Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sillye Judit
2 tétel
2013. május 20.
Nyíló Akác Napok: megkezdődött a harmadik évtized
Csütörtök reggel kezdődött, és vasárnap éjfél után ért véget Érmihályfalván a XXI. Nyíló Akác Napok fesztivál. Több részletre később visszatérünk, alább egy összefoglalóval igyekszünk egy kis hangulatot átmenteni.
Többen úgy köszöntek el egymástól Érmihályfalva főterén vasárnap éjfél után, miután a tűzijátékkal befejeződött a XXI. Nyíló Akác Napok, hogy „Boldog új évet”. Ezzel tréfásan utaltak arra, hogy a város ünnepe már szinte a helyi időszámítás sarokköve, a heteket-hónapokat a fesztiválokhoz mérik, hiszen még a ritkán találkozó ismerősök, családtagok is azzal búcsúznak, hogy – ha hamarabb nem -, jövő májusban látják egymást. Szinte lehetetlen vállalkozás a négy nap mintegy 50 programjáról összefoglalót írni, amikor külön-külön is mindegyik saját beszámolót érdemelne, ezért a krónikás ezúton is elnézést kér azoktól, akik a hely szűke miatt esetleg kimaradnak.
Sokszínűség
A csütörtöki eseményekről már beszámoltunk, péntek délelőtt sportrendezvények zajlottak, ezekre külön visszatérünk.Ugyancsak pénteken a megalapításának 10. évfordulóját idén ősszel ünneplő Egészségügyi-Szociális Központban Hajdúnánásról, Margittáról, Nagyváradról, Papfalváról és Nagyszalontáról érkezett vendégeket jelenlétében szociális megbeszélést tartottak. A kultúrházban „új színfolttal gazdagodott a város kulturális palettája”: bemutatták Sillye Judit helyi költő első, a Városháza támogatásával megjelent Holdpermet című verseskötetét, rögtön utána pedig – megőrizve a hangulatot – Kristófi János nagyváradi festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás (ami vásárlással egybekötve még 2 hétig látható a könyvtárba költöztetve). Péntek délután került sor a fesztivál hivatalos megnyitójára, melyen hagyományosan felvonultak az előadócsoportok, és a meghívott vendégek is. Utóbbiak közül – Nyakó József polgármester köszöntő szavai után – rövid beszédet mondott Kiss Sándor, az RMDSZ megyei elnöke, Cseke Attila és Szabó Ödön, a szervezet parlamenti képviselői, utánuk a testvértelepülések polgármesterei következtek: Szögedi Anna, a felvidéki Tornalja, illetve Nyíri Béla, a szomszéd Nyírábrány elöljárója. A megnyitó után újra a kultúrházba mentünk, ahol a Thurzó Zoltán zongoraművész által „előcsalt” dallamokat a székelyhídi Gavrucza Tibor, illetve a helyi Molnár Zoltán és Hintalan Géza képzőművészek próbálták megfesteni. Később lezajlott az első Nyíló Akác Hanga verseny döntője, melyet a mezőzombori (Magyarország), de helyi kötődésű Fodor Jennifer nyert (erre külön visszatérünk).
Stílusok
Este a nagyváradi Akces, Mohácsi Brigitta, a Playtime együttes, majd a kirobbanó energiájú Tóth Gabi koncertezett, a kultúrházban a helyi, margittai, szalacsi, székelyhídi és nyírbélteki kórusok tartottak jó hangulatú találkozót. A híres erdei zsibongóban idén is ezrek szórakoztak, jókedvűket egy rövid, de kiadós zápor sem tudta elvenni. Szombaton délelőtt 17 aranylakodalmas párt köszöntöttek – erre is visszatérünk, akár csak a most is sokakat vonzott lovas bemutatóra. A strand területén oldtimer kiállítás volt néhány autó, és több motor „részvételével. Szombat délután a főtér volt a fő helyszín, ahol a gyerekeket a Bóbita együttes koncertje várta, majd az érsemjéni Ezüstperje, a helyi Nyíló Akác, illetve a nyíregyházi Újfigurás néptánccsoport részvételével tartottak néptáncgálát. A Szépkor Nyugdíjas Egyesület tagjai sárszentmihályi és hajdúnánási vendégeiket fogadták. Az AmazonÁsz koncert után helyi és környékbeli moderntánc csoportok váltották a stílust, este Alex Velea és Wolf Kati voltak a sztárfellépők, közben a Móka színjátszó csoport új bemutatóval töltötte meg a kultúrház nézőterét. Még a délután folyamán a könyvtárban az Érmellék 2009 Fotóklub hetedik saját kiállítása nyílt meg, a Gödör Rendezvényházban 55 bort kóstolt meg a borverseny zsűrije (erre is visszatérünk). Szombati utolsóként a debreceni Bakator zenekar népzenei koncertjére, és szabadtéri táncházba voltunk hivatalosak, és aki bírta még, annak irány újra az erdei zsibongó.
