Emléktábla a Kolozsvárról elhurcolt ötezer magyar férfinak
Rendezvénysorozat a Málenkij Robot emlékév keretében
A Szovjet Elhurcolások Emlékbizottsága kezdeményezésére emléktáblát avattak tegnap a Házsongárdi temető evangélikus-lutheránus részében levő gondnoki épület falán, amely az 1944 októberében elhurcolt 5000 magyar és német hangzású nevű férfinak állít emlékét.
A történelmi egyházak képviselőinek áldása után Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök és Benkő Levente történész, újságíró leleplezte a Gergely Zoltán szobrászművész tervezte emléktáblát. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere előbb Kelemen Hunor RMDSZ-elnök üzenetét tolmácsolta, majd a saját gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. A koszorúzás után a Reményik Sándor Galériában megnyitották Simionné Hegyi Margit Évszakok című kiállítását, majd az evangélikus templomban ökumenikus zenés áhítatra került sor, amelynek során az egyházi méltóságok Isten szavának követésére és az emlékezés fontosságára hívták fel a hallgatóság figyelmét.
NAGY-HINTÓS DIANA 
Szabadság (Kolozsvár)

Évfordulót ünnepeltek a zselyki evangélikusok
Temploma fennállásának 150. évfordulóját ünnepelte az elmúlt vasárnap a zselyki evangélikus-lutheránus egyházközség, a Beszterce-Naszód megyei magyar szórvány egyetlen evangélikus gyülekezete.
Az ünnepi alkalomból Adorjáni Dezső Zoltán püspök hirdette az igét, majd a templombelsőben leleplezték a településen 1554 és 2016 között szolgált lelkészeknek emléket állító táblát. A templombeli szertartás után kulturális programokkal folytatódott a nap, az ünnepi alkalomból bemutatták a Zselyki Egyházközség Kézikönyvét, melyet Tóth Zoltán szerkesztett, illetve Simion Hegyi Margit festőművész munkáiból nyílt kiállítást tekinthettek meg a hívek.
A Besztercétől mintegy 25 kilométerre déli irányba található, a dombok között megbújó Zselyket 1332-ben említette először írásos dokumentum, közigazgatásilag századokon át a besztercei szász disztriktumhoz tartozott. Így a 14. században alakult zselyki evangélikus egyházközség is évszázadokon át az erdélyi szász egyháznak volt a tagja, csak a II. világháború után csatlakozott a magyarhoz. Az evangélikus templom alapkövét 1866-ban rakták le, szecessziós stílusban épült.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Színek és fények által megrajzolt gyökereink
Simion Hegyi Margit Gyökerek címet viselő kiállítása színpompás képzőművészeti élményt nyújt a novemberi havazásban mindenkinek, aki még megnézi, hisz december elejéig hosszabbították meg a tárlatot a marosvásárhelyi evangélikus-lutheránus gyülekezet Topliţa utcai tanácstermében. A „gyökerek” fogalma ezúttal, a reformáció emlékévének égisze alatt, egészen új értelmezést nyer. Elsősorban Simion Hegyi Margit színpompás világa teszi lehetővé ezt a sokrétű értelmezést. Mert gyökereink szerteágazóak, gazdagok, sokszínűek. Nemcsak 500 évre nyúlnak vissza, a reformációig, hanem ennél sokkal távolabbi időkbe, és emléket állítani azoknak, akik tettek valamit kultúránkért, a tudományért, kötelességünk. Mindenki a maga eszköztárával teszi ezt, a művész a vásznon, az ecset segítségével. Erőss Zsolt vagy Kassai Lajos ugyanúgy örökségünk része, mint ahogy gyökereinkhez tartoznak azok, akik hagyományainkat ápolják és őrzik az utókornak. Simion Hegyi Margit portréi, népi hagyományainkat ábrázoló életképei, a pusztulásra ítélt, majd talán megmentett Verespatak házai sajátos örökségének részét képezik.
A művész a gyökerek erejével kapaszkodik a tájba, amelyet mindig színpompájában örökít meg. Legyen az a tél hófehér vibrálása, a tavasz virágos pompája, a nyár színes harmóniája vagy az ősz aranybarna hanyatlása. Színek és fények játéka uralja ezeket a képeket. Simion Hegyi Margit a részletekben rejlő gazdagságot tárja a néző elé. Rabul ejti a táj, a virágok, a madarak, és mindezt meg kell örökítenie. Természetesen átszűrve az élményt, mert ezt teszi a művész, új világot teremt. Simion Hegyi Margitból hihetetlen erővel robban ki mindaz, amit évtizedekig őrzött magában. Oktatói tevékenységet folytatott, a színek a nyugdíjazása után szabadultak ki belőle elemi erővel, és azóta szüntelenül alkot. Mondanivalója kifogyhatatlan, és mindazt, ami kitör belőle, meg is mutatja a nézőknek. Rendszeresen, kiállítások keretében. Mindig újat és újat hoz. Kiállításainak azonban gyakran van egy állandó szereplője, egy kis kék cinke, amely valamelyik sarokból, egy óvó, megöregedett kéz kíséretében, csendben figyeli és őrzi az alkotót. A szintén művész édesanya ugyanúgy a gyökerek részévé vált immár, ahogy mindaz, amit ennek a kiállításnak a képei jelentenek. Szuszámi Zsuzsa / Népújság (Marosvásárhely)