolják az ázsiai eredetet, akkor az a feltételezés is bebizonyosodik, mely szerint I. Basarab apja, Thocomer (magyarul Tihamér, a korai Havasalföld egyik első uralkodója) Batu kán dédunokája volt – azaz Dzsingisz kán leszármazottja. Ugye már érthető, miért ellenzi a tudományos igazság napfényre kerülését a kultúrminiszter? Aki különben azt mondja, csupán a vajdák iránti tisztelet okán ellenzi a DNS-mintavételt. „Lehet, hogy a tudomány számára fontos a mintavétel, de tiszteletből az iránt, amit Havasalföld vajdái jelentettek, nem érthetek ezzel egyet” – szögezte le a miniszter.
A Curtea de Argeşen elkezdett kutatás további tervezett állomásai: coziai kolostorok (Mircea cel Bătrân sírhelye), Arnota (ott nyugszanak Matei Basarab maradványai), a Târgovişte melletti Dealu-kolostor (ott temették el Mihai Viteazul fejét). Valamit sejtenek a kutatók, ettől retteg a miniszter. Ha lesz rá hatalma, továbbra is sötétben tartja az igazságot. Ha viszont nem, jó lesz előre felkészülni a lavinára, amit a kutatás eredményei indíthatnak el. Talán az egységes nemzeti öntudatban is át kell írni egyet s mást, ha bebizonyosodik, hogy Decebal és Burebista országvezető utódainak vérvonalába ázsiai, idegen cseppek csöppentek – arról nem is beszélve, hogy esetleg túlsúlyba is kerültek.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)