Színek, ízek, illatok
Vasárnap reggel rekord számú résztvevővel kezdődött meg a főzőverseny a strand területén, a mintegy harminc csapat 40 féle ételt tett le a zsűri asztalára, a fődíjat délután Pazar vegyes paraszttáljával a székelyhídi Pazar csapat vehette át (az ízeket később újra felidézzük). Még délelőtt a fegyverek kedvelőit várták a piacra – persze nem vásár volt, hanem nézelődni lehetett az airsoft bemutatón. A kultúrházban a nagyváradi Lilliput Társulat Kezeslábas című előadásával, majd játszóházzal várta a kisebb-nagyobb gyerekeket, és szüleiket. Délben – a főzőverseny közben – a székelyhídi GV Team tartott sportfavágó showt, bemutatva például az önjáró láncfűrészt (ennek titkát később leplezzük le). Délután a főtéri közönség inkább nézte, mintsem bekapcsolódott az Aktív fitnesz csoport bemutatójába, utánuk az Aladin Hero Team küzdősport bemutatója következett. Közben Thurzó Zoltán zongoraművész, Thurzó Sándor hegedűművész, és a helyi tehetség Cormos Viktória énekesnő, illetve a Jubilate Deo kórus adott a római katolikus templomot megtöltő koncertet. A főtéren a már 10 éve „visszajáró” székelyhídi Tini Dance Center mutatta meg, hogy mit sem vesztett lendületéből a csoport. A Nyíló Akác Szépe versenyen, ahogyan arról korábban már beszámoltunk, kilenc lány jelentkezett be a koronáért, aztán a divatbemutatóval fűszerezett döntőn a
Rimay Renáta, Móricz Nóra, Rusu Mădălina sorrend alakult ki (lásd 1. oldal). Sajnos ezzel egy időben zajlott a kultúrházban a magyarországi Aranyosi Péter és a diószegi Kun Zsolt közreműködésével stand up comedy előadás, melyen annyian voltak, hogy ahogyan mondani szokás egy tűt nem, esetleg néhány poént lehetett elejteni.
Dallamok
Az esti főtéri koncertek sorát a Dreamers együttes nyitotta, majd a magyarországi X-Faktor harmadik szériájának másodikja, Antal Timi csodálkozott rá a tengernyi közönségre. A szimpatikus, kedves énekesnőt a még nagyobb bulit teremtő, élőben nyomult Magna Cum Laude együttes követte, melynek énekesével sokan együtt kiáltották világgá, hogy utálják a főnöküket, nem törődve a másnapi esetleges „következményekkel”… Debreceni tűzzsonglőrök voltak az utolsó műsorszám, pontosabban a megnyitón is közreműködött Syluette menettánccsoport, mely így keretbe zárta a rendezvényt. A tűzijáték előtt még zárszót mondott Nyakó József polgármester, egyúttal színpadra szólította mindazokat a munkatársait, akik társai voltak a szervezésben, így köszönve meg munkájukat a sok-sok ezres tömeg előtt.
Hétfőn reggel pedig már mintha csak álmodtuk volna az egészet: se színpad, se sörsátrak, se szemétkupacok! A Nyíló Akác Napok jobb lábbal lépett harmadik évtizedébe.
Rencz Csaba
erdon.ro
2015. december 9.
Formabontó emlékezés a költőre
A Máté Imre szellemi hagyatékát tovább éltetőket, illetve az elmúlt negyedszázad helyi kiadású köteteit egybegyűjtve emlékeztek a 26 éve elhunyt költőre Érmihályfalván.
A Bartók Béla Művelődési Ház és a költő nevét viselő városi könyvtár közös szervezésében emlékeztek meg kedden eset Érmihályfalván a 26 éve, 1989. december 8-án 53 évesen elhunyt Máté Imre költőről. A kultúrház nagytermében kialakított családias hangulatú térben Szabó János, a Móka színjátszó csoport vezetője köszöntötte a megjelenteket, moderálva az eseményt. A költőre személyes emlékeket is felidézve Szilágyi Ferenc Hubart költő-képzőművész emlékezett, kifejtve, hogy Máté Imre általános megbecsülése továbbra is várat magára, pedig munkássága nem alábbvaló kortársaiénál.
Változatos könyvkínálat
A továbbiakban Szabó János rendre bemutatta azt a mintegy 50 kiadványt, mely a városban látott napvilágot az elmúlt negyedszázadban. Ezek között van tudományos és helytörténeti munka, szépirodalom, antológia, publicisztikai gyűjtemény és még szakácskönyv is. Máté Imre bizonyára elégedetten látja a mennybéli Parnasszusról, hogy vannak emlékének ápolói és a városban író emberek, állapították meg, miközben a Móka tagjai (Boros Emőke, Boros József, Szabó János, Varga István, Kecskés Zoltán) adtak elő verseket, míg némely szerző maga olvasott fel soraiból. Bár többen is vannak szerzők, akik jelen is voltak: Sütő Éva, Sillye Judit, Szilágyi Ferenc Hubart, Kovács Rozália, Szilágyi István, Boros József, Kis-Kőrösi Jolán, Bokor Irén, Rencz Csaba.
Nyugdíjas köszöntése
Az összejövetelnek volt egy soron kívüli, ünnepi momentuma is: a megemlékezés megszervezését megköszönő Nyakó József polgármester köszöntötte nyugdíjba vonulása alkalmából Szalai Ilona könyvtárost, aki 21 éven át volt a mindennapi munka mellett a tékához kötődő rendezvények szervezője, továbbá az idén már kilencedik alkalommal megtartott helyi képzőművészeti alkotótábor főszervezője. Az esemény jó hangulatú beszélgetéssel zárult, amihez a Szépkor Nyugdíjas Egyesület tagjai (Borbély Ilona, Erdei Margit, Molnár Berta) helyben, a kultúrház konyhájában sütött fánkkal járultak hozzá.
Rencz Csaba
erdon.ro